Új hozzászólás

Hozzászólások (91)

• A jobbikok nevében tiltakozom

  nem kóser!!, 2010-07-05 15:09:14 Válasz
  A jobbikok nevében tiltakozom az eljárás ellen. Nem jó dolog, ha a magyar Honvédség első embere ilyesmire vetemedik, elpuskázta valaki a programszervezést. A pálinka, amit ittak, nem volt egészen kóser/kosher. Viktor receptjét követjük-e, avagy behódolunk mink a világdivatnak? Inni vagy nem inni, ez itt a kérdés. Menni vagy nem enni - kérdezzük mi is. Megy a huzaVona, hendebandázás mindörökké-ámen!

• Az üzenet egyértelmű!H.

  Zoli, 2010-07-05 17:50:14 Válasz
  Az üzenet egyértelmű!<br />H. Hende megmutatta, melyik irányba tart a Magyar Honvédség! Három hónap és már le is adjuk az első nagyobb megrendelést UZI-kra. Főleg ha bepálinkázva még kevesebb esze van, mint egyébként és megígérget mindent, csak hogy úgy érezze, figyel rá valaki és elhiszi, hogy ő valaki.

• Szerintem helyesen tette H.

  Anonymous, 2010-07-05 21:20:44 Válasz
  Szerintem helyesen tette H. Csaba miniszter úr, hogy a holokauszt megemlékezés miatt vendégül látta az izraeli nagykövetasszonyt Szombathelyen.<br />Végre abba kellene hagyni a hülye dumát!<br />A Jobbiknak és az antiszemita ideológiájának, valamint a cinizmusának nincs jövője. Ez bebizonyosodik, csak idő kérdése!

• Isten áldja Izraelt!!!

  1967, 2010-07-05 21:30:48 Válasz
  Isten áldja Izraelt!!!

• Jó olvasni, amikor a

  Anonymous, 2010-07-06 00:12:00 Válasz
  Jó olvasni, amikor a szerkesztők írogatnak egymásnak. <br />Hülye gyerekek. Egyetlen épkézláb komment volt, azt is töröltétek.<br />Izrael napjai tulajdonképpen meg vannak számlálva és ezt ők is tudják.<br />Nagyjából 2025-ig megtörténik az Exodus, hiszen mint politikailag, mint pedig katonailag fentarthatatlanná vált a zsidó állam jelenlegi formájában és helyén.<br />Európa fehér-keresztény mozgalmai pedig erősödnek, hazánkban rohamosan. Én nem látom a kimúlást, sőt éppen hogy ellenkező előjelek mutatkoznak.<br />

• Ja, még egy dolgot.Nagyon

  Anonymous, 2010-07-06 00:16:00 Válasz
  Ja, még egy dolgot.<br />Nagyon gyenge az oldal. Ronda a külleme és teljesen szinvonalatlanok az írások. Nagyon sok közölük sajnos magyartalan is, főleg a címlapon látható bevezető szövegek.<br />Cseszkó! A baromságok helyett inkább olvassál és tanulj magyar nyelvtant

• Ha nem tetszik, inkább

  Anonymous, 2010-07-06 16:12:15 Válasz
  Ha nem tetszik, inkább aludjál!! Vagy olvass szép regényeket!!<br />Miért vagy allergiás Cseszkóra, mert fiatal és tehetséges??

• Küldd rá az oldalra a

  1967, 2010-07-06 19:19:13 Válasz
  Küldd rá az oldalra a helyesíráselemzőt.De fajmagyar legyen ám!!!

• Sajnáljuk,hogy nem tudunk

  kárászos, 2010-07-07 18:32:10 Válasz
  Sajnáljuk,hogy nem tudunk lemenni a kurucinfó meg a vazsihazafi színvonalára,de van amitől már mi is hányunk...

• Szegény hungaro-nácik, a

  Anonymous, 2010-07-06 01:01:54 Válasz
  Szegény hungaro-nácik, a közvéleménykutatások felmérései alapján 2 hónap alatt sikerült 17 %-ot alámerülnötök. Csak így tovább, szorítok értetek.

• Közvéleménykutatások? Ezeket

  Anonymous, 2010-07-06 12:04:00 Válasz
  Közvéleménykutatások? Ezeket inkább felejtsük el, főleg a most következő Fidsz érában. Állítólag ők növekedtek. Azt a baromságot meg honnan vetted te zugfirkász, hogy 17%-ot "alámerült" a Jobbik? Akkor most elvileg -0,1% körül van, mert a választásokon nem egészen 17-et kapott. Mondtam, hogy ti nem tudtok magyarul.<br />

• Tisztelt Uraim!Azt miképpen

  eastindex, 2010-07-06 15:20:08 Válasz
  Tisztelt Uraim!<br />Azt miképpen kellene értelmeznünk, hogy hungaro-náci?<br />A náci kifejezést az 1920-as évek elején Bajorországban akasztották rá a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP) nevezetű képződményre. Jelentése Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.<br />A párt világnézetéből kifolyólag a hangsúly a NÉMET szón van.<br />Önök egy rendkívül alul művelt és szélsőségesen elfogult társaság. A "náci" kifejezés használata egyedül a két világháború közötti és a második alatti német nyelvterületen belül értelmezhető. <br />Maguk éppen olyan ostobák, mint az önöket támogató holdudvar, amelyik széltében-hosszában fasisztázik és nácizik. <br />Saját magukat járatják le és gyűlölködnek a saját nemzetük irányában.

• Tisztelt Mindenki!Először

  Anonymous, 2010-07-06 18:18:43 Válasz
  Tisztelt Mindenki!<br /><br />Először is: IZRAEL ÉLT, ÉL, és ÉLNI FOG! Ez tény, ezt tudomásul kell venni. Lehet gyűlölködni, pofázni, átkozódni, de ez akkor is így van, és így lesz!<br /><br />Másodszor: a náci szó valóban német eredetű, nazi szóból származó kifejezés.<br />Fontos hangsúlyozni azonban azt, hogy ideológia tartozik hozzá, melyet megtestesítenek olyan csoportok, pártok stb., akik a következőkkel egyetértenek, ami az ideológiai háttér: fajgyűlölet, különösen zsidógyűlölet; fehér, germán, árja felsőbbrendűségben való hit /ami egyébként jelenti egyúttal a többi népcsoport alsóbbrendűségét, ha egyszer van felsőbbrendű/; demokrácia elutasítása; korlátozott vallásszabadság; vér és föld védelme /náci zászlóban lévő piros és fekete szín jelképezi/; stb.<br />A náci tehát mai szóhasználatban a fent megjelölt ideológia képviseletét jelenti.<br /><br />Gondolkodjon már el egy kicsit. A náci lehet, hogy német szó, de sajnos egy mérgező, jelenleg is létező ideológiai irányzat, amit meggyőződésem, hogy nemcsak visszaszorítani, hanem megsemmisíteni kell!

• Azért annak örülünk,hogy már

  kárászos, 2010-07-06 19:26:53 Válasz
  Azért annak örülünk,hogy már nekünk van holdudvarunk és mi vagyunk valakinek a holdudvara és akármennyire is nem tetszik mi növekszünk és gyarapodunk, a fasiszta faji alapon szerveződő csoportok pedig aláhullanak a helyükre az elvtársaik mellé.Ha pedig a hangsúly a NÉMET-en van,akkor valyon a jobbik és társaik miért vonzódnak elvileg magyarként az nsdap ideológiájához.Mi Magyarként nem vagyunk árják,hanem MAGYAROK!!!Azért azt remélem tudta,hogy a Magyar nép nem árja?

• A 17 %-os társadalmi

  Anonymous, 2010-07-06 18:54:11 Válasz
  A 17 %-os társadalmi devalváció a "bizonyos" radikális társaságnak a választásokon elért teljes szavazatához viszonyítva értendő. (Feltételezem, erre gondolt korábban a hozzászóló, s ebben igaza is van). Kevésbé iskolázott uraknak: az elért szavazat-mennyiség 100%-ából már csak 83 %-ra van igény. Lassan kimegy a divatból...? Igazán sajnálom, pedig érdekes színfoltja a békés közterületeknek.

• Vajon miért nem szereti a

  hamasz, 2010-07-07 12:59:23 Válasz
  Vajon miért nem szereti a zsidókat a világ túlnyomó része? Rasszista minden nem zsidó? Hülyeség, mert, olyan erkölcstelen ideológiára építik fel nemzetüket, ami által örökké üldözöttek maradnak.

• Ezt meg honnan veszed? Vannak

  Anonymous, 2010-07-07 14:49:43 Válasz
  Ezt meg honnan veszed? Vannak zsidó ismerőseim, - nagyon sikeresek a munkájukban. Nem kíséri semmilyen frusztrált motívum, üldözöttségi trauma az életüket. Minden időben voltak "ellenérdekeltjeik", ezzel nem szabad törődniük. Ezek a személyek, kisebb társadalmi csoportok egyrészt vélt vagy valós sérelmeik, illetve egzisztenciális lecsúszásuk okán keresnek bűnbakot. A sikeresebbek pedig a további célok elérésében látnak kisebbségi konkurenciát. Ez a kérdés így működik évszázadok óta és időnként irracionális megoldásokba torkollik. . A jogos emlékezések és a felmerült ellentétek kibeszélését követően végre egy harmonikusabb, integrált társadalomban együtt kellene felvenni a "harcot" a közös problémákkal szemben. Sajnos, mindig akadnak olyan hatalmi aspiránsok, akik érvényesülésük érdekében kijátsszák a társadalom különböző csoportjait egymással szemben. Ez az önző érdekük vezethet az ellentétek szításához.

• NEM!Pont fordítva!Olyan

  Anonymous, 2010-07-07 17:36:34 Válasz
  NEM!<br />Pont fordítva!<br />Olyan kiváló alapra építi fel Izrael a jövőjét, amilyen alapja egyetlen nemzetnek sincs.<br />Egyetlen nemzet biztosan élni fog! Ez Izrael!<br />A többi nemzet ezt nem mondhatja biztosan magáról.<br />Amúgy pedig honnan veszed, hogy a világ túlnyomó része nem szereti a zsidókat? És tévedés, nem maradnak örökké üldözöttek. Csak figyelj, meg fogsz lepődni.<br />Amúgy pedig szerintem Izrael - ha akarná - meg tudná "roppantani" az ellenségeit!<br />Győzzön a jövő!<br />Éljen Izrael!

• Melyik része erkölcstelen az

  1967, 2010-07-07 18:30:09 Válasz
  Melyik része erkölcstelen az ideológiájuknak?Tudnál példát mondani?Az egész kultúrájuk a mózesi törvényekre,de főleg a tízparancsolatra épül.Na annak vajon melyik része erkölcstelen?

• De jó, hogy ez a fasz

  Anonymous, 2010-07-07 21:23:00 Válasz
  De jó, hogy ez a cionista Cseszkó mindent kitöröl!<br />Nevetséges és eléggé félelmets amiket itt félig transzban előadsz.<br />Hol fog élni Izrael? Nulla realitásérzék.

• Névtelen!A Cseszkó azt töröl

  glühwein, 2010-07-07 22:42:24 Válasz
  Névtelen!<br /><br />A Cseszkó azt töröl ki, amit akar, ez a dolga, ha nem tetszenek a cikkek, nem kell erre az oldalra drága idődet pazarolni!<br />A fenti írásban, mi volt a pufogtatás, már ha a szövegértelmezésben a szép magyar nyelvben otthon vagy?<br />Mi a félelmetes és kinek?<br />Ilyen zavaros kényszerképzetek miatt érdemes megkérdezni egy szakembert, kezelőorvosát és gyógyszerészét.

• A jelenlegi erőviszonyok

  Anonymous, 2010-07-08 13:10:47 Válasz
  A jelenlegi erőviszonyok alapján a Kárpát-Medencét szőröstől-bőröstől...(ha akarná), de csak azokkal "keménykedik", akik a létjogusultságát vitatják illetve biztonságát veszélyeztetik. Az EU-közösség minden tagállamával jó viszonyra törekszik, s az ő részükről vele szemben is barátságos a kapcsolat.

• Na, mekkora tévedésben

  Anonymous, 2010-07-09 15:58:05 Válasz
  Na, mekkora tévedésben vagy!<br />Nem a Cseszkó írt Izrael örök jövőjéről, hanem én /na, hogy hány anonymus van, találd ki, ha olyan okos vagy/. Mivel sokan ezen megadott címszó alatt írnak.<br /><br />Kiváló realitásérzék Izrael élő jövője.<br />Nem győzködlek, biztos, hogy meglesz. Erre garancia van!<br />Akkor is, ha nem így gondolod, akkor is ha nem akarod stb...<br /><br />Van egy hírem: nem tudod megakadályozni! :)

• Hogy ti mekkora balfaszok

  eastindex, 2010-07-09 22:58:15 Válasz
  Hogy ti mekkora balfaszok vagytok!<br />Izrael napjai meg vannak számlálva.<br />Egyébként az önkormányzatnál nyomoz a rendőrség vagy ez nálatok nem hír hitgyülis, cionista, büdös virágok?

• Azt meg külön kikérem

  eastindex, 2010-07-09 23:03:22 Válasz
  Azt meg külön kikérem magamnak, hogy a kommentjeimnek egy részét törlik és utána válaszolnak.<br />Undorító, gyáva , szarok.

• Talán írogass a vazsihazafira

  1967, 2010-07-10 21:29:37 Válasz
  Talán írogass a vazsihazafira vagy kurucinfóra,ott biztos örülnek Neked!

• Talán ha nem ilyen közönséges

  Anonymous, 2010-07-11 15:46:01 Válasz
  Talán ha nem ilyen közönséges tuskó volnál, nagyobb eséllyel írhatnál.<br />Mit kritizálod az újságot? Neked még a véleményeidet is törölni kell állandóan, olyan kultúrálatlan bunkó dolgokat írsz!<br />Talán még a szélsőjobban is van annyi mini intelligencia, hogy ilyen bunkókat ott sem fogadnak...<br />

• Húzzatok Izraelbe a lopott

  hamasz, 2010-07-09 23:18:05 Válasz
  Húzzatok Izraelbe a lopott országotokba, ez magyar hon!

• A hamasz meg egy magyar

  1967, 2010-07-10 21:28:25 Válasz
  A hamasz meg egy magyar felszabadító szervezet mi?

• Budai: Konkrét utasításokkal

  hamasz, 2010-07-09 23:19:43 Válasz
  Budai: Konkrét utasításokkal segítette az izraeli felvásárlót Gyurcsány<br />Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János korábbi pénzügyminiszter konkrét utasításokat adott a sukorói kaszinóépítésre szolgáló földügylet kapcsán a vagyonkezelőnek. Ezt bizonyítják Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerint azok az iratok, amelyek az üggyel kapcsolatban nemrégiben a birtokába kerültek.<br />A gyanús földértékesítés feltárására felkért miniszterelnöki megbízott állítja: az államnak másfél milliárd forintos kárt okozott ez az üzlet. Ráadásul attól a perctől kezdve, hogy a Gyurcsány-kormány a sukorói kaszinóépítési tervet kiemelt állami beruházásnak nyilvánította, a kabinet 2,5 milliárd forintos állami támogatást is odaítélt. Tehát az izraeli-amerikai befektetők minden segítséget megkaptak a kormánytól ahhoz, hogy hozzájussanak a velencei-tavi területhez.<br />Budai feljelentése nyomán egyébként már Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját a vádhatóság gyanúsítottként hallgatta ki egy bábolnai földügy kapcsán.<br />(MNO)

• Híres emberek véleménye a

  hamasz, 2010-07-09 23:51:00 Válasz
  Híres emberek véleménye a zsidókról<br /><br />Ki szereti őket?Megszokhattuk már, hogy aki bármilyen formában kritikával meri illetni a zsidókat, abból azonnal első számú közellenség válik, és rásütik a homlokára a nagy, antiszemita feliratú billogot, hogy mindenki jól láthassa, micsoda alávaló, hitvány gazember is ő. Természetesen utána elkezdődnek a pártatlan, és nyilván a politikától teljesen mentes, mélyreható pszichológiai elemzések, amelyek rendre megállapítják, hogy a vizsgált alany bizonyítottan az antiszemitizmus betegségében szenved, valószínűleg ordas, náci eszméket vall, ráadásul roppant egyszerű gondolkodású, mondhatni primitív, agresszív jellem, aki pusztán a saját sikertelensége miatt felgyülemlett dühöt zúdítja rá egy, általa kitalált ellenségképre, nevezetesen a zsidókra.<br />Nos, ezen írásban szereplő híres emberekről sokféle dolgot el lehet mondani, egyet kivéve:mégpedig azt, hogy ők a zavaros, zsidó definíció szerint antiszemiták lettek volna. Hiszen ezek az emberek nem tettek mást, csak nyíltan és őszintén beszéltek egy létező, valós problémáról, amely manapság talán még nagyobb tabu témaként kezelendő. Íme tehát a történelem nagy gondolkodóinak, híres személyiségeinek véleménye a zsidókról (természetesen kivonatos, rövidített lista formájában, hiszen a zsidókérdés kapcsán megnyilvánulók sokkal-sokkal többen vannak):<br />LUTHER MÁRTON: „A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tőlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tőlük.” (Asztali beszéde)<br />LUTHER MÁRTON: „Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani.” (Prédikáció Eislebenben, pár nappal a halála előtt, 1546. februárjában)<br />AQUINOI SZENT TAMÁS: „Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek.” (A zsidók uralma c. művéből)<br />LISZT FERENC: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.”<br />LISZT FERENC: „A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.” (Die Israeliten)<br />HILAIRE BELLOC: „A kommunista propaganda világszerte szervezés és irányítás tekintetében zsidó ügynökök kezében van. Ha valaki nem tudja, hogy az oroszországi bolsevik mozgalom zsidó, arról csak azt tudom mondani, hogy ő a mi siralmas sajtóelhallgatásaink áldozata.” (G.K. Hetilapjában 1937. február 4-én)<br />MÁRIA TERÈZIA: „A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük.”<br />GEORGE WASHINGTON: „Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit.” (George Washington életelvei, A.A. Appleton & Co. kiadásában)<br />THOMAS JEFFERSON: „A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek.” (D. Boorstin, The Americans).<br />HENRY FORD: „A zsidók mindig is az üzletet irányították. (…) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói.” (The Dearborn Independent, 1921. február 12-19)<br />MARK TWAIN: „Az USA gyapotállamaiba a polgárháború után a zsidók szinte erőszakkal települtek be, üzleteket alapítottak a gyapottermelés szükségleteire, kielégítették a négerek hiteligényeit és a szezon végén ők voltak a néger idei termésének tulajdonosai és részben a jövő évinek is. Valaha a fehérek megvetették a zsidókat. A zsidókat törvényekkel tiltották ki Oroszországból. Ennek az oka nem titok. A mozgalom amiatt indult meg, mert a keresztény parasztnak nincs esélye a zsidó kereskedelmi képességeivel szemben. A zsidó mindig hajlandó a termék ellenében hitelezni. Aratás idején övé volt a termés - a következő évben övé volt a farm. Angliában János király idejében mindenki tartozott a zsidónak. Minden nyereséget ígérő vállalkozás az ő kezében volt. Ő volt a kereskedelem királya. Ki kellett űzni az államból. Hasonló okokból száműzte őket Spanyolország 400 éve és Ausztria pár évszázaddal azután. A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha ő belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belőle lépnie. Ha orvosként dolgozott, ő csinálta az üzletet. Ha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért működnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sőt, hogy meggazdagodjon. Ennek a történetnek van egy nagyon mocskos és gyakorlati kereskedelmi oldala. Vallási előítéletek lehetnek egy részéért felelősek, de nem a többiért. Protestánsok üldözték a katolikusokat, de nem vették el tőlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat, de nem zárták le előttük a mezőgazdaság és a kézművesség lehetőségét. Meg vagyok győződve arról, hogy a keresztre feszítésnek nincs sok köze a világ álláspontjával, a zsidókkal szemben. Annak az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza. Meg vagyok győződve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos előítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere az egész emberiséget ellenségévé tette. Azt fogod mondani, hogy a zsidók száma mindenütt csekély. Amikor az Encyclopedia Britannicában azt olvastam, hogy a zsidók száma az Egyesült Államokban 250 000, írtam a szerkesztőnek, és azt írtam, hogy én személyesen több zsidót ismerek ennél, és hogy az ő számai bizonyosan hibásak és a valódi szám 25 000 000. Emberek mondták nekem, hogy nekik jó okkal az a gyanújuk, hogy sok zsidó üzleti okokból nem adja ki magát zsidónak. Ez kézenfekvőnek tűnik. Meg vagyok arról győződve, hogy nekünk Amerikában hatalmas zsidó lakosságunk van. A téma ismerői meggyőztek róla, hogy a zsidók növekvő számban aktívak a politikában.” (A zsidókról, Harper’s Monthly Magazine, 1899. szeptember)<br />VOLTAIRE: „Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket…”<br />VOLTAIRE: „A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag.”<br />VOLTAIRE: „Úgy tűnik, hogy ti vagytok a legbolondabbak. A kafferek, a hottentották, a guineai négerek sokkal okosabb és becsületesebb emberek, mint a ti őseitek, a zsidók. Túltesztek minden népen szemtelen mesék kiagyalásában, rossz viselkedésben és barbarizmusban. Megérdemlitek büntetéseteket, mert ez a ti végzetetek.” (Egy zsidóhoz írt leveléből, aki azért írt neki, hogy az antiszemitizmus miatt panaszkodjon.)<br />VOLTAIRE: „Csak a zsidók tudatlan és barbár nép, akik a régóta egyesítik a legpiszkosabb dölyfösséget, a legutálatosabb babonákat, a leglegyőzhetetlenebb utálatát minden népnek, akik eltűrik, és gazdaggá teszik őket.” (Juif, Dictionnaire Philosophique)<br />VOLTAIRE: „Ők mind a szívükben dühöngő fanatizmussal születnek, éppúgy, ahogy a bretonok vagy a németek szőke hajjal születnek. Egy csöppet sem lennék meglepve, ha ezek az emberek halálos veszéllyé válnának az emberiség számára.” (Lettres de Memmius a Ciceron, 1771)<br />KÖLCSEY FERENC: „Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.”<br />WILLIAM MITCHELL PLÉBÁNOS: „Ha a történelemben van hálátlan, akkor az a zsidó. Ebben az országban, amely őt támogatta, ő összeesküdött, gonosz terveket sző, aláaknázza, megrontja, korrumpálja és (elrejtőzve más népek tisztességes árnyékéban) cselszövéseket eszel ki minden keresztény alapelv megsemmisítésére, amely eddig őt védte.” (A titkos világ c. könyvének 194. oldaláról)<br />ISRAEL SHAMIR, izraeli író: „A zsidó kultúrát áthatja a bosszú gondolata. (…) Amerikai zsidók hozták létre Hollywoodot, és Hollywood fő témájának a bosszút tette. Lényegében az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudat kifejeződése, és ez volt az amerikai psziché létrehozásának fő tényezője. Hollywoodból a bosszú szétáramlott a Földön és egyértelműen segítette annak a világnak a létrehozását, amelynek most lakói vagyunk. Más szavakkal: nincs szükség és nem volt szükség összeesküvésre. Inkább arról van szó, hogy az éretlen Amerika nem tudott ellenállni a zsidó mentalitás hatásának és zsidó állam lett, Izrael nagy testvére. A trieri rabbi egyik unokája, Karl Marx már az 1840-es években megjósolta, hogy Amerika zsidó állam lesz, és a kapzsiság és elidegenedés zsidó ideológiáját öleli magához. Ez magyarázza a zsidók sikerét: teljesen természetes, hogy a zsidó államban a zsidók inkább sikeresek. E magyarázat lehetővé teszi, hogy a kérdésre válaszoljunk: vajon Amerika a zsidó lobbi miatt támogatja Izraelt vagy az amerikai nagyvállalatok valódi érdekei miatt? A válasz: a zsidó lobbi (…) felesleges testület, míg Amerika egészében véve egy nagyobb zsidó állam, amelynek a Közel-Keleten kívül is vannak érdekeltségei.”<br />ADRIEN ARCAND: „A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a földi paradicsomnak hívják. A zsidók mohón terjesztik a kommunizmust, mivel tudják hogy mi az és mit jelent. Ez azért van, mert a kommunizmus elleni küzdelem nem az ellen küzdött, ami a kommunizmus valójában - egy a zsidók által kitalált cselszövés - amely minden ellenzőjét leküzdötte. Mi harcoltunk a zsidó ködösítés ellen, amelyet a zsidó dialektikusok és újságírók mutattak nekünk, és visszautasítottuk a harcot a kitaláló, a hasznot húzó és az irányító ellen. Mivel a keresztények és nemzsidók félnek a zsidóktól, félnek az igazságtól és meg vannak bénulva a zsidók által kiabált hihetetlen jelszavak hallatán.” (New York-i beszéde 1937. október 30-án)<br />ALFRED LILIENTHAL: „A zsidó kapcsolatok leghatásosabb része a média ellenőrzése. Jól ismert, hogy az amerikai közvéleményt régóta egy tucat, nagy példányszámú újság alakítja ki, mint a New York Times, a Washington Post, és a St. Louis Post-Dispatch, melyek a Sulzbergerek, a Meyerek, és Pulitzerek tulajdonai (mind zsidó családok).” (The Zionist Connection II, 1978, pp. 218-219)<br />HARRY S. TRUMAN: „Minden zsidó tökéletes reklámfigurája egy következő holokausztnak.”<br />ADRIEN ARCAND: „Az ő (a zsidók) hírügynökségein keresztül úgy formálják az agyunkat, hogy a világot ne úgy lássuk, mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják, hogy lássuk. A film segítségével ők fiatalságunk oktatói, és csak egy két órás filmmel kisöprik egy gyerek agyából mindazt, amit 6 hónap alatt otthon, a templomban vagy az iskolában tanult.”<br />BEAMISH HENRY: „A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagy-Britannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Dél-Afrika valamennyi gyémánt,- és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildeké volt az arany, Samueleké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik.” (New York-i beszéde, 1937. október 30- án)<br />II. VILMOS, NÉMET CSÁSZÁR: „Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt, akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük, és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem.” (Chicago Tribune, 1922. július 2.)<br />VIII. CLEMENS: „Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Időnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik, valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek.”<br />THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904): „A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál, mint nemzsidóknál. (...) A mongolidiotizmus is gyakoribb zsidóknál. Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. (…) A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra, mint nemzsidók.”<br /> <br />MAURICE SAMUELS: „Mi, zsidók vagyunk a pusztító erő, és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz, ami igényeinknek megfelelne.” (You Gentiles)<br /><br /><br />27 éve mészárolták le a menekülttáborok palesztin lakóit:<br />http://kuruc.info/r/6/46938/<br /><br />Élve égettek el 9 gyermeket:<br />http://kuruc.info/r/4/4268/<br /><br />Átmentette a hatalmát az MSZP idején is harácsoló, a Moszaddal összedolgozó politikai maffia:<br />http://kuruc.info/r/6/62432/<br /><br />Hogyan leszünk antiszemiták - oktatóvideó:<br />http://kuruc.info/r/39/61962/<br /><br />Méhely Lajos: A zsidó rituális gyilkosságokról:<br />http://kuruc.info/r/39/61912/<br /><br />Ki is rabolták a gázai segélyflottilla utasait a zsidó kalózok:<br />http://kuruc.info/r/6/61705/<br /><br />Best of Hitgyüli - újra látható a számtalanszor törölt videó az agyhalottakról:<br />http://kuruc.info/r/22/61593/<br /><br />Elég volt a virágzó holokauszt-iparból! - mondta ki végre egy német politikus:<br />http://kuruc.info/r/6/61457/<br /><br />Nyolcszáz ezer gyermek a legalapvetőbb életfeltételek nélkül a Gázai övezetben:<br />http://kuruc.info/r/4/60897/<br /><br /><br />Világszerte óriási a felháborodás Izrael brutális cselekménye miatt - Magyarország hallgat:<br />http://kuruc.info/to/0/150/zsid%F3+<br /><br />Krisztus ma is szenved és meghal az ártatlanokban, az árulók és a gyilkosaik ma is zsidók:<br />http://kuruc.info/to/0/340/zsid%F3+

• Neked fogalmad sincs, miket

  Anonymous, 2010-07-11 15:50:56 Válasz
  Neked fogalmad sincs, miket hablatyolsz és ollózol össze.<br />Összeszedted a hazudozó, összevagdalt média híreket?<br />Kb. egy kisebbségi komplexussal küzdő, kis "mitugrálsz" lehetsz, aki haragban van az egész világgal.<br />Kezeltetned kellene magad valami menő pszichiáterrel!

• ZSIDÓ MÉTELY – HÁROM TÉTELAz

  hamasz, 2010-07-09 23:58:22 Válasz
  ZSIDÓ MÉTELY – HÁROM TÉTEL<br /><br />Az alcímek után a zsidóság történetének szégyenfoltjai sorakoznak Jézus keresztre feszítésétől addig a napjainkban is meglévő aknamunkáig, melynek elhallgatása a liberális-szabadkőműves hatalom alapvető érdeke A tudatlanságban élő ember pedig állandó életveszélyben van, a fizikai törvények nem ismerése nem óv meg a szabadeséstől, a társadalmi törvények ismeretének hiánya nem mentesít a felelősségre vonás alól.<br /><br />Az alcímek után a zsidóság történetének szégyenfoltjai sorakoznak Jézus keresztre feszítésétől addig a napjainkban is meglévő aknamunkáig, melynek elhallgatása a liberális-szabadkőműves hatalom alapvető érdeke A tudatlanságban élő ember pedig állandó életveszélyben van, a fizikai törvények nem ismerése nem óv meg a szabadeséstől, a társadalmi törvények ismeretének hiánya nem mentesít a felelősségre vonás alól. <br /><br /><br /><br /><br />1. JÉZUS, LUTHER ÉS KÁLVIN IGAZSÁGA<br /><br /><br />Két évezredes a keresztény történetírás, de ezzel egyidős annak meghamisítása is. A hit megértésének kulcspontja Jézus keresztre feszítése és feltámadása. Jézust farizeus zsidók juttatták a kereszthalálra, így hamis minden olyan történetírás, amely ezt elhallgatja. Korunk látványos zsidó-keresztény párbeszédei, a történelmi tényeket és a keresztény hit alapját adó feltámadást figyelmen kívül hagyó, zsidók által kikényszerített nagy megbékélések végletekig torz képet adnak.<br /><br />A néhány éve készült Luther filmben a reformátor gondolataiból épp az a fejezet maradt ki, amely a Zsidókról és az ő hazugságaikról (Von den Juden und ihren Lügen) címet viselte egykor. Ma látványosan zajlik a Kálvin ünnepségek sorozata, amely éppenséggel 5 évet is átível 2009 és 2014 között, az évszámok a genfi prédikátor 1509-es születésének kereken ötszázadik, illetve 1564-ben bekövetkezett halálának 450. évfordulóját jelentik. Az ünnepségek sorában Kálvinnak csak a zsidókhoz való viszonya nem világlott ki eddig. Ezért érdemes idézni néhányat a reformátorok öt évszázada megfogalmazott gondolataiból. Luther 1543-ban írta a Zsidókról és hazugságaikról: „…mióta észrevettem, hogy ezek a nyomorult és átkozott emberek nem szûnnek meg minket, azaz a keresztényeket is magukhoz vonzani, kiadtam ezt a könyvecskét, így én is azok közé álltam, akik a zsidók mérgezett tevékenységének ellenzõi, akik óvják a keresztényeket, hogy védekezzenek ellenük. Nem hittem volna, hogy a zsidók be tudják a keresztényeket csapni azzal, hogy számûzöttségüket és silányságukat ellenük fordítják. De ördög a világ ura és ha Isten szava hiányzik, könnyû dolga van, nemcsak a gyengével, de az erõssel szemben is. Õk valóságos hazugok és vérebek, akik nemcsak kiforgatták és meghamisították az egész Szentírást elejétõl a végéig anélkül, hogy saját magyarázatukat valaha is abbahagynák. Szívük minden aggodalmas sóhaja,vágya és reménye azok az idõk, amikor úgy bánhatnak velünk, pogányokkal, ahogy a perzsiai pogányokkal bántak Eszter idejében. Óh, hogy szeretik Eszter könyvét, amely olyan szépen egyezik az õ vérszomjas, bosszúálló és gyilkos vágyaikkal. A nap még sohasem sütött egy olyan vérszomjas és bosszúálló népre mint õk, akik azt képzelik magukról, hogy õk Isten kiválasztott népe és úgy gondolják, hogy nekik meg kell gyilkolni és szét kell morzsolni a pogányokat. Úgy gondolják, hogy Messiásuk elsõ cselekedete az lesz, hogy megöli és kiirtja az egész világot kardjával. Ahogy ezt már bemutatták ellenünk keresztények ellen és ha csak tudnák, szeretnék újra bemutatni. Újra és újra megpróbálták és többször orra estek... Lehelletük bûzös a pogányok aranyától és ezüstjétõl, mivel egy nép a nap alatt sem volt, ma nem olyan és nem is lesz kapzsibb mint õk átkozott uzsorájuk közepette. Azzal erõsítik magukat, hogy: 'Ha a Messiás megjön, akkor õ a világ aranyát és ezüstjét el fogja venni és fel fogja osztani a zsidók között.'. Bármikor lehetõség nyílik arra, hogy a szentírás az õ kielégíthetetlen kapzsiságukat támogassa, akkor ezt rögtön gonosz módon megteszik.<br /><br />Ezért, kedves keresztény feleim, az ördög mellett nincs keservesebb, mérgezõbb, hevesebb ellenségetek mint az a zsidó, aki komolyan zsidó kíván lenni. Lehet hogy van köztük néhány, aki abban hisz, amiben a tehén vagy a liba hisz, de mind vérrel és a körülmetéléssel van körülvéve. A történelemben gyakran vádolták õket azzal, hogy kutakat mérgeztek meg, gyermekeket raboltak el és csonkítottak meg. Õk természetesen tagadják ezt. Biztosan tudom, hogy az ilyen akarat nem hiányzik belõlük, hogy ilyesmit titokban vagy nyíltan cselekedjenek. Aki az ördögöt nem ismeri, az csodálkozhat, hogy miért gyûlölik mindenek elõtt a keresztényeket, mivel erre nincs okuk, hiszen azok csak jót tesznek velük. Köztünk élnek, házainkban laknak, élvezik a védelmünket, használják földjeinket és utainkat, piacainkat és utcáinkat. Hercegek és kormányok támogatják õket, tátott szájjal hagyják, hogy a zsidók elvegyék pénztárcájukat, pénzesládájukat, lopjanak és raboljanak, mindent amit csak megkívánnak. Azaz megengedik, hogy saját magukat és alattvalóikat a zsidók kiszipolyozzák és koldusbotra juttassák a saját pénzükért, mindezt a zsidók uzsorája miatt. A zsidóknak, mint idegeneknek semmijük sem szabadna hogy tõlünk legyen. Amijük csak van, az mind tõlünk van. Dolgozni nem dolgoznak, nem keresnek nálunk semmit, nem is adakozunk nekik. Ennek ellenére övék a pénzünk és javaink és õk az urak a mi országunkban, ahol õk menekültek. Ha egy tolvaj 10 guldent lop, akkor azt felakasztják. Ha az úton rabol ki embereket, akkor lefejezik. De ha egy zsidó rabol el 10 tonna aranyat uzsoraként, akkor õt nagyobb becsben tartják, mint Istent. Tanuljatok ebbõl kedves keresztények, mit tesztek, ha megengeditek, hogy a vak zsidók félrevezessenek benneteket. Akkor valóban érvényes lesz a mondás: 'Ha vak vezet világtalant, mindketten beleesnek a verembe' [Lukács 6:39]. Nem tanulhatsz tõlük semmit kivéve azt, hogy hogyan érts félre Isteni parancsokat. Ezért óvakodj a zsidóktól, tudva, hogy zsinagógáikban egy ördögtanya van, amelyben egy halom öndicséret, önhittség, hazugságok istenkáromlás és Isten és az emberek szidalmazása található gonoszul és vadul. Továbbá, õk nem mások, mint tolvajok és rablók, akik egyetlen olyan morzsát sem esznek és ruhájuk egy szála sem olyan, amelyet ne tõlünk raboltak és csentek volna el átkozott uzsorájukkal. Így napról napra feleségükkel és gyerekeikkel együtt lopás és rablásból élnek mint õsrablók és tolvajok a leginkább bûnbánat nélküli biztonságban.<br /><br />Visszatérve az 1543-as lutheri fejezet címadó gondolatára: „A hazugságnak nem tökéletes mesterei. Hazugságaik olyan ügyetlenek és átlátszóak, hogy bárki, aki csak egy kicsit is figyel rájuk, könnyen észreveheti azt. Ha az én feladatom lenne, hogy hazugságaikat fölfedjem, akkor olyan sokáig lennék köteles ellenük írni, amennyi idejük nekik volt hazugságaik kiagyalására - azaz hosszabban mint kétezer évig.”<br /><br />Kálvin természetesen ismerte kortársának, Luthernek a „Zsidókról és hazugságaikról” című írását. Ha valaki az előbbi megfogalmazásokat túlzónak vagy éppen ellenszenvesnek ítélné, álljon itt Kálvin megfogalmazása, aki „gyakran és sok zsidóval beszélt, de sohasem látta az igazságnak, avagy a szellemi erőnek írmagját sem, sőt az egészséges emberi értelem jeleit sem tudta felfedezni egyetlen zsidóban sem.” Kálvin prédikációiban azonban erősebben is fogalmaz Izrael népéről, amelyet Isten elvetett magától, „profán kutyák, konok népség, brutálisabbak és értelmetlenebbek, mint a vadállatok.” „olyan csőcselék, amelyet Isten oly mértékben megsemmisített, hogy csak keveseket hagyott élve belőle. …a leghűtlenebb, legborzalmasabb népség, amely csak létezik, amely teljesen átadta magát rablási és gyilkolási kedvének.” (J. M. J. Lange van Ravenswaay) Ez utóbbinak késői bizonyítékai a XX. század második felének izraeli külpolitikája és a 2008-as évben épp a megváltó születésének ünnepét meggyalázó, karácsonykor kirobbantott közel-keleti események.<br /><br />A hazugságok szintén jogfolytonosak, ha az évezredek bizonyítékait nézzük, azt is mondhatjuk, hogy genetikusan meghatározottak. Napjainkban is jut minden hétre a becsapásokból: ilyen a madár- és sertésinfluenza-hisztéria után a járványmentes időszakban történt újabb riogatás, sőt a felelőtlen emberi oltások alkalmazása. A lisszaboni szerződésen is csak az csodálkozik, aki még mindig nem tudja: ez az Európai Unió a nemzetközi zsidóság erőszakszervezete, ennek kimondása és tudatosítása nélkül fel sem lehet venni az ellene való küzdelmet. A Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia közös programjában már előre szerepelt az a november 13-i dátum, amikor a Lisszabon utáni Európával kívánnak foglalkozni, tudván, hogy úgyis megszavazásra kerül. (Magyarország, helyesebben nemzetvesztő elöljárói már jó előre áldásukat adták a folyamathoz.) A soros EU elnökségre készülő, egyébként számos oldalról szorongatott ország még mindig nem akarja meglátni mi lesz, sőt mára már mi lett a sorsa egy föderatív Európában. A „Rajtunk a sor” című konferencia dicsőséges címe pedig: Az EU új keretei: a Lisszaboni szerződés. Ne legyek próféta, de ez az unió halált hoz Európára! Mindezen események és a média pedig azt szolgálja, hogy a figyelem az idén is terelődjék másra október 6-a vagy éppen 23-a helyett.<br /><br />A legnagyobb zsidó praktika pedig az, ami épp félidőben, október 16-án lesz Debrecenben a Megyeháza Árpád-termében. Lásd a 3. tételben, átvezetőnek további bizonyságul következzen egy gondolatmenet a felvilágosodás korának német filozófusától, Herdertől.<br /><br /><br /><br /><br />HERDER, HELLER, HORROR <br /><br /><br />Johann Gottfried Herder (1774-1803) neve gyakran idézett a magyarság ellen kiforgatott gondolatáért („nemzethalál”), sőt, korunkban olyanok is átveszik a róla elnevezett díjat, akik pl. épp a zsidósággal kapcsolatos írását nem ismerik. A helyzet állását Rathman János így foglalja össze a Gondolat Kiadónál Budapesten 1978-ban megjelent Herder könyv előszavában: „A magyar szellemi élet számára Herder annak idején úgy vált ismertté, mint a magyar nyelv és a magyar nemzet pusztulásának megjövendölője, s ezen az egyoldalú képen máig sem sikerült sokat változtatni. Pedig ezt a sokszínű gondolkodót korántsem az effajta megalapozatlan jóslatok jellemezték. A filozófus Herder a tudományok és a művészetek genetikus, történeti látásmódját igyekezett megalapozni.” A hamis nemzethalál kérdésében magam is állást foglaltam a Kölcsey halála c. 2007-ben megjelent könyvem egyik fejezetében (Herdert feledni, Cion bölcseit és a KGB-t ismerni kell).<br /><br />Herdernek a zsidókra vonatkozó gondolatait azonban eredetiben kell olvasni, ahogyan az megjelent az Eszmék az emberiség történetének filozófiájából című könyve tizenkettedik részének III. fejezetében: „… nagy elterjedtségük révén csaknem mindenütt magukhoz ragadják a belső kereskedelmet és főleg a pénzügyeket; így történt, hogy Európa kezdetlegesebb nemzetei uzsorájuk önkéntes rabszolgáivá lettek. A cserekereskedelmet ugyan nem a zsidók találták fel, de igen hamar tökéletesítették, mert a mohamedán és a keresztény országokban kialakult bizonytalan helyzetük miatt szükségük volt rá. Az okos uzsorásoknak ez a respublikája tehát tagadhatatlanul jó ideig hátráltatta Európa némely nemzetét saját kereskedelmének kifejlesztésében, mert ezek úgy vélték, hogy méltatlan hozzájuk a zsidók mestersége,… kezdettől fogva szívesebben élt más nemzetek között: olyan nemzeti jellegzetesség ez, amely ellen már Mózes is teljes erejéből küzdött. Röviden, ezt a népet megrontotta a nevelése, mert saját földjén sohasem vált politikailag éretté, és nem tett szert a becsület és a szabadság valódi érzületére. A tudományokban, amelyeket legkiválóbb koponyái műveltek, mindig erősebben nyilvánult meg a törvényekhez és a rendhez való ragaszkodás, mint a szellem termékeny szabadsága, és helyzetük szinte eleve megfosztotta a zsidókat a hazafias erényektől. Isten népe, mely valaha magától az Égtől kapta hazáját, évezredek óta, úgyszólván születésétől fogva, élősdi növény más nemzetek törzsén, ravasz alkuszok nemzetsége majdnem mindenütt, amely minden elnyomás ellenére sem vágyik sehol saját otthonra és megbecsülésre.”<br /><br />Kik és hogyan idézik ma Herdert? Heller Ágnes például a nemzethalálról szól előszeretettel, aki mostanában, 80. születésnapja okán is még gyakrabban kap szót a magyarországi (nem magyar érdeket szolgáló) médiában. A filozófus Herder genetikus, történeti látásmódja alapján teljesen nyilvánvaló, hogy Heller Ágnes és jómagam sem genetikailag, sem történelemszemléletünk alapján nem vagyunk azonos oldalon, így köztünk a médiaszereplés lehetősége fordította arányos. Heller Debrecenben legutóbb a Messiások című kiállításon tartott tárlatvezetést. Bár a nevezett képgyűjtemény nem azonos a kereszténység történetével, a gondolatmenet, a halál és feltámadás mégis ennek alapján kerül bemutatásra, végső soron kifigurázásra. Eddig senki nem vetette fel, hogy egy ilyen tárlatot miért épp a cionista Hellernek kell bemutatnia. A magyarázat mégis egyszerű: ez egy kereszténységet kigúnyoló, gyomorforgató és halottgyalázó kiállítás. Művészi környezetbe ágyazott horror, melynek reklámjai félrevezetőek, és csak a tárlaton végigsétáló szembesül azzal a valósággal, ami már Bécs és Budapest közönségét is megbotránkoztatta. Képi illusztráció sem szükséges annak a borzalomnak az elképzeléséhez, mit jelent a való művészi értékek mellett videón bemutatni egy keresztrefeszített nő megerőszakolását… Az idézett jelenet egyébként a Kölcsey nevét viselő kultúrközpont MODEM nevű kiállítóterében látható. Kettős plakát hirdeti: a földszinten a „Kis magyar pornográfia”, az emeleten pedig a „Messiások” tárlata. Már a cím is sántít: nincsenek messiások, a keresztény hitben a megváltó egyetlen. Vannak viszont hamis próféták („…akik /Azt hirdetik nagy gonoszan, /Hogy már megállhatunk, mert itten /Az ígéretnek földe van.” – írta Petőfi). Nemcsak a kiállítás címe sántít, de a becsalogató plakát is elferdített, a töviskorona egy férfitest felkarját díszíti. Aki beljebb megy, az videón tengerparti női aktot is láthat, kinek derekán a hula-hopp karika szögesdrótból van, „töviskoszorú”-ként, láthatóan sebhelyeket okozva… Mindez annak a liberális gátlástalanságnak a tükre, amely a tisztességes emberek képébe vágja a mocskot. <br /><br /><br />3. „VAN KIÚT” – WEISZÉK NÉLKÜL!<br /><br /><br />Van kiút címmel 2009. október 16-án Debrecenben kerül megrendezésre a Barankovics Izraelita Műhely (BIMA) sorrendben V. konferenciája, melynek alcíme: Felekezeteken átívelő összefogás egy élhetőbb Magyarországért. Az egyszerűség kedvéért e Barankovics Műhely nem egyéb, mint a KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) zsidó tagozata, megemlítendő, hogy a MAZSIHISZ-nek nincs keresztény csoportja. Balczót idézve: az MSZP hívő tagozata is olyan, mintha a rókáknak lenne tyúkvédelmi tagozata. A zsidó mesterkedés már a BIMA megalakításakor, 2008. februárjában megbotránkoztatta a gondolkodókat, de ennek ellenére immár az V. konferenciájukat szervezhetik. Nem is akárhol, mert a debreceni fórum helyszíne a Megyeháza Árpád terme lesz, ahol a történelmi üvegablakokról a hét vezér képe tekint az ott ülőkre. Azok a liberálisok, akik a közelmúltban vérszemet kaptak az Árpád-sávok láttán, most önmagukat készülnek ünnepelni Árpád neve alatt. A történelmi hűség kedvéért: zsidók Magyarhonban nem voltak államalapítók, sem Árpád korában, a vérszerződés idején, de még később az Aranybulla korában sem szólnak róluk az írások, Debrecenben pedig még a reformkorban sem léteztek. Így alattomos cinizmusra utal, ha egy ilyen fórumot éppen az Árpád terembe szerveznek, jó hogy nem Árpád-sávos zászlók alatt. Megjegyzendő, ezen V. konferencia idejét ez évben többször kellett halasztani, az első tervezett időpont június 4-e volt, a trianoni gyásznap. Magyar embernek nem juthat (és nem is nekik jutott) eszükbe a gyásznapnak a zsidó megbékélés ünneplésével való társítása. <br /><br />A debreceni zsidóság „rendszerváltó” politikai mozgolódásai Weisz Péter és Halmos Sándor nevével fémjelezhetők. Weisz egykor gyengécske bankfióki alkalmazott, majd a kórház bukott gazdasági igazgatója, Halmos pedig a Hajdúép (helyi szocialista építőipari vállalat) kultúrfelelőse volt. A Debreceni Zsidó Hitközségben Weisz elnök, egyidejűleg a MAZSIHISZ alelnöke lett, Halmos pedig ügyvezető igazgató. Együtt kezdték azt a munkálkodást, melynek során évente megrendezték a határontúli testvérhitközségek találkozóit, az elsőt 1999-ben. Ezekre vezető politikusokat, vagy azok megbízottait hívták, évente váltakozva szinte valamennyi mértékadó pártból. Így járt itt és mondott laudációt Torgyán József (FKgP elnök), Áder János (Fidesz, az Országgyűlés elnöke) nevében Nagy Bercel, Semjén Zsolt (KDNP), Kiss Péter kancellária miniszter (MSZP). Kiemelt vendégek voltak a helyi egyetem vezetői, polgármester, többen a történelmi egyházakból és természetesen a MAZSIHISZ mindenkori vezetői. Megalapították a Tolerancia díjat, amit rendre odaítéltek a kiválasztottaknak, így Kocsis Elemérnek, a szocialista kor besúgó püspökének, jogutódjának, Bölcskei Gusztávnak, református zsinati elnöknek, Berényi Dénes és Glatz Ferenc akadémikusoknak, Erdő Péter bíborosnak, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak, Tőkés László határontúli ref. püspöknek, Szabó Magdának, a művészélet néhány képviselőjének, újságírónak is. Sem az egyházon belül, sem azon kívül nem tették szóvá, hogy a rabbival sem rendelkező kis vidéki zsidó hitközség milyen címen hívja magához és tünteti ki az esztergomi érseket és másokat. Ők pedig pedig rendre eljöttek, mondtak dicséretet, ettek-ittak, mígnem e beszervezett csapat immár nemcsak a határontúli zsidó hitközségek találkozóit szolgálta, hanem a 2008-ban alapított Barankovics Izraelita Műhelyben szó szerint „vándorló társulatként” Érden, Nyíradonyban, Nagyváradon, Budapesten rendezett fórumokat. Csak a benne szereplő főrangúak miatt nem nevezik őket vándorcirkusznak. E konferenciáknak – „Van kiút” címmel, a Biblia éve jegyében – fő témái voltak: Egyházaink és a civil szféra szerepe a XXI. században, Társadalmi nehézségek és a kivezető út, 15 millió magyar felekezeten átívelő kohéziója.<br /><br />A küszöbön álló debreceni fórum meghívói, szervezői Rácz Róbert - a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Fideszes elnöke, Weisz Péter - a Barankovics Alapítvány elnöke, Halmos Sándor ez idő szerint a BIMA főtitkára, moderátor a korábban szintén Tolerancia díjjal kitüntetett Nagy Imre újságíró. A köszöntőket kezdi Orbán Viktor, Kósa Lajos, Rácz Róbert, Weisz Péter … az előadók sorában következik majd Köves Slomó EMIH főrabbi, Osztie Zoltán KÉSZ elnök, Tőkés László püspök, EU képviselő, Mészáros Kálmán a Baptista Egyház elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Református Zsinat lelkészi elnöke, Mikola István, a Parlament EÜ Bizottságának alelnöke, Darvas István főrabbi, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Szeverényi János, az Evangélikus Misszió igazgatója, Jókai Anna írónő, Kiss Rigó László és Bosák Nándor r.k. püspökök, Papp Lajos szívsebész, Cselényi László, a Duna TV elnöke, valamennyien a szervezők lekötelezettjei. Nevezhetők zsidó bérenceknek is, hacsak nem a jóhiszeműség áldozatai. Az előadások többségére 10 perc sem jut, amiben komoly gondolatokat kifejteni nem lehet, de alkalom arra, hogy a lekötelezettek kifejezzék köszönetüket a meghívásért és laudációt mondhassanak zsidó irányba. Holokauszt hódolói, zsidóságnak talpnyalói. E rendezvénnyel nyilvánvaló, hogy a mai magyar közéletben kikkel kezdődik a zsidó bérencek sora. Orbán és Kósa nem hogy kilóg e sorból, de nagyon is beleillik. Álságos az a népszerűség, amiben a debreceni polgármestert fürdeti a média. Legutóbb Kósa az önkormányzatok nevében szervezett tüntetésen kapott Parlament előtti nyilvánosságot, ahol a 12 pont között elmondta: Minden településnek joga van templomához , kultúrájához és vagyonához. A szomorú valóság pedig, hogy épp Debrecenben püspökei árulják el egyházukat, a polgármestere teszi tönkre hagyományos kultúráját és fosztják ki vagyonából a várost. Ahogy Weisz és Halmos tevékenysége megmételyezte a helyi és országos közéletet, ugyanúgy szervezték a háttérből a liberális szabadkőműves körök a magyar gazdaság tönkretételét. A cím – VAN KIÚT – más értelemben mégis igaz, mert a tisztánlátás adhat alapot a béklyóból való kitöréshez, legalább a szellemi kibontakozáshoz. VAN KIÚT - de Weisz és társai nélkül. <br /><br /><br />Dr. Nagy A.<br />orvos, közíró<br /><br />

• Remélhetőleg a pszichiátrai

  Anonymous, 2010-07-10 01:33:11 Válasz
  Remélhetőleg a pszichiátrai szakemberek még nem mind szerződtek nyugati gyógyintézetekhez, mert itthon is nagy szükség lenne gyógyító-képességükre. Egyes súlyosan beteg elméjű honfitársaink szinte már menthetetlenek. Ennek a kórnak több évszázados a lappangási ideje. A kórt terjesztők szellemi kvalitása pedig a levelibéka seggének alsó karimáját sem érik el. Ifjabb Hegedüs tiszteletlenes is biblikus hasonlatokban látja össznépi teóriáját. A modern generációt nem lehet falhoz állítani ezekkel az ósdi, naftalinos, uncsi dumákkal. Nagyon egyszerű megoldás lenne, ha az egyéni sikertelenséghez minden esetben ügyeletes bűnbakot keresnénk.

• Ki az a Dr.Nagy A.?Nagy agy

  1967, 2010-07-10 21:44:42 Válasz
  Ki az a Dr.Nagy A.?Nagy agy vagy nagy antiszemita?<br />

• Ez a "Dr.Nagy" név mögé

  Anonymous, 2010-07-11 09:17:52 Válasz
  Ez a "Dr.Nagy" név mögé elrejtőző emberutánzat egy sértődött, az élet minden területén sikertelen fickó. Megpróbál ismertebb személyek véleménye mögé bújni, őket idézve igyekszik kifejteni beteg álláspontját. Ezeknek az NB III-as álláspontoknak még 70 éve volt foganatja, de mára ez már csak szerencsétlenek sportja. Dehogy valaki még a műveletlenségének hangot is ad...

• Dr. Nagy Attila /valószínűleg

  Anonymous, 2010-07-11 15:57:51 Válasz
  Dr. Nagy Attila /valószínűleg igen alacsony intelligenciával megajándékozott/ orvos, közíró<br />Alap tulajdonsága az antiszemitizmus.<br />Többek között a kuruc.info firkásza...

• IZRAEL ÉLT,ÉL és ÉLNI

  Anonymous, 2010-07-11 15:53:29 Válasz
  IZRAEL ÉLT,ÉL és ÉLNI FOG!!!!!!!!!!!!!!!!<br />

• Bugris "kurucinfósok"

  Anonymous, 2010-07-11 19:18:14 Válasz
  Bugris "kurucinfósok" féligazságokat keverik élénk fantáziájukkal, s tényként tálalják. Kár elfecsérelniük energiájukat haszontalan okoskodásokra, - inkább a műveltségüket kellene csiszolgatniuk. "... s a Haza fényre derül"

• Most látom ezt az idióta "dr.

  Anonymous, 2010-07-12 00:19:00 Válasz
  Most látom ezt az idióta "dr. nagyot", az első bekezdését megduplázta, hogy hatásosabbnak tűnjék. Nem érdemes foglalkozni vele, - látszik, egy született szerencsétlenség!

• DE MÁR NEM SOKÁIG! 100

  Anonymous, 2010-10-09 17:30:15 Válasz
  DE MÁR NEM SOKÁIG! 100 milliók gyilkosai!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

• http://www.mommo.hu/media/A_J

  hamasz, 2010-07-13 18:29:56 Válasz
  http://www.mommo.hu/media/A_Jobbik_eskuje_a_Szent_Koronara<br /><br />http://www.mommo.hu/media/Az_igazsag_Magyaroknak_kotelezo_3<br /><br />Metéltpöcsüek! Kritizáljátok a híres emberek véleményét is! ㋡<br /><br />Ui: Van bővített verzió is!

• A Szaniszló meg egy ostoba

  1967, 2010-07-13 20:16:00 Válasz
  A Szaniszló meg egy ostoba gyökér.Okos dolgot még nem hallottam Tőle,csak összefüggéstelen,zagyva antiszemita összeeskövéselméleteket.

• Nem

  hamasz, 2010-07-13 18:33:52 Válasz
  Nem elfelejteni:<br /><br />http://www.youtube.com/watch?v=iOtA4KSX5gU<br /><br />THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904): „A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál, mint nemzsidóknál. (...) A mongolidiotizmus is gyakoribb zsidóknál. Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. (…) A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra, mint nemzsidók.”<br />

• Te magyar vagy amúgy

  kárászos, 2010-07-13 18:42:41 Válasz
  Te magyar vagy amúgy hamasz,vagy csak valami idetelepített terroristabarát?Csak mellékesen jegyzem meg,hogy az arabok is körül vannak metélve,mivelhogy Ők is Ábrahám leszármazottai,csak nem nekik ígérte oda Isten a Földet(Izrael),hanem az Izsák és Jákob fiainak.<br />Ami meg a híres emberek véleményét illeti én is említenék egyet,Ő Pál apostol.A zsidókról írt véleményét pedig megtalálod a Rómabeliekhez írott levelében,ami egyébként egyben Isten véleménye is.Már ha érdekel a véleménye olyannak is,aki nem antiszemita.Egy kis olvasás amúgy is Rád fér,hogy ne csak jobbikos szeméttel töltsd az agyad.<br />Üdv.

• Oh, de érdekes információ 106

  Anonymous, 2010-07-15 09:24:40 Válasz
  Oh, de érdekes információ 106 évvel ezelőtt.Akkor még csak pár éves volt a Nobel-díjak pályafutása, - így az akkori szerző nem ismerhette Czeizel Endre genetológus tudományos felmérésének eredményét, miszerint 150-szeres az esélye annak, hogy zsidó származású tudós, író illetve államférfi kapja a legrangosabb elismerést a stockholmi és osloi bizottság döntése alapján. Ha elmebetegekről, mongolidiótákról idéz a kedves "kurucos" Senkiházy, akkor miként lehetséges, hogy a Magyarországról elszármazott Nobel-díjasok 90%-a zsidó származású? Zsidó barátaim még akkor sem kerülnek pszichikai zaklatottság állapotába, ha ilyen alulművelt, sikertelen, szociális feszültségben szenvedő primitívusok idézgetnek tendenciózusan szerkesztett szennyirodalomból.

• HArcosMAgyarokSZövetsége ✠

  hamasz, 2010-07-13 21:53:28 Válasz
  HArcosMAgyarokSZövetsége ✠

• Aha és mit keres ott a

  kárászos, 2010-07-14 20:55:25 Válasz
  Aha és mit keres ott a vaskereszt?Tán valami magyar jelkép?Nekem nem így rémlik!:)))

• HAngoskodó MAgatehetetlen

  Anonymous, 2010-07-14 23:43:26 Válasz
  HAngoskodó MAgatehetetlen SZerencsétlenség

• Anyád tróger gyermekéről

  békepipa, 2010-07-19 23:51:47 Válasz
  Anyád tróger gyermekéről beszélsz fiam!

• Izrael a Mindenható

  Anonymous, 2010-07-17 10:31:44 Válasz
  Izrael a Mindenható szövetségese, antiszemiták!<br />Olyan szerződésük van, amit maga Isten látott el örökkévaló garanciával.<br /><br />Egy fontos dologra felhívnám a figyelmeteket hamasz és elmebeteg tüneteket mutató társai:<br />Isten ígérete Ábr(ah)ámnak: I. Mózes 12:2-3:<br />"És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.<br />És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei."<br /><br />Végre fel kellene ébredni az antiszemita, anticionista gyűlölködőknek, hogy Isten átka van és lesz ratjuk, ha nem változtatnak a hozzáállásukon és véleményükön.<br /><br />Izrael jelene és jövője biztos! A Mindenható támogatja őket!<br />ÉLJEN IZRAEL!!<br />

• Érdekes végigolvasni a

  szemita, 2010-07-17 20:56:46 Válasz
  Érdekes végigolvasni a kommenteket. (Bár nem volt mindhez gyomrom.) Egy ilyen rövid cikk hogy megsokszorozta a saját karakterszámát :) <br />Akikben ekkora a gyűlölet, még ötletszegények is, hogyha nem tudnak újhoz nyúlni, és sikertelen elődeiket utánozzák abban, hogy a zsidó népre zúdítják saját keserűségüket, boldogtalanságukat. Azzal pedig, hogy a zsidók jószerencsés előmenetelét irigylik, saját magukat önmaguk ingerlik tovább. Csak sajnálni tudom őket. A zsidók megdolgoznak, meg is dolgoztak a pénzükért, javaikért, és Isten megáldja Őket, mert a szövetségesük. De jaj annak, aki az élő Istennek kezébe esik! Ha őket elégedetté teszi, járassák le magukat a zsidógyűlölő szövegeléseikkel, az ítélő Bíró a végén rájuk is le fog tekinteni. Népét féltőn szerető Úr, Akinek a igazságos ítéletében nem lesz helyesírási hiba, sem pedig fellebbezés.<br /><br />

• Zsidók mondanak ítéletet

  hamasz, 2010-07-19 23:44:38 Válasz
  <br />Zsidók mondanak ítéletet Izrael felett: terrorista, palesztinokat mészárló állam, nincs mit ünnepelni + videók<br /><br />http://kuruc.info/r/6/24317/<br /><br />Ui: Zsidómentes övezetet!

• Inkább nézz

  1967, 2010-07-20 11:38:18 Válasz
  Inkább nézz mozit!<br />http://www.movshare.net/video/9tqiq7qc0eg49

• Tudatlan Szemitáknak kis

  hamasz, 2010-07-19 23:47:44 Válasz
  Tudatlan Szemitáknak kis olvasmány:<br /><br />A Talmud népirtásra uszít, és ma is a legfőbb zsidó törvény<br />Érdemes terjeszteni az alábbi tényeket, mielőtt megint odatartjuk másik orcánkat a gójok megölését helyeslő, minden európai, keresztény és humanista megközelítést elvető talmudiánereknek. A Talmud a zsidóság legszentebb könyve (Valójában egy könyvgyűjtemény). Elsőbbséget élvez az egyébként ugyancsak brutális Ótestamentum fölött a zsidóknál. Maga a Talmud bizonyítja ezt, Erubin 21b, (Soncino kiadás): "Fiam, az Írások szövegeinek tanulmányozására fordíts több figyelmet, mint a Tóra (Ótestamentum) szövegeire." <br /><br />A Tóra elsőbbsége a Biblia fölött Izrael államban is látható a fekete etiópiai zsidók esete kapcsán. Az Etiópiaiak nagyon jól ismerik az Ótestamentumot. Mivel azonban vallásuk olyan ősi, még az írások (A Talmud) megszületése előtti időkből származik, amelyet ők nem ismernek. A New York Times 1992 szeptember 4-i kiadása szerint, 4. oldal: "A probléma ott van, hogy az etiópiai zsidó hagyomány nem megy tovább, mint a Biblia vagy a Tóra. A később előállt Talmud és más kommentárok a modern hagyományok értelmében sohasem jutottak el hozzájuk".<br /><br />Mivel nekik nincs kapcsolatuk a Talmudi hagyományokkal, a fekete etiópiai zsidókat diszkriminálják, és a cionisták megtiltották nekik, hogy házasságokat kössenek meg, temetéseket bonyolítsanak és egyéb hasonló szolgáltatásokat végezzenek. <br /><br />Joseph D. Soloveitchik rabbi a huszadik század egyik legbefolyásosabb rabbijaként van számon tartva, az ortodox zsidóság nem vitatott vezetője és a fő nemzetközi tekintély a halakha (zsidó vallási szabályzat) terén. Soloveitchik tanított és avatott föl több mint 2000 rabbit, egy egész generációját a zsidó vezetőségnek. <br /><br />A NY Times vallásriportere, Ari Goldman a rabbi fennhatóságának alapját: "Soloveitchik egy sor kitűnő talmudtanító hagyományait követi. .. 20-as éveinek elejéig szinte kizárólag a Talmud tanulmányozásának szentelte magát. A Yeshiva Egyetem Elchanan Teológiai Szemináriumát látogatta, ahol a legjobb talmudtanuló volt. Megkapta a Leib Merkin Talmudprofesszor címét.. Egy asztal előtt ülve keresztbe vetett lábakkal és a kezében a Talmud egyik nyitott kötetét tartva. (N.Y. Times, 1993. április 10-én, 38. oldal) <br /><br />Goldman sehol sem hivatkozik Soloveitchik, a zsidó jog vezető zsidójogi tekintélyének a bibliatudására. <br /><br />A rabbi hírnevének minden része a Talmud ismeretéből ered. A másféle ismeretek nyilvánvalóan másodlagosak. Nagy-Britannia Zsidó Krónikája 1993. március 16-án azt állítja, hogy a zsidó vallási iskolában (jesiva) a zsidók magukat teljesen a Talmud tanulmányozásának szentelik, kizárva minden mást. <br /><br />A Talmud hatálytalanítja a Bibliát <br /><br />A zsidó írások azt állítják, hogy a Talmud részben azoknak a hagyományoknak a gyűjteménye, amelyeket Mózes adott nekik szóbeli formában. Jézus idejében ezt még nem írták le. Krisztus elítélte a Misnah (a korai Talmud) tanításait és azokat, akik azt tanították. (írások és farizeusok), mivel a Talmud hatálytalanítja a Szent Bibliát és annak tanításait.<br /><br />Shmuel Safrai a Bölcsek Irodalmában (64. oldal) kimutatja, hogy a Talmud Gittin értekezése, a Talmud hatálytalanítja a Biblia tanítását a pénzkölcsönzésről. "Hillel elrendelte a világ jobbrafordulásának legendáját. A legenda egy jogi elképzelés, amelynek alapján bűnöket a szabbatikus év után össze lehet gyűjteni és így Hillel szándéka az volt, hogy legyőzze a pénzkölcsönzők félelmét attól, hogy elvesztik pénzüket." <br /><br />Jézus Krisztus híres figyelmeztetése arról a hagyományról, hogy vannak emberek, akik az Szentírást nem követik (Mark 7:1-13), valójában direkt utalás a Talmudra, vagy még precízebben, első részének elődjére, a Misnáhra, amely Krisztus életében már létezett szóbeli formában, mielőtt leírták volna. Márk 7-ik fejezete 1-től tizenharmadik verse kimondja, hogy Urunk elítélte a Misnahot. <br /><br />Sajnos napjaink feneketlen tudatlansága, az elterjedt zsidó-keresztény módi azt sugallja, hogy a zsidóság alapműve az Ótestamentum. De ez nincs így. A farizeusok a rabbik parancsait tanítják vallási dogmaként, nem Istenéit. <br /><br />A Biblia talmudi kommentárjai az ő fő törvényeik, nem maga a Biblia. Ez a kommentár valójában érvényteleníti Isten törvényeit, nemhogy érvényben tartaná őket. <br /><br />Hyam Maccoby, zsidó tudós, a Talmud a bíróság előtt c. művében idézi Yehiel ben Joseph rabbit: "Továbbá a Talmud nélkül nem tudnánk a Biblia részeit megérteni... Isten a Bölcseknek kölcsönözte a tekintélyét és a hagyomány épp annyira szükséges, mint a Szentírás. A Bölcsek saját törvényeket is hoztak... Valaki, aki nem tanulmányozza a Talmudot, az nem képes a Szentírás megértésére." <br /><br />Létezik egy kis zsidó szekta, akik távol tartják maguktól a Talmudot, és a Szentíráshoz tartják magukat. Ők a Karaiták, egy csoport, amelyet az ortodox zsidó rabbinátus a legjobban gyűlölt és komolyan üldözött. <br /><br />A Misnahhoz a rabbik később a Gemarát adták hozzá (Rabbinikai kommentárok). Ezek együtt alkotják a Talmudot. Két változata van, a Jeruzsálemi Talmud és a Babiloni Talmud. <br /><br />A Babilóniai Talmudot tekintik ma az irányadó változatnak: "A Babilóniai Talmud tekintélye nagyobb, mint a Jeruzsálemi Talmudé. Kétség esetén a Babilóniai dönt." (R.C. Musaph-Andriesse, A Tórától a Kabbaláig, bevezető a zsidóság írásaiba, 40. oldal) <br /><br />Ez a tanulmány a zsidók által elismert Babiloni Talmudra alapul. Itt mi nyilvánosságra hozzuk a Talmud hiteles szavait. Kérjük, nézze meg őket ott.<br /><br />A következő cáfolhatatlan dokumentációt abban a reményben tesszük közre, hogy az felszabadít minden embert, zsidókat is beleértve a talmudi gyűlöletirodalom romboló csalásaitól, amely az ortodox és a haszid zsidók kézikönyve mindenütt a világon. <br /><br />A zsidó felsőbbrendűségnek a Talmudi gyűlöletirodalomban való hirdetése a történelem során rengeteg szenvedést okozott és most, az elfoglalt Palesztínában arra használják, hogy a palesztin civil lakosságon elkövetett tömeggyilkosságokat igazolják vele. A Talmud ugyanis minden nemzsidóról (gójról) azt állítja, hogy azok nem emberek, hanem állatok. <br /><br />A zsidó Talmud néhány tanítása <br /><br />Erubin 21b Aki nem engedelmeskedik a rabbinak, az halált érdemel és a pokolban forró ürülékben fog főni. <br /><br />Moed Kattan 17a. Ha egy zsidó kísértést érez arra, hogy valami rosszat cselekedjen, akkor menjen egy olyan városba, ahol őt nem ismerik és tegye ott a rosszat. <br /><br />Egy zsidó megütése az ugyanaz, mint Isten megütése. <br /><br />Sanhedrin 58b. Ha egy gój megüt egy zsidót, azt meg kell ölni. <br /><br />Gójok becsapása OK <br /><br />Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój ("Cuthean") munkáját megfizetni. <br /><br />A zsidóknak felsőbbrendű jogi státuszuk van. <br /><br />Baba Kamma 37b . "Ha egy zsidó megsebesíti egy Kánaáni ökrét, akkor nem tartozik semmivel. Ha egy Kánaáni sebesíti meg egy zsidó ökrét, akkor az ökör értékét meg kell fizetnie." <br /><br />A zsidók lophatnak nemzsidóktól <br /><br />Baba Mezia 24a . Ha egy zsidó talál egy tárgyat, amelyet egy gój (nem zsidó avagy "pogány") veszített el, akkor azt nem kell visszaadnia. (Ez a Baba Kamma 113b is alátámasztja). <br /><br />Sanhedrin 76a. Isten nem fog megkímélni egy olyan zsidót, aki lányát egy idős emberhez adja, gyermekkorú fiának feleséget keres vagy visszaad egy talált tárgyat egy Cutheannak..." <br /><br />A zsidók kirabolhatnak és megölhetnek nemzsidókat<br /><br />Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt ("Cuthean"), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja. <br /><br />Baba Kamma 37b A gójokat törvény nem védi és Isten a pénzüket "Izraelnek szánta". <br /><br />A zsidók hazudhatnak nemzsidóknak. <br /><br />Baba Kamma 113a Zsidók hazudhatnak ("csalhatnak"), hogy egy gójt rászedjenek. <br /><br />A nemzsidó gyermekek nem emberek <br /><br />Yebamoth 98a. Minden gój gyermek állat. <br /><br />Abodah Zarah 36b. gój lányok születésüktől tisztátlanok. <br /><br />Abodah Zarah 22a-22b. gójok előnyben részesítik a tehenekkel való közösülést. <br /><br />Szűz Mária elleni sértések <br /><br />Sanhedrin 106a. Az mondja, Jézus anyja egy kurva volt: "Ő, aki hercegektől és kormányzóktól származott, ácsok kurvája volt. <br /><br />A soncino kiadás Shabbath 104b lábjegyzete azt állítja, hogy a Talmud cenzúrázatlan szövegében az áll írva, hogy Jézus édesanyja "Mirjam a fodrász"-nak sok férfival volt viszonya. <br /><br />Káröröm, mert Krisztus fiatalon halt meg. <br /><br />Sanhedrin 106 kárörömének ad kifejezést, mert Krisztus fiatalon halt meg: "Hallottad, mennyi idős volt Balaam (Jézus)? - azt felelte: Igazából azt nem állapították meg, de mivel az áll a Szentírásban, hogy gonosz és álnok emberek életük felét sem érjék meg, ebből az következik, hogy 33 vagy 34 éves volt." <br /><br />Jézus a Talmudban: <br /><br />Borzalmas Istenkáromlás Jézus Krisztus ellen. <br /><br />Gittin 57a Azt állítja, hogy Jézus a pokolban van és forró ürülékben főzik. <br /><br />Sanhedrin 43a. Azt mondja, hogy Jézust (Yeshu és Soncino lábjegyzetében a "Názáreti") azért végezték ki, mert boszorkány volt. "Azt tanítják, hogy Jézust húsvét előestéjén fölakasztották és 40 nappal azelőtt ezt a kiáltványt adták ki: Jézust halálra kell kövezni, mivel boszorkány volt és az embereket bálványimádásra szólította föl... Egy csábító volt és ezért nem szabad sem sajnálni, sem megbocsájtani neki." <br /><br />Kallah 51a: "Az idősek a kapuban ültek amikor két fiatal fiú ment el előttük. Az egyiknek a feje be volt takarva, a másik fedetlen fővel ment. Amelyik fedetlen fővel ment, arra Eliezer rabbi azt mondta, hogy fattyú. Joshua rabbi hozzátette, hogy egy tisztátlan no fia (olyan no, aki a menstruáció alatt fogant meg, "niddah"). Akiba rabbi azt mondta, hogy mind fattyú, mind egy niddah fia. <br /><br />Azt mondták: Miért mondasz ellent kollégáid véleményének? Azt felelte: Be fogom bizonyítani. Elment a fiú anyjához és a piacon találta amint babot árult. Azt mondta neki: Lányom, ha megválaszolod a kérdésemet, az örök életet adom neked. Az asszony azt mondta: Esküdj meg rá. <br /><br />Akiba rabbi szája kimondta az esküt, de szívében visszavonta. Így szólt a rabbi: Mi a fiad állapota? Azt asszony azt felelte: Amikor a hálószobába léptem, éppen menstruáltam és a férjem nem nyúlt hozzám. De legjobb barátom közösült velem és így született ez a fiam. Következésképpen a fiú fattyú volt és egy niddah fia. <br /><br />Kinyilatkoztattuk: Legyen áldott Izrael Istene aki ezt a titkot Akiba Rabbinak felfedte. <br /><br />Ahhoz a témához, hogy Isten megjutalmazza az ügyesen hazudókat, az előző Talmudi vita ténylegesen Jézus Krisztusról folyik. (A fattyúról, aki a fedetlen fővel jár és a menstruáció tisztátalanságában fogamzott). A fiú házasságtörő anyja ebben a történetben Krisztus anyja, Szűz Mária (néha Mirjamnak nevezik és a Talmudban Mirjamnak, a fodrásznak). <br /><br />A Talmudi törvények teljes szövege, Maimonidész Misnah Torája - nemcsak, hogy bővelkedik durva támadásokban a gójok ellen, hanem közvetlen támadásokban is a kereszténység és Jézus ellen (akinek a nevéhez az író ájtatosan hozzáadja: A gonosz neve pusztuljon.) - Dr. Israel Shahak Zsidó történet, zsidó vallás, 21. oldal. <br /><br />A Talmudban kevés közvetlen utalás van Jézusra. Ezek az utalások biztosan nem hízelgőek. <br /><br />Ahhoz nemigen fér kétség, hogy a húsvét előestéjén elvégzett kivégzés Jézus Krisztusra utal. Az a rész, amely Jézus bűnhődéséről számol be a pokolban, az is Jézus Krisztusról szól. Ez egy keresztényellenes vita Kr.u. 70-bol. - Hyam Maccoby, Júdaizmus a törvény előtt, 26-27 o. <br /><br />A Talmud szerint Krisztust egy rabbinikus törvényszék ítélte el bálványimádás, más zsidók felbujtása bálványimádásra és a rabbi tekintélyének semmibe vevése miatt. Minden klasszikus zsidó forrás örömmel veszi magára ezért a felelősséget. A Talmudi jelentésben a Rómaiakat meg sem említik. <br /><br />A népszerűbb források - amelyeket azért komolyan vettek - olyanok, mint a hírhedt Toldot, még rosszabbak és a fenti bűnök mellett még boszorkányerővel is vádolják, Jézus neve a zsidók szemében mindannak a szimbóluma, ami elítélendő és az a népszerű hagyomány még ma is él. <br /><br />Jézus nevének a héber formája - Yeshu - úgy volt értelmezve, mint a gonosz szóval egyjelentésű szó. 'neve és emléke tűnjön el', amely a gyalázkodásnak egy különös formája. Valójában az anticionista ortodox zsidók úgy emlegetik Herzlt, mint 'Herzl Jézus', és találtam olyan vallásos cionista írásokat, amelyek olyan kifejezéseket írnak le, mint 'Nasszer Jézus' vagy 'Arafat Jézus' . Dr. Israel Shahak Zsidó történet, zsidó vallás, 98-98 és 118. oldal. <br /><br />A Talmud támadja a keresztényeket és a keresztény könyveket <br /><br />Rosh Hashanah 17a Keresztények és mások, akik elutasítják a Talmudot, a pokolba kerülnek és örökké ott bűnhődnek. <br /><br />Sanhedrin 90a. Akik az Új Testamentumot olvassák ("nem elismert könyveket"), azok a világon sehova sem mehetnek. <br /><br />Shabbath 116a. A zsidóknak el kell a keresztények könyveit pusztítani (azaz az Új Testamentumot). Dr. Israel Shahak a Héber egyetemről azt jelenti, hogy Izraeliek 1980. március 23-án az elfoglalt Palesztínában Új Testamentumok százait égették el. (Kuruc.info megjegyzés azóta is. Egy 2001-es esetről a Jerusalem Post is beszámolt - a szerk.)<br /><br />A Talmud beteg és őrült tanításai <br /><br />Gittin 69a. Húsa gyógyítására egy zsidónak olyan port kell venni, ami egy külső illemhely árnyékában van, azt mézzel bekenni és megenni. <br /><br />Shabbath 41a. Megadja annak a szabályait, hogy hogyan kell szent módon vizelni. <br /><br />Yebamoth 63a. Azt állítja, hogy Ádám a paradicsomban állatokkal közösült. <br /><br />Yebamoth 63a. Kinyilvánítja, hogy valamennyi foglalkozás közül a földművelés a legalacsonyabbrendű. <br /><br />Sanhedrin 55b. Egy zsidó elvehet egy három éves kislányt feleségül (pontosan 3 éves és egy napost) <br /><br />Sanhedrin 55b. Egy zsidó nemi kapcsolatot tarthat fönn egy gyermekkel, ha a gyermek kilenc évnél fiatalabb. <br /><br />Kethuboth 11b. "Ha egy felnőtt ember egy kislánnyal közösül, az nem büntetendő." <br /><br />Yebamoth 59b. Egy nőt, aki vadállattal közösült, elvehet egy zsidó pap feleségül. Egy nőt, aki démonnal közösült, szintén elvehet egy zsidó pap feleségül. <br /><br />Abodah Zarah 17a. Azt állítja, hogy a világon nincs olyan kurva, akivel a Talmudi monda Eleazaer rabbija ne közösült volna. <br /><br />Hagigah 27a. Azt állítja, hogy egy rabbi sohasem kerül a pokolra. <br /><br />Baba Mezia 59b Egy rabbi vitázik Istennel és legyőzi őt. Isten megengedi, hogy a rabbi győzzön. <br /><br />Gittin 70a. A rabbik azt tanították: "Az a férfi, aki nyitott illemhelyről jön, annak legalább egy mérföldnyit kell mennie, mielőtt nemi közösülést folytat, mivel a nyitott illemhely démona követi őt. Ha mégis közösül, a gyerekei epilepsziások lesznek." <br /><br />Gittin 69b. A mellhártyagyulladás gyógyítására a zsidó egy fehér kutya ürülékét balzsammal kell, hogy keverje, de ha lehet, ne egye meg a kutya ürülékét, mert attól elveszti a végtagjait. <br /><br />Pesahim 11a. Tilos az, hogy két férfi között mentükben kutyák, asszonyok vagy pálmafák legyenek, mások sem sétálhatnak kutyák, asszonyok vagy pálmafák között. Ha az asszonyok éppen menstruálnak vagy az útkereszteződésben ülnek, az különösen veszélyes. <br /><br />Menahoth 43b-44a. Egy zsidó férfi köteles minden nap a következő hálaimát elmondani: Köszönöm uram, hogy nem lettem gój, asszony vagy rabszolga. <br /><br />A római "holokauszt" hihetetlen történetei <br /><br />Íme két korai 'holokauszt' történet a Talmudból: <br /><br />Gittin 57b. Azt állítja, hogy négy milliárd zsidót öltek meg a rómaiak Bethar városában. (Ejnye. A mai zsidók, úgy látszik, kis kezdők ehhez képest a vacak hatmilliójukkal - a szerk.)<br /><br />Gittin 58a azt állítja, hogy a rómaiak 16 millió zsidógyereket papírtekercsekbe csomagoltak és elégettek. (Az ősi demográfia kimutatja, hogy akkor nem volt az egész világon 16 millió zsidó, sokkal kevesebb, mint 16 millió zsidó gyerek vagy négymilliárd zsidó.) <br /><br />Egy leleplező engedély <br /><br />Abodah Zarah 70a.Megkérdezik a rabbit hogy Pumbedihában lopott bor használható-e, ha azt megszentségtelenítették, mert a tolvajok lehettek gójok is. (Ha egy gój bort megérint, akkor az tisztátlan lesz). A zsidó azt mondja, hogy a bort fogyaszthatják zsidók, mert Pumbedihában a tolvajok többsége zsidó. (Szintén Gemara Rosh Hasanah 25b.) <br /><br />Farizeus szertartások <br /><br />Erubin 21b. "Akiba rabbi azt mondta neki: Adj egy kis vizet hogy megmossam a kezemet. A másik azt mondta: Ez nem ivóvíz. Megteszi arra, hogy megmosd benne a kezedet? Az előző azt felelte: Mit tehetnék, ha a rabbik szavának figyelmen kívül hagyása miatt halálbüntetést kaphatok? Jobb, ha meghalok ha kollégáim tanítását nem követem?" [Ezt a rituális kézmosást ítélte el Jézus, Máté 15: 1-9-ben]. <br /><br />A Talmud népirtásra szólít fel. Kis értekezések <br /><br />Soferim 15, 10. szabály. Rabbis Simon ben Yohai a következőt mondta: "Tob shebe goyyim harog", (azaz a gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.) <br /><br />Ez az eredeti babilóniai Talmud eredeti héber része, ahogy 1907-ben a zsidó enciklopédia idézi Funk és Wagnalls kiadásában Isidor Singer összeállításában, a gójok címszó alatt (617. oldal) <br /><br />Ezt az eredeti Talmud részletet a fordításban elrejtették. A zsidó enciklopédia azt mondja, hogy "a különböző változatokban az 'az egyiptomiak legjobbjait' szövegváltozatot használták. A Soncinó változatban a 'a pogányok, nemzsidók legjobbjait' fordul elő. (Kis értekezések, Soferim 41 a-b). <br /><br />Az Izraeliek évente részt vesznek egy zarándoklaton Simon ben Yohai sírjához, hogy ennek a rabbinak tisztelegjenek, aki a nemzsidók kiirtását javasolta (Jewish Press = Zsidó Sajtó, 1989. június 9., 56B. oldal). <br /><br />1994. február 25-én, purimkor az izraeli zsidó tiszt, Baruch Goldstein, egy ortodox zsidó Brooklynból lemészárolt 40 palesztin civilt, köztük gyerekeket, amíg a mecsetben térdeltek és imádkoztak. Goldstein a néhai brooklyni rabbi, Meir Kahane tanítványa volt, aki a CBS hírekben elmondta, hogy az arabok kutyák, ahogy a Talmudban írva van. <br /><br />A Jeruzsálemi Egyetemen Ehud Sprinzak professzor így írta le Goldstein és Kahane életfelfogását: "Azt hiszik, hogy az Isten akarata, hogy ők gójok ellen erőszakot követnek el, ahol gój a héber szó a nemzsidóra." (NY Daily News, 1994. február 26., 5. oldal). <br /><br />Yitzhak Ginsburg rabbi elmondta: "Észre kell vennünk, hogy a zsidók és a gójok vére nem ugyanaz a dolog." (NY Times, 1989. június 6., 5. oldal). <br /><br />Yaacov Perrin rabbi ezt mondta: "Egy millió arab nem ér fel egy zsidó körmével".(NY Daily News, 1994. február 28., 6. oldal). <br /><br />Talmudi dogma: A nemzsidók nem emberek. A Talmud kifejezetten meghatározza, hogy mindazok, akik nem zsidók, azok nem emberek, hanem állatok, és különösen hangsúlyozza, hogy a gójok nem származnak Ádámtól. Néhány részt mutatunk be erről a témáról. <br /><br />Kerthoth 6b. A felszentelési olaj használata. Rabbijain azt tanították: Aki a felszentelési olajat jószágra vagy munkaeszközökre önti, az nem bűnös. Aki azt gójokra vagy halottakra önti, az nem bűnös. A jószágra vagy munkaeszközökre vonatkozó szabály helyes, mert az van írva: "Az emberi (héberül ember = Adam) húsra ne öntsük" [Exodus 30:32]; jószág vagy munkaeszköz nem ember [Adam]. <br /><br />"Szintén a halált illetően [érthető], hogy az kivétel, mert a halál után a testet holttestnek hívják és nem embernek [Adam]. De miért van a kivétel a gójok esetére; ők nem esnek az ember kategóriába? Nem, mert az van írva: 'Ti birkáim, legelőm birkái emberek vagytok [Adam] (Ezekiel 34:31). Titeket embernek [Adam] hívlak, de a gójokat nem hívják embernek [Adam].'" <br /><br />Az előző részletben a rabbik a mózesi törvényt vitatják meg, amely megtiltja a felszentelő olaj emberekre kenését. A vitában a rabbik álláspontja az, hogy a felszentelő olajat lehet gójokra kenni, mivel azok nem emberek. [szószerint: Adam]. <br /><br />Yebamoth 61a: Azt tanították: Igy R. Simeon ben Yohai azt állította [61a], hogy a gójok sírjai a vallás szerint nem tisztátalanok egy ohelre (aki a sír mellett áll vagy ráhajol), mert azt mondja: "és ti, birkáim, legelőm birkái emberek vagytok [Adam] (Ezekiel 34:31). Titeket embernek [Adam] hívnak, de a bálványimádók nem emberek [Adam]". <br /><br />A Mózesi törvény azt mondja, hogy egy emberi holttest vagy egy sír érintése tisztátlanná teszi azt, aki megérinti azt. De itt a Talmud azt tanítja, hogy ha egy zsidó egy gój sírját megérinti, az nem lesz attól tisztátlan, mivel a gójok nem emberek [Adam]. <br /><br />Baba Mezia 114b: "[Rabbah] azt mondta neki: Nem vagy pap? Miért állsz a temetőben? Azt felelte: A mester nem tanulta a tisztaság szabályait? Mert ott azt tanítják: R. Simeon ben Yohai azt mondta: A gójok sírjai nem tesznek tisztátalanná, mert az áll az írásban: 'Ti birkáim, legelőm birkái emberek vagytok [Adam] (Ezekiel 34:31). Csak ti vagytok emberek [Adam]." <br /><br />"Egy zsidó pap állt a temetőben. Amikor megkérdezték, hogy miért áll ott, hiszen az nyilvánvalóan sérti a Mózesi törvényeket, azt felelte, hogy ez megengedett dolog, mivel a törvény csak azt tiltja, hogy a zsidók emberi [Adami] sírokkal ne kerüljenek kapcsolatba és ő egy gój temetőben áll." <br /><br />Mivel a Bibliai bizonyíték szövege (Ezekiel 34:31) melyet a fenti három talmudszöveg ismétlődően idéz, valójában nem bizonyítja, hogy csak a zsidók emberek, nyilvánvaló, hogy a Talmudi bölcsek, akik a fenti képtelenségeket a gójokról beírták, már gójellenes rasszisták vagy ideológusok voltak, akik kétségbeesett kutatásuk során arra, hogy állításukat bizonyítsák elferdítettek egy régi bibliai szöveget hogy vakbuzgóságukat igazolják. <br /><br />Berakoth 58a: R. Shila elrendelte, hogy egy embert megkorbácsoljanak, akinek egy egyiptomi asszonnyal volt viszonya. Az ember a kormányhoz fordult panaszával: A zsidó között van egy ember, aki a kormány engedélye nélkül ítéleteket hoz. Egy tisztviselot küldtek az eset kivizsgálására. Az megkérdezte: Miért korbácsoltad meg azt az embert? Az ezt válaszolta: Mert annak egy döggel volt viszonya. <br /><br />Azt kérdezték tőle: Van rá tanúd? Azt felelte: Van. Éliás erre ember formában lejött és tanúbizonyságot tett. Azt mondták neki: Ha ez így van, akkor a büntetés halál. Azt felelte: Mivel minket elüldöztek országunkból, nincs jogunk halálos ítéletet hozni. Tégy vele, amit akarsz. <br /><br />Míg az ügy vizsgálata folyt, R. Shilah felkiáltott: 'Uram, minden hatalom a Tied. [Krónikák könyve, 29:11]. Mit mondasz? - kérdezték tőle. Azt felelte: Azt mondom: Legyen a mindenható áldott, aki földi királyságát a mennyeihez hasonlóvá tette és téged hatalommal ruházott fel és az igazság tisztelőjévé tett. <br /><br />Azt mondták neki: Aggódsz a kormány becsületéért? Egy botot adtak neki, és azt mondták neki: Te lehetsz a bíró. Amikor kiment, az az ember [a vádlott - a fordító] azt mondta neki: A mindenható csodákat tesz a hazugokért? <br /><br />Azt felelte: Nyomorult! Nem dög a nevük? Ez áll írva: 'Akiknek húsa dögök húsa' (Ezekiel 23:20). <br /><br />Észrevette, hogy az ember meg akarta a kormány képviselőinek mondani, hogy ő dögöknek nevezte őket. Azt mondta: Ez az ember egy üldöző és a Tóra azt mondja: Ha valaki téged meg akar ölni, állj fel előbb és öld meg őt. Így a bottal agyonütötte a vádlottat. Aztán ezt mondta: Mivel itt velem csoda történt, meg fogom azt magyarázni." <br /><br />Az olvasó elnézését kérjük, hogy az előző Talmudi badarságot olyan hosszan idéztük, de legjobb teljesen idézni, hogy romlottsága látható legyen. Amellett hogy Éliást lehozza az égből, hogy egy gój bíróságot becsapjon, a Talmud azt tanítja, hogy a gójok valójában állatok, így Shila rabbi és Éliás egyáltalán nem hazudott. Azt is tanítja, hogyha bárki, akár egy zsidó ember leleplezi a Talmudi tanításokat gójok előtt, az halált érdemel, mert a leleplezés a gójokat feldühíti és a zsidók elnyomását okozza. <br /><br />Az Ezekieli szentírásrész itteni idézete a Talmudban megtévesztő, mivel a rész nem bizonyítja, hogy a gójok állatok. Az Ezekieli részlet csak azt mondja, hogy vannak egyiptomiak, akiknek nagy nemiszervük van és erős a kipárolgásuk. Ez semmi módon nem bizonyítja, vagy akár csak sugallja, hogy a biblia az említett egyiptomiakat állatoknak tekintené. Újra, a Talmud meghamisítja a Bibliát torz értelmezésével. Más Talmudrészek, amelyek Ezékiel 23:02-ra ilyen rasszista módon utalnak: Arakin 19b, Berakoth 25b, Niddah 45a, Shabbath 150a, Yebamoth 98a. Továbbá Sanhedrin 37a eredeti szövege csak a zsidó életek megmentéséről állítja, hogy az Istennek tetsző cselekedet. (Hesronot Ha-shas, Krakkó, 1894). <br /><br />Mózes Maimonides: A kiirtás ügyvédje <br /><br />Most a Talmud utáni kommentátort, Rambamot (Mózes Maimonides) fogjuk megvizsgálni. Ez a nagyrabecsült 'bölcs' azt tanította, hogy a keresztényeket el kell pusztítani. A judaizmusban neki igen nagy tisztelet jár: <br /><br />"Mózes Maimonidest a zsidó történelem legnagyobb titkosítójának és filozófusának tartják. Gyakran gyengéden Rambamnak nevezik neve kezdőbetűi után: Rabenu Moshe Ben Maimon, 'Rabbink, Mózes, Maimon fia'." (Maimonides alapelvei, szerkesztette Aryeh Kaplan, Union of Orthodox Jewish Congregations of America, 3. oldal.) <br /><br />Ezt tanította Maimonides (Rambam) az emberi élet megmentéséről, különösen a keresztények és gójok életének megmentéséről, vagy akár zsidókéit, akik a Talmud 'isteni sugallatának' ellent mertek állni: <br /><br />"Maimonides, Misnah Tóra, (Moznaim Publishing Corporation, Brooklyn, New York, 1990, Chapter 10, angol nyelvű kiadás, 184. oldal): "Ennek megfelelően, ha egy bálványimádó (gój) sodródik le a folyón vagy fuldoklik, ne segítsünk neki. Ha látjuk, hogy életveszélyben van, ne mentsük meg az életét." A Misnah Torah Feldheim kiadása 1981-bol ugyanezt állítja. <br /><br />Miután Maimonides figyelmeztet arra, hogy egy zsidó kötelessége egy fuldokló vagy veszélyben levő gój nem megmentése, informál bennünket a zsidók Talmudi kötelességeiről keresztényeket illetően és olyan zsidókat illetően, akik tagadják a Talmudot. (Maimonides, Misnah Tóra, 184. oldal.) <br /><br />"Mitzvah (Vallási kötelesség) a zsidó árulók (minnim és apikorsim)-ok kiirtása és leszállításuk a rombolás gödrébe, mivel nehézségeket okoznak a zsidóknak és az emberek elhajlását okozzák Istentol, mint a Nazáreti Jézus tette tanítványaival együtt, úgymint Tzadok, Baithos és tanítványaik. Korhadjon el a gonoszok neve." <br /><br />A zsidó kiadó kommentárja Maimonides megelőző fejezetéről állítja, hogy Jézus a 'min' (többesszám: minnim)-re példa. <br /><br />A kommentár szintén állítja, hogy Tzadok tanítványait úgy tartják számon, mint akik tagadják a Talmud tanításait, és akik az írott törvényeket helyezik előnybe (Ótestamentum). <br /><br />Maimonides alapelvei szerint (5. oldal) Maimonides "12 évet töltött azzal, hogy minden határozatot és törvényt kikeressen a Talmudban és azokat 14 rendszerezett kötetbe foglalja. Ezt a munkát 1180-ban fejezte be és Misnah Tórának nevezte, a Tóra törvényrendszerének." <br /><br />A Misnah Tóra egy más részében azt tanítja Maimonides, hogy a gójok nem emberek. "Csak az ember és nem a munkaeszközök tudnak tisztátlanságot átvinni... Egy gój testének árnyéka nem tartalmaz tisztátlanságot... Egy gój teste nem tud tisztátlanságot átvinni. Ha egy gój megérint, szállít vagy árnyékot vet egy holttestre, az olyan, mintha nem került volna vele kapcsolatba." <br /><br />"Mihez hasonlít ez? Olyan mintha egy vadállat érintett volna meg vagy árnyékolt volna be egy holttestet. És ez nem csak a holttestek tisztátlanságára érvényes, hanem minden más tisztátlanságra. Se gójok, se munkaeszközök nem érzékenyek a tisztátalanságra." (The Code of Maimonides, 10 kötet, fordította Herbert Danby, Yale University Press, New Haven, 1954, 8-9 oldal). <br /><br />Schindler listájának talmudidézete <br /><br />A Talmud (A Babilóniai Talmud) Sanhedrin 37a szövege az emberi élet megmentésének a kötelességét a zsidó emberéletekre szűkíti le. <br /><br />A Héber cenzori hivatalról szóló könyv, amelyet zsidók írtak, (Hesronot Ha-shas), megjegyzi, hogy néhány talmudszöveg a következő általános kitételt használja: <br /><br />"Aki egy emberi életet kiolt, az olyan, mintha az egész világot összetörte volna. És aki megment egy emberi életet az olyan, mintha az egész világot mentette volna meg." <br /><br />Hesronot Ha-shas kimutatja, hogy ezek nem az eredeti Talmud hiteles szavai. Más szavakkal, az előző általános előadás nem a Talmud hiteles szövege és így például ez az általánosított változat, amelyet Steven Spielberg filmjében, Schindler listájában a Talmudhoz rendelt (és amely a film mottójaként szerepelt a hirdetésekben és a plakátokon) egy rászedés és olyan propagandát csinál, amely a Talmudnak emberi mázt kölcsönöz, ami pedig valójában alapjaiban rasszista és soviniszta gyűlöletirodalom. <br /><br />A hiteles eredeti Talmud szöveg azt állítja, hogy "Aki egyetlen Izraeli életet megmenti, az olyan, mintha az egész világot megmentette volna". (az Izraeli hangsúlyozva!). A hiteles Talmud csak a zsidó élet megmentését szentesíti. <br /><br />Zsidó csalás és titkolódzás <br /><br />Az ortodox rabbik reakciója olyan dokumentációkra, amelyek a Talmud rasszizmusát és gyűlöletét írják le, az egyszerű pimasz hazudozás, a Talmud Baba Kamma 113a-jának megfelelően, amelyik azt tanítja, hogy egy zsidó használhat hazugságokat egy gój megtévesztésére. <br /><br />A Simon Wiesenthal Center, egy többmillió dolláros rabbinikai propagandaközpont megbízta Daniel Landes rabbit 1995-ben annak tagadásával, hogy a Talmud a gójokat nem tartja embereknek. "Ez teljes ostobaság" mondta ő. Mi a bizonyíték? Az ő szava természetesen. <br /><br />A hazudozásnak a 'gójok megtévesztésére' régi hagyományai vannak a judaizmusban. Vegyük például a 13. századbeli Talmud-vitát Párizsban. Nicholas Donin, egy kereszténységhez konvertált zsidó - aki Hyam Maccoby szerint jól ismeri a Talmudot - és Yehiel rabbi között. Yehielt nem fenyegette halál, testi sértés, börtön vagy büntetés. Ennek ellenére pimaszul hazudozott a vita során. <br /><br />Amikor Donin megkérdezte, hogy a Talmud támadja-e Jézust, Yehiel tagadta ezt. Donin, a héber tudós tudta, hogy ez nem igaz. Hyam Maccoby, a vita 20-ik századbeli zsidó kommentátora így védi meg Yehiel hazudozását: <br /><br />"A kérdést föl lehet tenni, a kérdés az, hogy Yehiel tényleg azt hitte-e, hogy a Talmud Jézust nem említi, vagy ezt, mint egy találékony trükköt használta kétségbeesett helyzetében. Biztosan megbocsátható a rabbi kegyes csalása, amelyben maga nem hitt azért, hogy védekezzen egy ilyen zsarnoki eljárásban, amelyben két vallási kultúra állt szemben." (Judaism on Trial, 28. oldal). <br /><br />Így igazolják ma azt, hogy a zsidók tagadják azt, hogy a Talmudban gyűlölködő szövegek vannak. A zsidó hazugságra használt fantáziadús szó az 'igazol' szó és úgy gondolják, hogy ez megbocsátható, míg a zsidó könyvek vizsgálata, ha azt keresztények végzik, 'zsarnoki eljárás'-nak minősül. A zsidó támadások az Új Testamentumra természetesen nem minősülnek 'zsarnoki eljárásnak'. Csak a Talmud bírálata keresztények által 'zsarnoki eljárás', amelyre a zsidó védők válasza a hazugság. <br /><br />(Ez nem minden zsidó emberre igaz. Dr. Israel Shahak a héber egyetemről egy egész könyvet írt 'Zsidó történelem, zsidó vallás' címen, amely a zsidó vallásos írások, mint pl. a Talmud gój és keresztényellenességét bizonyítja.) <br /><br />Az ADL (Anti Defamation Liga - valójában zsidó érdekvédelem - a fordító) vagy a Wiesenthal-központ sokat hazudik és tagadja pl. azokat a tényeket, amelyeket ez az írás részben eredeti talmudi szövegek alapján, részben a zsidók legnagyobb Talmud-szakértőjéként elismert Maimonides írásai alapján mutat meg. <br /><br />1994-ben Tzvi Marx, a Jeruzsálemi Shalom Hartman intézet alkalmazott oktatási osztálynak az igazgatója figyelemre méltó módon elmondta, hogy hogyan adtak ki régebben a zsidók két szöveget: az egyik szöveg a hiteles Talmud-szöveg volt, amelyet a talmudiskolák használtak a zsidó ifjúság tanítására, a másik, a cenzúrázott és javított kiadást pedig a hiszékeny gójok rendelkezésére bocsátották nyilvánosan megvásárolhatóan. <br /><br />Marx rabbi azt mondja, hogy Maimonides könyvének nyilvánosan megvásárolható változatában Maimonides az mondja, hogy aki embert öl, az törvényt sért. De, Marx rabbi hangsúlyozza, hogy ez csak a cenzúrázott és javított szövegben van így, az eredeti szövegben csak az 'aki egy izraelitát megöl' verzió áll. (Tikkun: Kéthavi zsidó kritika, 1994. május-június).<br /><br />Hesronot Ha-shas, a zsidó könyv ("ezt távolították el a Talmudból" William Popper, a zsidó könyvek cenzúrája, 59. oldal) fontos ebből a szempontból. Hesronot Ha-shas-t 1989 a Sinai kiadó Tel-Avivban újra kiadta. A Hesronot Ha-shas azért különösen értékes, mert kinyomtatja mind az eredeti talmudszöveget, mind a később megváltoztatott vagy kivágott részt és a hamisított szöveget, amelyet a gójoknak, mint hitelest eladnak. <br /><br />Popper (59. o) azt mondja, hogy nem mindig cenzúráztak hosszú részeket, sokszor csak egyes szavakat hagytak ki... Gyakran ezekben az esetekben más változtatási módszert alkalmaztak mint az elhagyást és belevevést. Például az angol Soncino változat fordítói a héber gój szót különféleképpen fordítják mint pl. 'pogány, Cuthean, egyiptomi, bálványimádó', stb., de valójában ezek mögött mind a gój (nem zsidó) szó húzódik meg. A Talmud Soncino kiadásának 5. lábjegyzetében áll: 'Cuthean (Szamaritciai) itt az eredeti gój helyett van betéve'. <br /><br />A farizeusok alapvető félreinformálási gyakorlata az az, hogy tagadják a rasszista Talmudrészletek létezését amelyeket mi idéztünk, azt állítva, hogy ezek 'antiszemita kitalációk'. <br /><br />1994-ben a 80 éves dowageri hölgyet, Jane Birdwoodot őrizetbe vettek és elítéltek, mert egy röpiratot terjesztett, 'A legrégebbi gyűlölet' címmel, amelyben azt a valóságnak megfelelő állítás volt, hogy a Talmud tartalmaz gój és keresztényellenes részeket. A gondolatbűnözési perben, amelyről az USA-beli média nem számoltak be, a vád tanúja egy rabbi volt. A rabbi folyamatosan tagadta, hogy a Talmudban gój és keresztényellenes részek vannak, és a rabbi 'presztizse' miatt az idős hölgyet 3 hónapi börtönre és 1000 dollár büntetésre ítélték. <br /><br />Dr. Israel Shahak művében, 'Zsidó történelem, zsidó vallás' és Bernard Pick 'Jézus a Talmudban' 57-es 105-16 oldal), mindketten alátámasztották a gyűlöletet és a rasszizmust, ami a Talmudban található. Azok a zsidók, akik tagadják a tényleges talmudi tartalmat, hazudnak. <br /><br />'Zsidó-keresztény' válasz a Talmudra <br /><br />Sem a modern pápák sem a protestánsok modern vezetői sem bizonygatták, hogy a Judaizmus rabbijai tagadják a Talmudban levő rasszizmust és a gyilkos gyűlöletet a gójok és keresztények iránt. Ellenkezőleg, a keresztények vezetői arra buzdították a keresztényeket, hogy becsüljék meg és támogassák a Talmud követőit. Emiatt világosnak kéne lenni, hogy ezek a katolikus és protestáns vezetők Jézus Krisztus legrosszabb árulói a földön ma. (Máté 23:13-15, I. Thess 2:14-16; Titus 1:14; Lukács 3:8-9; Rev. 3:9). <br /><br />A nemzsidók 'szemét' <br /><br />Továbbá nemcsak a keresztényeket, de minden faj nem-zsidóit is szemétként tartják számon a Talmud tanítói, mint pl. a Habad-Lubavitch alapítója Shneur Zalman rabbi. Ezt a zsidó újság, a New Republic vizsgálta meg: "... van valami erőteljes irónia Habad újmessiási általánosságaiban, az ő küldetésében a gójokhoz. De a legkellemetlenebb ezek közül, ahogy Habad nyílt, sőt rasszista módon megveti a gójokat." <br />"...Középkori zsidó teológusok, hogy a legfontosabbakat említsük, a 12. századi Spanyolországban élt költő és filozófus, Judah Ha-Levi és a legendás Judah Loewe a 16. századbeli Prágában, a zsidó kiválóságot fajilag akarták meghatározni és nem lelkileg. Ezt a látásmódot, amely szerint valami veleszületetten felsőbbrendű a zsidókban, a legszélsőségesebb formájában Shneur Zalman (Galíciából) rehabilitálta. A Lubavitchi Haszidizmus alapítója azt tanította, hogy a zsidók és gójok lelkének a lényege különböző, hogy csak a zsidó lelkében van az isteni életerő." <br /><br />"A gójokról Zalman azt mondta: A gójok lelke teljesen más és alacsonyabbrendű. Teljesen gonoszak mindenféle megváltható tulajdonság híján." Következésképpen Shneur Zalman rabbi tanításainak a gójokra vonatkozó része változatlanul bántó. Anyagi javaik szemétből származnak. Valójában saját maguk is szemétből származnak, ezért is vannak többen, mint a zsidók, mert a pelyva mennyisége mindig nagyobb, mint a magé. Minden zsidó születésétől fogva jó, minden keresztény születésétől fogva rossz." <br /><br />"Továbbá a gójoknak az a jellemzése, hogy alapvetően rosszak, mind lelkileg, mind biológiailag alacsonyabbrendűek a zsidóknál, semmi módon nem lett felülvizsgálva Habad későbbi írásaiban." - The New Republic, 1992. május 4., valamint Roman A. Foxbrunner, Habad: The Hasidism of Shneur Zalman of Lyady (Northvale, New Jersey, Jason Aronson, Inc., 1993) 108-109 oldal. <br /><br />Az USA kormánya megalapítja a Talmudi bíróságokat. Reagan, Bush és Clinton kormánya, az oktatás megszépítő álneve alatt (pl. House Joint Resolution 173 and Public Law 102-14) megvetette az olyan igazságszolgáltatási rendszer alapját, amely Shneur Zalman Habadi követőjének, Rabbi Menachem Mendel Schneersonnak az elvein alapul. Ezek a törvényszékek állítólag Noé törvények alapján hívják össze. (A bálványimádás eltiltása Noé szerződése alapján.) Noé törvényeinek Talmudi értelmezése alapján Jézus imádása tilos, mivel az bálványimádást jelentene. (Alan Unterman, Dictionary of Jewish Lore and Legend, p. 148), minden gój az USA-ban 'gertoshav' állapotban lenne (resident alien = ott lakó külföldi). <br /><br />Az amerikai adófizetők anyagilag támogatják az ún. "U.S. Holocaust Múzeumot" Washington, D.C.-ban. Ez egy másik jele az új államvallás fokozatos terjedésének. Ebben a "Holocaust Múzeum"-ban semmiféle nyoma nincs a zsidó kommunisták által 1917 után folyamatosan elkövetett holokausztról keresztények ellen Oroszországban, Közép- és Kelet-Európában. A múzeum kizárólag a 'zsidó szenvedésre' összpontosít. A cionista zsidók arabok ellen elkövetett holokausztja Libanonban és Palesztinában 1948 óta nincs bemutatva a 'Holocaust Múzeum'-ban, amely inkább zsinagógaként, mint objektív történelmi információs gyűjteményként működik.<br /><br />A zsidó törvény értelmében a keresztényeket ki kell végezni <br /><br />Izraeli tóratudósok a következőképpen döntöttek: <br /><br />"A tóra tartalmazza, hogy a Jövendő Világban minden népnek helye lesz. De nem minden vallásos gój érdemli meg az örök életet erkölcsileg, ha vallásukat tekintjük. Amíg a keresztények általában elfogadják a héber bibliát, mint Isten igazát, sokan közülük (azok, akik Jézus ún. isteni voltát elismerik), azok bálványimádók a Tóra szerint, halállal büntetendőek és biztosan nem fogják az új világot élvezni.(Izraeli Mechon-Mamre weboldal, 1999. augusztus 7, Hayyim Vital St., Jerusalem, az elfoglalt Palesztína. "Mechon Mamre: tóratudósok egy kis csoportja Izraelben..."). <br /><br />[Megjegyzés: mi megőriztük és kinyomtattuk az Izraeli Mechon-Mamre Tóratudósok állítását, ahogy azt a http://www.mechon-mamre.org/jewfaq/gentiles.htm web oldal tartalmazta 1999. augusztus 7-én, arra az esetre, hogyha a tartalmát megváltoztatnák és később tagadnák hogy a fenti állítás ott létezett.] <br /><br />Zsidó babonák <br /><br />Nem véletlen, hogy a Talmud elismert kiadása a babilóniai Talmud. Ahogy a keresztények, akiket judaizáló papjaik és pápáik félrevezetnek, mind nagyobb számban olvassák el zsidó rabbik írásait azért, hogy 'tisztán' értsék meg az Ótestamentumot, tudatlanul néznek a titkos műbe. A judaizmus a farizeusok vallása és babiloni apai öröksége, amelyből a zsidóság talmudi és a kabbalisztikai hagyományai származnak. Az ortodox zsidóság másik szent könyve a Kabbala tele van csillagászati tanításokkal, jövendőmondással, gemátriával, szellemidézéssel és démontannal. Ennek a könyvnek a címlapja egy ortodox zsidót ábrázol, aki éppen bűneit adja át egy csirkének, amelyet a feje fölött forgat. Ez egy káros babona. <br /><br />Az izraeli dávidcsillag valójában nem csillag, hanem egy titkos hatágú test, a 'férfi yantrája', amelyet a 14. századbeli Csehországban társítottak a kazárokkal. (A helytelen nevű Izrael államot 1948-ban alapítottak a zsidó kommunisták és az ateista cionisták szövetségében, a döntő ENSZ elismerést a szovjet diktátor, Joszif Sztálin adta.) <br /><br />A keresztényeknek kinyithatja a szemét, ha egy haszid zsidó területet Purim idején meglátogatnak és megfigyelik a groteszk, Halloween-szerű ugrándozást. Noha Purim ünnepe Eszter könyvén alapul, mint alapművön, a zsidók a gyakorlatban úgy ünneplik Purim ünnepét, mint egy tivornyát. <br /><br />Ortodox rabbik átkozódnak, varázslóknak képzelik magukat, azt hiszik, hogy hatalmuk nagyobb Istennél, miután Sefer Yezriah-ot (egy Kabbalisztikus csodák könyvét) tanulmányozták. Keresztény emberek babilóniai pogánysággal üzérkednek, ha a judaizmus rabbijaira hallgatnak. <br /><br />Forrás: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/talmudm.htm<br /><br />

• Nem tudom honnan származik

  1967, 2010-07-20 23:08:32 Válasz
  Nem tudom honnan származik Benned ez az irreális,szinte paranoid,csillapíthatatlannak tűnő antiszemitizmus és azt sem értem igazán,hogy mit akarsz elérni azzal,hogy erre az oldalra teszed fel ezeket a szemeteket(tudva,hogy itt szinte senkit nem tudsz erről meggyőzni)?Talán figyelemre vágysz,vagy máshol nem tudsz kitűnni ezekkel a mástól összeollózott irományokkal?Utánaolvasol egyáltalán ezeknek a dolgoknak?<br />"A mágen Dávid, Dávid pajzsaként közismet hexagram (hatoldalú sokszög).<br />Erededte feltehetően hind, igy feltehetően nem zsidó.<br /><br />A késő középkortól lett (általában csak Közép Európában) a zsidó közösségek megkülönböztető jele.<br />Közismertté tette, hogy Theodor Herz újságának cimlapján lett jelkép,mely jelkép igy a cionisták javaslatára Izrael zászlójának tervébe is belekerült 1897-ben.<br /><br />A hatágú csillag jelentésének több magyarázata ismert.<br />Mint minden sokszögnek, igy a 3-4-5-6-7-8 szögű csillag alakzatoknak is sok nép, sok vallása adott jelentést.<br />Igy a hatágú sokszög zsidó magyarázatát legfőképpen a kabbala adja, aki e jelképnek misztikus jelentőséget tulajdonit és azt okkult módon akár használja is.<br /><br />Számunkra azonban csak egy jelzés lehet arra, hogy hova, mely Néphez tartozunk. <br /><br />Ma a kötelező megkülönböztető jel sárga csillaga helyett egy önként vállalt és viselt jelzés, az identitás , Izraelhez való tartozás vállalásának nyilvános formája, amennyiben valaki látható helyen jelez azzal." <br /><br />"A második világháború után, amikor az egész világ előtt ismertté váltak a holocaust szörnyűségei, a világ közvéleménye számára a korábbiaknál sokkal megalapozottabbnak tűnt a zsidók azon követelése, hogy önálló államot teremtsenek maguknak Palesztinában. A haláltáborokat túlélt zsidók nagy része nem kívánt visszatérni abba az országba, ahonnan elhurcolták, százezrek várták a menekülttáborokban, hogy új otthonra leljenek. A Palesztinát mandátumként kormányzó Nagy-Britannia azonban nem kívánt igazán változtatni arabbarát, a zsidó bevándorlást korlátozó politikáján. A britek elleni zsidó terrorcselekmények és a szinte háborús méreteket öltő arab–zsidó ellentétek nyomán 1946-ban London számára kezelhetetlenné vált a palesztinai mandátum. 1947. február 25-én Ernest Bevin külügyminiszter bejelentette az alsóházban, hogy Nagy-Britannia a palesztin kérdés rendezése ügyében az ENSZ-hez fordul.<br /><br />Az ENSZ Közgyűlése 1947. április 28-án kezdte meg a kérdés tárgyalását, majd 1947. május 15-én 45 szavazattal 7 ellenében döntött a világszervezet Palesztinával foglalkozó 11 tagú különbizottságának (United Nations Special Committe on Palestine – UNISCOP) a felállításáról. A bizottság május 16-án tartotta első ülését, majd június 16-án Palesztinába utazott. Ajánlástervezetét szeptember elejére kellett volna kidolgoznia, közben azonban a britek és a zsidók közötti viszony teljesen elmérgesedett. Végül is az UNISCOP egy Palesztina felosztását ajánló tervezetet terjesztett a Közgyűlés elé, amelynek határozattá emeléséhez kétharmados többségre volt szükség.<br /><br />Az ENSZ Közgyűlésében a végszavazásra 1947. november 29-én került sor. A Palesztina jövőbeni kormányzata címmel hozott 181. sz. határozatot 33 igen, 13 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el a Közgyűlés. A Szovjetunió és az Egyesült Államok igennel szavazott, Nagy-Britannia tartózkodott, a Biztonsági Tanács másik két tagja közül Franciaország igenel szavazott, Kína tartózkodott, a Zsidó Ügynökség megszavazta a javaslatot, az Arab Liga államai pedig egyöntetűen ellene voksoltak."<br />Mit is döntött el Joszif?33 IGEN!!!<br /><br />És egy dolgot tarts szem előtt:az a személy,aki Téged a legjobban,mindennél és mindenkinél a legjobban szeret,annyira,hogy az életét is odaadta érted,az a személy egy ZSIDÓ férfi,Ő Jézus!<br /><br /><br /><br />

• http://www.youtube.com/watch?

  Erősödünk!, 2010-07-20 00:16:43 Válasz
  http://www.youtube.com/watch?v=1TKBJKAQqhg&feature=player_embedded

• Az SS-nek volt az egyik

  1967, 2010-07-20 11:33:06 Válasz
  Az SS-nek volt az egyik jelképe a halálfej,nyilván nem véletlen az egybeesés.Hát az biztos,hogy Isten nem áll mellé,mert egyrészt nem betyár,másrészt nem fasiszta!Ő ugyanis Ábrahámnak,Izsáknak és Jákóbnak az Istene és persze azoké akik Jézus Krisztus(aki pedig zsidó) által megtérnek Őhozzá.

• Az ENSZ Közgyűlésének 181 sz.

  kárászos, 2010-07-20 23:36:08 Válasz
  Az ENSZ Közgyűlésének 181 sz. határozata<br />1947.11. 29.<br />A Közgyűlés a mandatárius hatalom kérésére rendkívüli ülésszakot tartott, hogy<br />különleges bizottságot létesítsen és azt különleges utasításokkal lássa el, abból a célból,<br />hogy előkészítse a Palesztina jövő kormányzata kérdésének megvizsgálását a második<br />rendkívüli ülésszakra;<br />miután a különleges bizottságot létrehozta és ellátta utasításokkal, hogy vizsgálja meg a<br />palesztinai problémára vonatkozó összes kérdést és témát és készítsen javaslatokat a<br />probléma rendezésére; és<br />miután megkapta és megvizsgálta a különleges bizottság jelentését, amely több<br />egyhangú javaslatot és egy, a különleges bizottság többsége által elfogadott tervet foglal<br />magában a palesztin mandátumnak gazdasági unióval egybekötött felosztásáról,<br />úgy véli, hogy a jelenlegi palesztinai helyzet aligha hasonlítható az általános jóléthez és<br />a nemzetek közötti barátságos kapcsolatokhoz.<br />Tudomásul veszi a mandatárius hatalom nyilatkozatát, hogy Palesztina teljes kiürítését<br />tervezi 1948. augusztus 1-vel.<br />Javasolja az Egyesült Királyságnak mint Palesztina mandatárius hatalmának és az<br />Egyesült Nemzetek többi tagjának, hogy fogadják el és valósítsák meg Palesztina<br />felosztásának tervét gazdasági unió keretében, amint azt figyelemmel Palesztina<br />jövőbeli kormányzatára az alábbiakban kifejtjük.<br />Kéri, hogy<br />a) a Biztonsági Tanács tegye meg a szükséges intézkedéseket, amelyeket a terv<br />megvalósítása céljából előirányoztak;<br />b) a Biztonsági Tanács vizsgálja meg, amennyiben a körülmények az átmeneti időszak<br />alatt az ilyen vizsgálatot megkívánják, vajon a palesztinai helyzet a békét fenyegető<br />veszélyt jelent-e. Ha úgy határozott, hogy ilyen fenyegetés fennáll, a Biztonsági<br />Tanácsnak abból a célból, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot,<br />felhatalmazást kell kérni a Közgyűléstől, tegye meg az Alapokmány 39. és 41. cikkei<br />értelmében az intézkedéseket, amely felhatalmazza az Egyesült Nemzetek bizottságát,<br />amint azt a jelen határozat előírja, hogy Palesztinában gyakorolja azokat a funkciókat,<br />amelyeket a jelen határozat értelmében magára vállalt.<br />c) a Biztonsági Tanács a békét fenyegető veszélynek, a béke megbontásának vagy<br />agressziós cselekménynek minősítsen az Alapokmány 39. cikkének megfelelően<br />bármely kísérletet, amely erőszakkal kísérli meg megváltoztatni a jelen határozatban<br />előirányzott rendezést;<br />d) a Gyámsági Tanácsot tájékoztassák arról a felelősségről, amelyet ebben a tervben<br />ráruháznak.<br />Felhívja Palesztina lakosságát, tegye meg azokat a lépéseket, amelyek részéről<br />szükségesek, hogy megvalósítsák ezt a tervet.<br />Felkér minden kormányt és minden népet, hogy tartózkodjék minden olyan akciótól,<br />amely akadályozná vagy késleltetné ezen ajánlások végrehajtását.<br />Felhatalmazza a főtitkárt, hogy megtérítse az alábbi I. rész B) szakasz 1. pontjában<br />említett Bizottság tagjainak munkáját és kiadásait, éspedig olyan alapon és olyan<br /> 1<br />formában, amely a körülmények között legalkalmasabbnak tűnik, és bocsássa<br />rendelkezésére a Bizottságnak a szükséges személyzetet, hogy az segítsen a Közgyűlés<br />által a Bizottságra háruló feladatok végrehajtásában.<br />A GAZDASÁGI UNIÓVAL EGYBEKÖTÖTT FELOSZTÁS TERVE<br />I. rész<br />PALESZTINA JÖVŐBENI ALKOTMÁNYA ÉS KORMÁNYZATA<br />A) A mandátum megszűnése, felosztás és függetlenség<br />1. A palesztin mandátumot a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, de semmi esetre<br />sem később, mint 1948. augusztus 1-én.<br />2. A mandatárius hatalomnak fegyveres erőit folyamatosan vissza kell vonni<br />Palesztinából, amit a lehető leghamarabb be kell fejezni, de semmi esetre sem később,<br />mint 1948. augusztus 1.<br />A mandatárius hatalom lehetőleg előzetesen tájékoztatja a Bizottságot arról a<br />szándékáról, hogy megszünteti a mandátumot és minden területet kiürít.<br />A mandatárius hatalom minden erejével azon lesz, hogy egy, a Zsidó Állam területén<br />fekvő térséget, amely felölel egy tengeri kikötőt és megfelelő hátországot, a további<br />bevándorlás megkönnyítésére, a lehető legrövidebb idén belül ürítsen ki, de semmi<br />esetre se később, mint 1948. augusztus 1.<br />3. Létre kell hozni Palesztinában a független Arab és Zsidó Államot, valamint a<br />Különleges Nemzetközi Igazgatás alatt álló Jeruzsálem városát, amely utóbbiról a jelen<br />terv III. része rendelkezik, mégpedig két hónappal azután, hogy a mandatárius hatalom<br />fegyveres erői kivonását befejezték, de semmi esetre sem később, mint 1948. október 1.<br />Az Arab Állam, a Zsidó Állam és Jeruzsálem Város határait az alábbi II. és III. rész írja<br />le.<br />4. A Közgyűlésnek a palesztinai kérdésre vonatkozó ajánlásainak elfogadása és a<br />független Arab és Zsidó Állam létrehozása közötti időszak, átmeneti időszakot képez.<br />(Az I. rész B) szakasza a függetlenség előkészítésére irányuló lépésekről intézkedik.<br />A C) szakasz alatti nyilatkozat rendelkezéseket tartalmaz a szent helyek, a vallási<br />épületek és területek védelméről, a vallási és kisebbségi jogokról, az állampolgárságról.<br />A D) szakasz a két állam gazdasági uniójáról és a tranzitforgalomról,<br />az E) szakasz a vagyontárgyakról,<br />az F) szakasz az Arab és Zsidó Állam<br />ENSZ-felvételéről intézkedik.<br />A II. rész meghatározza az Arab Állam és a Zsidó Állam, valamint Jeruzsálem<br />Városának határait.<br />A III. rész Jeruzsálem Városának igazgatását szabályozza a Gyámsági Tanács által<br />kinevezett kormányzó felelőssége alatt.<br />A IV. rész az Ottomán birodalomban fennállott kapitulációkról intézkedik.<br />

• Hechs LászlóEgy

  kárászos, 2010-07-20 23:40:46 Válasz
  Hechs László<br />Egy elkerülhetetlen lépés<br /><br /> Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke, Naszr al-Kidva „külügyminiszter” és Szaeb Erekat, a PFSZ főtárgyalója Izrael gázai kivonulását, a területen lévő 21 zsidó település felszámolását és 8500 zsidó telepes (köztük 4000 gyermek) lakóhelyétől való megfosztását követően is ezt állítják: a Gázai övezet „megszállt palesztin terület” maradt. Al-Kidva szerint Izrael a Gázai övezet part menti vizeit és légterét továbbra is ellenőrzi, így a jogi státus változatlan. Erekat arra hivatkozik, hogy a Gázai övezet és a Nyugati Part - az oslói megállapodás alapján - oszthatatlan területi egység. Amíg Izrael ki nem üríti a Nyugati Partot és Jeruzsálemet, a „terület” megszállva marad. Mahmúd al-Zahar, a Hamasz gázai vezére Izraelt magát is „megszállt palesztin területté” nyilvánította. „Palesztina egésze a mi földünk.” „Izrael nem, csak zsidó települések léteznek”- jelentette ki al-Zahar.<br /><br /> A PFSZ taktikai okok miatt egyelőre csak a Gázai övezetet és Nyugati Partot tekinti „megszállt palesztin területnek”, mert „Palesztina teljes felszabadítását” több lépcsőben szeretné végrehajtani. <br /> A Hamasz e terület egészét már most „iszlám wakf”-nak, örökös muszlim tulajdonnak, iszlám szent földnek tekinti.<br /> A légteret és a területi vizeket Izrael továbbra is őrzi, ez tény, és így a szuverenitás korlátozott. A Camp David-i békemegállapodás a Sínai-félszigetet demilitarizálta, így Kairó e területen nem tarthat fegyveres erőt. Egyiptom mégsem állítja, hogy izraeli megszállás alatt állna. Hozzátesszük: Izrael saját kezdeményezésére, és nem a palesztinokkal való megállapodással távozott a Gázai övezetből. A visszavonulás mértékét Izrael maga volt jogosult meghatározni, abba az arabok nem szólhattak bele.<br /> A „Gáza megszállt palesztin terület maradt” kifejezés azt is feltételezi, hogy Gáza Izrael kivonulását megelőzően „megszállt palesztin terület” volt. Az ENSZ Közgyűlése is azzal a kérdéssel fordult tavaly a Nemzetközi Bírósághoz, hogy vajon „a megszállt palesztin területen létesített biztonsági kerítés sérti-e a palesztinok jogait?” Így nem csoda, ha a hágai bíróság válaszában bizonyításra nem szoruló tényként tételezte, hogy a Gázai övezet és a Nyugati Part „megszállt palesztin terület”.<br /> A palesztin „politikusok” kijelentései két állítást foglalnak magukban. Az első, hogy „Gáza palesztin terület”. A második pedig, hogy „Gáza megszállt palesztin terület”. E mondat azt jelenti, hogy Gáza korábban „egy palesztin állam szuverenitása alá tartozott”. A palesztin filiszteust jelent, s a Gázai övezetben az ókorban valóban filiszteus városállamok sorakoztak Gáza, Gát, Askelon, Ekron és Asdód néven. A bibliai Sámson története, Dávid és Góliát bibliai párviadala Izrael és a filiszteusok egymással vívott háborúiról számol be. Ám a filiszteusok tartósan sosem terjeszkedtek a Gázai övezeten kívülre. Hadrianus római császár 135-ben a Bar Kochba-felkelés leverését követően e területet bosszúból a filiszteusokról Palesztinának, míg Jeruzsálemet Aelia Capitoliának nevezte el, hogy a szabadságáért harcoló Izrael, Júdea és Jeruzsálem nevét örökre eltörölje. Így a Palesztina név egy római császár önkényes fikciójaként vonult be a köztudatba.<br /> A „palesztinai” araboknak az ókori filiszteusokhoz nyelvi, etnikai és vallási értelemben semmi közük sincsen. <br /> A Kis-Ázsiából vagy a Földközi-tenger szigeteiről érkezett filiszteusok nyelve indoeurópai, míg a „palesztinai” araboké a sémi nyelvcsaládhoz tartozik. A filiszteusok főistenét nem Allahnak, hanem Dágonnak hívták. A Tóra azt írja róluk, hogy fiaikat nem metélték körül. Hajójuk a történelem viharában még az előtt elsüllyedt, mielőtt az arab hódítók a mai „palesztinaiak” elődeiként e területre érkeztek volna.<br /> Ha Palesztina maga Hadrianus fikciója, akkor Palesztina bibliai határokkal, önálló arab államként a fikció fikciója. Ilyen állam ugyanis a történelemben sosem létezett. Amikor a 7. században arab, majd 1517-től oszmán fennhatóság alá került, a Palesztina név - mivel az arabok és az oszmánok számára semmit sem mondott - teljesen feledésbe merült. Az ország bibliai határaival nemcsak különálló országot, de egy tartományt sem képezett. 1918-ban a Palesztina nevet az angolok bányászták elő a levéltárakból, hogy az oszmán fennhatóság alól felszabadult területnek semleges, se nem arab, se nem zsidó nevet adjanak. Jellemző, hogy 1918-at követően az országba betelepülő zsidókat nevezték „palesztinaiaknak”, hogy így különböztessék meg őket a más országokban élő zsidóktól. Az Arab Állam és Palesztina együttműködéséről szóló Feiszal-Weizmann egyezményben pedig Palesztina az arabok által elfogadott zsidó állam neveként szerepel.<br /> Ha Palesztina bibliai határaival arab államként sosem létezett, „a palesztin föld” elnevezés sem felel meg a valóságnak. Bár a Gázai övezet és a Nyugati Part lakosainak túlnyomó többsége arab, ez még nem jogosítja fel őket erre. Az Egyesült Államokban is létezik egy túlnyomó többségben magyarok lakta „Árpádföld” nevű falu, ám azt mégsem tekintjük „magyar földnek”. Svájcban megkülönböztetünk németek, olaszok és franciák által lakott földeket, mégis a svájci állam gyakorolja a szuverén közpolitikai jogokat, és nem a németek, olaszok vagy a franciák. Így nem beszélünk német, francia és olasz földről, csak svájciról. <br /> Medinát a 7. századig túlnyomó részben zsidó törzsek lakták, mégsem állíthatjuk, hogy Medina „megszállt zsidó terület”. Gáza tehát nem palesztin terület, hanem kizárólagosan „palesztinai” arabok által lakott terület.<br /> Az arab politikusok mégis kitartanak amellett, hogy Gáza „megszállt palesztin terület”. Hiszen így kizárólagos igényt támaszthatnak a területre, amelyre a közjog szerint nem lennének jogosultak. Ugyanakkor magukat áldozatként, Izraelt elnyomóként állíthatják a közvélemény elé. Terrorjukat pedig a megszállással szembeni legitim harcként próbálják a nemzetközi jog szerint igazolni. Ugyanakkor Izraeltől minden, e területhez fűződő jogot el akarnak vitatni.<br /> Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban a Gázai övezetet Egyiptomtól és a Nyugati Partot Jordániától foglalta el. E szerint Gáza „megszállt egyiptomi”, míg a Nyugati Part „megszállt jordániai” föld lenne? Aligha, hiszen 1948-ban Egyiptom és Transzjordánia jogellenes agresszióval okkupálta e területet. Megszállni csak egy másik ország földjét lehet. Vajon melyik az az ország, amely jogos igényt támaszthat a Gázai övezetre és a Nyugati Partra? <br /><br /><br /> Az utolsó izraeli zászlót is levonták Gázában. Meddig tart a visszavonulás? Fotó: Reuters<br /><br /> Az Ottomán Birodalom az első világháborúban vereséget szenvedett, és kénytelen volt végleg kivonulni az arabok lakta területekről. Az 1923-ban megkötött lausanne-i egyezményben lemondott minden jogáról. A Párizs környéki béketárgyalásokon a felszabadult területekre a zsidó és az arab nemzeti mozgalom jelentette be igényét. A Népszövetség a területek 95 százalékát arab, míg 5 százalékát, „Palesztinát” a „zsidó nemzeti otthon” számára jelölte ki. A Népszövetség Nagy-Britanniát bízta meg Palesztinában „a zsidó nemzeti otthon” feltételeinek megteremtésével. A terület a mai Izrael mellett a Gázai övezetet, a Nyugati Partot és a mai Jordániát is magában foglalta. Nem a Népszövetség teremtette meg ezt a jogot, de elismerte a zsidó népnek Erec Izraelhez fűződő történelmi kapcsolatát. Azzal a feltétellel, hogy az nem sértheti a nem zsidó közösségek (az arab szó elő sem fordul benne) polgári és vallási jogait. A Népszövetség az arabok önrendelkezési jogát is elismerte, de nem „Palesztinában”, hanem Irakban, Libanonban és Szíriában. Ezek az országok is a Népszövetség akkori döntésének köszönhetik mai függetlenségüket. Ráadásul egy később hozzáadott cikkely feljogosította Nagy-Britanniát, hogy Palesztina Jordán folyón túli területein „palesztinai arab államot” létesítsen. Ez Transzjordániai Emirátus (ma Jordániai Hasemita Királyság) néven 1926-ban meg is alakult.<br /> Nagy-Britannia igyekezett a ráruházott átmeneti hatalmat a lehető legtovább fenntartani, miközben a nemzetközi joggal vállalt kötelezettségét, a zsidó nemzeti otthon megteremtését elodázta. Többször próbálkozott a terület felosztásával. Ám az arabok minden kísérletre elutasítással és terrorháborúval válaszoltak. Pedig a Peel-terv 1937-ben mindössze 20 százaléknyi területet juttatott volna a zsidó államnak. Jeruzsálem és Betlehem egy, a tengerhez vezető korridorral britek felügyelete alatt maradt volna. A többit az arabok kapták volna. 1939-ben a brit Fehér Könyv 5 év alatt 70 ezer főben maximálta a zsidó bevándorlást, és a továbbiakban minden egyes zsidó belépését az országba az arabok egyetértéséhez kötötte. Az ország túlnyomó részén megtiltotta a földvásárlást, és Palesztinában a Népszövetséggel kötött szerződését súlyosan megszegve arab nemzeti otthon létesítését irányozta elő. Az arabok ezt is elutasították.<br /> Ez lett a sorsa az ENSZ Közgyűlés 1947-es felosztási tervének is. Izrael 1967-ben jogos önvédelemben elfoglalta a Gázai övezetet és a Nyugati Partot is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242. számú határozatában utasította a szemben álló feleket, hogy tárgyalások útján rendezzék vitás kérdéseiket, két alapelv, az izraeli visszavonulás és a békés, biztonságos határok elve egyidejű alkalmazása alapján. „Palesztin államról” e határozat sem szól. Helyesen, hiszen az sértette volna a Népszövetség eredeti döntését. <br /> A „palesztinai arabok” a saját jogukon nem követelhetik, hogy Erec Izraelben államuk legyen. Önrendelkezési joguk a Közel-Kelet és Észak-Afrika több mint húsz arab államában, de különösen Jordániában testesülhet meg. Itt a lakosság közel 70 százaléka palesztinai arab, az uralkodó hasemita dinasztia pedig közvetlenül Mohammed családjára vezeti vissza eredetét. Újabb arab állam csakis Izraellel való megegyezésben, békében alakulhatna meg. Ezt a lehetőséget a 2000 szeptemberében kirobbantott felőrlő terrorháború, közkeletű nemzetközi elnevezéssel az intifáda megindításával a Palesztin Hatóság akkori elnöke elutasította. Ha ennek ellenére, a nemzetközi közösség nyomására mégis palesztin állam alakulna meg, az nem békét, de a háború tartósítását jelentené a térségben. <br /> A béke záloga az, ha Jordánia mellett nem jön létre egy újabb palesztinai arab állam. A Gázai övezeten és a Nyugati Parton Izraelnek, Egyiptomnak és Jordániának kell osztoznia. Ez elkerülhetetlen lépés a tartós béke felé vezető úton.

• A világ lakosságának igen

  hamasz, 2010-07-21 01:00:55 Válasz
  A világ lakosságának igen nagy része elítéli a zsidók gondolkodását. Vajon miért. mindenki antiszemita? Nem, ennek a népnek vannak olyan sátáni alfajai, akik világuralomra törekszenek mindenáron. Mondom minden áron! A Júdás pénzét villantják be, mint lehetőséget a szép, új világ felé, ami fikció marad, mert nem fog megvalósulni. Ezen csoport tagjai szítják a gyűlöletet, mert nekik a béke nem kifizetődő!<br /><br />Ember, ha gyűlölni akarsz megtanulni, gyűlöld e sátáni fajt nyugodtan gondolj csak bele: "Ki szelet vet, vihart arat!"<br /><br />Remélem az arabok "móresre tanítják "archian" népét örökre!<br /><br />Figyelem! Mindez csupán a fantáziám szüleménye. Magam is azt remélem, hogy semmi sem valósul meg belőle. Ám ha mégis, ne engem kárhoztassanak, hiszen idejében szóltam.<br /><br /><br />A 2002-es választások után véget ért a „polgári” jövő, és megint elkezdődött a „cucilista” múlt. Ördögi ravaszsággal folytatódott kifosztásunk, megmaradt javaink elherdálása és külföldi kézre játszása. A cionista globalizáció kegyetlenül átgázolt rajtunk. Öntudatunk megrendült, hitünk kialudt, vészesen elszegényedtünk és elhülyültünk. Népünk két acsarkodó táborra szakadt: a „nemzeti” oldalon álltak a viszonylag tisztán látó és hasznos célokat kitűző, ám cselekedni gyáva és lusta patópálok; velük szemben pedig a testileg-lelkileg lerongyolódott, identitásukból kivetkőztetett és biológiai fogyasztóvá züllesztett szavazóbarmok. S valahol magasan fölöttünk trónolt az áruló idegenbérencek, szálláscsinálók, magyarfalók mindent lefölöző, gátlástalan jólétben dőzsölő, érinthetetlen kasztja.<br /><br />A nemzet lumpenizálódása, fogyása és szétrohadása sebes léptekkel haladt előre, miközben az Izraelből és máshonnan elvándorló zsidók s a bolygónk barátságtalanabb, kedvezőtlenebb adottságú zónáiból menekülő színesek tömegesen telepedtek be a faképnél hagyott szülőföldjükhöz képest édeni körülményeket biztosító Kárpát-medencébe. 3-4 évtized múltán etnikai összetételünk (a cigányok szaporasága s a beözönlő hitvány csőcselék miatt) teljesen átbillent, s nemcsak egzisztenciálisan, hanem számbelileg is kisebbségbe szorultunk a saját megcsonkított hazánkban. (Mondanom se kell, akkorra a trianoni utódállamokban az utolsó magyar szigeteket is elnyelte az örvény.) Sorban eltünedeztek a nemzeti jelképek, zászlók, a sírfeliratok, cégérek és címerek, s a Himnuszból is csak a balsors maradt nekünk.<br /><br />Az eredendő belső viszályok továbbra sem csitultak, az élelmes zsidó elit (mely régen „őshonossá” avatta önmagát) pedig kíméletlenül ránk uszította a gyökértelen jöttmentek seregét, mely némi konc fejében bármire kaphatónak bizonyult. Visszafordíthatatlan romlásunkat az tetőzte be, hogy hazánk nevét Izraelre „keresztelték”, majd államformánk és alkotmányunk megváltoztatásával királlyá koronázták a legmódosabb zsidó bankárt, természetesen nem sábeszdeklivel vagy svájci sapkával, hanem a Parlamentben őrzött Szent Koronával.<br />Kontinensünkön s a világ többi részén is hasonló tendenciák érvényesültek. A szabványformákba gyömöszölt, liberálbürokratikus Európai Unióban szép csöndben föloldódtak a sajátos arcukat, különféle hagyományaikat egyre kevesebb sikerrel védelmező kis és nagy nemzetek. A fehér faj fokozatosan elvesztette gazdasági és kultúrfölényét, katonai ereje megroggyant, számaránya az emberiség összlétszámához viszonyítva 15 % alá csökkent.<br /><br />A világot egyértelműen egy globális zsidó maffia s az általa pénzelt zsoldos-réteg uralta. Habozás nélkül elfojtottak minden „terrorista” ellenállást és érdekeiket keresztező törekvést. A „másságot” élelem-megvonással, lakásrombolással, börtönnel, deportálással vagy kivégzéssel honorálták. Halálbüntetés terhe mellett kötelezővé tették a héber nyelvet, a körülmetélkedést és a mózesi vallást. A keresztény, buddhista, hindu, muszlim stb. templomokat zsinagógákká alakították, bár ők kizárólag a Mammont s az aranyborjút imádták. A politikusok már képtelenek voltak a feszültségeket kezelni, ezért 3 félelmetes világháború robbant ki a XXI. században.<br /><br />2034-ben a leláncolt bennszülöttek föllázadtak a zsidó zsarnokság ellen. Ajkukon a „Holokauszt nem volt, hanem lesz!” mozgósító jelszavával megrohamozták és elsöpörték a NATO-csapatokat, s fölperzselték Észak-Amerikát, valamint Európa jelentős hányadát. Az egyetemes történelem legkártékonyabb fajtáját (beleértve a fél- és negyed-zsidókat is) dühükben az utolsó szálig likvidálták, s a hullákat a Sátán kegyelmébe ajánlották.<br />2061-ben a régi bosszúvágytól hajtott színesek rátámadtak a fehérekre, s miután egy véres háborúban legyőzték és megritkították őket, a már semmilyen veszélyt sem jelentő maradékot egyszerűen száműzték Szibériába. Közben a kínaiak pár évtized alatt hihetetlenül elszaporodtak és megerősödtek, s leplezetlen mohósággal egyeduralomra törekedtek.<br /><br />2085-ben a fajok harca a végkifejletéhez érkezett. A megint csak szolgaságba taszított páriák összefogtak Kína ellen, s az előzőeknél is barbárabb – immár ötödik – (atom)háborúban megtörték gerincét.<br />A Föld totálisan elszennyeződött és megmérgeződött, az élet az egész sártekén elviselhetetlenné vált. Az Istentől s a természettől elrugaszkodott embercsorda állati sorba zuhant vissza, amolyan őskori állapotok közé. A túlélésen kívül semmilyen komoly terve, célja nem volt már, egykori kultúrájának, civilizáltságának emlékei is lefoszlottak róla. Azok is vesztesnek érezték magukat, akik látszólag nyertek.<br /><br />A háborúk a születésszabályozást is megoldották, hiszen a 10 milliárdra fölfutó népesség alig 2 milliárdnyira apadt. Tombolt a rák, a pestis, meg a számtalan ismeretlen eredetű, gyógyíthatatlan betegség. A felszíni vizek ihatatlanná váltak, az ózonpajzs szitává lyuggatódott, a virágos rétek kiégtek, az erdők elsorvadtak, a szárazföldek elsivatagosodtak, a légkör egyensúlya megbomlott; viharok, áradások, hegyomlások és egyéb katasztrófák dúltak, s az évszakok összevissza követték egymást. Az emberek alig vánszorogtak, álmodni, sőt aludni sem mertek. A családok, a szervezett közösségek szétestek, mindenki alkalmi bandákba verődött, és tovább öldökölt a vízért, a szűkös élelmiszer-készletekért s a különböző nélkülözhetetlen anyagi forrásokért; de újabb világháborúra már senki sem gondolt.<br />A magyarság bárkit kiszolgáló lakájszellemisége, silány megalkuvásai dacára sem tudott többé fölemelkedni, az apokaliptikus világégések szörnyű sebeket ejtettek rajta. A számottevő népek rég leírtak bennünket, így meg se próbáltak kiirtani vagy leigázni. Megelégedtek azzal, hogy fajtánk pár százezres elkorcsosult töredékét egy félreeső északi rezervátumba terelték, mint egykor a szebb napokat látott indiánokat. Az aggasztó nincstelenség, a mostoha hóviharok s a szüntelen testvérharc rövidesen a nyomainkat is elmosták. 2220-ban, szülőföldjétől távol, végelgyengülésben meghalt az anyanyelvét még törve beszélő utolsó magyar. Vele együtt sírba hulltak a belső áskálódások és gyűlölködések is. A kipusztult, átokverte szittya nemzet végre megbékélt önmagával.<br /><br />Sovány vigasz, hogy a XXIII. század derekán valamennyi náció megtért az örök vadászmezőkre. Mikor Isten újra alászállt a mennyből, hogy ítélkezzen fölöttünk, már nem talált életben senkit.<br /><br />Siklósi András<br /> <br />Polgár Info <br />

• http://internetfigyelo.wordpr

  kárászos, 2010-07-21 19:14:06 Válasz
  http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/08/02/siklosi-andras-figyelmezteto-level-a-magyarorszagi-zsidosagnak/<br /><br />A kommenteket ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe nem a Siklósi baromságait!!! :)))

• Siklósi a Magyarok Istenére

  hagana, 2010-07-21 20:12:54 Válasz
  Siklósi a Magyarok Istenére apellál.És ki az?És mit csinál?És mit Csinált?És milyen hatalma van?És ki a küldötte?És mit üzen?És mit akar?És mit gondol?És mit tud tenni?És akar egyáltalán tenni?És mit tett értem?<br />Vagy csak amolyan istenféle,mint Baál,akinek a prófétái egész napon át kiabáltak,de nem jött szó,sem felelet,sem meghallgattatás.Csak az Izráel Istene felelt az Ő prófétájának.

• (Nincs cím)

