Hello, Bafana! XIV. rész: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok!

Peléjük is van, brazilok is

„Ghána egy olyan ország, amelynek szép a tengerpartja és nagyszerű focistái vannak.” – mutatja be a nyugat-afrikai államot Birahima, a híres elefántcsontparti író, Ahmadou Kourouma nagyszerű regényének (Allah nem köteles…) gyerekhőse. Ebből az egy mondatból is képet kaphatunk arról, mennyire tisztelik a legmelegebb kontinensen a ghánai labdarúgást. Pedig ha szigorúan nézzük, az eredmények – felnőtt szinten legalábbis – nem annyira Ghánát teszik Afrika királyává. Kamerun és Szenegál nagyobb eredményeket (negyeddöntő) értek el világbajnokságon, Egyiptom többször nyert náluk Afrika Kupát (míg Ghána „csak” négyszer, a Fáraók már hatszor örülhettek), olimpiai bajnok Nigéria és Kamerun volt, a „Szuper Sasok” talán utánpótlás szinten is még eredményesebbek náluk. A „felnőtt” világbajnokságokon pedig a leginkább figyelmet keltő eredményeket nem Ghána, hanem más csapatok érték el (1978: Tunézia-Mexikó 3-1, 1982: Algéria-NSZK 2-1, 1986: Marokkó-Portugália 3-1, 1990: Kamerun-Argentína 1-0 és Egyiptom-Hollandia 1-1, 1994: Nigéria-Bulgária 3-0, 1998: Marokkó-Skócia 3-0, Nigéria-Spanyolország 3-2, 2002: Szenegál-Franciaország 1-0 és Szenegál – Svédország 2-1). Ráadásul a volt brit gyarmat mindösszesen egyszer jutott ki világbajnokságra, szemben olyan „rutinos” vb-re járókkal, mint Nigéria (negyedik vb-jére készülhet), Kamerun (6 alkalom a mostanival együtt), Tunézia (4 alkalom, most nem jutott ki) vagy épp Marokkó (szintén 4 alkalom, most nem kvalifikáltak).

Akkor mégis honnét hát ez a nagy respekt Afrika futballszerető lakosai részéről? Nos, az, hogy ennyire szeretik a szurkolók a ghánai focit, nem elsősorban az eredményeknek, hanem a szemre tetszetős játéknak, az élvezetes örömfocinak, a látványos, nívós szórakoztatásnak köszönhető, amelyet a mindenkori válogatott bemutat. Bizony nem véletlenül nevezik a ghánai futballistákat, a ghánai válogatottat Afrika braziljainak! (igaz, erre a címre Algéria is bejelentkezett, de ők azért inkább önjelölteknek számítanak)

A ghánai amatőr futballszövetség az ország függetlenségének kivívását (1957) követően rögvest létrejött. Hihetetlen népszerűsége volt, van és lesz a futballnak Koffi Annan volt ENSZ-főtitkár hazájában. A gazdasági helyzet még mindig nem rózsás, dacára annak, hogy az ország Afrika egyik „mintaállama”, fejlettnek mondható demokráciájával, dolgos, szorgalmas lakosaival és emelkedő GDP-jével. Annak ellenére, hogy Ghánát maga Barack Obama, az USA jelenlegi elnöke is a „világ figyelmébe” ajánlotta, és példaként állította fel, a lakosság életszínvonala (még) nem közelíti meg a XXI. században jogosan elvárható átlagszintet. Világos, hogy ilyen körülmények között a sport hatalmas kiugrási lehetőség, ezért a fiatalok nagy része híres versenyző, leginkább futballista szeretne lenni. Ennek következményeként ma már talán Ghána termeli ki a legtöbb tehetséget a világon, természetesen a többi „nagy műhellyel” (Brazília, Nigéria, Argentína, Mexikó, stb.) karöltve. A ghánai srácok (és sokszor a lányok is, bizony!) nagy többségükben egész napjukat focival töltik, hihetetlenül ügyesek és a legtöbbjük „Pelé” akar lenni nagykorára. No, nem Edson Arantes do Nascimento, a brazilok világbajnoka és ikonja, hanem Abedi Ayew, azaz Abedi „Pelé”.

A minden ghánai példakének tekinthető sportember ma már negyvenöt éves, de röpke 20 évvel ezelőtt ő számított Afrika, sőt a világ (egyik) legjobb játékosának. Háromszor lett Afrikában az év játékosa, az 1995/96-os szezonban Olaszország legjobb külföldi futballistájává választották, aranylabdás lett az 1992-es Afrikai Nemzetek Kupáján, Bajnokok Ligáját (!), bajnokságot, kupát nyert az Olimpique Marseille csapatával. Ezidáig a legtöbbször, 73-szor szerepelt a ghánai nemzeti válogatottban, amellyel 1982-ben Afrika Kupát nyert, tíz év múlva pedig döntőbe jutott. Megfordult Európában többek közt az O. Marseille, a Lille, a Lyon, a Torino és az 1860 München csapatainál, mindenhol rajongásig szerették, tisztelték.

Karrierje talán egyetlen fájó pontját az jelentette, hogy az 1982-es diadalt követően tíz év múlva nem tudta ismét elhódítania az Afrikai Nemzetek Kupája serlegét csapattársaival. A szenegáli tornán az elődöntőben ugyanis hiába verték 2-1-re a Siasia és Yekini fémjelezte, fantasztikus nigériai válogatottat, a döntőben tizenegyesekkel kikaptak az afrikaiaktól nem megszokott módon kizárólag a védekezésre figyelő, és a kitűnő Gouaméné kapus által repített Elefántcsontparttól (10-11).

