Állandó elázások – Szentivánéj Mohácsi-módra

Ahol ők (Mohácsi István, dramaturg és János, rendező – általában kiegészítve Kovács Márton zeneszerzővel) felbukkannak színházat csinálni, ott kő kövön, szó szavon nem marad: a testvérpár ugyanis nemcsak három-négyórás előadásaikról, hanem munkamódszerükről is híresek. A drámaíró szövege nekik ugyanis csak kiindulópont, amihez hozzáadnak, amiből elvesznek, amit legfeljebb irányadónak tekintenek, amiből felépítik (és itt már főleg a rendező fivéren múlik a dolog) az előadás saját belső világát a kulcsmondatokkal, ismétlődő poénokkal, karakterekkel satöbbi. A végeredmény pedig általában felemelő. A tavalyi évadban a Naftalinnal nyűgöztek le minket: megmutatták, hogy lehet 2011-ben százéves bohózatot előadni (azóta másnak az ilyet nem is hisszük el), most pedig Shakespeare klasszikusa alapján készült előadás a Weöres Sándor Színházban (rögtön eszünkbe jut a tavalyi évad sokak által legjobbnak kikiáltott darabja, az Egyszer élünk... a Nemzetiből, abból is Kulka János híres monológja: „Alapján? Mi az, hogy alapján?”, de ezt most hagyjuk), ahogy hirdeti a színlap: Arany János és Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával. Az előadás szövege tehát a hosszú előkészítés és a próbafolyamat során jött létre (szívesen olvasnánk akár könyvalakban is).

Fotó: Cseh Gábor

Mohácsi egyhelyütt azt nyilatkozta, a Szentivánéji álomban őt legjobban az eső érdekli: Oberon és Titánia, a tündérkirály és -királyné egyik vitájában előkerül, hogy amióta ők civakodnak, folyton rossz az időjárás. Nem tűnik sarkalatos pontnak a szövegben – olvasáskor talán át is siklanánk fölötte, Mohácsinál viszont az eső az előadás központi elemévé és tulajdonképpen az egyetlen díszletévé válik a folytonosan gomolygó füst mellett.

Fotó: Cseh Gábor

A történet valószínűleg közismert: fent, tündéréknél tehát családi viszály – lent, emberéknél, Athénban királyi esküvő előkészületei, azonkívül a szerelmesek nem lehetnek egymáséi. Egy amatőr színtársulat pedig premierre készül az esküvő tiszteletére. A helyszín pedig az erdő a város mellett, mindenki oda igyekszik, vagy onnan jön éppen, a jelenetek legtöbbje ott játszódik. Az erdőben bármi megtörténhet (és következésképp: meg is történik). Az eső csak esik, a zenekar meg fent a magasban játszik, elképesztő hangulatot teremtve.

Fotó: Cseh Gábor

Igazi jutalomjáték ez a színészeknek, Mertz Tibor Oberonja zseniális, a szálakat felülről irányítani akaró, céltudatos, de talán nem elég merész tündérkirály megformálásáért minden díjat bezsebelhetne, Mohácsi főszereplővé emelte. Vlahovics Edit mint Titánia szintén jól eltalált karakter, ezúttal még visító hangja is bájos károgássá szelídül (ezért is hála illeti a rendezőt). Bajomi Nagy György nem éppen szokásos Pukk-alkat, de eddigi legjobb alakítását nyújtja itt Szombathelyen. A két szerelmespár közül Lysander (Zayzon Zsolt) és Hermia (Csonka Szilvia) történetszála az erősebb, mindketten kiválóan teljesítenek; Horváth Ákos és Märcz Fruzsina (Mint Demetrius és Heléna) kissé halványnak tűnnek mellettük. A mesteremberek társulatából egyértelműen kiemelkedik Szerémi Zoltán tökéletes játéka és Szabó Győzőé, aki – Istennek hála – végre testalkatának megfelelő szerepet kapott és azt jól is játssza el, bár szavainak nagyjából fele érthető csak (úgy beszél, mintha tele volna a szája). Trokán Péter hozza a formáját: lehet, hogy minden előadásban ugyanazt játssza, de ugyanolyan jól.

Fotó: Cseh Gábor

Shakespeare nagyon is aktuális szerző, ezt nem kell túlmagyarázni, csupán egy olyan formátumú alkotócsapat kell hozzá, amilyen most Szombathelyen akadt. Az egész évadról lehetetlen még nyilatkozni, de az eddigi bemutatók közül a Szentivánéji álom magasan, nagyon magasan vezet. Tessék jól megjegyezni ezt a két nevet: Mohácsi István. Mohácsi János.