Jövő héttől indul a forintosítás. Március elejétől jelentkezhet bankjánál az, akinek 90 napon túli tartozása van és devizaadósságát forinthitelre váltaná át. Aki március 15-ig igazolni is tudja, hogy önhibáján kívül csúszott el a fizetéssel, annak a tartozása negyedét is elengedik. Az új forinthitelekre a gyerekesek állami kamattámogatást kapnak. A kormány decemberben állapodott meg erről a Bankszövetséggel.
Az m1 Híradó bemutatta a pécsi Nagy családot. Ők 2009-ben vettek fel 8 és félmillió forintot. Amikor emelkedni kezdtek a törlesztőrészletek, egyre nehezebben tudták fizetni hitelüket. "Most volt egy hátralékunk, amit szülői segítséggel tudtunk törleszteni, ez 250 ezer forint volt és olyan 90 napos elmaradásunk volt" – mondta a Híradónak Nagyné Vókó Anita.
Aki viszont nem tudta előteremteni a pénzt hátralékának kifizetésére, március elejétől átválthatja devizaadósságát forinthitelre. Emellett a forinthitelekre a gyerekesek állami kamattámogatást is kapnak. Jelenleg mintegy 180 ezren lehetnek, akik 90 napon túli adósságot halmoztak fel bankjukkal szemben. "Várhatóan 30-45 ezer lehet azon adósok száma, akik ebben a programban részt tudnak venni" – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
Ezzel a lehetőséggel ugyanis csak azok élhetnek, akik március 15-ig igazolják, hogy önhibájukon kívül nem tudtak törleszteni. Mert például betegek lettek, vagy elveszítették munkahelyüket. Fontos feltétel az is, hogy az adós lakása a hitelfelvételkor nem érhetett többet 20 millió forintnál. "A március 15. és az április 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán történik május 15-ig a késedelmes devizahitelek forintra váltása" – mondta az m1 Híradónak telefonon Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja. Vagyis az adósok legkésőbb május közepétől egy új forinthitelt törleszthetnek.
A csalások elkerülése érdekében csak az válthatja át devizaadósságát forinthitelre, aki már 2011. szeptember 30-a előtt megcsúszott a törlesztéssel. "Mindenképpen olyan megoldást kellett találni, hogy azok, akik fizetni tudnának egyébként, semmilyen tekintetben ne érezzenek ösztönzést arra, hogy ne fizessenek" – mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes-államtitkára.
A kormány számításai szerint a rossz adósok támogatásával, a végtörlesztéssel, a rögzített árfolyammal és a Nemzeti Eszközkezelő bevonásával lényegében az összes devizaadóson segítettek.
/hirado.hu/




Új hozzászólás
Hozzászólások (0)