Sajtóközlemény
Az elmúlt hétfő eseménye, -amikor is a nyílt utcán, járókelők szeme láttára raboltak ki egy ékszerüzletet, arra késztetett, hogy sajtóközleményben felhívjam az olvasók figyelmét arra, hogy Szombathely már nem tartozik a biztonságos városok közé!
A városunkban egyre elharapózó erőszakos cselekményeket sem, mint a régió szülötte, sem mint politikus, de legfőképpen, mint családját féltő , gyermekei jövője miatt aggódó apa sem tudom elfogadni. Ez ellen tenni kell valamit!
A jelenlegi Fidesz kormány, a hatalomra kerülése után szétkürtölte: „ a közbiztonság két héten belül érezhetően javulni fog”. Nos, mi szombathelyiek pont az ellenkezőjét érezzük.
Azt is tegyük rögtön hozzá, hogy a jelenlegi állapotokért keményen terheli felelősség az MSZP politikusait is. A korrupció melegágyaként emlegetett párt iskolapéldát mutatott bűnözőinknek, hogy a bűnt nem mindig követi bűnhődés.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom konkrét programmal rendelkezik a közbiztonság javításáért, amelyet az önkormányzati választásokat megelőző kampányban meg is szeretne ismertetni a lakossággal. Azokkal, akik szeretnék, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy biztonságos Szombathelyt adjunk át egy nap és ne olyat, amilyen a hétfői volt.
Biztonságosabb Szombathelyt kívánok!
Balassa Péter
A Jobbik Magyarországért Mozgalom
polgármester jelöltje Szombathelyen





Új hozzászólás
Hozzászólások (18)
Éljen Szombathely! Ez az
Fasiszták a biztonságról.Na
Javaslom a Westindex
Tisztelt kárászos!Sajnos
Tisztelt Balassa
Tisztelt Balassa Úr!Még jó
Tisztelt Anonymus Úr/Hölgy
Tisztelt Balassa Péter!Én
Tisztelt Balassa Úr!Be kell,
Mi történt Balassa úr?
Tisztelt Anonymus Hölgy,
Tisztelt Balassa Péter!Önt
Hitlerre sokkal inkább volt
Génhulladék,csatornapatkány(s
Igen. Lehet
Péter ezt nem kéne, fullgáz
jó napot ha a polgármester
Balassa Toronyban lakik! Itt