Kovács Ferenc kijelentette, hogy most nem mint közgyűlési elnök, hanem mint a Regionális Fejlesztési tanács társelnöke van jelen. "Ahhoz, hogy ez a fejlesztés létrejöhessen, kellett egy jó pályázat, kellett egy tehetséges pályázó cég, és kellett az a tanács, amely döntött arról a fejlesztésről, ami hosszú távon stabil munkahelyeket teremt Szombathely városában, Vas megyében." -emelte ki Kovács. Az elnök azt is elmondta, hogy a pályázatok elbírálása során prioritásként kezelték, hogy munkahelyteremtő projekteket támogassanak.
"Gratulálni szeretnék a cég tulajdonosi körének ahhoz, hogy mertek nagyot álmodni, és rendelkeznek olyan megrendelés állománnyal, valamint munkatársakkal, akikkel valóban hosszútávon tud fejlődni a cég."
260 millió forint támogatást adott a Regionális Fejlesztési Tanács, Kovács Ferenc külön hangsúlyozta, hogy ezek uniós fejlesztési pénzek, és mintegy harminc százaléka a projekt összköltségvetésének.
Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Szombathelyen 1984 óta végeznek termelőcsoportot. "Sikerült megszilárdítanunk a fejlesztési tevékenységeket is Szombathelyen, hetven főnek adunk ebben a körben munkalehetőséget."- hangzott el.
2010-ben sikerült új vevőket szereznünk, valamint a meglévő megrendelőinknél növeltük a megrendelések számát, így láttuk, hogy nagyobb területre lesz szükségünk. Pályáztunk a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében vissza nem térítendő támogatásra. A projekt összköltségvetése 900 millió forint volt.
A beruházás 2010-ben kezdődött, ma pedig megérkeztek az első gépek, így elkezdődött a termelés. "Kiemelkedő erővel bír a munkahelyteremtés, plusz munkahelyek teremtése. A pályázat benyújtásakor az EPCOS-ban 1350-en dolgoztak, ezen projekt kapcsán vállaltuk további 35 munkahely megteremtését. Ma piaci részesedésünket jóval nagyobb mértékben sikerült növelni, így jelenleg 1900 főnek adunk a két telephelyünkön munkát." -osztotta meg az ügyvezető az örömteli hírt.
Hol volt a városvezetés?
Sajtómunkások körében él egy legenda, mi is adja meg egy esemény fontosságát. "Ha az MTI tudósítója itt van, akkor az egy fontos rendezvény, ha öltönyben érkezik, akkor különösen fontos." - hallottuk nem egyszer. Nos az MTI tudósítója ma nem volt a rendezvényen, de Molnár Miklós és Marton Zsolt alpolgármesterek sem. Pedig a városházi program szerint ide várták őket.
Kíváncsiak voltunk, mi volt az oka, hogy a két városvezető nem vett részt Szombathely egyik legnagyobb munkaadó cégének rendezvényén. Molnár Miklós lapunknak elmondta, költségvetéssel kapcsolatos megbeszélés jött közbe, és bár nagyon jó a kapcsolata a gyárral, sőt rendszeresen egyeztetnek, ezen eseményt most ki kellett hagynia. "A mi szerepünk amúgy sem az ünnepélyekről szól, sokkal inkább a munkáról." -hangsúlyozta az alpolgármester, aki elárulta azt is, Marton Zsolt reggel óta beteg, így ő ezért nem tudott résztvenni a rendezvényen.


Új hozzászólás
Hozzászólások (0)