  hamasz, 2010-07-21 01:05:09 Válasz
  A<br />ZSIDÓK TÖRTÉNETE<br />A B IBLIA BEFEJEZÉSÉTŐL<br />A JELENKORIG.<br />FÜGGELÉKÜL:<br />A KÉT EZREDÉVEN ÁT FEJLŐDÖTT ZSIDÓ IRODALOM TÖRTÉNETNEK<br />KOR- ÉS SZAKMASZERINTI ÁTTEKINTÉSE.<br />SEGÉDKÖNYV A KÖZÉP TANODÁK, POLGÁRI; ISKOLÁK. CSALÁDI ÉS<br />TANODAI KÖNYVTÁRAK SZÁMÁRA.<br />ÍRTA:<br />Dr. Kohut Sándor<br />Nagyvárad<br />Laszky Ármin<br />1881<br />E L Ő S Z Ó .<br />Midőn jelen művemet a t. cz. izr. hitközségi elöljárók,<br />illetve hitoktatók és tanodái igazgatóságok becses figyelmébe<br />ajánlani bátorkodnám, fölöslegesnek látszik előttem könyvem<br />szükséges voltának igazolását vajmi nagy szóbőséggel<br />bebizonyítani. Egy ilynemű segédkönyv égető szükségét érzik<br />egyaránt a hitoktatók úgy, mint a tanulók, amazok,<br />mert teljes tudatában vannak annak, mily óriási feladat:<br />az aránylag oly szűk időmértéken belől, minő a hitoktatásra<br />van kitűzve, a zsidók történetének és irodalmi termékeinek<br />alapos megismertetése és feldolgozása: emezek, a tanulók<br />ugyanis, még jobban epedeznek egy alkalmas kézikönyv<br />után, mely legalább annyiban szolgálna az amúgy is túlságosan<br />megterhelt emlékerejöknek segédeszközül, hogy az<br />élő előadásban hallottaknak kényelmes és mégis maradandó<br />szellemi elsajátítását közvetítené.<br />Valóban nem gáncsolási és becsmérlési viszketegből,<br />hanem több évi tapasztalat alapján őszinte meggyőződésből<br />merem állítani, hogy előmunkálataim, a mennyiben honi<br />nyelvünkön napvilággá bocsáttattak, a kezdeményezést illető<br />minden érdemelismerés mellett legyen mondva, a két irányban<br />jelzett szükségletnek nem felelnek meg, legyen az az<br />aphoristikus rövidség okozta hézagosság − legyen az a<br />történeti helytelenségek, legyen az végre az irályi gyarlóságok<br />miatt. Ε hiányok élénken emlékeztetnek bennünket a<br />német közmondásra: „a jobb ellenség a jónak.” Tán nem<br />IV.<br />tétik fel az írás ama vigaszát: „Íme nem szunyadozik..<br />nem alszik Izrael Őrzője!”<br />Mindezen még távolról sem kimerített, alig hogy körvonalozott<br />történeti tanulságnak intra muros et extra való<br />megszívelése az első erélyes lépés lenne az antisemitismus<br />előidézte fajgyűlölet által mindinkább elmérgesedni készülő<br />társadalmi kórság orvoslására. Ha e segédkönyvnek sikerül<br />ez orvosláshoz csak egy szerrel is hozzájárulni, akkor ez<br />lesz a szerző legszebb jutalma!<br />Pécsett, 1881. július 20-án.<br />Dr. Kohut Sándor<br />főrabbi.<br />ELSŐ RÉSZ.<br />ELSŐ KORSZAK.<br />A babyloni fogságtól a második templom lerombolásáig.<br />(586. köz. idő szám. el. − 70. kör. id. sz. ut.)<br />I. FEJEZET.<br />A zsidók idegen származású királyok uralma alatt.<br />1. §. a) A macedoni uralom alatt<br />„Lássátok immár hogy én, egyedül én vagyok és nincs kívülem<br />más Isten, én ölök, én elevenítek, én sebzek és gyógyítok.”<br />(Mózes 5-ik k. 32, 39.) Dicsőült Mózes tanítónk ezzel<br />az igével vett búcsút Izrael népétől és ezen beköszöntéssel<br />lehet elkezdeni a biblia utáni korszak leírását. Juda birodalmának<br />a számos bűnei miatt megrozzant állami életét megölte<br />az Úr Isten, de alig ötven év után, hogy Nebukadnezar<br />Judäa lakosságát a nagy babyloni birodalom részeibe ülteté,<br />új életre támasztá az atyailag népünk fölött őrködő isteni<br />Gondviselés. Egy félszázad alatt (586-536.) kiheverte Judäa<br />a rámért nagy csapások fájdalmait, kigyógyult vérző sebeiből,<br />hogy ezentúl” új s z e l l emi életre ébredjen. A csúnya<br />szenyfolt, mely egyéni és állami életét befertőzteté, ugyanis<br />a bálványimádás, mint valami varázsütésre eltűnt külalakjáról<br />és élete belszervezetéből. Mit annyi próféta, akkor,<br />midőn még az ország állami függetlenséggel s szabad saját<br />talajjal bírt, minden tüzes beszéd lángnyelvével sem volt képes<br />elérni Judaanál, azt a babyloni fogság sanyarú életiskolája<br />megszerezte: az egyistenség tiszta fogalmának elsajátítását]<br />á vallásos érzület bensőségét. Míg a babyloni fogságban élő<br />2<br />próféták, Jeremiás Egyptomban, Ezekiél Babyloniában és<br />sok egyéb ismeretlen próféta − így még a hatalmas szózatától<br />méltán 2-ik Ezsájásnak nevezett nagy ismeretlen,<br />névtelen próféta − a bálványimádás rut fekélyeit szüntelen<br />ostorozzák, addig a b. fogság utáni időben élő három utolsó<br />próféta: Haggai, Zecharja és Malekias a bálványimádás<br />ostorozását nem találják többé szükségesnek, mert a b. fogság<br />tüzes kemenczéjében Judäa ezen szörnyű bün salakjaiból<br />teljesen kitisztult. Azért is könnyen érthető, hogy a<br />méd-perzsa birodalom összerombolója C y r u s engedélye következtében<br />536-ban az új hazájukba visszatért és 458-ban<br />Ezra − a második Mózes − vezérlete alatt másodízben<br />Palaesztinába vonuló zsidó gyarmat ez utóbbi jeles írástudósnak<br />és Nehemiásnak − 1-ső Artaxerxes perzsa király pohárnokának<br />− áldásos közreműködésével a belélet megszilárdulását<br />a legnagyobb sikerrel megkezdhette. Mielőtt azonban ez új<br />zsidó telep b e l s z e r vezetet, mely a későbbi zsidóságnak<br />legerősebb alapjául szolgált, tüzetesebben megismertetnők,<br />szükséges annak politikai állását egy pár vonással vázolnunk.<br />Nagy Sándor a híres macedóniai királynak korszakot<br />alkotó fellépése az új zsidó telep politikiai életében is új<br />korszakot idézett elő, amennyiben véget vetett a p e r z s a<br />u r a l o mt ó l való függőségnek, melyben Judäa körülbelül<br />120 évig élt. Jóllehet eleinte Jaddua főpap vonakodott megtörni<br />Darius perzsa királynak fogadott hűségét, de midőn<br />N. Sándor Kis-Azsiát, Syriát és Fönicziát uralma alá kerítvén,<br />Tyrus ostromlásához fogott és már-már Judaát is fenyegette<br />azzal az izenettel, ha Zsidóország nem siet hódolni<br />és őt élelmi szerekkel ellátni, úgy a többi leigázott országok<br />sorsára jutand: ekkor a józanabb meggondolásnak engedve,<br />Jaddua (a Talmud szerint Simon) főpap teljes főpapi<br />díszében és a többi papok és Jeruzsálem előkelő emberei<br />kíséretében a Jeruzsálem ellen vonuló, felbőszült Nagy Sándor<br />elébe ment. Ez utóbbi a mint a főpapot megpillantá, leszállt<br />lováról és előzékenyen, leereszkedő nyájassággal fogadá. Az ezen<br />szelíd elbánása miatt zúgolódó seregnek pedig Nagy Sándor oda<br />nyilatkozott, hogy már Macedóniában tűnt fel álomi látomásaiban<br />ily megragadó kinézésű alak, minő a főpap és ez<br />buzditá őt, mintegy őrangyalként lebegvén feje fölött, győzelmes<br />elővonulásában. Nagy Sándor ezek után a főpap kipéretében<br />békés szándékkal vonult Jeruzsálembe, hol áldozott<br />és a papokat dúsan megajándékozta. Mennyi ezen elbeszé3<br />lésben monda és mennyi történeti hűség, bajos meghatározni,<br />de annyi kétségen kívül áll, hogy N. Sándor a zsidókkal<br />kegyesen bánt el s vallásgyakorlatuk szabadságát biztosítá.<br />Az igaz jótevőikkel szemben mindig hálás zsidók, a vett<br />jótéteményt azzal hálálták meg, hogy az azon évben született<br />figyermekeknek Sándor nevet adtak.<br />2. §. b) Az egyptomi uralom alatt.<br />Midőn Nagy Sándor halála után (323) ennek roppant<br />birodalma, miként Dániel jósolta volt, négy részre oszlott,<br />Judäára viszontagságos napok vártak. Több évi küzdelem<br />után ugyanis Ptolemäus Lagi (Sotér) Laomedontól Coelesyriát,<br />melyhez Judäa is tartozék, elfoglalá, Jeruzsálemet szombati<br />napon megtámadá és számos ragadmánynyal sok foglyot<br />vitt magával Aegyptomba. Itt később azonban jól bánt<br />velők, sőt befolyásos hivatalnokokká nevezte ki, kiknek élükre<br />főpapokat helyeze, kikre az évi állami adó pontos behajtását<br />is bízá. Az általa Alexandriába ültetett sok zsidónak<br />állami és polgári jogélvezetet, vallásszabadságot és szabadalmakat<br />biztosított, mely kedvező állásban látjuk a zsidókat utóda<br />Seleukus Nikator alatt is; elannyira, hogy a zsidók, bizonyára<br />hálájuk jeléül, az úgynevezett Seleucida évszámítást<br />(Minjan Starot*) hozták be, mely sokáig volt használatban.<br />Még nagyobb kedvezmények közt éltek a zsidók utóda,<br />Ptolemäus Filadelfus (283-246) alatt, ki a fogságban és<br />rabszolgaságban levő zsidókat állami költségeken megváltotta<br />és kiváltságokkal fölruházta volt. A zsidók iránti jóindulatának<br />félreismerhetlen jelét adá ezen tudománykedvelő<br />uralkodó azzal is, hogy (Demetrius könyvtárnoka tanácsára)<br />a zsidók sz. írását görög nyelvre fordíttatá. Ezen, még most<br />is kézen forgó fordítás neve Septuaginta (LXX). Fordításához<br />sok monda fűződik, többek közt, hogy a fordítás végett<br />Jeruzsálemből Eleazar főpaptól Alexandriába küldött<br />72 írástudós 72 nap alatt 72 szobában külön-külön elzárkózva<br />végezte be csodás összhangzással a fordítást. Mint<br />minden feltűnő nevezetességet, úgy ezen a jeruzsálemi, úgy<br />mint a görög zsidók előtt oly fontos legrégibb fordítást is<br />sűrű mondakör burkolja be. A görög zsidóknál már akkor<br />nagyobbára kihalt héber nyelv hiányos ismerete következtében,<br />*) Kezdete 3448 a világteremtéstől fogva, 212 a közönséges időszámítás<br />előtt.<br />4<br />hézagpótló jelentőséggel bírt e fordítás, mert a zsinagógában<br />abból történtek a felolvasások, valamint a később nevezendő<br />nagy zsidó bölcsész az a l e x a n d r i a i Filo is ebből s nem<br />az eredeti alapszövegből mérité elmés magyarázatait.<br />Ptolemaus Filadelfus utódának PtolemaeusEuergetesnek<br />(246-221) haragját a zsidók az által keltették<br />föl, hogy a fukar főpap II. Onias az állami adót (200 talentumot)<br />lefizetni vonakodott. Azonban rokona József, Tóbiásnak<br />(jámbor Simon vejének) fia kiengesztelé ép oly<br />erélyes, mint okos föllépésével a király haragját, sőt ettől<br />22 évre bérbe vette egész Coelesyria és Főniczia adóját és<br />ez által roppant gazdagságra tett szert és hazájának jövedelmi<br />forrásait nagyban gyarapítá.<br />A negyedik Ptolemäus névszerint Filopator (221-204)<br />kevésbé viseltetett jóindulattal a zsidók iránt, mert Antiochus<br />syr király elleni hadjáratában Jeruzsálemre vetődvén,<br />a szentek szentélyébe akart hatolni a papok és a nép hangos<br />ellenmondása daczára. Szándéka kivitelében azonban<br />rögtöni ájultság akadályozá meg. Aegyptomba visszatérve,<br />a vélt megaláztatást a zsidókon megtorolandó, ezeket bálvány<br />imádásra akará kényszeríteni, mit midőn a zsidók valláshüsége<br />állhatatosan megtagadott, azzal akará megbőszülni,<br />hogy a lovardába (Hippodromba) hurczolt zsidókat elefántjaival<br />parancsolta eltiportatni, de a lerészegített állatok saját<br />hajtsáraik ellen fordultak. Ε csodás megmenekülés láttára<br />a király fölhagyott zsidóüldözésével.<br />Ptolem. Filopator öt éves fiút Ptolem. Epifanes-t hagyott<br />hátra, kinek kiskorúságát nagy Antiochus syr király<br />fölhasználván, Coelesyriát és így evvel Judaát birtokába ejté,<br />úgy, hogy a zsidók ezentúl (203.) a Seleucidák uralma alá<br />jutottak.<br />8. §. c) a Syr uralom alatt.<br />Nagy Antiochus (224−187) nyájas volt a zsidók iránt<br />és nem csak szabadalmakat ada nekik, hanem bizalommal is<br />viseltetek irányukban, rájuk bízván Frygia és Lydia lázongó<br />tartományainak erődéit.<br />A meggyilkolt Antiochust fia: Seleukus Filopator követé<br />az uralkodásban. Tétlen életéből csak annyi méltó a feljegyzésre,<br />hogy atyja badarságáért kelle lakolnia, mert a<br />rómaiaknak ígért ezer talentumi évi sarcz lefizetését neki<br />5<br />kellett teljesíteni. Az e miatt támadt folytonos pénzzavarában<br />mohón kapott tehát az alkalmon, melyet egy elvetemedett<br />Simon, hellenista zsidó, tanácsolt, hogy: a jeruzsálemi<br />templom kincstárát kifoszsza. Ezen Simon ugyanis (két hasongondolkozású<br />és aljas érzelmű testvérével Henalaos és<br />Lysimachos-sal együtt) legelkeseredettebb ellensége vala az<br />ép oly békeszerető mint jámbor III. Onias főpapnak. Ezen<br />főpap lelke minden erejéből oda hatott, hogy a mindinkább<br />fölényre vergődött hellén pártnak nemzetellenes szellemét<br />megtörje és kihágásainak elejét vegye,*) ezért gyűlölték<br />őt az elkorcsosodott görög szokásokat és életmódot majmoló<br />zsidók, kiknek vezérei valának: a fennevezett testvérek,<br />az említett József adóbérlő fiai és unokáival egyetemben.<br />Hogy nemzetellenes törekvésüket diadalra juttassák és a legnagyobb<br />akadáryt, Opiast elgördíthessék, Simon azt az árulást<br />követé el, hogy Apollonius hadvezér által a pénzszükölködő<br />királyt értesíté, hogy a jeruzsálemi kincstárban<br />roppant kincs van fölhalmozva, mely csak csekély részben<br />a templom sajátja. Seleukus Filopator nem is késett Heliodor<br />kincstárnokát Jeruzsálembe küldeni a pénz elkobzására.<br />Hasztalan rimánkodott a derék főpap, hogy halálos bűn a<br />szent kincstárt, melyben csak 400 talentum vagyon és mely<br />az árvák és özvegyek tulajdonát képezi elrabolni, hasztalan<br />zúgolódott a nép annak láttára, hogy egy pogány a szentélybe<br />lépni készült, már már a szentély-megbecstelenítés<br />elhárítatlannak látszott, midőn Heliodor szándéka kivitelétől<br />valami által elüttetett. Mondják, hogy tüzes lovakon száguldó<br />angyalok csodajelenete elkábította Heliodort, ép midőn<br />lábát a szentély küszöbére készült tenni és hanyat esve<br />összerogyott és a kincs nélkül volt kénytelen a királyhoz<br />visszamenni. Simon folytonos lazítása következtében, melyet<br />Apollonius pártfogása nagyban elősegített, végre késztették<br />Oniast, hogy Seleukus Filopatorhoz forduljon személyesen<br />Antiochiába őt a pártok veszélyes voltára figyelmeztetendő<br />es a hellenisták felforgató békétlensége ellenében segélyét<br />kikérendő. Távolléte tartamára fivérére Jasonra bízta a fő-<br />Papi teendőket. Hogy még életben találta-e Onias az (175-<br />ben) meggyilkolt Seleukust, vagy sikerült-e az ellene folytonosan<br />fondorkodó hellenistáknak a királyt ellene hangolni<br />*) Makk. könyvének 2-ik részét 3. 4. és 15-ik fejezetét és az úgynevezett<br />4-ik Mak. Köynvet.<br />6<br />úgy, hogy a panaszlóból panaszolt fél vált − nem tudjuk,<br />csak annyi bizonyos, hogy a Seleukus halálával trónra került<br />fivérétől Antiochus Epifanestől Jason, Onias fivére, a<br />főpapi méltóságot roppant nagy összegért, melyet valószínűleg<br />a templom-kincsből vett el, vásárolta meg. Jason a hellenisták<br />kezében alkalmas eszköz volt rég forralt terveik megvalósításában.<br />Jeruzsálemben és pedig a templom éjszaknyugati<br />részén gymnasiumot, nem szellem-, de testgyakorló intézetet<br />állított föl a serdülő ifjúság és egy efébeiont (gyakorló<br />iskolát) a fiatalabbak számára. Görög szokás szerint meztelen<br />jelentek meg a fiatalok ezen játék helyeken. A szemérem<br />sértéssel karöltve járt a szent vallás teljes elhanyagolása<br />elannyira, hogy az elvetemült Jason nem átallotta a<br />Tyrusban megtartott olympusi játékokra (172) zsidó fiatalokat<br />ünnepküldöttségileg egy nagyobb pénzmennyiséggel<br />meneszteni avval a meghagyással, hogy a játékok védnökének<br />Herakles görög istennek mutassanak be a magukkal<br />vitt pénzért áldozatokat. A küldöttség becsületére legyen<br />mondva a pénzt mégis más czélra fordíták. Jason ezzel különben<br />maga is csak a fiatal királynak, ki jelen volt a<br />Tyrusi játékokon, akart kedvére járni.<br />Mindazonáltal utolérte a megérdemelt büntetés, mert<br />valamint Jason Oniast, akként szoritá ki papi méltóságából<br />Jasont Menelaos, a nevezett árulónak: Simonnak testvére, három<br />száz ezüst talentumnál többet ígérvén a kapzsi király<br />nak, azonfelül a görög szellem buzgóbb terjesztőjeként igyekezvén<br />feltűnni. Gonosz tervét csakhamar foganatosítva látta.<br />Főpappá kineveztetvén (172−171) az ígért pénzt a szent<br />edények elárusítása által teremtette elő, mely szentségtörő<br />cselekedetében a hozzája hasonló gonosz Lysimachos fivérétől<br />lőn támogatva. Ezen égbekiáltó bűn miatt a főpapi méltóságból<br />kiszorított III. Onias jámbor főpap Menelaost és<br />Lysimachost a királynál bepanaszolta, de Antiochus Epifanest<br />hon nem találván, ennek kedvencze és helyettese:<br />Andronikos által, kit Menelaos megvesztegetett vala, kivégeztetett.<br />A nép előtt köztiszteletben álló e főpap kivégzése, Menelaos<br />hajmeresztő bűnei, továbbá cinkosai által ismételt templomrablás<br />oly keserűséget idéztek elő Jeruzsálemben, hogy az álhirre miként<br />Antiochus egy Aegyptom elleni hadjáratban elesett legyen,<br />lázadás ütött ki a fővárosban, minek örve alatt Jason<br />ezer emberével Jeruzsálemre törve, megsértője Menalaos<br />hívei közt nagy vérontást vitt véghez. Antiochus pedig ez ese7<br />mények hallatára (169) Jeruzsálem ellen vonult s Menalaostól<br />vezérelve a templomi szent edényeket elrablá és három<br />napi mészárlás közben negyvenezer zsidót lekonczola<br />nem és kor különbség nélkül, sokakat rabszolgákká adván<br />el és a szentély s a zsidók ellen, hogy gaztettét kimentse,<br />mindennemű koholmányt szórván ki. Jákob házát szégyen<br />boritá míg korcs fia Menalaos ujonga és csak később leié<br />ezerszer kiérdemelt halálbüntetését.<br />4. §. Antiochus Epiphanes.<br />Ki ezen nem csak, mint már a mondottakból látjuk, a<br />zsidók, hanem (mint Dorius és Polybius görög írók tanúskodnak)<br />legmeghittebb barátjai ellen is kegyetlenül bánó<br />királynak egész elvetemedettségét megítélni akarja az ő<br />N egész becstelenségében, az csak egy pár jellemrajzi vonással<br />is beérheti. Fején ékkoszorúval, iszákos állapotban lehete őt<br />éjjelenként dőzsölők társaságában látni, barátjait becsmérelve,<br />elleneit becsülve, sőt gazdagon megajándékozva, az<br />épen vele találkozónak nyakába borulva, emez, amaz apró<br />baráti szolgálatokat kérve. Legjobb barátjai Epimanesnek<br />„őrültnek” nevezték. És mégis őrültségig határos tettei jó<br />nagy részben színlelés voltak, arra számítvák, hogy Rómának<br />leselkedő szemeit megcsalja és ártatlanságát bebizonyítsa. Róma<br />előtt csúszva-mászva, annak szokásait úgynevezett gladiátorok,<br />vívók, játékait hozta be Antiochiába, hol a római istennek<br />Jupiter capitolinusnak tiszteletére dísztemplomot épített vala.<br />Állatias kéjelgése csak istentagadása által lőn fölülmúlva.<br />Az ilyen ember és állat, furfang és dőreség vegyülékéből<br />kevert; istent, világot, szemérmet és törvényt kigúnyoló<br />természet zsarnoki kényeinek lőn a sokat hányt-vetett<br />Judäa kiszolgáltatva. Részben magát okozhatá Judäa<br />sorsa miatt, mert a hellén-párt agyarkodásai és nemzetellenes<br />érzeteinek tulajdonítandó, hogy a pártok kiegyenlítésére<br />közbenjárói szereppel megbízott Antiochus Epifanest saját<br />magukra figyelmeztették. Minden vallás és erkölcsbeli lazaság,<br />meghasonlás és pártszakadás mellett is Judäa sokkal<br />élesebb ellentétet nyújta a hóbortos király aljasságával szemben,<br />semhogy Epifanes minden erővel oda nem törekedett volna, hogy<br />mi még tényleg az istenségre, erkölcs és elvhűségre mutat,<br />általa meg ne semmisíttessék. Azért a már elkövetett gonoszsággal<br />nem érte be, hanem új kínzásokra gondolt. Az<br />alkalom, fájdalom, csakhamar kínálkozott. Ugyanis (168-ban)<br />8<br />Antioclms a Rómaiak engedélye nélkül Aegyptom ellen másodszor<br />is háborúba indulván és másod ízben is sikertelenül, a római<br />szenátus küldöttséget menesztett az Alexandria közelében tanyázó<br />Antiochushoz, üzenvén neki, hogy Aegyptomot rögtön odahagyja.<br />Epifanes gondolkodási időt kért, de a küldöttség<br />egyik tagja Popillus Länas pálczájával kört húzván maga<br />körül kijelenté, hogy mielőtt e körön túllép, kell, hogy eltökélje<br />magát: vajjon békét vagy háborút választ-e Róma kezéből.<br />Megszégyenülve az előbbit választá. Lehangolva, fölbőszülve,<br />megaláztatásának gyalázatát Judäa vérében mosta<br />le. Apollonius hadvezért küldé Jeruzsálem ellen, ki békét színlelve,<br />lepte meg a fővárost és görög s macedóniai zsoldosai<br />vad rohamával veté magát a gonoszat nem sejtőkre szombati<br />napon, mikor magukat a megtámadottak nem védhették.<br />Ezek közt általános mészárlást tartott, sok gyermeket és<br />nőt rabszolgaságra hurcolván, a főváros sok házát leroinrombolván.<br />Jeruzsálem úgy tűnjön el a városok sorából<br />mint Judäa a népek sorából és mi eddig szórványosan kíséreltetett<br />meg az most (mint Josefus írja) *) Menelaos tanácsára<br />rendszeresen, karhatalommal erőszakoltassék ki:<br />ugyanis Judäa hellenizálása, Adonai helyettesítése Zeus görög<br />isten által. A szombat és ünnepek megülése, a körülmetélés,<br />az étkezési törvények, szóval a Thora parancsai valamelyikének<br />megtartása halálbüntetéssel lőn sújtva. Különös nyomatékkal<br />lőn elrendelve, hogy országszerte oltárok állítassanak<br />föl, melyeken sertések áldoztassanak. Az első kísérlet<br />a Jeruzsálemi szent templommal tétetett meg, melynek előudvarában<br />levő oltárán sertés áldoztatott, vérével a szentély<br />befecskendeztetett, a megfőzött hús levével pedig a Thora<br />tekercsei bemázoltattak és azután elégettetettek. Ezen első<br />tűzpróbatét után Zeus bálványa állíttatott föl az oltáron<br />(168-ban)**), hogy, Dániellel szólva, a „rombolás utálatának”<br />áldozzanak. A kegyetlen halált kikerülendők számosan<br />elhagyták hitüket. De azért a hitszilárdság megragadó példáival<br />is találkozunk, így E l e a z a r nevű aggastyán Antiochiában,<br />tehát a király székhelyén, és másutt egy anya hét<br />gyermekével vértanúságot tőnek hitük szentségéért. A nép<br />vénei és fiatalai ebbeli kínos kimúlásában, emberi ítélet szerint,<br />nem látjuk-e képét Judaának és kínszenvedései végvonaglásának?<br />*) Régiségek, 12, 7. 9.<br />**) Grätz Gesch. der Juden 2 Β. 314. és köv. lapokon.<br />9<br />MÁSODIK KORSZAK.<br />II. FEJEZET.<br />A makkabäusi fölkelés.<br />5. §. Matthatiás és fiai.<br />„Én ölök és elevenítek, én sebzek és gyógyítok.”<br />Ezzel a szent írási igazsággal, melylyel a biblia utáni első<br />korszakot bevezettük, kezdhetjük meg a második korszakot<br />is midőn a dicső makkabäusok korszakot alkotó hősei tűnnek<br />föl Judäa vészterhes felhőkkel borított története egén.<br />Ezen hősök kezébe tette a Gondviselés Judäa sorsát, ők voltak<br />az eszközök, kiknek segélyével az Úr az ő tetszhalálban<br />levő népét új életerőre ébreszté, az ezer sebeiből vérzőt fölgyógyitá.<br />Ismét csak a hűtlenség, a szent vallás eszméjétől<br />való elpártolás ütötte Judäa testén a halálos sebeket és ismét a<br />hitbuzgóság, a vallásérti szent lelkesedés nyújthaták a gyógyírt.<br />Szent vallása elidegeníthetlen javainak feladása állitá<br />ismét Judaät az enyészet szélére, − hogy az örvény mellől elszakittatott,<br />ismét csak egyesek tántoríthatlan hithűségének<br />tudandó be.<br />Ezen egyesek a makkabaus-hősök, kik aranykeretű lapot<br />érdemelnek néptörténetünk viszontagsággal eltelt lapjain.<br />A szív-tiszta jámborság, áldozatkészség, hősies elszántság,<br />okos megfontolás egyesülvék a hős makkabäusok családjában,<br />mely új lendületet ada Judaának és ennek nemzeti életét<br />erős alapra fekteté. A családfőnek neve: M a t t a t h i á s fia<br />Jochanannak, H a s m ο n a i Simonnak, volt pedig amaz Jojarib<br />papi osztálybeli Ahronida, ki − valószínűleg az üldözés elől<br />menekülve, − Jeruzsálemtől három mértföldnyire éjszakra<br />eső kis Módin városban vonta meg magát. Öt fiainak nevei<br />(melléknevekkel) ezek valának: Jochanan Gadi, Simon Tharsi,<br />Juda Makkabi, Eleazar Chawran és Jonathan Kafusz.<br />„Juda szentélye megfertőztetve, népe rabszolgává aljasítva,<br />miért kívánkozzunk még élni?” Így szólt az aggastyán<br />Mattathiás és erősen eltökélte magában, hogy nem fog<br />búskomor tétlenségben vesztegelni, hanem a szent ügyért<br />tevőlegesen működni és a zsarnoki parancsnak ellenszegülni.<br />Azért midőn a syr parancsnok A p p e l l e s azzal a nyilvá10<br />nos szándékkal érkezett Modinba, hogy a kis városka lakóit,<br />első sorban pedig a tekintélyes Mattathiás a király<br />parancsának megnyerje, ekkor az ekként felelt a hozzá intézett<br />fölszólításra: „ha a király tartományának összes népei<br />engedelmeskednének is, odahagyandók hitüket, én és fiaim<br />és fivéreim elődeink frigyében járandunk el.” Midőn erre<br />egy zsidó az oltár elé lépett, hogy azon Zeusnak áldozzon,<br />akkor Mattathiás a hitszegőt szent buzgalmában leölé, míg<br />fiai Apellest és kíséretét leverék s az oltárt leronták. A felkelés<br />jele ezzel megadatott. „Ki hitét szereti az kövessen<br />engem” ez volt a jelkiáltás, melylyel az ősz hitbajnok a<br />hívőket az ellenszegülés zászlaja alá hívta. Nem sokára<br />egy kis, de lelkes csapat csoportosult is hozzá, a pusztába,<br />barlangokba vonulván, honnan a városok és falvakba törtek,<br />a bálványoltárokat ledönték és mindenütt ellenszegülésre<br />bátorítanak. A jámbor Eszenusok is Mattathiás lelkes<br />csapatához csatlakozának, kik közösen megegyeztek abban,<br />hogy a múltakon okulva, a netáni megtámadást, mely szombati<br />napon leend ellenük intézve, vissza fogják verni.<br />Midőn az aggastyán Mattathiás halála óráját közelegni<br />látta (167), szívreható intelmekkel búcsúzék el fiaitól, kiknek<br />idősbikét Simont, mint okos tanácsadót, a fiatalabb Judát<br />pedig mint hadvezért jelölte meg.<br />6. §. Juda Makkabi.<br />Atyja bizalmára méltó egy hős volt Juda Makkabi,<br />ki az egész felkelésnek, szabadságharcznak, valamint korszaknak<br />nevet s jelleget adott. Bajnok volt és vitéz, ki párját<br />ritkította, bátor mint az arszlán, nem rettegett a vész<br />nagyságától vissza, de mégis hősies elszántságát nem saját<br />erejének érdemeiként híresztelé, de igenis, az isteni erő támogatásaként<br />dicsőíté. Azért buzdítá vitéz embereit lelkes beszédekkel,<br />hogy Isten győzelmet küldő segélyében bízzanak, mielőtt<br />valamely hadi tettre készült volna. Eleinte époly okosan,<br />mint csapata kis számát véve tekintetbe, kerülte a nyílt<br />megtámadást és csatát, hanem atyja nyomdokait követve, városokba<br />és falvakba tört be, hogy a hitszegőket megbüntesse,<br />a tétovázókat serkentse és maga számára megnyerje.<br />De midőn hívei számát lassan, de folyton növekedve látta<br />gyarapodni, már nyílt megütközésbe is bocsátkozott Juda,<br />még pedig egy syr hadsereggel, melynek élén az edzett<br />11<br />Apollonius hadvezér álla. A győzelem Judáé lett (166.);<br />maga az ellenséges hadvezér elesett, katonái jó nagy részével<br />míg a másik része szökéssel menekült. Juda fölvevé<br />Apollonius kardját és ezzel vívott győzelmesen mindvégig. Az<br />első győzelem nem tette elhízottá, de igenis növelte Juda<br />és csapatának önbizalmát és Istenben vetett bizalmát. Erre<br />nem sokára volt is nagy szükség. Mert Heron syr hadvezér<br />nagy sereggel kereste föl Jndát, Beth-Horon lejtőinél.<br />Egy perczig csüggedés fogta el Juda kis csapatát, hogyan<br />lennénk, így szólának, mi képesek ezekkel megmérkőzni?<br />De Juda bátorítá és lelkesíté őket, mire rohammal támadá<br />meg az ellenséget és megveré azt, 800-nál több maradt<br />közülök a csatatéren, míg a többi megfutamodék. Még nagyobb<br />volt a győzelem, melyet Juda csapatának az a közben<br />négyezerre menő létszámával kivívott egy negyvenezernyi<br />hadsereg ellenében, melynek élén Lysias Nikanor és Georgias<br />hadedzett vezérek álltak. Mielőtt Juda a csatát megkezdette<br />volna Mizpánál, − mint kilenczszáz évvel előbb<br />Sámuel, a közös ellenséggel szemben − bojt és vezeklési<br />napot tárta, seregét lelkesítvén, és Istentől győzelmet esdekelvén.<br />Csellel és hősies elszántsággal nagy győzelmet vívott<br />is ki Juda Gorgiás felett Emmausnál (166) sok fegyvert,<br />ezüstöt és aranyat ejtvén zsákmányul, mely utóbbi kettő<br />azon embervásárlóké lehetett, kik Gorgiáshoz csatlakoztak,<br />hogy az előre megállapított egyezkedés értelmében 90−90<br />zsidó személyért, melyet fogságra kárhoztatnak és eladnak<br />az egy talentumot kifizessék. De „Adonai a hadúr” és Ő<br />osztja a győzelmet. Nem különben fényes győzelmet aratott<br />Juda a következő évben (165) a számos gyalog, lovas sereg<br />fölött, melyet Lysias vezérelt. Ez seregével, melyben<br />számos elefánt is vala, Jeruzsálemtől délre eső Β e t h-C ζ urig<br />nyomult előre. Itt Juda 10,000 emberével megtámadá<br />a- hatszor erősebb sereget és legyőzvén, azt Antiochiába<br />visszaszoritá.<br />7. §. A szentély felavatása.<br />Ha valaha, úgy e két döntő győzelem után bizonyítá be<br />Makkabi, hogy nem vérontás, hanem a vallás szent<br />javai visszaszerzése vala a felkelés szent czélja. Azért, mihelyest<br />leselkedő ellenségtől nem látta magát környezve, a<br />vitézül kiküzdött nyugalmat legott arra használta föl, hogy<br />lelkes seregével Jeruzsálembe vonuljon és a megfertőztetett<br />12<br />szentélyt újra fölavassa. Ez elég szomorún nézett ki. A<br />templom kapuszárnyai elégetvék, a tornáczok szétrombolvák,<br />mindenütt bálványoltárok, a szentélyi oltáron pedig a görög<br />Zeus. Ennek s a tisztátalan edények rögtöni eltávolítása volt<br />legsürgősebb teendője Juda Makkabinak (165. Kislew hóban).<br />Törvény előírta faragatlan kövekből új oltárt állítanak föl,<br />új kapuszárnyakat akasztanak be, új templomi szent edényeket<br />szerzének. Az ellenségtől zsákmányolt arany lehetővé<br />tette azok elkészítését. Három hétre be volt fejezve az előkészület<br />és Kislew hó 25-ikén (165) a templom-felavatást<br />áldozat és hálaima kíséretében ülték meg a legnagyobb<br />ünnepélyességgel, a minőnél különb alig ha volt a Salamon és<br />Ezra idejében ünnepelt templomavatás. Nem a kis számúaknak<br />a seregsokaság; a híveknek a hitszegők fölötti győzelme<br />vala ez egyedül, hanem Adonai diadala Zeus bálványa<br />felett, Népünnep volt ez, mennél bensőbbet és szentebbet<br />nem képzelhetünk, a szent háborúnak szent czélja<br />eléretett. Lámpafény világított minden zsidó házban, annak<br />jeléül, hogy a Thóra, melynek jelképe a világosság, ismét<br />Judaországba és a hivők szívébe tartá bevonulását. Ezen<br />örökké nevezetes fölavatási ünnepnapok (Chanukka) a Hasmoniták<br />és a szent tanács egyhangú határozata szerint azzal<br />örökittettek meg, hogy Kislew 25-ikétől számítandó 8 estvén<br />át az olajmécs-világítás lőn elrendelve egész Izraelnek. 2000<br />évnél tovább gyújtatnak meg már a Chanukka gyertyák minden<br />évfordulónál, és mindannyiszor megemlékszik a vallásbuzgó<br />zsidó a Makkabäusok hőstetteiről, ama lelkesedésről,<br />melylyel a veszélyeztetett vallás-eszme egy maroknyi, de<br />hősiesen küzdő csapat által meg lőn védve a durva erő elhatalmaskodása<br />ellenében. A nyolcz napig tartó Chanukka ünnepet<br />még egy szép legenda, − mely mint látszik a babyloni<br />zsidóknál vette keletkezését − veszi körül. Ε szerint a győzelmesen<br />visszatérő csapat a megfertőztetett jeruzsálemi templomban<br />csak egy korsó olajt lelt, mely a főpapig pecséttel<br />ellát va, az ellenség megfertőztetésétől ment vala, Es ezen kis<br />korsó olaja a nagy templom üregeinek kivilágítására mindaddig<br />elégségesnek mutatkozott, míg nyolcz nap után szentelt<br />olajra tehettek szent, Ezen legenda, melyre az ismeretes<br />Chanukka ima is czéloz, szép tanulságot nyújt azon<br />gondolat megszívlelésére, hogy nem a karhatalommal kivívott<br />harcztettek dicsősége az örökké emlékezetes vívmány<br />a dicső Makkabäusok életében, hanem az a törekvés, hogy<br />13<br />bármit nyertek legyen is el, csak a szent vallás javaira es<br />az igaz hitnek meggyökeresítésére lőn fölhasználva, hogy<br />továbbá a lepecsételt, azaz lebilincselt világosság bennünk<br />és istenért buzgó tetteinkben is kell, hogy feloldassék és<br />meggyújtassék a végből, hogy világítva melegítsen, melegítve<br />világítson!<br />8. §. Juda Makkabi egyéb tettei, halála.<br />A zsidó szabadsághősök fényes győzelmei az összehasonlíthatlanul<br />nagyobb és harczedzettebb syr seregek fölött<br />fölkelté Palaesztina körüli feles számú nemzetek irigységét<br />és kajánságát. A Filisztäusok, Főniziaiak, Ammoniták és különösen<br />Idumiták izgatottan, ellenséges szemmel látták Judäa<br />békés fejlődését és erőgyűjtését. Ez ellen lázítani és lázongani<br />tehát meg nem szűntek. Ezeket Juda Makkabi sorban<br />legyőzte. Még egyszer meggyült baja a syrusokkal, kikhez<br />a még mindig fondorkodó hellenista zsidók szítottak. Midőn<br />ugyanis Antiochus Epifanes (164) életéhez képest őrültségben<br />meghalt és elég badarul a fiatal királyt, Antiochus Eupatert,<br />Philippos bizalmas emberének gyámsága alá helyezé,<br />miután már az előtt Lysiasnak adott volt teljhatalmat, Juda<br />Makkabi megragadá az alkalmat, hogy a két versenytárs közt<br />támadt ellenségeskedés ideje alatt hatalmába ejtse Akravárt<br />Jeruzsálemben, hol még a hellenista zsidók garázdálkodtak. A<br />megtámadtak Lysiast hívták segítségül, ki is a fiatal király<br />kíséretében, roppant sereggel (120,000) és 32 hadgyakorolt<br />elefánttal Beth-Zur várnak tartott. Noha a vártartalék a<br />hősies védelem csodáit mívelte, mégis a túlnyomó ellenségnek<br />és a még nagyobb ellenségnek: az éhségnek, nem daezolhattak<br />és szabad elvonulás feltétele mellett a vár feladatott.<br />Beth-Zacharianál nyílt megütközésre lépett Juda az<br />ő kis seregével, melyet különböző helyeken volt kénytelen foglalkoztatni,<br />hősies ellenállással küzdött, de a győzelem lehetlenségét<br />belátva, Juda embereivel visszavonult Jeruzsálembe,<br />ott magát elsánczolván. Beth-Zachariánál történt, hogy<br />Juda fivére, Eleazar Havran, abban a hiedelemben, hogy a díszruhában<br />az elefántok egyikén ülő a király, az elefánt hasa<br />alá bújt és a rajta ülőt ugyan emgölte, de ő maga az elefánt<br />által összenyomatott. Jeruzsálem ezek után rendes ostromzár<br />alá vétetett, de Juda emberei az éhségtől kínozva,<br />nagyobbára a földalatti alagutakon menekültek, míg Juda csekélyszámú<br />híveivel daczolt a kettős ellenséggel. Szerencsére<br />14<br />Lysias arra a hírre, hogy Filippos őt hatalmától megfosztani<br />készül, sietve békét kötött Judával (163). Az első békefeltétel<br />Judaának vallásszabadsága vala. Lysias továbbá a hellenista<br />zsidókról levette pártfogó kezét, kik az Akrát kénytelenek<br />voltak odahagyni, maga Menelaos pedig, a megrögzött<br />gonosztevő, ki tíz évig bitorolta a főpapi méltóságot,<br />Boröában (Aleppóban) Lysias parancsára kivégeztetett. Azonban<br />a béke nem tartott soká. Demetrios ugyanis, ki a syrusi<br />trónusra igényt tartott, Rómából, hol eddig túszúl tartatott<br />vissza, Antiochiába szökött, ott a fiatal királyt és Lysiast<br />meggyilkoltatá. A dolgok ezen fordulatát a zsidók elégületlen<br />része, a fondorkodó hellenisták és egy velők tartó gonosz<br />Alkimos, − ki a papi foméltóságra igényt tartott, − kizsákmányolni<br />akarván, Juda Makkabi ellenében Demetriost<br />hivták segítségül. Ez kapott is az alkalmon, hogy hatalmát<br />Judaával éreztesse. Egy durva, kérlelhetlen hadedzett vezért<br />Bakchidest küldé seregének élén, Jeruzsálem ellen. Ez előbb<br />nyájasan bánt a zsidókkal, különösen mert nyílt lázadásba<br />nem törted ki, nem törtek ki pedig azért, mert a vallásszabadság<br />veszélyeztetésétől nem tartottak, és mert a papi családból<br />származott új főpap, Alkimos, iránt különösen a jámbor<br />Essenusok bizalommal viseltetének, kivált mert egy küldöttségnek<br />minden jót ígért. De Alkimos egyszer a templom<br />és a város birtokában lévén, az Essenusok közül 60, köztük<br />Jose, Joeser fiát, az írástudóst és Alkimos nagybátyát<br />kivégeztette. Erre és más elhatalmaskodásra a polgárháború<br />lángja ismét kigyuladt. Minden vallásbuzgó és jó hazafinak<br />szeme Juda Makkabira volt irányozva, ki ismét a hegyek<br />közt portyázott kis seregével, körülbelül 3000 lelkes emberével.<br />Demetrios, Alkimos kérésére, sereget küldött ellene,<br />melyet Nikanor vezényelt, de Adassa, (vagy Adarsa) Betli-<br />Horontol éjszakra eső helynél, Juda Nikanor seregét megverte<br />és teljesen tönkre tette, maga a hadvezér is életét veszíté.<br />A győzelem napja (160. Adarhó 13-án) Jom Nikanor<br />név alatt ünnepeltetett. Ezen rémhír hallatára Demetrios a<br />kérlelhetlen Bakchidest küldé 20,000 gyalog és 2000 lovasból<br />álló sereggel Juda 3000 embere ellen, kik ezen nagy<br />hadoszlop láttára, elcsüggedtek és Juda minden bátorító szava<br />mellett és szétszéledeztek. Juda csak nyolczszázzal maradt magára.<br />Ezekkel megtámadta Bakchicles hadoszlopainak jobb szárnyát,<br />oly hősiesen, hogy megverte és Asdodig üldözte, de a balszárny<br />előnyomulásának nem állhatott ellen a maroknyi<br />15<br />Makkabi sereg; egyre összeolvadt, míg végre Juda Makkabi<br />is harczolva elesett. Fivérei Jonathan és Simon boldogok<br />voltak, hogy a nagy hős hulláját megmenthették és a családi<br />sírba Modinba vihették. Egész Izrael gyászolta halálát.<br />9. §. Jonathan es Simon.<br />A hős Juda Makkabi halála után a népvezérséget Jonathan,<br />Juda öcscse, vette át, de nem bírt Juda Makkabi<br />hadvezéri éleslátásával, inkább okos tanácsadó és az ellenség<br />gyöngéit kileső „mint erélyesen megtámadó tehetség volt.<br />Mindazonáltal sok kellemetlenséget okozott Bakchides seregének,<br />sőt, Simontól támogatva, Bethagla erődöt oly hősiesen<br />védte az ostromló Bakchides ellen, hogy ez kibékülni kényszerült.<br />A rómaiakkal a már Judától megkötött frigyet megujitá<br />és ügyesen tudta fölhasználni Balas és Demetrius közti villongásokat.<br />Ő az előbbinek trónra való igényeit erélyesen<br />támogatta, úgyszintén Tryphon vezért, ki Balas fiatal fiát<br />(Antonius Theos) kiáltá ki királynak (145.). Balas Jonathant<br />nagy kitüntetésekben részesité, küldvén neki bíborpalástot<br />és arany koronát (152). Sukkoth-ünnepen először vette föl<br />Jonathan főpapi díszruháját és a templomban főpapként<br />szerepelt. A két hasmonita fivér Balas fiatal fiát is hű<br />pártfogásuk alá vették. Ezt látván Tryphon, ki mert maga<br />számára akarta megnyerni a syrusi trónust, de Jonathan<br />hűségében a legnagyobb akadályt tudá, oda törekedett, hogy<br />Jonathant Akkóba (Ptolemaisba) csalja, azon Örv alatt, hogy<br />ezen híres várt neki ajándékozza. Jonathan az ígéreteknek<br />hitelt adván 40000 kiszemelt harczosa közül csak ezret<br />vitt magával. Ezek a várba lépésükkor lemészároltattak,<br />Jonathan pedig a ravasz Tryphon által fogolylyá tétetett<br />és noha a váltság-díjt elfogadá, mégis elég gonoszul őt<br />két fiával kivégeztette (143.). A főpapi méltóságban és népvezérletben<br />még az egyedül fennmaradt Hasmonita Simon*)<br />követte, ki az előbbi méltóságot nem mint Juda és Jonathan<br />testvérei a syr hatalomtól, hanem a nép kezéből fogadta el,<br />II. Demetrios helyben hagyta és őt „király barátja” czímén<br />szólitá. A hellehistákat az Akrából kikergette (141 Ijar<br />23-án, mely nap örömnapként ünnepeltetett) és a hellenistáktol<br />elvett Bethzur Gazara és Akra erődöket az ország erő-<br />*) Jochanan már azelőtt egy arabs törzs váratlan megtámadása alkalmával<br />esett el.<br />16<br />deivé szerelte föl. Simon új időszámítást hozott be és a pénzveretés<br />jogával is élt; ez időszakból való érmek mai napság<br />is léteznek. Simon az ország belügyeire nagy gondot, fáradalmat<br />fordított, a földmívelést ótalmazá, Joppé várát pedig<br />szabad kikötővé nyilvánítván, ezáltal a szabad kereskedelmen<br />hatalmasan lendített. A hálás nép 140. Elül hó 18-án<br />örökös főpap és fejedelemmé nevezé. De mint Dávidnak ngy<br />Simonnak is saját családjában támadt a halálos ellenség. Ez<br />volt saját veje: Ptolemäus ben Chabub, ki, a syr király Antonius<br />Sedetestől fölbátorítva, Judäa fölötti uralkodás reményében<br />Simont és két fiát Jericho melletti Dok várban legyilkoltatá<br />(153), harmadik fia Jochanan (Hyrkanus); ki Gázárában<br />tartózkodók megmenekült.<br />10. §. A zsidók Aegyptomban.<br />Azon természetes vonzódásnál fogva, melylyel az egypt. zsidók<br />a Ptolemäusok iránt viseltetének, könnyen érthető, hogy<br />helyzetük is, mint már fent említettük (1. 3-ik lapot), nagyban<br />és egészben kedvezőnek mondható. Különösen népes volt<br />Alexandria, mely az aegypt. zsidók gyúpontja volt, ott összpontosult<br />a kereskedelem, ipar és szellemi élet, sőt az akkor<br />támadt irodalmi termékek összefoglaló neve: alexand<br />r i a i i r ο d a 1 ο m. A már említett Septnaginta görög fordításon<br />kívül még egyéb irodalmi termékek is jöttek létre, melyekben<br />a monotheismus és görög világ nézlet sajátságos vegyülete<br />tükröződik és apokryphok, azaz elrejtett könyveknek,<br />neveztetnek, mert a szentírási Kánonból (24 könyvből) kihagyatvák,<br />onnan kiszorittattak. Nevezetesekké váltak még<br />A r i s t ο b u 1, Ptolem. Filopator tanítója, ki Mózes 5<br />könyvéhez írt magyarázatot, E z e k i e l o s az első drámaíró,<br />Demetrios, Artapan, Malchos, Aristäus szentírási<br />és történeti anyagokat dolgoztak föl görög nyelven és<br />J a s o n a Makkabäusok történetét írta meg, mely később<br />átdolgozásokon ment keresztül és toldalékkal bővíttetett.<br />Az alexandriai zsidók élén, a palastinabeliek mintájára,<br />egy 70 tagú magas tanács állt. A község minden városrészben<br />imaházakkal (proseuchák) bírt. A főzsinagóga, mely<br />művészi és építkezési tekintetben igen díszes volt, oly nagy<br />terjedelmű vala, hogy egy hivatalnoknak zászlóval kelle lobogtatni<br />annak jeléül, hogy a község valami ima után<br />Ámennel felelhessen.<br />17<br />Később a syriai rémuralom alatt egy Onias nevű Ahronida,<br />a köztiszteletben levő 3-ik Oniasnak jeruzsálemi főpapnak<br />fia, ki Aegyptomba menekült és Ptolom. Filometertől<br />igen barátságosan fölvétetett, arra a gondolatra jött,<br />hogy a befertőztetett jeruzsálemi szentély helyébe, Leontopolis<br />kis városkában egy új, nagy és díszes templomot építsen,<br />mire a királytól, ki neki nagy hivatalt és befolyást engedett<br />át, meg is nyerte az engedélyt. Ε templomot Beth;-<br />Chonjonak nevezték. Itt áldozatokat is mutattak be. Onias<br />vala a templom főpapja (160). A többi papok és a templom ki^<br />adásait a templom jövedelmeiből fedezték. Ezen templom,<br />mely különben nem valami nagy tekintélyben állott Jeruzsálemben,<br />ezen utóbbit 3 évvel élte túl és 233 évi fennállása<br />után Vespasián által záratott be (73).<br />11. §. A nagyzsinat. Synhedrion.<br />A zsidók politikai állása feltüntetését meg nem szakítandó,<br />csak most vázolhatjuk azt az intézményt, melyet már<br />Ezrás és Nehemia kezdeményeztek és mely az egész zsidóság<br />belszervezetének leghatalmasabb emeltyűjeként bizonyult be.<br />Értjük ugyanis a nagy zsinatot (Knezzeth hag'dauloh), melynek<br />tagjai próféták, papok, írástudósok és népképviselők valának.<br />Főteendőjük közé tartozik a szentírási Kanon összeállítása,<br />azaz a prófétai iratoknak, (melyekhez később m.g<br />egyéb szent iratok, Hagiografok járultak) a szentírássali<br />olyatén összefoglalása, hogy az általa történt szent könyvkötelékbe<br />más egyéb irat nem vétetett be, hanem mint pl.<br />a fent nevezett apokryphok mutatják, abból kizárattak.<br />A Talmud (Joma 69. b.) szerint, továbbá a nagy zsinat<br />férfiai a S'mone Ethré, úgy nem különben a S'ma és<br />ebédima behozatalát rendelték el. Idejökből származik a még<br />napjainkban is szokásos zsinagógai intézmény, mely szerint<br />minden szombat és ünnepnapokon, úgy mint a hét második<br />és ötödik napján, (hajdanta vásár és törvényszéki napokon,<br />melyeken sokan gyülekeztek egybe) a szt. írásból felolvasások<br />tartattak. Azért a Pentateuchus 158 fejezetre osztatott,<br />úgy felolvasásával három év alatt lettek készek.<br />Ezen három éves cyclus helyébe a későbbi tudosok elrendelése<br />szerént az egyévi cyklus lépett, mely nálunk is dívik.<br />A felolvasást maga a Thorához hívott eszközölte, csak mióta<br />a fölhívott nem volt képes a felolvasandó darabot he18<br />lyesen előadni, történt az intézkedés, hogy egy e czélból alkalmazott<br />személy olvassa minden felhívott helyett föl az<br />egész szent leczkét. A Haftora, vagyis a hetiszakaszhoz<br />csatolt prófétai szakasz, azon időből hozatott be, mikor Antiochus<br />Epifanes rémuralma alatt a Pentateuchusból való felolvasás<br />halálbüntetés tilalma alatt állt. Hogy tehát a Thora<br />szent tartalma feledésbe ne jöjjön egy a folyó szakaszbeli<br />szentírási részre emlékeztető prófétai darab olvastatott fel.<br />A nagy zsinatból fejlődött ki a legmagasabb törvényszék<br />(Szanhedrin; görögül Szynhedrin,) mely ha teljes volt<br />71 tagból, ha pedig csak 23 tagból állt, kis Szánhedrinnak<br />neveztetek. A Szanhedrin elnökét Naszi-nak, alelnökét Ab<br />beth-dinnek és referensét Chacham-nak hívták. A nagy Szanhedrin<br />az igazságszolgáltatást, szájhagyományi törvénymagyarázatot,<br />háború üzenést, király és főpapi választást, élets<br />halál fölötti ítéletmondást stb. fontos közérdekű intézményeket,<br />mint p. o., a naptár hiányában, az ünnepek meghatározását<br />vonta tevékenysége körébe. A kis Szanhedrin csekélyebb<br />vallási és polgári ügyek fölötti, ítélő-szék volt, azonkívül<br />csekélyebb pénzkérdések, károsítási és házas ügyekben<br />a 3 tagú helyi bíróság is volt illetékes. A Szanhedrin ülései<br />a szombatot kivéve mindennapon és nyilvánosan tartattak.<br />Tagja csak tiszta, jellemű és alapos törvénytudós lehetett.<br />12. §. Valláspártok.<br />Részint a syr rémuralom gyakorolta vallásüldözés,<br />részint a Szanhedrin keblében tartott vallástörvényi vitatások<br />a vallás tantételeinek eszméit és azoknak az életben<br />való foganatosítását már ideje korán a gondolkodás és elmélkedés<br />tárgyaiul tevék. Voltak kik túlszigorúan a betűhöz,<br />voltak, kik annak szelleméhez és végre, kik mintegy a kettőt<br />közvetítve, majd az egyik, majd a másikhoz tartották<br />magukat. Ε szerint már korán három párt fejlődött ki a<br />vallásos eszmék és parancsolatok teljesítése keretén belől.<br />A két ellentétet képező párt neve 1-ször a Szaduzäusok<br />2-szór Eszénusok s mintegy a kettő közt állók neveztetnek<br />3-szor Farizeusoknak.<br />A Szaduzäusok Zádok vezérük után (vagy tán a főpaptól)<br />így nevezve, az írás betűszerinti értelmezés hívei valának<br />a hasongondolkozásu későbbi karaiták mintájára. Mi a szentírásban<br />minden kétséget kizáró bizonyossággal nincs kitéve,<br />19<br />azt tagadták. A túlvilági élet és ennek kapcsában a jutalomszolgáltatás,<br />az angyalokbani hit úgyszintén mindennemű<br />hagyományos magyarázat határozott ellenei valának s mert<br />mindent a földi lét keretén belül hittek elintézendőnek, azért<br />voltak túlszigorúak az ítélethozásban; könnyen mondták és<br />hajtották végre a halálítéletet is. Nem nagyon rokonszenvezett<br />velők a nép zöme. Inkább politikai szerepet játszottak.<br />Lángoló hazaszeretet és szabad világnézlet jellemzi őket.<br />Vallásos színezetet a párt csak Boethos által nyert, ki írástudós<br />is lévén, a szabad nézetnek tudományos indoklást kölcsönzött.<br />Legélesebb ellentétüket képezték az Essenusok, kik (valószínűleg<br />ebből a szóból z'nua: túljámbor származtatván nevüket)<br />a vallás bensőségét vakbuzgó hittel és külső formaságokkal<br />gyakorolták. Szerzetesek módjára elzárkózva, elszigetelve,<br />házasságot kerülve, elmélkedés és merengésbe merülve<br />élték egyforma életüket. Gyakori imával, gyógykezeléssel és<br />fürdőhasználattal töltötték idejüket, vagyontalanságot, tiszta<br />szeretetet, eskütőli távoltartást vallván főelveikül.<br />A kínos formaságoktól mentes vallásbensőséget és a<br />sz. írás szellemét s nem betűszerinti értelmét képviselik a<br />F á r i z ä u s ο k (Perusim), kik a nép zömét képezek és<br />csak annyiban nevezhető pártnak, a mennyiben a két előbb<br />nevezettel ellentétbe állíttatik. A Fárizausok vezérelve vala,<br />hogy a zsidóság fentartása, azaz az elődök törvénye<br />és szokásai mérvadók az egyesre úgy mint az államra nézve,<br />mindennek az Úr Isten tanácsa és akarata értelmében kell<br />végrehajtatni. Az élet kalauza a vallás és hagyományos tan.<br />Kinek élete és elméleti elvei nem voltak azonosok, ki máskép<br />tanított mint élt és viszont vagy köpenyforgató, következetlen,<br />vagy egyoldalú, ájtatoskodó, színlelt jámborságú<br />volt, a legélesebb bírálatban vala elítélve. A Szánhedrin<br />tagjai és a legbefolyásosabb egyének a Fárizausok kebléből<br />kerültek elő. Az új testamentumban viszásan vannak jellemezve.<br />HARMADIK KORSZAK.<br />III, FEJEZET.<br />A zsidók saját fejedelmeik uralma alatt.<br />13. §. 1. A Hasmonai házból.<br />A hasmonai Simonnak a gyalázatos Ptolemäus ólálkodása<br />elől megmenekült egyetlen, életben maradt fia Jochanan<br />20<br />Hyrkanus vala (135-106). Vele új korszak, forduló pont<br />áll be a zsidók történetében, mert uralkodásának jogosultsága<br />külhatalomtól nem támadtatik meg többé s mert továbbá<br />Hyrkanus a Hasmoniták törekvéseinek kiépítője, az ország<br />éjszak és déli határainak kiszélesítője, a nemzet önállóságának<br />hatalmas megszilárdítója vala. Kezdetben igaz, nem volt<br />szerencsés sem a gonosz Ptolemäus megbüntetésében, mert ez,<br />mint mondják, a túszul visszatartott napát Hyrkanus anyját kínzásnak<br />kitenni nem akará, sem pedig Antiochos Sidetes syr király<br />elleni háborúban, melyben nagy veszteségeket szenvedett.<br />Azonban az Antiochus halálával beállt trónvillongásokat ügyesen<br />tudván fölhasználni, előbbi függetlenségét és vele együtt Joppét<br />visszanyeré, királyi czímet vőn fel, a Jordan keleti részeit (Madabát),<br />Szikem városát, a Gerizim hegyén épült Samaritanusok<br />templomát elpusztítá (120) és végre Jdumaát meghódítá és lakosait<br />a zsidóság felvételére készteté. Egy szóval Judäa területe<br />olyan kiterjedésű volt, mint Dávid és Salamon uralkodása alatt.<br />Samariát újból ostromolta és teljesen földúlta, úgy, hogy ir nebrechta<br />sírvárosnak neveztetek. Halála előtt családján ejtett<br />sérelem miatt elkeserítve (valami bizonyos Eleazar ben Poira<br />által) a Farizausoktól elpártolt s a Száduczausok pártjába ment<br />át. Öt fia maradt utána, Juda Aristobolus, Antigonus, Sándor,<br />Absolonesegy ismeretlen nevű. Utódul nejét, Aristobolust pedig<br />főpapnak nevezte ki.<br />14. §, Aristobolus, Jannäus Sándor.<br />Aristobolus (106-105) nem elégedvén meg a főpapsággal,<br />anyját és három öcscsét börtönbe vetette, legidősb öcscsét pedig<br />igaztalan gyanúból kivégeztette, míg anyja éhhalállal múlt ki.<br />Csak egy évig uralkodott, lelki furdalása ölte meg. Halála után<br />a királynő Salome Alexandra kiszabadítá a börtönben levő rokonait<br />és Jannäus Sándor, kivel a királynő egybekelt, jutott a<br />trónra. Harczias szellemű de fölötte kegyetlen király volt, 21 évi<br />uralkodása alatt kül és bel ellenségekkel kelle folyton viaskodnia,<br />csak kegyetlenségének rettegésével tudta féken tartani alattvalóit,<br />így midőn egyszer a király papi díszben áldoza a sátoros-ünnepen,<br />a nép gyűlöletének érzetében ethrogokkal dobálta, mire ő<br />6000 embert mészároltatott le és nyíltan a Száducausok pártjára<br />lépett, kiknek tanácsára 800 Farizäust feleségeik és gyermekeikkel<br />a legkegyetlenebbül kivégeztetett, mint egyátalján uralkodása<br />vérbe van fürösztve és megszámlálhatlanoknak életét fosztá<br />21<br />meg Azonkívül kicsapongó, kéjelgő volt. Nevezetes, hogy<br />Gadara és Gaza, az fontos virágzó város, ez híres kikötő<br />hely, kezébe jutottak. Halála előtt (79) nejének a Farizausokkali<br />kibékülést ajánlá.<br />15. 8. Salome<br />Alexandra és fiai Hyrkanus és Aristobolus.<br />A Jannäus uralmát nagyon megsínlő zsidó államra nézve<br />valóságos szerencse volt a királyné Salome, − uralkodó<br />nevén Alexandra, − trónralépte. Kilencz évi uralma (78-69)<br />nem csak külellenség által nem vala háborgatva, de a természet<br />is könyörülni látszott az ínséges népen, bő termés által<br />ugyanis tetemes anyagi jólétre vergődött ismét. Ezzel volt<br />kapcsolatos a szellemi fejlődés is. Jannäus Sándor végakaratához<br />híven, a királyné jó viszonyba helyezkedett a Farizäusokkal.<br />A Szánhedrin fejévé tette fivérét, a hírneves írástudóst,<br />Simon b. Setacht, ki az Alexandriából általa visszahívott<br />(Jannäus elől menekült) Juda ben Tabbaival együtt<br />lelkiismeretesen újból szervezte a Szánhedrin működését,<br />és mint egykoron Ezra és Nehemia a zilált és szétzüllött<br />állapotokat újból rendbe szedte.<br />A Farizäusokkal tartó Hyrkanus, Alexandra idősebbik<br />fia, jelöltetett ki anyjától főpapnak. Gyenge tehetségű, noha<br />becsületes jellemű fivérével éles ellentétet képezett Aristobolus,<br />ki tett- s dicsvágyó volt és a Száducausok hive és<br />követője lett. Anyja betegsége alatt azon előrelátott esélyben,<br />hogy Hyrkanus lesz a trónörökös, elhagyá a fővárost,<br />Galilaába ment, több erődöt szolgáltatott ki magának és az<br />ott lelt aranyból katonaságot toborzott. Hasztalan ostromolták<br />Hyrkanus és az előkelő Synhedristák a beteg királynét,<br />hogy tegyen erélyes intézkedést, de ő utolsó életszakaszát elhomályosítani<br />nem akará, 73 éves korában és csak 9 évi<br />uralkodás után közbecsülésben halt meg, mint az első és utolsó<br />független királyné, az országot a testvérharcz egész rettegésének<br />hagyván fel.<br />16. §. A testvérharcz, az idumäai Antipater.<br />Alexandra halála a testvérharcz kitörésének jele volt.<br />Az anyját a királyságban követő Hyrkanussal csakhamar<br />összekoczczant a már készületeit megtett testvére Aristobolus.<br />Jericho mellett történt a megmérkőzés, Hyrkan vereséget<br />szenvedett és Jeruzsálembe menekült. Közbenjárók kibékítek<br />22<br />az ellenséges testvéreket azon egyezkedés alapján, hogy<br />Aristobolus, mint a tehetségesebb, legyen Judäa királya, Hyrkanus<br />pedig annak főpapja.<br />A békefrigy megerősítésére szolgált egy házassági frigy,<br />melyet Sándor Aristobolos fia Alexandrával, Hyrkanus leányával,<br />kötött. A testvérbéke zavartalan is maradt volna, ha Antipater<br />egy cselszövő, nagyravágyó edomita nem szította volna<br />az ellenségeskedés tüzét. Addig izgatta ugyanis a gyenge jellemű<br />Hyrkanust, míg ez Aretastól, Arabia királyától, Aristobolus<br />ellen segélyt nem kért. A segély megérkezett, Aristobolus<br />megveretett, Jeruzsálem ostromoltatott, de makacson<br />ellenállt. Ekkor mindkét testvér Scaurushoz, Pompejus vezéréhez<br />küldöttséget menesztett, segélyt kérendő. Scaurus<br />Aristobolus pártját fogta, de Pompejus az Ítéletet mindaddig<br />elhalasztandónak vélte, míg mind a két párt részéről a tanúbizonyság<br />ki nem hallgattatik. Miután azonban a hevesvérű<br />Aristobolus az ítéletmondást be nem várva eltávozók, Pompejus<br />Jeruzsálemre tört, szombati napon 12,000 embert lemészárolt,<br />a templomba is behatolt, de a templomi kincstárt<br />érintetlenül hagyá. Hyrkanusnak papi méltóságán kívül Ethnarch<br />(népfejedelem) rangot engedett, de őt Antipater gyámnoksága<br />alá helyezé és így Jeruzsálem adóköteles lett. Aristobolus<br />pedig fiaival Alexander és Antigonos-sal és leányaival<br />foglyokul Rómába vitettek, útközben sikerült Alexandernek<br />megfutni, Judaában sereget gyűjteni, de Gabinustól megveretett,<br />így járt Aristobolus is, ki Rómából megszökve, a<br />maga köré gyűjtött pártjával megveretett és Rómába visszavitetvén,<br />Pompejus emberei által megmérgeztetett, fia Alexander<br />pedig ugyancsak Pompejus által Antiochiában lefejeztetett.<br />Midőn később Caesar egyedurasága eldöntetett, Antipater<br />oly nagy mérvben tudta a neki tett szolgálatokkal<br />kinyerni kegyét, hogy a zsidóbarát Caesar Antipatert római<br />polgárjoggal és adómentességgel Judäa kormányzójává tévé,<br />Hyrkanust pedig papi méltóságában megerősité. De Caesar<br />meggyilkoltatása után (44) a rómaellenes párt Antipatert<br />megmérgezé. Hátrahagyott négy fia közül Heródes Galiläa<br />helytartóvá Ion kinevezve.<br />IV. FEJEZET.<br />Heródes és családja.<br />17. §. Heródes az idumita Antipater fia, a zsidók 2-ik<br />államéletének fölbomlását siettette, ő volt Judäa rosz szelleme.<br />23<br />I-ső Hyrkanus hasmonita fejedelem által végbe vitt ama vallás-<br />kényszer, melyet ő, mint fönt említők, (1. 20.1.) az Idumitákon<br />gyakorolt, megtenné a rosz gyümölcsöt és a hasmonita<br />család vesztére volt. Heródes trónját csak vér és erőszak<br />tárták össze. Már mint fiatal ember daczolt a Synhednon tekintélyével<br />és önkényű eljárása miatt kérdőre vonatván, nem<br />mint vádlott jelent meg a legfőbb törvényszék előtt, hanem bíborpalásttal<br />és fegyveres kísérettel. A bírák közül csak az<br />öreg Sémájának volt bátorsága a fennhéjázó királyt illetlenségére<br />figyelmeztetni. De az érdemelt büntetés helyett Caesartól<br />egész Coelesyria igazgatásával bízatott meg. Róma, melynek<br />sok szolgálatot tőn, kegyével ajándékozta meg és ebben bízva,<br />követett el minden vérengzést, az útjában álló Antigonost, Aristobolus<br />fiát, úgyszintén saját hitvesét, a bájos Mariamnét, ennek<br />anyját és három fiát kivégeztette. A hasmonita család férfi<br />tagjai közül csak az agg Hyrkanus és Mariamne öcscse, Antigonos<br />voltak életben, kik szintén dühöngő vérszomjának estek<br />áldozatul, nem kímélvén sok írástudóst sem. Építkezései, különösen<br />a templom körül szerzett ebbeli érdemei és a szárazság,<br />éhség, halálvész által nagy ínségre jutott népnek részbeni adóelengedése<br />nem voltak képesek Heródesnek megnyerni a kegyet,<br />Vagy' csak szelídíteni a gyűlöletet, melyről maga is annyira meg<br />volt győződve, hogy fondorkodó nővérének Salomének meghagyta<br />halála előtt, hogy az ország előkelőit Jerichoba hívja meg<br />és kimúlásának pillanatában az összegyűlteket ölesse meg,<br />„hogyy halálát az előkelők kivégeztetése fölötti gyászszal<br />együtt sirassák. Ez embertelen parancs azonban teljesületlen<br />maradt. Vérrel borított uralkodásának 37-ik évében 70<br />éves korában fertelmes betegségben elhalt (3). Halála napját<br />örömnapként ülte meg a zsidóság. Véghagyományilag az országot<br />három fia Archelaus, Antipas és Filippus közt osztá<br />még. Archelaus nyeré el a királyi méltóságot és felügyeletet.<br />Nemsokára zavargások ütöttek ki az országban. Heródes<br />minden tagja Rómába menekült. A lázadást alig voltak<br />képesek a római hadparancsnokok Sabinus és Varus elnyomni.<br />Augustus csak ethnarchi (népvezéri) czímen hagyta meg<br />Archelaust állásában, melytől később megfosztatván, az orfzag<br />főrésze római tartománynyá nyilváníttatott (6. K. sz.<br />id. után). A közigazgatást római procuratorok látták el, kik<br />az országban lelkiismeretlenül garázdálkodtak és azt sok adónemekkel<br />tönkre juttatni egymással versengtek. A procuratorok<br />nevezték ki a főpapokat, úgy p. o. Valerius Gratus<br />24<br />alatt négy főpap (utolsó volt Kaifa József) lön kinevezve.<br />Az utolsó procurator Pontius Pilatus volt, egy kapzsi, fukar,<br />gyűlölt egyén, alatta feszíttetett − római szokás szerint −<br />keresztre Jézus (Jésua) názáreti József fia, kit hívei Krisztusnak<br />(felkentnek) neveznek (30.)<br />18. §. Agrippa, a proconsulok.<br />A procuratorok alatt sokat szenvedett országra, mielőtt<br />sötétség borítandja, még a jobblét verőfényes napjának egy<br />sugara lövelt. Ezen jólét előidézője volt I. Agrippa, Mariamne<br />unokája, Aristobolus fia. Kómában nevelkedve, nem csoda,<br />hogy kicsapongó, kalandszerető volt, de később legyőzte benne<br />a Herodes-természetet a hasmonita vér, mely ereiben folyt.<br />Tiberiustól kezdetben kegyben tartva, később általa tömlöczbe<br />vettetett, de Cajus Caligula trónraléptekor onnan kiszabadult,<br />ki Agrippának, kivel baráti viszonyban állt, Judäa<br />több tartománya feletti igazgatóságot, sőt királyi czímet ajándékozott.<br />Ezen barátságnak is volt köszönhető, hogy az<br />eleinte a zsidók iránt jó indulatú Caligula, midőn hirtelen<br />azon rögeszmére vetemedett, hogy szobra a jeruzsálemi szentélyben<br />fölallíttassék, nem vitte a végietekig, hanem Agrippa<br />által kiengeszteltetett. Agrippa e végből Rómába utazott és<br />ott Caligulától megkérdezve, minő kegyet akar magának<br />kikérni, Agrippa a szobor felállításának parancsa visszavételét<br />kérte ki királyi kegyként; erre a király Petronius helytartóhoz<br />írást intéze következő tartalommal: „Ha még szobra nem<br />állíttatott fel a jeruzsálemi templomban, úgy attól álljanak<br />el.” Később megbánta ezen üzenetet, de az őrült király<br />meggyilkoltatása véget vetett az elkeserültségnek. Claudius<br />császártól Agrippa az egész ország birtoklását nyeré el. Rómából<br />visszatérve nagy alakuláson ment Agrippa keresztül;<br />nyájas, bőkezű, a vallás s törvény hű megőrzője lett. Pazarló<br />módon folytatá Heródes építkezéseit. A nép szeretetét oly<br />mértékben bírta, hogy midőn az elengedés év végével (42)<br />a sz. írás előírta királyról szóló törvényt előolvasá és e<br />szavaknál: „Fivéreid közepéből válaszsz magadnak királyt,”<br />sírásra fakadt, mert csak anyai részről volt zsidó származású,<br />a nagy számmal egybegyűlt Farizäusok így kiáltanak<br />föl: „Fivérünk vagy, fivérünk vagy!” Agrippa 7 évig uralkodék,<br />élte 54-ik évében több leánygyermeken kívül szintén<br />Agrippa nevű fiút hagyott hátra, ki Rómában tartózkodék s<br />25<br />mivel hogy Claudius nem nevezte ki királynak, Judäa ismét<br />a proconsulok gyámhatósága alá került. A folytonos elnyomás,<br />pénz-és vérszomj, melynek kielégítésében a proconsulok<br />egyik a másikán túltenni iparkodtak, Judäa keblében a Róma<br />elleni gyűlöletet mindinkább szították. Cumanus, Felix és a<br />kegyetlenek legkegyetlenebbike: Gessius Florus alatt végre a<br />boszú soká visszafojtott, de már féken nem tartható dühe<br />kitört,<br />19. §. A felkelés előkészületei<br />Florus hajmeresztő kegyetlenségei Judäa birkatürelmet<br />tigrkvatkággá váltogatták. 66-ban (Ijar 16-án) történt-,<br />hogy Florus azon örv alatt, mintha tiszteletlenséggel viseltetnének<br />a zsidók irányában, parancsot ada vad csapatainak-,<br />hogy Jeruzsálem főpiacban garázdálkodjanak. Ezen parancsot<br />csakhamar és elég embertelenül teljesítették, 6000 embernél<br />több konczoltatott le, a foglyul esetteket pedig megkorbácsoltatta<br />és keresztre szegezte. Másnap szemtelenségét<br />tetőzendő, a nép előkelőitől azt kíváná, hogy a bevonuló sereg<br />üdvözletére siessenek, nagy belküzdelmek után ezen megaláztatást<br />is eltűrték, de midőn észrevették, hogy a bevonuló<br />katonák a templomnak tartanak, a zsidó nép menten<br />kitalálta a ravasz cselfogást, hogy ugyanis Florus a templom<br />kincskifosztását czélozza. A nép rettenetes zavar és<br />tódulás közt megelőzte mégis a katonákat és elzárta a szűk<br />bemenetet előlük, ezekre kődarabokat dobálván. Ezzel kigyuladt<br />a lázadás tüze, különösen midőn Florus odahagyá<br />Jeruzsálemet, tartaléksereg visszahagyása után, a felkelés<br />szervezéséhez fogtak. De itt mutatkozott a már oly sokszor<br />a nép vesztére bebizonyult kórság, mely a néperőt megmételyezte:<br />ugyanis a meghasonlás és a pártviszály. A forradalmi<br />úgynevezett zeloták pártjával szemközt állottak a<br />mérsékelt békepártiak. Amazoknak vezére Eleazar ben Anania,<br />előkelő papi származású és akaraterős ember volt, ki<br />nagy befolyásos atyja, Garon családbeli Anania és ennek<br />fivére Ezekiás békevéleménye ellenében a felkelők vezérévé<br />tudta magát felküzdeni. Ezen hevesvérű Sa mait a követővel<br />szemben állottak a H i l l e l t követő szelíd természetű béke<br />emberei, kikhez sok írástudós tartozott. A békepárt jelentékeny<br />szószólója volt II. Agrippa, ki Rómából a fővárosba<br />érkezett, hogy a nagyon népszerű, bájos szépségéről híres<br />26<br />nővére, Berenice oldala mellett, a Rómával való kibékülés érdekében<br />emeljen szót. Beható ékesszólása látható benyomást<br />tőn a népre és már-már a zúgolódókat és lázongókat megnyerni<br />látszott, midőn azzal a kéréssel, hogy még egy ideig<br />tűrjék Floras gondnokságát, egyszerre mindent elrontott, A<br />felkelők pártja izgatottan ellene mondott és hogy a tevőlegesség<br />terére lépjenek rómaellenes nézetükkel, Eleazar unszolására<br />elhatározták, hogy a pogányoktól többé oltári áldozatot<br />el nem fogadnak. Ez egyértelmű volt a császár tekintélye<br />elleni ellenszegüléssel.<br />Az ezen elhatározás következményeitől félő békepártiak<br />Floras és Agrippától segélycsapatot kértek. Ez utóbbi Rómából<br />külde is 3000 katonát Filippus vezérlete alatt, A Zeloták<br />és Agrippa serege közt véres, de el nem döntött<br />harcz támadt, mely hét napig tartott. Ekkor megváltozott<br />a helyzet. Voltak ugyanis egy Menachem nevű vezér alatt<br />az országot nagy rettegés alatt tartó bandák, melyek tőrökkel<br />felfegyverkezvék, minden rómabarátot, akár zsidót, akár<br />nem zsidót, kérlelhetlenül ledöftek és bírságuktól megfoszták.<br />Tőrük után neveztettek Sikariusoknak. Ab 15-én érkeztek<br />meg a Sikariusok Jeruzsálembe és rögtön a zelotákkal egyesülvén,<br />ezek véderejét tetemesen gyarapíták. Agrippa katonái<br />a római tartaléksereggel Herodiás várkastélyban sánczolták<br />magukat körül. Húsz napi éjjel-nappal folytatott ostrom<br />után körülzárattak s megadták magukat. A zsidóknak<br />kegyelmeztek, de a római tartaléksereget egytől-egyig mind<br />levagdalták. Menachem, ki ezen közreműködése miatt túlbizakodottan<br />és gőgösen viselte magát a sokkal érdektelenebbül<br />csak is a szent ügyért lelkesedő Eleazarral összekoczczant,<br />a szóvita tettlegességekké fejlődött, a Sikariusok<br />legyőzettek, Menachem maga is életét veszíté. Ezen rablóbandákhoz<br />hasonló elhatalmaskodóktól megtisztulva, megszilárdult<br />a felkelő párt, különösen midőn az Adiabene királyház<br />egynehány tagjai és jelesül három vitéz, és pedig a jordántuli<br />Niger, a babyloni Szilasz és Simon bár Giora csatlakoztak<br />a Zelotákhoz. Nevezetesen ez utóbbi az egész felkelésen<br />át legélénkebb részt vőn a szabadságharczban és<br />annak lelke és mozgató ereje volt.<br />A felkelés az egész országban kezde elharapódzani, különösen<br />midőn híre támadt, hogy a Caesareában székelő Floras<br />20,000 zsidót konczoltatott le és hogy továbbá Alexandriában<br />Tiberius Alexander hithagyó (és a híres alexandriai<br />27<br />bölcsész Filo testvérbátyjának fia) izgatása folytán 50 ezer<br />zsidó vesztette el életét. A felkelés szelleme diadalmaskodott,<br />a békepártiak köztük a Synhedrion nem egy tagja, különösen<br />a híres R. Jochanan b. Sakkai békülékeny közvetítésükkel<br />mindinkább háttérbe szoríttattak. Nem hiányzott máiegyéb<br />az ellenségeskedés megkezdéséhez mint az erélyes<br />v e z é r e k közreműködése.<br />20. §. A felkelés intéző vezérei.<br />Valószínű, hogy bár ha a népválasztásból is kerültek ki a<br />felkelés intéző vezérei, úgy ezen választásra hathatós befolyással<br />volt a Synhedrion. De ebben megoszoltak a nézetek.<br />Voltak mint az elnök Simon b. Gamaliel, ki ha nem is makacs<br />zelota, mégis a háború erélyes folytatásának híve, elszántabb<br />föllépést tanácsolhattak, de bizonyára a mérsékeltebb,<br />hogy ne mondjuk a roma baráti álláspontot is védő<br />Synhedrista tagok is találkoztak, mint pl. Josua ben Gamala.<br />Az ilyen vélemény-megoszlásban rejlik megfejtése a<br />különben érthetlen eljárásnak, hogy a túlnyomó nagy részben<br />levő háború-pártiak, nem feltétlen zelota, hanem részben<br />mérsékelt, sőt Rómával kaczérkodó vezéreket állítottak<br />a felkelés élére. Az első időben oly erélyesen működő Eleazar<br />ben Anania például jelentéktelen szerepre lőn kárhoztatva,<br />úgyszintén a túl zelota Eleazar ben Simon, kinek Cestius<br />megverésében lényeges osztályrésze volt, teljesen mellőztetett.<br />Ellenben megválasztattak a mérsékeltebb Anan és Josef<br />ben Gorion. Azonkívül még öt helytartó választatott, köztük<br />a legfontosabb vidékre: Galiläa helytartói állomásra pedig<br />Josef b. Matathia, ki a Róma barátság gyanújában állott.<br />Josef ben Matathia, ki később irói nevén mint Josefus Flavius<br />lett híres, azon jellemek közé tartozik, melyek történeti alakjai<br />teljes hűséggel vissza nem tükröztethetők, mert az események<br />szálai oly annyira bonyolódottak és szétkuszálvák.<br />Josefus, kit női ágon a Hasmoniták véréből számlázottnak<br />állítnak, (szül. 37. mh. B5.) igen gondos nevelésben<br />részesült, mind az írástudásban, mind pedig jelesül a<br />görög műveltségben igen jártas volt. 26 éves korában Rómába<br />utazott, hol Poppea császárné kegyét sikerült megnyerni.<br />A római élet és állami gépezetének óriás volta döntő<br />befolyással volt világnézletére és kicsinyesnek látszhatott vele<br />szemben Judäa szervezete és őrültnek tűnhetett fel előtte<br />28<br />visszajötte után a Zeloták erőlködése a mindenható Róma<br />ellenében. Legjobban szerette volna a felkelést csirájában elölni<br />és Rómával a békés kiegyenlítést helyreállítani. De midőn<br />a fellázadás tüzét eloltani már teljes lehetetlen volt;<br />nem tudni, hogy az ellenmondás félelme alatt, vagy kötelessége<br />érzetében, vagy tán a rábízott oly fontos állás költötte<br />hiúságában, a felkelők ügyét ígérkezett védeni. Eleinte<br />lázas tevékenységet fejte ki. Galiläaban, − hol körülbelől<br />3 millió lakos volt, úgy, hogy a 90 négyszög mértföldnyi<br />terjedelmű térségnél egy-egy négyszög mértföldnyire 60,000<br />ember esett, − Galiläaban Szánhedrint választatott a jeruzsálemi<br />mintájára; l00,000-re rúgó hadsereget teremtett,<br />fegyelmeztetett, de egyszersmind szívökre köté, hogy Rómának<br />ne mutassák ellenséges indulataikat, mert az ottani<br />békepárttal, jelesül Agrippával is jó lábon akart volna állni.<br />Sokkal erélyesebben működött Johannes Giszkalä (hasonnevű<br />városból Galiläaban). Tüzes lelkének egész lángjával<br />szolgált a szent ügynek és leghatalmasabb és legféltettebb<br />ellenzője volt a laza, hogy ne mondjuk, két színű Josefusnak,<br />kinek bepanaszolását a Szánhedrinnél ki is vitte. A<br />Szánhedrin elnöke Simon b. Gamaliel, mint látszik saját meggyőződésből<br />is hitelt adott Johannes vádérveinek és Josefus<br />a legmagasabb törvényszék elé idéztetett, hogy magát mentse,<br />azonban Josefus mindenfelé hajló, fölötte ügyes ténykedésének<br />sikerült az ellene emelt vádakat alaptalanoknak feltün-.<br />tetni, anélkül, hogy személyesen megjelent volna a Szánhedrin<br />előtt. A Zeloták azonban nem nagyon bíztak benne s<br />így Galiläaban meghasonlás támadt, mely a legfontosabb állomást<br />tarthatlanná tévé még mielőtt ellenség mutatkozott<br />kapui előtt. Éhez járult még azon körülmény, hogy Tiberias<br />a felkelés eszméjétől elesett és annak lelkes izgatója Justus<br />Tiberiasból Agrippához csatlakozott. Sephoris város pedig<br />eleitől fogva a Rómaiakkal tartott − Galiläaban tehát<br />elég szomorú kilátások nyíltak.<br />21. §. Vespasianus és Titus, Galiläa bukása.<br />Már tíz hónapja volt annak, hogy a felkelési előkészületek<br />folytak anélkül, hogy a rómaiak döntő lépést tettek<br />volna, kivéve azt, hogy a hű Sephorisban tartalék sereget<br />helyeztek el. A római császár Néró műjátékai elfoglaltságában<br />nem igen figyelt a megvetett kis Judäa dolgaira. De<br />29<br />midőn végre épen Görögországban tartózkodva a dolgok<br />tényállásáról értesült és jelesül Cestius vereségét hallá,<br />megérkezettnek látta a tett idejét. Az előtte nem igen rokonszenves<br />de legnagyobb hadvezérét Flavius Vespasiant küldé<br />a lázongó Judäa ellen, ki télen (67) Ptolemaisba megérkezvén<br />T i t u s fiával egyesült, ki Alexandriából két légióval<br />a vad Dekumanokkal közelge. Hozzájuk csatlakoztak<br />még az arab és Emesa fejedelem csapatai. Még Agrippa is<br />elküldé csapatait, mert érdekében állt Róma iránti jó indulatainak<br />bebizonyítása, miután ezek kétségbe vonattak. Ezen<br />időből származik a soká tartó szerelmi viszony Titus és<br />Agrippa szép nővére Berenice közt. Vespasian, noha 50,000<br />válogatott katonája volt, csak nagy óvatosan fogott hadi<br />készületeihez. P l a c i d u s lovas előőrse portyázásai és gyújtogatásai<br />rettegésben tárták köröskörül Galiläa környékét,<br />Josefus nem állhatott ellen és mindinkább hátravonult. Giskalai<br />Johannes nagyobb hévvel támadta meg Piacidust, mihelyst<br />ez Jotapatához közelge és a római előőrsét megfutamitá.<br />Vespaianus Piacidust nyomban követé, Gabarat egész<br />környékével feldúlta, lakosait lemészárolta és Jotapata ellen<br />indult. Ez azonban meredek sziklán volt épülve, magas<br />szikláktól környezve, csak éjszak felé volt hozzáférhető; innen<br />intézé Vespasian egész erélylyel megtámadásait, de a<br />zsidó várőrsereg sikeresen verte vissza az ostromtámadásokat.<br />Eleazar ben Samea, Netira és Filipp Rumából hősies<br />kirohanásokat tőnek. Jotapata lakói is erélyes segédkeszet<br />nyújtanak, így például a felkúszó ellenség fejére forró<br />olajt öntenek. S noha már nagyon szenvedtek a körülzárottak<br />vízhiányban, még sem adták meg magukat. Végre az ostromlás<br />negyvenedik napján (Tamus 1) egy szökevény árulása következtében,<br />kitudta Vespasianus a vár gyengéjét. Napszürkületkor<br />egy kevéssé megerősített várponton keresztül<br />hatolván, a mély álomba merült kifáradtakat meglepé és<br />mindannyit felkonczolá, körülbelül 40,000 halt meg hősies<br />ellenállás után és ezer asszony és gyermek ejtetett foglyokká.<br />Hasonló sorsban részesültek Japha lakói Sephoris<br />mellett, a férfiak lemészároltattak, az asszonyok és gyermekek<br />mint foglyok eladattak. Jotapata foglyai közt Josephus<br />is vala. Már az előtt panaszolta volt a Synhedrionnak<br />megszorongatását és segédcsapatot várt a háború folytatásara,<br />vagy felhatalmazást a békefeltételek megkísérlésére. A<br />vár megrohanása napján negyvened magával egy barlangba<br />30<br />rejtőzék el, bajtársainak a megadást tanácslá, de azok kardot<br />vontak ellene, azért csellel segített magán; esküdtek ugyanis<br />egymásnak, hogy sorban egyik a másik kardjával ölessék<br />meg. Josefus úgy tudta intézni, hogy ő meg egy másik az<br />utolsók maradtak. Ezt lefegyverezte, maga pedig Vespásiánhoz<br />sietett, ki őt megkegyelmezte, nyájasan bánt vele − mintha<br />benne nem is látott volna ellenséget. Josefus megkegyelmez -<br />tetését annak tulajdonítja, mert Vespasianusnak előre jósolta<br />császárrá való kineveztetését. Japha és Jotapata után Joppe,<br />Gamala és Giskala erődökre került a sor, mindannyi bevétetett,<br />Gamala több heti csodás hősies ellenállás után. A<br />lakosok nagyobbára felkonczoltattak. Szerencse volt, hogy a<br />hős Johannes futással menekült Jeruzsálembe.<br />A népesebb Galiläa bukása Jeruzsálem sorsa fölött is<br />döntött.<br />22. §. Jeruzsálem ostroma, bukása.<br />Vespasianus kifáradt és sokat szenvedett seregét áttelelvén,<br />csak 68 tavaszán kezdé a hadjárat folytatását és<br />pedig nem Jeruzsálemmel, hanem Peraeával szemben. Vespasian<br />Gadara várba (Adar 4-én) könnyű szerrel bevonulván,<br />Peraea sorsa három hónap alatt Galiläa sorsára került. Még<br />mindég késlelte Vespasianus Jeruzsálem elleni vonulását, részint<br />túlvigyázattal akarván mindent megfontolni, mielőtt a<br />Juda arszlánt rejtekhelyén felkeresné, részint mert a pártdulakodás<br />által meggyöngülő Judaát annál biztosabban vélte<br />hatalmába keríteni. És csakugyan a vakbuzgók (Zeloták)<br />különböző árnyalatai, melyeket Eleazar ben Simon, giskalai<br />Johannes és a vad Simon ben Gióra szilaj idumita bandáival<br />vezényeltek, a kölcsönös szétszaggatásra látszottak öszszeesküdve<br />lenni, mert nemcsak a mérsékeltek ellen, hanem<br />egymás közt is meghasonolva, saját magok pártbeliei ellen<br />is dühöngtek. Ezen pártviszályok dulakodása többet ártott<br />az országnak, mint Vespasianus, ha Peraea elfoglalása után<br />vagy még előbb termett volna Jeruzsálem falai alá. De<br />Vespasianus távol maradásának még egy oka volt, Nerc<br />csúfos halála után (68 júliusban) ugyanis Galba kiáltatott<br />ki császárnak. Vespasianus a dolgok fejlődését akarván bevárni,<br />fiát Titust küldé az új császár üdvözletére Rómába,<br />de Galba meggyilkoltatván, és ellenjelölte Otho csak 100 napig<br />uralkodván, Vespasian dicsszomjú lelkét a császárrá való<br />31<br />kikiáltás tölte el. Ezen merész tervét az aegypt légiók teljesítették,<br />melyek őt 69 július 1-én kiálták ki császárnak.<br />Vespasian tehát Rómába utazott és ép akkor érkezett meg<br />midőn Néró után a 3-ik császár Vitellius meggyilkoltatott.<br />Vespasian trónörökösét Titust küldé (70) Judäa leigázására,<br />Három áruló volt Titusnak legkevesebb 80 ezerre menő<br />serege táborában mindég körötte: Agrippa, Tiberius Alexander<br />(kinek arszlányrésze Vespasian császárrá való kikiáltása<br />és ki, mint már említők, Filo közel rokona volt) és<br />végre − Josefus. Hallatlan sokaságú, óriás ostromgépekkel<br />közeige Titus, (April), Zolimnál (Jeruzsálemhez 7 stadion<br />távolságban) ütvén fel táborát. A csodásan megerősített<br />és védmunkákkal folyton elfoglalt Jeruzsálem keblében szerencsére<br />nem dúlt a pártharcz oly kétségbeejtőn, mint az<br />előtt. A közös ellenség láttára kibékültek egymással a Zeloták.<br />Nagy számmal seregeltek Judäa minden részéből a<br />lelkes hazafiak a közszentély: a főváros megvédésére. De<br />mindez keveset használhatott. Jeruzsálem élelmezése hiányos<br />volt. Három dúsgazdag Jeruzsálembeli ugyanis Ben Zizit,<br />Kaiba Sabua, Nikodem ben Gorion annyi készlettel látták<br />el a viszály elkezdése előtt Jeruzsálemet, hogy azzal ez tiz<br />évig beérhette volna, de e roppant készletek az istentelen<br />belvillongás ideje alatt fölgyújtattak. De a lelkes zsidó felkelő<br />sereg még ezen halálos ellenség: az éhség ellen is,<br />síkra, szállt, eltökélvén magában az utolsó emberig való kitartásra.<br />A számos kirohanások, melyeket Titus ostromgépei<br />körüli tábor egyes csapatai ellen intéztek, a hősies elszántság<br />félreismerhetlen jelei voltak. Ezen ostromgépek elpusztítását,<br />a munkások elkergetését, szikladarabokkal való<br />agyonütését vagy forró olajjali leforrázását sokszor nagy<br />sikerrel ismételték. De a rómaiak a károkat este kijavítván<br />15 napi előmunkálatok után kényszeríték a zsidókat<br />(Ijjar 7-én) a külfalak elhagyására. Csak négy<br />napi heves küzdelem után sikerült a rómaiaknak a zsidókat a<br />középső falak mögül is visszaszorítani. Tizenhat napi fáradságteljes<br />munkával tudták a rómaiak az Antónia vár elleni<br />ostromgátakat felállítani. Már már a siker reményével kecsegtették<br />magukat, midőn Johannes embereivel föld alatti alagúton<br />előrohanva, azokat felgyújtá. Hasonló vitéz tetteket<br />vittek véghez Ben Giora emberei is. A veszély közelsége a<br />tetterőt és bátorságot hatványozta. Josefusnak Titus nevében<br />meg-megkísérlett rábeszélése a megadásra, gúnynyal<br />32<br />lőn visszautasítva. Győzelem vagy halál volt a jelszó. Az<br />éhség miatt kínosan kivánszorgó egyéneket amúgy is<br />Titus karóba fogatta és keresztre szegezte. Intő jel volt ez<br />arra nézve, milyen sors vár a többire. A menekülők még<br />egy akadályra leltek. Titus ugyanis egy mértföldnyi terjedelmű<br />bástya fallal vétette Jeruzsálemet körül és így a fővárost<br />elhagyni, vagy a fővárost kívülről élelmi szerrel<br />ellátni akarók szomorúan csalódtak, mihelyst a sánczfalhoz<br />értek, hol közönségesen az ellenség kezeibe estek, kiket<br />a római katonák felhasítottak azon hiedelemben, hogy<br />az átszökök pénzdarabokat nyeltek el éhségük kielégítésére<br />és vagyonuk megmentésére. Később Titus az átszökők megöletését<br />betiltotta és olcsó áron rabszolgákul eladatta. Az<br />éhség növekedése mellett is a Zeloták megfeszített erőlködéssel<br />gátolták az ellenséget Antónia elleni sánczmunkálatában.<br />Ezzel mégis 21 nap után készek lettek a Rómaiak.<br />Johannes kitörése ez alkalommal nem sikerült, Tamus<br />3-án Antónia várfala bedőlt eget rengető lárma közt.<br />De mennyire megijedtek a római katonák, midőn az első<br />falon kívül még egy erős falat pillantottak meg. Ostrommal<br />az nap be nem vehették, csak másnapra került véres veszteség<br />után az ellenség hatalmába. (Tamuz 17) az oltári állatok<br />hiányában a mindennapi áldozatok beszüntetvék. Újból<br />kísérletet tőn Titus tolmácsa által a békét felajánlani a főváros<br />megadása esetében. De Johannes visszautasítá a békeajánlatot,<br />azzal az üzenettel, hogy Isten városának elesnie<br />nem lehet. Erre a Rómaiak a templom ellen irányozták<br />megtámadásukat. A felkelők kénytelenek voltak ezért a templom<br />hegyével Antóniát összekötő oszlopsort felgyújtani.<br />(Tamus 27.)<br />Ε közben az éhség halálangyala lekaszálta számos áldozatait,<br />melyek az utczákon és háztetőkön eltemetlenül hevertek,<br />dögvészes bűzt okozva. A gazdag Martha, Josua ben<br />Gamala főpapnak s az első iskola-alapítónak felesége, ki<br />szőnyegeken járt egyszer az utczán végig házából a templomig,<br />a legszegényebbek sorsára jutva, hulladékból és mocskos<br />helyekből volt kényszerítve a netáni szemeket felszedni.<br />Egy Peraei szökevény asszony saját gyermekét vágta le,<br />hogy húsából táplálkozzék.<br />Az ellenség a közben már a templom külfalain erősíté<br />meg az ostromgépeket. Áb hó 2-8 napig folytonosan dolgoztak<br />velök a Rómaiak, de a falak nem engedtek. Kísérletü33<br />ket lépcsőkön és létrákon a falakra kúszni, meghiúsították<br />a kétségbeesés minden erejével küzdő védők, a felmászókat<br />a mélységbe taszítván. Titus belátá, hogy ily utón czélt<br />nem ér, azért feladá előbbi szándékát, hogy a templomot kímélje,<br />mivel Berenice kedvesének gondolt szívességet tenni.<br />Megparancsolá tehát, hogy a templom kapui meggyújtassanak.<br />A csakhamar elharapódzó lángok egész nap (Ab hó<br />9.) és a bekövetkező éjjel nyaldostak, de mintha megbánta<br />volna Titus az adott parancsot, a lángok kioltására adott<br />ismét parancsot. Késő volt! Mert 9. és 10-ikén az ostromlottak<br />kirohanási kísérletei nem sikerültek, a kirohanok viszszaverettek,<br />üldözőbe vétettek az ez alkalommal támadt zavarban<br />egy római egy égő üszköt dobott a templom úgynevezett<br />aranyablakán át, a faalkotmány kigyuladt, szélsebességgel<br />lángba borítván az egész templomi beltért. Újból parancsolta<br />Titus a lángok eloltását, hangját túlkiálták a haldoklók<br />jajkiáltásai, a kétségbeesettek panaszai. Sokan az<br />égő tűz lángjaiba vetették magukat, a templomot túl élni<br />nem akarván, míg a mindent elpusztító marczona katonák<br />égetve, ölve nyomultak a templom belüregeibe. Kíváncsiságát<br />kielégítendő Titus is belépett a szentélybe, honnan a füstgomoly<br />csakhamar kiűzte. Még egyszer kigyúlt a harcz az égő<br />templom előtt, de az a rómaiak teljes diadalával végződött.<br />Az ezrektől még az utolsó perczben várt isteni csoda nem<br />történt meg. Az égő templom recsegve leeső gerendáinak,<br />roskadozó falainak viszhangja messze, messze hirdeté és a<br />tűztenger fénye kísértetiesen megvilágítá, − a millió sebeiből<br />vérző, földre terített Judaát! Ab hó 9. és 10. napjai,<br />végzetteljes napok! Kétszer láttátok Judaát elesni. Kétszer<br />ástátok meg sírját, Nabukadnezár és Titus voltak sírásói.<br />Hogy harmadszor is kitör Judäa sírjából − ezt mutatja<br />a jövő korszakok története.<br />23. §. Utófájdalmak.<br />A szentély elhamvasztásával még a harcz nem volt befejezve.<br />A szabadságharcz hősei még a felső városban, hova<br />csapataik egy részével visszavonultak, még folytatták élethalál<br />küzdelmüket, Johannes és Simon szabad elvonulást<br />kertek Titustól, ki feltétlen megadást követelt. Újból kezde<br />a háború dühöngni, csak egy hónap múlva (Elul 8.) lőn ez<br />ismét a rómaiak diadalával befejezve. A felső város is fel34<br />égettetett, feldúlatott nyugati falai egy kis részéig, nem maradván<br />föl egyéb, mint Hippicos, Mariam ne és Fazael, három<br />torony, Titus roppant diadalának kő-tanúbizonyságául.<br />Egy milliónál több zsidó veszíté el hős küzdésben életét<br />ezen, a világtörténelem páratlan, szabadságharczában, és<br />900,000-nél többen hurczoltattak fogságba. Ez utóbbiakat Titus<br />Frontó szabadoncz szolgájára bízta. Elég szomorú sors várt<br />reájuk; kikre rábizonyult, hogy tevőleges részt vettek a<br />harczban, rögtön kivégeztettek, tizenhétezren éh-halállal múltak<br />ki, részint mert a kegyetlen megvonta előlük a kellő<br />eledelt, részint mert nem a szertartás követelte módon készültek<br />az étkek. A túlélők legszebb fiatalait Titus diadalmenetének<br />emelésére és a vad állatokkari küzdjátékokra<br />szánta, a 17 éven felüliek Aegyptomba küldettek, életfogytiglan<br />tartó bányamunkákra. A maradványt Titus elajándékozta<br />barátainak, − rabszolgákul, vagy olcsó áron tett<br />túl rajtok. Milyen szerencse, ha zsidó lakta helyre vetődtek,<br />hol a megváltásdíj megadása vigasztalta őket. Útközben<br />Caesareában és Berytusban vadállatokkali küzdésben sok ezer<br />fiatal vére pirosítá a küzdtér homokját. Végre Titus diadalmenetét<br />tartá Róma kapuin keresztül, 700 szép fiatal és<br />a Zeloták még életben maradt hősei, giskalai Johannes és<br />Simon bar Giora emelték a diadalmenet fényét. A diadalkapukon<br />a zsákmányul ejtett templom edényei ábrázolvák,<br />mely ábrázolatok mai napig is láthatók. Simon bar Giora<br />áldozat gyanánt kivégeztetett, giskalai Johannes tömlöczbe<br />vettetett. Emlékérem veretett, melyen Zsidóország pálmafa<br />alatt ülő vigasztalhatlan özvegy nőként ábrázoltatott egy<br />mellette álló harczos által kigúnyolva. Az érem felirata:<br />„Judaeä capta.” (A meghódított Judäa). Miután még Herodium,<br />Machaerus és Masada várak daczos ellenállás után<br />római kézbe jutottak, (72.) az országrészint római katonák közt<br />lőn felosztva, részint, a kis városkát Emaust kivéve, eladva.<br />A római birodalomban élő zsidókra pedig fejadó (fiscus<br />judaicus) fizetése rovatott. Agrippa gazdagon megjutalmazva,<br />praetori czímet nyert, és a templom elhamvasztását két évvel<br />élte túl. Berenice tíz évig élt Titussal, mely idő után száműzetett.<br />− Judäa sorsára jutott, mely előbb Rómával kaczérkodék,<br />hogy utóbb általa gyalázatos száműzetésbe küldessék.<br />Szerencsésebb volt Josefus. Vespasianus és Titus jóindulattal<br />viseltetének irányában, az előbbi nagyterjedelmű<br />földbirtokot és évpénzt ajándékozott neki. Titus, kit a di35<br />adal-menetnél kísért, megengedé, hogy rokonainak és barátinak<br />megadhatja a szabadságot. A császári palotában lakott<br />és tisztelete jeléül az uralkodóház melléknevét: Flavius elfogadá.<br />Mindazonáltal volt benne annyi hazafias érzület,<br />hogy római polgársága daczára, szerencsétlen zsidó népének<br />múltját becsmérelni, dicstetteit alázni el nem tűrhette, azért<br />a pogány írók által a szabadságharcznak egyoldalú leírásával<br />szemben becsületbeli kérdésnek ismeré, tárgyilagosan<br />görög nyelven leírni a harcz minden egyes részletét, mely<br />tárgyilagosság csak ott hézagos, hol magáról, illetőleg Gallilaában<br />viselt dolgairól és az uralkodó királyi ház tetteiről<br />szól. Nem kevésbé pártos saját életleírása, melyet elvi és<br />hazafiúi ellensége: Tiberiai Justus történeti művében foglalt<br />megtámadása következtében írt. De halhatatlan nevet<br />szerzett neki 20 könyvből álló régiségek czímű műve, melyet<br />Domitian uralkodásának 13-ik évében fejezett be. Ezen, valamint<br />Apion elleni védiratáért a zsidóság nagy hálával tartozik<br />neki, az írónak, − de hogy mily érzelmekkel viseltettek<br />kortársai iránta, mint hazafi iránt, mutatja a körülmény,<br />hogy héber nyelven írt művei feledékenységnek<br />engedtettek át, nevével együtt, mely a Talmud és Midrasban<br />felemlítésre méltónak nem tartatott. Mennyivel tündöklőbb,<br />dicső, kimagasló alakja idősebb kortársának Filónak,<br />(szül. 1. megh. 60) az alexandriai zsidók legnemesebb<br />képviselőjének. Bölcselmi iratait, melyek mintegy bölcsészi<br />magyarázata a sz. írásnak, szintén görögül írta, nem lévén<br />birtokában az alapszövegnek. De ha héber nyelvészeti tudományával<br />nem is dicsekedhetik mint Josefus, úgy ezt<br />emberi minőségében és hitsorsosi állásában összehasonlíthatlanul<br />fölülmúlja. Ez utóbbi tekintetben felemlítésre méltó,<br />hogy az alexandriai küldöttségben, mely Caligulához menesztetett,<br />hogy őrült eszméjétől, a képfelállítás kényszerétől<br />elálljon, Filo is részt vett és hitsorsosainak érdekeit valódi<br />lelkesedéssel képviselte. Neve áldásos emlékben marad a<br />hü zsidóknál a mint hogy halhatatlan is lett jeles művei<br />által.<br />MÁSODIK RÉSZ.<br />A zsidók szétszóratásától a Gaoniták korszaka végéig.<br />(70-1040.)<br />1. §. Ezen korszak általános jellemzése.<br />A zsidóság az állam feloszlatása utáni időben, különösen<br />annak első szakaszaiban, hasonló egy olyan szerencsétlenhez,<br />kinek összes vagyona a tűz martaléka lett, ki ugyan testi<br />és lelki ereje minden megfeszítésével iparkodott ura lenni a<br />dühöngő elemnek, de mely erősebb lévén nálánál, a puszta<br />élettel és legfölebb hamarjában felkarolt legdrágább kincsével<br />hagyhatta el a tűzvész szomorú színhelyét. Szentélyének<br />elhamvasztásával a zsidóság mindenét elveszte, mi egyéni<br />és állami boldogságát képezte. Már látszata volt, hogy a<br />leroskadó templom romjai alá temeté a zsidóságot is, de, mint<br />ez elszóratásának eme 18 századbeli életében még többször<br />ismétlődék, a mesebeli Fönix-ként hamvaiból új életre és pedig<br />erőteljesebb megifjodásra emelkedett föl. Ős atyja Jákobbal<br />szólhat népünk: „Vándorbotommal léptem át a Jordánon és<br />íme most két táborrá váltam.” Úgy következett Izrael népes<br />szellemfejlődési életében is be. Egyik kezében a vándorbottal,<br />másik kezében legdrágább ereklyéjével, szellemi<br />kincsével: a Thorával lépvén át a Jordánt, maga mellett<br />és körülötte két hatalmas tábort látott keletkezni, a keresztyénséget<br />és az izlamot, melyek méhéből szülemlettek. Ε csodálatos<br />termékenység szellemi életfejlődése b e 11 ö r t é n e t e<br />keretében párhuzamosan jár szenvedéseinek beláthatlan sokaságával,<br />páratlan tűrésével k ü l s ő é l e t t ö r t é n e t e<br />sokféle fokozatai közepette. Ε külső élettörténet csak anynyiban<br />bír politikai jelleggel, a mennyiben azon népek politikai<br />37<br />mivoltát tükrözteti vissza, a melyeknek keblében élt és mely<br />átélt korszakok b é k ó i t, b é k é j é t; r é m e i t , r e m én<br />y e i t ; s ó h a j a i t , ó h a j a i t ; b o r ú j á t , d e r ű j é t<br />tüntette fel fölötte változató léttörténetében. Mert mit Jeremiás<br />első állami életének feldulásakor, a templom füstölgő<br />romjairól a babyloni fogságba hurczolt zsidóság után kiáltott:<br />„mozdítsátok elő azon város jólétét, a hová száműztelek<br />titeket” azt voltaképen most látjuk teljesedésbe menni, most<br />Judäának második állami lét megszűnésekor. Nemzetiségének<br />hiányában azon állam- és nemzettestbe olvad egybe,<br />melynek kötelékébe befogadtatott. A föld kerekségén, a szélrózsa<br />minden iránya felé szétszórva, elszéledve élvén, tulajdonképeni<br />h a z á j a a zsidónak ott volt, hol háza vagy is<br />pihenő helye kínálkozott. A köz- és gyúpont nélküli zsidó-<br />Ságnak azért nincs többé e g y e t e m l e g e s , hanem csak<br />r é s z l e g e s története. Ez is nem politikai, hanem mívelődési<br />és irodalomtörténeti. De ez utóbbinak sincs egyetemleges<br />általános jellege, hanem időszerinti és földrajzi színezete.<br />Alapvonása csaknem egy évezreden át igaz a talmudi<br />tananyag át- és feldolgozása − tehát a s z á j h a g y o -<br />mány tanulmányo z á s a , de ez különböző időkben különböző<br />alakot öltött, különböző országokban különböző<br />idomzatot nyert. Mert párhuzamos ösvényen haladt a zsidó<br />ságnak vándorlása annak irodalmi fejleményével, ugyanis a legszélsőbb<br />kelettől a legvégsőbb nyugatig, a Jordántól Euphratig<br />és Babylontól Spanyolhonig.<br />A 970 évet magában ölelő t a l m u d i k o r s z a k o t<br />e szerint következő négy kisebb korszakra lehet osztani:<br />1. A Τ a n n a i t á k k o r s z a k a az államiéiet lealkonyodtától<br />és a Jamniai iskolák alapításától a „Misna”<br />berekesztéséig (70-200).<br />2. Az Amoriták k o r s z a k a a „Misna” szerkesztésétől<br />és a babyloni Akadémiák felállításától a Talmud<br />szerkesztéséig (200-500).<br />3. A S z a b u r ä u s o k k o r s z a k a a Talmud szerkesztésétől<br />a G á o n i t á k koráig az Arabok alatt (500−650).<br />4. A G á o n i t á k korszaka ennek keletkezésétől megszűnéséig<br />(650-1040).<br />38<br />ELSŐ KORSZAK<br />A zsidó állam feloszlásától a „Misna” szerkesztéséig (70-200)<br />I. FEJEZET.<br />A T a n n a i t á k kora.<br />Első Tannaita-kor.<br />2. §. R. Jochanan b. Zakkai; tanítványai, kortársai.<br />Ha valahol úgy Izrael változatos történetében látjuk<br />azon általános igazságot, hogy minden kornak meg van az<br />ő vezére, minden vezérnek az ő kora. A bibliai korszaknak<br />megvolt vezére az ő Mózese, a babyloni korszaknak Ezdrásja,<br />a római száműzetésnek (Galuth Edom) pedig vezére: R. J oc<br />h a n a n ben Zakkai. Az összerogyott államélet romjaiból<br />ő építé föl a zsidóságot újból, az elaléltnek testébe ő<br />öntött új életerőt és pedig szellemi életet. Az ostromzáron<br />sikerült neki R. Eliezer és R. Josua tanítványai által koporsóban<br />vitetve keresztül hatolnia Vespasianushoz, kitől<br />nyájasan fogadtatva, kegyének jeléül nem kért egyebet mint<br />hogy a szabadságharcában elesett Szánhedrin elnökének R.<br />Simon fiával a fiatal Gamaliellel együtt szabadjon neki félrevonulni<br />Jabnébe (Jamniába), itt iskolát fölállítandó. Kortársai<br />panaszos ítéleténél, hogy az Úr elveszi a szerencsétlenség<br />idejében a bölcsek értelmét, élesebben fogta föl R.<br />Jochanan Izrael elodázhatlan szükségletét. Jól tudta, hogy<br />vajmi kevés lenne népén segítve, ha a római fővezértől az<br />ostrom alóli fölszabadulást kérvényezte volna. Mintegy látnoki<br />szemmel pillantá meg, hogy Izrael jövője nem Paläsztina szent<br />talajához, hanem azon szent birtokhoz van kötve, mely<br />ezentúl kizárólagos gondjai tárgyát kell képeznie: ugyanis<br />a Thora tanulmányozásához. Ennek akart ő megmentője<br />lenni és általa a zsidóság megmentője lett. A templom megszűnt<br />a zsidóság központja lenni, helyettesítse ezentúl a sz.<br />írás tanulmányozása. Midőn jajveszéklés tölte be környezetét,<br />a templom ledőltének hírére R. Jochanan tanítványaival<br />együtt szétszaggatá ruháit és a drága halottat gyászolá, de<br />39<br />könyeit letörölve monda a kétségbeesetteknek: Fiaim, van<br />még egy oltár és ez a jótétemények oltára, ezen is lehet,<br />kell is áldoznunk. Ily magas nézpontból fogta ő fel a zsidó<br />valláséletet, melynek átszellemítését a szent írás tanulmányozásával<br />vélte elérni. Azért újból felállítá és átalakítá a<br />Szánhedrint Jamniában a középtenger partjához közel fekvő,<br />Joppe és Asdod közt elterülő, kis városkában. Ez volt az új<br />Czion, honnan szétömlött a Thora. A Szánhedrin feje, a<br />még nem eléggé képesített patriarcha Gamaliel helyettesítőjeként,<br />természetesen II. Jochanan volt. Ő elnökölt rôs<br />beth din (az Ítélőszék feje) czímen, melyet Rabban megszólítás<br />illetett, a Szánhedrinban, melyre a kalendárium meghatározásának<br />illetékességét is ruházta egyszersmind. Ezzel<br />nagy lépés volt téve a Szánhedrin önállandósítása tárgyában,<br />valamint több, csak Paläsztina talajához kötött és a<br />templom romba dőltével foganaton kívül helyezett törvények<br />hatálytalanságát is volt bátor kimondani. Miként R. Jochananról<br />mondatik, hogy Hillel híres tanítványa volt, ki nagy<br />mesterének nyomdokaiban haladt, akként iparkodott ő is<br />tanítványainak ragyogó mintaképül szolgálni. Leghíresebb<br />tanítványai közé tartoztak a már említett R. Eliezer (ben<br />Hyrkanus) R. Josua és R. Eliezer b. Arach, kiről álliták,<br />hogy ha ő a mérleg serpenyő egyikében van, a többi tudósok<br />(az az tanulótársai) a másikban, úgy az többet mér<br />egymaga mint ezek összevéve. Jelszava volt R. Eliezernek:<br />az ember iparkodjék kimívelni magában a szívet, mert a<br />jó szív fölülmúlja a föld minden javait. Hillel tanítójának<br />szellemében a sz. írás értelmezését a felállított (7) magyarázati<br />szabály segítségével t a n u l m á n y o z v á n , az írott<br />törvényt, (mikra=olvasmány), összhangzásba hozá a szájhagyománynyal,<br />melynek neve Misna (tanulmány), lévén ez a<br />főtanulmány. És az evvel foglalkozó t a n í t ó k nevei<br />Τ a n n a i m. A tanulmány „Misna”-ból levont szabály,<br />szabvány, életmenet, törvényes miheztartás neve vala H a-<br />1 a c h a (menet, életmenet) ellentétben a tanulmány másik<br />nemével Agada, Haggada (beszéd, elbeszélés), mely életszabályozó<br />jogerővel nem bírt és következő tárgyakat ölelt<br />magába: biblia fejtegetést (exegesis), erkölcs mondatokat,<br />elbeszélést, mesét, mondát, elmés ötleteket stb. A Halacha a<br />hideg, megfontoló, kutató, fürkésző észnek, a Haggada az<br />elmélkedő, bölcselkedő, mélyen érző kedélyömlengésnek eredménye.<br />A Halacha mint életszabvány a Szánhedrin egy40<br />hangú határozataként mondatott ki és közönségesen már mint<br />az előbbi időből örökölt tantételt hirdették. Velős rövidségében<br />alkalmas volt az emlékezet bevésésére, mert a csak<br />szóbeli hagyományképen szájról-szájra szállt Halachát felírni<br />tilos volt. Ha végre a Halachat nem egyszerű, a régi időből<br />(az illető átszármaztató tradens nevében) átvett rövid<br />tételekben állították fel, hanem az életszabványokat bizonyos<br />magyarázati szabályok segítségével a sz. írás szövegéből<br />vonták le, következtették, tanulmányozás utján fürkészték,<br />akkor neveztetett: Midrásnak (fürkészetnek). A későbbi<br />időkben óriási mérveket öltött a fürkészet eme szellemi<br />nyilvánulása és eleinte vagy egyik, vagy másik túlsúlyával,<br />de együttesen, el nem választva folyt a Halacha a Haggadával<br />egybe és viszont. R. Jochanan a Haggadát még egyszerű<br />ki nem tágított alakjában mivelte és bizonyos életszabályokra<br />fektette. Így például a sz. írási követelést, hogy<br />az oltár ne építtessék faragott kövekből, ekkép magyarázta:<br />a vas a háború jelképe, a viszály eszköze, az oltár azonban<br />a béke és az engesztelés symboluma, azért maradjon<br />távol a vas az oltártól; a béke és egyetértés nagy értékét<br />következtette ebből a mester. Kortársai és tanítványai osztatlan<br />tiszteletével halt meg, mint állítják, élte 120-ik évében.<br />Utolsó intése így hangzik: legyen Isten előtti félelmetek<br />oly hatásos mint az emberek előtti félelem.<br />Kortársai közül kiváltak következő Tannáiták: R.<br />C h a n i n a, ki tanítványainak szívére köté, hogy imádkozzanak<br />az uralkodó javáért, kinek oltalma alatt állnak,<br />Abba Saul ben Botnit, ki lelkiismeretességéről híres,<br />Nachum, Gimsóból (város), kinek közmondása vala, gam<br />zu l'tobo, ez is javamra szolgál és az élet minden esélyei<br />közt Istenben veté bizalmát, még ha pillanatnyi nyomor lőn<br />is osztályrésze. Nechunja b. Hakana, ki az előbbivel<br />együtt, bizonyos szentírási szabályok alkalmazásáról lőn<br />nevezetes.<br />Második Tannaita-kor.<br />8. §. II. R. Gamaliel<br />R. Jochanan halálával a zsidóságnak a szájhagyomány<br />tanítása képében jelképesített egysége lazulni kezdett. Okot<br />erre szolgáltatott azon körülmény, hogy a mester halála<br />után a tanulók kitünőbbikei elszéledni, és külön helyeken<br />41<br />tanítani kezdenek. így R. Jochanan fent nevezett leghíresebb<br />tanítványa,· Jamninától 3 mértföldnyire eső Emmaus,<br />bájos kilátású, egészséges fürdőhelyre tévé át tanszékét, felesége<br />tanácsa után indulván, azon balhitben volt, hogy a<br />tudósok őt új székhelyén is fogják felkeresni. Csalódott! Előbbi<br />hirét drágán űzette meg, mert önmagára hagyatva, a tudományos<br />eszmecsere hiányában, lassan elfelejté tudományát.<br />R. Eliezer ben Hyrkanusz Lyddában, R. Josua Bekiinben,<br />Jahne és Lydda közt, tanított. Csak R. Gamaliel maradt<br />mestere tanhelyén Jamniában. Azért neveztetik jamniai<br />Gamalielnek. A tanhelyek e sokféleségénél, jóllehet a<br />tanítás még jobban míveltetett mint az előtt, mégis az erők<br />elforgácsolásával és az egyéni vélemények eltérésével a bajosan<br />összetartott egység mindinkább hanyatlásnak indult.<br />Ez a gondolat fájdalommal tölte el R. Gamaliel lelkét. A<br />vélemények eltérése okvetlen a szentírás értelmezésében, és<br />a vallás-parancsolatok mikénti teljesítésében nézetkülönbséget<br />hozott létre, elannyira, hogy nyíltan bevallották, a „Thora<br />két Thorára szakadt.” A már a templom fennállása idejében<br />feltűnt véleményeltérés Hillel és Samái közt, bár nagy<br />ügygyei-bajjal kiegyenlíttetett a politikai viszály alatt, most<br />a második Tannaita korszakban mint látszik új villongásban<br />akart kitörni. Ezt ideje korán akarta R. Gamaliel megelőzni,<br />de ebbeli ellensulyozási törekvésében maga is a legtekintélyesebb<br />tanítókkal jött kellemetlen összeütközésbe. Már azon<br />eljárása, hogy a régtől fogva kérdéses traditionalis pontok<br />egynémelyikét, mely Hillel és Samái idejében vita tárgyát<br />képezé, egy egységes összhangzásba iparkodék hozni, visszatetszést<br />szült. Különösen a Samaiták kérlelhetlenül ragaszkodtak<br />vett hagyományukhoz. Még nagyobb ellenszenvre talált<br />R. Gamaliel második intézkedése, mely szerint csak<br />o!yan tanítványokat bocsátottak a tanterembe az előadásokhoz,<br />kikről minden bizonyossággal lehete feltenni, hogy mindennemű<br />mellékérdek nélkül tudvágyból iparkodtak a tanításban<br />részt venni. De noha kifogásolták R. Gamaliel ebbeli<br />intézkedéseit, eleinte nyílt zúgolódásban nem tört ki az elkeseredés,<br />részint mert a patriarchátus tekintélyét általában,<br />részint R. Gamaliel személyét, mely magánviszonyaiban tiszteletre<br />méltó Tála, becsben tartották. Lehet, hogy egyik is,<br />másik is, a kiközösítés büntetésétől tartott. A kiközösítés,<br />átok (Nidduj, Sámtá) bár nem is öltött oly komor szint,<br />mint a későbbi időkben, de azért elég komoly volt. Az<br />42<br />ellenszegülő és kihágásokban rajtakapott ugyanis a barátságos<br />közlekedéstől és társalgástól megfosztottnak nyilváníttatott,<br />közönségesen 30 nap tartamáig, mely időn át feketébe<br />kellett a kiközösítettnek öltözködnie, ha ezen időn<br />belül javulás nélkül halt el, úgy a törvényszék követ helyeztetett<br />koporsójára. R, Gamaliel nem átalkodott egy néhány<br />kortársaira kimondani a kiközösítést, így p. o. R. José ben<br />Taddaira ál-okoskodása végett, Eleazar ben Chanochra, mert<br />a szertartásos kézmosást a kenyér élvezet előtt becsmérelte.<br />Sőt a nagy tekintélyben álló R. Akibát is a kiközösítéssel<br />fenyegette, és saját sógorát, a nagy tekintélyű R. Eliezer<br />ben Hyrkanuszt is avval illette, miután ez egy többségi határozat<br />ellen fenntartotta egyéni nézetét. De már ez roszalást<br />idézett elő. R. Gamaliel azonban szándéka tiszta voltát<br />ezzel mentegette: „Előtted, oh Istenem, nyilvános, hogy én<br />nem elődeim becsülete, hanem Te neved tisztelete miatt cselekedtem<br />így, nehogy a meghasonlás és békétlenség elharapódzanak<br />Izraelben. Már-már a tanegység helyreállítása reményével<br />kecsegteté magát R. Gamaliel, midőn R. Josua, ki titkos<br />ellenzője volt és tán túlszerénysége és szegénysége miatt<br />nem mert nyíltan ellene kikelni, kecsegtető reményeit meghiusitá.<br />Egyszer ugyanis R. Gamaliel Tisri hó kezdetét, melytől<br />az engesztelés napja és a többi ünnepek meghatározása<br />függ, két tanú bizonysága alapján tűzte ki. R. Josua kifogásolta<br />a tanukat és a Szánhedrint új határozathozatalra<br />szólitá fel. R. Gamaliel ragaszkodott előbbi ítéletéhez és ráparancsolt<br />R. Josuára, hogy köznapi öltönyben pálczával,<br />útitáskával jelenjen meg előtte az nap, melyre R. Josua<br />számítása szerint a Jom-Hakippurimnak kelle esni. Eleinte<br />ellenállni akart, de barátai tanácsára aláveté magát R. Josua<br />ezen megaláztatásnak is. R. Gamaliel a kitűzött napon<br />köznapi ruhában megjelenő R. Josuát igen szívélyesen fogadá<br />e szavakkal: „Légy üdvözölve tanítóm és tanítványom;<br />tanítóm a tudásban, tanítványom engedelmességre.”<br />De nem sokára ismétlődék a súrlódás. R. Gamaliel<br />gyanúsítá ugyanis R. Josuat, hogy titokban ellenzi az ő<br />határozathozatalát, midőn egy nap hasonlót vetett volna<br />szemére és R. Josua ezt tagadá, következőleg rivait rá R.<br />Gamaliel: „Nos, hát kelj fel, hogy tanúk bizonyítsanak<br />ellened.” Ezen szigorú, sértő eljárásra nyíltan zúgolódtak<br />a jelenlevők és a rögtön-bíróság megfosztotta R. Gamalielt<br />elnöki tisztjétől. Azonnal szaporodtak a tanulók sorai tete43<br />mesén. Mindjárt új elnökválasztáshoz fogtak. R. Josuát, elég<br />tapintatosan, mellőzték, R. Eliezert nem választhatták, mert<br />átok súlya alatt állott, R. Akibanak nem volt elég híres<br />családfája, így került az elnöki székbe R. Eliezer ben Azarjah,<br />ki családfáját Ezdrásig vitte vissza, előkelő is volt nem<br />csak származásra, hanem vagyonra és a római udvarnál való<br />befolyásra nézve. Ez alkalommal tapasztaljuk az érdekeltek<br />jellemnagyságát. R. Gamaliel ugyanis megaláztatása daczára<br />nem maradt ki az ülésekből, hanem a tudományos vitákban<br />mint azelőtt élénk részt vőn, sőt megbántott ellenfelét R.<br />Josuát kiengesztelni iparkodott. Ε czélból házában meglátogatta<br />R. Josuát, tű-készítésnél találta. „Tehát ebből tengeted<br />életedet?” szólítá meg R. Gamaliel. „Elég rosz, viszonzá<br />a kérdett, hogy csak most tudod, jaj annak a kornak,<br />melynek Te vagy a gondnoka, nem sejted milyen keserves<br />a tudósok életmódja.” R. Gamaliel kérve-kérte már<br />a nagyrabecsült Hillel házára való tekintetnél fogva, hogy<br />bocsátaná meg neki sértő magaviseletét. R. Josua engedékeny<br />volt, sőt megígéré, hogy a Nászi méltóságba való visszahelyezésben<br />is közreműködni fog. De zavarban voltak az<br />alig megválasztott R. Eliezer ben Azarjahval szemben, R.<br />Akiba közbenjárt. Legott hajlandónak mutatkozott amaz a magánéletbe<br />visszavonulni, mihelyst értesült R. Gamaliel és R.<br />Josua kibéküléséről. De ezen áldozatot nem fogadták el tőle,<br />hanem abban egyeztek meg, hogy R. Gamaliel két hétig<br />elnökösködött, a harmadik héten meg R. Eliezer b. Azarjah.<br />Ezzel kiegyenlíttetett a békétlenség. Nem gőg, hanem tiszta<br />szándékból és a patriarchátus tisztsége túlszigor kezeléséből<br />eredt az egyenetlenség. R. Eliezer ben Azarjahról nem sokat<br />tudunk, mert ha nagy tiszteletben állt is a kortársak<br />előtt, úgy, hogy róla mondták: nem árva a kor, melyben ő<br />élt, úgy mégis eltűnt a nagy emberek tömegében, melyek a<br />második tannaita-korban éltek.<br />4 §. R. Eliezer hen Hyrkanusz, R. Josua hen Chananja<br />R. Gamaliel halála.<br />R. Jochanan b. Zakkai az ő híres tanítványát R. Eliezer<br />b. Hyrkanuszt talpraesetten jellemzé e szavakban: „ő<br />mészszel betapasztott vízmedencze, mely egy csöppet sem<br />veszt.” Egész élete és tanmódszere igazolja a mester eme<br />bírálatát. Jóllehet R. Eliezer Hillel iskolája szellemében<br />44<br />nevelkedett, mégis inkább hajlott Samái iskolájához. Kétféle<br />tanmódszer dívott ugyanis a Halacha kifejtésénél. Egyik<br />neme a szájhagyomány, mely nemzedékről-nemzedékre szállt,<br />mely készen és tova fejlődés nélkül örökíttetett meg és<br />másik neme volt a bizonyos felállított szabályok segítségével<br />levont Halacha tanmódszere. R. Eliezer az elsőt ápolta.<br />Lyddában tanítván, egy kődarabra szokott ülni előadás közben;<br />ezt a követ R. Josua a Sinaihoz hasonlítá, mert onnan<br />hallatszott a szilárd, megmásíthatlan törvény igazság. Mert<br />mit R. Eliezer tanított tanítói nevében, mint ráörökölt hahagyományt<br />adott elő, melytől soha sem tért le. Maga dicsekvék,<br />hogy soha semmit sem adott elő, mit tanítóitól nem nyert hagyományképen.<br />Az ilyen erélyes jellem, conservativ szellem nem volt<br />képesítve arra, hogy nézetét mások nézetének rendelje alá, azért<br />mégis gyűlt baja első sorban a Jamniai Szánhedrin elnökével az<br />előbb nevezett R. Gamaliellel, ki noha nővérét Imma Schalom-<br />ot adta neki feleségül, mégis kimondta ra a kiközösítést,<br />mert nem tágított véleményétől egy halachai kérdésben.<br />R. Akiba küldetett ki e szomorú hír meghozására. R.<br />Akiba feketébe öltözködve megjelent előtte e szavakkal:<br />„úgy látszik, hogy társaid eltávoznak tőled” R. Eliezer<br />megértette a czélzást és távolban maradt társaitól. De ez elszomoritá<br />kedélyét. Kiközösítésére és társaihoz való viszonyára<br />mondhatta a Perekben megőrzött tételét: „melegedjél a bölcsek<br />tüzénél, de légy óvatos, hogy parazsán meg ne égesd<br />magadat, mert marásuk róka marás, csípésök scorpio csípés,<br />sziszegésük kígyó sziszegés és minden szavok izzó parázs.”<br />Betegsége hírére felkeresték társai, kiknek gazdag halacha<br />kincseit pazar kezekkel osztogatta és utolsó szava volt:<br />„tiszta” miből megtudták, hogy a túlvilági élet részese. R.<br />Akiba tartotta a halotti prédicatiót mondván: „halálával a<br />törvénykönyv el lőn temetve.”<br />Éles elentétét képezé R. Josua ben Chananja, ki nagy<br />tanítója R. Jochanan ben Zakkaihoz legközelebb állt és vele<br />együtt a Zeloták ellenzője volt. Engedékeny természetét a<br />már leirt Gamaliellel való súrlódásban csodálhattuk, ilyen engedékeny<br />szellemnek bizonyult ő be tanításában is, a miért is a<br />Samai iskola életnehezitő tételeit nem helyeselte. Jellemző a<br />felelet, melyet a túljámboroknak adott, midőn ezek állíták,<br />hogy a hús és bor élvezete tilos, mióta az oltár romba dőlt<br />és ezekből többé áldozni nem lehet, akkor, így szóla R. Josua,<br />vizet sem szabadna inni, mert ezt is szoktak az ol45<br />tárra önteni. Engedékeny szelleméről tanúskodik gyönyörű<br />állítása a zsidókeresztyének irányában, kiknek jámborairól<br />monda a népek j ámb o r a i a t úl v i l á g r é s z e s e i (Tosefta<br />Szánh. C. 13.). Mint békebarát egy ízben igen nagy szolgálatot<br />tett a zsidóságnak. Hadrián császár ugyanis uralkodása kezdetén<br />barátságos indulattal viseltetek a zsidók irányában, sőt<br />a templom felépítésére is segédkezet ígérkezett nyújtani, később<br />azonban ígéretét megbánta és mert adott parancsát egyszerűen<br />vissza nem akarta vonni, azt a kibúvót találta, hogy<br />a templom ne előbbi helyére építtessék. Ezen izenet nagy elkeseredést<br />szült a zsidók közt. A később kitört háború már akkor<br />lett volna elkerülhetlen, ha R. Josua a válságos idők veszélyes<br />voltát föl nem ismerve, a népet le nem csillapította<br />volna. A népszólás ajkán beszélve, egy szép mesével tüntette<br />föl a helyzet veszélyét. Egy oroszlánnak, így szóla, egykoron<br />elnyelt ragadmánya után egy éles csont akadt meg torkában.<br />Ijedségében az állatok királya annak nagy jutalmat ígért,<br />ki a csontot kihúzni képes lesz. A hosszú csőrű daru ezt a műtétet<br />sikeresen teljesítette, miután pedig az ígért jutalmat vette<br />volna igénybe, az oroszlán gúnyosan így felelt: örülj hogy fejedet<br />épen kihúzhattad az oroszlán torkából. Ekként, úgy végzé<br />be Josua hatásos beszédét, ekként örülhetünk mi is, hogy ép<br />testtel szabadulhattunk meg a rómaiak kezéből tehát ne erőszakoljuk<br />ki a tett ígéret beváltását. Az okoskodó, bölcselkedő<br />Hadriannal nem egy ízben folytatott R. Josua vitatkozásokat.<br />Egy ilyen alkalommal szólítá meg egyszer a császár leánya is,<br />sértő kérdéssel: hogy van az, hogy annyi bölcseség lakik egy<br />ily rut edényben? (fölötte rút testű alakjára czélozván). Élczesen<br />felelt R. Josua: hisz atyád bora sem őriztetik meg<br />arany edényekben. R. Josua, úgy látszik R. Gamaliel halála<br />után, állott a Szánhedrin élén, mint annak legtekintélyesebb<br />tagjainak egyike, mert R. Gamaliel hátrahagyott fiai legidősbbike<br />S i m o n még fiatal volt ezen fontos állomás betöltésére.<br />R. Josua tartá R. Gamaliel fölött a halotti beszédet,<br />mely alkalommal Akylas, egy a zsidósághoz áttért pogány és<br />a biblia görög fordítója, akkori szokás szerint, nagy halotti<br />pompát fejtett ki R. Gamaliel temetésénél, pedig R. Gamaliel<br />végvendeletileg meghagyta, hogy a legegyszerűbb módon fehér<br />lepedőben temettessék el és ezen rendeletével a sok családot<br />tönkrejuttató fényűzést, mely akkori szokás szerint a temetkezéseknél<br />dívott, akarta megszüntetni, mit el is ért − egészen<br />napjainkig.<br />46<br />5. §. A zsidók helyzete Titus, Domitian, Nervo és Trajan<br />római császárok alatt.<br />Mielőtt a zsidók beléletének vázlatában és e kor leghíresebb<br />emberének R. Akiba első rangú Tannaita jelentőségének<br />leírásában tovább haladnánk, a zsidóknak a nevezett<br />négy római császár alatti helyzetét kell egy pár vonással<br />ecsetelnünk. Titus uralkodása sokkal rövidebb volt, semhogy<br />a római birodalomban élő zsidóknak sorsára kártékony befolyást<br />gyakorolhatott volna. Kora halála a zsidók szerencséje<br />volt, mert bár a római íróknál jó uralkodóként szerepel,<br />úgy Judäa iránti kegyetlensége ellenkezőről győz meg<br />bennünket és méltán érdemli meg a jelzőt Rascha (gonosz).<br />A hitrege szerint elkövetett gaztetteiért egy szúnyog által<br />kínoztatott, mely agyába fúródott és halálra kínozta. Fivére,<br />Domitian, különösen a fiscus judaicus (zsidó adó) kérlelhetlen<br />behajtása által vált valódi ostorcsapássá a zsidóknak.<br />Bűnös életmódjáról és elvetemedettségéről a római történetírók<br />nem tudnak eleget írni és Juvenal gúnyköltő ezen időről<br />jegyzi meg, hogy nehéz róla gúnyt nem írni. Nemcsak a zsidókat,<br />hanem a zsidó vallásra áttérő rómaiakat is sujtá Domitian<br />egész kegyetlensége, sőt saját családjabeli Flavius<br />Clemens ellen is dühöngött, kit, zsidó iránti jóindulatáért<br />istentelenséggel vádolván, kivégeztetett (95) és mint látszik<br />Josefus történész is, ki zsidó régiségek czímű művét ép<br />ekkor fejezte be, áldozatul esett Domitian üldözésének. Még<br />nagyobb üldözéseknek, sőt teljes kiirtásnak szentelte a római<br />birodalomban élő összes zsidókat, e rettegés hírére a Szánhedrin<br />legjelesebb férfiai R. Gamaliel, R. Eliezer ben Azarjah,<br />R. Josua és R. Akiba Rómába utaztak a király haragját<br />lecsillapitandók, mely szándék kivitelében egy zsidóbaráti érzelmű<br />senator, ki a zsidó vallásra tért át halála előtt, névszerint<br />Ktia bar Sálom, saját önfeláldozásával, sikeresen<br />közreműködött.<br />A rettegés, mely az összes zsidóságot elfogta, csak<br />Nerva trónraléptekor oszlott el. Ezen igazságos, bölcs és<br />emberszerető császárnak fájdalom csak 16 hónapig tartó<br />uralkodása alatt a zsidók és proselyták sorsán azonnal<br />könnyítve lőn. A nevezett négy híres Tannaita, kik Domitian<br />halála és Nerva trónraléptekor még Rómában időztek, valószínűleg<br />sokat tőnek ezen jobbrafordulásért, melyet egy érem<br />47<br />is megörökített. Ennek első oldalán Nerva, a másikon pálmafa<br />van ábrázolva, mely alatt e szavak állanak, „fisci judaici<br />calumnia sublata” (a zsidó adó elleni vádak elejtettek). Nerva<br />a spanyol U l p i a n u s T r a j a n t választá utódul, ki Dácziát<br />leigázván, hírnevet szerze magának. Ezen csaknem 60 éves<br />ui császár egész Ázsiát, az Euphrat és Tigris közötti országokat<br />szerette volna Rómának meghódítani (114). A zsidók,<br />kik nagy számban lakták e vidékeket, föllázadtak és az<br />elégületlen párthusok és egyéb tartományokkal szövetkezve,<br />sikeresen daczoltak Trajánnal, ki azonban Március Turbo<br />által, továbbá Lucius Quietus első hadvezére által, kiknek<br />kegyetlenségeit kegyetlenséggel viszonozták a felkelők, hősies<br />küzdelem után legyőzte a zsidókat. Quietus tettei jutalmául<br />Paläestina helytartójává neveztetett ki (117), Trajan tervei<br />teljes kivitelének meghiúsulása fölötti fájdalmában meghalt<br />anélkül, hogy kedvencz vezérét Quietust nevezhette volna<br />ki utódul, mert ravasz felesége Plotina, azt hazudta, hogy ura<br />végrendeletileg A e l i u s Had r i a n t fogadta fiának és trónörökösnek.<br />6. §. Hadrian, Bar Koziba, (Bar Kochba).<br />Trónralépése utáni első idejében Hadrian a zsidók iránt<br />jó indulattal viseltetett, Lucius Quietus zsarnok helytartót<br />visszahívta, sőt a jeruzsálemi templom újbóli fölépítésére is<br />engedélyt adott. Hogy ezt később a samaritánusok áskálódásai<br />által visszavonta és hogy a nép elkeseredését R. Josua mint<br />csillapitá le, fent már érintettük. A háború azonban (132) annál<br />dühösebben tört ki, mennél tovább, − körülbelül 12 évig<br />− fojtották el a zsidók gyűlöletök és ingerültségük érzelmeit.<br />Oly ügyesen és alattomban történtek a felkelés előkészületei,<br />hogy Hadrian azok tudatára csak akkor ébredt, mikor<br />már a lázadás tüze kigyuladt. A felkelés lelke Bar Kochba<br />volt, Valódi neve (Koziba, vagy Kezib nevű város után elnevezve)<br />Bar Koziba volt. Midőn azonban ezen kiváló egyéniség<br />dicsősége és fényes reményekre jogosító hőstettei tetőpontján<br />először találkozott R. Akibával, a felkelés titkos előkészítőjével,<br />ennek lelkületére oly mély benyomást tett, hogy<br />R. Akiba Kozibara a sz. írás szavait „Csillag tűnt fel Jakobban”<br />(Móz. 4,24,27) alkalmazta, a legvérmesebb remények<br />megvalósítását várván tőle. Noha Jochanan ben Torta nem osztozkodott<br />R. Akiba reményeiben, mégis R. Akiba általi elismerés<br />48<br />következtében Bar Koziba, ki ezentúl Bar Kochbának, csillag<br />fiának neveztetek, a nép szemében a dicsfény sugarától volt körülvéve.<br />Csodaerősségéről sokat beszéltek és megjelenése varázsa<br />messze terjedt, úgy hogy minden ország zsidó lakosainak sokaságát<br />csoportosítá maga köré és mi több, még a konok ellenséget a<br />Samaritánusokat is lobogójához tudta édesgetni. Mohón kapva<br />ez alkalmán, hogy a gyűlölt római igát lerázhassák, még a pogányok<br />is hozzá csatlakoztak. Nem túlzott tehát a szám, mely<br />a felkelésben részesült, ha azt a zsidó kútforrások 400 ezerre,<br />Dio Cassius állítása szerint 580,000-re becsülik. Hogy katonai<br />elszántságát kipuhatolja, a seregbe való besorozást attól<br />tette függővé, hogy a szolgálatra kész katona saját maga<br />vágja le magának egyik ujját, később egy másik próbát tétetett<br />velők: lovaglás közben egy fát kiszakítani gyökereivel<br />együtt. Ezen merő hősökből álló seregében bízva, Bar Kochba<br />hetvenkedve ekkép szólt: Uram! ha bennünket nem is segítendesz,<br />úgy ellenségünknek ne légy legalább segítségül −<br />akkor nem fogunk megbukni. Egy ilyen hős sereggel nem<br />mérkőzhetett meg az akkori római helytartó Tinnius Rufus<br />(a zsidó kútforrásokban Tyrannus Rufus), ki kegyetlenségéről<br />hírhedt vala Judaában. Mindinkább visszaszoríttatott, úgy<br />hogy egy év leforgása alatt (132-133) 50 erőd és 985 város<br />esett a zsidók hatalmába. Hadrián az első időben nem vette<br />nagyba a felkelést, de midőn a római sereg vereségét jelentő<br />hír hozzá eljutott, új és új vezéreket küldött a felkelők ellen,<br />de nem nagyobb szerencsével. Bar Kochba oly biztosnak<br />vélte magát és a szabadságot oly közel kiküzdendőnek,<br />hogy már új érmeket veretett L'cheruth Jeruscholaim<br />„Jeruzsálem felszabadításának emlékére.” Az önállóság küszöbén<br />és a visszaállított állami épség előérzetében a hitehagyott,<br />úgyszintén a keresztyén zsidókat Bar Kochba megbüntette,<br />megkorbácsoltatta. Egyéb üldözésekben nem kínozta<br />és általuk Messiásként elismertetni nem volt szándéka, mint<br />hamis állítások híresztelek. Egyáltalján távol volt Bar Kochbától<br />a messiási szerep viszketege, ő csak népének fölszabadítója<br />akart lenni a római iga alól. És ez már nagyrészt<br />sikerült is neki. Két évig tartott már Bar Kochba országlása<br />(132-131). Hadrian nagy aggodalmakkal nézte Judäa<br />győzelmeit, leghíresebb vezérei meg veretesét. Végre kényszerült<br />Britanniából visszahívni korának legnagyobb vezérét<br />J u 1 i u s S e v e r u s t . Ez a harczszínterére megérkezvén,<br />egyelőre döntő lépést nem merészelhetett a sok erőddel<br />49<br />szemben. Legerősebb erőd Veter, (a zsidó kútforrásokban<br />Betar, Bettár)*) volt, továbbá, Kabul Szichin, Magdala, Tur<br />Malka, vagy Tur Simon, Bar Doroma, azaz bar Koziba megerődített<br />helyek voltak, mindannyian felső Galiläban<br />Sepphoris és Tiberiastól nem nagy távolságban. Ε két utóbbi<br />város azonban mint már Vespasian és Trajan alatt most is<br />alattomban a Rómaiakkal tartott. Egy másik harcztér a<br />Rimmon völgye volt, mely még Bikát Jadaim, Megiddo Jeszreelnek<br />is neveztetett. Itt történt az első összeütközés, miután<br />Severus a kipróbált római taktikát, mely már az első<br />felkelésben is sikerhez vezetett, alkalmazta volt, hogy ugyanis a<br />körülzártakat kiéheztette. A győzelmes római sereg innen<br />Tur Simonba, az erődítések szívébe hatolt; 100,000 római vonult<br />abba villogó kardokkal, és három nap és három éjjelen<br />át mészárolták a meglepett lakosságot. Hiteles kútforrások<br />hiányában csak mondákra vagyunk utalva. Ε szerint a város<br />oly nagy terjedelmű volt, hogy míg az egyik végén a<br />mészárlás folyt, a másik végén erről mit sem tudtak és vigadás<br />közt éltek a lakosok. (52) mások szerint 54 csatában<br />küzdöttek volna meg a zsidók a Rómaiakkal, míg az<br />erődök, Veter kivételével, ezeknek kezébe jutottak. Csak Veterben,<br />a legerősebb várban (kasztra Jesana, (d'Veter) =<br />veteres castra) tarthatá még magát Bar Kochba, itt folyt<br />a hős viaskodás a két legelső vitéz hadvezér közt, míg<br />végre Veter a várban uralkodó élelem és vízhiány, úgy továbbá<br />a Samaritanusok árulkodásai következtében elesett.<br />Mesés dolgokat beszélnek a viaskodás kétségbeeséséről és a<br />patakokká dagadt kiontott vérről, mely a lovak szügyeig<br />ért és az egy mértföldnyire eső tengerbe folyt. A zsidó<br />hitrege szerint Bar Kochba bukása onnan eredt volna, hogy<br />egy sok éven át ima és bőjtölésben elgyengült aggastyánt<br />R. Eleazart Modinból kivégezett volna. Ezen jámbort egy<br />samaritanus kém ugyanis Bar Kochba előtt azon gyanúba tudta<br />hozni, hogy az ellenséggel tart. Kérdőre vonatva az imába<br />elmerült nem felelt Bar Kochbának, ki ez által a gyanút<br />igazoltnak hívén, oly dühbe jött, hogy eltaszítá, mire ez<br />szörnyet halt. Erre egy hang hallata: „Te Izrael kezét<br />megbénítád, és szemét megvakítád, azért bénuljon meg a<br />te kezed, vakuljon meg a te szemed.” Nem sokára megta-<br />*) Aruch szótáramban Better czikkben kimutattam, hogy Veter=Vetera<br />castra, úgy szintén hogy Bar Droma nem jelent egyebet, mint Bar Kochbát, kiről<br />Tar Simon is vette elnevezését, Grätz és mások e tekintetben hézagost írtak.<br />50<br />lálták Bar Kochba fejét, melyről dicsekedve monda a találó,<br />hogy ő oltotta volna ki életét, de midőn azt közelebbről<br />megnézé a győző Severus, látta, hogy kígyótól volt körültekerve.<br />Ha − így szóla erre Severus − ha Isten nem ölte volna<br />meg, emberi kéz nem tehette volna. Ezen szerencsétlen kimenetelű<br />háborúban, mely Veter elestével (135 szintén Ab 9-én) nagyban<br />egészben be volt fejezve, csaknem egy fél millió zsidó<br />veszté életét. Óriási veszteséget szenvedett a római sereg is,<br />úgy, hogy Hadrian nem merte a győzelmet a senatusnak,<br />a szokásos záradékkal: „én és a sereg jól érezzük magunkat”<br />jelenteni.<br />7. §. Rabbi Akiba.<br />Mielőtt Hadrian vérlázító tetteit felsorolnék, melyeket<br />Veter eleste után véghezvitt, hadd jártassuk szemeinket egy<br />alakon, mely kevesed magával e szomorú korban az egyedüli<br />fénypont Izrael története egén. Ez az alak R. Akiba<br />ben Josef. Ezen szellemi óriás oszlopa vala a szétzúzott<br />zsidó nemzetiség romjaiból kiemelkedő hagyományos tannak,<br />melynek ő vetette meg legszélesebb alapját, valamint lelke<br />volt ama az előbbiekben leirt felkelésnek, mely a nemzet<br />politikai önállóságáért folyt küzdelemnek utolsó föllobbanó mécsvilága<br />vala. Az ész és kedély tulajdonai ritka párosítása<br />ölelkezik benne. Az egyesnek alapos átkutatása mellett mégis<br />az egészre irányult szelleme szövetkezek a nemzetét rajongón<br />szerető kedélybenső seggel, mely azonban csak termékeny tettek<br />és gyakorlati ténykedésben lelte kielégítését. R. Akiba a<br />gazdag Kaiba Selmának, kit fent (31. 1.) említettünk, barompásztora,<br />kora fiatalságában tudatlan volt és a tudósokat<br />annyira gyűlölte, hogy saját vallomása szerint, ha szerét<br />tehette volna, érzékenyen károsította volna. De gazdag urának<br />Rachel leánya, kit szeretett és kitől viszontszerettetett,<br />olyan nemesítőleg hatott reája, hogy egész lényét átalakitá.<br />Tanácsát követendő, a tudományosság pályára lépett és<br />negyven éves korában (mint a monda regéli) Gamzobeli Nahumnál<br />(40. 1.), kinek mindvégig hálás emléket őrzött meg,<br />sajátítá el az első elemeket. Hű Rachelje, ki titokban hitvese<br />lett és e miatt a felbőszült atyjától kitagadtatott, a<br />legnagyobb nyomornak engedte át magát, csakhogy férjét<br />tudománya gyarapítására buzdítsa, sőt hajtekercsein tett túl,<br />csakhogy élelmét rövid pár napra beszerezhesse, Midőn később<br />51<br />nagy tanítója R. Eliezer b. Hyrkanustól sok tanítványa társaságában<br />visszatért, (mondják) megleste volna hitvesét, ki<br />azon kérdésre, meddig akarja még özvegységét s szegénységét<br />folytatni, azt válaszolá: ha rajtam múlik, még addig<br />távol maradhat férjem, meddig már távol volt, csakhogy<br />tudományát gyarapíthassa. Erre R. Akiba vissza tért előbbi<br />tanítójához. Midőn később R. Akiba két annyi tanítvány<br />kíséretében mint nagytekintélyű tanító tért vissza, felesége<br />egy szomszédasszonytól egy ruhát kölcsönze, hogy méltón<br />fogadhassa híres férjét. Láttára térdét akará átkarolni, de<br />midőn R. Akiba tanítványai ebben őt meggátolni akarák,<br />így szólt a mester: „hagyjátok, mert mi ti vagytok, velem<br />együtt − neki köszönhetjük.” Kaiba Sebua pedig ily híres<br />vőre büszke lévén, leánya hű kitartását gazdagon megjutalmazá.<br />Most visszaemlékezett R. Akiba azon ígéretére, melyet<br />egykoron szegénységében feleségének tőn. Akkor ugyanis<br />a zord télen puszta szalmán aludt felesége és midőn valaki<br />panaszkodék, hogy lebetegedett neje számára még egy nyaláb<br />szalmát sem tud előkeríteni, melyen lenyugodhatnék,<br />Rachel a szegény emberrel megosztotta saját szalmáját. R.<br />Akiba ekkor feleségének ebbeli nagylelkűsége csodálatában felkiálta:<br />„ha megtehetném, Jeruzsálem városát aranyba foglalva<br />ajándékoznám neked.” Ezen éket most csakugyan<br />megszerzé neki; midőn R. Gamaliel felesége hasonlót kért<br />férjétől, ez viszonzá: „csak olyan asszony minő Rachel<br />igényelhet ilyen kitüntetést.” R. Akiba híre messze terjedt<br />országszerte. Az agg R. Dosa b. Harkinosz azzal szólitá<br />meg: „Te vagy-e az a R. Akiba, kinek hire bejárja az egész<br />föld kerekségét?” és R. Tarfon lelkesedésében azt monda<br />róla: „ki tőled megvál, megvál az élettől.” Csakugyan új<br />életet öntött a hagyományos tan oktatásába, a hagyomány<br />szerinte nem volt az emléktudomány merev tárháza, mint<br />tanítója R. Eliezernél, hanem szüntelen bugyogó forrás, melyből<br />új és új tantételek szülemlenek, mert a sz. írás minden<br />szava, minden betűje, mintegy az alap, melyen a hagyomány<br />magas épülete kiemelkedik. Ezen hagyományok szétágazó<br />elemeit bizonyos főelvekre vitte vissza, ő az első rendszeresítő<br />tanító, minthogy ő az első hagyománygyűjtő is. Mit R.<br />Jehuda Hanaszi kiépített, azt csak R. Akiba és ennek tanítványa<br />R. Méir építő köveiből, melyeket e kettő halomra<br />gyűjtött, tehette meg. A nagy elmeéllel kezelt eme mód- és<br />rendszer miatt nyíltan bevalló tták R. Akiba kortársai, hogy<br />52<br />nélküle sok szentírási törvény helyes értelmezése veszendőbe<br />ment volna, sőt túlzottan mondták, mi Mózes előtt elfödve<br />vala, az R. Akiba szellemének megnyílt. És midőn egyszer<br />R. Akiba, ki rendes tanhelyén Bene Berakban tartózkodék,<br />a jamniai Szánhedrintől távol volt, a határozathozatalt elodázták,<br />mondván: „ha R. Akiba nincs itt, akkor hiányzik<br />a tan.” Ezen sokoldalú, fennen hangoztatott dicsérete mellett<br />nem volt soha fenhéjázó, a miért is tanítói irányában, kiket<br />túlszárnyalt, alázattal viseltetek és szerényen mindenben felajánlá<br />szolgálatait, melyekre, kényes esetekben, mindig rá<br />voltak szorulva. R. Gamaliel és R. Josua idejében intéző<br />szereppel leginkább azért nem is bírt, mert szerénysége a<br />nagyok előtt őt hátráltatta. Döntő befolyással hitsor sósainak<br />életére, politikai mozgalmaira csak mint látszik R. Josua<br />halála után nyert. Hogy a Bar kochbai fölkelés előkészítésében<br />neki jutott ki az arszlánrész, már érintettük. Hogy<br />a nemzeti érzelmeket felelevenítse és feltüzelje a zsidóság<br />lakta számos helyeket látogatott meg, nemcsak a parthusok<br />országában levő tudomány főszékhelyeit Nisibist, Nehardeát,<br />hanem Afrikát is, azaz Cyrenét és a (Krake hajóm) Közép -<br />tenger szigeteit, mint p. o. Cyprust stb. beutazta − helyeket,<br />melyek a Bar Kochba felkelésben legjelentékenyebb részt<br />vőnek. A felkelés szerencsétlen kimenetele élete fölött is<br />döntött, mint a következőkben látjuk.<br />8. §. R. Akiba halála. A tíz vértana.<br />A zsidó nép Veter meghódításával halálos ágyon feküdt<br />és ha az ép akkor élő leghíresebb tanítók, a 2-ik Tannaita-rend<br />legelőkelőbb képviselői, mint R. Akiba, R. Izmael ben Elisa,<br />R. Tarfon, Modinboli R. Eliezer, galiläi R. José, R. Chanania<br />ben T'radjon, Samuel Hakaton, Simon ben Azai, Simon<br />ben Zoma s sok más jeles nem fejtették volna szellemi<br />tevékénységök legbehatóbb vallástudományi buzgalmát<br />ki, mondhattuk volna, hogy a leigázott zsidó nép végvonaglásban<br />vergődött legyen. De Hadrián kémkedő szemei<br />előtt ép ezen szellemi tetterő a vallás és hittudomány meggyökeresítése<br />terén tűnt fel rém gyanánt, mert ő Antiochus<br />Epifanes mintájára nem elégelte be a zsidó népnek megsemmisítésével,<br />ő a zsidóságot mint hittudományt és mint vallásfelekezetet<br />akarta eltörölni. Azért keveselte Hadrián, hogy<br />a harcztéren tehetetlen Rufus által Jeruzsálemet felszántatta<br />53<br />(136. ugyancsak a baljelentőségű Ab hó 9-kén), annak jeléül,<br />hogy egy új város emelkedjék a régi talaján, mely<br />különböző nemzetbeli népség által benépesített új városát<br />nevére A e l i a n a Capitolinának nevezte és saját szobrával<br />ékítette, vagy jobban éktelenítette és Vénus és Adonis szobrokkal<br />szerelte föl, mind evvel nem elégült be, a zsidó vallást<br />akarta gyökerestől kiirtani; a S'ma ima, szombati ünnepnap<br />a körülmetélés és egyátalján minden vallásparancsolat<br />megőrzését halálbüntetés tilalma alá helyezé. A Gezera,<br />Szekana, Smád azaz a vallásüldözés e szomorú ideje egészen.<br />Antiochus Epifanes elhatalmaskodási idejét idézte és elevenité<br />föl, − de a Makkabäusok sem hiányoztak a már nevezett<br />híres tanítók dicsalakjaiban. Ezek közül R. Akiba,<br />R. Tarfon, R. José, s többen Lyddiában, a római kémeket<br />kikerülendők, egy ismeretlen egyén felső kamarájában öszszegyűltek,<br />vitatkozván az iránt, hogy mi fontosabb: az elmélet,<br />a tanítás, vagy a gyakorlati parancs-teljesítés. Égető<br />kérdés volt ez, mert álláspontot kelle választani és a hívőknek<br />zsinórmértéket szolgáltatni mihez tartás végett. Eltértek<br />a nézetek a vitában, de elvégre határozattá emeltetett,<br />hogy fontos a jelen körülmények közt a tanulás, mert<br />ez ölében hordja a vallásgyakorlatot, amabból szülemlik ez.<br />Tehát a hitüldözés rémteljes idejében szabadott megszegni<br />a aprancsokat, − kivéve a három sarkalatos bűnt: istentagadást,<br />paráznaságot és gyilkolást, melyeket életével megvásárolni<br />tilos volt, de e parancsok megszegése csak a pillanatnyi<br />kényszerhelyzetnek kifolyása volt. R. Izmael helyesen<br />jegyzé meg: mióta a kényszernek kell engednünk, voltaképen<br />nem szabadna a házassági frigyre lépnünk, ne hogy<br />gyermekeink vallástalanokká neveltessenek, de akkor kihalna<br />Ábrahám ivadéka, jobb hát ha a túlszigorral egyelőre felhagyunk.<br />Megragadóan ecseteli egy másik e kényszer-helyzetet.<br />Miért, úgymond, szól egyik a másikhoz, miért korbácsoltatol<br />meg? Mert a Lulabot vettem kezembe! Miért fognak<br />karóba? kérdezik a másiktól, mert a Pessachot tartam<br />meg. Miért vagy máglyára ítélve? Mert, válaszol egy harmadik,<br />a Thorában olvastam, vagy gyermekeimet körülmetéltettem.<br />Sokan e szerint a tanítók jelesei által megengedett<br />megkönnyítései mellett is inkább életükkel lakoltak a<br />vallásparancsolatok teljesítéséért, semhogy azokat megszegték<br />volna.<br />Mindamellett sokszor a hitbuzgók kijátszották a római<br />54<br />kémkedőket, titokban és csellel teljesítvén a parancsolatokat.<br />De sajnos, ezen Makkabäus jellemű tanítóhősök tág<br />soraiban találkozott egy hithagyó is, névszerint Elisa ben<br />Abuja, kit gnostikusi téveszmék vezettek félre, miért is<br />Ac h e r n e k egy más embernek neveztetek, mert a többi tudóstól<br />oly annyira elütött. Ezen hitszegő kalauzolta a római<br />kémeket üldözésük szomorú művében. Ő lehetett az, ki a<br />poroszlókat arra figyelmeztette, hogy különösen a tanítást<br />gátolják meg, mint ő maga is tévé, midőn a tanulókhoz fúródott,<br />és ezeket a tanpályáról lebeszélte, mondván: „mit<br />akartok ti az iskolában, légy te építész, te ács, te vadász,<br />te szabó.” Hadrián kérlelhetlen szigorral büntette tehát első<br />sorban a nyilvánosan tanulókat és tanítókat, de ha voltak<br />is béke emberek, mint R. José ben Kisme, R. Eleasar ben<br />Párta, kik engedékenységet ajánlottak, úgy a túlnyomó nagyobb<br />része inkább vértanúságot szenvedt, semhogy kedvencz<br />foglalkozásuktól, a tanítástól és a tanulóknak tanítókká<br />való avatástól (szmicho kézfeltevés által) eltántorítatni<br />engedték volna magukat. A traditio tíz ilyen jeles martyrról<br />tesz említést.<br />Először végeztetett ki a híres R. Jismael ben Elisa a<br />13 hitmagyarázati szabály megállapítója. Mások érdekében<br />a könnyítés mellett szólalt föl, maga irányában szigorú volt.<br />Gyönyörű szépsége miatt, feje Rómába küldetett a császárleány<br />kívánságára. R. Akiba tartá fölötte és R. S imo n<br />felett a halotti prédicátiót, melyet látnokilag így végzett be:<br />„készüljetek a halálra, mert szomorú napok várnak reánk.”<br />oaiât maga fölött mondta ki végzetét. Rufus ádáz keze csakhamar<br />elérte. Rajta kapatván nyilvános tanításon, tömlöczbe<br />vettetett. Hiába intette az előtt egy békebarát, Pappos ben<br />Jehuda, hogy hagyjon fel a nyilvános tanítással, de R.<br />Akiba a következő mesével felelt: „Egy róka sétálván a<br />part mentében, a vízben lubiczkaló halakat szerette volna<br />partra csalni, biztos lakást ígérvén nekik, de a halak válaszolának:<br />ha mi itt elemünkben nem vagyunk biztosak<br />leselkedésed elől, hogy lennénk biztonságban elemünkön kívül.<br />Ha, így példázott R. Akiba, a sz. írás tanítása elemében<br />sem vagyunk biztosak az üldözés elől, mennyivel kevésbé<br />vagyunk, ha abból eltávozunk.” Midőn később Pappus<br />is abba a tömlöczbe került, a melyben R. Akiba volt, ehez<br />panaszkodott, hogy fájdalom csak haszontalanságok miatt,<br />de nem egy szent ügyérti küzdés miatt jutott vele egy sorsra.<br />55<br />Rufus, hogy az egész zsidóságot érzékenyen sújtsa a legnagyobb<br />tekintély kínzása által, R. Akibát huzamos időig hagyta<br />tömlöczben, őt a külvilágtól elzárván. De a börtönőrt még<br />is tudták kijátszani, midőn kétes esetekben a fogva tartott<br />nagy tanító véleményét csellel kipuhatolni sikerült nekik;<br />így például, midőn tanítványa R. Jochanan Haszandler házalóként<br />körüljárta tömlöczét e szavakkal: „ki vesz tűket,<br />ki vesz vellákat, érvényes-e a szabadulás a Chalicza alól?<br />R. Akiba megértette a czélzást és kikiáltott, van-e eladni<br />való orsód, van-e eladni való, − é rvényes!<br />Végre ütött halálórája, mit egykoron R. Eliezer ben<br />Hyrkanusz mestere, R. Akiba ama kérdésére, hogy milyen<br />sors vár rája, felele: a tied még borzasztóbb leend társaidénál,<br />az bekövetkezett most. Rufus a nagy tanító halálfájdalmait<br />hallatlan kínzással növeszté azzal, hogy vasvakarókkal<br />nyúzatta le teste bőrét. R. Akiba nyugodtan mondta<br />ezen hajmeresztő kínok közt a S'ma imát, tanítványai elszörnyűködve<br />jajveszékeltek: „hát erre jutottál mesterünk?<br />Teljes életemben, felelé, akartam foganatosítani a parancsot: szeresd<br />az Örökkévaló Istenedet teljes szíveddel és teljes lelkeddel,<br />most örülök, hogy életemet az istenszeretetnek feláldozhatom!<br />és ennél a szónál echod (Isten) „egyetlen” lehelé ki<br />tiszta lelkét az a férfiú, ki egyetlen, páratlan volt a maga<br />nemében, rendkívüli életével hasonló volt rendkívüli halála.<br />„Vele, úgy mondták még később, megtörettek a törvény karjai<br />és eltemettettek a bölcseség kútforrásai.” − A negyedik<br />vértanú, R. Chanina b. Tradjon, R. Méir ipja volt. Nyilvános<br />előadás bűnében elmarasztalva, máglyára vitetett, a<br />sz. írással és nedves gyapjúval körültakarva, hogy az elégés<br />lassabban történjék. A végrehajtó poroszló tanácslá neki,<br />hogy távolítsa el a nedves gyapjút, mit nem tett a kínzott,<br />mert ezáltal, monda, öngyilkosságot követnék el magamon.<br />Ezen jellemerősség annyira meghatá a poroszlót, hogy ez levéve<br />a gyapjút és maga is a lángokba dőlt. R. Chanina<br />nejét szintén halálra ítélték és leánya erkölcstelen helyre<br />vitetek, hol azonban erkölcstisztaságát megőrzé. R. Chuzpit<br />ki a jamniai Szánhedrinban Methurgeman (tolmács, szónok)<br />volt és R. Jesebáb, ki törvényszéki titkár volt, kerültek<br />kínos kivégeztetésre, az elsőnek, mint nyilvános szónoknak,<br />kivágatott a nyelve, Még Juda ben Baba vértanúsagáról<br />bírunk hiteles adatokkal. Ő ugyanis olyat cselekedett,<br />mi Hadrián szemében halálos bűn volt, és pedig<br />56<br />tanítványokat nyilvános tanítókká avatott fel. Hogy valamely<br />zsidólakta városra veszélyt ne hozzon, Szemicha<br />általi fölavatásával, azért Juda b. Baba Usa és Sefaram<br />közti völgybe vonult, hol kézfeltevéssel 7 jeles tanítványt<br />Rabbikká avatott föl. Egy római csapattól meglepetve, alig<br />vala a tanítónak annyi ideje, hogy az ép felavatottakat gyors<br />futásra indítsa. („) maga nem tágult és „300 lándzsaszúrással<br />testét olyanná tevék a római katonák, mint valami szitát.”<br />A többi martyrságot szenvedőkről nem bírunk hiteles<br />adatokat. Emlegetnek még R. Tarfont, R. Eleazar Charzanat,<br />R. Jósét, R. Simon ben Azait, R. Eliezer b. Samuát<br />és R. Juda Hanachtomt. Ezen vértanuk, kik különböző időkben<br />végeztettek ki, megörökíttettek kesergő imában, melyet<br />az engesztelés és Ab hó 9-ik napján mondanak.<br />Hadrián véruralkodásáról, mely Veter bukását három<br />évig haladta meg (138), még feljegyzésre méltó, hogy alatta<br />váltak el a keresztyén zsidóktól a keresztyének, miután<br />amazok szenvedéseit tűrni nem akarák.<br />II. FEJEZET.<br />3-ik Tannaita-kor.<br />9, §. Antonius Pins. Usai zsinat. R. Simon.<br />A Hadriáni háború és vérparancsolatok gyökeresen felforgatták<br />a rendet és a békés fejlődést akadályozták. A<br />megtizedelt zsidók száma nemcsak a háborúban elesettek és<br />kíntornázattak által csökkent, hanem az által is, hogy sokan<br />a keresztyének, pogányok és samaritánusokhoz mentek<br />át. Az idők mostohaságában tizenhárom város lakói idegen<br />népekbe olvadtak. R. Akiba tanítványai Babyloniában nyertek<br />menhelyet, mely ha az üldözések még soká tartottak<br />volna, már most azon rangra emelkedett volna, mint a minőnek<br />egy századdal később látjuk. Szerencsére azonban Hadrián<br />csúfos kimúlása után az emberségesebb érzelmű Titus<br />Aurelius Antonius, melléknévvel Pius, jutott uralomra.<br />Mindjárt kezdetben könnyíte a zsidók tarthatlan helyzetén.<br />R. Jehuda ben Samua, egy küldöttség élén kérvényezte a<br />helytartótól a könnyítéseket. Ab 15-én le is jött a rendelet,<br />hogy Veter körül halomra heverő hullák eltemettethetnek.<br />És azon csoda hálás emlékére, hogy rothadásnak nem in57<br />dúltak még a hullák, az ebéd-imát még egy benedictióval<br />(hataub vehametib) toldották meg. Egy évvel később Adar<br />28-án az az örömliir terjedt el, hogy egy császári rendelet a<br />Hadrián zsarnok rendeleteit visszavonta, és hogy a zsidók,<br />(a proselyták kivételével) ismét a circumcisiot végezhetik<br />gyermekeiken. R. Akiba hét tanítványa, a hagyomány ezen<br />időbeli tekintélyei is, megtértek Babyloniából. Voltak pedig<br />ezek: R. Méir, R. Juda b. Hai, R. José b. C h a l a f t a ,<br />R. Joe ha nan H a s z a n d l a r , R. S imo n b. Joch ai, R.<br />Ε l i e z er b. Jakab, R. N e h emi á s . Az első legégetőbb<br />szükségletek (ünnepnapok kitűzése) után Usába, mely már<br />Bar Kochba alatt rövid időre a Szánhedrin székhelye volt,<br />gyülekezetet hívtak egybe, hol a részint feledésnek indult<br />hagyományokat újból felelevenítek, részint a hatály önki ν üli<br />vallásgyakorlatot újból ünnepélyesen érvényesítettnek nyilatkoztatták.<br />A megszakadt hagyomány lánczolatát ismét össze<br />illesztették. Ε harmadik Tannaita-kor legjelesebb képviselői<br />valának R. Gamalielnek fia, III. Simon, a babyloni R.<br />Nathan, R. Méir és R. Simon ben Jochai. Az első csak<br />csodával menekülhetett a Hadriáni vérfürdő elől, úgy látszik<br />Babylonba és visszatérése után ismét a patriarchátusba<br />helyeztetett. Elnök-helyettes volt a nemes származású R.<br />Nathan, R. Méir pedig referens (Chacham). A kültiszteletben<br />egyrangúak voltak, és midőn ezt R. Simon megmásítani<br />akarta, csaknem az atyja Gamaliel idejében történt viszályokat<br />idézte volna elő. Részint mert nagyobb tekintélyt akara a<br />patriarchatusi tisztségnek szerezni, részint tán mert éreztethették<br />vele, hogy nálánál nagyobb tekintélyek valának,<br />azért R. Simon azt az újítást hozta be, hogy a szánhedriali<br />üléseknél az elnök és egyéb tisztviselői előtt felkelni szokott<br />nép, mely mindaddig állva maradt, míg a leülésre nem szólították,<br />ezentúl csak az elnök előtt mutassa be ezen tisztelgést,<br />míg az elnökhelyettes előtt csak az első sor álljon<br />fel, a Chachámnak még kisebb kültisztelet mutattassék. Ε<br />miatt a két utóbbi zúgolódott és R. Simont majdnem megfosztották<br />tisztétől, de még jókorra kiegyenlítették e kényes<br />ügyet. Békülékeny természetét legjobban visszatükrözteti R.<br />Simon jelszava „három dolgon áll a világ: igazságon, jogon<br />és békén.”<br />10. §. R. Méir es kortársai.<br />Ezen kor legkiválóbb tudósa R. Méir volt, kinek va58<br />lóságos neve Miasa (Moise=Mózes) volt. Méir: „világító”<br />nevét csak bő tudományosságának s lángelméjének jelzéséül<br />nyeré. Kereset-módja a szépírás és a szentírás lemásolása<br />volt. Rézgáliczot vegyítvén a tentába, ez fényessé vált és<br />azért keresett annyit ebbeli foglalkozásából, hogy a 3<br />Sekel heti keresetnek két harmadát családjának fentartására,<br />egyharmadát szűkölködő tudósok támogatására fordíthatta.<br />R. Chananja b. Tradjon híres leánya Beruria volt hitvese,<br />kinek unszolására sógornéját a rosz házból, hova kárhoztatva<br />volt, életveszélylyel kiszabaditá, miután erkölcstisztaságáról<br />meggyőződött. R. Méir előbb R. Ismaelnek később<br />R. Akibának volt tanítványa. Ez utóbbitól már kora fiatalságában<br />nyeré felavattatását, de úgy látszik fiatalsága<br />miatt nem ismerték el önálló tanítóként; élczésen jegyzi meg<br />ezért „ne nézz a kancsóra, hanem arra mi benne van, olykor<br />új kancsó ó borral teli, és van régi kancsó, melyben<br />új bor sincs.” Egyáltalján szerette a példázást és a mesék<br />használatát. A kortársak és az utókor nagyon magasztalják<br />elmeélét, bölcseségét és jellemét. Közmondássá vált róla:<br />ki csak R. Méir pálczáját érinti, már bölcs lesz. R. José<br />pedig reá alkalmazta azon állítását, hogy ha R. Méir (és<br />R. Nathan) nincsenek a gyűlésen a Thora sincs ott. Már<br />ugyanis fent elmondatott, hogy R. Simon újítása által a<br />két jeles férfi személyesen sértve érezte magát és a szánhedriális<br />ülésektől egy ideig távol maradtak. R, Méir csellel<br />módját találta mégis, hogy a bonyolódott kérdések kerültek<br />szőnyegre és miután megfejteni nem tudták R. Jose az<br />említett panaszra fakadt: mi itt vagyunk, de a tan künn<br />van. Az eltávolított két férfiút tehát R. Simonnak vissza<br />kellett hívnia, csakhogy nevökben nem mondott hagyományos<br />tételt. „Némelyek állítása szerint” R. Nathant, „mások<br />vélekednek” kitétellel pedig R. Méirt értette. Ezen sértő<br />bánásmódot megsokalta R. Méir és végkép odahagyta a<br />Szánhedrint és Kis-Ázsiába költözött, miután Emmaus, Tiberias<br />és Damaskusban tanított volt. Sok tanítványa közül az<br />éleseszü Symmachos vált ki. Legnevezetesebb R. Méir tanmódjában<br />a rendszer, melyet R. Akibától elsajátított, a mint<br />hogy a „Misna” hagyományok gyűjtését folytatta és rendezte.<br />R. Méir jó lábon állott egy pogány bölcsészszel (Euonymossal<br />Gadarából) sőt a hitszegő Achernál is tanult egy ideig.<br />Ε miatt kérdőre vonva, válaszolt: ha gránát almát találok,<br />belét megeszem, héját eldobom. Példás volt alázatossága,<br />59<br />melylyel egyszer önmegsértést is eltűrt, csakhogy a családi<br />békét helyreállítsa. Az ő és Beruriának Istenben vetett<br />bizalma két gyermekének hirtelen elhalálozásánál szívet<br />nyerő nyilatkozatokban mutatkozék és fölötte tanulságos vala.<br />R. Simon b. J o c h a i volt II. Méir után e kor leghíresebb<br />embere. Atyja úgy látszik a római udvarnál tiszteletben<br />állt, de ö maga dühös ellensége volt Rómának. Egy<br />kedvezőtlen bírálat, melyet ellene mondott, tudomására esett<br />a római helytartónak és halálra Ítélték, de még idejekorán<br />megszökött és fiával 13 évig tartózkodók elrejtve Charuba<br />nevű barlangban. Rejtekében valamint később kizárólagosan<br />a szintén dialektikus tanmódjának élt és hosszú<br />életű lévén a jövő Tannaita korhoz is számíttatik. Valamint<br />ő, úgy veje R. Pinchas b. Jair csodatevőknek tartattak, mi<br />az elsőre nézve teljesen nem áll. H a m i s a n neki tulajdonítják<br />Zohár könyvét, de igenis a S z i f r é bibliai Midrásnak<br />ő veté meg alapját. Szépen hangzik erkölcsös jelszava: inkább<br />tüzes kemenczébe hagyja magát valaki bedobni semhogy<br />mást nyilvánosan megszégyenítsen.<br />Hangzatos neve volt ez időbeli R. J e h u d a b. Iiai<br />tanítónak, ki kádármesterséget űzött és saját maga készítette<br />hordón tartá előadásait. Saját magára a lehető legkevesebbet<br />költségeskedett, miért is jámbornak neveztetek, ezt meg<br />is érdemelte ritka becsületessége által. A zsidók és rómaiak<br />közti súrlódásokban ügyesen tudta, mint R. Josua,<br />kivel sokban hasonlít, a népet lecsitítani és mert sikerrel<br />emelt szót, azért nevezték „első szószólónak” (Ros hamdabrim);<br />szép jelszava volt: „fontosa munka, mert tiszteletben<br />tartja, ki azt szorgozza.” Továbbá: „ki nem tanítja fiát valami<br />mesterségre, az mintegy rabló mesterségre neveli.” Ő<br />vetette meg alapját Szifró halachiai Midrásnak, mely Mózes<br />harmadik könyvéhez való magyarázat. Nevezetes tanító volt még<br />Szephorisi R. José ben C h a l a f t a a „Szeder Ólam”<br />krónika szerzője. Misna-gyűjteményeinek görög nevet Nomikon<br />(törvénygyűjtemény) adott, foglalkozására timár volt.<br />Ezen kor híres tanítói közé tartozik még a babyloniai<br />R· Nathan, ki a Szánhedrin másod elnöke volt és szintén<br />Misna gyűjteményéről nevezetes. Említésre méltók még R.<br />Chanina b. Chachinai, R. Eliezer ben Jakob, a Galiläi R.<br />José fia, ki 32 halacha magyarázati szabályáról ismeretes.<br />A külföldi Tannaiták között fölemlítendők R. Juda b. Bathyra<br />Nisibisben, R. Chanina R. Josuanak testvéröcscse Nahar<br />60<br />Pakodban, hol egy ideig veszélyeztette az usai Szánhedrint<br />vetélkedése által és végre R. Matiah ben Oharas Rómában,<br />III-ik FEJEZET.<br />4-i k T a n n a i t a - k o r .<br />11. §. Rabbi Jehuda Hanaszi és tanítványai.<br />Valamint az első Tannaita nemzedék egy kiváló képviselő<br />által nyerte színezetét, jellegét − ugyanis R. Jochanan b.<br />Zakkai személyében, akként a Tannaitak sorozatát bezáró e<br />negyedik nemzedék R. Jehuda Hanasziban leli legsajátosabb<br />képviseltetését. Kimagasló alakja mellett a többi tudós eltűnt.<br />A nap ragyogó fényében amazok csak tündöklő csillagok<br />voltak e kor története egén. A Bar kochbai fölkelés<br />utófájdalmának lázongó idejében 150-ben született, R. Simon<br />patriarchának volt fia Juda, kinek kitűnő képességei oly gyors<br />fejlődésnek indultak, hogy atyja már kora fiatalságában a jeles<br />tanulók számára kijelölt első sorba ültette. Első tanítója<br />Juda b. Kursai volt, kinek legnagyobb dicsősége híres tanítványában<br />rejlik. Főtanitói azonban R. Simon ben Jochai<br />és R. Eliezer b. Samua voltak, mely utóbbinak tantermei<br />zsúfolásig tömvék, úgy hogy egy-egy ülésen hatan is foglaltak<br />helyet. R. Juda 170 körül foglalta el atyja patriarchátust<br />tisztjét és azonkívül birtokába jutott nagy vagyonának,<br />melyről mondták, hogy R. Juda istálói többet érnek,<br />mint a perzsa király kincstárai. De ezen nagy vagyonát<br />csak a közjóra fordítá, táplálván a szegényebb tanulókat,<br />kik a messze távolról gyülekeztek hozzá, úgy szintén a tudósok<br />özvegyeit és árváit, később nem az érdemlegesség,<br />hanem szűkölködés nézpontjából indulván ki, különbség<br />nélkül részesített mindenkit a jótéteményekben, ki azt igénybe<br />vette, így p. o. még a hitszegő Acher elszegényült leányait<br />is. Nagy vagyonának csak annyiban vette hasznát saját<br />személyére nézve, hogy csak a legelodázhatlanabb szükségleteket<br />fedezte belőle. Azért, nem pedig mert kezét övén<br />alól lejebb nem tette, méltán volt nevezhető „kadós” szentnek.<br />Mondták is róla, hogy Mózestől R. Judáig a tudomány<br />és jellemnagyság egy személyben nem volt oly tökéletesen<br />egyesítve. Külállása is igen tekintélyes volt, mert az<br />Antoninek valamelyikével baráti viszonyban állott, noha nem<br />61<br />tudni, hogy a 9 közül, ki ezen nevet viselte, melyik értetik.<br />Éhez még azon nehézség is jár, mivel ideje nem volt ment<br />a rómaiak által okozott sérelmektől, így R. Achija többek<br />közt oda nyilatkozott: Isten tudta, hogy a zsidók el nem<br />tűrhetik a rómaiak uralmát, azért ada menhelyet nekik<br />Babilóniában. Továbbá ép R. Juda idejében keletkezett a<br />Kelila nevű új adó nem (aurum coronarium − korona pénz),<br />mely oly nyomasztó volt, hogy Tiberiás községének lakói<br />előle megszöktek. Különben R. Judának nagysága nem abban<br />keresendő, hogy a római Antoninok valamelyikének<br />barátsága fényében tükröződék, hanem ama szellemi nagyságban,<br />mely őt dicssugaraival övedzte. Oly kétségbevonhatlanul<br />ismerték el benne kortársai az első tekintélyt, hogy mi<br />után atyja Simon és nagyatyja Gamaliel hasztalan fáradoztak,<br />önkényt esett osztályrészéül, ugyanis a patriarchátus<br />nagy becsben tartása. Feje és lelke lévén a Szánhedrinnak<br />az alelnöki és referensi tisztség fölöslegessé vált. Ezen teljhatalom<br />R. Judát egyedurává tévé korának. A tanítók kinevezése<br />kizárólagosan tőle függött és a legcsekélyebb kihágásnál<br />minden egyéb jeles tulajdonok birtokában, az illető nem<br />tarthatott igényt a Rabbi czímre, mihelyst R. Juda ezen kihágásról<br />értesült, így p. o. kedvencz tanítványa a köztiszteletben<br />álló R. Chijja, ki már felavatott tanító volt, 30 napra lett társaságából<br />száműzve egy tréfáért. Sámuelnek ki R. Judát<br />hosszas betegségéből kigyógyítá, nem engedé meg a Rabbi<br />czím viselését, tán mert azt az ötletet koczkáztatá: hogy<br />Ádám könyvében fel van jegyezve, hogy Sámuel bölcsnek, de<br />Rabbinak ne neveztessék − és hogy Te általam meggyógyitassál.<br />Lehet különben, hogy Sámuelnek hagyományos<br />tudomány ismerete nem látszott elég bőnek R. Juda szemében.<br />De Simon bar Kappáról mint bizonyost tudjuk, hogy tőle egy<br />elkövetett tréfáért vonta meg Rabbi Jehuda a Rabbi méltóságot.<br />Egy lakománál ugyanis R. Jehuda vejével a gazdag<br />de tanulatlan Bar Eleasával egy költeményt szavaltatott<br />Bar Kappara, melynek gunyoros éle R. Jehuda háztartásában<br />nagy szerepet játszó szolgálók ellen volt intézve. R. Jehuda<br />észrevette a mosolygó Bar Kappárán, hogy ő a költemény<br />szerzője és hozzá fordulva így szólítá meg: „nem ismerlek<br />el felavatottnak.” Ilyen túlszigorú ellenőrzői vigyázata R.<br />Jehudának, hogy méltóságán csorba ne ejtessék, itt-ott elégületlenségre<br />adott alkalmat, minek a pohár mellett jó kedvükben<br />R. Chijja nagy reményű ikergyermekei Juda és<br />62<br />Chiszkija kifejezést is adtak, de általában elnézéssel voltak<br />R. Jehuda e gyengéje irányában, mely egyedüli hibája volt.<br />Sőt oly tisztelettel viseltettek irányában, hogy csak Rabbinak<br />nevezték, ezzel jelezni akarván, hogy ő mindnyájuknak<br />legelső tanítója. Ezen elnevezésre, mint a legfőbb tekintélyre<br />méltán igényt is tarthatott halhatatlan műve által. Ő volt<br />ugyanis a Misna végleges szerkesztője, R. Akiba és R. Méir<br />Misna gyűjteményeit vévén alapul, saját gyűjteményeivel<br />gyarapítá és rendbe hozva 6 részre osztá. Ezen gyűjtemény<br />csakhamar köztisztelés és oly becsülésben részesült, hogy az<br />előbbi tanítók hason kísérleteit mindinkább háttérbe szorítá,<br />különösen midőn számos tanítványa elszéledésével R. Jehuda<br />Misna gyűjteményei, melyek több századig csak élőhagyományképen<br />feliratlanul éltek − tanítás alapjául szolgáltak.<br />Agg korában R. Jehuda új felülvizsgálatnak veté alá Misna<br />gyűjteményét, melyen itt-ott javítgatott és egygyel-mással<br />megtoldott. Ε második alakban használták tanítványai Babylonban<br />a Misnát, holott fia Simon az első fogalmazványhoz<br />tartá magát és ahhoz itt-ott toldalékot is függesztett. A<br />Misna, mely az úgynevezett héberségben, rabbinikus irályban<br />latin, görög, aram műszavakkal bővelkedő nyelven, világos<br />tömör és velős rövidséggel van szerkesztve, alapul<br />szolgált a Talmud vagy Gremárának és a hagyományok teljes<br />tárlatát foglalja magában és a minden időre megszilárdult<br />hagyomány tanát képezi a zsidóságnak, mely az írott törvénynyel<br />csaknem egyrangú jelentőséggel bír.<br />R Juda, vagy legtöbbször csak egyszerűen Rabbi,<br />kinek tanszéke Sefaram, Beth Searim, később Sepphorisban<br />vala, a tett embere is volt, mert újításokat mert behozni,<br />így p. o. az ünnepeknek küldöttek általi közzé tételét és a<br />tizedek adásában való tetemes megkönnyítést. Harmincz évnél<br />tovább vezette a zsidóság ügyét s ült a patriarchátusban.<br />Halálát nyugalommal látván közelegni, fiát: Gramalielt választá<br />patriarchának, fiát Simont Chachámnak; a Szánhedrin-<br />collegiumnak meghagyá az egyszerű temetkezést és hogy<br />ne rendezzenek túlzott gyászünnepélyeket. Közelgő halála<br />kimondhatlan részvéttel tölte el Sepphoris környékét, honnan<br />messze földről jöttek a hogyléte után kérdezősködők<br />beláthatlan seregei. Mintha nem is lenne lehetséges, hogy<br />meg kellene halnia, halállal fenyegették azt, ki a közkedvességű<br />nagy tanító halálát hírül adná. De midőn a szomorú<br />Valóság még is bekövetkezett, Bar Kappara befödött fővel<br />63<br />szétszaggatott ruhákkal jelent meg a feszült figyelemmel<br />nesztelenül álló néptömeg előtt e szavakat hangoztatván:<br />„Angyalok és halandók viaskodának a frigyszekrényért,<br />győztek az angyalok és eltűnt a frigy szekrény.”<br />A nép érté a szomorú hírt e képletes kifejezésben. −<br />Meghalt ő” kiáltanak, „ti mondjátok” volt Bar Kappára<br />válasza. R. Juda pénteken halt meg hasbetegségben, melyet<br />a tudósok betegségének neveztek. Beláthatlan tömeg kiséré<br />a holt tetemet. Sepphoristól Beth-Searimig, tizennyolcz zsinagógában<br />tartottak gyászünnepélyt, még Ahronidák a törvény<br />tilalma ellenében is foglalatoskodtak a hullával.<br />Utódának III. R. Gamalielnek tevékenységéről (210−<br />225) csak annyit tudunk, hogy atyja rendeletét pontosan<br />végrehajtá. A kor jellemét legjobban visszatükrözteti jelszava:<br />szép a tanulmány világi foglalatossággal egybekötve,<br />mert a kettő körüli fáradozás felejteti el a bűnt, de a tudomány<br />kézimunka nélkül végre elvész, sőt bűnt is von<br />maga után. És kik a község ügyeivel foglalkoznak, foglalkozzanak<br />azzal magas czélból. „Legyetek óvatosak a (római)<br />hatalommal szemben, mert csak önhaszonból hozzák az<br />embert közel magukhoz, barátoknak tettetik magukat, ha<br />önérdekeik így kívánják, de nem válnak az ember hasznára<br />szorultságában.” A római hatalom csakugyan ilyen haszonleső<br />volt, habár Caracalla és Elegabal császárok alatt<br />se rosz, se jónak nem lehet mondani a zsidók állását, de a<br />békét lelkiismeretesen használták R. Jehuda tanítványai, kik<br />a féltannaitákhoz soroztainak. Ezek voltak: R. Jannai, R.<br />Chijja két fiával, Juda és Ohiskijával, Bar Kappara, Levi<br />bar Sziszi, R. Usaja az öregebb, a „Misna atyja” jelzővel,<br />végre Abba Areka (Rab). Mindezen fényes nevekhez áldásdus<br />tevékenység fűződik, a Misna tanulmányozás és gyűjtés<br />pontjában, de R. Juda Misnája oly feltétlen tekintélyben<br />állt, hogy amazok Misna gyűjteményét éhez viszonyítva csak<br />Boraitha külmisnának. azaz R. Juda gyűjteményén kívül<br />állónak nevezték és terjedelmesebb foglalkozásuknál fogva<br />misnajoth gedoloth, nagy Misná-nak hivattak.<br />64<br />MÁSODIK KORSZAK.<br />IV. FEJEZET.<br />Az Amoriták kora.<br />12. §. 2-ik Juda Pátriarcha.<br />Történeti igazság, hogy a zsidók szellemi fejlődése leginkább<br />párhuzamosan szokott haladni azoknak politikai es<br />polgári helyzetük kedvező voltával. Ezt tapasztaljuk újból a<br />Tannaiták korának letűntével s 2-ik Gamaliel halála után bekövetkezett<br />kedvező politikai áramlatnál. Bizony már ideje<br />volt, hogy annyi gonosz római császárokra egy igazán jó<br />császár üljön a trónra. Alexander Severus rövid 13<br />évi uralkodása, melyet a rómaiak t ü r t e k, új életet és szabadabb<br />mozgást s éber szellemi sürgést-forgást idézett elő a<br />palaesztinai zsidók körében. Evvel a jobbrafordulattal esik<br />össze az első Amoriták lángelméjű nemzedéke, melynek legkiválóbb<br />képviselői valának Paläestinában a patriarchán kívül:<br />R. Jochanan ben Nafcha és R. Simon ben Lakis és<br />Babyloniában Abba Areka- és Sámuel.<br />Vegyük sorra!<br />R. Juda a második, atyja 3-ik Gamaliel után 225-ben<br />vette át a patriarchátust, székhelyét pedig Sephorisból Tibériásba<br />helyezvén át. Róla már biztosabban tudjuk, hogy<br />melyik római császárral volt jó viszonyban: ez volt ugyanis<br />a már nevezett Alexander Severus (222-235), ki a Talmudban<br />Asverus név alatt ismeretes. Már azon körülmény,<br />hogy palotája felébe irattá Hillel arany mondatát: „mit nem<br />akarsz, hogy veled történjék, másoknak se tedd”, mely<br />mondatot jelszavának választá, továbbá azon körülményből,<br />hogy Ábrahám képét Orpheus és Jesus ábrázolataji mellé helyezé,<br />sejthetjük, hogy a zsidóknak pártfogó barátja vala, és hogy<br />2-ik Juda pátriarcha iránt baráti jó indulattal viseltetek<br />és mivel ez a pátriarcha is, miként nagyatyja az 1-ső Juda<br />szintén Rabbi vagy Rabbenunak neveztetek, azért valószínű,<br />hogy az unokáról történetileg bebizonyított baráti viszonyt<br />szemben a jó római császárral, (Asverus) Severusben Antoninussal,<br />az első Judára is átvitték. Ezen igazságos és ember szeret g<br />császár, kit az alexandriai zsidófalók Archisynagogus templom<br />65<br />elöljárónak csúfoltak, annyira kedvelte a zsidókat, hogy a<br />zsinagógának (Tiberiásban?) arany gyertyatartót, a patriarchának<br />nagyobb terjedelmű földtelket adott ajándékul, saját<br />oltára számára pedig a hajdani jeruzsálemi oltár mintaképét<br />kérte ki magának, mely oltár ábrázolására R. Juda az ő<br />házibarátját R. Romanust ajánlá a császárnak. Oly kedvező<br />kort éltek a zsidók Severus alatt, hogy uralkodására alkalmazták<br />Daniel azon kitételét „lia legyőzetnék is, kis segítséget<br />mégis találnak.” Ezen szabadabb mozgásból magyarázható<br />ki, hogy sokat megengedett a patriarcha, mi a zsidók és<br />rómaiak sok éves gyűlöletének kifolyása miatt azelőtt tilos<br />volt, így p. o. az olajnak a pogányoktól való megvásárlását<br />és élvezetét. Midőn ezen újításnak híre Rabnak tudomására<br />jött Babyloniába, a hirtmondó R. Szimlainak hitelt nem<br />akart adni. A patriarcha még a pogányoktól vett kenyér<br />elvezetét is akarta megengedni, de ezt még sem merte, félő,<br />hogy újítónak nevezik, úgyszintén a 9-ik Abra eső szomorkodást<br />is szelidíteni volt hajlandó, de ebbe se egyeztek<br />kortársai, de igenis megengedték a menyasszonynak ünnepélyes<br />öröm-díszmenetét, mi azelőtt a szomorú időkben tilos<br />volt. Abból, hogy a patriarcha ezen újjításokat behozni merte,<br />nemcsak a régi római gyűlöletnek csökentését, hanem azt<br />is lehet következtetni, hogy 2-ik Juda nagy tekintélynek<br />örvendhetett. És noha kapzsiságot vetettek szemére, a menynyiben<br />hivatalt osztogatott az érdemteleneknek is, jha gazdagok<br />voltak, mégis becsülésben állott, mi különösen halálánál<br />bizonyult be fényesen.<br />Fivére Hillel inkább a Haggadával foglalkozott és<br />Jullos, vagy Huillus. néven említtetik Origenes által, kinek<br />tanítója volt.<br />3. §. Az Amoriták s társai R.. Chemina, R. Jochanan,<br />R. Simon b. Lakis.<br />A Tannaiták és féltannaiták utáni t ö r v é n y é r t e l m ez<br />ő k e t Amoritáknak (Amoráim, azaz magyarázók, értelmezőknek)<br />nevezik, mert a Misnának részletes magyarázatával és<br />minden oldalról való megvilágosításával foglalatoskodtak. Az el<br />ső Amora, ki meg egyszerű kezdetleges értelmezéssel és pedig<br />Jochannal él, melyet hagyományilag örökölt, volt: R. Chanina<br />(180-260), egy nemes származású és orvos.<br />Jámborsága miatt nagy tiszteletben részesült még a caesa66<br />riai proconsul előtt is. Kortársai voltak R. Ε fesz és Levi<br />bar Sziszi. Az előbbieket messze túlhaladja szellem nagyságban<br />és eredeti magyarázat-gyakorlottságban R. Jochanan<br />b. Nafclia (199−279), ki sógorával R. Simon b. Lakissal<br />e kor legnagyobb amorái vallanak.<br />a) R. Jochanan korán elárvult és szokta mondani,<br />egy tekintetben szerencse hogy árva, mert különben aligha<br />lett volna képes a gyermeki kötelezettség egész szigorának<br />megfelelni. R. Jochanan oly bájos szépségű volt,<br />hogy erről a kútforrások költői elragadtatással emlékeznek<br />meg. Ilfa tanulótársával üzérkedett, de később<br />teljesen visszavonta magát az üzleti életből, hogy kizárólagosan<br />a tudománynak szentelje magát. R. Juda patriarchának,<br />(kitől úgy látszik segélyeztetett), nélkülözhetlen<br />embere volt. Sokoldalú bő tudománya, fürkésző, bonczoló<br />esze számtalan magyarázattal gazdagítá meg az irodalmat,<br />úgy, hogy a Talmudban az ő neve- magyarázatainak sokaságában<br />megszámlálhatlanszor fordul elő. R. Jochanan a patriarchának<br />könnyítést czélzó törekvéseiben legtöbbnyire részt<br />vett. A görög tudománynyal való foglalkozást megengedé a zsidó<br />tudomány mívelése mellett. Ε tekintetben szépen mondja:<br />inert Sem (a zsidóság jelképe) és Jafet (a görögség jelvénye)<br />atyjuk meztelenségét betakarták, azért Sem kiérdemelte<br />magának a Talitot (az imaköpenyt), Jafet pedig a bölcselkedők<br />köpenyét (pallium). R. Jochanan a szobafestészet újítását<br />megengedé. A római hatalomnak esküdt ellensége volt.<br />R. Jochanan fenkelt nemes gondolkozású és fölötte nyájas<br />volt. Az isteni végzésiben való példás megadásáról nevezetes;<br />mondják, hogy tíz gyermekét temette el, de azért nem zúgolódott,<br />hanem utolsó gyermekének kis csontját hordta magával<br />és valahányszor valaki szerencsétlenségét panaszolta,<br />erre a kis csontra utalt, saját nagy szerencsétlenségével,<br />melyet türelmesen viselt, összehasonlítva mások kis bajait.<br />De aggkorában bú emészté szívét, úgy, hogy huzamos időig<br />mintegy elmeháborodott állapotban volt, mely időn át magát<br />távol tartá a tanteremtől. Mondják, hogy búskomorságának<br />főoka az önszemrehányás volt, hogy legjobb barátját a<br />mindjárt nevezendő R. Lakist megsérté, ki nem sokára rá<br />meghalt.<br />b) R. Simon ben Lakis (rövidítve csak R. Lakis) R.<br />Jochanan belső barátja, sógora és halachiai ellenfele va'<br />(200-275). A legellentétesebb természetű eme férfi67<br />azt regélik, hogy fiatalságában haramia volt, hogy az állatszelidítők<br />társaságában gyakorolta roppant erejét és hogy<br />végre az épen fürdő R. Jochanan igéző szépségének látványától<br />levarázsolva, ettől azt az ígéretet vette, ha letesz<br />haramiáskodásáról, akkor nővérét, ki nálánál sokkal szebb,<br />adja neki feleségül. Úgy látszik, hogy a regének, történeti magva<br />csak abban rejlik, hogy R. Laki s testileg és szellemileg<br />hatalmas, erős, nem minden napi jelenség volt. Mély elmeélét<br />azzal jellemzik, hogy ha R. Lakis valami Halachát<br />vesz tárgyalás alá, mintha szikla-tömböket morzsolt volna<br />kezei közt össze. Válrokon, szellem- és bajtársa R. Jochanan<br />szokta róla állítani, ha valami Halachát, vagy Misnát<br />adék elő előtte, ekkor 24 kérdést vetett föl ellene és én<br />ugyanannyi feleletet adék reá, mire a kérdéses tárgy tiztázva<br />volt. Szabadelvű haggadiai magyarázatai közül megemlítést<br />érdemel állítása, hogy Job nem létezett soha mint<br />személy, az egész csak Masal, tanköltemény. Továbbá: az<br />angyalok neveit a zsidók csak a babyloni fogságból hozták<br />magukkal, és úgy is van, mert a Parsismusból vétettek föl<br />az angyalok (és damonok)ról való képzelgés.*) Azon állítás ellenében,<br />hogy többet ér az elődök körme, mint az utódok<br />teste, vagy ha az elődök angyalok voltak, az utódok csak<br />emberekként ismertethetnek el, szokta mondani R. Lakis:<br />nagyobb az utóbbi nemzedékek érdeme, mert nagy küzdés közt<br />ápolják mégis a tudományt. R. Lakis szabadelvűsége igazságszeretetéből<br />folyt, miért is a patriarchának 2-ik Judának<br />nem egyszer megmondta derekasan, nyíltszívűséggel, mely a<br />sértéssel volt határos, leplezetlen véleményét. Meghitt legjobb<br />barátjával R. Jochanánnal röviddel halála előtt összekoczczant,<br />de e miatt amaz érzé magát bűnösnek, mi buskomorrá<br />tette.<br />c) R. Josua ben Levi, Levi b. Sziszi, inkább a rege<br />dicső alakja, mint a történeté. Illés próféta társaságában vezeti<br />elő őt a legenda és sokat tud csodatetteiről beszélni.<br />d) Eredeti felfogásáról a Haggada terén volt nevezetes<br />R. Szimlai, ki Nehardaában tanított, ő volt az első, ki a<br />szentírás parancsait és tilalmait számokra vette, mely szerint<br />a sz. Írás 613 összes rendeletei közül 365 tilalom<br />(a nap év napjai számának megfelelőleg); 218 pedig parancsolat<br />(az ember tagjai száma szerint), A 613 parancsot<br />*) Lásd munkámat: Über die j. Angelologie und Dämonologie in ihrer Abhängigkeit<br />vom Parsismus. Leipzig, 1866.<br />68<br />Dávid 11, Ezsajas 6, Micha 3, Habakuk próféta pedig egy<br />prancsolatba foglalta össze, mondván: „a jámbor hiténekéi.”<br />Nevezetes még R. Szimlai a keresztyén egyház, jelesül az<br />egyháromság elleni vitatkozásairól.<br />4. A Res Glutha (Exilarcha.)<br />A tágabb értelembeni Babylonia magában foglalta Armenia<br />déli részét, Mesopotámiát, Chaldaát, Mesenét, továbbá<br />a Tigristől keletre Cordnenét, Assyriát, Susianát, Adiábenét<br />Elymaist. Mindezen országokat zsidók lakták szép számmal.<br />Szűkebb értelemben azonban a zsidó Babylonia alatt az<br />Enphrat és Tigris közötti vidékek értetnek, mely csaknem<br />egészen zsidóktól volt benépesítve és azért Zsidóországnak<br />is nevezteték*). A zsidó szellemi élet gynpontja azonban az<br />Enphrat keleti része volt, mely körülbelől 16½ mértföldnyi<br />térségen Pumbaditha Szúra és Nehardea helyeken összpontositá<br />a zsidóság szellemi életet, úgyszólván a babyloni zsidóság<br />szívét képezvén, honnan az életerek minden irányban<br />szétágaztak. Ezen három euphratesi városossal Nehardäa,<br />rnmbaditha, Mata Mechasia, vagy Szúrával vetélkedett még<br />egy negyedik a Tigrisen fekvő, a parthusok fővárosától Ctesiphontól<br />három mértföldnyire eső M a c h u z a (Machuza<br />Malka) város Nehár Malka folyamnál. Ezen és a közeli<br />újonnan épült Ardesir városnak túlnyomó zsidó lakossága<br />volt, mely a bőség teljében élt. Részint a parthusi és perzsa<br />királyoknak jó bánásmódja a zsidók irányában, részint ezeknek<br />nagy száma az „otthon” érzetével tölte el a babyloni<br />zsidó szívét. Ehhez járul még, hogy az uralkodó királyhoz való<br />laza viszony megengedé, miszerint a zsidók magukat jobban<br />függőségben érezték saját nemzetbeli főnököktől, kiknek<br />neve volt Res Galutha, a szétszóródás feje, vagyis Exilarcha.<br />Ez a perzsa birodalom főrendű tisztviselője volt és pedig a<br />rangfokozatban a negyedik a király után. Ehhez némi hűbéri<br />viszonyban állottak és fejedelmi pompában éltek. Az Exilarchák<br />Dávid házból származtak, azért a zsidó nép szívesen<br />veté magát alájuk. A Szeder Ólam Krónika, mely az Exilarchákat<br />Jojachin király unokájától Zerubabeltől származtatja, idő<br />és névszerint számlálja elő az uralkodó Exilarchákat, kiknek<br />száma a 8-ik századig 15 volt.<br />Juda Hanaszival egyidejűleg főnökösködött Babylonban<br />*) Breschith Kabba C. 17.<br />69<br />Mar Hima Exilarch, ki magát halála után végrendeletileg<br />Palaesztinába vitette és kiről Rabbi monda, hogy míg saját<br />maga Dávid házának nőágáról származik, addig a babyl.<br />Exilarch Huna amannak férliágáról veszi eredetét. Hunától<br />elkezdve egészen a 11-ik századig tart az Exilarchák szakadatlan<br />lánczolata. Az Exilarchák nagy befotyást gyakoroltak<br />a zsidókra. Kezökben volt az igazságszolgáltatás, a<br />rendőrség sőt a kényszereszközök szabad alkalmazása. A<br />későbbi időről tudjuk, hogy messze vidékek jövedelmét, évenkénti<br />adókat élveztek. Nagy szolgarajt tartottak, kik uruk<br />czímerét viselték. Czímerükre féltékenyek, büszkék voltak az<br />Exilarchák és ellene való kihágást szigorral büntették nem<br />csak saját szolgáikon, hanem a bírákon és tudósokon is.<br />Már ebből is látható, hogy nem gyéren elhatalmaskodások<br />is mutatkoztak az Exilarchák részéről, kik az udvarnál élvezett<br />nagy tiszteletre támaszkodva, szerették a hódolatot és<br />az úrhatnámságot. Nem voltak mindig a zsidó törvény<br />hű megőrzői, de kitűnő egyénekkel is találkozunk, kiknek<br />elismert tekintélyök volt a zsidó törvény tanulmányozásában.<br />Ε tekintetben utánozták a paläestinabeli patriarchákat, míg<br />ezek az exilarchákat a politikai szerepre jutásban szerették<br />volna utánozni, mi vajmi gyéren sikerült. Az Exilarchák<br />alatti életmód mind vallástörvényi, mind politikai tekintetben<br />sok új Halachát, rendszabályt teremte, mely ismét a<br />Halacha tanulmánynak új lendületet ada és hatalmas fejlődést.<br />5. §. A babyloni Amoriták, Abba Areka, Samuel<br />Ez új viszonyok előidézte törvény tanulmány fejlődének<br />leghatalmasabb előmozdítói valának Abba Areka és<br />Sámuel.<br />Abba Areka, mint némelyek mondják születése helyéről;<br />vagy, mint lent látni fogjuk, jobban gondolkozásáról így nevezve,<br />közönségesen Rab név alatt fordul elő. Rab azaz<br />tanító, előkelő czímnevezés volt, mely arra mutat, hogy<br />miként Pälestinaban R. Jehuda Hanaszi: Rabbi nevén, úgy<br />Abba Babyloniában Ráb néven az általánosan elismert tekintélyt<br />jelentette. Nagybátyja R. Chijjával R. Jehuda patriarchának<br />előadásait hallgatandó, Rabylonból Palastinába<br />ment, hol csakhamar hírre tett szert. A Rabnál (ki 175-<br />ben született) fiatalabb R. Jochanan b. Nafcha még később<br />70<br />dicsérőleg így nyilatkozik annak fölényéről: Rabbi és Abba<br />Areka közti vitákban a vélemény és ellenvélemény szikrái<br />pattantak, miről nekem semmi fogalmam nem volt. Nagy<br />reményeket kötöttek hozzá földiéi, kik midőn híre jött viszszajövetelének<br />Babyloniába, tömegesen ménének elébe. Köztök<br />volt barátja Sámuel is, ki már elébb tért vissza Palastinából.<br />R. Sila nehardäai iskolafőnök halála után Ráb választatott<br />meg iskolafőnöknek, ki azonban ezen állomásról barátja<br />Sámuel javára lemondott. Ráb az akkori Exilarchától<br />vásárfőnöknek (Agoronomon) neveztetett ki, de itt is látszik<br />az Exilárcha elhatalmaskodása, mert Ráb vonakodván az<br />árbecslést is ellenirányozni, tömlöczbe vettetett; később azonban<br />Karnu bíró közbenjárására kiszabadult. Tisztségének<br />pontos teljesítése czéljából beutazá Ráb az országot, mely<br />alkalommal a törvénytudatlan néppel megismerkedvén több<br />rendeletet hozott be, úgyszintén eltökélé magában ép a tudatlanok<br />közelében Szúr á h b a n iskolát felállítani. Tervét<br />219 ki is vitte. Csak úgy özönlött a tudvágyó tanulók<br />száma (1200 körülbelől). A tanítványok hosszú sora terjeszté<br />tovább a Ráb iskolájában (melyet Szidralmak neveztek)<br />elsajátított hittudományt. Híre még Palastinába is eljutott és<br />R. Jochanan leveleit hozzá így czímezte: „a mi tanítónknak<br />Babyloniában.” Számos tanulóit, ha szűkölködtek, a<br />szükségessel Ráb látta el, mert telkei voltak, melyeket<br />maga gondozott és Aibu második fiának, ki nem látszott a<br />tanulásra képesittetnek, a mezőgazdászatot ajánlá. Iskoláját<br />Be-Ráb (Ráb házának) hittak, mely később minden iskola<br />elnevezése lett. Adar és Ellni hóban összegyűltek és egész<br />nap a tanulmányokkal foglalkoztak, úgy hogy alig engedtek<br />étkezésre való időt maguknak. Az előadást Kallának hívták.<br />Azonkívül minden ünnepet megelőző héten tartott Ráb és<br />pedig a nép számára előadásokat (Rigle), melyekhez annyi<br />nép sereglett, hogy a szabadban kellett a tömegnek a Szúra<br />tó partja mentében meghálnia. Ráb tanmódszere abban állt,<br />hogy a „Misnát,” melyet második revisióban vitt magával<br />Palästinaból, kiegyenlítse a nagyobb gyűjteményekkel, különösen<br />R. Chijja által szerzettekkel és egyéb Braitothokkal.<br />Az ilyen dialectikusi taglalásokat és tárgyalásokat nevezték<br />Memrának és R. Jochanan és Sámuel hasonló tárgyalásaival<br />ezek képezték a Talmud jó nagy részét. Rabnak rituális<br />kérdésekre vonatkozó Memrái csaknem mind a törvény<br />praxis erejére emeltettek és érvényeseknek nyilvánítattak.<br />71<br />Politikai és világi nézetében a parthusok híve volt.<br />Országos utazása közben megismerkedhetett az utolsó párthusi<br />királylyal 3-ik Artabannal (216-224), ki Rábot nagyrabecsülni<br />tanulta és vele baráti viszonyban élt. Innen érthető,<br />hogy Báb királyi barátjának halála hírére fájdalmasan fölkiálta:<br />„fel van oldva a kötelék.” Ezen Artabánt ugyanis<br />az ó-perzsa (ariai) házból származó felkelő Ardesi Babegan<br />legyőzte és az Arzedikák helyébe az új perzsa uralmat<br />Szaszanidák dynastiájával állapítá meg. A Szaszfmidák a<br />parthusok alatt elhanyagolt zend vallást új virágzásnak vitték<br />elébe. De mivel az Ormuzd és Ahriman két istenségű<br />vallás rajongó hívei, különösen papjai, a mágusok vak buzgó<br />hitterjesztésükben a zsidóknak is terhére, neheztelésére estek,<br />azért Ráb benső gyűlölettel viseltetek az új perzsa hit és nép<br />ellen. Innen lehet véleményünk szerint kimagyarázni Ráb<br />melléknevét A r e k a, mely perzsául annyit jelent mint<br />„gyűlölő” a „zend vallás iránti hűtlen”*)−Sámuel kortársa ellenében<br />kinek czíme Arajok a r i á i v a l l ás é s n é p h í v e , mert<br />Sámuel nagyon rokonszenvezett az új dynastiával. Ezért<br />nevezték (valószínűleg Ráb iskolája) továbbá: Sâpûr királynak,<br />mert ezen királynak nagy híve volt. Sâpûr (238−269)<br />meg is érdemelte a közszeretetet, mert a zsidók irányában<br />igen jó indulatú volt és a cappadociai felzendülésben részt<br />vevő 12,000 zsidók kivégeztetésén kívül soha zsidó vért<br />nem ontott, mint maga dicsekedék Sámuelhez, kit nagyon<br />kedvelt. Sámuel házibarátja volt és a perzsa dynasztia iránti<br />lelkesedésében még az említett kivégeztetett zsidók halála<br />hírénél sem öltött gyászt, mit kortársai rosz néven vettek.<br />Sámuel volt azon nagy horderejű állításnak is szerzője (dine<br />d'malchutha dina), hogy az ország törvényei a zsidókra<br />nézve is kötelezők. Ha ugyan saját idejére czélzott is Sámuel<br />első sorban, úgy mégis sokszor és különféle időkben<br />hivatkoztak ezen állításra, mely a jeremiási mondattal „mozdítsátok<br />elő a nép javát hova száműztelek” nem egy bajt<br />hárított el a zsidókról és nem egy előítéletet semmisített<br />meg. Sámuel főfoglalkozása a törvény-tanulmányozás volt, de<br />ezenkívül még az orvos tudomány és csillagászat is kedvencz<br />foglalkozását képezek. Három betegségen kívül, monda, minden<br />betegséget tudok orvosolni. Hogy R. Juda házi orvosa<br />volt, már említettük. A csillagászatban pedig oly otthonos<br />*) Lásd Aruch szótáromat Arjok czikkben.<br />72<br />volt, hogy magáról monda: .,Αz égboltozat ösvényei oly ismeretesek<br />előttem, mint Nehardäa utai.” Ablat perzsa csillagászszal<br />baráti viszonyban volt. Ezen tudományt, astrologiai<br />kinövéséi nélkül, annyira elsajátította, hogy naptárt is<br />szerkesztett, mely az ünnepeket feltüntette. De Palastinától<br />való függőségét feladni nem akarván, titokban tartá naptárát<br />és a naptárismeretet továbbra is a titkos tudománynak<br />(Szód Ha-Ibbur) engedte át.<br />Sámuel és Ráb közt benső barátság uralkodott, hogy<br />ez utóbbi az előbbinek a nehardäai tanszéket átengedte, már<br />említők. Sámuel pedig noha a szúrai iskolától elhomályosittatott,<br />mégis Rabnak engedte át az elsőséget p. o. a Iles<br />Gluthánál történt tisztelgéseknél. Ráb halála után 247-ben<br />Sámuel neveztetett ki szurai iskolafőnöknek, mely tisztségben<br />tíz évig működött. Jochanan eleinte vonakodott őt<br />egyenrangú tekintélyként elismerni, a 60 évre szóló kalendárium<br />beküldésénél azt mondta Sámuelre: „bizony a számításhoz<br />jól ért,” de midőn több tekercset tele írva rituális<br />törvény nyomozással kühle Sámuel, ekkor II. Jochanan nagyrabecsülését<br />kivívta magának. Épen készültek R. Jochanan<br />és R. Lakis Szúrába utazni, hogy e nagy tanítót meglátogassák,<br />midőn haláláról értesültek. Nem volt oly szerencsés<br />mint Ráb, ki nagy reményekre feljogosító fiút Ohijját hagyott<br />hátra, mert Sámuel nem volt fimagzattal megáldva,<br />de hátrahagyott számos tanítványt, kik nagy mesterük hirét<br />hirdetek távol helyeken és a jövő nemzedékben, mert Nehardaának<br />a Saracenok által Papa bar Nazar bandái által<br />történt elpusztítása után Sámuel híres tanítványai, mint R.<br />Nachman, R. Seseth, Rabba bar Abulia, R. Josef bar Chama<br />Machusába, Silho és Sekanzibba vándoroltak ki, tanítván<br />Sámuel szellemében.<br />6. §. IV. R. Gamaliel, III. R. Juda patriarchák és korbeli<br />palästinai Amoriták.<br />A babyloni Amoriták áldásos tevékenysége mindinkább<br />elhomályosíták a patriarchátust Palästinában, sőt a palástinál<br />tudósok legkitűnőbbikei e korban szintén Babylonból<br />származtak úgy p. o. R. Ami, R. Aszi, R. Chijjá b. Abba<br />és R. Szeira. Szúra és Pumbaditha túlszárnyalták Sepphorist<br />és Tiberiást. Nem kis mértékben okozták e hanyatlást az<br />akkori patriarchák 4-ik R. Gamaliel és 3-ik R. Juda kik a<br />73<br />törvénytudományban nem valami nagyon jártasak voltak,<br />pedig az idő, melyben éltek, ugyanis Diocletian uralma alatt,<br />nem lett volna alkalmatlan a szellemi életkifejlődés törekvésében.<br />Némi látszata van ugyan, hogy Diocletian nem<br />kedvelte a zsidókat, mert egy ízben a patriarchát az előkelő<br />zsidókkal magához Paneaba, Tiberiáshoz 5 mértföldre, szombat<br />estére idézte, holott az idézés csak késő pénteken lőn<br />kézbesítve és így feltehető, hogy a szombat nap megszentségtelenítésére,<br />vagy a császár parancsa elleni cselekedetre<br />volt ösztön nyújtva. Epen fürdőben volt a patriarcha midőn<br />a császári parancs érte. Nem csekély volt ezért zavara,<br />hogy miként tegyen az isteni és császári parancsnak eleget.<br />De végre mégis sikerült idejekorán Diocletian elé megérkezni<br />a patriarchának, ki meggyőzvén őt arról, hogy csak<br />rágalom, mintha ő a császárnak származását és nevét (Aper)<br />nevetségessé tette volna, kegyesen elbocsáttatott. Ezen egy<br />fogást kivéve nem találnak ellenséges indulatot Diocletiánnál<br />a zsidók irányában, de igenis a keresztyének és Samaritánusokat<br />eléggé nyomta és bálványimádásra készleté. A<br />Samaritánusok ezen parancsnak engedelmeskedtek és így<br />maguk ítélték el magukat, érdemtelenekké tevén magukat arra,<br />hogy ezentúl a zsidókkal rokonszármazásúaknak tartassanak.<br />De a keresztyének még jobban daczoltak és az üldözöttekből üldözők<br />támadtak, a mennyiben a zsidókat és pogányokat vallási<br />vitatkozásokra kihívták. De a zsidóknál meglelték embereiket,<br />mert II. Szimlai és R. Abuhu Amoriták hevesen megtámadták<br />a keresztyén dogmákat. Ez utóbbi különösen nagy sikerrel<br />alkalmazta védbeszédeiben a szent írás typikus magyarázatát.<br />Egy ált alján R. Abuhu nagysága inkább a Haggada<br />mint a Halacha mezején keresendő. A Halachában csak R.<br />Eleazar b. Pedath, R. Ami és R. Aszi tűntek ki, de ez<br />utóbbiak maguk is a babyloni tanítók főlényét ismerték el<br />és noha a Tiberiási főiskola tekintélyei valának, mégis csak<br />a szent föld b i r á i n a k czímeztettek. Még fölemlítendők<br />R. Chijja és Simon bar Abba testvérek, kik jellem-szilárd<br />és nagyrabecsült Halacha-tudósok voltak.<br />7. §. Azon kor babyloni Amoritái.<br />Ráb és Sámuel halála után működő tudósokat, kik<br />amazoknak tanítványai voltak és áldásdús tevékenységet<br />fejtettek ki a hittudomány terén, közönségesen az Amoriták<br />74<br />második sorozatának nevezik. Ε nemzedék 257-320-ig<br />tart. A Zurba me-Rabbanan „éleseszű törvényjártas” férfiak<br />közé soroztatni volt az egyedül uralkodó dicsvágy, elanynyira,<br />hogy még az Exilarch családbeliei is iparkodtak azt<br />elérni. így például Nehemia és Ukban, Ráb unokái, kik<br />atyjukkal Nathannal e kor Exilárchái voltak, a halachában<br />való jártasságukért „Rabbana” czímet nyertek. Ε kor Araoritái<br />közül kiváltak:<br />1. R. Huna (212-297) szúrai főiskola (Methibta)<br />rectora (res Methibta) ernyedetlen Halacha-búvárságát csak<br />a mezőgazdászati foglalkozás szakítá félbe. Ha a pártok az<br />ő közbenjárását kérték ki, mondani szokta: „állítsatok ide<br />telkem míveléséhez helyettest és én addig bírói tisztemet<br />végezem köztetek.” Többször vállán kapájával tért vissza a<br />mezőről; a dúsgazdag és jóltevő Chama b. Anilái-t, ki tőle a<br />kapát elvenni és utána vinni akarta, mikor egyszer vele<br />találkozott, köszönettel visszautasította, mert így szóla<br />hozzá R. Huna, „te nem szoktál ilyesmit magadért tenni,<br />úgy nem engedem azt én érettem sem.” Később R. Huna<br />gazdaggá lett és vagyonát 800 tanuló szűkölködői istápolására<br />s közczélokra fordítá. Oly nagygyá tette iskoláját<br />(melyen a bírák: clajoné de bába-nak neveztettek), hogy Palästina<br />híres Amorái R. Ami és R. xlszi saját vélemény-jelentésüket<br />alárendelték R. Hunáénak, miért is ez utóbbi<br />mondani szokta „mi olybá vesszük magunkat itt Babylon·<br />ban, mint amazok Palastinában” és midőn Rabba híres fia<br />hátrahagyásával meghalt és hullája Palastinába vitetek, R.<br />Ami és R. Aszi elébe mentek és R. Chijja sírja mellé<br />temették.<br />2. Ellentétét képezi R. Juda ben Jecheskeel (220-<br />299), ki inkább Sámuelt vette mintaképül. Már fiatal korában<br />nevezte őt Sámuel az „éles eszűnek”. Pumbadithában<br />székelt, mely a szúrai Akadémiával versenyzett. Oly szorgalmas<br />volt tanulásában és tanításában, hogy csak minden<br />harmincz napban egyszer vett időt imádkozni. Mint Sámuel<br />tanítója, úgy ő is leginkább a polgár-jogi törvénykérdések<br />tanulmányozását tűzte ki főoktatási tárgyul. Különösen kisérte<br />éber szemmel a családszármazás tisztaságát; maga is családfáját<br />egészen a bibliai korszakba vitte vissza. Lelkiismeretes ebbeli<br />kutatásai, melyek a családi tisztaság kérdését másoknál<br />is fölvetették, több kellemetlenségbe keverték őt, úgy hogy<br />a büszke R. Nachman elé is idéztetett e miatt, hogy<br />75<br />magát igazolná az iránt, hogy mások családjai tisztaságában<br />miért mer gáncsoskodni.<br />3. Vele rokon természetű elmeéllel bírt R. Chasda miért<br />is R. Hunának eltérő tanmodora miatt, evvel nem a legjobb<br />lábon állt, azért Szúrat oda hagyva Kafribe költözött. Roppant<br />gazdag volt és 60 lakomát ünnepelt házában. Több fia<br />és két leánya volt, kiket Mari és Ukba Amoritáknak adta<br />férjül.<br />4. R. Seseth, noha vak volt, mégis, vagy tán ép ezért,<br />oly éles emlékező tehetséggel bírt, hogy a Halachákat és a<br />hosszú ßoraithakat könyv nélkül tudta.<br />5. Nachman b. Jákob (235-324) az Exilarch veje, a<br />babyloni büszkeség képviselője, nagyon kiképzett öntudatosságában<br />még attól sem riadt vissza, hogy a nálánál érdemesebb<br />tudósokat, mint láttuk R. Jehudát, ítélőszéke sorompói<br />elébe idézze. Szolgáival sem bánt emberül és még mások<br />iránt is több ízben elhatalmaskodott úgy, p. o. midőn<br />szolgái egy öreg asszony építő anyagát elrabolták, hogy ünnepi<br />sátort készítsenek a Res Galuthának, R. Nachman az<br />öreg asszonyt, ki hozzá sérelme orvoslásáért fordult, meg se<br />hallgatta. „Mit? szólt a panaszló, én leánya egy férfiúnak,<br />kinek 318 szolgája vala (Ábrahámot érté) − még meg se hallgattatom!”<br />Még büszkébb és lenézőbb volt R. Nachman felesége<br />Jalta (Jolata), ki midőn a vándor tudós Ulla nem<br />tisztelgett előtte, ezt durván megsérté, férjén pedig, mert<br />nem vette mindjárt pártját, azzal boszulta meg magát, hogy<br />sok száz hordó borát kicsapolta pinczéjében. R. Nachman egyáltalán<br />barátja volt egy jó pohár bornak, azért később ezen<br />népszerűtlen tudóst azzal a közmondással bélyegezték: „ne<br />akaszszatok üres kancsókat R. Nachmanra”, ezzel mondani<br />akarván, ne állítsatok ízetlen dolgokat!<br />6. R. Zeira, R. Huna és R. Juda tanítványa, a szőrszálhasogató<br />okoskodásnak, mint Babyloniában dívott, nem<br />volt barátja, azért mihelyst szerét tehette, alattomban odahagyta<br />szülőföldét, hogy az epedve szeretett Palastinába<br />menjen és ezt oly sietve tette, hogy még időt sem vett a<br />Jordán hidat felkeresni, hanem egy kötél segítségével ment<br />a vizén keresztül. „Ti zsidók, így szólítá meg ezért egy pogány,<br />ti mindent elsietve tesztek”, mért ne sietnék, válaszolá, a<br />szent földre jutni, hova még tanítóink Mózes és Áhron sem<br />juthattak. Mondják, hogy negyven napig böjtölt, hogy dia76<br />lectikus babyloni tanmodorát Palastinában elfelejtse. A pa-<br />]ästinai Talmud első rendű tudósai közé számítható.<br />V. FEJEZET.<br />8. A patriarchátus feloszlása, a Palästina ez időbeli Amoritái.<br />A babyloni Amoriták által virágzásra jutott iskolák<br />egy részt; a Constantin és Constantius császárok zsidóellenes<br />intézkedései másrészt siettették a patriarchátus fölbomlását.<br />Különös, hogy az, ép ezen fölbomlásnak előestéjén, mint<br />az utolsó fényre föllobanó mécsvilágosság még egyszer pompában<br />feltündöklött, mielőtt a teljes sötétség burkolta be. Ε<br />fény azonban lidérczfény volt. Csak czímpompában jelentkezett.<br />A patriarchának hivatalos czímei voltak, ugyanis:<br />illustres, spectabiles, clarissimi, melyek Rómában különben<br />csak a fővezéreket, helytartókat, proconsulokat illették.<br />Constantin uralkodásának első éveiben ugyanis ezen czímen<br />nevezett patriarchátust a zsidóság fejének általánosan elismerendő<br />tekintélyének nevezte ki és 312-ben kimondott határozatában<br />a vallásszabadság gyakorlatát hirdette ki. De<br />mennél nagyobb befolyást nyertek a püspökök Constantinra,<br />;annál erélyesebben bánt el a zsidók ellen, és már 315-ik<br />évben a proselyták felvételét szigorúan megtiltá, a zsidók<br />szabadalmait beszünteté, egy szóval a keresztyénségre való áttérésétől<br />fogva a kard jelvényét látta a kereszt jelvényében.<br />Hogy ezt diadalra emelje, a zsidókat leigázta, a Jeruzsálemben<br />való lakást megtiltotta; a keresztény vallásra férőket bántalmazni<br />ép oly tilos volt, mint érdemteljes a hívőket a<br />Mózes hitről eltéríteni. Ily körülmények közt a patriarchátus<br />mindinkább hanyatlott, noha 2-ik Hillel patriarcha<br />(330-365), az első Hillel méltó utóda, kevésbé izgalmas<br />napokban még dicsőséget szerezhetett volna a patriarchátus!<br />méltóságnak. így azonban ennek feloszlatása előérzetében<br />maga nyújtott segédkezet, hogy az feleslegessé váljon, az<br />által ugyanis, hogy r e n d e z e 11 n a ρ t á r t h ο z ο 11 b e, mi által<br />az ünnepek rendezésében oly fontos szabadalmak, melyek a<br />patriarchátusnak különös fényt kölcsönöztek, magától elestek.<br />Ezen naptár oly tökéletes mű, hogy még napjainkig is haszon<br />vehető és ünnepeinket meghatárzó.<br />A palästinai tudósok helyeselték Hillel kalendaris újítását,<br />csak azt nem akarták, hogy a második ünnep nap,<br />melyet a Paläsztinan kívüli zsidók megültek, még akkor<br />77<br />midőn még bizonyos számítás hiányában voltak, elessék<br />Azért R. José az alexandriai községhez oly tartalmú körlevelet<br />intézett: habár az ünnepek sorrendjét (Sidre Moadot)<br />megállapítottuk, azért elődeitek szokásáról ne térjetek le.<br />És csakugyan nem tértek le róla, mert mai napság is megüljük<br />az ünnep második napját is.<br />Ezen R. José; R. Ami és R. Aszi tanítványa volt, és<br />kívüle még R. Jona volt a Tiberiási utolsó Szánhcdrin<br />tagi a. Mindkettő sok könnyítést engede meg az Ursicinus<br />római hadvezér elhatalmasodásának nyomása alatt. így<br />megengedek a zsidó pékeknek, hogy Ursicinus serege számára<br />szabad fris kenyeret szombaton sütni, hasonlót engedett<br />meg R. Mana, a fris kenyérnek szombati napon való<br />elárusításával, míg Neve, gaulanita város tudósai még a<br />kovászosnak Peszachon való megsütését is megengedték a<br />római légiók számára. Mindezen szolgakészség azonban nem<br />akadályozhatá meg, hogy Ursicinus Szenbárisban el ne égessen<br />egy Thora tekercset, mi pedig nem tartozott a katonai<br />szolgálathoz! Látszik, hogy a foszló félben levő patriarchátus<br />s utolsó Szánhedrin nein bírtak a második Tannaita nemzedék<br />vértanúi hősiességével.<br />9. A babyloni hittudomány legfőbb virágzása, Rabba, R.<br />Josef, Abaji, Raba.<br />Mennél inkább behomokosodott a hittudomány folyama<br />Palastinában, annál mélyebb és szélesebb ágyban tömörültek<br />e folyam árjai Babyloniában a szúrai és pumbadithai főiskolák<br />szellem termékenyítő tevékenysége által. Különösen a<br />pumbadithai Akadémia triumvirátusa Rabba, Abaji és Rába<br />Ion az elmeéles tanulmánynak, a talmudi dialectikának megállapitója<br />és e három lánglelkű éles eszű tanító (Oharife di<br />Pumbaditha mint nevezték) a hittudomány legfőbb virágzását<br />jelenti.<br />1) Rabba bar Nachmani (270-330) a galiläi Mámul<br />nevű városban született, melynek lakói túlnyomólag Ahronidáktól<br />és pedig mint mondják Eli főpap nemzetségéből származtak,<br />miért is a bibliai átok nyomása alatt, mely Elit<br />sújtá, álltak lakói is, mert ősz haj nem volt látható, a lakosok<br />korai halállal múltak ki. Hasonlót említenek Rabbárói<br />is, azonban ez úgy látszik még is 60 évig élt. Rabba,<br />ki három fivérével, Kajlil, Usájáh és Ohananjával Babylonba<br />78<br />ment itt visszamaradt, noha e két utóbbi fivére ismét Palasztinába<br />visszatért és rajongó lelkesedésükben a szent főidért<br />Rabbát is rábeszélni törekedtek. Egy rövid időre ugyan<br />Palastinába ment, de az ottan dívott száraz halachastudium<br />nem elégíté ki és ismét vissza költözött Babylonba, hol a<br />híres R. Huna és R. Chaszda tanítók tanítványa lett, később<br />az elmeéléről nevezetes R. Juda iskoláját látogatá, hol<br />oly hírnévre vergődött, hogy R. Juda halála után őtet akarták<br />a pumbadithai főiskola tanítójának választani, de szerénység<br />és szűkölködése által a gazdag R. Huna b. Chijja<br />javára lemondott és hogy az iskola hírnevének ne ártson<br />továbbra is barátjával, a szintén bő tudományú R. Joseffel<br />megmaradt a pumbadithai iskola látogatója. A rector R.<br />Huna halála után azonban ismét Rabbára voltak a szemek<br />irányozva. De R. Josef is nagy tekintélyben állt, azért kérdést<br />intéztek Palastinába, ki érdemel elsőséget Szinai vagy<br />a Hegyelmozdító; előbbivel R. Josef törvénytudományát,<br />utóbbival Rabba éles eszét jelezték. A palästinaiak tanmodora<br />ez utóbbiéval nem rokonszenvezvén, így az előbbinek<br />adtak elsőséget, de R. Josef mindamellett nem fogadta el a<br />választást, mert ama hiedelemben élt, hogy egy chaldäai<br />csillagász csak két és egy fél évet jósolt neki e tisztjében.<br />Most már Rabba választásának (309) mi sem állt útjában.<br />Nem is kellett megbánni azt, mert Rabba, az A mo r i t á k R.<br />Akibája, új irányt adott a halachastúdiumnak és ennek kiszélesítésével<br />és kimélyítésével a talmudi dialektikának veté<br />meg alapját. 1200 tanítványát, a komoly oktatást megelőzőleg,<br />mulattató bevezetésekkel és adomákkal ösztönzé, hogy<br />a komoly tanulmányra a víg kedélyt előkészítse. Milyen jellemnagyság!<br />Rabba az oly annyira szűkölködő, hogy csak az<br />Exilarcha kegyéből tudá családját fenntartani, még is jó yig<br />kedélyül Ezen Exilarch Mar Ukban (Rabbana Ukban) még<br />arról is nevezetes, hogy az első volt, ki halacha-hagyományokat<br />közöl. Exilarchátusa alatt a zsidók nem épen békés<br />napokat láttak, 2-ik Sâpûr (303-380) ugyanis nyugtalanitá<br />és a zsidókat pártoló király-anya Ifra oltalma nélkül üldözte<br />is volna. Az iskolát is nyugtalanítá azon ürügy alatt, hogy<br />az 1200 tanítvány megvonja magát a fejadó (Charag) fizetése<br />alól. Parancsot adott ezért, hogy Rabbát elfogják, ki<br />ennek neszét vévén, megszökött Agmába, hol fára mászva,<br />várta halálát. Meddig a törvénytanulásban volt elmélyedve, a<br />halál angyala nem mert hozzá közelegni, de midőn egy<br />79<br />perczre másra irányzá figyelmét (a támadt viharban az ellene<br />vonuló csapatot gondolván) ijedtében meghalt. A monda szerint<br />Pumbadithában egy égről hulló írásból tudták meg halálát.<br />Híres tanítványai Abaji és Rába hulláját a madarak szárnyaival<br />beárnyékolva találták és hét nap gyászolták.<br />2) Utóda a pumbaditai rectorságban volt Rabba barátja:<br />R. Josef b. Chijja(270-333). Beteges, idegzetes és<br />ezért heves természetű, de jómódú volt. Még nagyobb baj<br />érte, szemefényét elveszte. Ε miatt nagyon aggódott, mert<br />ez által sok parancs teljesítésétől volt gátolva. Később emlékezetét<br />is elveszíté és így sokszor ellenmondásba jött saját<br />előbbeni nézeteivel, midőn erre tanítványai gyengén és tapintattal<br />figyelmeztették, szokta mondani: „legyetek elnézők<br />egy gyenge emlékezettel, egy aggastyánnal, ki nem saját<br />vétkéből felejté el tudományát, hisz a törvénytáblák cserepei<br />is megőriztetének a frigy ládában.” Valószínűleg vakságában,<br />midőn komolyabb tanulmánytól gátolva volt, a Biblia aram<br />fordításával foglalkozott. Az öt könyvhöz ugyan már rég,<br />(még a Tannaiták idejében) kész volt a fordítás, az úgynevezett<br />Onkelos. De a próféták legnagyobb része még a fordítást<br />nélkülözte. Ezen hiánynak vette elejét R. Josef és nagy tekintély<br />volt a később f e l i r t Targum szerkesztésénél. R. Josef, kit<br />betegsége előtt Szinainak neveztek, a traditio -anyag merő fölhalmozását,<br />nem annak gondolatokkal és kutatásokkal termékenyítő<br />áthatását képviseli. Ellentétét képezi:<br />3) A b a j i utóda. Kaj-lil apja (Rabba fivére) röviddel, születése<br />előtt, anyja pedig születése után meghalálozván, árván<br />maradt és nagybátyja házában nevelkedett, miért is Nachmani<br />(Rabba atyja) nevét vette föl. Abaji és ikertársa Rába már fiatalságukban<br />nagy reményekre jogosítanak és példázva mondták<br />róluk, a dinyét már száráról ismerik meg. Nevelő anyját<br />sokszor emlegette előadásai közben is, még ha valami<br />babonaszerüt mondott is nevében. Ritka becsületessége miatt<br />még a samaritánusok előtt is nagy tiszteletben állt. Valódi<br />jelentősége azonban az elmeélnek a Talmud szolgálatában történt<br />legnagyobb kifejtésében állt. Ha mindazonáltal tanulói száma<br />csökkent 1200-ból 200-ra apadva, úgy ezt azon körülménynek<br />kell betudni, hogy a hason élességű kortársa Rába tőle<br />megvált és Machuzában tanított, hová a tanulók seregeltek,<br />így magát Abaji szomorúan kétszeresen elárvultnak nevezé.<br />Rövid tanítás ideje után utódul neveztetett ki:<br />4. Rába bar J o s e f b a r Chama (299-352.)<br />80<br />Elmeél tekintetében az előbbivel megmérkőzhetett és vetekedett,<br />de nem jellemre nézve, mely itt-ott kifogásoltatott. Maga is<br />mondja: a három kívánság közül, melyet tápláltam, kettő<br />teljesült, a harmadik nem. Kívántam R. Huna tudományát,<br />II. Chaszda gazdagságát és elértem, de Rabba bar Huna<br />szerény igénytelenségét nem érhettem el.” A maelmzabeliek<br />fényűzéséből, büszkeségéből neki is kijutott egy rész. Földiéi<br />népszerűségét hajhászá és e miatt több visszásságba esett,<br />Azért sokat veszített idejében a tanítók tekintélye a nép<br />szemében, mely magának ugyan sokat megenged, de semmit<br />tanítóinak, kik iránt túlszigorú szokott lenni. Az ellenszegülők<br />élén úgy látszik Mechuzában Benjamin orvos családja<br />állt. Hetykén beszéltek a tanítókról és gúnyosan<br />mondák róluk „mire valók e rabbaniták, nem engedhetik<br />meg a hollóknak és nem tilthatják be a galamboknak élvezetét”,<br />azaz minden elmééi mellett a réginél maradnak. Minid<br />ennek daczára nem apadt a tudvágyók száma. Seregesen<br />jöttek előadásaihoz, úgy hogy Rába kérte őket, hogy legalább<br />a tavasz és ősz kezdetén a munka idején ne jönnének,<br />nehogy az élelmiszerek be nem szerzésével éhezniük<br />kelljen. Tanítását különösen azért kedvelték, mert nagyobb<br />tekintettel volt a sokféleséget tanító Boraithák magyarázatára<br />mint a száraz Misnáéra. Azért szokta mondani: „egy<br />borsszem (élesész) többet ér egy kosár dinyénél.” Rabba,<br />Abaji és Rába elődei inkább „Misna” magyarázatok, ezek<br />azonban Talmudisták voltak és a szőrszálhasogató érvelés<br />mesterei. Rába halála után ezen tanirányban működtek<br />ugyan R. Nachman b. Izsák, R. Papa és R. Ohama Nehardaából<br />s még többen, de mesterüket nem érték el, −<br />mintha a pumbadithai szellem kifáradt volna és kinyugodni<br />akart volna, mely hanyatlást különben részben 2-ik Sáp űr<br />ellenségeskedései is nagyban előmozdíták.<br />10. §. Julian császár és tervei.<br />A babyloni zsidóknak 2-ik Sapur alatt megszorult<br />helyzetével éles ellentétben áll a palastinaiaké Julián római<br />császár alatt. Julián arany betűkkel érdemel a zsidók<br />története emléklapjain .megörökíttetni, mert Severus óta ő<br />volt az első római császár, ki valóban leplezetlenül és mint<br />látszik mellékérdek nélkül szerette a zsidókat, különösen<br />azok szent írását és örök igazságait. Hogy ezen jó hajlam<br />81<br />annál fényesebb világításban tűnik fel, mennél nagyobb à<br />gyűlölet, melyet a keresztyének irányában táplált szóban és<br />tettben, ezt azért említjük föl, mert a kereszt, egyháztörténet<br />„Apostata” hitszegő névvel bélyegezte. Igaz, hogy soha<br />sem titkolta el ellenszenvét a keresztyének iránt, Jézust<br />egyszerűen a „Galiläusnak” nevezte, kit a könnyelműség<br />emelt Istenné, holott a sz. írás által tanított zsidók Istenét<br />a nagy Istenként” ismerte el, csak hogy elfogultan még<br />több istent rendelt alája. Soha meg nem bocsáthatta a keresztyéneknek<br />s királyainak azokat a hajmeresztő elhatalmaskodásokat,<br />melyeket származás- és hitrokon testvéreiken<br />elkövettek, holott a szépet és jót mit a zsidóság tanít, nem<br />mindig követték és ültették az új vallásba ennek hivői. így<br />például fel nem foghatta, hogy az áldozatokat mért szüntették<br />be a keresztyének, kik nem voltak híján, úgy mint<br />a zsidók, az alkalmas szent templomoknak. Sőt szentélyük<br />nélkül is a zsidók legalább annyiban emlékeztetnek hajdani<br />áldozataikra, hogy csak tiszta áldozatképes állatokat esznek,<br />a levágattak részeiből az Ahronidáknak adnak és az áldozatok<br />helyében az azokra emlékeztető imákat végzik. Azért<br />erősen hitte, hogy ha a zsidók ismét az elodázhatlan jeruzsálemi<br />szentély birtokában lennének, újból behoznák az<br />áldozati isteni tiszteletet. Ezen templom újbóli felépítése<br />foglalkozta tehát lelkét ama férfiúnak, kitől csak rövid<br />élete és az elfogultság előítélete vonhatja meg a jelzőt,<br />„nagy.” Julian 2 évi uralkodása (Nov. 361. − Jun. 363.)<br />a boldogság korszaka volt a zsidókra nézve. Levevé az adók<br />tömegét vállaikról, és az istengyilkosság vádját, a nyilvános,<br />megszégyenítést homlokaikról, sőt a patriarchát, Hillelt<br />tiszteletre méltó fivérének nevezé. Körlevelet intézett a birodalom<br />összes zsidóihoz, melyben velők tudatja ezen beköszönt<br />új korszak minden egyes vívmányait, s mint egy második<br />Cyrus, csakhogy még nyájasabb nálánál, megvalósította volna<br />mind ezen boldogságot ígérő terveit, − ha a perzsa hadjárat<br />számára szerencsésebben ütött volna ki. Még mielőtt<br />ehhez fogott volna, meghitt barátját az erélyes és bölcs Alypiust<br />bízta meg a templom építés szükséges előkészületei<br />megtételére. Építőanyagok már nagy mennyiségben összehordattak,<br />már-már a 300 év óta ott hevert romok eltakarításával<br />fáradoztak a munkások ezrei, midőn az alapépület ásása alkalmából<br />a föld alól lángok csaptak fel ismételten úgy, hogy a<br />munkások visszariasztattak. Ehhez járult még, hogy a zsidók<br />82<br />igen lazán vették a templom felépítési terveket és munkálatokat,<br />mintha nem is hitték volna azok sikeres keresztülvitelé -<br />nek lehetőségét. Erős hitük volt, hogy Jeruzsálem föltámadását,<br />a szent templom felépítését csak Isten küldött Messiása<br />fogja végrehajthatni, − ezen Messiás pedig nem lehete római<br />császár, még ha oly jó lett is volna, mint Julian. Természetes,<br />hogy az építés meggátlása és a perzsa hadjárat szerencsétlen<br />vége, melyben Julian csatát és életet vesztett,<br />visszahatással volt a zsidókra, de mégis a következő császárok,<br />Jovian, Valentinian és Valens békében hagyták<br />legalább a zsidókat.<br />11. §. A zsidóknak a későbbi császárok alatti helyzetéről,<br />a 'patriarchátus megszűnése. A két Talmud szerkesztősége.<br />A népvándorlás megkezdése elején és a római népuralom<br />ingadozó nagysága, erős megpróbáltatása és megrázkódtatása<br />korában a zsidók sorsa is napról-napra változott.<br />Igaz ugyan, hegy I. Theodosius (379-395) a püspökök<br />abbeli unszolása daczára, hogy üldözné az eretnekeket és<br />zsidókat ez utóbbiakat mindamellett óvta, a zsinagógák kirablóit<br />szigorúan megfenyítette, de Chrysostomos és Ambrosius<br />püspökök folytonos izgatásai következtében jóindulatát<br />ismét korlátozta. Hasonlót tapasztalunk fia Honoriusnál<br />is, majd kizárja a zsidókat és samaritanusokat a katonaszolgálatból,<br />majd másrészt védi a zsidókat, hogy szombaton<br />törvényszék elébe ne idéztessenek. Ilyen ingadozó, változó<br />viszonyok közt a patriarchátus is osztozkodék a kegy- és<br />kegyvesztés sorsában. Úgy is ezen időben a patriarchátus inkább<br />csak tengődött 5-ik R. Gamaliel, 2-ik Hillel utóda, valamint<br />az előbbi fia 4-ik Juda és végre R. Gamaliel, az utolsó, csak<br />kevés életjelét adták jelentőségüknek; pompás czímeik (prímátok)<br />daczára kevés befolyásuk volt és ha a koronapénz küldése<br />a községek részéről megszűnt volna, tán már előbb véget<br />ért volna az az intézmény, mely a babylonia jeles iskolák<br />tekintélye által mindinkább elhomályosult. És csakugyan<br />Honorius a koronapénzek kivitelét 399 be is szüntette és ha 5<br />év múlva ismét meg is engedték, úgy még sem lehetett az engedély<br />tartósságában bízni. Ilyen körülmények közt már 2-ik<br />Theodosius alatt a patriarchátus végleg megszüntettetett.<br />Negyedfél századig állt a zsidóság élén azon intézmény, mely<br />oly beható működést fejtett ki és a zsidó törvény tanulás, nem83<br />zetiség és egyetemleges történetünk oly hatalmas tényezője és<br />a közélet oly nemes sáfára volt. A 15 patriarcha közül volt<br />két Hillel, három Simon, négy Juda és hat Gamaliel.<br />Mialatt pedig a palästinai patriarchátus fölbomlásának<br />menteiébe, addig a babyloni zsidóság legfőbb diadalát ünnepelheté,<br />mert általa egy oly munka készült, mely még tizenötödfél<br />század után és még beláthatlan időkig bámulatunkat<br />idézi elő, és hozzá csodálatos nagyszerűségében a világirodalom<br />terén párját vagy hasonló terméket hasztalan keresünk:<br />értjük a babyloni Talmudot. Ezen pyramidalis épülethez<br />hat század rakta le a köveket és az építő anyagot.<br />De az első, ki e köveket az idők és helyek minden<br />zige-zugából előkereste egy mély, széles s szilárd alapon<br />részt részhez illesztve, a kutatás mér-ónja, főelvek csapózsinórja<br />szerént óriás egészszé fölépíté: ez volt R. Asi és<br />egy félszázaddal később Rabina munkatársaival.<br />R. Asi b. Szimai (352−427) alig volt még 20 éves<br />midőn a szurai Akadémia rectorává választatott.<br />Nagyszerű, magasröptű tervét az óriás kiterjedésű talmud-<br />anyagot egy egységes egészszé összegyűjteni, bizonyosan<br />már első nyilvános tanéveiben gondolhatta ki, azért választá<br />tán épen Szúrat működése teréül, mert körülbelol<br />150 évvel azeiőtt Ráb által megnyitott Szúrai iskola volt<br />az első, mely a talmudi tanmód első elemeit látta fejtegetni −<br />ez az iskola lássa ezen tananyag legmagasabb fokra emelését<br />és egybegyűjtését, az alapépület itt nyerje betetőzését.<br />Hogy R. Asinak ez volt komoly szándéka és czélzata/inutatja<br />azon körülmény, hogy első gondja volt, hogy az ídók<br />mohától belepte, rozzant iskola-épületet jó karba helyezze,<br />a falakat szétbontassa és újból fölépítéssé. Hogy az építést siettesse<br />és gondozza, saját ágyát az építő helyhez viteté és<br />onnan mindaddig nem tágított, míg a vízcsatorna nem volt<br />beeresztve. Díszes épület volt, mely a város minden házait<br />fölülmúlta, fölötte kimagaslott. A jövőnek emez előrelátási képességéből,<br />nem, hiú dicsvágyból mondta, hogy gondossága<br />által Szúra jó sokáig ellentáll az idő vasfogának, mert általa<br />ezen iskola több évszázadig tartá fenn magát; oly nagy<br />tekintélynek lőn elismerve, hogy miként Szura első alapitója,<br />dísznevén Rab a „tanító”, akként az iskola felvirágoztatja<br />R. Asi, szintén a dísznéven Rabbana „a mi tanítónk”<br />lőn nevezve. De szerencsésebb volt Rabnál, mert míg<br />ez 28 évig, addig R. Asi 52 évig működött a szúrai főis84<br />kólán, s miként Mózes és R. Juda a Misna szerkesztőről,<br />úgy állították R. Asiról, hogy benne egyesül a tudomány<br />és tekintély. Ezen tekintélynek önként rendelték magukat<br />alá nemcsak a legöregebb Amoriták: Huna b. Nathan, s<br />Amemar és Mar Szutra, hanem a két exilarcha Mar Kahána<br />és első Mar Szutra. Szúra volt a zsidó élet gyúpontja,<br />itt jöttek egybe a távoli vidékek képviselői, az exilarcha<br />tisztelgésénél itt tartattak a népgyűlések. Oly fény és pompa<br />fejtetett itt ki, hogy R. Asi méltán csodálkozott, hogy a<br />perzsák közül nem jelentkeznek proselyták. Saját személyében<br />való eme összpontosítás mellett R. Asi hivatva volt,<br />mint nálánál jobban senki más, a Talmud név alatt szétszórt<br />roppant halacha és haggada-anyag egybegyűjtésére,<br />melyen egy félszázadnál tovább fáradozott. Ezen gyűjteménytömeget<br />azonkívül sajátjával is tetemesen meggazdagítá. Békés<br />szellemi munkálkodását nem zavarta politikai nyugtalanítás,<br />mert Jesdigerd (400-427) igen nemes fejedelem volt<br />és kedvelte a zsidókat. Kevésbé szerencsések voltak a zsidók<br />a következő félszázadban, mert3-ik Jesdigerd (440-457)<br />és Firuz (Ferozes 458-485) kegyetlenül üldözte a zsidókát,<br />az előbbi a szombat megtartása, az utóbbi a fiatalságnak<br />a zsidó vallásban való oktatása ellen dühöngött. Tömegesen<br />összefogdosták a fiatalokat és a mágiái istentiszteletre kényszerítették.<br />Az ezen félszázadban élő tudósok Maremar, Idi<br />bar Abin, Rafrem; R. Acha Diftából és R. Asi fia Mar<br />nem vitték nagyban előre R. Asinak nagyszerű, de befejezetlen<br />müvét, annál is kevésbé, mert Firuz az iskolák ellen<br />is dühöngött, sőt Huna Marf exilarchot, úgy szintén két<br />tudóst Amemar bar Mar Janká-t és Mesarsaja bar Pakod-ot<br />ki is végeztette (469-70). Ezek voltak Babylon földén az<br />első vértanuk. Csak 485-ben Firuz halála után tért meg az<br />előbbi rend s béke és ekkor kettőztetett szorgalommal fogtak<br />derekasan Rabina (488-499) és R. Jósé (471-520)<br />a Talmud-szerkesztés befejezéséhez. Ezen két Amora nevez--<br />tetik Sof Horaah, a szabad tanítás utolsó tekintélyeinek,<br />ha ugyan a szerkesztés nehéz művében még kétségkívül<br />része volt R. Aehai b. Hunának Be Chatimból (mh. 506).<br />Egy tán utolsó Paläestinai rendelet érkezett Babylonba, mely<br />monda: ne hanyagoljátok el R. Achait, mert felvilágosítja a<br />Goláht (szétszóródást). A még utána következő félamoriták<br />már a Szaburaeusok korához számítandók, kikről ezután<br />lesz szó. Ezekkel egyetemben végezték be Rabma és R. José<br />85<br />a Talmud végszerkesztését (499 Kislew 13; Decz. 2.), miért<br />is a Talmud ezentúli neve Gemara: befejezés, mert mi egyéb<br />kisebb toldalék még hozzá járult, a lényeget nem érintette<br />és azt befolyásolni nem bírt senki elég tekintélyivel és följogosultsággal.<br />A sarkaiból a góthok átlal kiforgatott Róma befejezi<br />az ókort, mely ókor befejezésével összeesik a Gemara, a<br />Talmud befejezése, csakhogy míg a politikai világtörténelemben<br />ezután a középkor veszi kezdetét, addig hála a Talmudnak,<br />a z s idók nem b í r n a k v o l t a k é p e n i köz épk<br />ο r r a 1, a szó rosz értelmében, mert az ókori Talmud a zsidóságban<br />új korszakot nyit meg és új szellemi életre ébreszt. Ez<br />azonban csak a babyloni Talmudról szól, de nem a jeruzsálemiről,<br />jobban a judäai, nyugotországi Talmudról (Talmud<br />sei Erez-Israel, Gemara de Bne-Maaraba). Ezen Talmud,<br />mellett mint látszik, szintén R. Asi korával egyidejűleg vagy<br />még később a 4-ik században kezdtek összeállítani, Jeruzsálem<br />sorsában osztozkodék, sokan beszélnek róla, rajongnak<br />érte, de kevesen értik és cselekednek érte!<br />HARMADIK RÉSZ.<br />H A R M A D I K KORSZAK,<br />A Szalui äuso£ korszakától a Gaoniták koráig az arabok<br />alatt 500−650.<br />1. §. Általános korjellem.<br />„Nem tágít Judától a királyi jogar és nem a törvénytudós<br />ivadékaiból”, Jákob ősatyánk ezen áldás szavát csak<br />részben látjuk Jeruzsálem és Veter eleste után megvalósítva,<br />a királyi jogar, a mennyiben az önálló királyság jelvénye,<br />tágult Judäától, de nem a törvénytudósok nagy száma ivadékától.<br />Az írástudósok vezették a zsidóság ügyét, kezeikben<br />volt a királyi jogar és nem volt még állam oly erős, alattvalói<br />oly engedelmesek, mint ezen szellemi királyság, melynek<br />az írott és hagyománytan képezte létjogosultságának<br />alapfeltételeit és melyek kötelező hatalmának és varázsának<br />a szétszóródásban élő zsidók ritka összhangzatban alávetek<br />magukat. Palestinában: Jeruzsálem, Jamnia (Jabne), Usa,<br />Sepphoris, Tiberiás; Babyloniában pedig: Szúra, Pumbaditha,<br />Machuza Nehardäa valának ezen szellemi uralom fényes székhelyei.<br />Ezen gyúpontban volt a zsidók szellemi élete öszpontositva<br />és innen ömlöttek végig a szellemi élet sugarai<br />a szétszóródásban élő zsidók egyetemlegességén. Mit egy nagy<br />tudós kimagasló szelleme szűk körben létesített, az tág körökben<br />hullámzott tova, köztulajdonává válván az egész zsidóságnak.<br />Hogy azonban e közkincs a néptulajdon drága<br />kincstárában az élet veszélyes befolyásaitól megóvassék, egyre<br />olt elodázhatlan szükség, mire még eddig jóformán nem is<br />87<br />gondoltak a kincsásók; ugyanis, hogy biztos tárházak szereltessenek<br />föl, melyekben a drága kincs szent ereklyeként<br />biztonságban megőriztethessék. Az iskolák ugyanis, melyek<br />eddigelé tárházakul szolgáltak, nem nyújtották már a kellő<br />biztonságot, mióta a későbbi vakbuzgó mágusoktól vezetett<br />és befolyásolt Szâszânidak az iskolákat és tanulóit mindinkább<br />fokozódó türelmetlenséggel üldözni kezdették. Ezen üldözések<br />közepette mindinkább gyengülni kezdett az emlékező<br />tehetség, mely eddig elé a zsidó tudomány letéteményese volt.<br />Már R. Aschi panaszkodott az emlékező tehetség elgyengülése<br />felett pedig az ő kora a 2-ik Jezdigerd szelíd uralma alatt<br />rttég boldognak volt nevezhető, a következő uralkodók elhatalmaskodásával<br />szemben. Új közegről kellett tehát gondoskodni,<br />mely egyrészt az elért vívmányokat az elfeledéstől<br />megóvni, másrészt azoknak köztulajdonná tételét az egész<br />zsidóságnak közvetíteni hivatva volt. Ilyen közeg volt az<br />új intézkedés, hogy a hagyományos tan f e l í r á s a elrendeltetett.<br />A tömeghalmaz, még akkor is, ha békés napokat élt<br />volna is a zsidóság, többé nem nehezülhetett volna az emlékező<br />tehetségre. Mennyivel inkább kellett azonban ezen<br />segíteni oly időben, melynek vihara alatt még az óriási Róma<br />is eldőlt. Hogy ezen vihar alatt az utolsó jeles Amoriták<br />tevékenységének a Talmud összeállításában megtestesített működése<br />veszendőbe nem ment, hanem írásban megörökíttetett<br />a Szaburäusoknak tudandó be elévülhetlen érdemül.<br />2. §. A Szaburaeasok.<br />A gonosz Firuz halála után Kobád (Kowád) jutott a<br />perzsa trónra, ki a Mágusok, jelesül a Mazdák nevű zendvallás<br />javítójának kezében vak eszköz volt. Hogy Zoroaster<br />vallását felelevenítse a lazák keblében, azon ötletre jött Mazdák,<br />hogy a vagyon és asszonyközösséget hozta be (501).<br />Követői (Zendik) mohón vették föl elveit elmélet és gyakorban.<br />A perzsa nagyok ugyan a kommunista Kobádot, ki Mazdák<br />híve volt, börtönbe vetették, de ennek a tömlöczből sikerült<br />megmenekülnie és a Hunnok által ismét trónra jutnia. Ezen<br />minden erkölcsöt sértő rendfelforgatás alatt a zsidók is sokat<br />szenvedtek, úgy hogy tiszta erkölcsök megóvása végett fegyvert<br />ragadtak. A felkelők élén állott a fiatal 2-ik Mar Szutra<br />exilarch (szül. 496), Huna exilarch fia. Apja halálakor mégfiatal<br />volt és a monda csoda szövetbe burkolja születését. Huna<br />88<br />gőgös ember volt ugyanis, ki apósát Mar Chaninát érzékenyen<br />megsérté. Ez könypatakokat öntött volna el fájdalmában,<br />minek következtében az exilarch család minden tagja<br />hirtelen halállal múlt ki. Álmában úgy tűnt fel ezek után<br />előtte, mintha egy czédruserdő minden fáját kivágta volna és<br />midőn még egy fenmaradt csemete ellen is készült volna fejszéjét<br />felemelni, Dávid király visszatartá kezét. Fölébredve azt<br />vette Mar Chanina észre, hogy a kihalt exilarcha család jövője<br />csak leánya ölében nyugszik. Leánya lebetegedését várva<br />várta éjjel nappal, a ház ajtajából nem tágítván, hogy leányát<br />minden bajtól megőrizhesse. Végre oly szerencsés volt,<br />hogy leánya fiat szült. Ez a fiú 2-ik Mar Szutra volt, kit<br />nagyatyja mint szemevilágát őrzé és gondos nevelésben részesíté,<br />elannyira, hogy már 15 éves korában képesítettnek<br />mutatkozott az exilarchatus tisztsége felvételére.<br />Négyszáz vitéz zsidóval fellázadt az erkölcsrontó Kobád<br />király ellen és egy tűzoszlop által kisérve, győzelmeket<br />aratott a király seregei fölött. Hét évig sikerült Mar<br />Szutrának kivívott függetlenségében Machuzában, hol mint<br />király székelt, élni, míg végre fogságba került és agg<br />nagyatyja Mar Chaninával együtt a híd fölött keresztre<br />feszíttetett (520). Az exilarch családja azonban futásnak<br />eredt és a családfentartó, szintén Mar Szutra, Judaába menekült,<br />úgyszintén R. Ahunai és R. Gizi, a kor legnagyobb<br />tudósai, megfutamodának. De Kobád halála után, utóda Chosroes<br />Nusirván, a rendet helyreállítván, R. Giza, ki Zab<br />folyamnál telepedett le, visszahivatott Szúrába, melynek rectorává<br />választatott, míg a pumbadithai Akadémiának feje<br />R. Szimuna lett. Ezen jeles férfiak bizonyára tanítványaik<br />közreműködésével a Talmud roppant nagy tananyagát áttanulmányozták<br />és hogy az életgyakorlatban zsinórmértékkel<br />bírjanak, a zavarteljes időkben kényteleníttettek a hagyományt<br />a szóbeli előadás esélyeiből kirántani és í r á s b a<br />foglalni. Mivel azonban ezen kor tanítói nem bírtak kellő<br />önálló elhatározással, hogy a már befejezett Talmudot tovább<br />fejlesszék, azért a roppant anyagbőséget a haggadai és halachai<br />részek nem épen szigorú elválasztásával az átvett<br />alakban leírták és legfölebb a gyakorlatra szánt halachák értelmezésénél<br />a vezérlő érveket hangsúlyozták. Ezen érv<br />e l é s i tevékenységük után (Szebara) neveztetnek ezen kor<br />tanítói: Szaburoï, mert az eltérő nézetek érvei után hozták a<br />praxisban a döntő határozatokat. Ezen Szaburäusok korszaka<br />89<br />nem tartott tovább egy félszázadnál (550-ig) és az utolsók<br />közé számíttatnak R. Giza és R. Szimuna. A többi Szaburäusok<br />nevei nem maradtak reánk. Annyi azonban bizonyos,<br />hogy a szúrai és pumbadithai iskolák változó szerencsével<br />minden zűrzavar mellett is, mely Nusirván kegyetlen fia<br />IV. Hormez alatt uralgott, nemes vetélkedésben működtek<br />és nemcsak az isteni tiszteletet rendezték, imákat (pijutim)<br />szerveztek, új intézményeket, például előimádkozó (chazan,<br />mely p e r z s á u l énekest jelent), tisztjét hozták be, hanem mi<br />fölötte fontos, a haggadának írásba foglalását, mint p. o. a<br />Rabboth név alatt ismeretes Midrás egy részének szerkesztését<br />végezték. Ekkép még ezen oly sivár történeti korszak,<br />melyből kevés adatunk van, sem járt le termékenyítő tevékenység<br />nélkül. Igaz! kézzel foghatóbb eredményekkel csak<br />az Izlam föllépésével, az első kalifák alatt feltűnő Gaoniták<br />életében találkozunk. Mielőtt azonban a perzsiai zsidóktól<br />megválnánk, szükséges fölemlítenünk, hogy még a 3-ik században<br />Jezdigerd és Firuz üldözései elől egy tetemes rész<br />Josef Rabban vezetése alatt kiköltözött Indiába (490) és Malabar<br />partjain zsidó államot alapított meg, mely több szazadig<br />saját fejedelmei alatt állt fenn. 1520 a Portugiziaktól<br />elűzetve, Cochinban telepedtek le. Itt találtatnak még most<br />is a fehér arczbőrű zsidókon kívül még fekete színű zsidók<br />is, kik India őslakóitól semmiben sem különböznek meg és<br />őseik vallásában teljesen ismeretlenek. A régi időkben az<br />indiai fejedelmektől elnyomattak, csak az ujabbkori angliai<br />főhatóság óta élveznek szabadságot. A c h i n a i zsidókról<br />keveset tudunk. A 3-ik század óta élnek ott és a hébert<br />szintén nem ismerik.<br />NEGYEDIK KORSZAK.<br />A Gaoniták korszaka (650-1040).<br />3. §. Mohammed és a zsidók.<br />Valamint a paläestinai zsidóság a keresztyénségnek, úgy<br />a babyloni az Izlamnak tvolt szülőanyja. Mohammed, „Mekka,<br />és Jathrib prófétája” ugyan nem volt, mint Jézus, született<br />zsidó, de a zsidó törvény és szellemi élet emlőjén nevelké90<br />dett ő is. A zsidóság által lón ösztönözve, hogy egy új, az állam<br />alapjára állított új vallásformát hívjon életbe, mely Mámnak,<br />követői pedig moslemin-neknek neveztetnek. Mohammed<br />Abdallah fia a vásárokon szokott zsidókkal (kik Arabiában<br />évszázadok előtt szétszórva laktak) találkozni, kiktől<br />az egy istenségről, Ábrahámról, az ő hü szolgájáról, egy áltálján<br />erkölcs vallásos intézményekről sokat hallott. Mohammed<br />nejének Chadigának nagybátyja Varaka Ibn Naufal nemes<br />arabs származású, ki a zsidóságot felvette és héberül<br />olvasni tudott, kétségkívül nagy befolyást gyakorolt Mohammed<br />élénk képzelgő tehetségére és a zsidók iránti érdeklődése<br />mindinkább élénk tudvágygyá fokozódott. A legellentétesebb<br />oldalú egy ember volt Mohammed. Benső vallásos lelkülettel<br />gőg, nemeslelkűséggel aljasság, magas költészeti fölszárnyalással<br />kisszerű gondolkodás, életmérséklettel bujaság, bátorsággal<br />gyávaság szövetkezett. Írni, olvasni nem tudván, mégis<br />egy könyvet (Koránt) tett egy új vallás központjává.<br />Mohammed első tanai, melyeket nehézkórságának rángatódzásai<br />közepette Gabriel angyaltól vélt hallani, még a<br />zsidóság alapvonásaival bírtak. Legfőbb hitelve: „nincs<br />Isten Allah kívül” még a Sma Izrael szent hitvallásunk<br />mintájára lőn idomítva, csak később toldotta meg gőgös önhittsége<br />avval a függelékkel: „és Mohammed az ő prófátája”.<br />Mohammed hazájában Mekkában a bálványimádókban<br />hívőkre nem találván, Jathribba fordult, hol a zsidó vallástanok<br />nem lévén ismeretlenek, nagyobb hajlandóságot lelt új<br />kinyilatkoztatásai elfogadására. Jathribban (622-ben, a ki-<br />Vándorlás Hegira fontos évében) megérkezve, első feladata volt<br />Mohammednek a zsidókat nézeteinek megnyerni, oly színben<br />tüntetvén elő azoknak vallását, mintha Arabia uralkodó vallásává<br />akarná tenni.<br />Midőn ebben a városban, mely tőle Medina (próféta<br />városának) neveztetek, a zsidókat épen a kiengesztelés napja<br />megtartása közt találta, lelkesedéssel szóla: Nekünk még<br />jobban illik e napon böjtölni és a nagy böjtöt Asuraht<br />hozta be. A zsidókra való tekintetnél fogva a Kiblaht<br />(a hagyományos fekete követ) kelet felé helyezte, a zsidók<br />szokását utánozván, kik arczukat ima közben kelet felé irányozák.<br />A zsidók eleinte őt némileg proselytának hitték<br />és így hozzája csatlakoztak többen, köztük egy tudós zsidó<br />Abdallah és egy előkelő zsidó Mukchairik. Ezektől nem egy<br />vallástani tételben lett Mohammed oktatva és az ő tanítá91<br />saikat híresztelte némi változatossággal, isteni kinyilatkoztatásokként,<br />mit a hitetlen arabok szemére is lobbantottak.<br />De ha a zsidók egynéhányai támogatták is, úgy nagyon távol<br />estek azon gondolattól, hogy szent vallásukat feladják<br />kedvéért, sőt midőn mielőbb meggyőződtek, hogy Mohammed<br />vajmi kevés ismerettel bír, mely a valódi prófétiai hivatottságra<br />mutatna, tőle gúnykaczajjal elfordultak. Mohammed<br />sokkal furfangosabb volt, semhogy eleinte nyílt ellenségeskedésekben<br />tüntetett volna a zsidók ellen. Sőt híveinek<br />szívére köté: „az írás népével (a zsidókkal) csak tisztességes<br />módon vitatkozzatok és mondjátok nekik: mi abban<br />is hiszünk mit nektek., abban is, mit nekünk nyilatkoztatták<br />ki, a mi istenünk és a ti istenetek csak egy Isten”.<br />De a békesség nem volt tartós és csakhamar esküdt ellensége<br />lőn a zsidóknak, kik nyakasságukban őt elismerni nem<br />akarták, sőt gúnyolni, megvetni merészkedének. Nem sokára<br />Isten kinyilatkoztatására hivatkozva, üldözni kezdé a zsidókat<br />és egy pár csatában győzedelmeskedvén, az új vallás<br />terjesztését tűzzel vassal terjeszteni legszentebb vallástételnek<br />hirdette. Midőn Mohammed 632-ben meghalt, a zsidók kárörömmel<br />teltek el, mert azon nézetben voltak, hogy ezen<br />rajongó csaló csakhamar az érdemelt feledékenységbe fog<br />elsülyedni. De nagyon tévedtek. A Koránban, mely a zsidóság<br />tantételeit, csakhogy ferdén, viszásan és sokszor meghamisítva<br />dolgozta fel, a zsidóság egy új, hatalmas ellent<br />látott megerősbülni. És már a második Kalif Omárnak oly<br />nagy volt a zsidó-gyűlölete, hogy a zsidók tartományait<br />tőlük karhatalommal elvette és az elűzötteket Euphrát melletti<br />vidékre Kufába kergeté (640). De az Izlam uralmát is<br />Izrael sorsának elintézője, az isteni gondviselés, arra használta<br />fel, hogy Izraelt elsatnyulásából kiemelje.<br />4. §. Az Izlam terjedése, a babyloni zsidóság. Bostanai<br />exilarcha.<br />Alig egy évtizeddel később, hogy Mohammed meghalt,<br />Arábia északi és Afrika északnyugati tartományok legszebbjei<br />a puszta fiainak az Araboknak hatalmába került. Omár<br />vad, szilaj seregei azon kiáltásnál, „nincs olyan Isten mint<br />Allah és Mohammed az ő prófétája”, hamarabban győzedelmeskedtek<br />még mint N. Sándor seregoszlopai. Az elaggott,<br />meghasonlott perzsa birodalom Paläestina, Syria és Aegyp92<br />torn, melyek a byzantiai udvarral, melytől függtek, nem<br />rokonszenveztek, önként hódoltak meg, a győzelmes arabs<br />előnyomulóknak. Judäa akkori fővárosának, Caesareának<br />700,000 harczossal megtelt erődéi, melyekben 20,000 zsidó is<br />volt, fogadták magukat, mi egy zsidónak jutott ki arszlánrésze,<br />azáltal, hogy Omárnak egy alagúti bemenetet mutatott. Majd<br />Jeruzsálemre került a sor, mely rövid ostrom után meghódolt<br />(638) és melynek szent helyén, hol a templom állt,<br />Omár egy mecset alapját tette le. Sophronius püspök megadásának<br />feltételéül kiköté magának, hogy a zsidóktól a Jeruzsálemben<br />való letelepedési jog megtiltassék. Tiberiásból is<br />elűzte Omár a zsidókat és keresztyéneket és az ottani főiskola<br />ez alkalommal beszüntettetett. De a későbbi Kalifák<br />alatt ismét e város benépesült zsidókkal. A fiatal Izlam tehát<br />nem vált türelmesebbé a zsidók irányában, mint öregebb<br />testvér vallása, mindkét testvér az anya becstelenítésért<br />szövetkezett. De noha sok bántalmaknak volt a zsidó vallás<br />kitéve a fiatal Izlam által, mégis otthonosabbnak érezte<br />magát a zsidóság ennek uralma alatt. Különösen áll<br />ez a babyloni (az araboktól Iráknaknak nevezett)<br />zsidókról. A babyloni zsidók és nestoriai keresztyének,<br />kik a szâszânidi házból származott perzsa királyok<br />által érzékenyen sújtattak, a mohammedanismus előrenyomulásában,<br />lényeges szolgálatot tettek Omárnak, úgy hogy ezen<br />rajongó kalifa késztetve érzé magát vett szolgálatukat elösmerni.<br />A keresztyén patriarchának vagy Katholikosnak<br />Jesujabunak nagymérvű szabadalmakat adott azon jogélvezettel,<br />hogy az összes keresztyének vallási és politikai tekintetben<br />annak főhatósága alá helyeztettek. Hasonló kiváltságokkal<br />ruházta fel Dávid házából származott exilarchát<br />Bostana'ít, kit a mohammedánus hadvezérek a zsidók<br />fejének elismertek. Omar annyira kitünteté Bostana'ít, hogy<br />neki Chosru perzsa király fogságba került Daru nevű leányát<br />feleségül ádá (642).<br />Bostanaï az első hűbérnök volt, kit a mohammedánus<br />állam-hatalom nevezett ki. A nestoriani Katholikos mintájára<br />politikai és törvénykezési jogosultsággal felszerelt exilarcha<br />a babyloni zsidóknak fejéül avattatott, adatván neki kivételesen<br />engedély arra, hogy parancsait királyi pecséttel<br />(Guspanka) láthassa el. Különben Bostanaï nem mindennapi<br />ember lehetett, ha már születését egy mondakör veszi körül.<br />Ε szerint beszélik, hogy egy király az egész exilarch csa93<br />ládot, mert Dávid házától származtatá magát, kiirtotta volt.<br />De éjjeli látomásban ezen gonosz tett miatt megfenyíttetett.<br />Mert midőn álmában egy mulatókert (Bostán) minden fáját<br />kivágatni parancsolta, egy tiszteletreméltó agg jelent meg<br />és ép akkor a fejszét, melylyel még egy kis csemetét is kivágni<br />készült, a fejéhez dobta oly erővel, hogy vér borítá<br />arczat. Fájdalmában a király az aggastyántól bocsánatot<br />kért, és fölfogadta, hogy a csemetét sajnálni és míg lombos<br />fáig nem nőtt, ápolni fogja. Fölébredve, a véres nyomok<br />mélyek arczán még mutatkoztak, meggyőzték a királyt arról,<br />hogy nem kusza álomképeket, hanem valóságot látott álmában<br />s az álom rejtélyét megfejteni sóvárgott. Egy agg zsidóra<br />lőn utalva, ki az álmot az exilarchház üldözésére vonatkoztatá;<br />a csemetét pedig arra a magzatra magyarázá,<br />ki leánya keble alatt szunnyad, lévén ugyanis elözvegyedett<br />leánya az axilarchaház egy tagjával férjezve. A király<br />az aggastyán állítását igazoltnak találván, a nemsokára<br />született fiút Bostanaïnak nevezé a kert után, mely az álomban<br />oly szerepet vitt. A gondosan nevelt Bostanaït, ki máifiatal<br />korában bő tudományosságra tett szert, a király látni<br />kíváncsi volt, ki midőn a király előtt megjelent, oly tisztelettel<br />párosult félelemmel állt előtte, hogy noha egy dongó<br />légy által, mely órára szállt, vérig kínoztatott, azt még<br />sem űzte el, nem akarván a király előtt kézmozdulat tenni.<br />A királynak ezen magaviselet olyannyira megtetszett, hogy<br />exilarchának nevezte ki. És mert a légynek köszöni méltóságát,<br />azért Bostanaï czímerébe a légy ábrázatát vette föl.<br />Ezen méltóságban ment volna Bostanaï a 4-ik kalifa elébe, a<br />szent írással kezében és, miután tőle hallá, hogy a 35 éves<br />Bostanaï még nőtlen a királyleányt Dáriát adta neki nőül.<br />5. §. A Gaonatus és Exilarchatus.<br />A Bostanaï által új fényt nyert exilarchatus nem sokára<br />hatalmas vetélytársat nyert a gaonatusban. Midőn<br />ugyanis a (644) meggyilkolt Omár helyébe megválasztott<br />Othman egy összeesküvés áldozata lett (655), az izlam birodalom<br />két részre szakadt, melynek egy része Alit pártolta<br />Mohammed vejét, a másik rész Othman rokonát Moawiját, A<br />babyloni zsidók és keresztyének az előbbinek oldalán voltak.<br />Firuz-Sapur (Anbar) bevételénél 90,000 zsidó Mar<br />Izsák iskolafőnek vezetése alatt hódolati üdvözlettel ment<br />94<br />Ali elébe (658), ki ezen tisztelgésnek annyira megörült, hogy<br />az iskolafőnöknek (valamint a keresztyén Katholikosnak Maremesnek,<br />ki Mosul ostromlásánál segédkezett neki), szabadalmakat<br />osztogatott. Ezen időből ered a kitüntetés, mely<br />különösen a szúrai iskolafőnöknek különös tekintélyt kölcsönzött.<br />Ugyanis a Gaon czím, mely perzsául és arabul<br />(Kanon) annyit jelent mint „tanári tekintély.” Ezzel bizonyos<br />kiváltságok voltak összekötve, melyeket még az exilarchának<br />sem volt szabad megsérteni, innen eredt nem egy súrlódás.<br />Mindjárt Bostanaï halála után meghasonlás jött létre<br />családja keblében több nejétől született gyermekei közt, kik<br />a perzsa királynétól született fiát, ki tán mert királyi vérből<br />származott, az exilarchatusra volt kiszemelve, szüntelenül<br />üldöztek. Ε pártoskodás a szúrai főiskolát is<br />befolyásolta, mert az exilarchatusban épen fölülkerekedő<br />utódai Bostanaïnak saját érdekök kívánta főnököket választottak<br />akadémiai rectornak. Ezen beavatkozás miatt<br />a szúrai iskolafőnökök fel voltak ingerülve Bostanaï utódaira<br />és még egy kiváló későbbi Gaon (R. Serira) dicsekedvén,<br />hogy az exilarchatusból származik, hozzá tenni nem<br />mulasztja el: „de nem az elhatalmaskodó Bostanaï-utódok<br />családjából való vagyok.”<br />Ezen terméketlen súrlódás csak nem félszázadig tartott,<br />miért is Bostanaï és a gaonatus keletkezésének ideje<br />Chasda'í exilarcha idejéig (670−730) nem bír fényes<br />történeti mozzanatokkal. Csak annyit tudunk, hogy az első<br />Gaon Mar Izsákot a szúrai iskolában R. Hunaï követé,<br />vele egyidejű Gaon Pumbadithában Mar Rába volt (670−80),<br />kik alatt az a fontos intézkedés engedtetett meg, hogy az<br />asszony is bír bizonyos esetekben azzal a joggal, hogy a<br />férjtőli elválást hozhatja javaslatba, mi a talmudi elválás<br />törvénye értelmében nincs megengedve. Ε két Gaont követé<br />a gaoni méltóságban Masersájáh Szúrában és Mar<br />Buszai (Bostanaï) Pumbadithában. Az előbbitől sok válaszirat<br />maradt reánk. A kezdetleges kérdések a mellett tanúskodnak,<br />hogy a Talmud a 7-ik században még nem volt<br />általánosan elterjedve. Szúrában utána következett Mar<br />Chanina'í (689−97), pumpadithai gaontársa volt Hunaï<br />Mari (689−709). Róluk mit sem tudunk neveiken kívül,<br />ugyanez áll utódaikról Nahila'í Halevi, (697-715), R.<br />Chija Mesénéből és Mar Rubjáh (700-719) pumbadithai<br />gaonokról. Ezen korbeli exilarcháról Chasda'iról csak any95<br />nyit tudunk, hogy két bibliai elnevezésű fia volt Salamon<br />és Dávid, ez utóbbi a karaita szakadék atyja.<br />Az exilarchatus és gaonatus képviselte a zsidóság politikai<br />és szellemi ügyeit, az előbbi képviselte a zsidóságot<br />kifelé a Kalifák és helytartókkal szemben, az utóbbi pedig<br />a vallás terén befelé. A törvényhozási hatalomban közösen<br />osztozkodtak. Az exilarchok a szúrai és pumbadithai iskola-<br />főnökökkel szemben kinevezési joggal bírtak. A gaoni czím<br />csak a szúrai iskola kiváltságai közé tartozott. Ide számítandó<br />még a kitüntetés, hogy az exilarch jobbja mellett<br />foglalt a szúrai Gaon helyet, bizonyos jövedelmekből két<br />harmadot nyert (iskolája számára) és az exilarchát megüresedése<br />esetén azt helyettesíté. így tehát a szúrai Akadémia<br />sok előnynyel bírt a pumbadithai fölött, melynek elnöke<br />itt-ott szintén a szúrai collegiumból választatott. Noha az<br />exilarchok az első Kalifáktól fejedelmi pompát nyertek,<br />mégis megválasztatására a két Akadémia beleegyezése is<br />szükséges volt. Ünnepélyességgel járt beiktatása. A két akadémiai<br />főnök a feldíszített ünnepi teremben disz-székeken<br />helyezkedett el az exilarch jobbja és balja mellett. A szúrai<br />Gaon ez alkalommal beszédet tartott, melyben inté az<br />exilarchot, hogy tartsa magát távol a gőgtől. A sajátságom<br />felavatás csak csütörtöki napon és pedig a zsinagógában ment<br />véghez A két akadémiai főnök kézfeltevéssel áldotta meg az<br />exilarchát mondván: „Éljen urunk N. N. exilarch a szétszóródás<br />fejedelme.” A jelenlevők ujjongva ismételték e szavakat<br />és örömhangok közt kisérték a zsinagógából haza lakására.<br />A következő szombaton a megválasztott exilarch tiszteletére<br />isteni tisztelet rendeztetett. Díszülésen foglalt helyet,<br />hova az ünnepélyes kíséret vezette a templomba. Itt a<br />chazan karénekben végzé az isteni tiszteletet. Az exilarch<br />emelvényre (Almemor) lépett; a szúrai Akadémia Gaonja térdet<br />hajtva mellette jobb oldalon, a pumbadithai Gaon hasonlót<br />téve baloldalán helyezkedett el. Királyi kitüntetése<br />jeléül az exilarchához vitték a Thórát, melyből első tartott<br />felolvasást, habár nem volt Ahronida. A szúrai Gaon tiszteletbeli<br />tolmácsa (Meturgemanja) volt ez alkalommal.<br />Ezek után az exilarcha ha lâchai és haggadai előadást tartott,<br />ha erre nem volt képesítve a szúrai Gaont bizta meg<br />ez előadással. A zárkádisban az az idézet is előfordult: ez<br />történjék exilarchánk életének tartama alatt. Ezt fölváltá a<br />reá és az Akadémiák főnökeire mondott áldás (Jekum Pur96<br />kon). A jelenlevők úgy mint az adakozók külön említetének<br />föl dicsérőleg (Miseberach). Az ünnepélyt víg lakoma<br />követé, melyen az ünneplők voltak hivatalosok. A sátoros<br />ünnep utáni harmadik héten dísztisztelgés volt az exilarchnál,<br />melyet nagy gyülekezeteknek (Kallah-rabathinak)<br />vagy exilarchmenetnek (Rigle de Res glutha) neveztek.<br />Háza és hivatala költségeinek fedezését bizonyos tartományok<br />és adók után húzott jövedelmek képezték. Naharvân,<br />Farsistan, Holvân legmostohább időkben is 700 aranydenárral<br />(700 aranynyal) járultak az exilarcha költségeihez.<br />A tisztség rangfokozati sorban második helyen állt a<br />szúrai Akadémia képviselője, ki mint említők, egyedül volt<br />a Graon czím viselésére följogosítva. Ezen és hasonló kitüntetésekben,<br />melyeket fent fölsoroltunk, még akkor is elsőségi<br />joggal bírt a szúrai Graon, ha fiatal, holott a pumbadithai<br />iskoláfőnök aggastyán volt. De belszervezet és ügykezelés<br />tekintetében a két Akadémia egyrangú volt. A két<br />Akadémia elnökét környezte a következő hivatalfokozat. A<br />főbíró (Dajan de Baba Ab beth din) a törvényszéki teendőket<br />végezte és közönségesen elnökútód volt. Alatta állt a tanítóegylet<br />7 elöljárója (Résé Kallah) és három férfiú, kiknek czíme<br />Chaberim (collegák) volt. Összesen a senatust képezték. Azonkívül<br />egy 100 tagú collegium volt, mely két egyenetlen részre<br />oszlott és pedig egy hetven tagú és egy harmincz tagura, az<br />előbbiek, mint a tanító felavatottak Alufim-oknak, az utóbbiak<br />Bene Kijumé tanító jelölteknek neveztettek. A collegium tagjai<br />tisztségöket fiaikra örökíthették, de az elnöki méltóság<br />néni volt átörökíthető. Az ekként szervezett collegium idővel<br />a tanintézmény jellegét elveszíté, hogy a törvényhozási testület<br />jellegét felvegye. A két hónapban Adar és Ellulban<br />összeült gyűlés nem annyira az eszméleti mint a gyakorlati<br />vallásélet rendezésével foglalkozott. A tömegesen beérkezett<br />vallástörvényi kérdések, melyek az exilarch, vagy a két főakadémiai<br />főnök valamelyikéhez intézvék továbbá á vélemény<br />jelentés, hogy ahhoz tartsák magokat, ezen Kallah hónapokban<br />lőnek meghozva. A válasziratot az iskola a collegium<br />nevében aláírta és az iskola pecséttel (Ghumrata) ellátva<br />ünnepélyes üdvözleti formula kíséretében lőn az illető<br />kérdést intéző községbe szétküldve. A babyloni zsidó vallásos<br />és szellemi élet e három főtényezőjének: az exilarcha és<br />a két akadémiai főnöknek jogköréhez tartozott még egyik<br />vagy másik községben birót (Dajant) felállítani, ki oklevél97<br />lel (Pitka de Dajanutha) ellátva, nemcsak polgárjogi, peres-,<br />hanem vallásos vitás kérdéseket eldönteni illetékes volt. Az<br />ilyen bíró rabbinus egyszersmind hitközségi titkári minőségében<br />is működött, a mennyiben a házassági, elválási és<br />egyéb nyilvános okmányokat ő állította ki. A hitközség<br />ügyeit a hitközség választott hét felügyelője (Parnaszé<br />Hakneszeth) intézte el. Minden adófizető községi tag választóképes<br />volt. A főfelügyeletet az exilarch küldöttje, vagy<br />egyike az iskolafőnököknek gyakorolta, kinek jogában állott<br />az ellenszegülő vagy bűnös ellen a vallásos átkot is alkalmazni,<br />melynek három fokozata volt (1. fent 411.), mely<br />azonban nem volt annyira borzadályteljes, mint a középkori<br />keresztyén világban.<br />Ezen, részleteiben jól átgondolt, szervezete a közügynek,<br />melyben a gaonatus idejében látjuk a babyloni zsidóságot,<br />áldásdús hatással volt a szétszóródásban élő zsidókra,<br />kik ép oly büszkeséggel ismerték el, a központosító egységet<br />az exilarchatusban, mint a minő örömmel látták a vallás<br />szellem-erkölcsi és eszményi oldalát a legjobb kezekben: a<br />gaonatus tekintélyében jól megőrizve.<br />6. §. A legnevezetesebb gaoniták.<br />Az első kalifák alatt megszilárdult gaonatus noha békés<br />fejleménynek örültek a zsidók Moawia I. Jezid, Abdul-<br />Malik I-ső Walid mohammedán uralkodók alatt (656-760),<br />úgy még sem tündöklik kiváló művek létesítésében, mert az ez<br />időben keletkezett új héber-költészet, melynek legkiválóbb<br />képviselője Eliezer Kaliri, ki több mint 150 liturgiái köl·<br />teménynyel (Pijutim) gazdagitá meg az irodalmat, nem a<br />gaonatus működése keretén belül létesült.<br />Az első gaonita század, mely leginkább ezen intéz*<br />meny megszilárdítására látszott hivatva lenni, nagyban<br />egészben meddőnek nevezhető. Csak egy tudós válik ki R!<br />Açhaï Sabchából, de ez is, mert a gaoni méltóságtól egy<br />Natroj megválasztatása által elüttetett, Pumbadithát odahagyta<br />és Palastinába költözködött, hol 191 Halacha- és<br />Haggadával vegyes előadását S e e l t o t h (kérdések) czímén<br />állítá, össze, mely a hasongyűjteményeknek, melyek később ki<br />madtak, mintája vala. Hason mellőzésnek egy másik alkalommal<br />nagyobb hordereje volt, a mennyiben Anan b. David,<br />ki Salamon exilarcha meghalálozása (761-62) következ98<br />tèben, ennek nagybátyja helyét akarván az exilarchátusban<br />elfoglalni, de a szúrai gaon a vak R. Jehudaï (759-62)<br />és a pumbadithai gaon R. Dudaï (761-764) közreműködése<br />által az exilarcliátusból kitaszíttatván, szintén oda<br />hagyta hazáját és Palastinába ment és ott a karaiták<br />sectáját alkotta, miről később lesz szó. Ezen súrlódás<br />a gaonita választásnál a 9-ik század közepén többször<br />ismétlődött. így volt p. o. Mar Mathatia ellen-gaona Szúrában<br />II. R. Natronai ben Hila'í (859-69), ki élénk levelezésben<br />állt a külföld hitközségeivel, így p. o. a zsidóspanyol<br />lucenai községgel. Nevezetes R. Natrona'í arról is, hogy<br />ő volt az első, ki arabs nyelven írta számos válasziratát.<br />A monda, mint minden nevezetes embert, úgy őt is dicsőíti,<br />így állítják, hogy csodás ugrással termett volna Babylonból<br />Francziaországba, ahonnan miután ott a Talmudban oktatást<br />nyújtott volna, ismét hazájába termett. Nevezetes utóda és tanítványa<br />volt Mar Amrám bar Sesna (869-81), ki szintén sok<br />válasziratáról, különösen pedig arról nevezetes, hogy a baby<br />lőni zsidóknál behozott imákat összeállítá és „Siddur<br />R.Amram” czímű műben megörökíté. Ezzel az imakönyv berendezését,<br />mint az nagyban és egészben Európában elterjedt,<br />neki köszönhetjük; csak az úgynevezett Pijut toldalékokat<br />hagyta a községek szabad választására, nem lévén ezen<br />alkalmi költeményeknek liturgiái kötelezettségi érvényük. Az<br />ismeretlen Rabba b. Ami-ra (869-72) következett I. Ma r<br />Zeinach ben Ρ a 11 ο ϊ (872-90), ki arról nevezetes,<br />hogy első volt, ki a nehéz irályu polyglott Talmudhoz,<br />valószínűleg csak gyéren előforduló nehezebb kitételeihez,<br />kifejezéseihez szótárt írt „Aruch” czím alatt. Kis számú töredékét<br />a 600 évvel később élő Abraham Zakuto idézi*). R.<br />Zemach kortársa volt Szárában R. N a c h s o n bar Z a d ο k<br />(881−89), ki szintén irodalmi tevékenységet fejtett ki és<br />lönösen az által, hogy a naptárban kitalálá a kulcsot, mely<br />szerint minden 247 év leforgása alatt ismétlődik minden ünnep<br />és az évrendszer, tett hírnevére szert. Valószínűleg ő volt szerzője<br />a Seder Tanaim Veamoraim czímű chronologiának is. Ezen kor<br />írói közül a harmadik, noha nem volt gaon, mégis híressé vált<br />R. Simon Kahirából, ki a rituális és vallás-törvényi rendeletek<br />compendiumát „Halachoth hag'doloth” czím alatt írta (900)<br />R. Jehudaï hason munkája kiegészítéséül. Itt tétetik első<br />*) Bővebben értekeztünk ezen kezdetleges szótárról Aruch kiadásunk<br />bevezetésében.<br />99<br />kísérlet a 613 szentírási törvénynek 365 tilalomra- és 248<br />parancsra való beosztására.<br />A következő gaoniták meddő vitákban és a két főiskola<br />versengéséből támadt ellenségeskedésekben élték napjaikat,<br />a melyek a szúrai főiskola hanyatlását nagyban mozdíták elő.<br />Különösen erre czélzott a pumbaditbai ép oly erélyes, mint<br />heves II. Mar Kohen Zedek b. József, ki a pumbadithai iskolának<br />gaonja a szúrait háttérbe szorítani iparkodott, mi<br />részben az által sikerült is neki, hogy a szúrai iskola segédforrásait<br />a pumbadithai számára tudta megnyerni. Ezek<br />után Ukba exilarchával is elkezdte a perlekedést, minek az<br />lőn a vége, hogy Ukba Almuktadir kalifától (908-932)<br />az exilarchátustól megfosztatott és Kermansahba száműzetett.<br />Egy év után azonban ott a kalifával találkozván, őt arabs<br />verseivel annyira megnyeré, hogy újonnan hivatalába viszszahelyeztetett.<br />De Kohen Zedek keresztül tudta vinni, hogy<br />ismét száműzetésbe küldettetett és pedig a Eatimidák birodalmába,<br />Kairuánba (Afrikába), hol nagy tisztelet közt 919.<br />halt meg. A nép azonban a rég megszokott exilarchai tisztséget,<br />kihágásai daczára, annyira megkedvelte, hogy Kohen<br />Zedek minden erőlködése daczára mégis keresztülvitte a szúrai<br />gaon Jákob b. Natrona'í által támogattatva, hogy a száműzött<br />Ukba unokaöcscsét: Dávid ben Zakkait ülteté az exilarchátusba.<br />Evvel is összekoczczant Kohen Zedek, de amaz által<br />gaonátusától megfosztatott. Később azonban kibékültek. Kohen<br />Zedek, ki a szúrai iskolát elnyomni iparkodott, megérte<br />még, hogy az oly férfiú által lőn újból felvirágoztatva,<br />ki a pumbadithai iskolát elhomalyosita. Ezen férfiú a<br />gaoniták leghíresebbike: Szadjah volt.<br />7. §. Szadjah gaon.<br />Szadjah (arabul Szaid) b. Josef Felsőagyptom Fájum<br />városában 892-ben született. A rabbaniták közt az első<br />megalapítója a zsidó tudománynak és a középkori zsidó vallás-<br />bölcsészét teremtője, oly férfiú vala, ki nemcsalç bámulatos<br />sokoldalúsága, hanem jellemszilárdsága, erkölcstisztaságá<br />és önzetlensége által nemcsak korának legnagyobb fia, de a<br />zsidó szellemhősök egyik legkiválóbb alakja vala. A különben<br />a Talmud terén akkoriban sivár Aegyiptom nem nyújtott<br />neki vajmi sok alkalmat ezen fölötte nehéz és az egész<br />embert igénylő szakmában magát kiképezni és ha mind100<br />azonáltal első rangú talmudistává vált, úgy ez bámulatos<br />szellemi erejét a legszebb világításban mutatja nekünk.<br />Nagy jártassággal bírt, mint előtte egy rabbinatus sem, a<br />karaismus irodalom ismeretében. 23 éves korában (915)<br />oly hatalmas csapásokat mért a karaismusra, hogy ennek<br />hivői a megtámadás fájdalmait még századokig megsínlették,<br />mert az általa írt művekben felhozott ellenérvek megczáfolásával<br />foglalkoznak a legjelesebb karaiták − de nagyon<br />kétes sikerrel. Szadjah főellensége volt Salamon ben<br />Jerucham karaita (885-960). Ez, valamint Josef Roeh,<br />Hassan b. Masiach és ibn Sakwijah, Szádját inkább tullármázni,<br />személyeskedő becsmérlésekkel ártalmatlanná tenni<br />igyekeztek. De ő a nevezett karaitáknak nem maradt adós<br />és ép oly erélyes, mint szellemes, ellenröpiratokban felelt,<br />az egész secta alaptalanságát, dőreségét − és hiúságát élesen<br />megvilágítván. Sajnos, hogy ezen iratok elvesztek; egyáltalján<br />az idő mostohán bánt e nagy és sokoldalú tudósunk<br />munkáival, melyek nagyrészt elenyésztek, úgyszintén a<br />Talmud művei, a talmudhoz való bevezetés, a misna fordítása<br />stb. hasonló mostoha sorsra jutottak. De nagy hire nemcsak<br />hazáját, hanem Babyloniát is csakhamar befutotta. A szúrai<br />főiskola ez időben oly annyira sülyedt tekintélyében,<br />sok százados dicsőségében, hogy Dávid b. Zakkai exilarcha<br />kénytelen volt egy Jörn Tob Kahana (Haï b. Kimai) takácsra<br />ruházni a gaonatust. A pumbadithai gaon Kohen<br />Zedek a vele kibékült exilarchát már-már rábírta a szúrai<br />főiskola feloszlatására, miután a nevezett takács két évi működés<br />után meghalt (928) és már-már a pumbadithai iskolából<br />akartak egy czímzetes gaont választani, midőn ez is<br />(Nathan b. Jehudaí) meghalt. Intő jelnek vették ezen kézmutatást<br />arra nézve, hogy egy oly sokszázados dicsőséggel<br />büszkélkedő iskolát, minő Szúra volt, föloszlatni bün lenne.