Persze Abedi Ayew ettől függetlenül még az, aki : maga PELÉ.

Jöttek, láttak-  továbbmentek

Nagyon kellemetlen tud ám ez lenni! Mármint igenis kínos az, ha a legjobbnak kikiáltott versenyző már a legelső akadálynál kiszáll a versengésből. A ghánaiak hiába „Afrika braziljai”, hiába hívják a válogatottat „Black Stars”-nak, azaz „Fekete Csillagoknak”, világbajnokságon 2006-ig nem jártak. Arra is csak meglepetésszerűen jutottak ki, hiszen a selejtezőcsoportjukban a jelenlegi vb házigazdáját, a 2002-es tornán elég jól szereplő Dél-Afrikát kellett –többek közt – megelőzniük. Appiah-ék alaposan „belekezdtek”, mert az első fordulóban mindjárt ki is kaptak Burkina Fasóban, a helyi „Csődörök” alakulatától… Ezek után finoman szólva is meglepetést keltett, hogy a Fekete Csillagok Accrában simán leverték a Bafana Bafana (Fiúk) névre hallgató, toronymagas esélyes dél-afrikai válogatottat 3-0-ra, a kétgólos Appiah vezetésével. A következő fordulóban aztán Asamoah Gyan késői gólja kellett ahhoz, hogy a csoportutolsó Uganda vendégeként ne égjenek le (1-1). A Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottját pedig egyszer sem tudták legyőzni (1-1 és 0-0). Ezek a pontvesztések pont „jók voltak” arra, hogy Dél-Afrika beérje Essienéket. A pontegyenlőségre tekintettel jöhetett a lényegében csoportdöntőnek kikiáltott találkozó: Dél-Afrika – Ghána, immár Johannesburgban. A futballhoz értő tévénézők és internetezők aztán felkaphatták a fejüket a meglepő végeredményre: Ghána ugyanis 2-0-ra nyert Essien és Amoah góljaival idegenben a sokkal esélyesebb Bafana Bafana ellen, akik végül – teljes összeomlás – csak a csoport harmadik helyén végeztek. Appiah és társai már csak arra ügyeltek, hogy a Kongói DK be ne érje őket, és mivel a hátralévő négy mérkőzésüket a ghánaiak mind megnyerték, erre nem nyílt végül valós esély.

A 2006-os németországi tornára az afrikai kontinens öt résztvevője (Tunézia, Ghána, Elefántcsontpart, Togó és Angola) közül az utóbbi négy mind újoncként és óriási meglepetésre jutott ki, és közülük is – Elefántcsontpart után – Ghána kapta a legnehezebb csoportot! Bemutatkozásként mindjárt jöhetett is Olaszország, a világ egyik legerősebb gárdája. Essienék, becsületükre légyen mondva, rendesen megizzasztották a futballóriást, mezőnyben teljesen egyenrangúak voltak velük. Sőt, a helyzetek számát tekintve is. 1-0-s hátránynál Ghána egyébként nem kapott meg egy tizenegyest, ami járt volna, ennek ellenére nem lehet vitatni, hogy a taljánok összességében jobban rászolgáltak a 3 pontra. Pont azzal voltak jobbak, ami a Fekete Csillagoknál hiányzott: a tapasztalattal. Pirlo egy szép átlövésből talált be az első félidő hajrájában, majd Iaquinta – a Bayern München legendájának, ’Sammy’ Kuffournak a hibáját kihasználva – a 83. percben büntetett (0-2).

Következhettek a Nedveddel, Rosicky-vel, Poborsky-val, Ujfalusival felálló, előzőleg az USÁ-t 3-0-ra kivégző csehek, a 2004-es Eb csodacsapata. Ratomir Dujkovics, a szerb edző a második meccsre alaposan átszervezte a védelmet, a nagy öreg, érinthetetlennek vélt Kuffourt úgy vágta ki a csapatból, mint a vizes lábtörlőt, a szerencsétlenkedő Pappoe helyett pedig betette Mohammedet. A középpályához és a csatársorhoz azonban hozzá sem nyúlt, és elég jól tette!

Aki kicsit későn kapcsolta be a tv-készüléket, már lemaradt Ghána történelmi, első vb-n szerzett góljáról. Amit egyébként Asamoah Gyan szerzett a 70. másodpercben, gyönyörű mozdulattal kilőve a bal alsó sarkot. Ez volt amúgy a németországi vb leggyorsabban szerzett gólja. A találat megadta az alaphangulatot, erősen meghatározta a továbbiakra nézve a játék képét. Ghána támadásban maradt, szebbnél szebb dolgokat művelt, igazi afrikai örömfocit mutattak be a Fekete Csillagok. Közben az első félidőben azért voltak életveszélyes cseh kontrák is. A második játékrészre Csehország teljesen szétesett, ha nem Czech védi a kapujukat, illetőleg a ghánai csatárok – élükön Asamoah Gyannel – nem puskázzák el a jobbnál jobb helyzeteket, a vége 6-0 vagy 7-0 is lehette volna, könnyedén. Gyan még egy büntetőt is elhibázott, a bal kapufát találta telibe a jobbra dőlő Czech mellett. A 83. percben eldőlt a találkozó is: egy formás támadás végén Amoah kilőtte a bal felső sarkot, és Paintsil már vehette is elő az izraeli zászlót a gólöröméhez (2-0). Még mielőtt valaki politikai vagy vallási „állásfoglalásra” gondolna – mint ahogy sokan akkor is vélték -, gyorsan elárulom a „megfejtést”: John Paintsil akkor még a Hapoel Tel-Aviv futballistája volt, és a válogatott hátvéd nagyon szerette a klubját…

