Ne feledjétek, ahogy viselkedtek, azzal egész Szombathely és az országról alkottok képet. Érezzétek jól magatokat, és vigyétek jó hírét városunknak- ezekkel a szavakkal bocsátotta útjukra dr. Puskás Tivadar polgármester azt a húsz szombathelyi diákot, akik holnap indulnak Vajdahunyadra egy hétre síelni.
A szerencséseket a Szombathelyi Diákönkormányzat választotta ki. Ahogy Németh Márk diák-alpolgármester fogalmazott, Erdélybe menni mindig jó, most olyanokat ért a megtiszteltetés, akik tevékenyen részt vettek a diákönkormányzat munkájában, akik a jövőben is a szombathelyi diákélet kívánják szolgálni. Ez azért fontos, mert Vajdahunyadon sem csak síelni fognak, hanem megismerkednek az ottani diákönkormányzat működésével és munkájával is. A húsz főt a város több iskolájából választották ki, a legtöbben talán az Orlayból jönnek- tette hozzá Németh Márk.
Szombathely 22 éve ápol testvérvárosi kapcsolatot Vajdahunyaddal, 20 éve minden február elején vendégül látják a szombathelyieket síelni. Tavaly jött az ötlet, hogy e kapcsolatot elmélyítsék, és több tartalommal töltsék meg- számolt be az előzményekről Szakály Gábor tanácsnok. Nyáron Vajdahunyadról érkeznek majd diákok Balatonberénybe és Szombathelyre.





Új hozzászólás
Hozzászólások (2)
Anno aktív...
Először is: nem a mostani Diákönkormányzat találta fel a spanyolviaszt, hiszen évek óta szerveznek – szerveztünk - sítábort Vajdahunyadra. A városi diákönkormányzat eddig is 20-25 fővel utazhatott el síelni, aminek költségeit a mindenkori városvezetés nagy részben támogatta.Emlékeim szerint abban az időben Pankotay Fruzsina- egyik legaktívabb DÖK-ös- az ifjúsági referens valamint a sport osztály vezetője szervezte meg az utazást.
Az utazás egyik legfontosabb pozitívuma az volt a szórakozás mellett, hogy olyan diákok mehettek el kedvezményes áron, akik máskülönben nem tudtak volna soha elmenni, síelni. Úgy látszik ez a hagyomány megszakadt, idén már csak a „barátoknak” jut hely, ahogy a képek is tanúsítják.
Az sem újdonság, hogy egy ilyen túra alkalmával diákönkormányzatról is szó esett. Hiszen minden alkalommal történt tapasztalatcsere, beszélgetés a helyi ifjúságról, problémákról. És persze a vendéglátás kölcsönös volt, hiszen rengeteg gyermek érkezett nyaralni a balatonberényi gyermeküdülőbe. Sajnos ez a nyaralási lehetőség idéntől kétségessé vált, hiszen egy budapesti céghez került egyik napról a másikra az ingatlan.
Baranyai Tibor volt diákpolgármester tevékenysége óta sajnos, a Diákönkormányzat nem tudott újra igazán magára találni. Az aktív tagok - köszönhetően az akkortájt először erőteljesen megjelenő politikai aktivitásnak - otthagyták a DÖK-t. Az önálló programok megszűntek, vagy amik vannak azok is alig vonzanak érdeklődőket.
Május óta pedig kíváncsian várom, hogy a nagy hírrel beharangozott diakok.szombathely.hu végre mikor fog tartalommal megtelni és működni. Politikai marketing helyett végre neki kellene állni dolgozni és koncentrálni a DÖK igazán fontos dolgaira.
A síeléshez pedig kellemes időtöltést kívánok!
Prisznyák Benjámin
egykori DÖK programszervező
Szombathely