<br />Ezért az exilarcha eltökélé magát az üresedésbe ment szúrai<br />gaonatust ismét betölteni. Két férfiú hozatott javaslatba.<br />Egyik volt Szadjah, a másik egy különben ismeretlen Zemach<br />ben Sahin előkelő származású. Az exilarcha Szadjáhnak adott<br />elsőséget. Aegyptomból meghivatott és gaonná neveztetett<br />ki (928.). Példátlan eset volt, hogy egy külföldi és pedig első<br />sorban t u d o m á n y o s működése után nevezetes férfiú neveztessék<br />ki gaonnak anélkül, hogy a főiskolák valamelyikét is<br />csak, több éven át fokozatosa fölfelé vezető lépcsőn előrehaladva,<br />látogatta volna. Kineveztetése a már-már elalvó félben volt di101<br />csőséget a szúrai Akadémiának rögtön visszafoglalta. Erélyesen<br />fogott az új szervezéshez, fris erőket, fiatal tudósokat<br />hívott az akadémiai tisztségekre. Ezen felelevenítésre<br />naícv szükség is volt, mert az erkölcs-lazaság a szellemi<br />élet pangásával karöltve járt. Az exilarchatus csak a népnyomás,<br />elhatalmaskodás, adóbehajtás által volt felismerhető.<br />Így p. o. David a farsi községet, mert az adót megtagadta,<br />átokkal sújtá és arról a vezírnek, ez pedig a kalifának<br />tett jelentést, miért a kalifa a községre nagy mennyiségű<br />pénzbírságot vetett ki büntetésül. És mindehhez hallgattak<br />a főiskolák elnökei. Szadjah eleinte szintén veszteg látta ez<br />erkölcsi romlást, bizodalmat akart még nyerni,, anélkül is<br />tudta, hogy Kohen Zedek, ki el nem tűrhette a pumbadithai<br />iskolának Szadjáh általi elhomályosítását, ellenzője vala.<br />Ezenkívül irigye volt Szádjának egy fiatal, de nagy tudományú<br />és hatalmas befolyású dúsgazdag Áron ibn. Szarg'adu.<br />Mindezen körülmények tekintetbe vételével Szadjah, bármennyire<br />felzúdult a romlottság ellen, hallgatásra kényszeszerité<br />magát. De midőn a jellemtelenségben Dávid exilarch<br />részesévé akará tenni, akkor elveszte türelmét. Egy nagy<br />mennyiségű pénzösszeget akart volna egy örökségi esetben<br />Dávid maga számára jogtalanul biztosítani; hogy az ítélet kifogástalan<br />legyen, a két iskolai gaon aláírására volt szüksége.<br />Kohen Zedek nem átalotta meg az okmányt aláírni,<br />de Szadjah megvonta aláírását, tettét indokolván. Dávid fiával<br />Jehudával most annál is inkább felszólítá Szadjaht az okmány<br />aláírására, mert különben becsületét koczkáztatta volna.<br />Szadjah állításánál maradt. Még egyszer oda küldé fiát Szádjához<br />hivatal megfosztással fenyegetvén őt. A majd nyájasan,<br />majd erélyesen szóló Jehuda Szádját megtörhetetlennek<br />látván, ez ellen kezét emelte fel, őt az aláírásra kényszerítendő.<br />De Szadjah emberei a szemtelen tolakodót kidobták. A sértett<br />apa Szadjaht gaoni méltóságától megfoszta és helyébe<br />rögtön József ben Jákob ben Szátiát választotta, ki Szadjah<br />tanítványa lehetett volna. De Szadjah nem hagyta magát<br />elrettenteni és híveivel ellen-exilarchául Josia Hassant Dávid<br />fivérét nevezte ki. Menten két párt támadt. Szádjával tartottak<br />a szúrai Akadémia tagjai, Bagdad sok előkelő és tudósi<br />férfiai. Dávid pártján volt ellensége Áron ibn Szarg'adu<br />és valószínűleg a pumbadithai iskola. Mind a két fél Almuktadir<br />kalifa elé terjesztette az ügyet. Az ezen időben uralgott<br />zavarok miatt (930-932) azonban az ügy eldöntésére<br />102<br />nem került a sor, noha ibn Sarg'adu 10,000 aranyat áldozott<br />a birák megvesztegetésére. így tehát Szadjah megmaradt<br />gaonatusában, de ellengaont kelle maga mellett<br />tűrni Józsefben Szatia személyében, holott Dávid ellen-exilarchája<br />testvére maradt. Midőn azonban a megölt Almuktadir<br />helyébe a rongykirály Kahir lett választva, azon párt<br />győzött, mely többet pazarolt a megvesztegetésre és ez Dávid<br />pártja volt. Szadjah az elnöki székről letétetett (933)<br />az ellenexilarcha pedig száműzetett. Szadjah ezután Bagdadban<br />mint magán-ember élt négy évig (933-937).<br />Nincs bebizonyítva, mit egy történész állit, hogy Dávid<br />Szadjah élete után tört volna, úgy hogy ez egy barlangban<br />lett volna kénytelen 7 évig elrejtve élni. Azonban a<br />sok izgatás és mérgelődés aláásta egészségét. Szomorúsága<br />ellenben szellemi erejét nem törte meg. Épen ezen időbe<br />esik tudományos munkálkodása. Már azelőtt fordította le<br />a Pentateuchust arabs nyelvre és pedig arabs betűjellegekkel<br />(mi akkor gyéren történt), továbbá Ezsajást, a zsoltárokat<br />és Hiob könyvét. Héber nyelven pedig Igaron czímű<br />szótárt. Sajátságos érdemei azonban bölcselmi műveiben 1.<br />Jezirah mystikus irányzatú bölcsészeti könyvéhez való magyarázatában<br />és 2. a mindenek előtt fontos „Emunoth<br />Yedeoth” czímű vallásbölcsészeti művében rejlenek. Ez utóbbiban<br />igyekszik kimutatni a hitelveknek a tudománynyal<br />való összeférhetőségét. „Szívem, így szól Emunoth Vedeoth<br />(a hit és ismeretek) könyvének előszavában, szívem elszomorodik<br />az okos valóságokon, különösen népeméi felett,<br />hogy a vallásról zavaros fogalmat képeznek magoknak.<br />Vannak, kik a napnál világosabb igazságot tagadják és hitetlenségökkel<br />dicsekednek. Mások a kételyek tengerébe sülyedtek<br />alá, és a tévelygések árjai csapnak össze fejök felett<br />a nélkül, hogy egy úszó karja őket azokból kirántaná. Isten<br />kegyéből haszonvehető képességgel meg lévén áldva, kötelességemnek<br />vallom őket az igaz útra téríteni. Ha valaki<br />ellenvetné, miként emelkedjünk mi bölcselmi elmélkedés útján<br />a való hithez fel, holott azt eretnekségnek és hitetlenségnek<br />tartják, úgy én válaszolok, hogy ezen nézetben csak<br />az eltompult eszűek lehetnek, olyanok kik azon balhiedelemben<br />élnek, hogy kiki, mihelyest Indiába megy szükségképen<br />meggazdagszik, olyanok kik a holdsötétséget onnan<br />származtatják, hogy a sárkány elnyeli a holdtányért és hasonló<br />badarságot állítanak. Ha pedig a bölcselmi elmélke103<br />dést avval a talmudi nézettel „ki az idő és térség keletkezése<br />felett fürkész, nem érdemli meg, hogy éljen” akarná<br />valaki elütni, akkor feleletem: hogy a Talmud a bölcselmet<br />nem akarhatja elnyomni, miután az írás maga is rámutat<br />arra- sőt ezt parancsolja, csak azon bölcselmet ellenzi a<br />Talmud, mely saját választotta ösvényen halad tekintet nélkül<br />a sz. írási igazságokra.” … Szadjah ezek után az isteni<br />kinyilatkoztatásnak az ismeret kútforrásaival való kiegyeztethetését<br />bizonyítgatja. Ε kútforrások pedig szerinte: a<br />kétségkívüli érzéktapasztalat, a közvetlen értelem-ítélet és<br />a szükségképeni következtetés. Míg Szadjah a gondolat világában<br />élt, addig a valóság elég sanyarú volt. Még mindig átok<br />súlya alatt élt. Azonban a viszonyok mégis annyiban javultak,<br />hogy új kalifa, az igazságos Alradhi, választatott<br />meg, Kohen Zedek meghalt (936) és utóda Zemach b. Kafnai<br />békés természetű ember volt. Dávid oldalán csak ibn<br />Szarg'adu állt, a nép azonban Szádjával rokonszenvezett.<br />Midőn ezért ismét egy fontos perben kellett volna bíráskodni,<br />a nép Szadjah visszahívását sürgette, hogy ő vállalná el a<br />peres ügy elintézését, az ellenfél Dávid exilarchot választá.<br />Kaszer b. Áron ibn Szarg'adu ipja volt a közbenjáró, egy<br />részt vejét, majd meg az exilarchot engesztelvén ki, más<br />részt Szádját hangolván békességre. Az egész város vett<br />részt a kibékitésben, a két ellent egy szobába vezették, hol<br />egymás nyakára borulva őszintén kibékültek, mire Szadjah<br />gaonatusába visszahelyeztetett, ellengáonja fizetését továbbra<br />is húzta hivatalos teendők nélkül.<br />Szúra fénye ismét tündöklött és elhomályosítá Pumbadíthát,<br />mi ugyan nem valami nehéz volt Zemach b. Kafna'í<br />(936-938) és Chanina ben Jehudaf (938-943) gaonok<br />jelentéktelensége miatt. Noha már meg volt törve Szadjah<br />egészsége, mégis lázas tevékenységet fejtett ki; ez időben<br />számtalan válasziratot, részint héber, részint arabs nyelven<br />küldött szét a kérdező községekbe, Amram gaon Siddurja<br />alapján az imákat rendezte, egyszóval áldásosán működött.<br />Időközben volt ellensége Dávid exilarcha (940) meghalt,<br />ekkor bizonyult be Szadjah jellemnagysága, mert az exilarch<br />fiára (Jehudára) szavazott, ki azonban csak 7 hónapig viselte<br />tisztjét. Halálakor 12 éves fiút hagyott hátra, kit<br />Szádján utódul jelölt ki. Volt halálos ellensége unokáját házához<br />vette, taníttatta és apailag gondját viselte. Ε közben az<br />exilarchacsalád egy rokona volt az exilarchátusra kiszemelve,<br />104<br />de alig hogy kineveztetett, egy moslimmel összeveszett és<br />életét veszté. Midőn az exilarchacsalád utolsó tagja, a<br />Szádjától nevelt fiú, méltóságába ültettetett, a mohammedánus<br />hitrajongásnak lett szintén áldozata, díszkocsijában gyilkoltatott<br />meg. Így enyészett meg az exilarchatus 700 évifenmaradása<br />után, a mely egy ideig a zsidóságnak politikai önállóságot<br />is vívott ki. Mint a patriarchátus Judaában a keresztyénség<br />türelmetlensége által, úgy az exilarchatus a mohammedanismus<br />vakbuzgósága által lett megsemmisítve. A<br />zsidóság egysége most már csak a két főiskola gaonatusa<br />által lett képviselve, de amaz is enyészete felé sietett.<br />8. §. A gaonatus fölbomlása. R. Serira, R. Haï.<br />Szadjah halála után (942) a szúrai Akadémia fénye<br />ismét elhalványult, mert Dósza, Szadjah képes fia mellőzésével<br />az előbb hivatalvesztett Jos. ben Satiah nem emelhette<br />Szúrat előbbi fénypolczára, annál kevésbé, mert a versenytestvéri<br />Akadémia Pumbaditha, hol ibn Szarg'adu lett gaonná<br />választva, (443-60), ennek emelésén fáradozott Szúra rovására.<br />Ez mindinkább hanyatlásnak indult, míg végre teljesen<br />látogatlanná lőn. Fölbomlott 700 évi fennállás után,<br />miután a pénzsegélyt kérő négy tudós küldöttsége szerencsétlenül<br />ütött ki. Ezen négy férfiú, ki a talmudi szellem<br />virágporát négy országba horda szét, a következő volt: R.<br />Semarja b e n E l c h a n a n , ki Rumahis hajókapitány által<br />Alexandriába foglyul eladatott, de a zsidó hitközségtől kiváltva,<br />Kahirába került, a második R. Ch u s i e l , ki Afrika<br />partjain eladatva, Kairuába jött; a harmadik, valószínűleg a<br />b a b y l o n i a i Náthán, Narbonba vetődött. De legkalandosabban<br />járt a sors a negyedikkel R. Mo z e s b . Chanochchal. Ez<br />szép feleségével és fiával utazott. De útközben felesége a már<br />nevezett Rumahis hajókapitány erkölcstelen üldözése elől vízbe<br />ugrott a hajó fedélzetéről. Mélyen megrendülve érkezett kis<br />fiával Cordovába mint fogoly, hol azonban kiváltva, koldus<br />ruhában a tantermet szokta látogatni. Az épen tanító R.<br />Náthán, ki Spanyolhonban nagy tekintélyként csodáltatott,<br />egy talmudrészt adott elő hibás magyarázattal. Az ajtó mellett<br />guggoló R. Mózes ellenvetéseket merészelt tenni és a<br />tanterem hallgatói csakhamar felismerték a koldus ruhában<br />is a nagy tudóst, kinek javára az önzetlen R. Náthán tisztjéről<br />lemondott. R. Mózes nagy tisztelettel rögtön helyébe<br />105<br />választatott. Midőn ibn Rumahis hajókapitány hírét véve,<br />hogy mily nagy embert adott ő el potom áron, az eladást<br />megsemmisíteni akarta nagyobb váltságdíj reménye fejében, de<br />a cordovai zsidók Chaszdaï közbenjárása útján III. Abdul-<br />Rahman kalifához fordultak, avval a felterjesztéssel, hogy<br />R. Mózes tanító választatása útján a cordovai és spanyol zsidók,<br />a keletországi gaonatustól, melytől eddig függtek, elválni<br />szándékoznak. A kalifa, ki már azelőtt is kancsal szemmel<br />nézte a nagymennyiségű pénzösszegnek a vele ellenséges<br />kalifák tartományába való kivitelét, szívesen ráállt a zsidók<br />kérelmére. Többi bajtársa is Kahira és Kairuánban külön<br />iskolákat állítottak fel a fatimida kalifatus alatt álló zsidók<br />számára s így ezen férfiak valának közvetve okozói, hogy<br />az illető községek magukat a babyloni gaonatus alól feloldották.<br />Spanyolhon és Afrika művelt hitközségeinek önállandósítása<br />által a babyl. gaonatus segédforrások hiányában<br />magát főn nem tarthatá és tán mindjárt be lett volna<br />a szúrai iskola mintájára a pumbadithai is szüntetve, ha<br />két jeles férfiú még egy félszázadig nem villanyozta volna<br />fel az enyészetnek szentelt intézménye Ε két jeles férfiú<br />volt R. Serira és fia R. Haï, kiket a későbbiek<br />Izrael tanítói- és atyjuknak neveztek. Serira, R. Chanina<br />gaon fia, (930-1000) az atyai és anyai ágon előkelő<br />származású volt és Bostanaï előtti exilarchatusig vitte föl<br />családfáját. R. Serira még a régi iskolának bő tudományára<br />és jellemtisztaságára emlékeztető gaoniták egyike vala,<br />kinek erős oldala a talmud-ismeret volt. Ebbe mélyedett<br />ő el egészen és kifogyhatatlan volt a számtalan kérdésekre<br />adott feleletében, melyet ha az arabsot értette is, leginkább<br />héber-aramaus irályban fogalmazott.<br />Legnevezetesebb Serira irodalmi tevékenységében híres,<br />körlevele, mely a talmudi, talmud utáni és gaoniták korszaka<br />ismeretére nélkülözhetetlen főkútforrássá vált. Ugyanis<br />Jákob ben Niszin (ibn Sahin), az Afrikába vetődött R.<br />Chusiel tanítványa, R. Serirá-t a kairuani község nevében<br />az iránt kérdezte meg, hogy mi módon történt a Misnában tanított<br />tételeknek Írásba való foglalása, hogyan érthető továbbá,<br />hogy a szájhagyomány ősrégi voltának ennek hirdetői csak a<br />templom elrombolása utáni időből említetnek föl, s végre, milyen<br />rendet követett a Misna szerkesztősége? Ezen kérdésekre<br />adja meg R. Serira a kimerítő, világos feleletet és krónikaszerű<br />előadása az egyedüli vezérfonal sok százados fejle106<br />ményi történetünkben. Minden kitűnősége mellett azonban<br />R. Serira nem tarthatá föl a pumbadithai főiskola hanyatlását.<br />Oly szegény volt az Akadémia jeles emberekben,<br />hogy R. Serira korán érett fiát: R. Haït már 16 éves korában<br />volt kénytelen előléptetni. Rágalmaztatás következtében<br />agg napjaira R. Serira bebörtönöztetett és mint látszik, kivégeztetett<br />Alkadir kalifa által. Fia R. Haï (969-1038)<br />már 18 éves korában gaon czímen apja oldala mellett beható<br />tevékenységet fejtett ki, kiválóan a számos válaszirat<br />fogalmazásával foglalkozván. Az arabot nagyon jól értette<br />és írta, mint R. Szadjah, kit mintaképül utánzott és<br />tisztelt. Arab nyelven írt (Chavi) héber gyöknyomozásokat,<br />és nem szégyelte magát még a bagdadi Katholikostól is felvilágosítást<br />kérni kétes szóértelmezési kérdésekben, úgyszintén<br />a Koránt, Septuagintát is összehasonlította. Sok vitát<br />folytatott a mohammedan theológusokkal a zsidó vallást<br />illetőleg és ékesszólásával legyőzé őket. Legnevezetesebb<br />azonban bő talmudismerete volt, velős, rövid magyarázatot<br />írt a Misnához, melynek 6-ik részéhez (Szeder Zeraim) szóló<br />darabja még fenmaradt mi reánk és igen értékes. R. Haï<br />igen világos fő és a babona éles megtámadója volt. A karaitákkal<br />való társalgást megengedé. A költészetben is kísérletet<br />tőn. Muszár Haszkél czímű, 189 verset tartalmazó tankölteménye<br />magvas erkölcsű mondatok gyönyörű foglalatja. R.<br />Haï (és ipja R. Sámuel ben Chofni, ki Szúrában tanított)<br />volt a zsidóság elismert első tekintélye, kinek véleményadását<br />három világrész leghíresebb tudósai (mint R. Niszim és<br />R. Ohananel Kairuanból, Fez községe tekintélyei, R. Sámuel<br />Hanagid, R. Gersom stb.) kérték ki és kit Izrael atyjának neveztek.<br />Haï halálát (1038. niszán 20; márcz 28.) az egész<br />zsidóság gyászolta, a kor legjelesebb költője ibn Gibirol<br />megörökítette. Vele kihalt a gaonatus, mert Chiskija, David<br />ben Zakkai dédunokája, kit utódnak neveztek ki,<br />(Mai Addauláh kalifától, kinél rágalmaztatott, börtönbe vettetett<br />és halálra kínoztatott (1040). Egy kalifa adott a<br />gaonatusnak életet és egy másik oltotta ki azt. De azért<br />a zsidóság szellemi élete nem volt megölhető, a zsidó történet<br />napja keleten lealkonyodott, hogy nyugaton ismét<br />tündökölve fölkeljen.<br />NEGYEDIK RÉSZ.<br />A gaonatus megszűnésétől az első rabbinikus korszak<br />végéig, Maimonides haláláig (1040-1205).<br />1. §. Általános korrajz.<br />A Szaburäusok szellemi sivárságából a gaonatus fejlődött<br />ki s ennek legnemesebb képviselői R. Szadjah és R.<br />Haï − amaz a gaonatus delelő napja, emez lealkonyodása<br />− a zsidó tudományosság úttörői, előkészítek az utat, melyen<br />az első rabbinikus korszak ápolta zsidó tudományosság<br />fokozatos fejleményben haladt, míg Maimonidesben tetőpontját<br />elérte. A művelődés kora ez, mely a fent nevezett két<br />gaon kezdeményezését a tiszteletet parancsoló magaslat fejleményére<br />emelte. Az előbbi korszakok a vallás képződésnek, a<br />keresztyénség és Izlam kibontakozását elősegítő termékenységnek<br />ideje valának. A most következő korszak a teremtő erő<br />benső békés működésének ideje. A sinai kinyilatkoztatás<br />'párosul a bölcselem kinyilatkoztatásaival, a hittudomány<br />elmélyedik tudományos hitté. És hogy ezen korszak is élet<br />és irányt adó új, szülői, termelő erejét érvényesité, mutatja<br />azon körülmény, hogy a zsidó középkori scholastika-bölcselem<br />szülőanyjává lőn a keresztény scholastikának, habár ez,<br />mint a keresztyénség és Izlam, anyját meg is tagadta.<br />Ε kor tevékenységének színhelye változik, majd Spanyolhon,<br />majd Német- és Francziaorszag, majd végre Aegyptoni köti<br />le figyelmünket.<br />2. §. A zsidók Spanyolhonban és a zsidó tudomány megalapítói.<br />Spanyolhonban már a közszámítás első századában, sőt<br />még a szétszóródás előtti időben lakott számos zsidó, fölötte<br />108<br />változatos sorsban. Különösen a nyugoti góthok alatt éltek<br />legboldogabbul. Fokozatos balsorssá fejlődött azonban életök<br />Reccard király óta, ki az ariáni hitvallomást a katholikuséval<br />felcserélve, a papi uralmat alapítá meg. A rendszeres<br />elnyomatás idejét (590) követte az erőszakos hittérítés (612)<br />és, Egika alatt, a rabszolgaságra való eladás ideje (693). Csak a<br />győzelmesen előrenyomuló arabok (Tarik hódításai) hoztak<br />a spanyolhoni zsidóknak szabadságot (711). Kiváló községek,<br />főleg Granada, Cordova, Toledo, csakhamar virágzásnak<br />indultak. A biztosított polgári állás az arabok közt<br />fölvirágzott tudományos élet legélénkebb részeseivé tette a<br />spanyolhoni zsidókat; a bölcselet, költészet és nyelvtudomány<br />körül fejlődő nemes verseny a legszebb gyümölcsöket érlelé<br />a zsidó szellem életfáján. A 10. és 11-ik században<br />állami főrangban élő egyes jeles férfiak a zsidó tudomány<br />gyámolítását nagyban elősegítek. Ε halhatatlan férfiak<br />valának Chaszdaï ben Izsák és Sámuel Hanagid.<br />Chaszdaï ben Izsák, család nevén ibn Sáprut (915-<br />970), a szellemi törekvések tám- és gyúpontja, a tudományos<br />férfiak hatalmas istápolója volt. Gondos nevelésben részesült<br />atyjától, ki szintén a tudomány és ápolói nemeskeblű elősegítője<br />volt. Az arabot és hébert igen jártasán kezelte, sőt<br />a latint is értette. Ezen nyelvtani tudománynak köszöné,<br />hogy a 3-ik Abdul Rahman kalifa (940) Chaszdaït tolmácsul<br />választá a keresztyén-spanyol udvarnál. Itt Chaszdaï<br />diplomatikusi képessége teljes fényben ragyogott. Midőn<br />egyszer Leon királyát és Navarra királynéját a papok- és<br />nagyokkal Cordovába tudta hozni a végből, hogy Abdul-<br />Rahmannal tartós békekötésbe bocsátkozzanak, még magasabb<br />állami tisztséget nyert el a kalifától, ki őt mintegy<br />külminiszterévé emelte, de egyszersmind pénz- és kereskedelmi<br />miniszter is volt, mert a ki- és bevitelt és az államba befolyó<br />pénzeket ő kezelte. Magas rangját, nagy befolyását<br />és gazdagságát saját hitsorsinak jóléte előmozdítására fordítá.<br />Szülővárosának, Cordovának, hitközségében bírói és<br />elöljárói tisztséget viselt, noha nem nagy lehetett talmudi<br />tudománya. A babyloni főiskola, melynek pénzbeli segélyt<br />s gazdag adományokat küldött, „Res Kalla”, a „tanintézet<br />feje” czímmel tüntette ki. Levelezésben állott Dunas ben<br />Tanrim (900-960) híres tudóssal, ki a 3-ik fatimidai kalifának<br />Ismail Almansur ibn ul Kaimnak, volt háziorvosa<br />Kairuanban, hol ő a híres bölcsész és orvos Izsák Israelinek<br />109<br />volt tanítványa. Dunastól nyerte Chaszdaï a naptár astronomiai<br />számításait. Szadjah fiával, Dószával, is levelezésben<br />állt és nagyatyjának életírását kérte tőle. A sok oldalról<br />nagy kalifa kegyét kereső küldöttségektől az országaikban<br />élő zsidók hogylétéről és állásáról kérdezősködék és a legbelsőbb<br />érdeklődéssel tudakozódék. Ε küldöttségek egyikétől,<br />a byzantiniaitól, hallá először megerősítését ama kósza hírnek,<br />hogy a k a z á r o k birodalmában József nevű zsidó<br />származású király uralkodik, és hogy a kazárok nagy és<br />harczias népe Constantipolytól csak 15 napi utazási távolságban<br />köztisztelet- és rettegéstől környezve él. Ezen fölvillanyozo<br />hír fölötte megörvendezteté Chaszdaït, különösen<br />midőn Izsák ben Náthán vállalkozott ezen fáradságos út megtételére,<br />hogy a kazárokhoz és onnan vissza hírt hozzon.<br />Gazdagon őt ellátva mind utiszerekkel, mind ajánlatokkal,<br />Abdul Rachman küldöttségével Constantinápolyba<br />bocsátá el. A görög király barátságosan fogadá ugyan a<br />zarándokot, de félévig visszatartóztatván őt, ismét Spanyolhonba<br />vissza küldé, egy levélben Chaszdainak a nehézségeket<br />ecsetelvén, melyek a kazárok birdalmába való utazással<br />összekötvék. Chaszdaï kétségbeesett küldöttsége eredménytelensége<br />miatt. Es már is új küldöttségeket akart meneszteni<br />Jeruzsálem, Nisibis és nyugot Armenia kerülő utjain, midőn a<br />spanyol udvarra érkezett a szláv király Hunu küldöttsége és<br />közötte két zsidó: Mar Saul és Mar József. Ezek is tudtak<br />egyetmást a kazár birodalomról, így például, hogy onnan<br />egy bölcs és tudós zsidó Mar Amram Slavoniába jővén, elbeszélé,<br />hogy jó viszonyban él a kazár chánnal, akinek asztalánál<br />többször hivatalos. Chaszdaï azonnal ezen Amram<br />után küldött, őt Spanyolhonba híván, de nem lelték. Azonban<br />a zsidó követek felajánlották abbeli szolgálatukat, hogy<br />Chaszdaï levelét elviszik és a magyar z s i d ó k közvetítésével<br />Oroszország és Bulgárián, rendeltetési helyére szállíttatják,<br />Szívesen elfogadá Chaszdaï ez ajánlatot. Ezen levél szép<br />zsidó irályban fogalmazva, Chaszdaï jellemvonását a legszebb<br />színben mutatja. Midőn állását, a kalifát, rendkívüli örömét<br />afelett, hogy Izrael a föld valamely helyén saját királya<br />uralma alatt élvezi a szabadságot élénk színekben ecsetelte<br />volna, így folytatja Chaszdaï: „Ha tudnám, hogy van széles<br />e földön egy hely, hol Izrael teljes szabadságbabn él<br />saját választotta nemzetbeli királya alatt, szívesen lemondanék<br />állásomról, odahagynám családomat, hegyeken és<br />110<br />völgyeken, szárazon és vizén utaznám, míg eljuthatnék népem<br />királyához, előtte földre borulván, nagyságán örülve,<br />hatalmát csodálnám.” Végre kérve kéri mindenek fölött, hogy hő<br />tudósítást nyújtson és hogy bírnak-e ők aziránt útmutatással,<br />hogy Izrael nyomora mikor ér véget, mert, úgymond, naponta<br />kell hallanom a gúnyos beszédet, hogy minden nép<br />bír egy birodalommal, csak ti vagytok függőségben. ChaszdaÏ<br />levele szerencsésen kerülő utakon bizonyos Jákob<br />h. Eleazar által Nemezből, (Né m et-országból) eljutott József<br />Cliagan, kazár birodalom királya, kezébe. Ez a kazárok<br />II-ik király volt Obadjah óta, ki alatt a lakosság a zsidó<br />vallásra áttért, mert Bulan, előbbi kazár király megszerette<br />ugyan egy éjjeli látomásban vett kinyilatkoztatás után a<br />zsidóságot s maga is Izsák Sang'ari zsidó által megtéríttetett<br />a zsidó vallásra, körülbelől 4000 országnagygyal, de a<br />kazárnép csak Bulán későbbi utóda O b a d j a h alatt vette<br />f.il a zsidóságot. A kazár állam még akkor is, midőn Chaszdaï<br />levele elérkezett oda (960), elég jelentékeny volt, Faik<br />és Don folyamig terjedt éjszakon, délen kaukazus kapuig<br />(Derbendig) és onnan túl a Fekete tenger keleti partjáig a<br />Dneperig, keleten pedig a Volgán túl a mai kalmükek sivatagáig.<br />A kazár birodalom középpontja azonban csak 120<br />parasangot (30 mértföldet) foglalt magában az Atil (Etel)<br />folyam két partjánál a Kaspi tóig. A kazárok élénk részt<br />vettek új hitsor sósaik sorsán. Chaszdaï levele tehát ép oly<br />örömöt keltett vételénél, mint mily örömmel az íratott. Ezen<br />örömnek a Chagan illő kifejezést is kölcsönzött Chaszdaï<br />levelére való válaszában, a kazárok pogány eredetét, a királyok<br />névlajstromát és az ország területét bővebben leírván<br />kérdezőjének. A mi pedig a földművelésből élő népnek<br />messiási reményeit illeti, így végzi a királyi levelező ·: „a<br />mi szemeink Jeruzsálemre és a babyloniai főiskolákra vannak<br />irányozva. Bár tetszetős lenne az Úr előtt mielőbbi<br />felszabadulásunk! Én is epedezem azután, hogy Téged láthatnálak<br />és bölcseségeden gyönyörködhetném. Ha ezen kívánságom<br />teljesülésbe mehetne, szívesen átengedném vezetésednek<br />birodalmamat, atyám lennél és én a Te fiad.”<br />József volt az utolsó hatalmas kazárkirály, mert pár<br />évvel később birodalmát nagy csapások érték, a kazárok<br />onnan az oroszok által kiszoríttatva, törzsrokonaiknál kerestek<br />menedékhelyet.<br />Midőn Chaszdaï a kazár király levelét vette, pártfo111<br />gója Abdul Rahman már nem élt. Fia Alhakim alatt nem<br />kevésbé boldog napokat élt Chaszdaï, sőt még magasabb<br />állami tisztségre emelkedett. Befolyását a zsidó tudomány<br />támogatására használta fel. A szakférfiakat és költőket Cordovába<br />hívta és ott szükségleteikről gondoskodott. Ilyenek<br />voltak különösen Menahem ben Szerük és Dunás ben Labrat,<br />az előbbi héber szótárt (Machbereth) dolgozott ki (955)<br />Chaszdaï serkentésére. Dunas (920-990), vetélytársa az<br />előbbinek, bírálatot írt Menahem szótárára, de oly élesen<br />és a mellett oly ügyesen tudta Chaszdait ellene fellázítani,<br />hogy a szegény Menahemtől a hatalmas úr levette kezét<br />és magától eltaszitá, mi szennyfolt Chaszdaï jellemén. Menahem<br />tanítványai Jehuda b. David, Izsák ibn Grikatill még<br />soká folytatták a tollharczot.<br />Miként a nyelvtudományt és költészetet, akként a talmudstudiumot<br />is pártfogolta Chaszdaï. Az a R. Mózes ben<br />Chanoch, ki a szúrai Akadémia számára könyöradományokat<br />volt gyűjtendő és szerencsétlenül járva, Cordovába ütődött,<br />ott tanítóvá kineveztetett (1. fent 104 1.) Chaiszdain erős támaszt<br />lelt, annyival is inkább, mert Abdul Rahman és fia<br />az igazságos Hakim, kapva-kaptak az alkalmon, hogy a<br />bagdadi kalifatust azzal is elhomályosítsák, hogy minden<br />fényes tehetséget saját országukba, jelesül Cordova fővárosba<br />édesgessék. A cordovai község is azon dicsvágytól volt eltelve,<br />hogy a szúrai Akadémiát helyettesítse. Azért is Rabhoz<br />hasonló tisztelettel övedzték R. Moest. Egész Spanyolhon<br />és Afrikából seregeltek hozzá tanítványok, Chaszdaï<br />Összevásároltatta Szúrában az ottani Akadémia talmudpéldányait,<br />melyek ott használatlanul hevertek. Így lőn Cordova<br />az andalusiai Szúra, csakhogy a dúsgazdag cordovaiak által<br />fényesebb anyagi jólétben fentartva, mint amaz. R. Mózes<br />halála után (965) fia, R. Chanoch, ki mint gyermek jött<br />Szúrából a hajón apjával, lőn a rabbinusi székbe helyezve,<br />különösen, mert Chaszdaï támogatta választását a sokoldalú<br />R. József b. Izsák ibn Abitur ellenjelölt ellenében. Chaszdaï<br />halála után azonban ibn Abitur (ki a Misnát arabra forditá)<br />hatalmas pártfogója ibn Grau által léptettetett föl jelöltül,<br />azonban a, község túlnyomó része mégis R. Chanochnál maradj,<br />ibn Abitur pedig átokkal sújtva oda hagyá Cordovát<br />és még akkor sem jött vissza, mikor visszahívták, hanem<br />maga is R. Chanoch mellett emelt szót.<br />112<br />3. §. Samuel Hanagid és fia József Hanagid.<br />Nem kevésbé jeles férfiú volt Sámuel Halevi ibn Nagrela,<br />szül. Cordovában (993), hova atyja, József, költözött,<br />liogy fiát R. Chanoch oktatásában részesítse. A héber nyelv<br />szépségeibe a héber nyelvtudomány megalapítója: Jehuda<br />Chajug' avatta be, az arabs nyelvet pedig, melyet mesterileg<br />kezelt, az andalusiai fővárosban, mely a cultur magaslatán<br />állt, elég alkalma volt elsajátítani. Mint húsz éves fiatal, a<br />kitört polgárháború miatt oda kellett hagynia szülővárosát<br />és Malagában telepedett le. Kis boltjából éltes a mellett Talmud<br />és nyelvtudományi foglalkozásnak is szentelte életét. Egy külső<br />mellékes körülménynek köszöni oly rangra való emeltetését,<br />melynél fényesebbet a zsidó állam megszűnése óta egy zsidó<br />sem foglalt el addig. Ugyanis Abul Kazim ibn Alarif, a<br />granadai Hábus királynak vezírje, Sámuel boltja mellett<br />bírta palotáját. Ez a szomszédság volt döntő Sámuel életé-,<br />re. A vezír kedvese ugyanis Sámuel által íratta meg a<br />vezírhez intézett bizalmas leveleit. Ε levelek oly annyira<br />megtetszettek a vezírnek, hogy kíváncsi volt Írójukat, ki<br />oly szépen és helyesen kezelte az arabot, megismerni. Midőn<br />nevét megtudta, Sámuelt magához hivatta, és titkárának nevezte<br />ki (1025). Még jobban, mint szépírás- és irályától,<br />Sámuel állami tudományától volt meglepve a vezír, miért is<br />mindig tanácsát kérte ki, mely, miután sikerhez vezetett,<br />döntő volt a vezír vállalataiban. A vezír veszélyesen meg-;<br />betegedvén, Hábus kétségbeeséshez közel. volt, mert nem,<br />tudta, hogyan intézkedjék nélküle a szomszéd államokhoz való<br />bonyolódott viszonyokban. A haldokló vezír ekkor megvallás<br />hogy eddigi sikerét Sámuelnek köszöni, miért is sürgősen<br />ajánlá őt saját helyébe. Hábus elfogadta a jó tanácsot és<br />Sámuelt Katibbá, államtitkárrá, kinevezte (1027). R. Chanoch<br />Talmud-tanulója és a malagai baljós zsidónak döntő<br />szava volt a pyrenäusi félsziget magas politikájában. Mert<br />a mohammedanus király uralkodni, a vezír pedig kormányozni<br />szokott, ha ugyan ezen nagy megtiszteltetésért fejével<br />kezeskedett is. Sámuel tehát szerencséjét tollának köszöné,<br />melyet elmés költeményben meg is énekelt. Hábusnak nem<br />volt oka választását megbánni, mert királysága virágzott<br />értelmes és eszes államtitkára vezénylete alatt. Azonkívül<br />Sámuel a berber király szeszélyeit ki tudta elégíteni és hó113<br />dolatát 7 nyelvű dicskölteményben megénekle, mi hiúságának<br />nagyon hízelgett. Az izlam lakosság előtt szerény magaviselete<br />által tűnt ki. Világos feje szelíd, nyájas, megnyerő<br />modorral szövetkezett. Ügyes, okos, magának ura és a mellett<br />szilárd jellemű lévén, kiválóan leereszkedő tulajdonaival elleneit<br />lefegyverezni tudta. Élénk szelleme mellett nem volt bőbeszédes.<br />Tankölteményében (Ben Misle) az uralkodó eszményét<br />következőkben írta körül: „Kinek tanácsa tiszta, minta napvilágosság,<br />ki a szenvedélyek foltjaitól távol vagyon, kinek<br />szemei alvásra nem csukódnak le, kinek gondolatjai toronyerősek,<br />kit tisztelet, mint kardfény sugároz körül, ki mások<br />akaratját magának alárendelni képes, és őrizkedik attól, mi<br />gyalázatot hoz: az méltó az uralkodásra.” Bölcsesége és<br />jámborsága megmenté őt a szerencsén” gőgjétől és csaknem<br />három évtizedig biztosíták számára magas állását. Egy<br />adoma legtalálóbban jellemzi Sámuelnek emberbánásmódját.<br />Hábus palotája közelében volt egy mohammedanus fűszerkeréskedő<br />és valahányszor ez Sámuelt a király oldala mellett<br />látta menni, túlhalmozta azt átkokkal és szitkokkal. Ezt<br />Hábus egyszer meghallván, Sámuelnek meghagyá, hogy a<br />szitkolódó nyelvét szakítsa ki. A zsidó vezír azonban más<br />eszközt talált az átkozót elnémítani: pénzt adott neki, melynek<br />az volt a varázshatása, hogy az átkot áldássá változtatta.<br />Midőn egyszer Hábus a fűszerkereskedőt észrevette,<br />csodálkozását fejezte ki a király vezíre előtt, hogy parancsát<br />nem teljesíté. Ez pedig ekkép felelt: „én kiszakítám<br />neki gonosz nyelvét és helyébe jót adtam.” Különben a füszerkereskedő<br />nem volt Sámuel egyedüli ellensége. Sok rajongó<br />mohammedanus kancsal szemmel nézte a „hitetlen” fényes állását,<br />melyben a telivér mohammedanusok megkurtítását látták.<br />De a szerencse is kedvezett Sámuelnek. Mert Hábus<br />halála után (1037) Granadában két párt támadt, melynek<br />egyike a fiatalabb királyfit: Balkint, a másik az öregebb<br />Badist akarta trónra emelni. Sámuel a nagyok és befolyásos<br />egyének ellenében ez utóbbi párthoz csatlakozott. Midőn<br />Balkin bátyja javára lemondott, Badis nem csak hogy érintetlenül<br />hagyá Sámuel eddigi állását, hanem teljesen rábízta<br />az uralkodást is.<br />Kétséget nem szenved, hogy Sámuelnek Hábus és később<br />Badis némi hatalmi állást engedtek a granadai zsidóság<br />fölött, mint a minővel Chaszdaï Cordovában bírt. Sámuel<br />Ugyanis a zsidók feje és fejedelme (Nagid) volt. Az ál114<br />l ammi n i s t e r r a b b i n u s is volt. A toll, mely mohammedanus<br />dicsszókkal bevezetett rendeleteket és körözvényeket<br />írt az országnak, egyszersmind vallás rendelvényeket, válasziratokat<br />fogalmazott a kérdést intéző hitközségek számára.<br />Sámuel Hanagid oly irodalmi tevékenységet fejtett ki, mintha<br />egyéb hivatása nem is lett volna. A Talmudhoz, gyakorlati<br />vallásos élet számára, magyarázatot; úgyszintén a nagyrabecsült<br />talmudi methodologiát (Mebo Hatalmud) írt, melynek bevezetésében<br />a hagyománylánczolatot fíizi egybe elkezdve a<br />zsinagóga embereitől a Tannaiták, Amoriták, Szaburäusok,<br />Gaoniták korán keresztül le egészen R. Mózes Chanoch tanítójáig.<br />Sámuel Hanagid új héber költő is volt. Zsoltárformájára<br />buzgó imákat írt és elnevezében Thillim (a fiatal zsoltár), s<br />rövid velős sententiákat bölcs Salamon példabeszédei mintájára<br />és elnevezé Ben Misié (a fiatal példabeszédek könyve).<br />Bölcselmi megfigyeléseket is állított össze, elnevezvén azokat<br />Ben Koheleth-nek (a fiatal Predicátor könyvének.)<br />Nem csoda, hogy ily fenkölt gondolkodású, mély értelmű,<br />jellemteljes és vallásbuzgó férfiú a zsidó vallástudomány bőkezű<br />pártolója volt. Sámuel a század legjelesebb férfiaival<br />levelezésben állt, különösen az utolsó nagy gaonnal, R.<br />Haj-jal és R. Niszimmel, (ki Kairuában R. Chananél-lel,<br />R. Chusiel fiával, ki a szúrai akadémia egyik kiküldötte<br />vala, tanított). Szunyádé képességeket ébresztett, hasznos<br />könyveket lemásoltatott és elajándékozott, egy szóval a zsidóság<br />nemtője, a zsidó tudomány védangyala volt. Helyesen<br />monda róla még az utókor „Sámuel idejében fölemelkedők a<br />tudomány birodalma alárendeltségéből és az ismeret csillagai<br />ismét feltűntek. Isten magas röptű szellemet ada neki,<br />melylyel a Spharákat elérte és az egekig emelkedett, hogy a tudományt<br />és ápolóit szeresse, a vallást és képviselőit dicsőítse.”<br />A zsidóknak tekintélyét nagyban emelte, úgy hogy a<br />világ egy országában sem élveztek annyi jogot és oly feltétlen<br />szabadságot, mint Granadában. S mindezt Sámuel korszakot<br />alkotó jellem- és szellemnagyságának, bölcseségének<br />és hűségének köszönhetni. A vallás iránti hűségével tanítója<br />iránti kegyeletteljessége egy lépést tart. Innen magyarázható<br />az az odaadás és ragaszkodás, melylyel a grammatikában<br />volt tanítója Jehuda Chajug iránt viseltetek, úgy, hogy ezen<br />tekintély megbántása miatt ellensége lett a legnagyobb korabeli<br />nyelvtudósnak ibn G'anachnak. Ez volt a zsidók közt<br />tán egyedüli ellene. Kortársai az 1055. elhaltat mély táj115<br />dalommal siratták, mint oly férfiút, kit négyes korona díszített:<br />a tan koronája, a leviticusi származás koronája, a jó hírnév<br />koronája és a nagylelkűség koronája. Fia szép emléket állított<br />fel Granadában az Elvira-kapu előtt, de még szebbet állított<br />ibn Gebiról híres kortársa ezen kevés, de szép sorokban:<br />Te helyed szíveinben van,<br />Sátrad ott állt szilárdan,<br />Keresve itten föllellek,<br />Hozzám közel, mint a lélek!<br />Sámuel kitűnő fia Abu H a szán J ó z s e f ibn Nágrela<br />(szül. 1031) apját minden tisztségben követé. Badis<br />király, ki rajta, úgy mint apján, tetszését leié, a vezírséggel<br />ruházta föl őt, míg a granadai zsidó község a még<br />csak 20 éves fiatalt tanítójának és rabbijának ismerte el.<br />Már kora fiatalságában szellemi érettsége által tűnt ki. Az<br />arabsban nagy ügyességgel bírván, a titkári teendőket már<br />apja életében vitte. Apja a még csak 18 éves fiúnak nőül<br />adá a szegény sorsú, de hírneves kairuani talmudtudós R.<br />Niszim leányát. Apja minden szellemi és kedélyi tulajdonának<br />örököse volt. Bőkezűsége, különösen a tudósok iránt,<br />közmondásos és nagylelkűsége oly ismeretes volt, hogy még<br />arabs írók is magasztalták azt. „Köszönts neki, így szóla<br />egy mohammedánus, és szerencsével párosult reményt nyersz,<br />soha hibázni valót barát nem talált rajta”. Mint apja, a granadai<br />talmud-intézet tanára volt. Csak két dologban, nem<br />utánozta apját. Nagyon feltűnően léptette elő hitsorsosait az<br />állami tisztségekben és az alantabb állók ellen nem volt<br />leereszkedő. Ε miatt támasztá fel a berberek gyűlöletét<br />maga és a zsidók ellen. Ehhez járult még, hogy József és a<br />királyfi Balkin közt, kinek előbb vezírje vala, ellenszenv<br />uralkodott. Midőn később Balkin hirtelen meghalt, a nép<br />Józsefet azzal vádolá, hogy megmérgezte. Bádisz azonban<br />nem gyanúsította. Ámde nemsokára egy másik gyanúval<br />terhelé őt. Bádis ugyanis az arabokat, kik a berberek ellen<br />a gyűlölet tüzét szították, egy mecset-ájtatosság alkalmából<br />lemészárolni akarta és tervét meghitt vezírének, Józsefnek,<br />közölte. Ez ellenezte a tervet és állam-károsnak jelentette<br />ki. Balkin szándékánál megmaradt, de midőn a mecsetben<br />imádkozókat megtámadni akará, csak a berberekkel találkozott.<br />Balkin Józsefet gyanúsítá a terv meghiúsításáért.<br />Józsefnek sikerült ugyan haragját lecsillapítani, de ezen<br />időtől fogva kijátszotta kegyét és eljátszotta szerepét. A<br />116<br />berberek csakhamar észrevették kegyvesztét és egy kínálkozó<br />alkalommal házára törtek és kínos halállal kivégezték<br />(1066) és több, mint 1500 zsidó családot fölkonczoltak,<br />s házaikat kirabolták. A többi futásban keresett menedéket,<br />ezek közt volt József neje és gyermeke Azária, kik Lucenába<br />szöktek, mint földön futó szegények. Ez volt az első<br />zsidó üldözés Spanyolhonban, − szomorú előjele a többi<br />rákövetkezőnek!<br />9. §. Ibn Gebirol.<br />Mély kedélyű és gondolkozású költő és bölcsész volt<br />József Hanagid kortársa Salamon b. Jehúda ibn Gebirol<br />(1021-1070), kit Grätz a zsidó Platónak nevez. Szülőktől s<br />rokonoktól elárulva s önmagára hagyatva, búskomorság honolt<br />a fiatal ember homlokán, melyen a fiatalság vígsága<br />sohasem mutatkozott.<br />Én vagyok a gyermek a nyolczvan éves agg szívével.<br />Testem földön halad, míg lelkem a felhőkben lebeg,<br />panaszlá maga. A külvilágtól visszataszítva, gazdag belvilágába<br />vonult vissza. Ez volt az éden, melynek bemenetén<br />két angyal állt: a k ö l t é s z e t és a böl csészet . Ezen<br />védőrei visszatarták a kétségbeeséstől. Költészete a bölcsészeinek;<br />bölcselme a költészetnek szellemétől van átlengve.<br />Még az élet játszi éveiben már a költészet és gondolatérettség<br />mestere volt ibn Gebirol. Az elaggott héber nyelv megifjodott<br />a költészet szent hevében lángoló e fiatal szív<br />ölelésén. Rokonok nélkül mégis hatalmas pártfogóra talált.<br />Ez volt Jekúthiél ibn Haszán, ki Jachja ibn Mondhir király<br />alatt előkelő állást foglalt el Szaragoszában. Ezen nemes<br />szívü ember a szegények atyja, a tudósok bőkezű istápolója,<br />pártfogása alá vette az elhagyott költőt és felizgatott<br />kedélyét vígasztala (1038) A természet bájai, a szent<br />írás magasztossága kölcsönözte képeiben ecsetelte a költő<br />dicsrajzát azon férfiúnak, „kinek komoly szava: lángoló<br />emésztő tűz; szelíd hangja: „éltető harmat.” De mintha a<br />sors irigykedett volna a 18 éves fiatal költő alig nyert<br />szívbékeségén; atyailag őrködő és vigasztaló pártfogójától<br />megfosztatott. Jekúthiél ugyanis egy a palota-lázadásban<br />megölt király ellen elkövetett merénylet alkalmából gonosztevők<br />által meggyilkoltatott. Ibn Gebirol siralmas éneke<br />pártfogója halálára szívszaggató. Kétszáznál több versből<br />117<br />álló költeménye a gyászoltra, úgy mint a gyászolóra egyaránt<br />tisztelő emlék-megörökítés. Már az első strófa tükrözteti<br />vissza Jeknthiél egész értékét:<br />„Letűnt Jeknthiél élete itt lent,<br />Így hát az ég is múlékony ott fent.”<br />Ezen időtől fogva már búskomorabb lett a költő kedélye;<br />múzsája gyászfátyolt öltött magára. Mi más embert<br />földhöz sújtott volna, az Gebirolt fölemelte. Költői legmagasabb<br />felszárnyalását érte el. 19 éves korában héber gramatikát<br />írt (1040) és pedig négyszáz szép verssorozatban.<br />Mily könnyen esett neki a rímelés, ha még a grammatika<br />száraz szabályaira is alkalmazhatta!<br />Öt évvel később (1045) Tikkún Midoth Hánefes „a<br />lelki hajlamok nemesbítése” czímű bölcsészeti iratot szerzett,<br />melyben csodálatos éles pillantást vetett az ember lelki<br />állapotába. Ezen erkölcs-bölcselmi iratában ostorozza a szaragosziak<br />gyengéjét, mi annál hatásosabb volt, mert kijelenté:<br />„neveket nem említek, − miután úgyis eléggé ismeretesek.”<br />De boszúból kiűzték Szaragoszából a költőt ugyanazon<br />évben. Spanyolhont épen elhagyni készült, midőn, mint<br />látszik, a spanyolhoni zsidók nemtője: Sámuel Hanagid<br />pártfogása alá vévé. Köszönet fejében ezt gyönyörű verseivel<br />magasztala. Az újonnan szerzett pártfogás adta nyugalmában<br />írta ibn Gebirol „Mekor chajjim” czímű bölcsészeti<br />müvét, mely a legfinomabb gondolatmenetben a legelvontabb<br />eszmék tömkelegén hatol át éles eszével. Ezen könyvét a<br />középkori arab bölcsészet és a keresztyéni solastika,<br />mely őt Avencebron név alatt ismeri, nagyban használta<br />és kiböngészte. Bölcsészeti rendszerének részeit nagyszerű<br />Κe t h e r M a l c h u t h tankölteményében is földolgozta. A<br />granadai üldözéseket még túlélte és nagy pártfogójának Sámuel<br />Hanagid fiának József ibn Nagréla gyászos halála<br />lebeghetett szemei előtt, midőn gyászfátyolozta költeményében<br />arról panaszkodik, „hogy a szolgáló (Hagar) fiai diadalmaskodnak<br />az ura fiai fölött. „ Halála (1069 vagy 1070)<br />a legendával van körül szőve. Ibn Gebirol nevezetes kortársai<br />valának:<br />l) Bachja ben József ibn Pakúda (virágzott 1050-1060-<br />ban), ki híres művéről C h o b o t h H a l e b ab o t h (mely az<br />arabból lett héberre fordítva) nevezetes.<br />118<br />2) Menvan ibn G'anach (995-1050 a héber nyelvtan<br />legtudományosabb képviselője és<br />3) Abu Amr. József ben Chaszdaï, hírneves költő.<br />10. §. Az öt Izsák kora.<br />Jóllehet a granadai zsidó üldözés az andalúziai zsidóság<br />belnyugalmát gyökeresen felzavarta volt, mindazonáltal<br />az nem volt képes a zsidó tudományosság fejlődését föltartani,<br />különösen a talmudstudium még az időig el nem<br />ért és a gaoniták korát f ö l ü lmú l ó fényes polczra emelkedék.<br />Ε szép eredményt az öt Izsáknak kell érdemül betudnunk.<br />Rövid életrajzi történetük a következő:<br />1) Izsák ben B a r u c h Al b á l i a ősrégi nemzetségből<br />származott Cordovában látott 1035 napvilágot. Sámuel és József<br />Hanagíd támogatták, miért is idejének jó nagy részét Granadában<br />töltötte nemes pártfogói udvarában. Noha költői<br />ihlettel bírt, mégis a komolyabb talmudtanulmány vette<br />legtöbb idejét igénybe. Harmincz éves korában a Talmud<br />nehezebb részeihez magyarázatot írt, „Kupath Harochlim”<br />czím alatt, mely azonban nagy terjedelménél fogva töredék<br />maradt.<br />Egyidejűleg astronomiai munkán (Ibbur czím alatt) fáradozott,<br />melyet József ibn Nagrélának ajánlott (1065).<br />Granadái tartózkodása idejében megismerkedett Abulkaszim<br />Mohammed herczeggel, ki később Szevillában Mohammed<br />név alatt trónra kerülvén (1069), udvarára hívta csillagászi<br />minőségben, egyszersmind a mohammedán Spanyolhoni zsidóság<br />főnökévé (Nászi) nevezvén ki őt. Szevilla általa a zsidó<br />szellemi élet gyúpontjává lőn.<br />2) Kortársa volt Ι z s ák b en J e h ú d a i b n G i á t<br />(1030−1089); ősrégi híres családból származott, Lucenából<br />(Cordova mellett). Szintén a két ibn Nagréla pártfogása által került<br />felszínre. Háhwlatosságát be is bizonyította, mert a szerencsétlenül<br />kivégeztetett József ibn Nagréla fiát Abunaszar<br />Azariát lucenai rabbinátusra igyekezett emelni, azonban<br />kineveztetése előtt meghalván, anyját ibn Nagréla özvegyét<br />ajánlotta a lucénai község figyelmébe, mely őt élethossziglan<br />el is tartá tisztességes ellátásban. Ibn Giát a liturgiái költészetet,<br />bölcsészetet és a Talmudot mivelte, ez utóbbit legnagyobb<br />sikerrel. „Halachoth” czímű műve vallástörvényi<br />rendszabályok híres vezérkönyveként nagy tekintélyben<br />119<br />állt különösen mert a gaoniták nézeteit szép áttekintésben<br />nyujtá.<br />3) I z s á k ben R e u b e n A l b a r g e l ó n i (1043),<br />ki Barcelonában született és Deniába költözködött, hol rabbinusnak<br />lőn megválasztva. R. Haïnaka Talmud kereskedelmi<br />jog czímű értekezését arabsból héberre fordítá. Ezen Izsák<br />volt az első, ki az úgynevezett muziv-irályt hozta be; költői<br />erélylyel kezelt héber irályát ugyanis a bibliai kitételeknek<br />szellemes alkalmazásával tudta fűszerezni.<br />4) I z s á k ibn S z a k n a ï Deniából. Akkor költözködött<br />ki, midőn oda az előbbi Izsák jött. Valószínűleg<br />mellőztetése miatt neheztelvén, oda hagyá szülőföldét és<br />Pumbadithába ment, hol gaonnak ismertetett el.<br />5) Az előbbi négy Izsákot jóval fölülmúlta mind bő<br />Talmud-ismeretre, mind szellemes felfogásra nézve az ötödik<br />I z s á k ben J á k o b A l f á s z i . Fez mellett (1013.) születvén,<br />az afrikai utolsó Talmud-tekintélyeknek (R. Niszim<br />és R. Chananél) tanítványa volt. Benne nyerte a nyugotafrikai<br />zsidóság az ő főtekintélyét. Új irányt követett a<br />Talmud-stúdiumban az által, hogy a Talmud nézeteit, menynyiben<br />vitásak és nem a gyakorlati döntvény érvényűek<br />voltak, mellőzte és csak a halachai praxisra alkalmatos és<br />közelismert tételeket vette fel „Halachoth” czímű nagy<br />művébe, mely később oly általános elismerésben részesült,<br />hogy még mai napig is a vallás-gyakorlati tételek alapjául<br />szolgál. Az Almoravidek és Alfonzo közti háború zavargásaiban<br />Alfászinak megszökni kellett és Spanyolhonba menekült<br />(1088). Gordovában József ibn Sártamikás gazdag zsidó<br />házában talált ótalmat és pártfogást. Midőn tartózkodásának<br />helye kitudódott, mindenünnen vallásügyi kérdések menesztettek<br />hozzá, mint első rangú tekintélyhez. A benszülött<br />tudósok I z s á k A l b á l i a és I z s á k ibn G r i á t<br />(tán mellőztetésük miatt) azonban ellenei lettek. Alfászi<br />a nyílt megtámadásokat védelmi iratokban igyekezett magáról<br />elhárítani és így éles tollharcz keletkezett, mely<br />a két ellenfél haláláig tartott. Ibn Giát halála után (1089.)<br />Alfászi Lucenába tette át székhelyét, hol nagy tanítványsereg<br />előtt tanította a Talmudot, egyéb szakmák iránt keveset<br />érdeklődött. Ibn Albáliával még folytatta a tollharczot,<br />míg Granadában meghalt. Halálos ágyán tizenhét éves<br />fiának, Β a r u c h n a k , ki elhagyatottságában sírásra fakadt,<br />megparancsolá, hogy halála után Alfászihez menjen Luce120<br />nába, azzal az üzenettel, hogy a halál küszöbén megbocsátá<br />neki minden szó- és írásbeli sértését és hogy viszont elvárja,<br />hogy Alfászi is megbocsátand neki. Reméli, hogy<br />Alfászi a volt ellenének fiát nyílt karokkal fogja fogadni.<br />Albália (1094) meghalván, Baruch úgy tőn, mint apja meghagyá.<br />Albália nem csalatkozott táplált reményeiben, mert<br />Alfászi amannak fiát átkarolván, könytelt szemekkel szóla:<br />„Ezentúl én akarok apád lenni.” És szavát be is váltotta.<br />Nem tudni, kinek lelki nagyságát kell előbb csodálnunk?<br />Azét-e, ki ellene nagylelkűségében bízott, vagy ki ezen bizalomnak<br />oly fényesen megfelelt! Ezen Baruch (1077-1124)<br />később nagy tudományú tekintélyként dicsőíttetett és Juda<br />Halévi, korának legnagyobb költője, őt ekként dicséri:<br />Az epedőnek fris forrása,<br />A sötétségben botorkálónak világa,<br />Mint neve mutatja mindenkinek áldása.<br />11. §. Alfászi tanítványai.<br />Az Almoravidek alatt a zsidók a 12-ik század első<br />felében zavartalan nyugalomban éltek, azért is a jeles férfiak,<br />költők, orvosok és Talmud-bölcsek nagy számával találkozunk<br />ezen időből. Nevezetes költők és orvosok voltak:<br />Salamon ibn Almuallem, Sevillából; Ábrahám b. Méir ibn<br />Kamnial, Szaragoszából. Még vezírséget is viseltek, így:<br />Abu Iszchák ibn Mohag'ar; Salamon ibn Faruszál. Még<br />nevezetesebb volt a sokoldalú író, Ábrahám Chija Albargeloni<br />(1065−1136), ki „fejedelem” czímet viselt és jeles<br />csillagász is volt. A nevezett ibn Mohag'arnak fivére<br />D á v i d ibn Mohag'ar, granadai rabbi, Alfászi tanítványa,<br />Talmud-tudós és jeles grammatista volt. Egy másik tanítványa<br />Alfászinak Abulfatach Eleázár b. Nachman ibn Aszhar<br />szevillai rabbi volt; benső barátságban élt e kor legnagyobb<br />költőivel Mózes ibn Ezra és Jehuda Halévivel. De<br />ezeket, valamint kortársait (Abu Amr József b. Jákob ibn<br />S z á h ál (1070-1124) cordovai rabbit, Jehuda b. Barziláit<br />Barcelonia Talmud-tekintélyét, József b. Zádik ibn Zádik<br />(1080-1148) cordovai rabbit) tetemesen fölülmúlta Alfászi<br />híres tanítványa: J ó z s e f b e n M é i r ibn M i g â s<br />Hale vi (1077-1141). Tizenkettedik évétől 26-ig évéig<br />Alfászi előadásait hallgatván, oly hírnévre vergődött, hogy<br />mestere büszkén monda róla: „Hogy hozzá hasonlót még<br />Mózes idejében sem lehete találni.” Még halála előtt<br />121<br />nevezte őt ki Alfászi utódul saját jeles fia mellőzésével. Egy<br />oly fiatal (26 éves) tanítónak oly fontos állomásra való kijieveztetése,<br />úgy látszik, egyesek részéről ellenzésre talált,<br />de végre (1103) választása megerősíttetvén, Jehuda Halévi<br />azt következő versben örökíté meg:<br />Az igazság ma lett győztes,<br />Szent jogába helyeztetett;<br />A tan-méltóság lett nyertes<br />Megszégyenítve ellenidet.<br />József ibn Migâs a pazarul ráhintett dicséretet meg is<br />érdemelte jellem nagysága és elmeéllel magyarázott fejtegetései<br />által. Több Talmud-tracta tushoz írt beható magyarázatait<br />„Megilath sztorim”-nak nevezé. Ezen híres lucenai<br />tanító halálára (1141) Mar Jekúthiél költő megható budait<br />szerzett, melyben többek közt panaszolja: „hogy a frigytáblák<br />másodszor széttörettek és hogy a Thora az ő díszéből<br />kivetkőztetett.” József ibn Migâs híres fiút, Méirt és<br />még híresebb tanítványt Maimonidest hagyott hátra, mely<br />utóbbi a zsidó történelemben forduló pontot nyitott meg.<br />12. §. Castiliai költők Mózes ibn Ezra, Jehuda Halévi.<br />Az izlámnak hatalma a 12-ik század első felében sülyedni<br />kezdett. (1085.) a castiliai király VI. Alfonso<br />Tőled ót elfoglalván, birodalmának székhelyévé választá.<br />Túlnyomó zsidó lakossága az első időben teljes polgári szabadságot<br />élvezett, csak úgy, mint a kalifák uralma alatt.<br />Ibn Salbib, Cidellus és mások a király bizalmát bírták,<br />kiknek Alfonso a pápai tilalom ellenében állami hivatalt<br />adott. A zsidók e fényes polgári állásánál fogva érthető,<br />hogy Mózes ibn Ezra, e kor legtermékenyebb költője, önkénytes<br />száműzetése helyéül Castiliát választá. A gazdag, nemes<br />és tudós ősrégi családból származott ibn Ezra négy jeles<br />testvér közül Ábrahám Izsák ibn Ezra volt az idősebb,<br />Mózes, Jehuda és József ibn Ezra a fiatalabbak. A legtermékenyebb<br />költő volt Mózes. Testvérleányát megszeretvén<br />és viszonzásra találván, még sem nyerhette meg a leányt<br />nőül, miért is fivéreivel meghasonolva Granadát oda hagyá<br />és Castiliába ment. Ezen időből származnak gyönyörű költeményei,<br />epedező dalai. Háromszáznál több alkalmi Verset, kétszáz<br />liturgiái költemény t, költészettant és bölcselmi művet (Arugat<br />Habószem) írt. Még későbbi aggságig (1138.) nyilvánult benne<br />költői ereje. Kedvesének, ki a fiatalabbik ibn Ezrát vette férjül<br />halála hirére (1114.) kibékült bátyjával és fivéreivel.<br />122<br />Eszményibb alak volt kortársa a középkor legnagyobb<br />zsidó költője Abulhaszan J e h u d a b. Sámuel<br />H a 1 é v i, Castiliából (született” 1086 körül). Ε mély<br />érzésű és gondolkozású férfiú kimerítő méltó ecsetelését csak<br />Jehuda Halévi múzsája adhatná meg. Heine nagyszerű,<br />bájos költői leírása is csak megközelítőleg tükrözteti vissza<br />a költő és elmélkedő csodajelentőségét. Benne a szív feneketlen<br />mély érzése a fő világos gondolatával szövetkezik oly<br />egységes egészszé összeforrva, hogy nem tudjuk, vajjon a<br />költőben a gondolkodót, vagy a gondolkodóban a költőt csodáljuk-<br />e jobban? A legbensőbb vallásosság mellett is az<br />életöröm nem volt, mint ibn Gebirolnál, szívéből száműzve.<br />Alfászi előadásait Lucenában hallgatván, tanulótársának, ibn<br />Migâsnak, lakodalmát megéneklé, Mózes ibn Ezrát vígasztala.<br />A szerelem bájait és bajait is megéneklé, és már fiatal<br />költészete a tökély bélyegét viseli homlokán. Jehuda Halévi<br />nem csak a héber, hanem az arabs irályt is mesterséggel<br />kezelte és a legelvontabb tárgyakat is csodálatos könynyüséggel<br />és kecses bájjal tudta leírni a legművészibb<br />változatosság sokféleségében. Természetleírásai minden nyelv<br />költészetének gyöngyei közt első helyet igényelnek. Még<br />elragadóbbak s valóban ihletteljesek a nemzeti színezetű és<br />jellegű költemények, melyeknek gyöngyeit képezik a C z i o -<br />n i d á k. Czion nagy költői szívének kedvese, ezt énekli<br />meg költői nyelvének lágy és még is oly hatalmas szózatával,<br />mintha neki a kesergő Jeremiás és a kifejezéssel teljes<br />Ezsajás az epedező zsoltárossal egy személyivé összeforrva,<br />kölcsönözték volna az isteni ihlettől átszellemült lélekittas<br />tollat. Ezen tulajdonival találkozunk nem csak lyrikusi költeményeiben,<br />hanem bölcselmi művében, a híres „Kuzari”<br />czímű (arab nyelven írt) könyvében is. A kazár királyt,<br />Bulánt, ki Izrael vallását fogadta el, vette a költő hasonnevű<br />műve alapjául, mely mesterműben a zsidó vallás<br />örökérvü igazságait tünteti föl ép oly bájos és velős nyelvezetben,<br />mint mély gondolatok tömörülésében. A könyv miivészi<br />párbeszédben haladó külforma az olvasót érdek feszültségben<br />tartja kezdettől végig. A kezdet bevezetése így<br />hangzik: „Gyakran kérdeztek, mily indokok és czáfolatokkal<br />akarnám vallásunkat a támadások ellen védelmezni, melyeket<br />bölcsészek, más vallást követők, úgy szintén vallásunktól<br />elszakadt felekezetek fölhoznak. Ekkor eszembe<br />jutottak azon czáfolatok, melyeket egy zsidó bölcs a kazá123<br />rok királyának említett föl, mire ez körülbelül négy száz<br />évvel ezelőtt a zsidó vallásra áttért, a mint ezt a történeti<br />könyvekből tudjuk. Ε királynak tudniillik több ízben úgy<br />tetszék álmában, mintha egy angyal beszélt volna hozzá,<br />mondván: „Gondolkodásmódod tetszik ugyan Istennek, de<br />nem cselekvésed. Ő ugyan a kazár vallásnak hódolt, elanynyira,<br />hogy maga gondolkodott az egyházi szertartás és áldozatról,<br />még pedig őszinte szívvel, de bármennyire is buzgólkodott<br />a dolgok körül, éjjel mégis megjelent az angyal<br />mondván: gondolkodásmódod tetszik ugyan Istennek, de<br />nem cselekedeted.” Ez arra bírá őt, hogy több vallás<br />felekezet- és hitről szerzett magának tudomást, minek<br />folytán végre ő és számtalan kazár a zsidó vallásra áttért.<br />A tudós czáfoló okai közt sokra akadtam, a mi nekem<br />tetszék és melylyel szívesen egyetértek, miért is eltökélem<br />magamban e beszédeket feljegyezni egészen, a mint történtek.”<br />Vallás bölcsészetének magva ez, a bölcsészet általában<br />illetéktelen a vallás helyét elfoglalni, vagy csak szabályozni<br />is; mert a bölcsészet rendszere változik időről időre, de<br />a vallás, jelesül Izraelnek a sinai hegyen milliók jelenlétében<br />kinyilatkoztatott vallása, nem egy egyén jól kigondolt<br />és lassanként kifejtett, hanem a legfőbb bölcseség útján<br />Isten akaratából, mint fokozhatatlan tökély és kifejlett egész<br />lőn Izraelnek átadva. Az Isten teremtő keze alól kikerült<br />első ember ugyanis tökéletes volt, de az idők mostohasága<br />következtében sülyedt a kor tiszta szelleme és csak a kiváló<br />férfiakban szülemlett újra; így a patriardiákban, így Mózesben<br />és általa az Isten inspirátiója következtében átszállt<br />e tökéletes isteni igazság Izraelre, és pedig a föld középpontján<br />fekvő Jeruzsálemben foganatosítandó vallásgyakorlat<br />czéljából. Ε középpontra szállt le az isteni szellem, itt<br />szállta meg a prófétákat. Ezen szellem nyert az Ahronidákban<br />és az általuk gyakorolt áldozati isteni tiszteletben<br />testet. Ezen testnek külsőleg szembeötlő kifejezése: „a<br />templom.”<br />A föld ezen középpontja felé vonzá Juda Halévit ihletett<br />szelleme. A mohammedánusok egymás elleni dühöngése<br />Spanyolhonban és a keresztyén fejedelmeknek fölöttök való<br />gyakori győzelme megerősíté benne az erős hitet, hogy közel<br />az idő, melyben a világuralom, Isten birodalma ismét<br />Izraelig visszaszármaztatik, miután elfajultságában róla az<br />uralom egy időre levétetett. Ezen isteni kegy szétömlesz124<br />tette színhelyre vágyódott tehát lelke bűbájos varázserejével.<br />Halhatatlan műve a „Kuzári” befejezésével (1141) komolyan<br />készült a nagy útra. Nem csekély volt az áldozat,<br />mely ezen elhatározással volt összekötve. Biztos, nyugalmas<br />életet, nyugtalanság- és zavarért koczkáztatott; egyetlen<br />leányát és unokáját, a Toledóban alapított iskolát és egy<br />tanítvány-kört, mely őt hévvel szerette, készült elhagyni.<br />Elbúcsúzott számos barátjától. Spanyolhon hitközségei, melyeken<br />keresztül vonult, vetekedtek iránta való kisebb-nagyobb<br />kitüntetésekben.<br />Megtört testtel, a tengeri betegségtől erősen megviselve,<br />érkezett a sátoros ünnepekre Alexandriába. Az ottani orvos<br />és rabbi Ahron ben Czion ibn Alâmâni, ki szintén liturgiái<br />költő volt, nagy szívélyességgel fogadá és Chanukáig marasztalá.<br />Erővel kibontakozott a baráti kar öleléseiből, hogy<br />nagy, szent czélját szem előtt tartva, Dámiette kikötő-városba<br />utazzék, hol Abu Szaid b. Chalfon Halévi barátjával<br />folytassa útját. De Abu Manszur Sámuel b. Chananjának, ki<br />az aegyptomi kalifa udvarában előkelő helyet foglalt el,<br />abbeli sürgős meghívását vette, hogy őt meglátogassa. Juda<br />Halévi a hízelgő meghívásnak engedni annál inkább volt<br />kénytelen, mivel a nagy befolyású „fejedelemtől” (Nagid)<br />ajánló leveleket akart kérni Paläestinába. Kahirában megvendégeltetvén,<br />Tebet böjtnapjára ismét Damietthe Visszatért.<br />Itt barátai ismét megfeszített törekvéssel igyekeztek az ép<br />oly fárasztó, mint veszélyes tovább utazásról őt lebeszélni;<br />de ő erősen ellenállt. Úgy látszik epedő kívánságának czélját<br />el is érte, Jeruzsálemben volt, de rövid időig. A szent<br />város keresztyén lakói elkeseríthették ottani tartózkodását.<br />Életsorsának végtörténete ismeretlen. Csak annyit tudunk<br />róla, hogy Tyrus- és Damaskusban volt. Ez utóbbi helyen<br />írta és énekelte meg halhatatlan Czionida költeményét. A<br />legenda szerint ez ének zengése közben egy mohammedanus<br />lovag által legázoltatott volna. Egy későbbi kéz Kephar Kabulban<br />következő síremléksort szentelt neki:<br />„Jámborság, szelídség, nagylelkűség hirdetik fennen<br />Hogy mindannyian Jehudival elköltöztek innen.”!<br />De e sorok a nagy költő, a mély értelmű bölcs és<br />benső vallásosságú ember jelentőségének rajzát legtávolabbról<br />sem közelítik meg. Mert Jehuda Halévi az öntudatos<br />zsidó népről vett ama eszménykép hű másolata, melyet csak<br />125<br />a próféta gondolat-felszárnyalásának a zsoltárnok kedély<br />bensőségével való egyesülése ábrázolhat némileg.<br />18. §. Abraham ibn Ezra és kortársai.<br />Merő ellentéte az előbbinek volt a Toledóban 1088-89-<br />ben született Ábrahám b. Méir ibn Ezra. Noha közel rokoni<br />viszonyban állottnak mondják R. Jehuda Halévivel,<br />mégis ennek egyöntetű jellem- és szellemösszhangzásától nagyon<br />távol esik. Ellenkezőleg ibn Ezra merő ellentétes oldalakból<br />látszott összetettnek. Világos feje, éles szellemi<br />szeme, bonczoló, fürkésző esze, merész, a pantheismust csaknem<br />érintő kutatása összefért a könnyű hiszeműséggel, babonával<br />és rajongó felfogással. Éles ítélő és betűszolga;<br />elmefuttató és szőrszálhasogató; merengő, ábrándos, homályos<br />rejtelmeket hajhászó. Élet és mívelődési történetének<br />zsenge éveiről mitsem tudunk, még azt sem, hogy granadai<br />ibn Ezra családhoz tartozott-e vagy nem, noha Mózes ibn<br />Ezra társaságában is látjuk. Jehuda Halevivel közelebbi<br />ismeretségben (mások szerint, mint említők, rokonságban) állott.<br />Ibn Ezra az arab, aram és mindenekelőtt a héber nyelv<br />rendkívüli tökéletes birtoka-, alaki, művészi tökélye daczára<br />sem volt költő, noha liturgiái költeményeket írt. A<br />benső melegség és kitörő lélek ujjongása hiányoznak bennök.<br />Sokkal gyakorlatibb és józanabb vala, semhogy a költészet<br />meleg ömlengése szívét meghódíthatta volna. Csak az éleznek,<br />elmeszikráknak vagy epigrammáknak volt fölülmúlhatlan<br />mestere. De korszakot alkotó jelentőséggel bírt az<br />e x e g e s i s , a szentírási magyarázat terén. De ezen a téren<br />sem tűnt fel hazájában tartózkodása időtartama alatt. Itt<br />csak mint mathematikus és csillagász ismertetett.*) Még<br />életének 50-ik évében kevés figyelmet költött hazájában azon<br />férfiú, kit az utókor oly nagy polczra állíta. Mint nagy<br />bibliai név előde, Ábrahám, csak idegen földön kezde szellemi<br />nagyságának egész fénypompájában tündökölni. Szülőföldét,<br />a politikai súrlódásoktól zilált Toledót, nyomasztó<br />szegénysége miatt hagyta el. Balsorsát maga is kigúnyolja,<br />*) Egy elmés számtani találmányt tulajdonítanak neki, melyet egy ízben<br />veszélyes pillanatban magán kipróbált; ugyanis egyszer 15 tanítványával hajón<br />utazott. A veszélyeztetett hajó kormányosa a teher mentesítés czéljából<br />elhatározá, hogy minden 9-ik utazót a vízbe dobja. De ibn Ezra úgy helyezte<br />el tanítványait, hogy ezekre nem került a sor.<br />126<br />mondván: „gazdaggá lenni fáradozom, de a csillagok nem<br />kedveznek. Ha halotti lepedőkkel üzérkedném, senki sem<br />halna meg, ha gyertyákat adnék el, akkor a nap halálom<br />utolsó órájáig nem alkonyodnék le”. 1138-39. útra kelt<br />már felserdült ha Izsák társaságában; bejárta Afrikát,<br />Aegyptomot és Paläestinát, majd Babylonba (Bagdadba) ment;<br />visszatérvén, Rómában telepedett le (1840). A már 50<br />éves ibn Ezra első zsengéi itt láttak napvilágot. Chajjug'<br />arab nyelven írt nyelvtani munkáit héberre fordítá. „Moznájim”<br />(serpenyő) czímű műben történeti áttekintést nyújt<br />nyelvtudományi elődei által szerzett munkák felett Szadjalitól<br />ibn Al Tabben-ig. 1145. Mántuában látjuk, hol<br />„Zachoth” czímű munkáját (a héber irály finomságáról) írta<br />meg. Innen Luccába ment, hol 1148-ban több csillagászati<br />munkát szerzett. Mint 64 éves férfiú, kezdett a pentateuchus<br />magyarázatához (1152-53). Ez alapítá meg nagy hírnevét.<br />Rövid, élczes, világos (itt-ott s z á n d é k o s a n homályos)<br />magyarázata epochalis jelentőséggel bír a szentírási magyarázók<br />nagy számában, A bevezetésben talpraesetten jellemzi<br />a négy irányzatot, melylyel törni.akar. A bölcsészeti (Szadjah,<br />Sámuel ben Chofni, Izsák Izraeli) a hagyomány ellenes (Karaiták);<br />a rejtélyes (kabalistikai) és végre az agadai (Rási<br />által képviselt) magyarázatok ellenében a világos értelem<br />szerinti interpretátiót ápolja és műveli. Luccában még Ezsaját<br />commentálta (1154-55) és két nyelvtani munkával lépett<br />fel, melynek egyikében (Szefath Jether) Dunást czáfolja<br />és Szadjaht mentegeti. Pentateuch magyarázata befejezése<br />után (1155) Dél-Francziaországba, majd meg Rhodezbe<br />ment, hol Dánielt és a kis prófétákat magyarázta (1155-57).<br />Nevének hire messze terjedt elannyira, hogy kortársa a hires<br />R. Tam is hódoló verseket külde neki. 70-ik életévében<br />Londonban találjuk, hol vallás bölcsészet-féle könyvet (Jeszod<br />Moreh) írt. Londonban jól ment sora, mégis már 1160-ban<br />oda hagyá azt, Narbonnéba, majd meg ismét. Rhodezbe ment<br />(1165−66), hol pentateuch magyarázatát átdolgozá, és<br />utolsó nyelvtani munkáját (Szafah B'rúra) írta meg. Csodálatos<br />szellemifjúság jellemzi ezen termékeny író agg korában<br />írt műveit is. Agg napjaiban, úgy látszik, hazájába<br />készült, de Calahorra-ban (Navarra határán) a halál angyala<br />utói érte. Halálos ágyán elmésen magára alkalmazta a szent<br />írási verset „és Ábrahám 75 éves vala, midőn kivonult<br />Charanból” (a nyomor viszontagságaiból).<br />127<br />Ibn Ezra öregebb kortársa volt Ábrahám ibn Daud<br />Halevi (1110-1180) szintén Toledóból. A Talmudban és<br />szakmáiban nagy jártassággal bírt, a mellett a zsidó történetírás<br />első mívelője 1161. a bibliai, exilidő utáni, talmudi,<br />szaburäusi, gaoneusi és rabbinikusi korszakok fejleménytörténeti<br />leírását adá. Szeder Hakabalah czímű művében,<br />mely Mózestól József ibn Migâsig egymásra következő hagyományozok<br />lánczolatát állítja össze.<br />Karaita ellenes irányzata van. Irálya szép, folyékony<br />és költői színezetű − megbecsülhetlen történeti kútforrás.<br />Azonkívül Emunah Ramah vallásbölcsészeti könyv szerzője.<br />Ezen korbeli irók közé tartozik Tudelai Benjamin b. Jona,<br />ki 1165−1173 Európát, Ázsiát és Afrikát részint bevándorolta<br />azon kitűzött szándékkal, hogy a messiási felszabadulás<br />nyomaira akadjon. Éles megfigyelői tehetséggel írt<br />útleírásai Mászeoth Benjamin (Itinerarium) majdnem minden<br />európai nyelvre vannak lefordítva.<br />1 4 §. A zsidók Franczia- és Németországban. Rási.<br />Nem a spanyolhoni zsidósággal vetélkedő sokoldalúság,<br />hanem egynehány kiváló szellemnek korszakot alkotó jelentősége,<br />különösen a Talmud tanulmányozásra nézve; úgyszintén<br />a po l i t i k a i helyzet az, mely a spanyolhoni zsidóság<br />után leggazdagabb történeti érdeket ébreszt bennünk a<br />német- és francziaországi zsidóság iránt. Ε kettő egy ideig elválaszthatatlan<br />egymástól és ott, hol az utak elválnak, egymás<br />mellett párhuzamosan haladnak. A keresztesi hadjáratok<br />nyomorúsága volt azon közös baj, mely mindkét ország zsidóságát<br />bajtársi rokonságba hozá és egyenlő sors részesévé<br />tévé. Mi a német-franczia zsidóság szellemi életét illeti, úgy<br />ez a talmud-tanulmányozásra t e r m é k e n y e b b n e k , de az<br />egyéb tudományos szakmák ápolására nézve m e d d ő b b n ek<br />mutatkozik a spanyolhoni zsidóságénál. A nyomor ébresztette<br />ugyan a kesergő költészet bizonyos nemét, de a szívfacsarta<br />jajveszéklés nem kedvezett a költészet alaki szépségének.<br />Annál mélyebb gyökereket vert azonban az erkölcsi<br />komolyság, s a családi élet-bensőség a német-franczia<br />zsidóság keblében. Politikai és polgári állásukat illetőleg<br />a Merowingek alatt a francziaországi zsidók nem bírtak<br />valami kedvező állással, sőt D a g o b e r t alatt még kényszer<br />megtérítési kísérletek is fordultak elő. Lényegesen javult<br />128<br />helyzetök Nagy K á r o l y uralma alatt, midőn a király<br />saját kezdeményezése folytán Luccából Mainzba hívta a<br />tudós Mesullám családját, mely hírneves férfiakat adott a<br />zsidóságnak. A Karolingek uralma vége felé már a rajnamelléki<br />vidékek népes zsidóságot mutatnak fel. Csak az első<br />Capetingek alatt vált ismét rosszabbra a zsidók helyzete az<br />ellenök emelt hamis vádak- és vakbuzgó papok gyűlöletszítogatása<br />által.<br />Leghíresebb talmudiskolák voltak Lotharingiában. Luccai<br />Kalonynios mellett hírneves volt L e o n t i n , kinek még<br />híresebb tanítványa Gers ο n b. Jehud a a „szétszóratás<br />fényének” (Moaur Hagola) neveztetett. Mainzból származott,<br />de Metzben tanított. Vallás rendelvényei (különösen<br />a soknejűség ellen) ismertté tevék, és halhatatlanná a több<br />talmudi traktatushoz írt magyarázatai tevék, melyek egyes<br />részei, kéziratban, a Vatikánban őriztetnek.*)<br />Gerson halálának éve (1040), születési éve volt egy<br />férfiúnak, ki a Talmud új életre ébresztőjeként ünnepelhető.<br />S a l omo J i c z c h a k i (Rási = R. Salomon b. Jiczchák)<br />ugyanis azon évben született (Troyesben, Champagneban),<br />a melyben Chiskija az utolsó gaon David ben Zakkai exilarcha<br />dédunokája, kivégeztetett − mintha ezzel jelvényileg<br />lett volna kimondva, hogy Rási új iránya és nagyhorderejű<br />jelentősége a Talmud terén teljesen pótolhatja az alásülyedt<br />gaonatust.<br />Rási apja talmudtudós volt, anyja pedig Simon b. Izsák<br />liturgiái költőnek és a mainzi zsidóság körül érdemeket<br />szerzett hírneves férfiúnak nővére volt. Már kora fiatalságában<br />(az akkori szokás szerint) nősült meg és mint R. Akiba<br />oda hagyá házát, családi tűzhelyét, hogy a R. Gerson által<br />alapított mainzi iskolát meglátogassa, melyben Jákob<br />ben Jákár tanított. De Izsák Halévi és Izsák b. Jehuda<br />előadásait is hallgatá Vormsban, úgyszintén R. Eljakimt<br />Speierben. Élénk képét adja Rási tanulás ideje tartama alatt<br />szenvedett nélkülözéseinek. 25 éves korában Troyesben telepedett<br />le tartósan, mikor már talmudi tekintélynek ismerték,<br />mit hozzá intézett vallástörvényi kérdésekből láthatni.<br />Sőt tanítói is elhalmozták dicsérettel. Izsák Halevi levélben<br />ekkép szólítá meg: „Általad nem árvult el a kor és hozzád<br />hasonlók bár nagy számmal lennének!” Izsák b. Jehuda<br />*) Másolatát e sorok írója szerencsés bírni.<br />129<br />pedig ekkép czímezi hozzá leveleit: „Az, ki az égben szeretve<br />és a földön kedvelve vagyon, ki a királyi kincsek<br />(a Talmud) fölött uralkodik és rejtekeibe behat.” Szerénysége<br />példaszerű volt, mint a Német- és Francziaország<br />minden részéből hozzá menesztett kérdésekre való válaszirataiból<br />kitűnik. A sokat kérdezett és sokat felelő, rengeteg<br />talmudtudományú Rási szerénységében itt-ott maga is<br />kérdéseket intéz oly férfiakhoz, kik tán nem voltak nálánál<br />nagyobb talmudtekintélyek, így p. o. R. Nathan ben Jeehielhez,<br />ki Rómában egy talmud-iskola tanítója volt és a<br />híres „Aruch” Talmud-Midrás szótárt állítá össze.*) Az<br />igazságszerető férfiú, kinek oktató ajkán ezrek csüngtek,<br />nem szégyenlé továbbá többször bevallani, „ezt nem értem.”<br />Rási nagyságát és halhatatlan nevét megszilárdíták örökké<br />nevezetes commentárjai (Kunteros-ai), melyeket a Talmud<br />legtöbb részéhez írt. Utolsó szava, melyet a Makkot tractatus<br />commentárjában írt, e szó volt: „tohaur,” „tiszta,”<br />− mely szónál, mint egykoron R. Akiba az „echad” szónál,<br />zára be áldásdüs életét. A tiszta irályú, tömött, velős<br />rövidségü, villámfényt lövelő magyarázata utolérhetetlen mintája<br />a hasonnemű magyarázatoknak. Művészi értelmezése<br />csakhamar háttérbe szorítá a megelőző egyéb előmunkálatokat,<br />így R. Gerson értelmezéseit is. A szentírás legtöbb könyvéhez<br />is írt magyarázatot hasonló szellemben. Noha a haggadai<br />értelmezésnek nagy befolyást enged, mindazonáltal a betűszerinti<br />értelmezésre is fölötte nagy súlyt fektet. A „Pesát”<br />szószerinti értelmezést mindenkor megkülönbözteti a „Derásá”-<br />tól, haggadai értelmezéstől. Ezen egyszerű és mégis fölötte<br />világos értelmezési képessége után elnevezték Ρ a rsandathának<br />(törvény értelmezőnek). Közmondássá vált<br />„kol pérusé Zarf'tho hasléch l'asp'tho, chucz miparsandótho<br />u-ben Paurotho” „a frahczia értelmezők magyarázatit szemétre<br />dobhatod, kivéve a Parsandotho és Paurotho (Rási<br />dédunokája) értelmezéseit.” A spanyol iskola előmunkálatait<br />nem ismeré, kivéve Menahem b. Szerük és Dunás b.<br />Labrát nyelvtani műveit, melyekre sokszor hivatkozik.<br />Nyelvtani műszavai ez okból egy kissé nehézkesek, mindazonáltal<br />értelmesek és lehet mondani nincs szentírási magyarázat,<br />mely Rási commentárjánál népszerűbb lenne és<br />volt idő, melyben az a bibliai szövegnek ikertestvéréül te-<br />*) Új és bővített kiadásával fáradozik e sorok írója.<br />130<br />kinteték és mint az alapszöveg magyaráztatok. Számtalanszor<br />lett a szöveggel és anélkül lenyomatva. Rásinak nem<br />voltak fiú gyermekei, csak bárom leánya volt, kik közül<br />az egyik oly nagy talmudolvasottsággal bírt, hogy atyja<br />betegségében a beérkezett talmudi kérdéseket és tollba<br />mondott válasziratokat helyesen papírra tenni képes volt. Ε<br />három leány három talmudtudóshoz ment nőül és hírneves<br />tudósoknak lettek szülőanyái. Egyik veje R. Méir Ramerüből;<br />a másik R. Je h u d a b. N a t h a n volt; a harmadik<br />neve ismeretlen. Az elsőnek három jeles fia volt: Sámuel,<br />Izsák és Jákob. Az idősebb Sámuel (R. Sámuel b. Méir,<br />kurtítva Rasbam), mint nagyapja talmudi magyarázataínak<br />befejezője és világos elméjű bibliai magyarázó, a legfiatalabbik<br />Jákob (Rabbenu Jákob Τam), mint éleseszű és<br />csodálatos bőtudományú merész talmud magyarázó első rendű<br />tekintélyként lőnek elismerve. Rási 1105. (tehát két évvel<br />később mint Alfaszi) halt meg. Rási körül is mondakör<br />fűződött. Ε szerint atyja Izsák ritka fényű ékkővel<br />bírt, melyet a keresztyének egy szent képbe illesztendő szem<br />czéljából szerettek volna tőle megszerezni, de jámborsága<br />az ékkőnek ezen alkalmazását ellenezte és a legnagyobb<br />váltságdíjért sem akarta oda adni. Midőn a keresztyének<br />őt csellel hajóra csalták, hogy ott tőle erőszakosan elvegyék<br />az ékkövet, ezt inkább a tengerbe dobta. Ezen perczben<br />Troyes iskolatermében égi hang hallatszott, hirdetvén:<br />„Neked Izsák fiad lesz, ki mint ékkő fog ragyogni.”<br />Abban az évben született Rási. Életének, így folytatja a<br />monda, 30. évében Rási zarándok életre szánta magát, részint,<br />hogy atyja abbeli bűnéért, mert az ékkő veszteségét<br />sajnálta, megszenvedjen, részint, hogy nyomozza, vajjon<br />megfelelőbb talmudmagyarázatokat talál-e valahol azokénál,<br />melyeket ő készített. Ezen útjában Olasz- és Göröghont,<br />Palaesztinát, Aegyptomot és Perzsiát érintette. − Egy másik<br />monda Rásit a két első keresztes hadjárat hősével, builloni<br />Gottfrieddel hozza érintkezésbe. Ez utóbbi Rásit magához<br />hívatta volna, tőle megkérdezendő a szándékolt jeruzsálemi<br />elfoglalásnak minemű kimenetelét, miután azonban<br />Rási nem jelent meg, őt házában kereste fel. Az ajtót<br />feltárva a könyveket felnyitva találta; sőt Rási hangját is<br />hallotta volna anélkül, hogy alakját megpillanthatta. Végre a<br />Troyes-i rabbi az ismételt kérdésekre akkép felelt: Jeruzsálemet<br />elfoglalod, három napig fogsz benne uralkodni, a 4-<br />131<br />dik napra az izmaeliták onnan kiűznek és három paripán<br />száguldva fogsz visszamenekülni. „Gottfried e miatt fölbőszülve,<br />esküdött volna, ha csak egy paripán térne is meg,<br />Rásit lefejezteti és a francziaországi zsidóságot föl fogja<br />konezoltatni. Négy évi háború után Gottfried három lovaggal<br />tért vissza és boszuját kitöltendő Hasihoz akart sietni,<br />de a kapu bemeneténél egy lovag lovával együtt egy lehengerült<br />kő által agyonzúzatván, elállt gonosz szándékától.<br />Erre Hasinak tisztelegni akart volna jóslati képessége miatt,<br />de már késő volt, mert nagy fájdalmára a híres tanitó haláláról<br />értesült.<br />16. §. Az első keresztes hadjárat és kínjai. (1096-1105.)<br />A tizenegyedik század vége a keresztyénség és izlam<br />közti dúlás-fúlásnak, Európa és Ázsia közti háborúskodásnak<br />volt tanúja és ezen rázkódások hatása alatt leginkább<br />szenvedtek a rajnamelletti zsidók, kiknek emléklapjait ez<br />időből és később csak kevés megszakításban vérborította<br />jelenetek töltik. Az amiensi Péter jajveszéklése a jeruzsálemi<br />zarándokok rossz bánásmódja felett a clermonti egyházgyűlésen<br />ezerszeres viszhangra talált és a vallásrajongást,<br />regényes lovagiasságot, dicsvágyat és a nemes és nemtelen<br />szenvedélyek egész raját a keresztes háborúra serkenték.<br />Az ezt megelőző hat évvel előbb még meglehetős volt<br />a német zsidók helyzete. Rüdiger püspök a speieri zsidóknak<br />többnemű szabadalmat adott. IV-ik Henrik ezeket<br />megerősíté és új kiváltságokkal szaporitá, mikről 1091-ben<br />oklevelet is állíta ki a speieri zsidóknak. 6 évvel később<br />a „szent háború” népcsordái által kigúnyoltattak. Az első<br />csapatok zsidót, nem zsidót egyformán fosztogattak ugyan,<br />de már az őket követő csapatok, melyek franczia, angol,<br />lothringi és flandriai csőcselék és söpredékből álltak, a<br />mohammedánusok hiányában a zsidók megrablásával és legyilkolásával<br />kezdek garázdálkodásaikat. Még Francziaország<br />földjén ez üldözések némi mérséklettel léptek fel. A<br />keresztesek ugyan már itt is harsogtatták vészes jelszavukat:<br />„a zsidók megölték üdvözítőnket, lakoljanak érte<br />vagy halállal, vagy a keresztyén hitretéréssel!” De azért<br />legnagyobb részt, kivéve Rouen és Metzben történt gyalázatos<br />tettlegességet, melylyel a zsidók ellen éltek, némileg<br />mégis korlátok közt tartották magukat a keresztesek. Az<br />132<br />üldözés és rendszeresített rablás, gyilkolás és gyújtogatás<br />valláskényszerrel kapcsolatban csak német földön kezdődött<br />meg. A csőcselék észjárását és műveltségi fokát legjobban<br />jellemzi azon körülmény, hogy a keresztesek élén ludat és<br />egynehány kecskét vezettek, melyekről erősen hitték, hogy<br />az isteni szellemtől ihletve Jeruzsálembe fogják a kereszteseket<br />kalauzolni. És ilyen ellenségeknek lettek kiszolgáltAtva<br />a mosel- és rajnamelletti községek! Ezek jöttének<br />rémhírére a trieri község annyira megfélemlett, hogy sokan<br />gyermekeiket és magukat késekkel döfték át. Asszonyok<br />és leányzók kövekkel megnehezülten ugrottak a Moselbe<br />− a gyalázatot kikerülendők. Egy ilyen martyrné<br />neve még fennmaradt s ez a hitközségi előljáró Chiszkija<br />leánya E s z t e r volt. A szorongatott zsidók Egilbert püspökhöz<br />fordultak ótalom végett, de ezen keményszívű egyházfejedelem<br />csak a halál, vagy a keresztyén vallásra való<br />áttérés közt engedett választást. Színleg el is fogadták ezt.<br />Nem úgy a speieri község, mely részint a nemesebb keblű<br />püspök védelmében és saját szabadalmaikban bízva, részint<br />mint látszik, a keresztesek csekély számát vévén számításba,<br />erős ellenállást tanúsított; a vad rajongók kezeibe<br />került zsidók pedig inkább a halált választák, mint sem a<br />keresztelő vizet.<br />Tizennégy nap múlva a csőcselék nép („a puszta farkasai”,<br />mint a zsidó krónikaÍró nevezi), megszaporodván a<br />hozzá csatlakozott keresztesekkel, vad dühvel Wormsra tört,<br />hol a zsidók nagy része áldozatul esett a vérembereknek.<br />Allebrandus püspök, ki eleinte egy résznek menedékhelyet<br />adott saját palotájában, csakhamar a mir ismert javaslattal<br />lépett a védtelenek elé, hogy életöket csak a keresztyénség<br />felvételével vásárolhatják meg! Rövid tanácskozási időt kértek<br />erre a zsidók. Miután ezen idő elmúlt, a palotát türelmetlenül<br />körülálló vad csapatok a várakozást megsokalva,<br />az ajtó felnyitását sürgették. A püspök kinyitá − és a<br />bent levőket vérben fürödve találta. Egymás keze által lelték<br />martyrhalálukat. Csak kevés menté meg életét a látszólagos<br />kikeresztelkedés által. Ezek közt volt egy fiatal, Szimcha<br />Kohen, ki megölt atyját Mar Izsákot és 7 fivérét „megboszulni<br />akarván, magát a keresztyén egyházba viteté és azon<br />perczben, midőn a szentséget nyújtá oda neki, egy ruhája<br />alatt rejtve tartott kést ránta ki és vele a püspök unokaöcscsét<br />ölé meg. Magától értetődik, hogy a fiatal ember a<br />133<br />szentség mellett szétszaggattatott. Nyolczszáz halottnál többet<br />temettek el később a zsidók, kik a vihar tova vonulása<br />után rejtekeikből kibújtak. Worms után Mainzra került a sor.<br />1300 zsidónál több lakta a várost. Mindannyit magához<br />csalta az érsek Buthárd, ki leiningeni Emicho rokonával,<br />ki a kereszteseket vezényelte, egyetértve, miután a zsidók<br />pénzét átvette volna, azokat a keresztes véremberek öldöklésének<br />átengedé. A tizenháromszáz vértanú-hulla, köztök<br />R. Gersom iskolájában működő tanítóké is, kocsikon<br />hordatott ki a városból. A székesegyházban rejtve maradt<br />60 zsidó, elbocsáttatásuk után, szintén a vérengzők kezeibe<br />került. A kölni zsidók egy része szerencsésebbet, mert<br />a nemesszívű 3-ik H e r m a n n püspök úgy, mint a polgárok<br />pártfogása következtében a zsidók a keresztyén polgárok<br />házában rejtettek el. Egy Hermann nevű ács vezetése alatt<br />összecsődült keresztesek Sábuoth ünnepén a zsidó házakat<br />üresen találván, a templomba törtek és vad dühöket a zsinagógiai<br />szereken és a Thora tekercseken elégítették ki. A<br />nevezett nemes püspök a zsidókat alattomban hét városába<br />és falvaiba viteté, őket rejtekhelyeiken megvédeni akarván.<br />Neus, Wedlinghofen, Adenáhr, Mörs és Kerpen helyiségekben<br />három kinteljes hetet töltöttek bojt és ima közben; sőt<br />két egymásutáni nap böjtölésben néztek szomorú sorsuknak<br />elébe, miközben a véremberek jöttét remegve várták. Isten<br />nem hallá meg fohászukat, mert rejtek-helyeiket kiszimatolták<br />a vérebek és két hónap tartama alatt közel 12,000 zsidót<br />felkonczoltak. Nagyon szenvedt a regensburgi és prágai<br />zsidóság is, hol kényszer attentés következtében sok hitetlenné<br />lett, de később a zsidóság ölébe visszatértek, miután<br />az Olaszhonból visszatérő IV-ik Henrik utálattal<br />értesülvén a zsidó üldözésekről, III-ik Clemens pápa fenyegetése<br />d a c z á r a a kikeresztelteknek előbbi vallásuk<br />újbóli szabadgyakorlatát megengedé, sőt elkobzott javaikat<br />is visszaada. Az igazságos király ezen emberséges szándékát<br />annál könyebben viheté keresztül, mert a józanabb és emberségesebb<br />keresztyének is Isten újmutatásának magyarázták,<br />midőn azon hír futotta be Németországot, hogy Emicho és<br />az ács Hermann vezetése alatt álló közel 200,000 csőcselék<br />keresztesek túlnyomó, legnagyobb részben csúfos halállal<br />múltak ki és sokan közülök Magyarországban, a fenkölt<br />szellemű könyves Kálmán király vitéz serege által felkonczoltattak.<br />A lovagi a s , t ü r e l me s magyar nemzet a<br />134<br />v é d t e l e n zs i d ó k védelmé r e kelt, a c s o r d a nép<br />sok e z r é t t ö n k r e tévén. Hála és dicsőség a magyar<br />nemzetnek, édes h a z á n k n a k ; nemc s a k a<br />z s i d ó a l a t t v a ló knak, hanem a n éme t h o n i zsidóknak<br />is s z a b a d u l á s mu t a t k o z o t t ezen hős mag<br />a t a r t á s által, mert a némethoni zsidók a kényszervallomás<br />igája alól kiszabadulva, ismét atyáik hitére visszatérhettek.<br />A prágai zsidók is követték némethoni hitsorsosaik<br />példáját, de a gonosz cseh király, Vratiszláw, a már előbb<br />elkobzott pénzüket visszatéríteni nem akarta, hanem, magánpénztárába<br />gyűjté. Még szerencsétlenebbül jártak a palaestinai<br />zsidók. Miután bouilloni Gottfried roppant viszontagságok<br />után Jeruzsálemet elfoglalta, a vad keresztes csordák<br />a mohammedánokat lekonczolták, a zsidókat és karaitákat<br />pedig egy templomba kergették és azt fejük fölött meggyújták<br />(1099). Véresen kelt föl Jákob háza felett e század<br />napja és véresen alkonyodott le!<br />11. §. Az északfrancziaországi zsidók; a Toszofisták; a<br />második keresztes hadjárat.<br />A két capetingi király VI-ik és VII-ik Lajos (1108-1180)<br />uralma alatt békés nyugalomban éltek az északfrancziaországi<br />zsidók. Vagyonosok, földbirtokosok voltak. Belügyeik<br />élén polgármester áll prévôt czímmel, kinek hivatás köréhez<br />tartozott többek közt arról gondoskodni, hogy a zsidó hitelezők<br />érdeke a keresztyén adósokkal szemben kellőképen képviseltessék.<br />Állása és méltósága a községtől, a város urától<br />és a királytól erősíttetek meg. R. Jákob Tam nagy hírben<br />állott a királyi udvarnál, sőt Nathan official, mint czíme mutatja,<br />hivatalt viselt, tán a sens-i érseknél. Szabadon vitatkoztak<br />a zsidók a keresztyén vallás hitelveiről és nyíltan<br />kikeltek különösen a sz. írásból vett úgynevezett typikusi<br />magyarázat ellen. A békés fejlődés e korában Észak-Francziaország<br />zsidó tudósai tovább építettek azon az alapon,<br />melyet Rási vetett meg. A Talmudot minden rétegében átfürkészni,<br />csaknem szenvedélylyé vált. A feltétlen kutatás, a<br />szőrszálhasogató nyomozás, a mély elmeélű bonczolgatás<br />annál könnyebben volt keresztülvihető, minden nehézség<br />mellett is, mely ezzel a nehéz és sokféle nyelvkeverékből álló<br />studiummal jár, mennél kevesebb főtörésbe került Rási csodálatosan<br />világos magyarázata nyomán az egyszerű talmud135<br />értelmezést felfogni. De a nagy mester magyarázatai annyiban<br />mégis hiányosak voltak, mert értelmezési tevékenysége<br />közepette lett az életből kiszorítva. De még hézagosak is<br />voltak, mert a belkritika alkalmazása nem volt Rási értelmezési<br />munkájának főfeladata. Ε hézagpótló munkálkodást<br />végezték első sorban Rási unokái, jelesül: R á s b ám és<br />Rabbénu Tam, s mert Rási magyarázatát vevék kiindulási<br />pontul és ahhoz toldották kibővítő vagy helyreigazító<br />kutatásukat, azért ennek eredményét Τ ο s z a fo t h n ak „toldalékoknak”<br />nevezték szerényen. E Toszafoth-iskolát több<br />mint kétszázados munkásság lelkes képviselői tartották fenn<br />virágzásban. A legjelesebb Toszafisták közé tartoztak R.<br />E l i e z e r b. Náthán (Raben) (1140), ki egy talmudi iratgyűjtemény<br />(Zofnoth Paneach) szerzője és R. Eliezer b.<br />N á t h á n Kölnből, ki mint szemtanúja az első keresztes<br />hadjáratnak, ennek förtelmeit megragadó ékesszólással írta<br />le (Konteros Tatnu). Továbbá I z s á k b. Sámuel (az idősebb<br />Ri), I z s á k b. M o r d e c h a ï Regensburgban; I z s á k<br />Halában Prágában, E l i e z e r M e t z b ő 1 (egyszersmind a<br />Szefer Jereim erkölcstani mű szerzője), E l i e z e r b. Joél<br />Halévi (1210 Rabia), Abiezer és Ábi-Aszáf művek szerzője.<br />Különösen nagy elterjedést nyert a toszafista irányban<br />fejlődő stúdium a nevezett Izsák b. Sámuel által, ki Dampièrre-<br />ben tanított és Rási dédunokája volt. Első tekintélyként<br />ismertetett el nagybátyja R. Ta m halála után. Ő volt<br />az első, ki toszafoth-gyűjteményt (Toszafoth Jasanim) állított<br />egybe. Egyéb gyűjtemények is keletkeztek, így: R.<br />Simson Sens-ből, ki Toszafoth-Sens, J ο m tob Evreux-ből,<br />ki Toszafoth-Evreux és R. E l i e z e r Tuch-ból, ki Toszafoth-<br />Tuch gyűjteményt állított össze. A Toszafoth gyakorlati<br />életre szolgáló döntvényeit „Piszke Toszafoth” czím alatt<br />egy német tudós állított össze a 14-ik században. Ezen lázas<br />szellemi tevékenység annyival bámulatosabb, mert az első<br />toszafisták a legsanyarúbb körülmények közt élethalál rettegés<br />alatt fejtették ki szellemi tevékenységöket.<br />Az első keresztes hadjáratot ugyanis már 46 évvel<br />később egy második követte. A Jeruzsálemben megszorongatott<br />keresztesek t. i. sürgető segítségre voltak utalva. VII-ik<br />Lajos franczia király vállalt most keresztségét és mivel a<br />jámbor és szentnek tartott clairvaux-i apát Bernhard is<br />elragadó ékesszólással tüzelt a keresztes háborúban való<br />részvétre, a keresztesek száma hihetetlen gyorsasággal sza136<br />porodott annál is inkább, mert III-ik Jenő pápa mindazoknak<br />adósság visszafizetési mentességet ajánlott, kik a szent háborúban<br />részt venni ígérkeztek. Ezen adósság alatt a zsidóknak<br />tartozó adósságot értette. A tiszteletreméltónak nevezett<br />Péter apát Clugny-ből még mérgesebb szónoklatokban<br />és köriratokban szította az ellenségeskedés tüzét a zsidók<br />ellen. A különben nem rajongó Lajos királyt is iparkodott<br />ezen gaz nézeteinek megnyerni, mit leginkább azzal ért is el,<br />hogy a zsidók életét, mennyire lehet, kímélendőnek ajánlotta,<br />de annál kérlelhetlenebbül vélte a vagyonfosztogatást eszközöltetni.<br />Francziaországban tehát még szerencsére csak vagyonuktól<br />lettek kirabolva a zsidók és életöket kímélték. De<br />a németországi zsidóknak ismét meggyült a bajuk. Egy<br />kolostorából elszökött Rudolf nevű szerzetes tüzes beszédeivel<br />annyira tudta föllazítani az amúgy is elvadult nyers<br />kedélyeket, hogy még azon polgárok is, kik az első keresztes<br />háborúban a zsidók pártját fogták, most ellenükké váltak<br />és bizonyára a városról városra utazó és lázító Rudolf<br />mérges beszédei megteremtették volna a gonosz gyümölcsöket,<br />ka Konrád császár Nürnbergbe nem küldi vala megvédés<br />czéljából a zsidók nagy részét. Mindazonáltal fordultak<br />elő egyes esetek, a melyekben a zsidók tettlegesen<br />bántalmaztattak, 1146-ban esett az első martyr (a jámbor<br />Simon Trierből) a vad nép áldozatául, továbbá Minna aszszony<br />Speierben. Ideje korán keresték tehát a rajnavidéki<br />zsidók pártfogóik kegyét. Ezt meg is nyerték érsek Arnold<br />személyében, ki Wolkenburg várát engedte át nekik, úgyszintén<br />Staleke helyiségét. Ameddig ott elzárkózva éltek, addig<br />biztonságban voltak a zsidók, de mihelyt rejtekökből<br />kijöttek, a szilaj nép féktelenségének estek áldozatul. A mainzi<br />érsek 1-ső Henrik, ki őket ótalmazni volt hajlandó, képtelennek<br />bizonyult arra, hogy a dühös támadókat ártalmatlanná<br />tegye. Még palotájába is törtek, hogy az ott elrejtett<br />zsidókat lemészárolják. Ezen válságos időben az igazságos<br />és jámbor Bernhard, ki többet tehetett akkoriban mint<br />maga a pápa, előbb írásban, később személyes megjelenéssel<br />csitítani iparkodott a lázongókat, Rudolf megszökött szerzetest<br />kárhoztatván és a szerzetbe való visszatérésre kényszerítvén.<br />De a kihintett konkoly megtenné mérges növényeit<br />és midőn Würzburg mellett egy keresztyénnek szétdarabolt<br />tagjait találták, csakhamar a védtelen zsidókra törtek. Több<br />137<br />mint húsz esett áldozatul. A martyrok közt volt a szelíd<br />és tudós rabbi I z s á k ben Ε 1 j a k i m, ki a szentírás olvasásánál<br />öletett meg. A bacharachi zsidók is nagy veszteségeket<br />szenvedtek. A szent öldöklés vad szelleme Németországból<br />Francziaországba is elterjedt és Carentánban ki<br />is tört és a magukat védelmező zsidók nagyobbára lekonczoltattak;<br />ekkor esett el szintén a fiatal tudós Péter,<br />R. Tam tanítványa. Még a jámbor Bernhard közelében is a<br />Clairvauxtól nem messze eső Rameruben, hol R. Jákob Tam<br />tanított, űzték az emberi fenevadak öldöklési mesterségöket.<br />Ez alkalomból a kor legnagyobb tekintélye R. Jákob<br />Tam is súlyosan bántalmaztatott és kevésen múlt, hogy életét<br />el nem vesztette. Miután ugyanis házát kirabolták, a<br />szabadba hurczolták és már öt sebet ejtettek fején, midőn<br />nagy szerencsére egy ismerős lovag ment el mellette, kit<br />R. Tam felismert és ótalom végett megszólított. A lovag,<br />noha elég lovagiatlanul paripát kért a bántalmazottól jutalom<br />fejében, meg is szabadította nagy nehezen azon ürügy<br />alatt, hogy majd rábeszéli a kikeresztelésre. Csodával határos<br />eme megmentése után még áldásosán működött R. Tam<br />még egy negyed évszázadig. A keresztes háborúra vezethetők<br />vissza a zsinatokban hozott határozatok, melyekben R. Tam<br />mint azok elnöke, tevékeny részt vett. Agg napjaiban még egy<br />véres megtámadásnak volt tanúja, mely közelében Blois községben<br />tört ki a zsidók ellen, kiket akkor először vádoltak abbeli<br />hallatlan rágalommal, hogy keresztyén vérre van a zsidóknak<br />szüksegök rituális czélból! Efraim ben Jákob Bonnból<br />és Hill el ben Jákob megörökítek ezen zsidóüldözéseket megható<br />költeményekben. R. Tam ez üldözések napját böjt- és gyásznapnak<br />rendelte el. Ez volt utolsó rendelete. 1171. Tamuz<br />4-én meghalt számos tanítványa mély gyásza közt. Mint a<br />„Misna” szerkesztő R. Judánál, úgy R. Tam haláláról is mondák,<br />hogy megérdemli, hogy temetésénél hatálytalannak nyilvánittassék<br />az Áhronidákról szóló tisztátlansági törvény. A<br />monda R. Tám-ot még Mózes fölé is emeli, mert az evvel folytatandó<br />vallás vitatkozásban Mózes magát legyőzöttnek jelentené<br />R. Tam-mal szemben. R. Tammal elhalt az észak-francziaországi<br />Talmud-tudomány legtekintélyesebb képviselője, miként<br />a spanyolhoni zsidóság szellemi teremtő ereje szünetelt<br />ibn Ezra halálával, mindaddig, míg egy férfiú nem lép föl a<br />szellemi küzdtéren, ki óriási nagyságban múlja felül az eddigi<br />szellemi hős alakokat, egy újkort jelölvén ki a századnak, me138<br />lyen mozogva a zsidó tudományt legfőbb virágzás elébe vezesse.<br />Ez a férfiú M ó z e s b. Ma im un. Mielőbb vele megismerkednénk,<br />az őt megelőző kor jellemét és szellemét kell figyelemmel<br />kísérnünk.<br />18, §. Körültekintés a Maimonides fellépését megelőző kor<br />zsidóságában.<br />Mielőtt a fokozódott nyomor, mely III-ik Innocencz pápával<br />kezdődik és katholikus Ferdinánddal végződik, beköszönne<br />a sokat hányt-vetett zsidóságra, szükségképen azzal a<br />szellemi tőkével, eszményi javakkal kell megismerkednünk,<br />melylyel a szétszórt zsidóság még bírt, mielőtt a két vallás<br />nevében hirdetett gyűlölet azoktól azt megfosztá. Éles ellentétben<br />látjuk a l2-ik század közepe felé a zsidóságot tartózkodása<br />különböző helyein politikai és polgári állásukat illetőleg. Mert<br />Franczia- és Németországban míg a zsidók emberi méltóságukból<br />ki lőnek vetkőztetve, addig Spanyolhonban még mindig becsült<br />polgárokként tiszteltettek, még ott a védencz zsidók és a<br />királyi kincstár szolgái (Kammerknechte) a pór-jobbágyak<br />sorsára jutottak, addig itt Spanyolhonban, állami tisztségben<br />nyertek állást és befolyást. A zsidók szíve a pyrenäusi félszigeten<br />még mindig hőn dobogott. Castilia, Leon, Arragonia, Portugal<br />és Na varra öt spanyol királyságban szép számmal éltek zsidók,<br />csak Délspanyolhon volt a türelmetlen Almohádok országlása<br />alatt a zsidóságra nézve meddő. A tudományosság<br />főszékhelyei Cordova, Szevilla, Granada, Lucena elpusztulvák,<br />helyükbe lépett: Toledo, Castilia fővárosa. 12,000-nél több<br />zsidó lakosságot számlált, több diszes zsinagógával. VIII.<br />Alfonso, a „nemes” alatt (1166-1214) a képesített zsidók<br />állami szolgálatban alkalmaztattak. így József b. Salamon<br />ibn So tán (1135-1204-5) „a fejedelem” czímen nevezve,<br />a király bizalmát nagy mértékben bírá. Nagy vagyonát a<br />közjó előmozdítására s a zsidó tudomány támogatására forditá.<br />Nem kevésbé tisztelt volt Alfonso udvaránál Ábrahám<br />ibn A l f a c h á r (Hajozer) (1160-1223), ki mesterileg<br />kezelte prózában és versekben az arabs nyelvet. Noha e<br />két Macenás Talmud-tudós volt és noha ibn Migâs fia és<br />unokaöcscse, mindkettő József Méir néven, Toledóban Talmud-<br />iskolát állítottak fel, még sem virágzott fel a Talmudstudium<br />Toledóban, mely a profán tárgyak iránt bírt nagyobb<br />előszeretettel. A bölcsészet és költészet kiszoríták a talmu139<br />dismust. A toledóiak a spanyol zsidók legfelvilágosodottabbikai<br />valának. Akkor élt Toledóban a fiatal költó: Jehuda<br />t). Salamon A i c h a r i z i (1170-1230) a spanyol új lieber<br />költészet utolsó képviselője. Élezés, csípős, énekdús és<br />ábrahám ibn Ezrával rokongondolkozású és sorsú volt. Ő<br />is panaszkodott, mint ez utóbbi, sorsa mostohasága felett,<br />énekelvén:<br />„Ha búmhoz képest könyeim patakja folyna,<br />A föld száraz helyt sehol sem mutathatna;<br />Ámde nemcsak az özönvíz szilaj árján,<br />Könyeim fölött is feltűn a szivárvány!<br />Alcharizi is beutazta a világot, Délfrancziaországot,<br />Aegyptomon át Paläestinát, Syriát, Perzsiát. Éles ítélői megjegyzéseit,<br />megfigyeléseit érdekfeszítő drámai regényben (Tachkemoni)<br />írta le. Még akkor élt továbbá Toledóban az ősz történetíró<br />ibn Dávid, ki csak 1180. lett a népzendülés alkalmával<br />hite vértanúja.<br />A barcelonai község élén állott a bölcsészeti műveltségű<br />költő, orvos és diplomata Séseth Benveniste (1131-1210).<br />Barcelonában1 éltek továbbá József ibn S a h a r a és Sámuel<br />b. Ábrahám ibn Chasdaï Halevi költők. G e r o n a községben<br />éltek Izsák Halevi és fia Zerachja Halévi Gerundi<br />(1125-1186), ki költő is, de még jelesebb talmudista volt.<br />Már 19-ik évében Alfászi híres művét bírálta és gloszálta.<br />Úgy látszik, hogy üldöztetések miatt menekült Lünelbe,<br />hol több Talmud-polemiai röpiratot szerzett és öreg napjaira<br />állította össze Alfászi és a Talmud jó nagy részét tárgyaló<br />megjegyzéseit „M a ο r” czím alatt.<br />Délfrancziaország főközsége Narbonne volt 300 zsidó lakossal.<br />Élükön állt K a l o n y m o s b. Todrosz, kinek őse R.<br />Machir Nagy Károly alatt vándorolt be. A tanintézet élén<br />állt Á b r a h á m b. I z s á k (Ab-Bet-Din czímen) a talmudmű<br />Eskol híres szerzője. Narbonné-ban éltek a Kimchidák,<br />kiknek elévülhetetlen érdemeik vannak. A család feje<br />József b. Izsák Kimchi (virágzott 1150−1170) az Álmohádok<br />üldözése miatt Délspanyolhonból költözött Narbonnéba,<br />hol a spanyol zsidó tudományosságot meghonosítá. Bachja<br />vallásbölcsészeti művét az arabsból folyékony tiszta héberre<br />tette át, héber nyelvtant, liturgiai költeményeket és bibliai<br />magyarázatokat írt. Atyjok nyomdokait követték fiai Mózes<br />és Dávid Kimchi (1160-1235) egy „M i c h 1 ο 1” czímű<br />grammatika és „Sorosim” czímű szótár híres szerzője. Ne140<br />vezetés község volt Montpellier és még fontosabb szerepet<br />vitt a szomszédközség L ü n e 1, melynek élén M es u lia m<br />b. Jákob állt, kinek tudós sógora Mózes b. Jehuda és öt<br />tudós fia különböző irány úttörői voltak és később szerepre<br />jutottak.<br />A Granadából származott Jehuda b. Saul ibn Tibbon<br />(1110-1190) szintén Lünelben élt, mint hírneves orvos, de<br />nagy arab és héber nyelvtudományi műveltsége más térre<br />szóliták. Ugyanis Bachja ibn Gebirol, Jehuda Halevi, ibn G'anach,<br />végre Szadjah arab műveit héberre forditá szolgai hűséggel.<br />Fia Sámuel (1160-1230) még felülmúlta atyját fordítási<br />képességre nézve, nemcsak héber írók, hanem arab szerzők<br />műveit is fordította és önálló munkát is írt.<br />Lünel közelében volt Posquières, ott született Ábrahám<br />b. Dávid Rabed (1115-1198), egyike a leghíresebb<br />talmudtudósoknak. Nagy tanítók alatt nevelkedve, a narbonnei<br />Ábrahám b. Izsák veje volt és nagy gazdagsága független<br />állásra képesítette. Heves természete őt R. Zerachjának és<br />később Maimonidesnek félelmetes ellenévé tévé.<br />Bourg de St. Gillesben született I z s á k b. Abba<br />Mari R. Tam tanítványa, később Barcelonába költözött,<br />hol Ittur híres művét (a rabbinikusi polgárjog és szertartásokról)<br />írta.<br />Éjszakfrancziországban a Toszafoth gyűjtő Rí halála<br />után három jeles tudós képviselte a talmudtudományt és<br />pedig: Jehuda Sir L e ο n b. Izsák, a jámbor (Jehuda Hachaszid)<br />született Parisban (1166-1224); Simson b. Ábrahám<br />Sensből (megh. 1226.) és fivére Izsák a fiatalabbik (Rizba)<br />Dampièrre-ben. Ε két utóbbi a toszafoth irányt tovább fejlesztette,<br />Simson azonkívül alapos magyarázója egy néhány<br />Misna-résznek. Jehuda a jámbor, Szefer Ha-Kabod czímű művet<br />írt, melyben a jámbor életmód mikénti elsajátítását köti<br />szívre. Nagyszerű tantételei közül egy párt kiemelünk:<br />„Szemé r em és hű s ég i k e r t e s t v é r e k , az egyik halálával<br />a má s i k is el ve s z . ” „A jámbor nem<br />fogj a mondani, mert i r i g y s é g k í v á n s á g és dicsőség<br />u t á n i vágy a b ű n h ö z ve zetnek, az é r t tőlük<br />t e l j e s e n távol t a r t o m magam, sem húst sem bort<br />nem élvezek, szép l a k á s t , t i s z t e s s é g e s ö l t ö n y t<br />k e r ü l ö k , h a n em szerzetes módjára d a r ó c z b a<br />ö l t ö z k ö d öm. Ez is r o s s z út, ki azon halad, b űnös.”<br />141<br />Ha a héberben j á r a t l a n asszony k é r d e z n i találna<br />milyen n y e l v e n imádkozzék, akkor t a n í t s d<br />m e g, h ο g y minden é r t h e t ő n y e l v e n s z ó l h a t Ist<br />e n h e z mert az i m á n a k csak akkor van be c s e ,<br />h a a k e d é l y t megragadja, mi haszna volna<br />olyan imának, m e l y e t az a j a k r e b e g és a szív<br />nem ért.” „Mint h i t s o r s o s a i ddal, úgy c s e l e k e d -<br />jél a k e r e s z t y é n e k i r á n y á b a n , u g y a n i s bec<br />s ü l e t e s e n ; ha ez t é v e d t , a k k o r f i g y e l m e ztesd<br />reá, hogy á l t a l a d meg ne s z e n t s é g t e -<br />l e n í t e s s é k I s t e n n e v e . ” „Ha egy z s i d ó adós<br />z e d ő a k e r e s z t y é n t ő l t ö b b e t k ö v e t e l , úgy<br />e l s z e g é n y e d é s l e s z sorsa.” „A j á m b o r ne<br />h a s z n á l j o n ü r ü g y e t , v a g y k i b ú v ó t , akár<br />zsidó, akár keresztyénnel szemben, még egy<br />k é t e s k ö l c s ö n k é r ő h e z se m o n d j a : nem vagyok<br />pénz b i r t o k á b a n . ” I s t e n ó t a l m a z z a<br />a z s i d ó t és k e r e s z t y é n t , a z é r t ne sajátíts<br />s el ettől s e m m i t sem, ép úgy mint<br />am a t t ó l . ” Ha egy z s i d ó egy k e r e s z t y é n<br />é l etét v e s z é l y e z t e t i , a k k o r a me l l e t t e álló<br />zsidó a v e s z é l y b e n f o r g ó n a k k e l j e n segíts<br />égé r e és a z s i d ó gy i l k o s t üsse agyon. Uzsor<br />á s o k a z o k , kik az a r a n y o k a t megmetélik,<br />kik c s a l á r d an k e z e l i k a mé r ő t, m é r t é k e t ,<br />Vagy az árut, azok e l v e s z t i k v a g y o n u k a t<br />és g y e r m e k e i k i d e g e n h e l y e k r e s z é l e d -<br />ne k e 1.<br />Különben sok babona is találkozik e jeles könyvben<br />és többször tétetik vonatkozás a keresztes hadjáratok förtelmeire.<br />Angolhonban, valamint az angol uralom alatt álló<br />franczia tartományokban II. Henrik alatt huzamos ideig békében<br />éltek a zsidók. Londonban sokan előkelő állásban és<br />nagy gazdagságban éltek, hol az első második keresztes háborúban,<br />mit sem szenvedtek. Londonban tanított R. Tam<br />tanítványa, R. Jákob Orleansból, kinek a toszafisták közt<br />hangzatos neve volt. Henrik lovagias fia, oroszlányszívű<br />Richard szintén távol volt a zsidóüldözéstől. De egy Thomas<br />nevű rajongó szította az ellenségeskedést a zsidók ellen,<br />mely oly nagy mérvű gyűlöletté élesztetett, hogy különösen<br />Richárdnak Londonból történt eltávozása után, midőn Filipp<br />Augusttal új keresztes háborúra készült, a dühöngő nép a<br />142<br />zsidók közt nagy mészárlásokat vitt véghez. Richárd a kegyetlenségek<br />fölött felingerelve, meghagyá, hogy a bűnösök<br />példásan megbüntettessenek, de a keresztesek ennek neszét<br />vévén, elillantak.<br />Richárd testvérének, országnélküli Jánosnak trónrajötte<br />után sem fordult valami jóra a zsidók helyzete, mert<br />a pénz-zsarolás lévén napirenden, a cultur-élet parlagon<br />hevert.<br />19. Áttekintés. (Folytatás).<br />A rajnavidéki német zsidó községek a sok szenvedés<br />miatt, melyet ha szórványosan ugyan, de még is elég gyakran<br />kelle a 12-ik század vége felé tűrniök, nem tudtak vajmi<br />kiváló cultur mozzanatokat felmutatni. Alárendelt védnökség<br />alatti állásuk nem is volt. vajmi kedvező a fölszárnyaló<br />szelleméletnek. A zsidógyűlölet vad kitörései, p. o. 1194-ben<br />X a rajnamelletti helyeken, úgyszintén két évvel később<br />Speierben, majd meg egy pár hónappal később Wormsban,<br />szomorúan emlékeztetnek a zsidók balsorsára. Ez utóbbi helyütt<br />vesztette a Rokeach és más jeles iratok szerzője, R.<br />Eleazar b. Jehuda (vagyis R. Eleázár Wormsból), el feleségét<br />(Dolcét), két leányát, fiát, tanítványait. Mindannyian<br />a dühös keresztesek áldozatai lettek. Ezen időből nevezetes<br />még Ε frai m b. J á k o b , Bonnból, (1132-1200), ki a<br />második keresztes háború szomorú szemtanujaként írta le<br />később meleg szívömlengéssel és pártatlanul a vad rablócsorda<br />garázdálkodásait. Alig hihető és mégis így van, hogy<br />a zsidó üldöző Németország ez időben egy zsidó szerelemdalnokot<br />is szült: Süszkindet, Trimbergből. Csehország is<br />tündökölt egy jeles toszafistával, kinek neve Izsák b. Jákob<br />Halában Prágából, Ρ e tac hja fivére híres utazó volt.<br />Rabbinusi tekintélyként említik még R. Eliezert, Csehországból.<br />Továbbá a lengyel R. Mardochaï és az orosz R.Izsák<br />is megemlítést érdemelnek. Csak Olaszhon volt meddő nagy<br />emberekben, noha jó sorsuk volt a zsidóknak III. Sándor pápa<br />alatt, kinek pénzügyi igazgatója is zsidó volt és pedig dei<br />M an s i családból származott R. Nathannak (az Aruch híres<br />szótár írónak) unokaöcscse, névszerint: R. J e c h i e 1 b.<br />Ábrahám. Salernóban egy ideig Salomo b. Ábrahám Ρ a r c h ο n<br />(ibn Ezer tanítványa) is tartózkodók, hol 1160-ban Machbereth<br />Ha-Aruch czímű szótárát írta meg. Egyéb olaszhoni<br />143<br />tudósokkal nem találkozunk huzamos időig. Meddőnek kell<br />ítélnünk az ez idei ázsiai és afrikai zsidóságot is, mely csak<br />kevés jeles férfiú által, de annál nagyobb babona-hősök és<br />hamis messiási szemkápráztatók által lőn képviselve. Különösen<br />áll ez az aegyptomi zsidókról, kik oly tudatlanok voltak<br />saját valláskútforrásaikban, hogy még a karaitáktól<br />is vettek át szertartásokat, melyek itt-ott antitalmud irányúak<br />voltak. És épen ezen tudatlanság országából keletkezett a zsidó<br />törzsnek második Mózese, ki hivatva volt a tudatlanság<br />és babonahit békóit széttördelni és egy fogalom-tiszta zsidóságot<br />hirdetni. Ez a korszakot alkotó férfiú volt: Mózes b.<br />Maimun.<br />20.§. Mózes b. Maimun (Maimonides, Rambam.)<br />A zsidó szellemi élet legnagyobb pangása alatt, az<br />isteni Gondviselés egy férfiút keltett fel, ki a R. József<br />ibn Migâs és R. Tam halála óta köztekintélyben elárvult<br />zsidóság számára hírnevet és dicsőséget szerzett és óriási<br />szellemnagyságával oly kimagasló alakká fejlődött, hogy a<br />szétszóródás zsidó községei, mint mind meganynyi alattvalók,<br />hajoltak meg e szellemi király intézkedései és tanai előtt.<br />Oly figyelemre méltónak tűnt fel már a kortársaknak minden,<br />mi e rendkívüli férfiura emlékeztet, hogy még a születési<br />órát is feljegyezték. Ugyanis Mózes b. Maimun (Abu<br />Amram Múza b. Maimun Obaid-Allah) született 1135. év<br />nisan 14 (márczius 30) délutáni 1 órakor Cordovában.<br />Atyja Maimun b. József ibn Migâs tanítványa, ép úgy, mint<br />elődei, egészen nyolcz emberöltőn felül talmudtudós és a<br />cordovai rabbicollegium tagja volt. Értette a talmudon kívül<br />még a mathematikát, csillagászattant és könyveket szerzett<br />a tudomány ezen ágairól. Ő élesztette fiában a tudomány<br />iránti rajongó szeretetet, ő élesztette benne az élet eszményeit.<br />Életének 13. évében az Almohádok elfoglalták Cordovát<br />(1148) és a zsidóknak szabad választást engedtek halál,<br />izlam-választás, vagy végre kivándorlás közt. A maimuni<br />család ez utóbbit választá. Vándorlása czélja nem eléggé<br />ismeretes. Ezen idő alatt érlelődött Mózes nagy szelleme és<br />jelleme. Jeles apja és mahommed tanítók vezetése alatt a<br />zsidó és arab tudomány különböző szakmáit sajátította el.<br />Világos felfogása, rendszeres gondolkodása, bonczolgató, osztályozó<br />képessége őt a zsidó Aristotelessé képesítette, amint<br />144<br />különben rajta kívül, senki előtte annyira nem mélyedett el<br />Aristoteles eszmemenetébe és rendszerébe, mint ő. De nem<br />bő tudományossága és eszmevilágossága egyedül tették őt elérhetetlen<br />eszményképpé, hanem az oly nemes gondolkozásmódja.<br />Mit elméletben helyesnek ismert el, azt a cselekedetben is irányelvnek<br />tűzte ki, mitől az élet semminemű esélye közt nem tágított,<br />még ha káros következményű is lett volna számára. Ha<br />tudomány tekintetében az idő magaslatán állt,, erkölcsi tisztaságban<br />párját ritkítá, úgy erősen kinyomott, kidomborodott<br />jellemével idejét túlhaladta. A színlelt, tettetett, a<br />külmáz megvetendő volt előtte. Azért nem volt a költészet<br />barátja, mely az akkori gondolkodás szerint olyan volt,<br />hogy annak java költött és valótlan vala. Avval való foglalkozást<br />időölésnek tartá. Önmaga iránti szigorúság mellett<br />nyájas, leereszkedő és szeretetreméltó, elnéző volt mások<br />irányában. Élő ellenzőjét soha kemény szóval nem illette.<br />Grunyját csak idegen, hamis nézetek fölött önté ki, de soha<br />sem azok élő hirdetőire. Szerénység és alázatosság jellemzik<br />őt, mint minden istenkegyelmezett, nagyrahivatott természetet.<br />A szellem és szív eme kitűnő tulajdonával kapcsolatos<br />volt még az akarat-erő, mely tántoríthatatlanul a szenvedés<br />és viszontagságok közepette is egy czél után tört és ez nem<br />volt csekélyebb, mint a zsidóságot, a bibliait úgy, mint a<br />talmudit, a szertartásos részt, úgy mint hitelveit, oly fényben<br />feltüntetni, hogy más valláshivők és bölcsészek is annak<br />tisztaságáról és igazságáról meggyőződjenek. Roppant<br />olvasottsággal és csodálatos szakavatottsággal tárgyalt mindent,<br />mit nagy szelleme felölelt, a félszegség előtte ismeretlen<br />volt. Különösen négy irányban fejté ki szellemi<br />tevékenységét. Éber figyelemmel kíséré ugyanis a bibliai és<br />talmudi iratokat, a bölcsészetet, az orvosi és csillagászati<br />tudományt. Már kora fiatalságában (éltének 24. mások szerint<br />már 19. évében) fogott oly munkához, melyben már a<br />nagy mesterre ismerünk: ugyanis a Misna önálló értelmezéséhez,<br />melyhez pedig teljesen hiányzottak az előkészületi<br />élőmunkák. Még csodálatosabb, hogy ezen óriási munkán<br />vándorlások és sanyarúságok közt dolgozott és pedig könyvek<br />hiányában. 1159-60-ban atyjával, fivérével (Dáviddal)<br />és nővérével Spanyolhonból Fezbe vándorolt ki. Okát, hogy<br />mi indította a Maimun családot Fezbe vándorolni, nem ismerjük,<br />feltűnő azért, mert ott, valamint egész Éjszak-Afrikában<br />a rajongó Abdulmumen alatt a zsidók üldöztetének.<br />145<br />mert első tartózkodási feltételük, amennyiben az izlamra<br />nem kényszerítvék, az volt, hogy vallomást kelle tenniök,<br />miszerint Mohammed Isten prófétája és hogy a mecseteket<br />kébe-korba meg kelle látogatniok. Az afrikai zsidók a tíz<br />év tartama alatti elnyomatás ez idejében némileg a ráerőszakolt<br />izlam-vallásformába beélték magukat és már-már<br />hinni kezdek, hogy az arab nép a kiválasztott nép. Ezen<br />balhiedelmet akará valószínűleg Maimun kiirtani hitsorsosai<br />kebléből és ott ismét az egy istenség szent eszméjét meghonosítani.<br />Azért mindjárt megérkezésekor Maimun egy<br />IggerethHa-Smád czímű intő levélben kifejté az afrikai<br />zsidóknak, hogy az Istentől kimért csapások nem boszuból,<br />hanem azon fő bölcseségből eredvék, miszerint a kipróbáltatás<br />korában is megszilárduljanak a hitben. Avval a jó<br />tanácscsal szolgált tehát, hogy a Thorához híven ragaszkodva,<br />parancsait, ha titokban is, megtartva, mennyire csak<br />lehet, ha röviden is, imádkozzanak héber nyelven háromszor<br />naponta.<br />Mózes Maimuni Fezben arab bölcsészekkel és orvosokkal<br />társalgott, kik benne is arabot véltek. De alattomban<br />Misna-commentárján dolgozott. Nemsokára megnyílt az alkalom<br />a nyilvános föllépésre is. Egy zsidó író ugyanis túlbuzgóságában<br />azt a nézetet koczkáztatta, hogy a színlelt<br />mohammedanismusban élők a bálványimádókkal egyranguak,<br />még akkor is, ha alattomban a zsidóhitvallomás szerint<br />élnének is. Továbbá fennen hirdeté a rajongó, hogy<br />minden valódi zsidó köteles a saját és övéi életét inkább<br />feláldozni, semhogy még küllátszatra is az izlam hivőjeként<br />szerepeljen. Mózes Maimuni, részint, mert a röpirat feltűnést<br />okozott az afrikai zsidók közt, részint, mert maga-magát is<br />találva látta a vádaskodásokban kénytelen volt elleniratot<br />közzé tenni. Ebben arab nyelven világos és hatalmas érveléssel<br />bebizonyítá, hogy a vádaskodó tévedt. Mert ha igaz<br />is, hogy a Talmud felfogása és tanítása szerint a három<br />sarkalatos bűn: a bálványimádás, szemérmetlenség és gyilkosság<br />olyan kihágások, melyekre való kényszeríttetésnek<br />engedni nem szabad és előbb kell meghalnunk, semhogy<br />ezen bűnöket elkövessük, úgy mindazonáltal akiben nincs<br />annyi állhatatosság és lelkierő, az nem esik még e három<br />sarkalatos bűn valamelyikének elkövetése vádja alá, az<br />csak egy parancsot szegett meg, ugyanis: hogy Isten<br />nevét nem szentelte meg. Azonkívül csak a tett, nem pedig<br />146<br />egy üres szóllam, mint az olyan, aminő kívántatik a mohammedanismust<br />vallóknál, esik tilalom alá. Legtanácsosabb<br />igaz és ezt maga magának is mondja, elhagyni azt az országot,<br />melyben a vallás szabad gyakorlata korlátozva vagyon.<br />Ezen, talmudi példázatokkal fűszerezett, védirat (írva<br />1160-64) már a tiszta, világos és éles felfogású mestert<br />állítja elénk. Mózes Maimuni nagyon látszott buzgólkodni a<br />körül, hogy a kryptomohammedanus zsidókat a tiszta zsidó<br />hit kitartásában megerősítse és bátorítsa, miért is életveszélyben<br />forgott és talán veszve lett volna, ha egy arab<br />theologus (Abul Arab ibn Moisa) pártját nem fogta volna.<br />Az önmagának adta tanácsot híven meg is tartá és a<br />Maimun család Fezét odahagyni határozá el. 1165. Ijar<br />4-én éjjel hajóra ültek avval a szándékkal, hogy Paläestinába<br />utazzanak. Hat napi utazás után a Középtengeren<br />hatalmas szélvész támadt, mely a hajót, mint valami játéklapdát<br />ide-oda dobálta, mének vési remény nélkül fohászkodának<br />az Úrhoz. Maimonides ekkor fogadást tőn, ha Isten<br />a biztos halálból megszabadítja: akkor Ijar 4. és 6. napját<br />bojt és ima közben akarja élethossziglan megőrizni. Az<br />ostrom lecsillapult és egy havi utazás után Szivan 3-án<br />Äkko kikötőbe érkezett a hajó. Ezen napot családünnepként<br />megülék. Barátságosan lettek fogadva és 6 hónapi időzés<br />után veszélyek közt Jeruzsálembe utazott a család, onnan<br />Hebronba, hol Maimuni a barlangban egész napig<br />imádkozott. Onnan Aegyptomba utaztak, hol pár havi<br />tartózkodás után a családfő meghalt (1166). Afrika és<br />Spanyolhonból érkeztek vigasztaló levelek, jele nagy tiszteletbeni<br />tartásának. De Aegyptomban akkor még senki sem<br />ismeré nevét. A két testvér együtt élt és ékkövekkel üzérkedett,<br />azonban úgy, hogy a fiatalabbik, Dávid, volt a főügynök<br />és üzleti érdekben még Indiáig is utazott, míg<br />Mózes a tudományokkal foglalkozott. Ezen elzárkozottságából<br />erős sorscsapások riaszták föl, melyek egy kevésbé edzett<br />jellemet kétségbeejtettek volna. Testi betegségek, pénzveszteségek,<br />rágalmazások, végre azon hír, hogy Dávid hajótörést<br />szenvedett és életével összes közös vagyonukat, sőt még<br />másokét is elveszíté − beteggé tették és búskomorság szállotta<br />meg lelkét. Szívrázó fájdalommal panaszlá még évek<br />után fivére fölötti kesergését. Istenben vetett bizalma, a udoiiiányért<br />rajongó szeretete és végre az övéi és fivérének<br />özvegye és leányaérti gondoskodás ismét fölegyenesítették.<br />147<br />Orvosi gyakorlatából tengette életét. De egész figyelme óriási<br />munkájára volt irányozva, melylyel életének huszonharmadik<br />éve óta vándorlásai és színlelt mohammedánsága alatt folyvást<br />foglalkozott. Be is végezte ezen mestermüvét 1168-ik<br />évben arab nyelven, ezen czím alatt: Szirag' (felvilágosítás).<br />Ε Misna-commentárjának czélja volt, hogy a talmudstudiumot,<br />mely bonyodalmas vitatások és nem mindig tárgyilagos<br />magyarázatok által fölötte megnehezült, közértelmessé<br />tegye. Ezen kísérlet az óriási talmudanyagnak első tudományos<br />feldolgozása volt, melyet csak egy Maimuni rendszeresítő<br />tehetsége teremthetett. Különös előszeretettel tárgyalta<br />azon részeket, melyek t u d omá n y o s színezettel<br />bírtak és melyeknek megvilágítására profán tudományának<br />bő tárlata szolgált. Kiaknázhatatlan tárházak voltak Maimuni<br />szemében különösen a bölcsek erkölcstanai (Aboth), melyeket<br />Aristoteles és ibn Szina (Avicenna) bölcsészeti tételeivel<br />összhangzásba hozni volt legfőbb törekvése − nem gondolván<br />meg, hogy azok két egészen különböző világnézleti<br />alapon állnak. Ő volt egyszersmind az első, ki bizonyos<br />valláshitelvek fölállítását kísérlé meg. Ilyen sarkalatos alapigazságokból,<br />melyekben minden zsidónak kell hinni 13 létezik<br />nézete szerint. (L. „Ani Maamin” és „ligdal” imákat.)<br />A tudománymeddő Aegyptomban nem keltett valami<br />nagy feltűnést Maimuni Misna-commentárja, miért is tudélai<br />Benjámin utazási leiratában az aegypt. tudósok lajstromában<br />neve elő sem fordul. Annál nagyobb dicsőséget szereztek<br />neki Maimuni tanítványai. Jogos feltűnést okozott Maimuni<br />vigaszkörirata (Iggereth Teman), melyet Jemennek, a vallás<br />türelmetlensége alatt sokat szenvedett községéhez intézett. Fölvillanyozó<br />hatással volt a lehangolt jemenbeliek lelkületére és oly<br />hálával viseltettek híres írója irányában, hogy nevét a mindennapi<br />imába (a Kadisba) foglalták, mint az hajdan az exilarchatus<br />.fényes korában szokott előfordulni, mi a legnagyobb<br />megtiszteltetés jele volt. 1175. már népszerű volt Maimuni<br />neve, mely a számos valláskérdések intézéséből eléggé kiderül,<br />úgy látszik, ezen időben Maimuni a kahirai hitközség<br />hivatalos rabbijává őn kinevezve. Ezen hivatalt szent<br />odaadással viselte. Teendőjében a templomban megtartandó<br />illem rendezését is szorgozta. ügy tapasztalta ugyanis, hogy<br />a község a halk S'mone-Ethro ima elmondása után ügyel -<br />metlenül hallgatta az előimádkozónak ez ima ismétlését. Ε<br />közben egymással fecsegni szoktak, vagy más illemtelensé148<br />geket tanúsítottak. A mohammedánusok, kiknél az ima ájtatos<br />végzése fölötte fontos volt, a zsidó templomban észlelt e<br />rendetlenségek fölött kaczagtak. Hogy ennek elejét vegye,<br />elrendelte tehát Maimuni (a Talmud ellenében), hogy azontúl<br />a halk ima m e l l ő z t e s s é k , mely rendelet után éltek<br />nem csak Aegyptomban, hanem Palestina és Syriában is. Ezen<br />intézkedés háromszáz évig tartá fen magát a benszülötteknél.<br />A közügy- és orvosi-gyakorlattal való fáradságai közepette<br />végezte be Maimuni második nagy művét, mely<br />epochalis jelentőséggel bírt. Ha, mint maga mondja, rajta<br />10 évig folytonosan dolgozott, akkor ezen idő nem áll arányban<br />a mű nagyszerűségével. A beavatatlannak alig lehet tiszta<br />fogalmat nyújtani azon leírhatatlan fáradtságról, melybe kerülhetett,<br />míg a szórványosan előforduló halachákat a discussio<br />sallangjaitól megtisztítva, mindent a maga helyén besorozva,<br />szakaszokba és fejezetekbe beosztva, a különlegest<br />az általánossal kapcsolatba hozva, a talmudit a<br />bibliaival összhangzásba, egyszóval az összefüggésnélkülit<br />rendszerbe állítva, egy nagy művészi egészszé alkotta. Ilyen<br />művet csak egy Maimuni világos rendszeresítő feje hozhatott<br />létre. Műve czélja volt az egész (a bibliai és talmudi)<br />zsidóság tudományának egyszerűsítése, a homály szétoszlatása,<br />a zűrzavar megszüntetése. Ennek okáért művét a talmudi<br />nyelvezet helyett folyékony új héber irályban fogalmazta.<br />A rabbi úgy használhatta az élet-gyakorlat zsinórmértéke<br />gyanánt döntvényeiben, mint a tudnivágyó és<br />ismeretét gyarapítani akaró. Beosztásában nem volt az önkény<br />a mérvadó, hanem a hagyomány, mely 613 parancsolatot<br />állít föl, mint a sz. írásban foglalt parancsolatok<br />összességét. Mivel azonban ezen parancsolatokat előmunkálatai<br />különféleképen osztották be, nem annyira döntő és<br />biztos nézőpontok, hanem saját belátásuk szerint, azért szükségesnek<br />látta ezen ésszerű beosztási módot, mely bizonyos<br />elvekre van fektetve, egy külön műben (Széfer Hamizvoth)<br />kifejteni. Maimuni ugyan vallástani codexe által a talmudtanulmányt<br />erős alapra fekteté, mégis azonban másrészt békók<br />közé szorítá, a mennyiben az önálló kútforrások szerint<br />nyomozó fürkészetet korlátozá. Ehhez járul még azon<br />körülmény, hogy gyakran talmudellenes törvényeiben, mint<br />egyáltalán halacha levonásaiban a kútforrásokat, melyekből<br />merített, nem nevezi meg. Azért némileg jogosult volt ellenzőinek<br />ebbeli megtámadása, miről később lesz szó.<br />149<br />21. § Maimuni egyéb művei és tevékenysége.<br />Maimuni vallás codexe nem volt közönséges mű, hanem<br />következménydús tett, s mint ilyen felgerjesztőleg, elragadtatólag,<br />átalakitólag hatott. Alig volt kész a mű, lemásolák<br />azt számtalan példányban, elterjesztvén Arábia-, Palästina-,<br />Afrika-, Spanyol-, Délfrancziaország- és Olaszhonban. Tiz<br />évvel később hetvenkedés nélkül mondhatá, hogy a föld zsidó<br />lakta széléig eljutott. Nem csak, hogy olvastatott, hanem a<br />l«sidó vallásalap könyvévé is tétetett, mint valami új kinyilatkoztatás,<br />mint a Talmud, sőt mint a Biblia. Neve a világ<br />minden részéről visszhangzott és elhomályosítá minden korbeli<br />tekintélyt. A legtudósabbak önként rendelték magukat<br />mondásai alá és vélemény-jelentésért esedeztek: mint az<br />alattvalók, úgy néztek föl hozzá, királyukhoz. Nem volt<br />azonban a kicsinyes ellenzőknek teljes hiányában. Ezen kicsinyesek<br />a Talmud birtokában minden bölcseség uraiként<br />vélték magukat. Maimuni műve által kellemetlenül lettek<br />felriasztva álmaikból.<br />Káhirában a konok talmudisták némelyike még csak<br />betekintésre sem tartotta méltónak a Maimun-féle codexet,<br />nehogy látszata lenne, mint ha valamit abból tanulnának.<br />Voltak ismét, kik a Talmud tekintélyét csak Bagdadban<br />keresték. Ezen kicsinylők és ellenzők feje volt Sámuel b.<br />Ali Bagdadban, kit a kalifa szeszélye helyeze gaonátusi<br />disz-székbe. Az együgyűek oly nemű alárendelt kisszerű<br />pontokat, melyek a talmudi praxistól némileg eltértek, szemeltek<br />ki ellenzéki nézetük érvelése végett. így p. o.<br />Alexandriában zendülés támadt Maimuni azon nézete miatt,<br />hogy a fürdő-használat a bekövetkezett tisztátlanság elhárítására<br />nem okvetlenül szükséges az ima végzésére, − mit<br />a keleti zsidók a mohámmedánusoktól tanultak. Hitközségi<br />tagok össze csoportosultak és azzal fenyegették, hogy a mohammedán<br />törvényszéknek vádolják be a maimuni-codexet,<br />mint újítást eszközlőt. Pinchas b. Mesullám kimondta a határozatot,<br />hogy az imát megelőző fürdőhasználat az éjjeli<br />tisztátlanság elhárítására föltétlenül szükséges. Sietett is ezen<br />határozatot Maimunival közölni pár egyéb, a codexre<br />tartozó, megjegyzései kíséretében. Ezek közt voltak kifogásolásai,<br />hogy a talmudi szerzők, a kútforrások, meg nem<br />neveztetnek a codexben. Midőn Maimuni Pinchas e levelét<br />vette, beteg volt és nem válaszolhata rá. Ε közben<br />150<br />másik, szerényebb levél érkezett Pinchastól, sürgetvén a feleletel,<br />Maimuni nyíltan, szigort szelídséggel párosító gondolkozással<br />teleié, többek közt mondván: ..tudd meg, nem<br />tartozom azok közé, kik a rágalmazásra hallgatnak; tudom<br />men nyit nagyit a mende-monda, midőn szájról-szájra megy. De ha<br />saját füleimmel hallanám is, hogy valaki engem becsmérelne vagy<br />munkámat gáncsolná, érzéketlen maradnék és megbocsátanám.”<br />A sok szerencsétlenségen keresztül ment Maimunira<br />végre 1185-ben derült nap is virradt. Ebben az évben született<br />ha, ki öröme és büszkesége volt és ebben az évben<br />szerzett tanítványt, kit úgy szeretett, mint fiát. Azt Ábrahámnak,<br />ezt József b. Jehuda ibn Akula-nak hívták. Húsz évi<br />tartózkodás után nyert csak nagyobb orvosi gyakorlatot Szeladin<br />udvaránál, mely nemes szultánnak nemes vezírje Alfadhel<br />nagyon megkedvelé Maimunit, az orvosok lajstromába<br />felvételé és évi fizetést vetett ki számára. Példáját követve,<br />az ország nagyjai, kik Káhirában éltek, rendes orvosuknak<br />választák Maimunit, ki annyira el volt foglalva, hogy tanulmányaiban<br />gátolva volt. Orvostudományi híre oly nagy<br />volt, hogy a kitűnő bagdadi mohammedán orvos Abdellatif,<br />Szeladin kedveltje, bevallá, hogy Kahirába csak Maimuni<br />ismeretsége kedvéért jő.<br />Más arab orvosok is fennen hirdették Maimuni orvosi<br />tudományát. A kegynek, melyben Szeladin udvaránál<br />állt, köszöni, hogy élete még akkor sem veszélyeztetett, midőn<br />kitudódott, hogy előbb az izlamot vallotta (színleg). Sőt<br />Maimuni az egész aegyptomi zsidóság fejévé (Keis, Nagid) neveztetett<br />ki, mely állását a közjó érdekében fejté ki, és valószínű,<br />hogy neki köszönhető, hogy Szeladin, ki különben is nemes<br />érzetü vala, a zsidóknak az általa a keresztyénektől viszszafoglalt<br />Paläestinába való isméti letelepedést megengedte.<br />Mennél híresebb lett Maimuni, annál nyugtalanabbul érzé<br />magát az elhomályosított Sámuel b. Ali és nem átallotta, hogy<br />álhíreket terjeszszen Maimuni felől, hogy nem eléggé jámbor<br />és a Talmudban − tudatlan! Damaskusban és Jemenben<br />meg vallástanítók léptek föl, kik Maimuni irataiból álkövetkeztetéseket<br />vontak le. Mert Maimuni a lélekhalhatatlanságot<br />nyomatékosan emelte ki, a föltámadást pedig csak mellékesen<br />érintette, azért megtámadták és azt híresztelték róla,<br />hogy a testi föltámadásban nem hisz. De még más súrlódása<br />is volt a kicsinyes felfogásúakkal. Mindennek daczára és<br />daczára számos sokféle elfoglaltságának, 1190. befejezé val151<br />lás-bölcsészi munkáját: ..M ob r e h N e h u e h im” (arabul<br />Dalâlat Alhaïrim) a „tévelygők útmutatójá”-!, mely a zsidóságra<br />és a középkori vallásbölcsészet történetére nézve fölötte nagy<br />fontossággal bír. Maimuni szellemének tetőpontját és legbensőbb<br />meggyőződésének igazolását képezi az. Az Aristotelismus<br />és a zsidóság kiegyeztetésére. a zsidó vallástananyag legfőbb<br />mozzanatainak a bölcsészet (Aristoteles és ihn Szíria)<br />elveivel való összhangoztatására, illetve általa való értelmezésére<br />és felvilágosítására, volt fektetve ezen csodálatos elmeéllel<br />írt mii, mely epochalis hatású volt és huzamos időre<br />Szadjah és ihn Daud ideje közt írt hasonnemű bölcsészeti<br />munkákat egészen háttérbe szorita. A Maimuni utáni korban<br />csakugyan a t é v e l y g ő k ú t m u t a t ó j á v á vált, onnan<br />merítettek, mint a gondolatvilág nagy birodalmából. A zsidóság<br />megifjulása Maimuni termékeny és termékenyítő gondolatainak<br />köszönhető. Még a nem zsidó körökben is nagy<br />feltűnést okozott; és noha Maimuni ihn Aknin tanítványának,<br />kinek a Moreh ajánlva van, meghagyá, hogy jól őrizze<br />meg a neki átküldött füzeteket, nehogy avatatlanok, nem zsidók,<br />vagy éretlen és rossz zsidók kezébe kerüljenek, mégis<br />már Maimuni életében nyilvánossá lett és magyaráztatott.<br />A keresztyén scholastica pedig sokat tanult belőle és tőle tanulta<br />mindenek előtt, hogy kelljen magát tájékozni a hit és<br />metaphysica közti ellenkezésben.<br />Sehol sem estek Maimuni gondolatai termékenyebb talajra,<br />mint Dél-Francziaország zsidó községeiben, hol anyagi<br />jólét, alkotmányosság, ibn Ezra, a Tibonidák és Kimchidák<br />tevékenysége által a fogékony talajba a míveltség magvait<br />busásan elhintették. Nem csak laikusok, de a mély<br />talmudbölcsek is, mint p. o. Jonathan Kohen Lünelből, Maimuni<br />műveibe mélyedtek el és az ott kifejtett eszmékre,<br />mint valami magasabb kinyilatkoztatásra figyeltek.<br />Maimuni rendkívüli jelenségének hódoltak e szavakban:<br />„az utolsó Talmudisták halála után nem kelt fel Izraelben<br />hozzá hasonló, Isten azért támasztá őt népének fölvilágositására;<br />s ébresztésére, mert ez ellazult; Isten angyala<br />vagy, − ha emberi arczvonásaid is vannak.” így dicsőíté<br />ót Alcharizi. A Provence és Lunel tudósai sok kérdéssel<br />fordultak hozzá, fölvilágosítást kérve a Misnéh Thorah és<br />a Móréh homályos helyei felől. A Luneliek körlevelére, mely<br />igen hízelgő hangon volt írva és többek közt Maimuniról<br />azt mondja, hogy „azért hívják Mózesnek, mert egy máso152<br />dik Mózesként vezeté ki újból a zsidókat a tudatlanság<br />Mizrájimából,” csak évek után tudott felelni Maimuni, mert<br />betegség tartá vissza. Azonkívül udvari villongás is vévé<br />igénybe teljes figyelmét. A dél-francziaországi zsidók nagy<br />tisztelete Maimuni iratai és különösen a codex irányában,<br />egy ellenséget is támasztott a már fent nevezett Posquièresi<br />Abraham b. D á v i d személyében. Ezen mély tudományú,<br />gazdagság által független talmudista Maimuni codexét éles<br />bírálat alá vévé. Szemére hányta, hogy némely részeit a<br />Talmudnak nem eléggé alaposan fogta fel és ez által hamis<br />eredményre jutott, továbbá, hogy a talmud-auctorok<br />névmellőzésével és a Talmud codificalásával, úgy szintén<br />bölcselmi eszméknek a zsidóságba való becsempészésével nagy<br />hibákat követett el szerzője. Noha kérlelhetetlen éles volt<br />a bírálat, mégis nagy érdemeit is elismeré. Ábrahám b.<br />Dávid bírálata (Haszágoth) termékenyítő hatással volt, mert<br />éles elméjű talmud-tudósoknak alkalmat nyújtott a talmuddiscussió<br />élénkítésére. Azért Maimuni tekintélye a provencei<br />zsidó hitközségeknél nem csökkent. Sámuel ibn Tibbon<br />Maimuninak igen hízelgő levelet írt, melyben epedezésének ad<br />kifejezést, hogy a zsidóság legnagyobb emberét arczrólarczra<br />szeretné látni és hozzá utazni szándékozik, egyszersmind<br />tudtára adván, hogy a Moreh-t héberre fordítani<br />hajlandó. Maimuni ez utóbbinak igen örülvén, útbaigazítást,<br />ujj mutatásokat adott a fordításra nézve, de nem tanácsolta,<br />hogy az út nagy veszélyeinek legye ki magát, annál kevésbé,<br />mert egy órát sem szentelt neki. Életmódját ez<br />alkalommal leírja neki következőképp. „A szultán Kahirában<br />él, én meg Fostatban lakom két szombatút ½ mértföld)<br />távolnyira. Minden nap kell a szultánt meglátogatnom és<br />ha ő, gyermekei, vagy hölgyei egyike beteg, Kahirát él<br />nem hagyhatom. De ha különös nem is fordul elő, mégis<br />csak délután térhetek csaknem éhen-halva haza, hol már<br />a zsidók és mohammedánusok különböző vegyülékét találom,<br />kik mindannyian epedve várnak orvosi tanácsomra. Alig<br />marad időm a mosakodásra és ebédkezésre, így megy ez<br />késő éjjelig, mialatt gyöngeség miatt nyugágyamon kell feküdnöm.<br />Csak szombaton van időm a község és a tannal<br />való foglalkozásomra. Ezen nap intézem el az egész hétre<br />való községi rendeleteket és előadást tartok. Így folynak<br />napjaim.” Ibn Tibbon a Moreht, Charizi pedig Maimuni<br />Misna-commentárját fordítá le. Maimuni agygyöngeségben<br />153<br />70 éves korában 1204. Tebeth 20-án (decz. 13.) hunyt el,<br />az egész föld kerekségén, sok községtől mélyen gyászolva.<br />Fostatban zsidók és mohammedánusok három napon át nyilvánosan<br />gyászolták. Jeruzsálemben rendkívüli ünnepélyes<br />gyászisteni tiszteletet rendeztek általános bőjtöléssel. A Thórából<br />a büntetés-fenyítésről szóló fejezetet; a Prófétákból<br />pedig a frigyszekrénynek a philistäusok általi elfoglaltatasat<br />olvasták fel. Maimuni a frigyszekrény jelentőségében tűnt<br />föl a hitközségnek. − Hűlt tetemét Tibériásba vitték. Útközben<br />beduinok a koporsó vezetőit megtámadták, de a<br />koporsót helyéről megmozdítani nem tudván, a megtámadok<br />tisztelegve a kísérők közé sorakoztak. Maimuni csak egy<br />fiút, Abulmeni Ábrahámot hagyott hátra, ki atyja<br />jellemét, szerénységét, szelídséget, jámborságát, hivatalát,<br />mint községi Nagid és a szultán orvosa örökölte, − de<br />nem szellemét. Utódai a 15-ik századig maradtak föl és<br />jámborság és talmudtudomany által tündököltek. Barátai és<br />tisztelői ajkán lebegett egy rövid, de sokat mondó szó:<br />„Mózes prófétától Mózes (Maimuni)-ig nem lépett fel senki<br />hozzá hasonló”. Sírkövére egy ismeretlen kéz e feliratot<br />írá: „Itt nyugszik egy ember, és még sem ember. Ha ember<br />valál úgy égő lények árnyékolták be anyádat.” Később<br />lekaparták e feliratot és helyébe tették e sort:<br />„Itt nyugszik Mózes Maimun az átoksújtott eretnek.”<br />Ε két felirat, mondja Grätz, az egész éles ellentétet,<br />mely Maimuni halála után tört ki és a zsidó törzset két<br />táborra osztá, állítja világosan elénk.<br />ÖTÖDIK RÉSZ<br />Maimuni haláltól a zsidóknak Spanyolhon- és Portugáliából<br />való kiűzetéséig (1205-1496).<br />1. §. Általános korrajz.<br />Miként a természetben a csírázást virágzás, a virágzást<br />gyümölcstermés, ezt pedig a falevél-hullás követi: akként<br />találkozunk a zsidó tudományban e báróin fejleményi<br />és az utolsó hanyatlási jelenséggel. A csírázást Szadjah, a<br />virágzást a spanyolhoni tudósok, költök és gondolkodók, a<br />gyümölcstermést Maimuni jelezi. Ε kimagasló óriás halálával<br />bekövetkezett az- ősz és rohamos sebességgel a tél, mely<br />megdermesztő fagygyâl boritá a zsidók kultúréletét. Mint<br />legtöbbnyire, úgy most is a politikai és társadalmi állással<br />benső kapcsolatosságban mutatkoztak a zsidók beléleti fejleménye.<br />Mintha minden hatalom összeesküdött volna − és<br />csakugyan összeesküdött − hogy a zsidó népet a népek<br />sorából kitörülik, úgy bántak vele. A középkor legsötétebb<br />századai ezek, mert az üldözésekkel a rablás, kifosztás s<br />gyilkolással nem elégelték meg Izrael ellenei, hanem a zsidót<br />e mb e r i méltóságából kivetkőztetni s mint az állatot<br />bélyeggel, úgy őt fekete folttal jelölni, vele nemcsak kegyetlenül<br />bánni, hanem még rágalmazni, hallatlan vétkekkel<br />tetézni és kigúnyolni − volt e sötét kor főtörekvése. Búskomorság,<br />nyomott kedélyzet, eredeti erőben való megfogyatkozás<br />lőn az ily bánásmód eredménye. A külállás minéműségét<br />visszatükrözteti e kor szellemi tevékenysége, vagy<br />jobban tétlensége. Mert mi tevőlegesen létesíttetik, az még<br />a lezajlott időből fenmaradt dicsőség utóhatása, mintegy<br />utótermése alatt fejlik, mi eredeti, az csak a rejtélyes áb155<br />ránd és a bús időkkel együtt járó vallásérzemény túlönilengése.<br />Bár mennyire egyforma hegyen is e kor történeti<br />lefolyása, mégis bizonyos rendszer mutatkozik az egymásutánban.<br />A kültörténet kezdődik a zsidók rendszeres<br />elnyomatásával, a keresztyén társadalomból való következetes<br />kitaszításával; a becstelenítés pedig fokozódik a fekete halál<br />következtében általános zsidó lemészárlással. A régi hazugsághoz<br />egy új járul hozzá: a kút és levegő megmérgezése,<br />mely a zsidókat közutálattá teszi. És a tragoedia utolsó felvonása:<br />a zsidóknak elűzetése a pyrenausi félszigetről, mely<br />nekik Judäa és Babylonia után harmadik hazájuk volt. A<br />belbanyatlás szintén három fokozatban sülyed. A betűszolgaságnak<br />a zsidóság bölcsei mi átszellemítése elleni küzdelmével<br />kezdődik, azután minden tudomány-elnyomatásáig hatol<br />előre és végre a kabalistikusi kinövések és az egyedül<br />üdvözítő tudatlanság fokáig sülyed le. A szahad gondolkodók<br />Gersonides, Narboni, Uhaszdaï Crescas és Elia del<br />Medigo mindinkább tünedeznek és a merengő félhomály lép<br />helyükbe. Ez mindaddig tart, míg az isteni gondviselés egy<br />harmadik Mózest nem ébreszt föl, ki homályt oszlató esz.e<br />felvilágosodottságával ismét fényt nem lövel, s a szellemi vakokat<br />föl nem világítja.<br />2. §. A zsidók megváltozott állása a keresztyén államokban.<br />Maimuni halála óta III. Vincze pápa mindenhatósága<br />volt a kettős baj, mely a zsidók megváltozott, némileg kedvezőnek<br />mondható állását kívülről is és fejleményét beléletében<br />lényegesen rosszra fordíták. II t-ik Vincze (1198-1211),<br />ki Luther fellépéséig minden hajnak kútforrása volt, kire<br />a római egyház elhatalmaskodása, a királyok lenyügzése, a<br />szabad gondolat fékentartása, az eretnekek ellen foganatba<br />vett inquisitio volt visszaszármaztatható: Vincze a zsidóknak<br />isten ostora vala. Szeladin halála óta ismét összecsődülni<br />kezdett keresztesek fellépésekor, mely Vincze uralmának<br />első kezdetével összeesik, a zsidók némi nyugalomban<br />ringathatták magokat, a mennyiben Vincze a hozzá kegyelemért<br />fordult zsidóknak nagy kegyesen megengedte (1199),<br />hogy erőhatalommal ne hurczoltassanak a megkereszteltetéshez,<br />bírói ítélet nélkül ne fosztogathassanak és ünnepeken<br />kőhajigálással ne bántalmaztassanak. Ezen nemleges előnyöket,<br />melyeket c o n s t i t u t i o J u d a e o r um névvel rendelt<br />156<br />el, csak azért engedélyezte, mert ha a zsidók megsemmisíttetnének,<br />akkor végmegtérések lehetősége az egyedül üdvözítő<br />szent egyházhoz, ki lenne zárva. Hogy nem emberséges<br />érzetek vezényelték, mutatja azon körülmény, hogy egy pár<br />évvel később Don Pedro Aragónia királyának Rómából<br />hazatérése alkalmából (1204) erősen meghagyá Vincze,<br />hogy az eretnekek gyökerestől kiirtassanak és az egyház<br />jogai és szabadsága megvédessenek. Szerencsére<br />Don Pedro a zsidókat nem értette az eretnekek alatt.<br />A franczia királynak, Filipp Augusztusnak, a megrögzött<br />zsidó gyűlölőnek, szemére lobbantotta Vincze, hogy a zsidókat<br />dédelgeti, hogy megengedi nekik, hogy keresztyén szolgákat<br />és dajkákat tarthassanak, hogy a húsvét héten az<br />utczákon megjelenni mernek, hogy a Sens-i zsidó község a<br />szomszéd egyház tornyánál magasabb új templomot épített.<br />Ismétli az őrült ráfogást, hogy a zsidók alattomban keresztyéneket<br />gyilkolnak, hasonló szigorral parancsolt a nemes<br />castiliai királyra Alfonzóra, hogy ne merészeljen a különbeni<br />átok terhe alatt kedvezni a zsidóknak. Fenyítő levelet<br />írt (1208) Nevers grófjának: VI. Raymund grófnak, az Albigensek<br />védőjének. Ε közben egy vérszomjas szerzetes Arnold<br />Citeaux-ból és egy dicsvágyó gróf Simon, Montfortból,<br />egy keresztes csoport élére álltak és Raymundot megtámadták<br />és 20,000 embert lemészároltak. Hogy a zsidók<br />nagyon súlyos csapásokat szenvedtek, kiderül azon körülményből,<br />hogy ezen évet (1209), s'nath jogaun” a viszontagság<br />évének nevezték.<br />Vincze arról is gondoskodott, hogy a zsidók becsületekben<br />is megölessenek, mit azon rendelet által ért el, hogy<br />keresztyénség birodalmaiban levő zsidók számára sárga folt<br />viselését írt elő. Ezen rendeletet a római papi zsinat megerősité.<br />Nevetséges alapossággal vitatták ezentúl országszerte a<br />„zsidó foltok” minéműségét, hosszát, szélét, alakját, színét stb.<br />A középkor ütötte sebek legnagyobbika volt ezen lealáztatás,<br />mely a zsidókat a társadalom megbélyegzett tagjaivá aljasitá.<br />Ruházatokkal a zsidók nyelvöket is elrontották, romlott<br />járgont sajátítottak el az időben magoknak, mely még most<br />sem halt ki egészen a műveletlenek szájából. Egyes vidékek<br />Spanyolhonban, hol még a zsidókkal nem szoktak oly embertelenül<br />bánni, vonakodtak eleinte a pápa és consiliumi<br />meghagyásnak érvényt szerezni, de mindaddig tartott a fenyegetődzés<br />és átokkali sujtás ijesztgetése, míg végre a<br />157<br />sárga foltok általánosítása bevezettetett. Hasonló történt<br />Némethonban is, hol a zsidók a felvilágosodott II. Frigyes<br />király alatt tűrhető állásban éltek. A pápai türelmetlenség<br />azonban a szégyenfoltok behozatalát ott is keresztül vitette.<br />Különböző szerzetes rendek járták be a városokat és zsidógyűlöletet<br />hintettek a míveletlen és rajongó nép szívébe. A<br />régi ellenséghez járultak újak, és pedig IX. Gergely pápa,<br />IX. Lajos franczia király, ki „szent” elnevezését a papok<br />engedelmességének és példás együgyűségének köszöni, a<br />castiliai III. Ferdinánd és végre a dominikánus szerzet generálisa<br />Raymund de Penjaforte, a legdühösebb eretnek üldöző.<br />Ezen ellenséges elemek szövetkeztek Jákob háza megaláztatására<br />és Vincze és a lateránai consilium rendelvényeinek<br />foganatosítására. Az üldözést még a Duna és a<br />Tisza között lakó magyar zsidókra is kiterjesztették. Magyarország,<br />mely csak az ezredik évben vette fel a keresztyén<br />hitet, szent István alatt, de ezen hitet még I. Béla<br />király alatt sem gyökeresíte tte meg, az amúgy is kisszámú<br />zsidósággal annál is inkább türelmesen bánt, mert az országot<br />vegyes nemzetiség és sok mohammedán hivő lakta.<br />Csak I. László alatt kezdett a kereszténység és vele<br />együtt a papok hatalma és a zsidók szabadságának korlátozása<br />mindinkább több tért foglalni. Az 1092. évben Szabolcson<br />összeült országgyűlés, mely püspökök, apátok, udvari<br />hivatalnokok és grófokból állt, következő zsidó törvényeket<br />hozott: 1. Minden zsidó és keresztyén közti házassági egybekelés<br />a legszigorúbban tiltatik, a már kötöttek pedig felbontandók.<br />2. A zsidók szolgálatában álló szolgák és<br />szolgálók szabadon bocsátandók, a váltságdíj pedig az illető<br />püspökök javára behajtandó. 3. Keresztyén ünnepeken a N<br />zsidóknak munkát végezni nem szabad. 4. A vásárok va-/<br />sárnapról szombatra átteendők. Ezen első zsidó törvények<br />erősen megingatták a jó viszonyt, melyben eddig a zsidók<br />a keresztyénekhez álltak. Kálmán bölcs uralkodása e bajnak<br />a helyzet elfogulatlan fölfogásával elejét vette nagyban<br />egészben − miként ezt a keresztesek halálos ellenségétől<br />máskép nem is várhatjuk, de az sajnálni való, hogy a túlkapkodó<br />papság ellen nem tudott nagyobb erélylyel síkra<br />szállani. Így az esztergomi érseknek (1112) megengedé, hogy<br />a püspöki zsinaton nemcsak a szolgakérdés megpendíttessék a zsidók<br />kárára, hanem azt is, hogy határozatba menjen, hogy a keresztyéneknek<br />tiltva legyen a zsidóktól mért húst venni. Kálmán<br />158<br />halála után uralkodott 9 király alatt egy századon át<br />(1114-1205) zsidókról említés nem történik, mi arra hagy<br />következtetni, hogy helyzetük tűrhető volt, pedig ezen század<br />volt az egyéb országbeli zsidó üldözések classikusi korszaka.<br />A zsidó kérdés csak II. András alatt lett ismét<br />szőnyegre hozva. Ezen gyenge király, ki feleségének, a<br />nemesek és papoknak bábja volt, a hírhedt aranybulla óta<br />csak tetszhalálommal lőn felruházva. Véleményét alig kérték<br />tehát az ország nagyjai és papjai ki, midőn elhatározták,<br />hogy a zsidók az addig általuk kezelt pénzverdéből,<br />úgy mint a só- és adóhivatalból ki szoríttassanak. Szerencsére<br />nem vitték ki ezen rendeleteket a kellő szigorral, részint,<br />mert Dionysius országtárnok ezen rendeletek kártékonyságát<br />felismerte, részint, mert a zsidók nélkülözhetetlenek<br />voltak. A zsidók ismét megbízattak a megviselt pénzek beváltásával,<br />úgy, mint a nekik bérbe adott királyi jövedelmek<br />behajtásával. De ez ellen az. esztergomi érsek Róbert<br />tüntetett és átokkal sújtotta mindaddig egész Magyarországot,<br />míg az állami hivatalokból a hitetlenek ki nem szoríttatnak.<br />A gyenge András erre IX.. Gergely pápához fordult”<br />orvoslásért. Ez Jakab de Präneste küldöttet bízott<br />meg az, ügy rendbehozatalával. Ez alkalommal a pápa<br />meghagyásából a következő pontozatok állapíttattak meg:<br />1. A zsidók minden nyilvános állami hivatalból eltávolítandók.<br />2. Ruháikon ismertető jelvényt, sárga foltot kötelesek<br />hordani. 3. A szolgák tartása tilos. 4. A. zsidók és keresztyének<br />között való kötött házasság a vagyonveszteség és rabszolgasággal<br />való büntetés terhe alatt tilos. − Andrásnak és a<br />koronaherczegnek Bélának s az országnagyoknak meg kellett<br />esküdniök, hogy ezen törvények keresztülvitelében segédkezet,<br />nyújtanak. De mindazonáltal az élet hatalma erősebbnek<br />nyilvánult az írott törvény malasztjánál és hála<br />a király gyengeségének és Dionysius minister teljhatalmának<br />− és a zsidók vagyonosodásának, minden a réginél<br />maradt.<br />3. §. A belszakadás és következményei.<br />A külüldözésekhez még. nagyobb baj járult, a zsidók<br />egymás iránti egyenetlensége. Különös! épen azon férfiú<br />szolgáltatott a szakadásra indokot, kinek egész élete és áldásos<br />tevékenysége ép az ellenkezőre, az egységre, a la159<br />zultság megszilárdítására volt irányozva. Az egyenetlenség<br />indoka azonban nem volt egészen igazolatlan. Maimonides<br />azon törekvése, hogy a közbölcselmet a zsidóság hitelveivel<br />és nézleteivel kiegyeztesse, egyben akadt meg: hogy ugyanis<br />nem vette észre, miszerint tételei egy némelyike nem bír<br />zsidó jelleggel, sőt itt-ott a talmud szó- és értelemszerű<br />tanításával homlokegyenest ellenkezik. A tősgyökeres talmudisták<br />mit sem akartak hallani a bölcselmi kutatásokról.<br />Ellenezték továbbá Maimuninak abbeli törekvéseit, hogy a<br />csodákról szóló szentírási verseit átvitt értelemben csodamentes<br />magyarázatban fogta föl. A halhatatlanságról szóló<br />értelmezése talmudellenesnek tekintetett. Nemkülönben a paradicsom<br />és pokol kétségbevonása és a biblia szertartásos<br />részének csak időkérdéssé való tétele és végre a Haggada<br />szabadelvű felfogása.<br />Rajongó tisztelők mellett tehát megtámadok is keletkeztek,<br />kik Maimuni Moreh-jét és a codex első részének a<br />vallás bölcsészeti szakasznak (Madda) értékét hangosan<br />becsmérelték. A rabbinusok és községek képviselői tehát a<br />m a i mu n i s t á k és a n t imá i m u n i s t á k r a szakadtak. Már<br />Maimuni életében keletkezett ellenmondás bölcsészeti téleleinek<br />egynémelyike ellen, csakhogy a nagy mester melletti<br />lelkesedés elnémította azt. Méir ben Todrosz Halévi Abulafia<br />(1183−.1241) fiatal, szellemes és tudós férfiú Toledóból,<br />már jókor előbb menesztett a lüneli községhez maimonejlenes<br />köziratot, melyben Maimuni halhatatlanságáról szóló<br />tanait czáfolgatta. Noha előkelő családja és tudománya miatt<br />tiszteletben állott Abulafia, még sem ért czélt támadásaival,<br />mert, nézeteivel a lüneliek nem rokonszenveztek, sőt egy<br />Maimuniért rajongó tudományos talmudistától, Áhron b.<br />Mesullámtól, nem épen nyájasan elutasittatott. De Abulafia<br />teljes életében Maimuni ellensége maradt. Maimuni pártját<br />fogta továbbá az ősz Seseth Bsnveniste, ki a tudományos<br />kutatás hő barátja volt. Azonban Abulafia nézetrokonokra<br />is talált. Az egyik volt a franczia toszafista Simson Sensból,<br />ki jóllehet nagy talmudista volt, de egyéb tudományos<br />képzettséggel nem bírván, annyira ellenezte a Maimuni<br />irányt, hogy Paläestinába való utazása mentében Maimuni<br />fiát, Ábrahámot, Kahirán átutaztában meg se látogatta. A<br />Maimuni iránynak másik makacs ellenzője volt Samuel b.<br />Ali tanítványa Daniel b. Szadjah, ki Damaskusban tanított.<br />Élesen megtámadta Maimuni codexét és egyéb hittudományi<br />160<br />nézeteit. Ibn Aknin Maimuni tanítványa oly zokon vette<br />Dániel magatartását, hogy miután Maimuni fiánál, Ábrahámnál,<br />keresztül nem vihette, hogy általa átokkal sujtassék,<br />a moszuli exilarchot, Dávidot bírta rá, hogy az átkot rá<br />kimondja. Daniel a feletti bújában meghalt. Erre egy ideig<br />csend állt be az ázsiai zsidók magatartásában, különösen,<br />mert a Paläestinában élő Jonathan Kohén, Maimuni rajongó<br />tisztelője, kedvező véleményt keltett a nagy tanító iránt.<br />Nem úgy Európában, Délfrancziaország- és Spanyolhonban.<br />Itt Maimuni nézetei a tudományos képzettségű egyéneknél<br />mérvadók voltak. A spanyol és provence-i jámborok<br />pedig a netáni ellenmondásokat, melyek a vallástételek és<br />Maimuni nézetei közt mutatkoztak, körülírtak és megkerülték.<br />Nyílt fellépésre senki sem mert egyhamar vállalkozni.<br />Feltűnést okozott azért, midőn Salamon b. Abraham Montpellierből,<br />jámbor, becsületes rabbinus lépett a nyílt küzdőtérre.<br />Primitiv, együgyű felfogásánál fogva, mely szerint a<br />biblia és Haggada szószerinti értelemben veendő az anthropomorphikus<br />magyarázat ellenes Maimuni irataiban mindenütt<br />eretnekséget tudott felfedezni. Hogy az eretnekséget<br />csirájában megölje, Salamon más módot nem tudott, minthogy<br />a maimunistákat átokkal fenyegette. Hogy fenyegetésének<br />nyomatékot adhasson, szövetségesek után látott, de<br />csak kettőt lelt. Ezek is tanítványai voltak, és pedig Jona<br />b. Ábrahám Gerundi és Dávid b. Saul. Harmadmagukkal<br />tehát (1232.) az átkot kimondták mindazok fölött, kik Maimuni<br />Moréh-jét, vagy a codex bevezetését, a bölcsészeti<br />részt tanulmányozzák; egyátalában, kik a bölcsészettel foglalkoznak,<br />a szentírást és Haggadát betűszerinti értelméből<br />kivetkőztetik, vagy máskép mint Rási magyarázzák. Hogy<br />az akkor élő nagy Tossafista J e c h i é l b. József, Parisból<br />(Jehuda sir Leon tanítványa) szövetkezett-e a nevezett<br />zelótákkal, nem tudni bizonyosan. Ezen tekintetet nem ismerő,<br />vakbuzgó dúlás-fúlás nemcsak a Montpellier községet, hanem<br />Lünel, Beziers és Narbonne-t is, hol Maimuni nagy tisztelői<br />éltek, forrongó izgatottságba hozta. Két jó hangzású név<br />hozatott a szenvedélyes szellemi harczczal összeköttetésbe<br />és pedig Dávid Kimchi és Nachmani-é. Kimchi a<br />híres nyelvész és szótáriró dicsőségének tetőpontján állt<br />akkor és rajongó maimunista volt. Öreg és gyengélkedő<br />levén, még sem riadt vissza a Spanyolhonba való utazástól,<br />hogy az ottani községeket személyesen tüzelje a provenca161<br />liakhoz való és Salamon elleni szövetkezésre. A másik mérvadó<br />személyiség volt Mózes ben Nachman (Ramban), kortársa,<br />földije és rokona Jona G-erundinak. Nachmani (1195-<br />1270), vagyis a honi nyelven Bonastruc de Porta kitűnő<br />tudós és jellemerős férfiú volt. Nemes gondolkozású, mély<br />vallásos érzelmű, éles eszű és szelíd természetű, de az ókor<br />tekintélyeinek feltétlenül hódoló férfiú volt. Nézete szerint<br />az újkor tudósainak egész bölcsesége kell, hogy arra legyen<br />irányozva, hogy a nagy elődök nézeteit átkutassák és irányelvül<br />válaszszák. Nemcsak a biblia és a Talmud egész terjedelmében,<br />hanem minden a gaonitáktól le Alfásziig csalhatatlan<br />tekintély előtte. Ezen gondolatkör keretén belől<br />éles ötlettel, világos felfogással bírt, azontúl szabad álláspontra<br />nem tudott felvergődni. Jóllehet Nachmani mint<br />orvos és a bölcsészetben jártas volt, mindazonáltal a<br />bölcselmi speculatiónak nem volt barátja. A Talmud világában<br />látta a multat és alkotta meg, képzelte a jövőt. Tanítója<br />volt Juda b. Jákár kiváló talmudista és a fiatal<br />kabala híve. Salamon Montpellierből pedig fiatalságának<br />barátja volt. Mintaképe volt Alfászi. Már élte 15-ik évében<br />(1210.) tett magyarázati kísérleteket és Milchámoth<br />czímű művében Alfászit mentegeti Zerachja Halevi megtámadásai<br />ellenében. Élesen kel ki ez utóbbi ellen, de mit<br />érettebb korban szerény alázattal megbánt. Harminczadik<br />évben a Talmud commentárjainak (Chidusim) nagy részét<br />befejezte és a Toszafistákkal mérkőzhetett. Fölötte pontos<br />magyarázataival a talmud-studiumot kimélyítette, de Maimonides<br />codexére nem volt tekintettel. Még kevésbé rokonszenvezett<br />Maimuni bölcsészeti irataival és Maimuni ellenében<br />a bibliai csodákra nagyot adott. Maimonidesnek a zsidóság<br />a gondolat vallása, Nachmanidesnek az érzelem cultusa.<br />De még mindazonáltal Nachmanides nagy tisztelettel<br />viseltetek az egészen más feltevésekből kiinduló Maimonides<br />irányában, addig ibn Ezra élezés, kételkedő, hitetlen titokteljessége<br />irányában határozott ellenszenvvel viseltetik és<br />szelíd természetéből kivetkőzik, valahányszor szóba hozza<br />iratait, melyek megczáfolásában kimeríthetetlen. De a titokszerü,<br />épen idejében lábrakapott kabalának maga Nachmanides<br />is híve volt. Ezen új tanba avattatta be magát<br />tanítója, Jehuda ben Jákár és a kabala tanítók A z r i e 1<br />és Ezra által. A kabalában lelte föl Nachmanides mély<br />kedélye a kibúvó ajtót, hogy kelljen egyik és másik hag162<br />gadai nagyon antropomorficus kitételeket körülírni. Sőt szerinte<br />a biblia szövege betűszerinti értelmén kívül még<br />kabalistikus értelmezéskép is magyarázandó, habár ez csak<br />a beavatottak előtt világos.<br />A maimun-ellenes szellemű harczban a negyven éves,<br />nagy tekintélyben álló Nachmanides montpellieri barátja Salamon<br />és rokona R. Jona pártjára állt. Anélkül, hogy a<br />részletet bővebben ismerte volna az aragoniai, navarrai és<br />castiliai községekhez, melyek az előbbieket átok alá helyezték,<br />köriratot intézett azon tartalommal, hogy ne ragadtassák el<br />magukat a színlelt jámborságú csalfa maimonistáktól, hanem<br />várják be az ellenpárt nézetei érveléseit. Maga Nachmani<br />nem volt egészen pártatlan, mert az antimaimunistákkal<br />tartott. Azonban Aragónia fő hitközsége, melynek élén Jaime<br />király kedvencze, a maimonista Bachiel ibn Alkonstantini<br />állt, nem hagyta magát elterelni Nachmanides által, sőt<br />egyéb aragoniai hitközségeket is a maimunistak táborába<br />toborozott. De a francziaországi zsidó községek az antimaimunisták<br />közé tartoztak. Egy fiatal tudós maimunista<br />Sámuel b. Ábrahám Saporta köriratot menesztett a franczia<br />községekhez, a melyben erélyesen kikelt az antimaimunisták<br />ellen és oly alapos érvekkel czáfolta őket, hogy sok franczia<br />rabbira mély benyomást tőnek elannyira, hogy az ellentáborba<br />léptek és Salamontól elpártoltak. Ε gondolkozás<br />megváltoztatásra bizonyosan nem kis befolyással volt R.<br />Mózes Coucy-ból (1200-1260), ki noha toszafista és sensi<br />R. Simson sógora és a jámbor Sir Leon tanítványa volt,<br />mindazonáltal Maimuni híve- és iratai tanulmányozójaként<br />tűnt fel. Ezen nézet-változtatás miatt Nachmanides fel volt<br />ingerülve és nagy terjedelmű köriratot intézett a franczia<br />községekhez, melyeknek közvetítő, közbenjárói szerepet<br />ajánlott azzal a javaslattal, hogy Maimuni Morehjét átokkal<br />sújtsák, de a Maddát engedélyezzék. Maimuniról ez alkalommal<br />nagy tisztelettel emlékezik meg. Ezen félszegség<br />nem elégített ki egy pártot sem. Mindenkinek szeme Toledóra<br />volt irányozva, hol a nagy befolyású, előkelő tudós<br />Jehuda b. József ibn Alfáchár, III. Ferdinánd házi orvosa,<br />élt. De ez nagy bölcsen hallgatott. Hogy végre pártállásra<br />legyen késztetve, az öreg Kimchi Toledóba készült utazni,<br />de Avilába érkezve megbetegedett és reszkető kézzel írt<br />ibn Alfáchárnak, őt megdorgálva, mivelhogy oly fontos ügyben,<br />mely a spanyol és franczia községeket annyira izga163<br />tottságban tartja, eddig hallgatott, és fontos szózatával, mely<br />annyit nyom a latban, nevezetes községét nem bírja rá,<br />hogy végre Salamontól elpártoljanak és a szent ügyet diadalra<br />juttassák. De mennyire csalódott Kimchi annak hallatára,<br />hogy ifon Alfáchár antimaimunistának vallotta magát. Most<br />Kimchin volt a sor, hogy mentse magát ibn Alfáchár támadásai<br />ellen, mintha ő és provenceal hívei törvényszegők<br />lennének. Erre egy másik tüzes válasziratban felelt ibn<br />Alfáchár; erélyesen tiltakozik Maimuni kibékítő theoriája<br />ellen, mely két össze nem férhető ellentétet a görög bölcsészetet<br />és a zsidóságot akarja kiegyeztetni. A Thora mondhatja<br />ellenlábasának, a bölcsészetnek: „a te fiad a halott,<br />az enyém él!” Mit ibn Alfáchár ezen második köriratban<br />előhoz, legjobb, mit ezen kor tollharcza teremtett.<br />Ibn Alfáchár pártállása után azonban sem lelkesedtek<br />valami nagyon az antimaimunisták mellett, különben a fővezérek<br />elég ügyetlenül képviselték a peres tárgyat; sőt egy<br />végzetes lépésre tökélték el magukat. IX. Grergely pápa a<br />dominikusok segítségével épen akkor állíttatott jninden<br />nagyobb községben, s így Montpellierben is, hitnyomozó-széket<br />(inquisitio) fel, mely hivatva volt minden szabad gondolatot<br />elnyomni és a szabad gondolkodókat örök tömlöczczel, vagy<br />máglyán való elégetéssel büntetni. Ezen véremberekkel szövetkezett<br />Salamon rabbi, mondván az inquisitoroknak: „ti<br />üldözitek a ti eretnekeiteket, üldözzétek a mieinket is. A<br />Provence legtöbb zsidója Maimuni eretnek iratai híve, −<br />ha ezen iratok elégettetnének, akkor hívei is elijesztetnének.”<br />A pápai érsek-küldött Gergely pápa szellemében járván el,<br />annyival is inkább volt hajlandó e javaslatnak foganatot<br />adni, mert a már latinra lefordított Morelmek a keresztyén<br />igazhivőségre való veszélyes befolyásától tarthatott. A maimunisták<br />házaiban kutatások tartattak és a talált morehpéldányok<br />nyilvánosan elégettettek. Ha a nyomozóknak<br />már akkor az emberek élete fölött lett volna teljhatalmuk,<br />akkor rossz sorsra jutottak volna a maimunisták. R. Jona<br />Parisban is állíttatott máglyát a maimuni iratok elégetésére, a<br />mely máglyát a főegyház oltárgyertyájával gyújtották meg!<br />Roppant visszatetszést szült a rajongók eljárása a pyrenäusi<br />félszigeten innen és túl. Salamon és Jona denuntiatióját<br />szentségtörésnek ítélték el. Saporta és egy másik maimunista<br />Ábrahám b. Ghaszdaï erélyes levelekben tiltakoztak az ilyen<br />hallatlan merénylet ellen. Salamon előkelő pártfogói Nach164<br />mani és Méir Abulafia szégyenlették magukat, Alfáchár is<br />hímezve-hámozva felelt Kimchinek azon kérdésére, hogy<br />most is pártolja-e Salamont? A nyilvános véleményben elítélve<br />állott Salamon híveivel. Egy maimunista költő ez alkalomra<br />szép epigrammot írt:<br />Tehát a drága könyveket elégették,<br />De biz' a szellemet el nem kergethették;<br />Hisz tisztító tűz azok tanításai,<br />Tűz által hogy emésztessenek lángjai?<br />Fölvitetének, mint Tishi, tüzszekéren,<br />Mint angyalok szállonganak fent az égen!<br />Az antimaimunisták még tovább mentek vakbuzgalmukban.<br />Rágalmazták a maimunistákat a hatóságnál, miáltal<br />Montpellier főbb, előkelő tagjai a legnagyobb veszélyben<br />forogtak. De ez alkalommal az antimaimunisták maguknak<br />ásták meg a gödröt. Egy ismeretlen, hatalmas kéz által<br />(tán Bachiel és ibn Alkonstantini, kik a király udvaránál<br />befolyással bírtak és maimunisták voltak), a rágalmazás kideríttetvén,<br />a tíz antimaimunista rágalmazónak nyelve ki lett<br />szakítva.<br />Evvel a forrongás még nem ért véget. Ábrahám Maimuni<br />mély fájdalommal észlelte atyja ellenzői által megindított<br />harczot és következményeit, azért Milchamoth<br />czímű védiratot írt (1235) nagy atyja mellett, melyben elleneit<br />pellengérre állítá. Azonban csak történeti becscsel bírt<br />ezen irat. Fontosabb a már nevezett Couçybeli Mózesnek, a<br />Sz'mag (Szefer Mizvoth godaul) szerzőjének, Maimuni melletti<br />tüntetése. Ez utolsó toszafista maimunista volt. Beutazta<br />Spanyolhon és a Provence községeit (1235) és az<br />akkori dominikusok fellépését vévén mintául, nyilvános<br />szónoklatokat tartott a meglazult hit érdekében. Sok ezret,<br />kik a szertartásról, mint p. o. a Tefillimről, könnyelműen<br />ítéltek, sikerült neki megtéríteni, sőt több vegyes házasságot<br />fölbontani. De nemcsak a szertartások, hanem a tiszta erények<br />megőrzése mellett emelte a híres darsan (szónok)<br />nyomós és ékesszóló szavát, mondván: „ki nem z s i d ó t<br />ká ros í t ha zugs ág v a g y l o p á s által, az I s t e n<br />nevét sz en t s é g t e l e n íti meg, mert azon t é v h i t r e<br />s z o l g á l t a t i n d o k o t, m i n t h a a z s i d ó k n a k nem<br />lenne h i t ü k ; pe d i g I z r a e 1 maradékának g o n o s z t<br />tenni, vagy csak arra gondolni is, tilos.”<br />„ H i v a t v a van I z r a e l az i g a z s á g o t − I s t e n p ec<br />s é t j é t − min d e n be n b e c s b e n t a r t ani . Ha a z t á n<br />165<br />i d ő v e l I s t e n n e k t e t s z ik I z r a e l t me g v á l t a n i , a<br />népek ebbe bele fognak n y u g o d n i , de ha a keresztyéneket<br />megcsalják, akkor ezek joggal<br />g ú n y o l h a t n a k , hogy I s t e n c s a l ó k a t és t o l v a j o -<br />kat tett m e g v á l a s z t o t t n é pé vé . ”<br />Mózes Concyból szerénységet, alázatot kötött hallgatói<br />szívére, békességre intett és sokban működött közre, hogy<br />a maimuni-ellenes izgatottság lecsillapuljon, Maimuni nagyságát<br />híresztelé és a gáonokkal egyrangúnak nevezte.<br />4. §. Vallási vitatkozások és máglyák a Talmud számára.<br />Maimuni nem volt szerencsés nagyszerű czélzataival,<br />mert halála után ép ellenkezője állt be annak, mit elérni<br />óhajtott volna, az egység helyett: meghasonlás, a tiszta felfogás<br />helyett: nézet-zavar. Ezen gondolat-zavarnak szülöttje<br />volt a kabala, melynek első szárnypróbálgatása ezen<br />időbe esik és melyet Azriel és Ezra bocsátottak világgá,<br />hivatkozva a vak Izsákra, Ábrahám b. Dávid a Posquier-i<br />talmudtudó s fiára. Róluk keveset tudunk és tán a titokszerüség<br />homályából soha sem léptek volna ki, ha a rejtek<br />tudománynak, a kabalának, nem kölcsönzi vala tekintélyét<br />a nagy Nachmanides. Ε tan bővebb jellemzését itt még csak<br />meg se kísérelvén, csak annyit mondhatunk, hogy a németországi<br />zsidók közül az első pártolói közé tartozott R.<br />Eleazar b. Jehuda Wormsból (1160-1230) a Rokeach<br />szerzője, a regensburgi Jehuda Hachászid tanítványa. Ezen<br />tan, mely később sok zsidó fejében oly nagy pusztításokat<br />vitt véghez, eleinte nagyon szerényen lépett föl és a<br />maimunisták és antimaimunisták pártja közé ékelte be magát,<br />mint kabalista párt. Ezen meddő viták mellett csak keveset<br />fejlődött a tudomány, legfölebb az új héber költészet véghajtásait<br />látjuk egy-két képviselőben. Ilyen volt a már nevezett<br />Alcharizin kívül més:: József b. Sab ara eb Jehuda<br />b. S a b a t a i a gunyoros regény teremtő, továbbá Ábrahám<br />b. Ch aszd aï az arabból fordított Ben Hamelech Y'hanazir<br />„a királyfi és a dervis”; Β er a c hja b. Natronaï<br />Nakdan (Crispia) (virágz. 123045) a meseköltő, József<br />E z o b i és az arabul író ibn Sahal költő. Ezen meddő<br />termékeknek felel meg a zsidók állami és polgári állásának<br />szomorú volta. Az eddig csak szórványosan fellépő zsidóüldözések<br />most tömegesen és bizonyos rendszerben fordul166<br />nak elő. Az istentelen ráfogást, hogy a zsidók keresztyén<br />gyermekeket ölnek, mert vérükre van szükségök szertartásos<br />czélokból, mindenfelé gombaszámra nőtt és sok üldözésnek<br />volt indító oka. A buta nép, örülve az alkalmon, hogy a<br />rablás és fosztogatás szenvedélyeiben kéjeleghessen, elhitte<br />a rágalmak legszörnyebbikét is. A minden oldalról szorongatott<br />zsidók IX. Gergely pápához fordultak ótalomért, ki<br />(mint mondják, pénzért megvesztegetve), csakugyan bullát<br />tett közzé, hogy, mint III. Vincze már monda, a zsidók<br />életét kíméljék. Ez a rendelet 1235. máj. hó 3-án adatott.<br />Hogy nem volt több egy írott malasztnál, mutatja azon<br />körülmény, hogy u g y a n a z o n évben Fuldán ismétlődék<br />ugyanazon rágalom következtében a zsidómészárlás. Ez alkalommal<br />a zsidók panaszlólag fordultak II. Frigyes császárhoz.<br />Frigyes, az utolsó Hohenstaufen-i császár szellemdús<br />és elfogulatlan volt, − de csak a keresztyének iránt.<br />Halálos ellensége volt ezért IX. Gergely pápa. Maga a<br />császár tudnivágyó volt és több zsidó tudóssal állt összeköttetésben,<br />így p. o. levelezett toledoi Jehuda b. Salamon<br />Kohen ibn Mátka (írt 1247.) zsidó tudóssal. Jákob Anatolit<br />(Sámuel ibn Tibbon vejét) Nápolyba hívta évi fizetés<br />mellett, hogy számára arab nyelven írt tudományos műveket,<br />Scotus Mihály keresztyén tudós közreműködésével, lefordítson.<br />Jogos feltevés lenne tehát, hogy az igazságtalanul<br />elnyomott és panaszlólag hozzáfordult zsidókat, kik hiszen<br />azon kívül „kamara-szolgái” is voltak, ótalmazta volna, de<br />a helyett megvizsgáltatta a fuldai esetet és mert kiderült,<br />hogy nem volt ig az a ráfogás − a zsidókat nem büntette<br />meg, mert, mint monda, ha nem lett volna rágalom, akkor<br />egész birodalma zsidóit kiirtotta volna! Így avval elégedett<br />meg, − hogy az ártatlanul szenvedőktől nagy mennyiségű<br />bűnpénzt fizettetett magának! Még más jelét adta zsidógyűlöletének,<br />mert midőn hallá, hogy Frigyes főherczeg az<br />ausztriai zsidók számára emberségesebb törvényeket szabott,<br />megtiltá II. Frigyes azoknak foganatosítását. A legmagasabb<br />kegyosztás abban állt, hogy drága pénzért megengedte<br />II. Frigyes, hogy az ő kamaraszolgái agyon ne üttessenek<br />és erőszakkal ki ne kereszteltessenek. Ugyan e kegyben részesítette<br />IX. Gergely pápa is a zsidókat, mert midőn az<br />új keresztesek Aquitaniában összegyülekeztek, első teendőjük<br />volt, hogy számos községre törtek és csak a halál vagy<br />kikeresztelés között engedtek választást.<br />167<br />Ez alkalommal (1236) 3000-nél több halt meg kegyetlen<br />halállal és több mint 500 kereszteltetett meg. Az e<br />miatt most csak találomra XI. Gergely pápához sérelemorvoslásért<br />forduló zsidóknak nagy kegyesen a régi letaniát<br />ismételte a pápa, hogy nem tűri, miszerint kegyetlenül kivégeztessenek,<br />vagy erőszakkal kikereszteltessenek a zsidók.<br />Az egész protectió csak pénzzsarolást vett czélba. A pénz<br />volt a zsidók egyedüli védő angyala. De ennek is meg volt<br />szomorú oldala, mert hogy a zsarolók kezeit mindig megtölthessék,<br />uzsorára adták magokat a zsidók, mi ismét a<br />népnél tette őket utálatosakká. így kerültek folyton két<br />tűz közé, egy oldalról a királyok és pápák, más oldalról a<br />nép részéről lévén üldözve. Az egyedüli pillanatnyi menedékhely<br />volt a tanterem. Itt érezték magokat boldogoknak,<br />királyokkal nem cserélve. Életelemök volt a tanulás, és<br />minden tudományosság virága volt a Talmud. A tudatlan osztály<br />(Am-Haarez) a legbecstelenebb osztály volt. Még e beiszentélybe<br />az ellenség keze nem nyúlt eddigelé. − De ez<br />is megváltozott. Ε gondolatmenedékhelyből is kiűzettek.<br />Alkalmat és indokot szolgáltatott ezen új szerencsétlenségre<br />egy kikeresztelkedett zsidó, névszerint D o n i n M i k l ó s .<br />Magát előbbi hitsorsosin megboszulandó IX. Gergely pápának<br />a Talmudot bevádolta, mondván, hogy ez elferdíti a<br />szentírás betűértelmét, a haggadai rész méltatlan felfogású<br />tételeket tartalmaz Istenről és a keresztyén hitalapító elleni<br />káromkodásokkal van telve, lévén pedig ezen rész még kegyeletesebb<br />a zsidók előtt, mint maga a szentírás. Gergely<br />e tanúvallomás alapján 25 czikkbe foglalta a vádpontokat,<br />melyeket sajátkezű jegyzék kíséretében külde el Franczia-,<br />Angolhon, Castilia, Aragónia és Portugália egyházfejedelmeknek<br />azzal a meghagyással, hogy a böjtnap reggelén, ha<br />a zsidók a templomban lesznek a talmudpéldányokat elkobozzák<br />és a domokosi és a ferenczrendi barátoknak átadják.<br />A nevezett országok királyait szintén felszólitá, hogy karhatalommal<br />nyújtsanak segédkezet. A két szerzetes-rend főnökeinek<br />pedig meghagyá, hogyha Donin Miklós állítása<br />bebizonyulna, a talmudpéldányokat nyilvánosan elégessék.<br />Hasonló szigorral szólítá a Talmud üldözésére Vilmos párisi<br />püspököt. A királyok Spanyolhonban nem érdeklődtek az<br />ügyért, de annál nagyobb hajlandóságot mutatott az elbutult<br />franczia király IX. Lajos. Henrik, kölni domokos, nagy<br />buzgalmat fejtett ki ezen ügyben. A zsidók halálfenyegetés<br />168<br />közt kényszeríti ettek a talmud-példányok kiadására. Egy<br />papi ítélőszék ült össze, melyhez pár rabbinus is meghivatott.<br />A rabbik védték a Talmudot, mint előre látható<br />volt, sikertelenül, mert a Talmud tűzhalálra ítéltetett. Azonban<br />sikerült a zsidóknak egy, a királyhoz közel álló, érseket<br />rábírni, hogy az ítélőszék határozata megsemmisíttessék.<br />A zsidók ujjongtak. De korai volt örömük − és elrendelt<br />ünnepük − mert az illető érsek hirtelen meghalván, a bigott<br />király ujjmutatást látott ebben és elnézéséért okozván,<br />új vizsgáló bizottmányt rendelt ki, melyben a párisi egyetem<br />kanczellárja Odo is részt vett. Miklósnak meghagyatott,<br />hogy négy rabbinussal vitatkozzék. Ε négy rabbi volt<br />a párisi R. J e c h i e l , a Couçy-beli R. M ó z e s , R. J ehuda<br />ben D á v i d , Melunból és R. Sámuel b. Salamon<br />Chateau-Thierry-ből. Az első volt a szószóló, mert a másik<br />háromnál a beszédben jártasabb vala. A vitatkozás (1240.<br />hétfőn, Tamuz 20-án) az okos királyanya Blanche jelenlétében<br />folyt. Eleinte R. Jechiel nem akart szóba állni, arra<br />hivatkozván, hogy a zsidóknak belügyeikben szabadság biztosíttatott<br />a pápáktól és hogy a Talmud életeleme a zsidóknak,<br />kik életöket koczkáztatják. De a királyné megnyugtatá<br />s ótalmát ígére, csakhogy feleljen a felvetendő<br />kérdésekre. Donin részéről követelt eskütétel alól a királyné<br />R. Jechielt feloldotta. R. Jechiel visszautasította a Talmud<br />ellen emelt vádakat, a censur bizottság mindamellett a Talmudot<br />tűzre ítélte, mely ítélet 1242. Tamuz havában foganatosíttatott<br />is. A domokos Henrik ügybuzgósága 24 kocsi<br />Talmud példányt tudott előteremteni. Ezen alkalomra költötte<br />rothenburgi R. Méir megrázó Czionidáját, mely így<br />kezdődik: „Saáli szerufa.” A király meghagyá, hogy száműzetés<br />terhe alatt adják ki a többi talmud-példányokat is.<br />A zsidók jajveszékeltek, mintha szívöket szakították volna<br />ki keblükből. A jámborok a talmud-elégetés napját böjttel<br />töltötték minden évfordulónál. R. Jona, ki (40 nappal előbb)<br />adta a jelt erre az előtte is fölötte szent Talmud elégetésre,<br />azzal az eljárással, hogy a domokosok segítségével a maimuni<br />iratokat hagyta elégetni, nyilvánosan a zsinagógában<br />vezeklett és annyira megbánta hevességét, hogy felfogadta,<br />miszerint vétkét kiszenvedje Maimuni sírjánál, tőle ott bocsánatot<br />esdekelvén. Ε végből rögtön útnak indult, Parist<br />elhagyta, Montpellierbe ment, hol szintén nyilvánosan a zsinagógában<br />töredelmesen bevallotta bűnét, mi által a maimu169<br />nistákat kiengesztelé. Tervét ki nem vihette, mert a barceloniai<br />és toledói község kérve-kérték, hogy maradjon náluk<br />és terjeszsze a talmud-stttdiumot Spanyolhonban. Ott maradt.<br />Előadásaiban szánt szándékkal hozta fel Maimuni<br />nevét a legnagyobb tisztelettel, mint valami szentét. Ez a<br />megtiszteltetés annál többet nyomott, mert ti. Jona Gërundi<br />talmud-tekintély volt és általa szerzett talmudirataiban is<br />tisztelettel teljes hódolattal emlékezett meg Maimuniról. És<br />mert nálánál senki a bünbánás hatását jobban nem érzé,<br />azért ezen tárgyról két értekezletet írt (Iggereth ha-Tesúba,<br />Sáár ha-Tesúba). Még halála is kibékítőleg hatott, mert<br />R. Jona rendkívüli halállal múlt ki, ezt mindenki annak<br />tulajdonítá, hogy Maimuni sírja látogatását elhalogatta.<br />5. §. A Talmud másod ízben való elítélése; vaïïâs-dispidoiiô.<br />Noha a franczia papság éber szemmel őrködött a felett,<br />hogy a zsidók ne bírjanak talmud-példányokkal, ennek daczára<br />a zsidók még is találtak módot és eszközt, a Talmud<br />birtokába jutni, mely nélkül nem élhettek. De IV.<br />Vincze pápának felfedeztetvén a tény, hogy a zsidók ismét<br />a Talmudot alattomban tanulmányozzák, menten meghagyá<br />a franczia királynak, hogy szigorral követelje be a példányokat.<br />Egyúttal felfrisíté a gyűlöletes törvényt, hogy keresztyén<br />dajkáknak tilos zsidó gyermekeket szoptatni. Ilyen<br />korlátozásokkal és mindennemű rágalmazásokkal találkozunk<br />ezután lépten-nyomon, majd azzal vádolják, hogy a mongolokat<br />ők hívták be Németországba és velők alattomban szövetkeztek;<br />majd rosz néven veszik, hogy a szülők kiskorú<br />gyermekeiket, kik kikeresztelkedni akarnak, visszatartóztatják,<br />(mi miatt majnai Frankfurtban sokat kelle szenvedniök és<br />180 zsidó veszté el életét, az akkor kiütött tűz fél Frankfurtot<br />elhamvasztá); majd a zsidó orvosoknak gyakorlatát<br />tiltják meg; majd meg ismétlik, mi már napirenden volt, hogy<br />keresztyén gyermekeket ölnek meg. A zsidók ismét IV. Vincze<br />pápánál kerestek ótalmat, különösen ez utóbbi rágalom<br />ellen. A zsidók panaszát (jó pénz-fizetés mellett, mint a<br />keresztyén kútforrások állítják) helyeslé és igazoltnak tartá.<br />Írt is Lionból (1247) a franczia egyházfejedelmeknek, hogy<br />ideje már ezen hazugságot elnyomni és e rágalommal felhagyni.<br />Ezen jó hangulatot a franczia zsidók menten felhasználták<br />abbeli kérésük tolmácsolására, hogy engedtessék<br />170<br />meg a thorastudium. Vincze előbbi határozatával ellentétesen,<br />erre is hajlott és Odónak meghagyá, hogy aj<br />vizsgáló bizottság állíttassék össze, mely a Talmud elleni<br />vád újbóli nyomozását czélozza. Az ítélő bíróság közt volt<br />a domokos Albertus magnus is, ki a zsidó-tudománynak<br />annyit köszönhetett, és különösen Maimunitól, kit Rabbi<br />Moyses Aegyptus-nak nevez, annyit tanult. Mégis lelke mélyéből<br />utálta Albertus a zsidókat és a Talmudot, melyhez ugyan<br />vajmi keveset értett. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy ismét<br />elítélték a censorok a Talmudot és a beszedett példányokat<br />visszatartották (1248) és valószínűleg elégették.<br />De ezen üldözések közepette és daczára annak, hogy<br />a gyenge elméjű, de vakhitű Lajos király alatt majd elűzettek,<br />majd visszahivattak − magából értetődik, pénzzsarolás<br />kíséretében − Francziaországból, daczára sokat hánytvetett<br />életüknek, az ezen korbeli tudósok csodálatraméltó<br />tevékenységet fejtettek ki. Ekkor szerezte a Couçy-beli Mózes<br />a már nevezett törvénykönyvét Sz'mag (Széfer Mizvoth<br />Godaul), másik jeles talmud író Sir More h Falaisebői talmudpéldányok<br />hiányában toszafoth-gyüjteményt állita össze<br />(1252-59). R. Jechiel Parisból 300 tanítványnak adta<br />elő (példányok nélkül c s u p a eml é k e z e t b ő l ) a talmudot,<br />míg végre kénytelen volt Paläestinába kivándorolni. 0 volt<br />egyike a legutolsóbb toszaflstáknak; tanítványa és veje<br />Izsák József Corbeilből rövid törvénykivonatot Sz'mak (Széfer<br />Mizvoth Kotaun) állított össze. Ezen időből valók a<br />már említett utolsó toszafoth-gyűjtemények, minők p. o. az<br />Evreuxi R. Mózes és (Tuch) Touques-i R. Eliezer által öszszeállitottak.<br />Lajos türelmetlensége véget vetett a toszafothiskoláknak,<br />melyek h a r m a d f é l s z á z a don át virágoztak.<br />Mint Franczia- és Németországban, olyan és tán még<br />rosszabb helyzetben éltek a zsidók A n g o l o r s z á g b a n ,<br />hol hallatlan pénzzsarolás közt és élet-halál rettegésben töltötték<br />napjaikat. Látszatra Spanyolhonban volt még legjobb<br />életük. X. Alfonzó (1252-84) castiliai király, kit<br />már életében a „bölcs” jelzővel tiszteltek meg, csak anynyiban<br />érdemelte meg ezen elnevezést, mennyiben a tudományok<br />nagy barátja volt. Nemcsak a király kincstárnoka<br />volt zsidó (Don Méir de Malea; úgyszintén ennek fia Don<br />Zag-Izsák); nemcsak háziorvosa volt az (Don Juda ben<br />Mózes Kohen); hanem még egy zsinagóga előimádkozót is<br />kedvelt és „az én bölcsem”-nek nevezte. Ezen Don Zag<br />171<br />(Izsák) ibn Szaid-dal dolgoztatta ki csillagászati tábláit melyeket<br />sok éven át „alfonzói táblázatok”-nak neveztek. De<br />mindazonáltal csak látszatra volt kedvező a zsidók helyzete<br />Alfonzó alatt. Dicsért bölcsesége elfogultsággá, sőt eszevegjjettséggé<br />változik, valahányszor a zsidóknak állami és<br />polgári állást kelle vala engedményeznie. A castiliai népeket<br />tárgyaló codexében, melyet Alfonzó készíttetett, a zsidókról<br />gyűlölettel emlékezik meg, csak tűrendőknek véleményezi,<br />az áttérő keresztyén h a l á l l a l lakoljon, újzsinagóga-<br />építés, keresztyén szolgatartás, együtt való étkezés<br />és fürdés, ünnepnapon az utczán való megjelenés, végre a<br />sárga folt eltávolítása szigorúan tilos. Sőt még elkülönített<br />lakásokat (ghetto) rendelt a zsidók számára, s mi még<br />több, önmagával jővén ellenmondásba, a zsidók általi orvosoltatást<br />is megtiltotta. Az aragoniai zsidók sorsa sem volt<br />irigylendő. Jayme (I. Jakab) uralkodójuk, kinek birtokai<br />voltak Dél-Francziaországban, Lajos királytól és tanácsosaitól<br />tanulta el a zsidókkal való mostoha bánásmódot. Ezeket<br />a német királyok módjára kamara szolgáinak aljasította le<br />anélkül, hogy megvédte volna. így megengedte, hogy Raymond<br />de P e n j a f o r t e nevű domokos rendi generalis, ki<br />Torquemado előfutárja volt, a zsidók ellen lázítson. Ezen<br />szerzet tanítványa volt Ρ a b 1 ó C h r i s t i a n i kikeresztelkedett<br />zsidó, ki az első ker. hittérítő volt, de mert nem<br />valami nagy eredményt mutatott föl, Raymund arra az ötletre<br />jött, hogy Pabló es az akkori rabbinusi tekintély<br />Nachmani közt vallás-disputatiót rendezzen. Nachmani a<br />királytól meghívót vett (1263), hogy Barcelonába jöjjön ünnepélyes<br />vitatkozásra. Megjelent és mint Filó 1200 évvel<br />előbb méltósággal teljesen képviselte a zsidóságot. Mindjárt<br />kezdetben a királytól gondolatszabadságot kért ki magának,<br />hogy ellenségével szemben hátrányos állása ne legyen.<br />A király megengedte. És midőn de Penjaforte megjegyzé,<br />hogy e szabadsággal ne éljen vissza, viszonza<br />Nachmani, hogy ő is ismeri az illem szabályait. Négy napig<br />tartott a disputatió a király, az ország nagyjai és<br />papjai jelenlétében. Nachmani g y ő z t e s maradt. A király<br />magánkihallgatáson megjegyzé Nachmaninak: soha sem hallottam<br />egy igazságtalan ügyet szellemesebben védelmezni.<br />De a domokosok azt a hírt terjesztették, hogy Pablo Nachnianit<br />annyira sarokba szorítá, hogy ez szégyent vallott. De<br />hogy ez nem felel meg a valónak, onnan is kiderül, mert<br />172<br />a király Nachmanit még egyszer fogadá és ajándékkal megjutalmazva,<br />kegyesen elbocsátá. De Penjaforte nem nyugodott;<br />mi Barcelonában el nem volt érhető az másutt, hol<br />nem áll egy Nachmani jelentőségű vitatkozóval szemben,<br />még is sikerülhet. A királytól tehát Pabló védencze számára<br />äz engedélyt kieszközölte, hogy Aragónia községben<br />folytathassa a disputatiókat, egyúttal utasíttassanak az illető<br />községek, hogy akadályt ne gördítsenek e szándék kivitele<br />elébe (1263).<br />De miután nem valami nyájasan lőn a királyi parancsok<br />daczára Pabló a zsidó községektől fogadva, azért<br />Pabló megváltoztatta taktikáját és Donin példáját követvén,<br />rágalmazásokkal lépett fel a Talmud ellen és IV. Kelemen<br />pápától kérelmezte, hogy a talmud-példányok ismét<br />elkoboztassanak és újból átvizsgáltassanak. A pápa rá állt<br />a kívánságra és 1264. arragoniai püspökhöz bullát intézett<br />ezen ügyben és a király meghagyta, hogy a kifogásolt talmudi<br />helyek áthúzassanak. Ez az e czélból összeült ítélőbíróság<br />által ki is vitetett. Ez volt a domokosok által a<br />Talmudon gyakorolt első c e n s u r a . A domokosok győzelmének<br />csökkentése és az álhírek valótlanságának kiderítése<br />czéljából Nachmani kénytelen volt a nyilvános disputátiót<br />írásba foglalni. Nem titkolt el semmit, azért nem volt mitől<br />félnie, ha a nyilvánosság elé viszi, mit amúgy is nyilvánosan,<br />csakhogy szóbelileg, vitattak. Egy példányt a geronai<br />püspöknek át is küldött. De ez Penjaforte s Pablótól unszolva,<br />rábírta a királyt, hogy Nachmani e miatt felelősségre vonassék.<br />A következmény az volt, hogy Nachmani két évre<br />hazájából száműzetett és vita-irata a tűzhalálra ítéltetett.<br />Azonban a király egy szabadlevelet adott Nachmaninak,<br />mely őt a domokosok henczegései ellenében védte. Ezek<br />ezen szelíd elbánással elégületlenek voltak és panaszt emeltek<br />IV. Kelemen pápánál, ki e miatt a királyt dorgálta és<br />Nachmani megbüntetését sürgette. De Nachmani a királyt<br />zavarától megmenté, mert önkényt elhagyá örökre hazáját,<br />családját és tanítványait, Paläestinába ment, mely után,<br />mint azelőtt gondolat-rokona Jehúda Halevi, epedve sovárkodott.<br />A sors e tekintetben kedvére járt. Paläestinát, melyben<br />pár évvel azelőtt a mongolok garázdálkodtak, teljesen<br />felforgatva, elrombolva találá, zsidók nem lakták, egy-két<br />család kivételével. De Nachmani letelepedésének hírére lassan<br />benépesült a szent város; iskolák, templomok keletkéz173<br />tek. A tanítványok, köztük karaiták, csak úgy özönlöttek<br />hozzá. Még a kabala is ott szedte meg magát, de<br />Nachmani főtörekvése az exegesisre volt irányozva. Paläestinában<br />írta meg, vagy legalább fejezte be, nagyszerű magyarázatát<br />az öt könyvhez, melyet mint egyéb műveit, hazájába<br />gyermekeinek és barátainak elkülde és így Spanyolhon<br />és a szent város közti összeköttetést fentartani segített.<br />Három évig élt Paläestinában, hol 70 éves korában 1270-ben<br />meghalt. Tetemei Chaifában a párisi R. Jechiél sírja mellé<br />temettettek el. Csoda lett volna, mondja Grätz, ha a csodahivő<br />Nachmanihez legenda nem fűződött volna. Ez állítja,<br />hogy tanítványai, kik egy darabig elkísérek Nachmanit,<br />midőn hazáját elhagyá, arra kérték, hogy adjon jelt, mely<br />velők tudassa halálának hírét. Erre azt a jelt adta volna<br />Nachmani, hegy anyja sírköve meg fog repedni, ha ő meghal.<br />Elköltözése utáni 3 évre tanítványai csakugyan a sirkövet<br />megrepedve találták. Nachmani iratainál még nagyobb<br />befolyást gyakorolt tanítványaira személyének tiszteletreméltósága.<br />Tanítványai, köztük a leghíresebb b. Äderet, Nachmani<br />szellemirányának fölényét emelték diadalra a spanyol<br />községekben.<br />Az irodalomtörténet ez időből még egy bibliai magyarázó<br />nevét jegyezte föl. Ez volt a jeruzsálemi Tanchum<br />(élt 1265−80), ki, úgy látszik, Nachmanitól lőn buzdítva.<br />Az egész sz. írást megmagyarázta arab nyelven egyszerű<br />és nyelvtani értelmezéssel. Különben is irodalmilag tevékeny<br />volt, de befolyás nélkül maradt és csak az újabb időben<br />lett úgyszólván felfedezve. Róla alaposan értekezett G-oldziher<br />Ignácz.<br />6. §. Ben Aderet h és Áseri korszaka.<br />Mielőtt a spanyolhoni zsidók történetét tovafűznők,<br />szükséges általános áttekintést adnunk a zsidóknak más országokban<br />való helyzetéről. Ez biz elég sanyarú volt. Első<br />sorban, mint mindig, ha zsid ó ü l d ö zésről van<br />szó, Németország említendő fel. II. Frigyes zsidógyűlölő<br />halála utáni időből Rudolf császár koronázása idejéig a<br />ghibellinek és guelfek súrlódásában a zsidók ezrei lőnek<br />mészárolva; Weissenburg, Magdeburg, Arnstadt, Koblenz,<br />Szinzig, Erfurt voltak a helységek, melyek sok ezer zsidó<br />174<br />vértanú ártatlan vérétől voltak beszennyezve. A nép durva<br />gyűlöletének kitörését táplálták az egyház fejedelmek. Egy<br />nagy egyházgyűlésben, mely Bécsben 1267-ben tartatott<br />meg, III. Incze pápa és utóda zsidó-ellenes rendeletei szentesíttettek.<br />A zsidóknak teljes elválasztása a keresztyénektől<br />étel, ital, mulatság, fürdő és szolgálatban határozat erejére<br />emeltetett. A sárga folt helyett még inkább elrútító ruhadarab,<br />a szögletes hegyes kalap, kényszeríttetett a zsidókra,<br />mi által csak az utczai söpredék gúnyját vonták magukra.<br />Francziaországban a sárga foltot nemcsak a mellen, hanem<br />a hát közepén voltak kénytelenek viselni. Ki ezen megbélyegző<br />jel nélkül mert az utczára lépni, az első megintesre kabátjától<br />fosztatott meg, a m á s o d i k megintésre tíz livre ezüst<br />pénzbírságban marasztaltatott el.<br />Ezen és más intézkedéseket a távoli Magyar- és Lengyelhon<br />zsidóira is akarta a pápa alkalmazni.<br />Ez azonban csak nagy bajjal volt összekötve, mert pl.<br />Magyar o r s z á g b a n a zsidókra IV. Béla idejében még<br />jobban rá voltak szorulva, mint ezen király atyja II. Endre<br />alatt. Mert az ép oly előrelátó, mint erélyes IV-ik Béla,<br />ki a nemesség előjogainak megcsorbítása által számos ellent<br />szerzett magának, csak a zsidók hűségében bízott meg. Ezeket<br />sókamrákban és pénzverdékben elfoglalt állásaikból és<br />haszonbérleti hivatalaikból elbocsátani egyáltalján nem volt<br />hajlandó. Ezt nyájas, de határozott szavakban IX. Gergely<br />pápának tudomására is hozta Béla. A pápa 1239. decz.<br />10-ikén megküldé a feleletet a következőkben: „Különösen<br />kegyelvén neked, megengedem, mint előbb már a portugáli<br />királynak, hogy a királyi jövedelmeket a zsidóknak is adhatod<br />bérletbe, habár a királyhoz méltóbb eljárás lenne keresztyén<br />bérlőkre bízni e jövedelem kezelését.” De a tatárjárás<br />után oly annyira elszegényedett az ország, hogy még<br />csak a szorgalmas és jobb módú zsidók nyújthattak biztosságot<br />a királyi jövedelmek kibérelhetésére. A pénzhiány a<br />tatárjárás után oly nagy volt, hogy még Komárom várát<br />is elzálogosítá Henok zsidónak, kit comesnek, ispánnak neveztek.<br />Utóbb Márta királyné a maga harminczadi jövedelmeit<br />is elzálogosítá Henok fiainak. Részint tehát a zsidók<br />mellőzhetetlenségének, részint Béla szabadelvű kormánykodásának<br />kelle érdemül betudnunk, hogy a zsidók, míg más<br />országokban annyi üldözésnek valának kitéve, M a g y a r o r -<br />s z á g b a n r e n d e z e t t p o l g á r i j o g o k n a k és ki175<br />v á 1 t s á g o k n a k örvendhettek: Béla ugyanis a már<br />két évtizeddel előbb ausztriai Frigyes által 1244-ben megállapított<br />rendeleteket és kiváltságokat elfogadta saját zsidói<br />számára. Ε kiváltság-levél bevezetésében Béla így nyilatkozik:<br />„Akarván, hogy az országunkban létező minden állapotú<br />emberek érezzék kegyelmünket és jóságunkat, az<br />országunkban lévő valamennyi zsidóknak is a következő<br />jogoknak sértetlenül megtartását rendeljük el. A zsidók<br />személye, vagy javai ellen indított perekben keresztény<br />egyedül soha, hanem egy más zsidóval együtt lehessen<br />tanú, kivéve midőn az ügy oly világos, hogy a tanúskodásra<br />és bebizonyításra semmi szükség. Ha keresztény zsidót<br />arról vádol, vagy a kölcsönért neki adott zálogot eltagadja,<br />vagy a zálogért nagyobb váltságot követel, mint a mennyit<br />kölcsönzött, vagy azt állítja, hogy a zálogba adott jószág<br />tőle ellopatott vagy elégett, a zsidó igazolására elég, ha<br />esküvel bizonyítja a vád alaptalanságát. A zsidók egymásközti<br />viszályaiban a városbíró nem ítélhet, e jogot a király<br />magának vagy kanczellárjának tartotta fenn. A keresztény,<br />ki valamely zsidót megsebesített, a törvényes birságon<br />felül, mely a közkincstárt illeti, a sértettnek 12 ezüst girát<br />s gyógyítási költségeit köteles megfizetni; ha csak megveri,<br />de meg nem vérzi, szokás szerint négy gira bírságot fizet;<br />a ki pedig zsidót megöl, méltóképen lakoljon s minden ingó és<br />ingatlan javai foglaltassanak le a király részére. A zsidók<br />megfizetvén a törvényes vámot, minden háborgatás nélkül<br />járhassanak, kelhessenek áruikkal, vámul pedig csak annyit<br />fizessenek mint más polgárai azon városnak, melyben tartózkodnak.<br />Midőn a zsidók halottaikat szokásuk szerint egy helyről<br />másra szállítják, tilos tőlök vámot kizsarolni; a vámos,<br />ki ezt teszi, mint a halott megrablója bünhösztessék. A ki a<br />zsidók iskoláit, zsinagógáit háborgatja, másfél girát köteles<br />fizetni azok bírájának. A birságban elmarasztalt zsidó saját<br />birájának csak 12 dénárt, − az idézetre meg nem jelenő<br />négyet, harmad ízben 26 dénárt fizessen. A zsidó, ki más zsidót<br />sebesít meg, bírájának másfél girát fizet büntetésül. Ha<br />valamely zsidó gyilkosa ki nem tudatik, az, a kire<br />gyanú esik; párbajjal köteles magát kitisztítani. Ha valamely<br />zsidó az ország nagyjainak kötelezvényére vagy jószágára<br />ad kölcsön és ezt bebizonyítani is képes, a jószág kezén<br />maradjon, míg azt valamely keresztény a zálogpénzen ki<br />176<br />nem váltja; de a zsidó, ki ily jószágot tart, semmi hatóságot<br />nem gyakorolhat az ott lakó keresztények fölött. Az<br />egy évnél tovább tartott zálogot, lia a kölcsönzött pénzt értékben<br />meg nem haladja, a zsidó előleges jelentés után a<br />maga bírájánál, eladhatja. − Ha a zálogidő eltelvén, a zálogadó<br />a maga jogát óvással fel nem éleszti, a zálogért a<br />zsidó kérdőre többé nem vonathatik. A zsidót a maga ünnepén<br />nem szabad kényszeríteni a zálogbér felvételére. A ki<br />erőszakosan veszi el zálogát a zsidótól, úgy bűnhődjék, mint<br />a királyi kamara megsértője. Azon városbíró, ki e kiváltságok<br />ellen vét, hivatalát veszítse” (v. ö. Horváth Magyarorsz.<br />történ. I. 437-9.) Ezen, Béla igazság szeretetét és türelmességét<br />a legszebb színben mutató, rendeletek ellen kígyót-békát<br />kiabáltak ugyan a papok, kik (1279. sept, hóban) Budán<br />papi zsinatban a régi ellenséges szellemet élesztették a zsidók<br />ellen. De ez alkalommal nem sikerültek dulakodásaik,<br />mert Béla erős keze védte a zsidókat, kik egy félszázadnál<br />tovább a legnagyobb nyugalomban hábortalanul élvezték a<br />nyert kiváltságokat. Nem oly szerencsések voltak a zsidók a<br />p y r e n ä u s i f é l s z i g e t e n . Ugyan nem valami sokat adott<br />a „bölcs” Alfonzó III-ik Miklós pápa fenyegetésére és Don<br />Zag (Izsák) de Máleát kincstárnokká nevezte ki, azonban<br />miután ez Alfonzóval súrlódásban élő fiától: Don Sanchotól<br />kényszeríttetett a kincstárt átadni, kegyetlenül kivégeztetett<br />és a zsidókra sarczot vetett. Utóda Don Sancho rendszeresítette<br />e sarczokat, a mennyiben évi fizetéssé változtatta<br />meg. A Castiliában élő zsidóknak, kiknek létszáma (850<br />ezer volt) k é t m i l l i ó h é t s z á z n y o l c z v a n e z e r<br />maravedis-t (460 ezer tallért) kelle évi adó fejében fizetniök.<br />De azért a spanyol zsidók, ha nem is éltek oly boldogul,<br />mint a portugáli zsidók III-ik Alfonzó (1248-1279.) és<br />Dinitz (1279-1325.) alatt, úgy mégis legalább pénzáldozatok<br />árán beléletük nyugodt fejlődését megvásárolhatták.<br />Ezen fejlődést hatalmasan előmozdítá az akkori legnagyobb<br />rabbinusi tekintély S a l a m o n b. Á b r a h á m ben Adereth<br />(1235-1310.) Éleseszű, világos felfogású és tiszta jellemű<br />tántoríthatatlan vallás buzgóságú férfiú volt. Tanítói: N a c hm<br />a n i szelídséget és gerundi R. Jona szilárdságát egyesité<br />magában. A Talmud tömkelegei és félreeső zugaiban<br />otthonos volt és a roppant tananyag a spanyol magyarázók<br />és a francia toszafisták értelmezésével együtt ismeretes volt<br />előtte. Ezen nagy talmudanyagot ő még tetemesen gyarapítá<br />177<br />magyarázataival, melyeket sok talmud-részhez írt. Ő szerkesztett<br />továbbá halacha-compendiumot, Thórath Habajitli<br />czím alatt, mely liez, miután azt kortársa a nem különben<br />íeles talmudista Áron b. József Halévi Barcelonából, megbírálta<br />B e d e k H a b a j i t h czímű művében, védelmező magyarázatot<br />toldott: M i s m é r e t h H a b a j i t h czímen.<br />Azonkívül védiratot írt Raymund Martin éles megtámadásai<br />(capistrum Judaeorum és pugio fidei iratai) ellen. Nemkülönben<br />polemizált egy mohammedanus író ellen, ki a zsidókat<br />úgy, mint a keresztyén vallást és izlamot élesen megtámadta<br />volt.<br />Kevésbé nevezhető áldásosnak élénk pártfogása, melylyel<br />az újonnan megindult nagy szellemi harczban, mely<br />Maimuni iratai ellen keletkezett, az antimaimunistákat támogatta.<br />Az új zavargásoknak föltámasztója volt Regensburg<br />és Bécs-Újváros rabbija Mózes b. Chasdaï Taku (vir.)<br />(1250-90), ki betűimádásában nem csak Maimunit, hanem<br />Szádját is, a nagy szellemébresztőt, ellenezte, mert tudományos<br />irányt tört meg. Előtte ezen tudományos férfiak<br />ibn Ézrával és a karaitákkal agyrangúak valának. Takuval<br />egy gondolkodású, sőt nálánál rajongóbb volt kortársa, a<br />franczia és rajnamelléki fiatal kabalista, Salamon P e t i t ,<br />ki életfeladatul tüze ki magának a titoktannal Maimunit elhomályosítani.<br />Nézetét Paläestinában, hová kiköltözött, sikeresen<br />tudta terjeszteni, később Európába visszatérvén,<br />Takuval szövetkezett és a zsidó községekben Maimuni ellen<br />bujtogatott. Németországban a vakbuzgó jámbor zsidókat<br />csakhamar megnyerte antimaimunista nézeteinek, nem úgy<br />O l a s z h o n b a n , hol jeles tudományosan képzett férfiak<br />éltek. Ott éltek a híres talmudisták Jezsaja de Τ r a n i az<br />öregebb, (1232-1270.) tudós fia Dávid és unokája Jezsaja,<br />a fiatalabbik. Rómában tanítottak a nagyhírű szótáríró R.<br />N a t h a n ivadékai: Ábrahám és Jechiel dei M a n z i. Az<br />előbbi fia, Zidkija, a Sibole Haleket rituális gyűjtemény<br />szerzője. Igen nevezetes maimunista volt H i 11 e 1 Veronából<br />(1220−1295.) gerundi R. Jóna tanítványa. Ez különösen<br />. buzgólkodott falamon Petit rajongó ellen és egy zsinatnak<br />Alexandriába való összeillését hozta javaslatba, mely alaposan<br />vitassa, ha vajjon Maimuni iratai vallásellenes nézeteket<br />tartalmaznak-e, vagy nem?<br />Ha igen, akkor vonják el azokat a közhasználat elől;<br />ha nem, akkor vessék magokat a német zsidó tudósok is a<br />178<br />zsinat véleményének alája. Salamon Petitet azonkívül erősen<br />megtámadta J i s a ï ben Chi s ki j a , kinek „exilarch” czím<br />alatt nagy befolyása volt a keleti zsidókra. Úgy szintén a<br />mosuli exilarcha D a v i d b. D á n i e l , a Tigrisen túli zsidók<br />tekintélye, Salamont átokkal fenyegeté (1289), lia ez<br />fondorkodni meg nem szűnik. Ábrahám Maimuni fia: Dávid<br />sem volt tétlen és nagyatyja melletti pártfogásra szólította<br />fel a keleti községeket. Ezen közös közreműködés által,<br />melyben még a Szafeti rabbi Mózes b. Jehuda Hakohen és<br />a bagdadi rabbi Sámuel Kohen b. Dániel vőnek jelentékeny<br />részt, Salamon Petitet ártalmatlanná tevék és Maimuni<br />iratait új diadalra emelték.<br />7. §. Rudolf habsburgi császár. R. Méir Rothenburg. Az<br />angol zsidók. Saad Addaula.<br />Míg a keleti zsidók Maimuni iratai dicsőítésére, daczés<br />védszövetséget kötöttek Salamon Petit ellen, addig a német<br />zsidóknak, kik a kitört szellemi harcz indító okai voltak,<br />nem volt idejök a harcz befejezését nyugodtan bevárni.<br />Nagy vész volt készülőben, mely a habsburgi ház megalapítója<br />Rudolf császár alatt ki is tört. Ez a császár, ki a<br />dicső habsburgház alapítója volt, eleinte jól bánt a zsidókkal.<br />A zsidók nagyban támogatták pénzbeli segélylyel a<br />szegény lovagot. így Amsel Oppenheimer tetemes pénzösszeget<br />kölcsönzött Rudolfnak. Meg is erősítette a regensburgi<br />község rég élvezett abbeli kiváltságát, hogy saját törvényszolgáltatással<br />bírjon polgári, jogi és pénzbeli kérdésekben.<br />De másrészt megtiltotta a regensburgi zsidóknak, hogy a<br />húsvét héten ne merészeljenek kilépni az utczákra. Úgyszintén<br />megerősíté az ausztriai Frigyes által szerzett és<br />IV. Béla által foganatosított zsidó alapszabályokat, de egy<br />évvel később ismét megszorítá a zsidók jogait. IV. Incze<br />körrendeletét, melyben meghazudtolta ama rágalmat, mintha<br />a zsidóknak keresztyén vérre lenne szertartás czéljából<br />szükségök, megerősíté; úgyszintén X. Gergely pápa abbeli<br />rendeletét, hogy tilos karhatalommal a zsidókat kikereszteltetni.<br />Mindezt helyben hagyá Rudolf, mindazonáltal a nemsokára<br />bekövetkezett zsidó mészárlást és erőszakos kikeresztelkedést<br />nem bünteté meg elég szigorúan. A mainzi<br />(1283), bacharachi (1285), boppárdi (1286) zsidó üldözések<br />tömeges kivándorlásra késztetek a zsidókat Mainzból, Vorms179<br />ból, Speierból és Oppenheimből. A kivándorlók élén volt az<br />akkori nagy talmud tekintély rothenburgi R. Méir b. Βaruch,<br />ki még a toszafista iskola lealkonyodó napjának sugaraiban<br />tükröződék és Sámuel b. Morei, a bécsi rabbi<br />I z s á k Or Z a r u a tanítványa volt. 1286-ik év tavaszán<br />vándorolt ki, hogy Syriának vegye útját. Kelet felé volt a<br />kivándorlók czélja irányozva, mert egy nagy befolyású,<br />előkelő hitsorsosuk vonta magára a zsidók figyelmét. Ez<br />volt a mongol khán legmeghittebb barátja, majd megrettegett<br />pénzügyére, ki szigorú, de szerencsés pénzkezelése által a nagy<br />mongol birodalom királyi jövedelmeit szervezte. Ε hatalmas<br />hitsorsosuk közelébe iparkodtak jutni a kivándorlók, mert<br />hírét vették annak, hogy mennyire pártolja a tudósokat és<br />az ügyefogyott szegény zsidókat.<br />R. Méir b. Baruch is övéivel valószínűleg hozzá készült<br />menni és már Lombardiáig jutott, midőn itt a balsors<br />elérte. Egy kikeresztelkedett zsidó ugyanis a baseli püspökkel<br />ezen városon keresztül utazván, megismeré R. Méirt,<br />ki a püspök parancsára elfogatván, Ensisheimban (Elszászban)<br />tömlöczbe vettetett (1286. Tamuz 4-én). Azonban<br />Rudolf nem azért vitette oda, mert személyesen akará megbüntetni,<br />hanem mert a nagy zsidó tekintély letartóztatásával<br />a zsidó kivándorlókat is remélte ez által visszatartani,<br />miáltal további pénzforrását hitte visszanyerni. R. Méirnek<br />szabad mozgást engedett Ensisheimban, hol nyilvánosan taníthatott<br />és rabbinusi teendőit végezhette; csak távozásában<br />akadályoztatott. A német zsidók nem nyugodhattak meg<br />híres tanítójuk házi fogságban való tartásában és küldöttséget<br />menesztettek Rudolfhoz (1288), felajánlván neki<br />2000 márkát ezüstben, ha híres tanítójukat szabad lábra<br />bocsátandja és a boppárdi zsidó gyilkosokat megbüntetendi.<br />Ez utóbbira hajlandó volt és a boppardiakat el is ítélte<br />2000 márka fizetésére, de R. Méirt nem bocsátotta szabadon,<br />vagy mert több pénzt akart kicsikarni, vagy mint<br />állítják, mert R. Méir vonakodott volna önkénytelen letartóztatási<br />helyét elhagyni, attól tartván, hogy példát szolgáltat<br />más egyéb rabbiknak pénzzsarolás czéljából történendő<br />letartóztatására. Öt évig élt R. Méir Ensisheimban<br />számtalan (3000) kérdésre adván választ a világ minden községének,<br />azonkívül nagy hallgató kör előtt tanítván. Halála<br />után Rudolf utódai a hullát még 13 évig nem engedték<br />eltemetni, míg egy gyermektelennek, Szüszkind Sándor<br />180<br />Wimpffennek Frankfurtból sikerült nagy összeg árán megvásárolni<br />a hullát, melyet Vormsban eltakaríttatott, egyediili<br />jutalmul saját csontjainak a híres tanító mellett való<br />eltemettetését kérvén ki magának.<br />Ezen időben az a n g o l z s i d ó k a t nagy csapás érte.<br />Ott is csak roppant pénz áldozatok árán tudták nyugalmukat<br />megvásárolni. Mindazonáltal a domokos rendű szerzetesek<br />elkeseríték a zsidók életét. A régi hazugságok és rágalmak<br />utálatig ismételtettek az 1287. apil. 16-án Exeterben<br />egybehívott egyházgyülekezeten. 14 nappal később<br />(május 2-án) Edward király a zsidókat gyermekeikkel, nejeikkel<br />fogságra ítélte és ezek csak nagy pénzmennyiséggel<br />válthatták: meg szabadságukat. Három évvel később (1290)<br />az országgyűlés előleges megkérdése nélkül a király parancsot<br />ada, hogy Angolhon összes zsidói száműzessenek,<br />nov. 1-éig eladhassák holmijokat, ki ezen idő elteltével<br />még angol földön időznék, az felakasztassék. De ezt megelőzőleg<br />köteleztettek visszaállítani keresztyén adósaiknak<br />a tőlük vett zálogot. Tán nem is nagyon búslakodtak ezen<br />vérparancs vételénél, a sanyargatások amúgy is már elérték<br />tetőpontjukat. Edward még elég emberségesen bánt el a<br />tekintetben, hogy meghagyá, miszerint a kivándorló zsidók<br />elé akadályt ne gördítsenek, hogy ki ne fosztogassák. Jóllehet<br />a határidő csak nov. 1-én telt le, mégis már októb.<br />19-én hagyták el az angol zsidók számszerént 16,511-en az<br />országot, melyet elődeik több mint négyszáz évig laktak.<br />Az ingatlanok, melyeken túladni nem voltak képesek, a király<br />javára lefoglaltattak. A király parancsa daczára a<br />kivándorlók mindennemű sanyargatásoknak voltak kitéve.<br />Egy hajó-kormányzó szándékosan zátonyra vezeté a hajón<br />levőket, hol őket kiszállni készteté, míg ő legényeivel tovahajózott,<br />a. szerencsétleneket gúnyolván „Mózes, ki már egyszer<br />a tenger vizén keresztül vezeté Izraelt száraz lábon,<br />most is mutassa be hatalmát.” A szerencsétlenek az ár<br />martalékai lettek. − A gascogni zsidók is azon időben<br />száműzettek, mert szintén az angol kormány fenhatósága<br />alatt állottak. A kiűzettek a közeli Frahcziaországba menekültek.<br />Itt kezdetben IV. Fülöptől (a széptől) felvétettek,<br />de 1291. kiűzettek. A vándorbothoz nyúlók égy része Némethonba,<br />más része Éjszak-Spanyolhonba menekült.<br />M i n t h a a szerencsétlenség Jákob községét szemelte<br />volna ki czéltábláúl ezen időben, az ázsiai zsidókra is szo181<br />morú napok következtek be, mert Saad-Addaula, kire a keleti<br />zsidók oly büszkék voltak, és ki hitsorsosinak védangyala<br />volt, Argun khán megbetegedésével 1290. összeesküvés áldozata<br />lett. Az arabok a zsidókra rohantak, rajtok megtorolván,<br />mit a mongoloktól szenvedtek. Két hónappal később<br />Akkó, mely rövidre azelőtt Salamon Petit által lőn fellázítva<br />a maimonisták ellen, az aegypt. szultán Almalek Alasraf<br />által földúlatott, midőn sok zsidó megöletett, sok fogságraj<br />került, köztük egy rajongó, csaknem istenített kabalista<br />Izsák, Akkóból.<br />8. §. A Kabdia, Zohár. A tudomány üldözése.<br />A titoktan (kabala), mely eddigelé szerényen, lépett<br />föl Ben-Adereth idejében zavarba kezdette hozni a gondolkodók-,<br />vagy jobban, a gondolat nélküli tudósok fejét. Már oly<br />tekintélynek örvendett, hogy egy író, Β a c h j a b. A s e r<br />egyik exegetikus művében (1291.) már kabalistikus magyarázatokat<br />szőtt észszerű biblia értelmezései közé. Különös<br />fontosságot nyert Toledóban a titoktan, mióta Todrosz b. József<br />Halevi (1234-1304.) hű pártolója lett. Todrosz unoka-,<br />öcscse volt ama Méir Abulafiának, ki már Maimuni életében,<br />ennek ellenzője volt. Komoly tanulmány tárgyává tették a<br />kabalát továbbá: Izsák b. Ábrahám ibn L a t i f vagy<br />Allatif (1220-1290.), Ábrahám b. Samuel A b u 1 a f i a<br />(1240-129,1.) és ennek tanítványa József b. Ábrahám Gik<br />a t i 1 1 a (mgh. 1305.). De mindezeket fölülmúlta Mózes<br />b. Sem Tob. de Leon (1250-4305.). Tudomány- és alaposságra<br />ugyan nem versenyezhetett Abulafiával, de egyben<br />fölülmúlta őt és elődeit: a képességben, melylyel folyékonyan<br />írt aram nyelven, az úgynevezett talmudi idiómban.<br />Ügyesen tudta továbbá kezelni a bibliai szöveget. Könnyelmű,<br />pazar s vándoréletű volt. Eleinte saját neve alatt írdogált<br />(1285.) a szentírási, törvények czélzatai- és indokolásairól.<br />Három évvel később ugyancsak saját neve alatt másik könyvet<br />tett közzé, mely már kabalistikus színezetű volt. és a.<br />vallásbölcsészek ellen volt intézve. Majd egy harmadik mű<br />is látott napvilágot, melyben csak a régi kabalistikusi gondolatokat<br />frisíté föl. De látván, hogy aránylag csak kevés<br />befolyást tud kivívni és kevés pénzt tud szerezni műveivel,<br />arra az ötletre jött, hogy saját nézeteit egy híres ősrégi tekintély<br />nevében hirdesse, illetőleg ezen tekintély szerzője<br />182<br />által szerepeltesse. A könnyű hiszeműségben bízva, nemcsak<br />homályos hangzású és kétes létezésű auctorokat emleget,<br />mint R. Chamai, R. Kasisa, R. Nehorai, hanem még misnahaggadai<br />színezetű idézeteket koholt. Ezen kaldäus (aramäus)<br />nyelven és homályos kitételekben dús irályban beszéltett egy<br />ősrégi misnatekintélyt, kiről némileg fel lehete tenni, hogy<br />életrajzi története távoli szempontúi szolgálhat a titokszerű<br />tanoknak. Ezen tekintély volt ama R. Simon b. Jochai, ki<br />fiával a római üldözések elől barlangba menekült és ott 13<br />évig élt. A külvilágtól elzárkózott magányában, vajjon mivel<br />foglalatoskodott R. Simon b. Jochai, ha nem a titoktannal?<br />Így jött létre a kabalistikus mű Zohar (fény),<br />melyben R. Simon, mint szerző, hallgatói körében kifejti a<br />mystikus tantételek szövevényes rendszerét. Ez a könyv sok<br />századon át uralta a zavarosban halászok gondolatkörét és<br />részben most is még itt-ott szent könyvnek, magasabb kinyilatkoztatásnak<br />tartatik és melyből a rejtélyszövők, sőt a<br />keresztyénség, de még a spinozismus, a hitetlenség is, mint<br />mindmegannyinak kútforrásából, meríttették. Ezen mű voltaképen<br />három főrészből áll: a tulajdonképeni „Zohár”-ból,<br />a hű „ p á s z t o r b ó l ” (Raaja mehemno) és a „ t i t k o k<br />k ö n y v é b ő l ” (Midrás Neelam.) Jóformán kezdet és bevégzés<br />nélkül, gondolategység és rendszer nélkül bajosan<br />lehet tartalmát és tendentiáját körvonalozni, nem tudhatni,<br />ha vajjon vallásbölcselkedő commentar, vagy kabalistikus<br />szónoklat-gyűjtemény-e? A Zohár vagyis az álszerző R. Simon<br />b. Jochai Midrása megjelenésével a kabalisták közt<br />nagy mozgás keletkezett. Mohón nyelték el a magasabb kinyilatkoztatás<br />tanait. Mózes de Leont elhalmozták rendeletekkel,<br />hogy e Midrás másolatát eszközölje. Arra a kérdésre,<br />hogy honnan jött egyszerre napvilágra egy terjedelmes mű,<br />melynek szerzőjéről ugyan tudták, hogy híres tannaita, s<br />halacha-magyarázó, de egyebet nem tudtak, akkor erre a<br />felelet az volt, hogy a könyvet Nachmani fedezte volna fel<br />Paläestinában, hogy ő küldte volna meg fiának Cataloniába<br />és egy s z é l v é s z által Aragóniába és Valenciába vitetett,<br />míg Mózes de Leon kezébe került, ki az eredeti egyedüli<br />birtokosa. Ha itt-ott kétely támadt is e rendkívüli írás rögtöni<br />föltűnése fölött, akkor mégis maga az írás, mint a<br />tiszta kabala tan mély kútforrásaként ismertetett el. Voltak,<br />kik e könyv keletkezését úgy is fejtegették, hogy jólehet<br />Mózes de Leon írta legyen, ámde nem a maga fejéből, hanem<br />183<br />egy isteni ihletség után. József Abulafia, Todrosz fia, a kabbalista,<br />próbára akarta tenni Mózes de Leont és ezt kérvekérte,<br />hogy másolna le egy füzetet, melynek a már elküldött<br />füzettel való összehasonlításából akart a netáni hamisságra<br />következtetni. De Mózes de Leon óvatos volt és megtagadta<br />kérését. A fent nevezett Izsák, Akkóból, ki a közmészárlás<br />alkalmával megszökött és Spanyolhonba menekült, kíváncsi<br />volt azt a kéziratot látni, melynek létezéséről neki, a született<br />paläestinainak és a kinek Nachmani tanítványaival<br />elegendő alkalma volt társalogni, sejtelme sem volt. Valadolid<br />városban Mózes de Leonnal találkozván, ez utóbbitól<br />kérve-kérte az eredeti Zohár megtekintését, de Mózes de<br />Leon esküvel erősité, hogy az eredeti házában Avilában vagyon.<br />De haza utaztában Mózes de Leon meghalt Arevalóban.<br />(1305). Most kiderült a koholmány. Nagy pénzígéretek<br />után kivallották ugyanis Mózes de Leon özvegye ,,és<br />leánya, hogy Mózes de Leon sohasem bírt az eredetivel,<br />hanem könyvét fejéből koholta. Azt is bevallá<br />özvegye, hogy csak nyerészkedési czélokból tette közzé férje,<br />a Zohárnak R. Simon b. Jochai neve alatti művét, mert<br />saját nevén kelendőségnek aligha örvendett volna a könyv.<br />Noha ez utón a csalás nyilvánossá lett, mégis a könyv tartá<br />magát, mert a kabalisták örültek, hogy végre alakot nyert<br />zavaros tanuk rendszertelensége. Az akkori tudományos férfiak,<br />mint: Sem Tob Falakéra (1225-1290.) és Izsák<br />Albalag (1292-94.) nem voltak oly tömkelegbontó tehetségek,<br />hogy bölcselmi fölényükkel ellensúlyozhatták volna a<br />kabalisták képzelgéseit. Ezen kabalistikus áltudományosság<br />színhelye Perpignan volt. De szaktudományos talmudisták<br />is éltek ott, így p. o. Don Yidal Menahem Meïri<br />(1243-1317-20.), ki ha nem is volt úttörő tehetség, akkor<br />mégis a szellemet ölő betűimádás nagy ellene volt. Mint<br />tiszta és józan irályában, úgy gondolkozásában és nagyhírű<br />talmudértelmezésében a rendszeres s módszeres nézetnek volt<br />szép példája. Nem ilyen irányú és gondolkozású volt kortársa<br />Abba Mari b. Mózes Montpellierből (vagyis spanyol<br />nevén Don Astruc En Durán de Lünel). Ha nem is nevezhető<br />tudatlannak (ő ugyanis Maimuni nagy tisztelője volt)<br />úgy mégis a zsidóságot Nachmani s felfogásának nézőpontja-,<br />hói ítélte meg, mit mindenkire akart ráerőszakolni, az ettől<br />eltérőt pedig eretneknek nyilvánítá. Különösen elkeseredett<br />volt Lévi b. Chajjim iránt Villefrancheból (megh. 1306.), ki<br />184<br />bölcselkedő nézeteinek nagy ellensége volt. Minthogy azonban<br />ellene és elvtársai ellen föllépni nem merészkedett, Ben<br />Adereth tekintélyét hívta föl segítségül.<br />Noha e barceloni tudósnak a szabadelvűség és bölcselkedő<br />irány nem volt ínyére, úgy még sem kívánt személyesen<br />a sorompók elé lépni, hanem rosszalás nyilvánítása mellett<br />Abba Marit serkenté, hogy pártjával tömörüljön, a<br />Szédelgő irányt leküzdendő. Don Bonafoux és Don Crescas<br />Vidál fivérek erélyesen támogatták Abba Marit és abban a<br />javaslatban állapodtak meg, hogy a zsidó tudományokkal<br />úgy, mint a profán tárgyak tanulmányozásával való foglalkozás,<br />csak a harmincz éves életkorúnak engedtessék meg.<br />Ben Aderethnek nem maradt más hátra, mint Lévi-t<br />Villefrancheból üldözni, miután ő volt a szabadelvű irány<br />értelmi kezdeményezője. Abba Mari fölbátorítva Ben Adereth<br />segédkezése által, még egy lépéssel tovább ment és a tekintélyes<br />montpellieri község nevében hirdette a szabad tudománynyal<br />való foglalkozás tilalmát. Ez azonban nem kis<br />szálka volt a nevezett község tudományápoló tagjai szemében.<br />„Első sorban Jákob b. Machir Tibbon (a keresztyén<br />körökben Don Pro fiát név alatt ismeretes) (1312-1322)<br />szegült Abba Mari tudományüldözői czélzatai ellen, fennen<br />hirdetvén, hogy Abba Mari a montpellieri Salamon példáját<br />követi és Maimuni iratai ellen akar lázítani. A Tibbonidák<br />ezért Ben Adereth és a barceloni községhez erélyes hangú<br />körrendeleteket intéztek és intek őket, hogy az egyenetlenség<br />és eretnekség nyilvánításának ne szolgáljanak okozóiul.<br />A kölcsönös vádaskodás nagy elkeserítést szült és Ben Adereth,<br />a ki tudta, hogy szavazatától függ a döntő elhatározás,<br />tétovázott az utolsó szót ez ügyben kimondani. Míg a vitatkozások<br />folytak, hogy vajjon a tudományokkal való foglalkozás<br />megengedhető-e vagy tilos, addig Németországból<br />az üldözések miatt Spanyolhonba kivándorolt Aseri az ítélet<br />mérlegserpenyőjében súlyosan latba eső szavazatát tette le, mely<br />a kérdést eldönté és pedig a művelődésérdek e l l e n é b e n .<br />9. §. Rindfleisch üldözése. Aseri. A pártok.<br />Aser ben Jechiél (1250−1327), a rajnamellékről,<br />nagy talmud elődök utóda volt. Atyja nem csak nagy talmudtudós,<br />hanem oly benső vallásosságú is volt, hogy a<br />monda dicsőítése hozzá fűződött. Mint rothenburgi R. Méir<br />nagy tekintélyű tanítványa, a toszafistak talmudalaposságát<br />185<br />a rendszeresítő tehetséggel egyesíté. Nagy tanítója halála<br />után Aseri Némethon legtekintélyesebb tudósai közé soroltatott.<br />− Idejében a gyűlölet vad dühének új kitörése sok<br />ezer zsidónak halálának, s nyomorúságának lón okozójává,<br />mely nyomorúság a keresztes hadjárat iszonyait még jóval<br />fölülmúlta. Naszaui Adolf és az osztrák Albert közti trónvillongások<br />igen alkalmas ürügyül szolgálhattak a zsidók<br />ellen való föllépésre. Ilyen ürügy volt azon álhír terjesztése,<br />hogy a röttingeni zsidók szent ostyát loptak volna és azt<br />megőrölték volna, melyből vér csurgott. Egy nemes, névszerint<br />Rindfleisch, legott szervezte csapatait, ezeknek hírdetvén,<br />hogy az ég őt boszúra hívta volna föl a megrögzött<br />zsidók ellen. Röttingenből (1298. ápril hó 20-án) a<br />vérengző csapat útnak indult és városról városra történt<br />előnyomulásuk közben a kezük ügyébe került zsidókat mind<br />lemészárolták, a mennyiben ugyanis a kereszténység felvételére<br />nem vállalkoztak. Würzburg nagy községe teljesen<br />fölkonczoltatott (Ab 12-én). Nem jobb sorsban részesültek a<br />nürnbergiek (Ab hó 22-én), köztük Aseri rokona és tanulótársa<br />Mordechai ben Hillél, becses talmudmagyarázati gyűjtemény<br />szerzője, feleségével és öt gyermekével vértanúságot<br />szenvedett. Bajorhonban csak Regensburg és Augsburg kerülték<br />ki a lemészárlást. A véres üldözés, mely Austriáig<br />hatott, több mint 140 községet ért és fél év alatt 100,000<br />zsidó életét oltotta ki. − Némethon összes zsidósága biztos<br />halálra tartá magát készen, s ki tudja, ha nem ez lett<br />volna-e osztályrészök, ha Naszaui Adolf halálával nem jutott<br />volna Albert a trónra. Ezen habsburgi császár a<br />vérig üldözött zsidókat pártfogásába vette már azért is, hogy<br />a „kamaraszolgák” pénzbeli károsítása által a fiskus is tetemes<br />károkat szenvedett. Aseri a zűrzavarban otthonosnak<br />nem érezvén magát, noha veszélytől nem kelle tartania,<br />habár, mint mondják, (de bebizonyítva nincs,) tőle kérte<br />volna a császár rothenburgi R. Méirért a váltságdíjat, oda<br />hagyá hazáját és Toledóba költözött ki 8 fiával és unokáival<br />(1305). A toledói község a már akkor hírneves nagy talmudtudóst<br />örömmel fogadta és rabbijává nevezte ki. Aseri<br />nem titkolta el a tudomány iránti ellenszenvét. Nem érthette,<br />hogy tudtak déli Francziaország és Spanyolhon jámbor zsidói<br />is a tudománynyal foglalkozni, nyíltan köszönetet mondott<br />az Istennek, hogy a tudomány megrontásától megőrizte.<br />Szemében még Ben Adereth is félig-meddig szabadelvűnek tűnt<br />186<br />el. Aseriben Abba Mari emberére talált, sőt még<br />magát felülmúlva látta, mert Aseri még az érett korban sem<br />ajánlotta a tudományokkal való foglalkozást. Abba Mari és<br />narbonni R. Kalonymus fogalmazták a vádiratot, mely szerint<br />a természettudományi és bölcselmi könyvek olvasása tilosnak<br />nyilváníttatott. Ben Adereth most már nem tétovázott,<br />hanem erélyesen lépett föl a tudomány üldözésére és 1305.<br />Ab 4-én ünnepélyes átkot mondott ki a tudományokkal foglalkozókra,<br />jelesül azokra, kik 25 év alóli életkorukban valamely<br />tudományos iratot átolvasni merészkednének. A bölcsészeti<br />írásmagyarázók külön átokkal sújtassanak, irataik pedig<br />elégettessenek. A barcelóni község által kimondott átok fogalmazását<br />egyéb községekbe is elküldöttek, de Jákob ben<br />Machir Profatius és hívei ellenátokkal sújtották mindazokat,<br />kik a tudományt üldözik. A montpellierbeliek ezen<br />ellenátka a barceloniakat és különösen Abba Marit<br />zavarba hozta, de Ben Adereth is meghökkent, különösen,<br />midőn egy fiatal tudós és költő Jedaja En-Bonet ben Ábrahám<br />Bedarési (1280−1340) szépen fogalmazott köriratban<br />a tudományellenségek félszegségeit és vádaskodásait megtámadta<br />és nevetségessé tette.<br />Míg a két párt súrlódásai folytak, addig a franczia<br />zsidók feje fölött vészfelhők tornyosultak. A szellemi tusát<br />hallatlan nyomorgatások némították el: a zsidók Francziaországból<br />kiűzettek.<br />10. §. A francziaországi zsidók kiűzetése. A szellemi tusa<br />megújulása.<br />IV. Fülöp a „szép” jelzővel, egyike volt ama királyoknak,<br />kik a kegyetlen zsarnokságot meghonosították Európában.<br />Előleges fenyegetés nélkül a titok leple alatt méghagyá<br />országa magas és alárendelt hivatalnokainak, hogy az<br />ország zsidói kivétel nélkül egy és ugyanazon napon száműzessenek.<br />1306. Ab. 10-én sokan tömlöczbe vettettek és szigorúan<br />utasíttattak, hogy egy hónap leforgása alatt távozzanak az<br />országból vagyonuk hátrahagyásával. Csak ez utóbbira czélzott<br />a király kapzsisága, melyről a gúny-költemények utonútfélen<br />énekelték, hogy „a csirke a fazékban nem biztos a<br />király körmei előtt.” − 1306. szept. havában valami<br />100,000-en űzettek ki kegyetlenül Francziaországból. A<br />187<br />zsidó tudomány és a toszafisták városai: Troyes, Paris,<br />Sens, Chinon pusztákká lőnek, az iskolai és zsinagógai helyiségek<br />potom áron adattak vagy ajándékoztattak el. A<br />hátrahagyott vagyon szekereken vitetett a király kincstárába.<br />Az adósság behajtása végett a király egy néhány<br />előkelő zsidót ismét visszahívott, de nem sokára újból elkergetett.<br />Esztori Parchon, Áron Kohen és különösen a költő<br />Jedaja Bedarési ( Bechinat Olom híres művében) szívrepesztő<br />módon ecsetelték a földi mulandóság és a bekövetkezett nyomor<br />kínjait. Eleázár b. József Chinonból fivéreivel ez alkalommal<br />martyrságot szenvedett. Az elűzöttek elszéledtek<br />minden világrész felé. Egy rész azonban a franczia határon<br />tartózkodék a visszahivatás reményében. Nem is csalatkoztak;<br />visszahivattak, de − rövid időre ismét kiűzettek. Egy<br />része ezen harmadszor kiűzetteknek Perpignában telepedett<br />le. Oda kerültek a Tibbonidák és Abba Mari is. Magától<br />értetődik, hogy a régi villongás újból kitört, különösen,<br />midőn Ben Adereth halála után (1310) a határozottabb és<br />buzgóbb Aseri fiaival együtt uralta a helyzetet. Aseri türelmetlensége<br />segédkezet nyert Jehuda b. Izsák ibn Yikár<br />által, ki Aseri tisztelője, a fiatal castiliai király, Don Juan<br />Emanuel, udvarában előkelő állást foglalt el. Ezen ibn Vikár-<br />t jellemzi, hogy egy arab nyelven káromkodó zsidónak<br />nyelvét, egy zsidó leánynak erkölcsi kihágás miatt orrát<br />vágatta le − és ezen büntetést Aseri helyben hagyta. A<br />délspanyolhoni és castiliai zsidók még akkor nyugalomban<br />éltek és egymás iránti türelmetlenségeket gyakorolhatták.<br />Nem úgy Francziaországban, hol a zsidók 9 évvel száműzetésük<br />után (1315) X. Lajos által ismét visszahivatván,<br />számosan letelepedtek. X. Lajos halála után fivére V. Fülöp<br />védte ugyan a zsidókat, de a nép fanatismusa erősebb volt<br />a királyi parancsolatok írott malasztjánál. Ez mutatkozott<br />szembeszökő módon 1320. és 1321. években, midőn a<br />pásztorüldözések és a b é l p o k l o s o k ü ldözése<br />(gezéroth háróim és gezéroth hámeczauroim) leírhatatlan nyomort<br />hoztak a franczia és éjszak-spanyol zsidókra Egy<br />pásztor ugyanis fölizgatott képzelgésében galambot látott<br />almában, mely körülrepdeste fejét s miután utána nyúlni<br />akart, szép hölgygyé változott át, ki kinyilatkoztatá, hogy<br />új keresztes sereget toborozzon össze. A buta nép ezen babonás<br />mende-mondának hitelt adott és a keresztesek oly<br />188<br />jelentékeny számmal csoportosultak össze, hogy rövid időben<br />40000-re rúgott a pásztorkeresztesek létszáma. Ezek<br />is, mint az előbbi keresztesek, a zsidóüldözésen kezdték meg<br />a jeruzsálemi szent sir fölszabadítását, 120 zsidó községnél<br />többet koncolván föl. Egy évvel később más nyomor érte<br />a zsidókat, midőn ugyanis egy bélpoklos, hogy magát és<br />bajtársai szenvedéseit, és a miatt, mivel hogy a társadalomból<br />kirekesztetett, megboszulja, több kutat mérgezett meg és ez<br />által több ember halálának lőn okozója. Ezután ugyanazon<br />bélpoklos azt a vallomást tévé, hogy ezen kútmérgezés a<br />zsidók tanácsára történt, mely rágalmat nemcsak a nép, hanem<br />V. Fülöp is elhitt. Ezen új nyomor sok ezer zsidónak<br />halálát vonta maga után. Kik életben maradtak, vagy ki<br />nem keresztelkedtek, nagy sarcz lefizetésére kényszeríttettek.<br />Azon évben a római zsidókat is vész fenyegette, inert XXII.<br />János pápa nővére, Sangisa, arról rágalmazta a zsidókat,<br />hogy egy processio alkalmával a crucifixet kigúnyolták volna.<br />A pápa erre az összes zsidók kiűzését határozta el, de<br />mégis sikerült a zsidókedvelő anjoui Róbert király közbenjárásával<br />és 20,000 aranyból álló becsületajándékkal, melylyel<br />a pápa nővére haragját csillapították le, a vészt elhárítani.<br />A római zsidók helyzete ez időben igen kedvező lévén,<br />a tudomány és költészet virágzásnak indult. Ezen tudományos<br />törekvéseknek köszönjük, hogy Maimuni misna-commentárja,<br />mely csak részben volt ibn Tibbon és Alcharizitól<br />héber forditásban meg, egészen lefordíttatott, mert a római<br />község ben Aderethez fordulván, ez a fordítási munkában<br />arab és héber nyelvben jártas tudósokat serkentett fel, mint:<br />József ibn Alfiial, Jákob Abbászi, Salamon b. Jákob és<br />Nathanel ibn Almali orvosokat.<br />Később a bőtudományú és arabot is alaposan értő II.<br />Kalonymus b. Kalonymus, ki anjoui Róbert nagy kegyében<br />állott, Délfrancziaországl ól Rómába tette át lakását. Kalonymus<br />híres műve „Eben Bochan,” nevezetes korrajz, úgy<br />szintén „Maszecheth purim” gunyoros mulattató olvasmány,<br />de komolyabb müve is van, ez az arabból lefordított „Iggereth<br />báálé Chajjim.” Kortársai közt legnevezetesebb költő<br />volt Immanuel b. Salamon Romi (1265-1330), ki utánozza<br />az arab makámeket és rendkívüli ügyességgel kezeli a héber<br />nyelvészetet. „Machbereth” híres művének utolsó fejezete:<br />paradicsom és pokol, állítólag barátja Dante „divina comoediá”-<br />jának élezés utánzata. Ez időbeli nevezetes olasz<br />189<br />zsidó költő volt még Jehuda Siciliano, míg Leone „Romano<br />és Semarja Ikriti bölcselkedő írók voltak.<br />Hírnévre tettek szert ez időben a karaita írók Izrael<br />b. Sámuel Maghrebi (1300−1324) és az idősebb Áron ben<br />József (1270−1300) konstantinápolyi orvos. Ez időben a<br />karaiták Paläestinában nem éltek oly nagy elkeseredettségben<br />a rabbinitákkal, sőt a Provenceből száműzött és Palaestinába<br />költözött Esztóri Parcbi a karaitákat eltévedt zsidóknak<br />tartja, kiket kell, hogy közel hozzanak, nem pedig<br />eltaszítsanak.<br />11. §. Az Aseridek és Gersonides kora.<br />A szent föld, a mameluk szultán Naszir Mohammed<br />hosszú, de szelíd kormánya alatt (1299-1341.), ismét benépesedett<br />tudósokkal. Ezen időből valók rothenburgi R. Méir<br />tanítványa Ábrahám, a kabalista R. Chananel ibn Askara és<br />a nevezetesebb Sem-Tob b. Ábrahám ibn Gaon (1283-1339.),<br />Izsák b. József Chelo, Méir b. Izsák ibn Aldabi (Aseri<br />unokája). Mindezek Paläestinában békés nyugalomban éltek,<br />nem különben zavartalan volt akkor a castiliai zsidók helyzete,<br />az értelmes XI. Alfonzó király alatt, kinek kedvenczei<br />voltak Ecija-beli Don József ibn Benveniste és Sámuel<br />ibn Vikár. Azonban Abner Burgosból egy kikeresztelkedett<br />zsidó (ismeretes Alfonzó Burgensis név alatt), továbbá Gonzaló<br />Martinez, egy az alsó rétegekből fölemelkedett befolyásos<br />hivatalnok, sok ellenségeskedést szítottak à zsidók ellen.<br />Ez utóbbi Alfonzó két meghitt zsidó hivatalnokát: a fent<br />említett Don Józseft és ibn Vikárt is megrontotta, tömlöczbe<br />vettette, de maga is csúfos halállal végeztetett ki. A zsidó<br />tudomány Castiliában kevés ápolóra talált, csak a talmudtanulás<br />virágzott. Jelentékeny érdemeket szerzett magának<br />e tekintetben Aseri fiaival. Ezek közül R. Jákob és R.<br />Jehuda voltak a legnevezetesebbek. Jákob ben Aseri (Baal<br />Hatúrim) élete (1289−1340.) a szerencsétlenségek egész<br />lanczolatából állt. Isten akaratában való megnyugvással tűrte<br />sorsát. Nagy műve: a rituális praxis czéljából összeállított<br />vallás-codexe volt, mely négy részből áll (Túrim) és az<br />etődök, különösen Maimuni, Alfászi, atyja és Ben Adereth,<br />úgy továbbá egyéb jeles talmudtudósok nézeteit alaposan és<br />szorgalmasan feldolgozta (1340.) és nagy befolyással volt<br />a Zsidóság későbbi fejleményére. Jehuda Aseri (1284-1349.)<br />190<br />még nagyobb tekintélynek tartatott, mint bátyja. R. Jákob<br />és Aseri halála után (1327.) a rabbinátusban őt követé.<br />Az irodalmat nem gazdagította meg egy művel sem. Nevezetes<br />talmudtudósok voltak még: R. Jeruchamb. Mesullam<br />(Aseri tanítványa), egy compendium szerzője (1334); Dávid<br />Abudarham egy ima-rend összeállítója (1340); Jomtob Ischbili<br />(Ritba) termékeny talmudcommentator; Don Vidal<br />Jörn Tob de Toloza a maimuni codex commentatorja, miért<br />is Baal Hamagidnek neveztetik; R. Simson b. Izsák Chinonból<br />(1300−1350.) egy nevezetes talmudmódszertan szerzője<br />(Széfer Kritoth). Ε korbeli bölcselmi irók valának:<br />Izsák Pulgár (virágzott 1300-49.) és Dávid ben Jomtob<br />ibn Bilja Portugáliából. Nevezetesebb bölcselmi irók voltak: a<br />provencebeli K a s p i , G e r s o n i d e s és Vidal Nárboni.<br />Bonafoux József b. Abba-Mari K a s p i (ibn Kaspi)<br />(1280-1340.) délfrancziaországi Argentierből, sokat vándorolt,<br />sokat író férfiú, kiben bölcselmi szellem lengett. Sajnálta,<br />hogy nem élt Maimuni idejében, vagy Maimuni később<br />nem született. Azon hitben, hogy Maimuni szellemét<br />utódai örökölték, Aegyptomba ment, (1312.) de Maimuni<br />dédunokája II. Ábrahám jámbor, istenfélő férfiú volt, (ki<br />a karaitákat is megtéríté a rabbanismushoz), de bölcsész<br />nem volt. Csalódásaiban ibn Kaspi magára alkalmazá a<br />bibliai verset: „jaj annak, ki segítségért fordul Aegyptomhoz.”<br />Francziaországba visszatérve, majd meg távoli világrészeket<br />beutazva, mindenütt nagy mester után kémlelődve,<br />már 50 éves volt, midőn számtalan értekezése szerkesztéséhez<br />fogott. Sokban hasonlít ibn Ezrához, csakhogy ennek<br />élcze hiján volt. Nagyobb tehetség volt fiatalabb kortársa<br />Levi b. Gerson, vagy Ge r s o n i d e s (1288-1345).<br />Ben Adereth tilalma daczára már kora fiatalságában beavattatott<br />a bölcsészetbe, úgy, hogy már 30 éves korában jelentékeny<br />értékű bölcselmi munkát írt. De a tudomány egyéb<br />szakmáiban is nagy tudományosságra tett szert és több<br />munkával gazdagítá meg e szakmákat. De legnagyobb<br />hírre vergődött „Milchamoth Adonai” czímű bölcselmi müve<br />által, melyben tekintélyt nem ismerő, feltétlenül kutató bölcsészként<br />tűnik fel. Hasonmását csak Spinozában lelhetjük.<br />Az igazság utáni nyomozásában Gersonides még akkor sem<br />riadt vissza kiderített eredményei elől, ha ezek a sz. írással<br />ellenkeztek is. A jámbor hivőkkel mitsem törődött, noha<br />ezek „Istenérti küzdelmek” czímű művét „Isten elleni küz191<br />delmeknek” nevezték el és szerzőjüket eretneknek nyilváníták.<br />Keresztyén tudósokkal is állt összeköttetésben. Minden<br />éles gondolkozása mellett is csak csekély befolyással<br />bírt kortársaira. Ε három provencei bölcselő legifjabbika,<br />M óz e s b. J ο s u a Ν a r b ο n i (Maestro Vidal) (1300-1362),<br />Maimuni és Averroes műveit commentálta. Szintén sokat<br />utazott és gazdagítá ismereteit. Fődolgozata a „Moreh”<br />magyarázata volt, melyen 7 évig dolgozott (1355-1362).<br />A rabbanita bölcsészeknél kevésbé jelentékeny Ahron b. Elia<br />Nikomedi karaita (1300−1369.) Kahirában a „Szefer Mizvoth”<br />szerzője, mely művét a karaiták nagyra becsülik.<br />Németországból ez időben csak szomorút lehet jelenteni.<br />Az üldözések és zsidómészárlások napirenden voltak,<br />melyeket egy rablóbanda, mely magát zsidóverőnek (Judenschläger,<br />továbbá: Armleder) nevezte, organizált. Az öldöklés<br />két évig tartott és szomorú előkészülete volt a még<br />nagyobb mérvű öldöklésnek, melyet a f e k e t e halál idézett<br />elő. Ezen időbeli hajmeresztő öldökléseket leírni meg<br />se kísérhetjük; elég annyit fölemlítenünk, hogy a fekete<br />halál, melynek a világ minden részében az emberiség egy<br />negyede (25 millió) esett áldozatul, Némethonban indokul<br />szolgált a buta néptömegnek arra, hogy három éven keresztül<br />(1348-50) a zsidókat mészárolják, mivel azon őrült'<br />koholmányt híresztelték, hogy a zsidók megmérgezik a kutakat!<br />Németországon kívül csak Magyarországban fordultak<br />elő nagyobb mérvű zsidóüldözések és pedig nem a fekete<br />halál következtében (sőt e miatt Némethonból menekült<br />zsidók Magyarországban menedékhelyet találtak), hanem<br />igenis vallásos okoknál fogva. I. Lajos, a „nagy” melléknévvel,<br />ugyanis a zsidókat a keresztyén hitre való áttérésre<br />kényszeríteni akarván, meghagyá, hogy a kik, legalább<br />látszatra, ki nem keresztelkednek, az országból távozzanak,,<br />anélkül azonban, hogy vagyonuk elkoboztassék. A hitben<br />erős zsidók nagyrészt Lengyelhonba menekültek, hol nagy<br />Kázmértól barátságosan fogadtattak. Mondják, hogy e lengyel<br />királynak kedvese zsidó leány, a szép E s z t e r ka<br />vala, ki neki két fiút (Niemecz és Pelka) és két leányt szült,<br />mely utóbbiak zsidók maradtak.<br />12. §. A castíliai zsidók kedvező, majd meg kedvezőtlen helyzetéről.<br />A fekete halál Castiliában is dühöngött és XI.” Alfonzó<br />királyt is elragadta. A zsidókat nemcsak, hogy nem okoz192<br />tàk (mint Németországban elég esztelenül) ezen természeti<br />csapás miatt, sőt Alfonzó fia és utóda Don Pedro (1350-1369)<br />alatt eddig nem tapasztalt befolyásra emelkedtek. A nem<br />sokára lealkonyodó nap utolsó sugarai fényében tündököltek<br />a castíliai zsidók. A szerencsétlen fiatal király, kit ellenei<br />„a kegyetlennek” neveztek, kedvezett a zsidóknak, kik viszont<br />hű kitartással csüngtek rajta szerencsétlen napjaiban<br />is. Ábrahám ibn Zarzal házi orvosán kívül nagy kedvezményekben<br />és becsülésben állt udvaránál Sámuel Halevi<br />A b u 1 a f i a, ki szerencsés pénzügyérsége következtében a<br />legmagasabb rangfokozatra vitte. Nagy befolyását és gazdagságát<br />hitsorsosinak javára aknázta ki, kiknek különböző<br />községekben dísztemplomokat építtetett. Különösen szép disztemplom<br />emeltetett Toledóban 1357-ben, mely még most is<br />fen áll és a város középületeinek legszebbike. Irigy hitsorsosaitól<br />a királynál bevádoltatván, Abulafia tömlöczbe vettetett,<br />hol 1360-ban kínos halállal kivégeztetett. Nagy<br />vagyona a királyi kincstár javára koboztatott el. Don Pedró<br />udvaránál nagy tiszteletben állt S a n t ο b (Semtob), − vagy<br />Santo de Carrion, ki honi nyelven zengette gyönyörű énekeit.<br />A király és fivére Don Henrik de Trastamara között<br />több évig folyt testvérharczban a zsidók az előbbinek pártján<br />küzdöttek, de Don Pedro legyőzetvén, a zsidók is igen<br />sokat szenvedtek. Toledóban pusztult ki háború és éhhalállal<br />több tízezernél a zsidók közül. Azonban a győztes Henrik<br />de Trastamara (II. Henrik), ki a castíliai trónra ült,<br />nem volt zsidó üldöző; nem nélkülözheté tehetségeiket és<br />pénzüket, a mellett becsülte őket a király iránti hűségükért.<br />Don J ó z s e f P i c hon legelső adóbérlő és Don Sámuel<br />A brabanel még magasabb tisztséget vitt, de a<br />zsidó előkelők a nép előtt oly gyűlöltek voltak, hogy a<br />cortesek keresztül vitték a zsidóknak kizárását a hivatalokból,<br />egy külön zsidó negyedben való elkülönítésüket és<br />a szégyenfolt viselését. Még fájdalmasabb volt a castiliai<br />zsidókra a kényszerrel járt vallásos vitatkozás. Ilyen tartatott<br />Burgosban a toledói érsek jelenlétében, Avilában, hol<br />az egész zsidó község egyházba menni volt kénytelen, hogy<br />Mózes Kohen Tordesillas Johannes de Valadolid hitehagyottal<br />vitatkozzék (1375).<br />Ezen és későbbi vitatkozásának főtartalmát könyvben<br />megörökítette, melynek czíme „Ezer Haemuna” (vallás<br />segély). Még Pedro de Luna bíbornok és a későbbi XIII.<br />193<br />Benedek pápa jónak látta, hogy 1375. Pampelonában Bem<br />Tób ben Izsák Sapruttal vitatkozásba bocsátkozzék, mely<br />vitatkozásban nem vajmi nagy dicsőséget aratott. Atyját<br />követte a trónon I. Juan (1379). Koronáztatási ünnepélyén<br />egy zsidó törvényszék a már nevezett Don József Pichont,<br />ki nagy tiszteletben állt a keresztyén lakósoknál, halálra<br />ítélte, őt denuntiatióval vádolván. A fiatal királytól a név<br />elhallgatása mellett eszközölték ki a halálítélet megerősítését,<br />de midőn később az elítéltnek nevét kitudta, annyira<br />felbőszült az elítélők ellen, hogy azokat, kik Don Pichont<br />kivégezni parancsolták, kivégeztette. Ezen elhamarkodásnak<br />még egyéb szomorú következményei is voltak t. i. azontörvényhatározat,<br />mely szerint az igazság-szolgáltatás gyakorlása<br />a zsidók kezéből kivétetett és, hogy mi még aggasztóbb,<br />hogy a nép boszút forralt Pichon halála miatt. Nemsokára<br />találtak is erre ürügyet. Egy rajongó pap Szevillában<br />ugyanis Fernando Martinez, a királyné, Leonore, gyóntató<br />papja, a népet a zsidók ellen föllázítá. A hatóság bekeveredése<br />következtében kitört zsidóüldözés (1391. márczius 15)<br />ugyan elnyomatott, de három hóval később annál nagyobb<br />mérvet öltött, 7000-nél több zsidó család konczoltatott le,<br />a többi kikeresztelkedett és a ki megmenekült, az csak futással<br />mentheté meg életét. De mint a láva, úgy terjedt szét<br />Spanyolhonban a zsidó üldözés, Toledóban Tamuz 17-én<br />történt a nagy mészárlás, hasonló sors érte az aragoniai<br />zsidókat. Valenciában 5000 zsidóból egy lélek sem maradt<br />életben. Malorka főközségében, Pálmában, 300 halt meg, 800<br />a kastélyban keresett menhelyet, a többi kikeresztelkedett.<br />A barcelonaiak egytől-egyig pusztultak el tűzhalállal. így<br />dúlattak föl a legvirágzóbb zsidó hitközségek; 100,000-en<br />felvették (színleg) a keresztyénséget − a hiterősök megmenekültek.<br />13. §. Ezen kor tudósai.<br />A világi exegetikus és bölcselmi szakok képviselői:<br />József b. Eleazar Tob Elem Szefardi (1330-1370); Sámuel<br />Çarça (1360-1380); Ezra En Astruc Salomo b. Gatigno<br />(1310-1380) nem voltak első rangú tudósok, de voltak<br />e korban nevezetes talmudisták, p. o. Menachem b. Zerach<br />(1310-1385), kinek szülei és 4 fivére Estellában a zsidó<br />mészárlás alkalmával meghaltak, a fiatal Menachem is vérző<br />194<br />sebekkel menekülhetett meg. Meggyógyulva folytatta talmudtanulmányait<br />Juda Aseri iskolájában Toledóban, hol ezt<br />követte a rabbinatusban. Ő a „Czedah laderech” talmudi<br />compendium (1374) szerzője. Nevezetes kortársa Chasdaï<br />ben Ábrahám Orescas (1340-1410) Barcelonában, később<br />Szaragossában, noha talmudtudós, mégsem volt hivatalos<br />rabbi, mert I. Juan udvaránál tiszteletben állva, úgy látszik,<br />nem volt ideje a községi ügyekkel foglalkozni. Főjelentősége<br />a bölcselmi gondolat eredetiségében állt, melyben, ha ideje<br />más hasonló speculatioknak kedvezett volna, úttörő, felforgató<br />hatással lehetett volna. Spinoza tisztelettel emlékezik<br />meg róla. Nem csak Maimuni és Clersonides, de Aristoteles<br />ellen is polemizál. Mint ember szelíd, barátságos és hitsorsosai<br />erős támasza volt. Jellemre hozzá hasonló, de gondolkozásra<br />homlok-egyenest ellenkező volt idősebb barátja<br />Izsák b. Seseth Barfát (Ribes) (1310-1406) Barcelonából,<br />hol Ben Adereth tanítványa később a gerundi R. Niszim<br />hallgatója volt. A bölcsészet és tudomány határozott ellensége<br />lévén, még tanítóját, Ben Aderethet is fölülmúlja türelmetlenségre<br />nézve. Talmudismerete, világos felfogása és<br />elmeéle miatt sokat keresett férfin volt. A nagy szaragossai<br />hitközség rabbijának választá. Calatajud község nagy<br />erőlködést fejtett ki, hogy magának megnyerje, később Valencia<br />és Tortoza rabbija lett. A szabadelvű Chajjun b.<br />Gallipápa öreg rabbinust (1310-1380) erősen megtámadta.<br />Izsák b. Seseth és Chasdaï Orescas a kor legelső tekintélyei<br />valának, hozzájuk a legtávolabb községek is fordultak<br />vallás döntvényért. Mint békebírák hivattak föl a francziaországi<br />főrabbinatusi méltóságért vetekedő két párt között<br />is. 1391-ben az üldözés elől hazájából Afrikába menekült,<br />hol aggkorában Tlemcen és Algíria rabbijaként,<br />1406-ban meghalt. Ezen időben Németországban is megújult<br />a zsidóüldözés, melynek indító oka egy kikeresztelkedett<br />zsidó Peszach (Péter) volt, ki hitsorsosai ellen rágalmakat<br />szórt. A régi vádakhoz még az Olenu imában állítólag<br />foglalt keresztyén megtámadásokról szóló rágalmat toldott.<br />Ennek következtében sok zsidó tömlöczbe vettetett Prágában<br />(1399). Ezek közt volt a tudományos képzettségű<br />R. Lippmann Mühlhausenból, a Szefer Niczáchon híre·,<br />szerzője. Ezen könyvben a rabbinusi zsidóságot sok alaptalan<br />megtámadás ellen védi, de nagyon sikerült védelme<br />mellett is a pfalczi Ruprecht császárrá való nevez195<br />tetése napján (1400 aug. 22-én) 77 zsidó kivégeztetett és<br />három héttel később még 3 a máglyára ítéltetett.<br />14. §. Λ spanyol üldözések utóhatásai. Hitehagyottak. A<br />tollharcz.<br />A sokszor erőszakosan vagy önkényt kikeresztelkedők<br />a hű zsidók valódi csapására szolgáltak Spanyolhonban. Az<br />e r ő s z a k o s a n k i k e r e s z t e l k e d ő k (Anuszim) ugyan<br />minden kínálkozó alkalmat megragadtak annak bebizonyítására,<br />hogy ősi hitükhez híven ragaszkodnak. Ezek külön<br />osztályt képeztek és jóllehet külsőleg keresztyénséget<br />színleltek, bensőleg zsidókként éreztek. Ezen új keresztyének<br />a néptől marranos (üldözöttek, átkozottak) névvel csúfoltattak.<br />De egynehány hithagyó, hogy az új hit iránti<br />érzelmeit elpalástolja, vagy tán hogy előbbi hitsorsosaival<br />szemben a ballépést igazolja, elég szemtelen volt zsidó ellenségként<br />fellépni. Ilyen jellemtelenek közzé tartoztak a<br />kikeresztelkedett Don Pedro Ferrus, Astruc Raimuch Fragából,<br />ki Francisco név alatt, a zsidóhittérítés buzgó tagjává<br />lett. De nagyobb boszankodást szült az 1391-ben kikeresztelkedett<br />rabbi Salamon Lévi Burgosból, ki, mint keresztyén,<br />Paulus Burgensis vagy Santa Mária nevet vett<br />föl (szül. 1352, meghalt 1435.). Buzgó zsidó és Írástudó<br />volt és Ben Sesettel tudományos levelezésben állott. Korlátlan<br />hírvágytól és kitüntetési viszketegtől emésztve, magas<br />hivatal után sóvárkodott.<br />Ε czélból Parisba utazott és az ottani egyetemen a<br />theologiára szentelte magát; nemsokára a volt rabbi keresztyén<br />pappá avattatott, majd meg XIII. Benedek pápa<br />által Archidiaconus és szevillai kanonokká neveztetett ki.<br />Erélyes hittérítő lőn; a navarrai hitközségek főrabbijához<br />József Orabaena és Rabbi Méir Alguadeshez intézett héber<br />gunyoros költeményében nevetségessé tette a zsidó szertartásokat.<br />Ohasdaï Crescas ellen is fondorkodott. III. Don Henrik<br />királynak tanácsolá, hogy nemcsak zsidó, de új keresztyén<br />hivatalnokoktól is őrizkedjék. − Paulus magatartása<br />nagy ellenszenvet szült a zsidók közt. Józsua b. József ibn<br />Vives Dorkából (miért is Allorkinek neveztetik), ki orvosi<br />és arab ismeretekkel bírt és azelőtt Paulus tanítványa volt,<br />mesterét megtámadta és a keresztyénség tanait élesen megbírálta.<br />Paulus ügyetlenül felelt és azzal végzi: „aláírá196<br />som: en, ki Salamon Lévi név alatt Istent helyesen<br />nem ismerém, de őt Paulus de Burgos név alatt tisztelni<br />tanultam.”<br />Chasdaï Crescas, a bölcsész is védte a zsidóságot és<br />Tratadó czímen a keresztyénség hitelveit élesen bonczolgatá.<br />Ε nyugodt, de határozott hangon spanyol nyelven írt értekezés<br />mély benyomást tőn.<br />De nyílhegyes éllel támadta meg a sokoldalú Prófiát<br />Durán (írói néven Efódi) a keresztyénséget, mely (1391)<br />reá s Dávid Bonét Bon Giorno barátjára erőszakoltatott.<br />Összebeszéltek, hogy mihelyt szerét tehetik, a keresztyénség<br />orvét ledobják és ősi hitükhez visszatérnek. Profiát el<br />is utazott Paläestinába: Akkóban egy ideig várta is barátját,<br />de ez megmaradt új hitében. Ezen hűtlenség fölháborítá<br />Proíiátot, miért is Prófiát az ő volt barátját és Paulust<br />egy „Al thi Kaabotheka” czímű iratban örök gúny tár gyáva<br />tette. A legszellemesebb irat ez, melyet a keresztyén-zsidó polémia<br />teremtett és melyet keresztyén oldalról elégettek, mihelyt<br />egy példánynak birtokába jutottak. Paulus azonban<br />mindinkább emelkedék tisztségében, míg végre Cartagena<br />püspöke, Castilia kanczellárja és III. Henrik titkos tanácsosa<br />lőn. De azért mégsem sikerült neki a királyban bizalmatlanságot<br />kelteni a zsidó hivatalnokok ellen, mert Don<br />Méir Alguadezet a castiliai községek főrabbijává és Don<br />Mózes Zarzalt házi orvossá nevezte ki a király. Prófiát<br />később Maimuni bölcsészeti iratait és egyet-mást ibn Ezrából<br />commentait, naptári müvet (Chesbon Efód) és − mi<br />legjobb műve − héber grammaticát (Maase Efód-ot) szerzett<br />(1403). Chaszdaï öreg napjaiban mély elméjű bölcsészeti<br />munkát írt „Or-Adónai” czímen, mely csupán bevezetése<br />egy óriási műnek, melynek befejezését halála<br />gátolta. Ben Seseth az Afrikába jött színlelt keresztyéneket<br />pártfogása alá vette és mindazokat átokkal sujtá, kik a<br />zsidó valláshoz való visszatérésöket gátolták. Valami 20 évig<br />működött áldásdúsan Algiriában. Utóda volt a rabbinatusban<br />R. Simon b. Zemach Durán (Rasbaz), ki a mathematika- és orvostanban<br />is jártas volt, igen tekintélyes rabbi volt, ki számos<br />válasziratot szerzett, melyek Tasbaz név alatt ismeretesek.<br />R.Simon b. Zemach (1361-1444) volt az első fizetett rabbi,<br />ki, mert a mallorcai zsidó-mészárlásnál összes vagyonát elveszte,<br />fizetést húzni kényteleníttetett, mivel, mint mentegetődzék,<br />a berberek nem becsülték annyira az orvosi tudományt<br />197<br />úgy, hogy abból megélhetett volna. Azonkívül még számos<br />irattal gazdagítá meg a zsidó irodalmat. Legjelesebb müve<br />Magen Aboth. Fia volt Salamon Duran (1400-1467), ki<br />atyját az algiriai rabbinatusban követé; a kabala ellenzője<br />volt.<br />15. §. A zsidó ellenes hármas szövetség; a tortozai vitatkozás<br />és a védírók.<br />A spanyol zsidók sorsának rosszabbra fordulásához három<br />egyén közreműködése járult és pedig egy hitehagyott, egy<br />rajongó domokos szerzetes és egy pápa. Józsua Lorki Lorkából,<br />ki kikeresztelkedése után G e r o n i m o de S a n t a<br />Fé nevet vett föl, az avignoni Benedek pápa házi orvosa,<br />életfeladatul tüze ki előbbi hitsorsaira szégyent, gyalázatot<br />és új hitére dicsőséget halmozni. A spanyol zsidók szerencsétlenségére<br />élt akkor Fra Vicente Ferrer domokos szerzetes,<br />ki annyiban elütött szerzetes társaitól, hogy nem<br />hír- és pénzvágyból, hanem tiszta vallásrajongásból volt<br />zsidógyűlölő. Számos vezeklése, különösen a meztelen testnek<br />vallási czélból való korbácsolása miatt a szentek sorába<br />emeltetett már életében. Ezen hitrajongónak sikerült nem<br />csekély számú követőt nyerni, és csengő hangon, sírástól<br />és hangos zokogástól félbeszakasztott, kedélyt megrázó prédicátióival<br />oly benyomást tett, hogy hallgatóit magával elragadá.<br />Egyik kezében crucifixet, a másikban a szentírást<br />tartva, még a zsinagógákban is volt neki szabad, a két éves<br />királynak anyjától, Donna Catilinától, támogattatva, tüzes<br />prédicatiókat tartani. A meghallgatásra karhatalommal ráerőszakolt<br />zsidók közül sokan − elég gyengén − megváltoztatták<br />hitüket. Az aragoniai és castiliai zsidók közül, mondják,<br />hogy 20,500 tért volna át a keresztyén vallásra. Nagyvolt<br />különösen Ferrer befolyása, mióta nyomós szavát a<br />vetélkedő királyok egyike, Don Fernando, érdekében latba<br />vetette és ettől teljes szabadságot nyert nagy mérvben gyakorolt<br />megtérítéseire. Még nagyobb nyomort okozott a zsidóknak<br />a hitehagyott Józsua Lorki, vagy Geronimo Santa<br />Fé, kit XIII. Benedek pápa önző czéljaira használt fel, különösen<br />a zsidók tömeges megtérítésére. Ezen pápa ugyanis<br />a pisai közzsinat által schizmatikus esküszegő eretneknek<br />nyilváníttatván, az ellenjelölt pápák fölött azzal remélt<br />előnyt kivívni, hogy a tömeges zsidó megtérítés következ198<br />tében az egyház számára diadalt és győzelmet fog aratni. Ezen<br />czélból az aragoniai iroddalom előkelő tudósaihoz köriratot<br />intézett, hogy legyenek készek Tortozában nyilvános vitatkozásra<br />egybegyűlni. Erre készült nagyban a hitszegő Geronimo<br />de Santa Fé, ki programmot dolgozott ki, mely a<br />vitatkozás sorrendjét megállapítá. Első sorban az legyen<br />bebizonyítandó: hogy már a Talmud is elismeré Jézus messiási<br />voltát, ha pedig ezen érvek nem segítenék elő a tömeges<br />áttérést, akkor a Talmudra minden gyalázat hintessék,<br />koboztassék el és a zsidók büntettessenek meg. Csak<br />aggálylyal léptek a zsidó tudósok a nyilvános disputatió<br />termébe, melyben Benedek pápa fénykápráztató pompában,<br />a nagyok és a sok száz kikeresztelkedett jelenlétében helyet<br />foglalt. A 20 vitatkozó legjelesbikei valának: Don Vidal<br />ben Benvenisti ibn Labi (Ferrer) Szaragossából, előkelő<br />származású, orvos és új héber költő; továbbá J ó z s e f Albo<br />Mobreahból, bölcselmi író és égtiszta jámborságú; Zerachja<br />Halévá Saladin Szaragoszából, arabs fordító; Matusia Jizhari<br />íniivelt író; Salamon ben Reuben Bonfed, új héber<br />gúnyköltő, akkor tortozai rabbi és még más jeles férfiak.<br />A legkülönösebb vallásvitatkozás, mely valaha tartatott,<br />volt ez, a Tortozában végbemenő, mely 15 hónapig<br />tartott kevés megszakítással (1413. február havától 1414.<br />nov. 12-éig) és 68 ülést vett igénybe. Előtérben a pápa,<br />ki az egész keresztyénségtől elhagyatva, eretneknek nyilváníttatott;<br />oldalán egy zsidó apostata, ki r a b b i n u s i<br />fegyverekkel akarja aláásni a rabbinismust; háttérben egy<br />hitrajongó szerzetes, ki tüzes beszéde hatalmával nyújtott<br />segédkezet. A remegő zsidó vitatkozókat eleinte a pápa bátoritá<br />nyájas beszédekkel. Don Vidal ben Ben Yenisti volt a<br />főszószóló, ki Geronimo Santa Fé támadó beszédére latin<br />nyelven felelt, azt tapintatlansággal vádolván, hogy már az<br />első fölszólalásában fenyegetéssel végzé beszédét. Hosszú<br />időre terjedő vitatkozáson át nemcsak tömeges megtérítést,<br />hanem még csak egyetlen zsidó vitatkozóét sem tudván elnyerni,<br />a pápa barátságtalanul bocsátá el őket, előttük 11<br />czikkből álló, a zsidók megaláztatását tartalmazó bullát<br />olvasván föl, mely azonban csak félév után nyert alkalmazást.