Szenzációs győzelem ide, látványos foci oda, az utolsó meccsen még nagyon kellett bizony koncentrálnia Muntariéknak, hogy meglegyen a továbbjutás is a csoportból. A záró csoportkörben az afrikaiak az Amerikai Egyesült Államokkal meccseltek, akik a csehek elleni lebőgésüket követően teljesen egyenrangú ellenfelei voltak Olaszországnak, sőt, majdnem legyőzték őket (1-1)! Mivel Ghánának három, az amerikaiaknak csak egy pontja volt két fordulót követően, így a Dujkovics-alakulatnak elég volt a továbbjutáshoz az egy pont is. Ennek ellenére Dramani már a 22. percben beköszönt egy szép „csavargóllal”; a Fekete Csillagok tehát semmit nem bíztak a véletlenre. Dempsey ugyan a 43. percben egyenlített, de ennek a jenkik nem sokáig örülhettek: Appiah egy jogos tizenegyesből a 47. percben betalált, és az eredmény már nem változott a hátralévő időben (2-1).

Ghána tehát újoncként, zöldfülűként, csodaszép és gólra törő focit bemutatva továbbjutott a csoportjából. Mivel Olaszország nem tette meg azt a szívességet, hogy kikapjon Csehországtól, így a csoportmásodik ghánaiaknak Brazília jutott osztályrészül a legjobb 16-ban. Ennél még kellemetlen fejlemény volt a számukra, hogy legjobbjuk, a világ jelenlegi egyik legremekebb játékosa, Michael Essien nem játszhatott ezen a mérkőzésen, a buta sárga lapjai miatt.

Brazília ezt ki is használta, és visszahúzódva, a teret átengedve, a mérkőzést végigvédekezve(!) apró kis gólokkal sokkolta Ghánát. Ronaldóé – a biciklicseles – különösen szép volt, Adrianóé pedig az első félidő utolsó percében egyértelműen lesről született. A két gól között szinte csak a ghánaiaknak nyíltak lehetőségeik a gólszerzésre, ők azonban ezekkel nagyon oktondi és rutintalan módon nem tudtak élni. Mensah például - teljesen üresen – még öt méterről is képes volt Didába fejelni a labdát. A második félidőben is inkább Ghána támadott, de az erejükkel a végére teljesen elkészültek, és az egyébként nagyon szimpatikusan és jól játszó Zé Robertó a 84. percben megadta nekik a kegyelemdöfést (0-3). A mérkőzésen parádésan védett Kingson, a ghánaiak akkor klub nélküli kapusa, a válogatott pedig szép focival, de – számszerűleg legalábbis – meglehetősen sima vereséggel búcsúszott Németországtól.

Sima, mint az országút

Ha egy üzlet egyszer beindul… A ghánai labdarúgóknak valószínűleg olyannyira megtetszett a világbajnokság „fílingje”, hogy négy évvel később sem akartak kimaradni a buliból. Ellentmondást nem tűrő játékkal, lényegében botlás nélkül, az első afrikai csapatként jutottak ki Dél-Afrikába, pedig volt a csoportjukban egy nagynevű ellenfél, amelytől sokan – így jelen cikk írója is – meglepetést várt. Arról a Maliról van szó, amelynek válogatottjában Momó Sissokó (Juventus), Mahmadou Diarra (Real Madrid), Seydou Keita (Fc Barcelona) és Fréderic Kanouté (Fc Sevilla) kergeti a labdát. Ghána ellen azonban ők is csak keresték: a Fekete Csillagok Bamakóban gyűjtötték be magabiztosan a három pontot (2-0), eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket. Mivel Mali még ezen kívül is botlott, ők meg nem, így a továbbjutás már két fordulóval a zárás előtt megvolt Essienéknek. No, az meg is látszott aztán a két utolsó fellépésükön (Benin 0-1. Mali 2-2).

Mivel Muntariék már 2009 szeptemberében továbbjutók voltak, így majdnem egy év állt a rendelkezésükre, hogy a 2010-es vébére tisztességgel felkészülhessenek. Nem számoltak azonban a sérülésekkel…

Tizenegyes az, amit …. be kell rúgni!

Ghánának lényegében csak „ismételnie” kell(ene), és akkor egészen biztosan elégedettek lennének a szurkolók. A nyugat-afrikai ország ugyanis tavaly már világbajnoki címet ünnepelhetett! 2009. szeptember 24. és október 17. között rendezték Egyiptomban az U20-as világbajnokságot, melyet Ghána imponáló, lenyűgöző játékkal, összességében simán, gond nélkül megnyert. Azaz az afrikai rendezés a közelmúltban egyszer már „bejött”. Nehezen indult a vb a ghánai fiatalok számára: míg a nyitómeccsen a házigazda Egyiptom 4-1-re „földbe döngölte” Trinidad és Tobago legjobbjait, addig ők két nappal később csak kínlódva szerezte meg a kötelező három pontot az esélytelennek mondott Üzbegisztán ellenében. Nulla-nullás első játékrész után Karimov –óriási meglepetésre – az üzbégeknek szerzett vezetést a 47. percben, az ázsiaiak egy óra elteltével is vezettek. A Dél-Afrikába utazó felnőtt keretből végülis kimaradó Ransford Osei a 60. percben egyenlített, majd az azóta az AC Milan alkalmazásában álló Dominic Adiyiah megszerezte nagy nehezen a győztes gólt is (2-1). A második meccsen aztán már beindult a henger! Az Eurosport közvetítésének hála bárki láthatta, ahogy Adiyiahék lesöpörték a pályáról Anglia U20-as együttesét. Kár, hogy ennek a meccsnek is ifj. Knézy Jenő volt a kommentátora, ugyanis ez az összecsapás nála többet (értsd: jobbat) érdemelt volna… Természetesen ez a ghánaiak érdemeiből semmit nem von le! Ők kicsit döcögős kezdet után nagyszerűt nyújtottak: a 38. percben Adiyiah, az 57.-ben André Ayew talált be. Ransford Osei szerzett gólt a 82. minutumban, majd Adiyiah két perccel a lefújás előtt feltette a pontot az i-re (4-0). Most már mindenki láthatta, hogy a Black Satellites-nek, azaz „Fekete Műholdaknak” nevezett együttes (valljuk meg, kevés ennél furcsább, bár kétségkívül ötletes elnevezést ismerünk a nemzetközi futballban…) nem kirándulni érkezett az észak-afrikai tornára. Felhívnám még a figyelmet egy statisztikai adatra a Ghána-Anglia mérkőzéssel kapcsolatban, ez pedig a kaput veszélyeztető lövések (és fejesek) száma, amely 21-7 az afrikaiak javára. A többit el lehet képzelni…

