Az Ön böngészője elavult!

A böngészője nem kezeli a mai szabványoknak megfelelően a weboldalakat! Kérjük frissítsen!

Előző: Jobbik: Magunk mögé utasítottuk az MSZP-t Következő: A magyar dal napja Szombathelyen

"Részvétel és fenntarthatóság" -továbbra is ezzel kampányol az LMP (Gecseg Jácint levelével frissítve)

westindex, 2010-09-06 13:26
Egy sajtótájékoztató keretében ismertette az LMP hétfőn délelőtt a ma már jól megszokott Fő téri "Császárkőnél" a kopogtatócédula-gyűjtési időszakot, melyik vasi településen hány jelöltet tudnak állítani, hol indul polgármester, és milyen kampányra számíthatunk. Gergácz Ildikó, a párt megyei koordinátora kiemelte, elsősorban továbbra is a közterületeken kampányolnak majd.

Gergácz Ilikó nagy örömmel fejezte ki, hogy két kislétszámú - 10 ezer alatti - településen (Gérce, Bozzai) is tudtak polgármesterjelöltet indítani, majd áttért Vasvárra, ahol egy egyéni képviselőjelöltet indítanak.

Ezt követően Plechl Tibor, Kőszeg polgármesterjelöltje vette át a szót, aki hangsúlyozta: legfőbb célja, hogy az önkormányzat ne csak egy csata, pártcsata színtere legyen, a demokrácia fokozottabb érvényesítésére szeretné helyezni a hangsúlyt. Mint mondta: pontos, alapos döntések kellenek egy város irányításához. Az elsődleges célnak a munkahelyteremtésnek kell lennie, nem pedig olyan beruházásoknak, melyek "bebetonozzák" a pályázati pénzeket.

A párt megyei koordinátorától megtudtuk, Sárváron mind a 8 választókörzetben tudtak jelöltet indítani, Celldömölkön pedig háromban. Megyei listát nem sikerült állítani, a számláló 97 százaléknál állt meg, a koordinátor úgy fogalmazott: még körülbelül egy napra lett volna szükségük, hogy ezt is teljesíteni tudják, de hozzátette egy fiatal párt "életében" ez is rendkívül szép eredménynek számít.

Horváth Zoltán az LMP szombathelyi koordinátora, és a 8-as számú választókörzet jelöltje a helyi viszonyakat ismertette. Eszerint 12 jelölt ajánlószelvényeit adták le a bizottságnak, és 11 jelöltről született pozitív döntés, kompenzációs listát is állítanak, Horváth Zoltán a listavezető.

Az elmúlt időszakban érdekesen alakultak a dolgok az LMP körül, három körzetben nem lesz jelöltjük (4, 5 és 10 vk.). Először visszalépett az 5-ös körzetben induló  aspiránsuk, majd a 4-es körzetben induló Gecseg Jácintnak nem sikerült elegendő ajánlószelvényt gyűjteni. Lapunk információi szerint Gecseg Jácint korábban az ifjú baloldalt, a Societast erősítette. Érdekes, hogy éppen a 4-es és 5-ös körzetekben fordultak elő ilyen problémák, melyek a Derkovits városrészt fedik le, és ahol jelenleg két MSZP-s képviselő képviseli az ott lakókat: Oroszvári Péter és dr. Czeglédy Csaba.
Rákérdeztünk a sajtótájékoztatón, vajon az LMP, hogy látja ezt a helyzetet, Gergácz Ildikó azonban türelmet kért. "Várjunk még egy kicsit az effajta nyilatkozatokkal" - mondta Gergácz Ildikó, majd közölte, hogy a későbbiekben kívánnak visszatérni a kérdésre.

Helyreigazítási kérelem

Az ön portáljuk a westindex.hu által lehozott cikkben a cikkíró valótlanságokat állít, én sosem voltam a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezetének a Societasnak a tagja. A cikkben helyreigazítást kérek.

Köszönettel.:

Gecseg Jácint József

Új hozzászólás

Hozzászólások (13)

• lMSZP

Anonymous, 2010-09-06 16:06:45 Válasz
lMSZP
• http://egyenlito.blog.hu/2010

Anonymous, 2010-09-06 16:07:08 Válasz
http://egyenlito.blog.hu/2010/09/05/datki_szabolcs_lmp_s_kampanyigazgato_nem_valaszol_kreten_parttarsainak
• Ok.De a kommentekbe is

Anonymous, 2010-09-21 00:52:52 Válasz
Ok.
De a kommentekbe is olvass bele.
Van itt minden.
Ki tudja?!
Hátha, még rád is ragad valami.:-)
• Szeptember közepétől akár már

Anonymous, 2010-09-06 16:11:07 Válasz
Szeptember közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok között, írja a Vállalkozói Negyed. Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta.
Szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti háromszáz forinthoz. Azokon a helyeken pedig, ahol magasabb az átadási ár, ott tizenöt-húsz, máshol pedig akár huszonöt-harminc százalékos átadási árnövekedés is indokolt lehet.
A szakember szerint a liszt áremelkedése a korábbiakhoz képest már elérte a nyolcvan-kilencven százalékot. A mintegy negyven forintos kilogrammonkénti emelkedésből Werli József szerint az következik, hogy az előállítási költség akár harminc forinttal is emelkedhet kilogrammonként.