<br />Szerencsére a pápa fenyegetése egyelőre foganat nélkül<br />maradt, maga a pápa a costnici zsinat által méltóságától<br />megfosztatott, Vicente Ferrer által gyalázatosnak,<br />199<br />meggyilkolásra méltónak hirdettetett, míg végre egy várban<br />kiéheztetett. Hogy védenczével Maestre Geronimo de st. Fé<br />(rövidítve m’ ga dv f = Isten káromló) apostatával mi<br />történt, nem tudjuk. Don Fernando, valamint a zsidó üldöző<br />királyné, castiliai (Catalina, is egymásután elhalálozván,<br />a portugáliai I. Joao király és V. Martin pápa alatt némileg<br />enyhült a zsidók helyzete. Ez utóbbi 1419. jan. 31.<br />bullát tett közzé, mely többek közt ezt tartalmazá: Miután<br />a zsidók Isten képmására alkottattak, maradványuk a túlvilági<br />élet részese, azért mi elhatározzuk, hogy zsinagógáikban<br />a zsidók ne bántalmaztassanak, törvényük és szokásaik<br />ne sértessenek, erővel ki ne kereszteltessenek és a keresztyénekkeli<br />üzleti közlekedésükben meg ne gátoltassanak. Ezen<br />fölötte szelíd pápai üzenetet esengő eszközök is segítették<br />elő, mert róla mondta a példaszó, „itt, a pápai udvarban, a<br />barátságnak nincs értéke, mihelyest elfordul a fillérke.” Ezen<br />barátságnak hasznát a zsidók nem igen vehették, mert midőn<br />a husziták Austriában 1420. a pápaság ellen felkeltek,<br />a katholikus papság pedig a huszitáknál jobban üldözte a<br />zsidókat, sőt Albrecht főherczeg parancsára általános zsidóüldözés<br />léptettetett életbe: ismét V. Márton pápa volt ugyan,<br />ki zsidó kedvező bullát hirdetett, de a huszitáknak Saaz<br />melletti győzelme nélkül a zsidók rossz sorsra jutottak volna.<br />Rajtuk csak Isten segített, ki liez Jákob ben M ó z e s<br />Möln Halévi (Maharil) (1365 1427) által előirt böjtökben<br />és imákban megtört szívvel fohászkodtak. Segítettek<br />továbbá a fent nevezett zsidó tudósok véd- és dacziratai,<br />melyek által a szent vallásérti lelkesedést ezrek szívében<br />keltették föl. Ilyen védírók voltak: Don Vidal ibn Labi, ki<br />(„Kodes Ilakodosim” czímű iratában) (leronimo Santa Fé-t<br />élesen megtámadta; Don David Nászi; Izsák ben Kalonymos,<br />a bölcsész; József ibn Sem Tob (1400 −1460), ki<br />igen termékeny író és a castiliai udvarban tiszteletben álló<br />férfiú volt; Ohajim ibn Musa Bejárból (1390 1460). De<br />mindendekelőtt említésre méltó József Albó (1380-1449),<br />orvos és nagy bölcsész, Ohaszdaï Crescas tanítványa. A<br />tortozai vallás vitatkozásban jelentékeny részt vett. Noha a<br />talmudi zsidóságnak tántoríthatatlan híve, mégis a bölcselmi<br />eszmék világos kifejtője volt. I k k a r r i m czímű vallásbölcsészeti,<br />igen folyékony és világos nyelvű müvében a zsidó<br />vallás hitelveit értelmezi, különösen Maimuni 13 hitezikke<br />ellenében 3 hitelvre fektetvén a zsidóság alapját és pedig:<br />200<br />1. Istennek léte (achduth Habore); 2. Istennek kinyilatkoztatása<br />(Thora min Hasomaim); 3. az isteni megjutalmazás<br />(szochor veones) képezvén, nézete szerint, a zsidóvallás sarkalatos<br />alaphitelveit.<br />Az üldözés és elpártolás eme korszakában a szellemi<br />élet fejlődése hátramaradt és csak a kabala rejtélyes tana<br />talált nagyobbára ápolókat. így kelt ki élesen a bölcselem<br />ellen és a kabala mellett Sem Tob ben Sem Tob (megh.<br />1430) Emunot czímű munkájában. Még előbb éltek Ábrahám<br />b. Izsák Granadából és Mózes Botáréi, ki Jeczira<br />könyvét értelmezte. Németországban csak a nevezett Jákob<br />Möln emelkedik ki, a merseburgi Menahem Meil Zedek<br />mellett. Magyarországban csak E i s e k T y r n a u (Nagy-<br />Szombatból) említhető („Minhagim” templom és rituális<br />rendeletek összeállítója). Még ezen korszak jellemzéséhez<br />tartozik felemlítése azon áldásdús tevékenységnek, melyet<br />József ben Sem Tob kortársa, don Ábrahám Benvenisti, ki<br />a castiliai zsidók főrabbija és II. Juan király által kinevezett<br />főbírája volt, azzal fejtett ki, hogy 1432-ben Valladolid<br />fővárosban általános zsinatot hivatott egybe, mely<br />tudósok és előkelő férfiakból állt. A vallás, új nevelés, a<br />birák kinevezése, a zsidó rágalmazók elleni eljárás, az adóbehajtás<br />szabályozása, a községi béke fentartása és a<br />fényűzéssel való felhagyás voltak a vitatott és határozati<br />pontok. Benvenistét követte a főrabbinatusban Companion,<br />ki 1463.103 éves korában meghalván, Izsák Aboab tanítványa<br />által helyettesíttetett a hivatalokban.<br />16, §. Az inquisitio és a zsidók elűzetése Spanyolhonból.<br />Don Izsák Abrabanel.<br />Az új keresztyének a rájuk erőszakolt hitnek nem váltak<br />dicsőségére. Zsidó érzelmeiket el nem titkolták. Ezen<br />magában örvendetes jelenség azonban végzetessé lőn a spanyol<br />zsidókra. A castiliai Don Juan a marranok hűtlenségét<br />V. Miklós papának bevádolván, nagy csapást hozott Jákob<br />házára, mert a nevezett pápa 1451. nov. 20. az inquisitio<br />behozatalát elrendelte. Az új keresztyének és a<br />gyanúsított laza vallásos gondolkozásúak az inquisitio sorompói<br />elé idéztettek és megbüntettettek. Az életveszélyeztetést<br />csak a későbbi időben teremtette meg a vérbíróság.<br />Egyelőre csak éber figyelemmel kisérték a hűtlenek minden<br />201<br />lépését és titkos cselekvését. A bajt növelte, hogy a pápa<br />Johannes de Capistrano ferenczrendű szerzetest rendelte meg<br />a hittérítés művére. Ezen konok zsidógyűlölő Németország<br />és a szláv tartományok, Austria és Magyarország zsidóira<br />nézve, hol a pápa meghagyásából szónoklata megragadó<br />erejével bujtogatott, Valódi Isten ostorává vált. Nagy befolyása<br />volt Capistránónak a fiatal magyar király László lelkületére,<br />sőt midőn II. Mohammed, ki a byzanti birodalomnak<br />összerombolója, három évvel Constantinápoly bevétele<br />után (1453) Magyarország fővárosa ellen nyomult s midőn<br />1456. Belgrádnál a török és magyar sereg Corvinus Hunyadi<br />jeles vezér alatt összeütközött, Capistrano is bujtogatott<br />a fővezér oldalán, és elég hin volt elhinni, hogy a<br />törökök fölötti győzelem az ő ékesszólásának volt köszönhető.<br />Míg Capistrano (ki 1456. megh.) k e l e t e n , addig egy<br />másik gondolatrokona; A l f o n s o de S ρ i n a szintén ferenczrendű<br />szerzetes n y u g a t o n lázított és pedig nemcsak szóval,<br />hanem Írásban is, Fortalitium fidei „hitvár” (1460) a<br />gyűlölet netovábbját halmozza a zsidókra és a viszály kihintett<br />konkola átok-termését meg is érlelte. Sok község<br />esett újból a rajongó nép vakbuzgóságának áldozatául. Ez<br />csak előjele volt a nemsokára bekövetkezett általános üldözésnek.<br />Egyelőre még mindig első sorban a marranók fejei<br />fölött tornyosultak a vészfellegek, különösen a vakbuzgó<br />castiliai Izabella királyné alatt, ki, miután a katholikus<br />Ferdinándot férjül elvette, 1472-ik márczius 14-én történt<br />processional támadt zavargás következtében az új keresztyéneket<br />a legembertelenebb módon kínozta és ölette le.<br />A vakbuzgó királypár végre a domokos-rendűek javaslatára<br />Spanyolhonban is felállítani parancsolta az inquisitiot, miután<br />erre IV. Sixtus pápa 1478. megadá az engedélyt. Az első<br />vértörvényszék 1481. január havában Szevillában állíttatott<br />fel, hol külön helyet jelöltek ki a máglyák számára. Ugyanazon<br />hóban az első Auto-da-Fé (hitcselekmény) 6 új keresztyénen<br />próbáltatott meg. Az aragoniai, navarrai és sicilicii<br />lakosság erélyes tiltakozása közt állíttatott ezen országokban<br />fel az inquisitio és a kinevezett nagy inquisitor,<br />a vérszomjas Thomas de Torquemada, több vérbíróságot állíttatott<br />fel Cordovában, Iaen, Villa Real, Toledo és Saragossában.<br />A hírhedt inquisitio-bíró Pedro d'Arbues az új<br />keresztyének által Saragossában meggyilkoltatott ugyan, de<br />ezen „szentnek” nyilvánított vérember halálával egész Spa202<br />nyolhonban nyaldosott a máglyák tüze. Ezen borzadály és<br />rettegés idejében nagy tiszteletben állt a katholikus király<br />pár udvarán egy zsidó államférfin, ki a pyrenäusi félsziget<br />zsidó államférfiai sorát méltó képviseltetéssel zárta be. Ez<br />a jeles férfiú volt Don I z s á k b. J u d a A b r a b a n e 1<br />(szül. Lissabonban 1437. megh. Velenczében 1509-ben).<br />Dávid királyi házára viszi vissza családfáját, nagyatyja<br />Sámuel Abrabanel, ki 1391. rövid időre színleg a keresztyénséget<br />vállá, nagylelkű támogatója volt a zsidó tudománynak.<br />Don Izsák Abrabanel − atyjáról keveset tudunk<br />− koraérett, világos értelmű férfiú volt, ki már zsenge<br />korában írt egy Atereth Zekénim czímű munkát az isteni<br />gondviselésről. De bölcselmi tehetsége nem volt annyira<br />kiművelve, mint állambölcsészeti tudománya, melynek köszöni<br />nagy rangját. Az akkori szeretetreméltó V. Alfonso<br />portugali király annyira megkedvelte Abrabanelt, hogy udvarába<br />hívta és a pénz ügy érséget rábízta. Jó viszonyban élt<br />továbbá a hatalmas Braganza herczeggel, Fernando val az udvar<br />kegyenczével, a tudós Joao Szezirával. A lissaboni udvarnál<br />nagy tiszteletben állottak Gedalja ibn Jachja és fivére József<br />ibn Jachja. Míg Abrabanei a király kegyét bírta, a<br />zsidók helyzete kedvező vala; sőt az afrikai kikötőhely,<br />Arzila, elfoglalása után rabszolgaságra jutott zsidóknak is<br />atyai pártfogója lett. Királya kegyét és családi boldogságát<br />(három jó nevelt fia Juda, Leon Izsák és Sámuel oldalánál)<br />élvezve, tudományos foglalkozásra készült, midőn pártfogó<br />királya halála után menekülni kellett Spanyolhonba. Toledóbah<br />telepedvén meg, barátságosan fogadtatott Izsák Aboab<br />rabbitól (a Turimhoz való jegyzetek, Raschi, Nachmanides és<br />egyéb Írókhoz írt magyarázatok szerzője, úgyszintén prédicatiók<br />kiadója). Abrabanel itt commentálta az első próféták<br />történeti iratait csodálatos rövid időben. Kár, hogy bő, noha<br />világos irályban írt, különösen a kérdések halmozásával eltelt<br />commentárja nem nyerhetett népszerűséget.<br />Rövid ideig lehetett e .tudományos foglalkozása nyugalmában,<br />melyet fölzavara a spanyol királypár általi meghivatása<br />a spanyol udvarra, hogy ott a pénzügyérséget<br />elvállalja. Legnagyobb megelégedéssel látta el e bajos tisztséget<br />8 éven át (1481-1492). Abrabanel ezen időben<br />nagy gazdagságra tett szert, de mily tiszta jelleműnek kellett<br />lennie, ha a vérszomjas Torquemada vádaskodásaival<br />szemben a háborítatlan nyugalmat és a királypár kegyét osz203<br />tatlanul élvezé. Ε közben kifejlődött a maurok és zsidókra<br />nézve oly káros háború, melyet a katholikus királypár 10<br />évig folytatott (1481−91). 1492. január 2-án vonultak<br />Fernando és Izabella Granadába és ezzel az egész pyrenäusi<br />félsziget 800 évi megszakítás után ismét katholikus<br />uralom alá került. A katholikus királypár, Torquemada folytonos<br />zaklatására, melyre a győzelem előtt csak fél füllel<br />hallgatott, most a nagy győzelem után, VII. Incze<br />pápa akarata ellenében, a rég forralt tervet végre foganatosítani<br />készült. Hirtelen megparancsolták ugyanis, hogy<br />Spanyolhon zsidósága négy hó leteltével 1492. mártius 31 -ig.<br />az oly nagy szeretettel kedvelt országot halálbüntetés tilalma<br />alatt elhagyni kész legyen. Vagyont csak annyiban<br />vihetnek magukkal a zsidók, a mennyiben aranyt, ezüstét<br />és egyéb kiviteli tilos czikkeket − visszahagynak. Rettegés,<br />kétségbeesés fogta el a zsidókat. Hogyan váljanak meg<br />a drága hanttól, melyben őseik 1500 év óta nyugosznak.<br />Abrabanel még hitegette magát eleinte, hogy a halálos csapást<br />képes lesz ellensúlyozni mesés nagyságú (300,000 arany)<br />váltságdíj felajánlása által. Már-már a pénzszomjazó királypárt<br />félig meddig megnyerte a kiűzetés parancs visszavételére,<br />midőn hívatlanul a vérszomjas Torquemada berohant<br />a tanakodó királypárhoz és e szavakkal dobá eléjök a crucifixet:<br />„Judas Ischariot Kristust 30 ezüstért, felségtek 300<br />ezer aranyért akarjátok elárulni!” Ezen szavak döntöttek.<br />A parancs teljerőben maradt. April végén kürthanggal<br />hirdették, hogy készüljenek a zsidók a távozásra, mert ki<br />július végén túl marad hazájában, halállal lakol. Nevetséges<br />árakért kellett ingatlan jószágukon túladni, egy házat oda adtak<br />egy szamárért, egy szőlőt egy darab posztó vagy gyolcsért.<br />A szerencsétleneket ezek fölött még keresztyéntérítéssel<br />is háborgaták. De hiterőseknek bizonyultak, hisz az új hit<br />sem védte őket Torquemada gondolatfürkésző kegyetlenségei<br />ellen, melyeknek rövid 14 év alatt 8000-nél több marrana<br />esett áldozatul. Tehát az elkerülhetetlen végzetben, Istenben<br />vetett hittel és bizalommal megnyugodtak. Az agg Izsák<br />Aboab rabbi vagy harmincz előkelővel előre utazott Portugáliába,<br />hogy II. Joao királylyal a feltételeket meghatározza,<br />melyek alatt a kivándorlóknak szabad átutazás engedtetik<br />meg. Végre közelgett a végzetes nap, melyen vándorbothoz<br />kelle nyulniok. Julius 31-én a záros határidőt<br />még nagy kegyesen két nappal meghosszabbíták, úgy, hogy<br />204<br />augusztus 2-án, Ab hó 9-én, a történeti emlékek szomorú<br />napján, 300 ezer zsidó elhagyá azt az országot, melyhez<br />annyi évszázadon át a leggyengédebb szeretettel ragaszkodtak<br />és vele lelkük eltér gyökérszálaival egybefűzve érzék magukat.<br />A világ minden része felé Széledtek, részint a közel<br />királyságba Navarrába, éjszak felé, retint dél felé, hogy<br />Afrikába, Olasz-és Törökországba jussanak, nagyrészt azonban<br />Portugáliának tartának. A milyen kegyetlen, oly államellenes,<br />botor volt a spanyolok eljárása, mert Amerikának nemsokára<br />történt fölfedezése Spanyolhon fölvirulását eredményezte volna<br />az élelmes, szorgalmas és komoly zsidók közreműködése mellett,<br />így azonban fokról-fokra sülyedt Spanyolhon és még<br />mai napig is megsínli a culturában tetemesen visszamaradt,<br />butító babonában élő nép, hogy hű zsidóit, melyek a nép<br />színét-javát képezték, magától eltaszítá. A török szultán,<br />Bajazid, helyesen jegyzé meg Ti Fernandót okos királynak<br />tartjátok, holott ő országát szegénynyé, az enyémet pedig<br />gazdaggá tévé. (L. Grätz tört. VIII. 963 1.).<br />Abrabanel Nápolyba vándorolt ki. Itt visszavonultan<br />élt eleinte és biblia-magyarázatát folytatá. Midőn a nápolyi<br />király ott tartózkodásáról értesült, magához hivatá és hivatalt<br />ajánla fel neki. Egyáltalán igen jól bánt a napolyi király<br />a szegény kivándorlottokkal, kiket a ragály megtizedelt.<br />A betegek számára ápoldákat állíttatott föl és gondjukat<br />viselé. Ferdinand, nápolyi király, halála után fia, II. Alfonsó,<br />a zsidó államférfiút további kegybe fogadá, miért is Abrabanel<br />híven követé, midőn VIII. Károly, franczia király, elől<br />Alfonsonak Siciliába kellett menekülnie. Később Abrabanel<br />Korfuba ment, hol elveszettnek hitt magyarázatát az öt<br />könyvhöz, nagy örömére megtalálta. Majd meg Monopolisban<br />telepedett meg, folyton tudományos tevékenységben töltvén<br />életét, míg József fiát Velenczében 1503. meglátogatván, ott<br />maradt, hol 1509-ben sokat hánytvetett életét befejezte és<br />Paduában eltemettetett. Hajmeresztő volt a többi kivándorló<br />sorsa. Vagy 12000 Navarrába ment, de onnan már 6 év<br />után 1498-ban elűzték őket. Hasonlón jártak a provencei zsidók;<br />120,000-en Portugáliába vándoroltak, de keservesen csalódtak,<br />mert a fanatizált nép kiűzetésöket sürgette, sokan a<br />hegyek közé menekültek, hol kínosan kimúltak; kik hajóra<br />szálltak sem voltak szerencsésebbek, mert embertelenül bántak<br />velők; kik pedig még visszamaradtak, jobbadán rabszolgaságra<br />kerültek, miután a kegyetlen király II. Joao a<br />205<br />2-10 éves gyermekeket szüleiktől elszakíta és az újonnan<br />fölfedezett Szent Tamásba és a szigetekre viteté, hol nagy<br />vészt elpusztultak. Őrültségében a király a századok óta or-,<br />szagában lakott zsidókat a keresztyénségre akarta kényszeríteni.<br />Don József ibn Jachját, a 70 éves aggastyánt, kedvenczét,<br />szép szavakban akarta rábírni, hogy elseje legyen<br />a kikeresztelkedőknek.<br />Példájától tömeges áttérést remélt. De megmenekülni<br />sikerült neki s életveszélyek közt jött Konstantinápolyba,<br />hol sok irat visszahagyásával 1504-ben meghalt. Tizenegy<br />évvel később meghalt A b r a h ám Zakúto Tunisban, hol<br />híres történeti művét Juchaszint (1405) írta meg. Számtani<br />és csillagászati művei Vasco de Gamának jó útmutatóul<br />szolgáltak út-fölfedezéseiben. Don Manuel (1495-ben lépett<br />trónra), hogy Izabella leányát nőül vehesse, az ezen összekeléshez<br />kötött feltételt teljesíteni késznek mutatkozott és<br />1496. Kiszlew 29-én meghagyta a portugáli zsidóknak,<br />hogy 10 hó letelte után az országot a különbeni halál és<br />vagyonkobzás büntetése mellett elhagyni készüljenek. Szabad<br />elvonulást ígért nekik, de csúfosan törte meg szavát,<br />mert a 14. év alóli gyermekeket elszakíta szüleiktől és<br />kényszereszközök mellett kikereszteltette 1498-ban, sőt a<br />már a hajón összegyűlt kivándorlandókat erővel az egyházba<br />vitette, de sokan inkább a kutakba és folyamba vetek<br />magukat; csak kevesen menekülhettek meg Afrikába.<br />Ezek közt volt a nevezett Ábrahám Zakúto is és Ábrahám<br />Baba, az orvos és Czeror Hámor, pentateuchcommentár, szerzője<br />(megh. 1520); továbbá Izsák Káró Toldoth Jizchak<br />pentateuchcommentár szerzője, ki Törökországba menekült,<br />hol unokaöcscse, a híres Káró J ó z s e f , nagy szerepre jutott.<br />1497. nem volt többé Portugáliában nyilvánosan hitét<br />valló zsidó, de annál több új keresztyén, kikkel gyalázatosan<br />bántak és kik közül 1506-ban Lissabonban 2000-, mások<br />szerint 4000-et legyilkoltak. A fertelmes inquisitio hatását<br />csak a brazíliai herceg, I. Don Jósé szüntette meg,<br />miután még Antonio Jose da Silva, a legnagyobb portugisiai<br />drámaíró, mint a zsidóság alattomos vallója, 1739-ben tűzhalállal<br />múlt ki.<br />17. §. A más országokban levő zsidók akkori állapota.<br />Míg a pyrenausi félszigeten az emberiség nemtője szégyenpír<br />bontottan elfödé arczát a hallatlan barbárság haj206<br />meresztő tettei fölött, melyet a szeretet vallása nevében a<br />zsidókon véghez vittek, addig Olaszországban, a pápasághazájában,<br />honnan egyéb országokba ömlött ki a zsidók<br />elleni gyűlölet, aránylag feltűnően kedvező helyzetben éltek<br />a zsidók. Az olasz zsidók közt Immanuel és Leone Romano<br />óta a culturélet szép fejleményi fokával találkozunk. Zsidó<br />tanulók látogatják az egyetemeket és a Medicäusok által<br />ápolt tudomány különböző szakmáiban a zsidók is élénk<br />részt vesznek. Guttenberg új találmányának mesterségét a<br />zsidók siettek először kiaknázni, nyomdákat állítván föl<br />Reggio, Mantua, Ferrara, Pieva di Sacco, Bologna, Soncino<br />Iscion és Nápolyban.<br />Nevezetes zsidó tudósok közé tartoznak ez időből<br />Me s s e r Leon és Elia D e l Medigo. Messer Leon (Jehuda<br />b. Jechiel) Nápolyból (1450-1490), orvos és rabbi<br />Mantuában, a zsidó irodalmon ki ν ül a latint is érté és Ciceró<br />és Quintilian irályi szépségeiben gyönyörködék; Aristoteles<br />egynehány iratát magyarázta, nyelvtant és logicát írt héber<br />nyelven s híres héber ékesszólástant (Nofeth Czufimt) szerzett.<br />Elia del Medigo (Elia Cretensis) (1463−1498) Grétából<br />bevándorolt családból származott, első rangú tudós, bő classical<br />és bölcsészeti tudomány birtokában, a zsidók és nem zsidók<br />figyelmét már fiatalságában fölébresztette. Ez utóbbiakat<br />Aristoteles, Maimuni, Averroes bölcsészeteivel megismerteté.<br />Giovanni Pico de Mirandola, idejének csodatehetségü grófja<br />legbensőbb baráti viszonyban élt Del Medigoval, kitől nem<br />csak a hébert, de az aristoteles-arab bölcsészetet is elsajátítá-<br />A paduai egyetemben kitört tudományos vita eldöntésére<br />Elia Del Medigot hívták föl békebíróul és nyilvános vitatkozásának<br />és pártatlanságának súlyával az egyik párt nézetét<br />emelte diadalra, mi miatt a másik párt képviselőitől<br />gyülöltetett. Nyilvános tanárrá neveztetvén ki, a paduai és<br />florenci egyetemeken bölcsészetet adott elő számos tanítvány<br />előtt. A kabala elmekábító tanától, melybe barátja Pico, egy<br />Constantinápolyból Olaszhonba vándorolt Jochanan Aleman<br />nevű által lett beavatva és melybe oly annyira elmélyedt,<br />hogy 900 vita tételt Ígérkezett kifejteni, − Elia Del Medigo<br />távol tartá magát, mi józan felfogásának becsületére<br />válik. Hitvallomását egy tartalomdús („Bechinath Hadath” „a<br />törvény próbatéte” czímű iratban) fejtegeté, melynek alaptétele:<br />hogy a zsidó vallás nem annyira hitelvekben, (mint<br />Maimuni vélte) hanem vallásgyakorlatban culminai. Ezen<br />207<br />iratában különben sok szabadelvű nézetet fejt ki, miért is a hívőktől<br />nem kedveltetett, mert az akkor legjelentékenyebb<br />talmudtudós a Gitta di Castellóból származott O b a d j a di<br />B e r t i n o r o (1470-1520), ki egy híres misnacommentár<br />szerzője vala, és később Paläestinából kivándorolt, minden<br />türelmessége mellett is csak szidalmazással emlékezik meg<br />a tudományos, különösen bölcselmi törekvésekről, mi nem is<br />oly nagyon csodálandó, miután oly túlcsigázott nézettel is<br />találkozunk azon időből, hogy a sokat tanult és sokat vándorolt<br />Áron b. (1er soil A l r a b i még azon véleményt is<br />merte kockáztatni, hogy Mózes 5 könyve egy ős régi arab<br />eredetiből való fordítás!<br />De Elia del Medigonak különösen a talmudi tekintélyekkel<br />gyűlt meg baja. Legjelesebb képviselői voltak Olaszhonban<br />Juda Menz és J ó z s e f Kolon. Ez utóbbi<br />származásra franczia, nevelésre nézve német; sok küzdelem<br />után jött Olaszhonba, hol a mantuai rabbinatusra jelöltetett<br />ki.<br />Valamint ez Messer de Leon és a konstantinápolyi<br />Mó z e s K a p s a l i ellen az általuk képviselt tudományos irány<br />miatt polemizált, úgy Olaszhon második tekintélye Juda<br />Menz (1408−1509), bámulatos talmudtudós, Elia del Medigo<br />ellensége lett. Őt tudományos törekvéséért és tanaiért üldözé,<br />sőt, mint látszik, átokkal sújtá, mi miatt Kandiába,<br />szülőföldére volt kénytelen menekülni. József Kolon, valamint<br />kor- és tanulótársa I z r a e l Bru na (1400-1480), a regensburgi<br />rabbi, tanítványai voltak Némethon legnagyobb<br />talmud tekintélyének: az erfurti Rabbi Jákob Weil-<br />(1425-1456) és béesujvárosi R a b b i I z r a e l Is s e r l e innak<br />(1425-1470).<br />József Kolon kortársai közt nevezetesek még Elia<br />Mi z r a c h i Konstantinápolyban, ki a török főrabbi Kapsali<br />mellett volt hitszónok és J á k o b Ma r g ó l e s nürnbergi<br />rabbi, ki szintén Kolonnák Kapsali elleni tollharczában ez<br />utóbbinak pártját fogta.<br />HATODIK RÉSZ.<br />A zsidóknak Spanyolhon- és Portugáliából való elűzetésétől<br />Mendelssohn Mózesig (1497-1750).<br />1. §. Korrajz.<br />Ah hó 9-ike, mint a spanyolhoni zsidók elűzetési napja,<br />ismét a történeti szomorúság fekete keretű napja volt. Az<br />elűzöttek oly hangulatban hagyták el a drága hantokat,<br />mintha Titus alatt váltak volna meg a szent földtől. De ha<br />egyrészt a párhuzam áll is, és pedig oly értelemben szintén,<br />hogy miként Jeruzsálem Izrael távozása óta romba dőlt és<br />Spanyolhon is a zsidók távozása óta szellemi tekintetben a<br />romok hazájává lőn, akkor másrészt az örvendetesebb párhuzami<br />mozzanat is ismétlődik. Miként ugyanis a második<br />szentély romjaiból a zsidóság új életre ébredt és belfejleményét<br />saját nagy emberei szellemi tevékenységéből építé ki,<br />akként a spanyol és portugáliai zsidók a világ minden részébe<br />szétszórva, új culturmagvakat vittek magokkal és<br />Ezsájás jóslata értelmében a megtizedeltek is egy levágott,<br />de csak gályáitól megfosztott, elesett oly tölgy képét tüntetik<br />föl, melynek erős gyökérszálai még ép életet óvnak<br />meg számára és újonnan megszedett erőben feléled, mihelyt<br />csak a levegő és nap éltető befolyását élvezheti. A talaj,<br />melyből a megnyirbált és kérgében megsértett, de belsejében<br />életerős fa tápanyagát szívja, még most is, és ha valamikor,<br />akkor különösen most: a s z e n t írás és ennek hagyományos<br />magyarázata és a talmudismus tovafejlesztése. Igaz<br />ugyan, hogy tömkeleget bontó, bölcselmi ész sokáig nem<br />jellemzi e kort, melynek képviselői a talmud és a kabala<br />mezejét művelik, de hiszen a száműzetés e telén át csak<br />209<br />azért nyugoszsza ki magát az ész birodalma, hogy alig<br />másfél század után Spinozát, a minden kor egyike legélesebb<br />eszű bölcsét, a zsidóság termékeny öléből megteremtse és<br />száz évvel későbbi a zsidóság harmadik Mózesét föltámaszsza.<br />2. §. Az új letelepedések.<br />Abrabanelnek, mint a ki az írással elmondhatja magáról:<br />„én vagyok a férfiú, ki a nyomort észlelem az isteni<br />harag fenyítő pálczájával,” elhihetjük, hogy a sokat hánytvetett<br />spanyolhoni és portugáliai zsidóknak csak egy tizede<br />menthette meg puszta életét. Ezek, a hazájukkal együtt vagyonukat<br />(valami 30 millió aranyat) vesztett száműzöttek,<br />kezükben a vándorbottal, szívükben eszmény képekkel és<br />hitlelkesedéssel barangolták be a földet a szélrózsa különböző<br />irányai mentében, míg végre a különböző éghajlat<br />alatt különböző gondolkodású és szokású népeknél a megtürés<br />alamizsnáját kikoldulhatták. De ezen nyomasztó érzet<br />lehangoltsága közepette is, a népvándorlást kicsinyben feltüntető<br />zarándoklásuk mellett is, a pyräneusi zsidók (a<br />sz'fard községbeliek), mihelyest fejüket egy biztos helyre<br />letehették, már is újból felegyenesedtek, népünk sajátságos<br />szívósságával beélvén magukat az új körülményekbe. Sőt<br />azon benső szeretet- és hűségnél fogva, melylyel volt hazájuk,<br />mostoha anyjuk iránt viseltetének, még nyelvüket,<br />szokásaikat, ima-szerkezetüket és ruháikat még idegen „hazájukban”<br />is megőrizték. Bárhol telepedtek legyen is le, őket<br />mindenütt sz'fárd községek szervezésével látjuk első sorban<br />fáradozni. Sokat kiállóit szenvedésükben megedzve, dicső<br />múltjukra büszkék, külön állást foglalnak el a benszülött<br />zsidók községei közepette. Ők, kik magukat Dávid házából<br />származtatják, némileg jobbaknak, nemesebbeknek<br />vélték magukat és a szenvedéstől meggörnyedt hátukat ismét<br />felegyenesítek, mihelyest csak kissé rendezkedtek és az<br />új viszonyok tényezőit számba vehették. Az elűzöttek nagy '<br />seregei Törökhonba vándoroltak, miként egyáltalán jellemző,<br />hogy a 15. és l6-ik századbeli zsidók, kik a nyugati országokból<br />el- és száműzettek, nagyobbára keletnek tartottak,<br />mintha onnan várták volna a szabadság és jólét fölkelő<br />napját, igen nagy száminál seregeltek Afrikába, melynek<br />Fez Marokkó, Algiria, Tripolis és Tunis városaiban nagy<br />községek keletkeztek; élükön híres rabbinusok és tudósok210<br />kal. Az utóbb nevezett községben éltek Mózes Zakúto, kiről<br />már volt szó és Mózes b. Izsák A l a s k a r (1470-1532<br />és 38 közt), ki nagy küzdelmek után jött Samorából Tunisba,<br />innen később Aegyptomba (Kahirába). Zakúto, úgy<br />látszik, később Törökországba menekült. Aegyptomban (Kaliirában),<br />bol a nemes származású Izsák Kohén Salai<br />volt főrabbi, élt még a megmenekült tudós Samuel Seri-<br />1 i ο és a híres Dávid ibn Abi Z i m r a (Radbaz) (1470-1573),<br />kinek vallás- és törvény-jogi döntvényei (responsái) igen<br />becsültek és kiről még nevezetes, hogy a seleucidák aeráját<br />(minjan Jevanim, minjan S'taroth) megszüntette és helyette<br />a világ teremtése utáni számítást léptette életbe. Paläestina<br />is benépesült a spanyol bevándorlóktól. 1488-4525. terjedő<br />idő alatt 70 családtól 1500-ig vitte fel a létszámot. Az<br />anyagi és szellemi jólét nagyban gyarapodott. Az utóbbihoz<br />sokban járult a szelíd és szeretetreméltó olasz talmudtudós<br />O b a d j a di Be r t i n o r o , kivel közreműködött a spanyol<br />orvos D á v i d ibn So s a n , ki nagy tekintélyben állott<br />Jeruzsálemben. Szafetben és Damascusban is keletkeztek<br />községek. De beláthatatlan számmal alakultak Törökországban,<br />hova a menekültek nagy számmal sereglettek. I. Selim,<br />Bajazet és I. Szulejman szultánok nagy előszeretettel és<br />kiváltságokkal fogadták és kedvelték, a hontalanoknak új<br />hazát adván. Selim házi orvosa volt J ó z s e f Hámon, kinek<br />fia és unokája ugyanazon tisztségben éltek a szultánok<br />udvaránál. Atyjánál még befolyásosabb volt Mózes Hámon,<br />Szulejmánnak házi orvosa (1490-1565). Ügyessége és<br />tiszta jelleme, továbbá állambölcsesége a szultán meghitt<br />emberévé tevék. Mózes Hámon kortársai és a zsidó tudósok<br />támasza volt. A szultánt háborúba elkísérvén, Perzsiában<br />Jákob b. József Tâwûssal ismerkedett meg, kit magával<br />vitt Konstantinápolyba, hol ez az 5 könyvet perzsára forditá,<br />melyet Hámon saját költségén S z adj ah arab fordításával<br />együtt (Konst. 1546.) nyomatott ki.*) A konstantinápolyi<br />zsidó hitközség, mely a bevándorlottakkal nőttönnőtt,<br />30,000 lelket számlált, 44 zsinagógával bírt, melyek<br />különböző község kötelékeihez (mint p. o. a castiliai, kortlovai,<br />toledói, stb.) tartoztak. A főrabbinatust betölté az<br />érdemes, de félreértett és József Kolontól élesen megtámadt<br />*) Bővebb tudósítást nyújt munkáin: Über die persische Pentateu Ίι-<br />Übersetzung des .Takob b. Josef Tàwûs... ein Beitrag- zur Geschichte der<br />Bibelexegese Leipzig et Heidelberg 1871. C. F. Winterische Verlagshandlung.<br />211<br />Mózes Kapsali, vele együtt és később, mint hitszónok volt<br />alkalmazásban: Elia M i z r a chi (1455-1525-1527),<br />ki a paduai Jutla Menz tanítványa, nagy talmudtudós és<br />szép tehetségű, ékesszóló hitszónok volt. Legjelesebb műve<br />Rási suppercommentárja.<br />A második jelentékeny város volt Salonichi, hol mihamarabb<br />10 község támadt, úgy hogy több zsidó lakta,<br />mint nem zsidó. S á m u e l U s q u e a „zsidóság anyjának”<br />nevezi. A sz'fard községek a bevándorolt Jehuda S e n y o r<br />B e n v e n i s t i köré csoportosultak. A talmudtudósok közül<br />Teysasak, Eliezer Simeoni és Jákob ibn Chabib (En Jákob<br />czímii haggadai gyűjtemény szerzője) fölemlítendők. A kabala<br />József, Teysasak, Sámuel Frankó; az orvostan leginkább<br />Mózes Almosnino által volt képviselve. Mindannyian<br />spanyol bevándorlók voltak. Ilyenekből állt Olaszhon zsidóságának<br />nagy része. Jelentékeny állást foglaltak el, mint<br />mindenütt, úgy Olaszhonban is a zsidó orvosok. Bonet<br />de Lat es (provencei) X. Leo pápa, S i m e o n Z a r f a t i ,<br />II. Gyula pápa háziorvosa. Kitűnő férfiú volt Sámuel<br />A b r a b a n e l (1473-1550); ez az olasz zsidók legjelesebbikei<br />közé tartozik. Gazdagságát a tudósok támogatására<br />használta és angyaltermészetű hitvese B e n v e n i d a istápolta<br />minden nemes törekvésében. Sámuel Abrabanel fizette<br />nagyobbrészt a portugáli menekülőt Dávid ihn J a c h j á t ,<br />kit nápolyi rabbinak választottak (1518). Beneventi Baruch<br />kabala előadásokat tartott Sámuel Abrabanel házában. A<br />Mainzból bevándorolt Juda Menz, a paduai hitközség nagy<br />tekintélyű rabbija volt, 100 . éven túl élt; fia, Ábrahám<br />Menz követte a rabbinatusban (1504-1526). A benszülött<br />Á b r a h á m de B a lme s Leccéből, a bíbornok orvosa, bölcsész<br />és nyelvész volt (M i k n e Á b r a h á m héber nyelvtan<br />szerzője); Ob adj a Szeforno (1470-1550) Rómában és<br />Bolognában az orvostannak és bibliai-magyarázati tevékenységnek<br />élt. Nagy hírre tett szert az Avignonból Ferrarába<br />költözött Ábrahám F a r i s s o l (1451-1525.) földrajzi<br />munkálataival. Fölemlítésre méltó még Magen Ábrahám polemikus<br />irata, mely a domokosi és ferenczrendi szerzetesekkel<br />tartott vallási vitatkozásait tartalmazza. Ezen védiratot<br />a ferrarai berezeg, Ercole d'Este tanácsára írta. Az olasz<br />zsidók helyzete tehát elég kedvező volt, mindazáltal Velenczében<br />elkülönített városrészben (Ghettóban) kellett lakniok.<br />Az első ghetto-kijelölés 1516. történt. De Németországban<br />212<br />meg ghettóikban sem volt nyugalmuk. Mert ha III. Frigyes<br />a zsidókat pártolta is − mi igen gyéren történt<br />Némethonban − s háziorvosnak egy zsidót (Jákob b. Jechiél<br />Loansót) nevezett is ki és halálos ágyán Maximilián királynak<br />a zsidók pártfogását szívére köté is − akkor a zsidók<br />mégis számos üldözésnek voltak kitéve ez alatt. Jól lehet<br />Maximilián az „ö s s z e s né met z si dó k véd ő j e”<br />czím alatt egy zsidót, úgy látszik a nevezett Loanssal rokont,<br />József Loanst Bosheimból nevezte ki, mégis máiuralkodása<br />kezdetén kiűzte a zsidókat Steierhon-, Karint hias<br />Krainából. A nürnbergi zsidókat úgyszólván eladta az ottani<br />polgároknak pénzért, kik csúfosan bántak velők. Ezen<br />időben űzték ki szintén a zsidókat Ulmból, Nördlingenből,<br />Kolmár- és Magdeburgból. A regensbiirgi, majnai frankfurti<br />és Avormsi zsidók is kiűzetéssel í'enyegettettek. Nem<br />ildomosabban bánt Wladisláw (Ulászló) a prágai zsidókkal,<br />és sok sanyargatás után azoknak elüzetésébe egyezett; de<br />hogy tényleg elűzettek volna, sehol sincs bebizonyítva, azonban<br />a nagyszombati zsidó üldözést nyugalmasan eltűrte. A magyarországi<br />zsidók állása ugyanis Mátyás király ép oly dicső,<br />mint igazságos uralkodása alatt nagyban és egészben<br />kedvezőtlennek nem mondható. Éles szemmel választá meg<br />a zsidó tehetséges hivatalnokokat, kiknek hasznavehetőségét<br />az államjavak érdekében kiaknázta. így például nagy befolyással<br />bírt Mátyás alatt a Svábhonból bevándorolt Hampo<br />János, ki, úgy látszik, később kikeresztelkedett, mert 1467.<br />nemesíttetett és 1470. turóczi főispánná neveztetett ki. Egyik<br />fia, Zsigmond, 1473. pécsi püspök és másik fia, János,<br />Csáktornya birtokosa lett. Egy másik zsidó közreműködésével<br />lőn Mohammeddel a béke megkötve. A zsidók, kik<br />ugyan évenkint 20,000 arany türelmi adót űzettek, legalább<br />nyugodt életben élvezték a szabadság legdrágább javát.<br />De midőn 1490. Mátyás meghalt, vele együtt, mint<br />a közmondás fennen hirdette, .,az igazság is meghalt” és<br />a trónra került A Vladislaw (Ulászló), a zsidó barát IV. Kazimir<br />lengyel király fia, vette át az ország kormányzását<br />gyenge kezeibe: akkor e szabadság erős megsérülést szenvedett.<br />Ugyanis 1494. Nagy-Szombaton azon hamis vádra,<br />mintha a zsidók egy keresztyén gyermeket megöltek volna,<br />14 zsidó tömlöczbe vettetett és kínos halálra ítéltetett el<br />(máglyán égettettek el). Hasonló eset fordult elő 15 évvel<br />később Bösingben. Két évvel a nagyszombati eset után a<br />213<br />csőcselék nép megtámadta a budai zsidókat azon nevetséges<br />ürügy alatt, hogy ők okai az adófelemelésnek. A király<br />szeme láttára fosztogatták és rabolták ki a zsidókat. Wladislaw,<br />ki a Mátyás alatt oly nagy rangban álló Kampó (Ernst)<br />Jánost is tömlöczbe vetette és 200.000 arany fizetésre<br />ítélte el − épenséggel sem óvta meg a zsidókat, daczára<br />a nagy türelmi adónak. A nemesek és a jó lelkületű magyar<br />nép pártfogása nélkül a zsidók ép oly bánásmódban<br />részesültek volna, mint cseh hitsorsosaik.<br />A zsidó tudományosság egyetlen képviselőjével sem találkozunk<br />ez időből, csak a már nevezett nagyszombati<br />Eiek említtetik, mint; jeles talmudtudós. Prágában élt akkor<br />Pollák Jákob (l460-1530), ki Bajorországból vándorolt<br />be és a nürnbergi Jákob Margoles tanítványa volt. A<br />talmud vitató tanulmány módjának, az úgynevezett „Pilpul”-<br />nak volt megállapítója, mely új tanmód később a lengyel<br />talmud tudósok közt volt. az egyedüli mérvadó és még<br />azon túl is tettek.<br />3. §. Λ talmud körüli vita Némettországban. Pfefferkorn,<br />Reuchlin, Luther.<br />A XVI. század kezdetén a zsidógyűlölet a Talmud<br />megsemmisítését szemelte ki áldozatául. A morvai születésű<br />Pfefferkorn János kikeresztelkedett zsidó, hogy tolvajsága<br />bűnét elfelejtesse és a zsidókon magát megboszulja, szövetkezett<br />egy másik hithagyóval, Victor Karbennel, ki ötvenedik<br />évében keresztelkedett ki. Ezek bevádolták a Talmudot a<br />kölni domokos szerzetűeknek, kiknek élén az elhatalmaskodó<br />Plochstraten (Hoogstraten) állt. Több mérges röpiratban<br />bujtogatott Pfefferkorn a zsidók ellen, a fejedelmeket<br />felszólítván, hogy a közveszélyes zsidókat űzzék ki. Maximilián<br />vakbuzgó nővérének Kunigundának, ki apácza lett,<br />azzal tudta Pfefferkon kegyét és pártfogását megnyerni,<br />hogy vele elhitette, hogy ha a zsidók iratait, jelesül a Talmudot<br />elégetik, akkor a zsidók tömegesen fognák felvenni<br />a keresztyénséget. Kunigunda Pfefferkornt Maximilián királynak<br />ajánlá, ki a parancsot kiadá, hogy az egész Némethonban<br />lakó zsidók kötelesek talmudpéldányaikat kiszolgáltatni<br />alapos átkutatás czéljából. Már-már a majnai<br />Frankfurtot, Vormst, Bingent és egyéb helységeket kényszeritették<br />a talmud-példányok kiszolgáltatására, midőn a<br />214<br />Pforzheimban 1455. született Reuchlin János a zsidók<br />pártfogására vállalkozott. Reuchlin a kor áramlatát követve<br />a kabala tanulmányaiba mélyedett és ez okból alaposan<br />sajátította el magának a héber nyelvet, melyre a császári<br />házi orvos, Loáns, és a Rómában élő Obadja Sztornó tanították.<br />A regensbnrgi rabbival, Margoles Jakabbal, levelezésben<br />állt. Mint ingolstadti, tübingeni és stuttgarti tanár, terjesztette<br />a héber tudomány ismeretét a keresztyének közt és<br />különösen Münster Sebestyén, Cellarius és Mellanchton<br />általa buzdítattak a héber nyelv tanulására. Reuchlin Maximilián<br />abbeli kérdésére, hogy milyen véleménynyel van a<br />zsidó iratok iránt, a legmelegebb pártfogásba vette ezeket.<br />Az ellenfél oldalán állottak Hoogstraten, Paris, Lőven, Erfurt<br />és Mainz egyetemei; Reuchlin pártját fogta minden<br />ország tudósa, sőt a würtembergi berezeg Ulrich, a bölcs<br />Frigyes, a szász választófejedelem és első rangú egyházférfiak<br />is, mint p. o. Egidio de Viterbo, Elia Levita tanítványa.<br />Az ellenfél okoskodásai- és szőrszálhasogatásaival nem<br />törődvén, Reuchlin az igazságos ügy védelmére bátran<br />fellépett és a peres ügyet X. Leo pápa elé vitte, hol<br />tudós zsidók, különösen a pápa házi orvosa, Bonét de Lates,<br />szintén áldásos tevékenységet fejtének ki. Oly melegen<br />védték a zsidó iratokat, hogy Maximilián megbánván előbbi<br />heveskedését, nyíltan Reuchlin oldalára állott és nem titkolta<br />el abbeli nézetét, hogy a pápa helyesen cselekednék,<br />ha a zsidó-gyűlölők ellen kikelne. A király szava mellett<br />hatásos szavát emelte még föl a nemes Sickingeni Ferencz<br />lovag és hutteni Ulrich, ki az éles irályu „Dunkelmännerbriefe”<br />czímű irat szerzője. Még a fegyver élével is késznek<br />nyilatkoztak a vitás ügy mellett kardoskodni. Rómában<br />Reuchlin nézete értelmében dőlt el a vitás kérdés − és a<br />Talmud meg volt mentve. A pápa, nemcsak hogy pálczát<br />nem tört a Talmud fölött, hanem még a keresztyén nyomdatulajdonost<br />R o m b e r g D á n i e l t is fölbuzdítá, hogy az<br />egész Talmudot kinyomtassa, holott Gerson Soncin csak<br />egyes részeit nyomtatta ki; Romberg még a jeruzsálemi<br />Talmudot is kiadta, és zsidó nyomdai czélokra több mint<br />négy millió aranyat költött.<br />Reuchlinnak nagy hálával tartozik a zsidóság és m é 1-<br />tán f o g l a l h a t első he lyet a z s i d ó b a r á t o k közt.<br />A Reuchlin-Pfefferkorni vita derekasan előkészíté a<br />reformatio idejét. Luther, a wittenbergi ágoston szerze215<br />tes a fejedelmek és tudósok figyelmét még e vita befejezése<br />előtt vonta magára. Luther kezdetben legalább pártfogolta<br />a zsidókat, sőt könyvében „hogy Jézus született zsidó”,<br />a zsidógyűlölet ellen tiltakozik. Később azonban saját bántalmai<br />miatt elkeseredve, a zsidók ellen fordult. Egyáltalában<br />ismét rosszabbra fordult a zsidók ügye. A nép föl volt<br />ellenük izgatva. Egy ostya-rablás rágalmazásának örve<br />alatt brandenburgi első Joachim 36 zsidót égettetett el (1510).<br />Majd meg a majnai Frankfurtban elhatároztatott (1516),<br />hogy a zsidók Nyugat-Németországból űzessenek ki. Három<br />évvel később csakugyan el is űzettek a regensburgi zsidók<br />és a régi sírkövek (számra 4000) elpusztíttattak. 1553.<br />Braunschveigból, 1555. Pfalzból űzettek ki.<br />I. §. .1 törökországi zsidók. Don József Naszi.<br />Míg Németországban a Talmud melletti és elleni vitákért<br />hevültek a keresztyének, addig a zsidóság csak keveset<br />lön a vitáktól befolyásolva belélete fejleményében. Minden<br />a régi kerékvágásban haladt, a talmud tudósok és a<br />bölcselem barátjai a régi mintaképekhez ragaszkodtak. Politikai<br />tekintetben ingadozó állással bírtak Némethonban<br />úgy, mint Portugáliában. Itt élt Juan Miguez új keresztyén<br />név alatt egy férfin, ki a zsidóságnak nagy szolgálatokat<br />tőn, miután sikerült a marranokra nézve oly kedvezőtlen<br />országot, mint a minő akkor Portugália volt, elhagynia. Juan<br />Miguez, vagy zsidó nevén Don József Nászi, ugyanis nagybátyjával<br />Antwerpenbe szökött; oda követte őt azután (1563)<br />nagynénje Donna Grracia Mendez, új keresztyén nevén Beatrice<br />de Luna, leányával Reynával. Nagynénjével Don József<br />bankárságot vitt és noha, vagy tán ép, mert ez üzlet nagy<br />hírnévnek örvendett, nem volt maradandó állása Antwerpenben<br />sem. Azért Velenczébe, majd meg Törökországba tették át<br />lakásukat. Nagy küzdelmek és sok viszontagság közt ért Donna<br />Gracia 1552. Konstantinápolyba, hol nyilvánosan tért át a<br />zsidósághoz és a szintén megtért Don Nászi Józsefnek adá leányát<br />nőül. Don József csakhamar Hámon Mózes, a szultán<br />házi orvosa, ajánlata folytán Solimán udvarába került. Nagy<br />okosságának és jeles képzettségének jelentékeny hatás-kör<br />nyílt meg. Selim koronaherczeggel barátságos viszonyba<br />lépett, ki őt, atyját követvén a trónon, Naxos és a cykládi<br />szigetek h e r c z e g é n e k nevezte ki. Mindinkább emelkedett<br />216<br />József Selim kegyében és befolyása nőttön-nőtt, elannyira,<br />hogy idővel ő volt a török államkormányzat fő szerepvivője<br />s kegyét meg Maximilian császár és orániai berezeg is<br />iparkodtak megnyerni. Tanácsára Szelim Velencze ellen háborút<br />indított, melyben a törökök (Cyprus szigetét elfoglalták<br />(1571). Selimnek nemsokára ezután történt halálával József<br />visszavonult a politikától, hogy annál nagyobb odaadással,<br />mint már előbb történt, szentelhesse magát a zsidóság szent<br />ügyének. Már előbb, még Antwerpenből, roppant összegek<br />feláldozásával sikerült neki és anyósának, Donna Gráciának,<br />a portugáli intjuisitiót szörnyű működésében ideiglenesen<br />meggátolni, később Szuleimantól vett adományát: Tiberiás<br />és környékének romjait kezdé József kiépíteni, hogy ott új<br />zsidó telepítvényt alapítson. Konstantinápolyiján még Donna<br />Gracia állított fel talmudiskolát, melyben jeles tudósok<br />működtek, így József ihn Dab. Don József házi barátai<br />közé tartoztak többek közt Mózes Almosnino jeles<br />hitszónok és a sokat hányatott Izsák Akrisz történész. Ezen<br />időből megemlítendők mint költők: Juda Sarko, Szadjah<br />Longo, különösen Izrael Xagara. A három Virga (Juda,<br />Salamon és József) és József Kohen, kik az ezer éves zsidó<br />üldöztetések fájdalmas martyrságát írták le.<br />Donna Gráciát, ki 15(59. meghalt, tíz évvel élte túl<br />Don József. Az egész zsidóságtól megsiratva, halt meg<br />1579. aug. 2-án. Húsz évvel később halt meg hitvese Reyna,<br />tki a belvederei könyvnyomda felállításával a zsidó iratok<br />terjesztése érdekében működött. III-ik Murad szultán alatt<br />nagy befolyásra emelkedtek a zsidók Esther Ghiera közvetítésével,<br />ki a szultán kedvencz hitvesének meghitt barátnéja<br />volt. Saját költségén adta ki S á mu e l Sullam Zakúto<br />krónikáját, Juchaszint (1566-67). Esther dúsgazdag<br />volt. 1600-ban történt meggyilkoltatása után 100,000<br />aranyra rugó vagyonát a szultán javára elkobozták.<br />5. József Karo és Azaria del Rossi.<br />A törökországi zsidók kedvező helyzete mellett a zsidó<br />tudomány csak jelentéktelen lendületet nyert. Ennek magyarázati<br />oka részben azon körülményben keresendő, mert a kabalái<br />tanulmány az ábrándos kedélyekben azon hitet kelté, hogy<br />a messiási idő közéig. Ilyen álhíreket terjeszte Dávid Keilbein'<br />és a hozzája csatlakozott, a keresztyén hitről vissza217<br />tért S a l a m o n M o l e h o, ki VII. Kelemen s pápától is nagy<br />kitüntetéssel fogadtatott. De V. Károly mindkettőjöket elfogatá;<br />az előbbit Spanyol honban a börtönben érte a halál,<br />míg Molcho tűzhalált szenvedett. Egyéb kabalisták voltak:<br />Mózes Cordovero, Szafetben (megh. 1570); Izsák Lurja, a<br />csodatevő, Jeruzsálemben (1543 1572): s tanítványai<br />Chajim Vitai Calabrese (1543 11320); Salomo Alkabez,<br />az ismeretes szombati dal: „Lecho dodi” szerzője.<br />Az egyedüli talmudi tekintély volt . J ó z s e f b. Ε fr<br />a i m Káró (1488-1575), ki mint gyermek menekült<br />Spanyolhonból. Előbb Nikápoly- és Adrianápolyban, később<br />Szafetben élt, hol Suleban Aruch czímű, még most is a gyakorlati<br />vallás-praxisra nézve érvényesnek elismert codexét<br />szerkeszté, mintán előbb Aseri Jákob Turimjához írta nagy<br />commentárját, melyben csodálatos alapossággal használta<br />föl az őt megelőző kor legjelesebb talmud-tudósainak nézeteit.<br />Mit tanítója Jákob Béráb, Paläestinában nem ért el,<br />ugyanis a (kézfeltevés =. S z 'mi c h a által) létesítendő ordinátiót<br />behozni s ezzel az egész zsidóságnak központi egyesülést<br />közvetve szerezni, az tanítványának József Karónak<br />codexe által sikerült, mert az egész zsidóságban elismert<br />codexe által egyesítő gyúpontot teremtett az egész zsidóság<br />számára, melynek egységes egészét rajta kívül senkinek sem<br />sikerült létrehozni. Nevezetes még József Karónak Készet”<br />Misna czímű értelmezése M'aimuni codexéhez, továbbá döntvénytára.<br />Káró kortársai valának keleten: Mózes b.<br />József Τ r a n i (megh. 1580.); Β e z a 1 e 1 A s k e n a z i<br />Aegyptomban, a Sitta Mekubezeth (régibb talmudi értelmezések)<br />nagyhírű szerzője, József b. Leb Salonichiben, továbbá<br />S a m u el d i M e d i n a ( 1599) stb.<br />József Káró legnevezetesebb kortársa volt az olasz<br />tudós, Azarja b. M ó z e s d e ï R o s s i (Min Ha-Adomim),<br />született Mantuában 1514. megh. 1578.; fürkészete<br />és sokoldalú kutatása által korszakot alkotó jelentőséggel<br />bírt volna, ha a kor irányzata nem állt volna útjában, de<br />mégis az újabbkori zsidó régészeti tudomány apjaként tiszteltetik.<br />Beteges, elaszott testében erős szellem lakott. Jártas<br />volt az egész zsidó irattárban és a mellett bírta a latin<br />nyelvet és az orvosi tudományt. Vándoréletet élt Ferrarában,<br />Bolognában, majd meg ismét Ferrarában telepedett le. Kora<br />legjobbjaival összeköttetésben állott és mindannyitól csodáltatott<br />bő tudománya miatt. Különös szeretettel vonzódott<br />218<br />Izrael régészetéhez. Első volt, ki Filo és Josephusról alapos<br />ismereteket terjesztett s ezeknek úgy, mint az egyházatyák<br />iratainak tanúskodásait, a talmudi relatióval hasonlítá össze<br />az adatok hitelességének kiderítésére. Dei Rossi szellemi<br />kincseit a véletlenség hozta napfényre. Ferrara ugyanis rettenetes<br />földrengés által 1570. nov. 18-án elpusztíttatván, e<br />szerencsétlen lakosok falvakra menekültek. Itt találkozott<br />Deï Rossi egy keresztyénnel, ki mélabús gondolatait fölvidítani<br />iparkodott a zsidó régiségek olvasásával, melyeket<br />egy görög könyvből tanult, holott a zsidók e szakmákban<br />járatlanok voltak. Eltökélte tehát magában, hogy e hiánynak<br />elejét veszi. Első ízben lefordítá Aristeas levelét a görögből<br />héberre. Ezt és hasonló értekezéseit híres könyvébe:<br />Μ ο a u r Ε n a j i m (1573-75) foglalta össze. G e d a 1 j a<br />ibn J a c h i a (1515-1587) ,,Salseleth Hakkabala” czímű<br />történeti könyvével ellenkezőleg Deï Rossi még a talmudi<br />közlemények egynémelyikét is merészelte hitelnélkülinek<br />nyilvánítani. Ε miatt nagyon elszörnyedtek a jámbor talmudisták.<br />Midőn a Moaur Euajim első kefelevonata Szefatba<br />érkezett, József Káró Elisa Gellaicót ellenirattal bizzott<br />meg és körlevélben az egész zsidóságot akará felszólítani,<br />hogy Deï Rossi művét tűzhalálra Ítéljék. De mielőtt József<br />Káró a tiltakozó iratot aláírhatta volna, meghalt<br />(1575). A szefatbeliek, jóllehet bujtogattak a Moaur Euajim<br />ellen, mégsem voltak a községek, jelesül az olasz községek<br />rábírhatók arra, hogy átok súlyával illessék e könyvet. A<br />mantuai rabbinátus Ben Adereth eljárását utánozván, csak<br />25 év alóli életkornak tiltotta be Deï Rossi művét, mely<br />azonban mindinkább méltányoltatott, elannyira, hogy még<br />latin nyelvre is lefordíttatott.<br />6. §. A lengyelországi zsidók és talmudtudósai.<br />A XVI. században körülbelül 200.000 zsidó lakott<br />Lengyelhonban, noha egy összeszámlálás alkalmával alig<br />kilenczed részét tudták hivatalosan bizonyítani, mert a népszámlálás<br />indokául adófizetés szolgált. A lengyelországi zsidók,<br />kik a választott királyok, különösen az erdélyországi<br />Báthory István és III. Zsigmond alatt sok kiváltsággal bírtak,<br />a művelődés magasabb fokán állottak, mint azon korbeli<br />németországi hitsorsosaik. Különösen a tàlmudstudium<br />eddig nem tapasztalt virágzásnak indult, Α.z átható ész, a<br />219<br />világos gondolkodás, a csodálatos elmeél új világításban tünteti<br />fel a lengyelhoni talmud-tanulmányt, melylyel a zsidóság<br />zöme foglalkozott, Különösen kiváltak és nagy hírnévre<br />tettek szert: Salom Sachna, Salamon Lurja és Mózes<br />Isserles.<br />S a Ι ο m S a c h n a (1530-1558) prágai tanítójának,<br />pollák Jakabnak pilpulistikusi tanmodorát sajátította el és még<br />jobban fejlesztette. Főiskolájából eredt Lengyelhon legtöbb<br />rabbija. Tanítója példáját követve tartózkodott talmudtudományos<br />kutatásait és véleményadásait Írásba foglalni. „Más<br />természetű volt L u r j a S a l a m o n (1510-1573), kiből<br />erőteljesebb, felvilágosodottabb időben egy második Maimuni<br />válhatott volna. Talmud tanmodora mély és éles ítélő jelleggel<br />bír. Lurja a 16-ik század Rabe n u Τamj á n a k<br />nevezhető. Nagy kritikai tehetségét a Talmud alapos bonczolgatására<br />szentelé, melyről híres compendiuma „Jám<br />sel Selómó” tanúskodik. Azonban önálló és tekintetet nem<br />ismerő határozottsága és éles megtámadásai számos ellenséget<br />ébresztettek maga ellen még saját tanítványai keblében<br />is. Azért nem maradhatott tartósan egy helyen, csak<br />negyvenedik évében telepedett le végleg Ostroyban (Volhyniában),<br />de ott is összekoczczant Bezalel Izsák ottani rabbival.<br />Élesen megtámadta Káró valláscodexét, de azt kiszorítania,<br />mint véle, nem sikerült. Híresek továbbá Lurja<br />talmudjavításai.<br />A harmadik ez időbeli talmudtekintély I s s e r l e s Mózes<br />volt (1520-1573). Előkelő apjának, ki R. Méir<br />Katzenellenbogen paduai talmudtekintélynek rokona volt,<br />gondos nevelése által oly bő talmud tudományt szerzett, hogy<br />már kora fiatalságában krakói rabbinatusra érettnek mutatkozott.<br />Ő is szükségesnek látta, hogy a rabbinicusi zsidóság<br />szétszórt tananyagát összeállítsa a vallásgyakorlat<br />miheztartása végett, de miután ez irányban már Káró őt<br />megelőzte, nem maradt hátra egyéb, mint a német-zsidó<br />tudósok nézetei tekintetbe vételével Káró Schulchan Aruehjához<br />(a terített asztalhoz) terítéket (mappát) hozzá tenni; toldalékai<br />még most is foganatban vannak, különösen a németes<br />lengyelhoni zsidóság előtt, noha ezen már előtte létezett,<br />csak Isserles által összegyűjtött nehezítések a vallás-gyakorlati<br />életre nézve itt-ott elég súlyosaknak bizonyultak. A<br />bölcsészet iránt is bírt fogékonysággal, noha e miatt az<br />érdes Lurjától gáncsoltatott. Zohárhoz is írt egy commen220<br />tárt, noha nem volt híve a kabalának: úgyszintén jegyzetekkel<br />látta el Zakúto Juchaszin történeti művét. Λ történet<br />iránti érdeklődése felbuzdítá tanítványát G a n s D á v i d o t<br />(szül. Westfalenben 1541. megh. Prágában 1613), ki Krakóban<br />végzé Isserles alatt tanulmányait, hogy szinte történeti<br />tanulmányokkal foglalkozzék, G a n s „Zemach Dávid”<br />műve azonban csak krónikái becsesei bír. Isserlesnek nevezetes<br />tanítványa volt továbbá a csehországi születésű rabbi<br />Mardocliaï data (1530-1612), kinek nagyon hányt-vetett<br />élete volt. Prágából, hová tanulmányai befejezte után viszszatért,<br />a zsidók kiűzetése következtében, el kellett távoznia.<br />Velenczébe ment, hol Káró codexét szintén egy általa<br />szerzettel (Debus) kiszorítani igyekezett. De Velenczében<br />sem találta helyét és ismét Lengyelhonba jutott hol végre<br />Grodna-, Lublin- és Krz'mnitz községekben 1175-1592<br />mint rabbi működött és a már azelőtt fennállt, úgynevezett<br />négy tartománybeli zsinatot (Vaad Árba Arozauth) rendszeresítette.<br />Később ismét Prágába nient, hogy mint aggastyán<br />vegye át az ottani rabbinátust. A lengyeli rabbinátusi zsinatokon<br />Jafa távozása után, J ó z s u a Falk Κ o h en<br />(1592-1620) (a Chosen Mispathoz írt magyarázatnak<br />Sz'ma=Szefer Meirath Enajim, híres szerzője) elnökösködött.<br />Nevezetes jelenség volt ez időbeli karaita I z s á k b. Abr<br />a h á m T r ó k i (született Trockban, Vilna mellett 1533.<br />megh. 1594.), ki Chizuk Emuna czímű jeles könyvében a<br />zsidóságot a keresztyénség ellenében alaposan védelmezte.<br />Ezen könyv nagy feltűnést okozott és az orleansi berezeg elleniratát<br />is provocálta. A nevezett Józsua Falk Koben<br />(1550−1615) jeles rabbi kortársa volt M é i r L u b 1 i n<br />(1554- 1616), ki úgy, mint az éleseszű S á m u e 1 Ε l iez e r<br />Ede Is., Posenből (Meharsa) (1565-4631) a Tabuidhoz<br />értelmezéseket (Ohidusim) írt. Halála évében jött Lip mann<br />Heller (szül. Wallersteinban 1579. megh. Krakóban<br />1654.) Lengyelhonba, miután rövid ideig bécsi, azután prágai<br />rabbi volt. Sok szerencsétlenség után életveszély elől<br />menekült Lengyelhonba, hol Vladimírban és utoljára Krakóban<br />mint első rangú rabbi tekintély működött. Hírneves<br />Misna-comnientárját (Toszafoth Jontob) már harmiczéves<br />korában írta meg, mint Maimuni. Krakóban, hol öt év<br />előtt a nevezetes rabbi Joe1 Szerkesz (a Bach Baith Chodos)<br />szerzője működött (1560-1640), Hel1er 9 évig tanított<br />(1615 -1651). Ezen időben halatlan csapás érte a<br />221<br />lengyel zsidókat Chmielnicki (Chmel) kozákfőnök által szervezett<br />kozák felkelés által, mely 1648 és 1658. év közt<br />számtalan, több mint 140 hitközséget, s több mint százezer zsidó<br />lelket konczolt föl. Spanyolhonból való kiűzetésük óta,<br />ily nyomor nem érte a zsidókat. A megmaradtak közül sokan<br />Magyarország-, Morva- és Csehországba és máshova<br />menekültek. Köztük volt Sabbathai Kohén is, ki 41 éves<br />korában a morvai Helleschan községben mint rabbi halt<br />meg 1663. A Jore Dea és Chosan Mispathoz írt commentárja<br />(Sach=Szifthe Kohén név alatt) Á b r a h á m Abele<br />Hriimbiner által az Orach Chajjimhoz szerzett értelmezése<br />mellett még máig is nagy becsben áll.<br />Csodálatosan menekült meg egy fiatal talmudtudós Jákob<br />Askenazi, Wilnából, ki menekülésében az övéitől<br />elválasztatott, már-már letérdepeltette egy kozák utolsó halálütés<br />végett, midőn egyszerre kardja markolatával eltaszitá<br />és életének kegyelmezett. Askenazi pár napig a halottak<br />közt tartózkodók, hogy más kozák csapatokra ne<br />bukkanjon. Csak fél év után lelte meg Trebitsben nejét, ki<br />Efrajim Kohen rabbi leánya volt és ki a határozott halál hírére<br />sem akart megházasodni. Jákob Askenazi a majdan nagy<br />hirre vergődött Chacham Z'wi apja volt.<br />A megmenekült talmud-tudósok közül rabbinatust nyertek<br />továbbá Mózes; Ribkes, Fürthben és majnai Frankfurtban,<br />Sámuel Áron Kaidanower, továbbá Mózes Kohen, Metzben.<br />Ezen lengyel menekültek ép oly büszkék vadának, mint<br />a spanyolhoni menekültek voltak származásukra.<br />7. §. Az zsidók Hollandiában. Menasze ben Irael<br />A sok ezer marran menekült és máglyán elégetett daczára<br />még a 16. és 17-ik században voltak elég marranok,<br />kik magas állami rangjukról lemondtak és oly helyekre<br />költözködtek, hol szabadon vallhatták a zsidó hitet. A 16-ik<br />század vége felé egyre nőtt a portugáliai marranoknak<br />Német-Alföldre való átköltözése. 1590 hajóra szálltak<br />Manuel és Mária Lopez, Pereyra testvérek, Miguel Lopez<br />nagybátyjukkal Hollandiába menendők. Útközben az angoloktól<br />elfogattak és Londonba szállíttattak. A rendkívüli<br />szépségű és erényű Mária nagy mértékben megnyeré az<br />angol királynénak, Erzsébetnek, kegyét és noha berezeg<br />kérte meg kezét, mégis nagyobb kitüntetésnek tartá, hogy<br />222<br />Hollandiába folytatván útját, ott a zsidóságot nyíltan vallhassa.<br />Útját most akadály nem állta el; Amsterdamba jött.<br />Ót követé nem sokára anyja, többi rokonával és egynehány<br />évvel később jelentékeny számú portugáliai marran.<br />kiket az emdeni rabbi, Uri Levi, Amsterdamba kísért és a<br />zsidóságba befogadott. Évről-évre nőtt a bevándorlók száma,<br />úgy, hogy a marokkani követ, Sámuel Palacké, által kirendelt<br />imaház többé nem fogadta be a bevándorlottak számát<br />és tíz év alatt három új imaház (Betli Jákob, Neveli Salom<br />és Béth Izrael) emelkedett, melyekben Izsák Uziel,<br />József és Dávid Pardo végezték a rabbinusi teendőket.<br />A tudósok, gazdagok és áldozatkész férfiak szép számát<br />egyesítette magában Amsterdam, melynek első megalapítóiként<br />felemlítésre méltók Jákob Tirado, Jákob Izrael<br />Belmonte, egy államférfiakban és költészeti tehetségekben gazdag<br />család feje. Az első bevándorlók közé tartozik még<br />Reuel Jesurun, a költő, ki mint marranns (Paul de Pina<br />név alatt) szerzetes akart lenni, de Elia Montalto, medicäai<br />Mária királyné háziorvosa által a zsidóságnak megtartatott.<br />Alonso de Herrera, ki két kabalistikusi iratot szerzett spanyol<br />nyelven, a melyek később Izsák Aboab által héberre<br />forditattak le. A spanyol, portugáli, amsterdami zsidók legkiválóbbikainak<br />egyike volt a Lissabonban 1604. született<br />Menasze, fia azon József ben Izraelnek, ki az inquisitio<br />kínzásai által összezúzott testtel és minden vagyonától megfosztva<br />űzetett el és ki Amsterdamba jött. Atyja a fiatal<br />Menaszét Izsák Uziel gondos nevelésére bízta. Alapos ismereteketnyert<br />a bibliában, talmudban és különböző (spanyol,<br />hollandi, latin stb.) nyelvekben, melyeket szóban és írásban<br />mesterileg kezelt. Sokat tudott, de nem volt mély gondolkodó,<br />mégis beláthatatlan nagy áldás fűződik nevéhez:<br />nem számtalan irata által, hanem azon lelke minden erejével<br />szorgozott törekvése által, hogy Angolhon a zsidókat,<br />honnan ők harmadfél század előtt örök időkre szóló határozattal<br />kiűzettek, ismét befogadja. Ezen áldásos működésének<br />gyümölcsét Menasze csak részben látta megérni, mert<br />kora halállal múlt ki, ugyancsak Angolhonból való vissza -<br />jötte alkalmával, de halála után alig egy évtizeddel az<br />eszme testet nyert. Az oly nagy hévvel küzdött zsidókért<br />való lelkesedését jó nagy részben elősegítek Cromwell és a<br />nagy szerepre jutott angol puritanusok, kik a zsidók nagy<br />barátai valának. A tisztelet, melyben Menasze a keresztyén<br />223<br />tudósok Buxtorf János az öregebbik (1564-1639), a tudós<br />Vossius-család, Hugo Grotius és a philologok királya<br />Scaliger József és más több előtt állt, szintén tényező volt<br />fáradságának sikerében, mert a tudósok és sok egyéb keresztyén<br />rajongó, nemkülönben a héber nyelvet értő svéd<br />királyné Christina, Mena szét első rangú tudósnak tartván,<br />fölötte nagy tisztelettel viseltetének iratai iránt, melyek csodálatos<br />olvasottságról tanúskodnak. Már 1650. fordult Menasze<br />az angol úgynevezett h o s s z ú parlament-jéhez,<br />a zsidók felvételeért esdekelvén, „Izrael reménysége” czímű<br />iratát átnyújtván és egyszersmind kérelmezvén saját oda-,<br />utazhatási engedélyét azon czélból, hogy a zsidók felvételének<br />keresztülvitelében közvetítő segédkezést nyújthasson.<br />A politikai áramlat, jelesül az angol-hollandi háború, utazását,<br />melyre megadatott az engedély, mindig hátráltata,<br />míg végre 1655. csakugyan Londonban partra szállt. Legott<br />Cromwellnek föliratot nyújtott át, melyben sok ország megbízásától<br />támogatott abbeli kérvényét tolmácsolja, hogy a zsidók<br />ismét Angliába felvétessenek. Noha a zsidókat kedvelő Cromwell<br />e tervnek mindjárt meg volt nyerve, úgy mégis a<br />papság és kalmárság részéről a zsidók gyanúsíttattak. Ezen<br />gyanúkat leküzdendő Menasze Londonban iratot „a zsidók<br />védelme” czímen szerzett, mely a legjobbak közé tartozik,<br />melyeket írt, és melyet Mendelssohn kitűnő bevezetéssel láta<br />el és még most is becses olvasmánynak értékével bír.<br />Czélját ugyan teljesen nem érte el legott, de azért mégis<br />egyes zsidóknak megadatott az engedély az azonnali letelepedésre<br />(1657). Évi űzetéssel (100 fonttal) és nagy tisztelettel<br />bocsáttatott el Cromwelltől, hogy Amsterdamba vigye<br />a jó hírt, de útközben Middelburgban érte el a halál<br />(1657. márczius havában). Nevezetesebb munkái: „Conciliador”<br />spanyol nyelven, mely a sz. írás ellenmondásait<br />igyekszik kigyenlíteni; a „föltámadásról”, az „élet végéről”,<br />„Nishiath chajim” (héber nyelven), mely kabalisticus<br />irályu, mint hogy egyébként is Menasze nagy pártolója volt<br />a kabalának. 400 kidolgozott praedicatiót is hagyott maga<br />után. Fölemlítendő, hogy Menasze, ki szűkölködő állapotban<br />élt, hogy életforrást szerezzen, Amsterdamban nyomdát állított<br />fel, mely alól jeles iratok bocsáttattak napvilágra, később<br />a dúsgazdag Ábrahám és Izsák Pereyra anyagilag<br />támogatták, hogy ne kelljen, mint szándékolta volt, kivándorolnia<br />Braziliába.<br />224<br />Menasze működésének eredménye csak 10 év után volt<br />szemlélhető, mert számosan telepedtek le a gazdag olasz és<br />alföldi zsidók közül Londonban. Ezen új község Jona de<br />Silvát hívta meg rabbiul. Őt követé (1679.) Jákob Abendana,<br />ki a Kuzarit és a Misnát spanyol nyelvre lefordítá.<br />London legbiresebb rabbija volt Dávid Nieto (szül. Velenczében<br />1654), ki Divornoból, hol orvos és hitszónok volt<br />(1701.) Londonba hivatott.<br />8. §. A szellemi forradalmárok.<br />A tizenhetedik század első felét két irányzat jellemzi,<br />melyek homlokegyenest ellenkezésben állanak egymással:<br />ugyanis a kabala és a szabad gondolat. Amaz kábító<br />hatásban tartá a legkiválóbb főket, mint pl. még egy Menasze<br />b. Izraelt is. A zsidó községek túlnyomó legnagyobb<br />részében akár egy lengyel kis községről, akár a mívelt<br />Amsterdamról legyen szó, a mérvadó érzés- és gondolkozásmód<br />a kabala volt. Az Izsák Lurja-féle ábránd és szédelgés<br />a lélek eredetéről, lélekvándorlásról, lélekcseréről és<br />megváltásról stb. mindinkább széles körökben foglalkoztatták<br />az e szerepre hivatottakat. Legélénkebb mozgást idézett<br />elő Chajim Vital Calabrese, ki a keleti zsidóság könynyűhiszeműségét<br />csaknem 50 évig szedte rá (1572-1620).<br />Kortársa Jesája Hurvitz, frankfurti és prágai rabbi (1570-<br />1630.) kiváló talmudista, szintén a kabala hálójába került<br />és ennek különös fényt kölcsönzött tekintélyével. Könyve<br />Seloh (Sne luchaut habrith) a lurja-i kabalát a talmudismus<br />köpenyébe burkolta és ezzel még erősebb alapra állitá.<br />Ezek és mások, mint p. o. Naftali b. Jákob Elchanan lengyel<br />kabalista gondolkozásmódja ellen, itt-ott, magától értetik,<br />csak az olasz és portugáli zsidók közt is keltek ki férfiak,<br />kiket lázadók- és forradalmároknak nevezhetünk,<br />mert a kor irányadó gondolkozását vonták kétségbe. így<br />p. o. Immanuel Aboab, portugáli származású, ki sokáig<br />Olaszhonban tartózkodók, késztetve érezte magát „Nomologia”<br />czímű művében a talmudi és rabbinistikus, értelmezéseket<br />a hagyomány átszármaztatóinak névjegyzékével összeállítani<br />(1616-1625), mely munka által a kabalistikus irányt<br />akará ellensúlyozni. Határozottabb iránynyal és erélyesebben<br />lázongtak különböző helyeken, különböző képzettségű<br />férfiak. Három forradalmár lépett föl egymástól függetlenül<br />225<br />ès pedig Uriel Akosta, Leo de Modena és J ó z s e f<br />del Medigo.<br />TTriel da C o s t a (Gabriel Acosta 1590-1640) oportói<br />marran család ivadéka, melynek tagjai az inquisitio által<br />nagyobb részt jó keresztyénekké lettek. Atyja szigorú<br />katholikus volt. Atyjától az ügyvédi pályára előkészítve és<br />az egyház dogmáival foglalkoztatva, nem lelte meg ebben<br />lelki nyugalmát és noha hivatalt nyert, mint egyházi kincstárnok<br />(1615), a keresztyénség dogmái elleni kételyeit nem<br />csillapíthatá le. A szent írás ó-testamentumához nyúlt vigaszt<br />keresendő. A próféták szelleme megragadá őt és hírtelen<br />elhatározá, hogy a katholicismus békóit lerázza magáról;<br />határozatát, melyet anyja és fivéreivel közlött, (mert<br />atyja már nem volt életben), ki is vitte, mert az egész<br />családnak sikerült (1617-18) Amsterdamba menekülni, hol<br />Acosta fivéreivel a circumcisio felvétele után a zsidóságba lépett.<br />De fölizgatott képzelődése itt csalódott, mert a bibliai<br />és rabbinikusi zsidóság közt nagy különbséget tapasztalván,<br />ez utóbbi ellen szenvedélyes természeténél fogva nyíltan kikelt,<br />mire magát följogosítottnak vélte, tekintettel a nagy<br />áldozatokra, melyeket hozott. Nem csak szóban, hanem tettben<br />is ellene szegült a „Farizäusok” rendeleteinek. De az<br />amsterdamiak, kik nem kevesebbet szenvedtek és életöket<br />koczkáztatták szent vallásukért, különben pedig az inquisitio<br />türelmetlenségének szellemétől illetve voltak, nem hallgattak<br />Uriel Akosta vallássértő szavaira és tetteire. Izsák Uriel és<br />József Pardo az átoksujtással, azaz a kiközösítéssel fenyegettek,<br />de ez csak ellenszegülését ébresztette és élesítette;<br />minek következménye a foganatba vett kiközösítés lett. Magára<br />hagyatva, mindinkább elmélyedett szőrszálhasogatásokba,<br />melyek őt még a bibliával is meghasonlásba hozták, látván<br />azt, hogy a sz. írás a halhatatlanságról mit sem szól. −<br />Készületeket tőn ebbeli véleményét írásba foglalni. De kitudódott,<br />hogy Akosta botrányt akar előidézni, azért őt<br />megelőzte Sámuel de S z i l v a orvos „a lélek halhatatlanságáról”<br />czímű, spanyol nyelven írt (1623), értekezlettel,<br />szerezve a czélból, „hogy egy b i zonyos ellennek tudatlanságát<br />megczáfolja.”<br />Később meg is nevezte Uriel Akostát, kit vaknak és<br />képtelennek mond. Erre Uriel Akosta nyilvánosság elé hozta<br />(1624-25) a „Farizäusok traditiója” elleni iratát, melyben<br />a hagyományos zsidósággal tört. Most eretneknek, ki226<br />közösített istentagadónak nyilváníttatván, azonfelül a hatóságnál<br />bevádoltatván, hogy a lélek halhatatlanságának tagadásával<br />Uriel Akosta a keresztyénséget is megtámadta,<br />elítéltetni kerék a hatóságtól.<br />Uriel Akosta tömlöczbe vettetett, 300 forint bírság és<br />irata elégetésére ítéltetett. 15 évig élt elszigeteltségben, míg<br />végre rokonai unszolására kibékült a községgel, ajkával<br />vállá a zsidóságot, de lelkétől távol vala az. De alig, hogy<br />látszatra megtért, már is alattomban áthágta a zsidó vallás-<br />törvényeket. Saját fivérei és unokaöcscse, kik kibékítek,<br />jelentették be haragjukban ezen jellemtelenséget és Akosta<br />másod ízben is a zsidó törvényszék elébe idéztetett. A nyugalom<br />után sóvárkodó és már megtörött Akosta az új bünhődésre<br />is elhatározá magát, nehogy másod ízben is kiközösíttessék.<br />Rendkívüli volt bűnhődése, melyet előírtak a<br />rabbik, nem boszúságból, hanem vallástöprengésből. Akostának<br />a szószékre kellett lépni, ott nyilvánosan, töredelmesen<br />bevallani bűneit, erősen megfogadni, hogy ezentúl a szombatot<br />és a többi sz. írási parancsolatokat szentül tartandja,<br />mire Sámuel Morteira parancsára 39 korbácsütéssel illettetett.<br />Még evvel nem volt befejezve a lealáztatás, hanem<br />azonkívül a zsinagóga bejáratánál kellet végig terülnie,<br />hogy rajta átmenjenek a járók-kelők. Nem csoda, hogy<br />Akosta ezen vérig ható megsértés és megaláztatás következtében<br />még nagyobb dühvel gyűlölte a zsidóságot, nem<br />csak az amsterdámiakat, hanem az egész föld kerekségén<br />lévőket. Mert megtérése nem töredékes szívből, hanem a<br />harcz küzdelmeiben való kifáradásából eredt, új küzdelemre<br />pedig erőtlennek érzé magát, azért boszút tervelt megsértésének<br />főokozója ellen (fivére vagy unokaöcscse ellen). Két<br />pisztolytöltést tartott készen és az alkalmat meglesve, egyiket<br />a háza mellett elmenő fivérére (vagy unokaöccsére)<br />lőtte, de czélját tévesztve, bezárt ajtók mellett a másikkal<br />magát lőtte agyon. A benyomulók asztalán „egy emberélet<br />példája” czímű önleírást leltek, mely a legrútabb rágalmakkal<br />és zsidógyűlölettel volt telve.<br />Ez volt vége az első forradalmárnak, ki nagyban<br />kezdé és kicsinyesen végzé a zsidóságról való gondolkozását.<br />Képzettebb, de jellemtelenebb forradalmárok voltak Leon<br />Modena és a vele rokon gondolkozású Del Medigo. Leon<br />b. Izsák_Modena (1571-1649) régi, Francziaországból<br />Olaszhonba (Modenába) bevándorolt családból származott,<br />227<br />melynek tagjai a tudomány és kabala hívei voltak. E közvetíthetetlen<br />ellentétet egyesíté magában Leon Modena. Csodagyermek<br />volt; már 3 éves korában reményekre jogosított,<br />már 13. évében szép párbeszédet írt a kártyajáték megengedhetése<br />vagy tilalma fölött. A csodagyermekből nem vált<br />csodaférfiú, mert ha csodálatos bő tudománynyal bírt is,<br />úgy hiányzék neki az, mi az embernek legnemesebb kincse:<br />a jellem.<br />Hogy kenyerét megkeresse, egymásután volt előimádkozó,<br />tolmács, író, korrektor, könyvárus, alkusz, kereskedő,<br />rabbinus, zenész, házasságszerző és bűv-ereklye (amulet)-<br />író. A bibliai, talmud-rabbinikusi és keresztyén-hittani irodalomban<br />jártas volt; értett a bölcsészeihez és természettanhoz,<br />írt héber és olasz verseket, értette a latin nyelvet,<br />kitűnő emlékező tehetséggel bírt, melynek mívelésére emléktant<br />(mnemotechnikát, Leb Hoarjeh czím alatt) írt. A<br />tudomány ezen sok ága csak kenyérkeresetre szolgált neki<br />és a mit ma keresett, holnap a kártyában elvesztette. Elméletben<br />rút bűnnek ismervén a kártyázást, a gyakorlatban<br />ellene vétett. Már fiatalságában elítélte önleírásában azt.<br />Magát ezen szenvedélyért korholta, de erőtlen volt önmagát<br />leküzdeni. Az elmélet és gyakorlat eme ellentétét tapasztaljuk<br />Leon Modena gondolkodásában és vallásos elveiben<br />is, ha elvről nála egyáltalán szó lehet. Önmagával<br />meghasonolva, a vallásnak nem volt hatalma fölötte: hit és<br />hitetlenség, tiszta felfogás és babona benne tusában éltek<br />egymással. A lélekvándorlást nevetségessé teszi tanítványa<br />József Chamiz abbeli kérdésére, de egyszersmind szóban<br />monda neki, hogy vannak esetek, melyekben a benne való<br />hitet tanítaná, hogy eretneknek ne nyilváníttassék.<br />A kabala ellen is írt, (ari nohem), de másrészről<br />pénzkereset végett még amuleteket is készített. Majd a<br />zsidó szertartások ellen szerzett könyvet (História dei Riti),<br />mely több nyelvre lett lefordítva és a keresztyének keresett<br />olvasókönyve volt; majd pedig egy pár évvel később (Saagath<br />arjeh czímen) védiratot szerzett a talmudismus érdekében.<br />Ezen ziláltság s beltusa daczára a rabbinatusi functiókát<br />is végezte és mint rabbi halt meg Velenczében (1648).<br />Barátságos viszonyban állt a szellemes Sara Copia Sullam<br />írónővel, ki egy rajongó szerzetes hitcsalogatásának vitézül<br />ellenállt.<br />Látszatra hasonló és mégis lényegében különböző férfiú<br />228<br />volt József Salamon Delmedigo (1591-1655) Kandiából.<br />Kora fiatalságában a zsidó tudomány és classical nyelvismeretek<br />alapos tudatában ment a paduai egyetemre, hol a híres<br />Galilei tanítványa lett, kitől a számtanban kitűnő kiképeztetést<br />nyert és orvostannal valamint bölcsészettel foglalkozott.<br />1613. visszautazott hazájába, de ismét elhagyá azt.<br />Alexandrian át, hol egy híres számmestert legyőzött,<br />Konstantinápolyba utazott, hol a karaitákkal sokat társalgott,<br />sőt még a kabalával is foglalkozott. Ott sem volt<br />nyugta. Lengyelhonba ment s Radziwill fejedelemnél volt egy<br />időn át háziorvos. Ebbe is beleunt. 1627. Hamburgba, innen<br />Amsterdamba ment. 1630. isinét Frankfurtban volt, hol<br />szűkölködésben élt mint községi orvos és 1548. Prágába<br />ment, Wormsban is volt. Onnan ismét Prágába jött, hol<br />sokat ígérő, de keveset teljesítő életét 1655. befejezé −<br />a nélkül, hogy a nagy hűhóval kürtölt munkái valamelyikét<br />kiadta volna. Dicsőségére válik azonban baráti viszonya,<br />melyben állott a jellemerős és éleseszű Simone Luzzattóval,<br />ki Leon Modenával velenczei rabbi volt, hol 1663. mégis<br />halt. Híres a zsidók és zsidóság érdekében írt értekezete<br />a hebreusok állásáról (1638).<br />9. §. Spinoza.<br />Míg Menasze b. Izrael azon volt, miként lehetne a<br />Zsidóság rozzant épületét megerősíteni, addig egyik tanítványa<br />azt gondolat-emeltyűjével alapjából kiforgatni készült.<br />A zsidóság termékeny méhe ismét egy óriás szellemet szült,<br />mely a világ visszásságait és tévelygéseit alaposan gyógyítani,<br />az ég és föld közötti vagy szellem és test közötti<br />összefüggést mélyebben megismertetni, egy második Ábrahámként<br />a világ bálványait, mely előtt félelem és gondolattunyaság<br />közt porban fetrengtek, széttördelni vállalkozott.<br />Ezen, idejének, vagy helyesebben, minden eddigi időnek egyik<br />legnagyobb gondolkozója volt: Baruch Spinoza (Espinoza),<br />született Spanyolhonban vagy Amsterdamban 1632. meghalt<br />1677. Több tanulótársával látogatta az amsterdami<br />hét osztályú iskolát. 13. vagy 14. évében Menasze b. Iz<br />rael által beavattatott a talmud-tudományokba, nyelvtan-,<br />rhetorika- és költészettanba. Végkiképeztetését a Talmud és<br />rabbinusi iratokban Saul Morteira alatt nyerte el, kinek<br />nevezetes tanítványa volt még Mózes Zakút (1630-1697),<br />ki Spinoza ellentéte volt, kedvelvén a rejtélyest és titok229<br />szerűt. Tudvágya Spinozát arra serkenté, hogy tanítója<br />tantárgyain túl menjen és régibb zsidó gondolkodók irataiba<br />mélyedett, jelesül ibn Ezra, Maimuni és Greseas iratait tanulmányozván,<br />s még a kabalától sem vonván el magát, melyet<br />Ábrahám de Herrera és Sámuel Aboab ápoltak azon<br />idóben. Már 15. évében zavarba hozta tanítóját, Morteirát,<br />hozzá intézett kérdéseivel. Ibn Ezra kételkedő szellemétől<br />és Van den Enden Ferencz latin tanítójának gúnymodorától,<br />úgyszintén Descartes (Cartesius) bölcsészetétől fogékonynyá<br />téve, Spinoza látköre kiszélesült. Es mennél inkább gyarapodott<br />a kívülről fölvett idegen gondolatok tárháza, annál<br />inkább elidegenedett a zsidóság rabbinikus és kabalistikus<br />formáitól. Mi az ő világos mélyen beható eszének ítélőszéke<br />előtt nem volt igazolható, kérlelhetlenül magától eltávolította<br />és babonának nyilvánította; fürkészete mindinkább érlelé<br />benne a zsidósággal való meghasonlást. Nemcsak a talmudi<br />hanem a bibliai zsidósággal is ellentétbe jött gondolkodásmódja.<br />A bibliát emberműnek ítélte. Nem Leon Modena és<br />Del Medigo könnyelmű természetével bírván, hanem mély<br />erkölcsös gondolkodású lévén, bizonyára nem csekély szellemi<br />tusába kerülhetett neki fiatalsága ábrándjai- és szokásaival<br />törni. Nem is Descartes, az általa oly annyira csodált mestere<br />mintájára termett férfiú lévén, ki más volt az elméletben<br />és más a gyakorlati életben, Spinoza mindannak érvényt<br />igyekezett szerezni a gyakorlati életben, mit az elméletben<br />helyesnek ismert föl. Jellemtelenségnek tartván a zsidóság<br />iránti hűség színlelését, evvel törni kezdett, beszüntette a<br />zsinagóga látogatását, a szombat és az étkezési törvények<br />megőrzését, annál nagyobb izgatottságot szült a csakhamar<br />nyilvánossá lett elidegenedése Spinozának az amsterdami<br />községben, mennél inkább tartott ez attól, hogy a rendkívüli<br />képességű Spinoza, kiben egy szép jövő megtestesítését<br />remélték, végkép elpártol a zsidóságtól és a keresztyénség<br />elveit fogja diadalra emelni − akkor, midőn még mindig<br />számtalan marran szenvedett vértanúságot Spanyolországés<br />Portugáliában szeretett hitükért. Hát Fernando da Villa<br />Real, Lopez Boldizsár, a két híres Bernát és mindmegannyi<br />vértanúságot szenvedők, csak üres árnyékot kergettek, hogy<br />életeket a zsidóság igazságaiért a máglyán fejezték be? És<br />Spinoza büntetlenül merjen azok ellen kikelni? Sámuel Morteira<br />és Izsák Aboab elnöklete alatt összeült a törvényszék<br />(Menasze b. Izrael akkor Londonban volt). Spinoza ki230<br />hallgatásra idéztetett. Szigorral nem bántak akkor még<br />vele, mert Morteira kedvencz tanítványa és erkölcsös magaviseletű<br />volt. Jellemszilárdsága tétovázni nem engedő Spinozát<br />és a gondolatszabadságot védte. Kétségkívül szelíd<br />átok alá helyeztetett, de mit Spinoza könyebben eltűrt, mint<br />Uriel Akosta, ki nem érezte magát belvilága gondolataiban<br />kárpótolva. Azonkívül keresztyén barátokkal társalkodott.<br />Következetessége nyakasságának magyaráztatott, de még<br />ekkor sem léptek föl a teljes szigorral, nehogy Spinozát a<br />keresztyénség karjaiba taszítsák és a marranoknak rossz<br />példát szolgáltassanak, azonkívül tán a még fris emlékezetben<br />élő Uriel Akosta által fölidézett botrányt nem<br />akarták ismételni.<br />A rabbik azért, kéz alatt, barátai által Spinozának 1000<br />forintnyi évenkénti nyugdíjat kínáltak, ha a zsidóság ellen<br />semminemű lépést nem tesz és hébe-korba mutatkozik a<br />zsinagógában. De Spinoza, noha még fiatal, mégis oly erős,<br />jellemedzett férfiú volt, hogy a pénz nem bírta rá elvei feladására.<br />Színlelni nem tudott és életmódját nem változtatta<br />meg. Az ellentétek élesbültek. Rajongók Istennek tetszetős<br />dolgot véltek cselekedni, ha tőrdöféssel életének véget vet<br />nek. Egy ilyen rajongó a színház előtt leselkedett Spinozára,<br />melldöfést irányzott ellene, de Spinoza a mozdulatot<br />elég korán észrevevén, hirtelen fordulattal kikerülte a<br />halálos döfést. Ezen esemény után elhagyta Spinoza Amsterdamot,<br />hol élete veszélyben forgott. Most kibékülési módra<br />gondolni sem lehetett, azért a rabbik és elöljárók fölötte a<br />szigorú átkot (Cherem-t) egy csütörtöki napon, 1656-ik év<br />Ab 6-án kimondották, a vele való közlekedést betiltván.<br />Spinoza közönynyel fogadta a Cherem hírét. De a portugáliai<br />község elöljárósága még a világi hatalom előtt is<br />bevádolta, mely őt egy pár havi száműzetésre ítélte el<br />Amsterdamtól. Egy védiratban a világi hatalom előtt kifejté,<br />hogy nem állambűnös akkor, ha ősei vallása és egyátalján<br />a vallások fölött gondolkodott és eltérő nézetre jutott.<br />Amsterdam melletti faluban (Ondekerben), hol 1656-60.<br />tartózkodók és később Rhynsburgban 1660-64. Spinoza<br />szemüveg-köszörülésből tartá fen életét, minden segítséget<br />baráti kéztől, sőt egy felajánlott heidelbergi tanári állomást<br />is visszautasítván. Ε közben dolgozta ki világhírű művét<br />„tractatus theologico-politicus” czímén, mely a szerző neve<br />nélkül és a nyomda helyének meghamisításával látott nap231<br />világot. Első sorban azt akarta vele elérni, hogy a gondolatszabadság<br />a vallás és állami béke megkárosítása nélkül<br />is lehetséges és megengedhető. Ezen önvédelmi iratában látszott<br />különben, hogy Spinoza még sem volt oly közönyös<br />kitaszíttatása ellenében, mert a zsidók iránti gyűlölettel van<br />eltelve könyve és a zsidókat Uriel Akosta mintájára Farizeusoknak<br />nevezi, őket hírvágyó és aljas gondolkodásúaknak<br />ítélvén el, a mellett Maimunit, az aristotelikust, megtámadja<br />és Crescast és Cfersonidest fölhasználja. Mint előre<br />volt látható, műve (mely 1670. jelent meg) nagy feltűnést<br />okozott. Oly élesen, behatóan még nem írtak a vallásnak<br />a bölcsészet és államhoz való viszonyáról. Istentelennek<br />ítélték, az olvasástól eltiltották − csakhogy ezzel még<br />inkább ébresztették az érdeklődést iránta. De hevesen is<br />megtámadták, így például Izsák Orobio de Castro, a sevillai<br />tanár, menekült marranus, továbbá az orvos Jákob de<br />Andrade Velosino, a tudós Thomas de Pinedo (a „Stefanus<br />Bizantinus” átdolgozója) és rokona Miguel de Silveyra a<br />„Maccabeo” hősköltemény szerzője és Pedro Texeira utazó,<br />ki Antwerpenben élt. Spinozát olvasták és, részben ellene<br />tiltakoztak az akkor élő számos alföldi tudós és költő, kik<br />közt említést érdemelnek: Benjamin Muszafia (írt az Aruchhoz<br />toldalékokat és később, mint rabbi élt Amsterdamban),<br />David de Lara (1610-1674.) szónok és erkölcstani író,<br />a híres Kether Kehuna lexicon (jod betűig) szerzője, végre<br />Jakób Jehuda Leon Templo. Amsterdamban éltek még:<br />David Abenatar Melo, Antonio Enriquez Gromez, Miguel de<br />Barrios (a spanyol katonaságban szolgáltak és később megmenekültek<br />és költészettel foglalkoztak). D. Manuel de Belmonte,<br />Izsák de Rocamora (azelőtt austria Mária királyné<br />gyóntató papja), a költőné Isabella Correa, a nevezetes költő<br />József Penso de la Vega, Manuel de Pina és a tb. Mindezen<br />jeles férfiak hősies ellenállást mutattak Spinoza által<br />a zsidóságra mért érzékeny csapásokkal szemben, mi annál<br />érdemteljesebb, mert akkor egy más férfiú szégyent hozott<br />a zsidóságra és sok főt elkábított. Ép mikor Spinoza az<br />addigi világnézetet fölforgató könyvét az „Ethicát” kidolgozta,<br />forgatták föl a Sabbathai-szédelgések a nyugalmat<br />egész Izraelben.<br />10 §. Sabbathai Z'wi.<br />Spinoza ellenlábasa volt Sabbathai Z'wi, kinek több<br />tisztelője volt, mint amannak, sőt egy ideig a zsidóság jó<br />232<br />nagy részének imádását élvezte. Sabbathai Z'wi (szül. 1626.<br />Ab hó 9. megh. 1676) Smyrnából, ki egy új messiási őrjöngés<br />okozója volt, nem tartozott a rendkívüli jelenségek<br />közé. A hozzá való ragaszkodást, mely már a fiatal embert<br />kitünteté, nem köszöni bő tudományának, hanem külmegjelenésének,<br />szívet nyerő külsejének. Szelleme képzelgésétől<br />volt beárnyékolva, rajongásra, különösen magányosságra<br />hajlott. Fiatalságában Iskafa József tanító vezetése alatt a<br />Talmuddal foglalkozott, de hajlama a kabalához vonzotta.<br />Hogy erre lelke még inkább foganatosíttassék gyakran böjtölt<br />és fürdött. Tán a tengervízbeni télen-nyáron való fürdéstől<br />nyert testbőre jó illatot, mit hívei erősen bizonyítgattak.<br />A női társaságot kerülte és két nejétől megvált. A<br />kabalával való folytonos foglalkozása és a család élettől<br />való távoltartása, magányossága és csengő szén hangja, mely<br />az énekben különösen szívhez szólt, a közfigyelmet fölébresztek<br />és csodálat tárgyává váltak. Ez érlelte önhittségét,<br />melyhez még egy körülmény járult. Ibrahim szultán háborúja<br />Velencze ellen a keleti kereskedelmet megakasztá és<br />ennek következtében a kalmárok Kisázsiába tették át üzletüket.<br />Smyrna egyszerre nagy hírre vergődött, zsidó lakossága<br />meggazdagodott. Mardochai Z'wi, Sabbathainak atyja,<br />alkuszi minőségben jó üzleteket csinálván, meggazdagodott. Vagyoni<br />állását elfogultságában fiának a kabalával foglalkozásának<br />tudta be érdemül és oly tisztelettel viseltetett fia iránt, hogy akaratlanul<br />másokra is hatott. Sabbathai csakhamar fiatal szentnek<br />szerepére jutott. Az 1666-ik év, az uralkodó nézet szerint,<br />egy messiási kor bekövetkezésének évéül tartatott,<br />melyben a zsidók dicsteljesen Jeruzsálembe fognak visszatérni.<br />Az angol rajongók, kiknek alkusza Mardochai Z'wi<br />volt, ezen akkor elterjedt nézet legerősebb terjesztői varának.<br />Mardochai Z'wi a hallottakat tovább beszélte és fia<br />fogékony mystikus lelkére ezek termékenyítőleg hatottak.<br />Hátha ő maga lenne a megváltás istenjelölte eszköze? Így<br />töprenkedék a fiatal Sabbathai, kinek feje már akkor 22-ik<br />évében teljesen el volt kábítva a lurjani titoktan szédelgéseitől.<br />Sabbathai nyíltan kitárta messiási reményeit és utógondolatait.<br />Isten négy betűjű nevét, a Tetragrammatont,<br />melyet kimondani tilos, mint a megváltozott időknek, s a bekövetkező<br />messiási kornak küszöbén kimondani merészkedett.<br />Mihelyt kitudódott Sabbathai messiási szerepre jutásának<br />233<br />törekvése, tanítója Iskafa kimondta fölötte az átkot. Sabbatliai<br />tanítványaival együtt Smyrnából kiutasittatott(1651).<br />Ezen körülményt ügyesen tudta felhasználni, mert hiszen a<br />koi· nézete szerint a messiásnak előbb szenvedéseken kell<br />keresztülhatolnia, míg küldetését bebizonyíthatja. Pénze is<br />Volt; atyja bőkezűsége folytán híveket szerezhetett. Ilyen<br />volt Mózes Pinheiro, ki nagy tiszteletben állt tudománya<br />miatt. Törökországba mentek, hol Ábrahám Jachini mámorukban<br />megerősíté őket.<br />Nagy szónok, de még nagyobb csaló volt Jachini és<br />egy régi irka-firkával tele írt tekercset csempészett valahonnan<br />be, melyen Z'wi messiási volta volt fogalmazva. Z'wi<br />hitt a kinyilatkoztatásban és nagyobb merészséggel lépett<br />föl. Salonichibe ment, ünnepélyt rendezett, hogy a szentírás<br />előtt ennek az égi leánynak házasságát, mystikus egybekelését<br />ő vele megülje. De a salonichi rabbik, kiűzetését keresztülvitték,<br />mire Sabbathai Moreaba rokonaihoz, majd<br />meg Athénbe ment, de a rajta nehezülő átok miatt hívőkre<br />nem talált. Szívóssága nem hagyta kétségbe esni, hanem új<br />erővel iparkodott érvényt szerezni törekvéseinek. Ezeket<br />nagyban segíté elő Rafael József Ohelebi, ki aegyptomi<br />kincstárnok és adó-behajtó volt Kairóban. Dúsgazdag és jótevő,<br />de a kabala mámorától elkábult egyén volt, Sabbathai<br />tehát Kairóba sietett. Tervei nem csalták meg. Chelebi<br />örömmel fogadta és támogatta. Kairóból Jeruzsálembement;<br />ott is maga számára toborozván, több évi távozás után Kairóba<br />ment, hol egy kétes jellemű lengyel leányt, Sárát,<br />vett nőül, miután már két előbbi hitvesétől megvált. Ezen<br />új feleségével tért ismét Jeruzsálembe vissza. Útközben megismerkedett<br />Gazában egy fiatal német származású rajongóval,<br />Nathánnal, ki messiás- előfutári szerepre vállalkozott. A világ<br />minden részébe küldött körleveleket, melyekben a megjelenendő<br />messiást, Sabbathai Z'wit, dicsőíté, isteníté; Jeruzsálemben<br />azonban Sabbathai az ottani rabbik ellenállása<br />miatt czélt nem érhetvén, Aleppo és Sinyrnába ment. Feltevésében<br />nem csalódott. Hová lábát tette, diadallal fogadták,<br />ezen kiáltással: éljen messiás-királyunk. Még tudós rabbik is,<br />mint: Ohajim Benveniste és Galante Mózes is hódoltak neki,<br />hogy ne bálványozta volna a néptömeg, melyet ábrándos predicatióival<br />lelkesített? Hívei s küldöttei a smyrnai jeleneteket a<br />világ minden része felé kikürtölték, még a keresztények és a<br />mohammedánusok is hittek benne. Nemcsak a török birodalom234<br />ban, hanem Velencében is, hol Mózes Zakút, Spinoza tanulótársa,<br />mint kabalista tanított, Sabbathai messiási voltát<br />elismerték. Különösen rajongó hívei voltak Amsterdam- és<br />Hamburgban. Mindenünnen követek érkeztek üdvözletére<br />drága ajándékokkal. Az 1666-iki messiási év mindinkább<br />közeige, Sabbathai vakmerősége nőttön nőtt. A rabbik nem<br />csekély csodálkozására a törvényes ünnepeket beszüntette<br />(1665) és fennen hirdette, hogy egy év leforgása alatt a<br />szultánt trónjától megfosztja és Izrael szétszórtjait Jeruzsálembe<br />vezeti. De már ezt hallgatással nem tűrte a török<br />kormány, mely Sabbathait Konstantinápolyba idézte kihallgatás<br />végett. Miután küldötteinek koronát, benső híveinek<br />fejedelemségeket ígért, 1666. Konstantinápolyba utazott.<br />Partra szállva rögtön elfogatott, lánczra veretett és két hónapi<br />fogság után Abydos dardanelli várba szállíttatott, hol<br />nagy kímélettel bántak vele. Ezen fogság, melyben udvari<br />pompával környezte magát, még növelte hívei számát. Életben<br />maradását csodának hirdették, hozzá toldván, hogy a<br />szultánnak nincs hatalma Sabbathai fölött.<br />Már-már Magyarország és egyéb országok zsidói nagy<br />számban készültek a Jeruzsálembe való útra. Ezreivel csoportosultak<br />a Sabbathaihoz sereglett hivők gazdag ajándékokkal,<br />midőn a csalfaság kiderült. A tisztelgők közt ugyanis volt<br />egy Nehemia Kohen nevű lengyel zsidó is, ki szintén a<br />messiás hirdetői közé tartozott, csak hogy nem Sabbathai<br />híve volt. Több napi tartózkodás után meggyőződött arról,<br />hogy Sabbathai csaló. Nézetét nem palástolta el, hanem élet<br />veszély közt Adrinápolyba ment, áttért Mohammed vallására<br />és Mustafa Kaimakamnak bevádolta Sabbathai nagyratörő<br />terveit, melyek eddigelé csak azért nem kerültek napfényre,<br />mert az Abydos tömlöczőr érdekében áll, hogy az ezrek összesereglettei<br />által, kik magas belépti díjt fizetnek neki, vagyona<br />gyarapodjék. A Kaimakam IV. Mohammed szultánt<br />rögtön értesíté a történtekről. Sabbathait előidézték. Gyávául<br />viselte magát, mert rövid kihallgatás után az izlamot<br />felvette, s Mehmed Effendi név alatt a szultán ajtón-állójává<br />neveztetett ki. Áttérése után való pár napra vakmerően<br />írt Smyrnába: „Isten izmaelitává tett, ő parancsolá és<br />megtörtént. Újjá születésem 9-ik napján.” Mielőtt híre támadt<br />áttérésének, Amsterdamban a bölcselmi tudós Mussafia,<br />továbbá több községi előkelő elismerő feliratot küldenek<br />Sabbathainak; Hamburgban az engesztelés napján (1666.<br />235<br />octob. 9.) ötször mondatott ki Sabbathaira az áldás. Egy<br />aggastyánnal, ki ez ellen tiltakozott, csúfosan bántak cl. A<br />hír csakhamar beszárnyalta a világot, hogy Sabbatbai a<br />zsidóság ellen hűtlen lett. Chajim Benveniste majd meghalt<br />bújában.<br />Szégyenpír borította a hiszékeny zsidókat. A szultán<br />birodalma zsidóit kiűzni, később pedig ezen tervről lebeszéltetvén,<br />50 főrabbit kivégezni készült, mert nem tették meg<br />hivatásuk értelmében abbeli kötelességüket, hogy az elcsábított<br />népet fölvilágosították volna. Még szerencse volt, hogy<br />a parancs nem foganatosíttatott. Később Sabbathai ismét<br />társalgott zsidókkal, sőt az adrianápolyi zsinagógában predicált,<br />a törököknek azon ürügyet koholván ki, hogy a zsidókat<br />megtéríteni akarja. Végre is Albániába száműzetett,<br />hol 1676. meghalt. Sabbathai hűtlensége és a rabbinusok<br />átka daczára, melylyel a messiási üzelmeket sújtották, a<br />sabbathianismus nem szűnt meg kártékonyán hatni. A gazai<br />Náthán még 14 évig folytatta szédelgéseit, míg 1680.<br />Sophiában meghalt. Tanítványa, az eisenstadti Mardochaí, prófétai<br />szerepét sokáig folytatta Magyar-, Morva- és Csehországban,<br />később Lengyelhonban is és bűnbánó prédicatióival<br />a sabbathianismns érdekében működött, míg végre mint<br />őrült halt meg.<br />Rajongók és csalók mint Ábrahám Michael Cardoso,<br />Nehemia Óhajon és Löbele Prosznitz és mások még sokáig<br />hintették a káros sabathianismus magvait a buta tömeg és hivők<br />keblébe, elannyira, hogy még a jelen század kezdetéig éltek<br />sabbathiánusok u. n. „Säbzek” és első rangú talmudtudósok,<br />minő pl. Jonathan Eibeschütz (szül. Krakóban 1690.<br />megh. 1764.) nem voltak a sabbathianismustól mentek. Ez<br />utóbbi és Jákob Emden Askenazi (1696-1776) közt, ki a híres<br />Chacham Z'winek (ki Budán is 12 évig rabbi volt) fia<br />volt, sok évi elkeseredt tolharcz folyt. A kabala még mindig<br />követelte áldozatait, még a nagy költő Mózes Chajim<br />Luzatto (1707-1747) és az első zsidó drámaíró (Lajsorim<br />Tehilla) is hálójába került. Valódi elmezavart idézett elő a<br />sabbathianismus Lengyelhonban, mely Frank Jákob fellépésével<br />nevét cserélte és ezentúl „Frankisták” neve alatt<br />folytatta a szellem-kápráztatást. Jankielo Lejbowitz (azaz<br />Jakob Levi fia) (1720-1791) a 18-ik század legfurfangosabbak<br />és csalfábbak egyike volt, ki a legokosabbakat<br />rászedni és galádságait sokáig takargatni elég ügyes volt,<br />236<br />Fiatalságában nem annyira a Talmuddal, mint inkább a<br />kabala áltudományával foglalkozott. A csalás vele született<br />és korán kifejlett tulajdona volt.<br />Maga is dicsekedett később, mint sikerült atyját rászedni,<br />hogy új ruhákat csaljon ki tőle. Már akkor is mutatkozott<br />hajlama a fény és külpompára. Fiatal korában<br />másnak szolgálatában sokat utazott Törökországba, hol a<br />sabbathaistákkal érintkezésbe jött; tőlük tanulta a vallás<br />közönbösséget. Először a török, későbben a kathol. vallásra<br />tért át. Törökországban való sok évi tartózkodásáról neveztetett<br />Franknak vagy Frenknek. Visszatérte után hallotta<br />a szakadást, mely az eibeschützi zavargások következtében,<br />mint másutt is, úgy Lengyelhonban is támadtak, és hírvágyó<br />lelke Sabbathai dicsősége után sóvárgott. Ennek utódául<br />lépett fel és „szent Úrnak” nevezteté magát környezetétől,<br />mely iránt mindig fölötte bőkezű volt. A titokteljesség,<br />a fény és pompa, melylyel magát környezé, barátokat<br />szerze neki. A tisztelgők beláthatatlan sora sereglett<br />hozzá, kezökben drága ajándékokkal, úgy, hogy fejedelem<br />módjára élt. A rabbiktól üldöztetve, kikeresztelkedett; mindazonáltal<br />barátai nem pártoltak el tőle és fényűzését bőkezűségük<br />által továbbra is folytathatta. Bécsben és Brünnben<br />nagy szolga-rajtól környeztetve, „báró” czímmel élt, és<br />Ausztriából kiűzetve, Offenbachban telepedett le, hol a regényes<br />Frank Évával a várkastélyban fényűzésben élt.<br />A frankisták még most sem haltak ki egészen. Minden erős<br />megtámadás mellett, melyet az akkori tudósok Emden és a<br />híres prágai Landau Ezechiel ellenök intéztek, nem tudta<br />elkábított híveit a tisztább felfogásra és üzelmeik felhagyására<br />birni. De mialatt Eibeschütz és Emden czivakodtak,<br />Frank és hívei a „Zohár” elmekábító elemeiben tobzódtak,<br />addig a zsidóságot elmesötétségéből egy harmadik Mózes,<br />Mózes Mendelssohn készült kivezetni s a romlott levegőt fris<br />szellemi léghuzattal tisztítani.<br />11. §. Az ausztriai, morvái, cseh- és magyarországi zsidókról.<br />Mielőtt az újkor mesgyéjét átlépnők, szükséges egy<br />futó tekintetet vetnünk a zsidók állapotára ausztriai, morvai,<br />cseh- és magyarországi lakhelyükön. Összefoglalhatjuk<br />mindannyit egy rövid áttenkintésbe, mert jó formán egy<br />mástól csak kevéssé különböző sorsban részesültek. A bécsi<br />237<br />lakosok, mit II. Ferdinándtól el nem érhettek, azt utódától, III.<br />Ferdinándtól, kérelmezték ugyanis: a zsidók elűzetését; de<br />ez elődét vévén irányadóul, pártfogásába vévé a zsidókat,<br />sőt a cseh zsidóknak kiváltságait szaporítá (1648). A své-<br />|0]c elleni hazafias maguktartása miatt I. Lipót császártól<br />idegre rég táplált óhajukat elérték a bécsiek, mert 1670.<br />febr. 28-án parancs jött le, mely a zsidóknak az ausztriai tartományokból<br />való eltávozását szigorúan meghagyta, és már<br />ugyanazon év júl. 28-án még csak elvétve sem lehetett egy<br />zsidót Ausztriában látni. A zsidótérség Leopold térségének<br />neveztetett és az ott állt zsidó templom leopoldi egyházzá<br />avattatott. Míg a száműzöttek legnagyobb része Morvaországban<br />telepedett le, addig egynehányan Berlinbe mentek,<br />kik a jövendőbeli község első alapítóivá lőnek. Néhány év<br />eltelte után visszatértek a zsidók szórványosan Bécsbe. Az<br />elsők közt volt a tudós és gazdag Sámson Wertheimer, egy<br />érdemes és szétágazó család törzsfeje, továbbá az udvaralkusz<br />Samuel Oppenheimer, ama gazdag Oppenheimer rokona,<br />ki előbb nikolsburgi, később prágai rabbi (1736) és a világhírű<br />könyvtár birtokosa volt (mely később sok viszontagság<br />után az oxfordi könyvtárba kebeleztetett). Valamivel később<br />jött Bécsbe Diego de Aguilar, kik mindannyian Mária<br />Therézia udvaránál befolyással birtak, de kik meg nem akadályozhatták,<br />hogy ezen zsidó ellenes érzelmű császárné, a prágai<br />zsidóknak (1500 lélek) kiűzetését el ne rendelje 1744. De<br />a nevezett férfiak befolyása legalább enyhíté a csapást, a<br />mennyiben nem ragaszkodott a parancs kiviteléhez, ámde a<br />zsidók létszámát megjelölte, melyen túl nem volt szabad<br />szaporodniuk és pedig a cseh zsidókat 20,000 a morvaiakat<br />5100 számban állapítván meg, melyek „Fainilianten” (család<br />fentartók) néven tűrettek és körülbelül 200,000 forint<br />türelmi adót kelle fizetniök. A magyarországi zsidók sem<br />éltek kedvezőbb viszonyok között. I. Lipót alatt, a zsidók<br />1671. ápril 24-én Magyarországból kiűzettek, de már aug.<br />20-án visszatérésök megengedtetett. Egyes helyeken, mint<br />p. o. Sopronban 1690. febr. 18. a zsidók a városból kiűzettek<br />és 5 frtnyi birsággal büntettetett kiki, ha egy zsidónak<br />szállást adott a városban. Az esztergomi érsek Kolonics<br />Lipót még kényszereszközökkel is kikeresztelkedésre<br />bírt sok zsidót, de a rohonczi zsidóknak 1682. sok pénzért<br />megengedte, hogy Szombathelyen üzlettel foglalkozzanak.<br />Nem csoda, hogy ezen elnyomatás mellett a zsidók a török<br />238<br />uralom alatt ezekkel tartottak és elnyomóik ellen incselkedtek.<br />Azért is Buda elfoglalása a németek által I. Lipót<br />alatt (1686) a zsidók vérfürdőjét eredményezte. Az ostrom<br />sikerülte után a zsidók a törökökkel együtt lemészároltattak,<br />vagy a Dunába fulasztattak, csak csekély maradékuk<br />1500 (mások szerint 2500) mentetett meg lothringi Károly<br />és a bajor választó fejedelem parancsára. Egy részük Székesfehérvárra<br />menekült, de ezen város bevétele után az<br />elfogatott zsidók rabszolgákul adattak el. Boldogok voltak,<br />kik Törökországba menekülhettek és Szulejman által barátságosan<br />fogadtattak. A budai ostromnál megmenekültek közt<br />volt Z'wi Askenazi rabbi (Chacham Z'wi) ki Szerajevoban, Hamburgban,<br />Lembergben és végre Amsterdamban élt, hol 1718.<br />meghalt. Válasziratai igen becsesek. A török uralom megszűntével<br />szaporodott a zsidókra nézve a nyomor; az<br />1704-ik kuruczháboruban vad csapatok pusztíták az országot<br />és első sorban a zsidókat. Ez alkalommal nagy szenvedéseken<br />mentek keresztül a rohonczi zsidók, kiket Szombathely<br />Ferencz, Rákóczi fővezére, kegyetlenül fosztogatott.<br />III. Károly alatt a zsidók ide s tova szabad vonulása megakadályoztatott.<br />Az 1725. helytartótanácsi rendelet értelmében a bevándorlást<br />megakadályozni, a létszámot és adóhányadot tüzetesen<br />meghatározni volt a megyéknek meghagyva.<br />Úgy látszik, a megyei autonómia eme megsértése miatt, a<br />megyék nem voltak hajlandók a királyi parancsnak eleget<br />tenni, miért is 1735. szept. 25. megszigoríttatott ezen parancs<br />azon hozzátevéssel, hogy az engedély nélkül tartózkodó<br />(bevándorlott) zsidó tolonczoltassék el előbbi származási<br />és illetőségi helyére. III. Károly leánya, Mária Therézia,<br />megújította az előbbi rendeleteket, összeírást sürgetett<br />és a türelmi adó szigorú behajtását (személyenként 2 forint<br />évenként) elrendelte. Ezen rendeletek, melyek a rendek<br />beleegyezése nélkül hozattak, nem voltak vajmi jó sikertől<br />koronázva. A megyék nem szűntek válaszolni, hogy az elszegényedett<br />zsidók, kik azonfölül üzletmegszorítással (p. o.<br />borkereskedés tilalmával) sújtattak, képtelenek türelmi adót<br />is fizetni a közadón kívül.<br />De Mária Therézia kérlelhetlenül zaklatta a türelmi<br />adó behajtását, elannyira, hogy 1750. február 25-én a fehérmegyei<br />zsidókat 250 frtnyi türelmi adó hátralék miatt a<br />kiűzetéssel fenyegette. Az országos zsidók türelmi adója,<br />mely akkor 20000 frtra rúgott, mindinkább felemeltetett és<br />239<br />pedig 1755-ben: 30000, 1772-ben: 50000, sőt 1778-ban<br />80000 írtra. De ezen pénzzaklatásokon kívül mindamellett<br />nem volt a zsidók állása tűrhetetlen. A romlatlan nép és a<br />nemesek védelme busásan kárpótolták a zsidókat egynémely<br />királya kapzsiságáért. Fordítva állt ez például Franczia- és<br />Németországban, hol a legjobb királyok sem tudták megvédni<br />a zsidókat a nép vad gyűlöletének kitörései elől, mely<br />gyűlöletet nem gyéren a tudósok szították, kik közétartozik p. o.<br />Eizenmenger János „das entdeckte Judenthum” czímű művében,<br />mely a zsidófalók szeretve szeretett olvasmánya még<br />m a i n a p s á g is; továbbá Schudt a már elavultnak mondható<br />zsidógyűlölettől hemzsegő könyvében „jüdische Merkwürdigkeiten.”<br />De hálásan emlékezünk meg a német tudósokról,<br />kik a zsidó tanulmánynyal foglalkoztak és nem egy előítélettől<br />szabadíták meg a tudatlan tömeget. Ilyenek voltak a<br />17-ik században H o t t i n g e r Zürichben, R o z e n r o t h<br />és V a c h t e r , Sámuel B o c h a r t , S u r e n h u s. Nagy érdemeket<br />szerzett a zsidó irodalom körül a nevezett Bux·<br />t o r f o n kívül ennek fia, ki a „Moreh Nebuchim”-ot, s a „Kuzarit”<br />latinra forditá, a biblia-concordantiát befejezé. Továbbá<br />Volf János (1683−1739), ki a „Bibliotheca hebraica”<br />jeles müvében nagyrészt a nevezett Oppenheimer könyvtárát<br />tudományosan lajstromolta. Nevezetes még Vitringa és<br />a franczia történetíró B a s n a g e (1653-1725).<br />HETEDIK KÉSZ.<br />Mendelssohn idejétől napjainkig.<br />1. §. Korrajz.<br />Mint a többi megelőző korszakok fordulópontjainál, úgy<br />ezen szóban levőnél is tapasztaljuk, hogy a sülyedésre emelkedés,<br />a borura derű következik Izrael történetében. A fölötte<br />őrködő isteni Gondviselés akkor támaszt ébresztőt,<br />midőn az elme-eltompulás és szellemi satnyulás ezt követelik.<br />Ilyen gondviselésszerű egyéniség volt ama Mózes, kit<br />a zsidó kegyeletteljesség 3-ik Mózesnek nevezett el. Csakugyan<br />nem csekély mérvben járult a szellemek elsötétítéséhez<br />a silány és elmámorító kabala, melyből ismét a szebb<br />jövő napfénye elé vezetni a szellemi rabiga alatt görnyedőket,<br />egy mózesi tett volt. A szellem-ébresztő tevékenységhez<br />járult a politikai életébredés, mely a franczia föllázadással<br />kezdődik és különböző parlamenteken keresztül ment<br />zsidó emanczipatio győzelmével végződik. A szellem és test<br />megváltásával, a zsidó tudomány is kibontakozott a rámért<br />békók alól. A humanismus napjának éltető sugaraiban az<br />irodalom termékeinek s virágzásának hamar érő gyümölcseit<br />látjuk teremni és e gyümölcsérlelés még folyton tart és ha<br />utolsó időben, a kor anyagiasabb irányánál fogva, itt-ott<br />pangás látszik is a lázas mohósággal megindult tudományos<br />törekvésekben, úgy a múltakból tanulva, erősen hiszszűk,<br />hogy a pillanatnyi hanyatlásra ismét emelkedés és<br />haladás fog következni.<br />2. §. Mendelssohn.<br />Mendelssohn Mózes (szül. Dessauban 1729. szept. 6.<br />megh. Berlinben 1786. jan. 4.) mintegy megtestesítője az<br />241<br />új kornak, de egyszersmind személyesítője a megváló<br />pornak. Külseje, teste, ez utóbbira, szelleme az ébredő, beköszönt<br />új korra mutat. Összenőtt, suta, hebegő, visszataszító<br />külsejű volt; teste egészen hasonló volt korának zsidóságához.<br />De a néptest eme torzalakjában gondolkodó<br />szellem működött, mely tévútra vezetve tévelygett, elnyomva<br />nyomorkodott, elvakítva, vakondok szerepére került. De<br />mihelyest az igazság fáklyája oda világított, ábrándjait odahagyá,<br />szellemével teste kinövéseit elfelejtető, külsejét átalakítá.<br />Ilyen szövétnek-hordozó volt Mendelssohn. Alig volt<br />14 éves gyerkőcz, midőn egy nap Berlin kapui egyikén<br />kopogtatott. A kapu-őr rárivalt a gyenge, beteges, rongyos<br />fiúra, hogy mi keresete van Berlinben. De egy nevet említett<br />a fiú, mely akkor a berlini zsidóságnál a legjobb ajánlólevél<br />volt. „Nagy földimhez és tanítómhoz, Frankel Dávidhoz<br />igyekezem jutni”, szól remegő, hebegő hangon a fiú. Erre<br />bebocsátotta a poroszló. Frankel Dávid (szül. 1707, meghalt<br />1762) mívelt, becsült családból, talmudtudós elődöktől<br />származott. Maga is talmud-tekintély volt, jóllehet egyéb<br />tudománynyal nem foglalkozott, mégis jóval különbözött az<br />akkori talmud-tudósok egyoldalúságától. Most Frankel az<br />idejéig annyira elhanyagolt j e r u z s á l e m i Talmud értelmezésével<br />foglalkozott, mi neki hírnevet szerzett és melynek<br />egyszersmind Dessauból Berlinbe való meghivatását is köszöni.<br />A hírneves rabbi pártfogásába vette előbbi tanítványát,<br />a legszükségesebb kiadásairól, egy-két kosztnapjáról<br />gondoskodott és a fiatal Mózest, ki Thóra-lemásoló atyjától<br />megtanulta a szép írást, Frankel az ő jeruzsálemi commentárjai<br />lemásolására használta. Mózes tanítójánál kiválóan<br />Talmudot tanult, egyéb tanulmányait, különösen Maimuni<br />Morehját, magánszorgalom útján igyekezett elsajátítani. Ez<br />utóbbiról mondja maga Mendelssohn: „ezen Maimunidesnek<br />köszönhetem összenőtt testemet, ő annak az oka; de azért<br />még is szeretem; életem nem egy szomorú óráját édesíté<br />meg és úgy tízszeresen kártalanított az iránt, a mivel testileg<br />ártott.”<br />Frankel egy jó szívű jóltevőnél, Bamberger Haimannál<br />ingyenes lakást (padlás-szobát) és egy pár kosztnapot<br />szerze neki. Nem egyszer feküdt le étkezés nélkül. Kenyerét<br />gondosan vonalokkal jelölte, nehogy az egy napra szánt kenyérhez<br />még a másik nap számára hagyottból vegyen. A<br />szűkölködés nem nyomta szellemét. Megkettőztetett buzga242<br />lommal szentelte magát a talmud stúdiumra − és az akkor<br />tilalmazott német nyelv elsajátítására. Samoscz Izrael,<br />ki szabadelvűsége miatt Lengyelhonból elkergettetett, volt<br />mathematical tanára; Kis orvostól tanulta meg a latin nyelvet.<br />Ez utóbbinál ismerkedett meg egy másik orvossal, Dr.<br />Gómpercz Áronnal, ki őt nem csak az angol és franczia<br />nyelvekre, hanem az akkor dívott Wolf-Leibnitz-féle bölcselkedésre<br />is tanítá. Anyagi körülményein is lendített, a<br />mennyiben Mendelssohnt egy gazdag selyemgyárosnak, Bernhárdnak<br />ajánlá házi tanítói minőségben (1750). Az aggasztó<br />nélkülözésektől megmentve, fokozódott hévvel foglalkozott a<br />bölcsészettel. Ennek befolyása, gondolkodására úgy, mint<br />érzésére oly nagy volt, hogy Mendelssohn, ki heves<br />és szenvedélyes természetű volt, a bölcsészek nyugalmát anynyira<br />kivívta magának, hogy később híre magaslatán egy<br />őt sértő fiatal embernek egész nyugalommal felelte:<br />„menjen csak; látja, hogy nálam czélját tévesztette: nem<br />képes engem fölizgatni.” És a kőnigsbergi egyetem hallgatóinak,<br />kik Mendelssohn torzalakját idétlen gúnynak czéltáblájául tették,<br />ekként válaszolt: „Csak Kant tanár felolvasására várok!”<br />A bölcsészet mellett a héber irodalommal is foglalkozott.<br />Első zsengéit „Koheleth Muszár” folyóiratban mutatta<br />be. Igen nagy horderejű volt Mendelssohnnak egy férfiúval<br />való találkozása, ki korának legnagyobb és legfelvilágosodottabb<br />embere volt, ugyanis Gotthold Efraim L e s s i n g -<br />gel (ő 9 hónappal előbb született mint Mendelssohn és nálánál<br />5 évvel előbb halt meg). Mondják, hogy szenvedélyes<br />sakkjátszó (Hesz Izsák) hozta volna össze a sakktáblánál e<br />két férfiút, kik a zsidóság történetében korszakot alkotó jelentőséggel<br />bírnak (1754). Szépen mondja Grätz „a királyjáték<br />a gondolatvilág két királya közt hozott létre szövetséget.”<br />Lessing egy pap fia, democratikus érzelmű volt,<br />az elnyomottakat fölkeresé. Első zsengéit „A Zsidók” czímű<br />drámájában mutatá be a csodáló világnak, mely nem foghatta<br />föl, hogy tudta az akkor oly kevéssé becsült zsidókat<br />eszményíteni. Mennyire örülhetett Lessing annak, mit ő „A<br />Zsidók”-ban festett eszményileg. A szellemi adás-vevésen<br />alapuló barátság köté össze e két férfiút, kik egymást teljesen<br />kiegészíték. Mendelssohn Leasingben csodálta gondolatmerészségét,<br />kikerekített míveltségét, szellemességét; Lessing<br />bámulta Mendelssohn gondolat- és érzemény-tisztaságát, er-'<br />kölcsi szilárdságát, igazságszeretetét, Lessing zsidó barátja243<br />„ban egy új Spinozát jósolt; Mendelssohn meg annyira e<br />volt bűvölve keresztyén barátjától, hogy bevallá, miszerin<br />ennek mosolya minden bút képes szívéből elűzni.<br />Barátságuk még a síron túl is terjedt. Mendelssohn<br />sokat tanult Lessingtől. Először fesztelen modort külsejében,<br />azután kifejezés-szabatosságot és világos irályt. Nem került<br />egy évbe, hogy Mendelssohn Lessinggel megbarátkozott, midőn<br />már szépen kidolgozott értekezéssel lephette meg Mendelssohn<br />keresztyén barátját; ez meg őt azzal lepte meg,<br />hogy átolvasás végett átadott „bölcselmi beszélgetések”<br />czímű művét tudtán kívül kinyomatta (1755). Lessing<br />által bevezettetett az úgynevezett „tudományos kávéházba”,<br />hol zártkörű tudományos társaság gyülekezett egybe és felváltva<br />tudományos felolvasásokat tartottak. Mendelssohn nem<br />bírván szép előadással, kidolgozott értekezését „elmélkedés<br />a valószínűségről” írásban nyújtá át. A felolvasás alatt<br />már ráismertek a szerzőre és tetszés-nyilatkozatokkal halmozták<br />el. A világos szép dictiót csodálták benne először.<br />Épen az hiányzott addig a zsidóknak és ezen hiányon ő<br />oly bámulatos rövid idő alatt segített. Alaki szépség tekintetében,<br />csakhamar oly hírnévre tett szert, hogy nemsokára<br />felsőbb tekintélyként lőn elismerve. A németek többször<br />kérték ki tőle vélemény nyilvánítását, mint legilletékesebb<br />fórumtól. A költészet szépségei iránt is nagy érzéke volt,<br />ha nem is volt költő. A gondolat-fensőség kizárt belőle költészeti<br />érzelgést, mint Maimuninál, kivel még abban is rokon<br />volt, hogy nála is hiányzott a t ö r t é n e t iránti érzék.<br />Elkezdtek „erre a zsidóra” figyelni − és pedig az udvari<br />körökben is. Nagy Frigyes, ki nagy király, de annál kisebb<br />író volt és a (franczia) verselést költészetnek tartá,<br />alkalmat adott Mendelssohnnak, hogy amannak munkáit ítélői<br />bonczkés alá vegye − magából értetik, nagy óvatossággal<br />és körülírással. De a finom czélzásokat az udvarnál megértették.<br />Kihallgatásra idéztetvén, Mendelssohn éles elméjével<br />ügyesen húzta ki magát a kelepczéből, mondván: „a<br />verselő olyan mint a tekéző; ki pedig tekézik, legyen az<br />király vagy paraszt, el legyen rá készülve hallani a tekeszolgától:<br />hogyan tekézik.” Frigyes tán szégyenelte magát<br />a franczia gúnyolok előtt, hogy Mendelssohnnal durván bánjék<br />és sértetlenül elbocsátá. A szerencse egyáltalán kedvezett<br />neki. Barátokat, jobb, ha nem is dús, állást szerzett neki,<br />lévén azon háznak könyvvezetője, melyben előbb ta244<br />nítóskodott. Egyszerű, de gyöngéden szerető hitvest nyert.<br />Menyasszony látogatóban Hamburgban lévén, az ottani főrabbi,<br />a híres Jonathan Eibesehütz, iránta való tiszteletének<br />jelét mutatta. A szerencse nem sokára még egy nagyobb<br />diadalt szerze neki. A berlini Akadémia egy bölcselmi tárgyú<br />műre pályázatot hirdetett. Mendelssohn munkához fogott,<br />de midőn hallá, hogy barátja a fiatal és tudós Abt<br />Tamás is pályázik, bátortalanná lett és vissza akart lépni,<br />s mégis az ő munkája lett pályanyertes (1763), nemcsak<br />Abt, hanem a vele versenyző Kant, az újabb kor úttörő<br />bölcse fölött is győzelmet aratván. Az 50 arany semminemű<br />arányban nem volt az erkölcsi nyereménynyel. A zsidó, a<br />kalmár, az önképzett bölcsész győzedelmeskedett a tudományos<br />czéh fölött! Még azon évben nyert valamit Mendelssohn:<br />egy védencz zsidó kiváltságát, mi által nem kelle, mint<br />eddig, attól tartania, hogy váratlanul eltolonczozzák. Dicsősége<br />fokról-fokra emelkedett. Voltaire, Diderot és a többi<br />egész- és fél kételkedők korszakában egyrészről a Jeruzsálem-<br />Werther érzelgés s kedélybetegség idejében, másrészt<br />midőn a hitetlenség vagy a babona volt a napirenden, fölötte<br />időszerű kérdés és nyomozás volt a lélek h a l h a t a t -<br />l a n s á g r ó l való elmélkedés. Mendelssohn ezen bölcsészeti<br />kérdés alapos megvitatására szentelé idejét és a plátói Phädon<br />alakját és czímét utánozva, hasonczímű könyvet írt a<br />lélek halhatatlanságról, mely villanyozó hatással volt zilált<br />és önmagával meghasonlott korára. Rajongással szóltak az<br />új berlini Platóról, nem csak tudósok és gondolkodók, hanem<br />fejedelmek, mint: a braunschweigi herczeg és Lippe-Schaumburgi<br />fejedelem vetélkedtek egymással Mendelssohn megtiszteltetésében.<br />A berlini Akadémia tagjává akarta választani,<br />de nagy Frigyes király igen kicsinyesen, kitörülte nevét a<br />tagok sorából. Kárpótlást talált barátai tiszteletében, kik<br />közt Lessingen kívül, ki Boroszlóba ment akkor, még voltak:<br />Hamann, Herder, (Heim, Jakobi, Weisse, Tzelin, Zimmermann<br />és más jeles férfiak. A sok idegen közt, kik<br />irodájába jöttek, a berlini bölcsész megcsodálására volt a<br />sveizi lelkész Lavater J á n o s Gáspár is, kinek feltolakodó<br />hittérítési viszketege, sok lelki nyugtalanságot,<br />de sok dicsőséget is szerzett neki,<br />17(59. ugyanis Lavater lefordítá Honnét iratát: a „keresztyénségről<br />való bizonyítékok nyomozását” és Mendelssohnt<br />a neki ajánlott előszóban nyilvánosan felszólítá a bizonyí245<br />tékok megczáfolására. vagy, lia ez nein sikerülend neki, a<br />keresztyén h i t r e való áttérésre, mit az okosság és igazságszeretet<br />követelnek. Mendelssohn t a p i n t a t t a l és határozottan<br />visszautasítá a neki szánt szerepet. Nyugodt és kibékítő<br />magatartása által lefegyverezte a különböző nézetek ellenségeskedéseit,<br />melyek ezen tollharczban mutatkoztak. De a<br />legszebb elégtételt meghitt barátja adá neki .,a bölcs<br />Nathan” czímű halhatatlan drámájában, melynek főszerepe<br />Mendelssohn alakjára volt példázva (1779).<br />Első, nyilvános előadására a szerző ellen felhevültek,<br />mintha a zsidó jellemtisztaság feltüntetésével a keresztyén -<br />séget alázta volna meg. Szegény Lessing életét elkeserítek,<br />ki e fölötti bujában nem sokára kedvtelenül meg is halt.<br />A vallásos tűrés és a humanisinus prófétája: Lessing Mendelssohnnak<br />és közvetve az egész zsidóságnak oszloperős<br />emléket hagyott hátra, mely egyszersmind a nagy szerzőt<br />tette halhatatlanná Mendelssohn később visszafizette a tett<br />szolgálatot, és mintegy életét hozta áldozatul a barátságoltárán.<br />3. §. Mendelssohn Pentateuchus fordítása és egyéb művei.<br />A Lavater elleni tollharczban nyílt Mendelssohnnak<br />először alkalma a zsidóság mellett nyíltan fölléphetni. Szép<br />védelme azonban csak a nemes gondolat és érzés nyilatkozatai<br />voltak. Belátta, hogy a cselekvés terére kell lépni.<br />Igaz, hogy különösen jellemző, ismerve Mendelssohn minden<br />tettét, hogy nem a keresettség és czélzatosság, hanem az<br />akarat nélküli eredmény fűződik áldásos munkálkodásához,<br />így volt ez a p e n t a t e u c h -fordítással is. Nem jutott<br />esze ágába sem, hogy eme nagy horderejű vállalattól függ<br />a zsidóság újjá ébredése.<br />Első sorban gyermekei számára akart értelmes nyelven<br />egy biblia fordítást készíteni. Mert amit addig fordítás<br />alatt értettek, t. i. a lengyel zsidók jargonszerű értelmezése,<br />inkább félreértésére, becsmérlésére, mint becsülésére szolgált<br />az isteni igének. Csak későid) egy barátja unszolására tökélte<br />el magát a fordítás közzétételére és pedig zsidónémet<br />betűjellegekben. Ismerte a zsidó közönséget. Tudta,<br />hogy a német jellegektől idegenkedni fognak, azt is tudta,<br />hogy a legjobb fordítás, a leghagyományosabb értelemben<br />írott sem fog rokonszenvet kelteni, ha héber magyarázattal<br />246<br />nem lesz kapcsolatban. Mendelssohn tehát egy tanult lengyel-<br />zsidóval lépett szerződésre Dubno Salamon személyében,<br />(1734-1813), ki dicséretes ellentétben földiéitől, grammatikai<br />ismeretekkel is bírt. így fogtak a munkához, azzal<br />kezdvén, hogy előfizetőket gyűjtsenek. Itt mutatkozott legott<br />Mendelssohn népszerűsége a zsidók közt is.<br />Nemcsak Berlinben s Dessauban, hanem Königsbergben,<br />Kopenhágában, Bécsben és Prágában jelentkeztek előfizetők;<br />kevésbé Hamburg- és Altonában, hol némileg nehezteltek<br />rá, mert R. Jákob Emden ottani tudós nézete ellenében a<br />meklenburg-schverini herczeg adott parancsát igazoltnak<br />találta, mely szerint a halottak eltakarításával nem szabad<br />az akkori szokás szerint sietni − nehogy tetszhalottat temessenek<br />el.<br />Még Lengyelhonból, jelesül Wilnából, is jelentkeztek<br />Mózes Dessau fordítására előfizetők. A kor jelének tekinthető,<br />hogy keresztyén tudományos körökben is élénk mozgalom<br />fámadt a fordítás pártfogása érdekében. − De bármennyire<br />örültek is Mendelssohn számtalan tisztelői a<br />hírnek, melyet a készülőben levő fordítás nyilvánosságra<br />hozatala költött, annyira aggódtak a miatt az ó és elavult<br />úgy, mint a hagyományosságnak merev képviselői. Élénken<br />érezték, hogy a régi idők, midőn mindent kutatás nélkül,<br />magasabb kinyilatkoztatás kútforrására vezettek vissza, elmúltaknak<br />tekintendők. Mihelyt egy pár mutatványlap<br />(1778) megjelent, a régi iskola rabbijai Jákob ház elleni<br />merényletet pillantottak a vállalatban, különösen három lengyel<br />születésű talmudtekintély szövetkezett ellene. Első<br />volt Landau E z e c h i e l , a hírneves prágai főrabbi<br />(1752-1793). A másik ellenzék volt R a f a e l K o h e n<br />(1772-1803), R i e s z e r G á b o r nagyatyja, lengyel bevándorlót<br />t és később poseni, hamburgi, altonai rabbi erős<br />jellemű és igazhitű meggyőződéssel teljes férfiú. A harmadik<br />volt H i r s c h J a n n o w éles elméje után „Charif” névvel<br />(1750-1785), az előbbinek veje és már 26-ik évében<br />helyettesítője Posenben, honnan nemsokára Fürthbe hivatott<br />a rabbinatusi székre. Rendkívüli jótéteményei vetekedtek<br />talmudi és mathematicai nem mindennapi ismereteivel. Ε háromhoz<br />lehet még sorolni a chassidikus irányú majnafrankfurti<br />rabbit, P i n c h a s Levi Hurwitz-et (1740-<br />1802). Ők és elvtársaik, kik egy német könyv olvasását<br />szigorúan tilosnak tartották, következetesen ellenezték Men247<br />delssohn bibliai fordítását, jól tudván, hogy a tudnivágyók<br />abból inkább a német nyelvet ( fogják elsajátítani. Ehhez járult<br />még, hogy habár magának Mendelssohnnak kifogástalan<br />jámborsága panaszra nem is szolgáltatott okot, úgy annál<br />több panasz volt környezetére, melyből többen, laza vallásos<br />életűek lévén, büszkeséggel vallották magukat Mendelssohnbelieknek.<br />De még egy keresve-keresett kifogást is<br />leltek magán Mendelssohnon is. Az akkori berlini rabbi, Hírschel<br />Levin (1721-1800), ugyanis helyeselvén Mendelssohn<br />vállalatát, kedvező véleményt nyilvánított előtte, azonban<br />Mendelssohn határozott ellensége lévén minden tömjénezésnek,<br />a pazarul szórt dicséretekkel tett ajánlatot nem tette<br />közzé. Ezen kétségkívüli szerénységét − szerénytelenségnek<br />tudván be, azzal gyanúsítván őt, mintha ő a rabbik kedvező<br />véleménynyilvánítására nem szorulna. Úgy látszik,<br />Rafael Kohen foglalt leghatározottabb álláspontot a Mendelssohn<br />fordítása elleni ellenzékben, de Hamburgban nem<br />sokat árthatott neki, mert Mendelssohn rokonai ott éltek.<br />Prágában is már szabadelvű gondolkodók voltak akkoriban,<br />vagy talán csak azért, mert Landau, elég okosan, nem<br />akart előtérbe lépni. Tehát Fürthet választották az ellenzék<br />góczpontjául, onnan menesztettek átoküzeneteket mindazokra,<br />kik Mendelssohn fordítását tanulmányozzák, vagy<br />csak kézbe veszik. Mendelssohn bölcs nyugalommal nézett a<br />heveskedők szemei közé. Sőt még némileg örült az ellenzéknek,<br />mondván; „ha fordításom ellenállás nélkül fogadtatnék,<br />akkor tulajdonképen fölösleges lenne!” „Mennél nagyobb<br />ellenállást tanúsítanak a kor úgynevezett bölcsei,<br />annál fontosabb a fordítás. Eleve csak a közönséges ember<br />számára készítem, de, úgy látom, a rabbik számára még<br />szükségesebb.” Az ellenzék csak a szóvitával érte be, csak<br />Lengyelhon egynémely városaiban, mondják, égették el. De<br />Rafael Kohen is erélyesebben kezde föllépni, átkot mondván<br />a fordítás használóira (a szerzőt nem foglalta be); de nem<br />volt nagy hatással az átokszórás, mert Mendelssohn okos<br />elővigyázata hatálytalanná tette az által, hogy az előfizetők<br />élén a dán király (dänemarki Christian) állott, kit a fordítás<br />pártolójának tudott Mendelssohn megnyerni. De most<br />egy másik utón kísérelték meg a fordítás sikertelenségét.<br />Ugyanis Salomo Dubnót lebeszélték a magyarázat folytatásáról.<br />Mendelssohn nem csüggedett el. Maga fogott hozzá és<br />szerződtetett munkatársakat: Weszelyt, Herz Homburgot és<br />248<br />Jaroslaw Áront. Homburg ugyan nem volt Mendelssohn ínyére,<br />mert házi tanítója lévén, tapasztalta, hogy nem valami jámbor<br />életmódú. Az ellenzék szemében pedig ezen munkatárs<br />által a fordítás is (elkészült 1783) teljesen hitevesztett leit.<br />De az ellenmondás másrészről ébresztette a kíváncsiságot.<br />Egy neme az addig nem tapasztalt lelkesedésnek szállta<br />meg a különböző taniskolák egyoldalukig képzett bachurjait<br />(tanonczait), kik ezrivel tanulmányozták a fordítást a héber<br />magyarázattal. Elénk eszmecsere és irály gyakori ás támadt.<br />Egyszóval a fordítás feleleveníté a német-lengyel zsidóságot<br />és hatalmas lüktetéssel tolta előre a művelődés ösvényén.<br />4. §. Folytatás.<br />A másik, Mendelssohntól kezdeményezett küzdelem a<br />szabadságért, a zsidó emanczipatióért, az új életre ébredést<br />tetterős életfejleménynyé fokozta. Dohm vádiratának: „a<br />zsidók polgári helyzetének javításáról” czímű jeles munkának<br />mintegy függelékéül Mendelssohn lefordíttatta Hercz<br />Márkusz házi orvosa által „Rettung der Juden” czím alatt<br />Menasze b. Izraelnek „Vindiciae Judaeorum” czímű vádiratát<br />és ehhez élőbeszédet írt, melyben Mendelssohn a zsidók<br />ellen táplált előítéletek ellen és a mellett nyilatkozik, miként<br />lehetne a zsidó emanczipatiót legsikeresebben életbeléptetni.<br />Ezen gondolatot alaposan tovább fejté „Jeruzsálem”<br />czímű művében (1783), melyben még Kant által is bámult,<br />világos nyelvvel és elme-éllel körvonalozza az állam- és<br />egyház közötti viszony mibenlétét és erélylyel követeli az<br />állam- és egyházból való kiközösítés és kizárás beszüntetését.<br />Eszményképül ne a vallásegység, hanem vallásszabadság<br />hirdettessék és testesíttessék meg. Miként maga is a<br />leglelkiismeretesebben őrzé meg még a vallásos szertartásokat<br />is, akként követeli az egész zsidóság részére a vallás sérthetetlen<br />gyakorlatát. „A szertartások érvénye mindaddig hatályban<br />marad, míg Istennek nem tetszik ép oly hangosan<br />és nyilvánosan, mint azokat kinyilatkoztatá, ismét hatályon<br />kívül állóknak kijelenteni.” „De ha, így folytatja, isteni<br />származású a kinyilatkoztatott törvény, akkor attól nem<br />szabadkozhatik Jákob házában szülötte. Meg van ugyan engedve<br />a gondolkodás a törvény fölött, annak szelleme fölötti<br />fürkészet, itt-ott, hol a törvényhozó okot nem mond,<br />olyat sejteni, mely tán idő- és térséghez kötve volt és mely<br />249<br />idő helyhez és módokhoz képest megváltozhatik − ha Istennek<br />tetszenék akaratát velünk kétségkívüli bizonyossággal<br />tudatni. De a meddig ez nem következik he, addig semminemű<br />okoskodásunk nem oldhat föl ez engedelmesség alól,<br />melylyel a törvénynek tartozunk.”<br />Ε vádiratnak, mely részijén támadó, hatálya általános<br />volt; benyomása alatt még a göttingi tanár, Johann Dávid<br />Michaelis (1717-1791) (a „Mosaisches Recht” szerzője),<br />ki nem volt zsidóbarát, meghökkenve állt. Dohm ellenkezőleg<br />mintegy felvillanyozva érzé magát még behatóbban<br />foglalkozni a zsidó ügy gyei és az egyenjogosíttatásért hatalmas<br />szózatát fölemelni. De még nagyobb következményű<br />volt Dohm meleg részvéte az által, hogy Mirabeaut pártfogásra<br />lelkesité és azt, mi még hézagos volt, Dohm felszólalásában<br />kiegészíté és teljes egészszé szervezé.<br />Ehhez járult még egy új korszak ébresztője, Mária<br />Terézia nagy fia, a halhatatlan II. József, ausztriai császár,<br />kinek a szabadság hajnalhasadtát jelentő rendeletei közt az<br />is volt, hogy a zsidók, k i k e t f e l e b a r á t o k n a k nevezett,<br />országszerte elemi iskolákat állítsanak fel. Ezen boldog<br />emlékezetű császár nem csak a „testadó” és a „türelmi<br />pénz” beszüntetését s így a test békóinak feloldását vette<br />czélba, hanem a még súlyosabban bevágó békók széttördelésén:<br />a szellemi tudatlanság kovácsolta bilincsek feloldásán is<br />fáradozott. A műveltség ellenei nagy erőlködéseket tőnek e<br />parancs foganatosítása ellen; lelkiismeret elnyomásról panaszkodtak<br />a jámborok és papok, köztük ismét Landau<br />Ezechiel. Különösen Bécsben volt nagy a zsidók sopánkodása.<br />Azért H a r t wi g We s z e l y (szül. Hamburgban 1725.<br />megh. 1805.), Mendelssohn barátja, a III. könyv héber magyarázója,<br />sok jeles mű szerzője, éles intő körlevelet intézett<br />a bécsiekhez (1782), melyben II. József reformjának<br />életbeléptetéséről rajongó tisztelettel emlékezik meg, hitsorsosainak<br />különösen szívökre kötvén, mennyire áldásosak<br />ezen rendeletek és mennyire szolgálnak a vallásfogalmak<br />tisztítására. De ezen körlevél eltévesztette a jámborok lelkületére<br />kívánt hatását. Lengyelországban nagy izgatottság<br />uralkodott Weszely ellen. A jámborok a berlini rabbit<br />Hirschelt is zaklatták, hogy szálljon síkra Weszely ellen.<br />És csakugyan készült is átkot mondani fölötte, részint, mert<br />Mendelssohn irányában tanúsított elnézése miatt gyanusíttatott<br />valláslanyhasággal, részint mert Saul fiáról később oderi250<br />frankfurti rabbiról, rebesgették, hogy az újítókkal tart. De<br />Friedländer, a berlini előljáró és Mendelssohn, valamint Weszely<br />nagy híve, addig félemlíték meg a rabbit, míg tervétől<br />el nem állott. Mendelssohn is azt izente Hirschelnek, hogy<br />válaszoljon a túlbuzgóknak, miszerint Némethonban a sajtótörvény<br />uralkodik, eleget Írhatnak Weszely ellen, de mit<br />sem lehet megkísérteni, mi által valaki véleménye szabad<br />nyilvánításában gátoltassék.<br />Noha Berlinből nem támogattattak, azért mégis folytatták<br />a szellem és műveltség elleni harczot nemcsak Lengyelhonban,<br />hanem Triesztben is. Azért Weszely még egyszer<br />intézett az utóbbiakhoz körlevelet, melyben az iskolák<br />életbeléptetését szelíd, de meggyőző érvekkel fejtegeté, az<br />egyoldalú talmudismust a sorok közt elítélve. És csakugyan<br />ezen második körlevélnek volt is némi hatása, mert lassankint<br />egy néhány olasz községi rabbi Weszelyt pártolá és<br />az iskolák felállítása érdekében fáradoza. Weszely győztes<br />maradt; de nemsokára az iskolák alig, hogy keletkeztek,<br />fölbomlottak. Ε hanyatlásnak még szemtanúja volt Wessely.<br />Mendelssohn a boldogabb, a szerencsésebb, nem érte<br />el e hanyatlást. Épen jókor halt meg, ha még csak egy<br />tizeddel később élt volna, saját gyermekeiben látta volna<br />bomladozásnak indulni a rabbinismust, melynek ő oly erős<br />támasza és szószólója volt. A barátság és bölcsészet, melyek<br />életét megszentelek, egyszersmind szívét is megtörék. Midőn<br />ugyanis arra készült Mendelssohn, hogy felejthetetlen barátjának.<br />Lessingnek, szellemi emléket állítson, hallá (Jakobitól),<br />hogy Lessing spinózista volt. Ez tőrszúrás volt<br />Mendelssohn szívében. Hogy lehetett volna egy Lessing,<br />testi-lelki barátja, egy istentagadó (minőnek akkor Spinozát<br />tartották). Egész valósága felzúdult ezen feltevés ellen.<br />Azért utolsó bölcsészeti munkájában „Morgenstunde” czím<br />alatt (1785) elmélkedett Isten létezéséről, Spinozáról, a vallásos<br />meggyőződés befolyásáról stb. Ezen fölolvasásokat József<br />fia és leányai, Dorothea és Recha, valamint a két Humboldt<br />és mások előtt tartotta. De már akkor oda volt beinyugalma.<br />A rémhír, hogy Lessing a spinozismusról vádoltatik,<br />mélyen furdaló fájdalmat okoza neki. A véleményharcz<br />tovább folyt ezen tárgy fölött. Hogy a gyanúsítókat<br />elnémítsa, „Lessing barátaihoz” czímű értekezést írt. 1785.<br />deczemb. utolsó napján maga vitte a kéziratot kiadójához.<br />De a felizgatottság annyira erőt vőn rajta, hogy pár napra<br />251<br />rá (1786. jan. 4-én) meghalt. Ezen. úgyszólván ideális halál'<br />pondja Grätz, a barátság és bölcseszetérti föláldozás méltón<br />zárta be életét és az utókornak úgy tünteté fel, minő<br />csakugyan volt számtalan barátja és tisztelője előtt életében,<br />t. i. mint az őszinteség való jellemét, melyhez hamisság<br />és színlelés nem férhetett.<br />Halálát gyászolá Berlin és sokan Németországban,<br />azonkívül zsidók és nem zsidók egyaránt. Az úgynevezett<br />tízparancsolatíró, Dessau Mendl eltorzult fia, Berlin diszalakjává,<br />a tudomány ébresztőjévé, az újkor zsidó szellemi<br />élet hajnálpírjává lett.<br />5. §. Mendelssohn halála utáni idő. A héber nyelv ápolása.<br />A lengyelhoni zsidósággal ellentétben, hol az egyedüli<br />Elia Wilna (1720-1797), a gaon melléknévvel, veheti<br />igénybe figyelmünket, mint a tudatlan chaszideismus (túljámborság)<br />ellenlábasa, a németországi zsidók között új szellemi<br />élet kezde forrongásba jönni Mendelssohn halálával.<br />Mintha a sok százados mulasztást egyszerre kellene helyreütni,<br />oly élénk mozgalom támadt különösen a biblianyomozás<br />és az új héber irodalom terén. Nevezetesen Izsák Ábrahám<br />Euchel (1756-1804) és Mendel Bresselau (1760-<br />1829) jeles hebraisták kezdeményezése folytán megindult<br />egy héber folyóirat (Measzef = a gyűjtő), mely körül különböző<br />országok törekvő fiatal erői csoportosulának, így Joél<br />Lőw (1760-1802), Áron Wolfsohn (1754-1835), Dávid<br />Friedländer, a gazdag berlini bankár, Dániel Iczig veje, ki<br />oly szerencsés volt, hogy 15 éven át barátságos viszonyban<br />állhatott Mendelssohnnal, Mordechai (Gumpel, Gumpertz),<br />Lewysohn (megh. 1797), ki orvosi tudományáért a svéd<br />királytól az upsalai egyetem tanárául neveztetett ki, továbbá<br />a lengyel hebraisták; Izsák Szatanow (1732-1803);<br />Jehuda Lőb ben Zeeb (szül. 1764, megh. Bécsben 1811.)<br />elterjedt Talmud losun i b r i nyelvtan o c z á r h a s o r o s im<br />héber szótár szerzője; Wolf Heidenheim (1737-1832) maszoretikus<br />munkái által nevezetes. A measzfim írói és terjesztői<br />közé tartoznak még a hollandi zsidó költők: Dávid<br />Friedrichsfeld (1755-1812), Dávid Franco Mendez (1713-<br />1792), „Gemul Athália” történeti dráma szerzője; továbbá<br />a franczia Mózes Ensheim vagy Mózes Metz (1760-1838),<br />egy időig (1782-87) Mendelssohn házi tanítója, miután az<br />252<br />öregebb Herz Homburg (1749-1841) megszűnt Mendelssohn<br />házi tanítója lenni, ki galicziai és lodomériai iskolák felügyelőjévé<br />neveztetett ki nagy fizetés mellett. Még Olaszhonban<br />is elterjedt a Measzef, Elia Morpurgó közreműködése<br />folytán. így lett a héber nyelv ápolása a kötelék,<br />mely a különböző országok zsidóságát egybetartá. A mendelssohui<br />körhöz tartoztak továbbá éles eszű gondolkodók,<br />mint: Markus Herz (1747-1803) és Lazarus ben Dávid<br />(1762-1832), kik bár Kant böcsészetének hívői és tanítványai<br />valának, mégis a Mendelssohn által megindított tudományos<br />élet főképviselőivé váltak, noha a zsidóságra befolyást<br />ép oly kevéssé gyakoroltak, mint a lengyel Salamon<br />Maimon (1753-1800), ki éles esze és élet sorsa által<br />csodálkozást keltett és Schiller, Gőthe, Fichte becsülését<br />birta, de kivel erkölcstelensége vagy tán élet elvadultsága<br />miatt Mendelssohn nem tudott rokonszenvezni. Nevezetes<br />munkája „Gibatli Ha-Moreh” a Moreh Nebuchim héber<br />magyarázata. Félig-meddig a Mendelssohn-körhöz tartozott<br />még az első német-zsidó költő, a szerencsétlen Efraim Mózes<br />Kuh (1721-1790).<br />Nemcsak a szellemi, hanem a t á r s a d a l m i élet is<br />nagy változásokon ment keresztül a berlini zsidóságnál.<br />Markus Herz bájos szépségű, szellemes neje, Henriette Herz<br />(1764-1847) volt a varázs, mely Herz termeit Berlin nevezetességeivel<br />megtölté. Nikolai, Engel, Ramier, Telle]·,<br />Zöllner, a két Humboldt, Cenz, Schleiermacher, Schlegel,<br />Frigyes, később magas rangú hölgyek és Mendelssohn szellemes<br />két leánya: Dorothea (később a nevezett Schlegel<br />hitvese) és Rachel Levin (később Varnhagen von Ense hitvese)<br />új társadalmi szellemet hoztak Herz termeiből a társadalmi<br />életbe. Körülbelül ugyanakkor nyitotta meg Berlin<br />másik leánya, a gazdag Dániel Iczig bájos és szellemes<br />leánya (Fanny Iczig) termeit Bécsben − a tudományosság,<br />költészet, diplomatia és egyéb hírességek számára.<br />Azonban a zsidó hölgyeknek a keresztyénekkel való<br />társalkodása egy részt, más részt a vallástalanság és a<br />folytonos jelszó: a felvilágosodás érvényesítése még a vallásgyakorlat<br />rovására is megtenné rossz gyümölcseit is,<br />mert a keresztyén vallásra való tömeges áttérés napirenden<br />volt. A felületes fők tudákossága, vagy féltudása és a szigorú<br />erkölcseiét lanyhasága megkönnyíté e lépést. Csaknem a<br />a fél berlini zsidóhitközség keresztelkedett ki. Hogy másik<br />253<br />fele megőrzé őshitét, csak a héber nyelv iránti szeretetének<br />és ápolásának volt köszönhető. Így nyújtott tehát Mendelssohn<br />az új nemzedéknek mérget és ellenmérget.<br />6. §. A zsidó emanczipatio Francziaországban, Hollandia-,<br />Belgium- és Németországban.<br />Noha a zsidó kérdést, illetve a zsidó emanczipatio kimondását<br />Némethonban vitatták legjobban, Mendelssohn és Lessing<br />beható működése óta és az igazságos Dohm, Diez, Herder<br />Klopstock, Kant, Krug és más jeles férfiak élénk pártolása<br />mellett, úgy mégis az első lépés e téren Francziaországot<br />illeti, hol a zsidók a 18-ik század óta tiszteletben éltek.<br />Izsák Pinto (1715-1787) a marranok családjából származott<br />igen gazdag és inivelt zsidó, védelmezte hitsorsosait a<br />nagy költő, de még nagyobb zsidófaló Voltaire megtámadásai<br />ellen és Rodrigues Pereyra, ki Spanyolhonban született<br />és 25 éves korában (1742) Bordeauxbau nyilvánosan tért<br />vissza a zsidósághoz, a siketnémák oktatása körül szerzett<br />nagy érdemeiért, Buffon, Diderot, Rosseau, XVI. Lajos<br />franczia király és a londoni tudós társaság részéről nagy<br />kitüntetésekben részesült.<br />Már a forradalom előtti időben foglalkoztak Francziaországban<br />a zsidó kérdéssel. A nemes Malesherbes a zsidók<br />helyzetének javítására czélzó javaslatokat dolgoztatott<br />ki nevezetes zsidók által, kik közt említésre méltók Mendelssohn<br />barátja: Herz Medelsheim (Cerf Berr), Furtádó,<br />Gradis. A metzi tudományos társaság pályadíjt tűzött ki a<br />zsidók hetyzetének javítását tárgyazó legjobb munkára és<br />Abbé Grégoire, Thierry ügyvéd és Szalkim Hurvitz lengyel<br />zsidó benyújtott pályamunkáit díjjal koszorúzta.<br />A franczia forradalom után a különben nem nagy<br />számú franczia zsidók folyamodtak az emanczipatio kimondásáért.<br />Mirabeau, Robespierre, Montmorency herczeg, Talleyrand,<br />Duport melegen pártfogolták az egyenjogosíttatást,<br />melyet a nemzetgyűlés heves küzdelem után 1791. szeptember<br />27-én érvényre juttatni rendelt, mit a király legott<br />szentesített is. A zsidók méltóknak mutatkoztak a vett kitüntetésre;<br />csak az elszászi zsidók nem fogták föl kellőképen<br />az emanczipatio áldását és annak megszorításáért folyamodtak<br />Napóleonnál, ki az ország minden részéből meghítta<br />a legelőkelőbbeket az ügy megvitatására. A notabilisek gyüle254<br />kezete 110 tagból állt és 1B06. július 26-án tartá Parisban<br />Napóleon által kijelölt Hotel de Ville nagy termében<br />első ülését. A gyülekezet elnöke volt Ábrahám Furtádo.<br />Ennek marrani anyja a liszaboni földrengés alatt, midőn<br />épen vele volt teherben, élve egy gödörbe temettetett. Ott<br />fogadást tón, ha Isten a veszélyből kisegíti, a zsidóságra<br />tér át. Egy másik földrengés kitaszítá a gödörből és Londonba<br />menekült, hol Ábrahám Furtádot szülte, kit nagy<br />gonddal zsidónak nevelt. Héber tudományán kívül különösen<br />hirt szerzett neki természet-tudománya. A forradalom alatt<br />girondista volt, tetemes vagyonától megfosztatva, szorgalma<br />által Bordeauxban új vagyont szerze.<br />Cerf Berr mellett Furtádo volt a gyülekezet legjelesebb<br />tagja.<br />A gyülekezet elé tett 12 kérdés Napoleon nagy megelégedésére<br />lőn megfejtve, úgy, hogy a hozott határozatok<br />érvényre emelése tekintetéből 71 tagú, rabbik és laikusokból<br />álló Synhedriont hívott egybe. A Synhedrion elnöke<br />volt Dávid Sinzheim, ülnökök pedig Ábrahám di Cologna<br />és Ábr. Segre. A Synhedrion helyben hagyta a notabilisek<br />határozatát és még azonfelül a császári rendszert utánzó<br />összpontosítás mintájára az egyháztanácsi öszpontositás<br />(central-consistorium) alapján szervezte a papságot, melyen<br />még mai napság áll.*)<br />1830 óta a zsidó lelkészek az államtól fizettetnek.<br />A franczia győzelemmel a francziák türelmessége és<br />szabad vallás-nézete messze terjedt. Első sorban Hollandiában,<br />mely batáviai köztársasággá változtattatott, nyertek a<br />zsidók teljes egyenjogosíttatást (1796. szept. 12). A hollandi<br />zsidók voltak az első állami hivatalnokok Európában,<br />daczára a pártszakadásnak, melyet az emanczipatió az ósdik<br />és haladók közt előidézett. Hollandiát követte az egyenjogosítás<br />diadalában Belgium, Németországban pedig Napóleon<br />által szervezett v e s t f á l i királyság, melynek királya Napóleon<br />öcscse Jerome volt, volt az első, ki zsidóit egyenjogosítá<br />(1808).<br />Ugyanazon évben ismeré el a b a d e n i herczeg Frigyes<br />Károly a badeni zsidókat állampolgároknak; 1809. pedig<br />vallás és hitközségi ügyeiket, melyeknek élén főegyházi<br />*) Az ezidei f r a n c z i a o r s z á g i Grandrabbin L. Izidor és a p á r i s i<br />főrabbi Grandrabbin Zadok Kahn áldásdús működése velünk e rendszer viszszásságát<br />elfelejteti.<br />255<br />tanácsnok (Oberkirchenrath) állt, rendezé. A frankfurti zsidók<br />1811. két évvel később a m e c k 1 e n b u r g- s c h v e r i n i<br />zsidók is egyenjogosítattak. A szűkkeblű p o r o s z államnak<br />is végre el kellett magát tökélnie a kor általános áramlatának<br />eleget tenni; és csakugyan 1812. márczius 11-iki<br />törvényjavaslatban III. Frigyes-Vilmos állampolgároknak<br />nyilváníttatta a porosz zsidókat, kiknek ellenkötelezettségül<br />állami adófizetésre és katonai szolgálatra, és a német nyelv<br />használatra kelle kötelezniök magokat. A b a j o r o r s z á g i<br />zsidókra Maximilian József trónralépésével virradt új korszak.<br />Azonban jóllehet, hogy 1813. június 10-iki parancsa értelmében<br />ez ország zsidóit egyenjogosítandónak rendeli, mégis<br />azok számát csökkenteni iparkodik. A német szabadságharczban<br />(1813-15) a zsidó ifjak hősies elszántsággal<br />küzdöttek a közellenség ellen és sokan a vitézség jelvényeivel<br />kitüntetve tértek meg a háborúból. Mindazonáltal a<br />reactio kezdé fejét emelni, mihelyt az ellenséggel nem álltak<br />szemben. A zsidó-gyűlölet fészke, majnai Frankfurt,<br />éreztette először a zsidók iránti ellenszenvét. A közigazgatás<br />élén álló báró Stein Napóleont határtalanul gyűlölvén,<br />nem szerethette a zsidókat, kiket amaz tett nagygyá. A<br />nemesség föl nem foghatta, hogy lásson a zsidóban, ki<br />előtte eddig hajlongott és meggörnyedni szokott, egyenlő jogú<br />állampolgárt.<br />H a m b u r g b a n az arány megfordítva volt, ott a<br />senatus a zsidók mellett, a nép ellene volt, Lübeckben és<br />Brémában pedig csaknem kiűzni akarták. Hannover,<br />Hildesheim, Braunschweig és Hessen is megfoszták a zsidókat<br />jogaiktól. A zsidóság szeme ezen időben Bécsre, a<br />bécsi congressusra volt irányozva. A frankfurti zsidók<br />Bécsbe két küldöttet menesztettek, köztük Börne atyját:<br />Β a r u c h ο t, ki emlékiratot nyújta át, melyben a frankfurti<br />zsidók jogkérvénye minden oldalról meg vala világítva. A<br />Hansa városok szinte képviselőt és pedig egy keresztyént<br />(Buchholz Károly Ágostont) küldöttek Frankfurtba. A deputatiók<br />mögött nem kevésbé élénk tevékenységet fejtett ki<br />a rothshildi gazdag bankár-ház. A ház törzsatyja Mayer<br />Amscliel Rothschild a megszökött hesseni gróf vagyonát<br />vállalkozott megőrizni és nagy ügyességgel és veszélyek<br />közt meg is őrzé és a visszatérő grófnak sértetlenül átadá,<br />miért Rothshild még a frankfurti nép előtt is nagy tiszteletben<br />álla. Hátrahagyott öt jeles fia Anselm Frank256<br />furtban szül. 1773; S a l a m o n Bécsben szül. 1774;<br />N á t h á n Londonban szül. 1777. megh. 1836; Κ á r ol y<br />Nápolyban 1788-1855; J a m e s Párizsban 1792-1868)<br />még növesztette a vagyont, a köztiszteletet és becsű lést.<br />Ezen pénz-nagyhatalom ép oly okosan, mint híven iparkodott<br />mindenütt az elnyomott zsidók ügyén lendíteni. Ép oly<br />tevékeny szerepet vitt Bécsben a zsidó báróné Fanny Iczig,<br />férjezett Arnstein, kinek termeiben fordult meg, mint emiitők,<br />Bécs előkelő világa. Ezen közreműködés folytán sikerült<br />is Metternich és Hardenbergben kedvező hangulatot<br />kelteni a zsidók igazságos ügye iránt és 1815-ben a senatusnak<br />tanácsolták is a zsidókkal való emberséges, igazságos<br />bánásmódot. De hangjok, mely különben nyomósan esett a<br />latba, eredménytelenül hangzott el, sőt még nagyobb ellentevékenységet<br />költött és a zsidófaló írók egész raját hítta<br />a tollharcz küzdhomokára. A Rühs, Fries, Hundt-Radowsky<br />ellenében, Voss Gyula, a református lelkész Ewald, Krämer<br />Ágoston és mások léptek fel ugyan, de a tollharcznak nem<br />volt zsidónak kedvező, hatásos eredménye; a „Hep-Hep”<br />(Hierosolyma est perdita) zsidógúnyoló kiáltás betölté egész<br />Németországot és Kopenhágáig, Danzigig hatott. Az emanczipatio<br />harcza megkezdődött az egész vonalon. Az emberjogok<br />első előküzdője a német zsidók közt volt R i e s z e r<br />Gá b o r , szül. Hamburgban 1806. megh. 1863, a hamburgi<br />rabbi Rafael Kohen unokája Az 1830-iki júliusi forradalom<br />keltette szabadságmozgalom idejében Rieszer is, ki jogtudománynyal<br />foglalkozott, fölemelte hatalmas szózatát a<br />zsidók jogai érdekében. Hogy az ismét folyamatba hozott<br />„zsidókérdést” alaposan megvitassa és érette szakadatlanul<br />sorompókba léphessen, megalapítá „Zsidó” czímű folyóiratát.<br />A vallás és lelkiismereti szabadságot, a zsidóságérti lelkesedést<br />hangoztatta, a z s i d ó k h o z szólva; sa jogos igényeket,<br />az emberiség elidegeníthetetlen javait és igazságait<br />követelte k e r e s z t y é n e k k e l szemben. Kurhessen csakugyan<br />1833. oct. 29-én teljesen egyenjogosítá a zsidókat.<br />Kevesebb eredményt ért el Rieszer, hol a zsidóellenző Paulusra<br />többet hallgattak, mint Rieszerre. Ez azonban hitsorsosának<br />szent ügyét védelmezni meg nem szűnt Paulus,<br />Streckfusz, Bauer Brúnó és mások ellenében, úgy mint tevékeny<br />részt vőn az 1848-iki frankfurti nemzeti gyűlésen,<br />melynek egy időre elnök helyettese volt. Nemsokára Rieszer<br />harcztársakat, vitéz bajnok szövetségeseket is talált. A rend257<br />kívüli jellem- és tudományképzett Beer Bernát Drezdában<br />(megh. 1861). Szászhonban: Veit Moritz (megli. 1864.),<br />P h i l i p p s o h n Lajos szül. Dessauhan, 1811. és sok más<br />első rangú tudós, mint: F r a n k e l Z a c h a r i á s Drezdában,<br />később Boroszlóban; Z un z L i p ó t Berlinben, Geiger<br />Ábrahám Boroszló-, Frankfurtban és Berlinben és a tb. a zsidók<br />jogaiérti küzdelemben halhatatlan érdemeket szerzének<br />maguknak.<br />7. §. A zsidók politikai egyenjogúsíttatása Austria- és Magyarországban.<br />II. József, az ép oly szabadelvű, mint erélyes austriai<br />császár a zsidóknak új korszakot nyitott. A testadót beszüntette,<br />1782-ben pedig a türelmi adót törölte el a megismertető<br />öltönyjelvénynyel együtt. Ezen rendelet daczára<br />még elég sajnos és mostoha volt a zsidók állása Austriában,<br />mert ha az iskolázás, katonaszolgálat, név-felvevés, nyilvános<br />okmányoknak német nyelven való kiállítása sok bajnak<br />vette is elejét, a zsidók mégis csak „tűröttek” sorsára kerültek.<br />Eltekintve attól, hogy a fővárosokban: Brünn-,<br />Znaim-, Olmütz-, Leitmeritz-, Karlsbad-, Budweisban stb.<br />állandó letelepedési joggal nem bírtak, úgy még ott is, hol<br />lakni megengedtetett nekik, csak elkülönített utczában kellett<br />összezsúfolva élniök, mint a középkorban. A türelmi<br />adón kívül még a hús, bor, sőt Lengyelhonban még a<br />gyertya is megadóztatott, Bécsben pedig a „törötteknek”<br />még templomot építeniök, és rabbit alkalmazniuk sem volt<br />szabad. Azonban nagy csűrés-csavarás után mégis megengedtetett<br />egy háznak templomi czélokra való felszerelése,<br />melyen Manheimer I z s á k N o e (szülét. Kopenhágábau<br />1793-ban, megh. Bécsben 1864.) mint hitszónok (1825.)<br />lett alkalmazva, hol a még csak egy néhány hóval előbb<br />nyugdíjazott hatalmas énekessel, Sulzerrel, együtt a zsidó<br />isteni tisztelet példát szolgáltató berendezése és sok jótékony<br />czélú intézmények életbe léptetése körül halhatatlan<br />érdemeket vívott ki magának. Az 1848. márczius napjai<br />meghozták az austriai koronaorszagoknak a várva várt<br />jobbra fordulást, mert 1849. márczius 4-én a zsidóemanczipatió<br />testet nyert.<br />A magyar zsidók helyzete az elnyomatás napjaiban<br />semmitől sem különbözött az austriai hitsorsosaikétól, mert<br />258<br />ha 1790-ben némi javítások, mint a kereskedelem szabad<br />űzése, telekvétel meg is engedtetett, akkor még sem volt<br />szabad több városban, úgyszintén Kroatia-, Slavonia- és<br />Dalmátiában letelepedniök, 1807 óta szakadatlanul, de<br />mindig eredménytelenül kérvényezték egyenjogosíttatási jogaikat,<br />sőt még az 1848-iki szabadságharca, melyben a<br />zsidók oly lelkes részt vettek, érette annyi vér- és pénzáldozatot<br />hoztak, nem érlelte meg K o s s u t h L a j o s ebbeli<br />részvétlensége miatt a zsidóemanczipatiót. A szabadságliarcz<br />elmultával Haynau tábornok által a zsidókra, vetett<br />hadisarcz (egy millió forintig), mely az egyes községek közt<br />osztatott fel és be is fizettetett, nagylelkűleg legnemesb érzelmű<br />királyunk által iskola czélokra szánt alappá alakítva,<br />a zsidóknak visszaajándékoztatott. Polgári egyenjogúságunk<br />csak 1867-ben lett törvénybe iktatva. A képviselők és főrendek<br />által a nevezett évnek deczember 27-ikén<br />e g y h a n g ú l a g hozott és igazságos, dicső királyunk ,<br />I. Ferencz József, által szentesített törvény, két rövid, de<br />sokat mondó paragrafusból áll és így hangzik: Törvényczikk<br />az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai<br />jogok tekintetében.<br />1. §. Az o r s z á g i z r a e l i t a l a k o s a i a ker<br />e s z t y é n l a k ó s o k k a l m i n d e n p o l g á r i és polit<br />ikai jog g y a k o r l á s á r a e g y a r á n t j o g o s í t o tt<br />a k n a k n y i 1 ν á n í t t a t n a k. 2. §. M i n d e n ezzel<br />e l l e n k e z ő t ö r v é n y v a g y r e n d e l e t e z e n n e l<br />m e g s z ü n t e 11 e t i k.<br />Ezen 1867-ik évi XVII. törvényczikk törvényerejére<br />emelése körül, jóllehet az egész hazának van érdeme, mégis<br />arszlánrészét érdemelte ki a haza bölcsén, Deák F e r e n -<br />cz en, kívül első sorban báró Eötvös József (1813-1871),<br />ki hazánk újabb történelme legkimagaslóbb alakjainak egyike,<br />tán legelsőbbike, mert a lángeszű-költészet, állambölcsészet,<br />lángoló hazaszeretet, legtisztább emberszeretet, egy személyben<br />való összpontosítását, a jellemnagyság és fenkölt<br />gondolkodás a prófétai ihletességgel való párosítását nem<br />csak hazánkban, hanem Európában sem látjuk rajta kívül<br />másodszor is megtestesítve. Eötvös, ki már 18-il-ben a „zsidók<br />emanczipatiója” czímű legtisztább hazafiúi és emberszerető<br />nemes érzelmektől átlengett iratában küzdött emberjogaink<br />megszerzéseért, a páratlan szabadelvű törvényczikk szentesítése<br />után hitfelekezeti ügyeink rendbe hozatalát tűzte ki<br />259<br />nemes törekvéses czéljául. Hogy a sok század mostóhasága<br />alatt zilált és minden tekintetben bonyolódott ügyünket az<br />a u t o n ó m i a , az az önkormányzati jog alapján minmagunk<br />rendezhessük, 1868-ik évi deczemb. 20-ikára hívta össze<br />felséges k i r á lyunk n e v é b e n a magyar-erdélyországi<br />zsidók congressusát, melyet ugyancsak a boldogult Eötvös<br />által már az 1876-ik év február havában összehívott hazaírni<br />f é r f i a k értekezletei hasznos előmunkálatokkal<br />készítettek elő. A congressust, melyet sokkal szabadelvűbb<br />és nemesebb czélzatok indítottak meg, mint a minőket az<br />általa okozott községi viszályok és pártoskodások miatt<br />eredményezhetett, a congressust, mondom, b. Eötvös József<br />nyitá meg, örök emlékezetű beszédében többek közt ezeket<br />mondván: „Az 1867. XVII. törvényczikk az izraelita lakósokat<br />az ország keresztyén lakosaival egyenjogú polgárokká<br />tette a polgári és politikai jogok gyakorlatában; e<br />congressus feladata eszközölni, hogy a házában létező hitfelekezet,<br />mint vallásos társulat is, épen oly szabad, önálló<br />és autonom testületet képezzen, mint a keresztyén autonom<br />egyházak. Ε magasztos czél kétségen kívül nagy akadályok<br />leküzdésével érhető el, melyeket a kezdet nehézségei, a jelenlegi<br />állapot rendezetlensége, és a minden új rendezkedés<br />iránt keletkezni szokott előítéletek és félelmek még növelnek.<br />De bizalommal várom, hogy önök szakismerete és<br />eszélyessége feltalálja a megoldásnak legalkalmasabb módozatát.<br />Mert lehetnek önök közt eltérő nézetek a zsidó testület<br />külső testére, szervezetére nézve, lehet, hogy vannak,<br />kik a vallásos szertartásokról eltérően, talán épen ellentétesen<br />gondolkoznak, de nem hiszem, hogy legyen valaki a<br />gyülekezetben, ki mindnyájukkal egyenlő hévvel ne óhajtaná<br />az i z r a e l i t a h i t f e l e k e z e t n e k fönmá r adá -<br />sát és b i z t o s í t á s á t , ki ne ó h a j t a n á , hogy az izr<br />a e l i t á k ne csak mint egyének, h a n e m Összesí -<br />tett e r ő v e l m o z d í t h a s s á k elő a közös haza<br />é r d e k e i t . Ez pedig akkor eszközölhető legbiztosabban, ha<br />az izr. polgárok összesége jelen szétszórtságából rendezett<br />vallásos testületté szervezi magát s erőit egyesíti .... Az<br />egyházi ügyekre azonban meg kell jegyeznem, hogy e<br />congressus a kormány által csupán az izraelita vallástestületek<br />külső s z e r v e z e t é n e k és hatáskörének megállapítására<br />és a közoktatás rendezésére hivatván össze, a<br />260<br />h i t e l v e k és a v a l l á s t a n o k t a n á c s k o z á s á n a k<br />t á r g y á t nem k é p e z h e t i k . . . .”<br />. . . „Az állam tért nyit önök előtt, hogy összes hit- .<br />felekezeti ügyeikben is teljesen önmaguk rendelkezzenek és<br />midőn önökre bízza, hogy önkormányzatuknak szervezetét<br />is saját elveik és belátásuk szerint önmaguk állapítsák meg,<br />az által oly szabadságot ad, minőt más államokban nem<br />élveztek hitsorsosaik.” . . . Már ezen beszédért is aranykeretű<br />lapot érdemel az örök emlékű Eötvös a magyar zsidók<br />történetében, és valóban, nem ő az oka, ha a congressus<br />nem teljesíté a hozzá kötött vérmes reményeket.*) De anynyit<br />még is eredményezett, hogy (a föloszlatott hat mintatanoda<br />− köztük a pécsi − helyett) izr. országos tanítóképezde<br />és, mi évtizedek óta várva várt óhaja volt a<br />haladó pártbeli zsidóknak, r a b b i k é p e z d e állíttatott<br />fel. Ez utóbbi 1877. oct. 4. saját pompás épületében<br />T i s z a Kálmán miniszterelnök, T r e f o r t Ág o s t o n ,<br />vallás- és közoktatásügyi miniszter, (ki a rabbi képezde<br />felállítása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett magának),<br />mindkét ház elnökei, a honi- és számtalan külföldi küldöttség<br />jelenlétében, nagy ünnepélyességgel megnyittatott.<br />Ugyanazon hó 20-án az új intézetet maga ő felsége<br />is kitüntette legmagasabb látogatásával. Az országos rabbiképző<br />intézet, melyen Bloch, Brill, Deutsch Henrik, Kaufmann,<br />Bacher jeles tanárok működnek, évenként megjelenő,<br />alapos munkákkal egybekötött értesítőben ad számadást<br />áldásdús tevékenységéről. Ettől méltán reméljük a honi zsidóság<br />szép fejleménynek induló jövőjét és tudományos életreébredését.<br />Mintaképe ez intézetnek a b o r o s z l ó i zs i d ó<br />t h e o l o g i a i seminarium, melyet az 1846. elhalt, dúsgazdag<br />magánzó, Frankel Jónás alapított végrendeletileg<br />és mely 1854-1875 a csodálatos bő tudományú és mély<br />vallásosságú Dr. F r a n k e l Z a c h a r i á s n a k , valamint<br />*) A congressus elnöke volt az érdemdús Dr. Hirschler; alelnökei:<br />Wahrmann Mór és podhragyi Popper Lipót; háznagya: Schveiger Márton;<br />jegyzői: Dr. Simon József, Dr. Rózenberg Izsó, Dr. Kohut Sándor. Tevékeny<br />részt vettek a congressusban: Dr. Steinhardt Jakab (aradi főrabbi), Hochnmth<br />Ábrahám (veszprémi főrabbi), Hirsch M. (volt óbudai, jelenleg prágai<br />főrabbi), Dr. Zipser M. (rohonczi főrabbi), Dr. Kolin (pesti hitszónok), Dr.<br />Sidon (verseczi), Dr. Hildesheim (kismartoni főr.), Deutsch Henrik (képezdei<br />igazgató), Dr. Pollák Henrik, Dr. Popper T., Dr. Rózsay J. Dr. Mezey Mór,<br />Holländer Leo, Leopold Sándor, Barnay (pesti hitközség érdemes titkára);<br />Aronsohn, Tenczer Pál, Grün Israel, Eizenstädter de Buziás (Temesvár),<br />Dr. Kain (Kassán) stb. stb.<br />261<br />a jeles képzettségű Lazarusnak és ennek 1878-ban történt<br />halálozása után dr. Joel Dávidnak, még folyton tartó igazgatósága<br />alatt áldásdús tevékenységet fejtett és fejt ki még<br />folytonosan. Ezen intézet leghíresebb, már több mint 27 év<br />óta működő tanára, a lángelméjű Dr. Grätz H. a „Geschichte<br />des Judenthums” czímű mű nagyhírű szerzője. A boroszlói<br />semináriumot már megelőzte az 1829-ben alapított páduai<br />collegium rabbinicum papnövelde, melynek híres tanára, a<br />jeles hebraista Luzattó S. D. 1865. meghalt. 1872-ben alapíttatott<br />a szabadelvű irányban haladó „ H o c h s c h u l e<br />für die Wis s e n s c h a f t d e s J u d e n t h u ms ”, melyen<br />Geiger, Cassel, Lévy, Frankel tanítanak és tanítnak. Ellenkező<br />irányban működik Dr. Hildesheimer Izr. vezetése alatt<br />álló „Rabbiner-Semi n a r für das o r t h o d o x e Judenthum”,<br />melynek egyik tanára, Dr. Berliner Ábrahám<br />jeles művek szerzője.<br />8. §. A többi európai és Európán kívüli államban élő<br />zsidókról.<br />Angolhonban Grant Róbert már 1830-ban hozta,<br />az alsóház ülésében javaslatba az Angolhonban született<br />zsidók egyenjogusíttatását. Ezen és még több ízben másoktól<br />megújított javaslat azonban nem fogadtatott el, mindazonáltal<br />már 1835-ben Salamon Dávid és két évvel később<br />a nagy emberbarát és jóltevő Montefiore Mózes (szül 1784.)<br />londoni scheriffé választattak.<br />Peel Róbert fáradozásainak köszönhető a zsidóknak<br />községi tisztségekre való kineveztetése (1845). Ezt, noha<br />heves küzdelem után, nem sokára követé a nyilatkozat, hogy<br />a zsidók az állami tisztségekre kepesítvék. N o r v é g i á b a n<br />és a p y r e n ä u s i félszigeten nem laknak zsidók. Svédh<br />o n b a n küzdelem után az egyenjogúság végre kimondatott,<br />úgyszintén S c h w e i z b a n (1863). Hasonló áll<br />Dán királyságról és G ö r ö g o r s z á g r ó l . Csak O1 á h ο rs<br />z á g rendez még itt-ott zsidóüldözéseket, a berlini congressus<br />határozatait kijátszva; sőt Oroszország még a k ö z é p -<br />kor l e g s ö t é t e b b korszakaiban napirenden volt zsidóüldözéseket<br />is ismeri, melyeket az újkor czivilizátiójának<br />kitanult ravaszságával gyakorolnak a nihilisták és a műveletlen<br />vér- és pénz után szomjúhozó vad csordák. Az<br />a me r i k a i és a u s z t r á l i a i zsidók teljes vallásszabad262<br />ságnak örvendnek, ellenben az á z s i a i és a f r i k a i zsidók<br />még most is az európai középkor erős és nyomasztó békói<br />közt élnek. A nyomasztó helyzeten tetemesen segíteni iparkodik<br />az 1860-ban boldogult hírneves Cremieux által életbe<br />hívott „Al l i a n c e i z r a e l i te u n i v e r s e l l e ” , melynek<br />számos és jelesül az egynehány év előtt Londonban és<br />Bécsben, újabb időben Budapesten is szervezett fiók-egylete<br />a távolban sínlődő hitsorsosaik szellemi és anyagi elsatnyulásán<br />segíteni igyekezik és már a legbehatóbb működés<br />mellett jelentékeny eredményeket mutat föl Szánalmat gerjesztő<br />a m a r o k k ó i (200,000) zsidók állása, mely az érdemdús<br />Sir M o n t e f i ó r e Mó z e s (1864) és Cohn<br />A l b e r t a nagy philantrop által (1865) történt személyes<br />közbenj arasa daczára csak keveset változott. Kevésbé<br />nyomasztó a g i b r a 11 á r i, t u n i s i és t r i p o l i s i (30000)<br />zsidók helyzete. A fölötte elnyomott algie ri zsidóknak<br />(40000) helyzete 1830. év óta, a midőn franczia uralom<br />alá kerültek, kezde javulni. A nevezett hírneves Cohn Albert,<br />hazánk szülötte (szül. 1841, Pozsonyban), a nemes<br />lelkű Botschild James volt titkára, a franczia állam meghagyásából<br />sikeresen működött az algieri zsidók érdekében.<br />0 továbbá kétszer látogatta meg Paläestinát (1854-56),<br />hogy ez elszegényedett és míveletlen zsidók állapotán segítsen.<br />Hasonlóképen kell Frank L. A. költőt dicsérőleg<br />említenünk, ki Herz szül. Lemel Eliz asszony meghagyásából<br />Jeruzsálemben iskolát állított fel. De hálával telt tisztelettel<br />kell dicsőítenünk egy férfiút, ki hosszú életét (nyújtassék<br />ez ki az emberi lét legszélsőbb határáig!) és minden<br />képességét hitsorsosainak javára fordítá. Ez a férfiú, a már<br />nevezett Sir M o n t e f i ó r e M ó z e s baronet. Már 1827.<br />és 38-ban kereste fel nemes hitvese Judith, kíséretében<br />Paläestinát. 1840. a nagy ügyvéd, két ízben volt franczia<br />igazságügyminiszter és jeles emberbarát C r emi e u x (meghalt<br />187B.) s kitűnő tudósunk, Műnk Salamon társaságában<br />ment Damascusba, hol részben a franczia konzul közreműködésével<br />sok zsidó tömlöczbe vettetett és kínoztatott.<br />Montefióre és Cremieux ép oly elszánt, mint eszélyes férfias<br />föllépése a damascusi bebörtönzöttek kibocsátását, a törökországi<br />zsidók sorsának tetemes megjavítását eredményezte,<br />mert Montefióre a szultántól kieszközölte a fermant: „hogy<br />a török birodalom zsidósága az egyéb lakosság jogai- és<br />szabadságaiban részesülend jövőre.” A zsidó követek által<br />263<br />a keleten elért sikeres működésének hírére ujjongó öröm<br />tölte el az európai zsidóságot, sőt keresztyén emberbarátok<br />és királyok is a legnagyobb érdeklődéssel viseltetének a damaskusi<br />események költötte izgatottság lecsillapulása iránt.<br />A visszatérő zsidó követek útja folytonos diadal-út volt<br />Corfutól Paris- és Londonig. Cremieux Kairóban fi- és leányiskolát<br />alapított, melyben az ép oly tudós, mint vallási türelemtől<br />átlengett Munk közvetítésére karaiták gyermekei<br />is fölvétettek. Algaszi rabbi ez újítást helyben hagyá. Számos<br />küldöttség és hálafelirat menesztetett a jeles férfiakhoz.<br />Montefióre tiszteletére pedig Londonban külön hála-istenitisztelet<br />rendeztetett (1841. márcz 8. Purim 2-ik napján).<br />Ezüst műék nyújtátott át neki. Még nagyobb kitüntetéssel<br />jutalmazá Victoria királyné jún. 24. tiszteletczímert adván<br />neki, melyben oroszlány és szarvas ábrázatai közé volt bevésve<br />héberül e szó „ J e r u z s á l em” , é két állati jelvény<br />legtalálóbb jellemzése Montefióre dicső tetteinek, mert benne<br />a személyes elszántság arszlán hősiesség párosul a gyors<br />elhatározással; működni ugyanis oly érelemben hitsorsosai<br />érdekében, minő értelemben mondják bölcseink: „légy gyors<br />futású, mint a szarvas, mennyei Urad akarata teljesítésében.”<br />A szellem és szív eme kitűnő tulajdonait, a személyes áldozatkészséget<br />és fejedelmi bőkezűséget pedig leginkább palaestinai<br />hitsorsosaink szellemi és anyagi, jóléte előmozdítására<br />fordítá, mert ha az oroszországi, marokkói, perzsa és<br />oláhországi zsidók viszontagságai mindig áldozatra készen<br />találták is az ősz hitbajnokot, ki egy Mátisjáim-beli hasmonita<br />papként maga termett mindenütt a vész színhelyén,<br />akkor mégis a paläestinai zsidók sorsának javítása első<br />sorban volt nagy és mély vallásosságéi szívének főgondozása.<br />1875. zarándokolt a k i l e n c z v e n éves a g g a s t y á n<br />hetedszer a szentföldre. Jeruzsálemben nagyszerű vászontakács-<br />műhelyt, héber-nyomdát, szegény-ápoldát, leányiskolát<br />állított föl és egyátalján páratlan jótéteményei számtalan áldásos<br />nyomait hagyá maga után mindannyiszor, valahányszor<br />lábát a szent földre tévé! Vajha a 96 éves aggastyán,<br />Montefióre Mózes, a bibliai Mózes életéveit elérné a szűkölködők<br />ezrei áldására, az egész zsidóság dicsőségére, díszére!<br />FÜGGELÉK.<br />A kétezreden át fejlődött zsidó történetének kor- és<br />szakma-szerinti áttekintése.<br />(Az alexandriniai korszaktól a boroszlói zsidó theologiai papnövelde irodalmi<br />termékei korszakáig-.)<br />1. §. Bevezetés.<br />A valamivel több mint 2000 évi fejlemény, melyet a<br />fent említett kiindulási és czélpont közt haladó zsidótermékek<br />befutottak, oly nagy időpontot, oly sokféle színezetű<br />és irányzatú szellemi kisugárzást jelez, hogy első tekintetre<br />a kísérlet csaknem leküzdhetetlen nehézségként mutatkozik,<br />hogy ezen sokféle irodalmi szakmát, jóllehet csak legfőbb<br />képviselőiben is feltüntessük. Csak is az egyes kiszögellő<br />korszakok körüli csoportosulás és általuk való körvonalozás<br />adhatja meg a zsinór-mértéket, mely szerint az egyes irodalmi<br />szakmákat föl és egymás mellé állíthatjuk, tekintettel<br />azok főképviselőire.*)<br />2. §. A különböző szakmák.<br />A szellemi fejlődés két ezer évet felölelő irodalmi termékeinek<br />ágazatai a lehető legkülönfélébb változatosságokban<br />mutatkoznak a visszapillantónak.<br />Az úgynevezett alexandriai irodalommal egyidejűleg<br />vagy nem sokkal előbb kifejlődött két hatalmas áramlat:<br />*) L. Steinsclneider Móritz jeles értekezését Ersch és Gruber Encyklopädiája<br />27-ik részében „Juden” czikkben, melyet részben itt követünk.<br />265<br />ugyanis a Halacha és Haggada mellett, mely kevés megakasztással<br />az egész bosszú két évezreden át húzódik végig<br />a kutatások és fürkészetek tág tengerén egyes szellembuborékokként<br />feltűnnek még a következő szakmák: vallásbölcsészét,<br />poetáni liturgia, költészet, bibliai és talmudi magyarázat,<br />bibliai és talmudi lexicographia, responsák, toszafista<br />értelmezések, krónikaírás, kabala, exegesis, ethika,<br />homiletika, rhetorika, grammatika, számtan, csillagászat,<br />biblia-fordítás, orvostan, természettudomány, vád- és védirodalom,<br />compendiumok, codexek, novellák, karaita irodalom,<br />újabbkori zsidótudomány, folyóirattár, régészet stb.<br />3. §. Korszakok.<br />A nevezett szakmák, fő- és albeosztásaival együtt, a következő<br />négy fő korszakba foglalhatók:<br />I. főkorszak. Nagy Sándor birodalma feloszlásától Európa<br />színre emelkedéséig. II. főkorszak. Európa színreemelkedésétől<br />a zsidók Spanyolhonból való elűzetéseig. III. főkorszak.<br />A zsidóknak Spanyolhonból való elűzetésétől Mendelssohnig.<br />IV. főkorszak. Az újabb idő.<br />I. F ő k o r s z a k .<br />4. §. Jellemzés.<br />Nagy Sándor birodalmának felosztatása és a zsidóknak<br />Aegyptomba való átültetése következtében a szent iratok<br />(Hagia-grafoi) mellett önállóan dolgozó írók lépnek föl vallás-<br />politikai irányú irományokkal. A Paläestinában működő,<br />vallásgyakorlatokat előíró és irányozó synhedrion mellett,<br />szintén önállóan dolgozó írók veszik igénybe figyelmünket<br />saját szerzeményeikkel. Ezen szerzeményeket „alexandriai<br />irodalom” gyűjtő-névvel szokták elnevezni.<br />Ezen irodalmi termékek legkiválóbbjai: 1. a sz. írás<br />5 könyvének görög fordítása, Septuaginta, 2. Philó, alexandriai<br />bölcs termékeny író iratai, 3. a gazdag apogryph-irodalom,<br />mint p. o. a) Esther könyvéhez való toldalék., b) Ezra<br />könyvéhez való toldalék, c) a bölcsészet könyve, d) Baruch<br />könyve, e) Jeremiás levele, f) a három férfiú éneke a tűzkemenczében,<br />g) Zsuzsanna, h) Bel és a sárkány, i) a<br />266<br />második, harmadik és negyedik makkabëusok könyve, j)<br />Aristeas levele, k) különböző töredékek Artapan, Demetrios,<br />Eupolemos és Cleodemostól, 1) Ezekielos, Theodot drámái<br />stb.<br />Fontosabb, s mint látszik, későbbi időkből származott<br />könyvek: Judit és Tóbiás szintén az apokryph, azaz<br />elrejtett, a szentírás 24 könyvébe be nem iktatott, irományoknak<br />neveztetnek.<br />5. §. Midrás, Halacha (Misna), Haggada, Talmud.<br />A zsidó tananyag sokfokozatú fejleménye alapfogalmának<br />meghatározása végett szükséges tudnunk, hogy mit<br />értsünk M i d r á s , H a l a c h a (Misna), Haggada, Talmud<br />(vagy Gemára) alatt. Eleinte és pedig sok századon<br />át a s z ó b e l i hagyomány nem volt leírva, hanem szájrólszájra<br />szállitatván, az emlékezet bevésésére volt utalva. Az<br />í r o t t törvény (Debarim sebiktháb, vagy Thóra Mikra)<br />magyarázatául szolgált a s z ó b e l i (Debarim sebeal Teli,<br />Dibre Kabala, Dibré szofrim), Philo és Josephusnál ez utóbbi<br />neve: Paradoszisz agraphos tón páterón diádoché. Ezen szóbeli<br />tan, mely a legrégibb idők óta az Írottnak magyarázata<br />végett m á s o d i k tanként, vagy az írott törvénynek tan<br />u l m á n y o z á s a k é n t a hagyományozók előtt ismeretes<br />volt, s nemzedékről nemzedékre szállt, neveztetik szélesebb<br />értelemben vett Misnának, ebből a szóból, hogy „séni”<br />má s o d i k , vagy ez igéből „sono” tanulmányozni, emlék<br />e z e t b e v é s n i , származtatván le elnevezését, mert a hagyományos<br />tan, mint már mondók, csak az emlékezet tárházába,<br />de nem írásba volt lerakva. A Misna s z ű k e b b értelemben<br />véve 2 részből áll: Midrás- és Halachából (lásd Kidusim<br />49 a). Ez utóbbi volt a hagyományos gondolat, az elvont<br />eszme eredeti alakjában, rövid, velős foglalatban. Halachának,<br />azaz (élet) m e n e t n e k pedig azért neveztetik, mert<br />zsinórmértékül szolgált az élet vallásgyakorlatában való<br />miheztartásra és vallásos szabványokra nézve. Eleinte<br />ugyanis a Szoferek idejében Halachának csak az alapeszme<br />mindennemű magyarázatnélküli leszármaztatását nevezték.<br />Később azonban, különösen Hillel óta, ki első volt, ki bizonyos<br />számú (7) leszármaztatási szabályival lépett föl, a<br />Halachát nem elvont eszméi meddőségében, hanem a szent<br />írási versre való támasztásával, onnan való leszármaztatá267<br />savai, k i f e j t é s é v e l adták elő az iskolákban. Ezen alakjában<br />a Halacba, vagy az elvont Misna (hagyományos eszme)<br />már Mi d r á s - n a k neveztetik, nyomozásnak, kifejtés- s fürkészetnek<br />(ebből az igéből daras). Szemben a H a l a c h á -<br />va1 (vagy, mert életgyakorlati szabályokból állt, Halacha<br />l'maaszé-vel) állt a H a g g a d a, a vélemény- s gondolatszabadság<br />(így nevezve az ige után, higgid, beszél, jelent,<br />véleményez), mert mondásai az életszabályozását nem veszik<br />czélba, hanem csak szabad véleménynyilvánítást, egyéni<br />állítást tüntetnek föl. A Halacha és Haggacla, jóllehet merő<br />ellentétet jelentenek, úgy mégis, mint a fő a szívhez valának<br />egymáshoz viszonyítva, szerves egységgé összeolvadva,<br />miért is eleinte nem valának elkülönítve. A legrégibb szentírási<br />magyarázatban párhuzamosan, sőt egymásba folyó, két<br />szellemi áramlatként tűnnek föl és e két irány, mely elkülönítve<br />Halacha és Haggadának, egybefoglalásukban azonban<br />tágasb értelemben M id r á s n a k neveztetik. Ε két<br />irány még a Talmudban sem volt elkülönítve, azért e szó,<br />Talmud, ép úgy fordítható tanulmánynak, nyomozásnak,<br />fürkészetnek, mint e szó Midrás.<br />6. §. A Misna szerkesztése és szerkezete.<br />Már R. Akiba idejében a Misna elnevezés az egyes<br />Halachára és halacha-gyűjteményekre használtatott, amint<br />egyáltalján R. Akiba említtetik az első misnagyűjtőnek.<br />Ebbeli tevékenységét folytatta tanítványa, R. Méir, míg<br />végre R. Jehuda Hánászi ( R a b b i , R a b b é n u Hákad<br />e s) saját gyűjteményét az előbbiekkel együtt egy nagy<br />gyűjteménynyé egyesíté. Az anyagbősége és kitágítása, úgyszintén<br />a módszertan elérése miatt különváló egyéb gyűjteményeket,<br />melyeket más jeles tanítók (hagyományozok) állítanak<br />egybe. M i s n á c h i z o n á-nak (R. Jehuda Hánászi<br />gyűjteményén) kívül á l l ó , kirekesztett misnáknak neveztettek,<br />aramäus nyelven B o r ai f á k n a k , T o s z e f t á k -<br />n a k (toldalékoknak) is hívták.<br />Ilyen gyűjteményeket állítanak össze R. Chija és Hosaja<br />nagy gyűjteményein kívül még R. Izmael Nathan, Lévi,<br />Bar Kappara és mások. Közelismerésben csak R. Jehuda<br />Hánászi szerkesztette misna-gyűjteménye részesült és ez szolgált<br />alapul a különböző paläestinai és babyloniai iskoláknak.<br />Az utóbbiakban Rab (Abba Areka) ülteté át és pedig, mint<br />268<br />láttuk, újabb átdologozásban, R. Jehuda másodszori átnézése<br />után.<br />A R. Jehuda szerkesztette misna-gyűjtemény hat<br />rendre (Szedarium) oszlik. 1. Z e r a i m (a vetésekről).<br />2. Μ ο e d (ünnepekről). 3. N a ? im (házasság, elválás stb.),<br />4. N e z i k i n (polgári és büntető törvényről). 5. K o d a s i m<br />(áldozás, rituális baromölés, étkezési rend stb.). 6. Tohor<br />ο t h (a levitikusi tisztulási törvényekről). Nyelve az új<br />héber vagy rabbinikus, irálya erővel teljes, tömött, velős.<br />Nézet eltérések és hagyományozok név kitétele mellett<br />is kerüli a vitát. A misna tanítók tannaimo k n a k<br />vagy chac h a m i mo k n a k neveztetnek. Az egyes rend<br />értekezésekre (maszechtot), ezek fejezetekre (perakim), ezek<br />czikkekre (Misnijoth, Halochoth) oszolnak. Hasonbeosztású<br />a Talmud vagy Gemara (később még sas z=zsisoh szedarim<br />hat rend) is. A legalaposabb, minden oldalról való megvilágítása<br />és megvitatása a Misna czikkeinek és egyes kitételeinek,<br />foglalkoztatta e különböző főiskolák feles számú<br />tanítóit.<br />7. §. A paläestinai és babyloni Talmud.<br />A paläestinai vagy a babylonitól megkülönböztetendő<br />„nyugatföldi” Gemára (Talmud dib'né Maarobé), mely különösen<br />Tiberiás, Sepphoris és Caesareában adatott elő, másfél<br />századnál előbb szerkesztetett a babyloniénál. Nyelvezete<br />romlott, nehézkes és nyugataramäusi syriaihoz hasonlít. Évszázadon<br />át elhanyagoltatván, magyarázat hiányában, annak<br />tanulmánya parlagon hevert. Nem így a babyloni Talmud,<br />mely a zsidóság sajátságos szellemi életének, sok százados<br />fejleményének világos képe és világító tükre volt. A páratlan<br />elmééi, mely a legtávolabbi tárgyak közt összefüggést,<br />a legközelebb állók közt különbséget tud feltalálni, a dologmélyébe<br />ható, csaknem szőrszálhasogató, vizsgálódó, elembonczolgató<br />fürkészet, jóllehet helyenként üres tépelődéssé<br />fajul, különösen, midőn a kor uralkodó nézeteit, babonát,<br />daemonologiát stb. is ugyanazzal az alapossággal fejteget,<br />mégis ezen inkább kívülről beható, idegen befolyások alatt<br />becsempészett elemek eltekintésével, a talmudi tanulmány<br />volt a zsidóságnak a középkorban megmentője, mely középkor<br />sajnos még a legújabb időig sem tekinthető mindenütt<br />befejezettnek. Itt-ott gyűlöletes kifejezések is fordulnak elő,<br />melyek egy, vagy más szerző pillanatnyi kedvetlenségének<br />269<br />buborékként feltűnő és szétpattanó percz szüleményei, de e<br />kíméletlen, csak szórványosan előforduló kísérletekért (melyek<br />nem egy ízben különben i g a z o l t a k is azon kor<br />és körülmények közt, melyekre mondvák), az egész Talmudot,<br />mely hat évszázadot tükröztet vissza, felelőssé tenni,<br />előítéletről és igazságtalanságról tanúskodik, mert megszámlálhatatlanok<br />azon magvas, erkölcsi tantételek, melyek<br />minden vallásfelekezeti különbség nélkül a legtisztább ember<br />szeretet örök igazságait nyilvánítják és minden, még a legfelvilágosodottabb<br />nép dicsőségére is válhatnának és irodalmának<br />megbecsülhetetlen gyöngyeit képezhetnék. A zsidóság<br />erkölcsvilágára, eltagadhatatlan erényei, ellenségeitől is elismert<br />jó tulajdonai megőrzésére és kiművelésére döntő befolyással<br />volt a Talmud, mely a zsidónak sok századon át<br />egyedüli hazája, legkedveltebb háza, otthona volt. Az aestheticai<br />formátlanságot és szőrszálhasogató okoskodást igaz,<br />szintén innen vitték ki a küléletbe, de ezen visszásságoknak<br />is megvolt a nagy lélektani magyarázati okuk és nevelészeti<br />hasznuk, a szabadabb mozgással az emberségesebb<br />bánásmóddal csakhamar kivetkőztek a zsidók ezen visszatetsző<br />hibákból, a mint egyáltalján a nagy egészhez való<br />simulast, a minden réteget és viszonyokba való betalálást is<br />Talmudjától tanulta a zsidóság. A Talmud tükör, mely a<br />belepillantónak képét tükrözteti vissza; a tiszta gondolkodása<br />és nemes érzésű a legtisztább gondolat és érzemény<br />napját, a kicsinyes gondolkodású és tompa előítéletű pedig<br />saját énje viszfényét látja benne. Még nem született a mester,<br />kinek tolla, vagy ecsetje a tárgyilagos hűség képét ábrázolta<br />volna, mely a valóságnak megfelelne. De még a<br />részrehajló pártosság is kénytelen beismerni, hogy az Összes<br />világirodalomban nincs a Talmudnak párja, nincs hasonmása,<br />nincs az a befolyás, mely megközelítőleg is hasonló<br />lenne ahhoz, minőt e könyv, vagy jobban mondva e gondolat-<br />világegyetem a zsidóságra gyakorolt volna. A talmudtanulmány<br />kiváló egyes fázisait, iskoláit a szóferektől elkezdve,<br />a tannaiták, amoraiták, szaburäusok, gaoniták idején<br />keresztül le a századok hosszú során át nagy vonásokkal<br />történeti hátterükkel az előbbi részekben tüntettük föl.<br />8. §. Midrás, Haggada különböző rangfokozatai.<br />A tettel, melyre a Halacha felhí, áll szemközt a gondolat,<br />mely a Haggada birodalma. A hányféle a gondolat,<br />270<br />annyi téren mozoghat szabadon a Haggada. Lehet exégeticus,<br />ethicus, bölcsészeti, történeti, hitregebeli, gnomologiai,<br />homoleticus és még számtalan rangfokozat! minőségű. Nagy<br />általánosságban Zimzzal szerint (Gottes dienstliche Vorträge 61)<br />hat beosztást vehetünk föl: I. Targumim, II. Haggadai elemek<br />a Midrás és Halacha műveiben, III. erkölcsirányú<br />Haggada, IV. történeti, V. titoktani, VI. kifejtési vagy különleges<br />Haggada. Mielőtt ezeket röviden jellemeznők, szükséges<br />fölemlíteni, hogy a misnai időnél később szerkesztett,<br />de keletkezésére nézve részben régibb, az úgynevezett halacha-<br />haggadai Midrás, melynek legkiválóbb könyvei ezek:<br />Mechilta, Szifra, Szifré. Az előbbi Mózes II., a középső<br />Mózes III., az utolsó Mózes 4. és 5-ik könyvéhez való<br />magyarázat, mely szerint, hogy a szentírási szöveg vallástörvényi,<br />vagy csak elbeszélési (történeti) alkalmat szolgáltatott<br />a Halacha vagy a Haggadának, alkalomszerű támpontjául<br />szolgált.<br />I. A Targ u m i m , vagyis a biblia szövegének aramäusi<br />fordítása annyiban tartozik a Haggada köréhez, a<br />mennyiben a szabad fordítás általános uralkodó nézeteket<br />tükröztetett vissza, melyeket a szövegbe átvisz. Ez<br />ugyan kevésbé mutatkozik az 5 könyv ama aram-babyloniai<br />fordításában, mely Targum Ο n k e 1 ο s név alatt ismeretes.<br />Túlnyomó, legnagyobb részt szószerinti fordítás a<br />görög Akylas, mintájára nézve még szolgaibb. Jellemzi különösen<br />azon sajátságos törekvése, hogy a szent szövegnek antropomorphicus<br />(emberidomító) és anthropopathicus, (emberszenvelgő)<br />kitételeit a szent szövegnek kikerülje és körülírja,<br />Már sokkal szabadabb és korlátlanabb a (7-ik századbeli)<br />„Targum Jerusalmi,” mely két recensióban maradt<br />fen és melynek egyike hamisan „Targum Jonathannak” neveztetik.<br />Nyelve aram-syriai jellemű. A próféták és hagiografokhoz<br />tartozó Targum J o n a t h a n pedig szintén hason<br />nyelvezetű, de mégis öregebb az előbbinél, de fiatalabb az<br />Onkelosénál; mindkettő gyakran idéztetik a Talmudban;<br />egyszerű és inkább a babyloniai zsidóság szükségleteinek<br />megfelelő fordítása mellett támadt a syriai környéken élők<br />számára szintén egy syriai fordítás „pesitő,” az egyszerű,<br />melynek zsidó szerzőjét Perles alapos kutatása óta senki<br />jelenleg kétségbe nem vonja.<br />9. §. II. A M i d r á s és H a l a c h a műveiben előforduló<br />Haggadálioz tartozik a nevezett Mechilta, Szifra és<br />271<br />Szifrén kívül (melyben 3/7 haggada rész van) I). S z e d e r<br />O l a m, tiszta héberségben írott bibliai krónika, mely R.<br />Jósé b. Chlaftának (160. évben) tulajdoníttatik; II). II.<br />Jósé b. Galilei Boraitája, mely az írás-magyarázat 32 szabályát<br />tartalmazza; III). Birke Aboth, a bölcsek kiválasztott<br />magvas mondásai; IV). Tana de be Ismael és Szeder<br />Éliáhu, V). az úgynevezett (9) kis talmudi tractatumok;<br />VI). Boraita de R. Nathan.<br />III. Az e r k ö l c s i (ethicusi) H a g g a d a. Ehhez<br />tartozik Ben Szira (Szirach) gnomologiai könyve. II. a már<br />nevezett Birke Aboth 5 első fejezete. III. úgyszintén a nevezett<br />Aboth vagy Boraita de R. Nathan IV. a kis tracta<br />tum elseje Derech erez rabba és zutta (ildomosságról,<br />magaviseletről). V. Szeder Eliahú rabba és zútta.<br />IV. T ö r t é n e t i H a g g a d a . A már részint az<br />apokryphek alatt fölsoroltakon kívül, melyek ide is számithatók,<br />tartoznak még: 1-ször Megiloth Taanith, chronologiai<br />összeállítása azon napoknak, melyeken történeti emlékű<br />ünnepek ülettek meg. 2-szor Megiloth Juchasin geneologiai<br />származásokról. 3-szor a gaonäusi korszakbeli egypár pseudepigrafiai<br />történeti mű, p. o. Zerubabel könyve, Megiloth<br />Antiochus, Mózes krónikája, R. Józsua b. Lévi elbeszélései<br />stb.<br />V. Τ i t ο k t a n i H a g g a d a . I. Jezira könyve, melyet<br />Ábrahámnak vagy R. Akibának tulajdonítanak tévesen<br />és mely a gaonäusok idejéből való és melyet R. Szadjah<br />g'aon commentait. IL Boraita de R. Eliezer.<br />III. A nagy és kis Hechaloth, melyet R. Haigaon<br />említ először. 4-szer R a s i e 1 könyve. 5-ször R. Akiba<br />Alfabetja és Midras Konén. 6-szor ugyancsak R. Akibának<br />tulajdonított Hajasar könyve.<br />VI. A kifejtési vagy különleges Haggada. Ezek a<br />nagyfontosságú és fölötte változatos irályú és idejű<br />szentírásbeli magyarázatok (melyeknek legrégebbike, a Bresith<br />R a b b a , már a G-ik, legfiatalabbika, a Jálkút, a 12.<br />századból valók) a legismeretesebbek közé tartoznak és a<br />Haggada minden tulajdonával − és rangfokozat! minőségével<br />bírnak. Az ö s s z e s s z e n t í r á s i könyvekhez<br />való, az előbbiek gyűjteményét lelkiismeretesen feldolgozó<br />gyűjtemény csak egy van, és pedig a most mindjárt<br />elősorolandó Midrások utolsója; a többi csak egyes könyvekhez<br />van szerezve. Így először: az öt könyvhez és az<br />272<br />őt Megillothoz (Eslia, Eszther, Sir Hasirim, Kohaleth, Ruth)<br />írott Midras R a b b ο t h név alatt; 2-szor T a n c h u m a,<br />mely, úgy látszik, átdolgozása egy régibb elveszettnek, melyet<br />még az Aruch szerzője R. N á t h á n J e l a m d e n u<br />név alatt ismer; 3-szor S ο c h a r Tob (a zsoltárhoz,<br />Salam, példabeszédeihez és Sámuelhez); 4-szer Ρ e s z i k t a<br />(leghíresebb Peszikta de R. Kahana, editio Buber; továbbá<br />Pesikta rabbathi, a peszikta Zuthrati pedig helyesebben Midr.<br />Lekach Tob, melynek kéziratát a derék Buber adta ki a<br />minap); 5-ör Β ο r a i t h a de R. Ε1 i e z e r; 6-or J a 1-<br />ku t, R. S imo n Karú szerzőtől.<br />II. K o r s z a k<br />az arab tudomány k e z d e t é t ő l a z s i d ó k spanyol -<br />hon béli k i ű z e t é s é i g (8-15. századig).<br />10. §. Jellemzés.<br />Ezen korszak annyiban mutat az előbbivel érintkezési<br />pontot, hogy valamint amabban a bibliai iratok mellett<br />apokryphek támadnak, azaz a tudományos egyedi nézet fölényre<br />iparkodik, míg a mindinkább elterjedő Midras irodalomban<br />győzelmesen kiterjed, akként látjuk a gaonita<br />kor közepe felé a 8. századdal a tudományos irány első<br />csiráját, a karaiták fejlődéséből ébresztett grammatical, írásmagyarázati,<br />bölcsészeti és sz. írás fordítási tevékenységét,<br />mely fénypontját S z a d j a h g a o n b a n érte el. Babylonból<br />és Perzsiából, hol a gaoniták a vallási és világi uralom<br />fensőségét gyakoriak, látjuk az arab tudományt és nyelvet<br />és halachai tudományt terjedni éjszak Afrikán át a pyrenäusi<br />félszigetre, Délolaszhont és Délfranczia országot (a<br />Provencet) érintve. A nevezett országok zsidósága a babyloniai<br />(azurai) négy híres talmudtanitó regényes odakerülése<br />következtében a babyloniai főiskolák függőségétől föloldattak,<br />mi részben eredményezte a gaonatus megszűntét (1037).<br />Nem sokáig élvezhette az önállóvá lett spanyol zsidóság<br />tudományos függetlenségét, mert az almohadok türelmetlensége<br />a még nagyobb keresztes háborúk zavargása okozta<br />üldözés ismét vándorlásra készteté a tudományt Kelet és<br />Provence felé. A 12. században ismét átmeneti korszak<br />273<br />vajúdásában látjuk a tudományt, mely a zsidó-arab tudományos<br />munkáknak a Tibbonidák és más fordítók által tetemesen<br />kiszélesíttetett ugyan, de a megismert Maimuni munkái<br />ellen föltámasztott ellenmondás a tudomány elnyomására<br />vetődött. Ez ugyan még pártolást nyert a tudományos élet<br />góczpontjában, Toledóban, a 13. században a keresztyén királyok<br />(2 Frigyes, Alfons, Anjoui Róbert) alatt, de sajnos<br />ellenvéleményt keltett maga ellen a kabala megszilárdulásával,<br />mely a 14. és 15. században minden oldal felé<br />terjedt és foglalt tért. − Ámde lássuk az egyes szakmákat.<br />11. §. Halacha.<br />A kiváló foglalkozás a későbbi gaoniták korában<br />(800-1037), magától értetődik, a Talmud és leginkább annak<br />lialacbai része volt. R. Acbai S e e l t o t j a és J e h u d a<br />Cl a ο n, valamint Simon Kahira H a l a c h o t h g e d o l o t h-ja<br />már a tudományos kornak előjelét viseli homlokán, mely<br />tudományos tanmód R. Serirában, különösen ennek fiában, R.<br />Haiban, nyeri szép kifejlődését és korai befejezését. Taharot<br />commentárjában már lexicografiai érdemeit kell elismernünk,<br />a melyet különben már Zemach b. Paltoi gaon<br />előbb igényelhet Aruch czímű (elveszett) talmudi szótárával.<br />Az utolsó gaoniták különösen kiválnak vallástörvényi válaszirataik,<br />responsáik, által, de a gaonitákat követő rabbanisták<br />is kitűntek ebben. Híres responzákat írt N i s z i m<br />b. Jákob, kimar amethodologiaitalmudtan kezelésére (Máfteách)<br />ügyel és már a jeruzsálemi Talmudra vonatkozik. A<br />kairuani R. Chananel, ki (héber) magyarázataival megvilágitá<br />alaposan a Talmudot és R. Jákob Alfászit annyiban<br />serkenté Halachot compendiuma szerzésére, hogy mint R.<br />Chananel a végdecisiokat, vallástörvényi döntvényeket, a<br />discussioktól levonta. Híres codexe Francziaországban is<br />becsültetett, de éles bírálatot is keltett a provencei fiatal<br />tudós R. Z er a c hja H a l é v i személyében, de ismét Nach -<br />manides által megczáfoltatott.<br />Spanyolhonban is szép virágzásnak indult a talmud -<br />stúdium, melyet R. Mózes oda ültetett; tanítványa József<br />ibn Abitur, mint mondják, Alhakim számára már arab<br />nyelvre is forditá a misnát. R. öhanoch, Mózes fia és a<br />rabbinatusban utóda, folytatta a talmud alapos oktatását,<br />úgy, hogy iskolájából kikerült R. S á m u e l H a n a g i d<br />Daethodologiát (Mebo Hamisna) írhatott, melyben a Haggadah a<br />274<br />Halachátol elkülöníttetett, mint R. Alfászi Efalachotjaiban.<br />Nyugati Németországban is virágzott a talmudtudomány, mely<br />körül érdemeket szerzett magának R. Mózes, Luccából. Francziaországban<br />első sorban fölemlítendő R. Gersom (a monogámia<br />megszilárdítója); a „szétszóródás fénye” (Meor<br />Hagola) czímét méltán kiérdemelte fontos rendeletei és talmudcommentárjai<br />által; ennek fivére R. Machir talm. szótár<br />írója. A midrasstudiumot előmozditá R. Mózes Hadarsan.<br />Ennek híres tanítványa volt R. Nathan b. Jechiel Rómában,<br />az „Aruch” talmudi-midr. szótár szerzője, kivel egykorú és<br />az előbbinek tanítványa volt: Rási (R. Salomo b. Izsák)<br />a leghíresebb szentírás- és talmudértelmező. Ο és az egy<br />emberöltővel később föllépett R. Mózes ben Maimon (Maimonides)<br />a misnacommentár, talmudcodex és More Nebuchim<br />vallásbölcselmi könyv szerzője a középkor legnagyobb<br />íérfia. Termékenyítőleg hatottak, és a jövő századokat befolyásolták<br />mindketten; az előbbi, mert a T o s z a f i s t a k<br />iskoláját (alapítói Rási vejei és unokái valának) az utóbbi,<br />mert a bölcselmi írók egész seregét beható tudományos tevékenységre<br />ébreszté. Magát Maimunit is ösztönözte eodexe<br />megírására R. Alfászi Halachotja, melynek stúdiuma ismét<br />a németországi R. Aser Jechielt (Toledóban) serkenté hasonló<br />talmudi compendium szerzésére. Fia R. Jákob b. Aser<br />ennek és elődei alapján megírá bővebben Árba Turim compendiumát.<br />Ezt magyarázá végre R. József Káró „Betli<br />József” czímű igen alapos értelmezésben, mely előmunkálatul<br />szolgált az általa szerzett S u 1 c h a n-A r u c h codexéhez.<br />Alak és czím tekintetében az ezen időben jelzett talmudstudium<br />igen változatos volt. A magyarázatok vagy egyszerű<br />szó- és értelem-fejtegetések voltak Perus, Kunteros (commentarius),<br />vagy dialekticus kibővítések, novellák (Chi/lusim),<br />vagy gyűjtemények és compendiumok (Likútim, Kibuczím),<br />döntvények, válasziratok (Peszukim, Tesúbauth), vagy önálló<br />munkák, mint a coucybeli R. Mose Szefer Hamizvoth-ja,<br />vagy Alfászi Halachotjának átdolgozása, minő a Mordechaiféle<br />Nürnbergben (1300), mit ismét átdolgozott Sámuel<br />Schletstattból (14. században). Válasziratokat (responsákat)<br />bírunk csaknem minden kevésbé híres rabbinusi tekintélytől is.<br />Methodolgogiát írt Maimvini jeles talmudi levelezésében, továbbá<br />Simson b. Izsák, Chinonból (Szefer Kritoth czím<br />alatt).<br />12. §. Theologia es philosophia,<br />A maimunisták és antimaimnnisták közötti szellemi<br />súrlódásban egyrészt a kabala és a merev talmudismus,<br />másrészt a bölcselmi irodalom számos termékei eredményeztelek;<br />szerzőik jó nagy része azonkívül még arab munkák<br />és zsidó-arab iratok átdolgozása és lefordítása által tűntek<br />ki. Első sorban nevezendők itt: a toledói ibn Tibbonidák, a<br />Kimchidák, Alcharizi (a költő), Jákob Anatoli, Jákob b. Machir,<br />Jehuda b. Kardinal, Chisdaï Crescas, Semtob Fáikéira,<br />Gersonides, Kalonymos b. Kalonymos. Ο haj im ibn Vivat<br />(Profatius), Jehuda Romano és még sok más. Önálló dogmatikai<br />munkák szerzője: ibn Gebirol, Mózes ibn Ezra, József<br />Zadik, ibn Aknin Maghrebből, Gersonides, Crescas,<br />Albo és mások. Az E t h i k á t művelték a nevezett három<br />utóisón kívül még: Ghanoch, Alconstantini, Simon b. Zemach<br />Durán, József b. Semtob ibn Caspi; Németországban Jehuda<br />Hachaszid, tanítványa Eliezer b. Jehuda, Izsák Aboab (a Menorath<br />Hamaor, szerzője) Castiliából, megh. Portugáliában.<br />13. §. Kabala.<br />Több irányban fejlődött ez és pedig 1. valláshű irányzattal<br />.<br />Ennek főképviselői: Nachmanides, Ben Adereth, Todrosz<br />Abulaíia, Sem Tob b. Ábrahám ibn Gaon, Izsák Akkóból<br />Bechaji b. Aser, Menachem Rekanate, Abrah. ibn Vakar.<br />2-or az aristoteliai-kabalistikus irány főképviselője Izsák<br />Ibn Latif. 3-or a philosophiai főképviselője: József b. Ábr.<br />ibn Gikatilla. 4-er a zohárféle mystikus főszereleplője Moze<br />de Leon, Ábr. Abulaíia. A kabala ellen írt Lippmann Mühlhausenből<br />(1400).<br />14. §. Exegesis és llomiletika. A karaismus.<br />Számos képviselői közül nevezendő: ibn Ezra, Gersonides,<br />jeruzsálemi Tanchum, ibn Caspi, Imánuel Rómából,<br />Aboáb, Abrabanel. A karaismus, melyet Anan alapított,<br />jeles exegetikus művekkel gazdagítá meg az irodalmat,<br />noha egyoldalú, traditioellenes irányával nem élhette be<br />magát a zsidó szellembe; annál kevésbé, mert az ősrégi<br />hagyományt elvetve, saját koholta hagyományokkal (Szebel<br />276<br />Hajerusa) igyekezett a hiányt pótolni. Főképviselőjük valának:<br />Benjamin Nahavendi, Balbeki, Cliivi Albalki, Ben<br />Szuta, ibn Szakavijja, Eldád, Abufarag, Abu Ali Szadjali,<br />Abu Halevi Alhaszan, kik Iran-, Perzsia-, Syria-, Paläestina-,<br />Aegyptom- és Éjszak-Afrikában éltek. Többek ellen<br />Szadjah gaon éles támadó iratokat intézett és viszont őt<br />is megtámadták a következők: Abu Ali Haszan el Bazri,<br />Ali ben Haszan, Haszan ben Masiách, Abi al Thajib Kuhistánból,<br />Abu Szahl Mazliach. Nevezetes karaita írók voltak<br />még: Abu Jakab al Bazir, Salomo b. Jeruchim, Jákob Tamani,<br />Dávid Karamaszi, Dávid Almukammes. Ezeknek tanítványai,<br />kiválólag Albazri tanítványai: Jesua b. Ábrahám,<br />Jesua b. Áron, továbbá Jákob Alkirkiszani, Ali b. Suleiman,<br />Jefet b. Ali. Legnevezetesebb Jehuda b. Elijja Hadaszi,<br />Konstantinápolyban (1150), az E s k o l szerzője. A későbbiek<br />közül kiválik Áron b. J ó z s e f , Szulchátból. Izrael<br />b. Sámuel ha Dajjan Jephet, ibn Zaghir és legnevezetesebb<br />Áron b. Elijja Kahirából. Továbbá Sámuel al<br />Maghrabi, Haszan el Barkani, Ábrah. Rofé, Sabbathai de<br />Pioto, Elijja Basiatzi (Adereth Eliahú szerzője), Moze b.<br />Elijja Basiatzi (Mate Elohim szerzője). Végre a byzantiai<br />karaiták: Sámuel Ramati, Mose Machali, Izsák Tróki, Jehuda<br />Gribbor, Elia Sushi, Salomo Ezobi, Bagi és Maruli<br />család, Potschi és Rachizi család; továbbá Lengyelországban<br />Elia del Medigo, barátja Serach b. Natan Troki, továbbá<br />Mordechai b. Niszan, Salomon b. Ahron Troki, Szimcha b.<br />Izsák ben Mózes (1757) az Orach Zadikim (karaita tudósok<br />névlajstromának) szerzője. Legújabb időben Ábrahám Firkovits<br />tűnt ki, de ki (Harkavy által) hamisítónak bélyegeztetvén,<br />Pinskert is tévútra vezette, ki Liknte Kadmoniotli czímű jeles<br />karaitákróli művében (1860) sok téves adatot közöl és ennek<br />alapján jött létre Fürst „Geschichte des Karaismus.”<br />15. §. Bibliai értelmezők. Grammatisták.<br />A XI. század haggadai Darsanim, bibliai szövegfejtegetőkon<br />kívül, mint p. o. Jehuda, Simeon Kara, Tobia b.<br />Eliezer, Menachem b. Chelbo (S. Kara fivére), József Kara,<br />leginkább kivált Rási és ennek unokája Rasbam és még<br />mások. A Provenceban ibn Ezra, a Kimchidek, Nachmanides.<br />Grammatisták: Sámuel Nakdán, Mózes Chazan, ibn<br />Ezra, Parchon, még előbb ibn Szeruk, ibn Labrat, Chajjug,<br />277<br />Olaszlionban: Abraham de Balmes, Kalonymos b. Dávid.<br />Grammatikával összekötött szótárt írt már Szadjah gaon<br />(Igaron); csak szótárt ibn Szerük, Chajjug' és a legjelesebb<br />ibn G'anach, melyet pár évvel ezelőtt oxfordi kéziratból kiadott<br />hazánkfia, nagy tudósunk, Neubauer Adolf. Talmudi<br />szótárt írt R. N a t h a n b. J e c h i el, Rómában, őt használva<br />ibn Gáma, Dávid dePomis, Lonsano, Muszafia, De Lara,<br />Elia Levita (Bachur) és mások. − A legrégibb biblia-fordítás:<br />R. Szadjah gaon által készített arab fordítás. Fölemlitést<br />érdemel még a 16-ik századbeli Jákob b. Jósef Tâvûsz<br />perzsa fordítása is, melyről bőven értekezett Kolmt Sándor.<br />16. §. Liturgiai költők.<br />A már a gaoni időből ismeretes Amram-féle imakönyvvel<br />nem elégedtek meg, hanem egyes zsinagógai költők<br />(poetanok) időnként új imával gazdagíták meg a zsinagógát,<br />így p. o. Abitur az ő „Szeder Aboda”-jával, ibn<br />Gabiről „aszharot”-jával. Termékeny poétán volt: ibn<br />Gájját, de mindannyit túlhaladta R. E l i e z e r K a l i r i<br />(mint látszik, olasz ρ ο etán), ki számos költeményt írt ép<br />oly nehézkes irálylyal, mint sok olvasottsággal, különösen a<br />Midrásban. Termékenyítő hatással volt követőire. Ezek közt<br />kiváltak: Mesullam b. Kalonymos, Luccából és fia Kalonymos<br />Mainzból; ennek fiai: Mózes és Chananel, továbbá a<br />híres R. Gersom, József Tob Elem (Bonfis), Méir b. Izsák,<br />Salomo b. Jehuda, Kalonymos b. Mózes és fivére Jekúthiel,<br />Benjamin b. Sámuel, Izsák Halevi és nagy tanítványa,<br />R á s i. Kalir utáni második században tetemesen megszaporodott<br />a poetanok száma, kik közöl felemlítendő: Dániel<br />b. Jechiel (úgy látszik R. Nathan Aruch szerző családjából),<br />Menachem b. Machir, Jákob b. Izsák Levi (Izsák Haléví<br />fia), Abr. Cohen, Kalonymos b. Jehúda, Benjamin b. Machir,<br />Menachem b. Mesullam, Amitai b. Sefatja, Eljakim b.<br />József, Jákob b. Meir (R. Tarn, Rási unokája), Eliezer b. Nátán<br />Eliezer b. Simson, Efraim b. Jákob Bonnból, Menachem b. Jákob,<br />Sámuel b. Kalonymos, az ismeretes Sir Hajichud szerzője és<br />a jámbor Jehuda atyja. Más irányt követnek a Provenceés<br />olaszországi liturgiái költők. Közülök fölemlítendők: Jehuda<br />b. Barzilai Barceloni, Izsák Halevi és fiai Zerachja s<br />Berachja, József és fia Mózes Kimchi, Jehúda b. Natanel,<br />Mesullam b. Salomo, Don Kalonymos, József ibn Kaspi,<br />278<br />Izsák de Lattes, Elia h. Sámuel, stb. Még a paródiák, travestiák<br />is leltek képviselőkre Bedarasi, Immanuel, Kalonymos<br />személyében. A makamek ügyes utánzást nyertek<br />Alchariziben. Egyszersmind ide sorozandó még a középkor<br />legnagyobb költője, Jelmda Halevi, „a Kuzari” liives szerzője,<br />a „Zionidák” halhatatlan dalnoka,<br />III. k o r s z a k .<br />a s panyol z s i d ó k e l ű z e t é s é t ő l M e n d e l s s o h n i g .<br />17. §. Korrajz.<br />A teljesen megváltozott helyzettel szemben a spanyolhoni<br />zsidóság különösen azon része, mely a honi nyelvben<br />jártas volt, ebben írta meg nagyrészt munkáit, melyek leginkább<br />véd- és vádiratok voltak. A Halacha (Misna és Talmudtudomány)<br />utolsó erős hajtását érleli. A lengyel zsidók<br />e téren soha nem tapasztalt lázas tevékenységet fejtének ki.<br />A kabala is újból fölemeli fejét és zavart terjeszt mindenfelé.<br />A keresztyének nagy buzgósággal tanulmányozzák a<br />héber nyelvet és rabbinicusi irodalmat, azt részint annak<br />védelmére, részint vádaskodásaira használván fel. A zsidók<br />közt a tiszta héber irály mindinkább hanyatlásnak indul,<br />Mózes Mendelssohn e tekintetben is, mint a tudomány fölélesztésében,<br />szellemébresztőként tűnik fel a legújabb zsidótörténet<br />fejlődésében.<br />18. §. Polémia és Apologetika,<br />A könyvnyomdászat feltalálása óta a zsidó tudomány<br />is új fasisba lép. A számtalan helyeken, különösen Olaszhonban,<br />a zsidók által fölállított könyvnyomdák hasznos<br />közvetítőkként bizonyultak a tudományos irány terjesztésére.<br />Ezen irányon lendített még a keresztyén tudományok ismerete,<br />mely az olaszhoni zsidókat tünteté ki. Ezek közt<br />méltán első helyet foglal el Messer de Leon, Elia del Medigo,<br />Farissol mellett: Azaria deï Rossi (1514-<br />1577) a „Meor Enajim” nagyhírű szerzője; ő a történelmi<br />kritika megalapítója. Még nevezetes tudósok: Abr. de Balmes,<br />Jákob Mantino, Mózes Alatino, Bonét de Lates, Obadja<br />279<br />Szeforno. Híres keresztyén tudósoknak tanítói zsidók voltak;<br />így: Jochanan Allemano Pico de Mirandolának; Elia Levita<br />Aegdius de Viterbónak, Jechiel Loans és Obadja de Szeíorno<br />Reuchlinnek; Jákob b. Izsák Romano Buxtorfnak. Ezen<br />a zsidóktól vett tudományos készültséget a keresztyén tanítványok,<br />leginkább a zsidók megtámadására használták fel<br />köszönet fejében. Az apologeticai védiratok napirenden<br />voltak; Usque, Dávid de Pomis, Aboab, Luzzatto, Menasse<br />b. Izrael, Cardozo, Dániel de Barios, Dávid D' Ascoli e tekintetben<br />nagy érdemeket szerzének olasz és spanyol nyelven<br />írt vádirataik által. Méltó helyet foglal el ezek között<br />Izsák b. Ábrahám Troki „Chizuk Emunaja”-ja. Jákob<br />Lombroso Hugo Grotius ellen, Saul Levi Morteira Sixtus ellen,<br />Abendana Hulsius ellen és Nieto londoni rabbi az inquisitio<br />ellen védték a zsidóságot.<br />19. §. Halacha.<br />A XVI. és XVII. század talmudtudósai nagyobb részt<br />a spanyol-portugali főiskolák képviselői valának, kik Törökországba<br />menekültek. A XVI. század óta a szláv országok<br />(Cseh- és Lengyelország) zsidósága talmudtudósokban bővelkednek.<br />A sok közül fölemlitendők a misna magyarázók:<br />Obadja de Bartinoro; Heller Lipman; Jákob Abendana, ki<br />spanyol magyarázatot írt. Talmudnovellákat írtak: Salamon<br />Luria (egyszersmind ítélő és éles bíráló), Sámuel Edeles,<br />Méir Lublin (1618), Méir Schiff, Fuldában (1734); Jákob<br />Józsua, Lembergben. Kritikai megjegyzéseket írt: Elia Vilna<br />gaon. A jeruzsálemi talmudot commentálta Dávid Frankel<br />Dessauban (Mendelssohn tanítója), régi talmudmagyarázatokat<br />gyűjtött egybe Bezalel Askenazi (Sitta Mekubezeth<br />szerzője), Alfászi „Halachoth”-jait átdolgozta Josua b. Boas<br />ibn Baruch Olaszhonban (1554); Maimonides codexét József<br />Karó (a Sulchan-Aruch szerzője) commentálta, amazt továbbá<br />Ábrahám de Boton (1609), Jeh. Rosanes (meghalt<br />1727) stb. R. Jákob Aseri „Turimját” commentálta R. Jos.<br />Káró, Ábr. b. Abigdor Jósua Falk Kohen, József b. Saul<br />Iskafa. Az epochalis Kárónak Sulchan Aruchját kiegészíté<br />Mózes Isserles. Amazt vevék továbbá magyarázataik és átdolgozásuk<br />alapjául a következők: Sabbathai Kohen (Sach)<br />Ábrahám Abele Gumbinner (Mögen Ábrahám szerzője);<br />Chiskija de Silva (1692), Jekúthiel b. Abigdor (1701). Éles<br />280<br />dialecticával dolgozta föl a „Jore Deát”, Jonathan Eibeschütz<br />(megh. 1757) a „Krethi” és „Plethi” szerzője.<br />Ritualis vallásos válaszokat, responsákat, írtak a nevezettek<br />egy részén kívül Méir Katzenellenbogen Páduában<br />(megh. 1565), Jákob Berab és ellenzője Levi ihn Chabib, Dávid<br />Cohen Corfnból, Józs. ihn Leb, Dávid ihn Zimra (Radbaz)<br />Móze Alaskar, Sámuel de Medina (megh. 1589), Izsák<br />Adarbi, Móze b. Józs. de Trani (ezek mindanynyian az<br />elsőt kivéve a k e l e t e n ) ; Lőve ben Bezalel (az úgynevezett<br />„der hohe Rabbi Lőw”) Prágában, Efraim Lensehütz,<br />Dávid Oppenheimer, a híres könyvtár birtokosa (e kettő is<br />Prágában) Móze Chagis Altónában, Elia Alfandari Konstantinápolyban,<br />Z'wi Askenázi Budán, Hamburgban, Méir Eisenstadt<br />(megh. 1744) és ezeken kívül még sok más. Talmudmethodologiát<br />írtak többen. A legjelesebbet írta Maleachi<br />Kohen (megh. 1767).<br />20. §. Haggada, erkölcstan, kabala szótár.<br />Midrásgyűjteményt és annak magyarázatát nyújtotta<br />Jákob ibn Chabib (En Jakob) (1511.), commentálták pedig<br />Pinto, Porto stb. A jeruzsálemi talmudhaggadát commentálta<br />Sámuel Jaffe, Konstantinápolyból. Ethikát ápoltak Izsák<br />Aboab, Moze de Trani, Moze Almosnino és mások. A kabala<br />képviselői Jehuda Chajon, József Jaabez, József ibn<br />Jachja, Jos. Taytasac, Abr. ibn Sába, Méir Gabbaï, a proselyta<br />Salomo Alkabez, Safetben (1529−-1553.) a „Lecho<br />dodi” szerzője, Moze Cordovero, Olaszhonban (megh. 1570.)<br />Izsák Lurja, Chajjim Vital Calabrese, Menasse b. Izrael,<br />József del Medigo.<br />Jesaja Hurvitz a „S'loh=s'ne luchoth habrith” és sok<br />más mű szerzője. A legjelesebb reál-encyklopediát (töredék)<br />írta Izsák Lamprönti (megh. 1756.); kabalái szótárt<br />(„Jalkút Rubeni”) írt Bnben Hoskesz, talmudi szótárt Menachem<br />Lonzano (Hamaarich) és Dávid de Pomis (Zemach<br />Dávid) írt; Benjamin Muzsafia toldalékot az „Aruch-hoz;<br />Dávid Cohen de Lara pedig jeles szó- és tárgy szótárt (Kether<br />kehuna czímen) írt. Elia Levita egy jeles clialdäai<br />Targiun szótár szerzője. Norzi maszoretikus mű szerzője.<br />21. §. Történet, számtan, természettan.<br />Már 1467-ben szerzettek József b. Zadik Arvalo, 1485-<br />ben Szadjah ibn Danán, 1500-ban Ábrahám Zakúto és Elia<br />281<br />Capsali Olaszhonban, a spanyol Jehuda ibn Verga, úgyszintén<br />folytatólag Salamon és József fiai 1554-ben történeti<br />munkákat. Gedalja ibn Jaclija „Salseleth ba Kabala „hagyománylánczolat”-<br />nak (1587.); Dávid Clans (megli. 1613)<br />„Zemach Dávid” czímű történeti és geographiai miinek szerzője.<br />Jecliicl Heilprin Minskből (megh. 1666.) alapos bibliograpliiai<br />mű (Szeder Hadorot) szerzője. Ohajim Dávid József<br />Azulai (1777−1796.) széles ismeretkörü és sokat utazott<br />tudós Jeruzsálemből. „Sem Hagdolim” nagy hirű biographiai<br />és bibliograpliiai tartalmú munka szerzője. A zsidó<br />régészetről Azaria deï Rossi, Dávid Portaleone (1612.) Nátán<br />b. Reuben Spiro (1655.), Eliezer Riquetti (1676.),<br />Mózes Cbefez Gentile (1696.), mnemotechnikáról Leo Modena,<br />jelképes betűírásról Ábrahám Menachem Porto, számtanról<br />Józs. del Medigo, Emánuel Porto, Izeppo Luzzatto stb.,<br />csillagászatról Ábrahám b. Chijja, Mordechai Jáffé, a kalendáriumról<br />Isachar ibn Zuzan (1564.), Zwi' Kaidenover,<br />Izrael b. Csiszkijah Bassan s sok más értekezett.<br />22. §. A zsidó irodalom a keresztyen hidasoknál.<br />Részint tiszta tudományos czélból, részint zsidóellenes<br />indokoknál fogva foglalkoztak a zsidó tudománynyal következő<br />tudósok: Münster Sebestyén (megh. 1552.) Mercier<br />Párizsban (megh. 1570.), a spanyol Arias Montanus (megh.<br />1598.), Tudelai Benjamin útleírásának (Maszoth Benjamin)<br />fordítója; Drusius (1550-1616.); a három Buxtorf: az<br />öregebbik (1564-1629.) maszoráról írt, azonkívül héber<br />nyelvtant, szótárt, rabbinicus szótárt stb. szerzett; fia 2-ik<br />Buxtorf „More Nebuchim” és „Kuzari”-t latinra forditá<br />stb. Ennek fia, mint atyja és nagyatyja baseli tanár volt<br />(megh. 1714.). Egyéb tudósok Pococke Ede (megh. 1691.)<br />Surenhusius, ki a Misnát (Bartinoro és Maimuni értelmezésével)<br />latinra fordítá, Bochart (megh. 1667.) csodálatos bő<br />tudománynyal írta meg a zoológiát stb. Trigland (megh.<br />1705.) a karaitákkal levelezett; Schudt (megh. 1772.) „jüd.<br />Merkwürdigkeiten” czímű zsidóellenes mű szerzője. Wolf<br />János (megh. 1739.) a „bibliotheca hebraica” szerzője;<br />Reland (megh. 1718.) a biblia-talmudi geográfiát tárgyaló<br />mű (Paläestina) szerzője; Vitringa (megh. 1723.) „de Synagoge<br />vetere” szerzője. A 18-ik század óta a krszt. tudósok<br />nagyobbára elhanyagolták a zsidó tudományt és csak<br />282<br />Eisenmenger „entdecktes Judenthumu mérges, epés, zsidófaló<br />könyvéből merítik megtámadásaikra szolgáló sivár adataikat.<br />IV. k o r s z a k .<br />M e n d e l s s o h n h a l á l á t ó l a b o r o s z l ó i z s i d ó p apnövelde<br />fön á l l á s á n a k e l s ő negyed- é v s z á z a d á i g .<br />23. §. Rabbi tekintélyek Mendelssohn idejében.<br />Tagadhatatlanul első rangú tekintélyek éltek Mendelssohnnal<br />egyidejűleg, mint p. o. Katzenellenbogen Ezechiel<br />(Keneszeth Jecheszkeel) (megh. 1794.)r Berlin Jezsájás (Jesaja<br />Pick) boroszlói rabbi (megh. 1793.), Landau Ezechiel<br />prágai rabbi (Noda Bijehuda szerzője), (megh. 1793.), Wilna<br />Elia (1720−1797.), Kohen Rafael altonai rabbi (1722-<br />1803.), Teomim József (Pri Megodim szerzője) oderai frankf.<br />rabbija (megh. 1793.), Lisza Jakab (Chavat Daat szerzője)<br />(megh. 1832), Eger Akiba Friedlandban és Pózenben (megh.<br />1837) és ennek veje nagyhírű pozsonyi főrabbi, Szofer Mózes<br />(1762−1839) és mások. Ezen jeles talmudtudósok alatt<br />virágoztak ugyan a talmudiskolák, csakhogy egyéb tudományos<br />szakmák kizárásával, sőt a mystikus irány követésével,<br />mint p. o. a nagy tekintélyű Eibeschütz Jonathan prágai,<br />metzi és végre hamburgi főrabbi (1690-1764.) részéről.<br />A zsidó tudomány ébredése Mendelssohn föllépésétől keltezhető,<br />kiben a tiszta felfogás, bölcselmi gondolkodás a legmelegebb<br />vallásszeretettel, párosult. Csak távolról hasonlítható<br />vele össze még öregebb kortársa Emden Jákob, ki<br />jóllehet „Mitpachat Szefarim” és egyéb műveiben af Zohár<br />valódisága ellen írván, tisztább fogalmakat alkotott magának<br />a zsidóságról, mégis nem egy tekintetben elfogult volt.<br />Mendelssohn halhatatlan érdeméül kell továbbá betudnunk a<br />héber nyelv ápolását és a tisztázott irály iránti lelkesedést,<br />mely a Measzüm tovafejlődésében lelte méltó kifejezését. A<br />Measzfiin tagjairól már fent megemlékeztünk.<br />24. §. A zsidó tanügy, a zsidó tudományosság képviselői.<br />Mendelssohnnal együtt áldásosan és azontúl működő<br />Veszély Hartwig különös buzgalmát fejté ki a zsidó iskolák<br />283<br />felállítása körül, mely törekvése, a politikai áramlattól támogatva,<br />végre sikert is aratott. Elismeréssel kell említenünk<br />a westfáli consistorium elnökének Jakobsolm Izrael nevét<br />(szül. Halbecrstadtban 1768. megb. Berlinben 1828). Ő Seesenben<br />alapított tan- és nevelőintézetet; hasonlót alapított<br />sógora Sámson Herz Izsák Wolfenbüttelben. Ez utóbbiban<br />nyerte kiképeztetését Zunz és Jost is. Frankel Dávid (1779-<br />1805) Dessauhan állította fel intézetét. A berlini községi<br />iskolán Zunz tanított, úgy továbbá az érdemes Dr. Veit által<br />alapított tanítóképezdén (1840-1852) is. Hannover-, Münster-,<br />Boroszló- és (Jasselben hasonló tanítóképezdék létesültek. Bár<br />mennyire fontosak is ezen intézmények, úgy mégis a zsidó<br />tudományosságot csak kevéssé vitték előre. Annak hatalmas<br />lendítését csak három férfiúnak: Rappoport, Zunz, Frankel,<br />később Geiger, Grätz, Sachs, Luzattónak köszönjük. A zsidó<br />őskornak alapos átbúvárlója Rappoport S. L. szül. 1790.<br />előbb Tarnapol-, később Prágában főrabbi (hol 1866. megh.)<br />volt az a férfin, kinek Zunzzal együtt a legfőbb érdem arszlánrésze<br />jut ki a zsidó tudomány újjá ébresztésében Mendelssohn<br />után. Dicsőségét megalapíták a Bikuré Haitin<br />(9-12 köt.) folyóiratában megjelent 10-12. századbeli öt<br />héber tudós életirata, melyekhez a Kérem Chemed és egyéb<br />folyóiratban megjelent régészeti munkái járultak. Leghíresebb<br />munkája Erech Millin reállexicon, melynek sajnos, csak<br />egy kötetje jelent meg, de a meglepő eredmény − gazdagság<br />és elmééi tekintetében párját ritkító jelenség és csak<br />egy munka méltó oldala mellé állíttatni és ez Zunz Lipót<br />„Gottesdienstliche Vorträge” czímű műve, mely szemkápráztató,<br />csodás tudomány szélességű és mélységű kutatások<br />egész lánczolatából áll és az alaposságnak netovábbja. Zunznak<br />(szül. Detmoldban 1794. volt prágai rabbi, 1852. a<br />berlini tanítóképezde igazgatója) számos más, alaposság tekintetében<br />egyenlő, művei még: a történelmi irodalomhoz (1845.)<br />a középkor zsinagógai költészetéről, folyóirata, a biblia német<br />fordítása, melynek szerkesztésében még Sa chs , Arn heim<br />és Fürst vettek részt.<br />F r a n k e l Z a c h a r i a s, szül. Prágában 1804. kiképez -<br />tetését egyéb helyek közt Budapesten nyerte, hol az egyetemet<br />és a budai rabbi Mózes Mincz talmud-előadásait látogatta.<br />Előbb Tepliczen, később Drezdán volt főrabbi, végre<br />1853. február 7-ike óta a Frankel Jónás által életbe léptetett<br />papnövelde igazgatója volt, mely áldásdús minőségben<br />284<br />22 évig működött. Halhatatlan művei: Vorstudien zur Septuagiiita,<br />über den Kinfiuss der paläst. Exegese, folyóirata,<br />Zeitschrift (3 évfolyam), Monatschrift 17. évfolyam. Der<br />gerichtliche .Beweis, Darke Hamischna, Mebo llajerusalmi<br />(methodologiai művek), Jerus. első tractatumának (ßerachot,<br />Pea, Demai) nagyszerű Ilási és Tossafoth irányú magyarázata<br />stb,<br />25. §. Újabb zsidó irodalom<br />Nevezetes tudósok még Jóst I. M. (1793-1860 „a<br />zsidók története” (9 kötetű) „kisebb történelem” (3 kötetű)<br />„a zsidóság története” (3 kötetű) mű szerzője; Luzzatto S.<br />D. a paduai collegium rabbinicum igazgatója (1800-1865)<br />rendkívül termékeny és jeles hebraista; Reggio J. S.<br />(1784-1855) hebraista; Sachs Mihály (1808-1864) prágai,<br />később berlini rabbi, jeles szónok, költő és mély vallásos<br />jellemférfiú, írt a zsidók vallási költészetéről Spanyolországban;<br />adalékok a nyelv és ókori történethez (alapos<br />classicusi, filológiai kutatások), a machzor és imakönyv fordítása<br />stb. Geiger Ábr. (1810-1877) rabbi Wiesbadenben,<br />Boroszló-, majnai Frankfurtban és végre Berlinben, reformirányu,<br />alapos ismeretekkel bíró tudós; jeles műve „Urschrift<br />u. Uebersetzung der Bibel” (1857). Grätz H., a jelenlegi<br />boroszlói papnövelde és egyetem tanára, sok nevezetes mű<br />szerzője. Halhatatlan dicsőséget szerzett neki a 11 kötetű:<br />„Zsidóság története”, mely korszakot alkotó jelentőségű. Az<br />1879. aug. 10-én tartott tanári jubiläuma alkalmából kiadott<br />emlékkönyv 106 tudományos értekezletet említ föl,<br />melyeknek sorban a termékeny Grätz volt szerzője. Nevezetes<br />munkák kiadója a jeles bécsi hitszónok Dr. JeUinek<br />Adolf. Nevezetes férfiak még a nagyérdemű Philippsohn L.<br />Bonnban, Dr. Kampf, prágai rabbi és tanár, A történetírásban<br />még kitűntek: Herczfeld L., Wiener M., Fürst Gyula,<br />Cassel Dávid, Dr. Kayserling (jelenleg budapesti rabbi);<br />őskori kutatásban a szellemes Krochmál (1780−1840), a<br />„More Nebuche Házmán” szerzője, Léwy M. A. Boroszlóban.<br />A bölcsészet történetében Műnk Salamon, (1802-1867)<br />a „More Nebuchim” arab szövegének jeles kiadója, egyéb<br />munkák szerzője. A bibliographiában jelentékenyebbek: Steinschneider<br />M. (szül. 1816), Zedner, Landshut, Neubauer<br />Adolf, (oxfordi könyvtárnok), egy talmudi geográfia pálya285<br />koszorúzott mű és sok egyéb bibliogr. munka szerzője és<br />ibn G'ánach szótárának kiadója. A filológiában híresek Dr.<br />Bernays, volt boroszlói papnöveldéi tanár, később bonni<br />főkönyvtárnok, (megh. 1881), Dr. Freudenthal, jelenlegi<br />boroszlói papnöveldéi tanár, a kalendáriumban Dr. Zuckermann.<br />A zsidó műveltségi állapotok művészi földolgozói<br />közé tartozik Auerbach Bertalan (1812), Kompért L. Bécsben<br />(1822), egy különben is nagy érdemeket szerzett férfiú.<br />26. §. Zsidó Journalistika.<br />A folyóiratok nagy száma igen hathatós befolyást gyakorolt<br />a műveltségi állapotokra. A legrégibb ez időbeli<br />folyóiratok közé tartozik Rieser Gábor (1806-1862.) a<br />rettenhetetlen szabadság bajnoka által kiadott „Der Jude”.<br />A héber folyóiratok legöregebbike a „Measzef”, melyről egy<br />ízben már szóltunk. Bikkure Haittim (1820-1831), Kérem<br />Chemed (1833-1853 és 1854-1876) Zión (1840-<br />1811), Kochbe Jizchak (1815-1856), Ozer Nechmod<br />(1856-1863). Jesurun Kobaktól Haschachar a lángnyelvű<br />Smolensky Péter, híres hebraista által adatik ki már 11 év<br />óta; a többi p o l i t i k a i zsidó folyóiratot nem számláljuk<br />ide. Német nyelven kiadott folyóiratok: az érdemteljes Philippsohn<br />L. által (1811. szül.) 1837 óta kiadott „Allgemeine<br />Zeitung des Judenthums”, „Izraelit. Annalen;” Josttól (3 évfolyam)<br />„Orient;” Fürsttői (1810-1852) „Zeitschrift für die<br />relig. Interessen des Judenthums;” Dr. Frankeltól (1844-<br />46), „Monathschrift;” ugyanattól 17 évfolyam, folytatja<br />186») óta Dr. Grätz. „Jüdische Zeitschrift” Geigertől a régibb 5,<br />az újabb 10 évfolyamú. „Magazin für die Wissenschaft des<br />Judentimms” Berlinertől. Azonkívül Francziaországban „Archíves<br />Israelites” és L' Univers”, Angolországban „Jewish<br />Chronicle”, Bécsben 20. év óta a geniális Szántó „Neuzeit”-ja.<br />Magyarországban Lőw Lipót nagy tudós (megh. 1875.)<br />által kiadott 10 évfolyamú „Ben Ohananja”, „Ung. isr.<br />Wochenschrift” Dr. Kohn és Dr. Kayserlingtől, Dr. Back<br />W. J. előbb „Beobachter”, később „Ung. Izraelit”; Stern<br />A. előbb „Mechakér”, később „Zeit” czímű folyóirata (megszűnt).<br />Ε két honi, haladó pártbeli zsidóérdekeknek szolgáló<br />lapot megelőzte a „magyar izraelita”, melyet Mezei, később<br />Rockenstein és végre Deutsch Henrik szerkesztett.<br />Orthodox irányban szerkesztett lapok a következők: hazánk286<br />ban „a magyar zsidó”, Németországban „Der Israelit” Lehmantól,<br />„Jeschurun” a majnai Frankfurti Hirschtől. Igen<br />tekintélyes lap a Dr. Ralimer (előbb Treuenfels,) által<br />Magdeburgban megjelenő „Israel. Wochenschrift” tudományos<br />melléklappal (eddig 12 évfolyam). Rövidség kedvéért<br />itt általánosságban csak annyit jegyezünk meg, hogy jelenleg<br />18 héber irályban és 97 egyéb nyelvekben szerkesztett<br />lap lát napvilágot, melyek részint tudományos, részint politikai<br />és szépirodalmi czéloknak vannak szentelve (L. Lippe<br />bibliographisches Lexicon 662 és köv. 1.).<br />27. §. A zsidó theologiai papnövelde Boroszlóban és növendékei.<br />Az 1854-ik évi ápril 10-ike, melyen a Frankel Jónás<br />által alapított boroszlói zsidó theologiai papnövelde ünnepélyesen<br />megnyittatott, a szó teljes értelmében korszakot alkotó<br />jelentőséggel bír, és noha a tanárok egy része és a<br />növendékek még életben vannak, mégis a tárgyilagos hozzászólás<br />joga a tudomány érdekében és az irodalmi termékek<br />sokféleségének és nagyszerűségének úgy, mint az ezen<br />megkísérelt áttekintés kikerekítése tekintetéből, kétségbe<br />nem vonható. Az erre vonatkozó hiteles adatokat a nevezett<br />seminarium 25. évfordulója alkalmából a gondnokság<br />által közzétett emlékirat (das jüdisch- theolog. Seminar<br />F ränkeische Stiftung) szolgáltatja.<br />Általános ernyedettség és vallásos közömbösség idejében<br />megtörhetetlen munkaerő, buzgó kötelességteljesítés és<br />lelkesedő vallásosság a nevezett seminarium felállításában<br />nagy eszmét testesítettek meg. A nevezett papnövelde vezetése<br />alatt egy oly férfiúnak, minő Frankel, ki a szelídséget<br />szigorral, az intézet iránti szeretetet ernyedetlen fáradsággal,<br />a classikai ismereteket csodálatos talmudtudományi<br />alapossággal, a türelem érzetét a legtisztább vallásossággal<br />tudá párosítani; e papnövelde továbbá közreműködésével<br />oly férfiaknak, minő Bernays, Grätz, Joel és Zuckermann,<br />kik első rangú tudósok oly tényezője lett a zsidó<br />tudományos életnek, melyet egy negyedszázados fenallása<br />óta már is a tudományos és társadalmi zsidó élet igen sok<br />rétegében méltányolni tudnak, de melynek teljes méltányossága<br />a jövő kornak van fentartva.<br />Hogy a papnövelde, (mely másutt: Berlinben, hazánk287<br />ban, Amerikában stb. hasonló intézetek keletkezeset támasztotta)<br />jó szellemtől van átlengve, hogy a férfiak, kik tanítói<br />minőségűkben működtek és működnek, értették, mint kelljen<br />a zsidóság és a haza iránti szeretetért való tudományos törekvést<br />és a községek java és békéje előmozdítását tanítványaik<br />szívébe ültetni: erről tanúskodnak maguknak a -Jnövendékeknek<br />Európa és Amerika községeiben kifejtett áldásdús<br />működése és az általuk szerzett, részben maradandó<br />becsű könyvek nagy száma.<br />Nem lehet czélunk mindannyi (272) növendéknek munkáit<br />itt felsorolni, csak neveiket említjük föl a z ο n növendékeknek,<br />kik mint képzett rabbik és hitszónokok bocsátattak<br />el az intézetből. Ezek pedig a következők:<br />Dr. Appel (Hamburgban),<br />„ Bacher (Budapesten),<br />„ Badt (Boroszlóban),<br />„ Bamberger (Königsbergben),<br />„ Bloch (Pozenben),<br />„ Blumenstein (Luxenburgban),<br />„ Braun (Boroszlóban),<br />„ Brüll Ad. (majnai Frankfurtban),<br />„ Buchholz (Emdenben),<br />„ Deutsch (Szorauban),<br />„ Dessauer (Cöthenben),<br />„ Drabkin (Szt. Pétervárott),<br />„ Frank (Kölnben),<br />„ Franki (Berlinben),<br />„ Frankl-Grün (Kremsierben),<br />„ Gerson megh.<br />„ Goldberg (Budán).<br />„ Goldschmiedt (Collbergben),<br />„ Gronemann (Danzigban),<br />„ Gross (Augsburgban),<br />„ Güdemann (Bécsben),<br />„ Guttmann (Hildesheimban),<br />„ Heckscher (Ratiborban),<br />„ Horowitz (Créfeldben),<br />„ Isaacs (New-Yorkban),<br />„ Jaulus (Aachenben),<br />„ Kaufmann (Budapesten tanár),<br />„ Kisch (Zürichben),<br />„ Klemperer (Landsbergben),<br />288<br />Dr. Rohm (Budapesten), jeles író.<br />„ Kolm (Eidlitczből), megli.<br />„ Kohut (előbb Székesfehérvárott, jelenleg Pécsett).<br />„ Kroner (Eisenachban),<br />„ Kusznitzky (Brannschweighan),<br />„ Landsberg M. (Rochesterben),<br />„ Landsberg W. (Lauenburgban),<br />., Lesser (Bielitzben).<br />„ Lewy (a zsidó theol. főiskola tanára Berlinben ),<br />„ Lewyn (Coblenczben),<br />„ Lőwenmayer (oderi Frankfurtban),<br />„ Maybaum (előbb Saatzban most Berlinben),<br />„ Neubürger (Fürtben),<br />„ Perles (előbb Pozenben most Müncbenben), jeles író.<br />„ Perlitz (Clattauban),<br />„ Práger (Hannoverben),<br />„ Rahmer (Magdeburgban),<br />„ Rawitsch (Kippenheimban),<br />Reisz (Alsó-Kubinban),<br />,, Rippner (Nagy-Glogauban).<br />„ Rosenstein (Graudenzben)<br />„ Schvartz (Carlsruhban),<br />„ Salczberger (Culmban),<br />„ Seligsohn megh.<br />„ Sidon (Wersetzben),<br />„ Simonsen (Koppenhágában),<br />„ Stier (Szombathelyen),<br />„ Theodor (Ratihorban),<br />„ Treitel (Koschminben),<br />„ Vogelstein (Stettinben),<br />„ Wallerstein (Danczigban) megh.<br />„ Wedell (Düsseldorfban),<br />„ Werner (Danzigban),<br />„ Ziemlich (Münchenben),<br />„ Zuckermandl (azelőtt Passewalkban, jelenleg Trierben,<br />a „Toszifta” jeles kiadója).<br />I. IDŐTÁBLA.<br />A közönséges időszámítás előtt.<br />586-536. Judäa kilieveri a reámért csapásokat Babylonban,<br />536. A zsidók új hazájukba visszatérnek.<br />458. A zsidók másodízben térnek vissza hazájukba Ezra<br />és Nehemia vezetése alatt.<br />323. N. Sándor meghal.<br />283-246. Ptolemäus Filadelfus.<br />246-221. „ „ Eurgetes.<br />224-187. N. Antiochus.<br />221-204 Ptolemäus Filopátor.<br />175. Seleucus Filopatort meggyilkolják.<br />172-171. Menelaust, Simon, hellen zsidó, testvérét, főpappá<br />nevezik ki.<br />169 Antiochus Jeruzsálem ellen hadba vonul.<br />168. Antiochus Egyptom ellen másodszor hadba vonul.<br />166. (Makkabi) Juda győzelme a syriaiak fölött.<br />165. (Makkabi) Juda győzelme és a jeruzsálemi templom<br />fölavatása.<br />164. Antiochus Epifanes meghal.<br />163. Lysias békét köt Judával.<br />160. (Makkabi) Juda győzelmét „Jom Nikanor” név alatt<br />ünneplik.<br />160. II. Oniast főpapnak nevezik ki.<br />152. (Makkabäusi) Jonathan arany koronát nyer.<br />143. (Makk.) Jonáthánt kivégzik.<br />141. Akrából a hellenistákát kikergetik.<br />140. Hasmonita Simont örökös főpappá és fejedelemmé<br />nevezik ki.<br />135. Simon két fiával Dok várban legyilkoltatik.<br />135-106. Jochanan Hyrkanus.<br />120 Jochanan a samaritánusok templomát elpusztítja.<br />106-105. Aristobulus, Hercdes fia, börtönbe veti anyját.<br />79. Jannäus Sándor meghal.<br />78-69, Salome Alexandra.<br />290<br />73. Beth-Chonjo templomot, bezárják.<br />44. Caesart meggyilkolják.<br />3. Heródes meghal<br />A közönséges időszámítás után.<br />1-60. Filo (az alexandriai).<br />6. Az ország főrészét római tartománynak nyilvánítják.<br />30. Jézust keresztre feszítik Pontius Pilátus parancsára.<br />37-95. Josefus Flavius.<br />66. Gessius Florus a templomi kincs kifosztását czélozza.<br />67. Fia dus Vespasian Jndäa ellen indul.<br />68. Galbât kikiáltják császárnak.<br />69. Vespasiant császárnak kiáltják ki.<br />70. Vespasian Judäa leigázására Titust küldi.<br />72. Paläestina római katonák közt osztatik fel.<br />95. Domitián Flavius Clemenst kivégzi.<br />117. Qnietust Paläestina helytartójává nevezik ki.<br />132. A háború kitör a rómaiak ellen Bar Kochba alatt.<br />135. Veter elestével a háború be van fejezve.<br />136. Bufus Jeruzsálemet felszántja.<br />138. Hadrián véruralkodása megszűnik.<br />150. E. Jehuda Hanászi születik.<br />160. József ben Chlafta szerzi állítólag a Szeder Olom-ot.<br />170. E. Juda a patriarchatusi tisztet, elfoglalja.<br />175-247. Abba Areka (Eáb)<br />180-260. Ε Chanina bar Chama.<br />199-279. Ε. Jochanan b. Naícha.<br />200-275. E. Simon b. Lakis.<br />210-225. III. E. Gamaliel.<br />212-297. E. Hima.<br />216-224. III. Artaban párthusi király.<br />219. Abba Areka Szurában iskolát állit fel.<br />220-299. R. Juda ben Jecheskeél.<br />222-235. Alexandr. Severus.<br />235-324. Nachman ben Jákob.<br />270-333 József b. Chijja<br />270-330. Rabba bar Naclimani.<br />299-352. Rabba bar József bar Chama.<br />309. Rabbát a pumbadithai főiskola tanítójává választják.<br />312. Constantin a vallásszabadság gyakorlatát hirdeti ki.<br />315. „ a proselyták felvételét szigorúan megtiltja.<br />330-365. II. Hillel Patriarcha.<br />352-427. E. Asi b. Szimaï.<br />361-363. Julian.<br />379-395. I. Theodosius.<br />399. Honorius a koronapénz kivitelét beszünteti.<br />400-427. Jesdigerd fejedelem.<br />440-457. III. Jesdigerd.<br />458-485. Firuz (Ferozes.)<br />291<br />469-70. Firuz Hiina Mar exilarohot úgyszintén két tudóst<br />Amemar bar Jankát és Mesarsaja bar Pakodot kivégzi.<br />471-520. R. Jose.<br />488-499. Rabina.<br />490. József Habban vezetése alatt Jesdigerd és Firuz üldözései<br />elöl sokan Indiába költöznek.<br />496 II. Mar Szutra, Hnna exilarchfia születik.<br />499. A Talmud végszerkesztését Rabina és R. Ási a<br />félamoritákkal egyetemben bevégzik.<br />506. R. Achai b. Huna be Chatimból meghal.<br />520. Mar Szútrát agg nagyatyával együtt keresztre feszítik.<br />590. A rendszeres elnyomatás lőn a népek sorsa, különösen<br />a zsidóké.<br />612. Az erőszakos hittérítés.<br />638. Jeruzsálem rövid ostrom után meghódol Omárnak.<br />640. II. Omár kalifa a zsidókat Kufába kergeti.<br />642. Omár Choszru, perzsa király fogságba került Daru<br />nevű leányát Bostanainak feleségül adja.<br />644. Omárt meggyilkolják.<br />656-760. Mohammedan uralkodók alatt a zsidók békében élnek,<br />658. Firuz Sápur bevételénél 90,000 zsidó üdvözlettel<br />megy Ali elé.<br />670-730. Chasdaï exilarcha.<br />670-680. Mar Rábán Pumbadithában.<br />689-697. Mar Chaninaï Szurában.<br />689-709 Hunai Mari Pumbadithában.<br />697-715.Nahilai Halévi.<br />700-719. Mar Rubjáh.<br />711. A spanyol-zsidóknak a győzelmesen előrenyomuló<br />arabok szabadságot hoznak.<br />759-762. R. Jehudai<br />761-764. R. Dudai.<br />859-869. II. R. Natronai ben Hilai.<br />869-881. Rabba ben Ami.<br />869-881. Mar Amram bar Sesna.<br />872-890. I. Mar Zemach ben Paltoï.<br />881-889. S. Nachson bar Zadok.<br />885-960. Salamon ben Jerucham.<br />892. Szadjah b. József születik.<br />900 R. Simon „Halachoth hag'dolotli” című munkát ír.<br />900-960. Dunás b. Tamim.<br />908-932. Ukbát Almuktadir kalifa az exilarcliatustól megfosztja,<br />915-970. Chasdaï b. Izsák (ibn Sáprut.)<br />919. Ukba Kairuánban nagy tisztelet közt hal meg.<br />920-990. Dunas ben Labrat.<br />928. Jörn Tob Kaliana (Haï b. Kimaï) meghal.<br />928. Szádját gaonná nevezik ki.<br />930-1000. R. Serira.<br />933. Szádját az elnöki székről leteszik.<br />292<br />933-937. Szadjah Bagdadban mint magán ember él.<br />936. Kolien Zedek meghal.<br />936-938. Zemacli b. Kafna'f gaon.<br />938-943. Ohanina b. Jeliuda'i gaon.<br />940. Dávid exilarcha meglial.<br />940. III. Abdul Eachman Kalifa Chasdait 1 olmácsul választja.<br />942. Szadjah meghal.<br />943-960. Áron ibn Szarg'adu lesz gaon.<br />955. Menahem ben Szerük héber szótárt (Machbereth)<br />dolgozik.<br />955-1050. Mervan ibn G-'anach<br />960 Ohaszdai levele a kazárok birodalmába érkezik.<br />965. R. Mózes meghal.<br />969-1038. R. Haï, R. Serira fia.<br />993. Sámuel Halévi ibn Nagrela születik.<br />1013. Izsák b. Jákob Alfászi.<br />1021 - 1070. Salamon ben Jehuda ibn Gebirol.<br />1025. Abul Kazim ibn Alarif Sámuelt titkárának nevezi ki.<br />1027. Granadái Habus Sámuelt Katibbá (államtitkárrá)<br />nevezi ki.<br />1030-1089. Izsák b. Jehuda ibn Giát.<br />1031. Sámuel fia: Abu Haszán József ibn Nagrela születik.<br />1035. Izsák b B, Barrach Albália születik.<br />1037. Hábus meghal.<br />1038. Jekúthiél ibn Haszán partfogása alá veszi az elhagyott<br />költőt, Salamon b. Jehuda ibn Gebirolt.<br />1040. Gerson ben Jehuda meghal.<br />1040. Salamon b. Jehuda ibn Gebirol 19 éves korában héber<br />gramm. ír.<br />1043. Izsák ben Reuben Albarg'eloni születik.<br />1045. Salamon ben Jehuda ibn Gebirol „Tikkún Midotli<br />Hánefes” czímű bölcsészeti iratot szerez.<br />1050-1060. Bachja b. József ibn Pakúda.<br />1065-1136. Ábrahám Chijja Albarg'eloni<br />1066. Abu Haszán József ibn Nagrelat a berberek kínos<br />halállal kivégzik.<br />1069 v. 1070. Salamon b. Jehuda ibn Gebirol meghal.<br />1070-1124. Abu Amr József b. Jákob ibn Szállal.<br />1077-1124. Izsák b. Bárnch Albália fia Baruch.<br />1077-1141. József b. Méir ibn Migás Halévi.<br />1080-1148. József b. Zádik ibn Zádik.<br />1085. Az izlam hatalma sülyedni kezd.<br />1086. Abulhaszan Jehuda b. Sam. Halévi születik.<br />1088. Izsák b. Jákob Alfászi Spanyolhonba menekül.<br />1088. v. 89. Abr b. Meir ibn Ezra szü étik.<br />1089. Izsák ben Jehuda ibn Giát meghal.<br />1094. Izsák b. Bárueh Albália meghal.<br />1103. József b. Méir ibn Migás Halévit Alfászi utódául<br />kinevezik.<br />1141. Józsefben Méir ibn Migás Halé vi meghal.<br />293<br />1105. Rási meghal.<br />1110-80, Abraham ihn hand Halévi<br />1110- 90. Jehuda b. Saul ihn Tibbon.<br />1114-1205. Magyarországon ez időben uralkodott 9 király alatt<br />a zsidókról említés nem történik.<br />1115-98. Ábrahám b. Dávid Bábed.<br />1125-86. Izsák .Halévi és fia Zerachja Halévi (4erundi,<br />1131-1210. Séseth Benveniste.<br />1132-1200. Efraim b. Jákob Bonnból.<br />1135-1204-5 Józsefi). Salamon ibn Sótán.<br />1135. Mózes b. Maimim (Abu Amrám Muza b. Maimun<br />Obaid-Allah) születik.<br />1140 Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Kómában telepedik le.<br />„ II. Eliezer b. Náthán (Babén )<br />1141. Abulhaszán Jehuda b. Sámuel Halévi „Kuzári” czímű<br />művét befejezi.<br />1146. Az első martyr (a jámbor Simon Trierből) a vad<br />nép áldozatául esik.<br />1148. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Luccában több csillagászati<br />munkát szerez.<br />1 150-70. József b. Izsák Kimchi.<br />1152-55. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá a peiitateuclmst magyarázza.<br />1154-55. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Luccában Ezsáját commentálja.<br />1155-57. Ábrahám b. Méir bn Ezrá Khodezben Dánielt és a<br />kis prófétákat magyaráz/a.<br />1159-60. Maimonides atyával, fivérével és nővérével Spanyolhonból<br />Fezbe vándorol ki.<br />1160. Salamon b. Ábrahám Parchon „Machbereth Ha-Aruch”<br />czímű szótárt ír.<br />1160-1230. Jehuda ben Saul ibn Tibbonnak fia Sámuel.<br />1160-1235. Mózes és Dávid Kimchi.<br />1160-1223. Ábrahám ibn Alfachár (Hajozer).<br />1161. Ábrahám ibn Daud Halévi.<br />1165-73. Tudelai Benjamin b. Jona.<br />1165. Ijar 4 a Maimun család hajóra ül, hogy Paläestinába<br />utazzék.<br />1166. A maimimi családfő meghal.<br />1166-1224. Jehuda Sir Leon b. Izsák (Jehuda Hachaszid )<br />1168. Maimonides mesterművét ezen czím alatt: Szirag'<br />(felvilágosítás) bevégzi.<br />1170-1230. Jehuda b. Salamon Alcharizi a spanyol-ujhéber költészet<br />utolsó képviselője.<br />1171 Tamuz 4-én E. Jákob Tám meghal.<br />1175. Maimonides neve már népszerű.<br />1380. Ibn Daud, az ősz történetíró, a népzendülés alkalmából<br />hite vértanújává lőn.<br />1180-1244. Meir ben Todrosz Halevi Abulafia.<br />1190. Maimonides vallás-bölcsészi munkáját; „Moreh Ne294<br />buchim”, a „tévelygők útmutatója” czím alatt bevégzi.<br />1194. A rajnamelléki helyeken a zsidógyűlölet kitör.<br />1195-1270. Mózes ben Nachman.<br />1199. III. Vince nagy kegyesen megengedi, hogy a zsidókat<br />erőhatalommal ne hurczolják a megkeresztelésre.<br />1200-1260. E. Mózes Couchyból.<br />1204 Tebeth O Maimuni agggyöngeségben meghal.<br />1209. Évet a „viszontagság évének” (s'nath jogaim) nevezik<br />a zsidók.<br />1210. Nachmani 15. évében magyarázati kísérleteket tesz<br />közzé<br />1220-90. Izsák b. Ábrahám ibn Latif.<br />1220-95. Hillel Veronából.<br />1225-1290. Sem Tob Falakéra<br />1226. Simson b. Ábrahám meghal.<br />1230-45. Berachja b. Natronaï Nakdan (Oispia).<br />1232-70. Jezsaja de Trani az öregebb.<br />1232. Salamon b. Ábrahám harmadmagával a maimunisták<br />fölött az átkot kimondja.<br />1234-1304. Todrosz b József Halévi.<br />1235. Ábrahám Maimuni „Milcliamotli” czímű védiratát írja<br />az antimaimunisták ellen<br />1235. Coucybeli Mózes Spanyolhon és Provence községeit<br />beutazza.<br />1235-1310. Salamon b. Ábrahám b Ádereth.<br />1236. 3000-nél több zsidó hal meg kegyetlen halállal<br />Aquitániában.<br />1240. A vallási vitatkozás Blanche, az okos királyanya<br />jelenlétében megkezdődik.<br />1240-91. Ábrahám b. Sámuel Abulafia.<br />1242. A Talmud tűzre ítéltetik és 24 kocsi talmudpéldány<br />elégettetik.<br />1243 - 1317 (20) Don Vidal Menachem Meirí.<br />1244. Béla az ausztriai Frigyes által megállapított rendeleteket<br />saját zsidói számára elfogadja.<br />1248. A censorok a Talmudot és a beszedett példányokat<br />visszatartják és valószínűleg elégetik.<br />1250-1305. Mózes b Sem Tob de Leon.<br />1250-90. Mózes ben Chasdaï Taku.<br />1250-1327. Aser ben Jechiél.<br />1252-59. Sir Moreh Falaiseból toszafoth. gyűjteményt állit<br />össze.<br />1263. Nachmani a királytól meghívót vesz, hogy Barcelonába<br />jöjjön ünnepélyes vitatkozásra.<br />1263 A királytól Pabló engedélyt eszközöl ki vallásos<br />disputátiókra.<br />1265-1330. Immanuel b. Salamon Romi.<br />1265-80. Jeruzsálemi Tanchum,<br />1270-1300. Áron ben József.<br />295<br />1279-1325. Dinitz.<br />1280-1340. Bonafonx József b. Abbra Mari Kaspi.<br />1280-1340. Jedaja En-Bonnet ben Ábrahám Bedaresi.<br />1280-1340. Jakob ben Aseri.<br />1283. A mainzi zsidóüldözés.<br />1283-1339. Sem Tob ben Ábrahám ibn Gaon.<br />1284-1349. Jehuda Aseii.<br />1285, A bacharachi zsidóüldözés.<br />1286. A boppárdi zsidóüldözés.<br />1286. Rothenburgi B. Méir b. Baruch Syriába vándorol ki.<br />1286. Tamuz 4-én R. Méir b. Barueht börtönbe veti*<br />Eusisheimban.<br />1288-1345. Levi ben Gerson.<br />1288. A zsidók Rudolfhoz követséget menesztenek, hogy<br />bocsátaná szabad lábra R. Méir ben Barueht.<br />1289. Dávid b. Dániel Salamon Petitet átokkal fenyegeti.<br />1290. Az angol király parancsot ada, hogy a zsidókat<br />száműzzék.<br />1290. Saad Adanla az összeesküvés áldozata lesz.<br />1291. Franciaországból a zsidókat száműzik.<br />1291 Baclija b. Aser kabalistikus magyarázatokat tesz<br />közzé.<br />1292-1294 Izsák Albalag.<br />1298. Rindfleisch vérengző csapata sok zsidót mészárol le.<br />1299-1341. Naszir Mohamed.<br />1300. Mordechai Nürnbergben.<br />1300-1324. Izr el b. Sámuel.<br />1300-1349. Izsák Pulgár.<br />! 300-1350. R, Simson b. Izsák Chinonból.<br />1300-1362. Mózes b. Josua Narboni (Maestro Vidal)<br />1300-1369. Áron ben Elia Nikodemi.<br />1305. József b. Ábrahám G'ikatilla meghal.<br />1305. Mózes de Leon meghal.<br />1305. Aseri Toledoba költözik családjával.<br />1305. Ab 4 ben Adereth a tudománynyal foglalkozók fölött<br />átkot mond ki.<br />1306. Levi ben Chajjim meghal.<br />„ Ab 10-én a francia zsidókat utasítják oda hagyni<br />az országot.<br />„ Sept. körülbelül 100.000 zsidót űznek ki Franciaországból.<br />1310. Ben Adereth meghal.<br />1310-1338. Ezra en Astruc Salamon ben Gatigno.<br />1310-1380. Chajjim ben Gallipapa,<br />1310-1385. Menachem ben Zerach.<br />1310-1406. Izsák ben Seseth Barfath (Ribes )<br />1312. Bonafoux József b. Abba Mari Kaspi Aegytomba megy.<br />1315. A zsidókat X. Lajos visszahívja Francziaországba.<br />1320-1321. A zsidókat ismét üldözik.<br />1327. Aseri meghaL<br />296<br />1330-1370 Josef b. Eleazar Tob Elem Szefardi.<br />1334. Β. Jerucham b. Mesullam eonipeiidiumot állit össze<br />1340. Jákob b. A seri Tui'inija.<br />1340. Dávid Abudarham Sziddurja<br />1M0-1410, fhaszdai b. Ábrahám Crescas.<br />1348-1350. A zsidókat Némethonban mészárolják.<br />1350-1369. Don Pedro.<br />1352-1435. E. Salamon Levi Paulus Burgensis.<br />1355-1362. Mózes b. Józsua Narboni a Möhren dolgozik.<br />1357. Toledoban díszlemplomot emelnek.<br />1360. Abulafiát kínos halállal végzik ki,<br />1360-1380. Samuel Çarça.<br />1361-1444. Ε. Simon ben Zerach.<br />1365-1427. Jakob b. Mozes Möln Halevi.<br />1374. Menachem ben Zerach talmudi compendiuma.<br />1375. Mózes Kohen Tordesillas Johannes de Valedolid hitehagyottal<br />vitatkozik<br />1375. XIII. Benedek pápa vitatkozik.<br />1379. I. Juan követi a trónon atyját.<br />1380-1449. József Albo.<br />1390-1460. Chajjim ibn Musa Bejár<br />1391. Zsidó üldözés.<br />1391. Izsák b. Seseth Afrikába menekül.<br />1391. Rabbi Salamon Lévi kikeresztelkedik.<br />1391. Profiat Durán a kereszténységet megtámadja<br />1391. Sámuel Abrabanel színleg a kereszténységet vallja,<br />1399. Prágában sok zsidót a tömlöczbe vetnek.<br />1400. R. Lipmann Mühlhausenból a Kabala ellen ir.<br />1400-1460. József ibn Sem Tob.<br />1400-1467. Salamon Daran.<br />1400-1480 Izrael Brima.<br />1403. Profiat Durán héber grammatikája.<br />1405. Ábrahám Zakúto „Juchaszin”ja.<br />1408-1509. Juda Menz.<br />1413-1414. A tortosai vallás-vitatkozás.<br />1419. V. Martin pápa bullát tesz közzé.<br />1425-1456. R. Jákob Weil.<br />1425-1470. Ε. Izrael Iszerlein.<br />1430. Sem Tob b. Sem Tob meghal.<br />1432. II. Juan király zsinatot hí össze.<br />1437-1509. Don Izsák b. Juda Abrabanel.<br />1450-1490. Messer Leon Jelmda b. Jechiel.<br />1451. V. Miklós pápa az inquisitiót behozatja.<br />1451-1525. Ábrahám Farissol.<br />1455-1525 (27) Elia Miszraehi.<br />1455. Eeuchlin János születése.<br />1456. Kapistrano Johannes meghal.<br />1460. Alfonso de Spina zsidófaló.<br />1460-1530. Pollák Jákob.<br />1463. Companton meghal.<br />297<br />1463-1498. Elia del Medigo.<br />1467. József b Zadik Arvalo ír.<br />1467. Hampo Jánost nemesítik.<br />1470. Hampo Jánost turóczi főispánná nevezik ki.<br />1470-1532 Mózes b. Izsák Alaskár.<br />1470-1550 Obadjah Szeforno.<br />1470-1573. Dávid ibn Abi Zimra (Radbaz)<br />1472. A marranokat kegyetlenül üldözik.<br />1473. Hampo János fia Zsigmond pécsi püspök lesz.<br />1473-1550. Sámuel Ábrábánel.<br />1475 - 1592. Mardochai Jaffa rabbi működése.<br />1478. IV. Sixtuspápaazuj inquisitio felállítását engedélyezi.<br />1481. Az első vértörvényszéket Szevillában felállítják<br />1481-1491. A maurok és zsidókra nézve káros háború fejlődik ki. ·<br />1484-1492. Abrabanel spanyol pénzügyéi* lesz.<br />1485. Szadjah ibn Danán ir.<br />1488-1525. Paläestinában 70 családtól 1500-ig szaporodik a<br />létszám.<br />1488-1575 József b Efraim Karó<br />1490-1565. Mózes Hámon.<br />M92. A zsidóknak Spanyolhonból ki kell vonulniok. -<br />1494. Nagy Szombatban 14 zsidót lömlöczbe vetnek.<br />1496. A zsidóknak Portugáliát oda kell hagyniok. -<br />1497. Nem volt többé Portugáliában nyilvánosan hitét<br />valló zsidó.<br />1498. A 14 év alóli gyermekeket erővel kikeresztelik.<br />1498. Navarrából a zsidókat elűzik.<br />1504. Don József ibn Jachja meghal.<br />1504-1526. Ábrahám Menz.<br />1506. Lissabonban 4000 új keresztyént legyilkolnak.<br />1510. 1-ső Joachim alatt 36 zsidót ölnek meg.<br />1510-1573. Lurjah Salamon.<br />1514-1578 Azarja b Mózes deï Rossi.<br />1515-1587. Gedalja ibn Jachja.<br />1516. Az első ghetto jelöltetik ki.<br />1516. A nyugat németországi zsidókuak kiűzetése határoztatik<br />el.<br />1518. Dávid ibn Jachja rabbinak megválasztatik.<br />1520-1573. Jsserlesz Mózes.<br />1530-1558. Sachna Salamon.<br />1530-1612. Mardochai Jaffa.<br />1536. Donna Gracia Antiverpenbs megy.<br />1541-1613. Gans Dávid.<br />1543-1572 Lurja Izsák.<br />1543 - 1620. Chajjim Vitai Calabrese.<br />1546. Táwusz Jákob az 5 könyv perzsa fordítása.<br />1550-1615. Józsua Falk Kohén<br />1550-1616. Drusnius.<br />1552. Münster Sebestyén.<br />1552. Donna Gracia Konstantinápolyba megy.<br />298<br />1553. Braunsclnveigból a zsidókat kiűzik.<br />1553-1594. Izsák b. Ábrahám Traki<br />1554. Józsua ben Boas ibn Barucb.<br />1554-1616 Meir Lublin,<br />1554. Ibn Verga család irodalmi működése.<br />1555. Pfalzból kiűzik a zsidókat.<br />1560-1640. Joel Szerkesz.<br />1564. Isachar ibn Zúzán<br />1564-1629. Az öregebbik Buxtorf.<br />1564-1639. Buxtorf János.<br />1565-1631. Sámuel Eliezer Edels,<br />1566-67. Sámuel Sullam kiadja Zakúto Jucliaszinját<br />1569. Donna Gracia halála.<br />1570. Mózes Cordovero halála<br />1570. Mercier Parisban meghal<br />1570. Ferrarat a földrengés elpusztítja.<br />1570-1630. Jezsaja Hurvicz.<br />1571-1649. Leon b. Izsák Modena.<br />1572-1620. Chajjim Vitai Calabrese csalárdsága.<br />1573-1575 Dei Eossi Moaur Enajim könyve.<br />1575. József Káró halála<br />1579 Don József Nász halála.<br />1579-1654. Lipmann Heller.<br />1580. Mózes b. József Trani halála.<br />1587. Gedalja ibn Jachjának Salseleth Hakabalája.<br />1590-1640. Uriel da Costa (Akosta)<br />1591-1655. József Salamon del Medigo.<br />1598 Arias Montanus halála<br />1599. Sámuel di Medina halála.<br />1604. Menasze születik.<br />1609. Ábrahám de Boton,<br />1610-1674. Dávid de Lara-<br />1612. Dávid Portaleone.<br />1613. Dávid Gans meghal.<br />1613 József Salamon Delmedigo visszautazik hazájába.<br />1616 - 1625. Immánuel Ábuab Nomologiája.<br />1617-1618. Az Uriel da Costa család Amsterdamba menekül.<br />1618. Meir Lublín.<br />1623. Sámuel de Szilva a „lélek halhatatlansága” czímű<br />könyve.<br />1624--1625. Uriel Akosta a „Parizäusok traditiója” elleni irata.<br />1626-1676. Sabbathai Z'wi.<br />1627. József Salamon Delmedigo Hamburgba megy.<br />1630. József Salamon Delmedigo Frankfurtba megy.<br />1630-1697. Mózes Zakút.<br />1632-1677. Baruch Spinoza.<br />1638. Simone Luzzatto a zsidók állásáról értekezletet ir.<br />1645-1654. Joel Szerkesz 9 évig tanít.<br />1648. József Salamon Delmedigo Prágába megy.<br />1648. Leon b. Izsák Modena meghal.<br />299<br />1648. III. Ferdinánd a zsidók kiváltságait szaporítja.<br />1648- 1658. A kozákok több mint 140 hitközséget pusztítnak el.<br />1650. Menasze az angol parlamenthez fordul a zsidók felvételéért.<br />1651. Sabbatliait Smyrnából kiutasítják.<br />1653 - 1725. Basnage.<br />1654. Dávid Nieto születik.<br />1655. Menasze Londonban partra száll.<br />1655 Nathan b Reuben Spinoza.<br />1655. József Salamon Delmedigo meghal.<br />1656. Spinozára az átkot kimondják.<br />1656-1660. Spinoza Ondekerben tartózkodik.<br />1657. Egyes zsidóknak megadják az engedélyt az Angolhonban<br />való letelepedésre.<br />1657. Menasze meghal.<br />1660-1664. Spinoza Rhynsburgban tartózkodik.<br />1663. Sabbathai Kohén meghal.<br />1663. Simone Luzzatto meghal.<br />1665. Sabbathai a törvényes ünnepeket beszünteti.<br />1666. Évet a messiási kor bekövetkezésének évéül tartják.<br />1666. Sabbathai Konstantinápolyba utazik.<br />1666. Sabbathaira az áldást ötször mondják ki.<br />1666. Jechiel Heilprin meghal.<br />1667. Bochart meghal.<br />1670. Spinoza műve nagy feltűnéssel megjelenik<br />1670. I. Lipót a zsidókat Ausztriából kitiltja.<br />1671. I. Lipót alatt a zsidókat Magyarországból kiűzik<br />1676. Eliezer Riquetti<br />1676. Sabbathai meghal.<br />1679. Jákob Abendana londoni rabbi lesz.<br />1680. Náthán folytatja szédelgéseit.<br />1682 Kolonics Lipót érsek sok pénzért megengedi a zsidóknak,<br />hogy üzlettel foglalkozhassanak.<br />1683-1739. Wolf János'.<br />1686. Buda elfoglalása a németek által a jzsidók vérfürdőjét<br />eredményezi<br />1690 Sopronból a zsidókat kiűzik.<br />1690-1764. Jonathan Eibeschütz.<br />1691. Pockocke Ede meghal.<br />1692. Chiskija de 'Silva.<br />1696. Mózes Chefez Gentile.<br />1696-1776. Jákob Emden Askenazi.<br />1701. Jekúthiel b. Abigdor.<br />1704. A kuruczháboruban vad csapatok pusztítják a zsidókat -<br />1705. Trigland meghal.<br />1707-1747. Mózes Chajim Luzzatto<br />1707-1762. Frankel Dávid.<br />1713-1792. Dávid Franco Mendez.<br />1714. A harmadik Buxtorf meghal.<br />1715-1787. Izsák Pinto<br />300<br />1717-1791. Michaelis Joham Dávid.<br />1718 Z”wi Askenazi meghal.<br />1718. R eland meghal.<br />1720-1791. Jaukielo Leybovitz.<br />1720-1797. Wilnai Elia.<br />1721-1790. Kfraim Mózes Knh.<br />1721 - 1800. Hirsch el Lewin.<br />1722-1808. Kohen Rafael.<br />1723. Vitringa.<br />1725. A megyéknek meg van hagyva a bevándorlásokat<br />megakadályozni.<br />1725-1805. Wessely Hartwig.<br />1727. Jeli. Rosanes meghal.<br />1729-1786. Mendelssohn.<br />1732-1803. Izsák Szatanow.<br />1734. Méir Schiff Fuldában<br />1734-1813. Dtibiio Salamon.<br />1735. A bevándorlásokat megakadályozó parancsot megszigorítják.<br />1736. Oppenheimer prágai rabbi lesz.<br />1737-1832. Wolf Heidenheim,<br />1739. Wolf János meghal.<br />1739. Antonio José da Silva tűzhalállal múl ki.<br />1740-1802. Pinclias Lewa Hurwicz.<br />1742. Rodriguez Pereyra visszatér a zsidósághoz<br />1744. Mária Terézia a zsidókat Prágából kitiltja.<br />1744. Méir Eisenstadt meghal.<br />1747-1803. Markus Herz.<br />1749-1841. Herz Homburg.<br />1750. Terézia a fehérmegyei zsidókat kiűzetéssel fenyegeti<br />1750 Mendelssohn házitanító Bernhard selyemgyái/osnál.<br />1750-1785. Hirsch Jannow.<br />1752-1793. Landau Ezechiel.<br />1753-1800 Salamon Maimon.<br />1754. Mendels, és Lessing megismerkednek.<br />1754-1835. Áron Wolfsohn.<br />1755. Lessing közzé teszi Mend „bölcselmi beszélgetéseit.”<br />1755. A türelmi adókat felemelik.<br />1755-1812. Dávid Fridrichsfeld.<br />1756 Izsák Lamperonti meghal.<br />1756-1804. Ruchel Ábrahám.<br />1757. Szimcha b Izsák b. Mózes.<br />1757. Eibeschütz Jonathan meghal.<br />1760-1829. Bresse!au Mendl.<br />1762-1832 Lazarus b. Dávid.<br />1762-1839. Szofer Mózes pozsonyi főrabbi.<br />1764-1811. Jelmda Löb b. Zeeb.<br />1764-1847. Henriette Herz.<br />1767. Maleachi Kohen meghal.<br />1768-1828 Jakobsohn Izráel.<br />301<br />1772. A türelmi adójkat 50 000 ftra emelik fel.<br />1772. Schudt meghal.<br />1772-1803. Rafael Kolien.<br />1773. Anselm, Eotschild fia születik.<br />1774. Salamon. Eotschild fia születik.<br />1777-1796. Az niai Ch. 1).<br />1777-1836. Náthán, Rotschild fia.<br />1778. Mutatványlap jelen meg Mend, peutateuch fordításából.<br />1778. A türelmi adókat 80,000 írtra emelik fel.<br />1779. Lessing Náthánja napvilágot lát.<br />1779-1805. Frankel Dávid.<br />1780-1840. Kroclunal<br />1782. Wessely körlevelet intéz a bécsiekhez.<br />1782. II. József a zsidóknak a türelmi adót elengedi, s a<br />megismertető öltönyjelvényeket eltörli.<br />1783. A pentateuch német fordítása elkészül.<br />1783. Mendelssohn Jeruzsálem czímű művet szerez.<br />1784. Montefiore Mózes születik.<br />1784-1855 Reggio J. S.<br />1785. Mend. „Morgenstunden” bölcsészeti munkát szerez.<br />1786. Lessing barátaihoz czímű védirata.<br />1788-1855. Károly, Eotschild fia.<br />1790. A magyar zsidóknak a kereskedelem szabad űzését<br />és a telekvételt megengedik.<br />1790-1866. Kapaport S. L.<br />1791. A francia nemzetgyűlés az egyenjogosíttatást kimondja.<br />1792-1868 James, Rotschild fia,<br />1793. Berlin Jezsajas meghal<br />1793. Landau Ezechiel meghal.<br />1793. Thëomim József meghal.<br />1793-1860. Jóst J. M.<br />1793-1864. Manheimer Izsák Noe.<br />1794. Katzenellenbogen Ezechiel meghal.<br />1794. Zunz születik.<br />1796. Hollandiában a zsidók teljes egyenjogosíttatást nyernek<br />1797. Lewysolin meghal.<br />1800-1865. Luzzatto S. I).<br />1802-1867. Műnk Salamon.<br />1804. Frankel Zachariás születik.<br />1806. A notabilisek első ülésüket tartják.<br />1806-1863. Rieszer Gábor.<br />1807. A magyar zsidók kérvényezik az egyenjogúsítást.<br />1808 Jerome zsidóit egyenjogosiíjaa westfaliai királyságban.<br />1808-1864. Sachs Mihály.<br />1809. A bádeni zsidókat állampolgároknak nyilvánítják.<br />1810-1877. Geiger Ábrahám.<br />1811. A frankfurti zsidókat emancipálják.<br />1811. Philippsolm Lajos.<br />1812. A porosz zsidókat állampolgároknak nyilvánítják.<br />1813. A bajor zsidókat egyenjogúsítják.<br />302<br />1813-1815. Német szabadságharcz.<br />1813-1871. Báró Eötvös József.<br />1815. A senatusnak tanácsolják a zsidókkal való emberséges<br />bánásmódot.<br />1816. Steinschneider Mór születik.<br />1825. Manheimer Izsák hitszónok lesz Bécsben.<br />1827-1838. Montefiore meglátogatja Palastinát.<br />1829. A páduai collegium rabbinicum papnövelde alapítása .<br />1830. Grant Róbert Angolhonban az alsó ház ülésén javasolja<br />az Angolhonban született zsidók egyenjogúsítását.<br />1830. Júliusi forradalom.<br />1832. Lisza Jakab meghal.<br />1833. Kurhessenben egyenjogúsítják a zsidókat.<br />1835. Salamon Dávid, két évvel később Montefiore Mózes<br />londoni scheriffé lesznek.<br />1837. Éger Akiba meghal.<br />1840. Cremieux Damaskusba megy a zsidók érdekében.<br />1840-1852. Veit által alapított tanítóképezde Berlinben.<br />1841.Montefiore tiszteletére isteni tiszteletet rendeznek.<br />1841. Colm Albert Pozsonyban születik.<br />1841. Eötvös a zsidók emancipátióját sürgeti.<br />1845. Zunz művét a történelmi irodalomhoz írja.<br />1846. Frankel Jónás halála.<br />1848. Frankfurti nemzeti-gyűlés.<br />1848. Magyar szabadságharcz.<br />1849. A zsidók emancipátiója.<br />1852 A berlini tanítóképezde igazgatója.<br />1853 - 1875. Frankel Zachárias a boroszlói papnövelde igazgatója.<br />1854-1856. Colm Albert kétszer látogatja meg Paläestinát.<br />1860. Pinszker LikúteKadmonioth cz. művet ír a karaitáktól.<br />1861. Beer Bernát meghal.<br />1863. Schweizban az egyenjogúsítást kimondják.<br />1864. Velt Móricz meghal.<br />1864-1865. Monteíiore Mózes és Colm Albert a marokkói zsidók<br />érdekében erélyesen működnek.<br />1865. Luzattó S. D. halála.<br />1867. A magyar zsidók egyenjogúsíttatását törvénybe igtatják.<br />1867. A magyar zsidók a keresztyénekkel egyenlő politikai<br />és polgári jogokat nyernek.<br />1868. A magyar- erdélyországi zsidók congressusa<br />1872 Ekkor alakul a szabadelvű irányban haladó intézet<br />„Hochschule für die Wissenschaft des Judentlmms.”<br />1876. A bizalmi férfiak értekezletre jönnek<br />1877. A budapesti rabbiképezde megnyitása alkalmából ö<br />Felsége I. Ferencz József ez intézetet meglátogatja.<br />1878. Lazarus a boroszlói papnövelde igazgatójának halála.<br />1879. Cremieux meghal.<br />1879. A boroszlói papnövelde 25 éves jubila ama.<br />1881. Bernays meghal.

