Mint arról korábban beszámoltunk, a Szűrcsapó 24. szám alatti ház mind a 78 lakását ki kellett telepíteni, mert gázszivárgás miatt elzárták a főcsapot, egy hétig nem lehetett sem fűteni, sem főzni. Az önkormányzat átmeneti szállásokat biztosított a pórul járt lakóknak.
Szerdán a Bem József utca 17./C számú, 14 lakásos házban észleltek gázszivárgást a szakemberek. Úgy tudjuk, hétköznapi gázóra csere zajlott, de egy földszinti, és egy negyedik emeleti lakásban észrevették a hibát, ami abból adódik, hogy a földgázra való átállás miatt egy idő után kiszáradnak a tömítések, és mellette elkezd szivárogni a gáz.
A helyzet itt annyival jobb a Szűrcsapóhoz képest, hogy a konyháknak, és a fürdőszobáknak van ablaka, tehát megfelelő tervezés után beszerelhetőek a légbeejtők. A műanyag ablakokat már sok helyen kicserélték, de a külső szigetelésen még nem esett át a ház- tudtuk meg.
A társasház a West Inköz kezelésében áll, akik már minden lakót értesítettek a gázelzárásról.
Kiss István gáztervező kérdésünkre elmondta, az egész gázvezeték rendszert át kell építeni, mert az órák nagyon rossz helyen, a konyhaszekrény mögött vannak. Addig azonban semmit nem fognak tenni, amíg nem születik írásos megbízás- tette hozzá. A múltkori esetből kiindulva tehát minimum egy hétig eltart majd a munka.
Tegyük hozzá, szerencsére már nem mínusz húsz fokok vannak, nem hűl olyan gyorsan a lakások hőmérséklete, és valószínűsíthető, hogy 14 lakás esetében az áramszolgáltatással sem lehet gond.





Új hozzászólás
Hozzászólások (0)