Megalakult 4K! Vas megyei csoportja
Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is. A 4K! - Negyedik Köztársaság 2007-ben alakult, budapesti fiatalok indította ifjúsági mozgalomból vált országos, baloldali elveket valló, a jelenleg parlamenti pártoktól független politikai szerveződéssé.
A 4K! a jövőben pártként kíván tovább működni, az alakuló kongresszust májusban tartják. A vasi csoportnak, mely a párttá szerveződés után a helyi alapszervezet lesz, jelenleg 15 tagja van, koordinátora Varga Tamás.
A 4K! elsősorban a munkavállalókat képviseli, és azokat, akiknek egyre kevesebb esélyük van közéjük tartozni: a megrendült középosztályt, a fiatalokat, a szegényeket és kirekesztetteket. Politikájának alapelve, hogy szemben a rendszerváltás óta követett iránnyal, stabil demokráciát és jól működő gazdaságot csak az alsóbb rétegek és a középosztály létbiztonságának megteremtésével és életkörülményeinek javításával lehet elérni. Csak így teremthető meg egy erős, patrióta Magyarország: egy olyan ország, ami ott teremti meg a boldogulás lehetőségét mindenki számára, ahol él.
A párt rövid távú politikai célja az ellenzék demokratikus erői összefogásában való részvétel. Programjukban nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás kérdésére, az egészségügyre, a bérlakásrendszerre, az egyszerű, kiszámítható és szolidáris adórendszerre.
A 4K! honlapja a http://negyedikkoztarsasag.hu/ címen érhető el.
Interjú Varga Tamással, a 4K! Vas megyei koordinátorával
-A közösségi portálon már korábban lehetett látni egyfajta mozgolódást. A közleményben tizenöt tagról írnak. Az interneten találtak egymásra?
-Részben igaz ez. A 4K! tevékenysége valóban az interneten terjedt, és nemrég vettük fel a kapcsolatot a regisztráló szombathelyiekkel, de természetesen vannak tagok az ismeretségi körömből is. Egyébként ez a tizenötös létszám folyamatosan bővül.
-Mondhatjuk, hogy Ön egyfajta motorja a 4K! működésének? Az elmúlt hónapokban láthatóan komoly tábor alakult ki Ön körül...
-Vannak emberek, akik eldöntötték, hogy komolyan foglalkoznak a 4K!-val, és annak pártá válásával. Nyilván azért is esett rám a választás, mert részt vettem a szervezésben, ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy ez részemről nem nyílt politikai szerepvállalás, inkább egyfajta koordinátori munka.
-Korábban az SZDSZ-ben politizált. Utódpárt a 4K! ?
-Friss, új arcok vannak, zömmel fiatalok, egyetemisták, dolgozó emberek. A fiatalok közül néhányan tagjai voltak az SZDSZ ifjúsági tagozatának, de a régiek közül nem jött még senki.
-Mi a következő időszak ütemterve?
-Nyilván először meg kellene erősödnünk. Egymást is meg kellene ismernünk, ez a folyamat zajlik most.
-Az SZDSZ törzshelye a Malom Söröző volt. Önök hol gyűltek először össze?
-Múlt szombaton volt az első találkozónk, és valóban mi is a Malom Sörözőben találkoztunk először. Azt tartottam alkalmasnak...




Új hozzászólás
Hozzászólások (3)
új szelek fújnak régi...
Ez meg egy régi szél, nem...
Örömödre...