Az Ön böngészője elavult!

A böngészője nem kezeli a mai szabványoknak megfelelően a weboldalakat! Kérjük frissítsen!

Előző: Felkészültek a Szombathelyi Pingvinek Következő: Megvan a szombathelyi MSZP-SZTKE 2010-es listája

Húszezer fölötti ajánlószelvénye van a szombathelyi Fidesznek

westindex, 2010-08-31 16:10
A tegnapi napig 20226 ajánlószelvényt gyűjtöttek össze a Fidesz-KDNP közös jelöltjei, valamint aktivistái. A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a szombathelyi polgárok soha nem látott mértékben álltak a jobboldali pártszövetségek mellé. Aztán kiderült az is, hogy nincs sem jobbos sem balos körzet.

Harangozó Bertalan, a Fidesz - KDNP kampányfőnöke indította a sajtótájékoztatót azzal, hogy az elmúlt hetekben sok ezer állampolgárral találkoztak a képviselőjelöltek. A polgármesternek 10123 ajánlószelvényt adtak át a városlakók. Harangozó Bertalan azt is elmondta, hogy ennyi ajánlószelvényt önkormányzati választások során még soha nem gyűjtött a pártszövetség.

Ezt követően Dr. Puskás Tivadar, a Fidesz polgármesterjelöltje vette át a szót, aki mindenek előtt egy igencsak képszerű mondattal köszönte meg a sajtónak jelenlétet, "Köszönjük, hogy eljöttek eme aktust lefényképezni." -mondta.

Miközben fotósunk az aktust fotózta, Dr. Puskás Tivadar megköszönte az állampolgárok, az aktivisták segítségét, és ő is megerősítette, soha nem látott támogatást tapasztaltak az elmúlt hetekben.

"Azt tudom ígérni mindenkinek, hogyha elnyerjük a bizalmukat, és minden jel erra mutat, h akkor mindenkkire számítani fogunk és mindenki számíthat ránk" - hangsúlyozta Puskás, majd megismételte pártja korábbi álláspontját, miszerint Szombathely élhető város, de mindannyian tudjuk, hogy IGEN, LEHET JOBBAN.

Lapunk arra is kíváncsi volt, hogyan is állnak a jobboldali jelöltek a "balosnak" mondott választókörzetekben. Marton Zsolt mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Szombathelyen nincsenek jobbos, illetve balos körzetek, és a sajtót is arra kérte, hogy ne skatulyázza be a választókat. "Ha megnézzük az országgyűlési választások eredményét, akkor azt láthatjuk, hogy mindenhol a változásra szavaztak az állampolgárok" - hangsúlyozta Marton.

Poór András, Dr. Czeglédy Csaba derkovitsi ellenfele elmondta, hogy nem érezte a különbséget, igencsak pozitív visszajelzéseket kapott, amit mi sem bizonyít jobban, mint az összegyűjtött 800 körüli ajánlószelvény.

Horváth Csaba, aki Oroszvári Péter ellen indul a másik derkovitsi körzetben mindezt azzal egészítette ki, hogy úgy érzi, átalakulás történt, hiszen megdöbbentően jó fogadtatásban részesült.

A sajtótájékoztatót követően a képviselőjelöltek Dr. Puskás Tivadarral karöltve átsétáltak a Választási Irodához, akik Dr. Szele Györgyi vezényletével átvizsgálták, adminisztrálták az ajánlócédulákat.

Új hozzászólás

Hozzászólások (21)

• Gratulálunk szép munka! Az

Marika, 2010-08-31 16:52:55 Válasz
Gratulálunk szép munka! Az összes körzetben nyerni fogtok! Ott leszünk, és nem "még egy" embert viszek magammal :) HAJRÁ FŐORVOS ÚR! IGEN LEHET JOBBAN!

http://www.youtube.com/watch?v=WbJ5hbRM9P8
• Érdekes,hogy milyen csendben

zebra kutya, 2010-08-31 20:24:29 Válasz
Érdekes,hogy milyen csendben van a sötét oldal?
Mi van faszikáim, be vagytok tojva?
Talicskával tolták be a narancsos fiúk a 20000 kopcetlit a választási irodába................
Szerintem kezdjetek csomagolni lenin fiúk!!!!
• most talicskával tolták be a

kételkedő, 2010-08-31 22:28:50 Válasz
most talicskával tolták be a kopogtatócédulákat, hogy egy év múlva röfi Zsolti és Szaki maki talicskával tolhassa ki a lóvét...
látom magam előtt, hogy vidáman nevetve talicskázzák a sok pénzt át a Vétembe :)

(ja, bocs, azt már becsődöltették...)
• Te kételkedő, hogy mekkora

Anonymous, 2010-09-01 16:11:01 Válasz
Te kételkedő, hogy mekkora paraszt vagy te. Profi bártollnok vagy te felismerhető a stílusod itt is meg a nyugaton is. Asszem az idő téged fog valahová talicskázni.
• Az Ipi nyerni fog! :D Én

Papa, 2010-08-31 20:45:29 Válasz
Az Ipi nyerni fog! :D Én szóltam!
• 20.000 az 20.000, nincs itt

éles betti, 2010-09-01 08:18:37 Válasz
20.000 az 20.000, nincs itt vita !
GRATULÁLOK!
• Igen!Lehet!

