A kazincbarcikai XX. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon két előadásunkkal is volt szerencsénk jelen lenni. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, meghívásokkal és elismeréssel térhettünk haza.
A végzetes szerelem játéka című, Katona Imre rendezésében bemutatott produkciónk - mely a versenyprogramban szerepelt - minden erőfeszítésünk ellenére sajnos elvérzett a nagyszínpadon, a játszók és a nézők közötti kamionnyi távolság következtében a közönség nem tudott az előadás hatása alá kerülni.
Ezzel szemben az Álomevők című mozgásszínházi darabunk, melyet Deák Varga Rita szervezett színpadra, - versenyen kívül szerepelt a programban - nagy sikerrel, óriási ovációval ért véget. Az előadás után közvetlenül két igen rangos meghívást kaptunk, és számíthatunk az AITA/IATA delegálásra is más nemzetek hasonló fesztiváljaira. Köszönettel tartozunk barátainknak, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelynek, hogy rendelkezésünkre bocsájtották takarásrendszerüket, amely nélkül szinte lehetetlen lett volna az előadás megtartása.
Az Álomevőket - bár versenyen kívül indult - a zsűri különdíjban részesítette. A szimbolikus elismerést hálásan köszönjük, ugyanúgy, mint a többi résztvevő érdeklődését, elismerő szavait.
Összességében egy jó hangulatú, munkás, eredményes, nagyon színes fesztivált zártunk.
Köszönjük, hogy ott lehettünk!
A zsűri tagjai voltak:
Ascher Tamás - színházrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora
Uray Péter - koreográfus, rendező, tanár
Krysztof Zyliski - rendező, Lengyelország





Új hozzászólás
Hozzászólások (1)
pt inr coumadin med increase