• Egy cionista telepes

  hamasz, 2010-07-21 01:07:38 Válasz
  Egy cionista telepes töprengései<br />Mivel az imperializmus klasszikus elmélete már kevéssé alkalmazható a gyakorlatban, ezért mi, modern imperialisták, arra kényszerülünk, hogy új stratégiát, új módszereket dolgozzunk ki hatalmunk fenntartása, és a további hódítás lehetőségeinek a biztosítása érdekében.<br />Így például Izraelben kialakítottunk egy minden szempontból törvényesnek látszó jogrendszert, amelynek alapján a világ bármely tájáról érkező zsidókat előnyben részesítjük az ország őshonos lakóihoz képest. A hazatérésről szóló törvény kimondja, hogy a földgolyó akármelyik szegletében élő zsidó ember - csakis azért, mert zsidó - Izraelben letelepedhet, míg a palesztinoktól elvesszük földjeiket és házaikat. Tesszük ezt kizárólag faji alapon, de erről persze nem beszélünk, sőt ország-világ előtt a rasszizmus legfőbb ellenfeleinek tüntetjük föl magunkat. Így kell ezt csinálni, így van ez jól.<br />Aztán van nekünk egy 1950-ben született törvényünk, melynek alapján az úgynevezett elhagyott földeket illetve üzleteket, házakat az állam saját tulajdonának tekinti. Hogy az ingatlanokat azért hagyták maguk mögött a palesztinok, mert mi erővel kényszerítettük őket erre? Az nem számít. Csakis a végeredmény számít. Az igazság az, hogy Izraelben a faji hovatartozásnak döntő jelentősége van: az izraeliek az uralkodó népcsoport, míg az arabok másodrendű állampolgárok. És így van ez rendjén, máskülönben miképpen tudnánk uralkodni felettük?<br />A faji alapú törvénykezés mellett roppant fontos még az alávetett nép fékentartása és megfélemlítése. Mi katonailag megszálltunk olyan arab területeket is, amelyek a zsidó állam létrehozását kimondó 1947-es ENSZ-határozatok értelmében semmiképpen sem tartoznak Izraelhez. El is ítélt minket számos alkalommal a világszervezet, mi azonban fütyülünk a "nemzetközi közösség" állásfoglalásaira, mert célunkat elértük: szigorú ellenőrzés alatt tartjuk a bennszülötteket, akik az első adandó alkalommal fellázadnának ellenünk, hiszen megfosztottuk őket a hazájuktól, elűztük őket az otthonaikból. Pofázhat az ENSZ, amit akar, és a nemzetközi joggal se jöjjön senki, mert ha egy hódító nép ragaszkodik a humanizmushoz és a nemzetközi joghoz, megnézheti magát, mivel akkor nem lehetséges gyarmatosítani és mások földjeit elfoglalni. Pofonegyszerű ez, olyan, mint az egyszeregy.<br />Ha a humanizmus elveit, meg az úgynevezett nemzetközi jogot tekintenénk irányadónak, akkor a legtöbb nép sem lakhatna ott, ahol lakik, mert hiszen mindenki vándorolt valahonnan valahova. Mi pedig most vándorolunk, és mindenki tehet nekünk egy szívességet. Egész egyszerűen meg kell érteni, hogy a hozzánk hasonló modern imperialisták sem lehetnek meg egy olyan erős haderő nélkül, amely biztosítja az idegen földeket elfoglaló telepeseink biztonságát. A mi seregünk az egyik legerősebb és legjobban felszerelt katonaság a világon - ugyanis a mindenütt befolyásos cionista lobbik eredményesen sajtolják ki a katonai és egyéb segélyeket a holovallás révén sarokba szorított amerikaiaktól és európaiaktól. Mármost, ha nem lenne ez a kiválóan felszerelt fegyveres erő, akkor nem lettünk volna képesek leverni a palesztinok újabb és újabb lázadásait. Itt nem segít semmi, csakis a nyers erő. Ki a fenét érdekel, hogy ezt a hatalmas katonai erőt fegyveres felkelők, netán polgári személyek, esetleg nők, öregek és gyerekek ellen vetjük be? Csakis az számít, hogy lássa az uralmunk alatt élő meghódított nép: semmiféle esélyük nincsen arra, hogy megszabaduljanak tőlünk, és kivívják a szabadságukat. A palesztinoknak meg kell érteniük, hogy ha egyáltalán életben akarnak maradni, meg kell hajolniuk az akaratunk előtt, és azt kell tenniük, amit mi parancsolunk nekik!<br />Napjaink imperialistái számára nélkülözhetetlen eszköz továbbá a média. Legalább olyan fontos, mint a hadsereg. A tömegtájékoztatási eszközök révén ugyanis háborúkat lehet megnyerni illetve elveszíteni. A világ legbefolyásosabb médiumai hála Istennek a kezünkben vannak, így azután sikerrel tudjuk elhitetni az emberiség jelentős részével, hogy nekünk, a gyarmatosítóknak milyen borzalmas veszteségeink vannak, míg a leigázott bennszülöttek sokkal több áldozatáról természetesen hallgatunk. Úgy tüntetjük föl magunkat a sajtóorgánumok, valamint a filmek, könyvek révén, mint akik civilizált, tisztességes, becsületes, békés emberek, ellenfeleinket ezzel szemben barbároknak, vadaknak, terroristáknak, bűnözőknek állítjuk be. Mi, a gyarmatosítók, akik elűztük az itt élő népet az otthonaiból, mi vagyunk az angyalok, ők pedig, akiket megfosztottunk a hazájuktól, valóságos ördögök. Megmondom őszintén, én magam is csodálom, hogy a világ közvéleményének nagyobbik része hisz nekünk. De ez legyen az ő bajuk. Döbbenetes, de még azt is sikerül elérnünk, hogy sokan ellenségeinket, a palesztinokat hibáztatják azért is, mert mi legyilkoljuk az ő gyerekeiket.<br />Az se semmi, amikor elhiszik, hogy a mi katonáink mind hősök, az ő katonáik pedig mind bűnözők. Ilyenkor jót röhögünk magunkban, látva az elképesztő emberi butaságot és hiszékenységet. De ha egyszer a mi javunkra válik az amerikaiak és európaiak hülyesége, akkor mit csináljunk? Aki erősebb, okosabb, az orránál fogva vezeti és saját érdekei szerint irányítja a gyengébb és butább embereket. Ez az élet törvénye ősidők óta, még akkor is, ha hasonló gondolatokat Adolf Hitler is papírra vetett a Mein Kampfban. De őt most hagyjuk. (Ha ő nem lett volna, most nem volnánk ilyen jó helyzetben, de erről inkább nem mondanék többet.)<br />Megölni az ellenséget, kínozni azokat, akik fogságba esnek közülük, megszállni a hazájukat, elvenni földjeiket, házaikat és ingóságaikat, a világ előtt békésnek, angyalnak mutatkozni, a leigázottakat pedig a legrosszabb színekben lefesteni - mindez nélkülözhetetlen, ha az uralmunkat fenn akarjuk tartani fölöttük. Másvalamire is szükség van azonban mindezeken kívül. Éspedig arra, hogy megalázzuk a fennhatóságunk alatt élőket. Hogyan? Hát például úgy, hogy aki ellenállni merészel, azt a családja szeme láttára végezzük ki, és még a holtestét is elvisszük, hogy soha ne temethessék el. Ez lényegesen többet ér, mintha csak szimplán megölnénk.<br />Nem elég megverni egy ellenálló palesztint, de célszerű előtte meztelenre vetkőztetni, és szexuálisan is megalázni, mert akkor megtörik a lelke, és kívánni fogja a halált. Vagy ha a megkínzott szeme láttára megbecstelenítik a katonák a feleségét vagy a lányát, egészen biztosan össze fog omlani. Az amerikaiak Irakban nem véletlenül tanulták el tőlünk ezt a fajta gerinctörő, lélekgyilkos stratégiát. Ami egészen biztosan eredményes. Egyébként meg tudnunk kell nagylelkűnek is lenni. Mert ha például egy alattvalónk engedelmeskedik nekünk, akkor részleges szabadságot biztosítunk a számára, és még valamilyen rosszul fizetett munkához is juthat. De aki ellenáll, annak nincsen kegyelem.<br />A leigázott népnek meg kell értenie: helyzete reménytelen, semmiféle lázadás nem vezethet eredményre. De ha mondjuk mégis a kétségbeesésbe taszított benszülöttek végső elkeseredésükben felkelnek ellenünk, akkor szó sem lehet engedményekről. Kegyetlenül visszavágunk. Persze, hogy kollektív büntetést alkalmazunk. Bezárjuk iskoláikat, felégetjük földjeiket, lezárjuk a településeiket, leromboljuk házaikat, vezetőiket börtönbe csukjuk, rendkívüli állapotot vezetünk be, megfosztjuk őket a tiszta víztől, kiirtjuk erdőiket, megfosztjuk őket az elektromos energiától, és gondoskodunk arról, hogy az alapvető árucikkekhez se jussanak hozzá. És ha szükséges, akkor a legpusztítóbb fegyvereket is bevetjük ellenük: F15-ös, F16-os harci gépeinket, Apache helikoptereinket, félelmetes, távirányítású rakétáinkat, foszforbombáinkat és a többi borzalmas harci eszközeinket.<br />Ha egy nép fölött uralkodni akarunk, akkor meg kell törni lelki tartását, ehhez pedig át kell írni a múltját, vallásos és nemzeti szimbólumait gúny tárgyává kell tenni, és üldözni kell. Izraelben igen sok mecsetet romboltunk le, de egyébként elárulom, hogy számos keresztény templomot is a földdel tettünk egyenlővé. A bennszülötteknek meg kell érteniük: az Isten sem fog a segítségükre sietni! De még olyan apróságok is számítanak, hogy például a megszállt területeken élő palesztinok részére kiadott személyi igazolványokban a nemzetisége rovatban a "meghatározhatatlan" kifejezés áll. De elégetjük a zászlóikat, ledöntjük műemlékeiket, eltüntetjük temetőiket, betiltjuk azokat a könyveiket, amelyek a nemzeti öntudatot erősítenék, és igyekszünk meghamisítani a történelmet, amit gyermekeik az iskolában tanulnak. Vallási elöljáróikat "fanatikusoknak", értelmiségi vezetőiket "militánsaknak" nevezzük.<br />Azt kell érezniük életük minden egyes percében, hogy csapdába estek, és nincsen hová menekülniük! Igenis, érezzék magukat úgy, mint a sarokba szorított patkány, vagy mint a vadász hálójából szabadulni képtelen vadállat! Terrorizálni kell őket! Ultimátumokkal kell bombázni őket! Előbb-utóbb bele fognak törődni a sorsukba, mert élni akarnak, akármilyen nyomorult, rabszolgalétet is biztosítunk nekik. És alapvető még, amit a régi rómaiak is olyan jól tudtak: egymás ellen kell kijátszani azokat, akik felett uralkodni akarunk! Mindig lesznek a leigázott nép soraiban gyenge, pénzen megvásárolható emberek, (minél gyengébb a nemzeti tudat, illetve a vallás befolyása a soraikban, annál több a jellemtelen, gerinctelen bennszülött, illetve olyanok, akik buták, és ezért könnyen befolyásolhatók.)<br />Tény azonban, hogy az iszlám erőt ad nekik: a kereszténység már nem gond a számunkra, de bevallom, Mohamed hitével meggyűlt a bajunk. Ezekből az emberekből hozzuk létre a nekünk dolgozó, és parancsainknak feltétlenül engedelmeskedő politikai-gazdasági "elitet", amelynek tagjai - a mi kegyünknek köszönhetően - magas életszínvonalon élhetnek. Találunk olyan erkölcstelen, aljas alakokat is, akiket rá tudunk venni arra, hogy honfitársaik ellen kémkedjenek a javunkra. Ezeket az árulókat aztán hadd fedjék fel, csukják be ők maguk, sőt az se baj, ha kivégzik őket, mert akkor a világ látni fogja, micsoda alávaló, szemét népség is ez! Akkor nem fognak könnyet hullajtani értük sohasem. Íme tehát a győztes hódító stratégia: nyers erővel megfélemlíteni, lélekben megtörni, a végső kétségbeesésbe és reménytelenségbe hajszolni a benszülött népet, miközben a világot a média segítségével meg kell győzni arról, hogy mi, a gyarmatosítók vagyunk az ártatlan áldozatok, akiket pedig leigáztunk, vad, barbár, bűnöző népség, amely nem érdemel könyörületet.

• Esetleg valami saját

  kárászos, 2010-07-21 19:00:59 Válasz
  Esetleg valami saját gondolat? Vagy olyan nincs,csak antiszemita pufogtatások?Mi lenne ha vitáznál is és nemcsak ilyen mocsokkal okádnád tele ezt az oldalt?Valami őszinte saját! megnyilatkozás,amivel lehet mit kezdeni de az ilyen százszor kiokádott és visszanyelt handabanda még arra sem érdemes,hogy vitázzanak rajta.<br />Szóval ha van saját gondolat,hát uccu neki vitázzunk,ha meg csak ezek a baromságok vannak a tarsolyodban,azt tartsd meg magadnak.<br /><br />Tisztelettel.

• Hamasz ? há mássz el innen

  törpeharcsa, 2010-07-21 21:39:34 Válasz
  Hamasz ? há mássz el innen ilyen ostobaságokkal! Ha sok időd van, inkább dolgozz egy kicsit, vagy foglalkozz a családoddal, ha van és akkor talán nem bonyolódsz bele ennyi ostobaságba. Egyébként ollózni tudsz, de csatlakozok a Kárászoshoz: valami saját gondolat?

• Czike László A

  hamasz, 2010-07-21 01:09:34 Válasz
  Czike László<br /> <br /> <br /> A szabadkőművesség és a francia forradalom<br /> <br />A szabadkőműves jelmondat – „Ordo ab Chao”, azaz Káoszból Rend – sokak szerint a kőművesség azon törekvésére utal, hogy meg teremtse a tudás rendjét (a „tudásalapú társadalmat”), azaz lét rehozza az Új Világrendet (értsd: az egységes világállamot). Epperson magyarázata szerint azonban a jelmondat valójában azt jelenti, hogy „Isten ’káoszát’ Lucifer ’rendje’ fogja felváltani”. Texe Marrs sokkal világibb alapokra helyezi magyarázatát, szerin te az „Ordo ab Chao” jelmondat az „Illuminátusok Titkos Tana”, mely a Hegel-féle „a krízis esélyhez juttat” elvén alapszik. Marrs ál lítja: „káosz megteremtésén munkálkodnak, hogy kihasználhas­sák a zűrzavar miatt feldühödött és frusztrált emberek kétségbe esett vágyakozását a rend után.”<br /> <br />Az amerikai forradalom: „a főpróba”<br />Ahogy Amerika nőtt, úgy terjeszkedett az angol szabadkőműves ség is. 1717. június 24-ikén Londonban szabadkőműves központ lé te sült: négy páholy egyesült az Angliai Nagypáholyban (Grand Lod ge of England), melyet a Világ Nagy Anyapáholyának (Mot her Grand Lodge of the World) is elneveztek. „A londoni Anyapá­holy bá to rí tásával az amerikai gyarmatok szabadkőműves páho lyai meg kezdték a brit uralom elleni összeesküvést és a lázítást” – ír ta Icke. Számos hiteles forrás szerint George Washing ton, Tho mas J e f fer son, Alexander Hamilton, James Madison, Ethan Allen, Henry Knox, Patrick Henry, John Hancock, Paul Reve­re és John Marshall is mind az amerikai kőművesek közé tartoz tak. George Washington 20 évesen lett szabadkőműves. Benja min Frank lin 1734-ben a Philadelphiai Páholy nagy mes tere lett. LaVon P. Linn ezredes, szabadkőműves író feljegyzé se i szerint a Kon tinentális Hadsereg kb. tizennégyezer tisztje kö zül 2018 volt szabadkőműves, összesen 218 páholy tagjaként.<br /> <br />A. Ralph Epperson arra a következtetésre jutott, hogy kőműve sek irányították az amerikai forradalmat, William Bramley pedig meg jegyezte: „Nyilvánvalóan valami mélyebb tényező hajtotta a for ra da lom ügyét: a lázadók célja egy teljesen új társadalmi rend létre hozása volt. Az amerikai forradalom és függetlenségi háború híres sze­replőinek listája szinte meg egyezik az amerikai gyarmatok sza badkőművességének listájával.” A legtöbb hazafi egyáltalán nem vette észre ezt a mögöttes mani pu lációt. „Kevés ember (vagy talán senki sem) tudott a ’tervről’, a mibe csak a szabadkőművesség ve ze tői voltak beavatva” – jegyezte meg Still. A legtöbbjük azt hitte: egy szerűen a függetlenség ügyéért harcol egy zsarnokkal szem ben. Számukra (a kárcsak a mai tagság nagy része számára) a kő művesség csupán olyan testvériségként jelent meg, amely a tár sa sá gi életben való helytállást segítette, és közösséget teremtett a ta gok számára.”<br /> <br />A szabadkőműveseknek az amerikai forradalomban játszott szere pére további bizonyítékot találunk, ha megvizsgáljuk az egydollá ros bankjegyet – George Washingtonnal az előoldalán és kőműves jelképekkel a hátoldalán. Láthatunk egy piramist, s annak hiány zó sisakköve helyén a „Mindent Látó Szemet”: mindkettő jelentő ségteljes és régi keletű kőműves szimbólum. Van rajta két latin mondat is: „Annuit Coeptis” (Segítette indulásunkat) és „No vus Ordo Seclorum" (Új Világi Rend).<br /> <br />Charles Thompson, az E gyesült Államok címerének tervezője sza badkőműves volt, emellett tagja a Benjamin Franklin-féle Ameri ka i Filozófiai Társaságnak. Gardner szerint: „A címer jegyei köz vetlen kapcsolatban állnak az alkimista hagyományokkal, és az ősi egyiptomi gyógyászat jelképrendszeréből származnak. A sas, az olajág, a nyilak és az ötágú csillagok mind egy-egy ellentétpár – jó és rossz, férfi és nő, béke és háború, sötétség és világosság – okkult szimbólumai. Hátlapján (amint az egydolláros bankjegyen) a katolikus egyház által eltaszított, illegalitásba kényszerített, el vesztett Régi Bölcsességet szimbolizáló csonka piramis található. Ám efölött ott vannak az örök remény sugarai, amelyek a francia for radalom alatt széles körben használt szimbólumot, a ’min dent látó szemet’ fonják körbe”. Mindezen tények alapján George Was hington 1782-es kijelentésében joggal ismerhette el az il lu mi ni zált szabadkőművesek befolyását a korai Egyesült Államokban. A Füg getlenségi Nyilatkozat 56 aláírója közül csupán egy nem volt szabadkőműves; - meg az, aki a Nyilatkozatot megfogalmazta…<br /> <br />Az összeesküvésekkel foglalkozó számos író úgy látja, hogy a vi lág eseményeit régóta egy bizonyos titkos társaság, mégpe dig az Illuminátusok irányítják a színfalak mögül. E csoport elég hatalommal és elhivatottsággal rendelkezett ahhoz, hogy még a szabadkőművesek közé is beszivárogjon, és átvegye vezetésüket.<br />Az Illuminátusok eredete és céljai<br />Bár az Illuminátusok nézeteit egészen a legelső, állítólag ezoteri kus tudással rendelkező szektákig vezethetjük vissza, a Rend elő ször 1776-ban került a nyilvánosság elé. Május elsején – e napot hosszú idő óta megünneplik a kommunisták, akik az Illuminátus doktrínára alapozták a filozófiájukat – Adam Weishaupt megala kí totta a bajor Illuminátusok csoportját. Weishaupt a bajorországi Ingolstadti Egyetem egyházjogi professzora volt, aki előbb áttért a katolikus vallásra, mi több, jezsuita szerzetes lett; - majd már a fi nanszí rozói kívánságára, kilépett a Katolikus Egyházból, hogy megszervez ze az Illuminátusokat, melyet azután már a nemzetkö zi bankárok finanszíroztak. Még 1770-ben az újonnan megalakult Rothschild-ház felbérelte őt, hogy vizsgálja felül és modernizálja a cionizmus elavult jegyzőkönyveit, amelyet kezdettől fogva „a Sátán Zsinagógájá”-nak szántak. Amint Jézus Krisztus megnevezte őket: „azok, akik zsidóknak vallják magukat, de nem azok, ha nem a Sátán Zsinagógája”. Lásd: Jelenések Könyve (angol ból: az Apokalipszis Kinyilatkoztatása) 2:9. Weishaupt ‘a feladatát’ te hát 1776. május elsejére fejezte be. Mestertervében előírta az összes létező kormányzatok és egyházak elpusztítását.<br /> <br />Vajon miért választották a világ-összeesküvők az “Illuminátusok” elnevezést sátáni szervezetük számára? Weishaupt maga mondta, hogy ez a szó Lucifertől származik s a jelentése: “a fény őrzői”...<br />Weishaupt bizonyos történeti leírások szerint a maga termesztette ma rihuána hatása alatt „világosodott meg”. 1777-ben München ben csatlakozott a Kőműves Rend Segítő Teodor Páholyához, s ez zel összeolvasztotta saját illuminizmusát a szabadkőművességgel. Mirabeau (kinek nevét egy veszélyes kanyar is őrzi a montecarlói Forma 1-es autóverseny-pályán), francia forradalmi vezető és illu minátus írta emlékirataiban: „a müncheni Theodore de Bon Conse il páholy, hol néhány embernek helyén volt az esze és a szíve, úgy döntött, hogy ágába beolt egy másik titkos szövetséget, melynek az Illuminátusok Rendje nevet adták. A csoportot a Jézus Társasága – a jezsuiták – mintájára formálták, miközben azzal homlokegyenest ellen kező nézeteket vallottak”. Ekkor ötvöződtek tehát a szabad kő művesség antiklerikális nézetei a törvényesen fennálló kormány za ti rendszerek elleni állásfoglalással. Mirabeau és az Illuminátu sok ebben a szabadkőműves páholyban pontosan azt a progra mot dolgozták ki, ami 12 évvel később (1789) Franciaország alkotmányozó nemzetgyűlése elé került javaslat formájában.<br /> <br />Webster szerint „a Nemzetgyűlés összes forradalmára harmadik fo kozatú beavatottja volt” az illuminizált kőművességnek, s köztük voltak a forradalmi vezetők, így az orleans-i herceg, Valance, La fayette, Mirabeau, Garat, Rabaud, Marat, Robespierre, Dan ton és Desmoulins is. Honoré-Gabriel Riquetti, azaz Mirabeau grófja oly’ elveket tett magáévá, melyek megegyeztek Weishaupt, a bajor illuminizált kőművesség alapítójának eszméivel. Szemé lyes írásaiban Mirabeau mindenféle rend, törvény és hatalom el tör lésére szólított fel, hogy „anarchiát teremtsünk a nép körében”. Kijelentette, hogy „népuralmat” és „alacsonyabb adókat” (mintha csak a mostani ígérgetőinket hallanánk, így a választások előtt! – Cz. L.) kell ígérni a népnek, ám valódi hatalmat sohasem sza bad a kezébe adni, „mert a nép törvényhozóként nagyon veszélyes, mint hogy csak a saját élvezeteinek megfelelő törvényeket hoz”. A pap sá got „a vallás kigúnyolásával” kívánta tönkretenni. Mirabeau a következő kijelentéssel zárta tirádáit: „Mit számít az eszköz, ha egyszer elérünk a célhoz?” Ugyanezt „a cél szentesíti az esz közt” filozófiát prédikálta mindenki: Weishaupttól, Leninen át, Hitlerig… <br /> <br />Mivel (Nagy)Britannia és Franciaország volt a két legerősebb világ-hatalom a XVIII. század végén, Adam Weishaupt úgy igazgatta az Illuminátusokat: szítsanak gyarmati háborúkat - beleértve az Amerikai Függetlenségi Háborút is -, hogy meggyengítsék a Brit Birodalmat. Felkészítették őket a „Nagy Francia Forradalom” megszervezésére is, hogy lerombolják a Francia Birodalmat. A tervek - minden óvó figyelmeztetés ellenére - menetrendszerűen megvalósultak…<br /> <br />Weishaupt a Francia Forradalom kezdetét 1789-re tűzte ki. Azon ban 1784-ben, igazi vis majorként, egy a Bajor Kormányzat birto ká ba ke rült bizonyíték igazolta az Illuminátusok létezését. Egy né met író, akit Zwacknak hívtak, kiadott egy könyvet, amely teljes e gé szében tartalmazta az Illuminátusok történetét és Weishaupt terveit. Könyve egyik kópiáját elküldték a francia illuminátu sok nak, akiket Robespierre irányított, akit Adam Weishaupt küldött a Francia Forradalom szítására, kirobbantására. A küldöncöt egy villámcsapás terítette le és ölte meg, amint épp úton volt Német or szágból Franciaországba. A rendőrség megtalálta a felforgató do ku­mentumokat a halottnál, és átadta azokat a megfelelő ható sá goknak. <br /> <br />Az összeesküvés gondos tanulmányozása után a Bajor Kormány zat utasította a rendőrséget, tartson razziát Weishaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyai helyiségeiben, és a befolyásos összekötők otthonaiban. Ilyenformán az összes felfedett járulékos bizonyíték meggyőzte a hatóságokat, hogy a dokumentumok hite les má so latok egy összeesküvésről, melyet az Illuminátusok terve zett háborúk és forradalmak szítására alapítottak. Így 1785-ben a Ba jor Kormányzat törvényen kívül helyezte az Illuminátusokat, és bezáratta a Grand Orient páholyokat, majd 1786-ban nyilvános ságra hoz ták az összeesküvés minden részletét, a következő angol címmel: „Az Illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai”. Az összeesküvésről szóló teljes iratanyag kópiáit elküld ték Európa és az Egyház minden vezetőjének. Ám az Illuminátu sok hatalma ekkorra már olyan nagy volt, hogy a figyelmezte tést az érintettek figyelmen kívül hagyták. Mindamellett az Illuminátu sok „piszkossá” váltak, és földalatti mozgalommá alakultak.<br /> <br />Miután az Illuminátusokkal kapcsolatos figyelmeztetés eredmény telen maradt; ki is tört 1789-ben a Francia Forradalom, amint azt Weishaupt ‘menetrendszerűen’ eltervezte. Sorban figyelmeztették a fenyegető veszélyre, s riasztották a többi kormányzatokat, John Robison 1789-ben publikálta könyvét: „Bizonyíték valamennyi kormányzat és egyház elpusztítására szőtt összeesküvésről” címmel. De óvó figyelmeztetését szintén csak semmibe vették...<br /> <br />A francia forradalom<br />Az amerikai „főpróba” fergeteges sikere után jöhetett az „előadás”. A francia forradalom – mely 1787 és 1799 között teljesen szétdúl ta Franciaországot – célja XVI. Lajos dekadens monarchiájának a megdöntése volt. Bár a közhiedelem szerint a forradalom az éle lem hiány és a kormányzati képviselet hiánya miatti népfelkelésből indult, a korabeli feljegyzések világosan mutatják, hogy valójában a francia szabadkőművesség csoportjai és a német Illuminátu sok szították. Webster, a titkos társaságokat kutató írónő ezt írta 1924-ben: „A kőművesek a hírhedt Orleans-i Fülöp – akinek az é desanyja bi zonyos leírások szerint egy boszorkány volt (bátorság, kedves olvasóm, bátorság; lassanként talán „érthetővé” válik, mi ért is maradt ki a modernkori Európai Únió közös alkotmányából a keresztény gyökerekre való utalás!), s aki a forradalom tető pont ján történt visszavonulásáig a Grand Orient nagymestere is volt; Cz. L.) - vezetésével indították el a forradalmat”. Bramley pedig így írt: „a nagy francia forradalom lázadóinak egyik vezére a har ma dik orleans-i herceg volt. Lafayette márki, akit George Washington a vatott be a kőműves testvériségbe, szintén fontos szerepet játszott a francia forradalomban. A Jakobinus Klubot, mely a francia forra dalmi mozgalom radikális magja volt, kiemelkedő szabadkőműve sek alapították.”<br /> <br />Orleans-i Fülöp 1789-ben felvásárolta az összes gabonát, s egyré szét eladta külföldön, másik részét elrejtette, hogy ezzel éhínséget okozzon a köznép köreiben. A kortárs Galart de Montjoie szinte kizárólag az orleans-i hercegre hárította a felelősséget a forradalo mért, és hozzátette: „őt is ugyanaz a láthatatlan kéz mozgatta, ami – úgy tűnik – forradalmunk valamennyi eseményét előidézte, hogy egy számunkra jelenleg láthatatlan cél felé vezessen bennünket.”<br /> <br />Webster mindehhez rengeteg kortárs írás tanulmányozása alapján hozzáfűzte: „Ha azt állítjuk, hogy a francia forradalmat a sza bad kőmű ves páholyokban készítették elő – márpedig igen sok francia kőmű ves dicsekedett ezzel -, akkor úgy kell pontosítanunk, hogy a forradalmat az illuminizált szabadkőművesség idézte elő. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a forradalom dicsőségét zengő kőmű ve sek mind illuminizált kőművesek, azon hagyomány örökösei, ame lyet a francia páholyokba ’a jakobinusok pátriárkájának’, Weisha uptnak a tanítványai vezettek be 1787-ben." <br /> <br />A szabadkőműves és rózsakeresztes Giuseppe Balsamo - a zsidó Kab bala szakértője, aki Cagliostro néven XVI. Lajos udvari va rázs ló jaként vált ismertté - leírta, hogyan épültek be az évek fo lya mán a német Illuminátusok a francia szabadkőműves páho lyok ba, és hozzátette: „1789 márciusára a Grand Orient által irá nyított 266 páholy mindegyike ’illuminizálódott’, méghozzá anélkül, hogy tagjaik tisztában lettek volna vele, mivel a szabadkőművesek nek általában nem mondták meg a szekta nevét, mely átadta nekik rejtélyes titkait. Csupán nagyon kevesen voltak ténylegesen bea vat va ebbe a titokba”.<br /> <br />Az illuminizált káosz és a guillotineizált patakvér<br />Az 1789. júliusi Nagy Riadalomban a párizsi tömeg megrohamozta a király elsőszámú börtönét, a Bastille-t. Csak 7, nagyrészt elme háborodott rabot szabadítottak ki, viszont fegyverre és puskapor ra tettek szert, amire „nagy szükségük” volt. A hivatalos történetí rás állításával ellentétben – mert azóta is, folyamatosan Illuminá tu­sok írják nekünk a hamis történelmet! – Cz. L. – ez a táma dás nem a leigázott tömeg spontán akciója volt. „Olyan sok szakte kin tély megerősítette már a tényt, hogy 1789-ben a forradalom ve ze tői szándékosan csalogattak Párizsba dél-franciaországi bandi tá kat, és fizetésért alkalmazták őket, hogy hosszabban idézni lehe tetlen lenne. Más szóval, a felbérelt bűnözők csoportjainak beveté se megcáfolja az elméletet, hogy a forradalom a néptömegek elfojt hatatlan felkelése volt.” – írta Webster. Közben a titkos társaságok lovasfutárai településről településre jártak és figyelmeztették a pa rasztokat, hogy nemzetellenes összeesküvők bújtak el a neme sek kastélyaiban és birtokain. Azt is mondták nekik, hogy a király pa rancsba adta: a parasztok támadják meg ezeket. A káosz és az erő szak gyorsan elterjedt, mindenki forradalomnak nevezte s üd vözölte. „A francia forradalomban történt meg először, hogy szisz tematikusan kreáltak sérelmeket azért, hogy aztán kihasználhas sák őket.” – kommentálta Still. Az efféle kihasználást a szabadkő mű ve sek már rég, 1772-ben elkezdték, amikorra Franciaor szág ban 104 páhollyal megvetette lábát a Grand Orient. A páho lyok száma a forradalom idejére 2000-re nőtt, és a páholytagok kö zül 447-en vettek részt a 605 tagú rendi gyűlésen. Számos ku tató szerint az Illuminátusok beszivárgása a szabadkőművesek közé a Grand Orient páholyokból indult el.<br /> <br />Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, megijedve az egyre jobban ter je dő pusztítástól, 1789-ben gyorsan elfogadta az Emberi és Pol gári Jogok Deklarációját, mely a szabadságot, az egyenlőséget, a (privatizált, lopott vagy rabolt, állami?! – Cz. L.) tulajdon elide ge nít hetetlenségét, és az elnyomás ellen való lázadás jogát hirdette – amelyek pedig a szabadkőművesség alapvető régi elvei.<br /> <br />Amikor a király megtagadta a Nyilatkozat aláírását, a párizsi tö meg egy része Versailles-ba vonult, és Párizsba vitte XVI. Lajost, ahol a Nem zetgyűlés folyamatosan új törvényeket és irányelveket dolgozott ki. Ezek közül az egyik az volt, hogy vegyék állami tu lajdonba a Római Katolikus Egyház vagyonát, és abból fizes sék ki a felgyűlt államadósságot (jaj, csak nehogy aktuális fel vi lágo sult kor má nyaink kapva kapjanak az ötleten! – Cz. L.). Ez a terv éket vert a köznép és a papság közé, mindkét oldalon fokozva az ellenséges indulatokat. Eközben a franciaországi helyzettől fel bátorodva, más országokban is – Ausztria, Belgium, Itália, Svájc, Po­roszország - kőműves alapokon nyugvó forradalmi csoportok a la kultak. A feszültség a környező országok és Franciaország kö zött 1792-ig egyre növekedett, amikor Franciaország hadat üzent Auszt riának és Poroszországnak. Franciaország, egyszerre találva szembe magát egy háborúval és egy forradalommal, a diktatórikus rémálomba süllyedt. Ez időszakban XVI. Lajost, Marie-Antoinette-et és még sok ezer, többségében arisztokrata személyt kivégeztek. De a guillotine-t, vagy a másfajta halált a forradalom vezetői sem kerülhették el, az iszonyatos vérfürdő végül velük is végzett…<br /> <br />„A Konvent, a klubok és a Forradalmi Törvényszék mögött ott volt a mindent irányító legtitkosabb szövetség, az az ok kult és szörnyű hatalom, mely rabszolgájává tette a Kon ven tet, és amely az Illuminátusok legmagasabb fokú beavatott jaiból tevődött össze.” – jegyezte meg Webster. A téma kimerítő tanulmányozása után Epperson is erre a megállapításra ju tott: „a lát hatatlan kéz, amely az egész francia forra dal mat irá nyí tot ta, az Illuminátusok szervezete volt, mely an nak ellenére, hogy még csak 13 éve létezett, elég erős volt ahhoz, hogy a vi lág egyik jelentős országában forradalmat idézzen elő”.<br /> <br />A háborúk, a felkelések és a puccsok addig folytatódtak Francia or szágban, amíg egy fiatal tábornok, Bonaparte Napóleon 1799 ben teljhatalomra tett szert. Saját rémuralmát – mely messze alul múlta a monarchia korábbi állapotait – ugyan még évekig gyako rolta Európában, de kijelentette: „a forradalomnak vége”. Fran ciaország romokban hevert. Százezrek haltak meg az éhínség, a há ború, az erőszak s a guillotine miatt. Gyakorlatilag összeomlott a monarchia és az elpusztíthatatlannak hitt Egyház hatalma.<br /> <br />Íme a Nagy Francia Forradalom a maga teljességében, mint az em beri elme felvilágosodásának, sőt, mi több, „megvilágoso dásá nak” (lásd még: „ma ga termesztette marihuána” – Cz. L.) hajnala, amint a tinédzserek állami tankönyvei és a felnőttek képeskönyvei azt bemutatják, s mint ahogy a liberalizmus, az istentagadás és a „köztársaság” mai apostolai azt ma is folyamatosan újraálmodják.<br /> <br />Felhasznált irodalom – a szövegben említetteken túlmenően – Jim Marrs: Titkos uralom (KAPU – 2003.), valamint Myron Fagan: The Illuminati című könyve.<br /> <br />Vác, 2006. február 18.<br /> <br /> <br /> Czike László <br /> <br /> <br />

• Ki az a czikelászló! Valami

  törpeharcsa, 2010-07-21 21:41:46 Válasz
  Ki az a czikelászló! Valami híres niemand?

• Egy hatvan éves közgazdász.

  Anonymous, 2010-07-22 08:09:51 Válasz
  Egy hatvan éves közgazdász. Több állami cégnél dolgozott. Többek közt szélsőséges lapoknál (pl. Nemzetőr) ténykedett. Nem hinném, hogy érdemes lenne vele foglalkoznunk.