Az utolsó csoportmeccsen Oseinek és társainak elég volt egy döntetlent elérniük a szintén kiváló Uruguay ellen. A döntetlen meg is lett, de ez az „urukra” hízelgő eredmény. A Fekete Műholdak ugyanis Mohammed Rabiu (aki bármennyire is tehetséges, nincs esélye a felnőtt válogatottságra, mivel Ghána pont a középpályán rendelkezik a legtöbb világklasszis labdarúgóval) és Ransford Osei találatával a 70. percben már két góllal vezettek. A végén azonban rendesen kiengedtek, így a 94. percben a dél-amerikaiak kiegyenlíthettek, „ugrott” a 100%-os mérleg (2-2). Ráadásul Rabiut, az első gól szerzőjét ki is állították, nem játszhatott a nyolcaddöntőben Dél-Afrika ellen.

Ki tudja, hogy emiatt-e, de a felnőtt vb házigazdái elleni ki-ki meccs meglepően nehézre sikerült. Kilenc sárga és egy piros lapot osztott ki a játékvezető, most Opoku Agyemang indulhatott a ghánaiak közül korábban zuhanyozni. A vezetést Dél-Afrika szerezte meg Kermit Erasmus találatával, André Ayew egyenlített ki a 66. percben. A rendes játékidőben további gól nem született, aztán a hosszabbítás 9. percében Adiyiah meglőtte a „szokásos” gólját, hőseink készülhettek a negyeddöntőre (2-1). Dél-Korea roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyult, alaposan feladta a leckét az afrikai fiataloknak: hiába húzott el Adiyiah és Osei góljaival Ghána 2-0-ra, Park a 31. percben szépített, így a második félidőre is maradtak még izgalmak. Helyzet itt-helyzet ott, de a kavalkádból a fehér mezes afrikai alakulat jött ki szerencsésebben, Adiyiah a 78. percben gólt talált. Már-már úgy tűnt, eldőlt a párharc, de Kim a 82. percben még egy gólra visszahozta Koreát. Ghána vérrel-verejtékkel tartotta a 3-2-es eredményt a hátralévő percekben, erőfeszítéseiket pedig siker koronázta.

A magyarok ellen aztán a legjobb négy között a Korea ellenihez nagyon hasonló párbajt vívtak: egy rosszul sikerült hazaadást követően Ayew lecsapott a labdára, kicselezte Gulácsi kapust is, gurítását Adiyiah a kapuba segítette, és máris az afrikaiak vezettek a 10. percben. Az első félidő a fehér mezesek örömfociját és magyar szenvedést hozott, Ayew-ék rengeteg helyzetet dolgoztak ki és nagyszerű megoldásokkal szórakoztatták a közönséget. Gólt azonban már csak egyet értek el a szünetig: Samuel Inkoom tökéletes beadását követően Adiyiah bólintott, és nemzeti válogatottunk már vonulhatott is a középkezdéshez. Az első játékrészben csak egy csapat volt a pályán, így Korcsmáréknak nem sok esélyt adhattunk a folytatásban. A második félidőben azonban egy teljesen ritmusát vesztett –tán kissé elbizakodott?- Ghánát és egy mindenre elszánt magyar válogatottat láthattunk focizni. Egyre inkább érett a magyar gól, és ezt a csereember Balajti Ádám a 73. percben meg is szerezte egy fineszes, ballábas lövéssel. Továbbra is támadásban maradtunk, de újabb gólt az afrikaiak értek el, méghozzá nem is akármilyet! A 81. percben Abeiku Quansah a tizenhatos vonalát éppen átlépve, jobb oldalról hatalmas erejű lövésre szánta el magát, a labda pedig a felső lécről vágódott a gólvonal mögé, majd a hálóba. Gyönyörű találat volt, végleg eldőlni látszott a mérkőzés. Fiaink azonban – Koreához hasonlóan – nem adták fel, és újra nyílttá tették a meccset: a 84. percben a másik cserénk, Futács Márkó használta ki a ghánai védelem újabb „bohóckodását”, Addy-t, Addae-t is becsapva, Daniel Agyei kapust leültetve belőtte a második gólunkat. Az utolsó percig küzdelemre késztettük tehát a későbbi világbajnokot, bár azért ne feledjük, hogy nekik volt „labdájuk” a 4-2-höz, nem nekünk a 3-3-hoz: Agyemang-Badu még lőtt egy hatalmas „felsőlécest” az utolsó percben, amely lövés, ha bemegy, valószínűleg a torna találata lett volna… Így azonban maradt a 3-2.

