Alapítása óta a legnagyobb változáson van túl a Mesebolt Bábszínház, január 1-től városi fenntartási intézmény lettek. Hosszú és küzdelmes munka volt, a döntés azonban gyorsan és határozottan született meg –számolt be az elmúlt időszak változásairól az igazgató. Kovács Géza hangsúlyozta, sok mindenben más lett, a közönséget azonban továbbra is szolgálják majd, és körülbelül annyi előadásuk lesz, mint előző évben. Továbbra is számíthatnak rájuk a falvakban, viszont még szélesebb körben, még jobban szeretnének részt venni a város kulturális életében- fűzte hozzá.
Sikeres évadon vannak túl
Több, mint 35 ezer látogató, 288 előadás, ebből kétszáz a városban. Kétszer végigjárták Szombathely összes bölcsődéjét, több mint ötvenszer utaztak az ország távoli pontjaira- ez a tavalyi mérleg.
Évek óta adott a színház nézőszáma, évadonként körülbelül 2500-as, egy évben 4500-4600-as bérletest tudhatnak maguk mögött. Ez nagyon jónak mondható a többi megyei jogú város viszonylatában is. Kovács Géza felelevenítette az előző évad előadásait. Emlékeztetett, legnagyobb vállalkozásuk a Csillagvitéz volt, amelyet egyébként Weöres Sándor Holdbéli csónakosa helyett választott a társulat. Utóbbit azért nem sikerült megvalósítaniuk, mert akkora jogdíjat kérték érte, amelyet a színház már nem tudott fedezni.
Fontos, hogy a gyerekek olyan történetekkel, legendákkal találkozzanak, gazdagodjanak, amelyek az ő identitástudatukat fejlesztik. Ezért dolgozták át többek között a Ság-hegy keletkezésével kapcsolatos meséket bábszínházi keretek közé. A színház már egy jó ideje fogad alternatív szabad színházi társulatokat, ezt a hagyományt a jövőben is szeretnék megtartani- derült ki a sajtótájékoztatón.
„Ki lehet írni egy táblára, hogy arra van a Bábszínház”
Komoly párbeszéd, szoros együttműködés folyik a város és az intézmény között a költségvetés kialakítása érdekében. Kovács Géza úgy látja, mindkét fél számára fontos, hogy megfelelő döntés szülessen. A színház úgy érzi, a város segíti őket- mondta el az igazgató. Újra megnyílt a kapu előttük, hogy végre normális feltételek mellett működhessenek a jövőben- hangzott el a sajtótájékoztatón. Kinőtték a helyet, mely szociális és közönségbefogadási szempontjából is elévült már. A tervek szerint a Kisfaludy utcai régi művelődési házban helyezheti el a város a Bábszínházat. Ott optimális feltételek mellett dolgozhatnak, teljesen más hangulatban és közegben fogadhatják a közönséget.
Három új előadás a tavasz folyamán
NANGA, A VARÁZSLÓNŐ - MESE AFRIKÁBÓL
Írta: Gyulay Eszter | Tervező: Boráros Milada | Szcenika: Boráros Szilárd | Zene: Kiss Erzsi | Mozgás: Sziráczky Rita | Rendező: Rumi László
Játssza: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás, Takács Dániel
Afrikában. A távoli, mesés, forró és fekete Afrikában, ahol az emberek banánt és kókuszt esznek, teve hátán tevegelnek, s vizilókkal reggeliznek, ott él Tambwe a csöpp kisfiú, és a falucska rejtélyes, új lakója Nanga. A kisfiú egy reggel, a varázslónő házánál furcsa események szemtanúja lesz. Segíteni-vágyástól vezérelve elhatározza, kideríti, mi zajlik a varázslónő titkokkal teli házikójában? Mi rejlik valójában a „fátylak mögött"?
Addig pedig, amíg a dolgok végére jár, mi már teljesen el is feledkezünk arról, hogy kezdetben még idegennek és másnak láttuk ezt a távoli, Nap-szagú életet. Csupán annyit látunk, milyen egyformák is vagyunk, mi emberek szerte a világon.
Bemutató időpontja: 2012. január 29.
PAUL MAAR: TESSÉK ENGEM MEGMENTENI!
Fordította: Mohácsi Árpád |Dramaturg: Végh Ildikó | Tervező: Sinkó Szabina|Zeneszerző: Csernák Samu | Rendező: Bartal Kiss Rita
Játssza: Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatosan szép hercegkisasszony… Na, igen, az összes jó mese így kezdődik, a mienk is. Azonban ez a hercegkisasszony nem sokra megy a szépségével. Egy férjnek való sem akad a kérői közt… Hát muszáj keresnie egy szörnyűségesen ronda, veszélyesen bömbölő, bonbonimádó ször-nyet (mert a szörny inkább a bonbont imádja, mint a hercegkisasszonyokat), és rávennie, hogy elrabolja őt, de csak azért, hogy eljöjjön érte a világ legszebb és legbátrabb hercege, megmentse, és boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Csakhogy ebben a mesében a hercegek nem hercegnőket szabadítanak, a szörnyek nem kisasszonyokból lakmároznak, a nadrágot pedig nem mindig a férfiak hordják.
Bemutató időpontja: 2012. március 11.
HANNA JANUSZEWSKA: A GYÁVA KISTIGRIS
Dramaturg: Végh Ildikó | Tervező: Boráros Szilárd|Zeneszerző: Novák János |Rendező: Kovács Petra
Játssza: Császár Erika, Dénes Emőke, Takács Dániel
Igenis, ijesztő tud lenni a világ! Mert ki tudja, mi lakik a szobánk sötét sarkában? Ki neszez éjszaka a padláson? Bátorság kell ahhoz, hogy felkapcsoljuk a villanyt az üres konyhában, hogy ki merjük nyitni a ruhásszekrényt, hogy beugorjunk, avagy inkább csak bemásszunk egy vízzel teli medencébe, ahol éppen úszni tanítanak bennünket… Hát még milyen ijesztő tud lenni a dzsungel egy kistigris számára! És a kistigris nem mondhatja a boltban, hogy: Csókolom, néni! 1 kiló szafaládét, 2 liter tejet és egy marék bátorságot kérek! A bátorságot nem lehet megtanulni mint a karácsonyi verset, és nem lehet magunkra ölteni mint a Superman-es jelmezt. Pedig Petikének, a kis-tigrisnek, nagyon bátornak kell lennie, hogy visszaszerezze elvesztett csíkjait!
Bemutató időpontja: 2012. március 25.


Új hozzászólás
Hozzászólások (0)