• Egy alig két éves múltra

Anonymous, 2010-09-06 18:32:34 Válasz
Egy alig két éves múltra vissza tekintő párttól,különösebb anyagi támogatás nélkül,jobbról-balról támadva,nem használva populáris jelszavakat,és nem gyűlölködve,a másikat nem kritizálva,és akadályozva.
Nem is rossz.
Gratulálok.
• Jah.. Az ajánlókat a

Loller, 2010-09-07 23:51:05 Válasz
Jah.. Az ajánlókat a Fidesztől kapták - vagy hajnalban kurva jól megy a kopicédula gyűjtés a Moszkván - a pénzt eleinte a szociktól, majd egy ideje a Fidesztől...
• Aha,azért vannak "tele"

Anonymous, 2010-09-08 10:06:29 Válasz
Aha,azért vannak "tele" lóvéval.
Inkább az általuk bevezetett nyilvános kampányszámláról vehetne példát az összes többi párt.Persze erre meg azt kapták meg,hogy most még könnyen csinálják, mert még nincs lóvéjuk.
Most akkor a Fidesztől vagy a Szociktól kapják,vagy még nincs?
Megkérnélek mielőtt írsz,tájékozódj(több helyről),s utána legalább indokolj,ha bizonyítani nem is tudsz,mivel nincs is mit.

• A zsidók pénzelik őket csak

hamasz, 2010-09-19 15:10:32 Válasz
A zsidók pénzelik őket csak erről kussol a bagázs, mert tudják, hogy él hazánkban is "hamasz".
• hülye vagy te fiam...de talán

gegen nazis!, 2010-09-19 15:22:57 Válasz
hülye vagy te fiam...de talán nem reménytelen.a hamasz meg egy mocskos bagázs,itt is,ott is.
• Ehelyett Karácsony Gergely,

anonymus, 2010-09-08 09:04:13 Válasz
Ehelyett Karácsony Gergely, finomítva a törvényszegésre utaló korábbi kijelentését, az MTI-nek elmondta, hogy ezek a megkeresések nem voltak konkrétak, sokszor csak informális célozgatásként hangzottak el, helyi szinten, sok esetben azt sem tudják, hogy pontosan ki állt mögöttük. Megjegyezte: az sem mindig világos, hogy a „szóljatok ha kell, tudunk segíteni” típusú megkeresések mögött ki áll. Szavai szerint ezek feltehetően egyébként is inkább politikai segítségnyújtásra, és nem bűncselekményre vonatkozhattak volna. Emlékeztetett arra, hogy amikor viszont azzal kereste meg őket egy férfi, hogy eladna nekik 200 darab ajánlószelvényt, azonnal feljelentést tettek és a reménybeli eladót a rendőrség őrizetbe is vette. Azt viszont elfelejtette hozzátenni, hogy az első LMP-hez köthető kopogtatócédula ügyben – mint ismeretes egy hangfelvételen egyik aktivistájuk pénzt ajánlott kopogtatócédulákért egy ajánlószelvényeket árusító személynek – a Jobbik tett feljelentést. Akárcsak a mostani eset után is.
• Tovább gyengült a hazai

Anonymous, 2010-09-08 15:04:12 Válasz
Tovább gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama, szerda reggel egy euró már 288,59 forintot ért a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankot pedig 225,13 forinton jegyezték. Ez utóbbi ami újabb történelmi mélypontot jelent a svájci frank/forint árfolyam mozgásában.
• Az elemzés alátámasztotta

Anonymous, 2010-09-08 16:11:51 Válasz
Az elemzés alátámasztotta azokat az aggodalmakat, amelyeknek a sajtószabadság-képviselő már júniusban és júliusban is hangot adott - szól a közlemény. A törvénycsomag a médiaszabályozás és -felügyelet olyan új jogi, intézményi és szabályozási keretét teremti meg, amellyel könnyedén vissza lehet élni politikai céllal. Ez ellentmond a hatalmi ágak elválasztása elvének és a liberális demokráciákra jellemző fékek és ellensúlyok rendszerének. Különösen a közszolgálati médiát fenyegeti a közvetlen politikai irányítás veszélye - írta Mijatovic.
• http://lehetmas.hu/sajtokozle

Anonymous, 2010-09-21 01:19:17 Válasz
http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/6029/a-dalai-lama-talalkozott-az-lmp-frakciojaval/