Három hihetetlenül nehéz párharc után következhetett a kairói döntő, Brazília ellen… A bizonyára totálisan elfáradt, „kifacsart” játékosok tehát a világ legnagyobb futballhatalmával néztek szembe a fináléban, ahol a 37. percben már emberhátrányba is kerültek: Daniel Addot kissé túl szigorúan zavarta le a pályáról a belga játékvezető, Adiyiahék roppant nehéz helyzetbe kerültek. Dicséretükre váljék, egy pillanatra sem rezeltek be, viszont roppant szervezetten védekezték végig a még hátralévő mintegy 90 percet! A támadás lehetőségét érthető módon szinte teljesen feladták, azonban totálisan távol tartották a kapujuktól Alan Kardecékat; írd és mondd, a braziloknak a 120 perc játékidő alatt talán két komolyabb gólhelyzetük adódott a 37. perctől tíz emberrel harcoló fehér mezesek ellenében.

Világszenzációnak mondható, hogy Ayew-ék kiharcolták a tizenegyesrúgásokat, ahol a feltételek immár újra egyenlőek voltak. Öt tökéletesen elvégzett büntető után Mensah, Souza majd Addae is hibázott, így Maicon-nak már csak értékesítenie kellett volna a sajátját, és Brazília világbajnok! Ő azonban kilőtte a stadionból a labdát, Ghána ezzel új esélyt kapott. A vb-gólkirálya, Adiyiah a léc alá vágta a labdát, majd ezt követően Agyei kifogta Alex Teixeira lövését. A Dél-Afrikát sérülése miatt kihagyó Udinese játékos, Agyemang Badu pedig belőtt azt a „történelmi” tizenegyest, amely Ghána válogatottját története első világbajnoki címéhez segítette.

Minden vitán felül: megérdemelten!  

A Fáraók átka

„Teher alatt nő a pálma”- ismerjük a mondást. A ghánai tinik talán még el sem mesélték minden rokonuknak és barátjuknak az egyiptomi hőstetteik minden részletét, amikor már újabb kalandra kerekedhettek fel: az Afrikai Nemzetek Kupáját 2010. január 10. és 31. napjai között Angola rendezhette, Ghána nehéz csoportba, a legjobbnak kikiáltott Elefántcsontpart, az Adebayorral rohamozó Togó és a Bundesliga-sztár Pitroipa fémjelezte Burkina Faso társaságába kapott besorolást. Az előjelek finoman szólva is baljósak voltak: Essien sérüléssel bajlódott, a rutinos Mensah és Paintsil a védelemből, a nagy kedvenc Appiah a középpályáról esett ki sérülés miatt, Muntarit meg Rajevac nem vitte ki a tornára, fegyelmezési okokból. Derek Boatenget pedig nem engedte el a klubja, a spanyol Getafe, mivel túl későn kérték őt el a ghánai szövetségből…

Ghána helyzete tovább bonyolódott aztán. A csapatot szállító busz ellen elkövetett, két halálos áldozattal járó fegyveres támadás miatt a togói válogatott visszalépett, így a Fekete Csillagok első mérkőzése elmaradt.

A másodikon egy kiválóan játszó Elefántcsontpart Gervinho, Tiené és Drogba találataival kivégezte őket, Asamoah Gyan csak a 93. percben szépített büntetőből (1-3). A vereséggel megérintette a Rajevac-alakulatot a kiesés szele, az utolsó fordulóban ugyanis csak a győzelem volt elegendő Burkina ellenében. Ráadásul az „Eelefántok” elleni vesztes meccsen kiújult Essien sérülése, le kellett őt cserélni, a továbbiakban pedig nem számíthatott rá Rajevac mester. Ennek ellenére André Ayew szép fejesgóljával Ghána 1-0-ra hozta a burkinai „Csődörök” elleni utolsó csoportmeccset.

A nyolc között a házigazda, az angolai „Fekete Antilopok” együttese, és 50.000 hazai szurkoló várt Ghánára, melynek csapata – a sok sérülés miatt – már-már megegyezett az U20-as világbajnok alakulattal, azt csak pár „idősebb” játékos, pl. Asamoah Gyan és a kapus Kingson egészítette ki.

Az életkort meghazudtolóan azonban Ayew-ék kimondottan bölcsen, okosan, megfontoltan, ráadásul tökéletesen szervezetten játszottak a rendező ország csapata ellen. Asamoah Gyan szemfüles találatával a 14. percben rögvest csöndre intette a szurkolókat, majd az eredményt végig őrizve, tartva a Fekete Csillagok beverekedték magukat az elődöntőbe (1-0).

Ilyen előzmények után már nem is tűnt szenzációnak, hogy a csikócsapat 1-0-s győzelmükkel túljutottak a harmatos teljesítményt nyújtó Nigéria ellenében, még kevésbé meglepetés a győztes gól szerzőjének kiléte: „természetesen” Asamoah Gyan volt a „tettes”.

A fináléban a „bébi-garnitúra” már végképp esélytelennek tűnt a címvédő, és a döntőig magabiztosan menetelő Egyiptom ellenében, bár pont Kairó óta tudhatják, hogy egy döntőben bármi előfordulhat.

Nos, a luandai döntőben a 85. percig minden Ayew-ék szájíze szerint alakult, Ghána szervezett védelmével szinte „megfojtotta” a Fáraók támadóit, sőt, Kwadwo Asamoah még a vezetést is megszerezhette volna. Azonban bejött csereként Mohamed Nagy Geddo, aki 7 válogatott fellépésén 5 gólt szerzett, mind csereként. Most sem változott a forgatókönyv, Geddo egy gyönyörű hosszú sarkos lövéssel eldöntötte a mérkőzést, és ezzel az aranyérem sorsát is (0-1).

