Az ötvenes években KÖJÁL, aztán ÁNTSZ, ma már a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Ami közös bennük, hogy olyan fontos és értékes munkát végeznek itt, aminek értékére csak akkor jönnénk rá igazán, ha nem működne jól, ha hiányozna.
Ebből a sorból is kiemelkedik Kneffel Pál munkássága, aki 1955-től volt a KÖJÁL igazgatója. Nem egyszerűen egészségügyi dolgozó volt, magas színvonalon szolgálta Szombathely és a megye lakosságát- derült ki a mai ünnepség visszaemlékezéseiből. Humanitárius gondolkodásmódja mellett kitűnő előadó képességgel rendelkezett, oktatott és szolgálta a hazát. A második világháború alatt került Szombathelyre, de a rossz körülmények ellenére sem feledte hivatását. Erkölcsi és etikai normái minden nehézség között példát mutattak, és mutatnak a mai napig- fogalmazott köszöntő beszédében Harangozó Bertalan kormánymegbízott.
Az ÁNTSZ 2005-ben költözött a mai, Sugár úti otthonába. Akkor az előadóteremből kénytelenek voltak irodahelyiségeket kialakítani. A szalon azonban nagyon hiányzott. Így később, nem használt raktárhelyiségekből alakították ki azt a pár tíz főt befogadó előadótermet, mely mától Kneffel Pál nevét őrzi. A terem teljes kihasználtsággal működik, s mint megtudtuk, jövőre otthont ad majd a tíz éves mammográfia alkalmából szervezett konferenciának, illetve Kneffel Pál születésének 100. évfordulójára is előadássorozatokkal készülnek.




Új hozzászólás
Hozzászólások (0)