• (Nincs cím)

  hamasz, 2010-07-21 01:27:17 Válasz
  A<br />ZSIDÓK TÖRTÉNETE<br />A B IBLIA BEFEJEZÉSÉTŐL<br />A JELENKORIG.<br />FÜGGELÉKÜL:<br />A KÉT EZREDÉVEN ÁT FEJLŐDÖTT ZSIDÓ IRODALOM TÖRTÉNETNEK<br />KOR- ÉS SZAKMASZERINTI ÁTTEKINTÉSE.<br />SEGÉDKÖNYV A KÖZÉP TANODÁK, POLGÁRI; ISKOLÁK. CSALÁDI ÉS<br />TANODAI KÖNYVTÁRAK SZÁMÁRA.<br />ÍRTA:<br />Dr. Kohut Sándor<br />Nagyvárad<br />Laszky Ármin<br />1881<br />E L Ő S Z Ó .<br />Midőn jelen művemet a t. cz. izr. hitközségi elöljárók,<br />illetve hitoktatók és tanodái igazgatóságok becses figyelmébe<br />ajánlani bátorkodnám, fölöslegesnek látszik előttem könyvem<br />szükséges voltának igazolását vajmi nagy szóbőséggel<br />bebizonyítani. Egy ilynemű segédkönyv égető szükségét érzik<br />egyaránt a hitoktatók úgy, mint a tanulók, amazok,<br />mert teljes tudatában vannak annak, mily óriási feladat:<br />az aránylag oly szűk időmértéken belől, minő a hitoktatásra<br />van kitűzve, a zsidók történetének és irodalmi termékeinek<br />alapos megismertetése és feldolgozása: emezek, a tanulók<br />ugyanis, még jobban epedeznek egy alkalmas kézikönyv<br />után, mely legalább annyiban szolgálna az amúgy is túlságosan<br />megterhelt emlékerejöknek segédeszközül, hogy az<br />élő előadásban hallottaknak kényelmes és mégis maradandó<br />szellemi elsajátítását közvetítené.<br />Valóban nem gáncsolási és becsmérlési viszketegből,<br />hanem több évi tapasztalat alapján őszinte meggyőződésből<br />merem állítani, hogy előmunkálataim, a mennyiben honi<br />nyelvünkön napvilággá bocsáttattak, a kezdeményezést illető<br />minden érdemelismerés mellett legyen mondva, a két irányban<br />jelzett szükségletnek nem felelnek meg, legyen az az<br />aphoristikus rövidség okozta hézagosság − legyen az a<br />történeti helytelenségek, legyen az végre az irályi gyarlóságok<br />miatt. Ε hiányok élénken emlékeztetnek bennünket a<br />német közmondásra: „a jobb ellenség a jónak.” Tán nem<br />IV.<br />tétik fel az írás ama vigaszát: „Íme nem szunyadozik..<br />nem alszik Izrael Őrzője!”<br />Mindezen még távolról sem kimerített, alig hogy körvonalozott<br />történeti tanulságnak intra muros et extra való<br />megszívelése az első erélyes lépés lenne az antisemitismus<br />előidézte fajgyűlölet által mindinkább elmérgesedni készülő<br />társadalmi kórság orvoslására. Ha e segédkönyvnek sikerül<br />ez orvosláshoz csak egy szerrel is hozzájárulni, akkor ez<br />lesz a szerző legszebb jutalma!<br />Pécsett, 1881. július 20-án.<br />Dr. Kohut Sándor<br />főrabbi.<br />ELSŐ RÉSZ.<br />ELSŐ KORSZAK.<br />A babyloni fogságtól a második templom lerombolásáig.<br />(586. köz. idő szám. el. − 70. kör. id. sz. ut.)<br />I. FEJEZET.<br />A zsidók idegen származású királyok uralma alatt.<br />1. §. a) A macedoni uralom alatt<br />„Lássátok immár hogy én, egyedül én vagyok és nincs kívülem<br />más Isten, én ölök, én elevenítek, én sebzek és gyógyítok.”<br />(Mózes 5-ik k. 32, 39.) Dicsőült Mózes tanítónk ezzel<br />az igével vett búcsút Izrael népétől és ezen beköszöntéssel<br />lehet elkezdeni a biblia utáni korszak leírását. Juda birodalmának<br />a számos bűnei miatt megrozzant állami életét megölte<br />az Úr Isten, de alig ötven év után, hogy Nebukadnezar<br />Judäa lakosságát a nagy babyloni birodalom részeibe ülteté,<br />új életre támasztá az atyailag népünk fölött őrködő isteni<br />Gondviselés. Egy félszázad alatt (586-536.) kiheverte Judäa<br />a rámért nagy csapások fájdalmait, kigyógyult vérző sebeiből,<br />hogy ezentúl” új s z e l l emi életre ébredjen. A csúnya<br />szenyfolt, mely egyéni és állami életét befertőzteté, ugyanis<br />a bálványimádás, mint valami varázsütésre eltűnt külalakjáról<br />és élete belszervezetéből. Mit annyi próféta, akkor,<br />midőn még az ország állami függetlenséggel s szabad saját<br />talajjal bírt, minden tüzes beszéd lángnyelvével sem volt képes<br />elérni Judaanál, azt a babyloni fogság sanyarú életiskolája<br />megszerezte: az egyistenség tiszta fogalmának elsajátítását]<br />á vallásos érzület bensőségét. Míg a babyloni fogságban élő<br />2<br />próféták, Jeremiás Egyptomban, Ezekiél Babyloniában és<br />sok egyéb ismeretlen próféta − így még a hatalmas szózatától<br />méltán 2-ik Ezsájásnak nevezett nagy ismeretlen,<br />névtelen próféta − a bálványimádás rut fekélyeit szüntelen<br />ostorozzák, addig a b. fogság utáni időben élő három utolsó<br />próféta: Haggai, Zecharja és Malekias a bálványimádás<br />ostorozását nem találják többé szükségesnek, mert a b. fogság<br />tüzes kemenczéjében Judäa ezen szörnyű bün salakjaiból<br />teljesen kitisztult. Azért is könnyen érthető, hogy a<br />méd-perzsa birodalom összerombolója C y r u s engedélye következtében<br />536-ban az új hazájukba visszatért és 458-ban<br />Ezra − a második Mózes − vezérlete alatt másodízben<br />Palaesztinába vonuló zsidó gyarmat ez utóbbi jeles írástudósnak<br />és Nehemiásnak − 1-ső Artaxerxes perzsa király pohárnokának<br />− áldásos közreműködésével a belélet megszilárdulását<br />a legnagyobb sikerrel megkezdhette. Mielőtt azonban ez új<br />zsidó telep b e l s z e r vezetet, mely a későbbi zsidóságnak<br />legerősebb alapjául szolgált, tüzetesebben megismertetnők,<br />szükséges annak politikai állását egy pár vonással vázolnunk.<br />Nagy Sándor a híres macedóniai királynak korszakot<br />alkotó fellépése az új zsidó telep politikiai életében is új<br />korszakot idézett elő, amennyiben véget vetett a p e r z s a<br />u r a l o mt ó l való függőségnek, melyben Judäa körülbelül<br />120 évig élt. Jóllehet eleinte Jaddua főpap vonakodott megtörni<br />Darius perzsa királynak fogadott hűségét, de midőn<br />N. Sándor Kis-Azsiát, Syriát és Fönicziát uralma alá kerítvén,<br />Tyrus ostromlásához fogott és már-már Judaát is fenyegette<br />azzal az izenettel, ha Zsidóország nem siet hódolni<br />és őt élelmi szerekkel ellátni, úgy a többi leigázott országok<br />sorsára jutand: ekkor a józanabb meggondolásnak engedve,<br />Jaddua (a Talmud szerint Simon) főpap teljes főpapi<br />díszében és a többi papok és Jeruzsálem előkelő emberei<br />kíséretében a Jeruzsálem ellen vonuló, felbőszült Nagy Sándor<br />elébe ment. Ez utóbbi a mint a főpapot megpillantá, leszállt<br />lováról és előzékenyen, leereszkedő nyájassággal fogadá. Az ezen<br />szelíd elbánása miatt zúgolódó seregnek pedig Nagy Sándor oda<br />nyilatkozott, hogy már Macedóniában tűnt fel álomi látomásaiban<br />ily megragadó kinézésű alak, minő a főpap és ez<br />buzditá őt, mintegy őrangyalként lebegvén feje fölött, győzelmes<br />elővonulásában. Nagy Sándor ezek után a főpap kipéretében<br />békés szándékkal vonult Jeruzsálembe, hol áldozott<br />és a papokat dúsan megajándékozta. Mennyi ezen elbeszé3<br />lésben monda és mennyi történeti hűség, bajos meghatározni,<br />de annyi kétségen kívül áll, hogy N. Sándor a zsidókkal<br />kegyesen bánt el s vallásgyakorlatuk szabadságát biztosítá.<br />Az igaz jótevőikkel szemben mindig hálás zsidók, a vett<br />jótéteményt azzal hálálták meg, hogy az azon évben született<br />figyermekeknek Sándor nevet adtak.<br />2. §. b) Az egyptomi uralom alatt.<br />Midőn Nagy Sándor halála után (323) ennek roppant<br />birodalma, miként Dániel jósolta volt, négy részre oszlott,<br />Judäára viszontagságos napok vártak. Több évi küzdelem<br />után ugyanis Ptolemäus Lagi (Sotér) Laomedontól Coelesyriát,<br />melyhez Judäa is tartozék, elfoglalá, Jeruzsálemet szombati<br />napon megtámadá és számos ragadmánynyal sok foglyot<br />vitt magával Aegyptomba. Itt később azonban jól bánt<br />velők, sőt befolyásos hivatalnokokká nevezte ki, kiknek élükre<br />főpapokat helyeze, kikre az évi állami adó pontos behajtását<br />is bízá. Az általa Alexandriába ültetett sok zsidónak<br />állami és polgári jogélvezetet, vallásszabadságot és szabadalmakat<br />biztosított, mely kedvező állásban látjuk a zsidókat utóda<br />Seleukus Nikator alatt is; elannyira, hogy a zsidók, bizonyára<br />hálájuk jeléül, az úgynevezett Seleucida évszámítást<br />(Minjan Starot*) hozták be, mely sokáig volt használatban.<br />Még nagyobb kedvezmények közt éltek a zsidók utóda,<br />Ptolemäus Filadelfus (283-246) alatt, ki a fogságban és<br />rabszolgaságban levő zsidókat állami költségeken megváltotta<br />és kiváltságokkal fölruházta volt. A zsidók iránti jóindulatának<br />félreismerhetlen jelét adá ezen tudománykedvelő<br />uralkodó azzal is, hogy (Demetrius könyvtárnoka tanácsára)<br />a zsidók sz. írását görög nyelvre fordíttatá. Ezen, még most<br />is kézen forgó fordítás neve Septuaginta (LXX). Fordításához<br />sok monda fűződik, többek közt, hogy a fordítás végett<br />Jeruzsálemből Eleazar főpaptól Alexandriába küldött<br />72 írástudós 72 nap alatt 72 szobában külön-külön elzárkózva<br />végezte be csodás összhangzással a fordítást. Mint<br />minden feltűnő nevezetességet, úgy ezen a jeruzsálemi, úgy<br />mint a görög zsidók előtt oly fontos legrégibb fordítást is<br />sűrű mondakör burkolja be. A görög zsidóknál már akkor<br />nagyobbára kihalt héber nyelv hiányos ismerete következtében,<br />*) Kezdete 3448 a világteremtéstől fogva, 212 a közönséges időszámítás<br />előtt.<br />4<br />hézagpótló jelentőséggel bírt e fordítás, mert a zsinagógában<br />abból történtek a felolvasások, valamint a később nevezendő<br />nagy zsidó bölcsész az a l e x a n d r i a i Filo is ebből s nem<br />az eredeti alapszövegből mérité elmés magyarázatait.<br />Ptolemaus Filadelfus utódának PtolemaeusEuergetesnek<br />(246-221) haragját a zsidók az által keltették<br />föl, hogy a fukar főpap II. Onias az állami adót (200 talentumot)<br />lefizetni vonakodott. Azonban rokona József, Tóbiásnak<br />(jámbor Simon vejének) fia kiengesztelé ép oly<br />erélyes, mint okos föllépésével a király haragját, sőt ettől<br />22 évre bérbe vette egész Coelesyria és Főniczia adóját és<br />ez által roppant gazdagságra tett szert és hazájának jövedelmi<br />forrásait nagyban gyarapítá.<br />A negyedik Ptolemäus névszerint Filopator (221-204)<br />kevésbé viseltetett jóindulattal a zsidók iránt, mert Antiochus<br />syr király elleni hadjáratában Jeruzsálemre vetődvén,<br />a szentek szentélyébe akart hatolni a papok és a nép hangos<br />ellenmondása daczára. Szándéka kivitelében azonban<br />rögtöni ájultság akadályozá meg. Aegyptomba visszatérve,<br />a vélt megaláztatást a zsidókon megtorolandó, ezeket bálvány<br />imádásra akará kényszeríteni, mit midőn a zsidók valláshüsége<br />állhatatosan megtagadott, azzal akará megbőszülni,<br />hogy a lovardába (Hippodromba) hurczolt zsidókat elefántjaival<br />parancsolta eltiportatni, de a lerészegített állatok saját<br />hajtsáraik ellen fordultak. Ε csodás megmenekülés láttára<br />a király fölhagyott zsidóüldözésével.<br />Ptolem. Filopator öt éves fiút Ptolem. Epifanes-t hagyott<br />hátra, kinek kiskorúságát nagy Antiochus syr király<br />fölhasználván, Coelesyriát és így evvel Judaát birtokába ejté,<br />úgy, hogy a zsidók ezentúl (203.) a Seleucidák uralma alá<br />jutottak.<br />8. §. c) a Syr uralom alatt.<br />Nagy Antiochus (224−187) nyájas volt a zsidók iránt<br />és nem csak szabadalmakat ada nekik, hanem bizalommal is<br />viseltetek irányukban, rájuk bízván Frygia és Lydia lázongó<br />tartományainak erődéit.<br />A meggyilkolt Antiochust fia: Seleukus Filopator követé<br />az uralkodásban. Tétlen életéből csak annyi méltó a feljegyzésre,<br />hogy atyja badarságáért kelle lakolnia, mert a<br />rómaiaknak ígért ezer talentumi évi sarcz lefizetését neki<br />5<br />kellett teljesíteni. Az e miatt támadt folytonos pénzzavarában<br />mohón kapott tehát az alkalmon, melyet egy elvetemedett<br />Simon, hellenista zsidó, tanácsolt, hogy: a jeruzsálemi<br />templom kincstárát kifoszsza. Ezen Simon ugyanis (két hasongondolkozású<br />és aljas érzelmű testvérével Henalaos és<br />Lysimachos-sal együtt) legelkeseredettebb ellensége vala az<br />ép oly békeszerető mint jámbor III. Onias főpapnak. Ezen<br />főpap lelke minden erejéből oda hatott, hogy a mindinkább<br />fölényre vergődött hellén pártnak nemzetellenes szellemét<br />megtörje és kihágásainak elejét vegye,*) ezért gyűlölték<br />őt az elkorcsosodott görög szokásokat és életmódot majmoló<br />zsidók, kiknek vezérei valának: a fennevezett testvérek,<br />az említett József adóbérlő fiai és unokáival egyetemben.<br />Hogy nemzetellenes törekvésüket diadalra juttassák és a legnagyobb<br />akadáryt, Opiast elgördíthessék, Simon azt az árulást<br />követé el, hogy Apollonius hadvezér által a pénzszükölködő<br />királyt értesíté, hogy a jeruzsálemi kincstárban<br />roppant kincs van fölhalmozva, mely csak csekély részben<br />a templom sajátja. Seleukus Filopator nem is késett Heliodor<br />kincstárnokát Jeruzsálembe küldeni a pénz elkobzására.<br />Hasztalan rimánkodott a derék főpap, hogy halálos bűn a<br />szent kincstárt, melyben csak 400 talentum vagyon és mely<br />az árvák és özvegyek tulajdonát képezi elrabolni, hasztalan<br />zúgolódott a nép annak láttára, hogy egy pogány a szentélybe<br />lépni készült, már már a szentély-megbecstelenítés<br />elhárítatlannak látszott, midőn Heliodor szándéka kivitelétől<br />valami által elüttetett. Mondják, hogy tüzes lovakon száguldó<br />angyalok csodajelenete elkábította Heliodort, ép midőn<br />lábát a szentély küszöbére készült tenni és hanyat esve<br />összerogyott és a kincs nélkül volt kénytelen a királyhoz<br />visszamenni. Simon folytonos lazítása következtében, melyet<br />Apollonius pártfogása nagyban elősegített, végre késztették<br />Oniast, hogy Seleukus Filopatorhoz forduljon személyesen<br />Antiochiába őt a pártok veszélyes voltára figyelmeztetendő<br />es a hellenisták felforgató békétlensége ellenében segélyét<br />kikérendő. Távolléte tartamára fivérére Jasonra bízta a fő-<br />Papi teendőket. Hogy még életben találta-e Onias az (175-<br />ben) meggyilkolt Seleukust, vagy sikerült-e az ellene folytonosan<br />fondorkodó hellenistáknak a királyt ellene hangolni<br />*) Makk. könyvének 2-ik részét 3. 4. és 15-ik fejezetét és az úgynevezett<br />4-ik Mak. Köynvet.<br />6<br />úgy, hogy a panaszlóból panaszolt fél vált − nem tudjuk,<br />csak annyi bizonyos, hogy a Seleukus halálával trónra került<br />fivérétől Antiochus Epifanestől Jason, Onias fivére, a<br />főpapi méltóságot roppant nagy összegért, melyet valószínűleg<br />a templom-kincsből vett el, vásárolta meg. Jason a hellenisták<br />kezében alkalmas eszköz volt rég forralt terveik megvalósításában.<br />Jeruzsálemben és pedig a templom éjszaknyugati<br />részén gymnasiumot, nem szellem-, de testgyakorló intézetet<br />állított föl a serdülő ifjúság és egy efébeiont (gyakorló<br />iskolát) a fiatalabbak számára. Görög szokás szerint meztelen<br />jelentek meg a fiatalok ezen játék helyeken. A szemérem<br />sértéssel karöltve járt a szent vallás teljes elhanyagolása<br />elannyira, hogy az elvetemült Jason nem átallotta a<br />Tyrusban megtartott olympusi játékokra (172) zsidó fiatalokat<br />ünnepküldöttségileg egy nagyobb pénzmennyiséggel<br />meneszteni avval a meghagyással, hogy a játékok védnökének<br />Herakles görög istennek mutassanak be a magukkal<br />vitt pénzért áldozatokat. A küldöttség becsületére legyen<br />mondva a pénzt mégis más czélra fordíták. Jason ezzel különben<br />maga is csak a fiatal királynak, ki jelen volt a<br />Tyrusi játékokon, akart kedvére járni.<br />Mindazonáltal utolérte a megérdemelt büntetés, mert<br />valamint Jason Oniast, akként szoritá ki papi méltóságából<br />Jasont Menelaos, a nevezett árulónak: Simonnak testvére, három<br />száz ezüst talentumnál többet ígérvén a kapzsi király<br />nak, azonfelül a görög szellem buzgóbb terjesztőjeként igyekezvén<br />feltűnni. Gonosz tervét csakhamar foganatosítva látta.<br />Főpappá kineveztetvén (172−171) az ígért pénzt a szent<br />edények elárusítása által teremtette elő, mely szentségtörő<br />cselekedetében a hozzája hasonló gonosz Lysimachos fivérétől<br />lőn támogatva. Ezen égbekiáltó bűn miatt a főpapi méltóságból<br />kiszorított III. Onias jámbor főpap Menelaost és<br />Lysimachost a királynál bepanaszolta, de Antiochus Epifanest<br />hon nem találván, ennek kedvencze és helyettese:<br />Andronikos által, kit Menelaos megvesztegetett vala, kivégeztetett.<br />A nép előtt köztiszteletben álló e főpap kivégzése, Menelaos<br />hajmeresztő bűnei, továbbá cinkosai által ismételt templomrablás<br />oly keserűséget idéztek elő Jeruzsálemben, hogy az álhirre miként<br />Antiochus egy Aegyptom elleni hadjáratban elesett legyen,<br />lázadás ütött ki a fővárosban, minek örve alatt Jason<br />ezer emberével Jeruzsálemre törve, megsértője Menalaos<br />hívei közt nagy vérontást vitt véghez. Antiochus pedig ez ese7<br />mények hallatára (169) Jeruzsálem ellen vonult s Menalaostól<br />vezérelve a templomi szent edényeket elrablá és három<br />napi mészárlás közben negyvenezer zsidót lekonczola<br />nem és kor különbség nélkül, sokakat rabszolgákká adván<br />el és a szentély s a zsidók ellen, hogy gaztettét kimentse,<br />mindennemű koholmányt szórván ki. Jákob házát szégyen<br />boritá míg korcs fia Menalaos ujonga és csak később leié<br />ezerszer kiérdemelt halálbüntetését.<br />4. §. Antiochus Epiphanes.<br />Ki ezen nem csak, mint már a mondottakból látjuk, a<br />zsidók, hanem (mint Dorius és Polybius görög írók tanúskodnak)<br />legmeghittebb barátjai ellen is kegyetlenül bánó<br />királynak egész elvetemedettségét megítélni akarja az ő<br />N egész becstelenségében, az csak egy pár jellemrajzi vonással<br />is beérheti. Fején ékkoszorúval, iszákos állapotban lehete őt<br />éjjelenként dőzsölők társaságában látni, barátjait becsmérelve,<br />elleneit becsülve, sőt gazdagon megajándékozva, az<br />épen vele találkozónak nyakába borulva, emez, amaz apró<br />baráti szolgálatokat kérve. Legjobb barátjai Epimanesnek<br />„őrültnek” nevezték. És mégis őrültségig határos tettei jó<br />nagy részben színlelés voltak, arra számítvák, hogy Rómának<br />leselkedő szemeit megcsalja és ártatlanságát bebizonyítsa. Róma<br />előtt csúszva-mászva, annak szokásait úgynevezett gladiátorok,<br />vívók, játékait hozta be Antiochiába, hol a római istennek<br />Jupiter capitolinusnak tiszteletére dísztemplomot épített vala.<br />Állatias kéjelgése csak istentagadása által lőn fölülmúlva.<br />Az ilyen ember és állat, furfang és dőreség vegyülékéből<br />kevert; istent, világot, szemérmet és törvényt kigúnyoló<br />természet zsarnoki kényeinek lőn a sokat hányt-vetett<br />Judäa kiszolgáltatva. Részben magát okozhatá Judäa<br />sorsa miatt, mert a hellén-párt agyarkodásai és nemzetellenes<br />érzeteinek tulajdonítandó, hogy a pártok kiegyenlítésére<br />közbenjárói szereppel megbízott Antiochus Epifanest saját<br />magukra figyelmeztették. Minden vallás és erkölcsbeli lazaság,<br />meghasonlás és pártszakadás mellett is Judäa sokkal<br />élesebb ellentétet nyújta a hóbortos király aljasságával szemben,<br />semhogy Epifanes minden erővel oda nem törekedett volna, hogy<br />mi még tényleg az istenségre, erkölcs és elvhűségre mutat,<br />általa meg ne semmisíttessék. Azért a már elkövetett gonoszsággal<br />nem érte be, hanem új kínzásokra gondolt. Az<br />alkalom, fájdalom, csakhamar kínálkozott. Ugyanis (168-ban)<br />8<br />Antioclms a Rómaiak engedélye nélkül Aegyptom ellen másodszor<br />is háborúba indulván és másod ízben is sikertelenül, a római<br />szenátus küldöttséget menesztett az Alexandria közelében tanyázó<br />Antiochushoz, üzenvén neki, hogy Aegyptomot rögtön odahagyja.<br />Epifanes gondolkodási időt kért, de a küldöttség<br />egyik tagja Popillus Länas pálczájával kört húzván maga<br />körül kijelenté, hogy mielőtt e körön túllép, kell, hogy eltökélje<br />magát: vajjon békét vagy háborút választ-e Róma kezéből.<br />Megszégyenülve az előbbit választá. Lehangolva, fölbőszülve,<br />megaláztatásának gyalázatát Judäa vérében mosta<br />le. Apollonius hadvezért küldé Jeruzsálem ellen, ki békét színlelve,<br />lepte meg a fővárost és görög s macedóniai zsoldosai<br />vad rohamával veté magát a gonoszat nem sejtőkre szombati<br />napon, mikor magukat a megtámadottak nem védhették.<br />Ezek közt általános mészárlást tartott, sok gyermeket és<br />nőt rabszolgaságra hurcolván, a főváros sok házát leroinrombolván.<br />Jeruzsálem úgy tűnjön el a városok sorából<br />mint Judäa a népek sorából és mi eddig szórványosan kíséreltetett<br />meg az most (mint Josefus írja) *) Menelaos tanácsára<br />rendszeresen, karhatalommal erőszakoltassék ki:<br />ugyanis Judäa hellenizálása, Adonai helyettesítése Zeus görög<br />isten által. A szombat és ünnepek megülése, a körülmetélés,<br />az étkezési törvények, szóval a Thora parancsai valamelyikének<br />megtartása halálbüntetéssel lőn sújtva. Különös nyomatékkal<br />lőn elrendelve, hogy országszerte oltárok állítassanak<br />föl, melyeken sertések áldoztassanak. Az első kísérlet<br />a Jeruzsálemi szent templommal tétetett meg, melynek előudvarában<br />levő oltárán sertés áldoztatott, vérével a szentély<br />befecskendeztetett, a megfőzött hús levével pedig a Thora<br />tekercsei bemázoltattak és azután elégettetettek. Ezen első<br />tűzpróbatét után Zeus bálványa állíttatott föl az oltáron<br />(168-ban)**), hogy, Dániellel szólva, a „rombolás utálatának”<br />áldozzanak. A kegyetlen halált kikerülendők számosan<br />elhagyták hitüket. De azért a hitszilárdság megragadó példáival<br />is találkozunk, így E l e a z a r nevű aggastyán Antiochiában,<br />tehát a király székhelyén, és másutt egy anya hét<br />gyermekével vértanúságot tőnek hitük szentségéért. A nép<br />vénei és fiatalai ebbeli kínos kimúlásában, emberi ítélet szerint,<br />nem látjuk-e képét Judaának és kínszenvedései végvonaglásának?<br />*) Régiségek, 12, 7. 9.<br />**) Grätz Gesch. der Juden 2 Β. 314. és köv. lapokon.<br />9<br />MÁSODIK KORSZAK.<br />II. FEJEZET.<br />A makkabäusi fölkelés.<br />5. §. Matthatiás és fiai.<br />„Én ölök és elevenítek, én sebzek és gyógyítok.”<br />Ezzel a szent írási igazsággal, melylyel a biblia utáni első<br />korszakot bevezettük, kezdhetjük meg a második korszakot<br />is midőn a dicső makkabäusok korszakot alkotó hősei tűnnek<br />föl Judäa vészterhes felhőkkel borított története egén.<br />Ezen hősök kezébe tette a Gondviselés Judäa sorsát, ők voltak<br />az eszközök, kiknek segélyével az Úr az ő tetszhalálban<br />levő népét új életerőre ébreszté, az ezer sebeiből vérzőt fölgyógyitá.<br />Ismét csak a hűtlenség, a szent vallás eszméjétől<br />való elpártolás ütötte Judäa testén a halálos sebeket és ismét a<br />hitbuzgóság, a vallásérti szent lelkesedés nyújthaták a gyógyírt.<br />Szent vallása elidegeníthetlen javainak feladása állitá<br />ismét Judaät az enyészet szélére, − hogy az örvény mellől elszakittatott,<br />ismét csak egyesek tántoríthatlan hithűségének<br />tudandó be.<br />Ezen egyesek a makkabaus-hősök, kik aranykeretű lapot<br />érdemelnek néptörténetünk viszontagsággal eltelt lapjain.<br />A szív-tiszta jámborság, áldozatkészség, hősies elszántság,<br />okos megfontolás egyesülvék a hős makkabäusok családjában,<br />mely új lendületet ada Judaának és ennek nemzeti életét<br />erős alapra fekteté. A családfőnek neve: M a t t a t h i á s fia<br />Jochanannak, H a s m ο n a i Simonnak, volt pedig amaz Jojarib<br />papi osztálybeli Ahronida, ki − valószínűleg az üldözés elől<br />menekülve, − Jeruzsálemtől három mértföldnyire éjszakra<br />eső kis Módin városban vonta meg magát. Öt fiainak nevei<br />(melléknevekkel) ezek valának: Jochanan Gadi, Simon Tharsi,<br />Juda Makkabi, Eleazar Chawran és Jonathan Kafusz.<br />„Juda szentélye megfertőztetve, népe rabszolgává aljasítva,<br />miért kívánkozzunk még élni?” Így szólt az aggastyán<br />Mattathiás és erősen eltökélte magában, hogy nem fog<br />búskomor tétlenségben vesztegelni, hanem a szent ügyért<br />tevőlegesen működni és a zsarnoki parancsnak ellenszegülni.<br />Azért midőn a syr parancsnok A p p e l l e s azzal a nyilvá10<br />nos szándékkal érkezett Modinba, hogy a kis városka lakóit,<br />első sorban pedig a tekintélyes Mattathiás a király<br />parancsának megnyerje, ekkor az ekként felelt a hozzá intézett<br />fölszólításra: „ha a király tartományának összes népei<br />engedelmeskednének is, odahagyandók hitüket, én és fiaim<br />és fivéreim elődeink frigyében járandunk el.” Midőn erre<br />egy zsidó az oltár elé lépett, hogy azon Zeusnak áldozzon,<br />akkor Mattathiás a hitszegőt szent buzgalmában leölé, míg<br />fiai Apellest és kíséretét leverék s az oltárt leronták. A felkelés<br />jele ezzel megadatott. „Ki hitét szereti az kövessen<br />engem” ez volt a jelkiáltás, melylyel az ősz hitbajnok a<br />hívőket az ellenszegülés zászlaja alá hívta. Nem sokára<br />egy kis, de lelkes csapat csoportosult is hozzá, a pusztába,<br />barlangokba vonulván, honnan a városok és falvakba törtek,<br />a bálványoltárokat ledönték és mindenütt ellenszegülésre<br />bátorítanak. A jámbor Eszenusok is Mattathiás lelkes<br />csapatához csatlakozának, kik közösen megegyeztek abban,<br />hogy a múltakon okulva, a netáni megtámadást, mely szombati<br />napon leend ellenük intézve, vissza fogják verni.<br />Midőn az aggastyán Mattathiás halála óráját közelegni<br />látta (167), szívreható intelmekkel búcsúzék el fiaitól, kiknek<br />idősbikét Simont, mint okos tanácsadót, a fiatalabb Judát<br />pedig mint hadvezért jelölte meg.<br />6. §. Juda Makkabi.<br />Atyja bizalmára méltó egy hős volt Juda Makkabi,<br />ki az egész felkelésnek, szabadságharcznak, valamint korszaknak<br />nevet s jelleget adott. Bajnok volt és vitéz, ki párját<br />ritkította, bátor mint az arszlán, nem rettegett a vész<br />nagyságától vissza, de mégis hősies elszántságát nem saját<br />erejének érdemeiként híresztelé, de igenis, az isteni erő támogatásaként<br />dicsőíté. Azért buzdítá vitéz embereit lelkes beszédekkel,<br />hogy Isten győzelmet küldő segélyében bízzanak, mielőtt<br />valamely hadi tettre készült volna. Eleinte époly okosan,<br />mint csapata kis számát véve tekintetbe, kerülte a nyílt<br />megtámadást és csatát, hanem atyja nyomdokait követve, városokba<br />és falvakba tört be, hogy a hitszegőket megbüntesse,<br />a tétovázókat serkentse és maga számára megnyerje.<br />De midőn hívei számát lassan, de folyton növekedve látta<br />gyarapodni, már nyílt megütközésbe is bocsátkozott Juda,<br />még pedig egy syr hadsereggel, melynek élén az edzett<br />11<br />Apollonius hadvezér álla. A győzelem Judáé lett (166.);<br />maga az ellenséges hadvezér elesett, katonái jó nagy részével<br />míg a másik része szökéssel menekült. Juda fölvevé<br />Apollonius kardját és ezzel vívott győzelmesen mindvégig. Az<br />első győzelem nem tette elhízottá, de igenis növelte Juda<br />és csapatának önbizalmát és Istenben vetett bizalmát. Erre<br />nem sokára volt is nagy szükség. Mert Heron syr hadvezér<br />nagy sereggel kereste föl Jndát, Beth-Horon lejtőinél.<br />Egy perczig csüggedés fogta el Juda kis csapatát, hogyan<br />lennénk, így szólának, mi képesek ezekkel megmérkőzni?<br />De Juda bátorítá és lelkesíté őket, mire rohammal támadá<br />meg az ellenséget és megveré azt, 800-nál több maradt<br />közülök a csatatéren, míg a többi megfutamodék. Még nagyobb<br />volt a győzelem, melyet Juda csapatának az a közben<br />négyezerre menő létszámával kivívott egy negyvenezernyi<br />hadsereg ellenében, melynek élén Lysias Nikanor és Georgias<br />hadedzett vezérek álltak. Mielőtt Juda a csatát megkezdette<br />volna Mizpánál, − mint kilenczszáz évvel előbb<br />Sámuel, a közös ellenséggel szemben − bojt és vezeklési<br />napot tárta, seregét lelkesítvén, és Istentől győzelmet esdekelvén.<br />Csellel és hősies elszántsággal nagy győzelmet vívott<br />is ki Juda Gorgiás felett Emmausnál (166) sok fegyvert,<br />ezüstöt és aranyat ejtvén zsákmányul, mely utóbbi kettő<br />azon embervásárlóké lehetett, kik Gorgiáshoz csatlakoztak,<br />hogy az előre megállapított egyezkedés értelmében 90−90<br />zsidó személyért, melyet fogságra kárhoztatnak és eladnak<br />az egy talentumot kifizessék. De „Adonai a hadúr” és Ő<br />osztja a győzelmet. Nem különben fényes győzelmet aratott<br />Juda a következő évben (165) a számos gyalog, lovas sereg<br />fölött, melyet Lysias vezérelt. Ez seregével, melyben<br />számos elefánt is vala, Jeruzsálemtől délre eső Β e t h-C ζ urig<br />nyomult előre. Itt Juda 10,000 emberével megtámadá<br />a- hatszor erősebb sereget és legyőzvén, azt Antiochiába<br />visszaszoritá.<br />7. §. A szentély felavatása.<br />Ha valaha, úgy e két döntő győzelem után bizonyítá be<br />Makkabi, hogy nem vérontás, hanem a vallás szent<br />javai visszaszerzése vala a felkelés szent czélja. Azért, mihelyest<br />leselkedő ellenségtől nem látta magát környezve, a<br />vitézül kiküzdött nyugalmat legott arra használta föl, hogy<br />lelkes seregével Jeruzsálembe vonuljon és a megfertőztetett<br />12<br />szentélyt újra fölavassa. Ez elég szomorún nézett ki. A<br />templom kapuszárnyai elégetvék, a tornáczok szétrombolvák,<br />mindenütt bálványoltárok, a szentélyi oltáron pedig a görög<br />Zeus. Ennek s a tisztátalan edények rögtöni eltávolítása volt<br />legsürgősebb teendője Juda Makkabinak (165. Kislew hóban).<br />Törvény előírta faragatlan kövekből új oltárt állítanak föl,<br />új kapuszárnyakat akasztanak be, új templomi szent edényeket<br />szerzének. Az ellenségtől zsákmányolt arany lehetővé<br />tette azok elkészítését. Három hétre be volt fejezve az előkészület<br />és Kislew hó 25-ikén (165) a templom-felavatást<br />áldozat és hálaima kíséretében ülték meg a legnagyobb<br />ünnepélyességgel, a minőnél különb alig ha volt a Salamon és<br />Ezra idejében ünnepelt templomavatás. Nem a kis számúaknak<br />a seregsokaság; a híveknek a hitszegők fölötti győzelme<br />vala ez egyedül, hanem Adonai diadala Zeus bálványa<br />felett, Népünnep volt ez, mennél bensőbbet és szentebbet<br />nem képzelhetünk, a szent háborúnak szent czélja<br />eléretett. Lámpafény világított minden zsidó házban, annak<br />jeléül, hogy a Thóra, melynek jelképe a világosság, ismét<br />Judaországba és a hivők szívébe tartá bevonulását. Ezen<br />örökké nevezetes fölavatási ünnepnapok (Chanukka) a Hasmoniták<br />és a szent tanács egyhangú határozata szerint azzal<br />örökittettek meg, hogy Kislew 25-ikétől számítandó 8 estvén<br />át az olajmécs-világítás lőn elrendelve egész Izraelnek. 2000<br />évnél tovább gyújtatnak meg már a Chanukka gyertyák minden<br />évfordulónál, és mindannyiszor megemlékszik a vallásbuzgó<br />zsidó a Makkabäusok hőstetteiről, ama lelkesedésről,<br />melylyel a veszélyeztetett vallás-eszme egy maroknyi, de<br />hősiesen küzdő csapat által meg lőn védve a durva erő elhatalmaskodása<br />ellenében. A nyolcz napig tartó Chanukka ünnepet<br />még egy szép legenda, − mely mint látszik a babyloni<br />zsidóknál vette keletkezését − veszi körül. Ε szerint a győzelmesen<br />visszatérő csapat a megfertőztetett jeruzsálemi templomban<br />csak egy korsó olajt lelt, mely a főpapig pecséttel<br />ellát va, az ellenség megfertőztetésétől ment vala, Es ezen kis<br />korsó olaja a nagy templom üregeinek kivilágítására mindaddig<br />elégségesnek mutatkozott, míg nyolcz nap után szentelt<br />olajra tehettek szent, Ezen legenda, melyre az ismeretes<br />Chanukka ima is czéloz, szép tanulságot nyújt azon<br />gondolat megszívlelésére, hogy nem a karhatalommal kivívott<br />harcztettek dicsősége az örökké emlékezetes vívmány<br />a dicső Makkabäusok életében, hanem az a törekvés, hogy<br />13<br />bármit nyertek legyen is el, csak a szent vallás javaira es<br />az igaz hitnek meggyökeresítésére lőn fölhasználva, hogy<br />továbbá a lepecsételt, azaz lebilincselt világosság bennünk<br />és istenért buzgó tetteinkben is kell, hogy feloldassék és<br />meggyújtassék a végből, hogy világítva melegítsen, melegítve<br />világítson!<br />8. §. Juda Makkabi egyéb tettei, halála.<br />A zsidó szabadsághősök fényes győzelmei az összehasonlíthatlanul<br />nagyobb és harczedzettebb syr seregek fölött<br />fölkelté Palaesztina körüli feles számú nemzetek irigységét<br />és kajánságát. A Filisztäusok, Főniziaiak, Ammoniták és különösen<br />Idumiták izgatottan, ellenséges szemmel látták Judäa<br />békés fejlődését és erőgyűjtését. Ez ellen lázítani és lázongani<br />tehát meg nem szűntek. Ezeket Juda Makkabi sorban<br />legyőzte. Még egyszer meggyült baja a syrusokkal, kikhez<br />a még mindig fondorkodó hellenista zsidók szítottak. Midőn<br />ugyanis Antiochus Epifanes (164) életéhez képest őrültségben<br />meghalt és elég badarul a fiatal királyt, Antiochus Eupatert,<br />Philippos bizalmas emberének gyámsága alá helyezé,<br />miután már az előtt Lysiasnak adott volt teljhatalmat, Juda<br />Makkabi megragadá az alkalmat, hogy a két versenytárs közt<br />támadt ellenségeskedés ideje alatt hatalmába ejtse Akravárt<br />Jeruzsálemben, hol még a hellenista zsidók garázdálkodtak. A<br />megtámadtak Lysiast hívták segítségül, ki is a fiatal király<br />kíséretében, roppant sereggel (120,000) és 32 hadgyakorolt<br />elefánttal Beth-Zur várnak tartott. Noha a vártartalék a<br />hősies védelem csodáit mívelte, mégis a túlnyomó ellenségnek<br />és a még nagyobb ellenségnek: az éhségnek, nem daezolhattak<br />és szabad elvonulás feltétele mellett a vár feladatott.<br />Beth-Zacharianál nyílt megütközésre lépett Juda az<br />ő kis seregével, melyet különböző helyeken volt kénytelen foglalkoztatni,<br />hősies ellenállással küzdött, de a győzelem lehetlenségét<br />belátva, Juda embereivel visszavonult Jeruzsálembe,<br />ott magát elsánczolván. Beth-Zachariánál történt, hogy<br />Juda fivére, Eleazar Havran, abban a hiedelemben, hogy a díszruhában<br />az elefántok egyikén ülő a király, az elefánt hasa<br />alá bújt és a rajta ülőt ugyan emgölte, de ő maga az elefánt<br />által összenyomatott. Jeruzsálem ezek után rendes ostromzár<br />alá vétetett, de Juda emberei az éhségtől kínozva,<br />nagyobbára a földalatti alagutakon menekültek, míg Juda csekélyszámú<br />híveivel daczolt a kettős ellenséggel. Szerencsére<br />14<br />Lysias arra a hírre, hogy Filippos őt hatalmától megfosztani<br />készül, sietve békét kötött Judával (163). Az első békefeltétel<br />Judaának vallásszabadsága vala. Lysias továbbá a hellenista<br />zsidókról levette pártfogó kezét, kik az Akrát kénytelenek<br />voltak odahagyni, maga Menelaos pedig, a megrögzött<br />gonosztevő, ki tíz évig bitorolta a főpapi méltóságot,<br />Boröában (Aleppóban) Lysias parancsára kivégeztetett. Azonban<br />a béke nem tartott soká. Demetrios ugyanis, ki a syrusi<br />trónusra igényt tartott, Rómából, hol eddig túszúl tartatott<br />vissza, Antiochiába szökött, ott a fiatal királyt és Lysiast<br />meggyilkoltatá. A dolgok ezen fordulatát a zsidók elégületlen<br />része, a fondorkodó hellenisták és egy velők tartó gonosz<br />Alkimos, − ki a papi foméltóságra igényt tartott, − kizsákmányolni<br />akarván, Juda Makkabi ellenében Demetriost<br />hivták segítségül. Ez kapott is az alkalmon, hogy hatalmát<br />Judaával éreztesse. Egy durva, kérlelhetlen hadedzett vezért<br />Bakchidest küldé seregének élén, Jeruzsálem ellen. Ez előbb<br />nyájasan bánt a zsidókkal, különösen mert nyílt lázadásba<br />nem törted ki, nem törtek ki pedig azért, mert a vallásszabadság<br />veszélyeztetésétől nem tartottak, és mert a papi családból<br />származott új főpap, Alkimos, iránt különösen a jámbor<br />Essenusok bizalommal viseltetének, kivált mert egy küldöttségnek<br />minden jót ígért. De Alkimos egyszer a templom<br />és a város birtokában lévén, az Essenusok közül 60, köztük<br />Jose, Joeser fiát, az írástudóst és Alkimos nagybátyát<br />kivégeztette. Erre és más elhatalmaskodásra a polgárháború<br />lángja ismét kigyuladt. Minden vallásbuzgó és jó hazafinak<br />szeme Juda Makkabira volt irányozva, ki ismét a hegyek<br />közt portyázott kis seregével, körülbelül 3000 lelkes emberével.<br />Demetrios, Alkimos kérésére, sereget küldött ellene,<br />melyet Nikanor vezényelt, de Adassa, (vagy Adarsa) Betli-<br />Horontol éjszakra eső helynél, Juda Nikanor seregét megverte<br />és teljesen tönkre tette, maga a hadvezér is életét veszíté.<br />A győzelem napja (160. Adarhó 13-án) Jom Nikanor<br />név alatt ünnepeltetett. Ezen rémhír hallatára Demetrios a<br />kérlelhetlen Bakchidest küldé 20,000 gyalog és 2000 lovasból<br />álló sereggel Juda 3000 embere ellen, kik ezen nagy<br />hadoszlop láttára, elcsüggedtek és Juda minden bátorító szava<br />mellett és szétszéledeztek. Juda csak nyolczszázzal maradt magára.<br />Ezekkel megtámadta Bakchicles hadoszlopainak jobb szárnyát,<br />oly hősiesen, hogy megverte és Asdodig üldözte, de a balszárny<br />előnyomulásának nem állhatott ellen a maroknyi<br />15<br />Makkabi sereg; egyre összeolvadt, míg végre Juda Makkabi<br />is harczolva elesett. Fivérei Jonathan és Simon boldogok<br />voltak, hogy a nagy hős hulláját megmenthették és a családi<br />sírba Modinba vihették. Egész Izrael gyászolta halálát.<br />9. §. Jonathan es Simon.<br />A hős Juda Makkabi halála után a népvezérséget Jonathan,<br />Juda öcscse, vette át, de nem bírt Juda Makkabi<br />hadvezéri éleslátásával, inkább okos tanácsadó és az ellenség<br />gyöngéit kileső „mint erélyesen megtámadó tehetség volt.<br />Mindazonáltal sok kellemetlenséget okozott Bakchides seregének,<br />sőt, Simontól támogatva, Bethagla erődöt oly hősiesen<br />védte az ostromló Bakchides ellen, hogy ez kibékülni kényszerült.<br />A rómaiakkal a már Judától megkötött frigyet megujitá<br />és ügyesen tudta fölhasználni Balas és Demetrius közti villongásokat.<br />Ő az előbbinek trónra való igényeit erélyesen<br />támogatta, úgyszintén Tryphon vezért, ki Balas fiatal fiát<br />(Antonius Theos) kiáltá ki királynak (145.). Balas Jonathant<br />nagy kitüntetésekben részesité, küldvén neki bíborpalástot<br />és arany koronát (152). Sukkoth-ünnepen először vette föl<br />Jonathan főpapi díszruháját és a templomban főpapként<br />szerepelt. A két hasmonita fivér Balas fiatal fiát is hű<br />pártfogásuk alá vették. Ezt látván Tryphon, ki mert maga<br />számára akarta megnyerni a syrusi trónust, de Jonathan<br />hűségében a legnagyobb akadályt tudá, oda törekedett, hogy<br />Jonathant Akkóba (Ptolemaisba) csalja, azon Örv alatt, hogy<br />ezen híres várt neki ajándékozza. Jonathan az ígéreteknek<br />hitelt adván 40000 kiszemelt harczosa közül csak ezret<br />vitt magával. Ezek a várba lépésükkor lemészároltattak,<br />Jonathan pedig a ravasz Tryphon által fogolylyá tétetett<br />és noha a váltság-díjt elfogadá, mégis elég gonoszul őt<br />két fiával kivégeztette (143.). A főpapi méltóságban és népvezérletben<br />még az egyedül fennmaradt Hasmonita Simon*)<br />követte, ki az előbbi méltóságot nem mint Juda és Jonathan<br />testvérei a syr hatalomtól, hanem a nép kezéből fogadta el,<br />II. Demetrios helyben hagyta és őt „király barátja” czímén<br />szólitá. A hellehistákat az Akrából kikergette (141 Ijar<br />23-án, mely nap örömnapként ünnepeltetett) és a hellenistáktol<br />elvett Bethzur Gazara és Akra erődöket az ország erő-<br />*) Jochanan már azelőtt egy arabs törzs váratlan megtámadása alkalmával<br />esett el.<br />16<br />deivé szerelte föl. Simon új időszámítást hozott be és a pénzveretés<br />jogával is élt; ez időszakból való érmek mai napság<br />is léteznek. Simon az ország belügyeire nagy gondot, fáradalmat<br />fordított, a földmívelést ótalmazá, Joppé várát pedig<br />szabad kikötővé nyilvánítván, ezáltal a szabad kereskedelmen<br />hatalmasan lendített. A hálás nép 140. Elül hó 18-án<br />örökös főpap és fejedelemmé nevezé. De mint Dávidnak ngy<br />Simonnak is saját családjában támadt a halálos ellenség. Ez<br />volt saját veje: Ptolemäus ben Chabub, ki, a syr király Antonius<br />Sedetestől fölbátorítva, Judäa fölötti uralkodás reményében<br />Simont és két fiát Jericho melletti Dok várban legyilkoltatá<br />(153), harmadik fia Jochanan (Hyrkanus); ki Gázárában<br />tartózkodók megmenekült.<br />10. §. A zsidók Aegyptomban.<br />Azon természetes vonzódásnál fogva, melylyel az egypt. zsidók<br />a Ptolemäusok iránt viseltetének, könnyen érthető, hogy<br />helyzetük is, mint már fent említettük (1. 3-ik lapot), nagyban<br />és egészben kedvezőnek mondható. Különösen népes volt<br />Alexandria, mely az aegypt. zsidók gyúpontja volt, ott összpontosult<br />a kereskedelem, ipar és szellemi élet, sőt az akkor<br />támadt irodalmi termékek összefoglaló neve: alexand<br />r i a i i r ο d a 1 ο m. A már említett Septnaginta görög fordításon<br />kívül még egyéb irodalmi termékek is jöttek létre, melyekben<br />a monotheismus és görög világ nézlet sajátságos vegyülete<br />tükröződik és apokryphok, azaz elrejtett könyveknek,<br />neveztetnek, mert a szentírási Kánonból (24 könyvből) kihagyatvák,<br />onnan kiszorittattak. Nevezetesekké váltak még<br />A r i s t ο b u 1, Ptolem. Filopator tanítója, ki Mózes 5<br />könyvéhez írt magyarázatot, E z e k i e l o s az első drámaíró,<br />Demetrios, Artapan, Malchos, Aristäus szentírási<br />és történeti anyagokat dolgoztak föl görög nyelven és<br />J a s o n a Makkabäusok történetét írta meg, mely később<br />átdolgozásokon ment keresztül és toldalékkal bővíttetett.<br />Az alexandriai zsidók élén, a palastinabeliek mintájára,<br />egy 70 tagú magas tanács állt. A község minden városrészben<br />imaházakkal (proseuchák) bírt. A főzsinagóga, mely<br />művészi és építkezési tekintetben igen díszes volt, oly nagy<br />terjedelmű vala, hogy egy hivatalnoknak zászlóval kelle lobogtatni<br />annak jeléül, hogy a község valami ima után<br />Ámennel felelhessen.<br />17<br />Később a syriai rémuralom alatt egy Onias nevű Ahronida,<br />a köztiszteletben levő 3-ik Oniasnak jeruzsálemi főpapnak<br />fia, ki Aegyptomba menekült és Ptolom. Filometertől<br />igen barátságosan fölvétetett, arra a gondolatra jött,<br />hogy a befertőztetett jeruzsálemi szentély helyébe, Leontopolis<br />kis városkában egy új, nagy és díszes templomot építsen,<br />mire a királytól, ki neki nagy hivatalt és befolyást engedett<br />át, meg is nyerte az engedélyt. Ε templomot Beth;-<br />Chonjonak nevezték. Itt áldozatokat is mutattak be. Onias<br />vala a templom főpapja (160). A többi papok és a templom ki^<br />adásait a templom jövedelmeiből fedezték. Ezen templom,<br />mely különben nem valami nagy tekintélyben állott Jeruzsálemben,<br />ezen utóbbit 3 évvel élte túl és 233 évi fennállása<br />után Vespasián által záratott be (73).<br />11. §. A nagyzsinat. Synhedrion.<br />A zsidók politikai állása feltüntetését meg nem szakítandó,<br />csak most vázolhatjuk azt az intézményt, melyet már<br />Ezrás és Nehemia kezdeményeztek és mely az egész zsidóság<br />belszervezetének leghatalmasabb emeltyűjeként bizonyult be.<br />Értjük ugyanis a nagy zsinatot (Knezzeth hag'dauloh), melynek<br />tagjai próféták, papok, írástudósok és népképviselők valának.<br />Főteendőjük közé tartozik a szentírási Kanon összeállítása,<br />azaz a prófétai iratoknak, (melyekhez később m.g<br />egyéb szent iratok, Hagiografok járultak) a szentírássali<br />olyatén összefoglalása, hogy az általa történt szent könyvkötelékbe<br />más egyéb irat nem vétetett be, hanem mint pl.<br />a fent nevezett apokryphok mutatják, abból kizárattak.<br />A Talmud (Joma 69. b.) szerint, továbbá a nagy zsinat<br />férfiai a S'mone Ethré, úgy nem különben a S'ma és<br />ebédima behozatalát rendelték el. Idejökből származik a még<br />napjainkban is szokásos zsinagógai intézmény, mely szerint<br />minden szombat és ünnepnapokon, úgy mint a hét második<br />és ötödik napján, (hajdanta vásár és törvényszéki napokon,<br />melyeken sokan gyülekeztek egybe) a szt. írásból felolvasások<br />tartattak. Azért a Pentateuchus 158 fejezetre osztatott,<br />úgy felolvasásával három év alatt lettek készek.<br />Ezen három éves cyclus helyébe a későbbi tudosok elrendelése<br />szerént az egyévi cyklus lépett, mely nálunk is dívik.<br />A felolvasást maga a Thorához hívott eszközölte, csak mióta<br />a fölhívott nem volt képes a felolvasandó darabot he18<br />lyesen előadni, történt az intézkedés, hogy egy e czélból alkalmazott<br />személy olvassa minden felhívott helyett föl az<br />egész szent leczkét. A Haftora, vagyis a hetiszakaszhoz<br />csatolt prófétai szakasz, azon időből hozatott be, mikor Antiochus<br />Epifanes rémuralma alatt a Pentateuchusból való felolvasás<br />halálbüntetés tilalma alatt állt. Hogy tehát a Thora<br />szent tartalma feledésbe ne jöjjön egy a folyó szakaszbeli<br />szentírási részre emlékeztető prófétai darab olvastatott fel.<br />A nagy zsinatból fejlődött ki a legmagasabb törvényszék<br />(Szanhedrin; görögül Szynhedrin,) mely ha teljes volt<br />71 tagból, ha pedig csak 23 tagból állt, kis Szánhedrinnak<br />neveztetek. A Szanhedrin elnökét Naszi-nak, alelnökét Ab<br />beth-dinnek és referensét Chacham-nak hívták. A nagy Szanhedrin<br />az igazságszolgáltatást, szájhagyományi törvénymagyarázatot,<br />háború üzenést, király és főpapi választást, élets<br />halál fölötti ítéletmondást stb. fontos közérdekű intézményeket,<br />mint p. o., a naptár hiányában, az ünnepek meghatározását<br />vonta tevékenysége körébe. A kis Szanhedrin csekélyebb<br />vallási és polgári ügyek fölötti, ítélő-szék volt, azonkívül<br />csekélyebb pénzkérdések, károsítási és házas ügyekben<br />a 3 tagú helyi bíróság is volt illetékes. A Szanhedrin ülései<br />a szombatot kivéve mindennapon és nyilvánosan tartattak.<br />Tagja csak tiszta, jellemű és alapos törvénytudós lehetett.<br />12. §. Valláspártok.<br />Részint a syr rémuralom gyakorolta vallásüldözés,<br />részint a Szanhedrin keblében tartott vallástörvényi vitatások<br />a vallás tantételeinek eszméit és azoknak az életben<br />való foganatosítását már ideje korán a gondolkodás és elmélkedés<br />tárgyaiul tevék. Voltak kik túlszigorúan a betűhöz,<br />voltak, kik annak szelleméhez és végre, kik mintegy a kettőt<br />közvetítve, majd az egyik, majd a másikhoz tartották<br />magukat. Ε szerint már korán három párt fejlődött ki a<br />vallásos eszmék és parancsolatok teljesítése keretén belől.<br />A két ellentétet képező párt neve 1-ször a Szaduzäusok<br />2-szór Eszénusok s mintegy a kettő közt állók neveztetnek<br />3-szor Farizeusoknak.<br />A Szaduzäusok Zádok vezérük után (vagy tán a főpaptól)<br />így nevezve, az írás betűszerinti értelmezés hívei valának<br />a hasongondolkozásu későbbi karaiták mintájára. Mi a szentírásban<br />minden kétséget kizáró bizonyossággal nincs kitéve,<br />19<br />azt tagadták. A túlvilági élet és ennek kapcsában a jutalomszolgáltatás,<br />az angyalokbani hit úgyszintén mindennemű<br />hagyományos magyarázat határozott ellenei valának s mert<br />mindent a földi lét keretén belül hittek elintézendőnek, azért<br />voltak túlszigorúak az ítélethozásban; könnyen mondták és<br />hajtották végre a halálítéletet is. Nem nagyon rokonszenvezett<br />velők a nép zöme. Inkább politikai szerepet játszottak.<br />Lángoló hazaszeretet és szabad világnézlet jellemzi őket.<br />Vallásos színezetet a párt csak Boethos által nyert, ki írástudós<br />is lévén, a szabad nézetnek tudományos indoklást kölcsönzött.<br />Legélesebb ellentétüket képezték az Essenusok, kik (valószínűleg<br />ebből a szóból z'nua: túljámbor származtatván nevüket)<br />a vallás bensőségét vakbuzgó hittel és külső formaságokkal<br />gyakorolták. Szerzetesek módjára elzárkózva, elszigetelve,<br />házasságot kerülve, elmélkedés és merengésbe merülve<br />élték egyforma életüket. Gyakori imával, gyógykezeléssel és<br />fürdőhasználattal töltötték idejüket, vagyontalanságot, tiszta<br />szeretetet, eskütőli távoltartást vallván főelveikül.<br />A kínos formaságoktól mentes vallásbensőséget és a<br />sz. írás szellemét s nem betűszerinti értelmét képviselik a<br />F á r i z ä u s ο k (Perusim), kik a nép zömét képezek és<br />csak annyiban nevezhető pártnak, a mennyiben a két előbb<br />nevezettel ellentétbe állíttatik. A Fárizausok vezérelve vala,<br />hogy a zsidóság fentartása, azaz az elődök törvénye<br />és szokásai mérvadók az egyesre úgy mint az államra nézve,<br />mindennek az Úr Isten tanácsa és akarata értelmében kell<br />végrehajtatni. Az élet kalauza a vallás és hagyományos tan.<br />Kinek élete és elméleti elvei nem voltak azonosok, ki máskép<br />tanított mint élt és viszont vagy köpenyforgató, következetlen,<br />vagy egyoldalú, ájtatoskodó, színlelt jámborságú<br />volt, a legélesebb bírálatban vala elítélve. A Szánhedrin<br />tagjai és a legbefolyásosabb egyének a Fárizausok kebléből<br />kerültek elő. Az új testamentumban viszásan vannak jellemezve.<br />HARMADIK KORSZAK.<br />III, FEJEZET.<br />A zsidók saját fejedelmeik uralma alatt.<br />13. §. 1. A Hasmonai házból.<br />A hasmonai Simonnak a gyalázatos Ptolemäus ólálkodása<br />elől megmenekült egyetlen, életben maradt fia Jochanan<br />20<br />Hyrkanus vala (135-106). Vele új korszak, forduló pont<br />áll be a zsidók történetében, mert uralkodásának jogosultsága<br />külhatalomtól nem támadtatik meg többé s mert továbbá<br />Hyrkanus a Hasmoniták törekvéseinek kiépítője, az ország<br />éjszak és déli határainak kiszélesítője, a nemzet önállóságának<br />hatalmas megszilárdítója vala. Kezdetben igaz, nem volt<br />szerencsés sem a gonosz Ptolemäus megbüntetésében, mert ez,<br />mint mondják, a túszul visszatartott napát Hyrkanus anyját kínzásnak<br />kitenni nem akará, sem pedig Antiochos Sidetes syr király<br />elleni háborúban, melyben nagy veszteségeket szenvedett.<br />Azonban az Antiochus halálával beállt trónvillongásokat ügyesen<br />tudván fölhasználni, előbbi függetlenségét és vele együtt Joppét<br />visszanyeré, királyi czímet vőn fel, a Jordan keleti részeit (Madabát),<br />Szikem városát, a Gerizim hegyén épült Samaritanusok<br />templomát elpusztítá (120) és végre Jdumaát meghódítá és lakosait<br />a zsidóság felvételére készteté. Egy szóval Judäa területe<br />olyan kiterjedésű volt, mint Dávid és Salamon uralkodása alatt.<br />Samariát újból ostromolta és teljesen földúlta, úgy, hogy ir nebrechta<br />sírvárosnak neveztetek. Halála előtt családján ejtett<br />sérelem miatt elkeserítve (valami bizonyos Eleazar ben Poira<br />által) a Farizausoktól elpártolt s a Száduczausok pártjába ment<br />át. Öt fia maradt utána, Juda Aristobolus, Antigonus, Sándor,<br />Absolonesegy ismeretlen nevű. Utódul nejét, Aristobolust pedig<br />főpapnak nevezte ki.<br />14. §, Aristobolus, Jannäus Sándor.<br />Aristobolus (106-105) nem elégedvén meg a főpapsággal,<br />anyját és három öcscsét börtönbe vetette, legidősb öcscsét pedig<br />igaztalan gyanúból kivégeztette, míg anyja éhhalállal múlt ki.<br />Csak egy évig uralkodott, lelki furdalása ölte meg. Halála után<br />a királynő Salome Alexandra kiszabadítá a börtönben levő rokonait<br />és Jannäus Sándor, kivel a királynő egybekelt, jutott a<br />trónra. Harczias szellemű de fölötte kegyetlen király volt, 21 évi<br />uralkodása alatt kül és bel ellenségekkel kelle folyton viaskodnia,<br />csak kegyetlenségének rettegésével tudta féken tartani alattvalóit,<br />így midőn egyszer a király papi díszben áldoza a sátoros-ünnepen,<br />a nép gyűlöletének érzetében ethrogokkal dobálta, mire ő<br />6000 embert mészároltatott le és nyíltan a Száducausok pártjára<br />lépett, kiknek tanácsára 800 Farizäust feleségeik és gyermekeikkel<br />a legkegyetlenebbül kivégeztetett, mint egyátalján uralkodása<br />vérbe van fürösztve és megszámlálhatlanoknak életét fosztá<br />21<br />meg Azonkívül kicsapongó, kéjelgő volt. Nevezetes, hogy<br />Gadara és Gaza, az fontos virágzó város, ez híres kikötő<br />hely, kezébe jutottak. Halála előtt (79) nejének a Farizausokkali<br />kibékülést ajánlá.<br />15. 8. Salome<br />Alexandra és fiai Hyrkanus és Aristobolus.<br />A Jannäus uralmát nagyon megsínlő zsidó államra nézve<br />valóságos szerencse volt a királyné Salome, − uralkodó<br />nevén Alexandra, − trónralépte. Kilencz évi uralma (78-69)<br />nem csak külellenség által nem vala háborgatva, de a természet<br />is könyörülni látszott az ínséges népen, bő termés által<br />ugyanis tetemes anyagi jólétre vergődött ismét. Ezzel volt<br />kapcsolatos a szellemi fejlődés is. Jannäus Sándor végakaratához<br />híven, a királyné jó viszonyba helyezkedett a Farizäusokkal.<br />A Szánhedrin fejévé tette fivérét, a hírneves írástudóst,<br />Simon b. Setacht, ki az Alexandriából általa visszahívott<br />(Jannäus elől menekült) Juda ben Tabbaival együtt<br />lelkiismeretesen újból szervezte a Szánhedrin működését,<br />és mint egykoron Ezra és Nehemia a zilált és szétzüllött<br />állapotokat újból rendbe szedte.<br />A Farizäusokkal tartó Hyrkanus, Alexandra idősebbik<br />fia, jelöltetett ki anyjától főpapnak. Gyenge tehetségű, noha<br />becsületes jellemű fivérével éles ellentétet képezett Aristobolus,<br />ki tett- s dicsvágyó volt és a Száducausok hive és<br />követője lett. Anyja betegsége alatt azon előrelátott esélyben,<br />hogy Hyrkanus lesz a trónörökös, elhagyá a fővárost,<br />Galilaába ment, több erődöt szolgáltatott ki magának és az<br />ott lelt aranyból katonaságot toborzott. Hasztalan ostromolták<br />Hyrkanus és az előkelő Synhedristák a beteg királynét,<br />hogy tegyen erélyes intézkedést, de ő utolsó életszakaszát elhomályosítani<br />nem akará, 73 éves korában és csak 9 évi<br />uralkodás után közbecsülésben halt meg, mint az első és utolsó<br />független királyné, az országot a testvérharcz egész rettegésének<br />hagyván fel.<br />16. §. A testvérharcz, az idumäai Antipater.<br />Alexandra halála a testvérharcz kitörésének jele volt.<br />Az anyját a királyságban követő Hyrkanussal csakhamar<br />összekoczczant a már készületeit megtett testvére Aristobolus.<br />Jericho mellett történt a megmérkőzés, Hyrkan vereséget<br />szenvedett és Jeruzsálembe menekült. Közbenjárók kibékítek<br />22<br />az ellenséges testvéreket azon egyezkedés alapján, hogy<br />Aristobolus, mint a tehetségesebb, legyen Judäa királya, Hyrkanus<br />pedig annak főpapja.<br />A békefrigy megerősítésére szolgált egy házassági frigy,<br />melyet Sándor Aristobolos fia Alexandrával, Hyrkanus leányával,<br />kötött. A testvérbéke zavartalan is maradt volna, ha Antipater<br />egy cselszövő, nagyravágyó edomita nem szította volna<br />az ellenségeskedés tüzét. Addig izgatta ugyanis a gyenge jellemű<br />Hyrkanust, míg ez Aretastól, Arabia királyától, Aristobolus<br />ellen segélyt nem kért. A segély megérkezett, Aristobolus<br />megveretett, Jeruzsálem ostromoltatott, de makacson<br />ellenállt. Ekkor mindkét testvér Scaurushoz, Pompejus vezéréhez<br />küldöttséget menesztett, segélyt kérendő. Scaurus<br />Aristobolus pártját fogta, de Pompejus az Ítéletet mindaddig<br />elhalasztandónak vélte, míg mind a két párt részéről a tanúbizonyság<br />ki nem hallgattatik. Miután azonban a hevesvérű<br />Aristobolus az ítéletmondást be nem várva eltávozók, Pompejus<br />Jeruzsálemre tört, szombati napon 12,000 embert lemészárolt,<br />a templomba is behatolt, de a templomi kincstárt<br />érintetlenül hagyá. Hyrkanusnak papi méltóságán kívül Ethnarch<br />(népfejedelem) rangot engedett, de őt Antipater gyámnoksága<br />alá helyezé és így Jeruzsálem adóköteles lett. Aristobolus<br />pedig fiaival Alexander és Antigonos-sal és leányaival<br />foglyokul Rómába vitettek, útközben sikerült Alexandernek<br />megfutni, Judaában sereget gyűjteni, de Gabinustól megveretett,<br />így járt Aristobolus is, ki Rómából megszökve, a<br />maga köré gyűjtött pártjával megveretett és Rómába visszavitetvén,<br />Pompejus emberei által megmérgeztetett, fia Alexander<br />pedig ugyancsak Pompejus által Antiochiában lefejeztetett.<br />Midőn később Caesar egyedurasága eldöntetett, Antipater<br />oly nagy mérvben tudta a neki tett szolgálatokkal<br />kinyerni kegyét, hogy a zsidóbarát Caesar Antipatert római<br />polgárjoggal és adómentességgel Judäa kormányzójává tévé,<br />Hyrkanust pedig papi méltóságában megerősité. De Caesar<br />meggyilkoltatása után (44) a rómaellenes párt Antipatert<br />megmérgezé. Hátrahagyott négy fia közül Heródes Galiläa<br />helytartóvá Ion kinevezve.<br />IV. FEJEZET.<br />Heródes és családja.<br />17. §. Heródes az idumita Antipater fia, a zsidók 2-ik<br />államéletének fölbomlását siettette, ő volt Judäa rosz szelleme.<br />23<br />I-ső Hyrkanus hasmonita fejedelem által végbe vitt ama vallás-<br />kényszer, melyet ő, mint fönt említők, (1. 20.1.) az Idumitákon<br />gyakorolt, megtenné a rosz gyümölcsöt és a hasmonita<br />család vesztére volt. Heródes trónját csak vér és erőszak<br />tárták össze. Már mint fiatal ember daczolt a Synhednon tekintélyével<br />és önkényű eljárása miatt kérdőre vonatván, nem<br />mint vádlott jelent meg a legfőbb törvényszék előtt, hanem bíborpalásttal<br />és fegyveres kísérettel. A bírák közül csak az<br />öreg Sémájának volt bátorsága a fennhéjázó királyt illetlenségére<br />figyelmeztetni. De az érdemelt büntetés helyett Caesartól<br />egész Coelesyria igazgatásával bízatott meg. Róma, melynek<br />sok szolgálatot tőn, kegyével ajándékozta meg és ebben bízva,<br />követett el minden vérengzést, az útjában álló Antigonost, Aristobolus<br />fiát, úgyszintén saját hitvesét, a bájos Mariamnét, ennek<br />anyját és három fiát kivégeztette. A hasmonita család férfi<br />tagjai közül csak az agg Hyrkanus és Mariamne öcscse, Antigonos<br />voltak életben, kik szintén dühöngő vérszomjának estek<br />áldozatul, nem kímélvén sok írástudóst sem. Építkezései, különösen<br />a templom körül szerzett ebbeli érdemei és a szárazság,<br />éhség, halálvész által nagy ínségre jutott népnek részbeni adóelengedése<br />nem voltak képesek Heródesnek megnyerni a kegyet,<br />Vagy' csak szelídíteni a gyűlöletet, melyről maga is annyira meg<br />volt győződve, hogy fondorkodó nővérének Salomének meghagyta<br />halála előtt, hogy az ország előkelőit Jerichoba hívja meg<br />és kimúlásának pillanatában az összegyűlteket ölesse meg,<br />„hogyy halálát az előkelők kivégeztetése fölötti gyászszal<br />együtt sirassák. Ez embertelen parancs azonban teljesületlen<br />maradt. Vérrel borított uralkodásának 37-ik évében 70<br />éves korában fertelmes betegségben elhalt (3). Halála napját<br />örömnapként ülte meg a zsidóság. Véghagyományilag az országot<br />három fia Archelaus, Antipas és Filippus közt osztá<br />még. Archelaus nyeré el a királyi méltóságot és felügyeletet.<br />Nemsokára zavargások ütöttek ki az országban. Heródes<br />minden tagja Rómába menekült. A lázadást alig voltak<br />képesek a római hadparancsnokok Sabinus és Varus elnyomni.<br />Augustus csak ethnarchi (népvezéri) czímen hagyta meg<br />Archelaust állásában, melytől később megfosztatván, az orfzag<br />főrésze római tartománynyá nyilváníttatott (6. K. sz.<br />id. után). A közigazgatást római procuratorok látták el, kik<br />az országban lelkiismeretlenül garázdálkodtak és azt sok adónemekkel<br />tönkre juttatni egymással versengtek. A procuratorok<br />nevezték ki a főpapokat, úgy p. o. Valerius Gratus<br />24<br />alatt négy főpap (utolsó volt Kaifa József) lön kinevezve.<br />Az utolsó procurator Pontius Pilatus volt, egy kapzsi, fukar,<br />gyűlölt egyén, alatta feszíttetett − római szokás szerint −<br />keresztre Jézus (Jésua) názáreti József fia, kit hívei Krisztusnak<br />(felkentnek) neveznek (30.)<br />18. §. Agrippa, a proconsulok.<br />A procuratorok alatt sokat szenvedett országra, mielőtt<br />sötétség borítandja, még a jobblét verőfényes napjának egy<br />sugara lövelt. Ezen jólét előidézője volt I. Agrippa, Mariamne<br />unokája, Aristobolus fia. Kómában nevelkedve, nem csoda,<br />hogy kicsapongó, kalandszerető volt, de később legyőzte benne<br />a Herodes-természetet a hasmonita vér, mely ereiben folyt.<br />Tiberiustól kezdetben kegyben tartva, később általa tömlöczbe<br />vettetett, de Cajus Caligula trónraléptekor onnan kiszabadult,<br />ki Agrippának, kivel baráti viszonyban állt, Judäa<br />több tartománya feletti igazgatóságot, sőt királyi czímet ajándékozott.<br />Ezen barátságnak is volt köszönhető, hogy az<br />eleinte a zsidók iránt jó indulatú Caligula, midőn hirtelen<br />azon rögeszmére vetemedett, hogy szobra a jeruzsálemi szentélyben<br />fölallíttassék, nem vitte a végietekig, hanem Agrippa<br />által kiengeszteltetett. Agrippa e végből Rómába utazott és<br />ott Caligulától megkérdezve, minő kegyet akar magának<br />kikérni, Agrippa a szobor felállításának parancsa visszavételét<br />kérte ki királyi kegyként; erre a király Petronius helytartóhoz<br />írást intéze következő tartalommal: „Ha még szobra nem<br />állíttatott fel a jeruzsálemi templomban, úgy attól álljanak<br />el.” Később megbánta ezen üzenetet, de az őrült király<br />meggyilkoltatása véget vetett az elkeserültségnek. Claudius<br />császártól Agrippa az egész ország birtoklását nyeré el. Rómából<br />visszatérve nagy alakuláson ment Agrippa keresztül;<br />nyájas, bőkezű, a vallás s törvény hű megőrzője lett. Pazarló<br />módon folytatá Heródes építkezéseit. A nép szeretetét oly<br />mértékben bírta, hogy midőn az elengedés év végével (42)<br />a sz. írás előírta királyról szóló törvényt előolvasá és e<br />szavaknál: „Fivéreid közepéből válaszsz magadnak királyt,”<br />sírásra fakadt, mert csak anyai részről volt zsidó származású,<br />a nagy számmal egybegyűlt Farizäusok így kiáltanak<br />föl: „Fivérünk vagy, fivérünk vagy!” Agrippa 7 évig uralkodék,<br />élte 54-ik évében több leánygyermeken kívül szintén<br />Agrippa nevű fiút hagyott hátra, ki Rómában tartózkodék s<br />25<br />mivel hogy Claudius nem nevezte ki királynak, Judäa ismét<br />a proconsulok gyámhatósága alá került. A folytonos elnyomás,<br />pénz-és vérszomj, melynek kielégítésében a proconsulok<br />egyik a másikán túltenni iparkodtak, Judäa keblében a Róma<br />elleni gyűlöletet mindinkább szították. Cumanus, Felix és a<br />kegyetlenek legkegyetlenebbike: Gessius Florus alatt végre a<br />boszú soká visszafojtott, de már féken nem tartható dühe<br />kitört,<br />19. §. A felkelés előkészületei<br />Florus hajmeresztő kegyetlenségei Judäa birkatürelmet<br />tigrkvatkággá váltogatták. 66-ban (Ijar 16-án) történt-,<br />hogy Florus azon örv alatt, mintha tiszteletlenséggel viseltetnének<br />a zsidók irányában, parancsot ada vad csapatainak-,<br />hogy Jeruzsálem főpiacban garázdálkodjanak. Ezen parancsot<br />csakhamar és elég embertelenül teljesítették, 6000 embernél<br />több konczoltatott le, a foglyul esetteket pedig megkorbácsoltatta<br />és keresztre szegezte. Másnap szemtelenségét<br />tetőzendő, a nép előkelőitől azt kíváná, hogy a bevonuló sereg<br />üdvözletére siessenek, nagy belküzdelmek után ezen megaláztatást<br />is eltűrték, de midőn észrevették, hogy a bevonuló<br />katonák a templomnak tartanak, a zsidó nép menten<br />kitalálta a ravasz cselfogást, hogy ugyanis Florus a templom<br />kincskifosztását czélozza. A nép rettenetes zavar és<br />tódulás közt megelőzte mégis a katonákat és elzárta a szűk<br />bemenetet előlük, ezekre kődarabokat dobálván. Ezzel kigyuladt<br />a lázadás tüze, különösen midőn Florus odahagyá<br />Jeruzsálemet, tartaléksereg visszahagyása után, a felkelés<br />szervezéséhez fogtak. De itt mutatkozott a már oly sokszor<br />a nép vesztére bebizonyult kórság, mely a néperőt megmételyezte:<br />ugyanis a meghasonlás és a pártviszály. A forradalmi<br />úgynevezett zeloták pártjával szemközt állottak a<br />mérsékelt békepártiak. Amazoknak vezére Eleazar ben Anania,<br />előkelő papi származású és akaraterős ember volt, ki<br />nagy befolyásos atyja, Garon családbeli Anania és ennek<br />fivére Ezekiás békevéleménye ellenében a felkelők vezérévé<br />tudta magát felküzdeni. Ezen hevesvérű Sa mait a követővel<br />szemben állottak a H i l l e l t követő szelíd természetű béke<br />emberei, kikhez sok írástudós tartozott. A békepárt jelentékeny<br />szószólója volt II. Agrippa, ki Rómából a fővárosba<br />érkezett, hogy a nagyon népszerű, bájos szépségéről híres<br />26<br />nővére, Berenice oldala mellett, a Rómával való kibékülés érdekében<br />emeljen szót. Beható ékesszólása látható benyomást<br />tőn a népre és már-már a zúgolódókat és lázongókat megnyerni<br />látszott, midőn azzal a kéréssel, hogy még egy ideig<br />tűrjék Floras gondnokságát, egyszerre mindent elrontott, A<br />felkelők pártja izgatottan ellene mondott és hogy a tevőlegesség<br />terére lépjenek rómaellenes nézetükkel, Eleazar unszolására<br />elhatározták, hogy a pogányoktól többé oltári áldozatot<br />el nem fogadnak. Ez egyértelmű volt a császár tekintélye<br />elleni ellenszegüléssel.<br />Az ezen elhatározás következményeitől félő békepártiak<br />Floras és Agrippától segélycsapatot kértek. Ez utóbbi Rómából<br />külde is 3000 katonát Filippus vezérlete alatt, A Zeloták<br />és Agrippa serege közt véres, de el nem döntött<br />harcz támadt, mely hét napig tartott. Ekkor megváltozott<br />a helyzet. Voltak ugyanis egy Menachem nevű vezér alatt<br />az országot nagy rettegés alatt tartó bandák, melyek tőrökkel<br />felfegyverkezvék, minden rómabarátot, akár zsidót, akár<br />nem zsidót, kérlelhetlenül ledöftek és bírságuktól megfoszták.<br />Tőrük után neveztettek Sikariusoknak. Ab 15-én érkeztek<br />meg a Sikariusok Jeruzsálembe és rögtön a zelotákkal egyesülvén,<br />ezek véderejét tetemesen gyarapíták. Agrippa katonái<br />a római tartaléksereggel Herodiás várkastélyban sánczolták<br />magukat körül. Húsz napi éjjel-nappal folytatott ostrom<br />után körülzárattak s megadták magukat. A zsidóknak<br />kegyelmeztek, de a római tartaléksereget egytől-egyig mind<br />levagdalták. Menachem, ki ezen közreműködése miatt túlbizakodottan<br />és gőgösen viselte magát a sokkal érdektelenebbül<br />csak is a szent ügyért lelkesedő Eleazarral összekoczczant,<br />a szóvita tettlegességekké fejlődött, a Sikariusok<br />legyőzettek, Menachem maga is életét veszíté. Ezen rablóbandákhoz<br />hasonló elhatalmaskodóktól megtisztulva, megszilárdult<br />a felkelő párt, különösen midőn az Adiabene királyház<br />egynehány tagjai és jelesül három vitéz, és pedig a jordántuli<br />Niger, a babyloni Szilasz és Simon bár Giora csatlakoztak<br />a Zelotákhoz. Nevezetesen ez utóbbi az egész felkelésen<br />át legélénkebb részt vőn a szabadságharczban és<br />annak lelke és mozgató ereje volt.<br />A felkelés az egész országban kezde elharapódzani, különösen<br />midőn híre támadt, hogy a Caesareában székelő Floras<br />20,000 zsidót konczoltatott le és hogy továbbá Alexandriában<br />Tiberius Alexander hithagyó (és a híres alexandriai<br />27<br />bölcsész Filo testvérbátyjának fia) izgatása folytán 50 ezer<br />zsidó vesztette el életét. A felkelés szelleme diadalmaskodott,<br />a békepártiak köztük a Synhedrion nem egy tagja, különösen<br />a híres R. Jochanan b. Sakkai békülékeny közvetítésükkel<br />mindinkább háttérbe szoríttattak. Nem hiányzott máiegyéb<br />az ellenségeskedés megkezdéséhez mint az erélyes<br />v e z é r e k közreműködése.<br />20. §. A felkelés intéző vezérei.<br />Valószínű, hogy bár ha a népválasztásból is kerültek ki a<br />felkelés intéző vezérei, úgy ezen választásra hathatós befolyással<br />volt a Synhedrion. De ebben megoszoltak a nézetek.<br />Voltak mint az elnök Simon b. Gamaliel, ki ha nem is makacs<br />zelota, mégis a háború erélyes folytatásának híve, elszántabb<br />föllépést tanácsolhattak, de bizonyára a mérsékeltebb,<br />hogy ne mondjuk a roma baráti álláspontot is védő<br />Synhedrista tagok is találkoztak, mint pl. Josua ben Gamala.<br />Az ilyen vélemény-megoszlásban rejlik megfejtése a<br />különben érthetlen eljárásnak, hogy a túlnyomó nagy részben<br />levő háború-pártiak, nem feltétlen zelota, hanem részben<br />mérsékelt, sőt Rómával kaczérkodó vezéreket állítottak<br />a felkelés élére. Az első időben oly erélyesen működő Eleazar<br />ben Anania például jelentéktelen szerepre lőn kárhoztatva,<br />úgyszintén a túl zelota Eleazar ben Simon, kinek Cestius<br />megverésében lényeges osztályrésze volt, teljesen mellőztetett.<br />Ellenben megválasztattak a mérsékeltebb Anan és Josef<br />ben Gorion. Azonkívül még öt helytartó választatott, köztük<br />a legfontosabb vidékre: Galiläa helytartói állomásra pedig<br />Josef b. Matathia, ki a Róma barátság gyanújában állott.<br />Josef ben Matathia, ki később irói nevén mint Josefus Flavius<br />lett híres, azon jellemek közé tartozik, melyek történeti alakjai<br />teljes hűséggel vissza nem tükröztethetők, mert az események<br />szálai oly annyira bonyolódottak és szétkuszálvák.<br />Josefus, kit női ágon a Hasmoniták véréből számlázottnak<br />állítnak, (szül. 37. mh. B5.) igen gondos nevelésben<br />részesült, mind az írástudásban, mind pedig jelesül a<br />görög műveltségben igen jártas volt. 26 éves korában Rómába<br />utazott, hol Poppea császárné kegyét sikerült megnyerni.<br />A római élet és állami gépezetének óriás volta döntő<br />befolyással volt világnézletére és kicsinyesnek látszhatott vele<br />szemben Judäa szervezete és őrültnek tűnhetett fel előtte<br />28<br />visszajötte után a Zeloták erőlködése a mindenható Róma<br />ellenében. Legjobban szerette volna a felkelést csirájában elölni<br />és Rómával a békés kiegyenlítést helyreállítani. De midőn<br />a fellázadás tüzét eloltani már teljes lehetetlen volt;<br />nem tudni, hogy az ellenmondás félelme alatt, vagy kötelessége<br />érzetében, vagy tán a rábízott oly fontos állás költötte<br />hiúságában, a felkelők ügyét ígérkezett védeni. Eleinte<br />lázas tevékenységet fejte ki. Galiläaban, − hol körülbelől<br />3 millió lakos volt, úgy, hogy a 90 négyszög mértföldnyi<br />terjedelmű térségnél egy-egy négyszög mértföldnyire 60,000<br />ember esett, − Galiläaban Szánhedrint választatott a jeruzsálemi<br />mintájára; l00,000-re rúgó hadsereget teremtett,<br />fegyelmeztetett, de egyszersmind szívökre köté, hogy Rómának<br />ne mutassák ellenséges indulataikat, mert az ottani<br />békepárttal, jelesül Agrippával is jó lábon akart volna állni.<br />Sokkal erélyesebben működött Johannes Giszkalä (hasonnevű<br />városból Galiläaban). Tüzes lelkének egész lángjával<br />szolgált a szent ügynek és leghatalmasabb és legféltettebb<br />ellenzője volt a laza, hogy ne mondjuk, két színű Josefusnak,<br />kinek bepanaszolását a Szánhedrinnél ki is vitte. A<br />Szánhedrin elnöke Simon b. Gamaliel, mint látszik saját meggyőződésből<br />is hitelt adott Johannes vádérveinek és Josefus<br />a legmagasabb törvényszék elé idéztetett, hogy magát mentse,<br />azonban Josefus mindenfelé hajló, fölötte ügyes ténykedésének<br />sikerült az ellene emelt vádakat alaptalanoknak feltün-.<br />tetni, anélkül, hogy személyesen megjelent volna a Szánhedrin<br />előtt. A Zeloták azonban nem nagyon bíztak benne s<br />így Galiläaban meghasonlás támadt, mely a legfontosabb állomást<br />tarthatlanná tévé még mielőtt ellenség mutatkozott<br />kapui előtt. Éhez járult még azon körülmény, hogy Tiberias<br />a felkelés eszméjétől elesett és annak lelkes izgatója Justus<br />Tiberiasból Agrippához csatlakozott. Sephoris város pedig<br />eleitől fogva a Rómaiakkal tartott − Galiläaban tehát<br />elég szomorú kilátások nyíltak.<br />21. §. Vespasianus és Titus, Galiläa bukása.<br />Már tíz hónapja volt annak, hogy a felkelési előkészületek<br />folytak anélkül, hogy a rómaiak döntő lépést tettek<br />volna, kivéve azt, hogy a hű Sephorisban tartalék sereget<br />helyeztek el. A római császár Néró műjátékai elfoglaltságában<br />nem igen figyelt a megvetett kis Judäa dolgaira. De<br />29<br />midőn végre épen Görögországban tartózkodva a dolgok<br />tényállásáról értesült és jelesül Cestius vereségét hallá,<br />megérkezettnek látta a tett idejét. Az előtte nem igen rokonszenves<br />de legnagyobb hadvezérét Flavius Vespasiant küldé<br />a lázongó Judäa ellen, ki télen (67) Ptolemaisba megérkezvén<br />T i t u s fiával egyesült, ki Alexandriából két légióval<br />a vad Dekumanokkal közelge. Hozzájuk csatlakoztak<br />még az arab és Emesa fejedelem csapatai. Még Agrippa is<br />elküldé csapatait, mert érdekében állt Róma iránti jó indulatainak<br />bebizonyítása, miután ezek kétségbe vonattak. Ezen<br />időből származik a soká tartó szerelmi viszony Titus és<br />Agrippa szép nővére Berenice közt. Vespasian, noha 50,000<br />válogatott katonája volt, csak nagy óvatosan fogott hadi<br />készületeihez. P l a c i d u s lovas előőrse portyázásai és gyújtogatásai<br />rettegésben tárták köröskörül Galiläa környékét,<br />Josefus nem állhatott ellen és mindinkább hátravonult. Giskalai<br />Johannes nagyobb hévvel támadta meg Piacidust, mihelyst<br />ez Jotapatához közelge és a római előőrsét megfutamitá.<br />Vespaianus Piacidust nyomban követé, Gabarat egész<br />környékével feldúlta, lakosait lemészárolta és Jotapata ellen<br />indult. Ez azonban meredek sziklán volt épülve, magas<br />szikláktól környezve, csak éjszak felé volt hozzáférhető; innen<br />intézé Vespasian egész erélylyel megtámadásait, de a<br />zsidó várőrsereg sikeresen verte vissza az ostromtámadásokat.<br />Eleazar ben Samea, Netira és Filipp Rumából hősies<br />kirohanásokat tőnek. Jotapata lakói is erélyes segédkeszet<br />nyújtanak, így például a felkúszó ellenség fejére forró<br />olajt öntenek. S noha már nagyon szenvedtek a körülzárottak<br />vízhiányban, még sem adták meg magukat. Végre az ostromlás<br />negyvenedik napján (Tamus 1) egy szökevény árulása következtében,<br />kitudta Vespasianus a vár gyengéjét. Napszürkületkor<br />egy kevéssé megerősített várponton keresztül<br />hatolván, a mély álomba merült kifáradtakat meglepé és<br />mindannyit felkonczolá, körülbelül 40,000 halt meg hősies<br />ellenállás után és ezer asszony és gyermek ejtetett foglyokká.<br />Hasonló sorsban részesültek Japha lakói Sephoris<br />mellett, a férfiak lemészároltattak, az asszonyok és gyermekek<br />mint foglyok eladattak. Jotapata foglyai közt Josephus<br />is vala. Már az előtt panaszolta volt a Synhedrionnak<br />megszorongatását és segédcsapatot várt a háború folytatásara,<br />vagy felhatalmazást a békefeltételek megkísérlésére. A<br />vár megrohanása napján negyvened magával egy barlangba<br />30<br />rejtőzék el, bajtársainak a megadást tanácslá, de azok kardot<br />vontak ellene, azért csellel segített magán; esküdtek ugyanis<br />egymásnak, hogy sorban egyik a másik kardjával ölessék<br />meg. Josefus úgy tudta intézni, hogy ő meg egy másik az<br />utolsók maradtak. Ezt lefegyverezte, maga pedig Vespásiánhoz<br />sietett, ki őt megkegyelmezte, nyájasan bánt vele − mintha<br />benne nem is látott volna ellenséget. Josefus megkegyelmez -<br />tetését annak tulajdonítja, mert Vespasianusnak előre jósolta<br />császárrá való kineveztetését. Japha és Jotapata után Joppe,<br />Gamala és Giskala erődökre került a sor, mindannyi bevétetett,<br />Gamala több heti csodás hősies ellenállás után. A<br />lakosok nagyobbára felkonczoltattak. Szerencse volt, hogy a<br />hős Johannes futással menekült Jeruzsálembe.<br />A népesebb Galiläa bukása Jeruzsálem sorsa fölött is<br />döntött.<br />22. §. Jeruzsálem ostroma, bukása.<br />Vespasianus kifáradt és sokat szenvedett seregét áttelelvén,<br />csak 68 tavaszán kezdé a hadjárat folytatását és<br />pedig nem Jeruzsálemmel, hanem Peraeával szemben. Vespasian<br />Gadara várba (Adar 4-én) könnyű szerrel bevonulván,<br />Peraea sorsa három hónap alatt Galiläa sorsára került. Még<br />mindég késlelte Vespasianus Jeruzsálem elleni vonulását, részint<br />túlvigyázattal akarván mindent megfontolni, mielőtt a<br />Juda arszlánt rejtekhelyén felkeresné, részint mert a pártdulakodás<br />által meggyöngülő Judaát annál biztosabban vélte<br />hatalmába keríteni. És csakugyan a vakbuzgók (Zeloták)<br />különböző árnyalatai, melyeket Eleazar ben Simon, giskalai<br />Johannes és a vad Simon ben Gióra szilaj idumita bandáival<br />vezényeltek, a kölcsönös szétszaggatásra látszottak öszszeesküdve<br />lenni, mert nemcsak a mérsékeltek ellen, hanem<br />egymás közt is meghasonolva, saját magok pártbeliei ellen<br />is dühöngtek. Ezen pártviszályok dulakodása többet ártott<br />az országnak, mint Vespasianus, ha Peraea elfoglalása után<br />vagy még előbb termett volna Jeruzsálem falai alá. De<br />Vespasianus távol maradásának még egy oka volt, Nerc<br />csúfos halála után (68 júliusban) ugyanis Galba kiáltatott<br />ki császárnak. Vespasianus a dolgok fejlődését akarván bevárni,<br />fiát Titust küldé az új császár üdvözletére Rómába,<br />de Galba meggyilkoltatván, és ellenjelölte Otho csak 100 napig<br />uralkodván, Vespasian dicsszomjú lelkét a császárrá való<br />31<br />kikiáltás tölte el. Ezen merész tervét az aegypt légiók teljesítették,<br />melyek őt 69 július 1-én kiálták ki császárnak.<br />Vespasian tehát Rómába utazott és ép akkor érkezett meg<br />midőn Néró után a 3-ik császár Vitellius meggyilkoltatott.<br />Vespasian trónörökösét Titust küldé (70) Judäa leigázására,<br />Három áruló volt Titusnak legkevesebb 80 ezerre menő<br />serege táborában mindég körötte: Agrippa, Tiberius Alexander<br />(kinek arszlányrésze Vespasian császárrá való kikiáltása<br />és ki, mint már említők, Filo közel rokona volt) és<br />végre − Josefus. Hallatlan sokaságú, óriás ostromgépekkel<br />közeige Titus, (April), Zolimnál (Jeruzsálemhez 7 stadion<br />távolságban) ütvén fel táborát. A csodásan megerősített<br />és védmunkákkal folyton elfoglalt Jeruzsálem keblében szerencsére<br />nem dúlt a pártharcz oly kétségbeejtőn, mint az<br />előtt. A közös ellenség láttára kibékültek egymással a Zeloták.<br />Nagy számmal seregeltek Judäa minden részéből a<br />lelkes hazafiak a közszentély: a főváros megvédésére. De<br />mindez keveset használhatott. Jeruzsálem élelmezése hiányos<br />volt. Három dúsgazdag Jeruzsálembeli ugyanis Ben Zizit,<br />Kaiba Sabua, Nikodem ben Gorion annyi készlettel látták<br />el a viszály elkezdése előtt Jeruzsálemet, hogy azzal ez tiz<br />évig beérhette volna, de e roppant készletek az istentelen<br />belvillongás ideje alatt fölgyújtattak. De a lelkes zsidó felkelő<br />sereg még ezen halálos ellenség: az éhség ellen is,<br />síkra, szállt, eltökélvén magában az utolsó emberig való kitartásra.<br />A számos kirohanások, melyeket Titus ostromgépei<br />körüli tábor egyes csapatai ellen intéztek, a hősies elszántság<br />félreismerhetlen jelei voltak. Ezen ostromgépek elpusztítását,<br />a munkások elkergetését, szikladarabokkal való<br />agyonütését vagy forró olajjali leforrázását sokszor nagy<br />sikerrel ismételték. De a rómaiak a károkat este kijavítván<br />15 napi előmunkálatok után kényszeríték a zsidókat<br />(Ijjar 7-én) a külfalak elhagyására. Csak négy<br />napi heves küzdelem után sikerült a rómaiaknak a zsidókat a<br />középső falak mögül is visszaszorítani. Tizenhat napi fáradságteljes<br />munkával tudták a rómaiak az Antónia vár elleni<br />ostromgátakat felállítani. Már már a siker reményével kecsegtették<br />magukat, midőn Johannes embereivel föld alatti alagúton<br />előrohanva, azokat felgyújtá. Hasonló vitéz tetteket<br />vittek véghez Ben Giora emberei is. A veszély közelsége a<br />tetterőt és bátorságot hatványozta. Josefusnak Titus nevében<br />meg-megkísérlett rábeszélése a megadásra, gúnynyal<br />32<br />lőn visszautasítva. Győzelem vagy halál volt a jelszó. Az<br />éhség miatt kínosan kivánszorgó egyéneket amúgy is<br />Titus karóba fogatta és keresztre szegezte. Intő jel volt ez<br />arra nézve, milyen sors vár a többire. A menekülők még<br />egy akadályra leltek. Titus ugyanis egy mértföldnyi terjedelmű<br />bástya fallal vétette Jeruzsálemet körül és így a fővárost<br />elhagyni, vagy a fővárost kívülről élelmi szerrel<br />ellátni akarók szomorúan csalódtak, mihelyst a sánczfalhoz<br />értek, hol közönségesen az ellenség kezeibe estek, kiket<br />a római katonák felhasítottak azon hiedelemben, hogy<br />az átszökök pénzdarabokat nyeltek el éhségük kielégítésére<br />és vagyonuk megmentésére. Később Titus az átszökők megöletését<br />betiltotta és olcsó áron rabszolgákul eladatta. Az<br />éhség növekedése mellett is a Zeloták megfeszített erőlködéssel<br />gátolták az ellenséget Antónia elleni sánczmunkálatában.<br />Ezzel mégis 21 nap után készek lettek a Rómaiak.<br />Johannes kitörése ez alkalommal nem sikerült, Tamus<br />3-án Antónia várfala bedőlt eget rengető lárma közt.<br />De mennyire megijedtek a római katonák, midőn az első<br />falon kívül még egy erős falat pillantottak meg. Ostrommal<br />az nap be nem vehették, csak másnapra került véres veszteség<br />után az ellenség hatalmába. (Tamuz 17) az oltári állatok<br />hiányában a mindennapi áldozatok beszüntetvék. Újból<br />kísérletet tőn Titus tolmácsa által a békét felajánlani a főváros<br />megadása esetében. De Johannes visszautasítá a békeajánlatot,<br />azzal az üzenettel, hogy Isten városának elesnie<br />nem lehet. Erre a Rómaiak a templom ellen irányozták<br />megtámadásukat. A felkelők kénytelenek voltak ezért a templom<br />hegyével Antóniát összekötő oszlopsort felgyújtani.<br />(Tamus 27.)<br />Ε közben az éhség halálangyala lekaszálta számos áldozatait,<br />melyek az utczákon és háztetőkön eltemetlenül hevertek,<br />dögvészes bűzt okozva. A gazdag Martha, Josua ben<br />Gamala főpapnak s az első iskola-alapítónak felesége, ki<br />szőnyegeken járt egyszer az utczán végig házából a templomig,<br />a legszegényebbek sorsára jutva, hulladékból és mocskos<br />helyekből volt kényszerítve a netáni szemeket felszedni.<br />Egy Peraei szökevény asszony saját gyermekét vágta le,<br />hogy húsából táplálkozzék.<br />Az ellenség a közben már a templom külfalain erősíté<br />meg az ostromgépeket. Áb hó 2-8 napig folytonosan dolgoztak<br />velök a Rómaiak, de a falak nem engedtek. Kísérletü33<br />ket lépcsőkön és létrákon a falakra kúszni, meghiúsították<br />a kétségbeesés minden erejével küzdő védők, a felmászókat<br />a mélységbe taszítván. Titus belátá, hogy ily utón czélt<br />nem ér, azért feladá előbbi szándékát, hogy a templomot kímélje,<br />mivel Berenice kedvesének gondolt szívességet tenni.<br />Megparancsolá tehát, hogy a templom kapui meggyújtassanak.<br />A csakhamar elharapódzó lángok egész nap (Ab hó<br />9.) és a bekövetkező éjjel nyaldostak, de mintha megbánta<br />volna Titus az adott parancsot, a lángok kioltására adott<br />ismét parancsot. Késő volt! Mert 9. és 10-ikén az ostromlottak<br />kirohanási kísérletei nem sikerültek, a kirohanok viszszaverettek,<br />üldözőbe vétettek az ez alkalommal támadt zavarban<br />egy római egy égő üszköt dobott a templom úgynevezett<br />aranyablakán át, a faalkotmány kigyuladt, szélsebességgel<br />lángba borítván az egész templomi beltért. Újból parancsolta<br />Titus a lángok eloltását, hangját túlkiálták a haldoklók<br />jajkiáltásai, a kétségbeesettek panaszai. Sokan az<br />égő tűz lángjaiba vetették magukat, a templomot túl élni<br />nem akarván, míg a mindent elpusztító marczona katonák<br />égetve, ölve nyomultak a templom belüregeibe. Kíváncsiságát<br />kielégítendő Titus is belépett a szentélybe, honnan a füstgomoly<br />csakhamar kiűzte. Még egyszer kigyúlt a harcz az égő<br />templom előtt, de az a rómaiak teljes diadalával végződött.<br />Az ezrektől még az utolsó perczben várt isteni csoda nem<br />történt meg. Az égő templom recsegve leeső gerendáinak,<br />roskadozó falainak viszhangja messze, messze hirdeté és a<br />tűztenger fénye kísértetiesen megvilágítá, − a millió sebeiből<br />vérző, földre terített Judaát! Ab hó 9. és 10. napjai,<br />végzetteljes napok! Kétszer láttátok Judaát elesni. Kétszer<br />ástátok meg sírját, Nabukadnezár és Titus voltak sírásói.<br />Hogy harmadszor is kitör Judäa sírjából − ezt mutatja<br />a jövő korszakok története.<br />23. §. Utófájdalmak.<br />A szentély elhamvasztásával még a harcz nem volt befejezve.<br />A szabadságharcz hősei még a felső városban, hova<br />csapataik egy részével visszavonultak, még folytatták élethalál<br />küzdelmüket, Johannes és Simon szabad elvonulást<br />kertek Titustól, ki feltétlen megadást követelt. Újból kezde<br />a háború dühöngni, csak egy hónap múlva (Elul 8.) lőn ez<br />ismét a rómaiak diadalával befejezve. A felső város is fel34<br />égettetett, feldúlatott nyugati falai egy kis részéig, nem maradván<br />föl egyéb, mint Hippicos, Mariam ne és Fazael, három<br />torony, Titus roppant diadalának kő-tanúbizonyságául.<br />Egy milliónál több zsidó veszíté el hős küzdésben életét<br />ezen, a világtörténelem páratlan, szabadságharczában, és<br />900,000-nél többen hurczoltattak fogságba. Ez utóbbiakat Titus<br />Frontó szabadoncz szolgájára bízta. Elég szomorú sors várt<br />reájuk; kikre rábizonyult, hogy tevőleges részt vettek a<br />harczban, rögtön kivégeztettek, tizenhétezren éh-halállal múltak<br />ki, részint mert a kegyetlen megvonta előlük a kellő<br />eledelt, részint mert nem a szertartás követelte módon készültek<br />az étkek. A túlélők legszebb fiatalait Titus diadalmenetének<br />emelésére és a vad állatokkari küzdjátékokra<br />szánta, a 17 éven felüliek Aegyptomba küldettek, életfogytiglan<br />tartó bányamunkákra. A maradványt Titus elajándékozta<br />barátainak, − rabszolgákul, vagy olcsó áron tett<br />túl rajtok. Milyen szerencse, ha zsidó lakta helyre vetődtek,<br />hol a megváltásdíj megadása vigasztalta őket. Útközben<br />Caesareában és Berytusban vadállatokkali küzdésben sok ezer<br />fiatal vére pirosítá a küzdtér homokját. Végre Titus diadalmenetét<br />tartá Róma kapuin keresztül, 700 szép fiatal és<br />a Zeloták még életben maradt hősei, giskalai Johannes és<br />Simon bar Giora emelték a diadalmenet fényét. A diadalkapukon<br />a zsákmányul ejtett templom edényei ábrázolvák,<br />mely ábrázolatok mai napig is láthatók. Simon bar Giora<br />áldozat gyanánt kivégeztetett, giskalai Johannes tömlöczbe<br />vettetett. Emlékérem veretett, melyen Zsidóország pálmafa<br />alatt ülő vigasztalhatlan özvegy nőként ábrázoltatott egy<br />mellette álló harczos által kigúnyolva. Az érem felirata:<br />„Judaeä capta.” (A meghódított Judäa). Miután még Herodium,<br />Machaerus és Masada várak daczos ellenállás után<br />római kézbe jutottak, (72.) az országrészint római katonák közt<br />lőn felosztva, részint, a kis városkát Emaust kivéve, eladva.<br />A római birodalomban élő zsidókra pedig fejadó (fiscus<br />judaicus) fizetése rovatott. Agrippa gazdagon megjutalmazva,<br />praetori czímet nyert, és a templom elhamvasztását két évvel<br />élte túl. Berenice tíz évig élt Titussal, mely idő után száműzetett.<br />− Judäa sorsára jutott, mely előbb Rómával kaczérkodék,<br />hogy utóbb általa gyalázatos száműzetésbe küldessék.<br />Szerencsésebb volt Josefus. Vespasianus és Titus jóindulattal<br />viseltetének irányában, az előbbi nagyterjedelmű<br />földbirtokot és évpénzt ajándékozott neki. Titus, kit a di35<br />adal-menetnél kísért, megengedé, hogy rokonainak és barátinak<br />megadhatja a szabadságot. A császári palotában lakott<br />és tisztelete jeléül az uralkodóház melléknevét: Flavius elfogadá.<br />Mindazonáltal volt benne annyi hazafias érzület,<br />hogy római polgársága daczára, szerencsétlen zsidó népének<br />múltját becsmérelni, dicstetteit alázni el nem tűrhette, azért<br />a pogány írók által a szabadságharcznak egyoldalú leírásával<br />szemben becsületbeli kérdésnek ismeré, tárgyilagosan<br />görög nyelven leírni a harcz minden egyes részletét, mely<br />tárgyilagosság csak ott hézagos, hol magáról, illetőleg Gallilaában<br />viselt dolgairól és az uralkodó királyi ház tetteiről<br />szól. Nem kevésbé pártos saját életleírása, melyet elvi és<br />hazafiúi ellensége: Tiberiai Justus történeti művében foglalt<br />megtámadása következtében írt. De halhatatlan nevet<br />szerzett neki 20 könyvből álló régiségek czímű műve, melyet<br />Domitian uralkodásának 13-ik évében fejezett be. Ezen, valamint<br />Apion elleni védiratáért a zsidóság nagy hálával tartozik<br />neki, az írónak, − de hogy mily érzelmekkel viseltettek<br />kortársai iránta, mint hazafi iránt, mutatja a körülmény,<br />hogy héber nyelven írt művei feledékenységnek<br />engedtettek át, nevével együtt, mely a Talmud és Midrasban<br />felemlítésre méltónak nem tartatott. Mennyivel tündöklőbb,<br />dicső, kimagasló alakja idősebb kortársának Filónak,<br />(szül. 1. megh. 60) az alexandriai zsidók legnemesebb<br />képviselőjének. Bölcselmi iratait, melyek mintegy bölcsészi<br />magyarázata a sz. írásnak, szintén görögül írta, nem lévén<br />birtokában az alapszövegnek. De ha héber nyelvészeti tudományával<br />nem is dicsekedhetik mint Josefus, úgy ezt<br />emberi minőségében és hitsorsosi állásában összehasonlíthatlanul<br />fölülmúlja. Ez utóbbi tekintetben felemlítésre méltó,<br />hogy az alexandriai küldöttségben, mely Caligulához menesztetett,<br />hogy őrült eszméjétől, a képfelállítás kényszerétől<br />elálljon, Filo is részt vett és hitsorsosainak érdekeit valódi<br />lelkesedéssel képviselte. Neve áldásos emlékben marad a<br />hü zsidóknál a mint hogy halhatatlan is lett jeles művei<br />által.<br />MÁSODIK RÉSZ.<br />A zsidók szétszóratásától a Gaoniták korszaka végéig.<br />(70-1040.)<br />1. §. Ezen korszak általános jellemzése.<br />A zsidóság az állam feloszlatása utáni időben, különösen<br />annak első szakaszaiban, hasonló egy olyan szerencsétlenhez,<br />kinek összes vagyona a tűz martaléka lett, ki ugyan testi<br />és lelki ereje minden megfeszítésével iparkodott ura lenni a<br />dühöngő elemnek, de mely erősebb lévén nálánál, a puszta<br />élettel és legfölebb hamarjában felkarolt legdrágább kincsével<br />hagyhatta el a tűzvész szomorú színhelyét. Szentélyének<br />elhamvasztásával a zsidóság mindenét elveszte, mi egyéni<br />és állami boldogságát képezte. Már látszata volt, hogy a<br />leroskadó templom romjai alá temeté a zsidóságot is, de, mint<br />ez elszóratásának eme 18 századbeli életében még többször<br />ismétlődék, a mesebeli Fönix-ként hamvaiból új életre és pedig<br />erőteljesebb megifjodásra emelkedett föl. Ős atyja Jákobbal<br />szólhat népünk: „Vándorbotommal léptem át a Jordánon és<br />íme most két táborrá váltam.” Úgy következett Izrael népes<br />szellemfejlődési életében is be. Egyik kezében a vándorbottal,<br />másik kezében legdrágább ereklyéjével, szellemi<br />kincsével: a Thorával lépvén át a Jordánt, maga mellett<br />és körülötte két hatalmas tábort látott keletkezni, a keresztyénséget<br />és az izlamot, melyek méhéből szülemlettek. Ε csodálatos<br />termékenység szellemi életfejlődése b e 11 ö r t é n e t e<br />keretében párhuzamosan jár szenvedéseinek beláthatlan sokaságával,<br />páratlan tűrésével k ü l s ő é l e t t ö r t é n e t e<br />sokféle fokozatai közepette. Ε külső élettörténet csak anynyiban<br />bír politikai jelleggel, a mennyiben azon népek politikai<br />37<br />mivoltát tükrözteti vissza, a melyeknek keblében élt és mely<br />átélt korszakok b é k ó i t, b é k é j é t; r é m e i t , r e m én<br />y e i t ; s ó h a j a i t , ó h a j a i t ; b o r ú j á t , d e r ű j é t<br />tüntette fel fölötte változató léttörténetében. Mert mit Jeremiás<br />első állami életének feldulásakor, a templom füstölgő<br />romjairól a babyloni fogságba hurczolt zsidóság után kiáltott:<br />„mozdítsátok elő azon város jólétét, a hová száműztelek<br />titeket” azt voltaképen most látjuk teljesedésbe menni, most<br />Judäának második állami lét megszűnésekor. Nemzetiségének<br />hiányában azon állam- és nemzettestbe olvad egybe,<br />melynek kötelékébe befogadtatott. A föld kerekségén, a szélrózsa<br />minden iránya felé szétszórva, elszéledve élvén, tulajdonképeni<br />h a z á j a a zsidónak ott volt, hol háza vagy is<br />pihenő helye kínálkozott. A köz- és gyúpont nélküli zsidó-<br />Ságnak azért nincs többé e g y e t e m l e g e s , hanem csak<br />r é s z l e g e s története. Ez is nem politikai, hanem mívelődési<br />és irodalomtörténeti. De ez utóbbinak sincs egyetemleges<br />általános jellege, hanem időszerinti és földrajzi színezete.<br />Alapvonása csaknem egy évezreden át igaz a talmudi<br />tananyag át- és feldolgozása − tehát a s z á j h a g y o -<br />mány tanulmányo z á s a , de ez különböző időkben különböző<br />alakot öltött, különböző országokban különböző<br />idomzatot nyert. Mert párhuzamos ösvényen haladt a zsidó<br />ságnak vándorlása annak irodalmi fejleményével, ugyanis a legszélsőbb<br />kelettől a legvégsőbb nyugatig, a Jordántól Euphratig<br />és Babylontól Spanyolhonig.<br />A 970 évet magában ölelő t a l m u d i k o r s z a k o t<br />e szerint következő négy kisebb korszakra lehet osztani:<br />1. A Τ a n n a i t á k k o r s z a k a az államiéiet lealkonyodtától<br />és a Jamniai iskolák alapításától a „Misna”<br />berekesztéséig (70-200).<br />2. Az Amoriták k o r s z a k a a „Misna” szerkesztésétől<br />és a babyloni Akadémiák felállításától a Talmud<br />szerkesztéséig (200-500).<br />3. A S z a b u r ä u s o k k o r s z a k a a Talmud szerkesztésétől<br />a G á o n i t á k koráig az Arabok alatt (500−650).<br />4. A G á o n i t á k korszaka ennek keletkezésétől megszűnéséig<br />(650-1040).<br />38<br />ELSŐ KORSZAK<br />A zsidó állam feloszlásától a „Misna” szerkesztéséig (70-200)<br />I. FEJEZET.<br />A T a n n a i t á k kora.<br />Első Tannaita-kor.<br />2. §. R. Jochanan b. Zakkai; tanítványai, kortársai.<br />Ha valahol úgy Izrael változatos történetében látjuk<br />azon általános igazságot, hogy minden kornak meg van az<br />ő vezére, minden vezérnek az ő kora. A bibliai korszaknak<br />megvolt vezére az ő Mózese, a babyloni korszaknak Ezdrásja,<br />a római száműzetésnek (Galuth Edom) pedig vezére: R. J oc<br />h a n a n ben Zakkai. Az összerogyott államélet romjaiból<br />ő építé föl a zsidóságot újból, az elaléltnek testébe ő<br />öntött új életerőt és pedig szellemi életet. Az ostromzáron<br />sikerült neki R. Eliezer és R. Josua tanítványai által koporsóban<br />vitetve keresztül hatolnia Vespasianushoz, kitől<br />nyájasan fogadtatva, kegyének jeléül nem kért egyebet mint<br />hogy a szabadságharcában elesett Szánhedrin elnökének R.<br />Simon fiával a fiatal Gamaliellel együtt szabadjon neki félrevonulni<br />Jabnébe (Jamniába), itt iskolát fölállítandó. Kortársai<br />panaszos ítéleténél, hogy az Úr elveszi a szerencsétlenség<br />idejében a bölcsek értelmét, élesebben fogta föl R.<br />Jochanan Izrael elodázhatlan szükségletét. Jól tudta, hogy<br />vajmi kevés lenne népén segítve, ha a római fővezértől az<br />ostrom alóli fölszabadulást kérvényezte volna. Mintegy látnoki<br />szemmel pillantá meg, hogy Izrael jövője nem Paläsztina szent<br />talajához, hanem azon szent birtokhoz van kötve, mely<br />ezentúl kizárólagos gondjai tárgyát kell képeznie: ugyanis<br />a Thora tanulmányozásához. Ennek akart ő megmentője<br />lenni és általa a zsidóság megmentője lett. A templom megszűnt<br />a zsidóság központja lenni, helyettesítse ezentúl a sz.<br />írás tanulmányozása. Midőn jajveszéklés tölte be környezetét,<br />a templom ledőltének hírére R. Jochanan tanítványaival<br />együtt szétszaggatá ruháit és a drága halottat gyászolá, de<br />39<br />könyeit letörölve monda a kétségbeesetteknek: Fiaim, van<br />még egy oltár és ez a jótétemények oltára, ezen is lehet,<br />kell is áldoznunk. Ily magas nézpontból fogta ő fel a zsidó<br />valláséletet, melynek átszellemítését a szent írás tanulmányozásával<br />vélte elérni. Azért újból felállítá és átalakítá a<br />Szánhedrint Jamniában a középtenger partjához közel fekvő,<br />Joppe és Asdod közt elterülő, kis városkában. Ez volt az új<br />Czion, honnan szétömlött a Thora. A Szánhedrin feje, a<br />még nem eléggé képesített patriarcha Gamaliel helyettesítőjeként,<br />természetesen II. Jochanan volt. Ő elnökölt rôs<br />beth din (az Ítélőszék feje) czímen, melyet Rabban megszólítás<br />illetett, a Szánhedrinban, melyre a kalendárium meghatározásának<br />illetékességét is ruházta egyszersmind. Ezzel<br />nagy lépés volt téve a Szánhedrin önállandósítása tárgyában,<br />valamint több, csak Paläsztina talajához kötött és a<br />templom romba dőltével foganaton kívül helyezett törvények<br />hatálytalanságát is volt bátor kimondani. Miként R. Jochananról<br />mondatik, hogy Hillel híres tanítványa volt, ki nagy<br />mesterének nyomdokaiban haladt, akként iparkodott ő is<br />tanítványainak ragyogó mintaképül szolgálni. Leghíresebb<br />tanítványai közé tartoztak a már említett R. Eliezer (ben<br />Hyrkanus) R. Josua és R. Eliezer b. Arach, kiről álliták,<br />hogy ha ő a mérleg serpenyő egyikében van, a többi tudósok<br />(az az tanulótársai) a másikban, úgy az többet mér<br />egymaga mint ezek összevéve. Jelszava volt R. Eliezernek:<br />az ember iparkodjék kimívelni magában a szívet, mert a<br />jó szív fölülmúlja a föld minden javait. Hillel tanítójának<br />szellemében a sz. írás értelmezését a felállított (7) magyarázati<br />szabály segítségével t a n u l m á n y o z v á n , az írott<br />törvényt, (mikra=olvasmány), összhangzásba hozá a szájhagyománynyal,<br />melynek neve Misna (tanulmány), lévén ez a<br />főtanulmány. És az evvel foglalkozó t a n í t ó k nevei<br />Τ a n n a i m. A tanulmány „Misna”-ból levont szabály,<br />szabvány, életmenet, törvényes miheztartás neve vala H a-<br />1 a c h a (menet, életmenet) ellentétben a tanulmány másik<br />nemével Agada, Haggada (beszéd, elbeszélés), mely életszabályozó<br />jogerővel nem bírt és következő tárgyakat ölelt<br />magába: biblia fejtegetést (exegesis), erkölcs mondatokat,<br />elbeszélést, mesét, mondát, elmés ötleteket stb. A Halacha a<br />hideg, megfontoló, kutató, fürkésző észnek, a Haggada az<br />elmélkedő, bölcselkedő, mélyen érző kedélyömlengésnek eredménye.<br />A Halacha mint életszabvány a Szánhedrin egy40<br />hangú határozataként mondatott ki és közönségesen már mint<br />az előbbi időből örökölt tantételt hirdették. Velős rövidségében<br />alkalmas volt az emlékezet bevésésére, mert a csak<br />szóbeli hagyományképen szájról-szájra szállt Halachát felírni<br />tilos volt. Ha végre a Halachat nem egyszerű, a régi időből<br />(az illető átszármaztató tradens nevében) átvett rövid<br />tételekben állították fel, hanem az életszabványokat bizonyos<br />magyarázati szabályok segítségével a sz. írás szövegéből<br />vonták le, következtették, tanulmányozás utján fürkészték,<br />akkor neveztetett: Midrásnak (fürkészetnek). A későbbi<br />időkben óriási mérveket öltött a fürkészet eme szellemi<br />nyilvánulása és eleinte vagy egyik, vagy másik túlsúlyával,<br />de együttesen, el nem választva folyt a Halacha a Haggadával<br />egybe és viszont. R. Jochanan a Haggadát még egyszerű<br />ki nem tágított alakjában mivelte és bizonyos életszabályokra<br />fektette. Így például a sz. írási követelést, hogy<br />az oltár ne építtessék faragott kövekből, ekkép magyarázta:<br />a vas a háború jelképe, a viszály eszköze, az oltár azonban<br />a béke és az engesztelés symboluma, azért maradjon<br />távol a vas az oltártól; a béke és egyetértés nagy értékét<br />következtette ebből a mester. Kortársai és tanítványai osztatlan<br />tiszteletével halt meg, mint állítják, élte 120-ik évében.<br />Utolsó intése így hangzik: legyen Isten előtti félelmetek<br />oly hatásos mint az emberek előtti félelem.<br />Kortársai közül kiváltak következő Tannáiták: R.<br />C h a n i n a, ki tanítványainak szívére köté, hogy imádkozzanak<br />az uralkodó javáért, kinek oltalma alatt állnak,<br />Abba Saul ben Botnit, ki lelkiismeretességéről híres,<br />Nachum, Gimsóból (város), kinek közmondása vala, gam<br />zu l'tobo, ez is javamra szolgál és az élet minden esélyei<br />közt Istenben veté bizalmát, még ha pillanatnyi nyomor lőn<br />is osztályrésze. Nechunja b. Hakana, ki az előbbivel<br />együtt, bizonyos szentírási szabályok alkalmazásáról lőn<br />nevezetes.<br />Második Tannaita-kor.<br />8. §. II. R. Gamaliel<br />R. Jochanan halálával a zsidóságnak a szájhagyomány<br />tanítása képében jelképesített egysége lazulni kezdett. Okot<br />erre szolgáltatott azon körülmény, hogy a mester halála<br />után a tanulók kitünőbbikei elszéledni, és külön helyeken<br />41<br />tanítani kezdenek. így R. Jochanan fent nevezett leghíresebb<br />tanítványa,· Jamninától 3 mértföldnyire eső Emmaus,<br />bájos kilátású, egészséges fürdőhelyre tévé át tanszékét, felesége<br />tanácsa után indulván, azon balhitben volt, hogy a<br />tudósok őt új székhelyén is fogják felkeresni. Csalódott! Előbbi<br />hirét drágán űzette meg, mert önmagára hagyatva, a tudományos<br />eszmecsere hiányában, lassan elfelejté tudományát.<br />R. Eliezer ben Hyrkanusz Lyddában, R. Josua Bekiinben,<br />Jahne és Lydda közt, tanított. Csak R. Gamaliel maradt<br />mestere tanhelyén Jamniában. Azért neveztetik jamniai<br />Gamalielnek. A tanhelyek e sokféleségénél, jóllehet a<br />tanítás még jobban míveltetett mint az előtt, mégis az erők<br />elforgácsolásával és az egyéni vélemények eltérésével a bajosan<br />összetartott egység mindinkább hanyatlásnak indult.<br />Ez a gondolat fájdalommal tölte el R. Gamaliel lelkét. A<br />vélemények eltérése okvetlen a szentírás értelmezésében, és<br />a vallás-parancsolatok mikénti teljesítésében nézetkülönbséget<br />hozott létre, elannyira, hogy nyíltan bevallották, a „Thora<br />két Thorára szakadt.” A már a templom fennállása idejében<br />feltűnt véleményeltérés Hillel és Samái közt, bár nagy<br />ügygyei-bajjal kiegyenlíttetett a politikai viszály alatt, most<br />a második Tannaita korszakban mint látszik új villongásban<br />akart kitörni. Ezt ideje korán akarta R. Gamaliel megelőzni,<br />de ebbeli ellensulyozási törekvésében maga is a legtekintélyesebb<br />tanítókkal jött kellemetlen összeütközésbe. Már azon<br />eljárása, hogy a régtől fogva kérdéses traditionalis pontok<br />egynémelyikét, mely Hillel és Samái idejében vita tárgyát<br />képezé, egy egységes összhangzásba iparkodék hozni, visszatetszést<br />szült. Különösen a Samaiták kérlelhetlenül ragaszkodtak<br />vett hagyományukhoz. Még nagyobb ellenszenvre talált<br />R. Gamaliel második intézkedése, mely szerint csak<br />o!yan tanítványokat bocsátottak a tanterembe az előadásokhoz,<br />kikről minden bizonyossággal lehete feltenni, hogy mindennemű<br />mellékérdek nélkül tudvágyból iparkodtak a tanításban<br />részt venni. De noha kifogásolták R. Gamaliel ebbeli<br />intézkedéseit, eleinte nyílt zúgolódásban nem tört ki az elkeseredés,<br />részint mert a patriarchátus tekintélyét általában,<br />részint R. Gamaliel személyét, mely magánviszonyaiban tiszteletre<br />méltó Tála, becsben tartották. Lehet, hogy egyik is,<br />másik is, a kiközösítés büntetésétől tartott. A kiközösítés,<br />átok (Nidduj, Sámtá) bár nem is öltött oly komor szint,<br />mint a későbbi időkben, de azért elég komoly volt. Az<br />42<br />ellenszegülő és kihágásokban rajtakapott ugyanis a barátságos<br />közlekedéstől és társalgástól megfosztottnak nyilváníttatott,<br />közönségesen 30 nap tartamáig, mely időn át feketébe<br />kellett a kiközösítettnek öltözködnie, ha ezen időn<br />belül javulás nélkül halt el, úgy a törvényszék követ helyeztetett<br />koporsójára. R, Gamaliel nem átalkodott egy néhány<br />kortársaira kimondani a kiközösítést, így p. o. R. José ben<br />Taddaira ál-okoskodása végett, Eleazar ben Chanochra, mert<br />a szertartásos kézmosást a kenyér élvezet előtt becsmérelte.<br />Sőt a nagy tekintélyben álló R. Akibát is a kiközösítéssel<br />fenyegette, és saját sógorát, a nagy tekintélyű R. Eliezer<br />ben Hyrkanuszt is avval illette, miután ez egy többségi határozat<br />ellen fenntartotta egyéni nézetét. De már ez roszalást<br />idézett elő. R. Gamaliel azonban szándéka tiszta voltát<br />ezzel mentegette: „Előtted, oh Istenem, nyilvános, hogy én<br />nem elődeim becsülete, hanem Te neved tisztelete miatt cselekedtem<br />így, nehogy a meghasonlás és békétlenség elharapódzanak<br />Izraelben. Már-már a tanegység helyreállítása reményével<br />kecsegteté magát R. Gamaliel, midőn R. Josua, ki titkos<br />ellenzője volt és tán túlszerénysége és szegénysége miatt<br />nem mert nyíltan ellene kikelni, kecsegtető reményeit meghiusitá.<br />Egyszer ugyanis R. Gamaliel Tisri hó kezdetét, melytől<br />az engesztelés napja és a többi ünnepek meghatározása<br />függ, két tanú bizonysága alapján tűzte ki. R. Josua kifogásolta<br />a tanukat és a Szánhedrint új határozathozatalra<br />szólitá fel. R. Gamaliel ragaszkodott előbbi ítéletéhez és ráparancsolt<br />R. Josuára, hogy köznapi öltönyben pálczával,<br />útitáskával jelenjen meg előtte az nap, melyre R. Josua<br />számítása szerint a Jom-Hakippurimnak kelle esni. Eleinte<br />ellenállni akart, de barátai tanácsára aláveté magát R. Josua<br />ezen megaláztatásnak is. R. Gamaliel a kitűzött napon<br />köznapi ruhában megjelenő R. Josuát igen szívélyesen fogadá<br />e szavakkal: „Légy üdvözölve tanítóm és tanítványom;<br />tanítóm a tudásban, tanítványom engedelmességre.”<br />De nem sokára ismétlődék a súrlódás. R. Gamaliel<br />gyanúsítá ugyanis R. Josuat, hogy titokban ellenzi az ő<br />határozathozatalát, midőn egy nap hasonlót vetett volna<br />szemére és R. Josua ezt tagadá, következőleg rivait rá R.<br />Gamaliel: „Nos, hát kelj fel, hogy tanúk bizonyítsanak<br />ellened.” Ezen szigorú, sértő eljárásra nyíltan zúgolódtak<br />a jelenlevők és a rögtön-bíróság megfosztotta R. Gamalielt<br />elnöki tisztjétől. Azonnal szaporodtak a tanulók sorai tete43<br />mesén. Mindjárt új elnökválasztáshoz fogtak. R. Josuát, elég<br />tapintatosan, mellőzték, R. Eliezert nem választhatták, mert<br />átok súlya alatt állott, R. Akibanak nem volt elég híres<br />családfája, így került az elnöki székbe R. Eliezer ben Azarjah,<br />ki családfáját Ezdrásig vitte vissza, előkelő is volt nem<br />csak származásra, hanem vagyonra és a római udvarnál való<br />befolyásra nézve. Ez alkalommal tapasztaljuk az érdekeltek<br />jellemnagyságát. R. Gamaliel ugyanis megaláztatása daczára<br />nem maradt ki az ülésekből, hanem a tudományos vitákban<br />mint azelőtt élénk részt vőn, sőt megbántott ellenfelét R.<br />Josuát kiengesztelni iparkodott. Ε czélból házában meglátogatta<br />R. Josuát, tű-készítésnél találta. „Tehát ebből tengeted<br />életedet?” szólítá meg R. Gamaliel. „Elég rosz, viszonzá<br />a kérdett, hogy csak most tudod, jaj annak a kornak,<br />melynek Te vagy a gondnoka, nem sejted milyen keserves<br />a tudósok életmódja.” R. Gamaliel kérve-kérte már<br />a nagyrabecsült Hillel házára való tekintetnél fogva, hogy<br />bocsátaná meg neki sértő magaviseletét. R. Josua engedékeny<br />volt, sőt megígéré, hogy a Nászi méltóságba való visszahelyezésben<br />is közreműködni fog. De zavarban voltak az<br />alig megválasztott R. Eliezer ben Azarjahval szemben, R.<br />Akiba közbenjárt. Legott hajlandónak mutatkozott amaz a magánéletbe<br />visszavonulni, mihelyst értesült R. Gamaliel és R.<br />Josua kibéküléséről. De ezen áldozatot nem fogadták el tőle,<br />hanem abban egyeztek meg, hogy R. Gamaliel két hétig<br />elnökösködött, a harmadik héten meg R. Eliezer b. Azarjah.<br />Ezzel kiegyenlíttetett a békétlenség. Nem gőg, hanem tiszta<br />szándékból és a patriarchátus tisztsége túlszigor kezeléséből<br />eredt az egyenetlenség. R. Eliezer ben Azarjahról nem sokat<br />tudunk, mert ha nagy tiszteletben állt is a kortársak<br />előtt, úgy, hogy róla mondták: nem árva a kor, melyben ő<br />élt, úgy mégis eltűnt a nagy emberek tömegében, melyek a<br />második tannaita-korban éltek.<br />4 §. R. Eliezer hen Hyrkanusz, R. Josua hen Chananja<br />R. Gamaliel halála.<br />R. Jochanan b. Zakkai az ő híres tanítványát R. Eliezer<br />b. Hyrkanuszt talpraesetten jellemzé e szavakban: „ő<br />mészszel betapasztott vízmedencze, mely egy csöppet sem<br />veszt.” Egész élete és tanmódszere igazolja a mester eme<br />bírálatát. Jóllehet R. Eliezer Hillel iskolája szellemében<br />44<br />nevelkedett, mégis inkább hajlott Samái iskolájához. Kétféle<br />tanmódszer dívott ugyanis a Halacha kifejtésénél. Egyik<br />neme a szájhagyomány, mely nemzedékről-nemzedékre szállt,<br />mely készen és tova fejlődés nélkül örökíttetett meg és<br />másik neme volt a bizonyos felállított szabályok segítségével<br />levont Halacha tanmódszere. R. Eliezer az elsőt ápolta.<br />Lyddában tanítván, egy kődarabra szokott ülni előadás közben;<br />ezt a követ R. Josua a Sinaihoz hasonlítá, mert onnan<br />hallatszott a szilárd, megmásíthatlan törvény igazság. Mert<br />mit R. Eliezer tanított tanítói nevében, mint ráörökölt hahagyományt<br />adott elő, melytől soha sem tért le. Maga dicsekvék,<br />hogy soha semmit sem adott elő, mit tanítóitól nem nyert hagyományképen.<br />Az ilyen erélyes jellem, conservativ szellem nem volt<br />képesítve arra, hogy nézetét mások nézetének rendelje alá, azért<br />mégis gyűlt baja első sorban a Jamniai Szánhedrin elnökével az<br />előbb nevezett R. Gamaliellel, ki noha nővérét Imma Schalom-<br />ot adta neki feleségül, mégis kimondta ra a kiközösítést,<br />mert nem tágított véleményétől egy halachai kérdésben.<br />R. Akiba küldetett ki e szomorú hír meghozására. R.<br />Akiba feketébe öltözködve megjelent előtte e szavakkal:<br />„úgy látszik, hogy társaid eltávoznak tőled” R. Eliezer<br />megértette a czélzást és távolban maradt társaitól. De ez elszomoritá<br />kedélyét. Kiközösítésére és társaihoz való viszonyára<br />mondhatta a Perekben megőrzött tételét: „melegedjél a bölcsek<br />tüzénél, de légy óvatos, hogy parazsán meg ne égesd<br />magadat, mert marásuk róka marás, csípésök scorpio csípés,<br />sziszegésük kígyó sziszegés és minden szavok izzó parázs.”<br />Betegsége hírére felkeresték társai, kiknek gazdag halacha<br />kincseit pazar kezekkel osztogatta és utolsó szava volt:<br />„tiszta” miből megtudták, hogy a túlvilági élet részese. R.<br />Akiba tartotta a halotti prédicatiót mondván: „halálával a<br />törvénykönyv el lőn temetve.”<br />Éles elentétét képezé R. Josua ben Chananja, ki nagy<br />tanítója R. Jochanan ben Zakkaihoz legközelebb állt és vele<br />együtt a Zeloták ellenzője volt. Engedékeny természetét a<br />már leirt Gamaliellel való súrlódásban csodálhattuk, ilyen engedékeny<br />szellemnek bizonyult ő be tanításában is, a miért is a<br />Samai iskola életnehezitő tételeit nem helyeselte. Jellemző a<br />felelet, melyet a túljámboroknak adott, midőn ezek állíták,<br />hogy a hús és bor élvezete tilos, mióta az oltár romba dőlt<br />és ezekből többé áldozni nem lehet, akkor, így szóla R. Josua,<br />vizet sem szabadna inni, mert ezt is szoktak az ol45<br />tárra önteni. Engedékeny szelleméről tanúskodik gyönyörű<br />állítása a zsidókeresztyének irányában, kiknek jámborairól<br />monda a népek j ámb o r a i a t úl v i l á g r é s z e s e i (Tosefta<br />Szánh. C. 13.). Mint békebarát egy ízben igen nagy szolgálatot<br />tett a zsidóságnak. Hadrián császár ugyanis uralkodása kezdetén<br />barátságos indulattal viseltetek a zsidók irányában, sőt<br />a templom felépítésére is segédkezet ígérkezett nyújtani, később<br />azonban ígéretét megbánta és mert adott parancsát egyszerűen<br />vissza nem akarta vonni, azt a kibúvót találta, hogy<br />a templom ne előbbi helyére építtessék. Ezen izenet nagy elkeseredést<br />szült a zsidók közt. A később kitört háború már akkor<br />lett volna elkerülhetlen, ha R. Josua a válságos idők veszélyes<br />voltát föl nem ismerve, a népet le nem csillapította<br />volna. A népszólás ajkán beszélve, egy szép mesével tüntette<br />föl a helyzet veszélyét. Egy oroszlánnak, így szóla, egykoron<br />elnyelt ragadmánya után egy éles csont akadt meg torkában.<br />Ijedségében az állatok királya annak nagy jutalmat ígért,<br />ki a csontot kihúzni képes lesz. A hosszú csőrű daru ezt a műtétet<br />sikeresen teljesítette, miután pedig az ígért jutalmat vette<br />volna igénybe, az oroszlán gúnyosan így felelt: örülj hogy fejedet<br />épen kihúzhattad az oroszlán torkából. Ekként, úgy végzé<br />be Josua hatásos beszédét, ekként örülhetünk mi is, hogy ép<br />testtel szabadulhattunk meg a rómaiak kezéből tehát ne erőszakoljuk<br />ki a tett ígéret beváltását. Az okoskodó, bölcselkedő<br />Hadriannal nem egy ízben folytatott R. Josua vitatkozásokat.<br />Egy ilyen alkalommal szólítá meg egyszer a császár leánya is,<br />sértő kérdéssel: hogy van az, hogy annyi bölcseség lakik egy<br />ily rut edényben? (fölötte rút testű alakjára czélozván). Élczesen<br />felelt R. Josua: hisz atyád bora sem őriztetik meg<br />arany edényekben. R. Josua, úgy látszik R. Gamaliel halála<br />után, állott a Szánhedrin élén, mint annak legtekintélyesebb<br />tagjainak egyike, mert R. Gamaliel hátrahagyott fiai legidősbbike<br />S i m o n még fiatal volt ezen fontos állomás betöltésére.<br />R. Josua tartá R. Gamaliel fölött a halotti beszédet,<br />mely alkalommal Akylas, egy a zsidósághoz áttért pogány és<br />a biblia görög fordítója, akkori szokás szerint, nagy halotti<br />pompát fejtett ki R. Gamaliel temetésénél, pedig R. Gamaliel<br />végvendeletileg meghagyta, hogy a legegyszerűbb módon fehér<br />lepedőben temettessék el és ezen rendeletével a sok családot<br />tönkrejuttató fényűzést, mely akkori szokás szerint a temetkezéseknél<br />dívott, akarta megszüntetni, mit el is ért − egészen<br />napjainkig.<br />46<br />5. §. A zsidók helyzete Titus, Domitian, Nervo és Trajan<br />római császárok alatt.<br />Mielőtt a zsidók beléletének vázlatában és e kor leghíresebb<br />emberének R. Akiba első rangú Tannaita jelentőségének<br />leírásában tovább haladnánk, a zsidóknak a nevezett<br />négy római császár alatti helyzetét kell egy pár vonással<br />ecsetelnünk. Titus uralkodása sokkal rövidebb volt, semhogy<br />a római birodalomban élő zsidóknak sorsára kártékony befolyást<br />gyakorolhatott volna. Kora halála a zsidók szerencséje<br />volt, mert bár a római íróknál jó uralkodóként szerepel,<br />úgy Judäa iránti kegyetlensége ellenkezőről győz meg<br />bennünket és méltán érdemli meg a jelzőt Rascha (gonosz).<br />A hitrege szerint elkövetett gaztetteiért egy szúnyog által<br />kínoztatott, mely agyába fúródott és halálra kínozta. Fivére,<br />Domitian, különösen a fiscus judaicus (zsidó adó) kérlelhetlen<br />behajtása által vált valódi ostorcsapássá a zsidóknak.<br />Bűnös életmódjáról és elvetemedettségéről a római történetírók<br />nem tudnak eleget írni és Juvenal gúnyköltő ezen időről<br />jegyzi meg, hogy nehéz róla gúnyt nem írni. Nemcsak a zsidókat,<br />hanem a zsidó vallásra áttérő rómaiakat is sujtá Domitian<br />egész kegyetlensége, sőt saját családjabeli Flavius<br />Clemens ellen is dühöngött, kit, zsidó iránti jóindulatáért<br />istentelenséggel vádolván, kivégeztetett (95) és mint látszik<br />Josefus történész is, ki zsidó régiségek czímű művét ép<br />ekkor fejezte be, áldozatul esett Domitian üldözésének. Még<br />nagyobb üldözéseknek, sőt teljes kiirtásnak szentelte a római<br />birodalomban élő összes zsidókat, e rettegés hírére a Szánhedrin<br />legjelesebb férfiai R. Gamaliel, R. Eliezer ben Azarjah,<br />R. Josua és R. Akiba Rómába utaztak a király haragját<br />lecsillapitandók, mely szándék kivitelében egy zsidóbaráti érzelmű<br />senator, ki a zsidó vallásra tért át halála előtt, névszerint<br />Ktia bar Sálom, saját önfeláldozásával, sikeresen<br />közreműködött.<br />A rettegés, mely az összes zsidóságot elfogta, csak<br />Nerva trónraléptekor oszlott el. Ezen igazságos, bölcs és<br />emberszerető császárnak fájdalom csak 16 hónapig tartó<br />uralkodása alatt a zsidók és proselyták sorsán azonnal<br />könnyítve lőn. A nevezett négy híres Tannaita, kik Domitian<br />halála és Nerva trónraléptekor még Rómában időztek, valószínűleg<br />sokat tőnek ezen jobbrafordulásért, melyet egy érem<br />47<br />is megörökített. Ennek első oldalán Nerva, a másikon pálmafa<br />van ábrázolva, mely alatt e szavak állanak, „fisci judaici<br />calumnia sublata” (a zsidó adó elleni vádak elejtettek). Nerva<br />a spanyol U l p i a n u s T r a j a n t választá utódul, ki Dácziát<br />leigázván, hírnevet szerze magának. Ezen csaknem 60 éves<br />ui császár egész Ázsiát, az Euphrat és Tigris közötti országokat<br />szerette volna Rómának meghódítani (114). A zsidók,<br />kik nagy számban lakták e vidékeket, föllázadtak és az<br />elégületlen párthusok és egyéb tartományokkal szövetkezve,<br />sikeresen daczoltak Trajánnal, ki azonban Március Turbo<br />által, továbbá Lucius Quietus első hadvezére által, kiknek<br />kegyetlenségeit kegyetlenséggel viszonozták a felkelők, hősies<br />küzdelem után legyőzte a zsidókat. Quietus tettei jutalmául<br />Paläestina helytartójává neveztetett ki (117), Trajan tervei<br />teljes kivitelének meghiúsulása fölötti fájdalmában meghalt<br />anélkül, hogy kedvencz vezérét Quietust nevezhette volna<br />ki utódul, mert ravasz felesége Plotina, azt hazudta, hogy ura<br />végrendeletileg A e l i u s Had r i a n t fogadta fiának és trónörökösnek.<br />6. §. Hadrian, Bar Koziba, (Bar Kochba).<br />Trónralépése utáni első idejében Hadrian a zsidók iránt<br />jó indulattal viseltetett, Lucius Quietus zsarnok helytartót<br />visszahívta, sőt a jeruzsálemi templom újbóli fölépítésére is<br />engedélyt adott. Hogy ezt később a samaritánusok áskálódásai<br />által visszavonta és hogy a nép elkeseredését R. Josua mint<br />csillapitá le, fent már érintettük. A háború azonban (132) annál<br />dühösebben tört ki, mennél tovább, − körülbelül 12 évig<br />− fojtották el a zsidók gyűlöletök és ingerültségük érzelmeit.<br />Oly ügyesen és alattomban történtek a felkelés előkészületei,<br />hogy Hadrian azok tudatára csak akkor ébredt, mikor<br />már a lázadás tüze kigyuladt. A felkelés lelke Bar Kochba<br />volt, Valódi neve (Koziba, vagy Kezib nevű város után elnevezve)<br />Bar Koziba volt. Midőn azonban ezen kiváló egyéniség<br />dicsősége és fényes reményekre jogosító hőstettei tetőpontján<br />először találkozott R. Akibával, a felkelés titkos előkészítőjével,<br />ennek lelkületére oly mély benyomást tett, hogy<br />R. Akiba Kozibara a sz. írás szavait „Csillag tűnt fel Jakobban”<br />(Móz. 4,24,27) alkalmazta, a legvérmesebb remények<br />megvalósítását várván tőle. Noha Jochanan ben Torta nem osztozkodott<br />R. Akiba reményeiben, mégis R. Akiba általi elismerés<br />48<br />következtében Bar Koziba, ki ezentúl Bar Kochbának, csillag<br />fiának neveztetek, a nép szemében a dicsfény sugarától volt körülvéve.<br />Csodaerősségéről sokat beszéltek és megjelenése varázsa<br />messze terjedt, úgy hogy minden ország zsidó lakosainak sokaságát<br />csoportosítá maga köré és mi több, még a konok ellenséget a<br />Samaritánusokat is lobogójához tudta édesgetni. Mohón kapva<br />ez alkalmán, hogy a gyűlölt római igát lerázhassák, még a pogányok<br />is hozzá csatlakoztak. Nem túlzott tehát a szám, mely<br />a felkelésben részesült, ha azt a zsidó kútforrások 400 ezerre,<br />Dio Cassius állítása szerint 580,000-re becsülik. Hogy katonai<br />elszántságát kipuhatolja, a seregbe való besorozást attól<br />tette függővé, hogy a szolgálatra kész katona saját maga<br />vágja le magának egyik ujját, később egy másik próbát tétetett<br />velők: lovaglás közben egy fát kiszakítani gyökereivel<br />együtt. Ezen merő hősökből álló seregében bízva, Bar Kochba<br />hetvenkedve ekkép szólt: Uram! ha bennünket nem is segítendesz,<br />úgy ellenségünknek ne légy legalább segítségül −<br />akkor nem fogunk megbukni. Egy ilyen hős sereggel nem<br />mérkőzhetett meg az akkori római helytartó Tinnius Rufus<br />(a zsidó kútforrásokban Tyrannus Rufus), ki kegyetlenségéről<br />hírhedt vala Judaában. Mindinkább visszaszoríttatott, úgy<br />hogy egy év leforgása alatt (132-133) 50 erőd és 985 város<br />esett a zsidók hatalmába. Hadrián az első időben nem vette<br />nagyba a felkelést, de midőn a római sereg vereségét jelentő<br />hír hozzá eljutott, új és új vezéreket küldött a felkelők ellen,<br />de nem nagyobb szerencsével. Bar Kochba oly biztosnak<br />vélte magát és a szabadságot oly közel kiküzdendőnek,<br />hogy már új érmeket veretett L'cheruth Jeruscholaim<br />„Jeruzsálem felszabadításának emlékére.” Az önállóság küszöbén<br />és a visszaállított állami épség előérzetében a hitehagyott,<br />úgyszintén a keresztyén zsidókat Bar Kochba megbüntette,<br />megkorbácsoltatta. Egyéb üldözésekben nem kínozta<br />és általuk Messiásként elismertetni nem volt szándéka, mint<br />hamis állítások híresztelek. Egyáltalján távol volt Bar Kochbától<br />a messiási szerep viszketege, ő csak népének fölszabadítója<br />akart lenni a római iga alól. És ez már nagyrészt<br />sikerült is neki. Két évig tartott már Bar Kochba országlása<br />(132-131). Hadrian nagy aggodalmakkal nézte Judäa<br />győzelmeit, leghíresebb vezérei meg veretesét. Végre kényszerült<br />Britanniából visszahívni korának legnagyobb vezérét<br />J u 1 i u s S e v e r u s t . Ez a harczszínterére megérkezvén,<br />egyelőre döntő lépést nem merészelhetett a sok erőddel<br />49<br />szemben. Legerősebb erőd Veter, (a zsidó kútforrásokban<br />Betar, Bettár)*) volt, továbbá, Kabul Szichin, Magdala, Tur<br />Malka, vagy Tur Simon, Bar Doroma, azaz bar Koziba megerődített<br />helyek voltak, mindannyian felső Galiläban<br />Sepphoris és Tiberiastól nem nagy távolságban. Ε két utóbbi<br />város azonban mint már Vespasian és Trajan alatt most is<br />alattomban a Rómaiakkal tartott. Egy másik harcztér a<br />Rimmon völgye volt, mely még Bikát Jadaim, Megiddo Jeszreelnek<br />is neveztetett. Itt történt az első összeütközés, miután<br />Severus a kipróbált római taktikát, mely már az első<br />felkelésben is sikerhez vezetett, alkalmazta volt, hogy ugyanis a<br />körülzártakat kiéheztette. A győzelmes római sereg innen<br />Tur Simonba, az erődítések szívébe hatolt; 100,000 római vonult<br />abba villogó kardokkal, és három nap és három éjjelen<br />át mészárolták a meglepett lakosságot. Hiteles kútforrások<br />hiányában csak mondákra vagyunk utalva. Ε szerint a város<br />oly nagy terjedelmű volt, hogy míg az egyik végén a<br />mészárlás folyt, a másik végén erről mit sem tudtak és vigadás<br />közt éltek a lakosok. (52) mások szerint 54 csatában<br />küzdöttek volna meg a zsidók a Rómaiakkal, míg az<br />erődök, Veter kivételével, ezeknek kezébe jutottak. Csak Veterben,<br />a legerősebb várban (kasztra Jesana, (d'Veter) =<br />veteres castra) tarthatá még magát Bar Kochba, itt folyt<br />a hős viaskodás a két legelső vitéz hadvezér közt, míg<br />végre Veter a várban uralkodó élelem és vízhiány, úgy továbbá<br />a Samaritanusok árulkodásai következtében elesett.<br />Mesés dolgokat beszélnek a viaskodás kétségbeeséséről és a<br />patakokká dagadt kiontott vérről, mely a lovak szügyeig<br />ért és az egy mértföldnyire eső tengerbe folyt. A zsidó<br />hitrege szerint Bar Kochba bukása onnan eredt volna, hogy<br />egy sok éven át ima és bőjtölésben elgyengült aggastyánt<br />R. Eleazart Modinból kivégezett volna. Ezen jámbort egy<br />samaritanus kém ugyanis Bar Kochba előtt azon gyanúba tudta<br />hozni, hogy az ellenséggel tart. Kérdőre vonatva az imába<br />elmerült nem felelt Bar Kochbának, ki ez által a gyanút<br />igazoltnak hívén, oly dühbe jött, hogy eltaszítá, mire ez<br />szörnyet halt. Erre egy hang hallata: „Te Izrael kezét<br />megbénítád, és szemét megvakítád, azért bénuljon meg a<br />te kezed, vakuljon meg a te szemed.” Nem sokára megta-<br />*) Aruch szótáramban Better czikkben kimutattam, hogy Veter=Vetera<br />castra, úgy szintén hogy Bar Droma nem jelent egyebet, mint Bar Kochbát, kiről<br />Tar Simon is vette elnevezését, Grätz és mások e tekintetben hézagost írtak.<br />50<br />lálták Bar Kochba fejét, melyről dicsekedve monda a találó,<br />hogy ő oltotta volna ki életét, de midőn azt közelebbről<br />megnézé a győző Severus, látta, hogy kígyótól volt körültekerve.<br />Ha − így szóla erre Severus − ha Isten nem ölte volna<br />meg, emberi kéz nem tehette volna. Ezen szerencsétlen kimenetelű<br />háborúban, mely Veter elestével (135 szintén Ab 9-én) nagyban<br />egészben be volt fejezve, csaknem egy fél millió zsidó<br />veszté életét. Óriási veszteséget szenvedett a római sereg is,<br />úgy, hogy Hadrian nem merte a győzelmet a senatusnak,<br />a szokásos záradékkal: „én és a sereg jól érezzük magunkat”<br />jelenteni.<br />7. §. Rabbi Akiba.<br />Mielőtt Hadrian vérlázító tetteit felsorolnék, melyeket<br />Veter eleste után véghezvitt, hadd jártassuk szemeinket egy<br />alakon, mely kevesed magával e szomorú korban az egyedüli<br />fénypont Izrael története egén. Ez az alak R. Akiba<br />ben Josef. Ezen szellemi óriás oszlopa vala a szétzúzott<br />zsidó nemzetiség romjaiból kiemelkedő hagyományos tannak,<br />melynek ő vetette meg legszélesebb alapját, valamint lelke<br />volt ama az előbbiekben leirt felkelésnek, mely a nemzet<br />politikai önállóságáért folyt küzdelemnek utolsó föllobbanó mécsvilága<br />vala. Az ész és kedély tulajdonai ritka párosítása<br />ölelkezik benne. Az egyesnek alapos átkutatása mellett mégis<br />az egészre irányult szelleme szövetkezek a nemzetét rajongón<br />szerető kedélybenső seggel, mely azonban csak termékeny tettek<br />és gyakorlati ténykedésben lelte kielégítését. R. Akiba a<br />gazdag Kaiba Selmának, kit fent (31. 1.) említettünk, barompásztora,<br />kora fiatalságában tudatlan volt és a tudósokat<br />annyira gyűlölte, hogy saját vallomása szerint, ha szerét<br />tehette volna, érzékenyen károsította volna. De gazdag urának<br />Rachel leánya, kit szeretett és kitől viszontszerettetett,<br />olyan nemesítőleg hatott reája, hogy egész lényét átalakitá.<br />Tanácsát követendő, a tudományosság pályára lépett és<br />negyven éves korában (mint a monda regéli) Gamzobeli Nahumnál<br />(40. 1.), kinek mindvégig hálás emléket őrzött meg,<br />sajátítá el az első elemeket. Hű Rachelje, ki titokban hitvese<br />lett és e miatt a felbőszült atyjától kitagadtatott, a<br />legnagyobb nyomornak engedte át magát, csakhogy férjét<br />tudománya gyarapítására buzdítsa, sőt hajtekercsein tett túl,<br />csakhogy élelmét rövid pár napra beszerezhesse, Midőn később<br />51<br />nagy tanítója R. Eliezer b. Hyrkanustól sok tanítványa társaságában<br />visszatért, (mondják) megleste volna hitvesét, ki<br />azon kérdésre, meddig akarja még özvegységét s szegénységét<br />folytatni, azt válaszolá: ha rajtam múlik, még addig<br />távol maradhat férjem, meddig már távol volt, csakhogy<br />tudományát gyarapíthassa. Erre R. Akiba vissza tért előbbi<br />tanítójához. Midőn később R. Akiba két annyi tanítvány<br />kíséretében mint nagytekintélyű tanító tért vissza, felesége<br />egy szomszédasszonytól egy ruhát kölcsönze, hogy méltón<br />fogadhassa híres férjét. Láttára térdét akará átkarolni, de<br />midőn R. Akiba tanítványai ebben őt meggátolni akarák,<br />így szólt a mester: „hagyjátok, mert mi ti vagytok, velem<br />együtt − neki köszönhetjük.” Kaiba Sebua pedig ily híres<br />vőre büszke lévén, leánya hű kitartását gazdagon megjutalmazá.<br />Most visszaemlékezett R. Akiba azon ígéretére, melyet<br />egykoron szegénységében feleségének tőn. Akkor ugyanis<br />a zord télen puszta szalmán aludt felesége és midőn valaki<br />panaszkodék, hogy lebetegedett neje számára még egy nyaláb<br />szalmát sem tud előkeríteni, melyen lenyugodhatnék,<br />Rachel a szegény emberrel megosztotta saját szalmáját. R.<br />Akiba ekkor feleségének ebbeli nagylelkűsége csodálatában felkiálta:<br />„ha megtehetném, Jeruzsálem városát aranyba foglalva<br />ajándékoznám neked.” Ezen éket most csakugyan<br />megszerzé neki; midőn R. Gamaliel felesége hasonlót kért<br />férjétől, ez viszonzá: „csak olyan asszony minő Rachel<br />igényelhet ilyen kitüntetést.” R. Akiba híre messze terjedt<br />országszerte. Az agg R. Dosa b. Harkinosz azzal szólitá<br />meg: „Te vagy-e az a R. Akiba, kinek hire bejárja az egész<br />föld kerekségét?” és R. Tarfon lelkesedésében azt monda<br />róla: „ki tőled megvál, megvál az élettől.” Csakugyan új<br />életet öntött a hagyományos tan oktatásába, a hagyomány<br />szerinte nem volt az emléktudomány merev tárháza, mint<br />tanítója R. Eliezernél, hanem szüntelen bugyogó forrás, melyből<br />új és új tantételek szülemlenek, mert a sz. írás minden<br />szava, minden betűje, mintegy az alap, melyen a hagyomány<br />magas épülete kiemelkedik. Ezen hagyományok szétágazó<br />elemeit bizonyos főelvekre vitte vissza, ő az első rendszeresítő<br />tanító, minthogy ő az első hagyománygyűjtő is. Mit R.<br />Jehuda Hanaszi kiépített, azt csak R. Akiba és ennek tanítványa<br />R. Méir építő köveiből, melyeket e kettő halomra<br />gyűjtött, tehette meg. A nagy elmeéllel kezelt eme mód- és<br />rendszer miatt nyíltan bevalló tták R. Akiba kortársai, hogy<br />52<br />nélküle sok szentírási törvény helyes értelmezése veszendőbe<br />ment volna, sőt túlzottan mondták, mi Mózes előtt elfödve<br />vala, az R. Akiba szellemének megnyílt. És midőn egyszer<br />R. Akiba, ki rendes tanhelyén Bene Berakban tartózkodék,<br />a jamniai Szánhedrintől távol volt, a határozathozatalt elodázták,<br />mondván: „ha R. Akiba nincs itt, akkor hiányzik<br />a tan.” Ezen sokoldalú, fennen hangoztatott dicsérete mellett<br />nem volt soha fenhéjázó, a miért is tanítói irányában, kiket<br />túlszárnyalt, alázattal viseltetek és szerényen mindenben felajánlá<br />szolgálatait, melyekre, kényes esetekben, mindig rá<br />voltak szorulva. R. Gamaliel és R. Josua idejében intéző<br />szereppel leginkább azért nem is bírt, mert szerénysége a<br />nagyok előtt őt hátráltatta. Döntő befolyással hitsor sósainak<br />életére, politikai mozgalmaira csak mint látszik R. Josua<br />halála után nyert. Hogy a Bar kochbai fölkelés előkészítésében<br />neki jutott ki az arszlánrész, már érintettük. Hogy<br />a nemzeti érzelmeket felelevenítse és feltüzelje a zsidóság<br />lakta számos helyeket látogatott meg, nemcsak a parthusok<br />országában levő tudomány főszékhelyeit Nisibist, Nehardeát,<br />hanem Afrikát is, azaz Cyrenét és a (Krake hajóm) Közép -<br />tenger szigeteit, mint p. o. Cyprust stb. beutazta − helyeket,<br />melyek a Bar Kochba felkelésben legjelentékenyebb részt<br />vőnek. A felkelés szerencsétlen kimenetele élete fölött is<br />döntött, mint a következőkben látjuk.<br />8. §. R. Akiba halála. A tíz vértana.<br />A zsidó nép Veter meghódításával halálos ágyon feküdt<br />és ha az ép akkor élő leghíresebb tanítók, a 2-ik Tannaita-rend<br />legelőkelőbb képviselői, mint R. Akiba, R. Izmael ben Elisa,<br />R. Tarfon, Modinboli R. Eliezer, galiläi R. José, R. Chanania<br />ben T'radjon, Samuel Hakaton, Simon ben Azai, Simon<br />ben Zoma s sok más jeles nem fejtették volna szellemi<br />tevékénységök legbehatóbb vallástudományi buzgalmát<br />ki, mondhattuk volna, hogy a leigázott zsidó nép végvonaglásban<br />vergődött legyen. De Hadrián kémkedő szemei<br />előtt ép ezen szellemi tetterő a vallás és hittudomány meggyökeresítése<br />terén tűnt fel rém gyanánt, mert ő Antiochus<br />Epifanes mintájára nem elégelte be a zsidó népnek megsemmisítésével,<br />ő a zsidóságot mint hittudományt és mint vallásfelekezetet<br />akarta eltörölni. Azért keveselte Hadrián, hogy<br />a harcztéren tehetetlen Rufus által Jeruzsálemet felszántatta<br />53<br />(136. ugyancsak a baljelentőségű Ab hó 9-kén), annak jeléül,<br />hogy egy új város emelkedjék a régi talaján, mely<br />különböző nemzetbeli népség által benépesített új városát<br />nevére A e l i a n a Capitolinának nevezte és saját szobrával<br />ékítette, vagy jobban éktelenítette és Vénus és Adonis szobrokkal<br />szerelte föl, mind evvel nem elégült be, a zsidó vallást<br />akarta gyökerestől kiirtani; a S'ma ima, szombati ünnepnap<br />a körülmetélés és egyátalján minden vallásparancsolat<br />megőrzését halálbüntetés tilalma alá helyezé. A Gezera,<br />Szekana, Smád azaz a vallásüldözés e szomorú ideje egészen.<br />Antiochus Epifanes elhatalmaskodási idejét idézte és elevenité<br />föl, − de a Makkabäusok sem hiányoztak a már nevezett<br />híres tanítók dicsalakjaiban. Ezek közül R. Akiba,<br />R. Tarfon, R. José, s többen Lyddiában, a római kémeket<br />kikerülendők, egy ismeretlen egyén felső kamarájában öszszegyűltek,<br />vitatkozván az iránt, hogy mi fontosabb: az elmélet,<br />a tanítás, vagy a gyakorlati parancs-teljesítés. Égető<br />kérdés volt ez, mert álláspontot kelle választani és a hívőknek<br />zsinórmértéket szolgáltatni mihez tartás végett. Eltértek<br />a nézetek a vitában, de elvégre határozattá emeltetett,<br />hogy fontos a jelen körülmények közt a tanulás, mert<br />ez ölében hordja a vallásgyakorlatot, amabból szülemlik ez.<br />Tehát a hitüldözés rémteljes idejében szabadott megszegni<br />a aprancsokat, − kivéve a három sarkalatos bűnt: istentagadást,<br />paráznaságot és gyilkolást, melyeket életével megvásárolni<br />tilos volt, de e parancsok megszegése csak a pillanatnyi<br />kényszerhelyzetnek kifolyása volt. R. Izmael helyesen<br />jegyzé meg: mióta a kényszernek kell engednünk, voltaképen<br />nem szabadna a házassági frigyre lépnünk, ne hogy<br />gyermekeink vallástalanokká neveltessenek, de akkor kihalna<br />Ábrahám ivadéka, jobb hát ha a túlszigorral egyelőre felhagyunk.<br />Megragadóan ecseteli egy másik e kényszer-helyzetet.<br />Miért, úgymond, szól egyik a másikhoz, miért korbácsoltatol<br />meg? Mert a Lulabot vettem kezembe! Miért fognak<br />karóba? kérdezik a másiktól, mert a Pessachot tartam<br />meg. Miért vagy máglyára ítélve? Mert, válaszol egy harmadik,<br />a Thorában olvastam, vagy gyermekeimet körülmetéltettem.<br />Sokan e szerint a tanítók jelesei által megengedett<br />megkönnyítései mellett is inkább életükkel lakoltak a<br />vallásparancsolatok teljesítéséért, semhogy azokat megszegték<br />volna.<br />Mindamellett sokszor a hitbuzgók kijátszották a római<br />54<br />kémkedőket, titokban és csellel teljesítvén a parancsolatokat.<br />De sajnos, ezen Makkabäus jellemű tanítóhősök tág<br />soraiban találkozott egy hithagyó is, névszerint Elisa ben<br />Abuja, kit gnostikusi téveszmék vezettek félre, miért is<br />Ac h e r n e k egy más embernek neveztetek, mert a többi tudóstól<br />oly annyira elütött. Ezen hitszegő kalauzolta a római<br />kémeket üldözésük szomorú művében. Ő lehetett az, ki a<br />poroszlókat arra figyelmeztette, hogy különösen a tanítást<br />gátolják meg, mint ő maga is tévé, midőn a tanulókhoz fúródott,<br />és ezeket a tanpályáról lebeszélte, mondván: „mit<br />akartok ti az iskolában, légy te építész, te ács, te vadász,<br />te szabó.” Hadrián kérlelhetlen szigorral büntette tehát első<br />sorban a nyilvánosan tanulókat és tanítókat, de ha voltak<br />is béke emberek, mint R. José ben Kisme, R. Eleasar ben<br />Párta, kik engedékenységet ajánlottak, úgy a túlnyomó nagyobb<br />része inkább vértanúságot szenvedt, semhogy kedvencz<br />foglalkozásuktól, a tanítástól és a tanulóknak tanítókká<br />való avatástól (szmicho kézfeltevés által) eltántorítatni<br />engedték volna magukat. A traditio tíz ilyen jeles martyrról<br />tesz említést.<br />Először végeztetett ki a híres R. Jismael ben Elisa a<br />13 hitmagyarázati szabály megállapítója. Mások érdekében<br />a könnyítés mellett szólalt föl, maga irányában szigorú volt.<br />Gyönyörű szépsége miatt, feje Rómába küldetett a császárleány<br />kívánságára. R. Akiba tartá fölötte és R. S imo n<br />felett a halotti prédicátiót, melyet látnokilag így végzett be:<br />„készüljetek a halálra, mert szomorú napok várnak reánk.”<br />oaiât maga fölött mondta ki végzetét. Rufus ádáz keze csakhamar<br />elérte. Rajta kapatván nyilvános tanításon, tömlöczbe<br />vettetett. Hiába intette az előtt egy békebarát, Pappos ben<br />Jehuda, hogy hagyjon fel a nyilvános tanítással, de R.<br />Akiba a következő mesével felelt: „Egy róka sétálván a<br />part mentében, a vízben lubiczkaló halakat szerette volna<br />partra csalni, biztos lakást ígérvén nekik, de a halak válaszolának:<br />ha mi itt elemünkben nem vagyunk biztosak<br />leselkedésed elől, hogy lennénk biztonságban elemünkön kívül.<br />Ha, így példázott R. Akiba, a sz. írás tanítása elemében<br />sem vagyunk biztosak az üldözés elől, mennyivel kevésbé<br />vagyunk, ha abból eltávozunk.” Midőn később Pappus<br />is abba a tömlöczbe került, a melyben R. Akiba volt, ehez<br />panaszkodott, hogy fájdalom csak haszontalanságok miatt,<br />de nem egy szent ügyérti küzdés miatt jutott vele egy sorsra.<br />55<br />Rufus, hogy az egész zsidóságot érzékenyen sújtsa a legnagyobb<br />tekintély kínzása által, R. Akibát huzamos időig hagyta<br />tömlöczben, őt a külvilágtól elzárván. De a börtönőrt még<br />is tudták kijátszani, midőn kétes esetekben a fogva tartott<br />nagy tanító véleményét csellel kipuhatolni sikerült nekik;<br />így például, midőn tanítványa R. Jochanan Haszandler házalóként<br />körüljárta tömlöczét e szavakkal: „ki vesz tűket,<br />ki vesz vellákat, érvényes-e a szabadulás a Chalicza alól?<br />R. Akiba megértette a czélzást és kikiáltott, van-e eladni<br />való orsód, van-e eladni való, − é rvényes!<br />Végre ütött halálórája, mit egykoron R. Eliezer ben<br />Hyrkanusz mestere, R. Akiba ama kérdésére, hogy milyen<br />sors vár rája, felele: a tied még borzasztóbb leend társaidénál,<br />az bekövetkezett most. Rufus a nagy tanító halálfájdalmait<br />hallatlan kínzással növeszté azzal, hogy vasvakarókkal<br />nyúzatta le teste bőrét. R. Akiba nyugodtan mondta<br />ezen hajmeresztő kínok közt a S'ma imát, tanítványai elszörnyűködve<br />jajveszékeltek: „hát erre jutottál mesterünk?<br />Teljes életemben, felelé, akartam foganatosítani a parancsot: szeresd<br />az Örökkévaló Istenedet teljes szíveddel és teljes lelkeddel,<br />most örülök, hogy életemet az istenszeretetnek feláldozhatom!<br />és ennél a szónál echod (Isten) „egyetlen” lehelé ki<br />tiszta lelkét az a férfiú, ki egyetlen, páratlan volt a maga<br />nemében, rendkívüli életével hasonló volt rendkívüli halála.<br />„Vele, úgy mondták még később, megtörettek a törvény karjai<br />és eltemettettek a bölcseség kútforrásai.” − A negyedik<br />vértanú, R. Chanina b. Tradjon, R. Méir ipja volt. Nyilvános<br />előadás bűnében elmarasztalva, máglyára vitetett, a<br />sz. írással és nedves gyapjúval körültakarva, hogy az elégés<br />lassabban történjék. A végrehajtó poroszló tanácslá neki,<br />hogy távolítsa el a nedves gyapjút, mit nem tett a kínzott,<br />mert ezáltal, monda, öngyilkosságot követnék el magamon.<br />Ezen jellemerősség annyira meghatá a poroszlót, hogy ez levéve<br />a gyapjút és maga is a lángokba dőlt. R. Chanina<br />nejét szintén halálra ítélték és leánya erkölcstelen helyre<br />vitetek, hol azonban erkölcstisztaságát megőrzé. R. Chuzpit<br />ki a jamniai Szánhedrinban Methurgeman (tolmács, szónok)<br />volt és R. Jesebáb, ki törvényszéki titkár volt, kerültek<br />kínos kivégeztetésre, az elsőnek, mint nyilvános szónoknak,<br />kivágatott a nyelve, Még Juda ben Baba vértanúsagáról<br />bírunk hiteles adatokkal. Ő ugyanis olyat cselekedett,<br />mi Hadrián szemében halálos bűn volt, és pedig<br />56<br />tanítványokat nyilvános tanítókká avatott fel. Hogy valamely<br />zsidólakta városra veszélyt ne hozzon, Szemicha<br />általi fölavatásával, azért Juda b. Baba Usa és Sefaram<br />közti völgybe vonult, hol kézfeltevéssel 7 jeles tanítványt<br />Rabbikká avatott föl. Egy római csapattól meglepetve, alig<br />vala a tanítónak annyi ideje, hogy az ép felavatottakat gyors<br />futásra indítsa. („) maga nem tágult és „300 lándzsaszúrással<br />testét olyanná tevék a római katonák, mint valami szitát.”<br />A többi martyrságot szenvedőkről nem bírunk hiteles<br />adatokat. Emlegetnek még R. Tarfont, R. Eleazar Charzanat,<br />R. Jósét, R. Simon ben Azait, R. Eliezer b. Samuát<br />és R. Juda Hanachtomt. Ezen vértanuk, kik különböző időkben<br />végeztettek ki, megörökíttettek kesergő imában, melyet<br />az engesztelés és Ab hó 9-ik napján mondanak.<br />Hadrián véruralkodásáról, mely Veter bukását három<br />évig haladta meg (138), még feljegyzésre méltó, hogy alatta<br />váltak el a keresztyén zsidóktól a keresztyének, miután<br />amazok szenvedéseit tűrni nem akarák.<br />II. FEJEZET.<br />3-ik Tannaita-kor.<br />9, §. Antonius Pins. Usai zsinat. R. Simon.<br />A Hadriáni háború és vérparancsolatok gyökeresen felforgatták<br />a rendet és a békés fejlődést akadályozták. A<br />megtizedelt zsidók száma nemcsak a háborúban elesettek és<br />kíntornázattak által csökkent, hanem az által is, hogy sokan<br />a keresztyének, pogányok és samaritánusokhoz mentek<br />át. Az idők mostohaságában tizenhárom város lakói idegen<br />népekbe olvadtak. R. Akiba tanítványai Babyloniában nyertek<br />menhelyet, mely ha az üldözések még soká tartottak<br />volna, már most azon rangra emelkedett volna, mint a minőnek<br />egy századdal később látjuk. Szerencsére azonban Hadrián<br />csúfos kimúlása után az emberségesebb érzelmű Titus<br />Aurelius Antonius, melléknévvel Pius, jutott uralomra.<br />Mindjárt kezdetben könnyíte a zsidók tarthatlan helyzetén.<br />R. Jehuda ben Samua, egy küldöttség élén kérvényezte a<br />helytartótól a könnyítéseket. Ab 15-én le is jött a rendelet,<br />hogy Veter körül halomra heverő hullák eltemettethetnek.<br />És azon csoda hálás emlékére, hogy rothadásnak nem in57<br />dúltak még a hullák, az ebéd-imát még egy benedictióval<br />(hataub vehametib) toldották meg. Egy évvel később Adar<br />28-án az az örömliir terjedt el, hogy egy császári rendelet a<br />Hadrián zsarnok rendeleteit visszavonta, és hogy a zsidók,<br />(a proselyták kivételével) ismét a circumcisiot végezhetik<br />gyermekeiken. R. Akiba hét tanítványa, a hagyomány ezen<br />időbeli tekintélyei is, megtértek Babyloniából. Voltak pedig<br />ezek: R. Méir, R. Juda b. Hai, R. José b. C h a l a f t a ,<br />R. Joe ha nan H a s z a n d l a r , R. S imo n b. Joch ai, R.<br />Ε l i e z er b. Jakab, R. N e h emi á s . Az első legégetőbb<br />szükségletek (ünnepnapok kitűzése) után Usába, mely már<br />Bar Kochba alatt rövid időre a Szánhedrin székhelye volt,<br />gyülekezetet hívtak egybe, hol a részint feledésnek indult<br />hagyományokat újból felelevenítek, részint a hatály önki ν üli<br />vallásgyakorlatot újból ünnepélyesen érvényesítettnek nyilatkoztatták.<br />A megszakadt hagyomány lánczolatát ismét össze<br />illesztették. Ε harmadik Tannaita-kor legjelesebb képviselői<br />valának R. Gamalielnek fia, III. Simon, a babyloni R.<br />Nathan, R. Méir és R. Simon ben Jochai. Az első csak<br />csodával menekülhetett a Hadriáni vérfürdő elől, úgy látszik<br />Babylonba és visszatérése után ismét a patriarchátusba<br />helyeztetett. Elnök-helyettes volt a nemes származású R.<br />Nathan, R. Méir pedig referens (Chacham). A kültiszteletben<br />egyrangúak voltak, és midőn ezt R. Simon megmásítani<br />akarta, csaknem az atyja Gamaliel idejében történt viszályokat<br />idézte volna elő. Részint mert nagyobb tekintélyt akara a<br />patriarchatusi tisztségnek szerezni, részint tán mert éreztethették<br />vele, hogy nálánál nagyobb tekintélyek valának,<br />azért R. Simon azt az újítást hozta be, hogy a szánhedriali<br />üléseknél az elnök és egyéb tisztviselői előtt felkelni szokott<br />nép, mely mindaddig állva maradt, míg a leülésre nem szólították,<br />ezentúl csak az elnök előtt mutassa be ezen tisztelgést,<br />míg az elnökhelyettes előtt csak az első sor álljon<br />fel, a Chachámnak még kisebb kültisztelet mutattassék. Ε<br />miatt a két utóbbi zúgolódott és R. Simont majdnem megfosztották<br />tisztétől, de még jókorra kiegyenlítették e kényes<br />ügyet. Békülékeny természetét legjobban visszatükrözteti R.<br />Simon jelszava „három dolgon áll a világ: igazságon, jogon<br />és békén.”<br />10. §. R. Méir es kortársai.<br />Ezen kor legkiválóbb tudósa R. Méir volt, kinek va58<br />lóságos neve Miasa (Moise=Mózes) volt. Méir: „világító”<br />nevét csak bő tudományosságának s lángelméjének jelzéséül<br />nyeré. Kereset-módja a szépírás és a szentírás lemásolása<br />volt. Rézgáliczot vegyítvén a tentába, ez fényessé vált és<br />azért keresett annyit ebbeli foglalkozásából, hogy a 3<br />Sekel heti keresetnek két harmadát családjának fentartására,<br />egyharmadát szűkölködő tudósok támogatására fordíthatta.<br />R. Chananja b. Tradjon híres leánya Beruria volt hitvese,<br />kinek unszolására sógornéját a rosz házból, hova kárhoztatva<br />volt, életveszélylyel kiszabaditá, miután erkölcstisztaságáról<br />meggyőződött. R. Méir előbb R. Ismaelnek később<br />R. Akibának volt tanítványa. Ez utóbbitól már kora fiatalságában<br />nyeré felavattatását, de úgy látszik fiatalsága<br />miatt nem ismerték el önálló tanítóként; élczésen jegyzi meg<br />ezért „ne nézz a kancsóra, hanem arra mi benne van, olykor<br />új kancsó ó borral teli, és van régi kancsó, melyben<br />új bor sincs.” Egyáltalján szerette a példázást és a mesék<br />használatát. A kortársak és az utókor nagyon magasztalják<br />elmeélét, bölcseségét és jellemét. Közmondássá vált róla:<br />ki csak R. Méir pálczáját érinti, már bölcs lesz. R. José<br />pedig reá alkalmazta azon állítását, hogy ha R. Méir (és<br />R. Nathan) nincsenek a gyűlésen a Thora sincs ott. Már<br />ugyanis fent elmondatott, hogy R. Simon újítása által a<br />két jeles férfi személyesen sértve érezte magát és a szánhedriális<br />ülésektől egy ideig távol maradtak. R, Méir csellel<br />módját találta mégis, hogy a bonyolódott kérdések kerültek<br />szőnyegre és miután megfejteni nem tudták R. Jose az<br />említett panaszra fakadt: mi itt vagyunk, de a tan künn<br />van. Az eltávolított két férfiút tehát R. Simonnak vissza<br />kellett hívnia, csakhogy nevökben nem mondott hagyományos<br />tételt. „Némelyek állítása szerint” R. Nathant, „mások<br />vélekednek” kitétellel pedig R. Méirt értette. Ezen sértő<br />bánásmódot megsokalta R. Méir és végkép odahagyta a<br />Szánhedrint és Kis-Ázsiába költözött, miután Emmaus, Tiberias<br />és Damaskusban tanított volt. Sok tanítványa közül az<br />éleseszü Symmachos vált ki. Legnevezetesebb R. Méir tanmódjában<br />a rendszer, melyet R. Akibától elsajátított, a mint<br />hogy a „Misna” hagyományok gyűjtését folytatta és rendezte.<br />R. Méir jó lábon állott egy pogány bölcsészszel (Euonymossal<br />Gadarából) sőt a hitszegő Achernál is tanult egy ideig.<br />Ε miatt kérdőre vonva, válaszolt: ha gránát almát találok,<br />belét megeszem, héját eldobom. Példás volt alázatossága,<br />59<br />melylyel egyszer önmegsértést is eltűrt, csakhogy a családi<br />békét helyreállítsa. Az ő és Beruriának Istenben vetett<br />bizalma két gyermekének hirtelen elhalálozásánál szívet<br />nyerő nyilatkozatokban mutatkozék és fölötte tanulságos vala.<br />R. Simon b. J o c h a i volt II. Méir után e kor leghíresebb<br />embere. Atyja úgy látszik a római udvarnál tiszteletben<br />állt, de ö maga dühös ellensége volt Rómának. Egy<br />kedvezőtlen bírálat, melyet ellene mondott, tudomására esett<br />a római helytartónak és halálra Ítélték, de még idejekorán<br />megszökött és fiával 13 évig tartózkodók elrejtve Charuba<br />nevű barlangban. Rejtekében valamint később kizárólagosan<br />a szintén dialektikus tanmódjának élt és hosszú<br />életű lévén a jövő Tannaita korhoz is számíttatik. Valamint<br />ő, úgy veje R. Pinchas b. Jair csodatevőknek tartattak, mi<br />az elsőre nézve teljesen nem áll. H a m i s a n neki tulajdonítják<br />Zohár könyvét, de igenis a S z i f r é bibliai Midrásnak<br />ő veté meg alapját. Szépen hangzik erkölcsös jelszava: inkább<br />tüzes kemenczébe hagyja magát valaki bedobni semhogy<br />mást nyilvánosan megszégyenítsen.<br />Hangzatos neve volt ez időbeli R. J e h u d a b. Iiai<br />tanítónak, ki kádármesterséget űzött és saját maga készítette<br />hordón tartá előadásait. Saját magára a lehető legkevesebbet<br />költségeskedett, miért is jámbornak neveztetek, ezt meg<br />is érdemelte ritka becsületessége által. A zsidók és rómaiak<br />közti súrlódásokban ügyesen tudta, mint R. Josua,<br />kivel sokban hasonlít, a népet lecsitítani és mert sikerrel<br />emelt szót, azért nevezték „első szószólónak” (Ros hamdabrim);<br />szép jelszava volt: „fontosa munka, mert tiszteletben<br />tartja, ki azt szorgozza.” Továbbá: „ki nem tanítja fiát valami<br />mesterségre, az mintegy rabló mesterségre neveli.” Ő<br />vetette meg alapját Szifró halachiai Midrásnak, mely Mózes<br />harmadik könyvéhez való magyarázat. Nevezetes tanító volt még<br />Szephorisi R. José ben C h a l a f t a a „Szeder Ólam”<br />krónika szerzője. Misna-gyűjteményeinek görög nevet Nomikon<br />(törvénygyűjtemény) adott, foglalkozására timár volt.<br />Ezen kor híres tanítói közé tartozik még a babyloniai<br />R· Nathan, ki a Szánhedrin másod elnöke volt és szintén<br />Misna gyűjteményéről nevezetes. Említésre méltók még R.<br />Chanina b. Chachinai, R. Eliezer ben Jakob, a Galiläi R.<br />José fia, ki 32 halacha magyarázati szabályáról ismeretes.<br />A külföldi Tannaiták között fölemlítendők R. Juda b. Bathyra<br />Nisibisben, R. Chanina R. Josuanak testvéröcscse Nahar<br />60<br />Pakodban, hol egy ideig veszélyeztette az usai Szánhedrint<br />vetélkedése által és végre R. Matiah ben Oharas Rómában,<br />III-ik FEJEZET.<br />4-i k T a n n a i t a - k o r .<br />11. §. Rabbi Jehuda Hanaszi és tanítványai.<br />Valamint az első Tannaita nemzedék egy kiváló képviselő<br />által nyerte színezetét, jellegét − ugyanis R. Jochanan b.<br />Zakkai személyében, akként a Tannaitak sorozatát bezáró e<br />negyedik nemzedék R. Jehuda Hanasziban leli legsajátosabb<br />képviseltetését. Kimagasló alakja mellett a többi tudós eltűnt.<br />A nap ragyogó fényében amazok csak tündöklő csillagok<br />voltak e kor története egén. A Bar kochbai fölkelés<br />utófájdalmának lázongó idejében 150-ben született, R. Simon<br />patriarchának volt fia Juda, kinek kitűnő képességei oly gyors<br />fejlődésnek indultak, hogy atyja már kora fiatalságában a jeles<br />tanulók számára kijelölt első sorba ültette. Első tanítója<br />Juda b. Kursai volt, kinek legnagyobb dicsősége híres tanítványában<br />rejlik. Főtanitói azonban R. Simon ben Jochai<br />és R. Eliezer b. Samua voltak, mely utóbbinak tantermei<br />zsúfolásig tömvék, úgy hogy egy-egy ülésen hatan is foglaltak<br />helyet. R. Juda 170 körül foglalta el atyja patriarchátust<br />tisztjét és azonkívül birtokába jutott nagy vagyonának,<br />melyről mondták, hogy R. Juda istálói többet érnek,<br />mint a perzsa király kincstárai. De ezen nagy vagyonát<br />csak a közjóra fordítá, táplálván a szegényebb tanulókat,<br />kik a messze távolról gyülekeztek hozzá, úgy szintén a tudósok<br />özvegyeit és árváit, később nem az érdemlegesség,<br />hanem szűkölködés nézpontjából indulván ki, különbség<br />nélkül részesített mindenkit a jótéteményekben, ki azt igénybe<br />vette, így p. o. még a hitszegő Acher elszegényült leányait<br />is. Nagy vagyonának csak annyiban vette hasznát saját<br />személyére nézve, hogy csak a legelodázhatlanabb szükségleteket<br />fedezte belőle. Azért, nem pedig mert kezét övén<br />alól lejebb nem tette, méltán volt nevezhető „kadós” szentnek.<br />Mondták is róla, hogy Mózestől R. Judáig a tudomány<br />és jellemnagyság egy személyben nem volt oly tökéletesen<br />egyesítve. Külállása is igen tekintélyes volt, mert az<br />Antoninek valamelyikével baráti viszonyban állott, noha nem<br />61<br />tudni, hogy a 9 közül, ki ezen nevet viselte, melyik értetik.<br />Éhez még azon nehézség is jár, mivel ideje nem volt ment<br />a rómaiak által okozott sérelmektől, így R. Achija többek<br />közt oda nyilatkozott: Isten tudta, hogy a zsidók el nem<br />tűrhetik a rómaiak uralmát, azért ada menhelyet nekik<br />Babilóniában. Továbbá ép R. Juda idejében keletkezett a<br />Kelila nevű új adó nem (aurum coronarium − korona pénz),<br />mely oly nyomasztó volt, hogy Tiberiás községének lakói<br />előle megszöktek. Különben R. Judának nagysága nem abban<br />keresendő, hogy a római Antoninok valamelyikének<br />barátsága fényében tükröződék, hanem ama szellemi nagyságban,<br />mely őt dicssugaraival övedzte. Oly kétségbevonhatlanul<br />ismerték el benne kortársai az első tekintélyt, hogy mi<br />után atyja Simon és nagyatyja Gamaliel hasztalan fáradoztak,<br />önkényt esett osztályrészéül, ugyanis a patriarchátus<br />nagy becsben tartása. Feje és lelke lévén a Szánhedrinnak<br />az alelnöki és referensi tisztség fölöslegessé vált. Ezen teljhatalom<br />R. Judát egyedurává tévé korának. A tanítók kinevezése<br />kizárólagosan tőle függött és a legcsekélyebb kihágásnál<br />minden egyéb jeles tulajdonok birtokában, az illető nem<br />tarthatott igényt a Rabbi czímre, mihelyst R. Juda ezen kihágásról<br />értesült, így p. o. kedvencz tanítványa a köztiszteletben<br />álló R. Chijja, ki már felavatott tanító volt, 30 napra lett társaságából<br />száműzve egy tréfáért. Sámuelnek ki R. Judát<br />hosszas betegségéből kigyógyítá, nem engedé meg a Rabbi<br />czím viselését, tán mert azt az ötletet koczkáztatá: hogy<br />Ádám könyvében fel van jegyezve, hogy Sámuel bölcsnek, de<br />Rabbinak ne neveztessék − és hogy Te általam meggyógyitassál.<br />Lehet különben, hogy Sámuelnek hagyományos<br />tudomány ismerete nem látszott elég bőnek R. Juda szemében.<br />De Simon bar Kappáról mint bizonyost tudjuk, hogy tőle egy<br />elkövetett tréfáért vonta meg Rabbi Jehuda a Rabbi méltóságot.<br />Egy lakománál ugyanis R. Jehuda vejével a gazdag<br />de tanulatlan Bar Eleasával egy költeményt szavaltatott<br />Bar Kappara, melynek gunyoros éle R. Jehuda háztartásában<br />nagy szerepet játszó szolgálók ellen volt intézve. R. Jehuda<br />észrevette a mosolygó Bar Kappárán, hogy ő a költemény<br />szerzője és hozzá fordulva így szólítá meg: „nem ismerlek<br />el felavatottnak.” Ilyen túlszigorú ellenőrzői vigyázata R.<br />Jehudának, hogy méltóságán csorba ne ejtessék, itt-ott elégületlenségre<br />adott alkalmat, minek a pohár mellett jó kedvükben<br />R. Chijja nagy reményű ikergyermekei Juda és<br />62<br />Chiszkija kifejezést is adtak, de általában elnézéssel voltak<br />R. Jehuda e gyengéje irányában, mely egyedüli hibája volt.<br />Sőt oly tisztelettel viseltettek irányában, hogy csak Rabbinak<br />nevezték, ezzel jelezni akarván, hogy ő mindnyájuknak<br />legelső tanítója. Ezen elnevezésre, mint a legfőbb tekintélyre<br />méltán igényt is tarthatott halhatatlan műve által. Ő volt<br />ugyanis a Misna végleges szerkesztője, R. Akiba és R. Méir<br />Misna gyűjteményeit vévén alapul, saját gyűjteményeivel<br />gyarapítá és rendbe hozva 6 részre osztá. Ezen gyűjtemény<br />csakhamar köztisztelés és oly becsülésben részesült, hogy az<br />előbbi tanítók hason kísérleteit mindinkább háttérbe szorítá,<br />különösen midőn számos tanítványa elszéledésével R. Jehuda<br />Misna gyűjteményei, melyek több századig csak élőhagyományképen<br />feliratlanul éltek − tanítás alapjául szolgáltak.<br />Agg korában R. Jehuda új felülvizsgálatnak veté alá Misna<br />gyűjteményét, melyen itt-ott javítgatott és egygyel-mással<br />megtoldott. Ε második alakban használták tanítványai Babylonban<br />a Misnát, holott fia Simon az első fogalmazványhoz<br />tartá magát és ahhoz itt-ott toldalékot is függesztett. A<br />Misna, mely az úgynevezett héberségben, rabbinikus irályban<br />latin, görög, aram műszavakkal bővelkedő nyelven, világos<br />tömör és velős rövidséggel van szerkesztve, alapul<br />szolgált a Talmud vagy Gremárának és a hagyományok teljes<br />tárlatát foglalja magában és a minden időre megszilárdult<br />hagyomány tanát képezi a zsidóságnak, mely az írott törvénynyel<br />csaknem egyrangú jelentőséggel bír.<br />R Juda, vagy legtöbbször csak egyszerűen Rabbi,<br />kinek tanszéke Sefaram, Beth Searim, később Sepphorisban<br />vala, a tett embere is volt, mert újításokat mert behozni,<br />így p. o. az ünnepeknek küldöttek általi közzé tételét és a<br />tizedek adásában való tetemes megkönnyítést. Harmincz évnél<br />tovább vezette a zsidóság ügyét s ült a patriarchátusban.<br />Halálát nyugalommal látván közelegni, fiát: Gramalielt választá<br />patriarchának, fiát Simont Chachámnak; a Szánhedrin-<br />collegiumnak meghagyá az egyszerű temetkezést és hogy<br />ne rendezzenek túlzott gyászünnepélyeket. Közelgő halála<br />kimondhatlan részvéttel tölte el Sepphoris környékét, honnan<br />messze földről jöttek a hogyléte után kérdezősködők<br />beláthatlan seregei. Mintha nem is lenne lehetséges, hogy<br />meg kellene halnia, halállal fenyegették azt, ki a közkedvességű<br />nagy tanító halálát hírül adná. De midőn a szomorú<br />Valóság még is bekövetkezett, Bar Kappara befödött fővel<br />63<br />szétszaggatott ruhákkal jelent meg a feszült figyelemmel<br />nesztelenül álló néptömeg előtt e szavakat hangoztatván:<br />„Angyalok és halandók viaskodának a frigyszekrényért,<br />győztek az angyalok és eltűnt a frigy szekrény.”<br />A nép érté a szomorú hírt e képletes kifejezésben. −<br />Meghalt ő” kiáltanak, „ti mondjátok” volt Bar Kappára<br />válasza. R. Juda pénteken halt meg hasbetegségben, melyet<br />a tudósok betegségének neveztek. Beláthatlan tömeg kiséré<br />a holt tetemet. Sepphoristól Beth-Searimig, tizennyolcz zsinagógában<br />tartottak gyászünnepélyt, még Ahronidák a törvény<br />tilalma ellenében is foglalatoskodtak a hullával.<br />Utódának III. R. Gamalielnek tevékenységéről (210−<br />225) csak annyit tudunk, hogy atyja rendeletét pontosan<br />végrehajtá. A kor jellemét legjobban visszatükrözteti jelszava:<br />szép a tanulmány világi foglalatossággal egybekötve,<br />mert a kettő körüli fáradozás felejteti el a bűnt, de a tudomány<br />kézimunka nélkül végre elvész, sőt bűnt is von<br />maga után. És kik a község ügyeivel foglalkoznak, foglalkozzanak<br />azzal magas czélból. „Legyetek óvatosak a (római)<br />hatalommal szemben, mert csak önhaszonból hozzák az<br />embert közel magukhoz, barátoknak tettetik magukat, ha<br />önérdekeik így kívánják, de nem válnak az ember hasznára<br />szorultságában.” A római hatalom csakugyan ilyen haszonleső<br />volt, habár Caracalla és Elegabal császárok alatt<br />se rosz, se jónak nem lehet mondani a zsidók állását, de a<br />békét lelkiismeretesen használták R. Jehuda tanítványai, kik<br />a féltannaitákhoz soroztainak. Ezek voltak: R. Jannai, R.<br />Chijja két fiával, Juda és Ohiskijával, Bar Kappara, Levi<br />bar Sziszi, R. Usaja az öregebb, a „Misna atyja” jelzővel,<br />végre Abba Areka (Rab). Mindezen fényes nevekhez áldásdus<br />tevékenység fűződik, a Misna tanulmányozás és gyűjtés<br />pontjában, de R. Juda Misnája oly feltétlen tekintélyben<br />állt, hogy amazok Misna gyűjteményét éhez viszonyítva csak<br />Boraitha külmisnának. azaz R. Juda gyűjteményén kívül<br />állónak nevezték és terjedelmesebb foglalkozásuknál fogva<br />misnajoth gedoloth, nagy Misná-nak hivattak.<br />64<br />MÁSODIK KORSZAK.<br />IV. FEJEZET.<br />Az Amoriták kora.<br />12. §. 2-ik Juda Pátriarcha.<br />Történeti igazság, hogy a zsidók szellemi fejlődése leginkább<br />párhuzamosan szokott haladni azoknak politikai es<br />polgári helyzetük kedvező voltával. Ezt tapasztaljuk újból a<br />Tannaiták korának letűntével s 2-ik Gamaliel halála után bekövetkezett<br />kedvező politikai áramlatnál. Bizony már ideje<br />volt, hogy annyi gonosz római császárokra egy igazán jó<br />császár üljön a trónra. Alexander Severus rövid 13<br />évi uralkodása, melyet a rómaiak t ü r t e k, új életet és szabadabb<br />mozgást s éber szellemi sürgést-forgást idézett elő a<br />palaesztinai zsidók körében. Evvel a jobbrafordulattal esik<br />össze az első Amoriták lángelméjű nemzedéke, melynek legkiválóbb<br />képviselői valának Paläestinában a patriarchán kívül:<br />R. Jochanan ben Nafcha és R. Simon ben Lakis és<br />Babyloniában Abba Areka- és Sámuel.<br />Vegyük sorra!<br />R. Juda a második, atyja 3-ik Gamaliel után 225-ben<br />vette át a patriarchátust, székhelyét pedig Sephorisból Tibériásba<br />helyezvén át. Róla már biztosabban tudjuk, hogy<br />melyik római császárral volt jó viszonyban: ez volt ugyanis<br />a már nevezett Alexander Severus (222-235), ki a Talmudban<br />Asverus név alatt ismeretes. Már azon körülmény,<br />hogy palotája felébe irattá Hillel arany mondatát: „mit nem<br />akarsz, hogy veled történjék, másoknak se tedd”, mely<br />mondatot jelszavának választá, továbbá azon körülményből,<br />hogy Ábrahám képét Orpheus és Jesus ábrázolataji mellé helyezé,<br />sejthetjük, hogy a zsidóknak pártfogó barátja vala, és hogy<br />2-ik Juda pátriarcha iránt baráti jó indulattal viseltetek<br />és mivel ez a pátriarcha is, miként nagyatyja az 1-ső Juda<br />szintén Rabbi vagy Rabbenunak neveztetek, azért valószínű,<br />hogy az unokáról történetileg bebizonyított baráti viszonyt<br />szemben a jó római császárral, (Asverus) Severusben Antoninussal,<br />az első Judára is átvitték. Ezen igazságos és ember szeret g<br />császár, kit az alexandriai zsidófalók Archisynagogus templom<br />65<br />elöljárónak csúfoltak, annyira kedvelte a zsidókat, hogy a<br />zsinagógának (Tiberiásban?) arany gyertyatartót, a patriarchának<br />nagyobb terjedelmű földtelket adott ajándékul, saját<br />oltára számára pedig a hajdani jeruzsálemi oltár mintaképét<br />kérte ki magának, mely oltár ábrázolására R. Juda az ő<br />házibarátját R. Romanust ajánlá a császárnak. Oly kedvező<br />kort éltek a zsidók Severus alatt, hogy uralkodására alkalmazták<br />Daniel azon kitételét „lia legyőzetnék is, kis segítséget<br />mégis találnak.” Ezen szabadabb mozgásból magyarázható<br />ki, hogy sokat megengedett a patriarcha, mi a zsidók és<br />rómaiak sok éves gyűlöletének kifolyása miatt azelőtt tilos<br />volt, így p. o. az olajnak a pogányoktól való megvásárlását<br />és élvezetét. Midőn ezen újításnak híre Rabnak tudomására<br />jött Babyloniába, a hirtmondó R. Szimlainak hitelt nem<br />akart adni. A patriarcha még a pogányoktól vett kenyér<br />elvezetét is akarta megengedni, de ezt még sem merte, félő,<br />hogy újítónak nevezik, úgyszintén a 9-ik Abra eső szomorkodást<br />is szelidíteni volt hajlandó, de ebbe se egyeztek<br />kortársai, de igenis megengedték a menyasszonynak ünnepélyes<br />öröm-díszmenetét, mi azelőtt a szomorú időkben tilos<br />volt. Abból, hogy a patriarcha ezen újjításokat behozni merte,<br />nemcsak a régi római gyűlöletnek csökentését, hanem azt<br />is lehet következtetni, hogy 2-ik Juda nagy tekintélynek<br />örvendhetett. És noha kapzsiságot vetettek szemére, a menynyiben<br />hivatalt osztogatott az érdemteleneknek is, jha gazdagok<br />voltak, mégis becsülésben állott, mi különösen halálánál<br />bizonyult be fényesen.<br />Fivére Hillel inkább a Haggadával foglalkozott és<br />Jullos, vagy Huillus. néven említtetik Origenes által, kinek<br />tanítója volt.<br />3. §. Az Amoriták s társai R.. Chemina, R. Jochanan,<br />R. Simon b. Lakis.<br />A Tannaiták és féltannaiták utáni t ö r v é n y é r t e l m ez<br />ő k e t Amoritáknak (Amoráim, azaz magyarázók, értelmezőknek)<br />nevezik, mert a Misnának részletes magyarázatával és<br />minden oldalról való megvilágosításával foglalatoskodtak. Az el<br />ső Amora, ki meg egyszerű kezdetleges értelmezéssel és pedig<br />Jochannal él, melyet hagyományilag örökölt, volt: R. Chanina<br />(180-260), egy nemes származású és orvos.<br />Jámborsága miatt nagy tiszteletben részesült még a caesa66<br />riai proconsul előtt is. Kortársai voltak R. Ε fesz és Levi<br />bar Sziszi. Az előbbieket messze túlhaladja szellem nagyságban<br />és eredeti magyarázat-gyakorlottságban R. Jochanan<br />b. Nafclia (199−279), ki sógorával R. Simon b. Lakissal<br />e kor legnagyobb amorái vallanak.<br />a) R. Jochanan korán elárvult és szokta mondani,<br />egy tekintetben szerencse hogy árva, mert különben aligha<br />lett volna képes a gyermeki kötelezettség egész szigorának<br />megfelelni. R. Jochanan oly bájos szépségű volt,<br />hogy erről a kútforrások költői elragadtatással emlékeznek<br />meg. Ilfa tanulótársával üzérkedett, de később<br />teljesen visszavonta magát az üzleti életből, hogy kizárólagosan<br />a tudománynak szentelje magát. R. Juda patriarchának,<br />(kitől úgy látszik segélyeztetett), nélkülözhetlen<br />embere volt. Sokoldalú bő tudománya, fürkésző, bonczoló<br />esze számtalan magyarázattal gazdagítá meg az irodalmat,<br />úgy, hogy a Talmudban az ő neve- magyarázatainak sokaságában<br />megszámlálhatlanszor fordul elő. R. Jochanan a patriarchának<br />könnyítést czélzó törekvéseiben legtöbbnyire részt<br />vett. A görög tudománynyal való foglalkozást megengedé a zsidó<br />tudomány mívelése mellett. Ε tekintetben szépen mondja:<br />inert Sem (a zsidóság jelképe) és Jafet (a görögség jelvénye)<br />atyjuk meztelenségét betakarták, azért Sem kiérdemelte<br />magának a Talitot (az imaköpenyt), Jafet pedig a bölcselkedők<br />köpenyét (pallium). R. Jochanan a szobafestészet újítását<br />megengedé. A római hatalomnak esküdt ellensége volt.<br />R. Jochanan fenkelt nemes gondolkozású és fölötte nyájas<br />volt. Az isteni végzésiben való példás megadásáról nevezetes;<br />mondják, hogy tíz gyermekét temette el, de azért nem zúgolódott,<br />hanem utolsó gyermekének kis csontját hordta magával<br />és valahányszor valaki szerencsétlenségét panaszolta,<br />erre a kis csontra utalt, saját nagy szerencsétlenségével,<br />melyet türelmesen viselt, összehasonlítva mások kis bajait.<br />De aggkorában bú emészté szívét, úgy, hogy huzamos időig<br />mintegy elmeháborodott állapotban volt, mely időn át magát<br />távol tartá a tanteremtől. Mondják, hogy búskomorságának<br />főoka az önszemrehányás volt, hogy legjobb barátját a<br />mindjárt nevezendő R. Lakist megsérté, ki nem sokára rá<br />meghalt.<br />b) R. Simon ben Lakis (rövidítve csak R. Lakis) R.<br />Jochanan belső barátja, sógora és halachiai ellenfele va'<br />(200-275). A legellentétesebb természetű eme férfi67<br />azt regélik, hogy fiatalságában haramia volt, hogy az állatszelidítők<br />társaságában gyakorolta roppant erejét és hogy<br />végre az épen fürdő R. Jochanan igéző szépségének látványától<br />levarázsolva, ettől azt az ígéretet vette, ha letesz<br />haramiáskodásáról, akkor nővérét, ki nálánál sokkal szebb,<br />adja neki feleségül. Úgy látszik, hogy a regének, történeti magva<br />csak abban rejlik, hogy R. Laki s testileg és szellemileg<br />hatalmas, erős, nem minden napi jelenség volt. Mély elmeélét<br />azzal jellemzik, hogy ha R. Lakis valami Halachát<br />vesz tárgyalás alá, mintha szikla-tömböket morzsolt volna<br />kezei közt össze. Válrokon, szellem- és bajtársa R. Jochanan<br />szokta róla állítani, ha valami Halachát, vagy Misnát<br />adék elő előtte, ekkor 24 kérdést vetett föl ellene és én<br />ugyanannyi feleletet adék reá, mire a kérdéses tárgy tiztázva<br />volt. Szabadelvű haggadiai magyarázatai közül megemlítést<br />érdemel állítása, hogy Job nem létezett soha mint<br />személy, az egész csak Masal, tanköltemény. Továbbá: az<br />angyalok neveit a zsidók csak a babyloni fogságból hozták<br />magukkal, és úgy is van, mert a Parsismusból vétettek föl<br />az angyalok (és damonok)ról való képzelgés.*) Azon állítás ellenében,<br />hogy többet ér az elődök körme, mint az utódok<br />teste, vagy ha az elődök angyalok voltak, az utódok csak<br />emberekként ismertethetnek el, szokta mondani R. Lakis:<br />nagyobb az utóbbi nemzedékek érdeme, mert nagy küzdés közt<br />ápolják mégis a tudományt. R. Lakis szabadelvűsége igazságszeretetéből<br />folyt, miért is a patriarchának 2-ik Judának<br />nem egyszer megmondta derekasan, nyíltszívűséggel, mely a<br />sértéssel volt határos, leplezetlen véleményét. Meghitt legjobb<br />barátjával R. Jochanánnal röviddel halála előtt összekoczczant,<br />de e miatt amaz érzé magát bűnösnek, mi buskomorrá<br />tette.<br />c) R. Josua ben Levi, Levi b. Sziszi, inkább a rege<br />dicső alakja, mint a történeté. Illés próféta társaságában vezeti<br />elő őt a legenda és sokat tud csodatetteiről beszélni.<br />d) Eredeti felfogásáról a Haggada terén volt nevezetes<br />R. Szimlai, ki Nehardaában tanított, ő volt az első, ki a<br />szentírás parancsait és tilalmait számokra vette, mely szerint<br />a sz. Írás 613 összes rendeletei közül 365 tilalom<br />(a nap év napjai számának megfelelőleg); 218 pedig parancsolat<br />(az ember tagjai száma szerint), A 613 parancsot<br />*) Lásd munkámat: Über die j. Angelologie und Dämonologie in ihrer Abhängigkeit<br />vom Parsismus. Leipzig, 1866.<br />68<br />Dávid 11, Ezsajas 6, Micha 3, Habakuk próféta pedig egy<br />prancsolatba foglalta össze, mondván: „a jámbor hiténekéi.”<br />Nevezetes még R. Szimlai a keresztyén egyház, jelesül az<br />egyháromság elleni vitatkozásairól.<br />4. A Res Glutha (Exilarcha.)<br />A tágabb értelembeni Babylonia magában foglalta Armenia<br />déli részét, Mesopotámiát, Chaldaát, Mesenét, továbbá<br />a Tigristől keletre Cordnenét, Assyriát, Susianát, Adiábenét<br />Elymaist. Mindezen országokat zsidók lakták szép számmal.<br />Szűkebb értelemben azonban a zsidó Babylonia alatt az<br />Enphrat és Tigris közötti vidékek értetnek, mely csaknem<br />egészen zsidóktól volt benépesítve és azért Zsidóországnak<br />is nevezteték*). A zsidó szellemi élet gynpontja azonban az<br />Enphrat keleti része volt, mely körülbelől 161/2 mértföldnyi<br />térségen Pumbaditha Szúra és Nehardea helyeken összpontositá<br />a zsidóság szellemi életet, úgyszólván a babyloni zsidóság<br />szívét képezvén, honnan az életerek minden irányban<br />szétágaztak. Ezen három euphratesi városossal Nehardäa,<br />rnmbaditha, Mata Mechasia, vagy Szúrával vetélkedett még<br />egy negyedik a Tigrisen fekvő, a parthusok fővárosától Ctesiphontól<br />három mértföldnyire eső M a c h u z a (Machuza<br />Malka) város Nehár Malka folyamnál. Ezen és a közeli<br />újonnan épült Ardesir városnak túlnyomó zsidó lakossága<br />volt, mely a bőség teljében élt. Részint a parthusi és perzsa<br />királyoknak jó bánásmódja a zsidók irányában, részint ezeknek<br />nagy száma az „otthon” érzetével tölte el a babyloni<br />zsidó szívét. Ehhez járul még, hogy az uralkodó királyhoz való<br />laza viszony megengedé, miszerint a zsidók magukat jobban<br />függőségben érezték saját nemzetbeli főnököktől, kiknek<br />neve volt Res Galutha, a szétszóródás feje, vagyis Exilarcha.<br />Ez a perzsa birodalom főrendű tisztviselője volt és pedig a<br />rangfokozatban a negyedik a király után. Ehhez némi hűbéri<br />viszonyban állottak és fejedelmi pompában éltek. Az Exilarchák<br />Dávid házból származtak, azért a zsidó nép szívesen<br />veté magát alájuk. A Szeder Ólam Krónika, mely az Exilarchákat<br />Jojachin király unokájától Zerubabeltől származtatja, idő<br />és névszerint számlálja elő az uralkodó Exilarchákat, kiknek<br />száma a 8-ik századig 15 volt.<br />Juda Hanaszival egyidejűleg főnökösködött Babylonban<br />*) Breschith Kabba C. 17.<br />69<br />Mar Hima Exilarch, ki magát halála után végrendeletileg<br />Palaesztinába vitette és kiről Rabbi monda, hogy míg saját<br />maga Dávid házának nőágáról származik, addig a babyl.<br />Exilarch Huna amannak férliágáról veszi eredetét. Hunától<br />elkezdve egészen a 11-ik századig tart az Exilarchák szakadatlan<br />lánczolata. Az Exilarchák nagy befotyást gyakoroltak<br />a zsidókra. Kezökben volt az igazságszolgáltatás, a<br />rendőrség sőt a kényszereszközök szabad alkalmazása. A<br />későbbi időről tudjuk, hogy messze vidékek jövedelmét, évenkénti<br />adókat élveztek. Nagy szolgarajt tartottak, kik uruk<br />czímerét viselték. Czímerükre féltékenyek, büszkék voltak az<br />Exilarchák és ellene való kihágást szigorral büntették nem<br />csak saját szolgáikon, hanem a bírákon és tudósokon is.<br />Már ebből is látható, hogy nem gyéren elhatalmaskodások<br />is mutatkoztak az Exilarchák részéről, kik az udvarnál élvezett<br />nagy tiszteletre támaszkodva, szerették a hódolatot és<br />az úrhatnámságot. Nem voltak mindig a zsidó törvény<br />hű megőrzői, de kitűnő egyénekkel is találkozunk, kiknek<br />elismert tekintélyök volt a zsidó törvény tanulmányozásában.<br />Ε tekintetben utánozták a paläestinabeli patriarchákat, míg<br />ezek az exilarchákat a politikai szerepre jutásban szerették<br />volna utánozni, mi vajmi gyéren sikerült. Az Exilarchák<br />alatti életmód mind vallástörvényi, mind politikai tekintetben<br />sok új Halachát, rendszabályt teremte, mely ismét a<br />Halacha tanulmánynak új lendületet ada és hatalmas fejlődést.<br />5. §. A babyloni Amoriták, Abba Areka, Samuel<br />Ez új viszonyok előidézte törvény tanulmány fejlődének<br />leghatalmasabb előmozdítói valának Abba Areka és<br />Sámuel.<br />Abba Areka, mint némelyek mondják születése helyéről;<br />vagy, mint lent látni fogjuk, jobban gondolkozásáról így nevezve,<br />közönségesen Rab név alatt fordul elő. Rab azaz<br />tanító, előkelő czímnevezés volt, mely arra mutat, hogy<br />miként Pälestinaban R. Jehuda Hanaszi: Rabbi nevén, úgy<br />Abba Babyloniában Ráb néven az általánosan elismert tekintélyt<br />jelentette. Nagybátyja R. Chijjával R. Jehuda patriarchának<br />előadásait hallgatandó, Rabylonból Palastinába<br />ment, hol csakhamar hírre tett szert. A Rabnál (ki 175-<br />ben született) fiatalabb R. Jochanan b. Nafcha még később<br />70<br />dicsérőleg így nyilatkozik annak fölényéről: Rabbi és Abba<br />Areka közti vitákban a vélemény és ellenvélemény szikrái<br />pattantak, miről nekem semmi fogalmam nem volt. Nagy<br />reményeket kötöttek hozzá földiéi, kik midőn híre jött viszszajövetelének<br />Babyloniába, tömegesen ménének elébe. Köztök<br />volt barátja Sámuel is, ki már elébb tért vissza Palastinából.<br />R. Sila nehardäai iskolafőnök halála után Ráb választatott<br />meg iskolafőnöknek, ki azonban ezen állomásról barátja<br />Sámuel javára lemondott. Ráb az akkori Exilarchától<br />vásárfőnöknek (Agoronomon) neveztetett ki, de itt is látszik<br />az Exilárcha elhatalmaskodása, mert Ráb vonakodván az<br />árbecslést is ellenirányozni, tömlöczbe vettetett; később azonban<br />Karnu bíró közbenjárására kiszabadult. Tisztségének<br />pontos teljesítése czéljából beutazá Ráb az országot, mely<br />alkalommal a törvénytudatlan néppel megismerkedvén több<br />rendeletet hozott be, úgyszintén eltökélé magában ép a tudatlanok<br />közelében Szúr á h b a n iskolát felállítani. Tervét<br />219 ki is vitte. Csak úgy özönlött a tudvágyó tanulók<br />száma (1200 körülbelől). A tanítványok hosszú sora terjeszté<br />tovább a Ráb iskolájában (melyet Szidralmak neveztek)<br />elsajátított hittudományt. Híre még Palastinába is eljutott és<br />R. Jochanan leveleit hozzá így czímezte: „a mi tanítónknak<br />Babyloniában.” Számos tanulóit, ha szűkölködtek, a<br />szükségessel Ráb látta el, mert telkei voltak, melyeket<br />maga gondozott és Aibu második fiának, ki nem látszott a<br />tanulásra képesittetnek, a mezőgazdászatot ajánlá. Iskoláját<br />Be-Ráb (Ráb házának) hittak, mely később minden iskola<br />elnevezése lett. Adar és Ellni hóban összegyűltek és egész<br />nap a tanulmányokkal foglalkoztak, úgy hogy alig engedtek<br />étkezésre való időt maguknak. Az előadást Kallának hívták.<br />Azonkívül minden ünnepet megelőző héten tartott Ráb és<br />pedig a nép számára előadásokat (Rigle), melyekhez annyi<br />nép sereglett, hogy a szabadban kellett a tömegnek a Szúra<br />tó partja mentében meghálnia. Ráb tanmódszere abban állt,<br />hogy a „Misnát,” melyet második revisióban vitt magával<br />Palästinaból, kiegyenlítse a nagyobb gyűjteményekkel, különösen<br />R. Chijja által szerzettekkel és egyéb Braitothokkal.<br />Az ilyen dialectikusi taglalásokat és tárgyalásokat nevezték<br />Memrának és R. Jochanan és Sámuel hasonló tárgyalásaival<br />ezek képezték a Talmud jó nagy részét. Rabnak rituális<br />kérdésekre vonatkozó Memrái csaknem mind a törvény<br />praxis erejére emeltettek és érvényeseknek nyilvánítattak.<br />71<br />Politikai és világi nézetében a parthusok híve volt.<br />Országos utazása közben megismerkedhetett az utolsó párthusi<br />királylyal 3-ik Artabannal (216-224), ki Rábot nagyrabecsülni<br />tanulta és vele baráti viszonyban élt. Innen érthető,<br />hogy Báb királyi barátjának halála hírére fájdalmasan fölkiálta:<br />„fel van oldva a kötelék.” Ezen Artabánt ugyanis<br />az ó-perzsa (ariai) házból származó felkelő Ardesi Babegan<br />legyőzte és az Arzedikák helyébe az új perzsa uralmat<br />Szaszanidák dynastiájával állapítá meg. A Szaszfmidák a<br />parthusok alatt elhanyagolt zend vallást új virágzásnak vitték<br />elébe. De mivel az Ormuzd és Ahriman két istenségű<br />vallás rajongó hívei, különösen papjai, a mágusok vak buzgó<br />hitterjesztésükben a zsidóknak is terhére, neheztelésére estek,<br />azért Ráb benső gyűlölettel viseltetek az új perzsa hit és nép<br />ellen. Innen lehet véleményünk szerint kimagyarázni Ráb<br />melléknevét A r e k a, mely perzsául annyit jelent mint<br />„gyűlölő” a „zend vallás iránti hűtlen”*)−Sámuel kortársa ellenében<br />kinek czíme Arajok a r i á i v a l l ás é s n é p h í v e , mert<br />Sámuel nagyon rokonszenvezett az új dynastiával. Ezért<br />nevezték (valószínűleg Ráb iskolája) továbbá: Sâpûr királynak,<br />mert ezen királynak nagy híve volt. Sâpûr (238−269)<br />meg is érdemelte a közszeretetet, mert a zsidók irányában<br />igen jó indulatú volt és a cappadociai felzendülésben részt<br />vevő 12,000 zsidók kivégeztetésén kívül soha zsidó vért<br />nem ontott, mint maga dicsekedék Sámuelhez, kit nagyon<br />kedvelt. Sámuel házibarátja volt és a perzsa dynasztia iránti<br />lelkesedésében még az említett kivégeztetett zsidók halála<br />hírénél sem öltött gyászt, mit kortársai rosz néven vettek.<br />Sámuel volt azon nagy horderejű állításnak is szerzője (dine<br />d'malchutha dina), hogy az ország törvényei a zsidókra<br />nézve is kötelezők. Ha ugyan saját idejére czélzott is Sámuel<br />első sorban, úgy mégis sokszor és különféle időkben<br />hivatkoztak ezen állításra, mely a jeremiási mondattal „mozdítsátok<br />elő a nép javát hova száműztelek” nem egy bajt<br />hárított el a zsidókról és nem egy előítéletet semmisített<br />meg. Sámuel főfoglalkozása a törvény-tanulmányozás volt, de<br />ezenkívül még az orvos tudomány és csillagászat is kedvencz<br />foglalkozását képezek. Három betegségen kívül, monda, minden<br />betegséget tudok orvosolni. Hogy R. Juda házi orvosa<br />volt, már említettük. A csillagászatban pedig oly otthonos<br />*) Lásd Aruch szótáromat Arjok czikkben.<br />72<br />volt, hogy magáról monda: .,Αz égboltozat ösvényei oly ismeretesek<br />előttem, mint Nehardäa utai.” Ablat perzsa csillagászszal<br />baráti viszonyban volt. Ezen tudományt, astrologiai<br />kinövéséi nélkül, annyira elsajátította, hogy naptárt is<br />szerkesztett, mely az ünnepeket feltüntette. De Palastinától<br />való függőségét feladni nem akarván, titokban tartá naptárát<br />és a naptárismeretet továbbra is a titkos tudománynak<br />(Szód Ha-Ibbur) engedte át.<br />Sámuel és Ráb közt benső barátság uralkodott, hogy<br />ez utóbbi az előbbinek a nehardäai tanszéket átengedte, már<br />említők. Sámuel pedig noha a szúrai iskolától elhomályosittatott,<br />mégis Rabnak engedte át az elsőséget p. o. a Iles<br />Gluthánál történt tisztelgéseknél. Ráb halála után 247-ben<br />Sámuel neveztetett ki szurai iskolafőnöknek, mely tisztségben<br />tíz évig működött. Jochanan eleinte vonakodott őt<br />egyenrangú tekintélyként elismerni, a 60 évre szóló kalendárium<br />beküldésénél azt mondta Sámuelre: „bizony a számításhoz<br />jól ért,” de midőn több tekercset tele írva rituális<br />törvény nyomozással kühle Sámuel, ekkor II. Jochanan nagyrabecsülését<br />kivívta magának. Épen készültek R. Jochanan<br />és R. Lakis Szúrába utazni, hogy e nagy tanítót meglátogassák,<br />midőn haláláról értesültek. Nem volt oly szerencsés<br />mint Ráb, ki nagy reményekre feljogosító fiút Ohijját hagyott<br />hátra, mert Sámuel nem volt fimagzattal megáldva,<br />de hátrahagyott számos tanítványt, kik nagy mesterük hirét<br />hirdetek távol helyeken és a jövő nemzedékben, mert Nehardaának<br />a Saracenok által Papa bar Nazar bandái által<br />történt elpusztítása után Sámuel híres tanítványai, mint R.<br />Nachman, R. Seseth, Rabba bar Abulia, R. Josef bar Chama<br />Machusába, Silho és Sekanzibba vándoroltak ki, tanítván<br />Sámuel szellemében.<br />6. §. IV. R. Gamaliel, III. R. Juda patriarchák és korbeli<br />palästinai Amoriták.<br />A babyloni Amoriták áldásos tevékenysége mindinkább<br />elhomályosíták a patriarchátust Palästinában, sőt a palástinál<br />tudósok legkitűnőbbikei e korban szintén Babylonból<br />származtak úgy p. o. R. Ami, R. Aszi, R. Chijjá b. Abba<br />és R. Szeira. Szúra és Pumbaditha túlszárnyalták Sepphorist<br />és Tiberiást. Nem kis mértékben okozták e hanyatlást az<br />akkori patriarchák 4-ik R. Gamaliel és 3-ik R. Juda kik a<br />73<br />törvénytudományban nem valami nagyon jártasak voltak,<br />pedig az idő, melyben éltek, ugyanis Diocletian uralma alatt,<br />nem lett volna alkalmatlan a szellemi életkifejlődés törekvésében.<br />Némi látszata van ugyan, hogy Diocletian nem<br />kedvelte a zsidókat, mert egy ízben a patriarchát az előkelő<br />zsidókkal magához Paneaba, Tiberiáshoz 5 mértföldre, szombat<br />estére idézte, holott az idézés csak késő pénteken lőn<br />kézbesítve és így feltehető, hogy a szombat nap megszentségtelenítésére,<br />vagy a császár parancsa elleni cselekedetre<br />volt ösztön nyújtva. Epen fürdőben volt a patriarcha midőn<br />a császári parancs érte. Nem csekély volt ezért zavara,<br />hogy miként tegyen az isteni és császári parancsnak eleget.<br />De végre mégis sikerült idejekorán Diocletian elé megérkezni<br />a patriarchának, ki meggyőzvén őt arról, hogy csak<br />rágalom, mintha ő a császárnak származását és nevét (Aper)<br />nevetségessé tette volna, kegyesen elbocsáttatott. Ezen egy<br />fogást kivéve nem találnak ellenséges indulatot Diocletiánnál<br />a zsidók irányában, de igenis a keresztyének és Samaritánusokat<br />eléggé nyomta és bálványimádásra készleté. A<br />Samaritánusok ezen parancsnak engedelmeskedtek és így<br />maguk ítélték el magukat, érdemtelenekké tevén magukat arra,<br />hogy ezentúl a zsidókkal rokonszármazásúaknak tartassanak.<br />De a keresztyének még jobban daczoltak és az üldözöttekből üldözők<br />támadtak, a mennyiben a zsidókat és pogányokat vallási<br />vitatkozásokra kihívták. De a zsidóknál meglelték embereiket,<br />mert II. Szimlai és R. Abuhu Amoriták hevesen megtámadták<br />a keresztyén dogmákat. Ez utóbbi különösen nagy sikerrel<br />alkalmazta védbeszédeiben a szent írás typikus magyarázatát.<br />Egy ált alján R. Abuhu nagysága inkább a Haggada<br />mint a Halacha mezején keresendő. A Halachában csak R.<br />Eleazar b. Pedath, R. Ami és R. Aszi tűntek ki, de ez<br />utóbbiak maguk is a babyloni tanítók főlényét ismerték el<br />és noha a Tiberiási főiskola tekintélyei valának, mégis csak<br />a szent föld b i r á i n a k czímeztettek. Még fölemlítendők<br />R. Chijja és Simon bar Abba testvérek, kik jellem-szilárd<br />és nagyrabecsült Halacha-tudósok voltak.<br />7. §. Azon kor babyloni Amoritái.<br />Ráb és Sámuel halála után működő tudósokat, kik<br />amazoknak tanítványai voltak és áldásdús tevékenységet<br />fejtettek ki a hittudomány terén, közönségesen az Amoriták<br />74<br />második sorozatának nevezik. Ε nemzedék 257-320-ig<br />tart. A Zurba me-Rabbanan „éleseszű törvényjártas” férfiak<br />közé soroztatni volt az egyedül uralkodó dicsvágy, elanynyira,<br />hogy még az Exilarch családbeliei is iparkodtak azt<br />elérni. így például Nehemia és Ukban, Ráb unokái, kik<br />atyjukkal Nathannal e kor Exilárchái voltak, a halachában<br />való jártasságukért „Rabbana” czímet nyertek. Ε kor Araoritái<br />közül kiváltak:<br />1. R. Huna (212-297) szúrai főiskola (Methibta)<br />rectora (res Methibta) ernyedetlen Halacha-búvárságát csak<br />a mezőgazdászati foglalkozás szakítá félbe. Ha a pártok az<br />ő közbenjárását kérték ki, mondani szokta: „állítsatok ide<br />telkem míveléséhez helyettest és én addig bírói tisztemet<br />végezem köztetek.” Többször vállán kapájával tért vissza a<br />mezőről; a dúsgazdag és jóltevő Chama b. Anilái-t, ki tőle a<br />kapát elvenni és utána vinni akarta, mikor egyszer vele<br />találkozott, köszönettel visszautasította, mert így szóla<br />hozzá R. Huna, „te nem szoktál ilyesmit magadért tenni,<br />úgy nem engedem azt én érettem sem.” Később R. Huna<br />gazdaggá lett és vagyonát 800 tanuló szűkölködői istápolására<br />s közczélokra fordítá. Oly nagygyá tette iskoláját<br />(melyen a bírák: clajoné de bába-nak neveztettek), hogy Palästina<br />híres Amorái R. Ami és R. xlszi saját vélemény-jelentésüket<br />alárendelték R. Hunáénak, miért is ez utóbbi<br />mondani szokta „mi olybá vesszük magunkat itt Babylon·<br />ban, mint amazok Palastinában” és midőn Rabba híres fia<br />hátrahagyásával meghalt és hullája Palastinába vitetek, R.<br />Ami és R. Aszi elébe mentek és R. Chijja sírja mellé<br />temették.<br />2. Ellentétét képezi R. Juda ben Jecheskeel (220-<br />299), ki inkább Sámuelt vette mintaképül. Már fiatal korában<br />nevezte őt Sámuel az „éles eszűnek”. Pumbadithában<br />székelt, mely a szúrai Akadémiával versenyzett. Oly szorgalmas<br />volt tanulásában és tanításában, hogy csak minden<br />harmincz napban egyszer vett időt imádkozni. Mint Sámuel<br />tanítója, úgy ő is leginkább a polgár-jogi törvénykérdések<br />tanulmányozását tűzte ki főoktatási tárgyul. Különösen kisérte<br />éber szemmel a családszármazás tisztaságát; maga is családfáját<br />egészen a bibliai korszakba vitte vissza. Lelkiismeretes ebbeli<br />kutatásai, melyek a családi tisztaság kérdését másoknál<br />is fölvetették, több kellemetlenségbe keverték őt, úgy hogy<br />a büszke R. Nachman elé is idéztetett e miatt, hogy<br />75<br />magát igazolná az iránt, hogy mások családjai tisztaságában<br />miért mer gáncsoskodni.<br />3. Vele rokon természetű elmeéllel bírt R. Chasda miért<br />is R. Hunának eltérő tanmodora miatt, evvel nem a legjobb<br />lábon állt, azért Szúrat oda hagyva Kafribe költözött. Roppant<br />gazdag volt és 60 lakomát ünnepelt házában. Több fia<br />és két leánya volt, kiket Mari és Ukba Amoritáknak adta<br />férjül.<br />4. R. Seseth, noha vak volt, mégis, vagy tán ép ezért,<br />oly éles emlékező tehetséggel bírt, hogy a Halachákat és a<br />hosszú ßoraithakat könyv nélkül tudta.<br />5. Nachman b. Jákob (235-324) az Exilarch veje, a<br />babyloni büszkeség képviselője, nagyon kiképzett öntudatosságában<br />még attól sem riadt vissza, hogy a nálánál érdemesebb<br />tudósokat, mint láttuk R. Jehudát, ítélőszéke sorompói<br />elébe idézze. Szolgáival sem bánt emberül és még mások<br />iránt is több ízben elhatalmaskodott úgy, p. o. midőn<br />szolgái egy öreg asszony építő anyagát elrabolták, hogy ünnepi<br />sátort készítsenek a Res Galuthának, R. Nachman az<br />öreg asszonyt, ki hozzá sérelme orvoslásáért fordult, meg se<br />hallgatta. „Mit? szólt a panaszló, én leánya egy férfiúnak,<br />kinek 318 szolgája vala (Ábrahámot érté) − még meg se hallgattatom!”<br />Még büszkébb és lenézőbb volt R. Nachman felesége<br />Jalta (Jolata), ki midőn a vándor tudós Ulla nem<br />tisztelgett előtte, ezt durván megsérté, férjén pedig, mert<br />nem vette mindjárt pártját, azzal boszulta meg magát, hogy<br />sok száz hordó borát kicsapolta pinczéjében. R. Nachman egyáltalán<br />barátja volt egy jó pohár bornak, azért később ezen<br />népszerűtlen tudóst azzal a közmondással bélyegezték: „ne<br />akaszszatok üres kancsókat R. Nachmanra”, ezzel mondani<br />akarván, ne állítsatok ízetlen dolgokat!<br />6. R. Zeira, R. Huna és R. Juda tanítványa, a szőrszálhasogató<br />okoskodásnak, mint Babyloniában dívott, nem<br />volt barátja, azért mihelyst szerét tehette, alattomban odahagyta<br />szülőföldét, hogy az epedve szeretett Palastinába<br />menjen és ezt oly sietve tette, hogy még időt sem vett a<br />Jordán hidat felkeresni, hanem egy kötél segítségével ment<br />a vizén keresztül. „Ti zsidók, így szólítá meg ezért egy pogány,<br />ti mindent elsietve tesztek”, mért ne sietnék, válaszolá, a<br />szent földre jutni, hova még tanítóink Mózes és Áhron sem<br />juthattak. Mondják, hogy negyven napig böjtölt, hogy dia76<br />lectikus babyloni tanmodorát Palastinában elfelejtse. A pa-<br />]ästinai Talmud első rendű tudósai közé számítható.<br />V. FEJEZET.<br />8. A patriarchátus feloszlása, a Palästina ez időbeli Amoritái.<br />A babyloni Amoriták által virágzásra jutott iskolák<br />egy részt; a Constantin és Constantius császárok zsidóellenes<br />intézkedései másrészt siettették a patriarchátus fölbomlását.<br />Különös, hogy az, ép ezen fölbomlásnak előestéjén, mint<br />az utolsó fényre föllobanó mécsvilágosság még egyszer pompában<br />feltündöklött, mielőtt a teljes sötétség burkolta be. Ε<br />fény azonban lidérczfény volt. Csak czímpompában jelentkezett.<br />A patriarchának hivatalos czímei voltak, ugyanis:<br />illustres, spectabiles, clarissimi, melyek Rómában különben<br />csak a fővezéreket, helytartókat, proconsulokat illették.<br />Constantin uralkodásának első éveiben ugyanis ezen czímen<br />nevezett patriarchátust a zsidóság fejének általánosan elismerendő<br />tekintélyének nevezte ki és 312-ben kimondott határozatában<br />a vallásszabadság gyakorlatát hirdette ki. De<br />mennél nagyobb befolyást nyertek a püspökök Constantinra,<br />;annál erélyesebben bánt el a zsidók ellen, és már 315-ik<br />évben a proselyták felvételét szigorúan megtiltá, a zsidók<br />szabadalmait beszünteté, egy szóval a keresztyénségre való áttérésétől<br />fogva a kard jelvényét látta a kereszt jelvényében.<br />Hogy ezt diadalra emelje, a zsidókat leigázta, a Jeruzsálemben<br />való lakást megtiltotta; a keresztény vallásra férőket bántalmazni<br />ép oly tilos volt, mint érdemteljes a hívőket a<br />Mózes hitről eltéríteni. Ily körülmények közt a patriarchátus<br />mindinkább hanyatlott, noha 2-ik Hillel patriarcha<br />(330-365), az első Hillel méltó utóda, kevésbé izgalmas<br />napokban még dicsőséget szerezhetett volna a patriarchátus!<br />méltóságnak. így azonban ennek feloszlatása előérzetében<br />maga nyújtott segédkezet, hogy az feleslegessé váljon, az<br />által ugyanis, hogy r e n d e z e 11 n a ρ t á r t h ο z ο 11 b e, mi által<br />az ünnepek rendezésében oly fontos szabadalmak, melyek a<br />patriarchátusnak különös fényt kölcsönöztek, magától elestek.<br />Ezen naptár oly tökéletes mű, hogy még napjainkig is haszon<br />vehető és ünnepeinket meghatárzó.<br />A palästinai tudósok helyeselték Hillel kalendaris újítását,<br />csak azt nem akarták, hogy a második ünnep nap,<br />melyet a Paläsztinan kívüli zsidók megültek, még akkor<br />77<br />midőn még bizonyos számítás hiányában voltak, elessék<br />Azért R. José az alexandriai községhez oly tartalmú körlevelet<br />intézett: habár az ünnepek sorrendjét (Sidre Moadot)<br />megállapítottuk, azért elődeitek szokásáról ne térjetek le.<br />És csakugyan nem tértek le róla, mert mai napság is megüljük<br />az ünnep második napját is.