Ennek ellenére szégyenkezésre nem volt oka a nyugat-afrikaiaknak, sőt, valószínűleg kiegyeznének egy hasonló eredménnyel is – a dél-afrikai torna döntőjében!

Most jó lenni sámánnak, kuruzslónak!

A ghánai Fekete Csillagok szurkolói a napokban bizonyára remegő kézzel nyitják meg az internetes sportoldalakat, félve nyitják ki az újságokat: számukra már az is örömteli nap lehet, amikor éppen nem sérül meg valamelyik válogatott kedvencük. A legnagyobb megdöbbenést alighanem a világ egyik legjobb – szerintem legjobb – védekező középpályásának, Michael Essiennek (27 éves, 51-szeres válogatott 9 találattal, Chelsea), a vezérnek a kiesése váltotta ki. A „Bölény” becenevet viselő csupaszív játékos lényegében az egész szezonban sérüléssel bajlódott, sem a Chelsea-t, sem a válogatottat nem tudta segíteni a menetelésben. Nemcsak a ghánaiaknak, hanem minden futballrajongónak hiányozni fog, a Fekete Csillagok esélyei pedig ezzel jelentősen csökkentek a kiugró eredmény elérésére. Ronaldinho után egyelőre ő a legnagyobb név a hiányzók közül, addig, amíg Didier Drogba távolmaradásának tényét nem erősítik meg hivatalosan.

Bár egyelőre a fiatalember még kevésbé ismert, mint Essien, de a szurkolóknak és a szövetségi kapitánynak mégis ugyanúgy fáj Emmanuel Agyemang- Badu (19 éves, 11-szeres válogatott, Udinese) kiesése is. Az ifjú titán nagyszerű szezont produkált, húzóembere volt az U20-as világbajnokságot nyert ghánai válogatottnak, tinédzserként fontos szerepe volt az Afrika Kupán ezüstérmet szerző felnőtt csapatban is, majd ezt követően leigazolta az olasz első osztályú Udinese Calcio együttese, ahol honfitársa, Kwadwo Asamoah mellett már be is mutatkozhatott idén tétmeccsen. Pont az utolsó Serie A-találkozón szedett össze sérülést, aminek következtében Rajevac nem kockáztatja a szerepeletetését Dél-Afrikában. Kár érte, pedig intelligens, precíz játékával, csodálatos beadásaival a középpályás a világbajnokság nagy felfedezettje lehetett volna 19 évesen is!

Ugyancsak az U20-as csapat motorja volt Opoku Agyemang (20 éves, 9-szeres válogatott, Al Sadd, Katar), aki még télen szenvedett el egy borzalmas sérülést, melynek következtében meg kellett műteni. Ő Európában szinte még teljesen ismeretlennek számít, ám a szerb szövetségi kapitány a kedvencei között tartotta őt számon. Kereshet helyette mást…

A fent írtakon kívül kifejezetten kérdéses a játéka a védő John Mensah-nak és John Paintsilnek, a legújabb hír pedig az, hogy a Hollandia ellen idegenben elveszített barátságos találkozón (1-4) Muntari is megsérült…

A helyzet komolyságát hűen tükrözi Milovan Rajevac szövetségi kapitány válasza egy újságíró kérdésére, aki azt tudakolta, kivel szándékozik pótolni Essient. A szerb mester a következőket mondta: „Senkivel. Essient nem lehet pótolni. Maximum egy másik Essiennel.”

Nos, ha így, akkor az alteregó megtalálására már csak egy bő hete van Rajevac mesternek…   

Fáradtságra nem foghatja…

A kapusposzt nemcsak az angol, hanem általában az afrikai válogatottak Achilles-pontjának számít. Ghána e tekintetben nem számít kivételnek, ezen a poszton nincs világklasszisuk. Az első számú kapus, a már hetvenötszörös (!) válogatott Richard Kingson (31 éves, Wigan Athletic) már a második világbajnokságán védheti a ghánai kaput. A 2006-os tornán épp klubcsapat nélkül volt. Most ugyan van munkáltatója, dolga azonban kevés: a Wiganben csak harmadik számú hálóőr, egy meccs nem sok, annyin sem védett. Valószínűleg kipihenten érkezik a vébére az amúgy jó képességű, bravúrokat is bemutatni képes portás.

Ha esetleg megsérülne – nem is értem, hogy merülhet fel bennem ez a gondolat -, akkor az U20-as világbajnok Daniel Adjei (20) ugorhat be a helyére. Adjei ugyan az ifi-vébén fantasztikusan teljesített, de azért a felnőtt világbajnokságokon – jól tudjuk – kapusposzton legalábbis nem a húszéveseké a világ…

Hátulsó pár – előre fuss!

Mivel a középpályáról lassan kiesik mindegyik sztár, a támadósor pedig „meddőségre hajlamos”, hatalmas lesz a teher a védelmen, ez szinte egész bizonyos. Végre egy jó hír a Ghána-szurkolóknak: ha az U20-as vébén, a selejtezőkön vagy az Afrrika Kupán nyújtott teljesítményüket megismétlik, akkor bizony a Fekete Csillagoké a dél-afrikai torna legjobb hátvédsora lehet! Valószínűleg majd a támadásépítésekből is rendesen ki kell venni a részüket…