Anonymous, 2010-09-01 09:36:21 Válasz
Igen!Lehet!
• hajrá Fidesz ! kételkedö aki

great, 2010-09-01 13:15:12 Válasz
hajrá Fidesz ! kételkedö aki ott van senki sem szent. Gyuri is menti a menthetöt.hajrá Fidesz.
• Én is a Fideszre

bódy, 2010-09-01 13:29:02 Válasz
Én is a Fideszre szavazok!!
Hajrá Puskás doktor!
• Szegények, olyan sajnálatra

csacska marcsa is fideszes?, 2010-09-01 14:20:02 Válasz
Szegények, olyan sajnálatra méltóan együgyűek! Azt hiszik, hogy egy talicska ajánlószelvény, amiből a negyede MDF-es régiség, elég lesz az üdvösséghez? A jónép(zemberek)inkább odaadják a félelmetes fityeszlegénynek a cetlijüket, csak a munkahelyükön ki ne tudódjék, hogy nem hithű muzulmánok... Aztán meg majd oda szavaz, ahová köll. A böcsület is fontos, Puskásdoki!
• Gyuri bácsi miért nem tette

, 2010-09-02 01:51:30 Válasz
Gyuri bácsi miért nem tette ki az asztalra? Most már étem miért kezdett növekedni az orra. Szép álmokat h.lyegyerek! Mentek a lecsóba a fartúró haveroddal együtt.
• szánalmas egy banda!Sajnos

Anonymous, 2010-09-01 15:57:31 Válasz
szánalmas egy banda!
Sajnos nagyon sok olyan ember van aki a narancsimádattól nem tud megszabadulni.
Nem azt nézik, hogy kire szavaznak hanem azt, hogy Fidesz és majd amikor a botrányktól lesz hangos a sajtó fognak rájönni, hogy kiknek tömte tele a zsebét!
• http://www.youtube.com/watch?

csáó, 2010-09-01 18:14:44 Válasz
http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ
• Cseszkó... A Westindexre nem

Anonymous, 2010-09-01 19:10:04 Válasz
Cseszkó... A Westindexre nem akarod kiírni, hogy a FIDESZ LAPJA ?:DDD Bazdmeg :D Jó hogy videót nem raksz fel egyenként a fiúkról:D Mongolidióta :D
• Már megírta,hogy laoszi te

1967, 2010-09-01 20:42:36 Válasz
Már megírta,hogy laoszi te suttyó és eddig meg az volt a bajotok,hogy mszp bérenc.Most akkor döntsd már el!
• Friss hír!Mindenhol lehet a

MAGYAR, 2010-09-01 20:35:56 Válasz

Friss hír!

Mindenhol lehet a Jobbik képviselőjére szavazni Szombathelyen is!
• Ez az igazi MAGYAR tragédia!

1967, 2010-09-01 20:43:23 Válasz
Ez az igazi MAGYAR tragédia!
• Hajrá Fidesz! Ipkovichot mint

Jóska, 2010-09-02 11:10:07 Válasz
Hajrá Fidesz! Ipkovichot mint embert sajnálom, mert még mindig elhitetik vele, hogy nyerhet. Pedig ez most teljességgel lehetetlen. Hajrá Puskás Doki! A cél: 14 körzet + polgármester. A jobbikos ajánlószelvényeknek személy szerint örülök, bár szólhatnának Balassának, hogy kevesebbet mutatkozzon Czeglédyvel, hiszen nem vet rá jó fényt. Különösen annak tükrében, hogy ki tudja, ki hallgatja Csabikát?
• mester és tanítványa

Anonymous, 2010-09-02 11:19:41 Válasz
mester és tanítványa
• Ipkovich nyerni fog Puskás

ne sajnáld, Jóska !!!, 2010-09-02 17:20:20 Válasz
Ipkovich nyerni fog Puskás ellen, nem kell őt sajnálnod! Szegény Puskásdoki szorul majd kis vigaszra, mert túlzottan magabiztosak lettek a fidesznyikek... Czeglédy Csabára nézve lehet az káros, ha Balassával együtt látják, jobbik esze megjöhetne már, hogy nem mutatkozik ilyen társaságban. Bal assa, bal sors. Elpuskázzák!
• Derüljön ki végre minden! Az

Anonymous, 2010-09-04 16:54:38 Válasz

Derüljön ki végre minden! Az elszámoltatás itt fog kezdődni:

http://szombathelyifideszbunok.com/blog/