<br />Ezen R. José; R. Ami és R. Aszi tanítványa volt, és<br />kívüle még R. Jona volt a Tiberiási utolsó Szánhcdrin<br />tagi a. Mindkettő sok könnyítést engede meg az Ursicinus<br />római hadvezér elhatalmasodásának nyomása alatt. így<br />megengedek a zsidó pékeknek, hogy Ursicinus serege számára<br />szabad fris kenyeret szombaton sütni, hasonlót engedett<br />meg R. Mana, a fris kenyérnek szombati napon való<br />elárusításával, míg Neve, gaulanita város tudósai még a<br />kovászosnak Peszachon való megsütését is megengedték a<br />római légiók számára. Mindezen szolgakészség azonban nem<br />akadályozhatá meg, hogy Ursicinus Szenbárisban el ne égessen<br />egy Thora tekercset, mi pedig nem tartozott a katonai<br />szolgálathoz! Látszik, hogy a foszló félben levő patriarchátus<br />s utolsó Szánhedrin nein bírtak a második Tannaita nemzedék<br />vértanúi hősiességével.<br />9. A babyloni hittudomány legfőbb virágzása, Rabba, R.<br />Josef, Abaji, Raba.<br />Mennél inkább behomokosodott a hittudomány folyama<br />Palastinában, annál mélyebb és szélesebb ágyban tömörültek<br />e folyam árjai Babyloniában a szúrai és pumbadithai főiskolák<br />szellem termékenyítő tevékenysége által. Különösen a<br />pumbadithai Akadémia triumvirátusa Rabba, Abaji és Rába<br />Ion az elmeéles tanulmánynak, a talmudi dialectikának megállapitója<br />és e három lánglelkű éles eszű tanító (Oharife di<br />Pumbaditha mint nevezték) a hittudomány legfőbb virágzását<br />jelenti.<br />1) Rabba bar Nachmani (270-330) a galiläi Mámul<br />nevű városban született, melynek lakói túlnyomólag Ahronidáktól<br />és pedig mint mondják Eli főpap nemzetségéből származtak,<br />miért is a bibliai átok nyomása alatt, mely Elit<br />sújtá, álltak lakói is, mert ősz haj nem volt látható, a lakosok<br />korai halállal múltak ki. Hasonlót említenek Rabbárói<br />is, azonban ez úgy látszik még is 60 évig élt. Rabba,<br />ki három fivérével, Kajlil, Usájáh és Ohananjával Babylonba<br />78<br />ment itt visszamaradt, noha e két utóbbi fivére ismét Palasztinába<br />visszatért és rajongó lelkesedésükben a szent főidért<br />Rabbát is rábeszélni törekedtek. Egy rövid időre ugyan<br />Palastinába ment, de az ottan dívott száraz halachastudium<br />nem elégíté ki és ismét vissza költözött Babylonba, hol a<br />híres R. Huna és R. Chaszda tanítók tanítványa lett, később<br />az elmeéléről nevezetes R. Juda iskoláját látogatá, hol<br />oly hírnévre vergődött, hogy R. Juda halála után őtet akarták<br />a pumbadithai főiskola tanítójának választani, de szerénység<br />és szűkölködése által a gazdag R. Huna b. Chijja<br />javára lemondott és hogy az iskola hírnevének ne ártson<br />továbbra is barátjával, a szintén bő tudományú R. Joseffel<br />megmaradt a pumbadithai iskola látogatója. A rector R.<br />Huna halála után azonban ismét Rabbára voltak a szemek<br />irányozva. De R. Josef is nagy tekintélyben állt, azért kérdést<br />intéztek Palastinába, ki érdemel elsőséget Szinai vagy<br />a Hegyelmozdító; előbbivel R. Josef törvénytudományát,<br />utóbbival Rabba éles eszét jelezték. A palästinaiak tanmodora<br />ez utóbbiéval nem rokonszenvezvén, így az előbbinek<br />adtak elsőséget, de R. Josef mindamellett nem fogadta el a<br />választást, mert ama hiedelemben élt, hogy egy chaldäai<br />csillagász csak két és egy fél évet jósolt neki e tisztjében.<br />Most már Rabba választásának (309) mi sem állt útjában.<br />Nem is kellett megbánni azt, mert Rabba, az A mo r i t á k R.<br />Akibája, új irányt adott a halachastúdiumnak és ennek kiszélesítésével<br />és kimélyítésével a talmudi dialektikának veté<br />meg alapját. 1200 tanítványát, a komoly oktatást megelőzőleg,<br />mulattató bevezetésekkel és adomákkal ösztönzé, hogy<br />a komoly tanulmányra a víg kedélyt előkészítse. Milyen jellemnagyság!<br />Rabba az oly annyira szűkölködő, hogy csak az<br />Exilarcha kegyéből tudá családját fenntartani, még is jó yig<br />kedélyül Ezen Exilarch Mar Ukban (Rabbana Ukban) még<br />arról is nevezetes, hogy az első volt, ki halacha-hagyományokat<br />közöl. Exilarchátusa alatt a zsidók nem épen békés<br />napokat láttak, 2-ik Sâpûr (303-380) ugyanis nyugtalanitá<br />és a zsidókat pártoló király-anya Ifra oltalma nélkül üldözte<br />is volna. Az iskolát is nyugtalanítá azon ürügy alatt, hogy<br />az 1200 tanítvány megvonja magát a fejadó (Charag) fizetése<br />alól. Parancsot adott ezért, hogy Rabbát elfogják, ki<br />ennek neszét vévén, megszökött Agmába, hol fára mászva,<br />várta halálát. Meddig a törvénytanulásban volt elmélyedve, a<br />halál angyala nem mert hozzá közelegni, de midőn egy<br />79<br />perczre másra irányzá figyelmét (a támadt viharban az ellene<br />vonuló csapatot gondolván) ijedtében meghalt. A monda szerint<br />Pumbadithában egy égről hulló írásból tudták meg halálát.<br />Híres tanítványai Abaji és Rába hulláját a madarak szárnyaival<br />beárnyékolva találták és hét nap gyászolták.<br />2) Utóda a pumbaditai rectorságban volt Rabba barátja:<br />R. Josef b. Chijja(270-333). Beteges, idegzetes és<br />ezért heves természetű, de jómódú volt. Még nagyobb baj<br />érte, szemefényét elveszte. Ε miatt nagyon aggódott, mert<br />ez által sok parancs teljesítésétől volt gátolva. Később emlékezetét<br />is elveszíté és így sokszor ellenmondásba jött saját<br />előbbeni nézeteivel, midőn erre tanítványai gyengén és tapintattal<br />figyelmeztették, szokta mondani: „legyetek elnézők<br />egy gyenge emlékezettel, egy aggastyánnal, ki nem saját<br />vétkéből felejté el tudományát, hisz a törvénytáblák cserepei<br />is megőriztetének a frigy ládában.” Valószínűleg vakságában,<br />midőn komolyabb tanulmánytól gátolva volt, a Biblia aram<br />fordításával foglalkozott. Az öt könyvhöz ugyan már rég,<br />(még a Tannaiták idejében) kész volt a fordítás, az úgynevezett<br />Onkelos. De a próféták legnagyobb része még a fordítást<br />nélkülözte. Ezen hiánynak vette elejét R. Josef és nagy tekintély<br />volt a később f e l i r t Targum szerkesztésénél. R. Josef, kit<br />betegsége előtt Szinainak neveztek, a traditio -anyag merő fölhalmozását,<br />nem annak gondolatokkal és kutatásokkal termékenyítő<br />áthatását képviseli. Ellentétét képezi:<br />3) A b a j i utóda. Kaj-lil apja (Rabba fivére) röviddel, születése<br />előtt, anyja pedig születése után meghalálozván, árván<br />maradt és nagybátyja házában nevelkedett, miért is Nachmani<br />(Rabba atyja) nevét vette föl. Abaji és ikertársa Rába már fiatalságukban<br />nagy reményekre jogosítanak és példázva mondták<br />róluk, a dinyét már száráról ismerik meg. Nevelő anyját<br />sokszor emlegette előadásai közben is, még ha valami<br />babonaszerüt mondott is nevében. Ritka becsületessége miatt<br />még a samaritánusok előtt is nagy tiszteletben állt. Valódi<br />jelentősége azonban az elmeélnek a Talmud szolgálatában történt<br />legnagyobb kifejtésében állt. Ha mindazonáltal tanulói száma<br />csökkent 1200-ból 200-ra apadva, úgy ezt azon körülménynek<br />kell betudni, hogy a hason élességű kortársa Rába tőle<br />megvált és Machuzában tanított, hová a tanulók seregeltek,<br />így magát Abaji szomorúan kétszeresen elárvultnak nevezé.<br />Rövid tanítás ideje után utódul neveztetett ki:<br />4. Rába bar J o s e f b a r Chama (299-352.)<br />80<br />Elmeél tekintetében az előbbivel megmérkőzhetett és vetekedett,<br />de nem jellemre nézve, mely itt-ott kifogásoltatott. Maga is<br />mondja: a három kívánság közül, melyet tápláltam, kettő<br />teljesült, a harmadik nem. Kívántam R. Huna tudományát,<br />II. Chaszda gazdagságát és elértem, de Rabba bar Huna<br />szerény igénytelenségét nem érhettem el.” A maelmzabeliek<br />fényűzéséből, büszkeségéből neki is kijutott egy rész. Földiéi<br />népszerűségét hajhászá és e miatt több visszásságba esett,<br />Azért sokat veszített idejében a tanítók tekintélye a nép<br />szemében, mely magának ugyan sokat megenged, de semmit<br />tanítóinak, kik iránt túlszigorú szokott lenni. Az ellenszegülők<br />élén úgy látszik Mechuzában Benjamin orvos családja<br />állt. Hetykén beszéltek a tanítókról és gúnyosan<br />mondák róluk „mire valók e rabbaniták, nem engedhetik<br />meg a hollóknak és nem tilthatják be a galamboknak élvezetét”,<br />azaz minden elmééi mellett a réginél maradnak. Minid<br />ennek daczára nem apadt a tudvágyók száma. Seregesen<br />jöttek előadásaihoz, úgy hogy Rába kérte őket, hogy legalább<br />a tavasz és ősz kezdetén a munka idején ne jönnének,<br />nehogy az élelmiszerek be nem szerzésével éhezniük<br />kelljen. Tanítását különösen azért kedvelték, mert nagyobb<br />tekintettel volt a sokféleséget tanító Boraithák magyarázatára<br />mint a száraz Misnáéra. Azért szokta mondani: „egy<br />borsszem (élesész) többet ér egy kosár dinyénél.” Rabba,<br />Abaji és Rába elődei inkább „Misna” magyarázatok, ezek<br />azonban Talmudisták voltak és a szőrszálhasogató érvelés<br />mesterei. Rába halála után ezen tanirányban működtek<br />ugyan R. Nachman b. Izsák, R. Papa és R. Ohama Nehardaából<br />s még többen, de mesterüket nem érték el, −<br />mintha a pumbadithai szellem kifáradt volna és kinyugodni<br />akart volna, mely hanyatlást különben részben 2-ik Sáp űr<br />ellenségeskedései is nagyban előmozdíták.<br />10. §. Julian császár és tervei.<br />A babyloni zsidóknak 2-ik Sapur alatt megszorult<br />helyzetével éles ellentétben áll a palastinaiaké Julián római<br />császár alatt. Julián arany betűkkel érdemel a zsidók<br />története emléklapjain .megörökíttetni, mert Severus óta ő<br />volt az első római császár, ki valóban leplezetlenül és mint<br />látszik mellékérdek nélkül szerette a zsidókat, különösen<br />azok szent írását és örök igazságait. Hogy ezen jó hajlam<br />81<br />annál fényesebb világításban tűnik fel, mennél nagyobb à<br />gyűlölet, melyet a keresztyének irányában táplált szóban és<br />tettben, ezt azért említjük föl, mert a kereszt, egyháztörténet<br />„Apostata” hitszegő névvel bélyegezte. Igaz, hogy soha<br />sem titkolta el ellenszenvét a keresztyének iránt, Jézust<br />egyszerűen a „Galiläusnak” nevezte, kit a könnyelműség<br />emelt Istenné, holott a sz. írás által tanított zsidók Istenét<br />a nagy Istenként” ismerte el, csak hogy elfogultan még<br />több istent rendelt alája. Soha meg nem bocsáthatta a keresztyéneknek<br />s királyainak azokat a hajmeresztő elhatalmaskodásokat,<br />melyeket származás- és hitrokon testvéreiken<br />elkövettek, holott a szépet és jót mit a zsidóság tanít, nem<br />mindig követték és ültették az új vallásba ennek hivői. így<br />például fel nem foghatta, hogy az áldozatokat mért szüntették<br />be a keresztyének, kik nem voltak híján, úgy mint<br />a zsidók, az alkalmas szent templomoknak. Sőt szentélyük<br />nélkül is a zsidók legalább annyiban emlékeztetnek hajdani<br />áldozataikra, hogy csak tiszta áldozatképes állatokat esznek,<br />a levágattak részeiből az Ahronidáknak adnak és az áldozatok<br />helyében az azokra emlékeztető imákat végzik. Azért<br />erősen hitte, hogy ha a zsidók ismét az elodázhatlan jeruzsálemi<br />szentély birtokában lennének, újból behoznák az<br />áldozati isteni tiszteletet. Ezen templom újbóli felépítése<br />foglalkozta tehát lelkét ama férfiúnak, kitől csak rövid<br />élete és az elfogultság előítélete vonhatja meg a jelzőt,<br />„nagy.” Julian 2 évi uralkodása (Nov. 361. − Jun. 363.)<br />a boldogság korszaka volt a zsidókra nézve. Levevé az adók<br />tömegét vállaikról, és az istengyilkosság vádját, a nyilvános,<br />megszégyenítést homlokaikról, sőt a patriarchát, Hillelt<br />tiszteletre méltó fivérének nevezé. Körlevelet intézett a birodalom<br />összes zsidóihoz, melyben velők tudatja ezen beköszönt<br />új korszak minden egyes vívmányait, s mint egy második<br />Cyrus, csakhogy még nyájasabb nálánál, megvalósította volna<br />mind ezen boldogságot ígérő terveit, − ha a perzsa hadjárat<br />számára szerencsésebben ütött volna ki. Még mielőtt<br />ehhez fogott volna, meghitt barátját az erélyes és bölcs Alypiust<br />bízta meg a templom építés szükséges előkészületei<br />megtételére. Építőanyagok már nagy mennyiségben összehordattak,<br />már-már a 300 év óta ott hevert romok eltakarításával<br />fáradoztak a munkások ezrei, midőn az alapépület ásása alkalmából<br />a föld alól lángok csaptak fel ismételten úgy, hogy a<br />munkások visszariasztattak. Ehhez járult még, hogy a zsidók<br />82<br />igen lazán vették a templom felépítési terveket és munkálatokat,<br />mintha nem is hitték volna azok sikeres keresztülvitelé -<br />nek lehetőségét. Erős hitük volt, hogy Jeruzsálem föltámadását,<br />a szent templom felépítését csak Isten küldött Messiása<br />fogja végrehajthatni, − ezen Messiás pedig nem lehete római<br />császár, még ha oly jó lett is volna, mint Julian. Természetes,<br />hogy az építés meggátlása és a perzsa hadjárat szerencsétlen<br />vége, melyben Julian csatát és életet vesztett,<br />visszahatással volt a zsidókra, de mégis a következő császárok,<br />Jovian, Valentinian és Valens békében hagyták<br />legalább a zsidókat.<br />11. §. A zsidóknak a későbbi császárok alatti helyzetéről,<br />a 'patriarchátus megszűnése. A két Talmud szerkesztősége.<br />A népvándorlás megkezdése elején és a római népuralom<br />ingadozó nagysága, erős megpróbáltatása és megrázkódtatása<br />korában a zsidók sorsa is napról-napra változott.<br />Igaz ugyan, hegy I. Theodosius (379-395) a püspökök<br />abbeli unszolása daczára, hogy üldözné az eretnekeket és<br />zsidókat ez utóbbiakat mindamellett óvta, a zsinagógák kirablóit<br />szigorúan megfenyítette, de Chrysostomos és Ambrosius<br />püspökök folytonos izgatásai következtében jóindulatát<br />ismét korlátozta. Hasonlót tapasztalunk fia Honoriusnál<br />is, majd kizárja a zsidókat és samaritanusokat a katonaszolgálatból,<br />majd másrészt védi a zsidókat, hogy szombaton<br />törvényszék elébe ne idéztessenek. Ilyen ingadozó, változó<br />viszonyok közt a patriarchátus is osztozkodék a kegy- és<br />kegyvesztés sorsában. Úgy is ezen időben a patriarchátus inkább<br />csak tengődött 5-ik R. Gamaliel, 2-ik Hillel utóda, valamint<br />az előbbi fia 4-ik Juda és végre R. Gamaliel, az utolsó, csak<br />kevés életjelét adták jelentőségüknek; pompás czímeik (prímátok)<br />daczára kevés befolyásuk volt és ha a koronapénz küldése<br />a községek részéről megszűnt volna, tán már előbb véget<br />ért volna az az intézmény, mely a babylonia jeles iskolák<br />tekintélye által mindinkább elhomályosult. És csakugyan<br />Honorius a koronapénzek kivitelét 399 be is szüntette és ha 5<br />év múlva ismét meg is engedték, úgy még sem lehetett az engedély<br />tartósságában bízni. Ilyen körülmények közt már 2-ik<br />Theodosius alatt a patriarchátus végleg megszüntettetett.<br />Negyedfél századig állt a zsidóság élén azon intézmény, mely<br />oly beható működést fejtett ki és a zsidó törvény tanulás, nem83<br />zetiség és egyetemleges történetünk oly hatalmas tényezője és<br />a közélet oly nemes sáfára volt. A 15 patriarcha közül volt<br />két Hillel, három Simon, négy Juda és hat Gamaliel.<br />Mialatt pedig a palästinai patriarchátus fölbomlásának<br />menteiébe, addig a babyloni zsidóság legfőbb diadalát ünnepelheté,<br />mert általa egy oly munka készült, mely még tizenötödfél<br />század után és még beláthatlan időkig bámulatunkat<br />idézi elő, és hozzá csodálatos nagyszerűségében a világirodalom<br />terén párját vagy hasonló terméket hasztalan keresünk:<br />értjük a babyloni Talmudot. Ezen pyramidalis épülethez<br />hat század rakta le a köveket és az építő anyagot.<br />De az első, ki e köveket az idők és helyek minden<br />zige-zugából előkereste egy mély, széles s szilárd alapon<br />részt részhez illesztve, a kutatás mér-ónja, főelvek csapózsinórja<br />szerént óriás egészszé fölépíté: ez volt R. Asi és<br />egy félszázaddal később Rabina munkatársaival.<br />R. Asi b. Szimai (352−427) alig volt még 20 éves<br />midőn a szurai Akadémia rectorává választatott.<br />Nagyszerű, magasröptű tervét az óriás kiterjedésű talmud-<br />anyagot egy egységes egészszé összegyűjteni, bizonyosan<br />már első nyilvános tanéveiben gondolhatta ki, azért választá<br />tán épen Szúrat működése teréül, mert körülbelol<br />150 évvel azeiőtt Ráb által megnyitott Szúrai iskola volt<br />az első, mely a talmudi tanmód első elemeit látta fejtegetni −<br />ez az iskola lássa ezen tananyag legmagasabb fokra emelését<br />és egybegyűjtését, az alapépület itt nyerje betetőzését.<br />Hogy R. Asinak ez volt komoly szándéka és czélzata/inutatja<br />azon körülmény, hogy első gondja volt, hogy az ídók<br />mohától belepte, rozzant iskola-épületet jó karba helyezze,<br />a falakat szétbontassa és újból fölépítéssé. Hogy az építést siettesse<br />és gondozza, saját ágyát az építő helyhez viteté és<br />onnan mindaddig nem tágított, míg a vízcsatorna nem volt<br />beeresztve. Díszes épület volt, mely a város minden házait<br />fölülmúlta, fölötte kimagaslott. A jövőnek emez előrelátási képességéből,<br />nem, hiú dicsvágyból mondta, hogy gondossága<br />által Szúra jó sokáig ellentáll az idő vasfogának, mert általa<br />ezen iskola több évszázadig tartá fenn magát; oly nagy<br />tekintélynek lőn elismerve, hogy miként Szura első alapitója,<br />dísznevén Rab a „tanító”, akként az iskola felvirágoztatja<br />R. Asi, szintén a dísznéven Rabbana „a mi tanítónk”<br />lőn nevezve. De szerencsésebb volt Rabnál, mert míg<br />ez 28 évig, addig R. Asi 52 évig működött a szúrai főis84<br />kólán, s miként Mózes és R. Juda a Misna szerkesztőről,<br />úgy állították R. Asiról, hogy benne egyesül a tudomány<br />és tekintély. Ezen tekintélynek önként rendelték magukat<br />alá nemcsak a legöregebb Amoriták: Huna b. Nathan, s<br />Amemar és Mar Szutra, hanem a két exilarcha Mar Kahána<br />és első Mar Szutra. Szúra volt a zsidó élet gyúpontja,<br />itt jöttek egybe a távoli vidékek képviselői, az exilarcha<br />tisztelgésénél itt tartattak a népgyűlések. Oly fény és pompa<br />fejtetett itt ki, hogy R. Asi méltán csodálkozott, hogy a<br />perzsák közül nem jelentkeznek proselyták. Saját személyében<br />való eme összpontosítás mellett R. Asi hivatva volt,<br />mint nálánál jobban senki más, a Talmud név alatt szétszórt<br />roppant halacha és haggada-anyag egybegyűjtésére,<br />melyen egy félszázadnál tovább fáradozott. Ezen gyűjteménytömeget<br />azonkívül sajátjával is tetemesen meggazdagítá. Békés<br />szellemi munkálkodását nem zavarta politikai nyugtalanítás,<br />mert Jesdigerd (400-427) igen nemes fejedelem volt<br />és kedvelte a zsidókat. Kevésbé szerencsések voltak a zsidók<br />a következő félszázadban, mert3-ik Jesdigerd (440-457)<br />és Firuz (Ferozes 458-485) kegyetlenül üldözte a zsidókát,<br />az előbbi a szombat megtartása, az utóbbi a fiatalságnak<br />a zsidó vallásban való oktatása ellen dühöngött. Tömegesen<br />összefogdosták a fiatalokat és a mágiái istentiszteletre kényszerítették.<br />Az ezen félszázadban élő tudósok Maremar, Idi<br />bar Abin, Rafrem; R. Acha Diftából és R. Asi fia Mar<br />nem vitték nagyban előre R. Asinak nagyszerű, de befejezetlen<br />müvét, annál is kevésbé, mert Firuz az iskolák ellen<br />is dühöngött, sőt Huna Marf exilarchot, úgy szintén két<br />tudóst Amemar bar Mar Janká-t és Mesarsaja bar Pakod-ot<br />ki is végeztette (469-70). Ezek voltak Babylon földén az<br />első vértanuk. Csak 485-ben Firuz halála után tért meg az<br />előbbi rend s béke és ekkor kettőztetett szorgalommal fogtak<br />derekasan Rabina (488-499) és R. Jósé (471-520)<br />a Talmud-szerkesztés befejezéséhez. Ezen két Amora nevez--<br />tetik Sof Horaah, a szabad tanítás utolsó tekintélyeinek,<br />ha ugyan a szerkesztés nehéz művében még kétségkívül<br />része volt R. Aehai b. Hunának Be Chatimból (mh. 506).<br />Egy tán utolsó Paläestinai rendelet érkezett Babylonba, mely<br />monda: ne hanyagoljátok el R. Achait, mert felvilágosítja a<br />Goláht (szétszóródást). A még utána következő félamoriták<br />már a Szaburaeusok korához számítandók, kikről ezután<br />lesz szó. Ezekkel egyetemben végezték be Rabma és R. José<br />85<br />a Talmud végszerkesztését (499 Kislew 13; Decz. 2.), miért<br />is a Talmud ezentúli neve Gemara: befejezés, mert mi egyéb<br />kisebb toldalék még hozzá járult, a lényeget nem érintette<br />és azt befolyásolni nem bírt senki elég tekintélyivel és följogosultsággal.<br />A sarkaiból a góthok átlal kiforgatott Róma befejezi<br />az ókort, mely ókor befejezésével összeesik a Gemara, a<br />Talmud befejezése, csakhogy míg a politikai világtörténelemben<br />ezután a középkor veszi kezdetét, addig hála a Talmudnak,<br />a z s idók nem b í r n a k v o l t a k é p e n i köz épk<br />ο r r a 1, a szó rosz értelmében, mert az ókori Talmud a zsidóságban<br />új korszakot nyit meg és új szellemi életre ébreszt. Ez<br />azonban csak a babyloni Talmudról szól, de nem a jeruzsálemiről,<br />jobban a judäai, nyugotországi Talmudról (Talmud<br />sei Erez-Israel, Gemara de Bne-Maaraba). Ezen Talmud,<br />mellett mint látszik, szintén R. Asi korával egyidejűleg vagy<br />még később a 4-ik században kezdtek összeállítani, Jeruzsálem<br />sorsában osztozkodék, sokan beszélnek róla, rajongnak<br />érte, de kevesen értik és cselekednek érte!<br />HARMADIK RÉSZ.<br />H A R M A D I K KORSZAK,<br />A Szalui äuso£ korszakától a Gaoniták koráig az arabok<br />alatt 500−650.<br />1. §. Általános korjellem.<br />„Nem tágít Judától a királyi jogar és nem a törvénytudós<br />ivadékaiból”, Jákob ősatyánk ezen áldás szavát csak<br />részben látjuk Jeruzsálem és Veter eleste után megvalósítva,<br />a királyi jogar, a mennyiben az önálló királyság jelvénye,<br />tágult Judäától, de nem a törvénytudósok nagy száma ivadékától.<br />Az írástudósok vezették a zsidóság ügyét, kezeikben<br />volt a királyi jogar és nem volt még állam oly erős, alattvalói<br />oly engedelmesek, mint ezen szellemi királyság, melynek<br />az írott és hagyománytan képezte létjogosultságának<br />alapfeltételeit és melyek kötelező hatalmának és varázsának<br />a szétszóródásban élő zsidók ritka összhangzatban alávetek<br />magukat. Palestinában: Jeruzsálem, Jamnia (Jabne), Usa,<br />Sepphoris, Tiberiás; Babyloniában pedig: Szúra, Pumbaditha,<br />Machuza Nehardäa valának ezen szellemi uralom fényes székhelyei.<br />Ezen gyúpontban volt a zsidók szellemi élete öszpontositva<br />és innen ömlöttek végig a szellemi élet sugarai<br />a szétszóródásban élő zsidók egyetemlegességén. Mit egy nagy<br />tudós kimagasló szelleme szűk körben létesített, az tág körökben<br />hullámzott tova, köztulajdonává válván az egész zsidóságnak.<br />Hogy azonban e közkincs a néptulajdon drága<br />kincstárában az élet veszélyes befolyásaitól megóvassék, egyre<br />olt elodázhatlan szükség, mire még eddig jóformán nem is<br />87<br />gondoltak a kincsásók; ugyanis, hogy biztos tárházak szereltessenek<br />föl, melyekben a drága kincs szent ereklyeként<br />biztonságban megőriztethessék. Az iskolák ugyanis, melyek<br />eddigelé tárházakul szolgáltak, nem nyújtották már a kellő<br />biztonságot, mióta a későbbi vakbuzgó mágusoktól vezetett<br />és befolyásolt Szâszânidak az iskolákat és tanulóit mindinkább<br />fokozódó türelmetlenséggel üldözni kezdették. Ezen üldözések<br />közepette mindinkább gyengülni kezdett az emlékező<br />tehetség, mely eddig elé a zsidó tudomány letéteményese volt.<br />Már R. Aschi panaszkodott az emlékező tehetség elgyengülése<br />felett pedig az ő kora a 2-ik Jezdigerd szelíd uralma alatt<br />rttég boldognak volt nevezhető, a következő uralkodók elhatalmaskodásával<br />szemben. Új közegről kellett tehát gondoskodni,<br />mely egyrészt az elért vívmányokat az elfeledéstől<br />megóvni, másrészt azoknak köztulajdonná tételét az egész<br />zsidóságnak közvetíteni hivatva volt. Ilyen közeg volt az<br />új intézkedés, hogy a hagyományos tan f e l í r á s a elrendeltetett.<br />A tömeghalmaz, még akkor is, ha békés napokat élt<br />volna is a zsidóság, többé nem nehezülhetett volna az emlékező<br />tehetségre. Mennyivel inkább kellett azonban ezen<br />segíteni oly időben, melynek vihara alatt még az óriási Róma<br />is eldőlt. Hogy ezen vihar alatt az utolsó jeles Amoriták<br />tevékenységének a Talmud összeállításában megtestesített működése<br />veszendőbe nem ment, hanem írásban megörökíttetett<br />a Szaburäusoknak tudandó be elévülhetlen érdemül.<br />2. §. A Szaburaeasok.<br />A gonosz Firuz halála után Kobád (Kowád) jutott a<br />perzsa trónra, ki a Mágusok, jelesül a Mazdák nevű zendvallás<br />javítójának kezében vak eszköz volt. Hogy Zoroaster<br />vallását felelevenítse a lazák keblében, azon ötletre jött Mazdák,<br />hogy a vagyon és asszonyközösséget hozta be (501).<br />Követői (Zendik) mohón vették föl elveit elmélet és gyakorban.<br />A perzsa nagyok ugyan a kommunista Kobádot, ki Mazdák<br />híve volt, börtönbe vetették, de ennek a tömlöczből sikerült<br />megmenekülnie és a Hunnok által ismét trónra jutnia. Ezen<br />minden erkölcsöt sértő rendfelforgatás alatt a zsidók is sokat<br />szenvedtek, úgy hogy tiszta erkölcsök megóvása végett fegyvert<br />ragadtak. A felkelők élén állott a fiatal 2-ik Mar Szutra<br />exilarch (szül. 496), Huna exilarch fia. Apja halálakor mégfiatal<br />volt és a monda csoda szövetbe burkolja születését. Huna<br />88<br />gőgös ember volt ugyanis, ki apósát Mar Chaninát érzékenyen<br />megsérté. Ez könypatakokat öntött volna el fájdalmában,<br />minek következtében az exilarch család minden tagja<br />hirtelen halállal múlt ki. Álmában úgy tűnt fel ezek után<br />előtte, mintha egy czédruserdő minden fáját kivágta volna és<br />midőn még egy fenmaradt csemete ellen is készült volna fejszéjét<br />felemelni, Dávid király visszatartá kezét. Fölébredve azt<br />vette Mar Chanina észre, hogy a kihalt exilarcha család jövője<br />csak leánya ölében nyugszik. Leánya lebetegedését várva<br />várta éjjel nappal, a ház ajtajából nem tágítván, hogy leányát<br />minden bajtól megőrizhesse. Végre oly szerencsés volt,<br />hogy leánya fiat szült. Ez a fiú 2-ik Mar Szutra volt, kit<br />nagyatyja mint szemevilágát őrzé és gondos nevelésben részesíté,<br />elannyira, hogy már 15 éves korában képesítettnek<br />mutatkozott az exilarchatus tisztsége felvételére.<br />Négyszáz vitéz zsidóval fellázadt az erkölcsrontó Kobád<br />király ellen és egy tűzoszlop által kisérve, győzelmeket<br />aratott a király seregei fölött. Hét évig sikerült Mar<br />Szutrának kivívott függetlenségében Machuzában, hol mint<br />király székelt, élni, míg végre fogságba került és agg<br />nagyatyja Mar Chaninával együtt a híd fölött keresztre<br />feszíttetett (520). Az exilarch családja azonban futásnak<br />eredt és a családfentartó, szintén Mar Szutra, Judaába menekült,<br />úgyszintén R. Ahunai és R. Gizi, a kor legnagyobb<br />tudósai, megfutamodának. De Kobád halála után, utóda Chosroes<br />Nusirván, a rendet helyreállítván, R. Giza, ki Zab<br />folyamnál telepedett le, visszahivatott Szúrába, melynek rectorává<br />választatott, míg a pumbadithai Akadémiának feje<br />R. Szimuna lett. Ezen jeles férfiak bizonyára tanítványaik<br />közreműködésével a Talmud roppant nagy tananyagát áttanulmányozták<br />és hogy az életgyakorlatban zsinórmértékkel<br />bírjanak, a zavarteljes időkben kényteleníttettek a hagyományt<br />a szóbeli előadás esélyeiből kirántani és í r á s b a<br />foglalni. Mivel azonban ezen kor tanítói nem bírtak kellő<br />önálló elhatározással, hogy a már befejezett Talmudot tovább<br />fejlesszék, azért a roppant anyagbőséget a haggadai és halachai<br />részek nem épen szigorú elválasztásával az átvett<br />alakban leírták és legfölebb a gyakorlatra szánt halachák értelmezésénél<br />a vezérlő érveket hangsúlyozták. Ezen érv<br />e l é s i tevékenységük után (Szebara) neveztetnek ezen kor<br />tanítói: Szaburoï, mert az eltérő nézetek érvei után hozták a<br />praxisban a döntő határozatokat. Ezen Szaburäusok korszaka<br />89<br />nem tartott tovább egy félszázadnál (550-ig) és az utolsók<br />közé számíttatnak R. Giza és R. Szimuna. A többi Szaburäusok<br />nevei nem maradtak reánk. Annyi azonban bizonyos,<br />hogy a szúrai és pumbadithai iskolák változó szerencsével<br />minden zűrzavar mellett is, mely Nusirván kegyetlen fia<br />IV. Hormez alatt uralgott, nemes vetélkedésben működtek<br />és nemcsak az isteni tiszteletet rendezték, imákat (pijutim)<br />szerveztek, új intézményeket, például előimádkozó (chazan,<br />mely p e r z s á u l énekest jelent), tisztjét hozták be, hanem mi<br />fölötte fontos, a haggadának írásba foglalását, mint p. o. a<br />Rabboth név alatt ismeretes Midrás egy részének szerkesztését<br />végezték. Ekkép még ezen oly sivár történeti korszak,<br />melyből kevés adatunk van, sem járt le termékenyítő tevékenység<br />nélkül. Igaz! kézzel foghatóbb eredményekkel csak<br />az Izlam föllépésével, az első kalifák alatt feltűnő Gaoniták<br />életében találkozunk. Mielőtt azonban a perzsiai zsidóktól<br />megválnánk, szükséges fölemlítenünk, hogy még a 3-ik században<br />Jezdigerd és Firuz üldözései elől egy tetemes rész<br />Josef Rabban vezetése alatt kiköltözött Indiába (490) és Malabar<br />partjain zsidó államot alapított meg, mely több szazadig<br />saját fejedelmei alatt állt fenn. 1520 a Portugiziaktól<br />elűzetve, Cochinban telepedtek le. Itt találtatnak még most<br />is a fehér arczbőrű zsidókon kívül még fekete színű zsidók<br />is, kik India őslakóitól semmiben sem különböznek meg és<br />őseik vallásában teljesen ismeretlenek. A régi időkben az<br />indiai fejedelmektől elnyomattak, csak az ujabbkori angliai<br />főhatóság óta élveznek szabadságot. A c h i n a i zsidókról<br />keveset tudunk. A 3-ik század óta élnek ott és a hébert<br />szintén nem ismerik.<br />NEGYEDIK KORSZAK.<br />A Gaoniták korszaka (650-1040).<br />3. §. Mohammed és a zsidók.<br />Valamint a paläestinai zsidóság a keresztyénségnek, úgy<br />a babyloni az Izlamnak tvolt szülőanyja. Mohammed, „Mekka,<br />és Jathrib prófétája” ugyan nem volt, mint Jézus, született<br />zsidó, de a zsidó törvény és szellemi élet emlőjén nevelké90<br />dett ő is. A zsidóság által lón ösztönözve, hogy egy új, az állam<br />alapjára állított új vallásformát hívjon életbe, mely Mámnak,<br />követői pedig moslemin-neknek neveztetnek. Mohammed<br />Abdallah fia a vásárokon szokott zsidókkal (kik Arabiában<br />évszázadok előtt szétszórva laktak) találkozni, kiktől<br />az egy istenségről, Ábrahámról, az ő hü szolgájáról, egy áltálján<br />erkölcs vallásos intézményekről sokat hallott. Mohammed<br />nejének Chadigának nagybátyja Varaka Ibn Naufal nemes<br />arabs származású, ki a zsidóságot felvette és héberül<br />olvasni tudott, kétségkívül nagy befolyást gyakorolt Mohammed<br />élénk képzelgő tehetségére és a zsidók iránti érdeklődése<br />mindinkább élénk tudvágygyá fokozódott. A legellentétesebb<br />oldalú egy ember volt Mohammed. Benső vallásos lelkülettel<br />gőg, nemeslelkűséggel aljasság, magas költészeti fölszárnyalással<br />kisszerű gondolkodás, életmérséklettel bujaság, bátorsággal<br />gyávaság szövetkezett. Írni, olvasni nem tudván, mégis<br />egy könyvet (Koránt) tett egy új vallás központjává.<br />Mohammed első tanai, melyeket nehézkórságának rángatódzásai<br />közepette Gabriel angyaltól vélt hallani, még a<br />zsidóság alapvonásaival bírtak. Legfőbb hitelve: „nincs<br />Isten Allah kívül” még a Sma Izrael szent hitvallásunk<br />mintájára lőn idomítva, csak később toldotta meg gőgös önhittsége<br />avval a függelékkel: „és Mohammed az ő prófátája”.<br />Mohammed hazájában Mekkában a bálványimádókban<br />hívőkre nem találván, Jathribba fordult, hol a zsidó vallástanok<br />nem lévén ismeretlenek, nagyobb hajlandóságot lelt új<br />kinyilatkoztatásai elfogadására. Jathribban (622-ben, a ki-<br />Vándorlás Hegira fontos évében) megérkezve, első feladata volt<br />Mohammednek a zsidókat nézeteinek megnyerni, oly színben<br />tüntetvén elő azoknak vallását, mintha Arabia uralkodó vallásává<br />akarná tenni.<br />Midőn ebben a városban, mely tőle Medina (próféta<br />városának) neveztetek, a zsidókat épen a kiengesztelés napja<br />megtartása közt találta, lelkesedéssel szóla: Nekünk még<br />jobban illik e napon böjtölni és a nagy böjtöt Asuraht<br />hozta be. A zsidókra való tekintetnél fogva a Kiblaht<br />(a hagyományos fekete követ) kelet felé helyezte, a zsidók<br />szokását utánozván, kik arczukat ima közben kelet felé irányozák.<br />A zsidók eleinte őt némileg proselytának hitték<br />és így hozzája csatlakoztak többen, köztük egy tudós zsidó<br />Abdallah és egy előkelő zsidó Mukchairik. Ezektől nem egy<br />vallástani tételben lett Mohammed oktatva és az ő tanítá91<br />saikat híresztelte némi változatossággal, isteni kinyilatkoztatásokként,<br />mit a hitetlen arabok szemére is lobbantottak.<br />De ha a zsidók egynéhányai támogatták is, úgy nagyon távol<br />estek azon gondolattól, hogy szent vallásukat feladják<br />kedvéért, sőt midőn mielőbb meggyőződtek, hogy Mohammed<br />vajmi kevés ismerettel bír, mely a valódi prófétiai hivatottságra<br />mutatna, tőle gúnykaczajjal elfordultak. Mohammed<br />sokkal furfangosabb volt, semhogy eleinte nyílt ellenségeskedésekben<br />tüntetett volna a zsidók ellen. Sőt híveinek<br />szívére köté: „az írás népével (a zsidókkal) csak tisztességes<br />módon vitatkozzatok és mondjátok nekik: mi abban<br />is hiszünk mit nektek., abban is, mit nekünk nyilatkoztatták<br />ki, a mi istenünk és a ti istenetek csak egy Isten”.<br />De a békesség nem volt tartós és csakhamar esküdt ellensége<br />lőn a zsidóknak, kik nyakasságukban őt elismerni nem<br />akarták, sőt gúnyolni, megvetni merészkedének. Nem sokára<br />Isten kinyilatkoztatására hivatkozva, üldözni kezdé a zsidókat<br />és egy pár csatában győzedelmeskedvén, az új vallás<br />terjesztését tűzzel vassal terjeszteni legszentebb vallástételnek<br />hirdette. Midőn Mohammed 632-ben meghalt, a zsidók kárörömmel<br />teltek el, mert azon nézetben voltak, hogy ezen<br />rajongó csaló csakhamar az érdemelt feledékenységbe fog<br />elsülyedni. De nagyon tévedtek. A Koránban, mely a zsidóság<br />tantételeit, csakhogy ferdén, viszásan és sokszor meghamisítva<br />dolgozta fel, a zsidóság egy új, hatalmas ellent<br />látott megerősbülni. És már a második Kalif Omárnak oly<br />nagy volt a zsidó-gyűlölete, hogy a zsidók tartományait<br />tőlük karhatalommal elvette és az elűzötteket Euphrát melletti<br />vidékre Kufába kergeté (640). De az Izlam uralmát is<br />Izrael sorsának elintézője, az isteni gondviselés, arra használta<br />fel, hogy Izraelt elsatnyulásából kiemelje.<br />4. §. Az Izlam terjedése, a babyloni zsidóság. Bostanai<br />exilarcha.<br />Alig egy évtizeddel később, hogy Mohammed meghalt,<br />Arábia északi és Afrika északnyugati tartományok legszebbjei<br />a puszta fiainak az Araboknak hatalmába került. Omár<br />vad, szilaj seregei azon kiáltásnál, „nincs olyan Isten mint<br />Allah és Mohammed az ő prófétája”, hamarabban győzedelmeskedtek<br />még mint N. Sándor seregoszlopai. Az elaggott,<br />meghasonlott perzsa birodalom Paläestina, Syria és Aegyp92<br />torn, melyek a byzantiai udvarral, melytől függtek, nem<br />rokonszenveztek, önként hódoltak meg, a győzelmes arabs<br />előnyomulóknak. Judäa akkori fővárosának, Caesareának<br />700,000 harczossal megtelt erődéi, melyekben 20,000 zsidó is<br />volt, fogadták magukat, mi egy zsidónak jutott ki arszlánrésze,<br />azáltal, hogy Omárnak egy alagúti bemenetet mutatott. Majd<br />Jeruzsálemre került a sor, mely rövid ostrom után meghódolt<br />(638) és melynek szent helyén, hol a templom állt,<br />Omár egy mecset alapját tette le. Sophronius püspök megadásának<br />feltételéül kiköté magának, hogy a zsidóktól a Jeruzsálemben<br />való letelepedési jog megtiltassék. Tiberiásból is<br />elűzte Omár a zsidókat és keresztyéneket és az ottani főiskola<br />ez alkalommal beszüntettetett. De a későbbi Kalifák<br />alatt ismét e város benépesült zsidókkal. A fiatal Izlam tehát<br />nem vált türelmesebbé a zsidók irányában, mint öregebb<br />testvér vallása, mindkét testvér az anya becstelenítésért<br />szövetkezett. De noha sok bántalmaknak volt a zsidó vallás<br />kitéve a fiatal Izlam által, mégis otthonosabbnak érezte<br />magát a zsidóság ennek uralma alatt. Különösen áll<br />ez a babyloni (az araboktól Iráknaknak nevezett)<br />zsidókról. A babyloni zsidók és nestoriai keresztyének,<br />kik a szâszânidi házból származott perzsa királyok<br />által érzékenyen sújtattak, a mohammedanismus előrenyomulásában,<br />lényeges szolgálatot tettek Omárnak, úgy hogy ezen<br />rajongó kalifa késztetve érzé magát vett szolgálatukat elösmerni.<br />A keresztyén patriarchának vagy Katholikosnak<br />Jesujabunak nagymérvű szabadalmakat adott azon jogélvezettel,<br />hogy az összes keresztyének vallási és politikai tekintetben<br />annak főhatósága alá helyeztettek. Hasonló kiváltságokkal<br />ruházta fel Dávid házából származott exilarchát<br />Bostana'ít, kit a mohammedánus hadvezérek a zsidók<br />fejének elismertek. Omar annyira kitünteté Bostana'ít, hogy<br />neki Chosru perzsa király fogságba került Daru nevű leányát<br />feleségül ádá (642).<br />Bostanaï az első hűbérnök volt, kit a mohammedánus<br />állam-hatalom nevezett ki. A nestoriani Katholikos mintájára<br />politikai és törvénykezési jogosultsággal felszerelt exilarcha<br />a babyloni zsidóknak fejéül avattatott, adatván neki kivételesen<br />engedély arra, hogy parancsait királyi pecséttel<br />(Guspanka) láthassa el. Különben Bostanaï nem mindennapi<br />ember lehetett, ha már születését egy mondakör veszi körül.<br />Ε szerint beszélik, hogy egy király az egész exilarch csa93<br />ládot, mert Dávid házától származtatá magát, kiirtotta volt.<br />De éjjeli látomásban ezen gonosz tett miatt megfenyíttetett.<br />Mert midőn álmában egy mulatókert (Bostán) minden fáját<br />kivágatni parancsolta, egy tiszteletreméltó agg jelent meg<br />és ép akkor a fejszét, melylyel még egy kis csemetét is kivágni<br />készült, a fejéhez dobta oly erővel, hogy vér borítá<br />arczat. Fájdalmában a király az aggastyántól bocsánatot<br />kért, és fölfogadta, hogy a csemetét sajnálni és míg lombos<br />fáig nem nőtt, ápolni fogja. Fölébredve, a véres nyomok<br />mélyek arczán még mutatkoztak, meggyőzték a királyt arról,<br />hogy nem kusza álomképeket, hanem valóságot látott álmában<br />s az álom rejtélyét megfejteni sóvárgott. Egy agg zsidóra<br />lőn utalva, ki az álmot az exilarchház üldözésére vonatkoztatá;<br />a csemetét pedig arra a magzatra magyarázá,<br />ki leánya keble alatt szunnyad, lévén ugyanis elözvegyedett<br />leánya az axilarchaház egy tagjával férjezve. A király<br />az aggastyán állítását igazoltnak találván, a nemsokára<br />született fiút Bostanaïnak nevezé a kert után, mely az álomban<br />oly szerepet vitt. A gondosan nevelt Bostanaït, ki máifiatal<br />korában bő tudományosságra tett szert, a király látni<br />kíváncsi volt, ki midőn a király előtt megjelent, oly tisztelettel<br />párosult félelemmel állt előtte, hogy noha egy dongó<br />légy által, mely órára szállt, vérig kínoztatott, azt még<br />sem űzte el, nem akarván a király előtt kézmozdulat tenni.<br />A királynak ezen magaviselet olyannyira megtetszett, hogy<br />exilarchának nevezte ki. És mert a légynek köszöni méltóságát,<br />azért Bostanaï czímerébe a légy ábrázatát vette föl.<br />Ezen méltóságban ment volna Bostanaï a 4-ik kalifa elébe, a<br />szent írással kezében és, miután tőle hallá, hogy a 35 éves<br />Bostanaï még nőtlen a királyleányt Dáriát adta neki nőül.<br />5. §. A Gaonatus és Exilarchatus.<br />A Bostanaï által új fényt nyert exilarchatus nem sokára<br />hatalmas vetélytársat nyert a gaonatusban. Midőn<br />ugyanis a (644) meggyilkolt Omár helyébe megválasztott<br />Othman egy összeesküvés áldozata lett (655), az izlam birodalom<br />két részre szakadt, melynek egy része Alit pártolta<br />Mohammed vejét, a másik rész Othman rokonát Moawiját, A<br />babyloni zsidók és keresztyének az előbbinek oldalán voltak.<br />Firuz-Sapur (Anbar) bevételénél 90,000 zsidó Mar<br />Izsák iskolafőnek vezetése alatt hódolati üdvözlettel ment<br />94<br />Ali elébe (658), ki ezen tisztelgésnek annyira megörült, hogy<br />az iskolafőnöknek (valamint a keresztyén Katholikosnak Maremesnek,<br />ki Mosul ostromlásánál segédkezett neki), szabadalmakat<br />osztogatott. Ezen időből ered a kitüntetés, mely<br />különösen a szúrai iskolafőnöknek különös tekintélyt kölcsönzött.<br />Ugyanis a Gaon czím, mely perzsául és arabul<br />(Kanon) annyit jelent mint „tanári tekintély.” Ezzel bizonyos<br />kiváltságok voltak összekötve, melyeket még az exilarchának<br />sem volt szabad megsérteni, innen eredt nem egy súrlódás.<br />Mindjárt Bostanaï halála után meghasonlás jött létre<br />családja keblében több nejétől született gyermekei közt, kik<br />a perzsa királynétól született fiát, ki tán mert királyi vérből<br />származott, az exilarchatusra volt kiszemelve, szüntelenül<br />üldöztek. Ε pártoskodás a szúrai főiskolát is<br />befolyásolta, mert az exilarchatusban épen fölülkerekedő<br />utódai Bostanaïnak saját érdekök kívánta főnököket választottak<br />akadémiai rectornak. Ezen beavatkozás miatt<br />a szúrai iskolafőnökök fel voltak ingerülve Bostanaï utódaira<br />és még egy kiváló későbbi Gaon (R. Serira) dicsekedvén,<br />hogy az exilarchatusból származik, hozzá tenni nem<br />mulasztja el: „de nem az elhatalmaskodó Bostanaï-utódok<br />családjából való vagyok.”<br />Ezen terméketlen súrlódás csak nem félszázadig tartott,<br />miért is Bostanaï és a gaonatus keletkezésének ideje<br />Chasda'í exilarcha idejéig (670−730) nem bír fényes<br />történeti mozzanatokkal. Csak annyit tudunk, hogy az első<br />Gaon Mar Izsákot a szúrai iskolában R. Hunaï követé,<br />vele egyidejű Gaon Pumbadithában Mar Rába volt (670−80),<br />kik alatt az a fontos intézkedés engedtetett meg, hogy az<br />asszony is bír bizonyos esetekben azzal a joggal, hogy a<br />férjtőli elválást hozhatja javaslatba, mi a talmudi elválás<br />törvénye értelmében nincs megengedve. Ε két Gaont követé<br />a gaoni méltóságban Masersájáh Szúrában és Mar<br />Buszai (Bostanaï) Pumbadithában. Az előbbitől sok válaszirat<br />maradt reánk. A kezdetleges kérdések a mellett tanúskodnak,<br />hogy a Talmud a 7-ik században még nem volt<br />általánosan elterjedve. Szúrában utána következett Mar<br />Chanina'í (689−97), pumpadithai gaontársa volt Hunaï<br />Mari (689−709). Róluk mit sem tudunk neveiken kívül,<br />ugyanez áll utódaikról Nahila'í Halevi, (697-715), R.<br />Chija Mesénéből és Mar Rubjáh (700-719) pumbadithai<br />gaonokról. Ezen korbeli exilarcháról Chasda'iról csak any95<br />nyit tudunk, hogy két bibliai elnevezésű fia volt Salamon<br />és Dávid, ez utóbbi a karaita szakadék atyja.<br />Az exilarchatus és gaonatus képviselte a zsidóság politikai<br />és szellemi ügyeit, az előbbi képviselte a zsidóságot<br />kifelé a Kalifák és helytartókkal szemben, az utóbbi pedig<br />a vallás terén befelé. A törvényhozási hatalomban közösen<br />osztozkodtak. Az exilarchok a szúrai és pumbadithai iskola-<br />főnökökkel szemben kinevezési joggal bírtak. A gaoni czím<br />csak a szúrai iskola kiváltságai közé tartozott. Ide számítandó<br />még a kitüntetés, hogy az exilarch jobbja mellett<br />foglalt a szúrai Gaon helyet, bizonyos jövedelmekből két<br />harmadot nyert (iskolája számára) és az exilarchát megüresedése<br />esetén azt helyettesíté. így tehát a szúrai Akadémia<br />sok előnynyel bírt a pumbadithai fölött, melynek elnöke<br />itt-ott szintén a szúrai collegiumból választatott. Noha az<br />exilarchok az első Kalifáktól fejedelmi pompát nyertek,<br />mégis megválasztatására a két Akadémia beleegyezése is<br />szükséges volt. Ünnepélyességgel járt beiktatása. A két akadémiai<br />főnök a feldíszített ünnepi teremben disz-székeken<br />helyezkedett el az exilarch jobbja és balja mellett. A szúrai<br />Gaon ez alkalommal beszédet tartott, melyben inté az<br />exilarchot, hogy tartsa magát távol a gőgtől. A sajátságom<br />felavatás csak csütörtöki napon és pedig a zsinagógában ment<br />véghez A két akadémiai főnök kézfeltevéssel áldotta meg az<br />exilarchát mondván: „Éljen urunk N. N. exilarch a szétszóródás<br />fejedelme.” A jelenlevők ujjongva ismételték e szavakat<br />és örömhangok közt kisérték a zsinagógából haza lakására.<br />A következő szombaton a megválasztott exilarch tiszteletére<br />isteni tisztelet rendeztetett. Díszülésen foglalt helyet,<br />hova az ünnepélyes kíséret vezette a templomba. Itt a<br />chazan karénekben végzé az isteni tiszteletet. Az exilarch<br />emelvényre (Almemor) lépett; a szúrai Akadémia Gaonja térdet<br />hajtva mellette jobb oldalon, a pumbadithai Gaon hasonlót<br />téve baloldalán helyezkedett el. Királyi kitüntetése<br />jeléül az exilarchához vitték a Thórát, melyből első tartott<br />felolvasást, habár nem volt Ahronida. A szúrai Gaon tiszteletbeli<br />tolmácsa (Meturgemanja) volt ez alkalommal.<br />Ezek után az exilarcha ha lâchai és haggadai előadást tartott,<br />ha erre nem volt képesítve a szúrai Gaont bizta meg<br />ez előadással. A zárkádisban az az idézet is előfordult: ez<br />történjék exilarchánk életének tartama alatt. Ezt fölváltá a<br />reá és az Akadémiák főnökeire mondott áldás (Jekum Pur96<br />kon). A jelenlevők úgy mint az adakozók külön említetének<br />föl dicsérőleg (Miseberach). Az ünnepélyt víg lakoma<br />követé, melyen az ünneplők voltak hivatalosok. A sátoros<br />ünnep utáni harmadik héten dísztisztelgés volt az exilarchnál,<br />melyet nagy gyülekezeteknek (Kallah-rabathinak)<br />vagy exilarchmenetnek (Rigle de Res glutha) neveztek.<br />Háza és hivatala költségeinek fedezését bizonyos tartományok<br />és adók után húzott jövedelmek képezték. Naharvân,<br />Farsistan, Holvân legmostohább időkben is 700 aranydenárral<br />(700 aranynyal) járultak az exilarcha költségeihez.<br />A tisztség rangfokozati sorban második helyen állt a<br />szúrai Akadémia képviselője, ki mint említők, egyedül volt<br />a Graon czím viselésére följogosítva. Ezen és hasonló kitüntetésekben,<br />melyeket fent fölsoroltunk, még akkor is elsőségi<br />joggal bírt a szúrai Graon, ha fiatal, holott a pumbadithai<br />iskoláfőnök aggastyán volt. De belszervezet és ügykezelés<br />tekintetében a két Akadémia egyrangú volt. A két<br />Akadémia elnökét környezte a következő hivatalfokozat. A<br />főbíró (Dajan de Baba Ab beth din) a törvényszéki teendőket<br />végezte és közönségesen elnökútód volt. Alatta állt a tanítóegylet<br />7 elöljárója (Résé Kallah) és három férfiú, kiknek czíme<br />Chaberim (collegák) volt. Összesen a senatust képezték. Azonkívül<br />egy 100 tagú collegium volt, mely két egyenetlen részre<br />oszlott és pedig egy hetven tagú és egy harmincz tagura, az<br />előbbiek, mint a tanító felavatottak Alufim-oknak, az utóbbiak<br />Bene Kijumé tanító jelölteknek neveztettek. A collegium tagjai<br />tisztségöket fiaikra örökíthették, de az elnöki méltóság<br />néni volt átörökíthető. Az ekként szervezett collegium idővel<br />a tanintézmény jellegét elveszíté, hogy a törvényhozási testület<br />jellegét felvegye. A két hónapban Adar és Ellulban<br />összeült gyűlés nem annyira az eszméleti mint a gyakorlati<br />vallásélet rendezésével foglalkozott. A tömegesen beérkezett<br />vallástörvényi kérdések, melyek az exilarch, vagy a két főakadémiai<br />főnök valamelyikéhez intézvék továbbá á vélemény<br />jelentés, hogy ahhoz tartsák magokat, ezen Kallah hónapokban<br />lőnek meghozva. A válasziratot az iskola a collegium<br />nevében aláírta és az iskola pecséttel (Ghumrata) ellátva<br />ünnepélyes üdvözleti formula kíséretében lőn az illető<br />kérdést intéző községbe szétküldve. A babyloni zsidó vallásos<br />és szellemi élet e három főtényezőjének: az exilarcha és<br />a két akadémiai főnöknek jogköréhez tartozott még egyik<br />vagy másik községben birót (Dajant) felállítani, ki oklevél97<br />lel (Pitka de Dajanutha) ellátva, nemcsak polgárjogi, peres-,<br />hanem vallásos vitás kérdéseket eldönteni illetékes volt. Az<br />ilyen bíró rabbinus egyszersmind hitközségi titkári minőségében<br />is működött, a mennyiben a házassági, elválási és<br />egyéb nyilvános okmányokat ő állította ki. A hitközség<br />ügyeit a hitközség választott hét felügyelője (Parnaszé<br />Hakneszeth) intézte el. Minden adófizető községi tag választóképes<br />volt. A főfelügyeletet az exilarch küldöttje, vagy<br />egyike az iskolafőnököknek gyakorolta, kinek jogában állott<br />az ellenszegülő vagy bűnös ellen a vallásos átkot is alkalmazni,<br />melynek három fokozata volt (1. fent 411.), mely<br />azonban nem volt annyira borzadályteljes, mint a középkori<br />keresztyén világban.<br />Ezen, részleteiben jól átgondolt, szervezete a közügynek,<br />melyben a gaonatus idejében látjuk a babyloni zsidóságot,<br />áldásdús hatással volt a szétszóródásban élő zsidókra,<br />kik ép oly büszkeséggel ismerték el, a központosító egységet<br />az exilarchatusban, mint a minő örömmel látták a vallás<br />szellem-erkölcsi és eszményi oldalát a legjobb kezekben: a<br />gaonatus tekintélyében jól megőrizve.<br />6. §. A legnevezetesebb gaoniták.<br />Az első kalifák alatt megszilárdult gaonatus noha békés<br />fejleménynek örültek a zsidók Moawia I. Jezid, Abdul-<br />Malik I-ső Walid mohammedán uralkodók alatt (656-760),<br />úgy még sem tündöklik kiváló művek létesítésében, mert az ez<br />időben keletkezett új héber-költészet, melynek legkiválóbb<br />képviselője Eliezer Kaliri, ki több mint 150 liturgiái köl·<br />teménynyel (Pijutim) gazdagitá meg az irodalmat, nem a<br />gaonatus működése keretén belül létesült.<br />Az első gaonita század, mely leginkább ezen intéz*<br />meny megszilárdítására látszott hivatva lenni, nagyban<br />egészben meddőnek nevezhető. Csak egy tudós válik ki R!<br />Açhaï Sabchából, de ez is, mert a gaoni méltóságtól egy<br />Natroj megválasztatása által elüttetett, Pumbadithát odahagyta<br />és Palastinába költözködött, hol 191 Halacha- és<br />Haggadával vegyes előadását S e e l t o t h (kérdések) czímén<br />állítá, össze, mely a hasongyűjteményeknek, melyek később ki<br />madtak, mintája vala. Hason mellőzésnek egy másik alkalommal<br />nagyobb hordereje volt, a mennyiben Anan b. David,<br />ki Salamon exilarcha meghalálozása (761-62) következ98<br />tèben, ennek nagybátyja helyét akarván az exilarchátusban<br />elfoglalni, de a szúrai gaon a vak R. Jehudaï (759-62)<br />és a pumbadithai gaon R. Dudaï (761-764) közreműködése<br />által az exilarcliátusból kitaszíttatván, szintén oda<br />hagyta hazáját és Palastinába ment és ott a karaiták<br />sectáját alkotta, miről később lesz szó. Ezen súrlódás<br />a gaonita választásnál a 9-ik század közepén többször<br />ismétlődött. így volt p. o. Mar Mathatia ellen-gaona Szúrában<br />II. R. Natronai ben Hila'í (859-69), ki élénk levelezésben<br />állt a külföld hitközségeivel, így p. o. a zsidóspanyol<br />lucenai községgel. Nevezetes R. Natrona'í arról is, hogy<br />ő volt az első, ki arabs nyelven írta számos válasziratát.<br />A monda, mint minden nevezetes embert, úgy őt is dicsőíti,<br />így állítják, hogy csodás ugrással termett volna Babylonból<br />Francziaországba, ahonnan miután ott a Talmudban oktatást<br />nyújtott volna, ismét hazájába termett. Nevezetes utóda és tanítványa<br />volt Mar Amrám bar Sesna (869-81), ki szintén sok<br />válasziratáról, különösen pedig arról nevezetes, hogy a baby<br />lőni zsidóknál behozott imákat összeállítá és „Siddur<br />R.Amram” czímű műben megörökíté. Ezzel az imakönyv berendezését,<br />mint az nagyban és egészben Európában elterjedt,<br />neki köszönhetjük; csak az úgynevezett Pijut toldalékokat<br />hagyta a községek szabad választására, nem lévén ezen<br />alkalmi költeményeknek liturgiái kötelezettségi érvényük. Az<br />ismeretlen Rabba b. Ami-ra (869-72) következett I. Ma r<br />Zeinach ben Ρ a 11 ο ϊ (872-90), ki arról nevezetes,<br />hogy első volt, ki a nehéz irályu polyglott Talmudhoz,<br />valószínűleg csak gyéren előforduló nehezebb kitételeihez,<br />kifejezéseihez szótárt írt „Aruch” czím alatt. Kis számú töredékét<br />a 600 évvel később élő Abraham Zakuto idézi*). R.<br />Zemach kortársa volt Szárában R. N a c h s o n bar Z a d ο k<br />(881−89), ki szintén irodalmi tevékenységet fejtett ki és<br />lönösen az által, hogy a naptárban kitalálá a kulcsot, mely<br />szerint minden 247 év leforgása alatt ismétlődik minden ünnep<br />és az évrendszer, tett hírnevére szert. Valószínűleg ő volt szerzője<br />a Seder Tanaim Veamoraim czímű chronologiának is. Ezen kor<br />írói közül a harmadik, noha nem volt gaon, mégis híressé vált<br />R. Simon Kahirából, ki a rituális és vallás-törvényi rendeletek<br />compendiumát „Halachoth hag'doloth” czím alatt írta (900)<br />R. Jehudaï hason munkája kiegészítéséül. Itt tétetik első<br />*) Bővebben értekeztünk ezen kezdetleges szótárról Aruch kiadásunk<br />bevezetésében.<br />99<br />kísérlet a 613 szentírási törvénynek 365 tilalomra- és 248<br />parancsra való beosztására.<br />A következő gaoniták meddő vitákban és a két főiskola<br />versengéséből támadt ellenségeskedésekben élték napjaikat,<br />a melyek a szúrai főiskola hanyatlását nagyban mozdíták elő.<br />Különösen erre czélzott a pumbaditbai ép oly erélyes, mint<br />heves II. Mar Kohen Zedek b. József, ki a pumbadithai iskolának<br />gaonja a szúrait háttérbe szorítani iparkodott, mi<br />részben az által sikerült is neki, hogy a szúrai iskola segédforrásait<br />a pumbadithai számára tudta megnyerni. Ezek<br />után Ukba exilarchával is elkezdte a perlekedést, minek az<br />lőn a vége, hogy Ukba Almuktadir kalifától (908-932)<br />az exilarchátustól megfosztatott és Kermansahba száműzetett.<br />Egy év után azonban ott a kalifával találkozván, őt arabs<br />verseivel annyira megnyeré, hogy újonnan hivatalába viszszahelyeztetett.<br />De Kohen Zedek keresztül tudta vinni, hogy<br />ismét száműzetésbe küldettetett és pedig a Eatimidák birodalmába,<br />Kairuánba (Afrikába), hol nagy tisztelet közt 919.<br />halt meg. A nép azonban a rég megszokott exilarchai tisztséget,<br />kihágásai daczára, annyira megkedvelte, hogy Kohen<br />Zedek minden erőlködése daczára mégis keresztülvitte a szúrai<br />gaon Jákob b. Natrona'í által támogattatva, hogy a száműzött<br />Ukba unokaöcscsét: Dávid ben Zakkait ülteté az exilarchátusba.<br />Evvel is összekoczczant Kohen Zedek, de amaz által<br />gaonátusától megfosztatott. Később azonban kibékültek. Kohen<br />Zedek, ki a szúrai iskolát elnyomni iparkodott, megérte<br />még, hogy az oly férfiú által lőn újból felvirágoztatva,<br />ki a pumbadithai iskolát elhomalyosita. Ezen férfiú a<br />gaoniták leghíresebbike: Szadjah volt.<br />7. §. Szadjah gaon.<br />Szadjah (arabul Szaid) b. Josef Felsőagyptom Fájum<br />városában 892-ben született. A rabbaniták közt az első<br />megalapítója a zsidó tudománynak és a középkori zsidó vallás-<br />bölcsészét teremtője, oly férfiú vala, ki nemcsalç bámulatos<br />sokoldalúsága, hanem jellemszilárdsága, erkölcstisztaságá<br />és önzetlensége által nemcsak korának legnagyobb fia, de a<br />zsidó szellemhősök egyik legkiválóbb alakja vala. A különben<br />a Talmud terén akkoriban sivár Aegyiptom nem nyújtott<br />neki vajmi sok alkalmat ezen fölötte nehéz és az egész<br />embert igénylő szakmában magát kiképezni és ha mind100<br />azonáltal első rangú talmudistává vált, úgy ez bámulatos<br />szellemi erejét a legszebb világításban mutatja nekünk.<br />Nagy jártassággal bírt, mint előtte egy rabbinatus sem, a<br />karaismus irodalom ismeretében. 23 éves korában (915)<br />oly hatalmas csapásokat mért a karaismusra, hogy ennek<br />hivői a megtámadás fájdalmait még századokig megsínlették,<br />mert az általa írt művekben felhozott ellenérvek megczáfolásával<br />foglalkoznak a legjelesebb karaiták − de nagyon<br />kétes sikerrel. Szadjah főellensége volt Salamon ben<br />Jerucham karaita (885-960). Ez, valamint Josef Roeh,<br />Hassan b. Masiach és ibn Sakwijah, Szádját inkább tullármázni,<br />személyeskedő becsmérlésekkel ártalmatlanná tenni<br />igyekeztek. De ő a nevezett karaitáknak nem maradt adós<br />és ép oly erélyes, mint szellemes, ellenröpiratokban felelt,<br />az egész secta alaptalanságát, dőreségét − és hiúságát élesen<br />megvilágítván. Sajnos, hogy ezen iratok elvesztek; egyáltalján<br />az idő mostohán bánt e nagy és sokoldalú tudósunk<br />munkáival, melyek nagyrészt elenyésztek, úgyszintén a<br />Talmud művei, a talmudhoz való bevezetés, a misna fordítása<br />stb. hasonló mostoha sorsra jutottak. De nagy hire nemcsak<br />hazáját, hanem Babyloniát is csakhamar befutotta. A szúrai<br />főiskola ez időben oly annyira sülyedt tekintélyében,<br />sok százados dicsőségében, hogy Dávid b. Zakkai exilarcha<br />kénytelen volt egy Jörn Tob Kahana (Haï b. Kimai) takácsra<br />ruházni a gaonatust. A pumbadithai gaon Kohen<br />Zedek a vele kibékült exilarchát már-már rábírta a szúrai<br />főiskola feloszlatására, miután a nevezett takács két évi működés<br />után meghalt (928) és már-már a pumbadithai iskolából<br />akartak egy czímzetes gaont választani, midőn ez is<br />(Nathan b. Jehudaí) meghalt. Intő jelnek vették ezen kézmutatást<br />arra nézve, hogy egy oly sokszázados dicsőséggel<br />büszkélkedő iskolát, minő Szúra volt, föloszlatni bün lenne.<br />Ezért az exilarcha eltökélé magát az üresedésbe ment szúrai<br />gaonatust ismét betölteni. Két férfiú hozatott javaslatba.<br />Egyik volt Szadjah, a másik egy különben ismeretlen Zemach<br />ben Sahin előkelő származású. Az exilarcha Szadjáhnak adott<br />elsőséget. Aegyptomból meghivatott és gaonná neveztetett<br />ki (928.). Példátlan eset volt, hogy egy külföldi és pedig első<br />sorban t u d o m á n y o s működése után nevezetes férfiú neveztessék<br />ki gaonnak anélkül, hogy a főiskolák valamelyikét is<br />csak, több éven át fokozatosa fölfelé vezető lépcsőn előrehaladva,<br />látogatta volna. Kineveztetése a már-már elalvó félben volt di101<br />csőséget a szúrai Akadémiának rögtön visszafoglalta. Erélyesen<br />fogott az új szervezéshez, fris erőket, fiatal tudósokat<br />hívott az akadémiai tisztségekre. Ezen felelevenítésre<br />naícv szükség is volt, mert az erkölcs-lazaság a szellemi<br />élet pangásával karöltve járt. Az exilarchatus csak a népnyomás,<br />elhatalmaskodás, adóbehajtás által volt felismerhető.<br />Így p. o. David a farsi községet, mert az adót megtagadta,<br />átokkal sújtá és arról a vezírnek, ez pedig a kalifának<br />tett jelentést, miért a kalifa a községre nagy mennyiségű<br />pénzbírságot vetett ki büntetésül. És mindehhez hallgattak<br />a főiskolák elnökei. Szadjah eleinte szintén veszteg látta ez<br />erkölcsi romlást, bizodalmat akart még nyerni,, anélkül is<br />tudta, hogy Kohen Zedek, ki el nem tűrhette a pumbadithai<br />iskolának Szadjáh általi elhomályosítását, ellenzője vala.<br />Ezenkívül irigye volt Szádjának egy fiatal, de nagy tudományú<br />és hatalmas befolyású dúsgazdag Áron ibn. Szarg'adu.<br />Mindezen körülmények tekintetbe vételével Szadjah, bármennyire<br />felzúdult a romlottság ellen, hallgatásra kényszeszerité<br />magát. De midőn a jellemtelenségben Dávid exilarch<br />részesévé akará tenni, akkor elveszte türelmét. Egy nagy<br />mennyiségű pénzösszeget akart volna egy örökségi esetben<br />Dávid maga számára jogtalanul biztosítani; hogy az ítélet kifogástalan<br />legyen, a két iskolai gaon aláírására volt szüksége.<br />Kohen Zedek nem átalotta meg az okmányt aláírni,<br />de Szadjah megvonta aláírását, tettét indokolván. Dávid fiával<br />Jehudával most annál is inkább felszólítá Szadjaht az okmány<br />aláírására, mert különben becsületét koczkáztatta volna.<br />Szadjah állításánál maradt. Még egyszer oda küldé fiát Szádjához<br />hivatal megfosztással fenyegetvén őt. A majd nyájasan,<br />majd erélyesen szóló Jehuda Szádját megtörhetetlennek<br />látván, ez ellen kezét emelte fel, őt az aláírásra kényszerítendő.<br />De Szadjah emberei a szemtelen tolakodót kidobták. A sértett<br />apa Szadjaht gaoni méltóságától megfoszta és helyébe<br />rögtön József ben Jákob ben Szátiát választotta, ki Szadjah<br />tanítványa lehetett volna. De Szadjah nem hagyta magát<br />elrettenteni és híveivel ellen-exilarchául Josia Hassant Dávid<br />fivérét nevezte ki. Menten két párt támadt. Szádjával tartottak<br />a szúrai Akadémia tagjai, Bagdad sok előkelő és tudósi<br />férfiai. Dávid pártján volt ellensége Áron ibn Szarg'adu<br />és valószínűleg a pumbadithai iskola. Mind a két fél Almuktadir<br />kalifa elé terjesztette az ügyet. Az ezen időben uralgott<br />zavarok miatt (930-932) azonban az ügy eldöntésére<br />102<br />nem került a sor, noha ibn Sarg'adu 10,000 aranyat áldozott<br />a birák megvesztegetésére. így tehát Szadjah megmaradt<br />gaonatusában, de ellengaont kelle maga mellett<br />tűrni Józsefben Szatia személyében, holott Dávid ellen-exilarchája<br />testvére maradt. Midőn azonban a megölt Almuktadir<br />helyébe a rongykirály Kahir lett választva, azon párt<br />győzött, mely többet pazarolt a megvesztegetésre és ez Dávid<br />pártja volt. Szadjah az elnöki székről letétetett (933)<br />az ellenexilarcha pedig száműzetett. Szadjah ezután Bagdadban<br />mint magán-ember élt négy évig (933-937).<br />Nincs bebizonyítva, mit egy történész állit, hogy Dávid<br />Szadjah élete után tört volna, úgy hogy ez egy barlangban<br />lett volna kénytelen 7 évig elrejtve élni. Azonban a<br />sok izgatás és mérgelődés aláásta egészségét. Szomorúsága<br />ellenben szellemi erejét nem törte meg. Épen ezen időbe<br />esik tudományos munkálkodása. Már azelőtt fordította le<br />a Pentateuchust arabs nyelvre és pedig arabs betűjellegekkel<br />(mi akkor gyéren történt), továbbá Ezsajást, a zsoltárokat<br />és Hiob könyvét. Héber nyelven pedig Igaron czímű<br />szótárt. Sajátságos érdemei azonban bölcselmi műveiben 1.<br />Jezirah mystikus irányzatú bölcsészeti könyvéhez való magyarázatában<br />és 2. a mindenek előtt fontos „Emunoth<br />Yedeoth” czímű vallásbölcsészeti művében rejlenek. Ez utóbbiban<br />igyekszik kimutatni a hitelveknek a tudománynyal<br />való összeférhetőségét. „Szívem, így szól Emunoth Vedeoth<br />(a hit és ismeretek) könyvének előszavában, szívem elszomorodik<br />az okos valóságokon, különösen népeméi felett,<br />hogy a vallásról zavaros fogalmat képeznek magoknak.<br />Vannak, kik a napnál világosabb igazságot tagadják és hitetlenségökkel<br />dicsekednek. Mások a kételyek tengerébe sülyedtek<br />alá, és a tévelygések árjai csapnak össze fejök felett<br />a nélkül, hogy egy úszó karja őket azokból kirántaná. Isten<br />kegyéből haszonvehető képességgel meg lévén áldva, kötelességemnek<br />vallom őket az igaz útra téríteni. Ha valaki<br />ellenvetné, miként emelkedjünk mi bölcselmi elmélkedés útján<br />a való hithez fel, holott azt eretnekségnek és hitetlenségnek<br />tartják, úgy én válaszolok, hogy ezen nézetben csak<br />az eltompult eszűek lehetnek, olyanok kik azon balhiedelemben<br />élnek, hogy kiki, mihelyest Indiába megy szükségképen<br />meggazdagszik, olyanok kik a holdsötétséget onnan<br />származtatják, hogy a sárkány elnyeli a holdtányért és hasonló<br />badarságot állítanak. Ha pedig a bölcselmi elmélke103<br />dést avval a talmudi nézettel „ki az idő és térség keletkezése<br />felett fürkész, nem érdemli meg, hogy éljen” akarná<br />valaki elütni, akkor feleletem: hogy a Talmud a bölcselmet<br />nem akarhatja elnyomni, miután az írás maga is rámutat<br />arra- sőt ezt parancsolja, csak azon bölcselmet ellenzi a<br />Talmud, mely saját választotta ösvényen halad tekintet nélkül<br />a sz. írási igazságokra.” … Szadjah ezek után az isteni<br />kinyilatkoztatásnak az ismeret kútforrásaival való kiegyeztethetését<br />bizonyítgatja. Ε kútforrások pedig szerinte: a<br />kétségkívüli érzéktapasztalat, a közvetlen értelem-ítélet és<br />a szükségképeni következtetés. Míg Szadjah a gondolat világában<br />élt, addig a valóság elég sanyarú volt. Még mindig átok<br />súlya alatt élt. Azonban a viszonyok mégis annyiban javultak,<br />hogy új kalifa, az igazságos Alradhi, választatott<br />meg, Kohen Zedek meghalt (936) és utóda Zemach b. Kafnai<br />békés természetű ember volt. Dávid oldalán csak ibn<br />Szarg'adu állt, a nép azonban Szádjával rokonszenvezett.<br />Midőn ezért ismét egy fontos perben kellett volna bíráskodni,<br />a nép Szadjah visszahívását sürgette, hogy ő vállalná el a<br />peres ügy elintézését, az ellenfél Dávid exilarchot választá.<br />Kaszer b. Áron ibn Szarg'adu ipja volt a közbenjáró, egy<br />részt vejét, majd meg az exilarchot engesztelvén ki, más<br />részt Szádját hangolván békességre. Az egész város vett<br />részt a kibékitésben, a két ellent egy szobába vezették, hol<br />egymás nyakára borulva őszintén kibékültek, mire Szadjah<br />gaonatusába visszahelyeztetett, ellengáonja fizetését továbbra<br />is húzta hivatalos teendők nélkül.<br />Szúra fénye ismét tündöklött és elhomályosítá Pumbadíthát,<br />mi ugyan nem valami nehéz volt Zemach b. Kafna'í<br />(936-938) és Chanina ben Jehudaf (938-943) gaonok<br />jelentéktelensége miatt. Noha már meg volt törve Szadjah<br />egészsége, mégis lázas tevékenységet fejtett ki; ez időben<br />számtalan válasziratot, részint héber, részint arabs nyelven<br />küldött szét a kérdező községekbe, Amram gaon Siddurja<br />alapján az imákat rendezte, egyszóval áldásosán működött.<br />Időközben volt ellensége Dávid exilarcha (940) meghalt,<br />ekkor bizonyult be Szadjah jellemnagysága, mert az exilarch<br />fiára (Jehudára) szavazott, ki azonban csak 7 hónapig viselte<br />tisztjét. Halálakor 12 éves fiút hagyott hátra, kit<br />Szádján utódul jelölt ki. Volt halálos ellensége unokáját házához<br />vette, taníttatta és apailag gondját viselte. Ε közben az<br />exilarchacsalád egy rokona volt az exilarchátusra kiszemelve,<br />104<br />de alig hogy kineveztetett, egy moslimmel összeveszett és<br />életét veszté. Midőn az exilarchacsalád utolsó tagja, a<br />Szádjától nevelt fiú, méltóságába ültettetett, a mohammedánus<br />hitrajongásnak lett szintén áldozata, díszkocsijában gyilkoltatott<br />meg. Így enyészett meg az exilarchatus 700 évifenmaradása<br />után, a mely egy ideig a zsidóságnak politikai önállóságot<br />is vívott ki. Mint a patriarchátus Judaában a keresztyénség<br />türelmetlensége által, úgy az exilarchatus a mohammedanismus<br />vakbuzgósága által lett megsemmisítve. A<br />zsidóság egysége most már csak a két főiskola gaonatusa<br />által lett képviselve, de amaz is enyészete felé sietett.<br />8. §. A gaonatus fölbomlása. R. Serira, R. Haï.<br />Szadjah halála után (942) a szúrai Akadémia fénye<br />ismét elhalványult, mert Dósza, Szadjah képes fia mellőzésével<br />az előbb hivatalvesztett Jos. ben Satiah nem emelhette<br />Szúrat előbbi fénypolczára, annál kevésbé, mert a versenytestvéri<br />Akadémia Pumbaditha, hol ibn Szarg'adu lett gaonná<br />választva, (443-60), ennek emelésén fáradozott Szúra rovására.<br />Ez mindinkább hanyatlásnak indult, míg végre teljesen<br />látogatlanná lőn. Fölbomlott 700 évi fennállás után,<br />miután a pénzsegélyt kérő négy tudós küldöttsége szerencsétlenül<br />ütött ki. Ezen négy férfiú, ki a talmudi szellem<br />virágporát négy országba horda szét, a következő volt: R.<br />Semarja b e n E l c h a n a n , ki Rumahis hajókapitány által<br />Alexandriába foglyul eladatott, de a zsidó hitközségtől kiváltva,<br />Kahirába került, a második R. Ch u s i e l , ki Afrika<br />partjain eladatva, Kairuába jött; a harmadik, valószínűleg a<br />b a b y l o n i a i Náthán, Narbonba vetődött. De legkalandosabban<br />járt a sors a negyedikkel R. Mo z e s b . Chanochchal. Ez<br />szép feleségével és fiával utazott. De útközben felesége a már<br />nevezett Rumahis hajókapitány erkölcstelen üldözése elől vízbe<br />ugrott a hajó fedélzetéről. Mélyen megrendülve érkezett kis<br />fiával Cordovába mint fogoly, hol azonban kiváltva, koldus<br />ruhában a tantermet szokta látogatni. Az épen tanító R.<br />Náthán, ki Spanyolhonban nagy tekintélyként csodáltatott,<br />egy talmudrészt adott elő hibás magyarázattal. Az ajtó mellett<br />guggoló R. Mózes ellenvetéseket merészelt tenni és a<br />tanterem hallgatói csakhamar felismerték a koldus ruhában<br />is a nagy tudóst, kinek javára az önzetlen R. Náthán tisztjéről<br />lemondott. R. Mózes nagy tisztelettel rögtön helyébe<br />105<br />választatott. Midőn ibn Rumahis hajókapitány hírét véve,<br />hogy mily nagy embert adott ő el potom áron, az eladást<br />megsemmisíteni akarta nagyobb váltságdíj reménye fejében, de<br />a cordovai zsidók Chaszdaï közbenjárása útján III. Abdul-<br />Rahman kalifához fordultak, avval a felterjesztéssel, hogy<br />R. Mózes tanító választatása útján a cordovai és spanyol zsidók,<br />a keletországi gaonatustól, melytől eddig függtek, elválni<br />szándékoznak. A kalifa, ki már azelőtt is kancsal szemmel<br />nézte a nagymennyiségű pénzösszegnek a vele ellenséges<br />kalifák tartományába való kivitelét, szívesen ráállt a zsidók<br />kérelmére. Többi bajtársa is Kahira és Kairuánban külön<br />iskolákat állítottak fel a fatimida kalifatus alatt álló zsidók<br />számára s így ezen férfiak valának közvetve okozói, hogy<br />az illető községek magukat a babyloni gaonatus alól feloldották.<br />Spanyolhon és Afrika művelt hitközségeinek önállandósítása<br />által a babyl. gaonatus segédforrások hiányában<br />magát főn nem tarthatá és tán mindjárt be lett volna<br />a szúrai iskola mintájára a pumbadithai is szüntetve, ha<br />két jeles férfiú még egy félszázadig nem villanyozta volna<br />fel az enyészetnek szentelt intézménye Ε két jeles férfiú<br />volt R. Serira és fia R. Haï, kiket a későbbiek<br />Izrael tanítói- és atyjuknak neveztek. Serira, R. Chanina<br />gaon fia, (930-1000) az atyai és anyai ágon előkelő<br />származású volt és Bostanaï előtti exilarchatusig vitte föl<br />családfáját. R. Serira még a régi iskolának bő tudományára<br />és jellemtisztaságára emlékeztető gaoniták egyike vala,<br />kinek erős oldala a talmud-ismeret volt. Ebbe mélyedett<br />ő el egészen és kifogyhatatlan volt a számtalan kérdésekre<br />adott feleletében, melyet ha az arabsot értette is, leginkább<br />héber-aramaus irályban fogalmazott.<br />Legnevezetesebb Serira irodalmi tevékenységében híres,<br />körlevele, mely a talmudi, talmud utáni és gaoniták korszaka<br />ismeretére nélkülözhetetlen főkútforrássá vált. Ugyanis<br />Jákob ben Niszin (ibn Sahin), az Afrikába vetődött R.<br />Chusiel tanítványa, R. Serirá-t a kairuani község nevében<br />az iránt kérdezte meg, hogy mi módon történt a Misnában tanított<br />tételeknek Írásba való foglalása, hogyan érthető továbbá,<br />hogy a szájhagyomány ősrégi voltának ennek hirdetői csak a<br />templom elrombolása utáni időből említetnek föl, s végre, milyen<br />rendet követett a Misna szerkesztősége? Ezen kérdésekre<br />adja meg R. Serira a kimerítő, világos feleletet és krónikaszerű<br />előadása az egyedüli vezérfonal sok százados fejle106<br />ményi történetünkben. Minden kitűnősége mellett azonban<br />R. Serira nem tarthatá föl a pumbadithai főiskola hanyatlását.<br />Oly szegény volt az Akadémia jeles emberekben,<br />hogy R. Serira korán érett fiát: R. Haït már 16 éves korában<br />volt kénytelen előléptetni. Rágalmaztatás következtében<br />agg napjaira R. Serira bebörtönöztetett és mint látszik, kivégeztetett<br />Alkadir kalifa által. Fia R. Haï (969-1038)<br />már 18 éves korában gaon czímen apja oldala mellett beható<br />tevékenységet fejtett ki, kiválóan a számos válaszirat<br />fogalmazásával foglalkozván. Az arabot nagyon jól értette<br />és írta, mint R. Szadjah, kit mintaképül utánzott és<br />tisztelt. Arab nyelven írt (Chavi) héber gyöknyomozásokat,<br />és nem szégyelte magát még a bagdadi Katholikostól is felvilágosítást<br />kérni kétes szóértelmezési kérdésekben, úgyszintén<br />a Koránt, Septuagintát is összehasonlította. Sok vitát<br />folytatott a mohammedan theológusokkal a zsidó vallást<br />illetőleg és ékesszólásával legyőzé őket. Legnevezetesebb<br />azonban bő talmudismerete volt, velős, rövid magyarázatot<br />írt a Misnához, melynek 6-ik részéhez (Szeder Zeraim) szóló<br />darabja még fenmaradt mi reánk és igen értékes. R. Haï<br />igen világos fő és a babona éles megtámadója volt. A karaitákkal<br />való társalgást megengedé. A költészetben is kísérletet<br />tőn. Muszár Haszkél czímű, 189 verset tartalmazó tankölteménye<br />magvas erkölcsű mondatok gyönyörű foglalatja. R.<br />Haï (és ipja R. Sámuel ben Chofni, ki Szúrában tanított)<br />volt a zsidóság elismert első tekintélye, kinek véleményadását<br />három világrész leghíresebb tudósai (mint R. Niszim és<br />R. Ohananel Kairuanból, Fez községe tekintélyei, R. Sámuel<br />Hanagid, R. Gersom stb.) kérték ki és kit Izrael atyjának neveztek.<br />Haï halálát (1038. niszán 20; márcz 28.) az egész<br />zsidóság gyászolta, a kor legjelesebb költője ibn Gibirol<br />megörökítette. Vele kihalt a gaonatus, mert Chiskija, David<br />ben Zakkai dédunokája, kit utódnak neveztek ki,<br />(Mai Addauláh kalifától, kinél rágalmaztatott, börtönbe vettetett<br />és halálra kínoztatott (1040). Egy kalifa adott a<br />gaonatusnak életet és egy másik oltotta ki azt. De azért<br />a zsidóság szellemi élete nem volt megölhető, a zsidó történet<br />napja keleten lealkonyodott, hogy nyugaton ismét<br />tündökölve fölkeljen.<br />NEGYEDIK RÉSZ.<br />A gaonatus megszűnésétől az első rabbinikus korszak<br />végéig, Maimonides haláláig (1040-1205).<br />1. §. Általános korrajz.<br />A Szaburäusok szellemi sivárságából a gaonatus fejlődött<br />ki s ennek legnemesebb képviselői R. Szadjah és R.<br />Haï − amaz a gaonatus delelő napja, emez lealkonyodása<br />− a zsidó tudományosság úttörői, előkészítek az utat, melyen<br />az első rabbinikus korszak ápolta zsidó tudományosság<br />fokozatos fejleményben haladt, míg Maimonidesben tetőpontját<br />elérte. A művelődés kora ez, mely a fent nevezett két<br />gaon kezdeményezését a tiszteletet parancsoló magaslat fejleményére<br />emelte. Az előbbi korszakok a vallás képződésnek, a<br />keresztyénség és Izlam kibontakozását elősegítő termékenységnek<br />ideje valának. A most következő korszak a teremtő erő<br />benső békés működésének ideje. A sinai kinyilatkoztatás<br />'párosul a bölcselem kinyilatkoztatásaival, a hittudomány<br />elmélyedik tudományos hitté. És hogy ezen korszak is élet<br />és irányt adó új, szülői, termelő erejét érvényesité, mutatja<br />azon körülmény, hogy a zsidó középkori scholastika-bölcselem<br />szülőanyjává lőn a keresztény scholastikának, habár ez,<br />mint a keresztyénség és Izlam, anyját meg is tagadta.<br />Ε kor tevékenységének színhelye változik, majd Spanyolhon,<br />majd Német- és Francziaorszag, majd végre Aegyptoni köti<br />le figyelmünket.<br />2. §. A zsidók Spanyolhonban és a zsidó tudomány megalapítói.<br />Spanyolhonban már a közszámítás első századában, sőt<br />még a szétszóródás előtti időben lakott számos zsidó, fölötte<br />108<br />változatos sorsban. Különösen a nyugoti góthok alatt éltek<br />legboldogabbul. Fokozatos balsorssá fejlődött azonban életök<br />Reccard király óta, ki az ariáni hitvallomást a katholikuséval<br />felcserélve, a papi uralmat alapítá meg. A rendszeres<br />elnyomatás idejét (590) követte az erőszakos hittérítés (612)<br />és, Egika alatt, a rabszolgaságra való eladás ideje (693). Csak a<br />győzelmesen előrenyomuló arabok (Tarik hódításai) hoztak<br />a spanyolhoni zsidóknak szabadságot (711). Kiváló községek,<br />főleg Granada, Cordova, Toledo, csakhamar virágzásnak<br />indultak. A biztosított polgári állás az arabok közt<br />fölvirágzott tudományos élet legélénkebb részeseivé tette a<br />spanyolhoni zsidókat; a bölcselet, költészet és nyelvtudomány<br />körül fejlődő nemes verseny a legszebb gyümölcsöket érlelé<br />a zsidó szellem életfáján. A 10. és 11-ik században<br />állami főrangban élő egyes jeles férfiak a zsidó tudomány<br />gyámolítását nagyban elősegítek. Ε halhatatlan férfiak<br />valának Chaszdaï ben Izsák és Sámuel Hanagid.<br />Chaszdaï ben Izsák, család nevén ibn Sáprut (915-<br />970), a szellemi törekvések tám- és gyúpontja, a tudományos<br />férfiak hatalmas istápolója volt. Gondos nevelésben részesült<br />atyjától, ki szintén a tudomány és ápolói nemeskeblű elősegítője<br />volt. Az arabot és hébert igen jártasán kezelte, sőt<br />a latint is értette. Ezen nyelvtani tudománynak köszöné,<br />hogy a 3-ik Abdul Rahman kalifa (940) Chaszdaït tolmácsul<br />választá a keresztyén-spanyol udvarnál. Itt Chaszdaï<br />diplomatikusi képessége teljes fényben ragyogott. Midőn<br />egyszer Leon királyát és Navarra királynéját a papok- és<br />nagyokkal Cordovába tudta hozni a végből, hogy Abdul-<br />Rahmannal tartós békekötésbe bocsátkozzanak, még magasabb<br />állami tisztséget nyert el a kalifától, ki őt mintegy<br />külminiszterévé emelte, de egyszersmind pénz- és kereskedelmi<br />miniszter is volt, mert a ki- és bevitelt és az államba befolyó<br />pénzeket ő kezelte. Magas rangját, nagy befolyását<br />és gazdagságát saját hitsorsinak jóléte előmozdítására fordítá.<br />Szülővárosának, Cordovának, hitközségében bírói és<br />elöljárói tisztséget viselt, noha nem nagy lehetett talmudi<br />tudománya. A babyloni főiskola, melynek pénzbeli segélyt<br />s gazdag adományokat küldött, „Res Kalla”, a „tanintézet<br />feje” czímmel tüntette ki. Levelezésben állott Dunas ben<br />Tanrim (900-960) híres tudóssal, ki a 3-ik fatimidai kalifának<br />Ismail Almansur ibn ul Kaimnak, volt háziorvosa<br />Kairuanban, hol ő a híres bölcsész és orvos Izsák Israelinek<br />109<br />volt tanítványa. Dunastól nyerte Chaszdaï a naptár astronomiai<br />számításait. Szadjah fiával, Dószával, is levelezésben<br />állt és nagyatyjának életírását kérte tőle. A sok oldalról<br />nagy kalifa kegyét kereső küldöttségektől az országaikban<br />élő zsidók hogylétéről és állásáról kérdezősködék és a legbelsőbb<br />érdeklődéssel tudakozódék. Ε küldöttségek egyikétől,<br />a byzantiniaitól, hallá először megerősítését ama kósza hírnek,<br />hogy a k a z á r o k birodalmában József nevű zsidó<br />származású király uralkodik, és hogy a kazárok nagy és<br />harczias népe Constantipolytól csak 15 napi utazási távolságban<br />köztisztelet- és rettegéstől környezve él. Ezen fölvillanyozo<br />hír fölötte megörvendezteté Chaszdaït, különösen<br />midőn Izsák ben Náthán vállalkozott ezen fáradságos út megtételére,<br />hogy a kazárokhoz és onnan vissza hírt hozzon.<br />Gazdagon őt ellátva mind utiszerekkel, mind ajánlatokkal,<br />Abdul Rachman küldöttségével Constantinápolyba<br />bocsátá el. A görög király barátságosan fogadá ugyan a<br />zarándokot, de félévig visszatartóztatván őt, ismét Spanyolhonba<br />vissza küldé, egy levélben Chaszdainak a nehézségeket<br />ecsetelvén, melyek a kazárok birdalmába való utazással<br />összekötvék. Chaszdaï kétségbeesett küldöttsége eredménytelensége<br />miatt. Es már is új küldöttségeket akart meneszteni<br />Jeruzsálem, Nisibis és nyugot Armenia kerülő utjain, midőn a<br />spanyol udvarra érkezett a szláv király Hunu küldöttsége és<br />közötte két zsidó: Mar Saul és Mar József. Ezek is tudtak<br />egyetmást a kazár birodalomról, így például, hogy onnan<br />egy bölcs és tudós zsidó Mar Amram Slavoniába jővén, elbeszélé,<br />hogy jó viszonyban él a kazár chánnal, akinek asztalánál<br />többször hivatalos. Chaszdaï azonnal ezen Amram<br />után küldött, őt Spanyolhonba híván, de nem lelték. Azonban<br />a zsidó követek felajánlották abbeli szolgálatukat, hogy<br />Chaszdaï levelét elviszik és a magyar z s i d ó k közvetítésével<br />Oroszország és Bulgárián, rendeltetési helyére szállíttatják,<br />Szívesen elfogadá Chaszdaï ez ajánlatot. Ezen levél szép<br />zsidó irályban fogalmazva, Chaszdaï jellemvonását a legszebb<br />színben mutatja. Midőn állását, a kalifát, rendkívüli örömét<br />afelett, hogy Izrael a föld valamely helyén saját királya<br />uralma alatt élvezi a szabadságot élénk színekben ecsetelte<br />volna, így folytatja Chaszdaï: „Ha tudnám, hogy van széles<br />e földön egy hely, hol Izrael teljes szabadságbabn él<br />saját választotta nemzetbeli királya alatt, szívesen lemondanék<br />állásomról, odahagynám családomat, hegyeken és<br />110<br />völgyeken, szárazon és vizén utaznám, míg eljuthatnék népem<br />királyához, előtte földre borulván, nagyságán örülve,<br />hatalmát csodálnám.” Végre kérve kéri mindenek fölött, hogy hő<br />tudósítást nyújtson és hogy bírnak-e ők aziránt útmutatással,<br />hogy Izrael nyomora mikor ér véget, mert, úgymond, naponta<br />kell hallanom a gúnyos beszédet, hogy minden nép<br />bír egy birodalommal, csak ti vagytok függőségben. ChaszdaÏ<br />levele szerencsésen kerülő utakon bizonyos Jákob<br />h. Eleazar által Nemezből, (Né m et-országból) eljutott József<br />Cliagan, kazár birodalom királya, kezébe. Ez a kazárok<br />II-ik király volt Obadjah óta, ki alatt a lakosság a zsidó<br />vallásra áttért, mert Bulan, előbbi kazár király megszerette<br />ugyan egy éjjeli látomásban vett kinyilatkoztatás után a<br />zsidóságot s maga is Izsák Sang'ari zsidó által megtéríttetett<br />a zsidó vallásra, körülbelől 4000 országnagygyal, de a<br />kazárnép csak Bulán későbbi utóda O b a d j a h alatt vette<br />f.il a zsidóságot. A kazár állam még akkor is, midőn Chaszdaï<br />levele elérkezett oda (960), elég jelentékeny volt, Faik<br />és Don folyamig terjedt éjszakon, délen kaukazus kapuig<br />(Derbendig) és onnan túl a Fekete tenger keleti partjáig a<br />Dneperig, keleten pedig a Volgán túl a mai kalmükek sivatagáig.<br />A kazár birodalom középpontja azonban csak 120<br />parasangot (30 mértföldet) foglalt magában az Atil (Etel)<br />folyam két partjánál a Kaspi tóig. A kazárok élénk részt<br />vettek új hitsor sósaik sorsán. Chaszdaï levele tehát ép oly<br />örömöt keltett vételénél, mint mily örömmel az íratott. Ezen<br />örömnek a Chagan illő kifejezést is kölcsönzött Chaszdaï<br />levelére való válaszában, a kazárok pogány eredetét, a királyok<br />névlajstromát és az ország területét bővebben leírván<br />kérdezőjének. A mi pedig a földművelésből élő népnek<br />messiási reményeit illeti, így végzi a királyi levelező ·: „a<br />mi szemeink Jeruzsálemre és a babyloniai főiskolákra vannak<br />irányozva. Bár tetszetős lenne az Úr előtt mielőbbi<br />felszabadulásunk! Én is epedezem azután, hogy Téged láthatnálak<br />és bölcseségeden gyönyörködhetném. Ha ezen kívánságom<br />teljesülésbe mehetne, szívesen átengedném vezetésednek<br />birodalmamat, atyám lennél és én a Te fiad.”<br />József volt az utolsó hatalmas kazárkirály, mert pár<br />évvel később birodalmát nagy csapások érték, a kazárok<br />onnan az oroszok által kiszoríttatva, törzsrokonaiknál kerestek<br />menedékhelyet.<br />Midőn Chaszdaï a kazár király levelét vette, pártfo111<br />gója Abdul Rahman már nem élt. Fia Alhakim alatt nem<br />kevésbé boldog napokat élt Chaszdaï, sőt még magasabb<br />állami tisztségre emelkedett. Befolyását a zsidó tudomány<br />támogatására használta fel. A szakférfiakat és költőket Cordovába<br />hívta és ott szükségleteikről gondoskodott. Ilyenek<br />voltak különösen Menahem ben Szerük és Dunás ben Labrat,<br />az előbbi héber szótárt (Machbereth) dolgozott ki (955)<br />Chaszdaï serkentésére. Dunas (920-990), vetélytársa az<br />előbbinek, bírálatot írt Menahem szótárára, de oly élesen<br />és a mellett oly ügyesen tudta Chaszdait ellene fellázítani,<br />hogy a szegény Menahemtől a hatalmas úr levette kezét<br />és magától eltaszitá, mi szennyfolt Chaszdaï jellemén. Menahem<br />tanítványai Jehuda b. David, Izsák ibn Grikatill még<br />soká folytatták a tollharczot.<br />Miként a nyelvtudományt és költészetet, akként a talmudstudiumot<br />is pártfogolta Chaszdaï. Az a R. Mózes ben<br />Chanoch, ki a szúrai Akadémia számára könyöradományokat<br />volt gyűjtendő és szerencsétlenül járva, Cordovába ütődött,<br />ott tanítóvá kineveztetett (1. fent 104 1.) Chaiszdain erős támaszt<br />lelt, annyival is inkább, mert Abdul Rahman és fia<br />az igazságos Hakim, kapva-kaptak az alkalmon, hogy a<br />bagdadi kalifatust azzal is elhomályosítsák, hogy minden<br />fényes tehetséget saját országukba, jelesül Cordova fővárosba<br />édesgessék. A cordovai község is azon dicsvágytól volt eltelve,<br />hogy a szúrai Akadémiát helyettesítse. Azért is Rabhoz<br />hasonló tisztelettel övedzték R. Moest. Egész Spanyolhon<br />és Afrikából seregeltek hozzá tanítványok, Chaszdaï<br />Összevásároltatta Szúrában az ottani Akadémia talmudpéldányait,<br />melyek ott használatlanul hevertek. Így lőn Cordova<br />az andalusiai Szúra, csakhogy a dúsgazdag cordovaiak által<br />fényesebb anyagi jólétben fentartva, mint amaz. R. Mózes<br />halála után (965) fia, R. Chanoch, ki mint gyermek jött<br />Szúrából a hajón apjával, lőn a rabbinusi székbe helyezve,<br />különösen, mert Chaszdaï támogatta választását a sokoldalú<br />R. József b. Izsák ibn Abitur ellenjelölt ellenében. Chaszdaï<br />halála után azonban ibn Abitur (ki a Misnát arabra forditá)<br />hatalmas pártfogója ibn Grau által léptettetett föl jelöltül,<br />azonban a, község túlnyomó része mégis R. Chanochnál maradj,<br />ibn Abitur pedig átokkal sújtva oda hagyá Cordovát<br />és még akkor sem jött vissza, mikor visszahívták, hanem<br />maga is R. Chanoch mellett emelt szót.<br />112<br />3. §. Samuel Hanagid és fia József Hanagid.<br />Nem kevésbé jeles férfiú volt Sámuel Halevi ibn Nagrela,<br />szül. Cordovában (993), hova atyja, József, költözött,<br />liogy fiát R. Chanoch oktatásában részesítse. A héber nyelv<br />szépségeibe a héber nyelvtudomány megalapítója: Jehuda<br />Chajug' avatta be, az arabs nyelvet pedig, melyet mesterileg<br />kezelt, az andalusiai fővárosban, mely a cultur magaslatán<br />állt, elég alkalma volt elsajátítani. Mint húsz éves fiatal, a<br />kitört polgárháború miatt oda kellett hagynia szülővárosát<br />és Malagában telepedett le. Kis boltjából éltes a mellett Talmud<br />és nyelvtudományi foglalkozásnak is szentelte életét. Egy külső<br />mellékes körülménynek köszöni oly rangra való emeltetését,<br />melynél fényesebbet a zsidó állam megszűnése óta egy zsidó<br />sem foglalt el addig. Ugyanis Abul Kazim ibn Alarif, a<br />granadai Hábus királynak vezírje, Sámuel boltja mellett<br />bírta palotáját. Ez a szomszédság volt döntő Sámuel életé-,<br />re. A vezír kedvese ugyanis Sámuel által íratta meg a<br />vezírhez intézett bizalmas leveleit. Ε levelek oly annyira<br />megtetszettek a vezírnek, hogy kíváncsi volt Írójukat, ki<br />oly szépen és helyesen kezelte az arabot, megismerni. Midőn<br />nevét megtudta, Sámuelt magához hivatta, és titkárának nevezte<br />ki (1025). Még jobban, mint szépírás- és irályától,<br />Sámuel állami tudományától volt meglepve a vezír, miért is<br />mindig tanácsát kérte ki, mely, miután sikerhez vezetett,<br />döntő volt a vezír vállalataiban. A vezír veszélyesen meg-;<br />betegedvén, Hábus kétségbeeséshez közel. volt, mert nem,<br />tudta, hogyan intézkedjék nélküle a szomszéd államokhoz való<br />bonyolódott viszonyokban. A haldokló vezír ekkor megvallás<br />hogy eddigi sikerét Sámuelnek köszöni, miért is sürgősen<br />ajánlá őt saját helyébe. Hábus elfogadta a jó tanácsot és<br />Sámuelt Katibbá, államtitkárrá, kinevezte (1027). R. Chanoch<br />Talmud-tanulója és a malagai baljós zsidónak döntő<br />szava volt a pyrenäusi félsziget magas politikájában. Mert<br />a mohammedanus király uralkodni, a vezír pedig kormányozni<br />szokott, ha ugyan ezen nagy megtiszteltetésért fejével<br />kezeskedett is. Sámuel tehát szerencséjét tollának köszöné,<br />melyet elmés költeményben meg is énekelt. Hábusnak nem<br />volt oka választását megbánni, mert királysága virágzott<br />értelmes és eszes államtitkára vezénylete alatt. Azonkívül<br />Sámuel a berber király szeszélyeit ki tudta elégíteni és hó113<br />dolatát 7 nyelvű dicskölteményben megénekle, mi hiúságának<br />nagyon hízelgett. Az izlam lakosság előtt szerény magaviselete<br />által tűnt ki. Világos feje szelíd, nyájas, megnyerő<br />modorral szövetkezett. Ügyes, okos, magának ura és a mellett<br />szilárd jellemű lévén, kiválóan leereszkedő tulajdonaival elleneit<br />lefegyverezni tudta. Élénk szelleme mellett nem volt bőbeszédes.<br />Tankölteményében (Ben Misle) az uralkodó eszményét<br />következőkben írta körül: „Kinek tanácsa tiszta, minta napvilágosság,<br />ki a szenvedélyek foltjaitól távol vagyon, kinek<br />szemei alvásra nem csukódnak le, kinek gondolatjai toronyerősek,<br />kit tisztelet, mint kardfény sugároz körül, ki mások<br />akaratját magának alárendelni képes, és őrizkedik attól, mi<br />gyalázatot hoz: az méltó az uralkodásra.” Bölcsesége és<br />jámborsága megmenté őt a szerencsén” gőgjétől és csaknem<br />három évtizedig biztosíták számára magas állását. Egy<br />adoma legtalálóbban jellemzi Sámuelnek emberbánásmódját.<br />Hábus palotája közelében volt egy mohammedanus fűszerkeréskedő<br />és valahányszor ez Sámuelt a király oldala mellett<br />látta menni, túlhalmozta azt átkokkal és szitkokkal. Ezt<br />Hábus egyszer meghallván, Sámuelnek meghagyá, hogy a<br />szitkolódó nyelvét szakítsa ki. A zsidó vezír azonban más<br />eszközt talált az átkozót elnémítani: pénzt adott neki, melynek<br />az volt a varázshatása, hogy az átkot áldássá változtatta.<br />Midőn egyszer Hábus a fűszerkereskedőt észrevette,<br />csodálkozását fejezte ki a király vezíre előtt, hogy parancsát<br />nem teljesíté. Ez pedig ekkép felelt: „én kiszakítám<br />neki gonosz nyelvét és helyébe jót adtam.” Különben a füszerkereskedő<br />nem volt Sámuel egyedüli ellensége. Sok rajongó<br />mohammedanus kancsal szemmel nézte a „hitetlen” fényes állását,<br />melyben a telivér mohammedanusok megkurtítását látták.<br />De a szerencse is kedvezett Sámuelnek. Mert Hábus<br />halála után (1037) Granadában két párt támadt, melynek<br />egyike a fiatalabb királyfit: Balkint, a másik az öregebb<br />Badist akarta trónra emelni. Sámuel a nagyok és befolyásos<br />egyének ellenében ez utóbbi párthoz csatlakozott. Midőn<br />Balkin bátyja javára lemondott, Badis nem csak hogy érintetlenül<br />hagyá Sámuel eddigi állását, hanem teljesen rábízta<br />az uralkodást is.<br />Kétséget nem szenved, hogy Sámuelnek Hábus és később<br />Badis némi hatalmi állást engedtek a granadai zsidóság<br />fölött, mint a minővel Chaszdaï Cordovában bírt. Sámuel<br />Ugyanis a zsidók feje és fejedelme (Nagid) volt. Az ál114<br />l ammi n i s t e r r a b b i n u s is volt. A toll, mely mohammedanus<br />dicsszókkal bevezetett rendeleteket és körözvényeket<br />írt az országnak, egyszersmind vallás rendelvényeket, válasziratokat<br />fogalmazott a kérdést intéző hitközségek számára.<br />Sámuel Hanagid oly irodalmi tevékenységet fejtett ki, mintha<br />egyéb hivatása nem is lett volna. A Talmudhoz, gyakorlati<br />vallásos élet számára, magyarázatot; úgyszintén a nagyrabecsült<br />talmudi methodologiát (Mebo Hatalmud) írt, melynek bevezetésében<br />a hagyománylánczolatot fíizi egybe elkezdve a<br />zsinagóga embereitől a Tannaiták, Amoriták, Szaburäusok,<br />Gaoniták korán keresztül le egészen R. Mózes Chanoch tanítójáig.<br />Sámuel Hanagid új héber költő is volt. Zsoltárformájára<br />buzgó imákat írt és elnevezében Thillim (a fiatal zsoltár), s<br />rövid velős sententiákat bölcs Salamon példabeszédei mintájára<br />és elnevezé Ben Misié (a fiatal példabeszédek könyve).<br />Bölcselmi megfigyeléseket is állított össze, elnevezvén azokat<br />Ben Koheleth-nek (a fiatal Predicátor könyvének.)<br />Nem csoda, hogy ily fenkölt gondolkodású, mély értelmű,<br />jellemteljes és vallásbuzgó férfiú a zsidó vallástudomány bőkezű<br />pártolója volt. Sámuel a század legjelesebb férfiaival<br />levelezésben állt, különösen az utolsó nagy gaonnal, R.<br />Haj-jal és R. Niszimmel, (ki Kairuában R. Chananél-lel,<br />R. Chusiel fiával, ki a szúrai akadémia egyik kiküldötte<br />vala, tanított). Szunyádé képességeket ébresztett, hasznos<br />könyveket lemásoltatott és elajándékozott, egy szóval a zsidóság<br />nemtője, a zsidó tudomány védangyala volt. Helyesen<br />monda róla még az utókor „Sámuel idejében fölemelkedők a<br />tudomány birodalma alárendeltségéből és az ismeret csillagai<br />ismét feltűntek. Isten magas röptű szellemet ada neki,<br />melylyel a Spharákat elérte és az egekig emelkedett, hogy a tudományt<br />és ápolóit szeresse, a vallást és képviselőit dicsőítse.”<br />A zsidóknak tekintélyét nagyban emelte, úgy hogy a<br />világ egy országában sem élveztek annyi jogot és oly feltétlen<br />szabadságot, mint Granadában. S mindezt Sámuel korszakot<br />alkotó jellem- és szellemnagyságának, bölcseségének<br />és hűségének köszönhetni. A vallás iránti hűségével tanítója<br />iránti kegyeletteljessége egy lépést tart. Innen magyarázható<br />az az odaadás és ragaszkodás, melylyel a grammatikában<br />volt tanítója Jehuda Chajug iránt viseltetek, úgy, hogy ezen<br />tekintély megbántása miatt ellensége lett a legnagyobb korabeli<br />nyelvtudósnak ibn G'anachnak. Ez volt a zsidók közt<br />tán egyedüli ellene. Kortársai az 1055. elhaltat mély táj115<br />dalommal siratták, mint oly férfiút, kit négyes korona díszített:<br />a tan koronája, a leviticusi származás koronája, a jó hírnév<br />koronája és a nagylelkűség koronája. Fia szép emléket állított<br />fel Granadában az Elvira-kapu előtt, de még szebbet állított<br />ibn Gebiról híres kortársa ezen kevés, de szép sorokban:<br />Te helyed szíveinben van,<br />Sátrad ott állt szilárdan,<br />Keresve itten föllellek,<br />Hozzám közel, mint a lélek!<br />Sámuel kitűnő fia Abu H a szán J ó z s e f ibn Nágrela<br />(szül. 1031) apját minden tisztségben követé. Badis<br />király, ki rajta, úgy mint apján, tetszését leié, a vezírséggel<br />ruházta föl őt, míg a granadai zsidó község a még<br />csak 20 éves fiatalt tanítójának és rabbijának ismerte el.<br />Már kora fiatalságában szellemi érettsége által tűnt ki. Az<br />arabsban nagy ügyességgel bírván, a titkári teendőket már<br />apja életében vitte. Apja a még csak 18 éves fiúnak nőül<br />adá a szegény sorsú, de hírneves kairuani talmudtudós R.<br />Niszim leányát. Apja minden szellemi és kedélyi tulajdonának<br />örököse volt. Bőkezűsége, különösen a tudósok iránt,<br />közmondásos és nagylelkűsége oly ismeretes volt, hogy még<br />arabs írók is magasztalták azt. „Köszönts neki, így szóla<br />egy mohammedánus, és szerencsével párosult reményt nyersz,<br />soha hibázni valót barát nem talált rajta”. Mint apja, a granadai<br />talmud-intézet tanára volt. Csak két dologban, nem<br />utánozta apját. Nagyon feltűnően léptette elő hitsorsosait az<br />állami tisztségekben és az alantabb állók ellen nem volt<br />leereszkedő. Ε miatt támasztá fel a berberek gyűlöletét<br />maga és a zsidók ellen. Ehhez járult még, hogy József és a<br />királyfi Balkin közt, kinek előbb vezírje vala, ellenszenv<br />uralkodott. Midőn később Balkin hirtelen meghalt, a nép<br />Józsefet azzal vádolá, hogy megmérgezte. Bádisz azonban<br />nem gyanúsította. Ámde nemsokára egy másik gyanúval<br />terhelé őt. Bádis ugyanis az arabokat, kik a berberek ellen<br />a gyűlölet tüzét szították, egy mecset-ájtatosság alkalmából<br />lemészárolni akarta és tervét meghitt vezírének, Józsefnek,<br />közölte. Ez ellenezte a tervet és állam-károsnak jelentette<br />ki. Balkin szándékánál megmaradt, de midőn a mecsetben<br />imádkozókat megtámadni akará, csak a berberekkel találkozott.<br />Balkin Józsefet gyanúsítá a terv meghiúsításáért.<br />Józsefnek sikerült ugyan haragját lecsillapítani, de ezen<br />időtől fogva kijátszotta kegyét és eljátszotta szerepét. A<br />116<br />berberek csakhamar észrevették kegyvesztét és egy kínálkozó<br />alkalommal házára törtek és kínos halállal kivégezték<br />(1066) és több, mint 1500 zsidó családot fölkonczoltak,<br />s házaikat kirabolták. A többi futásban keresett menedéket,<br />ezek közt volt József neje és gyermeke Azária, kik Lucenába<br />szöktek, mint földön futó szegények. Ez volt az első<br />zsidó üldözés Spanyolhonban, − szomorú előjele a többi<br />rákövetkezőnek!<br />9. §. Ibn Gebirol.<br />Mély kedélyű és gondolkozású költő és bölcsész volt<br />József Hanagid kortársa Salamon b. Jehúda ibn Gebirol<br />(1021-1070), kit Grätz a zsidó Platónak nevez. Szülőktől s<br />rokonoktól elárulva s önmagára hagyatva, búskomorság honolt<br />a fiatal ember homlokán, melyen a fiatalság vígsága<br />sohasem mutatkozott.<br />Én vagyok a gyermek a nyolczvan éves agg szívével.<br />Testem földön halad, míg lelkem a felhőkben lebeg,<br />panaszlá maga. A külvilágtól visszataszítva, gazdag belvilágába<br />vonult vissza. Ez volt az éden, melynek bemenetén<br />két angyal állt: a k ö l t é s z e t és a böl csészet . Ezen<br />védőrei visszatarták a kétségbeeséstől. Költészete a bölcsészeinek;<br />bölcselme a költészetnek szellemétől van átlengve.<br />Még az élet játszi éveiben már a költészet és gondolatérettség<br />mestere volt ibn Gebirol. Az elaggott héber nyelv megifjodott<br />a költészet szent hevében lángoló e fiatal szív<br />ölelésén. Rokonok nélkül mégis hatalmas pártfogóra talált.<br />Ez volt Jekúthiél ibn Haszán, ki Jachja ibn Mondhir király<br />alatt előkelő állást foglalt el Szaragoszában. Ezen nemes<br />szívü ember a szegények atyja, a tudósok bőkezű istápolója,<br />pártfogása alá vette az elhagyott költőt és felizgatott<br />kedélyét vígasztala (1038) A természet bájai, a szent<br />írás magasztossága kölcsönözte képeiben ecsetelte a költő<br />dicsrajzát azon férfiúnak, „kinek komoly szava: lángoló<br />emésztő tűz; szelíd hangja: „éltető harmat.” De mintha a<br />sors irigykedett volna a 18 éves fiatal költő alig nyert<br />szívbékeségén; atyailag őrködő és vigasztaló pártfogójától<br />megfosztatott. Jekúthiél ugyanis egy a palota-lázadásban<br />megölt király ellen elkövetett merénylet alkalmából gonosztevők<br />által meggyilkoltatott. Ibn Gebirol siralmas éneke<br />pártfogója halálára szívszaggató. Kétszáznál több versből<br />117<br />álló költeménye a gyászoltra, úgy mint a gyászolóra egyaránt<br />tisztelő emlék-megörökítés. Már az első strófa tükrözteti<br />vissza Jeknthiél egész értékét:<br />„Letűnt Jeknthiél élete itt lent,<br />Így hát az ég is múlékony ott fent.”<br />Ezen időtől fogva már búskomorabb lett a költő kedélye;<br />múzsája gyászfátyolt öltött magára. Mi más embert<br />földhöz sújtott volna, az Gebirolt fölemelte. Költői legmagasabb<br />felszárnyalását érte el. 19 éves korában héber gramatikát<br />írt (1040) és pedig négyszáz szép verssorozatban.<br />Mily könnyen esett neki a rímelés, ha még a grammatika<br />száraz szabályaira is alkalmazhatta!<br />Öt évvel később (1045) Tikkún Midoth Hánefes „a<br />lelki hajlamok nemesbítése” czímű bölcsészeti iratot szerzett,<br />melyben csodálatos éles pillantást vetett az ember lelki<br />állapotába. Ezen erkölcs-bölcselmi iratában ostorozza a szaragosziak<br />gyengéjét, mi annál hatásosabb volt, mert kijelenté:<br />„neveket nem említek, − miután úgyis eléggé ismeretesek.”<br />De boszúból kiűzték Szaragoszából a költőt ugyanazon<br />évben. Spanyolhont épen elhagyni készült, midőn, mint<br />látszik, a spanyolhoni zsidók nemtője: Sámuel Hanagid<br />pártfogása alá vévé. Köszönet fejében ezt gyönyörű verseivel<br />magasztala. Az újonnan szerzett pártfogás adta nyugalmában<br />írta ibn Gebirol „Mekor chajjim” czímű bölcsészeti<br />müvét, mely a legfinomabb gondolatmenetben a legelvontabb<br />eszmék tömkelegén hatol át éles eszével. Ezen könyvét a<br />középkori arab bölcsészet és a keresztyéni solastika,<br />mely őt Avencebron név alatt ismeri, nagyban használta<br />és kiböngészte. Bölcsészeti rendszerének részeit nagyszerű<br />Κe t h e r M a l c h u t h tankölteményében is földolgozta. A<br />granadai üldözéseket még túlélte és nagy pártfogójának Sámuel<br />Hanagid fiának József ibn Nagréla gyászos halála<br />lebeghetett szemei előtt, midőn gyászfátyolozta költeményében<br />arról panaszkodik, „hogy a szolgáló (Hagar) fiai diadalmaskodnak<br />az ura fiai fölött. „ Halála (1069 vagy 1070)<br />a legendával van körül szőve. Ibn Gebirol nevezetes kortársai<br />valának:<br />l) Bachja ben József ibn Pakúda (virágzott 1050-1060-<br />ban), ki híres művéről C h o b o t h H a l e b ab o t h (mely az<br />arabból lett héberre fordítva) nevezetes.<br />118<br />2) Menvan ibn G'anach (995-1050 a héber nyelvtan<br />legtudományosabb képviselője és<br />3) Abu Amr. József ben Chaszdaï, hírneves költő.<br />10. §. Az öt Izsák kora.<br />Jóllehet a granadai zsidó üldözés az andalúziai zsidóság<br />belnyugalmát gyökeresen felzavarta volt, mindazonáltal<br />az nem volt képes a zsidó tudományosság fejlődését föltartani,<br />különösen a talmudstudium még az időig el nem<br />ért és a gaoniták korát f ö l ü lmú l ó fényes polczra emelkedék.<br />Ε szép eredményt az öt Izsáknak kell érdemül betudnunk.<br />Rövid életrajzi történetük a következő:<br />1) Izsák ben B a r u c h Al b á l i a ősrégi nemzetségből<br />származott Cordovában látott 1035 napvilágot. Sámuel és József<br />Hanagíd támogatták, miért is idejének jó nagy részét Granadában<br />töltötte nemes pártfogói udvarában. Noha költői<br />ihlettel bírt, mégis a komolyabb talmudtanulmány vette<br />legtöbb idejét igénybe. Harmincz éves korában a Talmud<br />nehezebb részeihez magyarázatot írt, „Kupath Harochlim”<br />czím alatt, mely azonban nagy terjedelménél fogva töredék<br />maradt.<br />Egyidejűleg astronomiai munkán (Ibbur czím alatt) fáradozott,<br />melyet József ibn Nagrélának ajánlott (1065).<br />Granadái tartózkodása idejében megismerkedett Abulkaszim<br />Mohammed herczeggel, ki később Szevillában Mohammed<br />név alatt trónra kerülvén (1069), udvarára hívta csillagászi<br />minőségben, egyszersmind a mohammedán Spanyolhoni zsidóság<br />főnökévé (Nászi) nevezvén ki őt. Szevilla általa a zsidó<br />szellemi élet gyúpontjává lőn.<br />2) Kortársa volt Ι z s ák b en J e h ú d a i b n G i á t<br />(1030−1089); ősrégi híres családból származott, Lucenából<br />(Cordova mellett). Szintén a két ibn Nagréla pártfogása által került<br />felszínre. Háhwlatosságát be is bizonyította, mert a szerencsétlenül<br />kivégeztetett József ibn Nagréla fiát Abunaszar<br />Azariát lucenai rabbinátusra igyekezett emelni, azonban<br />kineveztetése előtt meghalván, anyját ibn Nagréla özvegyét<br />ajánlotta a lucénai község figyelmébe, mely őt élethossziglan<br />el is tartá tisztességes ellátásban. Ibn Giát a liturgiái költészetet,<br />bölcsészetet és a Talmudot mivelte, ez utóbbit legnagyobb<br />sikerrel. „Halachoth” czímű műve vallástörvényi<br />rendszabályok híres vezérkönyveként nagy tekintélyben<br />119<br />állt különösen mert a gaoniták nézeteit szép áttekintésben<br />nyujtá.<br />3) I z s á k ben R e u b e n A l b a r g e l ó n i (1043),<br />ki Barcelonában született és Deniába költözködött, hol rabbinusnak<br />lőn megválasztva. R. Haïnaka Talmud kereskedelmi<br />jog czímű értekezését arabsból héberre fordítá. Ezen Izsák<br />volt az első, ki az úgynevezett muziv-irályt hozta be; költői<br />erélylyel kezelt héber irályát ugyanis a bibliai kitételeknek<br />szellemes alkalmazásával tudta fűszerezni.<br />4) I z s á k ibn S z a k n a ï Deniából. Akkor költözködött<br />ki, midőn oda az előbbi Izsák jött. Valószínűleg<br />mellőztetése miatt neheztelvén, oda hagyá szülőföldét és<br />Pumbadithába ment, hol gaonnak ismertetett el.<br />5) Az előbbi négy Izsákot jóval fölülmúlta mind bő<br />Talmud-ismeretre, mind szellemes felfogásra nézve az ötödik<br />I z s á k ben J á k o b A l f á s z i . Fez mellett (1013.) születvén,<br />az afrikai utolsó Talmud-tekintélyeknek (R. Niszim<br />és R. Chananél) tanítványa volt. Benne nyerte a nyugotafrikai<br />zsidóság az ő főtekintélyét. Új irányt követett a<br />Talmud-stúdiumban az által, hogy a Talmud nézeteit, menynyiben<br />vitásak és nem a gyakorlati döntvény érvényűek<br />voltak, mellőzte és csak a halachai praxisra alkalmatos és<br />közelismert tételeket vette fel „Halachoth” czímű nagy<br />művébe, mely később oly általános elismerésben részesült,<br />hogy még mai napig is a vallás-gyakorlati tételek alapjául<br />szolgál. Az Almoravidek és Alfonzo közti háború zavargásaiban<br />Alfászinak megszökni kellett és Spanyolhonba menekült<br />(1088). Gordovában József ibn Sártamikás gazdag zsidó<br />házában talált ótalmat és pártfogást. Midőn tartózkodásának<br />helye kitudódott, mindenünnen vallásügyi kérdések menesztettek<br />hozzá, mint első rangú tekintélyhez. A benszülött<br />tudósok I z s á k A l b á l i a és I z s á k ibn G r i á t<br />(tán mellőztetésük miatt) azonban ellenei lettek. Alfászi<br />a nyílt megtámadásokat védelmi iratokban igyekezett magáról<br />elhárítani és így éles tollharcz keletkezett, mely<br />a két ellenfél haláláig tartott. Ibn Giát halála után (1089.)<br />Alfászi Lucenába tette át székhelyét, hol nagy tanítványsereg<br />előtt tanította a Talmudot, egyéb szakmák iránt keveset<br />érdeklődött. Ibn Albáliával még folytatta a tollharczot,<br />míg Granadában meghalt. Halálos ágyán tizenhét éves<br />fiának, Β a r u c h n a k , ki elhagyatottságában sírásra fakadt,<br />megparancsolá, hogy halála után Alfászihez menjen Luce120<br />nába, azzal az üzenettel, hogy a halál küszöbén megbocsátá<br />neki minden szó- és írásbeli sértését és hogy viszont elvárja,<br />hogy Alfászi is megbocsátand neki. Reméli, hogy<br />Alfászi a volt ellenének fiát nyílt karokkal fogja fogadni.<br />Albália (1094) meghalván, Baruch úgy tőn, mint apja meghagyá.<br />Albália nem csalatkozott táplált reményeiben, mert<br />Alfászi amannak fiát átkarolván, könytelt szemekkel szóla:<br />„Ezentúl én akarok apád lenni.” És szavát be is váltotta.<br />Nem tudni, kinek lelki nagyságát kell előbb csodálnunk?<br />Azét-e, ki ellene nagylelkűségében bízott, vagy ki ezen bizalomnak<br />oly fényesen megfelelt! Ezen Baruch (1077-1124)<br />később nagy tudományú tekintélyként dicsőíttetett és Juda<br />Halévi, korának legnagyobb költője, őt ekként dicséri:<br />Az epedőnek fris forrása,<br />A sötétségben botorkálónak világa,<br />Mint neve mutatja mindenkinek áldása.<br />11. §. Alfászi tanítványai.<br />Az Almoravidek alatt a zsidók a 12-ik század első<br />felében zavartalan nyugalomban éltek, azért is a jeles férfiak,<br />költők, orvosok és Talmud-bölcsek nagy számával találkozunk<br />ezen időből. Nevezetes költők és orvosok voltak:<br />Salamon ibn Almuallem, Sevillából; Ábrahám b. Méir ibn<br />Kamnial, Szaragoszából. Még vezírséget is viseltek, így:<br />Abu Iszchák ibn Mohag'ar; Salamon ibn Faruszál. Még<br />nevezetesebb volt a sokoldalú író, Ábrahám Chija Albargeloni<br />(1065−1136), ki „fejedelem” czímet viselt és jeles<br />csillagász is volt. A nevezett ibn Mohag'arnak fivére<br />D á v i d ibn Mohag'ar, granadai rabbi, Alfászi tanítványa,<br />Talmud-tudós és jeles grammatista volt. Egy másik tanítványa<br />Alfászinak Abulfatach Eleázár b. Nachman ibn Aszhar<br />szevillai rabbi volt; benső barátságban élt e kor legnagyobb<br />költőivel Mózes ibn Ezra és Jehuda Halévivel. De<br />ezeket, valamint kortársait (Abu Amr József b. Jákob ibn<br />S z á h ál (1070-1124) cordovai rabbit, Jehuda b. Barziláit<br />Barcelonia Talmud-tekintélyét, József b. Zádik ibn Zádik<br />(1080-1148) cordovai rabbit) tetemesen fölülmúlta Alfászi<br />híres tanítványa: J ó z s e f b e n M é i r ibn M i g â s<br />Hale vi (1077-1141). Tizenkettedik évétől 26-ig évéig<br />Alfászi előadásait hallgatván, oly hírnévre vergődött, hogy<br />mestere büszkén monda róla: „Hogy hozzá hasonlót még<br />Mózes idejében sem lehete találni.” Még halála előtt<br />121<br />nevezte őt ki Alfászi utódul saját jeles fia mellőzésével. Egy<br />oly fiatal (26 éves) tanítónak oly fontos állomásra való kijieveztetése,<br />úgy látszik, egyesek részéről ellenzésre talált,<br />de végre (1103) választása megerősíttetvén, Jehuda Halévi<br />azt következő versben örökíté meg:<br />Az igazság ma lett győztes,<br />Szent jogába helyeztetett;<br />A tan-méltóság lett nyertes<br />Megszégyenítve ellenidet.<br />József ibn Migâs a pazarul ráhintett dicséretet meg is<br />érdemelte jellem nagysága és elmeéllel magyarázott fejtegetései<br />által. Több Talmud-tracta tushoz írt beható magyarázatait<br />„Megilath sztorim”-nak nevezé. Ezen híres lucenai<br />tanító halálára (1141) Mar Jekúthiél költő megható budait<br />szerzett, melyben többek közt panaszolja: „hogy a frigytáblák<br />másodszor széttörettek és hogy a Thora az ő díszéből<br />kivetkőztetett.” József ibn Migâs híres fiút, Méirt és<br />még híresebb tanítványt Maimonidest hagyott hátra, mely<br />utóbbi a zsidó történelemben forduló pontot nyitott meg.<br />12. §. Castiliai költők Mózes ibn Ezra, Jehuda Halévi.<br />Az izlámnak hatalma a 12-ik század első felében sülyedni<br />kezdett. (1085.) a castiliai király VI. Alfonso<br />Tőled ót elfoglalván, birodalmának székhelyévé választá.<br />Túlnyomó zsidó lakossága az első időben teljes polgári szabadságot<br />élvezett, csak úgy, mint a kalifák uralma alatt.<br />Ibn Salbib, Cidellus és mások a király bizalmát bírták,<br />kiknek Alfonso a pápai tilalom ellenében állami hivatalt<br />adott. A zsidók e fényes polgári állásánál fogva érthető,<br />hogy Mózes ibn Ezra, e kor legtermékenyebb költője, önkénytes<br />száműzetése helyéül Castiliát választá. A gazdag, nemes<br />és tudós ősrégi családból származott ibn Ezra négy jeles<br />testvér közül Ábrahám Izsák ibn Ezra volt az idősebb,<br />Mózes, Jehuda és József ibn Ezra a fiatalabbak. A legtermékenyebb<br />költő volt Mózes. Testvérleányát megszeretvén<br />és viszonzásra találván, még sem nyerhette meg a leányt<br />nőül, miért is fivéreivel meghasonolva Granadát oda hagyá<br />és Castiliába ment. Ezen időből származnak gyönyörű költeményei,<br />epedező dalai. Háromszáznál több alkalmi Verset, kétszáz<br />liturgiái költemény t, költészettant és bölcselmi művet (Arugat<br />Habószem) írt. Még későbbi aggságig (1138.) nyilvánult benne<br />költői ereje. Kedvesének, ki a fiatalabbik ibn Ezrát vette férjül<br />halála hirére (1114.) kibékült bátyjával és fivéreivel.<br />122<br />Eszményibb alak volt kortársa a középkor legnagyobb<br />zsidó költője Abulhaszan J e h u d a b. Sámuel<br />H a 1 é v i, Castiliából (született” 1086 körül). Ε mély<br />érzésű és gondolkozású férfiú kimerítő méltó ecsetelését csak<br />Jehuda Halévi múzsája adhatná meg. Heine nagyszerű,<br />bájos költői leírása is csak megközelítőleg tükrözteti vissza<br />a költő és elmélkedő csodajelentőségét. Benne a szív feneketlen<br />mély érzése a fő világos gondolatával szövetkezik oly<br />egységes egészszé összeforrva, hogy nem tudjuk, vajjon a<br />költőben a gondolkodót, vagy a gondolkodóban a költőt csodáljuk-<br />e jobban? A legbensőbb vallásosság mellett is az<br />életöröm nem volt, mint ibn Gebirolnál, szívéből száműzve.<br />Alfászi előadásait Lucenában hallgatván, tanulótársának, ibn<br />Migâsnak, lakodalmát megéneklé, Mózes ibn Ezrát vígasztala.<br />A szerelem bájait és bajait is megéneklé, és már fiatal<br />költészete a tökély bélyegét viseli homlokán. Jehuda Halévi<br />nem csak a héber, hanem az arabs irályt is mesterséggel<br />kezelte és a legelvontabb tárgyakat is csodálatos könynyüséggel<br />és kecses bájjal tudta leírni a legművészibb<br />változatosság sokféleségében. Természetleírásai minden nyelv<br />költészetének gyöngyei közt első helyet igényelnek. Még<br />elragadóbbak s valóban ihletteljesek a nemzeti színezetű és<br />jellegű költemények, melyeknek gyöngyeit képezik a C z i o -<br />n i d á k. Czion nagy költői szívének kedvese, ezt énekli<br />meg költői nyelvének lágy és még is oly hatalmas szózatával,<br />mintha neki a kesergő Jeremiás és a kifejezéssel teljes<br />Ezsajás az epedező zsoltárossal egy személyivé összeforrva,<br />kölcsönözték volna az isteni ihlettől átszellemült lélekittas<br />tollat. Ezen tulajdonival találkozunk nem csak lyrikusi költeményeiben,<br />hanem bölcselmi művében, a híres „Kuzari”<br />czímű (arab nyelven írt) könyvében is. A kazár királyt,<br />Bulánt, ki Izrael vallását fogadta el, vette a költő hasonnevű<br />műve alapjául, mely mesterműben a zsidó vallás<br />örökérvü igazságait tünteti föl ép oly bájos és velős nyelvezetben,<br />mint mély gondolatok tömörülésében. A könyv miivészi<br />párbeszédben haladó külforma az olvasót érdek feszültségben<br />tartja kezdettől végig. A kezdet bevezetése így<br />hangzik: „Gyakran kérdeztek, mily indokok és czáfolatokkal<br />akarnám vallásunkat a támadások ellen védelmezni, melyeket<br />bölcsészek, más vallást követők, úgy szintén vallásunktól<br />elszakadt felekezetek fölhoznak. Ekkor eszembe<br />jutottak azon czáfolatok, melyeket egy zsidó bölcs a kazá123<br />rok királyának említett föl, mire ez körülbelül négy száz<br />évvel ezelőtt a zsidó vallásra áttért, a mint ezt a történeti<br />könyvekből tudjuk. Ε királynak tudniillik több ízben úgy<br />tetszék álmában, mintha egy angyal beszélt volna hozzá,<br />mondván: „Gondolkodásmódod tetszik ugyan Istennek, de<br />nem cselekvésed. Ő ugyan a kazár vallásnak hódolt, elanynyira,<br />hogy maga gondolkodott az egyházi szertartás és áldozatról,<br />még pedig őszinte szívvel, de bármennyire is buzgólkodott<br />a dolgok körül, éjjel mégis megjelent az angyal<br />mondván: gondolkodásmódod tetszik ugyan Istennek, de<br />nem cselekedeted.” Ez arra bírá őt, hogy több vallás<br />felekezet- és hitről szerzett magának tudomást, minek<br />folytán végre ő és számtalan kazár a zsidó vallásra áttért.<br />A tudós czáfoló okai közt sokra akadtam, a mi nekem<br />tetszék és melylyel szívesen egyetértek, miért is eltökélem<br />magamban e beszédeket feljegyezni egészen, a mint történtek.”<br />Vallás bölcsészetének magva ez, a bölcsészet általában<br />illetéktelen a vallás helyét elfoglalni, vagy csak szabályozni<br />is; mert a bölcsészet rendszere változik időről időre, de<br />a vallás, jelesül Izraelnek a sinai hegyen milliók jelenlétében<br />kinyilatkoztatott vallása, nem egy egyén jól kigondolt<br />és lassanként kifejtett, hanem a legfőbb bölcseség útján<br />Isten akaratából, mint fokozhatatlan tökély és kifejlett egész<br />lőn Izraelnek átadva. Az Isten teremtő keze alól kikerült<br />első ember ugyanis tökéletes volt, de az idők mostohasága<br />következtében sülyedt a kor tiszta szelleme és csak a kiváló<br />férfiakban szülemlett újra; így a patriardiákban, így Mózesben<br />és általa az Isten inspirátiója következtében átszállt<br />e tökéletes isteni igazság Izraelre, és pedig a föld középpontján<br />fekvő Jeruzsálemben foganatosítandó vallásgyakorlat<br />czéljából. Ε középpontra szállt le az isteni szellem, itt<br />szállta meg a prófétákat. Ezen szellem nyert az Ahronidákban<br />és az általuk gyakorolt áldozati isteni tiszteletben<br />testet. Ezen testnek külsőleg szembeötlő kifejezése: „a<br />templom.”<br />A föld ezen középpontja felé vonzá Juda Halévit ihletett<br />szelleme. A mohammedánusok egymás elleni dühöngése<br />Spanyolhonban és a keresztyén fejedelmeknek fölöttök való<br />gyakori győzelme megerősíté benne az erős hitet, hogy közel<br />az idő, melyben a világuralom, Isten birodalma ismét<br />Izraelig visszaszármaztatik, miután elfajultságában róla az<br />uralom egy időre levétetett. Ezen isteni kegy szétömlesz124<br />tette színhelyre vágyódott tehát lelke bűbájos varázserejével.<br />Halhatatlan műve a „Kuzári” befejezésével (1141) komolyan<br />készült a nagy útra. Nem csekély volt az áldozat,<br />mely ezen elhatározással volt összekötve. Biztos, nyugalmas<br />életet, nyugtalanság- és zavarért koczkáztatott; egyetlen<br />leányát és unokáját, a Toledóban alapított iskolát és egy<br />tanítvány-kört, mely őt hévvel szerette, készült elhagyni.<br />Elbúcsúzott számos barátjától. Spanyolhon hitközségei, melyeken<br />keresztül vonult, vetekedtek iránta való kisebb-nagyobb<br />kitüntetésekben.<br />Megtört testtel, a tengeri betegségtől erősen megviselve,<br />érkezett a sátoros ünnepekre Alexandriába. Az ottani orvos<br />és rabbi Ahron ben Czion ibn Alâmâni, ki szintén liturgiái<br />költő volt, nagy szívélyességgel fogadá és Chanukáig marasztalá.<br />Erővel kibontakozott a baráti kar öleléseiből, hogy<br />nagy, szent czélját szem előtt tartva, Dámiette kikötő-városba<br />utazzék, hol Abu Szaid b. Chalfon Halévi barátjával<br />folytassa útját. De Abu Manszur Sámuel b. Chananjának, ki<br />az aegyptomi kalifa udvarában előkelő helyet foglalt el,<br />abbeli sürgős meghívását vette, hogy őt meglátogassa. Juda<br />Halévi a hízelgő meghívásnak engedni annál inkább volt<br />kénytelen, mivel a nagy befolyású „fejedelemtől” (Nagid)<br />ajánló leveleket akart kérni Paläestinába. Kahirában megvendégeltetvén,<br />Tebet böjtnapjára ismét Damietthe Visszatért.<br />Itt barátai ismét megfeszített törekvéssel igyekeztek az ép<br />oly fárasztó, mint veszélyes tovább utazásról őt lebeszélni;<br />de ő erősen ellenállt. Úgy látszik epedő kívánságának czélját<br />el is érte, Jeruzsálemben volt, de rövid időig. A szent<br />város keresztyén lakói elkeseríthették ottani tartózkodását.<br />Életsorsának végtörténete ismeretlen. Csak annyit tudunk<br />róla, hogy Tyrus- és Damaskusban volt. Ez utóbbi helyen<br />írta és énekelte meg halhatatlan Czionida költeményét. A<br />legenda szerint ez ének zengése közben egy mohammedanus<br />lovag által legázoltatott volna. Egy későbbi kéz Kephar Kabulban<br />következő síremléksort szentelt neki:<br />„Jámborság, szelídség, nagylelkűség hirdetik fennen<br />Hogy mindannyian Jehudival elköltöztek innen.”!<br />De e sorok a nagy költő, a mély értelmű bölcs és<br />benső vallásosságú ember jelentőségének rajzát legtávolabbról<br />sem közelítik meg. Mert Jehuda Halévi az öntudatos<br />zsidó népről vett ama eszménykép hű másolata, melyet csak<br />125<br />a próféta gondolat-felszárnyalásának a zsoltárnok kedély<br />bensőségével való egyesülése ábrázolhat némileg.<br />18. §. Abraham ibn Ezra és kortársai.<br />Merő ellentéte az előbbinek volt a Toledóban 1088-89-<br />ben született Ábrahám b. Méir ibn Ezra. Noha közel rokoni<br />viszonyban állottnak mondják R. Jehuda Halévivel,<br />mégis ennek egyöntetű jellem- és szellemösszhangzásától nagyon<br />távol esik. Ellenkezőleg ibn Ezra merő ellentétes oldalakból<br />látszott összetettnek. Világos feje, éles szellemi<br />szeme, bonczoló, fürkésző esze, merész, a pantheismust csaknem<br />érintő kutatása összefért a könnyű hiszeműséggel, babonával<br />és rajongó felfogással. Éles ítélő és betűszolga;<br />elmefuttató és szőrszálhasogató; merengő, ábrándos, homályos<br />rejtelmeket hajhászó. Élet és mívelődési történetének<br />zsenge éveiről mitsem tudunk, még azt sem, hogy granadai<br />ibn Ezra családhoz tartozott-e vagy nem, noha Mózes ibn<br />Ezra társaságában is látjuk. Jehuda Halevivel közelebbi<br />ismeretségben (mások szerint, mint említők, rokonságban) állott.<br />Ibn Ezra az arab, aram és mindenekelőtt a héber nyelv<br />rendkívüli tökéletes birtoka-, alaki, művészi tökélye daczára<br />sem volt költő, noha liturgiái költeményeket írt. A<br />benső melegség és kitörő lélek ujjongása hiányoznak bennök.<br />Sokkal gyakorlatibb és józanabb vala, semhogy a költészet<br />meleg ömlengése szívét meghódíthatta volna. Csak az éleznek,<br />elmeszikráknak vagy epigrammáknak volt fölülmúlhatlan<br />mestere. De korszakot alkotó jelentőséggel bírt az<br />e x e g e s i s , a szentírási magyarázat terén. De ezen a téren<br />sem tűnt fel hazájában tartózkodása időtartama alatt. Itt<br />csak mint mathematikus és csillagász ismertetett.*) Még<br />életének 50-ik évében kevés figyelmet költött hazájában azon<br />férfiú, kit az utókor oly nagy polczra állíta. Mint nagy<br />bibliai név előde, Ábrahám, csak idegen földön kezde szellemi<br />nagyságának egész fénypompájában tündökölni. Szülőföldét,<br />a politikai súrlódásoktól zilált Toledót, nyomasztó<br />szegénysége miatt hagyta el. Balsorsát maga is kigúnyolja,<br />*) Egy elmés számtani találmányt tulajdonítanak neki, melyet egy ízben<br />veszélyes pillanatban magán kipróbált; ugyanis egyszer 15 tanítványával hajón<br />utazott. A veszélyeztetett hajó kormányosa a teher mentesítés czéljából<br />elhatározá, hogy minden 9-ik utazót a vízbe dobja. De ibn Ezra úgy helyezte<br />el tanítványait, hogy ezekre nem került a sor.<br />126<br />mondván: „gazdaggá lenni fáradozom, de a csillagok nem<br />kedveznek. Ha halotti lepedőkkel üzérkedném, senki sem<br />halna meg, ha gyertyákat adnék el, akkor a nap halálom<br />utolsó órájáig nem alkonyodnék le”. 1138-39. útra kelt<br />már felserdült ha Izsák társaságában; bejárta Afrikát,<br />Aegyptomot és Paläestinát, majd Babylonba (Bagdadba) ment;<br />visszatérvén, Rómában telepedett le (1840). A már 50<br />éves ibn Ezra első zsengéi itt láttak napvilágot. Chajjug'<br />arab nyelven írt nyelvtani munkáit héberre fordítá. „Moznájim”<br />(serpenyő) czímű műben történeti áttekintést nyújt<br />nyelvtudományi elődei által szerzett munkák felett Szadjalitól<br />ibn Al Tabben-ig. 1145. Mántuában látjuk, hol<br />„Zachoth” czímű munkáját (a héber irály finomságáról) írta<br />meg. Innen Luccába ment, hol 1148-ban több csillagászati<br />munkát szerzett. Mint 64 éves férfiú, kezdett a pentateuchus<br />magyarázatához (1152-53). Ez alapítá meg nagy hírnevét.<br />Rövid, élczes, világos (itt-ott s z á n d é k o s a n homályos)<br />magyarázata epochalis jelentőséggel bír a szentírási magyarázók<br />nagy számában, A bevezetésben talpraesetten jellemzi<br />a négy irányzatot, melylyel törni.akar. A bölcsészeti (Szadjah,<br />Sámuel ben Chofni, Izsák Izraeli) a hagyomány ellenes (Karaiták);<br />a rejtélyes (kabalistikai) és végre az agadai (Rási<br />által képviselt) magyarázatok ellenében a világos értelem<br />szerinti interpretátiót ápolja és műveli. Luccában még Ezsaját<br />commentálta (1154-55) és két nyelvtani munkával lépett<br />fel, melynek egyikében (Szefath Jether) Dunást czáfolja<br />és Szadjaht mentegeti. Pentateuch magyarázata befejezése<br />után (1155) Dél-Francziaországba, majd meg Rhodezbe<br />ment, hol Dánielt és a kis prófétákat magyarázta (1155-57).<br />Nevének hire messze terjedt elannyira, hogy kortársa a hires<br />R. Tam is hódoló verseket külde neki. 70-ik életévében<br />Londonban találjuk, hol vallás bölcsészet-féle könyvet (Jeszod<br />Moreh) írt. Londonban jól ment sora, mégis már 1160-ban<br />oda hagyá azt, Narbonnéba, majd meg ismét. Rhodezbe ment<br />(1165−66), hol pentateuch magyarázatát átdolgozá, és<br />utolsó nyelvtani munkáját (Szafah B'rúra) írta meg. Csodálatos<br />szellemifjúság jellemzi ezen termékeny író agg korában<br />írt műveit is. Agg napjaiban, úgy látszik, hazájába<br />készült, de Calahorra-ban (Navarra határán) a halál angyala<br />utói érte. Halálos ágyán elmésen magára alkalmazta a szent<br />írási verset „és Ábrahám 75 éves vala, midőn kivonult<br />Charanból” (a nyomor viszontagságaiból).<br />127<br />Ibn Ezra öregebb kortársa volt Ábrahám ibn Daud<br />Halevi (1110-1180) szintén Toledóból. A Talmudban és<br />szakmáiban nagy jártassággal bírt, a mellett a zsidó történetírás<br />első mívelője 1161. a bibliai, exilidő utáni, talmudi,<br />szaburäusi, gaoneusi és rabbinikusi korszakok fejleménytörténeti<br />leírását adá. Szeder Hakabalah czímű művében,<br />mely Mózestól József ibn Migâsig egymásra következő hagyományozok<br />lánczolatát állítja össze.<br />Karaita ellenes irányzata van. Irálya szép, folyékony<br />és költői színezetű − megbecsülhetlen történeti kútforrás.<br />Azonkívül Emunah Ramah vallásbölcsészeti könyv szerzője.<br />Ezen korbeli irók közé tartozik Tudelai Benjamin b. Jona,<br />ki 1165−1173 Európát, Ázsiát és Afrikát részint bevándorolta<br />azon kitűzött szándékkal, hogy a messiási felszabadulás<br />nyomaira akadjon. Éles megfigyelői tehetséggel írt<br />útleírásai Mászeoth Benjamin (Itinerarium) majdnem minden<br />európai nyelvre vannak lefordítva.<br />1 4 §. A zsidók Franczia- és Németországban. Rási.<br />Nem a spanyolhoni zsidósággal vetélkedő sokoldalúság,<br />hanem egynehány kiváló szellemnek korszakot alkotó jelentősége,<br />különösen a Talmud tanulmányozásra nézve; úgyszintén<br />a po l i t i k a i helyzet az, mely a spanyolhoni zsidóság<br />után leggazdagabb történeti érdeket ébreszt bennünk a<br />német- és francziaországi zsidóság iránt. Ε kettő egy ideig elválaszthatatlan<br />egymástól és ott, hol az utak elválnak, egymás<br />mellett párhuzamosan haladnak. A keresztesi hadjáratok<br />nyomorúsága volt azon közös baj, mely mindkét ország zsidóságát<br />bajtársi rokonságba hozá és egyenlő sors részesévé<br />tévé. Mi a német-franczia zsidóság szellemi életét illeti, úgy<br />ez a talmud-tanulmányozásra t e r m é k e n y e b b n e k , de az<br />egyéb tudományos szakmák ápolására nézve m e d d ő b b n ek<br />mutatkozik a spanyolhoni zsidóságénál. A nyomor ébresztette<br />ugyan a kesergő költészet bizonyos nemét, de a szívfacsarta<br />jajveszéklés nem kedvezett a költészet alaki szépségének.<br />Annál mélyebb gyökereket vert azonban az erkölcsi<br />komolyság, s a családi élet-bensőség a német-franczia<br />zsidóság keblében. Politikai és polgári állásukat illetőleg<br />a Merowingek alatt a francziaországi zsidók nem bírtak<br />valami kedvező állással, sőt D a g o b e r t alatt még kényszer<br />megtérítési kísérletek is fordultak elő. Lényegesen javult<br />128<br />helyzetök Nagy K á r o l y uralma alatt, midőn a király<br />saját kezdeményezése folytán Luccából Mainzba hívta a<br />tudós Mesullám családját, mely hírneves férfiakat adott a<br />zsidóságnak. A Karolingek uralma vége felé már a rajnamelléki<br />vidékek népes zsidóságot mutatnak fel. Csak az első<br />Capetingek alatt vált ismét rosszabbra a zsidók helyzete az<br />ellenök emelt hamis vádak- és vakbuzgó papok gyűlöletszítogatása<br />által.<br />Leghíresebb talmudiskolák voltak Lotharingiában. Luccai<br />Kalonynios mellett hírneves volt L e o n t i n , kinek még<br />híresebb tanítványa Gers ο n b. Jehud a a „szétszóratás<br />fényének” (Moaur Hagola) neveztetett. Mainzból származott,<br />de Metzben tanított. Vallás rendelvényei (különösen<br />a soknejűség ellen) ismertté tevék, és halhatatlanná a több<br />talmudi traktatushoz írt magyarázatai tevék, melyek egyes<br />részei, kéziratban, a Vatikánban őriztetnek.*)<br />Gerson halálának éve (1040), születési éve volt egy<br />férfiúnak, ki a Talmud új életre ébresztőjeként ünnepelhető.<br />S a l omo J i c z c h a k i (Rási = R. Salomon b. Jiczchák)<br />ugyanis azon évben született (Troyesben, Champagneban),<br />a melyben Chiskija az utolsó gaon David ben Zakkai exilarcha<br />dédunokája, kivégeztetett − mintha ezzel jelvényileg<br />lett volna kimondva, hogy Rási új iránya és nagyhorderejű<br />jelentősége a Talmud terén teljesen pótolhatja az alásülyedt<br />gaonatust.<br />Rási apja talmudtudós volt, anyja pedig Simon b. Izsák<br />liturgiái költőnek és a mainzi zsidóság körül érdemeket<br />szerzett hírneves férfiúnak nővére volt. Már kora fiatalságában<br />(az akkori szokás szerint) nősült meg és mint R. Akiba<br />oda hagyá házát, családi tűzhelyét, hogy a R. Gerson által<br />alapított mainzi iskolát meglátogassa, melyben Jákob<br />ben Jákár tanított. De Izsák Halévi és Izsák b. Jehuda<br />előadásait is hallgatá Vormsban, úgyszintén R. Eljakimt<br />Speierben. Élénk képét adja Rási tanulás ideje tartama alatt<br />szenvedett nélkülözéseinek. 25 éves korában Troyesben telepedett<br />le tartósan, mikor már talmudi tekintélynek ismerték,<br />mit hozzá intézett vallástörvényi kérdésekből láthatni.<br />Sőt tanítói is elhalmozták dicsérettel. Izsák Halevi levélben<br />ekkép szólítá meg: „Általad nem árvult el a kor és hozzád<br />hasonlók bár nagy számmal lennének!” Izsák b. Jehuda<br />*) Másolatát e sorok írója szerencsés bírni.<br />129<br />pedig ekkép czímezi hozzá leveleit: „Az, ki az égben szeretve<br />és a földön kedvelve vagyon, ki a királyi kincsek<br />(a Talmud) fölött uralkodik és rejtekeibe behat.” Szerénysége<br />példaszerű volt, mint a Német- és Francziaország<br />minden részéből hozzá menesztett kérdésekre való válaszirataiból<br />kitűnik. A sokat kérdezett és sokat felelő, rengeteg<br />talmudtudományú Rási szerénységében itt-ott maga is<br />kérdéseket intéz oly férfiakhoz, kik tán nem voltak nálánál<br />nagyobb talmudtekintélyek, így p. o. R. Nathan ben Jeehielhez,<br />ki Rómában egy talmud-iskola tanítója volt és a<br />híres „Aruch” Talmud-Midrás szótárt állítá össze.*) Az<br />igazságszerető férfiú, kinek oktató ajkán ezrek csüngtek,<br />nem szégyenlé továbbá többször bevallani, „ezt nem értem.”<br />Rási nagyságát és halhatatlan nevét megszilárdíták örökké<br />nevezetes commentárjai (Kunteros-ai), melyeket a Talmud<br />legtöbb részéhez írt. Utolsó szava, melyet a Makkot tractatus<br />commentárjában írt, e szó volt: „tohaur,” „tiszta,”<br />− mely szónál, mint egykoron R. Akiba az „echad” szónál,<br />zára be áldásdüs életét. A tiszta irályú, tömött, velős<br />rövidségü, villámfényt lövelő magyarázata utolérhetetlen mintája<br />a hasonnemű magyarázatoknak. Művészi értelmezése<br />csakhamar háttérbe szorítá a megelőző egyéb előmunkálatokat,<br />így R. Gerson értelmezéseit is. A szentírás legtöbb könyvéhez<br />is írt magyarázatot hasonló szellemben. Noha a haggadai<br />értelmezésnek nagy befolyást enged, mindazonáltal a betűszerinti<br />értelmezésre is fölötte nagy súlyt fektet. A „Pesát”<br />szószerinti értelmezést mindenkor megkülönbözteti a „Derásá”-<br />tól, haggadai értelmezéstől. Ezen egyszerű és mégis fölötte<br />világos értelmezési képessége után elnevezték Ρ a rsandathának<br />(törvény értelmezőnek). Közmondássá vált<br />„kol pérusé Zarf'tho hasléch l'asp'tho, chucz miparsandótho<br />u-ben Paurotho” „a frahczia értelmezők magyarázatit szemétre<br />dobhatod, kivéve a Parsandotho és Paurotho (Rási<br />dédunokája) értelmezéseit.” A spanyol iskola előmunkálatait<br />nem ismeré, kivéve Menahem b. Szerük és Dunás b.<br />Labrát nyelvtani műveit, melyekre sokszor hivatkozik.<br />Nyelvtani műszavai ez okból egy kissé nehézkesek, mindazonáltal<br />értelmesek és lehet mondani nincs szentírási magyarázat,<br />mely Rási commentárjánál népszerűbb lenne és<br />volt idő, melyben az a bibliai szövegnek ikertestvéréül te-<br />*) Új és bővített kiadásával fáradozik e sorok írója.<br />130<br />kinteték és mint az alapszöveg magyaráztatok. Számtalanszor<br />lett a szöveggel és anélkül lenyomatva. Rásinak nem<br />voltak fiú gyermekei, csak bárom leánya volt, kik közül<br />az egyik oly nagy talmudolvasottsággal bírt, hogy atyja<br />betegségében a beérkezett talmudi kérdéseket és tollba<br />mondott válasziratokat helyesen papírra tenni képes volt. Ε<br />három leány három talmudtudóshoz ment nőül és hírneves<br />tudósoknak lettek szülőanyái. Egyik veje R. Méir Ramerüből;<br />a másik R. Je h u d a b. N a t h a n volt; a harmadik<br />neve ismeretlen. Az elsőnek három jeles fia volt: Sámuel,<br />Izsák és Jákob. Az idősebb Sámuel (R. Sámuel b. Méir,<br />kurtítva Rasbam), mint nagyapja talmudi magyarázataínak<br />befejezője és világos elméjű bibliai magyarázó, a legfiatalabbik<br />Jákob (Rabbenu Jákob Τam), mint éleseszű és<br />csodálatos bőtudományú merész talmud magyarázó első rendű<br />tekintélyként lőnek elismerve. Rási 1105. (tehát két évvel<br />később mint Alfaszi) halt meg. Rási körül is mondakör<br />fűződött. Ε szerint atyja Izsák ritka fényű ékkővel<br />bírt, melyet a keresztyének egy szent képbe illesztendő szem<br />czéljából szerettek volna tőle megszerezni, de jámborsága<br />az ékkőnek ezen alkalmazását ellenezte és a legnagyobb<br />váltságdíjért sem akarta oda adni. Midőn a keresztyének<br />őt csellel hajóra csalták, hogy ott tőle erőszakosan elvegyék<br />az ékkövet, ezt inkább a tengerbe dobta. Ezen perczben<br />Troyes iskolatermében égi hang hallatszott, hirdetvén:<br />„Neked Izsák fiad lesz, ki mint ékkő fog ragyogni.”<br />Abban az évben született Rási. Életének, így folytatja a<br />monda, 30. évében Rási zarándok életre szánta magát, részint,<br />hogy atyja abbeli bűnéért, mert az ékkő veszteségét<br />sajnálta, megszenvedjen, részint, hogy nyomozza, vajjon<br />megfelelőbb talmudmagyarázatokat talál-e valahol azokénál,<br />melyeket ő készített. Ezen útjában Olasz- és Göröghont,<br />Palaesztinát, Aegyptomot és Perzsiát érintette. − Egy másik<br />monda Rásit a két első keresztes hadjárat hősével, builloni<br />Gottfrieddel hozza érintkezésbe. Ez utóbbi Rásit magához<br />hívatta volna, tőle megkérdezendő a szándékolt jeruzsálemi<br />elfoglalásnak minemű kimenetelét, miután azonban<br />Rási nem jelent meg, őt házában kereste fel. Az ajtót<br />feltárva a könyveket felnyitva találta; sőt Rási hangját is<br />hallotta volna anélkül, hogy alakját megpillanthatta. Végre a<br />Troyes-i rabbi az ismételt kérdésekre akkép felelt: Jeruzsálemet<br />elfoglalod, három napig fogsz benne uralkodni, a 4-<br />131<br />dik napra az izmaeliták onnan kiűznek és három paripán<br />száguldva fogsz visszamenekülni. „Gottfried e miatt fölbőszülve,<br />esküdött volna, ha csak egy paripán térne is meg,<br />Rásit lefejezteti és a francziaországi zsidóságot föl fogja<br />konezoltatni. Négy évi háború után Gottfried három lovaggal<br />tért vissza és boszuját kitöltendő Hasihoz akart sietni,<br />de a kapu bemeneténél egy lovag lovával együtt egy lehengerült<br />kő által agyonzúzatván, elállt gonosz szándékától.<br />Erre Hasinak tisztelegni akart volna jóslati képessége miatt,<br />de már késő volt, mert nagy fájdalmára a híres tanitó haláláról<br />értesült.<br />16. §. Az első keresztes hadjárat és kínjai. (1096-1105.)<br />A tizenegyedik század vége a keresztyénség és izlam<br />közti dúlás-fúlásnak, Európa és Ázsia közti háborúskodásnak<br />volt tanúja és ezen rázkódások hatása alatt leginkább<br />szenvedtek a rajnamelletti zsidók, kiknek emléklapjait ez<br />időből és később csak kevés megszakításban vérborította<br />jelenetek töltik. Az amiensi Péter jajveszéklése a jeruzsálemi<br />zarándokok rossz bánásmódja felett a clermonti egyházgyűlésen<br />ezerszeres viszhangra talált és a vallásrajongást,<br />regényes lovagiasságot, dicsvágyat és a nemes és nemtelen<br />szenvedélyek egész raját a keresztes háborúra serkenték.<br />Az ezt megelőző hat évvel előbb még meglehetős volt<br />a német zsidók helyzete. Rüdiger püspök a speieri zsidóknak<br />többnemű szabadalmat adott. IV-ik Henrik ezeket<br />megerősíté és új kiváltságokkal szaporitá, mikről 1091-ben<br />oklevelet is állíta ki a speieri zsidóknak. 6 évvel később<br />a „szent háború” népcsordái által kigúnyoltattak. Az első<br />csapatok zsidót, nem zsidót egyformán fosztogattak ugyan,<br />de már az őket követő csapatok, melyek franczia, angol,<br />lothringi és flandriai csőcselék és söpredékből álltak, a<br />mohammedánusok hiányában a zsidók megrablásával és legyilkolásával<br />kezdek garázdálkodásaikat. Még Francziaország<br />földjén ez üldözések némi mérséklettel léptek fel. A<br />keresztesek ugyan már itt is harsogtatták vészes jelszavukat:<br />„a zsidók megölték üdvözítőnket, lakoljanak érte<br />vagy halállal, vagy a keresztyén hitretéréssel!” De azért<br />legnagyobb részt, kivéve Rouen és Metzben történt gyalázatos<br />tettlegességet, melylyel a zsidók ellen éltek, némileg<br />mégis korlátok közt tartották magukat a keresztesek. Az<br />132<br />üldözés és rendszeresített rablás, gyilkolás és gyújtogatás<br />valláskényszerrel kapcsolatban csak német földön kezdődött<br />meg. A csőcselék észjárását és műveltségi fokát legjobban<br />jellemzi azon körülmény, hogy a keresztesek élén ludat és<br />egynehány kecskét vezettek, melyekről erősen hitték, hogy<br />az isteni szellemtől ihletve Jeruzsálembe fogják a kereszteseket<br />kalauzolni. És ilyen ellenségeknek lettek kiszolgáltAtva<br />a mosel- és rajnamelletti községek! Ezek jöttének<br />rémhírére a trieri község annyira megfélemlett, hogy sokan<br />gyermekeiket és magukat késekkel döfték át. Asszonyok<br />és leányzók kövekkel megnehezülten ugrottak a Moselbe<br />− a gyalázatot kikerülendők. Egy ilyen martyrné<br />neve még fennmaradt s ez a hitközségi előljáró Chiszkija<br />leánya E s z t e r volt. A szorongatott zsidók Egilbert püspökhöz<br />fordultak ótalom végett, de ezen keményszívű egyházfejedelem<br />csak a halál, vagy a keresztyén vallásra való<br />áttérés közt engedett választást. Színleg el is fogadták ezt.<br />Nem úgy a speieri község, mely részint a nemesebb keblű<br />püspök védelmében és saját szabadalmaikban bízva, részint<br />mint látszik, a keresztesek csekély számát vévén számításba,<br />erős ellenállást tanúsított; a vad rajongók kezeibe<br />került zsidók pedig inkább a halált választák, mint sem a<br />keresztelő vizet.<br />Tizennégy nap múlva a csőcselék nép („a puszta farkasai”,<br />mint a zsidó krónikaÍró nevezi), megszaporodván a<br />hozzá csatlakozott keresztesekkel, vad dühvel Wormsra tört,<br />hol a zsidók nagy része áldozatul esett a vérembereknek.<br />Allebrandus püspök, ki eleinte egy résznek menedékhelyet<br />adott saját palotájában, csakhamar a mir ismert javaslattal<br />lépett a védtelenek elé, hogy életöket csak a keresztyénség<br />felvételével vásárolhatják meg! Rövid tanácskozási időt kértek<br />erre a zsidók. Miután ezen idő elmúlt, a palotát türelmetlenül<br />körülálló vad csapatok a várakozást megsokalva,<br />az ajtó felnyitását sürgették. A püspök kinyitá − és a<br />bent levőket vérben fürödve találta. Egymás keze által lelték<br />martyrhalálukat. Csak kevés menté meg életét a látszólagos<br />kikeresztelkedés által. Ezek közt volt egy fiatal, Szimcha<br />Kohen, ki megölt atyját Mar Izsákot és 7 fivérét „megboszulni<br />akarván, magát a keresztyén egyházba viteté és azon<br />perczben, midőn a szentséget nyújtá oda neki, egy ruhája<br />alatt rejtve tartott kést ránta ki és vele a püspök unokaöcscsét<br />ölé meg. Magától értetődik, hogy a fiatal ember a<br />133<br />szentség mellett szétszaggattatott. Nyolczszáz halottnál többet<br />temettek el később a zsidók, kik a vihar tova vonulása<br />után rejtekeikből kibújtak. Worms után Mainzra került a sor.<br />1300 zsidónál több lakta a várost. Mindannyit magához<br />csalta az érsek Buthárd, ki leiningeni Emicho rokonával,<br />ki a kereszteseket vezényelte, egyetértve, miután a zsidók<br />pénzét átvette volna, azokat a keresztes véremberek öldöklésének<br />átengedé. A tizenháromszáz vértanú-hulla, köztök<br />R. Gersom iskolájában működő tanítóké is, kocsikon<br />hordatott ki a városból. A székesegyházban rejtve maradt<br />60 zsidó, elbocsáttatásuk után, szintén a vérengzők kezeibe<br />került. A kölni zsidók egy része szerencsésebbet, mert<br />a nemesszívű 3-ik H e r m a n n püspök úgy, mint a polgárok<br />pártfogása következtében a zsidók a keresztyén polgárok<br />házában rejtettek el. Egy Hermann nevű ács vezetése alatt<br />összecsődült keresztesek Sábuoth ünnepén a zsidó házakat<br />üresen találván, a templomba törtek és vad dühöket a zsinagógiai<br />szereken és a Thora tekercseken elégítették ki. A<br />nevezett nemes püspök a zsidókat alattomban hét városába<br />és falvaiba viteté, őket rejtekhelyeiken megvédeni akarván.<br />Neus, Wedlinghofen, Adenáhr, Mörs és Kerpen helyiségekben<br />három kinteljes hetet töltöttek bojt és ima közben; sőt<br />két egymásutáni nap böjtölésben néztek szomorú sorsuknak<br />elébe, miközben a véremberek jöttét remegve várták. Isten<br />nem hallá meg fohászukat, mert rejtek-helyeiket kiszimatolták<br />a vérebek és két hónap tartama alatt közel 12,000 zsidót<br />felkonczoltak. Nagyon szenvedt a regensburgi és prágai<br />zsidóság is, hol kényszer attentés következtében sok hitetlenné<br />lett, de később a zsidóság ölébe visszatértek, miután<br />az Olaszhonból visszatérő IV-ik Henrik utálattal<br />értesülvén a zsidó üldözésekről, III-ik Clemens pápa fenyegetése<br />d a c z á r a a kikeresztelteknek előbbi vallásuk<br />újbóli szabadgyakorlatát megengedé, sőt elkobzott javaikat<br />is visszaada. Az igazságos király ezen emberséges szándékát<br />annál könyebben viheté keresztül, mert a józanabb és emberségesebb<br />keresztyének is Isten újmutatásának magyarázták,<br />midőn azon hír futotta be Németországot, hogy Emicho és<br />az ács Hermann vezetése alatt álló közel 200,000 csőcselék<br />keresztesek túlnyomó, legnagyobb részben csúfos halállal<br />múltak ki és sokan közülök Magyarországban, a fenkölt<br />szellemű könyves Kálmán király vitéz serege által felkonczoltattak.<br />A lovagi a s , t ü r e l me s magyar nemzet a<br />134<br />v é d t e l e n zs i d ó k védelmé r e kelt, a c s o r d a nép<br />sok e z r é t t ö n k r e tévén. Hála és dicsőség a magyar<br />nemzetnek, édes h a z á n k n a k ; nemc s a k a<br />z s i d ó a l a t t v a ló knak, hanem a n éme t h o n i zsidóknak<br />is s z a b a d u l á s mu t a t k o z o t t ezen hős mag<br />a t a r t á s által, mert a némethoni zsidók a kényszervallomás<br />igája alól kiszabadulva, ismét atyáik hitére visszatérhettek.<br />A prágai zsidók is követték némethoni hitsorsosaik<br />példáját, de a gonosz cseh király, Vratiszláw, a már előbb<br />elkobzott pénzüket visszatéríteni nem akarta, hanem, magánpénztárába<br />gyűjté. Még szerencsétlenebbül jártak a palaestinai<br />zsidók. Miután bouilloni Gottfried roppant viszontagságok<br />után Jeruzsálemet elfoglalta, a vad keresztes csordák<br />a mohammedánokat lekonczolták, a zsidókat és karaitákat<br />pedig egy templomba kergették és azt fejük fölött meggyújták<br />(1099). Véresen kelt föl Jákob háza felett e század<br />napja és véresen alkonyodott le!<br />11. §. Az északfrancziaországi zsidók; a Toszofisták; a<br />második keresztes hadjárat.<br />A két capetingi király VI-ik és VII-ik Lajos (1108-1180)<br />uralma alatt békés nyugalomban éltek az északfrancziaországi<br />zsidók. Vagyonosok, földbirtokosok voltak. Belügyeik<br />élén polgármester áll prévôt czímmel, kinek hivatás köréhez<br />tartozott többek közt arról gondoskodni, hogy a zsidó hitelezők<br />érdeke a keresztyén adósokkal szemben kellőképen képviseltessék.<br />Állása és méltósága a községtől, a város urától<br />és a királytól erősíttetek meg. R. Jákob Tam nagy hírben<br />állott a királyi udvarnál, sőt Nathan official, mint czíme mutatja,<br />hivatalt viselt, tán a sens-i érseknél. Szabadon vitatkoztak<br />a zsidók a keresztyén vallás hitelveiről és nyíltan<br />kikeltek különösen a sz. írásból vett úgynevezett typikusi<br />magyarázat ellen. A békés fejlődés e korában Észak-Francziaország<br />zsidó tudósai tovább építettek azon az alapon,<br />melyet Rási vetett meg. A Talmudot minden rétegében átfürkészni,<br />csaknem szenvedélylyé vált. A feltétlen kutatás, a<br />szőrszálhasogató nyomozás, a mély elmeélű bonczolgatás<br />annál könnyebben volt keresztülvihető, minden nehézség<br />mellett is, mely ezzel a nehéz és sokféle nyelvkeverékből álló<br />studiummal jár, mennél kevesebb főtörésbe került Rási csodálatosan<br />világos magyarázata nyomán az egyszerű talmud135<br />értelmezést felfogni. De a nagy mester magyarázatai annyiban<br />mégis hiányosak voltak, mert értelmezési tevékenysége<br />közepette lett az életből kiszorítva. De még hézagosak is<br />voltak, mert a belkritika alkalmazása nem volt Rási értelmezési<br />munkájának főfeladata. Ε hézagpótló munkálkodást<br />végezték első sorban Rási unokái, jelesül: R á s b ám és<br />Rabbénu Tam, s mert Rási magyarázatát vevék kiindulási<br />pontul és ahhoz toldották kibővítő vagy helyreigazító<br />kutatásukat, azért ennek eredményét Τ ο s z a fo t h n ak „toldalékoknak”<br />nevezték szerényen. E Toszafoth-iskolát több<br />mint kétszázados munkásság lelkes képviselői tartották fenn<br />virágzásban. A legjelesebb Toszafisták közé tartoztak R.<br />E l i e z e r b. Náthán (Raben) (1140), ki egy talmudi iratgyűjtemény<br />(Zofnoth Paneach) szerzője és R. Eliezer b.<br />N á t h á n Kölnből, ki mint szemtanúja az első keresztes<br />hadjáratnak, ennek förtelmeit megragadó ékesszólással írta<br />le (Konteros Tatnu). Továbbá I z s á k b. Sámuel (az idősebb<br />Ri), I z s á k b. M o r d e c h a ï Regensburgban; I z s á k<br />Halában Prágában, E l i e z e r M e t z b ő 1 (egyszersmind a<br />Szefer Jereim erkölcstani mű szerzője), E l i e z e r b. Joél<br />Halévi (1210 Rabia), Abiezer és Ábi-Aszáf művek szerzője.<br />Különösen nagy elterjedést nyert a toszafista irányban<br />fejlődő stúdium a nevezett Izsák b. Sámuel által, ki Dampièrre-<br />ben tanított és Rási dédunokája volt. Első tekintélyként<br />ismertetett el nagybátyja R. Ta m halála után. Ő volt<br />az első, ki toszafoth-gyűjteményt (Toszafoth Jasanim) állított<br />egybe. Egyéb gyűjtemények is keletkeztek, így: R.<br />Simson Sens-ből, ki Toszafoth-Sens, J ο m tob Evreux-ből,<br />ki Toszafoth-Evreux és R. E l i e z e r Tuch-ból, ki Toszafoth-<br />Tuch gyűjteményt állított össze. A Toszafoth gyakorlati<br />életre szolgáló döntvényeit „Piszke Toszafoth” czím alatt<br />egy német tudós állított össze a 14-ik században. Ezen lázas<br />szellemi tevékenység annyival bámulatosabb, mert az első<br />toszafisták a legsanyarúbb körülmények közt élethalál rettegés<br />alatt fejtették ki szellemi tevékenységöket.<br />Az első keresztes hadjáratot ugyanis már 46 évvel<br />később egy második követte. A Jeruzsálemben megszorongatott<br />keresztesek t. i. sürgető segítségre voltak utalva. VII-ik<br />Lajos franczia király vállalt most keresztségét és mivel a<br />jámbor és szentnek tartott clairvaux-i apát Bernhard is<br />elragadó ékesszólással tüzelt a keresztes háborúban való<br />részvétre, a keresztesek száma hihetetlen gyorsasággal sza136<br />porodott annál is inkább, mert III-ik Jenő pápa mindazoknak<br />adósság visszafizetési mentességet ajánlott, kik a szent háborúban<br />részt venni ígérkeztek. Ezen adósság alatt a zsidóknak<br />tartozó adósságot értette. A tiszteletreméltónak nevezett<br />Péter apát Clugny-ből még mérgesebb szónoklatokban<br />és köriratokban szította az ellenségeskedés tüzét a zsidók<br />ellen. A különben nem rajongó Lajos királyt is iparkodott<br />ezen gaz nézeteinek megnyerni, mit leginkább azzal ért is el,<br />hogy a zsidók életét, mennyire lehet, kímélendőnek ajánlotta,<br />de annál kérlelhetlenebbül vélte a vagyonfosztogatást eszközöltetni.<br />Francziaországban tehát még szerencsére csak vagyonuktól<br />lettek kirabolva a zsidók és életöket kímélték. De<br />a németországi zsidóknak ismét meggyült a bajuk. Egy<br />kolostorából elszökött Rudolf nevű szerzetes tüzes beszédeivel<br />annyira tudta föllazítani az amúgy is elvadult nyers<br />kedélyeket, hogy még azon polgárok is, kik az első keresztes<br />háborúban a zsidók pártját fogták, most ellenükké váltak<br />és bizonyára a városról városra utazó és lázító Rudolf<br />mérges beszédei megteremtették volna a gonosz gyümölcsöket,<br />ka Konrád császár Nürnbergbe nem küldi vala megvédés<br />czéljából a zsidók nagy részét. Mindazonáltal fordultak<br />elő egyes esetek, a melyekben a zsidók tettlegesen<br />bántalmaztattak, 1146-ban esett az első martyr (a jámbor<br />Simon Trierből) a vad nép áldozatául, továbbá Minna aszszony<br />Speierben. Ideje korán keresték tehát a rajnavidéki<br />zsidók pártfogóik kegyét. Ezt meg is nyerték érsek Arnold<br />személyében, ki Wolkenburg várát engedte át nekik, úgyszintén<br />Staleke helyiségét. Ameddig ott elzárkózva éltek, addig<br />biztonságban voltak a zsidók, de mihelyt rejtekökből<br />kijöttek, a szilaj nép féktelenségének estek áldozatul. A mainzi<br />érsek 1-ső Henrik, ki őket ótalmazni volt hajlandó, képtelennek<br />bizonyult arra, hogy a dühös támadókat ártalmatlanná<br />tegye. Még palotájába is törtek, hogy az ott elrejtett<br />zsidókat lemészárolják. Ezen válságos időben az igazságos<br />és jámbor Bernhard, ki többet tehetett akkoriban mint<br />maga a pápa, előbb írásban, később személyes megjelenéssel<br />csitítani iparkodott a lázongókat, Rudolf megszökött szerzetest<br />kárhoztatván és a szerzetbe való visszatérésre kényszerítvén.<br />De a kihintett konkoly megtenné mérges növényeit<br />és midőn Würzburg mellett egy keresztyénnek szétdarabolt<br />tagjait találták, csakhamar a védtelen zsidókra törtek. Több<br />137<br />mint húsz esett áldozatul. A martyrok közt volt a szelíd<br />és tudós rabbi I z s á k ben Ε 1 j a k i m, ki a szentírás olvasásánál<br />öletett meg. A bacharachi zsidók is nagy veszteségeket<br />szenvedtek. A szent öldöklés vad szelleme Németországból<br />Francziaországba is elterjedt és Carentánban ki<br />is tört és a magukat védelmező zsidók nagyobbára lekonczoltattak;<br />ekkor esett el szintén a fiatal tudós Péter,<br />R. Tam tanítványa. Még a jámbor Bernhard közelében is a<br />Clairvauxtól nem messze eső Rameruben, hol R. Jákob Tam<br />tanított, űzték az emberi fenevadak öldöklési mesterségöket.<br />Ez alkalomból a kor legnagyobb tekintélye R. Jákob<br />Tam is súlyosan bántalmaztatott és kevésen múlt, hogy életét<br />el nem vesztette. Miután ugyanis házát kirabolták, a<br />szabadba hurczolták és már öt sebet ejtettek fején, midőn<br />nagy szerencsére egy ismerős lovag ment el mellette, kit<br />R. Tam felismert és ótalom végett megszólított. A lovag,<br />noha elég lovagiatlanul paripát kért a bántalmazottól jutalom<br />fejében, meg is szabadította nagy nehezen azon ürügy<br />alatt, hogy majd rábeszéli a kikeresztelésre. Csodával határos<br />eme megmentése után még áldásosán működött R. Tam<br />még egy negyed évszázadig. A keresztes háborúra vezethetők<br />vissza a zsinatokban hozott határozatok, melyekben R. Tam<br />mint azok elnöke, tevékeny részt vett. Agg napjaiban még egy<br />véres megtámadásnak volt tanúja, mely közelében Blois községben<br />tört ki a zsidók ellen, kiket akkor először vádoltak abbeli<br />hallatlan rágalommal, hogy keresztyén vérre van a zsidóknak<br />szüksegök rituális czélból! Efraim ben Jákob Bonnból<br />és Hill el ben Jákob megörökítek ezen zsidóüldözéseket megható<br />költeményekben. R. Tam ez üldözések napját böjt- és gyásznapnak<br />rendelte el. Ez volt utolsó rendelete. 1171. Tamuz<br />4-én meghalt számos tanítványa mély gyásza közt. Mint a<br />„Misna” szerkesztő R. Judánál, úgy R. Tam haláláról is mondák,<br />hogy megérdemli, hogy temetésénél hatálytalannak nyilvánittassék<br />az Áhronidákról szóló tisztátlansági törvény. A<br />monda R. Tám-ot még Mózes fölé is emeli, mert az evvel folytatandó<br />vallás vitatkozásban Mózes magát legyőzöttnek jelentené<br />R. Tam-mal szemben. R. Tammal elhalt az észak-francziaországi<br />Talmud-tudomány legtekintélyesebb képviselője, miként<br />a spanyolhoni zsidóság szellemi teremtő ereje szünetelt<br />ibn Ezra halálával, mindaddig, míg egy férfiú nem lép föl a<br />szellemi küzdtéren, ki óriási nagyságban múlja felül az eddigi<br />szellemi hős alakokat, egy újkort jelölvén ki a századnak, me138<br />lyen mozogva a zsidó tudományt legfőbb virágzás elébe vezesse.<br />Ez a férfiú M ó z e s b. Ma im un. Mielőbb vele megismerkednénk,<br />az őt megelőző kor jellemét és szellemét kell figyelemmel<br />kísérnünk.<br />18, §. Körültekintés a Maimonides fellépését megelőző kor<br />zsidóságában.<br />Mielőtt a fokozódott nyomor, mely III-ik Innocencz pápával<br />kezdődik és katholikus Ferdinánddal végződik, beköszönne<br />a sokat hányt-vetett zsidóságra, szükségképen azzal a<br />szellemi tőkével, eszményi javakkal kell megismerkednünk,<br />melylyel a szétszórt zsidóság még bírt, mielőtt a két vallás<br />nevében hirdetett gyűlölet azoktól azt megfosztá. Éles ellentétben<br />látjuk a l2-ik század közepe felé a zsidóságot tartózkodása<br />különböző helyein politikai és polgári állásukat illetőleg. Mert<br />Franczia- és Németországban míg a zsidók emberi méltóságukból<br />ki lőnek vetkőztetve, addig Spanyolhonban még mindig becsült<br />polgárokként tiszteltettek, még ott a védencz zsidók és a<br />királyi kincstár szolgái (Kammerknechte) a pór-jobbágyak<br />sorsára jutottak, addig itt Spanyolhonban, állami tisztségben<br />nyertek állást és befolyást. A zsidók szíve a pyrenäusi félszigeten<br />még mindig hőn dobogott. Castilia, Leon, Arragonia, Portugal<br />és Na varra öt spanyol királyságban szép számmal éltek zsidók,<br />csak Délspanyolhon volt a türelmetlen Almohádok országlása<br />alatt a zsidóságra nézve meddő. A tudományosság<br />főszékhelyei Cordova, Szevilla, Granada, Lucena elpusztulvák,<br />helyükbe lépett: Toledo, Castilia fővárosa. 12,000-nél több<br />zsidó lakosságot számlált, több diszes zsinagógával. VIII.<br />Alfonso, a „nemes” alatt (1166-1214) a képesített zsidók<br />állami szolgálatban alkalmaztattak. így József b. Salamon<br />ibn So tán (1135-1204-5) „a fejedelem” czímen nevezve,<br />a király bizalmát nagy mértékben bírá. Nagy vagyonát a<br />közjó előmozdítására s a zsidó tudomány támogatására forditá.<br />Nem kevésbé tisztelt volt Alfonso udvaránál Ábrahám<br />ibn A l f a c h á r (Hajozer) (1160-1223), ki mesterileg<br />kezelte prózában és versekben az arabs nyelvet. Noha e<br />két Macenás Talmud-tudós volt és noha ibn Migâs fia és<br />unokaöcscse, mindkettő József Méir néven, Toledóban Talmud-<br />iskolát állítottak fel, még sem virágzott fel a Talmudstudium<br />Toledóban, mely a profán tárgyak iránt bírt nagyobb<br />előszeretettel. A bölcsészet és költészet kiszoríták a talmu139<br />dismust. A toledóiak a spanyol zsidók legfelvilágosodottabbikai<br />valának. Akkor élt Toledóban a fiatal költó: Jehuda<br />t). Salamon A i c h a r i z i (1170-1230) a spanyol új lieber<br />költészet utolsó képviselője. Élezés, csípős, énekdús és<br />ábrahám ibn Ezrával rokongondolkozású és sorsú volt. Ő<br />is panaszkodott, mint ez utóbbi, sorsa mostohasága felett,<br />énekelvén:<br />„Ha búmhoz képest könyeim patakja folyna,<br />A föld száraz helyt sehol sem mutathatna;<br />Ámde nemcsak az özönvíz szilaj árján,<br />Könyeim fölött is feltűn a szivárvány!<br />Alcharizi is beutazta a világot, Délfrancziaországot,<br />Aegyptomon át Paläestinát, Syriát, Perzsiát. Éles ítélői megjegyzéseit,<br />megfigyeléseit érdekfeszítő drámai regényben (Tachkemoni)<br />írta le. Még akkor élt továbbá Toledóban az ősz történetíró<br />ibn Dávid, ki csak 1180. lett a népzendülés alkalmával<br />hite vértanúja.<br />A barcelonai község élén állott a bölcsészeti műveltségű<br />költő, orvos és diplomata Séseth Benveniste (1131-1210).<br />Barcelonában1 éltek továbbá József ibn S a h a r a és Sámuel<br />b. Ábrahám ibn Chasdaï Halevi költők. G e r o n a községben<br />éltek Izsák Halevi és fia Zerachja Halévi Gerundi<br />(1125-1186), ki költő is, de még jelesebb talmudista volt.<br />Már 19-ik évében Alfászi híres művét bírálta és gloszálta.<br />Úgy látszik, hogy üldöztetések miatt menekült Lünelbe,<br />hol több Talmud-polemiai röpiratot szerzett és öreg napjaira<br />állította össze Alfászi és a Talmud jó nagy részét tárgyaló<br />megjegyzéseit „M a ο r” czím alatt.<br />Délfrancziaország főközsége Narbonne volt 300 zsidó lakossal.<br />Élükön állt K a l o n y m o s b. Todrosz, kinek őse R.<br />Machir Nagy Károly alatt vándorolt be. A tanintézet élén<br />állt Á b r a h á m b. I z s á k (Ab-Bet-Din czímen) a talmudmű<br />Eskol híres szerzője. Narbonné-ban éltek a Kimchidák,<br />kiknek elévülhetetlen érdemeik vannak. A család feje<br />József b. Izsák Kimchi (virágzott 1150−1170) az Álmohádok<br />üldözése miatt Délspanyolhonból költözött Narbonnéba,<br />hol a spanyol zsidó tudományosságot meghonosítá. Bachja<br />vallásbölcsészeti művét az arabsból folyékony tiszta héberre<br />tette át, héber nyelvtant, liturgiai költeményeket és bibliai<br />magyarázatokat írt. Atyjok nyomdokait követték fiai Mózes<br />és Dávid Kimchi (1160-1235) egy „M i c h 1 ο 1” czímű<br />grammatika és „Sorosim” czímű szótár híres szerzője. Ne140<br />vezetés község volt Montpellier és még fontosabb szerepet<br />vitt a szomszédközség L ü n e 1, melynek élén M es u lia m<br />b. Jákob állt, kinek tudós sógora Mózes b. Jehuda és öt<br />tudós fia különböző irány úttörői voltak és később szerepre<br />jutottak.<br />A Granadából származott Jehuda b. Saul ibn Tibbon<br />(1110-1190) szintén Lünelben élt, mint hírneves orvos, de<br />nagy arab és héber nyelvtudományi műveltsége más térre<br />szóliták. Ugyanis Bachja ibn Gebirol, Jehuda Halevi, ibn G'anach,<br />végre Szadjah arab műveit héberre forditá szolgai hűséggel.<br />Fia Sámuel (1160-1230) még felülmúlta atyját fordítási<br />képességre nézve, nemcsak héber írók, hanem arab szerzők<br />műveit is fordította és önálló munkát is írt.<br />Lünel közelében volt Posquières, ott született Ábrahám<br />b. Dávid Rabed (1115-1198), egyike a leghíresebb<br />talmudtudósoknak. Nagy tanítók alatt nevelkedve, a narbonnei<br />Ábrahám b. Izsák veje volt és nagy gazdagsága független<br />állásra képesítette. Heves természete őt R. Zerachjának és<br />később Maimonidesnek félelmetes ellenévé tévé.<br />Bourg de St. Gillesben született I z s á k b. Abba<br />Mari R. Tam tanítványa, később Barcelonába költözött,<br />hol Ittur híres művét (a rabbinikusi polgárjog és szertartásokról)<br />írta.<br />Éjszakfrancziországban a Toszafoth gyűjtő Rí halála<br />után három jeles tudós képviselte a talmudtudományt és<br />pedig: Jehuda Sir L e ο n b. Izsák, a jámbor (Jehuda Hachaszid)<br />született Parisban (1166-1224); Simson b. Ábrahám<br />Sensből (megh. 1226.) és fivére Izsák a fiatalabbik (Rizba)<br />Dampièrre-ben. Ε két utóbbi a toszafoth irányt tovább fejlesztette,<br />Simson azonkívül alapos magyarázója egy néhány<br />Misna-résznek. Jehuda a jámbor, Szefer Ha-Kabod czímű művet<br />írt, melyben a jámbor életmód mikénti elsajátítását köti<br />szívre. Nagyszerű tantételei közül egy párt kiemelünk:<br />„Szemé r em és hű s ég i k e r t e s t v é r e k , az egyik halálával<br />a má s i k is el ve s z . ” „A jámbor nem<br />fogj a mondani, mert i r i g y s é g k í v á n s á g és dicsőség<br />u t á n i vágy a b ű n h ö z ve zetnek, az é r t tőlük<br />t e l j e s e n távol t a r t o m magam, sem húst sem bort<br />nem élvezek, szép l a k á s t , t i s z t e s s é g e s ö l t ö n y t<br />k e r ü l ö k , h a n em szerzetes módjára d a r ó c z b a<br />ö l t ö z k ö d öm. Ez is r o s s z út, ki azon halad, b űnös.”<br />141<br />Ha a héberben j á r a t l a n asszony k é r d e z n i találna<br />milyen n y e l v e n imádkozzék, akkor t a n í t s d<br />m e g, h ο g y minden é r t h e t ő n y e l v e n s z ó l h a t Ist<br />e n h e z mert az i m á n a k csak akkor van be c s e ,<br />h a a k e d é l y t megragadja, mi haszna volna<br />olyan imának, m e l y e t az a j a k r e b e g és a szív<br />nem ért.” „Mint h i t s o r s o s a i ddal, úgy c s e l e k e d -<br />jél a k e r e s z t y é n e k i r á n y á b a n , u g y a n i s bec<br />s ü l e t e s e n ; ha ez t é v e d t , a k k o r f i g y e l m e ztesd<br />reá, hogy á l t a l a d meg ne s z e n t s é g t e -<br />l e n í t e s s é k I s t e n n e v e . ” „Ha egy z s i d ó adós<br />z e d ő a k e r e s z t y é n t ő l t ö b b e t k ö v e t e l , úgy<br />e l s z e g é n y e d é s l e s z sorsa.” „A j á m b o r ne<br />h a s z n á l j o n ü r ü g y e t , v a g y k i b ú v ó t , akár<br />zsidó, akár keresztyénnel szemben, még egy<br />k é t e s k ö l c s ö n k é r ő h e z se m o n d j a : nem vagyok<br />pénz b i r t o k á b a n . ” I s t e n ó t a l m a z z a<br />a z s i d ó t és k e r e s z t y é n t , a z é r t ne sajátíts<br />s el ettől s e m m i t sem, ép úgy mint<br />am a t t ó l . ” Ha egy z s i d ó egy k e r e s z t y é n<br />é l etét v e s z é l y e z t e t i , a k k o r a me l l e t t e álló<br />zsidó a v e s z é l y b e n f o r g ó n a k k e l j e n segíts<br />égé r e és a z s i d ó gy i l k o s t üsse agyon. Uzsor<br />á s o k a z o k , kik az a r a n y o k a t megmetélik,<br />kik c s a l á r d an k e z e l i k a mé r ő t, m é r t é k e t ,<br />Vagy az árut, azok e l v e s z t i k v a g y o n u k a t<br />és g y e r m e k e i k i d e g e n h e l y e k r e s z é l e d -<br />ne k e 1.<br />Különben sok babona is találkozik e jeles könyvben<br />és többször tétetik vonatkozás a keresztes hadjáratok förtelmeire.<br />Angolhonban, valamint az angol uralom alatt álló<br />franczia tartományokban II. Henrik alatt huzamos ideig békében<br />éltek a zsidók. Londonban sokan előkelő állásban és<br />nagy gazdagságban éltek, hol az első második keresztes háborúban,<br />mit sem szenvedtek. Londonban tanított R. Tam<br />tanítványa, R. Jákob Orleansból, kinek a toszafisták közt<br />hangzatos neve volt. Henrik lovagias fia, oroszlányszívű<br />Richard szintén távol volt a zsidóüldözéstől. De egy Thomas<br />nevű rajongó szította az ellenségeskedést a zsidók ellen,<br />mely oly nagy mérvű gyűlöletté élesztetett, hogy különösen<br />Richárdnak Londonból történt eltávozása után, midőn Filipp<br />Augusttal új keresztes háborúra készült, a dühöngő nép a<br />142<br />zsidók közt nagy mészárlásokat vitt véghez. Richárd a kegyetlenségek<br />fölött felingerelve, meghagyá, hogy a bűnösök<br />példásan megbüntettessenek, de a keresztesek ennek neszét<br />vévén, elillantak.<br />Richárd testvérének, országnélküli Jánosnak trónrajötte<br />után sem fordult valami jóra a zsidók helyzete, mert<br />a pénz-zsarolás lévén napirenden, a cultur-élet parlagon<br />hevert.<br />19. Áttekintés. (Folytatás).<br />A rajnavidéki német zsidó községek a sok szenvedés<br />miatt, melyet ha szórványosan ugyan, de még is elég gyakran<br />kelle a 12-ik század vége felé tűrniök, nem tudtak vajmi<br />kiváló cultur mozzanatokat felmutatni. Alárendelt védnökség<br />alatti állásuk nem is volt. vajmi kedvező a fölszárnyaló<br />szelleméletnek. A zsidógyűlölet vad kitörései, p. o. 1194-ben<br />X a rajnamelletti helyeken, úgyszintén két évvel később<br />Speierben, majd meg egy pár hónappal később Wormsban,<br />szomorúan emlékeztetnek a zsidók balsorsára. Ez utóbbi helyütt<br />vesztette a Rokeach és más jeles iratok szerzője, R.<br />Eleazar b. Jehuda (vagyis R. Eleázár Wormsból), el feleségét<br />(Dolcét), két leányát, fiát, tanítványait. Mindannyian<br />a dühös keresztesek áldozatai lettek. Ezen időből nevezetes<br />még Ε frai m b. J á k o b , Bonnból, (1132-1200), ki a<br />második keresztes háború szomorú szemtanujaként írta le<br />később meleg szívömlengéssel és pártatlanul a vad rablócsorda<br />garázdálkodásait. Alig hihető és mégis így van, hogy<br />a zsidó üldöző Németország ez időben egy zsidó szerelemdalnokot<br />is szült: Süszkindet, Trimbergből. Csehország is<br />tündökölt egy jeles toszafistával, kinek neve Izsák b. Jákob<br />Halában Prágából, Ρ e tac hja fivére híres utazó volt.<br />Rabbinusi tekintélyként említik még R. Eliezert, Csehországból.<br />Továbbá a lengyel R. Mardochaï és az orosz R.Izsák<br />is megemlítést érdemelnek. Csak Olaszhon volt meddő nagy<br />emberekben, noha jó sorsuk volt a zsidóknak III. Sándor pápa<br />alatt, kinek pénzügyi igazgatója is zsidó volt és pedig dei<br />M an s i családból származott R. Nathannak (az Aruch híres<br />szótár írónak) unokaöcscse, névszerint: R. J e c h i e 1 b.<br />Ábrahám. Salernóban egy ideig Salomo b. Ábrahám Ρ a r c h ο n<br />(ibn Ezer tanítványa) is tartózkodók, hol 1160-ban Machbereth<br />Ha-Aruch czímű szótárát írta meg. Egyéb olaszhoni<br />143<br />tudósokkal nem találkozunk huzamos időig. Meddőnek kell<br />ítélnünk az ez idei ázsiai és afrikai zsidóságot is, mely csak<br />kevés jeles férfiú által, de annál nagyobb babona-hősök és<br />hamis messiási szemkápráztatók által lőn képviselve. Különösen<br />áll ez az aegyptomi zsidókról, kik oly tudatlanok voltak<br />saját valláskútforrásaikban, hogy még a karaitáktól<br />is vettek át szertartásokat, melyek itt-ott antitalmud irányúak<br />voltak. És épen ezen tudatlanság országából keletkezett a zsidó<br />törzsnek második Mózese, ki hivatva volt a tudatlanság<br />és babonahit békóit széttördelni és egy fogalom-tiszta zsidóságot<br />hirdetni. Ez a korszakot alkotó férfiú volt: Mózes b.<br />Maimun.<br />20.§. Mózes b. Maimun (Maimonides, Rambam.)<br />A zsidó szellemi élet legnagyobb pangása alatt, az<br />isteni Gondviselés egy férfiút keltett fel, ki a R. József<br />ibn Migâs és R. Tam halála óta köztekintélyben elárvult<br />zsidóság számára hírnevet és dicsőséget szerzett és óriási<br />szellemnagyságával oly kimagasló alakká fejlődött, hogy a<br />szétszóródás zsidó községei, mint mind meganynyi alattvalók,<br />hajoltak meg e szellemi király intézkedései és tanai előtt.<br />Oly figyelemre méltónak tűnt fel már a kortársaknak minden,<br />mi e rendkívüli férfiura emlékeztet, hogy még a születési<br />órát is feljegyezték. Ugyanis Mózes b. Maimun (Abu<br />Amram Múza b. Maimun Obaid-Allah) született 1135. év<br />nisan 14 (márczius 30) délutáni 1 órakor Cordovában.<br />Atyja Maimun b. József ibn Migâs tanítványa, ép úgy, mint<br />elődei, egészen nyolcz emberöltőn felül talmudtudós és a<br />cordovai rabbicollegium tagja volt. Értette a talmudon kívül<br />még a mathematikát, csillagászattant és könyveket szerzett<br />a tudomány ezen ágairól. Ő élesztette fiában a tudomány<br />iránti rajongó szeretetet, ő élesztette benne az élet eszményeit.<br />Életének 13. évében az Almohádok elfoglalták Cordovát<br />(1148) és a zsidóknak szabad választást engedtek halál,<br />izlam-választás, vagy végre kivándorlás közt. A maimuni<br />család ez utóbbit választá. Vándorlása czélja nem eléggé<br />ismeretes. Ezen idő alatt érlelődött Mózes nagy szelleme és<br />jelleme. Jeles apja és mahommed tanítók vezetése alatt a<br />zsidó és arab tudomány különböző szakmáit sajátította el.<br />Világos felfogása, rendszeres gondolkodása, bonczolgató, osztályozó<br />képessége őt a zsidó Aristotelessé képesítette, amint<br />144<br />különben rajta kívül, senki előtte annyira nem mélyedett el<br />Aristoteles eszmemenetébe és rendszerébe, mint ő. De nem<br />bő tudományossága és eszmevilágossága egyedül tették őt elérhetetlen<br />eszményképpé, hanem az oly nemes gondolkozásmódja.<br />Mit elméletben helyesnek ismert el, azt a cselekedetben is irányelvnek<br />tűzte ki, mitől az élet semminemű esélye közt nem tágított,<br />még ha káros következményű is lett volna számára. Ha<br />tudomány tekintetében az idő magaslatán állt,, erkölcsi tisztaságban<br />párját ritkítá, úgy erősen kinyomott, kidomborodott<br />jellemével idejét túlhaladta. A színlelt, tettetett, a<br />külmáz megvetendő volt előtte. Azért nem volt a költészet<br />barátja, mely az akkori gondolkodás szerint olyan volt,<br />hogy annak java költött és valótlan vala. Avval való foglalkozást<br />időölésnek tartá. Önmaga iránti szigorúság mellett<br />nyájas, leereszkedő és szeretetreméltó, elnéző volt mások<br />irányában. Élő ellenzőjét soha kemény szóval nem illette.<br />Grunyját csak idegen, hamis nézetek fölött önté ki, de soha<br />sem azok élő hirdetőire. Szerénység és alázatosság jellemzik<br />őt, mint minden istenkegyelmezett, nagyrahivatott természetet.<br />A szellem és szív eme kitűnő tulajdonával kapcsolatos<br />volt még az akarat-erő, mely tántoríthatatlanul a szenvedés<br />és viszontagságok közepette is egy czél után tört és ez nem<br />volt csekélyebb, mint a zsidóságot, a bibliait úgy, mint a<br />talmudit, a szertartásos részt, úgy mint hitelveit, oly fényben<br />feltüntetni, hogy más valláshivők és bölcsészek is annak<br />tisztaságáról és igazságáról meggyőződjenek. Roppant<br />olvasottsággal és csodálatos szakavatottsággal tárgyalt mindent,<br />mit nagy szelleme felölelt, a félszegség előtte ismeretlen<br />volt. Különösen négy irányban fejté ki szellemi<br />tevékenységét. Éber figyelemmel kíséré ugyanis a bibliai és<br />talmudi iratokat, a bölcsészetet, az orvosi és csillagászati<br />tudományt. Már kora fiatalságában (éltének 24. mások szerint<br />már 19. évében) fogott oly munkához, melyben már a<br />nagy mesterre ismerünk: ugyanis a Misna önálló értelmezéséhez,<br />melyhez pedig teljesen hiányzottak az előkészületi<br />élőmunkák. Még csodálatosabb, hogy ezen óriási munkán<br />vándorlások és sanyarúságok közt dolgozott és pedig könyvek<br />hiányában. 1159-60-ban atyjával, fivérével (Dáviddal)<br />és nővérével Spanyolhonból Fezbe vándorolt ki. Okát, hogy<br />mi indította a Maimun családot Fezbe vándorolni, nem ismerjük,<br />feltűnő azért, mert ott, valamint egész Éjszak-Afrikában<br />a rajongó Abdulmumen alatt a zsidók üldöztetének.<br />145<br />mert első tartózkodási feltételük, amennyiben az izlamra<br />nem kényszerítvék, az volt, hogy vallomást kelle tenniök,<br />miszerint Mohammed Isten prófétája és hogy a mecseteket<br />kébe-korba meg kelle látogatniok. Az afrikai zsidók a tíz<br />év tartama alatti elnyomatás ez idejében némileg a ráerőszakolt<br />izlam-vallásformába beélték magukat és már-már<br />hinni kezdek, hogy az arab nép a kiválasztott nép. Ezen<br />balhiedelmet akará valószínűleg Maimun kiirtani hitsorsosai<br />kebléből és ott ismét az egy istenség szent eszméjét meghonosítani.<br />Azért mindjárt megérkezésekor Maimun egy<br />IggerethHa-Smád czímű intő levélben kifejté az afrikai<br />zsidóknak, hogy az Istentől kimért csapások nem boszuból,<br />hanem azon fő bölcseségből eredvék, miszerint a kipróbáltatás<br />korában is megszilárduljanak a hitben. Avval a jó<br />tanácscsal szolgált tehát, hogy a Thorához híven ragaszkodva,<br />parancsait, ha titokban is, megtartva, mennyire csak<br />lehet, ha röviden is, imádkozzanak héber nyelven háromszor<br />naponta.<br />Mózes Maimuni Fezben arab bölcsészekkel és orvosokkal<br />társalgott, kik benne is arabot véltek. De alattomban<br />Misna-commentárján dolgozott. Nemsokára megnyílt az alkalom<br />a nyilvános föllépésre is. Egy zsidó író ugyanis túlbuzgóságában<br />azt a nézetet koczkáztatta, hogy a színlelt<br />mohammedanismusban élők a bálványimádókkal egyranguak,<br />még akkor is, ha alattomban a zsidóhitvallomás szerint<br />élnének is. Továbbá fennen hirdeté a rajongó, hogy<br />minden valódi zsidó köteles a saját és övéi életét inkább<br />feláldozni, semhogy még küllátszatra is az izlam hivőjeként<br />szerepeljen. Mózes Maimuni, részint, mert a röpirat feltűnést<br />okozott az afrikai zsidók közt, részint, mert maga-magát is<br />találva látta a vádaskodásokban kénytelen volt elleniratot<br />közzé tenni. Ebben arab nyelven világos és hatalmas érveléssel<br />bebizonyítá, hogy a vádaskodó tévedt. Mert ha igaz<br />is, hogy a Talmud felfogása és tanítása szerint a három<br />sarkalatos bűn: a bálványimádás, szemérmetlenség és gyilkosság<br />olyan kihágások, melyekre való kényszeríttetésnek<br />engedni nem szabad és előbb kell meghalnunk, semhogy<br />ezen bűnöket elkövessük, úgy mindazonáltal akiben nincs<br />annyi állhatatosság és lelkierő, az nem esik még e három<br />sarkalatos bűn valamelyikének elkövetése vádja alá, az<br />csak egy parancsot szegett meg, ugyanis: hogy Isten<br />nevét nem szentelte meg. Azonkívül csak a tett, nem pedig<br />146<br />egy üres szóllam, mint az olyan, aminő kívántatik a mohammedanismust<br />vallóknál, esik tilalom alá. Legtanácsosabb<br />igaz és ezt maga magának is mondja, elhagyni azt az országot,<br />melyben a vallás szabad gyakorlata korlátozva vagyon.<br />Ezen, talmudi példázatokkal fűszerezett, védirat (írva<br />1160-64) már a tiszta, világos és éles felfogású mestert<br />állítja elénk. Mózes Maimuni nagyon látszott buzgólkodni a<br />körül, hogy a kryptomohammedanus zsidókat a tiszta zsidó<br />hit kitartásában megerősítse és bátorítsa, miért is életveszélyben<br />forgott és talán veszve lett volna, ha egy arab<br />theologus (Abul Arab ibn Moisa) pártját nem fogta volna.<br />Az önmagának adta tanácsot híven meg is tartá és a<br />Maimun család Fezét odahagyni határozá el. 1165. Ijar<br />4-én éjjel hajóra ültek avval a szándékkal, hogy Paläestinába<br />utazzanak. Hat napi utazás után a Középtengeren<br />hatalmas szélvész támadt, mely a hajót, mint valami játéklapdát<br />ide-oda dobálta, mének vési remény nélkül fohászkodának<br />az Úrhoz. Maimonides ekkor fogadást tőn, ha Isten<br />a biztos halálból megszabadítja: akkor Ijar 4. és 6. napját<br />bojt és ima közben akarja élethossziglan megőrizni. Az<br />ostrom lecsillapult és egy havi utazás után Szivan 3-án<br />Äkko kikötőbe érkezett a hajó. Ezen napot családünnepként<br />megülék. Barátságosan lettek fogadva és 6 hónapi időzés<br />után veszélyek közt Jeruzsálembe utazott a család, onnan<br />Hebronba, hol Maimuni a barlangban egész napig<br />imádkozott. Onnan Aegyptomba utaztak, hol pár havi<br />tartózkodás után a családfő meghalt (1166). Afrika és<br />Spanyolhonból érkeztek vigasztaló levelek, jele nagy tiszteletbeni<br />tartásának. De Aegyptomban akkor még senki sem<br />ismeré nevét. A két testvér együtt élt és ékkövekkel üzérkedett,<br />azonban úgy, hogy a fiatalabbik, Dávid, volt a főügynök<br />és üzleti érdekben még Indiáig is utazott, míg<br />Mózes a tudományokkal foglalkozott. Ezen elzárkozottságából<br />erős sorscsapások riaszták föl, melyek egy kevésbé edzett<br />jellemet kétségbeejtettek volna. Testi betegségek, pénzveszteségek,<br />rágalmazások, végre azon hír, hogy Dávid hajótörést<br />szenvedett és életével összes közös vagyonukat, sőt még<br />másokét is elveszíté − beteggé tették és búskomorság szállotta<br />meg lelkét. Szívrázó fájdalommal panaszlá még évek<br />után fivére fölötti kesergését. Istenben vetett bizalma, a udoiiiányért<br />rajongó szeretete és végre az övéi és fivérének<br />özvegye és leányaérti gondoskodás ismét fölegyenesítették.<br />147<br />Orvosi gyakorlatából tengette életét. De egész figyelme óriási<br />munkájára volt irányozva, melylyel életének huszonharmadik<br />éve óta vándorlásai és színlelt mohammedánsága alatt folyvást<br />foglalkozott. Be is végezte ezen mestermüvét 1168-ik<br />évben arab nyelven, ezen czím alatt: Szirag' (felvilágosítás).<br />Ε Misna-commentárjának czélja volt, hogy a talmudstudiumot,<br />mely bonyodalmas vitatások és nem mindig tárgyilagos<br />magyarázatok által fölötte megnehezült, közértelmessé<br />tegye. Ezen kísérlet az óriási talmudanyagnak első tudományos<br />feldolgozása volt, melyet csak egy Maimuni rendszeresítő<br />tehetsége teremthetett. Különös előszeretettel tárgyalta<br />azon részeket, melyek t u d omá n y o s színezettel<br />bírtak és melyeknek megvilágítására profán tudományának<br />bő tárlata szolgált. Kiaknázhatatlan tárházak voltak Maimuni<br />szemében különösen a bölcsek erkölcstanai (Aboth), melyeket<br />Aristoteles és ibn Szina (Avicenna) bölcsészeti tételeivel<br />összhangzásba hozni volt legfőbb törekvése − nem gondolván<br />meg, hogy azok két egészen különböző világnézleti<br />alapon állnak. Ő volt egyszersmind az első, ki bizonyos<br />valláshitelvek fölállítását kísérlé meg. Ilyen sarkalatos alapigazságokból,<br />melyekben minden zsidónak kell hinni 13 létezik<br />nézete szerint. (L. „Ani Maamin” és „ligdal” imákat.)<br />A tudománymeddő Aegyptomban nem keltett valami<br />nagy feltűnést Maimuni Misna-commentárja, miért is tudélai<br />Benjámin utazási leiratában az aegypt. tudósok lajstromában<br />neve elő sem fordul. Annál nagyobb dicsőséget szereztek<br />neki Maimuni tanítványai. Jogos feltűnést okozott Maimuni<br />vigaszkörirata (Iggereth Teman), melyet Jemennek, a vallás<br />türelmetlensége alatt sokat szenvedett községéhez intézett. Fölvillanyozó<br />hatással volt a lehangolt jemenbeliek lelkületére és oly<br />hálával viseltettek híres írója irányában, hogy nevét a mindennapi<br />imába (a Kadisba) foglalták, mint az hajdan az exilarchatus<br />.fényes korában szokott előfordulni, mi a legnagyobb<br />megtiszteltetés jele volt. 1175. már népszerű volt Maimuni<br />neve, mely a számos valláskérdések intézéséből eléggé kiderül,<br />úgy látszik, ezen időben Maimuni a kahirai hitközség<br />hivatalos rabbijává őn kinevezve. Ezen hivatalt szent<br />odaadással viselte. Teendőjében a templomban megtartandó<br />illem rendezését is szorgozta. ügy tapasztalta ugyanis, hogy<br />a község a halk S'mone-Ethro ima elmondása után ügyel -<br />metlenül hallgatta az előimádkozónak ez ima ismétlését. Ε<br />közben egymással fecsegni szoktak, vagy más illemtelensé148<br />geket tanúsítottak. A mohammedánusok, kiknél az ima ájtatos<br />végzése fölötte fontos volt, a zsidó templomban észlelt e<br />rendetlenségek fölött kaczagtak. Hogy ennek elejét vegye,<br />elrendelte tehát Maimuni (a Talmud ellenében), hogy azontúl<br />a halk ima m e l l ő z t e s s é k , mely rendelet után éltek<br />nem csak Aegyptomban, hanem Palestina és Syriában is. Ezen<br />intézkedés háromszáz évig tartá fen magát a benszülötteknél.<br />A közügy- és orvosi-gyakorlattal való fáradságai közepette<br />végezte be Maimuni második nagy művét, mely<br />epochalis jelentőséggel bírt. Ha, mint maga mondja, rajta<br />10 évig folytonosan dolgozott, akkor ezen idő nem áll arányban<br />a mű nagyszerűségével. A beavatatlannak alig lehet tiszta<br />fogalmat nyújtani azon leírhatatlan fáradtságról, melybe kerülhetett,<br />míg a szórványosan előforduló halachákat a discussio<br />sallangjaitól megtisztítva, mindent a maga helyén besorozva,<br />szakaszokba és fejezetekbe beosztva, a különlegest<br />az általánossal kapcsolatba hozva, a talmudit a<br />bibliaival összhangzásba, egyszóval az összefüggésnélkülit<br />rendszerbe állítva, egy nagy művészi egészszé alkotta. Ilyen<br />művet csak egy Maimuni világos rendszeresítő feje hozhatott<br />létre. Műve czélja volt az egész (a bibliai és talmudi)<br />zsidóság tudományának egyszerűsítése, a homály szétoszlatása,<br />a zűrzavar megszüntetése. Ennek okáért művét a talmudi<br />nyelvezet helyett folyékony új héber irályban fogalmazta.<br />A rabbi úgy használhatta az élet-gyakorlat zsinórmértéke<br />gyanánt döntvényeiben, mint a tudnivágyó és<br />ismeretét gyarapítani akaró. Beosztásában nem volt az önkény<br />a mérvadó, hanem a hagyomány, mely 613 parancsolatot<br />állít föl, mint a sz. írásban foglalt parancsolatok<br />összességét. Mivel azonban ezen parancsolatokat előmunkálatai<br />különféleképen osztották be, nem annyira döntő és<br />biztos nézőpontok, hanem saját belátásuk szerint, azért szükségesnek<br />látta ezen ésszerű beosztási módot, mely bizonyos<br />elvekre van fektetve, egy külön műben (Széfer Hamizvoth)<br />kifejteni. Maimuni ugyan vallástani codexe által a talmudtanulmányt<br />erős alapra fekteté, mégis azonban másrészt békók<br />közé szorítá, a mennyiben az önálló kútforrások szerint<br />nyomozó fürkészetet korlátozá. Ehhez járul még azon<br />körülmény, hogy gyakran talmudellenes törvényeiben, mint<br />egyáltalán halacha levonásaiban a kútforrásokat, melyekből<br />merített, nem nevezi meg. Azért némileg jogosult volt ellenzőinek<br />ebbeli megtámadása, miről később lesz szó.<br />149<br />21. § Maimuni egyéb művei és tevékenysége.<br />Maimuni vallás codexe nem volt közönséges mű, hanem<br />következménydús tett, s mint ilyen felgerjesztőleg, elragadtatólag,<br />átalakitólag hatott. Alig volt kész a mű, lemásolák<br />azt számtalan példányban, elterjesztvén Arábia-, Palästina-,<br />Afrika-, Spanyol-, Délfrancziaország- és Olaszhonban. Tiz<br />évvel később hetvenkedés nélkül mondhatá, hogy a föld zsidó<br />lakta széléig eljutott. Nem csak, hogy olvastatott, hanem a<br />l«sidó vallásalap könyvévé is tétetett, mint valami új kinyilatkoztatás,<br />mint a Talmud, sőt mint a Biblia. Neve a világ<br />minden részéről visszhangzott és elhomályosítá minden korbeli<br />tekintélyt. A legtudósabbak önként rendelték magukat<br />mondásai alá és vélemény-jelentésért esedeztek: mint az<br />alattvalók, úgy néztek föl hozzá, királyukhoz. Nem volt<br />azonban a kicsinyes ellenzőknek teljes hiányában. Ezen kicsinyesek<br />a Talmud birtokában minden bölcseség uraiként<br />vélték magukat. Maimuni műve által kellemetlenül lettek<br />felriasztva álmaikból.<br />Káhirában a konok talmudisták némelyike még csak<br />betekintésre sem tartotta méltónak a Maimun-féle codexet,<br />nehogy látszata lenne, mint ha valamit abból tanulnának.<br />Voltak ismét, kik a Talmud tekintélyét csak Bagdadban<br />keresték. Ezen kicsinylők és ellenzők feje volt Sámuel b.<br />Ali Bagdadban, kit a kalifa szeszélye helyeze gaonátusi<br />disz-székbe. Az együgyűek oly nemű alárendelt kisszerű<br />pontokat, melyek a talmudi praxistól némileg eltértek, szemeltek<br />ki ellenzéki nézetük érvelése végett. így p. o.<br />Alexandriában zendülés támadt Maimuni azon nézete miatt,<br />hogy a fürdő-használat a bekövetkezett tisztátlanság elhárítására<br />nem okvetlenül szükséges az ima végzésére, − mit<br />a keleti zsidók a mohámmedánusoktól tanultak. Hitközségi<br />tagok össze csoportosultak és azzal fenyegették, hogy a mohammedán<br />törvényszéknek vádolják be a maimuni-codexet,<br />mint újítást eszközlőt. Pinchas b. Mesullám kimondta a határozatot,<br />hogy az imát megelőző fürdőhasználat az éjjeli<br />tisztátlanság elhárítására föltétlenül szükséges. Sietett is ezen<br />határozatot Maimunival közölni pár egyéb, a codexre<br />tartozó, megjegyzései kíséretében. Ezek közt voltak kifogásolásai,<br />hogy a talmudi szerzők, a kútforrások, meg nem<br />neveztetnek a codexben. Midőn Maimuni Pinchas e levelét<br />vette, beteg volt és nem válaszolhata rá. Ε közben<br />150<br />másik, szerényebb levél érkezett Pinchastól, sürgetvén a feleletel,<br />Maimuni nyíltan, szigort szelídséggel párosító gondolkozással<br />teleié, többek közt mondván: ..tudd meg, nem<br />tartozom azok közé, kik a rágalmazásra hallgatnak; tudom<br />men nyit nagyit a mende-monda, midőn szájról-szájra megy. De ha<br />saját füleimmel hallanám is, hogy valaki engem becsmérelne vagy<br />munkámat gáncsolná, érzéketlen maradnék és megbocsátanám.”<br />A sok szerencsétlenségen keresztül ment Maimunira<br />végre 1185-ben derült nap is virradt. Ebben az évben született<br />ha, ki öröme és büszkesége volt és ebben az évben<br />szerzett tanítványt, kit úgy szeretett, mint fiát. Azt Ábrahámnak,<br />ezt József b. Jehuda ibn Akula-nak hívták. Húsz évi<br />tartózkodás után nyert csak nagyobb orvosi gyakorlatot Szeladin<br />udvaránál, mely nemes szultánnak nemes vezírje Alfadhel<br />nagyon megkedvelé Maimunit, az orvosok lajstromába<br />felvételé és évi fizetést vetett ki számára. Példáját követve,<br />az ország nagyjai, kik Káhirában éltek, rendes orvosuknak<br />választák Maimunit, ki annyira el volt foglalva, hogy tanulmányaiban<br />gátolva volt. Orvostudományi híre oly nagy<br />volt, hogy a kitűnő bagdadi mohammedán orvos Abdellatif,<br />Szeladin kedveltje, bevallá, hogy Kahirába csak Maimuni<br />ismeretsége kedvéért jő.<br />Más arab orvosok is fennen hirdették Maimuni orvosi<br />tudományát. A kegynek, melyben Szeladin udvaránál<br />állt, köszöni, hogy élete még akkor sem veszélyeztetett, midőn<br />kitudódott, hogy előbb az izlamot vallotta (színleg). Sőt<br />Maimuni az egész aegyptomi zsidóság fejévé (Keis, Nagid) neveztetett<br />ki, mely állását a közjó érdekében fejté ki, és valószínű,<br />hogy neki köszönhető, hogy Szeladin, ki különben is nemes<br />érzetü vala, a zsidóknak az általa a keresztyénektől viszszafoglalt<br />Paläestinába való isméti letelepedést megengedte.<br />Mennél híresebb lett Maimuni, annál nyugtalanabbul érzé<br />magát az elhomályosított Sámuel b. Ali és nem átallotta, hogy<br />álhíreket terjeszszen Maimuni felől, hogy nem eléggé jámbor<br />és a Talmudban − tudatlan! Damaskusban és Jemenben<br />meg vallástanítók léptek föl, kik Maimuni irataiból álkövetkeztetéseket<br />vontak le. Mert Maimuni a lélekhalhatatlanságot<br />nyomatékosan emelte ki, a föltámadást pedig csak mellékesen<br />érintette, azért megtámadták és azt híresztelték róla,<br />hogy a testi föltámadásban nem hisz. De még más súrlódása<br />is volt a kicsinyes felfogásúakkal. Mindennek daczára és<br />daczára számos sokféle elfoglaltságának, 1190. befejezé val151<br />lás-bölcsészi munkáját: ..M ob r e h N e h u e h im” (arabul<br />Dalâlat Alhaïrim) a „tévelygők útmutatójá”-!, mely a zsidóságra<br />és a középkori vallásbölcsészet történetére nézve fölötte nagy<br />fontossággal bír. Maimuni szellemének tetőpontját és legbensőbb<br />meggyőződésének igazolását képezi az. Az Aristotelismus<br />és a zsidóság kiegyeztetésére. a zsidó vallástananyag legfőbb<br />mozzanatainak a bölcsészet (Aristoteles és ihn Szíria)<br />elveivel való összhangoztatására, illetve általa való értelmezésére<br />és felvilágosítására, volt fektetve ezen csodálatos elmeéllel<br />írt mii, mely epochalis hatású volt és huzamos időre<br />Szadjah és ihn Daud ideje közt írt hasonnemű bölcsészeti<br />munkákat egészen háttérbe szorita. A Maimuni utáni korban<br />csakugyan a t é v e l y g ő k ú t m u t a t ó j á v á vált, onnan<br />merítettek, mint a gondolatvilág nagy birodalmából. A zsidóság<br />megifjulása Maimuni termékeny és termékenyítő gondolatainak<br />köszönhető. Még a nem zsidó körökben is nagy<br />feltűnést okozott; és noha Maimuni ihn Aknin tanítványának,<br />kinek a Moreh ajánlva van, meghagyá, hogy jól őrizze<br />meg a neki átküldött füzeteket, nehogy avatatlanok, nem zsidók,<br />vagy éretlen és rossz zsidók kezébe kerüljenek, mégis<br />már Maimuni életében nyilvánossá lett és magyaráztatott.<br />A keresztyén scholastica pedig sokat tanult belőle és tőle tanulta<br />mindenek előtt, hogy kelljen magát tájékozni a hit és<br />metaphysica közti ellenkezésben.<br />Sehol sem estek Maimuni gondolatai termékenyebb talajra,<br />mint Dél-Francziaország zsidó községeiben, hol anyagi<br />jólét, alkotmányosság, ibn Ezra, a Tibonidák és Kimchidák<br />tevékenysége által a fogékony talajba a míveltség magvait<br />busásan elhintették. Nem csak laikusok, de a mély<br />talmudbölcsek is, mint p. o. Jonathan Kohen Lünelből, Maimuni<br />műveibe mélyedtek el és az ott kifejtett eszmékre,<br />mint valami magasabb kinyilatkoztatásra figyeltek.<br />Maimuni rendkívüli jelenségének hódoltak e szavakban:<br />„az utolsó Talmudisták halála után nem kelt fel Izraelben<br />hozzá hasonló, Isten azért támasztá őt népének fölvilágositására;<br />s ébresztésére, mert ez ellazult; Isten angyala<br />vagy, − ha emberi arczvonásaid is vannak.” így dicsőíté<br />ót Alcharizi. A Provence és Lunel tudósai sok kérdéssel<br />fordultak hozzá, fölvilágosítást kérve a Misnéh Thorah és<br />a Móréh homályos helyei felől. A Luneliek körlevelére, mely<br />igen hízelgő hangon volt írva és többek közt Maimuniról<br />azt mondja, hogy „azért hívják Mózesnek, mert egy máso152<br />dik Mózesként vezeté ki újból a zsidókat a tudatlanság<br />Mizrájimából,” csak évek után tudott felelni Maimuni, mert<br />betegség tartá vissza. Azonkívül udvari villongás is vévé<br />igénybe teljes figyelmét. A dél-francziaországi zsidók nagy<br />tisztelete Maimuni iratai és különösen a codex irányában,<br />egy ellenséget is támasztott a már fent nevezett Posquièresi<br />Abraham b. D á v i d személyében. Ezen mély tudományú,<br />gazdagság által független talmudista Maimuni codexét éles<br />bírálat alá vévé. Szemére hányta, hogy némely részeit a<br />Talmudnak nem eléggé alaposan fogta fel és ez által hamis<br />eredményre jutott, továbbá, hogy a talmud-auctorok<br />névmellőzésével és a Talmud codificalásával, úgy szintén<br />bölcselmi eszméknek a zsidóságba való becsempészésével nagy<br />hibákat követett el szerzője. Noha kérlelhetetlen éles volt<br />a bírálat, mégis nagy érdemeit is elismeré. Ábrahám b.<br />Dávid bírálata (Haszágoth) termékenyítő hatással volt, mert<br />éles elméjű talmud-tudósoknak alkalmat nyújtott a talmuddiscussió<br />élénkítésére. Azért Maimuni tekintélye a provencei<br />zsidó hitközségeknél nem csökkent. Sámuel ibn Tibbon<br />Maimuninak igen hízelgő levelet írt, melyben epedezésének ad<br />kifejezést, hogy a zsidóság legnagyobb emberét arczrólarczra<br />szeretné látni és hozzá utazni szándékozik, egyszersmind<br />tudtára adván, hogy a Moreh-t héberre fordítani<br />hajlandó. Maimuni ez utóbbinak igen örülvén, útbaigazítást,<br />ujj mutatásokat adott a fordításra nézve, de nem tanácsolta,<br />hogy az út nagy veszélyeinek legye ki magát, annál kevésbé,<br />mert egy órát sem szentelt neki. Életmódját ez<br />alkalommal leírja neki következőképp. „A szultán Kahirában<br />él, én meg Fostatban lakom két szombatút 1/2 mértföld)<br />távolnyira. Minden nap kell a szultánt meglátogatnom és<br />ha ő, gyermekei, vagy hölgyei egyike beteg, Kahirát él<br />nem hagyhatom. De ha különös nem is fordul elő, mégis<br />csak délután térhetek csaknem éhen-halva haza, hol már<br />a zsidók és mohammedánusok különböző vegyülékét találom,<br />kik mindannyian epedve várnak orvosi tanácsomra. Alig<br />marad időm a mosakodásra és ebédkezésre, így megy ez<br />késő éjjelig, mialatt gyöngeség miatt nyugágyamon kell feküdnöm.<br />Csak szombaton van időm a község és a tannal<br />való foglalkozásomra. Ezen nap intézem el az egész hétre<br />való községi rendeleteket és előadást tartok. Így folynak<br />napjaim.” Ibn Tibbon a Moreht, Charizi pedig Maimuni<br />Misna-commentárját fordítá le. Maimuni agygyöngeségben<br />153<br />70 éves korában 1204. Tebeth 20-án (decz. 13.) hunyt el,<br />az egész föld kerekségén, sok községtől mélyen gyászolva.<br />Fostatban zsidók és mohammedánusok három napon át nyilvánosan<br />gyászolták. Jeruzsálemben rendkívüli ünnepélyes<br />gyászisteni tiszteletet rendeztek általános bőjtöléssel. A Thórából<br />a büntetés-fenyítésről szóló fejezetet; a Prófétákból<br />pedig a frigyszekrénynek a philistäusok általi elfoglaltatasat<br />olvasták fel. Maimuni a frigyszekrény jelentőségében tűnt<br />föl a hitközségnek. − Hűlt tetemét Tibériásba vitték. Útközben<br />beduinok a koporsó vezetőit megtámadták, de a<br />koporsót helyéről megmozdítani nem tudván, a megtámadok<br />tisztelegve a kísérők közé sorakoztak. Maimuni csak egy<br />fiút, Abulmeni Ábrahámot hagyott hátra, ki atyja<br />jellemét, szerénységét, szelídséget, jámborságát, hivatalát,<br />mint községi Nagid és a szultán orvosa örökölte, − de<br />nem szellemét. Utódai a 15-ik századig maradtak föl és<br />jámborság és talmudtudomany által tündököltek. Barátai és<br />tisztelői ajkán lebegett egy rövid, de sokat mondó szó:<br />„Mózes prófétától Mózes (Maimuni)-ig nem lépett fel senki<br />hozzá hasonló”. Sírkövére egy ismeretlen kéz e feliratot<br />írá: „Itt nyugszik egy ember, és még sem ember. Ha ember<br />valál úgy égő lények árnyékolták be anyádat.” Később<br />lekaparták e feliratot és helyébe tették e sort:<br />„Itt nyugszik Mózes Maimun az átoksújtott eretnek.”<br />Ε két felirat, mondja Grätz, az egész éles ellentétet,<br />mely Maimuni halála után tört ki és a zsidó törzset két<br />táborra osztá, állítja világosan elénk.<br />ÖTÖDIK RÉSZ<br />Maimuni haláltól a zsidóknak Spanyolhon- és Portugáliából<br />való kiűzetéséig (1205-1496).<br />1. §. Általános korrajz.