Bár az udvariasság szabályai talán mást követelnek, de én mégis egy „szemtelenül” fiatal játékos bemutatásával kezdeném a dicséretáradatot: Samuel Inkoom (20 éves, 15-szörös válogatott, Fc Basel) Gillette-reklámba illő, férfiasan tökéletes munkát végzett el jobbhátvédként mindkét nagy tornán (U20-as vb, Afrika Kupa), míg klubjával svájci bajnoki címet és kupagyőzelmet is szerzett, ezen felül bemutatkozott a Bajnokok Ligájában is ! Könnyed, elegáns a stílusa, felfutásai, beadásai élményszámba mennek. A „szükségből”,  a nagy nevek kiesése folytán válogatottá vált kölyök igazi felnőtté érett a „harcok” során…

Nála jóval érettebb játékos John Mensah, alias „Gibraltári szikla”. Mensah 1982-es születésű, a legjobb korban lévő futballista, a ghánaiak és a nemzetközi közvélemény által is a legtöbbre tartott Fekete Csillagok-futballista, aki alaposan megjárta már a „hadak útját”. A Bologna, a Bellinzona, a Chievo, a Modena, a Cremonese, a Rennes, a Lyon és a Sunderand alkalmazásában is állt már, a Sunderland edzője a világ egyik legjobb belső védőjének tartja. Valószínűleg az is, ha éppen nem sérült. Már-már krónikus hátfájában szenved a 62-szeres válogatott „Szikla”, az orvosok mindent megpróbáltak már, de amennyiben ez nem múlik, a vébé meccsein aligha kaphat félidőnyinél több játéklehetőséget…

John Paintsil esetében szinte csak utalnom kellene a Mensah-ról leírtakra: paintsil is kiváló labdarúgó, de kifejezetten sérülékeny. A hátvédként és akár középpályásként is bevethető 28 esztendős Fulham játékos 65 alkalommal volt már válogatott, járt a 2006-os világbajnokságon is. Ott pedig kiderült róla, hogy nagyon szereti Izraelt…

Ghána: két Boateng, Németország: egy Boateng

Jerome Boateng a német, míg féltestvére, Kevin-Prince a ghánai válogatottat választotta. A két válogatott pedig ugyanabba a csoportba került a világbajnokságon… Talán sejthető, mekkora presztízstalálkozó lesz a két fiatalember számára a 2010. június 23-án Johannesburgban megrendezésre kerülő Németország-Ghána derby…

A szülőhazája helyett a származási országra felcserélő Kevin-Prince Boateng (23 éves, Portsmouth) szerepelt a német U15-ös, U-16-os, U17-es, U19-es, U20-as és U21-es korosztályos válogatottakban is, de első felnőtt válogatottsága – úgy tűnik – ghánai színekben lesz esedékes. Támadó középpályást játszik, kifejezetten ügyesen. Kérdés, hogy mivel Ballacknak sérülést okozott az FA Kupa döntőjében, erőltetik-e majd a játékát például a német válogatott ellen…

Sokkal inkább valószínű névrokonának, a Ghánában született Derek Boatengnek (27 éves, 19-szeres válogatott) a játéka azon a mérkőzésen (is). Klubja a madridi Getafe elöljáróinak szigorúsága következtében ki kellett hagynia az Afrika Kupát, ám a vébén számít rá Rajevac, elsősorban azért, mert Essiennel és Agyamang-Baduval nem számolhat. Boatengnek távolról sem volt rossz idénye klubcsapatával, 30 találkozón szerepelt, az év lezárásakor a Getafe legjobbjának válaszották őt s szurkolók.

Essien hiányzásának következtében a ghánai válogatott leghíresebb, legismertebb játékosa egyértelműen Sulleyman Ali „Sulley” Muntari (25 éves, 52-szeres válogatott, 15 válogatottbeli gól, Inetrnazionale) lesz, akit fegyelmezési okból ugyan az Afrika Kupára készülő keretből kihagyott még Rajevac, de most egész egyszerűen nem nélkülözheti! Muntari a csapat lelke, szíve, motorja lehet, a sikeres klubidényből pedig erőt meríthet. Az Interrel olasz kupát, bajnokságot és BL-győzelmet szerzett, ennél jobb szezonja aligha lehet valakinek, legfeljebb a világbajnoki címmel… „Hajlamos” a gólszerzésre is, az pedig úgy kell a ghánai válogatottnak majd, mint a falat kenyér.

Az Ayew névvel ugyebár már találkozhattunk a cikkem elején, hiszen Abedi Ayew, azaz ’Pelé’ minden idők legjobb ghánai focistája volt. André ’Dédé’ Ayew (20 éves, 19-szeres válogatott, Ac Arles-Avignon) pedig nem más, mint az ő fia. Bár a szurkolók nem mindig beszélnek róla elragadtatással, azért egész nyugodtan kijelenthetjük: nem az édesapja miatt került a válogatottba! Góljaival vezérszerepet vállalt a Fekete Műholdak világbajnoki győzelmében, fontos, továbbjutást érő gólt fejelt Burkina Faso ellen az Afrika Kupán, emellett a klubját is feljuttatta az francia első osztályba. Dél-Afrikában tovább bizonyíthat.

A szép focira éhes szurkolók és a ghánai rajongók kétségkívül Stephen Appiah-tól (29 éves, ötvenhatszoros válogatott 14 találattal, Bologna) várják az igazi varázslást. A rajongók által „Tornádó” névre elkeresztelt játékmester tényleg mindent tud a labdával, hihetetlen cselekre és trükkökre képes. Az Udineseben és a Parmában is játszott, ismert focistává és a publikum kedvencévé azonban a Juventusnál vált. Utána a Fanerbahcsénál szolgált Törökországban, jelenleg pedig a Bologna alkalmazottja. Szinte a teljes szezont kihagyta, nem találják ki: makacs sérülése miatt. Ő legalább bizakodó lehet, hogy a sérülés a múlté, az utolsó két meccsen már játszhatott a Bolognában is. Kérdés, milyen formában lesz ennyi kihagyás után…

No, ha nem ő, akkor majd Kwadwo Asamoah ! – reménykedhetnek az örök optimisták. Nos, a képességei mindenképpen predesztinálják őt valami nagy sikerre, de zsenge életkorára (21) tekintettel erre lesz még neki ideje bőven. Már harmincszoros válogatott, gólt is lőtt nemzeti színekben. Az Udinéséből kihagyhatatlan, és szinte biztos, hogy kezdő lesz Dél-Afrikában. Mármint hogy kezdeni fog…

Kár, hogy gólt is kell rúgni!

