Az Ön böngészője elavult!

A böngészője nem kezeli a mai szabványoknak megfelelően a weboldalakat! Kérjük frissítsen!

Előző: Szőnyeget vesznek a lottómilliárdosok Következő: Tízezer tollával ékeskedik Borbás László

Új Színház - A teljes repertoár lekerül a műsorról, többen távoznak

MTI, 2012-01-25 13:23
Egyetlen előadás sem marad műsoron az Új Színház jelenlegi repertoárdarabjai közül márciusban, holott hét darabot is játszhatnának - mondta Márta István, a színház leköszönő igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy a társulat tagjai és a munkatársak közül már többen úgy döntöttek, nem maradnak.

Márta István tájékoztatása szerint a február 1-jén hivatalba lévő új vezetés első bemutatója március végén Kodolányi János Földindulás című darabja lesz, amelyben a társulat néhány tagja kap csak szerepet. Ezen kívül vendégelőadások és koncertek szerepelnek a márciusi műsoron.

Hozzátette: a színészeknek azt mondta, fontolják meg a színháztól való távozást, erről áprilisban kell majd dönteniük. Pokorny Lia és Gáspár Sándor azonban már nyilatkozott távozási szándékáról.
   
A színház műszaki vezetője, művészeti titkára, dramaturgja, művészeti vezetője és Hargitai Iván rendező február 1-jével távozik és később a jelenlegi gazdasági igazgató is követi őket - közölte Márta István.

Új hozzászólás

Hozzászólások (0)