A leggyengébb láncszeme a ghánai válogatottnak kétséget kizáróan a támadósor, ami azért egy afrikai csapatnál minimum meglepő. Asamoah Gyan (24 éves, 38-szoros válogatott, 19 góllal) ugyan kiválóan cselez és nagyszerűen hozza helyzetbe magát, de kell neki vagy 6-7 ziccer, hogy egyet értékesítsen is. Ennyi lehetősége pedig vélhetően nem lesz a vébén a szerb vagy a német védekezést is ismerve… Gyan még mindig nagyon fiatal, és ha éppen megtalálja a góllövőcipőjét, képes nagy teljesítményekre, gondoljunk csak az Afrika Kupára!

Még nála is zöldfülűbb az U20-as vb legnagyobb hőse, Dominic Adiyiah (20 éves, 4-szeres válogatott, Ac Milan). A fiatalokat bátran (vagy inkább csak kényszerűségből, jobb híján ?) a mélyvízbe dobó Milovan Rajevac ai ifi-vb gólkirályának valamilyen okból nem nagyon ad lehetőséget a bizonyításra. Az Afrika Kupán például egyszer sem került pályára, és ezidáig mindösszesen „csak” négy válogatottbeli fellépésén van túl az ifjú titán. Az AC Milan a télen leigazolta, de a nagycsapatban még nem mutatkozhatott be, dacára annak, hogy a rossonerik nem igazán produkáltak fényes szezont, talán meg kellett volna adni a lehetőséget a „frissítésre”.

Lehetséges, hogy a szükség ismét nagy úr lesz a ghánai csapatnál, és akkor Rajevac harcba küldheti a legfényesebb ifjú csillagot is…

Mindenesetre valamit sürgősen ki kell főznie a szerb szakembernek, mivel a főpróbák egyike, a hollandiai vendégszereplés csúf zakót hozott (1-4). 0-2-nél Asamoah Gyan (ki más?) ugyan még visszahozta a reményt, de az utolsó percekben a narancsmezesek még kétszer is betaláltak, pedig Ghána igazán nem szokott négyet kapni. Június 13-án már „élesben” megy, és a négyes ott már nem fog jó osztályzatnak számítani…

Ghána, tények:   1. Ország: Államforma: köztársaság Főváros: Accra Fontosabb települések: Kumasi, Tamale, Sunyani, Nkawkaw, Sekondi, Obuasi, Wa, Tarkwa, Yendi, Ho, CapeCoast, Bawku, Bolgalanga Népesség: 22113000 fő Hivatalos nyelv: angol Írásrendszer: latin Népsűrűség: 92,7 fő/km2 Születéskor várható élettartam: nők-60 év, férfiak-57 év GDP: 2700 USD/fő 2. Válogatott: Jelenlegi világranglista-helyezés: 32. Eddigi világbajnoki szereplések: 1 alkalommal (2006) Kiemelkedő eredmények: Afrikai Nemzetek Kupája győztese 4 alkalommal, ezüstérmes 4 alkalommal, bronzérmes 1 alkalommal U20-as világbajnok 1 alkalommal, ezüstérmes 2 alkalommal, 4. helyezett 1 alkalommal U17-es világbajnok 2 alkalommal, ezüstérmes 2 alkalommal, bronzérmes 1 alkalommal, 4. helyezett 1 alkalommal Olimpiai bronzérmes 1 alkalommal 3. Út Dél-Afrikáig: 01/06/08 19:00 Kumasi Ghana 3:0 (1:0) Libya 08/06/08 17:00 Mangaung / Bloemfontein Lesotho 2:3 (0:2) Ghana 14/06/08 16:30 Libreville Gabon 2:0 (1:0) Ghana 22/06/08 19:00 Accra Ghana 2:0 (1:0) Gabon 05/09/08 22:00 Tripoli Libya 1:0 (0:0) Ghana 11/10/08 16:30 Sekondi Ghana 3:0 (2:0) Lesotho 29/03/09 19:00 Kumasi Ghana 1:0 (1:0) Benin 07/06/09 21:00 Bamako Mali 0:2 (0:0) Ghana 20/06/09 19:30 Omdurman Sudan 0:2 (0:1) Ghana 06/09/09 19:00 Accra Ghana 2:0 (1:0) Sudan 11/10/09 17:00 Cotonou Benin 1:0 (0:0) Ghana 15/11/09 18:00 Kumasi Ghana 2:2 (0:1) Mali 4. Egy lehetséges kezdő tizenegy: Kingson – Paintsil – Inkoom – Mensah – Vorsah - D. Boateng – Ayew – Appiah – Asamoah – Muntari – Asamoah Gyan 5. Csoportellenfelek a ‘D’ csoportban: Szerbia, Németország, Ausztrália 6. Csoportmérkőzések a vb-n: 2010. június 13., Pretoria ,16 óra: Szerbia– Ghána 2010. június 19., Rustenburg, 16 óra: Ghána - Ausztrália 2010. június 23., Johannesburg-JSC, 20 óra 30 perc: Ghána - Németország