<br />Miként a természetben a csírázást virágzás, a virágzást<br />gyümölcstermés, ezt pedig a falevél-hullás követi: akként<br />találkozunk a zsidó tudományban e báróin fejleményi<br />és az utolsó hanyatlási jelenséggel. A csírázást Szadjah, a<br />virágzást a spanyolhoni tudósok, költök és gondolkodók, a<br />gyümölcstermést Maimuni jelezi. Ε kimagasló óriás halálával<br />bekövetkezett az- ősz és rohamos sebességgel a tél, mely<br />megdermesztő fagygyâl boritá a zsidók kultúréletét. Mint<br />legtöbbnyire, úgy most is a politikai és társadalmi állással<br />benső kapcsolatosságban mutatkoztak a zsidók beléleti fejleménye.<br />Mintha minden hatalom összeesküdött volna − és<br />csakugyan összeesküdött − hogy a zsidó népet a népek<br />sorából kitörülik, úgy bántak vele. A középkor legsötétebb<br />századai ezek, mert az üldözésekkel a rablás, kifosztás s<br />gyilkolással nem elégelték meg Izrael ellenei, hanem a zsidót<br />e mb e r i méltóságából kivetkőztetni s mint az állatot<br />bélyeggel, úgy őt fekete folttal jelölni, vele nemcsak kegyetlenül<br />bánni, hanem még rágalmazni, hallatlan vétkekkel<br />tetézni és kigúnyolni − volt e sötét kor főtörekvése. Búskomorság,<br />nyomott kedélyzet, eredeti erőben való megfogyatkozás<br />lőn az ily bánásmód eredménye. A külállás minéműségét<br />visszatükrözteti e kor szellemi tevékenysége, vagy<br />jobban tétlensége. Mert mi tevőlegesen létesíttetik, az még<br />a lezajlott időből fenmaradt dicsőség utóhatása, mintegy<br />utótermése alatt fejlik, mi eredeti, az csak a rejtélyes áb155<br />ránd és a bús időkkel együtt járó vallásérzemény túlönilengése.<br />Bár mennyire egyforma hegyen is e kor történeti<br />lefolyása, mégis bizonyos rendszer mutatkozik az egymásutánban.<br />A kültörténet kezdődik a zsidók rendszeres<br />elnyomatásával, a keresztyén társadalomból való következetes<br />kitaszításával; a becstelenítés pedig fokozódik a fekete halál<br />következtében általános zsidó lemészárlással. A régi hazugsághoz<br />egy új járul hozzá: a kút és levegő megmérgezése,<br />mely a zsidókat közutálattá teszi. És a tragoedia utolsó felvonása:<br />a zsidóknak elűzetése a pyrenausi félszigetről, mely<br />nekik Judäa és Babylonia után harmadik hazájuk volt. A<br />belbanyatlás szintén három fokozatban sülyed. A betűszolgaságnak<br />a zsidóság bölcsei mi átszellemítése elleni küzdelmével<br />kezdődik, azután minden tudomány-elnyomatásáig hatol<br />előre és végre a kabalistikusi kinövések és az egyedül<br />üdvözítő tudatlanság fokáig sülyed le. A szahad gondolkodók<br />Gersonides, Narboni, Uhaszdaï Crescas és Elia del<br />Medigo mindinkább tünedeznek és a merengő félhomály lép<br />helyükbe. Ez mindaddig tart, míg az isteni gondviselés egy<br />harmadik Mózest nem ébreszt föl, ki homályt oszlató esz.e<br />felvilágosodottságával ismét fényt nem lövel, s a szellemi vakokat<br />föl nem világítja.<br />2. §. A zsidók megváltozott állása a keresztyén államokban.<br />Maimuni halála óta III. Vincze pápa mindenhatósága<br />volt a kettős baj, mely a zsidók megváltozott, némileg kedvezőnek<br />mondható állását kívülről is és fejleményét beléletében<br />lényegesen rosszra fordíták. II t-ik Vincze (1198-1211),<br />ki Luther fellépéséig minden hajnak kútforrása volt, kire<br />a római egyház elhatalmaskodása, a királyok lenyügzése, a<br />szabad gondolat fékentartása, az eretnekek ellen foganatba<br />vett inquisitio volt visszaszármaztatható: Vincze a zsidóknak<br />isten ostora vala. Szeladin halála óta ismét összecsődülni<br />kezdett keresztesek fellépésekor, mely Vincze uralmának<br />első kezdetével összeesik, a zsidók némi nyugalomban<br />ringathatták magokat, a mennyiben Vincze a hozzá kegyelemért<br />fordult zsidóknak nagy kegyesen megengedte (1199),<br />hogy erőhatalommal ne hurczoltassanak a megkereszteltetéshez,<br />bírói ítélet nélkül ne fosztogathassanak és ünnepeken<br />kőhajigálással ne bántalmaztassanak. Ezen nemleges előnyöket,<br />melyeket c o n s t i t u t i o J u d a e o r um névvel rendelt<br />156<br />el, csak azért engedélyezte, mert ha a zsidók megsemmisíttetnének,<br />akkor végmegtérések lehetősége az egyedül üdvözítő<br />szent egyházhoz, ki lenne zárva. Hogy nem emberséges<br />érzetek vezényelték, mutatja azon körülmény, hogy egy pár<br />évvel később Don Pedro Aragónia királyának Rómából<br />hazatérése alkalmából (1204) erősen meghagyá Vincze,<br />hogy az eretnekek gyökerestől kiirtassanak és az egyház<br />jogai és szabadsága megvédessenek. Szerencsére<br />Don Pedro a zsidókat nem értette az eretnekek alatt.<br />A franczia királynak, Filipp Augusztusnak, a megrögzött<br />zsidó gyűlölőnek, szemére lobbantotta Vincze, hogy a zsidókat<br />dédelgeti, hogy megengedi nekik, hogy keresztyén szolgákat<br />és dajkákat tarthassanak, hogy a húsvét héten az<br />utczákon megjelenni mernek, hogy a Sens-i zsidó község a<br />szomszéd egyház tornyánál magasabb új templomot épített.<br />Ismétli az őrült ráfogást, hogy a zsidók alattomban keresztyéneket<br />gyilkolnak, hasonló szigorral parancsolt a nemes<br />castiliai királyra Alfonzóra, hogy ne merészeljen a különbeni<br />átok terhe alatt kedvezni a zsidóknak. Fenyítő levelet<br />írt (1208) Nevers grófjának: VI. Raymund grófnak, az Albigensek<br />védőjének. Ε közben egy vérszomjas szerzetes Arnold<br />Citeaux-ból és egy dicsvágyó gróf Simon, Montfortból,<br />egy keresztes csoport élére álltak és Raymundot megtámadták<br />és 20,000 embert lemészároltak. Hogy a zsidók<br />nagyon súlyos csapásokat szenvedtek, kiderül azon körülményből,<br />hogy ezen évet (1209), s'nath jogaun” a viszontagság<br />évének nevezték.<br />Vincze arról is gondoskodott, hogy a zsidók becsületekben<br />is megölessenek, mit azon rendelet által ért el, hogy<br />keresztyénség birodalmaiban levő zsidók számára sárga folt<br />viselését írt elő. Ezen rendeletet a római papi zsinat megerősité.<br />Nevetséges alapossággal vitatták ezentúl országszerte a<br />„zsidó foltok” minéműségét, hosszát, szélét, alakját, színét stb.<br />A középkor ütötte sebek legnagyobbika volt ezen lealáztatás,<br />mely a zsidókat a társadalom megbélyegzett tagjaivá aljasitá.<br />Ruházatokkal a zsidók nyelvöket is elrontották, romlott<br />járgont sajátítottak el az időben magoknak, mely még most<br />sem halt ki egészen a műveletlenek szájából. Egyes vidékek<br />Spanyolhonban, hol még a zsidókkal nem szoktak oly embertelenül<br />bánni, vonakodtak eleinte a pápa és consiliumi<br />meghagyásnak érvényt szerezni, de mindaddig tartott a fenyegetődzés<br />és átokkali sujtás ijesztgetése, míg végre a<br />157<br />sárga foltok általánosítása bevezettetett. Hasonló történt<br />Némethonban is, hol a zsidók a felvilágosodott II. Frigyes<br />király alatt tűrhető állásban éltek. A pápai türelmetlenség<br />azonban a szégyenfoltok behozatalát ott is keresztül vitette.<br />Különböző szerzetes rendek járták be a városokat és zsidógyűlöletet<br />hintettek a míveletlen és rajongó nép szívébe. A<br />régi ellenséghez járultak újak, és pedig IX. Gergely pápa,<br />IX. Lajos franczia király, ki „szent” elnevezését a papok<br />engedelmességének és példás együgyűségének köszöni, a<br />castiliai III. Ferdinánd és végre a dominikánus szerzet generálisa<br />Raymund de Penjaforte, a legdühösebb eretnek üldöző.<br />Ezen ellenséges elemek szövetkeztek Jákob háza megaláztatására<br />és Vincze és a lateránai consilium rendelvényeinek<br />foganatosítására. Az üldözést még a Duna és a<br />Tisza között lakó magyar zsidókra is kiterjesztették. Magyarország,<br />mely csak az ezredik évben vette fel a keresztyén<br />hitet, szent István alatt, de ezen hitet még I. Béla<br />király alatt sem gyökeresíte tte meg, az amúgy is kisszámú<br />zsidósággal annál is inkább türelmesen bánt, mert az országot<br />vegyes nemzetiség és sok mohammedán hivő lakta.<br />Csak I. László alatt kezdett a kereszténység és vele<br />együtt a papok hatalma és a zsidók szabadságának korlátozása<br />mindinkább több tért foglalni. Az 1092. évben Szabolcson<br />összeült országgyűlés, mely püspökök, apátok, udvari<br />hivatalnokok és grófokból állt, következő zsidó törvényeket<br />hozott: 1. Minden zsidó és keresztyén közti házassági egybekelés<br />a legszigorúbban tiltatik, a már kötöttek pedig felbontandók.<br />2. A zsidók szolgálatában álló szolgák és<br />szolgálók szabadon bocsátandók, a váltságdíj pedig az illető<br />püspökök javára behajtandó. 3. Keresztyén ünnepeken a N<br />zsidóknak munkát végezni nem szabad. 4. A vásárok va-/<br />sárnapról szombatra átteendők. Ezen első zsidó törvények<br />erősen megingatták a jó viszonyt, melyben eddig a zsidók<br />a keresztyénekhez álltak. Kálmán bölcs uralkodása e bajnak<br />a helyzet elfogulatlan fölfogásával elejét vette nagyban<br />egészben − miként ezt a keresztesek halálos ellenségétől<br />máskép nem is várhatjuk, de az sajnálni való, hogy a túlkapkodó<br />papság ellen nem tudott nagyobb erélylyel síkra<br />szállani. Így az esztergomi érseknek (1112) megengedé, hogy<br />a püspöki zsinaton nemcsak a szolgakérdés megpendíttessék a zsidók<br />kárára, hanem azt is, hogy határozatba menjen, hogy a keresztyéneknek<br />tiltva legyen a zsidóktól mért húst venni. Kálmán<br />158<br />halála után uralkodott 9 király alatt egy századon át<br />(1114-1205) zsidókról említés nem történik, mi arra hagy<br />következtetni, hogy helyzetük tűrhető volt, pedig ezen század<br />volt az egyéb országbeli zsidó üldözések classikusi korszaka.<br />A zsidó kérdés csak II. András alatt lett ismét<br />szőnyegre hozva. Ezen gyenge király, ki feleségének, a<br />nemesek és papoknak bábja volt, a hírhedt aranybulla óta<br />csak tetszhalálommal lőn felruházva. Véleményét alig kérték<br />tehát az ország nagyjai és papjai ki, midőn elhatározták,<br />hogy a zsidók az addig általuk kezelt pénzverdéből,<br />úgy mint a só- és adóhivatalból ki szoríttassanak. Szerencsére<br />nem vitték ki ezen rendeleteket a kellő szigorral, részint,<br />mert Dionysius országtárnok ezen rendeletek kártékonyságát<br />felismerte, részint, mert a zsidók nélkülözhetetlenek<br />voltak. A zsidók ismét megbízattak a megviselt pénzek beváltásával,<br />úgy, mint a nekik bérbe adott királyi jövedelmek<br />behajtásával. De ez ellen az. esztergomi érsek Róbert<br />tüntetett és átokkal sújtotta mindaddig egész Magyarországot,<br />míg az állami hivatalokból a hitetlenek ki nem szoríttatnak.<br />A gyenge András erre IX.. Gergely pápához fordult”<br />orvoslásért. Ez Jakab de Präneste küldöttet bízott<br />meg az, ügy rendbehozatalával. Ez alkalommal a pápa<br />meghagyásából a következő pontozatok állapíttattak meg:<br />1. A zsidók minden nyilvános állami hivatalból eltávolítandók.<br />2. Ruháikon ismertető jelvényt, sárga foltot kötelesek<br />hordani. 3. A szolgák tartása tilos. 4. A. zsidók és keresztyének<br />között való kötött házasság a vagyonveszteség és rabszolgasággal<br />való büntetés terhe alatt tilos. − Andrásnak és a<br />koronaherczegnek Bélának s az országnagyoknak meg kellett<br />esküdniök, hogy ezen törvények keresztülvitelében segédkezet,<br />nyújtanak. De mindazonáltal az élet hatalma erősebbnek<br />nyilvánult az írott törvény malasztjánál és hála<br />a király gyengeségének és Dionysius minister teljhatalmának<br />− és a zsidók vagyonosodásának, minden a réginél<br />maradt.<br />3. §. A belszakadás és következményei.<br />A külüldözésekhez még. nagyobb baj járult, a zsidók<br />egymás iránti egyenetlensége. Különös! épen azon férfiú<br />szolgáltatott a szakadásra indokot, kinek egész élete és áldásos<br />tevékenysége ép az ellenkezőre, az egységre, a la159<br />zultság megszilárdítására volt irányozva. Az egyenetlenség<br />indoka azonban nem volt egészen igazolatlan. Maimonides<br />azon törekvése, hogy a közbölcselmet a zsidóság hitelveivel<br />és nézleteivel kiegyeztesse, egyben akadt meg: hogy ugyanis<br />nem vette észre, miszerint tételei egy némelyike nem bír<br />zsidó jelleggel, sőt itt-ott a talmud szó- és értelemszerű<br />tanításával homlokegyenest ellenkezik. A tősgyökeres talmudisták<br />mit sem akartak hallani a bölcselmi kutatásokról.<br />Ellenezték továbbá Maimuninak abbeli törekvéseit, hogy a<br />csodákról szóló szentírási verseit átvitt értelemben csodamentes<br />magyarázatban fogta föl. A halhatatlanságról szóló<br />értelmezése talmudellenesnek tekintetett. Nemkülönben a paradicsom<br />és pokol kétségbevonása és a biblia szertartásos<br />részének csak időkérdéssé való tétele és végre a Haggada<br />szabadelvű felfogása.<br />Rajongó tisztelők mellett tehát megtámadok is keletkeztek,<br />kik Maimuni Moreh-jét és a codex első részének a<br />vallás bölcsészeti szakasznak (Madda) értékét hangosan<br />becsmérelték. A rabbinusok és községek képviselői tehát a<br />m a i mu n i s t á k és a n t imá i m u n i s t á k r a szakadtak. Már<br />Maimuni életében keletkezett ellenmondás bölcsészeti téleleinek<br />egynémelyike ellen, csakhogy a nagy mester melletti<br />lelkesedés elnémította azt. Méir ben Todrosz Halévi Abulafia<br />(1183−.1241) fiatal, szellemes és tudós férfiú Toledóból,<br />már jókor előbb menesztett a lüneli községhez maimonejlenes<br />köziratot, melyben Maimuni halhatatlanságáról szóló<br />tanait czáfolgatta. Noha előkelő családja és tudománya miatt<br />tiszteletben állott Abulafia, még sem ért czélt támadásaival,<br />mert, nézeteivel a lüneliek nem rokonszenveztek, sőt egy<br />Maimuniért rajongó tudományos talmudistától, Áhron b.<br />Mesullámtól, nem épen nyájasan elutasittatott. De Abulafia<br />teljes életében Maimuni ellensége maradt. Maimuni pártját<br />fogta továbbá az ősz Seseth Bsnveniste, ki a tudományos<br />kutatás hő barátja volt. Azonban Abulafia nézetrokonokra<br />is talált. Az egyik volt a franczia toszafista Simson Sensból,<br />ki jóllehet nagy talmudista volt, de egyéb tudományos<br />képzettséggel nem bírván, annyira ellenezte a Maimuni<br />irányt, hogy Paläestinába való utazása mentében Maimuni<br />fiát, Ábrahámot, Kahirán átutaztában meg se látogatta. A<br />Maimuni iránynak másik makacs ellenzője volt Samuel b.<br />Ali tanítványa Daniel b. Szadjah, ki Damaskusban tanított.<br />Élesen megtámadta Maimuni codexét és egyéb hittudományi<br />160<br />nézeteit. Ibn Aknin Maimuni tanítványa oly zokon vette<br />Dániel magatartását, hogy miután Maimuni fiánál, Ábrahámnál,<br />keresztül nem vihette, hogy általa átokkal sujtassék,<br />a moszuli exilarchot, Dávidot bírta rá, hogy az átkot rá<br />kimondja. Daniel a feletti bújában meghalt. Erre egy ideig<br />csend állt be az ázsiai zsidók magatartásában, különösen,<br />mert a Paläestinában élő Jonathan Kohén, Maimuni rajongó<br />tisztelője, kedvező véleményt keltett a nagy tanító iránt.<br />Nem úgy Európában, Délfrancziaország- és Spanyolhonban.<br />Itt Maimuni nézetei a tudományos képzettségű egyéneknél<br />mérvadók voltak. A spanyol és provence-i jámborok<br />pedig a netáni ellenmondásokat, melyek a vallástételek és<br />Maimuni nézetei közt mutatkoztak, körülírtak és megkerülték.<br />Nyílt fellépésre senki sem mert egyhamar vállalkozni.<br />Feltűnést okozott azért, midőn Salamon b. Abraham Montpellierből,<br />jámbor, becsületes rabbinus lépett a nyílt küzdőtérre.<br />Primitiv, együgyű felfogásánál fogva, mely szerint a<br />biblia és Haggada szószerinti értelemben veendő az anthropomorphikus<br />magyarázat ellenes Maimuni irataiban mindenütt<br />eretnekséget tudott felfedezni. Hogy az eretnekséget<br />csirájában megölje, Salamon más módot nem tudott, minthogy<br />a maimunistákat átokkal fenyegette. Hogy fenyegetésének<br />nyomatékot adhasson, szövetségesek után látott, de<br />csak kettőt lelt. Ezek is tanítványai voltak, és pedig Jona<br />b. Ábrahám Gerundi és Dávid b. Saul. Harmadmagukkal<br />tehát (1232.) az átkot kimondták mindazok fölött, kik Maimuni<br />Moréh-jét, vagy a codex bevezetését, a bölcsészeti<br />részt tanulmányozzák; egyátalában, kik a bölcsészettel foglalkoznak,<br />a szentírást és Haggadát betűszerinti értelméből<br />kivetkőztetik, vagy máskép mint Rási magyarázzák. Hogy<br />az akkor élő nagy Tossafista J e c h i é l b. József, Parisból<br />(Jehuda sir Leon tanítványa) szövetkezett-e a nevezett<br />zelótákkal, nem tudni bizonyosan. Ezen tekintetet nem ismerő,<br />vakbuzgó dúlás-fúlás nemcsak a Montpellier községet, hanem<br />Lünel, Beziers és Narbonne-t is, hol Maimuni nagy tisztelői<br />éltek, forrongó izgatottságba hozta. Két jó hangzású név<br />hozatott a szenvedélyes szellemi harczczal összeköttetésbe<br />és pedig Dávid Kimchi és Nachmani-é. Kimchi a<br />híres nyelvész és szótáriró dicsőségének tetőpontján állt<br />akkor és rajongó maimunista volt. Öreg és gyengélkedő<br />levén, még sem riadt vissza a Spanyolhonba való utazástól,<br />hogy az ottani községeket személyesen tüzelje a provenca161<br />liakhoz való és Salamon elleni szövetkezésre. A másik mérvadó<br />személyiség volt Mózes ben Nachman (Ramban), kortársa,<br />földije és rokona Jona G-erundinak. Nachmani (1195-<br />1270), vagyis a honi nyelven Bonastruc de Porta kitűnő<br />tudós és jellemerős férfiú volt. Nemes gondolkozású, mély<br />vallásos érzelmű, éles eszű és szelíd természetű, de az ókor<br />tekintélyeinek feltétlenül hódoló férfiú volt. Nézete szerint<br />az újkor tudósainak egész bölcsesége kell, hogy arra legyen<br />irányozva, hogy a nagy elődök nézeteit átkutassák és irányelvül<br />válaszszák. Nemcsak a biblia és a Talmud egész terjedelmében,<br />hanem minden a gaonitáktól le Alfásziig csalhatatlan<br />tekintély előtte. Ezen gondolatkör keretén belől<br />éles ötlettel, világos felfogással bírt, azontúl szabad álláspontra<br />nem tudott felvergődni. Jóllehet Nachmani mint<br />orvos és a bölcsészetben jártas volt, mindazonáltal a<br />bölcselmi speculatiónak nem volt barátja. A Talmud világában<br />látta a multat és alkotta meg, képzelte a jövőt. Tanítója<br />volt Juda b. Jákár kiváló talmudista és a fiatal<br />kabala híve. Salamon Montpellierből pedig fiatalságának<br />barátja volt. Mintaképe volt Alfászi. Már élte 15-ik évében<br />(1210.) tett magyarázati kísérleteket és Milchámoth<br />czímű művében Alfászit mentegeti Zerachja Halevi megtámadásai<br />ellenében. Élesen kel ki ez utóbbi ellen, de mit<br />érettebb korban szerény alázattal megbánt. Harminczadik<br />évben a Talmud commentárjainak (Chidusim) nagy részét<br />befejezte és a Toszafistákkal mérkőzhetett. Fölötte pontos<br />magyarázataival a talmud-studiumot kimélyítette, de Maimonides<br />codexére nem volt tekintettel. Még kevésbé rokonszenvezett<br />Maimuni bölcsészeti irataival és Maimuni ellenében<br />a bibliai csodákra nagyot adott. Maimonidesnek a zsidóság<br />a gondolat vallása, Nachmanidesnek az érzelem cultusa.<br />De még mindazonáltal Nachmanides nagy tisztelettel<br />viseltetek az egészen más feltevésekből kiinduló Maimonides<br />irányában, addig ibn Ezra élezés, kételkedő, hitetlen titokteljessége<br />irányában határozott ellenszenvvel viseltetik és<br />szelíd természetéből kivetkőzik, valahányszor szóba hozza<br />iratait, melyek megczáfolásában kimeríthetetlen. De a titokszerü,<br />épen idejében lábrakapott kabalának maga Nachmanides<br />is híve volt. Ezen új tanba avattatta be magát<br />tanítója, Jehuda ben Jákár és a kabala tanítók A z r i e 1<br />és Ezra által. A kabalában lelte föl Nachmanides mély<br />kedélye a kibúvó ajtót, hogy kelljen egyik és másik hag162<br />gadai nagyon antropomorficus kitételeket körülírni. Sőt szerinte<br />a biblia szövege betűszerinti értelmén kívül még<br />kabalistikus értelmezéskép is magyarázandó, habár ez csak<br />a beavatottak előtt világos.<br />A maimun-ellenes szellemű harczban a negyven éves,<br />nagy tekintélyben álló Nachmanides montpellieri barátja Salamon<br />és rokona R. Jona pártjára állt. Anélkül, hogy a<br />részletet bővebben ismerte volna az aragoniai, navarrai és<br />castiliai községekhez, melyek az előbbieket átok alá helyezték,<br />köriratot intézett azon tartalommal, hogy ne ragadtassák el<br />magukat a színlelt jámborságú csalfa maimonistáktól, hanem<br />várják be az ellenpárt nézetei érveléseit. Maga Nachmani<br />nem volt egészen pártatlan, mert az antimaimunistákkal<br />tartott. Azonban Aragónia fő hitközsége, melynek élén Jaime<br />király kedvencze, a maimonista Bachiel ibn Alkonstantini<br />állt, nem hagyta magát elterelni Nachmanides által, sőt<br />egyéb aragoniai hitközségeket is a maimunistak táborába<br />toborozott. De a francziaországi zsidó községek az antimaimunisták<br />közé tartoztak. Egy fiatal tudós maimunista<br />Sámuel b. Ábrahám Saporta köriratot menesztett a franczia<br />községekhez, a melyben erélyesen kikelt az antimaimunisták<br />ellen és oly alapos érvekkel czáfolta őket, hogy sok franczia<br />rabbira mély benyomást tőnek elannyira, hogy az ellentáborba<br />léptek és Salamontól elpártoltak. Ε gondolkozás<br />megváltoztatásra bizonyosan nem kis befolyással volt R.<br />Mózes Coucy-ból (1200-1260), ki noha toszafista és sensi<br />R. Simson sógora és a jámbor Sir Leon tanítványa volt,<br />mindazonáltal Maimuni híve- és iratai tanulmányozójaként<br />tűnt fel. Ezen nézet-változtatás miatt Nachmanides fel volt<br />ingerülve és nagy terjedelmű köriratot intézett a franczia<br />községekhez, melyeknek közvetítő, közbenjárói szerepet<br />ajánlott azzal a javaslattal, hogy Maimuni Morehjét átokkal<br />sújtsák, de a Maddát engedélyezzék. Maimuniról ez alkalommal<br />nagy tisztelettel emlékezik meg. Ezen félszegség<br />nem elégített ki egy pártot sem. Mindenkinek szeme Toledóra<br />volt irányozva, hol a nagy befolyású, előkelő tudós<br />Jehuda b. József ibn Alfáchár, III. Ferdinánd házi orvosa,<br />élt. De ez nagy bölcsen hallgatott. Hogy végre pártállásra<br />legyen késztetve, az öreg Kimchi Toledóba készült utazni,<br />de Avilába érkezve megbetegedett és reszkető kézzel írt<br />ibn Alfáchárnak, őt megdorgálva, mivelhogy oly fontos ügyben,<br />mely a spanyol és franczia községeket annyira izga163<br />tottságban tartja, eddig hallgatott, és fontos szózatával, mely<br />annyit nyom a latban, nevezetes községét nem bírja rá,<br />hogy végre Salamontól elpártoljanak és a szent ügyet diadalra<br />juttassák. De mennyire csalódott Kimchi annak hallatára,<br />hogy ifon Alfáchár antimaimunistának vallotta magát. Most<br />Kimchin volt a sor, hogy mentse magát ibn Alfáchár támadásai<br />ellen, mintha ő és provenceal hívei törvényszegők<br />lennének. Erre egy másik tüzes válasziratban felelt ibn<br />Alfáchár; erélyesen tiltakozik Maimuni kibékítő theoriája<br />ellen, mely két össze nem férhető ellentétet a görög bölcsészetet<br />és a zsidóságot akarja kiegyeztetni. A Thora mondhatja<br />ellenlábasának, a bölcsészetnek: „a te fiad a halott,<br />az enyém él!” Mit ibn Alfáchár ezen második köriratban<br />előhoz, legjobb, mit ezen kor tollharcza teremtett.<br />Ibn Alfáchár pártállása után azonban sem lelkesedtek<br />valami nagyon az antimaimunisták mellett, különben a fővezérek<br />elég ügyetlenül képviselték a peres tárgyat; sőt egy<br />végzetes lépésre tökélték el magukat. IX. Grergely pápa a<br />dominikusok segítségével épen akkor állíttatott jninden<br />nagyobb községben, s így Montpellierben is, hitnyomozó-széket<br />(inquisitio) fel, mely hivatva volt minden szabad gondolatot<br />elnyomni és a szabad gondolkodókat örök tömlöczczel, vagy<br />máglyán való elégetéssel büntetni. Ezen véremberekkel szövetkezett<br />Salamon rabbi, mondván az inquisitoroknak: „ti<br />üldözitek a ti eretnekeiteket, üldözzétek a mieinket is. A<br />Provence legtöbb zsidója Maimuni eretnek iratai híve, −<br />ha ezen iratok elégettetnének, akkor hívei is elijesztetnének.”<br />A pápai érsek-küldött Gergely pápa szellemében járván el,<br />annyival is inkább volt hajlandó e javaslatnak foganatot<br />adni, mert a már latinra lefordított Morelmek a keresztyén<br />igazhivőségre való veszélyes befolyásától tarthatott. A maimunisták<br />házaiban kutatások tartattak és a talált morehpéldányok<br />nyilvánosan elégettettek. Ha a nyomozóknak<br />már akkor az emberek élete fölött lett volna teljhatalmuk,<br />akkor rossz sorsra jutottak volna a maimunisták. R. Jona<br />Parisban is állíttatott máglyát a maimuni iratok elégetésére, a<br />mely máglyát a főegyház oltárgyertyájával gyújtották meg!<br />Roppant visszatetszést szült a rajongók eljárása a pyrenäusi<br />félszigeten innen és túl. Salamon és Jona denuntiatióját<br />szentségtörésnek ítélték el. Saporta és egy másik maimunista<br />Ábrahám b. Ghaszdaï erélyes levelekben tiltakoztak az ilyen<br />hallatlan merénylet ellen. Salamon előkelő pártfogói Nach164<br />mani és Méir Abulafia szégyenlették magukat, Alfáchár is<br />hímezve-hámozva felelt Kimchinek azon kérdésére, hogy<br />most is pártolja-e Salamont? A nyilvános véleményben elítélve<br />állott Salamon híveivel. Egy maimunista költő ez alkalomra<br />szép epigrammot írt:<br />Tehát a drága könyveket elégették,<br />De biz' a szellemet el nem kergethették;<br />Hisz tisztító tűz azok tanításai,<br />Tűz által hogy emésztessenek lángjai?<br />Fölvitetének, mint Tishi, tüzszekéren,<br />Mint angyalok szállonganak fent az égen!<br />Az antimaimunisták még tovább mentek vakbuzgalmukban.<br />Rágalmazták a maimunistákat a hatóságnál, miáltal<br />Montpellier főbb, előkelő tagjai a legnagyobb veszélyben<br />forogtak. De ez alkalommal az antimaimunisták maguknak<br />ásták meg a gödröt. Egy ismeretlen, hatalmas kéz által<br />(tán Bachiel és ibn Alkonstantini, kik a király udvaránál<br />befolyással bírtak és maimunisták voltak), a rágalmazás kideríttetvén,<br />a tíz antimaimunista rágalmazónak nyelve ki lett<br />szakítva.<br />Evvel a forrongás még nem ért véget. Ábrahám Maimuni<br />mély fájdalommal észlelte atyja ellenzői által megindított<br />harczot és következményeit, azért Milchamoth<br />czímű védiratot írt (1235) nagy atyja mellett, melyben elleneit<br />pellengérre állítá. Azonban csak történeti becscsel bírt<br />ezen irat. Fontosabb a már nevezett Couçybeli Mózesnek, a<br />Sz'mag (Szefer Mizvoth godaul) szerzőjének, Maimuni melletti<br />tüntetése. Ez utolsó toszafista maimunista volt. Beutazta<br />Spanyolhon és a Provence községeit (1235) és az<br />akkori dominikusok fellépését vévén mintául, nyilvános<br />szónoklatokat tartott a meglazult hit érdekében. Sok ezret,<br />kik a szertartásról, mint p. o. a Tefillimről, könnyelműen<br />ítéltek, sikerült neki megtéríteni, sőt több vegyes házasságot<br />fölbontani. De nemcsak a szertartások, hanem a tiszta erények<br />megőrzése mellett emelte a híres darsan (szónok)<br />nyomós és ékesszóló szavát, mondván: „ki nem z s i d ó t<br />ká ros í t ha zugs ág v a g y l o p á s által, az I s t e n<br />nevét sz en t s é g t e l e n íti meg, mert azon t é v h i t r e<br />s z o l g á l t a t i n d o k o t, m i n t h a a z s i d ó k n a k nem<br />lenne h i t ü k ; pe d i g I z r a e 1 maradékának g o n o s z t<br />tenni, vagy csak arra gondolni is, tilos.”<br />„ H i v a t v a van I z r a e l az i g a z s á g o t − I s t e n p ec<br />s é t j é t − min d e n be n b e c s b e n t a r t ani . Ha a z t á n<br />165<br />i d ő v e l I s t e n n e k t e t s z ik I z r a e l t me g v á l t a n i , a<br />népek ebbe bele fognak n y u g o d n i , de ha a keresztyéneket<br />megcsalják, akkor ezek joggal<br />g ú n y o l h a t n a k , hogy I s t e n c s a l ó k a t és t o l v a j o -<br />kat tett m e g v á l a s z t o t t n é pé vé . ”<br />Mózes Concyból szerénységet, alázatot kötött hallgatói<br />szívére, békességre intett és sokban működött közre, hogy<br />a maimuni-ellenes izgatottság lecsillapuljon, Maimuni nagyságát<br />híresztelé és a gáonokkal egyrangúnak nevezte.<br />4. §. Vallási vitatkozások és máglyák a Talmud számára.<br />Maimuni nem volt szerencsés nagyszerű czélzataival,<br />mert halála után ép ellenkezője állt be annak, mit elérni<br />óhajtott volna, az egység helyett: meghasonlás, a tiszta felfogás<br />helyett: nézet-zavar. Ezen gondolat-zavarnak szülöttje<br />volt a kabala, melynek első szárnypróbálgatása ezen<br />időbe esik és melyet Azriel és Ezra bocsátottak világgá,<br />hivatkozva a vak Izsákra, Ábrahám b. Dávid a Posquier-i<br />talmudtudó s fiára. Róluk keveset tudunk és tán a titokszerüség<br />homályából soha sem léptek volna ki, ha a rejtek<br />tudománynak, a kabalának, nem kölcsönzi vala tekintélyét<br />a nagy Nachmanides. Ε tan bővebb jellemzését itt még csak<br />meg se kísérelvén, csak annyit mondhatunk, hogy a németországi<br />zsidók közül az első pártolói közé tartozott R.<br />Eleazar b. Jehuda Wormsból (1160-1230) a Rokeach<br />szerzője, a regensburgi Jehuda Hachászid tanítványa. Ezen<br />tan, mely később sok zsidó fejében oly nagy pusztításokat<br />vitt véghez, eleinte nagyon szerényen lépett föl és a<br />maimunisták és antimaimunisták pártja közé ékelte be magát,<br />mint kabalista párt. Ezen meddő viták mellett csak keveset<br />fejlődött a tudomány, legfölebb az új héber költészet véghajtásait<br />látjuk egy-két képviselőben. Ilyen volt a már nevezett<br />Alcharizin kívül més:: József b. Sab ara eb Jehuda<br />b. S a b a t a i a gunyoros regény teremtő, továbbá Ábrahám<br />b. Ch aszd aï az arabból fordított Ben Hamelech Y'hanazir<br />„a királyfi és a dervis”; Β er a c hja b. Natronaï<br />Nakdan (Crispia) (virágz. 123045) a meseköltő, József<br />E z o b i és az arabul író ibn Sahal költő. Ezen meddő<br />termékeknek felel meg a zsidók állami és polgári állásának<br />szomorú volta. Az eddig csak szórványosan fellépő zsidóüldözések<br />most tömegesen és bizonyos rendszerben fordul166<br />nak elő. Az istentelen ráfogást, hogy a zsidók keresztyén<br />gyermekeket ölnek, mert vérükre van szükségök szertartásos<br />czélokból, mindenfelé gombaszámra nőtt és sok üldözésnek<br />volt indító oka. A buta nép, örülve az alkalmon, hogy a<br />rablás és fosztogatás szenvedélyeiben kéjeleghessen, elhitte<br />a rágalmak legszörnyebbikét is. A minden oldalról szorongatott<br />zsidók IX. Gergely pápához fordultak ótalomért, ki<br />(mint mondják, pénzért megvesztegetve), csakugyan bullát<br />tett közzé, hogy, mint III. Vincze már monda, a zsidók<br />életét kíméljék. Ez a rendelet 1235. máj. hó 3-án adatott.<br />Hogy nem volt több egy írott malasztnál, mutatja azon<br />körülmény, hogy u g y a n a z o n évben Fuldán ismétlődék<br />ugyanazon rágalom következtében a zsidómészárlás. Ez alkalommal<br />a zsidók panaszlólag fordultak II. Frigyes császárhoz.<br />Frigyes, az utolsó Hohenstaufen-i császár szellemdús<br />és elfogulatlan volt, − de csak a keresztyének iránt.<br />Halálos ellensége volt ezért IX. Gergely pápa. Maga a<br />császár tudnivágyó volt és több zsidó tudóssal állt összeköttetésben,<br />így p. o. levelezett toledoi Jehuda b. Salamon<br />Kohen ibn Mátka (írt 1247.) zsidó tudóssal. Jákob Anatolit<br />(Sámuel ibn Tibbon vejét) Nápolyba hívta évi fizetés<br />mellett, hogy számára arab nyelven írt tudományos műveket,<br />Scotus Mihály keresztyén tudós közreműködésével, lefordítson.<br />Jogos feltevés lenne tehát, hogy az igazságtalanul<br />elnyomott és panaszlólag hozzáfordult zsidókat, kik hiszen<br />azon kívül „kamara-szolgái” is voltak, ótalmazta volna, de<br />a helyett megvizsgáltatta a fuldai esetet és mert kiderült,<br />hogy nem volt ig az a ráfogás − a zsidókat nem büntette<br />meg, mert, mint monda, ha nem lett volna rágalom, akkor<br />egész birodalma zsidóit kiirtotta volna! Így avval elégedett<br />meg, − hogy az ártatlanul szenvedőktől nagy mennyiségű<br />bűnpénzt fizettetett magának! Még más jelét adta zsidógyűlöletének,<br />mert midőn hallá, hogy Frigyes főherczeg az<br />ausztriai zsidók számára emberségesebb törvényeket szabott,<br />megtiltá II. Frigyes azoknak foganatosítását. A legmagasabb<br />kegyosztás abban állt, hogy drága pénzért megengedte<br />II. Frigyes, hogy az ő kamaraszolgái agyon ne üttessenek<br />és erőszakkal ki ne kereszteltessenek. Ugyan e kegyben részesítette<br />IX. Gergely pápa is a zsidókat, mert midőn az<br />új keresztesek Aquitaniában összegyülekeztek, első teendőjük<br />volt, hogy számos községre törtek és csak a halál vagy<br />kikeresztelés között engedtek választást.<br />167<br />Ez alkalommal (1236) 3000-nél több halt meg kegyetlen<br />halállal és több mint 500 kereszteltetett meg. Az e<br />miatt most csak találomra XI. Gergely pápához sérelemorvoslásért<br />forduló zsidóknak nagy kegyesen a régi letaniát<br />ismételte a pápa, hogy nem tűri, miszerint kegyetlenül kivégeztessenek,<br />vagy erőszakkal kikereszteltessenek a zsidók.<br />Az egész protectió csak pénzzsarolást vett czélba. A pénz<br />volt a zsidók egyedüli védő angyala. De ennek is meg volt<br />szomorú oldala, mert hogy a zsarolók kezeit mindig megtölthessék,<br />uzsorára adták magokat a zsidók, mi ismét a<br />népnél tette őket utálatosakká. így kerültek folyton két<br />tűz közé, egy oldalról a királyok és pápák, más oldalról a<br />nép részéről lévén üldözve. Az egyedüli pillanatnyi menedékhely<br />volt a tanterem. Itt érezték magokat boldogoknak,<br />királyokkal nem cserélve. Életelemök volt a tanulás, és<br />minden tudományosság virága volt a Talmud. A tudatlan osztály<br />(Am-Haarez) a legbecstelenebb osztály volt. Még e beiszentélybe<br />az ellenség keze nem nyúlt eddigelé. − De ez<br />is megváltozott. Ε gondolatmenedékhelyből is kiűzettek.<br />Alkalmat és indokot szolgáltatott ezen új szerencsétlenségre<br />egy kikeresztelkedett zsidó, névszerint D o n i n M i k l ó s .<br />Magát előbbi hitsorsosin megboszulandó IX. Gergely pápának<br />a Talmudot bevádolta, mondván, hogy ez elferdíti a<br />szentírás betűértelmét, a haggadai rész méltatlan felfogású<br />tételeket tartalmaz Istenről és a keresztyén hitalapító elleni<br />káromkodásokkal van telve, lévén pedig ezen rész még kegyeletesebb<br />a zsidók előtt, mint maga a szentírás. Gergely<br />e tanúvallomás alapján 25 czikkbe foglalta a vádpontokat,<br />melyeket sajátkezű jegyzék kíséretében külde el Franczia-,<br />Angolhon, Castilia, Aragónia és Portugália egyházfejedelmeknek<br />azzal a meghagyással, hogy a böjtnap reggelén, ha<br />a zsidók a templomban lesznek a talmudpéldányokat elkobozzák<br />és a domokosi és a ferenczrendi barátoknak átadják.<br />A nevezett országok királyait szintén felszólitá, hogy karhatalommal<br />nyújtsanak segédkezet. A két szerzetes-rend főnökeinek<br />pedig meghagyá, hogyha Donin Miklós állítása<br />bebizonyulna, a talmudpéldányokat nyilvánosan elégessék.<br />Hasonló szigorral szólítá a Talmud üldözésére Vilmos párisi<br />püspököt. A királyok Spanyolhonban nem érdeklődtek az<br />ügyért, de annál nagyobb hajlandóságot mutatott az elbutult<br />franczia király IX. Lajos. Henrik, kölni domokos, nagy<br />buzgalmat fejtett ki ezen ügyben. A zsidók halálfenyegetés<br />168<br />közt kényszeríti ettek a talmud-példányok kiadására. Egy<br />papi ítélőszék ült össze, melyhez pár rabbinus is meghivatott.<br />A rabbik védték a Talmudot, mint előre látható<br />volt, sikertelenül, mert a Talmud tűzhalálra ítéltetett. Azonban<br />sikerült a zsidóknak egy, a királyhoz közel álló, érseket<br />rábírni, hogy az ítélőszék határozata megsemmisíttessék.<br />A zsidók ujjongtak. De korai volt örömük − és elrendelt<br />ünnepük − mert az illető érsek hirtelen meghalván, a bigott<br />király ujjmutatást látott ebben és elnézéséért okozván,<br />új vizsgáló bizottmányt rendelt ki, melyben a párisi egyetem<br />kanczellárja Odo is részt vett. Miklósnak meghagyatott,<br />hogy négy rabbinussal vitatkozzék. Ε négy rabbi volt<br />a párisi R. J e c h i e l , a Couçy-beli R. M ó z e s , R. J ehuda<br />ben D á v i d , Melunból és R. Sámuel b. Salamon<br />Chateau-Thierry-ből. Az első volt a szószóló, mert a másik<br />háromnál a beszédben jártasabb vala. A vitatkozás (1240.<br />hétfőn, Tamuz 20-án) az okos királyanya Blanche jelenlétében<br />folyt. Eleinte R. Jechiel nem akart szóba állni, arra<br />hivatkozván, hogy a zsidóknak belügyeikben szabadság biztosíttatott<br />a pápáktól és hogy a Talmud életeleme a zsidóknak,<br />kik életöket koczkáztatják. De a királyné megnyugtatá<br />s ótalmát ígére, csakhogy feleljen a felvetendő<br />kérdésekre. Donin részéről követelt eskütétel alól a királyné<br />R. Jechielt feloldotta. R. Jechiel visszautasította a Talmud<br />ellen emelt vádakat, a censur bizottság mindamellett a Talmudot<br />tűzre ítélte, mely ítélet 1242. Tamuz havában foganatosíttatott<br />is. A domokos Henrik ügybuzgósága 24 kocsi<br />Talmud példányt tudott előteremteni. Ezen alkalomra költötte<br />rothenburgi R. Méir megrázó Czionidáját, mely így<br />kezdődik: „Saáli szerufa.” A király meghagyá, hogy száműzetés<br />terhe alatt adják ki a többi talmud-példányokat is.<br />A zsidók jajveszékeltek, mintha szívöket szakították volna<br />ki keblükből. A jámborok a talmud-elégetés napját böjttel<br />töltötték minden évfordulónál. R. Jona, ki (40 nappal előbb)<br />adta a jelt erre az előtte is fölötte szent Talmud elégetésre,<br />azzal az eljárással, hogy a domokosok segítségével a maimuni<br />iratokat hagyta elégetni, nyilvánosan a zsinagógában<br />vezeklett és annyira megbánta hevességét, hogy felfogadta,<br />miszerint vétkét kiszenvedje Maimuni sírjánál, tőle ott bocsánatot<br />esdekelvén. Ε végből rögtön útnak indult, Parist<br />elhagyta, Montpellierbe ment, hol szintén nyilvánosan a zsinagógában<br />töredelmesen bevallotta bűnét, mi által a maimu169<br />nistákat kiengesztelé. Tervét ki nem vihette, mert a barceloniai<br />és toledói község kérve-kérték, hogy maradjon náluk<br />és terjeszsze a talmud-stttdiumot Spanyolhonban. Ott maradt.<br />Előadásaiban szánt szándékkal hozta fel Maimuni<br />nevét a legnagyobb tisztelettel, mint valami szentét. Ez a<br />megtiszteltetés annál többet nyomott, mert ti. Jona Gërundi<br />talmud-tekintély volt és általa szerzett talmudirataiban is<br />tisztelettel teljes hódolattal emlékezett meg Maimuniról. És<br />mert nálánál senki a bünbánás hatását jobban nem érzé,<br />azért ezen tárgyról két értekezletet írt (Iggereth ha-Tesúba,<br />Sáár ha-Tesúba). Még halála is kibékítőleg hatott, mert<br />R. Jona rendkívüli halállal múlt ki, ezt mindenki annak<br />tulajdonítá, hogy Maimuni sírja látogatását elhalogatta.<br />5. §. A Talmud másod ízben való elítélése; vaïïâs-dispidoiiô.<br />Noha a franczia papság éber szemmel őrködött a felett,<br />hogy a zsidók ne bírjanak talmud-példányokkal, ennek daczára<br />a zsidók még is találtak módot és eszközt, a Talmud<br />birtokába jutni, mely nélkül nem élhettek. De IV.<br />Vincze pápának felfedeztetvén a tény, hogy a zsidók ismét<br />a Talmudot alattomban tanulmányozzák, menten meghagyá<br />a franczia királynak, hogy szigorral követelje be a példányokat.<br />Egyúttal felfrisíté a gyűlöletes törvényt, hogy keresztyén<br />dajkáknak tilos zsidó gyermekeket szoptatni. Ilyen<br />korlátozásokkal és mindennemű rágalmazásokkal találkozunk<br />ezután lépten-nyomon, majd azzal vádolják, hogy a mongolokat<br />ők hívták be Németországba és velők alattomban szövetkeztek;<br />majd rosz néven veszik, hogy a szülők kiskorú<br />gyermekeiket, kik kikeresztelkedni akarnak, visszatartóztatják,<br />(mi miatt majnai Frankfurtban sokat kelle szenvedniök és<br />180 zsidó veszté el életét, az akkor kiütött tűz fél Frankfurtot<br />elhamvasztá); majd a zsidó orvosoknak gyakorlatát<br />tiltják meg; majd meg ismétlik, mi már napirenden volt, hogy<br />keresztyén gyermekeket ölnek meg. A zsidók ismét IV. Vincze<br />pápánál kerestek ótalmat, különösen ez utóbbi rágalom<br />ellen. A zsidók panaszát (jó pénz-fizetés mellett, mint a<br />keresztyén kútforrások állítják) helyeslé és igazoltnak tartá.<br />Írt is Lionból (1247) a franczia egyházfejedelmeknek, hogy<br />ideje már ezen hazugságot elnyomni és e rágalommal felhagyni.<br />Ezen jó hangulatot a franczia zsidók menten felhasználták<br />abbeli kérésük tolmácsolására, hogy engedtessék<br />170<br />meg a thorastudium. Vincze előbbi határozatával ellentétesen,<br />erre is hajlott és Odónak meghagyá, hogy aj<br />vizsgáló bizottság állíttassék össze, mely a Talmud elleni<br />vád újbóli nyomozását czélozza. Az ítélő bíróság közt volt<br />a domokos Albertus magnus is, ki a zsidó-tudománynak<br />annyit köszönhetett, és különösen Maimunitól, kit Rabbi<br />Moyses Aegyptus-nak nevez, annyit tanult. Mégis lelke mélyéből<br />utálta Albertus a zsidókat és a Talmudot, melyhez ugyan<br />vajmi keveset értett. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy ismét<br />elítélték a censorok a Talmudot és a beszedett példányokat<br />visszatartották (1248) és valószínűleg elégették.<br />De ezen üldözések közepette és daczára annak, hogy<br />a gyenge elméjű, de vakhitű Lajos király alatt majd elűzettek,<br />majd visszahivattak − magából értetődik, pénzzsarolás<br />kíséretében − Francziaországból, daczára sokat hánytvetett<br />életüknek, az ezen korbeli tudósok csodálatraméltó<br />tevékenységet fejtettek ki. Ekkor szerezte a Couçy-beli Mózes<br />a már nevezett törvénykönyvét Sz'mag (Széfer Mizvoth<br />Godaul), másik jeles talmud író Sir More h Falaisebői talmudpéldányok<br />hiányában toszafoth-gyüjteményt állita össze<br />(1252-59). R. Jechiel Parisból 300 tanítványnak adta<br />elő (példányok nélkül c s u p a eml é k e z e t b ő l ) a talmudot,<br />míg végre kénytelen volt Paläestinába kivándorolni. 0 volt<br />egyike a legutolsóbb toszaflstáknak; tanítványa és veje<br />Izsák József Corbeilből rövid törvénykivonatot Sz'mak (Széfer<br />Mizvoth Kotaun) állított össze. Ezen időből valók a<br />már említett utolsó toszafoth-gyűjtemények, minők p. o. az<br />Evreuxi R. Mózes és (Tuch) Touques-i R. Eliezer által öszszeállitottak.<br />Lajos türelmetlensége véget vetett a toszafothiskoláknak,<br />melyek h a r m a d f é l s z á z a don át virágoztak.<br />Mint Franczia- és Németországban, olyan és tán még<br />rosszabb helyzetben éltek a zsidók A n g o l o r s z á g b a n ,<br />hol hallatlan pénzzsarolás közt és élet-halál rettegésben töltötték<br />napjaikat. Látszatra Spanyolhonban volt még legjobb<br />életük. X. Alfonzó (1252-84) castiliai király, kit<br />már életében a „bölcs” jelzővel tiszteltek meg, csak anynyiban<br />érdemelte meg ezen elnevezést, mennyiben a tudományok<br />nagy barátja volt. Nemcsak a király kincstárnoka<br />volt zsidó (Don Méir de Malea; úgyszintén ennek fia Don<br />Zag-Izsák); nemcsak háziorvosa volt az (Don Juda ben<br />Mózes Kohen); hanem még egy zsinagóga előimádkozót is<br />kedvelt és „az én bölcsem”-nek nevezte. Ezen Don Zag<br />171<br />(Izsák) ibn Szaid-dal dolgoztatta ki csillagászati tábláit melyeket<br />sok éven át „alfonzói táblázatok”-nak neveztek. De<br />mindazonáltal csak látszatra volt kedvező a zsidók helyzete<br />Alfonzó alatt. Dicsért bölcsesége elfogultsággá, sőt eszevegjjettséggé<br />változik, valahányszor a zsidóknak állami és<br />polgári állást kelle vala engedményeznie. A castiliai népeket<br />tárgyaló codexében, melyet Alfonzó készíttetett, a zsidókról<br />gyűlölettel emlékezik meg, csak tűrendőknek véleményezi,<br />az áttérő keresztyén h a l á l l a l lakoljon, újzsinagóga-<br />építés, keresztyén szolgatartás, együtt való étkezés<br />és fürdés, ünnepnapon az utczán való megjelenés, végre a<br />sárga folt eltávolítása szigorúan tilos. Sőt még elkülönített<br />lakásokat (ghetto) rendelt a zsidók számára, s mi még<br />több, önmagával jővén ellenmondásba, a zsidók általi orvosoltatást<br />is megtiltotta. Az aragoniai zsidók sorsa sem volt<br />irigylendő. Jayme (I. Jakab) uralkodójuk, kinek birtokai<br />voltak Dél-Francziaországban, Lajos királytól és tanácsosaitól<br />tanulta el a zsidókkal való mostoha bánásmódot. Ezeket<br />a német királyok módjára kamara szolgáinak aljasította le<br />anélkül, hogy megvédte volna. így megengedte, hogy Raymond<br />de P e n j a f o r t e nevű domokos rendi generalis, ki<br />Torquemado előfutárja volt, a zsidók ellen lázítson. Ezen<br />szerzet tanítványa volt Ρ a b 1 ó C h r i s t i a n i kikeresztelkedett<br />zsidó, ki az első ker. hittérítő volt, de mert nem<br />valami nagy eredményt mutatott föl, Raymund arra az ötletre<br />jött, hogy Pabló es az akkori rabbinusi tekintély<br />Nachmani közt vallás-disputatiót rendezzen. Nachmani a<br />királytól meghívót vett (1263), hogy Barcelonába jöjjön ünnepélyes<br />vitatkozásra. Megjelent és mint Filó 1200 évvel<br />előbb méltósággal teljesen képviselte a zsidóságot. Mindjárt<br />kezdetben a királytól gondolatszabadságot kért ki magának,<br />hogy ellenségével szemben hátrányos állása ne legyen.<br />A király megengedte. És midőn de Penjaforte megjegyzé,<br />hogy e szabadsággal ne éljen vissza, viszonza<br />Nachmani, hogy ő is ismeri az illem szabályait. Négy napig<br />tartott a disputatió a király, az ország nagyjai és<br />papjai jelenlétében. Nachmani g y ő z t e s maradt. A király<br />magánkihallgatáson megjegyzé Nachmaninak: soha sem hallottam<br />egy igazságtalan ügyet szellemesebben védelmezni.<br />De a domokosok azt a hírt terjesztették, hogy Pablo Nachnianit<br />annyira sarokba szorítá, hogy ez szégyent vallott. De<br />hogy ez nem felel meg a valónak, onnan is kiderül, mert<br />172<br />a király Nachmanit még egyszer fogadá és ajándékkal megjutalmazva,<br />kegyesen elbocsátá. De Penjaforte nem nyugodott;<br />mi Barcelonában el nem volt érhető az másutt, hol<br />nem áll egy Nachmani jelentőségű vitatkozóval szemben,<br />még is sikerülhet. A királytól tehát Pabló védencze számára<br />äz engedélyt kieszközölte, hogy Aragónia községben<br />folytathassa a disputatiókat, egyúttal utasíttassanak az illető<br />községek, hogy akadályt ne gördítsenek e szándék kivitele<br />elébe (1263).<br />De miután nem valami nyájasan lőn a királyi parancsok<br />daczára Pabló a zsidó községektől fogadva, azért<br />Pabló megváltoztatta taktikáját és Donin példáját követvén,<br />rágalmazásokkal lépett fel a Talmud ellen és IV. Kelemen<br />pápától kérelmezte, hogy a talmud-példányok ismét<br />elkoboztassanak és újból átvizsgáltassanak. A pápa rá állt<br />a kívánságra és 1264. arragoniai püspökhöz bullát intézett<br />ezen ügyben és a király meghagyta, hogy a kifogásolt talmudi<br />helyek áthúzassanak. Ez az e czélból összeült ítélőbíróság<br />által ki is vitetett. Ez volt a domokosok által a<br />Talmudon gyakorolt első c e n s u r a . A domokosok győzelmének<br />csökkentése és az álhírek valótlanságának kiderítése<br />czéljából Nachmani kénytelen volt a nyilvános disputátiót<br />írásba foglalni. Nem titkolt el semmit, azért nem volt mitől<br />félnie, ha a nyilvánosság elé viszi, mit amúgy is nyilvánosan,<br />csakhogy szóbelileg, vitattak. Egy példányt a geronai<br />püspöknek át is küldött. De ez Penjaforte s Pablótól unszolva,<br />rábírta a királyt, hogy Nachmani e miatt felelősségre vonassék.<br />A következmény az volt, hogy Nachmani két évre<br />hazájából száműzetett és vita-irata a tűzhalálra ítéltetett.<br />Azonban a király egy szabadlevelet adott Nachmaninak,<br />mely őt a domokosok henczegései ellenében védte. Ezek<br />ezen szelíd elbánással elégületlenek voltak és panaszt emeltek<br />IV. Kelemen pápánál, ki e miatt a királyt dorgálta és<br />Nachmani megbüntetését sürgette. De Nachmani a királyt<br />zavarától megmenté, mert önkényt elhagyá örökre hazáját,<br />családját és tanítványait, Paläestinába ment, mely után,<br />mint azelőtt gondolat-rokona Jehúda Halevi, epedve sovárkodott.<br />A sors e tekintetben kedvére járt. Paläestinát, melyben<br />pár évvel azelőtt a mongolok garázdálkodtak, teljesen<br />felforgatva, elrombolva találá, zsidók nem lakták, egy-két<br />család kivételével. De Nachmani letelepedésének hírére lassan<br />benépesült a szent város; iskolák, templomok keletkéz173<br />tek. A tanítványok, köztük karaiták, csak úgy özönlöttek<br />hozzá. Még a kabala is ott szedte meg magát, de<br />Nachmani főtörekvése az exegesisre volt irányozva. Paläestinában<br />írta meg, vagy legalább fejezte be, nagyszerű magyarázatát<br />az öt könyvhez, melyet mint egyéb műveit, hazájába<br />gyermekeinek és barátainak elkülde és így Spanyolhon<br />és a szent város közti összeköttetést fentartani segített.<br />Három évig élt Paläestinában, hol 70 éves korában 1270-ben<br />meghalt. Tetemei Chaifában a párisi R. Jechiél sírja mellé<br />temettettek el. Csoda lett volna, mondja Grätz, ha a csodahivő<br />Nachmanihez legenda nem fűződött volna. Ez állítja,<br />hogy tanítványai, kik egy darabig elkísérek Nachmanit,<br />midőn hazáját elhagyá, arra kérték, hogy adjon jelt, mely<br />velők tudassa halálának hírét. Erre azt a jelt adta volna<br />Nachmani, hegy anyja sírköve meg fog repedni, ha ő meghal.<br />Elköltözése utáni 3 évre tanítványai csakugyan a sirkövet<br />megrepedve találták. Nachmani iratainál még nagyobb<br />befolyást gyakorolt tanítványaira személyének tiszteletreméltósága.<br />Tanítványai, köztük a leghíresebb b. Äderet, Nachmani<br />szellemirányának fölényét emelték diadalra a spanyol<br />községekben.<br />Az irodalomtörténet ez időből még egy bibliai magyarázó<br />nevét jegyezte föl. Ez volt a jeruzsálemi Tanchum<br />(élt 1265−80), ki, úgy látszik, Nachmanitól lőn buzdítva.<br />Az egész sz. írást megmagyarázta arab nyelven egyszerű<br />és nyelvtani értelmezéssel. Különben is irodalmilag tevékeny<br />volt, de befolyás nélkül maradt és csak az újabb időben<br />lett úgyszólván felfedezve. Róla alaposan értekezett G-oldziher<br />Ignácz.<br />6. §. Ben Aderet h és Áseri korszaka.<br />Mielőtt a spanyolhoni zsidók történetét tovafűznők,<br />szükséges általános áttekintést adnunk a zsidóknak más országokban<br />való helyzetéről. Ez biz elég sanyarú volt. Első<br />sorban, mint mindig, ha zsid ó ü l d ö zésről van<br />szó, Németország említendő fel. II. Frigyes zsidógyűlölő<br />halála utáni időből Rudolf császár koronázása idejéig a<br />ghibellinek és guelfek súrlódásában a zsidók ezrei lőnek<br />mészárolva; Weissenburg, Magdeburg, Arnstadt, Koblenz,<br />Szinzig, Erfurt voltak a helységek, melyek sok ezer zsidó<br />174<br />vértanú ártatlan vérétől voltak beszennyezve. A nép durva<br />gyűlöletének kitörését táplálták az egyház fejedelmek. Egy<br />nagy egyházgyűlésben, mely Bécsben 1267-ben tartatott<br />meg, III. Incze pápa és utóda zsidó-ellenes rendeletei szentesíttettek.<br />A zsidóknak teljes elválasztása a keresztyénektől<br />étel, ital, mulatság, fürdő és szolgálatban határozat erejére<br />emeltetett. A sárga folt helyett még inkább elrútító ruhadarab,<br />a szögletes hegyes kalap, kényszeríttetett a zsidókra,<br />mi által csak az utczai söpredék gúnyját vonták magukra.<br />Francziaországban a sárga foltot nemcsak a mellen, hanem<br />a hát közepén voltak kénytelenek viselni. Ki ezen megbélyegző<br />jel nélkül mert az utczára lépni, az első megintesre kabátjától<br />fosztatott meg, a m á s o d i k megintésre tíz livre ezüst<br />pénzbírságban marasztaltatott el.<br />Ezen és más intézkedéseket a távoli Magyar- és Lengyelhon<br />zsidóira is akarta a pápa alkalmazni.<br />Ez azonban csak nagy bajjal volt összekötve, mert pl.<br />Magyar o r s z á g b a n a zsidókra IV. Béla idejében még<br />jobban rá voltak szorulva, mint ezen király atyja II. Endre<br />alatt. Mert az ép oly előrelátó, mint erélyes IV-ik Béla,<br />ki a nemesség előjogainak megcsorbítása által számos ellent<br />szerzett magának, csak a zsidók hűségében bízott meg. Ezeket<br />sókamrákban és pénzverdékben elfoglalt állásaikból és<br />haszonbérleti hivatalaikból elbocsátani egyáltalján nem volt<br />hajlandó. Ezt nyájas, de határozott szavakban IX. Gergely<br />pápának tudomására is hozta Béla. A pápa 1239. decz.<br />10-ikén megküldé a feleletet a következőkben: „Különösen<br />kegyelvén neked, megengedem, mint előbb már a portugáli<br />királynak, hogy a királyi jövedelmeket a zsidóknak is adhatod<br />bérletbe, habár a királyhoz méltóbb eljárás lenne keresztyén<br />bérlőkre bízni e jövedelem kezelését.” De a tatárjárás<br />után oly annyira elszegényedett az ország, hogy még<br />csak a szorgalmas és jobb módú zsidók nyújthattak biztosságot<br />a királyi jövedelmek kibérelhetésére. A pénzhiány a<br />tatárjárás után oly nagy volt, hogy még Komárom várát<br />is elzálogosítá Henok zsidónak, kit comesnek, ispánnak neveztek.<br />Utóbb Márta királyné a maga harminczadi jövedelmeit<br />is elzálogosítá Henok fiainak. Részint tehát a zsidók<br />mellőzhetetlenségének, részint Béla szabadelvű kormánykodásának<br />kelle érdemül betudnunk, hogy a zsidók, míg más<br />országokban annyi üldözésnek valának kitéve, M a g y a r o r -<br />s z á g b a n r e n d e z e t t p o l g á r i j o g o k n a k és ki175<br />v á 1 t s á g o k n a k örvendhettek: Béla ugyanis a már<br />két évtizeddel előbb ausztriai Frigyes által 1244-ben megállapított<br />rendeleteket és kiváltságokat elfogadta saját zsidói<br />számára. Ε kiváltság-levél bevezetésében Béla így nyilatkozik:<br />„Akarván, hogy az országunkban létező minden állapotú<br />emberek érezzék kegyelmünket és jóságunkat, az<br />országunkban lévő valamennyi zsidóknak is a következő<br />jogoknak sértetlenül megtartását rendeljük el. A zsidók<br />személye, vagy javai ellen indított perekben keresztény<br />egyedül soha, hanem egy más zsidóval együtt lehessen<br />tanú, kivéve midőn az ügy oly világos, hogy a tanúskodásra<br />és bebizonyításra semmi szükség. Ha keresztény zsidót<br />arról vádol, vagy a kölcsönért neki adott zálogot eltagadja,<br />vagy a zálogért nagyobb váltságot követel, mint a mennyit<br />kölcsönzött, vagy azt állítja, hogy a zálogba adott jószág<br />tőle ellopatott vagy elégett, a zsidó igazolására elég, ha<br />esküvel bizonyítja a vád alaptalanságát. A zsidók egymásközti<br />viszályaiban a városbíró nem ítélhet, e jogot a király<br />magának vagy kanczellárjának tartotta fenn. A keresztény,<br />ki valamely zsidót megsebesített, a törvényes birságon<br />felül, mely a közkincstárt illeti, a sértettnek 12 ezüst girát<br />s gyógyítási költségeit köteles megfizetni; ha csak megveri,<br />de meg nem vérzi, szokás szerint négy gira bírságot fizet;<br />a ki pedig zsidót megöl, méltóképen lakoljon s minden ingó és<br />ingatlan javai foglaltassanak le a király részére. A zsidók<br />megfizetvén a törvényes vámot, minden háborgatás nélkül<br />járhassanak, kelhessenek áruikkal, vámul pedig csak annyit<br />fizessenek mint más polgárai azon városnak, melyben tartózkodnak.<br />Midőn a zsidók halottaikat szokásuk szerint egy helyről<br />másra szállítják, tilos tőlök vámot kizsarolni; a vámos,<br />ki ezt teszi, mint a halott megrablója bünhösztessék. A ki a<br />zsidók iskoláit, zsinagógáit háborgatja, másfél girát köteles<br />fizetni azok bírájának. A birságban elmarasztalt zsidó saját<br />birájának csak 12 dénárt, − az idézetre meg nem jelenő<br />négyet, harmad ízben 26 dénárt fizessen. A zsidó, ki más zsidót<br />sebesít meg, bírájának másfél girát fizet büntetésül. Ha<br />valamely zsidó gyilkosa ki nem tudatik, az, a kire<br />gyanú esik; párbajjal köteles magát kitisztítani. Ha valamely<br />zsidó az ország nagyjainak kötelezvényére vagy jószágára<br />ad kölcsön és ezt bebizonyítani is képes, a jószág kezén<br />maradjon, míg azt valamely keresztény a zálogpénzen ki<br />176<br />nem váltja; de a zsidó, ki ily jószágot tart, semmi hatóságot<br />nem gyakorolhat az ott lakó keresztények fölött. Az<br />egy évnél tovább tartott zálogot, lia a kölcsönzött pénzt értékben<br />meg nem haladja, a zsidó előleges jelentés után a<br />maga bírájánál, eladhatja. − Ha a zálogidő eltelvén, a zálogadó<br />a maga jogát óvással fel nem éleszti, a zálogért a<br />zsidó kérdőre többé nem vonathatik. A zsidót a maga ünnepén<br />nem szabad kényszeríteni a zálogbér felvételére. A ki<br />erőszakosan veszi el zálogát a zsidótól, úgy bűnhődjék, mint<br />a királyi kamara megsértője. Azon városbíró, ki e kiváltságok<br />ellen vét, hivatalát veszítse” (v. ö. Horváth Magyarorsz.<br />történ. I. 437-9.) Ezen, Béla igazság szeretetét és türelmességét<br />a legszebb színben mutató, rendeletek ellen kígyót-békát<br />kiabáltak ugyan a papok, kik (1279. sept, hóban) Budán<br />papi zsinatban a régi ellenséges szellemet élesztették a zsidók<br />ellen. De ez alkalommal nem sikerültek dulakodásaik,<br />mert Béla erős keze védte a zsidókat, kik egy félszázadnál<br />tovább a legnagyobb nyugalomban hábortalanul élvezték a<br />nyert kiváltságokat. Nem oly szerencsések voltak a zsidók a<br />p y r e n ä u s i f é l s z i g e t e n . Ugyan nem valami sokat adott<br />a „bölcs” Alfonzó III-ik Miklós pápa fenyegetésére és Don<br />Zag (Izsák) de Máleát kincstárnokká nevezte ki, azonban<br />miután ez Alfonzóval súrlódásban élő fiától: Don Sanchotól<br />kényszeríttetett a kincstárt átadni, kegyetlenül kivégeztetett<br />és a zsidókra sarczot vetett. Utóda Don Sancho rendszeresítette<br />e sarczokat, a mennyiben évi fizetéssé változtatta<br />meg. A Castiliában élő zsidóknak, kiknek létszáma (850<br />ezer volt) k é t m i l l i ó h é t s z á z n y o l c z v a n e z e r<br />maravedis-t (460 ezer tallért) kelle évi adó fejében fizetniök.<br />De azért a spanyol zsidók, ha nem is éltek oly boldogul,<br />mint a portugáli zsidók III-ik Alfonzó (1248-1279.) és<br />Dinitz (1279-1325.) alatt, úgy mégis legalább pénzáldozatok<br />árán beléletük nyugodt fejlődését megvásárolhatták.<br />Ezen fejlődést hatalmasan előmozdítá az akkori legnagyobb<br />rabbinusi tekintély S a l a m o n b. Á b r a h á m ben Adereth<br />(1235-1310.) Éleseszű, világos felfogású és tiszta jellemű<br />tántoríthatatlan vallás buzgóságú férfiú volt. Tanítói: N a c hm<br />a n i szelídséget és gerundi R. Jona szilárdságát egyesité<br />magában. A Talmud tömkelegei és félreeső zugaiban<br />otthonos volt és a roppant tananyag a spanyol magyarázók<br />és a francia toszafisták értelmezésével együtt ismeretes volt<br />előtte. Ezen nagy talmudanyagot ő még tetemesen gyarapítá<br />177<br />magyarázataival, melyeket sok talmud-részhez írt. Ő szerkesztett<br />továbbá halacha-compendiumot, Thórath Habajitli<br />czím alatt, mely liez, miután azt kortársa a nem különben<br />íeles talmudista Áron b. József Halévi Barcelonából, megbírálta<br />B e d e k H a b a j i t h czímű művében, védelmező magyarázatot<br />toldott: M i s m é r e t h H a b a j i t h czímen.<br />Azonkívül védiratot írt Raymund Martin éles megtámadásai<br />(capistrum Judaeorum és pugio fidei iratai) ellen. Nemkülönben<br />polemizált egy mohammedanus író ellen, ki a zsidókat<br />úgy, mint a keresztyén vallást és izlamot élesen megtámadta<br />volt.<br />Kevésbé nevezhető áldásosnak élénk pártfogása, melylyel<br />az újonnan megindult nagy szellemi harczban, mely<br />Maimuni iratai ellen keletkezett, az antimaimunistákat támogatta.<br />Az új zavargásoknak föltámasztója volt Regensburg<br />és Bécs-Újváros rabbija Mózes b. Chasdaï Taku (vir.)<br />(1250-90), ki betűimádásában nem csak Maimunit, hanem<br />Szádját is, a nagy szellemébresztőt, ellenezte, mert tudományos<br />irányt tört meg. Előtte ezen tudományos férfiak<br />ibn Ézrával és a karaitákkal agyrangúak valának. Takuval<br />egy gondolkodású, sőt nálánál rajongóbb volt kortársa, a<br />franczia és rajnamelléki fiatal kabalista, Salamon P e t i t ,<br />ki életfeladatul tüze ki magának a titoktannal Maimunit elhomályosítani.<br />Nézetét Paläestinában, hová kiköltözött, sikeresen<br />tudta terjeszteni, később Európába visszatérvén,<br />Takuval szövetkezett és a zsidó községekben Maimuni ellen<br />bujtogatott. Németországban a vakbuzgó jámbor zsidókat<br />csakhamar megnyerte antimaimunista nézeteinek, nem úgy<br />O l a s z h o n b a n , hol jeles tudományosan képzett férfiak<br />éltek. Ott éltek a híres talmudisták Jezsaja de Τ r a n i az<br />öregebb, (1232-1270.) tudós fia Dávid és unokája Jezsaja,<br />a fiatalabbik. Rómában tanítottak a nagyhírű szótáríró R.<br />N a t h a n ivadékai: Ábrahám és Jechiel dei M a n z i. Az<br />előbbi fia, Zidkija, a Sibole Haleket rituális gyűjtemény<br />szerzője. Igen nevezetes maimunista volt H i 11 e 1 Veronából<br />(1220−1295.) gerundi R. Jóna tanítványa. Ez különösen<br />. buzgólkodott falamon Petit rajongó ellen és egy zsinatnak<br />Alexandriába való összeillését hozta javaslatba, mely alaposan<br />vitassa, ha vajjon Maimuni iratai vallásellenes nézeteket<br />tartalmaznak-e, vagy nem?<br />Ha igen, akkor vonják el azokat a közhasználat elől;<br />ha nem, akkor vessék magokat a német zsidó tudósok is a<br />178<br />zsinat véleményének alája. Salamon Petitet azonkívül erősen<br />megtámadta J i s a ï ben Chi s ki j a , kinek „exilarch” czím<br />alatt nagy befolyása volt a keleti zsidókra. Úgy szintén a<br />mosuli exilarcha D a v i d b. D á n i e l , a Tigrisen túli zsidók<br />tekintélye, Salamont átokkal fenyegeté (1289), lia ez<br />fondorkodni meg nem szűnik. Ábrahám Maimuni fia: Dávid<br />sem volt tétlen és nagyatyja melletti pártfogásra szólította<br />fel a keleti községeket. Ezen közös közreműködés által,<br />melyben még a Szafeti rabbi Mózes b. Jehuda Hakohen és<br />a bagdadi rabbi Sámuel Kohen b. Dániel vőnek jelentékeny<br />részt, Salamon Petitet ártalmatlanná tevék és Maimuni<br />iratait új diadalra emelték.<br />7. §. Rudolf habsburgi császár. R. Méir Rothenburg. Az<br />angol zsidók. Saad Addaula.<br />Míg a keleti zsidók Maimuni iratai dicsőítésére, daczés<br />védszövetséget kötöttek Salamon Petit ellen, addig a német<br />zsidóknak, kik a kitört szellemi harcz indító okai voltak,<br />nem volt idejök a harcz befejezését nyugodtan bevárni.<br />Nagy vész volt készülőben, mely a habsburgi ház megalapítója<br />Rudolf császár alatt ki is tört. Ez a császár, ki a<br />dicső habsburgház alapítója volt, eleinte jól bánt a zsidókkal.<br />A zsidók nagyban támogatták pénzbeli segélylyel a<br />szegény lovagot. így Amsel Oppenheimer tetemes pénzösszeget<br />kölcsönzött Rudolfnak. Meg is erősítette a regensburgi<br />község rég élvezett abbeli kiváltságát, hogy saját törvényszolgáltatással<br />bírjon polgári, jogi és pénzbeli kérdésekben.<br />De másrészt megtiltotta a regensburgi zsidóknak, hogy a<br />húsvét héten ne merészeljenek kilépni az utczákra. Úgyszintén<br />megerősíté az ausztriai Frigyes által szerzett és<br />IV. Béla által foganatosított zsidó alapszabályokat, de egy<br />évvel később ismét megszorítá a zsidók jogait. IV. Incze<br />körrendeletét, melyben meghazudtolta ama rágalmat, mintha<br />a zsidóknak keresztyén vérre lenne szertartás czéljából<br />szükségök, megerősíté; úgyszintén X. Gergely pápa abbeli<br />rendeletét, hogy tilos karhatalommal a zsidókat kikereszteltetni.<br />Mindezt helyben hagyá Rudolf, mindazonáltal a nemsokára<br />bekövetkezett zsidó mészárlást és erőszakos kikeresztelkedést<br />nem bünteté meg elég szigorúan. A mainzi<br />(1283), bacharachi (1285), boppárdi (1286) zsidó üldözések<br />tömeges kivándorlásra késztetek a zsidókat Mainzból, Vorms179<br />ból, Speierból és Oppenheimből. A kivándorlók élén volt az<br />akkori nagy talmud tekintély rothenburgi R. Méir b. Βaruch,<br />ki még a toszafista iskola lealkonyodó napjának sugaraiban<br />tükröződék és Sámuel b. Morei, a bécsi rabbi<br />I z s á k Or Z a r u a tanítványa volt. 1286-ik év tavaszán<br />vándorolt ki, hogy Syriának vegye útját. Kelet felé volt a<br />kivándorlók czélja irányozva, mert egy nagy befolyású,<br />előkelő hitsorsosuk vonta magára a zsidók figyelmét. Ez<br />volt a mongol khán legmeghittebb barátja, majd megrettegett<br />pénzügyére, ki szigorú, de szerencsés pénzkezelése által a nagy<br />mongol birodalom királyi jövedelmeit szervezte. Ε hatalmas<br />hitsorsosuk közelébe iparkodtak jutni a kivándorlók, mert<br />hírét vették annak, hogy mennyire pártolja a tudósokat és<br />az ügyefogyott szegény zsidókat.<br />R. Méir b. Baruch is övéivel valószínűleg hozzá készült<br />menni és már Lombardiáig jutott, midőn itt a balsors<br />elérte. Egy kikeresztelkedett zsidó ugyanis a baseli püspökkel<br />ezen városon keresztül utazván, megismeré R. Méirt,<br />ki a püspök parancsára elfogatván, Ensisheimban (Elszászban)<br />tömlöczbe vettetett (1286. Tamuz 4-én). Azonban<br />Rudolf nem azért vitette oda, mert személyesen akará megbüntetni,<br />hanem mert a nagy zsidó tekintély letartóztatásával<br />a zsidó kivándorlókat is remélte ez által visszatartani,<br />miáltal további pénzforrását hitte visszanyerni. R. Méirnek<br />szabad mozgást engedett Ensisheimban, hol nyilvánosan taníthatott<br />és rabbinusi teendőit végezhette; csak távozásában<br />akadályoztatott. A német zsidók nem nyugodhattak meg<br />híres tanítójuk házi fogságban való tartásában és küldöttséget<br />menesztettek Rudolfhoz (1288), felajánlván neki<br />2000 márkát ezüstben, ha híres tanítójukat szabad lábra<br />bocsátandja és a boppárdi zsidó gyilkosokat megbüntetendi.<br />Ez utóbbira hajlandó volt és a boppardiakat el is ítélte<br />2000 márka fizetésére, de R. Méirt nem bocsátotta szabadon,<br />vagy mert több pénzt akart kicsikarni, vagy mint<br />állítják, mert R. Méir vonakodott volna önkénytelen letartóztatási<br />helyét elhagyni, attól tartván, hogy példát szolgáltat<br />más egyéb rabbiknak pénzzsarolás czéljából történendő<br />letartóztatására. Öt évig élt R. Méir Ensisheimban<br />számtalan (3000) kérdésre adván választ a világ minden községének,<br />azonkívül nagy hallgató kör előtt tanítván. Halála<br />után Rudolf utódai a hullát még 13 évig nem engedték<br />eltemetni, míg egy gyermektelennek, Szüszkind Sándor<br />180<br />Wimpffennek Frankfurtból sikerült nagy összeg árán megvásárolni<br />a hullát, melyet Vormsban eltakaríttatott, egyediili<br />jutalmul saját csontjainak a híres tanító mellett való<br />eltemettetését kérvén ki magának.<br />Ezen időben az a n g o l z s i d ó k a t nagy csapás érte.<br />Ott is csak roppant pénz áldozatok árán tudták nyugalmukat<br />megvásárolni. Mindazonáltal a domokos rendű szerzetesek<br />elkeseríték a zsidók életét. A régi hazugságok és rágalmak<br />utálatig ismételtettek az 1287. apil. 16-án Exeterben<br />egybehívott egyházgyülekezeten. 14 nappal később<br />(május 2-án) Edward király a zsidókat gyermekeikkel, nejeikkel<br />fogságra ítélte és ezek csak nagy pénzmennyiséggel<br />válthatták: meg szabadságukat. Három évvel később (1290)<br />az országgyűlés előleges megkérdése nélkül a király parancsot<br />ada, hogy Angolhon összes zsidói száműzessenek,<br />nov. 1-éig eladhassák holmijokat, ki ezen idő elteltével<br />még angol földön időznék, az felakasztassék. De ezt megelőzőleg<br />köteleztettek visszaállítani keresztyén adósaiknak<br />a tőlük vett zálogot. Tán nem is nagyon búslakodtak ezen<br />vérparancs vételénél, a sanyargatások amúgy is már elérték<br />tetőpontjukat. Edward még elég emberségesen bánt el a<br />tekintetben, hogy meghagyá, miszerint a kivándorló zsidók<br />elé akadályt ne gördítsenek, hogy ki ne fosztogassák. Jóllehet<br />a határidő csak nov. 1-én telt le, mégis már októb.<br />19-én hagyták el az angol zsidók számszerént 16,511-en az<br />országot, melyet elődeik több mint négyszáz évig laktak.<br />Az ingatlanok, melyeken túladni nem voltak képesek, a király<br />javára lefoglaltattak. A király parancsa daczára a<br />kivándorlók mindennemű sanyargatásoknak voltak kitéve.<br />Egy hajó-kormányzó szándékosan zátonyra vezeté a hajón<br />levőket, hol őket kiszállni készteté, míg ő legényeivel tovahajózott,<br />a. szerencsétleneket gúnyolván „Mózes, ki már egyszer<br />a tenger vizén keresztül vezeté Izraelt száraz lábon,<br />most is mutassa be hatalmát.” A szerencsétlenek az ár<br />martalékai lettek. − A gascogni zsidók is azon időben<br />száműzettek, mert szintén az angol kormány fenhatósága<br />alatt állottak. A kiűzettek a közeli Frahcziaországba menekültek.<br />Itt kezdetben IV. Fülöptől (a széptől) felvétettek,<br />de 1291. kiűzettek. A vándorbothoz nyúlók égy része Némethonba,<br />más része Éjszak-Spanyolhonba menekült.<br />M i n t h a a szerencsétlenség Jákob községét szemelte<br />volna ki czéltábláúl ezen időben, az ázsiai zsidókra is szo181<br />morú napok következtek be, mert Saad-Addaula, kire a keleti<br />zsidók oly büszkék voltak, és ki hitsorsosinak védangyala<br />volt, Argun khán megbetegedésével 1290. összeesküvés áldozata<br />lett. Az arabok a zsidókra rohantak, rajtok megtorolván,<br />mit a mongoloktól szenvedtek. Két hónappal később<br />Akkó, mely rövidre azelőtt Salamon Petit által lőn fellázítva<br />a maimonisták ellen, az aegypt. szultán Almalek Alasraf<br />által földúlatott, midőn sok zsidó megöletett, sok fogságraj<br />került, köztük egy rajongó, csaknem istenített kabalista<br />Izsák, Akkóból.<br />8. §. A Kabdia, Zohár. A tudomány üldözése.<br />A titoktan (kabala), mely eddigelé szerényen, lépett<br />föl Ben-Adereth idejében zavarba kezdette hozni a gondolkodók-,<br />vagy jobban, a gondolat nélküli tudósok fejét. Már oly<br />tekintélynek örvendett, hogy egy író, Β a c h j a b. A s e r<br />egyik exegetikus művében (1291.) már kabalistikus magyarázatokat<br />szőtt észszerű biblia értelmezései közé. Különös<br />fontosságot nyert Toledóban a titoktan, mióta Todrosz b. József<br />Halevi (1234-1304.) hű pártolója lett. Todrosz unoka-,<br />öcscse volt ama Méir Abulafiának, ki már Maimuni életében,<br />ennek ellenzője volt. Komoly tanulmány tárgyává tették a<br />kabalát továbbá: Izsák b. Ábrahám ibn L a t i f vagy<br />Allatif (1220-1290.), Ábrahám b. Samuel A b u 1 a f i a<br />(1240-129,1.) és ennek tanítványa József b. Ábrahám Gik<br />a t i 1 1 a (mgh. 1305.). De mindezeket fölülmúlta Mózes<br />b. Sem Tob. de Leon (1250-4305.). Tudomány- és alaposságra<br />ugyan nem versenyezhetett Abulafiával, de egyben<br />fölülmúlta őt és elődeit: a képességben, melylyel folyékonyan<br />írt aram nyelven, az úgynevezett talmudi idiómban.<br />Ügyesen tudta továbbá kezelni a bibliai szöveget. Könnyelmű,<br />pazar s vándoréletű volt. Eleinte saját neve alatt írdogált<br />(1285.) a szentírási, törvények czélzatai- és indokolásairól.<br />Három évvel később ugyancsak saját neve alatt másik könyvet<br />tett közzé, mely már kabalistikus színezetű volt. és a.<br />vallásbölcsészek ellen volt intézve. Majd egy harmadik mű<br />is látott napvilágot, melyben csak a régi kabalistikusi gondolatokat<br />frisíté föl. De látván, hogy aránylag csak kevés<br />befolyást tud kivívni és kevés pénzt tud szerezni műveivel,<br />arra az ötletre jött, hogy saját nézeteit egy híres ősrégi tekintély<br />nevében hirdesse, illetőleg ezen tekintély szerzője<br />182<br />által szerepeltesse. A könnyű hiszeműségben bízva, nemcsak<br />homályos hangzású és kétes létezésű auctorokat emleget,<br />mint R. Chamai, R. Kasisa, R. Nehorai, hanem még misnahaggadai<br />színezetű idézeteket koholt. Ezen kaldäus (aramäus)<br />nyelven és homályos kitételekben dús irályban beszéltett egy<br />ősrégi misnatekintélyt, kiről némileg fel lehete tenni, hogy<br />életrajzi története távoli szempontúi szolgálhat a titokszerű<br />tanoknak. Ezen tekintély volt ama R. Simon b. Jochai, ki<br />fiával a római üldözések elől barlangba menekült és ott 13<br />évig élt. A külvilágtól elzárkózott magányában, vajjon mivel<br />foglalatoskodott R. Simon b. Jochai, ha nem a titoktannal?<br />Így jött létre a kabalistikus mű Zohar (fény),<br />melyben R. Simon, mint szerző, hallgatói körében kifejti a<br />mystikus tantételek szövevényes rendszerét. Ez a könyv sok<br />századon át uralta a zavarosban halászok gondolatkörét és<br />részben most is még itt-ott szent könyvnek, magasabb kinyilatkoztatásnak<br />tartatik és melyből a rejtélyszövők, sőt a<br />keresztyénség, de még a spinozismus, a hitetlenség is, mint<br />mindmegannyinak kútforrásából, meríttették. Ezen mű voltaképen<br />három főrészből áll: a tulajdonképeni „Zohár”-ból,<br />a hű „ p á s z t o r b ó l ” (Raaja mehemno) és a „ t i t k o k<br />k ö n y v é b ő l ” (Midrás Neelam.) Jóformán kezdet és bevégzés<br />nélkül, gondolategység és rendszer nélkül bajosan<br />lehet tartalmát és tendentiáját körvonalozni, nem tudhatni,<br />ha vajjon vallásbölcselkedő commentar, vagy kabalistikus<br />szónoklat-gyűjtemény-e? A Zohár vagyis az álszerző R. Simon<br />b. Jochai Midrása megjelenésével a kabalisták közt<br />nagy mozgás keletkezett. Mohón nyelték el a magasabb kinyilatkoztatás<br />tanait. Mózes de Leont elhalmozták rendeletekkel,<br />hogy e Midrás másolatát eszközölje. Arra a kérdésre,<br />hogy honnan jött egyszerre napvilágra egy terjedelmes mű,<br />melynek szerzőjéről ugyan tudták, hogy híres tannaita, s<br />halacha-magyarázó, de egyebet nem tudtak, akkor erre a<br />felelet az volt, hogy a könyvet Nachmani fedezte volna fel<br />Paläestinában, hogy ő küldte volna meg fiának Cataloniába<br />és egy s z é l v é s z által Aragóniába és Valenciába vitetett,<br />míg Mózes de Leon kezébe került, ki az eredeti egyedüli<br />birtokosa. Ha itt-ott kétely támadt is e rendkívüli írás rögtöni<br />föltűnése fölött, akkor mégis maga az írás, mint a<br />tiszta kabala tan mély kútforrásaként ismertetett el. Voltak,<br />kik e könyv keletkezését úgy is fejtegették, hogy jólehet<br />Mózes de Leon írta legyen, ámde nem a maga fejéből, hanem<br />183<br />egy isteni ihletség után. József Abulafia, Todrosz fia, a kabbalista,<br />próbára akarta tenni Mózes de Leont és ezt kérvekérte,<br />hogy másolna le egy füzetet, melynek a már elküldött<br />füzettel való összehasonlításából akart a netáni hamisságra<br />következtetni. De Mózes de Leon óvatos volt és megtagadta<br />kérését. A fent nevezett Izsák, Akkóból, ki a közmészárlás<br />alkalmával megszökött és Spanyolhonba menekült, kíváncsi<br />volt azt a kéziratot látni, melynek létezéséről neki, a született<br />paläestinainak és a kinek Nachmani tanítványaival<br />elegendő alkalma volt társalogni, sejtelme sem volt. Valadolid<br />városban Mózes de Leonnal találkozván, ez utóbbitól<br />kérve-kérte az eredeti Zohár megtekintését, de Mózes de<br />Leon esküvel erősité, hogy az eredeti házában Avilában vagyon.<br />De haza utaztában Mózes de Leon meghalt Arevalóban.<br />(1305). Most kiderült a koholmány. Nagy pénzígéretek<br />után kivallották ugyanis Mózes de Leon özvegye ,,és<br />leánya, hogy Mózes de Leon sohasem bírt az eredetivel,<br />hanem könyvét fejéből koholta. Azt is bevallá<br />özvegye, hogy csak nyerészkedési czélokból tette közzé férje,<br />a Zohárnak R. Simon b. Jochai neve alatti művét, mert<br />saját nevén kelendőségnek aligha örvendett volna a könyv.<br />Noha ez utón a csalás nyilvánossá lett, mégis a könyv tartá<br />magát, mert a kabalisták örültek, hogy végre alakot nyert<br />zavaros tanuk rendszertelensége. Az akkori tudományos férfiak,<br />mint: Sem Tob Falakéra (1225-1290.) és Izsák<br />Albalag (1292-94.) nem voltak oly tömkelegbontó tehetségek,<br />hogy bölcselmi fölényükkel ellensúlyozhatták volna a<br />kabalisták képzelgéseit. Ezen kabalistikus áltudományosság<br />színhelye Perpignan volt. De szaktudományos talmudisták<br />is éltek ott, így p. o. Don Yidal Menahem Meïri<br />(1243-1317-20.), ki ha nem is volt úttörő tehetség, akkor<br />mégis a szellemet ölő betűimádás nagy ellene volt. Mint<br />tiszta és józan irályában, úgy gondolkozásában és nagyhírű<br />talmudértelmezésében a rendszeres s módszeres nézetnek volt<br />szép példája. Nem ilyen irányú és gondolkozású volt kortársa<br />Abba Mari b. Mózes Montpellierből (vagyis spanyol<br />nevén Don Astruc En Durán de Lünel). Ha nem is nevezhető<br />tudatlannak (ő ugyanis Maimuni nagy tisztelője volt)<br />úgy mégis a zsidóságot Nachmani s felfogásának nézőpontja-,<br />hói ítélte meg, mit mindenkire akart ráerőszakolni, az ettől<br />eltérőt pedig eretneknek nyilvánítá. Különösen elkeseredett<br />volt Lévi b. Chajjim iránt Villefrancheból (megh. 1306.), ki<br />184<br />bölcselkedő nézeteinek nagy ellensége volt. Minthogy azonban<br />ellene és elvtársai ellen föllépni nem merészkedett, Ben<br />Adereth tekintélyét hívta föl segítségül.<br />Noha e barceloni tudósnak a szabadelvűség és bölcselkedő<br />irány nem volt ínyére, úgy még sem kívánt személyesen<br />a sorompók elé lépni, hanem rosszalás nyilvánítása mellett<br />Abba Marit serkenté, hogy pártjával tömörüljön, a<br />Szédelgő irányt leküzdendő. Don Bonafoux és Don Crescas<br />Vidál fivérek erélyesen támogatták Abba Marit és abban a<br />javaslatban állapodtak meg, hogy a zsidó tudományokkal<br />úgy, mint a profán tárgyak tanulmányozásával való foglalkozás,<br />csak a harmincz éves életkorúnak engedtessék meg.<br />Ben Aderethnek nem maradt más hátra, mint Lévi-t<br />Villefrancheból üldözni, miután ő volt a szabadelvű irány<br />értelmi kezdeményezője. Abba Mari fölbátorítva Ben Adereth<br />segédkezése által, még egy lépéssel tovább ment és a tekintélyes<br />montpellieri község nevében hirdette a szabad tudománynyal<br />való foglalkozás tilalmát. Ez azonban nem kis<br />szálka volt a nevezett község tudományápoló tagjai szemében.<br />„Első sorban Jákob b. Machir Tibbon (a keresztyén<br />körökben Don Pro fiát név alatt ismeretes) (1312-1322)<br />szegült Abba Mari tudományüldözői czélzatai ellen, fennen<br />hirdetvén, hogy Abba Mari a montpellieri Salamon példáját<br />követi és Maimuni iratai ellen akar lázítani. A Tibbonidák<br />ezért Ben Adereth és a barceloni községhez erélyes hangú<br />körrendeleteket intéztek és intek őket, hogy az egyenetlenség<br />és eretnekség nyilvánításának ne szolgáljanak okozóiul.<br />A kölcsönös vádaskodás nagy elkeserítést szült és Ben Adereth,<br />a ki tudta, hogy szavazatától függ a döntő elhatározás,<br />tétovázott az utolsó szót ez ügyben kimondani. Míg a vitatkozások<br />folytak, hogy vajjon a tudományokkal való foglalkozás<br />megengedhető-e vagy tilos, addig Németországból<br />az üldözések miatt Spanyolhonba kivándorolt Aseri az ítélet<br />mérlegserpenyőjében súlyosan latba eső szavazatát tette le, mely<br />a kérdést eldönté és pedig a művelődésérdek e l l e n é b e n .<br />9. §. Rindfleisch üldözése. Aseri. A pártok.<br />Aser ben Jechiél (1250−1327), a rajnamellékről,<br />nagy talmud elődök utóda volt. Atyja nem csak nagy talmudtudós,<br />hanem oly benső vallásosságú is volt, hogy a<br />monda dicsőítése hozzá fűződött. Mint rothenburgi R. Méir<br />nagy tekintélyű tanítványa, a toszafistak talmudalaposságát<br />185<br />a rendszeresítő tehetséggel egyesíté. Nagy tanítója halála<br />után Aseri Némethon legtekintélyesebb tudósai közé soroltatott.<br />− Idejében a gyűlölet vad dühének új kitörése sok<br />ezer zsidónak halálának, s nyomorúságának lón okozójává,<br />mely nyomorúság a keresztes hadjárat iszonyait még jóval<br />fölülmúlta. Naszaui Adolf és az osztrák Albert közti trónvillongások<br />igen alkalmas ürügyül szolgálhattak a zsidók<br />ellen való föllépésre. Ilyen ürügy volt azon álhír terjesztése,<br />hogy a röttingeni zsidók szent ostyát loptak volna és azt<br />megőrölték volna, melyből vér csurgott. Egy nemes, névszerint<br />Rindfleisch, legott szervezte csapatait, ezeknek hírdetvén,<br />hogy az ég őt boszúra hívta volna föl a megrögzött<br />zsidók ellen. Röttingenből (1298. ápril hó 20-án) a<br />vérengző csapat útnak indult és városról városra történt<br />előnyomulásuk közben a kezük ügyébe került zsidókat mind<br />lemészárolták, a mennyiben ugyanis a kereszténység felvételére<br />nem vállalkoztak. Würzburg nagy községe teljesen<br />fölkonczoltatott (Ab 12-én). Nem jobb sorsban részesültek a<br />nürnbergiek (Ab hó 22-én), köztük Aseri rokona és tanulótársa<br />Mordechai ben Hillél, becses talmudmagyarázati gyűjtemény<br />szerzője, feleségével és öt gyermekével vértanúságot<br />szenvedett. Bajorhonban csak Regensburg és Augsburg kerülték<br />ki a lemészárlást. A véres üldözés, mely Austriáig<br />hatott, több mint 140 községet ért és fél év alatt 100,000<br />zsidó életét oltotta ki. − Némethon összes zsidósága biztos<br />halálra tartá magát készen, s ki tudja, ha nem ez lett<br />volna-e osztályrészök, ha Naszaui Adolf halálával nem jutott<br />volna Albert a trónra. Ezen habsburgi császár a<br />vérig üldözött zsidókat pártfogásába vette már azért is, hogy<br />a „kamaraszolgák” pénzbeli károsítása által a fiskus is tetemes<br />károkat szenvedett. Aseri a zűrzavarban otthonosnak<br />nem érezvén magát, noha veszélytől nem kelle tartania,<br />habár, mint mondják, (de bebizonyítva nincs,) tőle kérte<br />volna a császár rothenburgi R. Méirért a váltságdíjat, oda<br />hagyá hazáját és Toledóba költözött ki 8 fiával és unokáival<br />(1305). A toledói község a már akkor hírneves nagy talmudtudóst<br />örömmel fogadta és rabbijává nevezte ki. Aseri<br />nem titkolta el a tudomány iránti ellenszenvét. Nem érthette,<br />hogy tudtak déli Francziaország és Spanyolhon jámbor zsidói<br />is a tudománynyal foglalkozni, nyíltan köszönetet mondott<br />az Istennek, hogy a tudomány megrontásától megőrizte.<br />Szemében még Ben Adereth is félig-meddig szabadelvűnek tűnt<br />186<br />el. Aseriben Abba Mari emberére talált, sőt még<br />magát felülmúlva látta, mert Aseri még az érett korban sem<br />ajánlotta a tudományokkal való foglalkozást. Abba Mari és<br />narbonni R. Kalonymus fogalmazták a vádiratot, mely szerint<br />a természettudományi és bölcselmi könyvek olvasása tilosnak<br />nyilváníttatott. Ben Adereth most már nem tétovázott,<br />hanem erélyesen lépett föl a tudomány üldözésére és 1305.<br />Ab 4-én ünnepélyes átkot mondott ki a tudományokkal foglalkozókra,<br />jelesül azokra, kik 25 év alóli életkorukban valamely<br />tudományos iratot átolvasni merészkednének. A bölcsészeti<br />írásmagyarázók külön átokkal sújtassanak, irataik pedig<br />elégettessenek. A barcelóni község által kimondott átok fogalmazását<br />egyéb községekbe is elküldöttek, de Jákob ben<br />Machir Profatius és hívei ellenátokkal sújtották mindazokat,<br />kik a tudományt üldözik. A montpellierbeliek ezen<br />ellenátka a barceloniakat és különösen Abba Marit<br />zavarba hozta, de Ben Adereth is meghökkent, különösen,<br />midőn egy fiatal tudós és költő Jedaja En-Bonet ben Ábrahám<br />Bedarési (1280−1340) szépen fogalmazott köriratban<br />a tudományellenségek félszegségeit és vádaskodásait megtámadta<br />és nevetségessé tette.<br />Míg a két párt súrlódásai folytak, addig a franczia<br />zsidók feje fölött vészfelhők tornyosultak. A szellemi tusát<br />hallatlan nyomorgatások némították el: a zsidók Francziaországból<br />kiűzettek.<br />10. §. A francziaországi zsidók kiűzetése. A szellemi tusa<br />megújulása.<br />IV. Fülöp a „szép” jelzővel, egyike volt ama királyoknak,<br />kik a kegyetlen zsarnokságot meghonosították Európában.<br />Előleges fenyegetés nélkül a titok leple alatt méghagyá<br />országa magas és alárendelt hivatalnokainak, hogy az<br />ország zsidói kivétel nélkül egy és ugyanazon napon száműzessenek.<br />1306. Ab. 10-én sokan tömlöczbe vettettek és szigorúan<br />utasíttattak, hogy egy hónap leforgása alatt távozzanak az<br />országból vagyonuk hátrahagyásával. Csak ez utóbbira czélzott<br />a király kapzsisága, melyről a gúny-költemények utonútfélen<br />énekelték, hogy „a csirke a fazékban nem biztos a<br />király körmei előtt.” − 1306. szept. havában valami<br />100,000-en űzettek ki kegyetlenül Francziaországból. A<br />187<br />zsidó tudomány és a toszafisták városai: Troyes, Paris,<br />Sens, Chinon pusztákká lőnek, az iskolai és zsinagógai helyiségek<br />potom áron adattak vagy ajándékoztattak el. A<br />hátrahagyott vagyon szekereken vitetett a király kincstárába.<br />Az adósság behajtása végett a király egy néhány<br />előkelő zsidót ismét visszahívott, de nem sokára újból elkergetett.<br />Esztori Parchon, Áron Kohen és különösen a költő<br />Jedaja Bedarési ( Bechinat Olom híres művében) szívrepesztő<br />módon ecsetelték a földi mulandóság és a bekövetkezett nyomor<br />kínjait. Eleázár b. József Chinonból fivéreivel ez alkalommal<br />martyrságot szenvedett. Az elűzöttek elszéledtek<br />minden világrész felé. Egy rész azonban a franczia határon<br />tartózkodék a visszahivatás reményében. Nem is csalatkoztak;<br />visszahivattak, de − rövid időre ismét kiűzettek. Egy<br />része ezen harmadszor kiűzetteknek Perpignában telepedett<br />le. Oda kerültek a Tibbonidák és Abba Mari is. Magától<br />értetődik, hogy a régi villongás újból kitört, különösen,<br />midőn Ben Adereth halála után (1310) a határozottabb és<br />buzgóbb Aseri fiaival együtt uralta a helyzetet. Aseri türelmetlensége<br />segédkezet nyert Jehuda b. Izsák ibn Yikár<br />által, ki Aseri tisztelője, a fiatal castiliai király, Don Juan<br />Emanuel, udvarában előkelő állást foglalt el. Ezen ibn Vikár-<br />t jellemzi, hogy egy arab nyelven káromkodó zsidónak<br />nyelvét, egy zsidó leánynak erkölcsi kihágás miatt orrát<br />vágatta le − és ezen büntetést Aseri helyben hagyta. A<br />délspanyolhoni és castiliai zsidók még akkor nyugalomban<br />éltek és egymás iránti türelmetlenségeket gyakorolhatták.<br />Nem úgy Francziaországban, hol a zsidók 9 évvel száműzetésük<br />után (1315) X. Lajos által ismét visszahivatván,<br />számosan letelepedtek. X. Lajos halála után fivére V. Fülöp<br />védte ugyan a zsidókat, de a nép fanatismusa erősebb volt<br />a királyi parancsolatok írott malasztjánál. Ez mutatkozott<br />szembeszökő módon 1320. és 1321. években, midőn a<br />pásztorüldözések és a b é l p o k l o s o k ü ldözése<br />(gezéroth háróim és gezéroth hámeczauroim) leírhatatlan nyomort<br />hoztak a franczia és éjszak-spanyol zsidókra Egy<br />pásztor ugyanis fölizgatott képzelgésében galambot látott<br />almában, mely körülrepdeste fejét s miután utána nyúlni<br />akart, szép hölgygyé változott át, ki kinyilatkoztatá, hogy<br />új keresztes sereget toborozzon össze. A buta nép ezen babonás<br />mende-mondának hitelt adott és a keresztesek oly<br />188<br />jelentékeny számmal csoportosultak össze, hogy rövid időben<br />40000-re rúgott a pásztorkeresztesek létszáma. Ezek<br />is, mint az előbbi keresztesek, a zsidóüldözésen kezdték meg<br />a jeruzsálemi szent sir fölszabadítását, 120 zsidó községnél<br />többet koncolván föl. Egy évvel később más nyomor érte<br />a zsidókat, midőn ugyanis egy bélpoklos, hogy magát és<br />bajtársai szenvedéseit, és a miatt, mivel hogy a társadalomból<br />kirekesztetett, megboszulja, több kutat mérgezett meg és ez<br />által több ember halálának lőn okozója. Ezután ugyanazon<br />bélpoklos azt a vallomást tévé, hogy ezen kútmérgezés a<br />zsidók tanácsára történt, mely rágalmat nemcsak a nép, hanem<br />V. Fülöp is elhitt. Ezen új nyomor sok ezer zsidónak<br />halálát vonta maga után. Kik életben maradtak, vagy ki<br />nem keresztelkedtek, nagy sarcz lefizetésére kényszeríttettek.<br />Azon évben a római zsidókat is vész fenyegette, inert XXII.<br />János pápa nővére, Sangisa, arról rágalmazta a zsidókat,<br />hogy egy processio alkalmával a crucifixet kigúnyolták volna.<br />A pápa erre az összes zsidók kiűzését határozta el, de<br />mégis sikerült a zsidókedvelő anjoui Róbert király közbenjárásával<br />és 20,000 aranyból álló becsületajándékkal, melylyel<br />a pápa nővére haragját csillapították le, a vészt elhárítani.<br />A római zsidók helyzete ez időben igen kedvező lévén,<br />a tudomány és költészet virágzásnak indult. Ezen tudományos<br />törekvéseknek köszönjük, hogy Maimuni misna-commentárja,<br />mely csak részben volt ibn Tibbon és Alcharizitól<br />héber forditásban meg, egészen lefordíttatott, mert a római<br />község ben Aderethez fordulván, ez a fordítási munkában<br />arab és héber nyelvben jártas tudósokat serkentett fel, mint:<br />József ibn Alfiial, Jákob Abbászi, Salamon b. Jákob és<br />Nathanel ibn Almali orvosokat.<br />Később a bőtudományú és arabot is alaposan értő II.<br />Kalonymus b. Kalonymus, ki anjoui Róbert nagy kegyében<br />állott, Délfrancziaországl ól Rómába tette át lakását. Kalonymus<br />híres műve „Eben Bochan,” nevezetes korrajz, úgy<br />szintén „Maszecheth purim” gunyoros mulattató olvasmány,<br />de komolyabb müve is van, ez az arabból lefordított „Iggereth<br />báálé Chajjim.” Kortársai közt legnevezetesebb költő<br />volt Immanuel b. Salamon Romi (1265-1330), ki utánozza<br />az arab makámeket és rendkívüli ügyességgel kezeli a héber<br />nyelvészetet. „Machbereth” híres művének utolsó fejezete:<br />paradicsom és pokol, állítólag barátja Dante „divina comoediá”-<br />jának élezés utánzata. Ez időbeli nevezetes olasz<br />189<br />zsidó költő volt még Jehuda Siciliano, míg Leone „Romano<br />és Semarja Ikriti bölcselkedő írók voltak.<br />Hírnévre tettek szert ez időben a karaita írók Izrael<br />b. Sámuel Maghrebi (1300−1324) és az idősebb Áron ben<br />József (1270−1300) konstantinápolyi orvos. Ez időben a<br />karaiták Paläestinában nem éltek oly nagy elkeseredettségben<br />a rabbinitákkal, sőt a Provenceből száműzött és Palaestinába<br />költözött Esztóri Parcbi a karaitákat eltévedt zsidóknak<br />tartja, kiket kell, hogy közel hozzanak, nem pedig<br />eltaszítsanak.<br />11. §. Az Aseridek és Gersonides kora.<br />A szent föld, a mameluk szultán Naszir Mohammed<br />hosszú, de szelíd kormánya alatt (1299-1341.), ismét benépesedett<br />tudósokkal. Ezen időből valók rothenburgi R. Méir<br />tanítványa Ábrahám, a kabalista R. Chananel ibn Askara és<br />a nevezetesebb Sem-Tob b. Ábrahám ibn Gaon (1283-1339.),<br />Izsák b. József Chelo, Méir b. Izsák ibn Aldabi (Aseri<br />unokája). Mindezek Paläestinában békés nyugalomban éltek,<br />nem különben zavartalan volt akkor a castiliai zsidók helyzete,<br />az értelmes XI. Alfonzó király alatt, kinek kedvenczei<br />voltak Ecija-beli Don József ibn Benveniste és Sámuel<br />ibn Vikár. Azonban Abner Burgosból egy kikeresztelkedett<br />zsidó (ismeretes Alfonzó Burgensis név alatt), továbbá Gonzaló<br />Martinez, egy az alsó rétegekből fölemelkedett befolyásos<br />hivatalnok, sok ellenségeskedést szítottak à zsidók ellen.<br />Ez utóbbi Alfonzó két meghitt zsidó hivatalnokát: a fent<br />említett Don Józseft és ibn Vikárt is megrontotta, tömlöczbe<br />vettette, de maga is csúfos halállal végeztetett ki. A zsidó<br />tudomány Castiliában kevés ápolóra talált, csak a talmudtanulás<br />virágzott. Jelentékeny érdemeket szerzett magának<br />e tekintetben Aseri fiaival. Ezek közül R. Jákob és R.<br />Jehuda voltak a legnevezetesebbek. Jákob ben Aseri (Baal<br />Hatúrim) élete (1289−1340.) a szerencsétlenségek egész<br />lanczolatából állt. Isten akaratában való megnyugvással tűrte<br />sorsát. Nagy műve: a rituális praxis czéljából összeállított<br />vallás-codexe volt, mely négy részből áll (Túrim) és az<br />etődök, különösen Maimuni, Alfászi, atyja és Ben Adereth,<br />úgy továbbá egyéb jeles talmudtudósok nézeteit alaposan és<br />szorgalmasan feldolgozta (1340.) és nagy befolyással volt<br />a Zsidóság későbbi fejleményére. Jehuda Aseri (1284-1349.)<br />190<br />még nagyobb tekintélynek tartatott, mint bátyja. R. Jákob<br />és Aseri halála után (1327.) a rabbinátusban őt követé.<br />Az irodalmat nem gazdagította meg egy művel sem. Nevezetes<br />talmudtudósok voltak még: R. Jeruchamb. Mesullam<br />(Aseri tanítványa), egy compendium szerzője (1334); Dávid<br />Abudarham egy ima-rend összeállítója (1340); Jomtob Ischbili<br />(Ritba) termékeny talmudcommentator; Don Vidal<br />Jörn Tob de Toloza a maimuni codex commentatorja, miért<br />is Baal Hamagidnek neveztetik; R. Simson b. Izsák Chinonból<br />(1300−1350.) egy nevezetes talmudmódszertan szerzője<br />(Széfer Kritoth). Ε korbeli bölcselmi irók valának:<br />Izsák Pulgár (virágzott 1300-49.) és Dávid ben Jomtob<br />ibn Bilja Portugáliából. Nevezetesebb bölcselmi irók voltak: a<br />provencebeli K a s p i , G e r s o n i d e s és Vidal Nárboni.<br />Bonafoux József b. Abba-Mari K a s p i (ibn Kaspi)<br />(1280-1340.) délfrancziaországi Argentierből, sokat vándorolt,<br />sokat író férfiú, kiben bölcselmi szellem lengett. Sajnálta,<br />hogy nem élt Maimuni idejében, vagy Maimuni később<br />nem született. Azon hitben, hogy Maimuni szellemét<br />utódai örökölték, Aegyptomba ment, (1312.) de Maimuni<br />dédunokája II. Ábrahám jámbor, istenfélő férfiú volt, (ki<br />a karaitákat is megtéríté a rabbanismushoz), de bölcsész<br />nem volt. Csalódásaiban ibn Kaspi magára alkalmazá a<br />bibliai verset: „jaj annak, ki segítségért fordul Aegyptomhoz.”<br />Francziaországba visszatérve, majd meg távoli világrészeket<br />beutazva, mindenütt nagy mester után kémlelődve,<br />már 50 éves volt, midőn számtalan értekezése szerkesztéséhez<br />fogott. Sokban hasonlít ibn Ezrához, csakhogy ennek<br />élcze hiján volt. Nagyobb tehetség volt fiatalabb kortársa<br />Levi b. Gerson, vagy Ge r s o n i d e s (1288-1345).<br />Ben Adereth tilalma daczára már kora fiatalságában beavattatott<br />a bölcsészetbe, úgy, hogy már 30 éves korában jelentékeny<br />értékű bölcselmi munkát írt. De a tudomány egyéb<br />szakmáiban is nagy tudományosságra tett szert és több<br />munkával gazdagítá meg e szakmákat. De legnagyobb<br />hírre vergődött „Milchamoth Adonai” czímű bölcselmi müve<br />által, melyben tekintélyt nem ismerő, feltétlenül kutató bölcsészként<br />tűnik fel. Hasonmását csak Spinozában lelhetjük.<br />Az igazság utáni nyomozásában Gersonides még akkor sem<br />riadt vissza kiderített eredményei elől, ha ezek a sz. írással<br />ellenkeztek is. A jámbor hivőkkel mitsem törődött, noha<br />ezek „Istenérti küzdelmek” czímű művét „Isten elleni küz191<br />delmeknek” nevezték el és szerzőjüket eretneknek nyilváníták.<br />Keresztyén tudósokkal is állt összeköttetésben. Minden<br />éles gondolkozása mellett is csak csekély befolyással<br />bírt kortársaira. Ε három provencei bölcselő legifjabbika,<br />M óz e s b. J ο s u a Ν a r b ο n i (Maestro Vidal) (1300-1362),<br />Maimuni és Averroes műveit commentálta. Szintén sokat<br />utazott és gazdagítá ismereteit. Fődolgozata a „Moreh”<br />magyarázata volt, melyen 7 évig dolgozott (1355-1362).<br />A rabbanita bölcsészeknél kevésbé jelentékeny Ahron b. Elia<br />Nikomedi karaita (1300−1369.) Kahirában a „Szefer Mizvoth”<br />szerzője, mely művét a karaiták nagyra becsülik.<br />Németországból ez időben csak szomorút lehet jelenteni.<br />Az üldözések és zsidómészárlások napirenden voltak,<br />melyeket egy rablóbanda, mely magát zsidóverőnek (Judenschläger,<br />továbbá: Armleder) nevezte, organizált. Az öldöklés<br />két évig tartott és szomorú előkészülete volt a még<br />nagyobb mérvű öldöklésnek, melyet a f e k e t e halál idézett<br />elő. Ezen időbeli hajmeresztő öldökléseket leírni meg<br />se kísérhetjük; elég annyit fölemlítenünk, hogy a fekete<br />halál, melynek a világ minden részében az emberiség egy<br />negyede (25 millió) esett áldozatul, Némethonban indokul<br />szolgált a buta néptömegnek arra, hogy három éven keresztül<br />(1348-50) a zsidókat mészárolják, mivel azon őrült'<br />koholmányt híresztelték, hogy a zsidók megmérgezik a kutakat!<br />Németországon kívül csak Magyarországban fordultak<br />elő nagyobb mérvű zsidóüldözések és pedig nem a fekete<br />halál következtében (sőt e miatt Némethonból menekült<br />zsidók Magyarországban menedékhelyet találtak), hanem<br />igenis vallásos okoknál fogva. I. Lajos, a „nagy” melléknévvel,<br />ugyanis a zsidókat a keresztyén hitre való áttérésre<br />kényszeríteni akarván, meghagyá, hogy a kik, legalább<br />látszatra, ki nem keresztelkednek, az országból távozzanak,,<br />anélkül azonban, hogy vagyonuk elkoboztassék. A hitben<br />erős zsidók nagyrészt Lengyelhonba menekültek, hol nagy<br />Kázmértól barátságosan fogadtattak. Mondják, hogy e lengyel<br />királynak kedvese zsidó leány, a szép E s z t e r ka<br />vala, ki neki két fiút (Niemecz és Pelka) és két leányt szült,<br />mely utóbbiak zsidók maradtak.<br />12. §. A castíliai zsidók kedvező, majd meg kedvezőtlen helyzetéről.<br />A fekete halál Castiliában is dühöngött és XI.” Alfonzó<br />királyt is elragadta. A zsidókat nemcsak, hogy nem okoz192<br />tàk (mint Németországban elég esztelenül) ezen természeti<br />csapás miatt, sőt Alfonzó fia és utóda Don Pedro (1350-1369)<br />alatt eddig nem tapasztalt befolyásra emelkedtek. A nem<br />sokára lealkonyodó nap utolsó sugarai fényében tündököltek<br />a castíliai zsidók. A szerencsétlen fiatal király, kit ellenei<br />„a kegyetlennek” neveztek, kedvezett a zsidóknak, kik viszont<br />hű kitartással csüngtek rajta szerencsétlen napjaiban<br />is. Ábrahám ibn Zarzal házi orvosán kívül nagy kedvezményekben<br />és becsülésben állt udvaránál Sámuel Halevi<br />A b u 1 a f i a, ki szerencsés pénzügyérsége következtében a<br />legmagasabb rangfokozatra vitte. Nagy befolyását és gazdagságát<br />hitsorsosinak javára aknázta ki, kiknek különböző<br />községekben dísztemplomokat építtetett. Különösen szép disztemplom<br />emeltetett Toledóban 1357-ben, mely még most is<br />fen áll és a város középületeinek legszebbike. Irigy hitsorsosaitól<br />a királynál bevádoltatván, Abulafia tömlöczbe vettetett,<br />hol 1360-ban kínos halállal kivégeztetett. Nagy<br />vagyona a királyi kincstár javára koboztatott el. Don Pedró<br />udvaránál nagy tiszteletben állt S a n t ο b (Semtob), − vagy<br />Santo de Carrion, ki honi nyelven zengette gyönyörű énekeit.<br />A király és fivére Don Henrik de Trastamara között<br />több évig folyt testvérharczban a zsidók az előbbinek pártján<br />küzdöttek, de Don Pedro legyőzetvén, a zsidók is igen<br />sokat szenvedtek. Toledóban pusztult ki háború és éhhalállal<br />több tízezernél a zsidók közül. Azonban a győztes Henrik<br />de Trastamara (II. Henrik), ki a castíliai trónra ült,<br />nem volt zsidó üldöző; nem nélkülözheté tehetségeiket és<br />pénzüket, a mellett becsülte őket a király iránti hűségükért.<br />Don J ó z s e f P i c hon legelső adóbérlő és Don Sámuel<br />A brabanel még magasabb tisztséget vitt, de a<br />zsidó előkelők a nép előtt oly gyűlöltek voltak, hogy a<br />cortesek keresztül vitték a zsidóknak kizárását a hivatalokból,<br />egy külön zsidó negyedben való elkülönítésüket és<br />a szégyenfolt viselését. Még fájdalmasabb volt a castiliai<br />zsidókra a kényszerrel járt vallásos vitatkozás. Ilyen tartatott<br />Burgosban a toledói érsek jelenlétében, Avilában, hol<br />az egész zsidó község egyházba menni volt kénytelen, hogy<br />Mózes Kohen Tordesillas Johannes de Valadolid hitehagyottal<br />vitatkozzék (1375).<br />Ezen és későbbi vitatkozásának főtartalmát könyvben<br />megörökítette, melynek czíme „Ezer Haemuna” (vallás<br />segély). Még Pedro de Luna bíbornok és a későbbi XIII.<br />193<br />Benedek pápa jónak látta, hogy 1375. Pampelonában Bem<br />Tób ben Izsák Sapruttal vitatkozásba bocsátkozzék, mely<br />vitatkozásban nem vajmi nagy dicsőséget aratott. Atyját<br />követte a trónon I. Juan (1379). Koronáztatási ünnepélyén<br />egy zsidó törvényszék a már nevezett Don József Pichont,<br />ki nagy tiszteletben állt a keresztyén lakósoknál, halálra<br />ítélte, őt denuntiatióval vádolván. A fiatal királytól a név<br />elhallgatása mellett eszközölték ki a halálítélet megerősítését,<br />de midőn később az elítéltnek nevét kitudta, annyira<br />felbőszült az elítélők ellen, hogy azokat, kik Don Pichont<br />kivégezni parancsolták, kivégeztette. Ezen elhamarkodásnak<br />még egyéb szomorú következményei is voltak t. i. azontörvényhatározat,<br />mely szerint az igazság-szolgáltatás gyakorlása<br />a zsidók kezéből kivétetett és, hogy mi még aggasztóbb,<br />hogy a nép boszút forralt Pichon halála miatt. Nemsokára<br />találtak is erre ürügyet. Egy rajongó pap Szevillában<br />ugyanis Fernando Martinez, a királyné, Leonore, gyóntató<br />papja, a népet a zsidók ellen föllázítá. A hatóság bekeveredése<br />következtében kitört zsidóüldözés (1391. márczius 15)<br />ugyan elnyomatott, de három hóval később annál nagyobb<br />mérvet öltött, 7000-nél több zsidó család konczoltatott le,<br />a többi kikeresztelkedett és a ki megmenekült, az csak futással<br />mentheté meg életét. De mint a láva, úgy terjedt szét<br />Spanyolhonban a zsidó üldözés, Toledóban Tamuz 17-én<br />történt a nagy mészárlás, hasonló sors érte az aragoniai<br />zsidókat. Valenciában 5000 zsidóból egy lélek sem maradt<br />életben. Malorka főközségében, Pálmában, 300 halt meg, 800<br />a kastélyban keresett menhelyet, a többi kikeresztelkedett.<br />A barcelonaiak egytől-egyig pusztultak el tűzhalállal. így<br />dúlattak föl a legvirágzóbb zsidó hitközségek; 100,000-en<br />felvették (színleg) a keresztyénséget − a hiterősök megmenekültek.<br />13. §. Ezen kor tudósai.<br />A világi exegetikus és bölcselmi szakok képviselői:<br />József b. Eleazar Tob Elem Szefardi (1330-1370); Sámuel<br />Çarça (1360-1380); Ezra En Astruc Salomo b. Gatigno<br />(1310-1380) nem voltak első rangú tudósok, de voltak<br />e korban nevezetes talmudisták, p. o. Menachem b. Zerach<br />(1310-1385), kinek szülei és 4 fivére Estellában a zsidó<br />mészárlás alkalmával meghaltak, a fiatal Menachem is vérző<br />194<br />sebekkel menekülhetett meg. Meggyógyulva folytatta talmudtanulmányait<br />Juda Aseri iskolájában Toledóban, hol ezt<br />követte a rabbinatusban. Ő a „Czedah laderech” talmudi<br />compendium (1374) szerzője. Nevezetes kortársa Chasdaï<br />ben Ábrahám Orescas (1340-1410) Barcelonában, később<br />Szaragossában, noha talmudtudós, mégsem volt hivatalos<br />rabbi, mert I. Juan udvaránál tiszteletben állva, úgy látszik,<br />nem volt ideje a községi ügyekkel foglalkozni. Főjelentősége<br />a bölcselmi gondolat eredetiségében állt, melyben, ha ideje<br />más hasonló speculatioknak kedvezett volna, úttörő, felforgató<br />hatással lehetett volna. Spinoza tisztelettel emlékezik<br />meg róla. Nem csak Maimuni és Clersonides, de Aristoteles<br />ellen is polemizál. Mint ember szelíd, barátságos és hitsorsosai<br />erős támasza volt. Jellemre hozzá hasonló, de gondolkozásra<br />homlok-egyenest ellenkező volt idősebb barátja<br />Izsák b. Seseth Barfát (Ribes) (1310-1406) Barcelonából,<br />hol Ben Adereth tanítványa később a gerundi R. Niszim<br />hallgatója volt. A bölcsészet és tudomány határozott ellensége<br />lévén, még tanítóját, Ben Aderethet is fölülmúlja türelmetlenségre<br />nézve. Talmudismerete, világos felfogása és<br />elmeéle miatt sokat keresett férfin volt. A nagy szaragossai<br />hitközség rabbijának választá. Calatajud község nagy<br />erőlködést fejtett ki, hogy magának megnyerje, később Valencia<br />és Tortoza rabbija lett. A szabadelvű Chajjun b.<br />Gallipápa öreg rabbinust (1310-1380) erősen megtámadta.<br />Izsák b. Seseth és Chasdaï Orescas a kor legelső tekintélyei<br />valának, hozzájuk a legtávolabb községek is fordultak<br />vallás döntvényért. Mint békebírák hivattak föl a francziaországi<br />főrabbinatusi méltóságért vetekedő két párt között<br />is. 1391-ben az üldözés elől hazájából Afrikába menekült,<br />hol aggkorában Tlemcen és Algíria rabbijaként,<br />1406-ban meghalt. Ezen időben Németországban is megújult<br />a zsidóüldözés, melynek indító oka egy kikeresztelkedett<br />zsidó Peszach (Péter) volt, ki hitsorsosai ellen rágalmakat<br />szórt. A régi vádakhoz még az Olenu imában állítólag<br />foglalt keresztyén megtámadásokról szóló rágalmat toldott.<br />Ennek következtében sok zsidó tömlöczbe vettetett Prágában<br />(1399). Ezek közt volt a tudományos képzettségű<br />R. Lippmann Mühlhausenból, a Szefer Niczáchon híre·,<br />szerzője. Ezen könyvben a rabbinusi zsidóságot sok alaptalan<br />megtámadás ellen védi, de nagyon sikerült védelme<br />mellett is a pfalczi Ruprecht császárrá való nevez195<br />tetése napján (1400 aug. 22-én) 77 zsidó kivégeztetett és<br />három héttel később még 3 a máglyára ítéltetett.<br />14. §. Λ spanyol üldözések utóhatásai. Hitehagyottak. A<br />tollharcz.<br />A sokszor erőszakosan vagy önkényt kikeresztelkedők<br />a hű zsidók valódi csapására szolgáltak Spanyolhonban. Az<br />e r ő s z a k o s a n k i k e r e s z t e l k e d ő k (Anuszim) ugyan<br />minden kínálkozó alkalmat megragadtak annak bebizonyítására,<br />hogy ősi hitükhez híven ragaszkodnak. Ezek külön<br />osztályt képeztek és jóllehet külsőleg keresztyénséget<br />színleltek, bensőleg zsidókként éreztek. Ezen új keresztyének<br />a néptől marranos (üldözöttek, átkozottak) névvel csúfoltattak.<br />De egynehány hithagyó, hogy az új hit iránti<br />érzelmeit elpalástolja, vagy tán hogy előbbi hitsorsosaival<br />szemben a ballépést igazolja, elég szemtelen volt zsidó ellenségként<br />fellépni. Ilyen jellemtelenek közzé tartoztak a<br />kikeresztelkedett Don Pedro Ferrus, Astruc Raimuch Fragából,<br />ki Francisco név alatt, a zsidóhittérítés buzgó tagjává<br />lett. De nagyobb boszankodást szült az 1391-ben kikeresztelkedett<br />rabbi Salamon Lévi Burgosból, ki, mint keresztyén,<br />Paulus Burgensis vagy Santa Mária nevet vett<br />föl (szül. 1352, meghalt 1435.). Buzgó zsidó és Írástudó<br />volt és Ben Sesettel tudományos levelezésben állott. Korlátlan<br />hírvágytól és kitüntetési viszketegtől emésztve, magas<br />hivatal után sóvárkodott.<br />Ε czélból Parisba utazott és az ottani egyetemen a<br />theologiára szentelte magát; nemsokára a volt rabbi keresztyén<br />pappá avattatott, majd meg XIII. Benedek pápa<br />által Archidiaconus és szevillai kanonokká neveztetett ki.<br />Erélyes hittérítő lőn; a navarrai hitközségek főrabbijához<br />József Orabaena és Rabbi Méir Alguadeshez intézett héber<br />gunyoros költeményében nevetségessé tette a zsidó szertartásokat.<br />Ohasdaï Crescas ellen is fondorkodott. III. Don Henrik<br />királynak tanácsolá, hogy nemcsak zsidó, de új keresztyén<br />hivatalnokoktól is őrizkedjék. − Paulus magatartása<br />nagy ellenszenvet szült a zsidók közt. Józsua b. József ibn<br />Vives Dorkából (miért is Allorkinek neveztetik), ki orvosi<br />és arab ismeretekkel bírt és azelőtt Paulus tanítványa volt,<br />mesterét megtámadta és a keresztyénség tanait élesen megbírálta.<br />Paulus ügyetlenül felelt és azzal végzi: „aláírá196<br />som: en, ki Salamon Lévi név alatt Istent helyesen<br />nem ismerém, de őt Paulus de Burgos név alatt tisztelni<br />tanultam.”<br />Chasdaï Crescas, a bölcsész is védte a zsidóságot és<br />Tratadó czímen a keresztyénség hitelveit élesen bonczolgatá.<br />Ε nyugodt, de határozott hangon spanyol nyelven írt értekezés<br />mély benyomást tőn.<br />De nyílhegyes éllel támadta meg a sokoldalú Prófiát<br />Durán (írói néven Efódi) a keresztyénséget, mely (1391)<br />reá s Dávid Bonét Bon Giorno barátjára erőszakoltatott.<br />Összebeszéltek, hogy mihelyt szerét tehetik, a keresztyénség<br />orvét ledobják és ősi hitükhez visszatérnek. Profiát el<br />is utazott Paläestinába: Akkóban egy ideig várta is barátját,<br />de ez megmaradt új hitében. Ezen hűtlenség fölháborítá<br />Proíiátot, miért is Prófiát az ő volt barátját és Paulust<br />egy „Al thi Kaabotheka” czímű iratban örök gúny tár gyáva<br />tette. A legszellemesebb irat ez, melyet a keresztyén-zsidó polémia<br />teremtett és melyet keresztyén oldalról elégettek, mihelyt<br />egy példánynak birtokába jutottak. Paulus azonban<br />mindinkább emelkedék tisztségében, míg végre Cartagena<br />püspöke, Castilia kanczellárja és III. Henrik titkos tanácsosa<br />lőn. De azért mégsem sikerült neki a királyban bizalmatlanságot<br />kelteni a zsidó hivatalnokok ellen, mert Don<br />Méir Alguadezet a castiliai községek főrabbijává és Don<br />Mózes Zarzalt házi orvossá nevezte ki a király. Prófiát<br />később Maimuni bölcsészeti iratait és egyet-mást ibn Ezrából<br />commentait, naptári müvet (Chesbon Efód) és − mi<br />legjobb műve − héber grammaticát (Maase Efód-ot) szerzett<br />(1403). Chaszdaï öreg napjaiban mély elméjű bölcsészeti<br />munkát írt „Or-Adónai” czímen, mely csupán bevezetése<br />egy óriási műnek, melynek befejezését halála<br />gátolta. Ben Seseth az Afrikába jött színlelt keresztyéneket<br />pártfogása alá vette és mindazokat átokkal sujtá, kik a<br />zsidó valláshoz való visszatérésöket gátolták. Valami 20 évig<br />működött áldásdúsan Algiriában. Utóda volt a rabbinatusban<br />R. Simon b. Zemach Durán (Rasbaz), ki a mathematika- és orvostanban<br />is jártas volt, igen tekintélyes rabbi volt, ki számos<br />válasziratot szerzett, melyek Tasbaz név alatt ismeretesek.<br />R.Simon b. Zemach (1361-1444) volt az első fizetett rabbi,<br />ki, mert a mallorcai zsidó-mészárlásnál összes vagyonát elveszte,<br />fizetést húzni kényteleníttetett, mivel, mint mentegetődzék,<br />a berberek nem becsülték annyira az orvosi tudományt<br />197<br />úgy, hogy abból megélhetett volna. Azonkívül még számos<br />irattal gazdagítá meg a zsidó irodalmat. Legjelesebb müve<br />Magen Aboth. Fia volt Salamon Duran (1400-1467), ki<br />atyját az algiriai rabbinatusban követé; a kabala ellenzője<br />volt.<br />15. §. A zsidó ellenes hármas szövetség; a tortozai vitatkozás<br />és a védírók.<br />A spanyol zsidók sorsának rosszabbra fordulásához három<br />egyén közreműködése járult és pedig egy hitehagyott, egy<br />rajongó domokos szerzetes és egy pápa. Józsua Lorki Lorkából,<br />ki kikeresztelkedése után G e r o n i m o de S a n t a<br />Fé nevet vett föl, az avignoni Benedek pápa házi orvosa,<br />életfeladatul tüze ki előbbi hitsorsaira szégyent, gyalázatot<br />és új hitére dicsőséget halmozni. A spanyol zsidók szerencsétlenségére<br />élt akkor Fra Vicente Ferrer domokos szerzetes,<br />ki annyiban elütött szerzetes társaitól, hogy nem<br />hír- és pénzvágyból, hanem tiszta vallásrajongásból volt<br />zsidógyűlölő. Számos vezeklése, különösen a meztelen testnek<br />vallási czélból való korbácsolása miatt a szentek sorába<br />emeltetett már életében. Ezen hitrajongónak sikerült nem<br />csekély számú követőt nyerni, és csengő hangon, sírástól<br />és hangos zokogástól félbeszakasztott, kedélyt megrázó prédicátióival<br />oly benyomást tett, hogy hallgatóit magával elragadá.<br />Egyik kezében crucifixet, a másikban a szentírást<br />tartva, még a zsinagógákban is volt neki szabad, a két éves<br />királynak anyjától, Donna Catilinától, támogattatva, tüzes<br />prédicatiókat tartani. A meghallgatásra karhatalommal ráerőszakolt<br />zsidók közül sokan − elég gyengén − megváltoztatták<br />hitüket. Az aragoniai és castiliai zsidók közül, mondják,<br />hogy 20,500 tért volna át a keresztyén vallásra. Nagyvolt<br />különösen Ferrer befolyása, mióta nyomós szavát a<br />vetélkedő királyok egyike, Don Fernando, érdekében latba<br />vetette és ettől teljes szabadságot nyert nagy mérvben gyakorolt<br />megtérítéseire. Még nagyobb nyomort okozott a zsidóknak<br />a hitehagyott Józsua Lorki, vagy Geronimo Santa<br />Fé, kit XIII. Benedek pápa önző czéljaira használt fel, különösen<br />a zsidók tömeges megtérítésére. Ezen pápa ugyanis<br />a pisai közzsinat által schizmatikus esküszegő eretneknek<br />nyilváníttatván, az ellenjelölt pápák fölött azzal remélt<br />előnyt kivívni, hogy a tömeges zsidó megtérítés következ198<br />tében az egyház számára diadalt és győzelmet fog aratni. Ezen<br />czélból az aragoniai iroddalom előkelő tudósaihoz köriratot<br />intézett, hogy legyenek készek Tortozában nyilvános vitatkozásra<br />egybegyűlni. Erre készült nagyban a hitszegő Geronimo<br />de Santa Fé, ki programmot dolgozott ki, mely a<br />vitatkozás sorrendjét megállapítá. Első sorban az legyen<br />bebizonyítandó: hogy már a Talmud is elismeré Jézus messiási<br />voltát, ha pedig ezen érvek nem segítenék elő a tömeges<br />áttérést, akkor a Talmudra minden gyalázat hintessék,<br />koboztassék el és a zsidók büntettessenek meg. Csak<br />aggálylyal léptek a zsidó tudósok a nyilvános disputatió<br />termébe, melyben Benedek pápa fénykápráztató pompában,<br />a nagyok és a sok száz kikeresztelkedett jelenlétében helyet<br />foglalt. A 20 vitatkozó legjelesbikei valának: Don Vidal<br />ben Benvenisti ibn Labi (Ferrer) Szaragossából, előkelő<br />származású, orvos és új héber költő; továbbá J ó z s e f Albo<br />Mobreahból, bölcselmi író és égtiszta jámborságú; Zerachja<br />Halévá Saladin Szaragoszából, arabs fordító; Matusia Jizhari<br />íniivelt író; Salamon ben Reuben Bonfed, új héber<br />gúnyköltő, akkor tortozai rabbi és még más jeles férfiak.<br />A legkülönösebb vallásvitatkozás, mely valaha tartatott,<br />volt ez, a Tortozában végbemenő, mely 15 hónapig<br />tartott kevés megszakítással (1413. február havától 1414.<br />nov. 12-éig) és 68 ülést vett igénybe. Előtérben a pápa,<br />ki az egész keresztyénségtől elhagyatva, eretneknek nyilváníttatott;<br />oldalán egy zsidó apostata, ki r a b b i n u s i<br />fegyverekkel akarja aláásni a rabbinismust; háttérben egy<br />hitrajongó szerzetes, ki tüzes beszéde hatalmával nyújtott<br />segédkezet. A remegő zsidó vitatkozókat eleinte a pápa bátoritá<br />nyájas beszédekkel. Don Vidal ben Ben Yenisti volt a<br />főszószóló, ki Geronimo Santa Fé támadó beszédére latin<br />nyelven felelt, azt tapintatlansággal vádolván, hogy már az<br />első fölszólalásában fenyegetéssel végzé beszédét. Hosszú<br />időre terjedő vitatkozáson át nemcsak tömeges megtérítést,<br />hanem még csak egyetlen zsidó vitatkozóét sem tudván elnyerni,<br />a pápa barátságtalanul bocsátá el őket, előttük 11<br />czikkből álló, a zsidók megaláztatását tartalmazó bullát<br />olvasván föl, mely azonban csak félév után nyert alkalmazást.<br />Szerencsére a pápa fenyegetése egyelőre foganat nélkül<br />maradt, maga a pápa a costnici zsinat által méltóságától<br />megfosztatott, Vicente Ferrer által gyalázatosnak,<br />199<br />meggyilkolásra méltónak hirdettetett, míg végre egy várban<br />kiéheztetett. Hogy védenczével Maestre Geronimo de st. Fé<br />(rövidítve m’ ga dv f = Isten káromló) apostatával mi<br />történt, nem tudjuk. Don Fernando, valamint a zsidó üldöző<br />királyné, castiliai (Catalina, is egymásután elhalálozván,<br />a portugáliai I. Joao király és V. Martin pápa alatt némileg<br />enyhült a zsidók helyzete. Ez utóbbi 1419. jan. 31.<br />bullát tett közzé, mely többek közt ezt tartalmazá: Miután<br />a zsidók Isten képmására alkottattak, maradványuk a túlvilági<br />élet részese, azért mi elhatározzuk, hogy zsinagógáikban<br />a zsidók ne bántalmaztassanak, törvényük és szokásaik<br />ne sértessenek, erővel ki ne kereszteltessenek és a keresztyénekkeli<br />üzleti közlekedésükben meg ne gátoltassanak. Ezen<br />fölötte szelíd pápai üzenetet esengő eszközök is segítették<br />elő, mert róla mondta a példaszó, „itt, a pápai udvarban, a<br />barátságnak nincs értéke, mihelyest elfordul a fillérke.” Ezen<br />barátságnak hasznát a zsidók nem igen vehették, mert midőn<br />a husziták Austriában 1420. a pápaság ellen felkeltek,<br />a katholikus papság pedig a huszitáknál jobban üldözte a<br />zsidókat, sőt Albrecht főherczeg parancsára általános zsidóüldözés<br />léptettetett életbe: ismét V. Márton pápa volt ugyan,<br />ki zsidó kedvező bullát hirdetett, de a huszitáknak Saaz<br />melletti győzelme nélkül a zsidók rossz sorsra jutottak volna.<br />Rajtuk csak Isten segített, ki liez Jákob ben M ó z e s<br />Möln Halévi (Maharil) (1365 1427) által előirt böjtökben<br />és imákban megtört szívvel fohászkodtak. Segítettek<br />továbbá a fent nevezett zsidó tudósok véd- és dacziratai,<br />melyek által a szent vallásérti lelkesedést ezrek szívében<br />keltették föl. Ilyen védírók voltak: Don Vidal ibn Labi, ki<br />(„Kodes Ilakodosim” czímű iratában) (leronimo Santa Fé-t<br />élesen megtámadta; Don David Nászi; Izsák ben Kalonymos,<br />a bölcsész; József ibn Sem Tob (1400 −1460), ki<br />igen termékeny író és a castiliai udvarban tiszteletben álló<br />férfiú volt; Ohajim ibn Musa Bejárból (1390 1460). De<br />mindendekelőtt említésre méltó József Albó (1380-1449),<br />orvos és nagy bölcsész, Ohaszdaï Crescas tanítványa. A<br />tortozai vallás vitatkozásban jelentékeny részt vett. Noha a<br />talmudi zsidóságnak tántoríthatatlan híve, mégis a bölcselmi<br />eszmék világos kifejtője volt. I k k a r r i m czímű vallásbölcsészeti,<br />igen folyékony és világos nyelvű müvében a zsidó<br />vallás hitelveit értelmezi, különösen Maimuni 13 hitezikke<br />ellenében 3 hitelvre fektetvén a zsidóság alapját és pedig:<br />200<br />1. Istennek léte (achduth Habore); 2. Istennek kinyilatkoztatása<br />(Thora min Hasomaim); 3. az isteni megjutalmazás<br />(szochor veones) képezvén, nézete szerint, a zsidóvallás sarkalatos<br />alaphitelveit.<br />Az üldözés és elpártolás eme korszakában a szellemi<br />élet fejlődése hátramaradt és csak a kabala rejtélyes tana<br />talált nagyobbára ápolókat. így kelt ki élesen a bölcselem<br />ellen és a kabala mellett Sem Tob ben Sem Tob (megh.<br />1430) Emunot czímű munkájában. Még előbb éltek Ábrahám<br />b. Izsák Granadából és Mózes Botáréi, ki Jeczira<br />könyvét értelmezte. Németországban csak a nevezett Jákob<br />Möln emelkedik ki, a merseburgi Menahem Meil Zedek<br />mellett. Magyarországban csak E i s e k T y r n a u (Nagy-<br />Szombatból) említhető („Minhagim” templom és rituális<br />rendeletek összeállítója). Még ezen korszak jellemzéséhez<br />tartozik felemlítése azon áldásdús tevékenységnek, melyet<br />József ben Sem Tob kortársa, don Ábrahám Benvenisti, ki<br />a castiliai zsidók főrabbija és II. Juan király által kinevezett<br />főbírája volt, azzal fejtett ki, hogy 1432-ben Valladolid<br />fővárosban általános zsinatot hivatott egybe, mely<br />tudósok és előkelő férfiakból állt. A vallás, új nevelés, a<br />birák kinevezése, a zsidó rágalmazók elleni eljárás, az adóbehajtás<br />szabályozása, a községi béke fentartása és a<br />fényűzéssel való felhagyás voltak a vitatott és határozati<br />pontok. Benvenistét követte a főrabbinatusban Companion,<br />ki 1463.103 éves korában meghalván, Izsák Aboab tanítványa<br />által helyettesíttetett a hivatalokban.<br />16, §. Az inquisitio és a zsidók elűzetése Spanyolhonból.<br />Don Izsák Abrabanel.<br />Az új keresztyének a rájuk erőszakolt hitnek nem váltak<br />dicsőségére. Zsidó érzelmeiket el nem titkolták. Ezen<br />magában örvendetes jelenség azonban végzetessé lőn a spanyol<br />zsidókra. A castiliai Don Juan a marranok hűtlenségét<br />V. Miklós papának bevádolván, nagy csapást hozott Jákob<br />házára, mert a nevezett pápa 1451. nov. 20. az inquisitio<br />behozatalát elrendelte. Az új keresztyének és a<br />gyanúsított laza vallásos gondolkozásúak az inquisitio sorompói<br />elé idéztettek és megbüntettettek. Az életveszélyeztetést<br />csak a későbbi időben teremtette meg a vérbíróság.<br />Egyelőre csak éber figyelemmel kisérték a hűtlenek minden<br />201<br />lépését és titkos cselekvését. A bajt növelte, hogy a pápa<br />Johannes de Capistrano ferenczrendű szerzetest rendelte meg<br />a hittérítés művére. Ezen konok zsidógyűlölő Németország<br />és a szláv tartományok, Austria és Magyarország zsidóira<br />nézve, hol a pápa meghagyásából szónoklata megragadó<br />erejével bujtogatott, Valódi Isten ostorává vált. Nagy befolyása<br />volt Capistránónak a fiatal magyar király László lelkületére,<br />sőt midőn II. Mohammed, ki a byzanti birodalomnak<br />összerombolója, három évvel Constantinápoly bevétele<br />után (1453) Magyarország fővárosa ellen nyomult s midőn<br />1456. Belgrádnál a török és magyar sereg Corvinus Hunyadi<br />jeles vezér alatt összeütközött, Capistrano is bujtogatott<br />a fővezér oldalán, és elég hin volt elhinni, hogy a<br />törökök fölötti győzelem az ő ékesszólásának volt köszönhető.<br />Míg Capistrano (ki 1456. megh.) k e l e t e n , addig egy<br />másik gondolatrokona; A l f o n s o de S ρ i n a szintén ferenczrendű<br />szerzetes n y u g a t o n lázított és pedig nemcsak szóval,<br />hanem Írásban is, Fortalitium fidei „hitvár” (1460) a<br />gyűlölet netovábbját halmozza a zsidókra és a viszály kihintett<br />konkola átok-termését meg is érlelte. Sok község<br />esett újból a rajongó nép vakbuzgóságának áldozatául. Ez<br />csak előjele volt a nemsokára bekövetkezett általános üldözésnek.<br />Egyelőre még mindig első sorban a marranók fejei<br />fölött tornyosultak a vészfellegek, különösen a vakbuzgó<br />castiliai Izabella királyné alatt, ki, miután a katholikus<br />Ferdinándot férjül elvette, 1472-ik márczius 14-én történt<br />processional támadt zavargás következtében az új keresztyéneket<br />a legembertelenebb módon kínozta és ölette le.<br />A vakbuzgó királypár végre a domokos-rendűek javaslatára<br />Spanyolhonban is felállítani parancsolta az inquisitiot, miután<br />erre IV. Sixtus pápa 1478. megadá az engedélyt. Az első<br />vértörvényszék 1481. január havában Szevillában állíttatott<br />fel, hol külön helyet jelöltek ki a máglyák számára. Ugyanazon<br />hóban az első Auto-da-Fé (hitcselekmény) 6 új keresztyénen<br />próbáltatott meg. Az aragoniai, navarrai és sicilicii<br />lakosság erélyes tiltakozása közt állíttatott ezen országokban<br />fel az inquisitio és a kinevezett nagy inquisitor,<br />a vérszomjas Thomas de Torquemada, több vérbíróságot állíttatott<br />fel Cordovában, Iaen, Villa Real, Toledo és Saragossában.<br />A hírhedt inquisitio-bíró Pedro d'Arbues az új<br />keresztyének által Saragossában meggyilkoltatott ugyan, de<br />ezen „szentnek” nyilvánított vérember halálával egész Spa202<br />nyolhonban nyaldosott a máglyák tüze. Ezen borzadály és<br />rettegés idejében nagy tiszteletben állt a katholikus király<br />pár udvarán egy zsidó államférfin, ki a pyrenäusi félsziget<br />zsidó államférfiai sorát méltó képviseltetéssel zárta be. Ez<br />a jeles férfiú volt Don I z s á k b. J u d a A b r a b a n e 1<br />(szül. Lissabonban 1437. megh. Velenczében 1509-ben).<br />Dávid királyi házára viszi vissza családfáját, nagyatyja<br />Sámuel Abrabanel, ki 1391. rövid időre színleg a keresztyénséget<br />vállá, nagylelkű támogatója volt a zsidó tudománynak.<br />Don Izsák Abrabanel − atyjáról keveset tudunk<br />− koraérett, világos értelmű férfiú volt, ki már zsenge<br />korában írt egy Atereth Zekénim czímű munkát az isteni<br />gondviselésről. De bölcselmi tehetsége nem volt annyira<br />kiművelve, mint állambölcsészeti tudománya, melynek köszöni<br />nagy rangját. Az akkori szeretetreméltó V. Alfonso<br />portugali király annyira megkedvelte Abrabanelt, hogy udvarába<br />hívta és a pénz ügy érséget rábízta. Jó viszonyban élt<br />továbbá a hatalmas Braganza herczeggel, Fernando val az udvar<br />kegyenczével, a tudós Joao Szezirával. A lissaboni udvarnál<br />nagy tiszteletben állottak Gedalja ibn Jachja és fivére József<br />ibn Jachja. Míg Abrabanei a király kegyét bírta, a<br />zsidók helyzete kedvező vala; sőt az afrikai kikötőhely,<br />Arzila, elfoglalása után rabszolgaságra jutott zsidóknak is<br />atyai pártfogója lett. Királya kegyét és családi boldogságát<br />(három jó nevelt fia Juda, Leon Izsák és Sámuel oldalánál)<br />élvezve, tudományos foglalkozásra készült, midőn pártfogó<br />királya halála után menekülni kellett Spanyolhonba. Toledóbah<br />telepedvén meg, barátságosan fogadtatott Izsák Aboab<br />rabbitól (a Turimhoz való jegyzetek, Raschi, Nachmanides és<br />egyéb Írókhoz írt magyarázatok szerzője, úgyszintén prédicatiók<br />kiadója). Abrabanel itt commentálta az első próféták<br />történeti iratait csodálatos rövid időben. Kár, hogy bő, noha<br />világos irályban írt, különösen a kérdések halmozásával eltelt<br />commentárja nem nyerhetett népszerűséget.<br />Rövid ideig lehetett e .tudományos foglalkozása nyugalmában,<br />melyet fölzavara a spanyol királypár általi meghivatása<br />a spanyol udvarra, hogy ott a pénzügyérséget<br />elvállalja. Legnagyobb megelégedéssel látta el e bajos tisztséget<br />8 éven át (1481-1492). Abrabanel ezen időben<br />nagy gazdagságra tett szert, de mily tiszta jelleműnek kellett<br />lennie, ha a vérszomjas Torquemada vádaskodásaival<br />szemben a háborítatlan nyugalmat és a királypár kegyét osz203<br />tatlanul élvezé. Ε közben kifejlődött a maurok és zsidókra<br />nézve oly káros háború, melyet a katholikus királypár 10<br />évig folytatott (1481−91). 1492. január 2-án vonultak<br />Fernando és Izabella Granadába és ezzel az egész pyrenäusi<br />félsziget 800 évi megszakítás után ismét katholikus<br />uralom alá került. A katholikus királypár, Torquemada folytonos<br />zaklatására, melyre a győzelem előtt csak fél füllel<br />hallgatott, most a nagy győzelem után, VII. Incze<br />pápa akarata ellenében, a rég forralt tervet végre foganatosítani<br />készült. Hirtelen megparancsolták ugyanis, hogy<br />Spanyolhon zsidósága négy hó leteltével 1492. mártius 31 -ig.<br />az oly nagy szeretettel kedvelt országot halálbüntetés tilalma<br />alatt elhagyni kész legyen. Vagyont csak annyiban<br />vihetnek magukkal a zsidók, a mennyiben aranyt, ezüstét<br />és egyéb kiviteli tilos czikkeket − visszahagynak. Rettegés,<br />kétségbeesés fogta el a zsidókat. Hogyan váljanak meg<br />a drága hanttól, melyben őseik 1500 év óta nyugosznak.<br />Abrabanel még hitegette magát eleinte, hogy a halálos csapást<br />képes lesz ellensúlyozni mesés nagyságú (300,000 arany)<br />váltságdíj felajánlása által. Már-már a pénzszomjazó királypárt<br />félig meddig megnyerte a kiűzetés parancs visszavételére,<br />midőn hívatlanul a vérszomjas Torquemada berohant<br />a tanakodó királypárhoz és e szavakkal dobá eléjök a crucifixet:<br />„Judas Ischariot Kristust 30 ezüstért, felségtek 300<br />ezer aranyért akarjátok elárulni!” Ezen szavak döntöttek.<br />A parancs teljerőben maradt. April végén kürthanggal<br />hirdették, hogy készüljenek a zsidók a távozásra, mert ki<br />július végén túl marad hazájában, halállal lakol. Nevetséges<br />árakért kellett ingatlan jószágukon túladni, egy házat oda adtak<br />egy szamárért, egy szőlőt egy darab posztó vagy gyolcsért.<br />A szerencsétleneket ezek fölött még keresztyéntérítéssel<br />is háborgaták. De hiterőseknek bizonyultak, hisz az új hit<br />sem védte őket Torquemada gondolatfürkésző kegyetlenségei<br />ellen, melyeknek rövid 14 év alatt 8000-nél több marrana<br />esett áldozatul. Tehát az elkerülhetetlen végzetben, Istenben<br />vetett hittel és bizalommal megnyugodtak. Az agg Izsák<br />Aboab rabbi vagy harmincz előkelővel előre utazott Portugáliába,<br />hogy II. Joao királylyal a feltételeket meghatározza,<br />melyek alatt a kivándorlóknak szabad átutazás engedtetik<br />meg. Végre közelgett a végzetes nap, melyen vándorbothoz<br />kelle nyulniok. Julius 31-én a záros határidőt<br />még nagy kegyesen két nappal meghosszabbíták, úgy, hogy<br />204<br />augusztus 2-án, Ab hó 9-én, a történeti emlékek szomorú<br />napján, 300 ezer zsidó elhagyá azt az országot, melyhez<br />annyi évszázadon át a leggyengédebb szeretettel ragaszkodtak<br />és vele lelkük eltér gyökérszálaival egybefűzve érzék magukat.<br />A világ minden része felé Széledtek, részint a közel<br />királyságba Navarrába, éjszak felé, retint dél felé, hogy<br />Afrikába, Olasz-és Törökországba jussanak, nagyrészt azonban<br />Portugáliának tartának. A milyen kegyetlen, oly államellenes,<br />botor volt a spanyolok eljárása, mert Amerikának nemsokára<br />történt fölfedezése Spanyolhon fölvirulását eredményezte volna<br />az élelmes, szorgalmas és komoly zsidók közreműködése mellett,<br />így azonban fokról-fokra sülyedt Spanyolhon és még<br />mai napig is megsínli a culturában tetemesen visszamaradt,<br />butító babonában élő nép, hogy hű zsidóit, melyek a nép<br />színét-javát képezték, magától eltaszítá. A török szultán,<br />Bajazid, helyesen jegyzé meg Ti Fernandót okos királynak<br />tartjátok, holott ő országát szegénynyé, az enyémet pedig<br />gazdaggá tévé. (L. Grätz tört. VIII. 963 1.).<br />Abrabanel Nápolyba vándorolt ki. Itt visszavonultan<br />élt eleinte és biblia-magyarázatát folytatá. Midőn a nápolyi<br />király ott tartózkodásáról értesült, magához hivatá és hivatalt<br />ajánla fel neki. Egyáltalán igen jól bánt a napolyi király<br />a szegény kivándorlottokkal, kiket a ragály megtizedelt.<br />A betegek számára ápoldákat állíttatott föl és gondjukat<br />viselé. Ferdinand, nápolyi király, halála után fia, II. Alfonsó,<br />a zsidó államférfiút további kegybe fogadá, miért is Abrabanel<br />híven követé, midőn VIII. Károly, franczia király, elől<br />Alfonsonak Siciliába kellett menekülnie. Később Abrabanel<br />Korfuba ment, hol elveszettnek hitt magyarázatát az öt<br />könyvhöz, nagy örömére megtalálta. Majd meg Monopolisban<br />telepedett meg, folyton tudományos tevékenységben töltvén<br />életét, míg József fiát Velenczében 1503. meglátogatván, ott<br />maradt, hol 1509-ben sokat hánytvetett életét befejezte és<br />Paduában eltemettetett. Hajmeresztő volt a többi kivándorló<br />sorsa. Vagy 12000 Navarrába ment, de onnan már 6 év<br />után 1498-ban elűzték őket. Hasonlón jártak a provencei zsidók;<br />120,000-en Portugáliába vándoroltak, de keservesen csalódtak,<br />mert a fanatizált nép kiűzetésöket sürgette, sokan a<br />hegyek közé menekültek, hol kínosan kimúltak; kik hajóra<br />szálltak sem voltak szerencsésebbek, mert embertelenül bántak<br />velők; kik pedig még visszamaradtak, jobbadán rabszolgaságra<br />kerültek, miután a kegyetlen király II. Joao a<br />205<br />2-10 éves gyermekeket szüleiktől elszakíta és az újonnan<br />fölfedezett Szent Tamásba és a szigetekre viteté, hol nagy<br />vészt elpusztultak. Őrültségében a király a századok óta or-,<br />szagában lakott zsidókat a keresztyénségre akarta kényszeríteni.<br />Don József ibn Jachját, a 70 éves aggastyánt, kedvenczét,<br />szép szavakban akarta rábírni, hogy elseje legyen<br />a kikeresztelkedőknek.<br />Példájától tömeges áttérést remélt. De megmenekülni<br />sikerült neki s életveszélyek közt jött Konstantinápolyba,<br />hol sok irat visszahagyásával 1504-ben meghalt. Tizenegy<br />évvel később meghalt A b r a h ám Zakúto Tunisban, hol<br />híres történeti művét Juchaszint (1405) írta meg. Számtani<br />és csillagászati művei Vasco de Gamának jó útmutatóul<br />szolgáltak út-fölfedezéseiben. Don Manuel (1495-ben lépett<br />trónra), hogy Izabella leányát nőül vehesse, az ezen összekeléshez<br />kötött feltételt teljesíteni késznek mutatkozott és<br />1496. Kiszlew 29-én meghagyta a portugáli zsidóknak,<br />hogy 10 hó letelte után az országot a különbeni halál és<br />vagyonkobzás büntetése mellett elhagyni készüljenek. Szabad<br />elvonulást ígért nekik, de csúfosan törte meg szavát,<br />mert a 14. év alóli gyermekeket elszakíta szüleiktől és<br />kényszereszközök mellett kikereszteltette 1498-ban, sőt a<br />már a hajón összegyűlt kivándorlandókat erővel az egyházba<br />vitette, de sokan inkább a kutakba és folyamba vetek<br />magukat; csak kevesen menekülhettek meg Afrikába.<br />Ezek közt volt a nevezett Ábrahám Zakúto is és Ábrahám<br />Baba, az orvos és Czeror Hámor, pentateuchcommentár, szerzője<br />(megh. 1520); továbbá Izsák Káró Toldoth Jizchak<br />pentateuchcommentár szerzője, ki Törökországba menekült,<br />hol unokaöcscse, a híres Káró J ó z s e f , nagy szerepre jutott.<br />1497. nem volt többé Portugáliában nyilvánosan hitét<br />valló zsidó, de annál több új keresztyén, kikkel gyalázatosan<br />bántak és kik közül 1506-ban Lissabonban 2000-, mások<br />szerint 4000-et legyilkoltak. A fertelmes inquisitio hatását<br />csak a brazíliai herceg, I. Don Jósé szüntette meg,<br />miután még Antonio Jose da Silva, a legnagyobb portugisiai<br />drámaíró, mint a zsidóság alattomos vallója, 1739-ben tűzhalállal<br />múlt ki.<br />17. §. A más országokban levő zsidók akkori állapota.<br />Míg a pyrenausi félszigeten az emberiség nemtője szégyenpír<br />bontottan elfödé arczát a hallatlan barbárság haj206<br />meresztő tettei fölött, melyet a szeretet vallása nevében a<br />zsidókon véghez vittek, addig Olaszországban, a pápasághazájában,<br />honnan egyéb országokba ömlött ki a zsidók<br />elleni gyűlölet, aránylag feltűnően kedvező helyzetben éltek<br />a zsidók. Az olasz zsidók közt Immanuel és Leone Romano<br />óta a culturélet szép fejleményi fokával találkozunk. Zsidó<br />tanulók látogatják az egyetemeket és a Medicäusok által<br />ápolt tudomány különböző szakmáiban a zsidók is élénk<br />részt vesznek. Guttenberg új találmányának mesterségét a<br />zsidók siettek először kiaknázni, nyomdákat állítván föl<br />Reggio, Mantua, Ferrara, Pieva di Sacco, Bologna, Soncino<br />Iscion és Nápolyban.<br />Nevezetes zsidó tudósok közé tartoznak ez időből<br />Me s s e r Leon és Elia D e l Medigo. Messer Leon (Jehuda<br />b. Jechiel) Nápolyból (1450-1490), orvos és rabbi<br />Mantuában, a zsidó irodalmon ki ν ül a latint is érté és Ciceró<br />és Quintilian irályi szépségeiben gyönyörködék; Aristoteles<br />egynehány iratát magyarázta, nyelvtant és logicát írt héber<br />nyelven s híres héber ékesszólástant (Nofeth Czufimt) szerzett.<br />Elia del Medigo (Elia Cretensis) (1463−1498) Grétából<br />bevándorolt családból származott, első rangú tudós, bő classical<br />és bölcsészeti tudomány birtokában, a zsidók és nem zsidók<br />figyelmét már fiatalságában fölébresztette. Ez utóbbiakat<br />Aristoteles, Maimuni, Averroes bölcsészeteivel megismerteté.<br />Giovanni Pico de Mirandola, idejének csodatehetségü grófja<br />legbensőbb baráti viszonyban élt Del Medigoval, kitől nem<br />csak a hébert, de az aristoteles-arab bölcsészetet is elsajátítá-<br />A paduai egyetemben kitört tudományos vita eldöntésére<br />Elia Del Medigot hívták föl békebíróul és nyilvános vitatkozásának<br />és pártatlanságának súlyával az egyik párt nézetét<br />emelte diadalra, mi miatt a másik párt képviselőitől<br />gyülöltetett. Nyilvános tanárrá neveztetvén ki, a paduai és<br />florenci egyetemeken bölcsészetet adott elő számos tanítvány<br />előtt. A kabala elmekábító tanától, melybe barátja Pico, egy<br />Constantinápolyból Olaszhonba vándorolt Jochanan Aleman<br />nevű által lett beavatva és melybe oly annyira elmélyedt,<br />hogy 900 vita tételt Ígérkezett kifejteni, − Elia Del Medigo<br />távol tartá magát, mi józan felfogásának becsületére<br />válik. Hitvallomását egy tartalomdús („Bechinath Hadath” „a<br />törvény próbatéte” czímű iratban) fejtegeté, melynek alaptétele:<br />hogy a zsidó vallás nem annyira hitelvekben, (mint<br />Maimuni vélte) hanem vallásgyakorlatban culminai. Ezen<br />207<br />iratában különben sok szabadelvű nézetet fejt ki, miért is a hívőktől<br />nem kedveltetett, mert az akkor legjelentékenyebb<br />talmudtudós a Gitta di Castellóból származott O b a d j a di<br />B e r t i n o r o (1470-1520), ki egy híres misnacommentár<br />szerzője vala, és később Paläestinából kivándorolt, minden<br />türelmessége mellett is csak szidalmazással emlékezik meg<br />a tudományos, különösen bölcselmi törekvésekről, mi nem is<br />oly nagyon csodálandó, miután oly túlcsigázott nézettel is<br />találkozunk azon időből, hogy a sokat tanult és sokat vándorolt<br />Áron b. (1er soil A l r a b i még azon véleményt is<br />merte kockáztatni, hogy Mózes 5 könyve egy ős régi arab<br />eredetiből való fordítás!<br />De Elia del Medigonak különösen a talmudi tekintélyekkel<br />gyűlt meg baja. Legjelesebb képviselői voltak Olaszhonban<br />Juda Menz és J ó z s e f Kolon. Ez utóbbi<br />származásra franczia, nevelésre nézve német; sok küzdelem<br />után jött Olaszhonba, hol a mantuai rabbinatusra jelöltetett<br />ki.<br />Valamint ez Messer de Leon és a konstantinápolyi<br />Mó z e s K a p s a l i ellen az általuk képviselt tudományos irány<br />miatt polemizált, úgy Olaszhon második tekintélye Juda<br />Menz (1408−1509), bámulatos talmudtudós, Elia del Medigo<br />ellensége lett. Őt tudományos törekvéséért és tanaiért üldözé,<br />sőt, mint látszik, átokkal sújtá, mi miatt Kandiába,<br />szülőföldére volt kénytelen menekülni. József Kolon, valamint<br />kor- és tanulótársa I z r a e l Bru na (1400-1480), a regensburgi<br />rabbi, tanítványai voltak Némethon legnagyobb<br />talmud tekintélyének: az erfurti Rabbi Jákob Weil-<br />(1425-1456) és béesujvárosi R a b b i I z r a e l Is s e r l e innak<br />(1425-1470).<br />József Kolon kortársai közt nevezetesek még Elia<br />Mi z r a c h i Konstantinápolyban, ki a török főrabbi Kapsali<br />mellett volt hitszónok és J á k o b Ma r g ó l e s nürnbergi<br />rabbi, ki szintén Kolonnák Kapsali elleni tollharczában ez<br />utóbbinak pártját fogta.<br />HATODIK RÉSZ.<br />A zsidóknak Spanyolhon- és Portugáliából való elűzetésétől<br />Mendelssohn Mózesig (1497-1750).<br />1. §. Korrajz.<br />Ah hó 9-ike, mint a spanyolhoni zsidók elűzetési napja,<br />ismét a történeti szomorúság fekete keretű napja volt. Az<br />elűzöttek oly hangulatban hagyták el a drága hantokat,<br />mintha Titus alatt váltak volna meg a szent földtől. De ha<br />egyrészt a párhuzam áll is, és pedig oly értelemben szintén,<br />hogy miként Jeruzsálem Izrael távozása óta romba dőlt és<br />Spanyolhon is a zsidók távozása óta szellemi tekintetben a<br />romok hazájává lőn, akkor másrészt az örvendetesebb párhuzami<br />mozzanat is ismétlődik. Miként ugyanis a második<br />szentély romjaiból a zsidóság új életre ébredt és belfejleményét<br />saját nagy emberei szellemi tevékenységéből építé ki,<br />akként a spanyol és portugáliai zsidók a világ minden részébe<br />szétszórva, új culturmagvakat vittek magokkal és<br />Ezsájás jóslata értelmében a megtizedeltek is egy levágott,<br />de csak gályáitól megfosztott, elesett oly tölgy képét tüntetik<br />föl, melynek erős gyökérszálai még ép életet óvnak<br />meg számára és újonnan megszedett erőben feléled, mihelyt<br />csak a levegő és nap éltető befolyását élvezheti. A talaj,<br />melyből a megnyirbált és kérgében megsértett, de belsejében<br />életerős fa tápanyagát szívja, még most is, és ha valamikor,<br />akkor különösen most: a s z e n t írás és ennek hagyományos<br />magyarázata és a talmudismus tovafejlesztése. Igaz<br />ugyan, hogy tömkeleget bontó, bölcselmi ész sokáig nem<br />jellemzi e kort, melynek képviselői a talmud és a kabala<br />mezejét művelik, de hiszen a száműzetés e telén át csak<br />209<br />azért nyugoszsza ki magát az ész birodalma, hogy alig<br />másfél század után Spinozát, a minden kor egyike legélesebb<br />eszű bölcsét, a zsidóság termékeny öléből megteremtse és<br />száz évvel későbbi a zsidóság harmadik Mózesét föltámaszsza.<br />2. §. Az új letelepedések.<br />Abrabanelnek, mint a ki az írással elmondhatja magáról:<br />„én vagyok a férfiú, ki a nyomort észlelem az isteni<br />harag fenyítő pálczájával,” elhihetjük, hogy a sokat hánytvetett<br />spanyolhoni és portugáliai zsidóknak csak egy tizede<br />menthette meg puszta életét. Ezek, a hazájukkal együtt vagyonukat<br />(valami 30 millió aranyat) vesztett száműzöttek,<br />kezükben a vándorbottal, szívükben eszmény képekkel és<br />hitlelkesedéssel barangolták be a földet a szélrózsa különböző<br />irányai mentében, míg végre a különböző éghajlat<br />alatt különböző gondolkodású és szokású népeknél a megtürés<br />alamizsnáját kikoldulhatták. De ezen nyomasztó érzet<br />lehangoltsága közepette is, a népvándorlást kicsinyben feltüntető<br />zarándoklásuk mellett is, a pyräneusi zsidók (a<br />sz'fard községbeliek), mihelyest fejüket egy biztos helyre<br />letehették, már is újból felegyenesedtek, népünk sajátságos<br />szívósságával beélvén magukat az új körülményekbe. Sőt<br />azon benső szeretet- és hűségnél fogva, melylyel volt hazájuk,<br />mostoha anyjuk iránt viseltetének, még nyelvüket,<br />szokásaikat, ima-szerkezetüket és ruháikat még idegen „hazájukban”<br />is megőrizték. Bárhol telepedtek legyen is le, őket<br />mindenütt sz'fárd községek szervezésével látjuk első sorban<br />fáradozni. Sokat kiállóit szenvedésükben megedzve, dicső<br />múltjukra büszkék, külön állást foglalnak el a benszülött<br />zsidók községei közepette. Ők, kik magukat Dávid házából<br />származtatják, némileg jobbaknak, nemesebbeknek<br />vélték magukat és a szenvedéstől meggörnyedt hátukat ismét<br />felegyenesítek, mihelyest csak kissé rendezkedtek és az<br />új viszonyok tényezőit számba vehették. Az elűzöttek nagy '<br />seregei Törökhonba vándoroltak, miként egyáltalán jellemző,<br />hogy a 15. és l6-ik századbeli zsidók, kik a nyugati országokból<br />el- és száműzettek, nagyobbára keletnek tartottak,<br />mintha onnan várták volna a szabadság és jólét fölkelő<br />napját, igen nagy száminál seregeltek Afrikába, melynek<br />Fez Marokkó, Algiria, Tripolis és Tunis városaiban nagy<br />községek keletkeztek; élükön híres rabbinusok és tudósok210<br />kal. Az utóbb nevezett községben éltek Mózes Zakúto, kiről<br />már volt szó és Mózes b. Izsák A l a s k a r (1470-1532<br />és 38 közt), ki nagy küzdelmek után jött Samorából Tunisba,<br />innen később Aegyptomba (Kahirába). Zakúto, úgy<br />látszik, később Törökországba menekült. Aegyptomban (Kaliirában),<br />bol a nemes származású Izsák Kohén Salai<br />volt főrabbi, élt még a megmenekült tudós Samuel Seri-<br />1 i ο és a híres Dávid ibn Abi Z i m r a (Radbaz) (1470-1573),<br />kinek vallás- és törvény-jogi döntvényei (responsái) igen<br />becsültek és kiről még nevezetes, hogy a seleucidák aeráját<br />(minjan Jevanim, minjan S'taroth) megszüntette és helyette<br />a világ teremtése utáni számítást léptette életbe. Paläestina<br />is benépesült a spanyol bevándorlóktól. 1488-4525. terjedő<br />idő alatt 70 családtól 1500-ig vitte fel a létszámot. Az<br />anyagi és szellemi jólét nagyban gyarapodott. Az utóbbihoz<br />sokban járult a szelíd és szeretetreméltó olasz talmudtudós<br />O b a d j a di Be r t i n o r o , kivel közreműködött a spanyol<br />orvos D á v i d ibn So s a n , ki nagy tekintélyben állott<br />Jeruzsálemben. Szafetben és Damascusban is keletkeztek<br />községek. De beláthatatlan számmal alakultak Törökországban,<br />hova a menekültek nagy számmal sereglettek. I. Selim,<br />Bajazet és I. Szulejman szultánok nagy előszeretettel és<br />kiváltságokkal fogadták és kedvelték, a hontalanoknak új<br />hazát adván. Selim házi orvosa volt J ó z s e f Hámon, kinek<br />fia és unokája ugyanazon tisztségben éltek a szultánok<br />udvaránál. Atyjánál még befolyásosabb volt Mózes Hámon,<br />Szulejmánnak házi orvosa (1490-1565). Ügyessége és<br />tiszta jelleme, továbbá állambölcsesége a szultán meghitt<br />emberévé tevék. Mózes Hámon kortársai és a zsidó tudósok<br />támasza volt. A szultánt háborúba elkísérvén, Perzsiában<br />Jákob b. József Tâwûssal ismerkedett meg, kit magával<br />vitt Konstantinápolyba, hol ez az 5 könyvet perzsára forditá,<br />melyet Hámon saját költségén S z adj ah arab fordításával<br />együtt (Konst. 1546.) nyomatott ki.*) A konstantinápolyi<br />zsidó hitközség, mely a bevándorlottakkal nőttönnőtt,<br />30,000 lelket számlált, 44 zsinagógával bírt, melyek<br />különböző község kötelékeihez (mint p. o. a castiliai, kortlovai,<br />toledói, stb.) tartoztak. A főrabbinatust betölté az<br />érdemes, de félreértett és József Kolontól élesen megtámadt<br />*) Bővebb tudósítást nyújt munkáin: Über die persische Pentateu Ίι-<br />Übersetzung des .Takob b. Josef Tàwûs... ein Beitrag- zur Geschichte der<br />Bibelexegese Leipzig et Heidelberg 1871. C. F. Winterische Verlagshandlung.<br />211<br />Mózes Kapsali, vele együtt és később, mint hitszónok volt<br />alkalmazásban: Elia M i z r a chi (1455-1525-1527),<br />ki a paduai Jutla Menz tanítványa, nagy talmudtudós és<br />szép tehetségű, ékesszóló hitszónok volt. Legjelesebb műve<br />Rási suppercommentárja.<br />A második jelentékeny város volt Salonichi, hol mihamarabb<br />10 község támadt, úgy hogy több zsidó lakta,<br />mint nem zsidó. S á m u e l U s q u e a „zsidóság anyjának”<br />nevezi. A sz'fard községek a bevándorolt Jehuda S e n y o r<br />B e n v e n i s t i köré csoportosultak. A talmudtudósok közül<br />Teysasak, Eliezer Simeoni és Jákob ibn Chabib (En Jákob<br />czímii haggadai gyűjtemény szerzője) fölemlítendők. A kabala<br />József, Teysasak, Sámuel Frankó; az orvostan leginkább<br />Mózes Almosnino által volt képviselve. Mindannyian<br />spanyol bevándorlók voltak. Ilyenekből állt Olaszhon zsidóságának<br />nagy része. Jelentékeny állást foglaltak el, mint<br />mindenütt, úgy Olaszhonban is a zsidó orvosok. Bonet<br />de Lat es (provencei) X. Leo pápa, S i m e o n Z a r f a t i ,<br />II. Gyula pápa háziorvosa. Kitűnő férfiú volt Sámuel<br />A b r a b a n e l (1473-1550); ez az olasz zsidók legjelesebbikei<br />közé tartozik. Gazdagságát a tudósok támogatására<br />használta és angyaltermészetű hitvese B e n v e n i d a istápolta<br />minden nemes törekvésében. Sámuel Abrabanel fizette<br />nagyobbrészt a portugáli menekülőt Dávid ihn J a c h j á t ,<br />kit nápolyi rabbinak választottak (1518). Beneventi Baruch<br />kabala előadásokat tartott Sámuel Abrabanel házában. A<br />Mainzból bevándorolt Juda Menz, a paduai hitközség nagy<br />tekintélyű rabbija volt, 100 . éven túl élt; fia, Ábrahám<br />Menz követte a rabbinatusban (1504-1526). A benszülött<br />Á b r a h á m de B a lme s Leccéből, a bíbornok orvosa, bölcsész<br />és nyelvész volt (M i k n e Á b r a h á m héber nyelvtan<br />szerzője); Ob adj a Szeforno (1470-1550) Rómában és<br />Bolognában az orvostannak és bibliai-magyarázati tevékenységnek<br />élt. Nagy hírre tett szert az Avignonból Ferrarába<br />költözött Ábrahám F a r i s s o l (1451-1525.) földrajzi<br />munkálataival. Fölemlítésre méltó még Magen Ábrahám polemikus<br />irata, mely a domokosi és ferenczrendi szerzetesekkel<br />tartott vallási vitatkozásait tartalmazza. Ezen védiratot<br />a ferrarai berezeg, Ercole d'Este tanácsára írta. Az olasz<br />zsidók helyzete tehát elég kedvező volt, mindazáltal Velenczében<br />elkülönített városrészben (Ghettóban) kellett lakniok.<br />Az első ghetto-kijelölés 1516. történt. De Németországban<br />212<br />meg ghettóikban sem volt nyugalmuk. Mert ha III. Frigyes<br />a zsidókat pártolta is − mi igen gyéren történt<br />Némethonban − s háziorvosnak egy zsidót (Jákob b. Jechiél<br />Loansót) nevezett is ki és halálos ágyán Maximilián királynak<br />a zsidók pártfogását szívére köté is − akkor a zsidók<br />mégis számos üldözésnek voltak kitéve ez alatt. Jól lehet<br />Maximilián az „ö s s z e s né met z si dó k véd ő j e”<br />czím alatt egy zsidót, úgy látszik a nevezett Loanssal rokont,<br />József Loanst Bosheimból nevezte ki, mégis máiuralkodása<br />kezdetén kiűzte a zsidókat Steierhon-, Karint hias<br />Krainából. A nürnbergi zsidókat úgyszólván eladta az ottani<br />polgároknak pénzért, kik csúfosan bántak velők. Ezen<br />időben űzték ki szintén a zsidókat Ulmból, Nördlingenből,<br />Kolmár- és Magdeburgból. A regensbiirgi, majnai frankfurti<br />és Avormsi zsidók is kiűzetéssel í'enyegettettek. Nem<br />ildomosabban bánt Wladisláw (Ulászló) a prágai zsidókkal,<br />és sok sanyargatás után azoknak elüzetésébe egyezett; de<br />hogy tényleg elűzettek volna, sehol sincs bebizonyítva, azonban<br />a nagyszombati zsidó üldözést nyugalmasan eltűrte. A magyarországi<br />zsidók állása ugyanis Mátyás király ép oly dicső,<br />mint igazságos uralkodása alatt nagyban és egészben<br />kedvezőtlennek nem mondható. Éles szemmel választá meg<br />a zsidó tehetséges hivatalnokokat, kiknek hasznavehetőségét<br />az államjavak érdekében kiaknázta. így például nagy befolyással<br />bírt Mátyás alatt a Svábhonból bevándorolt Hampo<br />János, ki, úgy látszik, később kikeresztelkedett, mert 1467.<br />nemesíttetett és 1470. turóczi főispánná neveztetett ki. Egyik<br />fia, Zsigmond, 1473. pécsi püspök és másik fia, János,<br />Csáktornya birtokosa lett. Egy másik zsidó közreműködésével<br />lőn Mohammeddel a béke megkötve. A zsidók, kik<br />ugyan évenkint 20,000 arany türelmi adót űzettek, legalább<br />nyugodt életben élvezték a szabadság legdrágább javát.<br />De midőn 1490. Mátyás meghalt, vele együtt, mint<br />a közmondás fennen hirdette, .,az igazság is meghalt” és<br />a trónra került A Vladislaw (Ulászló), a zsidó barát IV. Kazimir<br />lengyel király fia, vette át az ország kormányzását<br />gyenge kezeibe: akkor e szabadság erős megsérülést szenvedett.<br />Ugyanis 1494. Nagy-Szombaton azon hamis vádra,<br />mintha a zsidók egy keresztyén gyermeket megöltek volna,<br />14 zsidó tömlöczbe vettetett és kínos halálra ítéltetett el<br />(máglyán égettettek el). Hasonló eset fordult elő 15 évvel<br />később Bösingben. Két évvel a nagyszombati eset után a<br />213<br />csőcselék nép megtámadta a budai zsidókat azon nevetséges<br />ürügy alatt, hogy ők okai az adófelemelésnek. A király<br />szeme láttára fosztogatták és rabolták ki a zsidókat. Wladislaw,<br />ki a Mátyás alatt oly nagy rangban álló Kampó (Ernst)<br />Jánost is tömlöczbe vetette és 200.000 arany fizetésre<br />ítélte el − épenséggel sem óvta meg a zsidókat, daczára<br />a nagy türelmi adónak. A nemesek és a jó lelkületű magyar<br />nép pártfogása nélkül a zsidók ép oly bánásmódban<br />részesültek volna, mint cseh hitsorsosaik.<br />A zsidó tudományosság egyetlen képviselőjével sem találkozunk<br />ez időből, csak a már nevezett nagyszombati<br />Eiek említtetik, mint; jeles talmudtudós. Prágában élt akkor<br />Pollák Jákob (l460-1530), ki Bajorországból vándorolt<br />be és a nürnbergi Jákob Margoles tanítványa volt. A<br />talmud vitató tanulmány módjának, az úgynevezett „Pilpul”-<br />nak volt megállapítója, mely új tanmód később a lengyel<br />talmud tudósok közt volt. az egyedüli mérvadó és még<br />azon túl is tettek.<br />3. §. Λ talmud körüli vita Némettországban. Pfefferkorn,<br />Reuchlin, Luther.<br />A XVI. század kezdetén a zsidógyűlölet a Talmud<br />megsemmisítését szemelte ki áldozatául. A morvai születésű<br />Pfefferkorn János kikeresztelkedett zsidó, hogy tolvajsága<br />bűnét elfelejtesse és a zsidókon magát megboszulja, szövetkezett<br />egy másik hithagyóval, Victor Karbennel, ki ötvenedik<br />évében keresztelkedett ki. Ezek bevádolták a Talmudot a<br />kölni domokos szerzetűeknek, kiknek élén az elhatalmaskodó<br />Plochstraten (Hoogstraten) állt. Több mérges röpiratban<br />bujtogatott Pfefferkorn a zsidók ellen, a fejedelmeket<br />felszólítván, hogy a közveszélyes zsidókat űzzék ki. Maximilián<br />vakbuzgó nővérének Kunigundának, ki apácza lett,<br />azzal tudta Pfefferkon kegyét és pártfogását megnyerni,<br />hogy vele elhitette, hogy ha a zsidók iratait, jelesül a Talmudot<br />elégetik, akkor a zsidók tömegesen fognák felvenni<br />a keresztyénséget. Kunigunda Pfefferkornt Maximilián királynak<br />ajánlá, ki a parancsot kiadá, hogy az egész Némethonban<br />lakó zsidók kötelesek talmudpéldányaikat kiszolgáltatni<br />alapos átkutatás czéljából. Már-már a majnai<br />Frankfurtot, Vormst, Bingent és egyéb helységeket kényszeritették<br />a talmud-példányok kiszolgáltatására, midőn a<br />214<br />Pforzheimban 1455. született Reuchlin János a zsidók<br />pártfogására vállalkozott. Reuchlin a kor áramlatát követve<br />a kabala tanulmányaiba mélyedett és ez okból alaposan<br />sajátította el magának a héber nyelvet, melyre a császári<br />házi orvos, Loáns, és a Rómában élő Obadja Sztornó tanították.<br />A regensbnrgi rabbival, Margoles Jakabbal, levelezésben<br />állt. Mint ingolstadti, tübingeni és stuttgarti tanár, terjesztette<br />a héber tudomány ismeretét a keresztyének közt és<br />különösen Münster Sebestyén, Cellarius és Mellanchton<br />általa buzdítattak a héber nyelv tanulására. Reuchlin Maximilián<br />abbeli kérdésére, hogy milyen véleménynyel van a<br />zsidó iratok iránt, a legmelegebb pártfogásba vette ezeket.<br />Az ellenfél oldalán állottak Hoogstraten, Paris, Lőven, Erfurt<br />és Mainz egyetemei; Reuchlin pártját fogta minden<br />ország tudósa, sőt a würtembergi berezeg Ulrich, a bölcs<br />Frigyes, a szász választófejedelem és első rangú egyházférfiak<br />is, mint p. o. Egidio de Viterbo, Elia Levita tanítványa.<br />Az ellenfél okoskodásai- és szőrszálhasogatásaival nem<br />törődvén, Reuchlin az igazságos ügy védelmére bátran<br />fellépett és a peres ügyet X. Leo pápa elé vitte, hol<br />tudós zsidók, különösen a pápa házi orvosa, Bonét de Lates,<br />szintén áldásos tevékenységet fejtének ki. Oly melegen<br />védték a zsidó iratokat, hogy Maximilián megbánván előbbi<br />heveskedését, nyíltan Reuchlin oldalára állott és nem titkolta<br />el abbeli nézetét, hogy a pápa helyesen cselekednék,<br />ha a zsidó-gyűlölők ellen kikelne. A király szava mellett<br />hatásos szavát emelte még föl a nemes Sickingeni Ferencz<br />lovag és hutteni Ulrich, ki az éles irályu „Dunkelmännerbriefe”<br />czímű irat szerzője. Még a fegyver élével is késznek<br />nyilatkoztak a vitás ügy mellett kardoskodni. Rómában<br />Reuchlin nézete értelmében dőlt el a vitás kérdés − és a<br />Talmud meg volt mentve. A pápa, nemcsak hogy pálczát<br />nem tört a Talmud fölött, hanem még a keresztyén nyomdatulajdonost<br />R o m b e r g D á n i e l t is fölbuzdítá, hogy az<br />egész Talmudot kinyomtassa, holott Gerson Soncin csak<br />egyes részeit nyomtatta ki; Romberg még a jeruzsálemi<br />Talmudot is kiadta, és zsidó nyomdai czélokra több mint<br />négy millió aranyat költött.<br />Reuchlinnak nagy hálával tartozik a zsidóság és m é 1-<br />tán f o g l a l h a t első he lyet a z s i d ó b a r á t o k közt.<br />A Reuchlin-Pfefferkorni vita derekasan előkészíté a<br />reformatio idejét. Luther, a wittenbergi ágoston szerze215<br />tes a fejedelmek és tudósok figyelmét még e vita befejezése<br />előtt vonta magára. Luther kezdetben legalább pártfogolta<br />a zsidókat, sőt könyvében „hogy Jézus született zsidó”,<br />a zsidógyűlölet ellen tiltakozik. Később azonban saját bántalmai<br />miatt elkeseredve, a zsidók ellen fordult. Egyáltalában<br />ismét rosszabbra fordult a zsidók ügye. A nép föl volt<br />ellenük izgatva. Egy ostya-rablás rágalmazásának örve<br />alatt brandenburgi első Joachim 36 zsidót égettetett el (1510).<br />Majd meg a majnai Frankfurtban elhatároztatott (1516),<br />hogy a zsidók Nyugat-Németországból űzessenek ki. Három<br />évvel később csakugyan el is űzettek a regensburgi zsidók<br />és a régi sírkövek (számra 4000) elpusztíttattak. 1553.<br />Braunschveigból, 1555. Pfalzból űzettek ki.<br />I. §. .1 törökországi zsidók. Don József Naszi.<br />Míg Németországban a Talmud melletti és elleni vitákért<br />hevültek a keresztyének, addig a zsidóság csak keveset<br />lön a vitáktól befolyásolva belélete fejleményében. Minden<br />a régi kerékvágásban haladt, a talmud tudósok és a<br />bölcselem barátjai a régi mintaképekhez ragaszkodtak. Politikai<br />tekintetben ingadozó állással bírtak Némethonban<br />úgy, mint Portugáliában. Itt élt Juan Miguez új keresztyén<br />név alatt egy férfin, ki a zsidóságnak nagy szolgálatokat<br />tőn, miután sikerült a marranokra nézve oly kedvezőtlen<br />országot, mint a minő akkor Portugália volt, elhagynia. Juan<br />Miguez, vagy zsidó nevén Don József Nászi, ugyanis nagybátyjával<br />Antwerpenbe szökött; oda követte őt azután (1563)<br />nagynénje Donna Grracia Mendez, új keresztyén nevén Beatrice<br />de Luna, leányával Reynával. Nagynénjével Don József<br />bankárságot vitt és noha, vagy tán ép, mert ez üzlet nagy<br />hírnévnek örvendett, nem volt maradandó állása Antwerpenben<br />sem. Azért Velenczébe, majd meg Törökországba tették át<br />lakásukat. Nagy küzdelmek és sok viszontagság közt ért Donna<br />Gracia 1552. Konstantinápolyba, hol nyilvánosan tért át a<br />zsidósághoz és a szintén megtért Don Nászi Józsefnek adá leányát<br />nőül. Don József csakhamar Hámon Mózes, a szultán<br />házi orvosa, ajánlata folytán Solimán udvarába került. Nagy<br />okosságának és jeles képzettségének jelentékeny hatás-kör<br />nyílt meg. Selim koronaherczeggel barátságos viszonyba<br />lépett, ki őt, atyját követvén a trónon, Naxos és a cykládi<br />szigetek h e r c z e g é n e k nevezte ki. Mindinkább emelkedett<br />216<br />József Selim kegyében és befolyása nőttön-nőtt, elannyira,<br />hogy idővel ő volt a török államkormányzat fő szerepvivője<br />s kegyét meg Maximilian császár és orániai berezeg is<br />iparkodtak megnyerni. Tanácsára Szelim Velencze ellen háborút<br />indított, melyben a törökök (Cyprus szigetét elfoglalták<br />(1571). Selimnek nemsokára ezután történt halálával József<br />visszavonult a politikától, hogy annál nagyobb odaadással,<br />mint már előbb történt, szentelhesse magát a zsidóság szent<br />ügyének. Már előbb, még Antwerpenből, roppant összegek<br />feláldozásával sikerült neki és anyósának, Donna Gráciának,<br />a portugáli intjuisitiót szörnyű működésében ideiglenesen<br />meggátolni, később Szuleimantól vett adományát: Tiberiás<br />és környékének romjait kezdé József kiépíteni, hogy ott új<br />zsidó telepítvényt alapítson. Konstantinápolyiján még Donna<br />Gracia állított fel talmudiskolát, melyben jeles tudósok<br />működtek, így József ihn Dab. Don József házi barátai<br />közé tartoztak többek közt Mózes Almosnino jeles<br />hitszónok és a sokat hányatott Izsák Akrisz történész. Ezen<br />időből megemlítendők mint költők: Juda Sarko, Szadjah<br />Longo, különösen Izrael Xagara. A három Virga (Juda,<br />Salamon és József) és József Kohen, kik az ezer éves zsidó<br />üldöztetések fájdalmas martyrságát írták le.<br />Donna Gráciát, ki 15(59. meghalt, tíz évvel élte túl<br />Don József. Az egész zsidóságtól megsiratva, halt meg<br />1579. aug. 2-án. Húsz évvel később halt meg hitvese Reyna,<br />tki a belvederei könyvnyomda felállításával a zsidó iratok<br />terjesztése érdekében működött. III-ik Murad szultán alatt<br />nagy befolyásra emelkedtek a zsidók Esther Ghiera közvetítésével,<br />ki a szultán kedvencz hitvesének meghitt barátnéja<br />volt. Saját költségén adta ki S á mu e l Sullam Zakúto<br />krónikáját, Juchaszint (1566-67). Esther dúsgazdag<br />volt. 1600-ban történt meggyilkoltatása után 100,000<br />aranyra rugó vagyonát a szultán javára elkobozták.<br />5. József Karo és Azaria del Rossi.<br />A törökországi zsidók kedvező helyzete mellett a zsidó<br />tudomány csak jelentéktelen lendületet nyert. Ennek magyarázati<br />oka részben azon körülményben keresendő, mert a kabalái<br />tanulmány az ábrándos kedélyekben azon hitet kelté, hogy<br />a messiási idő közéig. Ilyen álhíreket terjeszte Dávid Keilbein'<br />és a hozzája csatlakozott, a keresztyén hitről vissza217<br />tért S a l a m o n M o l e h o, ki VII. Kelemen s pápától is nagy<br />kitüntetéssel fogadtatott. De V. Károly mindkettőjöket elfogatá;<br />az előbbit Spanyol honban a börtönben érte a halál,<br />míg Molcho tűzhalált szenvedett. Egyéb kabalisták voltak:<br />Mózes Cordovero, Szafetben (megh. 1570); Izsák Lurja, a<br />csodatevő, Jeruzsálemben (1543 1572): s tanítványai<br />Chajim Vitai Calabrese (1543 11320); Salomo Alkabez,<br />az ismeretes szombati dal: „Lecho dodi” szerzője.<br />Az egyedüli talmudi tekintély volt . J ó z s e f b. Ε fr<br />a i m Káró (1488-1575), ki mint gyermek menekült<br />Spanyolhonból. Előbb Nikápoly- és Adrianápolyban, később<br />Szafetben élt, hol Suleban Aruch czímű, még most is a gyakorlati<br />vallás-praxisra nézve érvényesnek elismert codexét<br />szerkeszté, mintán előbb Aseri Jákob Turimjához írta nagy<br />commentárját, melyben csodálatos alapossággal használta<br />föl az őt megelőző kor legjelesebb talmud-tudósainak nézeteit.<br />Mit tanítója Jákob Béráb, Paläestinában nem ért el,<br />ugyanis a (kézfeltevés =. S z 'mi c h a által) létesítendő ordinátiót<br />behozni s ezzel az egész zsidóságnak központi egyesülést<br />közvetve szerezni, az tanítványának József Karónak<br />codexe által sikerült, mert az egész zsidóságban elismert<br />codexe által egyesítő gyúpontot teremtett az egész zsidóság<br />számára, melynek egységes egészét rajta kívül senkinek sem<br />sikerült létrehozni. Nevezetes még József Karónak Készet”<br />Misna czímű értelmezése M'aimuni codexéhez, továbbá döntvénytára.<br />Káró kortársai valának keleten: Mózes b.<br />József Τ r a n i (megh. 1580.); Β e z a 1 e 1 A s k e n a z i<br />Aegyptomban, a Sitta Mekubezeth (régibb talmudi értelmezések)<br />nagyhírű szerzője, József b. Leb Salonichiben, továbbá<br />S a m u el d i M e d i n a ( 1599) stb.<br />József Káró legnevezetesebb kortársa volt az olasz<br />tudós, Azarja b. M ó z e s d e ï R o s s i (Min Ha-Adomim),<br />született Mantuában 1514. megh. 1578.; fürkészete<br />és sokoldalú kutatása által korszakot alkotó jelentőséggel<br />bírt volna, ha a kor irányzata nem állt volna útjában, de<br />mégis az újabbkori zsidó régészeti tudomány apjaként tiszteltetik.<br />Beteges, elaszott testében erős szellem lakott. Jártas<br />volt az egész zsidó irattárban és a mellett bírta a latin<br />nyelvet és az orvosi tudományt. Vándoréletet élt Ferrarában,<br />Bolognában, majd meg ismét Ferrarában telepedett le. Kora<br />legjobbjaival összeköttetésben állott és mindannyitól csodáltatott<br />bő tudománya miatt. Különös szeretettel vonzódott<br />218<br />Izrael régészetéhez. Első volt, ki Filo és Josephusról alapos<br />ismereteket terjesztett s ezeknek úgy, mint az egyházatyák<br />iratainak tanúskodásait, a talmudi relatióval hasonlítá össze<br />az adatok hitelességének kiderítésére. Dei Rossi szellemi<br />kincseit a véletlenség hozta napfényre. Ferrara ugyanis rettenetes<br />földrengés által 1570. nov. 18-án elpusztíttatván, e<br />szerencsétlen lakosok falvakra menekültek. Itt találkozott<br />Deï Rossi egy keresztyénnel, ki mélabús gondolatait fölvidítani<br />iparkodott a zsidó régiségek olvasásával, melyeket<br />egy görög könyvből tanult, holott a zsidók e szakmákban<br />járatlanok voltak. Eltökélte tehát magában, hogy e hiánynak<br />elejét veszi. Első ízben lefordítá Aristeas levelét a görögből<br />héberre. Ezt és hasonló értekezéseit híres könyvébe:<br />Μ ο a u r Ε n a j i m (1573-75) foglalta össze. G e d a 1 j a<br />ibn J a c h i a (1515-1587) ,,Salseleth Hakkabala” czímű<br />történeti könyvével ellenkezőleg Deï Rossi még a talmudi<br />közlemények egynémelyikét is merészelte hitelnélkülinek<br />nyilvánítani. Ε miatt nagyon elszörnyedtek a jámbor talmudisták.<br />Midőn a Moaur Euajim első kefelevonata Szefatba<br />érkezett, József Káró Elisa Gellaicót ellenirattal bizzott<br />meg és körlevélben az egész zsidóságot akará felszólítani,<br />hogy Deï Rossi művét tűzhalálra Ítéljék. De mielőtt József<br />Káró a tiltakozó iratot aláírhatta volna, meghalt<br />(1575). A szefatbeliek, jóllehet bujtogattak a Moaur Euajim<br />ellen, mégsem voltak a községek, jelesül az olasz községek<br />rábírhatók arra, hogy átok súlyával illessék e könyvet. A<br />mantuai rabbinátus Ben Adereth eljárását utánozván, csak<br />25 év alóli életkornak tiltotta be Deï Rossi művét, mely<br />azonban mindinkább méltányoltatott, elannyira, hogy még<br />latin nyelvre is lefordíttatott.<br />6. §. A lengyelországi zsidók és talmudtudósai.<br />A XVI. században körülbelül 200.000 zsidó lakott<br />Lengyelhonban, noha egy összeszámlálás alkalmával alig<br />kilenczed részét tudták hivatalosan bizonyítani, mert a népszámlálás<br />indokául adófizetés szolgált. A lengyelországi zsidók,<br />kik a választott királyok, különösen az erdélyországi<br />Báthory István és III. Zsigmond alatt sok kiváltsággal bírtak,<br />a művelődés magasabb fokán állottak, mint azon korbeli<br />németországi hitsorsosaik. Különösen a tàlmudstudium<br />eddig nem tapasztalt virágzásnak indult, Α.z átható ész, a<br />219<br />világos gondolkodás, a csodálatos elmeél új világításban tünteti<br />fel a lengyelhoni talmud-tanulmányt, melylyel a zsidóság<br />zöme foglalkozott, Különösen kiváltak és nagy hírnévre<br />tettek szert: Salom Sachna, Salamon Lurja és Mózes<br />Isserles.<br />S a Ι ο m S a c h n a (1530-1558) prágai tanítójának,<br />pollák Jakabnak pilpulistikusi tanmodorát sajátította el és még<br />jobban fejlesztette. Főiskolájából eredt Lengyelhon legtöbb<br />rabbija. Tanítója példáját követve tartózkodott talmudtudományos<br />kutatásait és véleményadásait Írásba foglalni. „Más<br />természetű volt L u r j a S a l a m o n (1510-1573), kiből<br />erőteljesebb, felvilágosodottabb időben egy második Maimuni<br />válhatott volna. Talmud tanmodora mély és éles ítélő jelleggel<br />bír. Lurja a 16-ik század Rabe n u Τamj á n a k<br />nevezhető. Nagy kritikai tehetségét a Talmud alapos bonczolgatására<br />szentelé, melyről híres compendiuma „Jám<br />sel Selómó” tanúskodik. Azonban önálló és tekintetet nem<br />ismerő határozottsága és éles megtámadásai számos ellenséget<br />ébresztettek maga ellen még saját tanítványai keblében<br />is. Azért nem maradhatott tartósan egy helyen, csak<br />negyvenedik évében telepedett le végleg Ostroyban (Volhyniában),<br />de ott is összekoczczant Bezalel Izsák ottani rabbival.<br />Élesen megtámadta Káró valláscodexét, de azt kiszorítania,<br />mint véle, nem sikerült. Híresek továbbá Lurja<br />talmudjavításai.<br />A harmadik ez időbeli talmudtekintély I s s e r l e s Mózes<br />volt (1520-1573). Előkelő apjának, ki R. Méir<br />Katzenellenbogen paduai talmudtekintélynek rokona volt,<br />gondos nevelése által oly bő talmud tudományt szerzett, hogy<br />már kora fiatalságában krakói rabbinatusra érettnek mutatkozott.<br />Ő is szükségesnek látta, hogy a rabbinicusi zsidóság<br />szétszórt tananyagát összeállítsa a vallásgyakorlat<br />miheztartása végett, de miután ez irányban már Káró őt<br />megelőzte, nem maradt hátra egyéb, mint a német-zsidó<br />tudósok nézetei tekintetbe vételével Káró Schulchan Aruehjához<br />(a terített asztalhoz) terítéket (mappát) hozzá tenni; toldalékai<br />még most is foganatban vannak, különösen a németes<br />lengyelhoni zsidóság előtt, noha ezen már előtte létezett,<br />csak Isserles által összegyűjtött nehezítések a vallás-gyakorlati<br />életre nézve itt-ott elég súlyosaknak bizonyultak. A<br />bölcsészet iránt is bírt fogékonysággal, noha e miatt az<br />érdes Lurjától gáncsoltatott. Zohárhoz is írt egy commen220<br />tárt, noha nem volt híve a kabalának: úgyszintén jegyzetekkel<br />látta el Zakúto Juchaszin történeti művét. Λ történet<br />iránti érdeklődése felbuzdítá tanítványát G a n s D á v i d o t<br />(szül. Westfalenben 1541. megh. Prágában 1613), ki Krakóban<br />végzé Isserles alatt tanulmányait, hogy szinte történeti<br />tanulmányokkal foglalkozzék, G a n s „Zemach Dávid”<br />műve azonban csak krónikái becsesei bír. Isserlesnek nevezetes<br />tanítványa volt továbbá a csehországi születésű rabbi<br />Mardocliaï data (1530-1612), kinek nagyon hányt-vetett<br />élete volt. Prágából, hová tanulmányai befejezte után viszszatért,<br />a zsidók kiűzetése következtében, el kellett távoznia.<br />Velenczébe ment, hol Káró codexét szintén egy általa<br />szerzettel (Debus) kiszorítani igyekezett. De Velenczében<br />sem találta helyét és ismét Lengyelhonba jutott hol végre<br />Grodna-, Lublin- és Krz'mnitz községekben 1175-1592<br />mint rabbi működött és a már azelőtt fennállt, úgynevezett<br />négy tartománybeli zsinatot (Vaad Árba Arozauth) rendszeresítette.<br />Később ismét Prágába nient, hogy mint aggastyán<br />vegye át az ottani rabbinátust. A lengyeli rabbinátusi zsinatokon<br />Jafa távozása után, J ó z s u a Falk Κ o h en<br />(1592-1620) (a Chosen Mispathoz írt magyarázatnak<br />Sz'ma=Szefer Meirath Enajim, híres szerzője) elnökösködött.<br />Nevezetes jelenség volt ez időbeli karaita I z s á k b. Abr<br />a h á m T r ó k i (született Trockban, Vilna mellett 1533.<br />megh. 1594.), ki Chizuk Emuna czímű jeles könyvében a<br />zsidóságot a keresztyénség ellenében alaposan védelmezte.<br />Ezen könyv nagy feltűnést okozott és az orleansi berezeg elleniratát<br />is provocálta. A nevezett Józsua Falk Koben<br />(1550−1615) jeles rabbi kortársa volt M é i r L u b 1 i n<br />(1554- 1616), ki úgy, mint az éleseszű S á m u e 1 Ε __________l iez e r<br />Ede Is., Posenből (Meharsa) (1565-4631) a Tabuidhoz<br />értelmezéseket (Ohidusim) írt. Halála évében jött Lip mann<br />Heller (szül. Wallersteinban 1579. megh. Krakóban<br />1654.) Lengyelhonba, miután rövid ideig bécsi, azután prágai<br />rabbi volt. Sok szerencsétlenség után életveszély elől<br />menekült Lengyelhonba, hol Vladimírban és utoljára Krakóban<br />mint első rangú rabbi tekintély működött. Hírneves<br />Misna-comnientárját (Toszafoth Jontob) már harmiczéves<br />korában írta meg, mint Maimuni. Krakóban, hol öt év<br />előtt a nevezetes rabbi Joe1 Szerkesz (a Bach Baith Chodos)<br />szerzője működött (1560-1640), Hel1er 9 évig tanított<br />(1615 -1651). Ezen időben halatlan csapás érte a<br />221<br />lengyel zsidókat Chmielnicki (Chmel) kozákfőnök által szervezett<br />kozák felkelés által, mely 1648 és 1658. év közt<br />számtalan, több mint 140 hitközséget, s több mint százezer zsidó<br />lelket konczolt föl. Spanyolhonból való kiűzetésük óta,<br />ily nyomor nem érte a zsidókat. A megmaradtak közül sokan<br />Magyarország-, Morva- és Csehországba és máshova<br />menekültek. Köztük volt Sabbathai Kohén is, ki 41 éves<br />korában a morvai Helleschan községben mint rabbi halt<br />meg 1663. A Jore Dea és Chosan Mispathoz írt commentárja<br />(Sach=Szifthe Kohén név alatt) Á b r a h á m Abele<br />Hriimbiner által az Orach Chajjimhoz szerzett értelmezése<br />mellett még máig is nagy becsben áll.<br />Csodálatosan menekült meg egy fiatal talmudtudós Jákob<br />Askenazi, Wilnából, ki menekülésében az övéitől<br />elválasztatott, már-már letérdepeltette egy kozák utolsó halálütés<br />végett, midőn egyszerre kardja markolatával eltaszitá<br />és életének kegyelmezett. Askenazi pár napig a halottak<br />közt tartózkodók, hogy más kozák csapatokra ne<br />bukkanjon. Csak fél év után lelte meg Trebitsben nejét, ki<br />Efrajim Kohen rabbi leánya volt és ki a határozott halál hírére<br />sem akart megházasodni. Jákob Askenazi a majdan nagy<br />hirre vergődött Chacham Z'wi apja volt.<br />A megmenekült talmud-tudósok közül rabbinatust nyertek<br />továbbá Mózes; Ribkes, Fürthben és majnai Frankfurtban,<br />Sámuel Áron Kaidanower, továbbá Mózes Kohen, Metzben.<br />Ezen lengyel menekültek ép oly büszkék vadának, mint<br />a spanyolhoni menekültek voltak származásukra.<br />7. §. Az zsidók Hollandiában. Menasze ben Irael<br />A sok ezer marran menekült és máglyán elégetett daczára<br />még a 16. és 17-ik században voltak elég marranok,<br />kik magas állami rangjukról lemondtak és oly helyekre<br />költözködtek, hol szabadon vallhatták a zsidó hitet. A 16-ik<br />század vége felé egyre nőtt a portugáliai marranoknak<br />Német-Alföldre való átköltözése. 1590 hajóra szálltak<br />Manuel és Mária Lopez, Pereyra testvérek, Miguel Lopez<br />nagybátyjukkal Hollandiába menendők. Útközben az angoloktól<br />elfogattak és Londonba szállíttattak. A rendkívüli<br />szépségű és erényű Mária nagy mértékben megnyeré az<br />angol királynénak, Erzsébetnek, kegyét és noha berezeg<br />kérte meg kezét, mégis nagyobb kitüntetésnek tartá, hogy<br />222<br />Hollandiába folytatván útját, ott a zsidóságot nyíltan vallhassa.<br />Útját most akadály nem állta el; Amsterdamba jött.<br />Ót követé nem sokára anyja, többi rokonával és egynehány<br />évvel később jelentékeny számú portugáliai marran.<br />kiket az emdeni rabbi, Uri Levi, Amsterdamba kísért és a<br />zsidóságba befogadott. Évről-évre nőtt a bevándorlók száma,<br />úgy, hogy a marokkani követ, Sámuel Palacké, által kirendelt<br />imaház többé nem fogadta be a bevándorlottak számát<br />és tíz év alatt három új imaház (Betli Jákob, Neveli Salom<br />és Béth Izrael) emelkedett, melyekben Izsák Uziel,<br />József és Dávid Pardo végezték a rabbinusi teendőket.<br />A tudósok, gazdagok és áldozatkész férfiak szép számát<br />egyesítette magában Amsterdam, melynek első megalapítóiként<br />felemlítésre méltók Jákob Tirado, Jákob Izrael<br />Belmonte, egy államférfiakban és költészeti tehetségekben gazdag<br />család feje. Az első bevándorlók közé tartozik még<br />Reuel Jesurun, a költő, ki mint marranns (Paul de Pina<br />név alatt) szerzetes akart lenni, de Elia Montalto, medicäai<br />Mária királyné háziorvosa által a zsidóságnak megtartatott.<br />Alonso de Herrera, ki két kabalistikusi iratot szerzett spanyol<br />nyelven, a melyek később Izsák Aboab által héberre<br />forditattak le. A spanyol, portugáli, amsterdami zsidók legkiválóbbikainak<br />egyike volt a Lissabonban 1604. született<br />Menasze, fia azon József ben Izraelnek, ki az inquisitio<br />kínzásai által összezúzott testtel és minden vagyonától megfosztva<br />űzetett el és ki Amsterdamba jött. Atyja a fiatal<br />Menaszét Izsák Uziel gondos nevelésére bízta. Alapos ismereteketnyert<br />a bibliában, talmudban és különböző (spanyol,<br />hollandi, latin stb.) nyelvekben, melyeket szóban és írásban<br />mesterileg kezelt. Sokat tudott, de nem volt mély gondolkodó,<br />mégis beláthatatlan nagy áldás fűződik nevéhez:<br />nem számtalan irata által, hanem azon lelke minden erejével<br />szorgozott törekvése által, hogy Angolhon a zsidókat,<br />honnan ők harmadfél század előtt örök időkre szóló határozattal<br />kiűzettek, ismét befogadja. Ezen áldásos működésének<br />gyümölcsét Menasze csak részben látta megérni, mert<br />kora halállal múlt ki, ugyancsak Angolhonból való vissza -<br />jötte alkalmával, de halála után alig egy évtizeddel az<br />eszme testet nyert. Az oly nagy hévvel küzdött zsidókért<br />való lelkesedését jó nagy részben elősegítek Cromwell és a<br />nagy szerepre jutott angol puritanusok, kik a zsidók nagy<br />barátai valának. A tisztelet, melyben Menasze a keresztyén<br />223<br />tudósok Buxtorf János az öregebbik (1564-1639), a tudós<br />Vossius-család, Hugo Grotius és a philologok királya<br />Scaliger József és más több előtt állt, szintén tényező volt<br />fáradságának sikerében, mert a tudósok és sok egyéb keresztyén<br />rajongó, nemkülönben a héber nyelvet értő svéd<br />királyné Christina, Mena szét első rangú tudósnak tartván,<br />fölötte nagy tisztelettel viseltetének iratai iránt, melyek csodálatos<br />olvasottságról tanúskodnak. Már 1650. fordult Menasze<br />az angol úgynevezett h o s s z ú parlament-jéhez,<br />a zsidók felvételeért esdekelvén, „Izrael reménysége” czímű<br />iratát átnyújtván és egyszersmind kérelmezvén saját oda-,<br />utazhatási engedélyét azon czélból, hogy a zsidók felvételének<br />keresztülvitelében közvetítő segédkezést nyújthasson.<br />A politikai áramlat, jelesül az angol-hollandi háború, utazását,<br />melyre megadatott az engedély, mindig hátráltata,<br />míg végre 1655. csakugyan Londonban partra szállt. Legott<br />Cromwellnek föliratot nyújtott át, melyben sok ország megbízásától<br />támogatott abbeli kérvényét tolmácsolja, hogy a zsidók<br />ismét Angliába felvétessenek. Noha a zsidókat kedvelő Cromwell<br />e tervnek mindjárt meg volt nyerve, úgy mégis a<br />papság és kalmárság részéről a zsidók gyanúsíttattak. Ezen<br />gyanúkat leküzdendő Menasze Londonban iratot „a zsidók<br />védelme” czímen szerzett, mely a legjobbak közé tartozik,<br />melyeket írt, és melyet Mendelssohn kitűnő bevezetéssel láta<br />el és még most is becses olvasmánynak értékével bír.<br />Czélját ugyan teljesen nem érte el legott, de azért mégis<br />egyes zsidóknak megadatott az engedély az azonnali letelepedésre<br />(1657). Évi űzetéssel (100 fonttal) és nagy tisztelettel<br />bocsáttatott el Cromwelltől, hogy Amsterdamba vigye<br />a jó hírt, de útközben Middelburgban érte el a halál<br />(1657. márczius havában). Nevezetesebb munkái: „Conciliador”<br />spanyol nyelven, mely a sz. írás ellenmondásait<br />igyekszik kigyenlíteni; a „föltámadásról”, az „élet végéről”,<br />„Nishiath chajim” (héber nyelven), mely kabalisticus<br />irályu, mint hogy egyébként is Menasze nagy pártolója volt<br />a kabalának. 400 kidolgozott praedicatiót is hagyott maga<br />után. Fölemlítendő, hogy Menasze, ki szűkölködő állapotban<br />élt, hogy életforrást szerezzen, Amsterdamban nyomdát állított<br />fel, mely alól jeles iratok bocsáttattak napvilágra, később<br />a dúsgazdag Ábrahám és Izsák Pereyra anyagilag<br />támogatták, hogy ne kelljen, mint szándékolta volt, kivándorolnia<br />Braziliába.<br />224<br />Menasze működésének eredménye csak 10 év után volt<br />szemlélhető, mert számosan telepedtek le a gazdag olasz és<br />alföldi zsidók közül Londonban. Ezen új község Jona de<br />Silvát hívta meg rabbiul. Őt követé (1679.) Jákob Abendana,<br />ki a Kuzarit és a Misnát spanyol nyelvre lefordítá.<br />London legbiresebb rabbija volt Dávid Nieto (szül. Velenczében<br />1654), ki Divornoból, hol orvos és hitszónok volt<br />(1701.) Londonba hivatott.<br />8. §. A szellemi forradalmárok.<br />A tizenhetedik század első felét két irányzat jellemzi,<br />melyek homlokegyenest ellenkezésben állanak egymással:<br />ugyanis a kabala és a szabad gondolat. Amaz kábító<br />hatásban tartá a legkiválóbb főket, mint pl. még egy Menasze<br />b. Izraelt is. A zsidó községek túlnyomó legnagyobb<br />részében akár egy lengyel kis községről, akár a mívelt<br />Amsterdamról legyen szó, a mérvadó érzés- és gondolkozásmód<br />a kabala volt. Az Izsák Lurja-féle ábránd és szédelgés<br />a lélek eredetéről, lélekvándorlásról, lélekcseréről és<br />megváltásról stb. mindinkább széles körökben foglalkoztatták<br />az e szerepre hivatottakat. Legélénkebb mozgást idézett<br />elő Chajim Vital Calabrese, ki a keleti zsidóság könynyűhiszeműségét<br />csaknem 50 évig szedte rá (1572-1620).<br />Kortársa Jesája Hurvitz, frankfurti és prágai rabbi (1570-<br />1630.) kiváló talmudista, szintén a kabala hálójába került<br />és ennek különös fényt kölcsönzött tekintélyével. Könyve<br />Seloh (Sne luchaut habrith) a lurja-i kabalát a talmudismus<br />köpenyébe burkolta és ezzel még erősebb alapra állitá.<br />Ezek és mások, mint p. o. Naftali b. Jákob Elchanan lengyel<br />kabalista gondolkozásmódja ellen, itt-ott, magától értetik,<br />csak az olasz és portugáli zsidók közt is keltek ki férfiak,<br />kiket lázadók- és forradalmároknak nevezhetünk,<br />mert a kor irányadó gondolkozását vonták kétségbe. így<br />p. o. Immanuel Aboab, portugáli származású, ki sokáig<br />Olaszhonban tartózkodók, késztetve érezte magát „Nomologia”<br />czímű művében a talmudi és rabbinistikus, értelmezéseket<br />a hagyomány átszármaztatóinak névjegyzékével összeállítani<br />(1616-1625), mely munka által a kabalistikus irányt<br />akará ellensúlyozni. Határozottabb iránynyal és erélyesebben<br />lázongtak különböző helyeken, különböző képzettségű<br />férfiak. Három forradalmár lépett föl egymástól függetlenül<br />225<br />ès pedig Uriel Akosta, Leo de Modena és J ó z s e f<br />del Medigo.<br />TTriel da C o s t a (Gabriel Acosta 1590-1640) oportói<br />marran család ivadéka, melynek tagjai az inquisitio által<br />nagyobb részt jó keresztyénekké lettek. Atyja szigorú<br />katholikus volt. Atyjától az ügyvédi pályára előkészítve és<br />az egyház dogmáival foglalkoztatva, nem lelte meg ebben<br />lelki nyugalmát és noha hivatalt nyert, mint egyházi kincstárnok<br />(1615), a keresztyénség dogmái elleni kételyeit nem<br />csillapíthatá le. A szent írás ó-testamentumához nyúlt vigaszt<br />keresendő. A próféták szelleme megragadá őt és hírtelen<br />elhatározá, hogy a katholicismus békóit lerázza magáról;<br />határozatát, melyet anyja és fivéreivel közlött, (mert<br />atyja már nem volt életben), ki is vitte, mert az egész<br />családnak sikerült (1617-18) Amsterdamba menekülni, hol<br />Acosta fivéreivel a circumcisio felvétele után a zsidóságba lépett.<br />De fölizgatott képzelődése itt csalódott, mert a bibliai<br />és rabbinikusi zsidóság közt nagy különbséget tapasztalván,<br />ez utóbbi ellen szenvedélyes természeténél fogva nyíltan kikelt,<br />mire magát följogosítottnak vélte, tekintettel a nagy<br />áldozatokra, melyeket hozott. Nem csak szóban, hanem tettben<br />is ellene szegült a „Farizäusok” rendeleteinek. De az<br />amsterdamiak, kik nem kevesebbet szenvedtek és életöket<br />koczkáztatták szent vallásukért, különben pedig az inquisitio<br />türelmetlenségének szellemétől illetve voltak, nem hallgattak<br />Uriel Akosta vallássértő szavaira és tetteire. Izsák Uriel és<br />József Pardo az átoksujtással, azaz a kiközösítéssel fenyegettek,<br />de ez csak ellenszegülését ébresztette és élesítette;<br />minek következménye a foganatba vett kiközösítés lett. Magára<br />hagyatva, mindinkább elmélyedett szőrszálhasogatásokba,<br />melyek őt még a bibliával is meghasonlásba hozták, látván<br />azt, hogy a sz. írás a halhatatlanságról mit sem szól. −<br />Készületeket tőn ebbeli véleményét írásba foglalni. De kitudódott,<br />hogy Akosta botrányt akar előidézni, azért őt<br />megelőzte Sámuel de S z i l v a orvos „a lélek halhatatlanságáról”<br />czímű, spanyol nyelven írt (1623), értekezlettel,<br />szerezve a czélból, „hogy egy b i zonyos ellennek tudatlanságát<br />megczáfolja.”<br />Később meg is nevezte Uriel Akostát, kit vaknak és<br />képtelennek mond. Erre Uriel Akosta nyilvánosság elé hozta<br />(1624-25) a „Farizäusok traditiója” elleni iratát, melyben<br />a hagyományos zsidósággal tört. Most eretneknek, ki226<br />közösített istentagadónak nyilváníttatván, azonfelül a hatóságnál<br />bevádoltatván, hogy a lélek halhatatlanságának tagadásával<br />Uriel Akosta a keresztyénséget is megtámadta,<br />elítéltetni kerék a hatóságtól.<br />Uriel Akosta tömlöczbe vettetett, 300 forint bírság és<br />irata elégetésére ítéltetett. 15 évig élt elszigeteltségben, míg<br />végre rokonai unszolására kibékült a községgel, ajkával<br />vállá a zsidóságot, de lelkétől távol vala az. De alig, hogy<br />látszatra megtért, már is alattomban áthágta a zsidó vallás-<br />törvényeket. Saját fivérei és unokaöcscse, kik kibékítek,<br />jelentették be haragjukban ezen jellemtelenséget és Akosta<br />másod ízben is a zsidó törvényszék elébe idéztetett. A nyugalom<br />után sóvárkodó és már megtörött Akosta az új bünhődésre<br />is elhatározá magát, nehogy másod ízben is kiközösíttessék.<br />Rendkívüli volt bűnhődése, melyet előírtak a<br />rabbik, nem boszúságból, hanem vallástöprengésből. Akostának<br />a szószékre kellett lépni, ott nyilvánosan, töredelmesen<br />bevallani bűneit, erősen megfogadni, hogy ezentúl a szombatot<br />és a többi sz. írási parancsolatokat szentül tartandja,<br />mire Sámuel Morteira parancsára 39 korbácsütéssel illettetett.<br />Még evvel nem volt befejezve a lealáztatás, hanem<br />azonkívül a zsinagóga bejáratánál kellet végig terülnie,<br />hogy rajta átmenjenek a járók-kelők. Nem csoda, hogy<br />Akosta ezen vérig ható megsértés és megaláztatás következtében<br />még nagyobb dühvel gyűlölte a zsidóságot, nem<br />csak az amsterdámiakat, hanem az egész föld kerekségén<br />lévőket. Mert megtérése nem töredékes szívből, hanem a<br />harcz küzdelmeiben való kifáradásából eredt, új küzdelemre<br />pedig erőtlennek érzé magát, azért boszút tervelt megsértésének<br />főokozója ellen (fivére vagy unokaöcscse ellen). Két<br />pisztolytöltést tartott készen és az alkalmat meglesve, egyiket<br />a háza mellett elmenő fivérére (vagy unokaöccsére)<br />lőtte, de czélját tévesztve, bezárt ajtók mellett a másikkal<br />magát lőtte agyon. A benyomulók asztalán „egy emberélet<br />példája” czímű önleírást leltek, mely a legrútabb rágalmakkal<br />és zsidógyűlölettel volt telve.<br />Ez volt vége az első forradalmárnak, ki nagyban<br />kezdé és kicsinyesen végzé a zsidóságról való gondolkozását.<br />Képzettebb, de jellemtelenebb forradalmárok voltak Leon<br />Modena és a vele rokon gondolkozású Del Medigo. Leon<br />b. Izsák_Modena (1571-1649) régi, Francziaországból<br />Olaszhonba (Modenába) bevándorolt családból származott,<br />227<br />melynek tagjai a tudomány és kabala hívei voltak. E közvetíthetetlen<br />ellentétet egyesíté magában Leon Modena. Csodagyermek<br />volt; már 3 éves korában reményekre jogosított,<br />már 13. évében szép párbeszédet írt a kártyajáték megengedhetése<br />vagy tilalma fölött. A csodagyermekből nem vált<br />csodaférfiú, mert ha csodálatos bő tudománynyal bírt is,<br />úgy hiányzék neki az, mi az embernek legnemesebb kincse:<br />a jellem.<br />Hogy kenyerét megkeresse, egymásután volt előimádkozó,<br />tolmács, író, korrektor, könyvárus, alkusz, kereskedő,<br />rabbinus, zenész, házasságszerző és bűv-ereklye (amulet)-<br />író. A bibliai, talmud-rabbinikusi és keresztyén-hittani irodalomban<br />jártas volt; értett a bölcsészeihez és természettanhoz,<br />írt héber és olasz verseket, értette a latin nyelvet,<br />kitűnő emlékező tehetséggel bírt, melynek mívelésére emléktant<br />(mnemotechnikát, Leb Hoarjeh czím alatt) írt. A<br />tudomány ezen sok ága csak kenyérkeresetre szolgált neki<br />és a mit ma keresett, holnap a kártyában elvesztette. Elméletben<br />rút bűnnek ismervén a kártyázást, a gyakorlatban<br />ellene vétett. Már fiatalságában elítélte önleírásában azt.<br />Magát ezen szenvedélyért korholta, de erőtlen volt önmagát<br />leküzdeni. Az elmélet és gyakorlat eme ellentétét tapasztaljuk<br />Leon Modena gondolkodásában és vallásos elveiben<br />is, ha elvről nála egyáltalán szó lehet. Önmagával<br />meghasonolva, a vallásnak nem volt hatalma fölötte: hit és<br />hitetlenség, tiszta felfogás és babona benne tusában éltek<br />egymással. A lélekvándorlást nevetségessé teszi tanítványa<br />József Chamiz abbeli kérdésére, de egyszersmind szóban<br />monda neki, hogy vannak esetek, melyekben a benne való<br />hitet tanítaná, hogy eretneknek ne nyilváníttassék.<br />A kabala ellen is írt, (ari nohem), de másrészről<br />pénzkereset végett még amuleteket is készített. Majd a<br />zsidó szertartások ellen szerzett könyvet (História dei Riti),<br />mely több nyelvre lett lefordítva és a keresztyének keresett<br />olvasókönyve volt; majd pedig egy pár évvel később (Saagath<br />arjeh czímen) védiratot szerzett a talmudismus érdekében.<br />Ezen ziláltság s beltusa daczára a rabbinatusi functiókát<br />is végezte és mint rabbi halt meg Velenczében (1648).<br />Barátságos viszonyban állt a szellemes Sara Copia Sullam<br />írónővel, ki egy rajongó szerzetes hitcsalogatásának vitézül<br />ellenállt.<br />Látszatra hasonló és mégis lényegében különböző férfiú<br />228<br />volt József Salamon Delmedigo (1591-1655) Kandiából.<br />Kora fiatalságában a zsidó tudomány és classical nyelvismeretek<br />alapos tudatában ment a paduai egyetemre, hol a híres<br />Galilei tanítványa lett, kitől a számtanban kitűnő kiképeztetést<br />nyert és orvostannal valamint bölcsészettel foglalkozott.<br />1613. visszautazott hazájába, de ismét elhagyá azt.<br />Alexandrian át, hol egy híres számmestert legyőzött,<br />Konstantinápolyba utazott, hol a karaitákkal sokat társalgott,<br />sőt még a kabalával is foglalkozott. Ott sem volt<br />nyugta. Lengyelhonba ment s Radziwill fejedelemnél volt egy<br />időn át háziorvos. Ebbe is beleunt. 1627. Hamburgba, innen<br />Amsterdamba ment. 1630. isinét Frankfurtban volt, hol<br />szűkölködésben élt mint községi orvos és 1548. Prágába<br />ment, Wormsban is volt. Onnan ismét Prágába jött, hol<br />sokat ígérő, de keveset teljesítő életét 1655. befejezé −<br />a nélkül, hogy a nagy hűhóval kürtölt munkái valamelyikét<br />kiadta volna. Dicsőségére válik azonban baráti viszonya,<br />melyben állott a jellemerős és éleseszű Simone Luzzattóval,<br />ki Leon Modenával velenczei rabbi volt, hol 1663. mégis<br />halt. Híres a zsidók és zsidóság érdekében írt értekezete<br />a hebreusok állásáról (1638).<br />9. §. Spinoza.<br />Míg Menasze b. Izrael azon volt, miként lehetne a<br />Zsidóság rozzant épületét megerősíteni, addig egyik tanítványa<br />azt gondolat-emeltyűjével alapjából kiforgatni készült.<br />A zsidóság termékeny méhe ismét egy óriás szellemet szült,<br />mely a világ visszásságait és tévelygéseit alaposan gyógyítani,<br />az ég és föld közötti vagy szellem és test közötti<br />összefüggést mélyebben megismertetni, egy második Ábrahámként<br />a világ bálványait, mely előtt félelem és gondolattunyaság<br />közt porban fetrengtek, széttördelni vállalkozott.<br />Ezen, idejének, vagy helyesebben, minden eddigi időnek egyik<br />legnagyobb gondolkozója volt: Baruch Spinoza (Espinoza),<br />született Spanyolhonban vagy Amsterdamban 1632. meghalt<br />1677. Több tanulótársával látogatta az amsterdami<br />hét osztályú iskolát. 13. vagy 14. évében Menasze b. Iz<br />rael által beavattatott a talmud-tudományokba, nyelvtan-,<br />rhetorika- és költészettanba. Végkiképeztetését a Talmud és<br />rabbinusi iratokban Saul Morteira alatt nyerte el, kinek<br />nevezetes tanítványa volt még Mózes Zakút (1630-1697),<br />ki Spinoza ellentéte volt, kedvelvén a rejtélyest és titok229<br />szerűt. Tudvágya Spinozát arra serkenté, hogy tanítója<br />tantárgyain túl menjen és régibb zsidó gondolkodók irataiba<br />mélyedett, jelesül ibn Ezra, Maimuni és Greseas iratait tanulmányozván,<br />s még a kabalától sem vonván el magát, melyet<br />Ábrahám de Herrera és Sámuel Aboab ápoltak azon<br />idóben. Már 15. évében zavarba hozta tanítóját, Morteirát,<br />hozzá intézett kérdéseivel. Ibn Ezra kételkedő szellemétől<br />és Van den Enden Ferencz latin tanítójának gúnymodorától,<br />úgyszintén Descartes (Cartesius) bölcsészetétől fogékonynyá<br />téve, Spinoza látköre kiszélesült. Es mennél inkább gyarapodott<br />a kívülről fölvett idegen gondolatok tárháza, annál<br />inkább elidegenedett a zsidóság rabbinikus és kabalistikus<br />formáitól. Mi az ő világos mélyen beható eszének ítélőszéke<br />előtt nem volt igazolható, kérlelhetlenül magától eltávolította<br />és babonának nyilvánította; fürkészete mindinkább érlelé<br />benne a zsidósággal való meghasonlást. Nemcsak a talmudi<br />hanem a bibliai zsidósággal is ellentétbe jött gondolkodásmódja.<br />A bibliát emberműnek ítélte. Nem Leon Modena és<br />Del Medigo könnyelmű természetével bírván, hanem mély<br />erkölcsös gondolkodású lévén, bizonyára nem csekély szellemi<br />tusába kerülhetett neki fiatalsága ábrándjai- és szokásaival<br />törni. Nem is Descartes, az általa oly annyira csodált mestere<br />mintájára termett férfiú lévén, ki más volt az elméletben<br />és más a gyakorlati életben, Spinoza mindannak érvényt<br />igyekezett szerezni a gyakorlati életben, mit az elméletben<br />helyesnek ismert föl. Jellemtelenségnek tartván a zsidóság<br />iránti hűség színlelését, evvel törni kezdett, beszüntette a<br />zsinagóga látogatását, a szombat és az étkezési törvények<br />megőrzését, annál nagyobb izgatottságot szült a csakhamar<br />nyilvánossá lett elidegenedése Spinozának az amsterdami<br />községben, mennél inkább tartott ez attól, hogy a rendkívüli<br />képességű Spinoza, kiben egy szép jövő megtestesítését<br />remélték, végkép elpártol a zsidóságtól és a keresztyénség<br />elveit fogja diadalra emelni − akkor, midőn még mindig<br />számtalan marran szenvedett vértanúságot Spanyolországés<br />Portugáliában szeretett hitükért. Hát Fernando da Villa<br />Real, Lopez Boldizsár, a két híres Bernát és mindmegannyi<br />vértanúságot szenvedők, csak üres árnyékot kergettek, hogy<br />életeket a zsidóság igazságaiért a máglyán fejezték be? És<br />Spinoza büntetlenül merjen azok ellen kikelni? Sámuel Morteira<br />és Izsák Aboab elnöklete alatt összeült a törvényszék<br />(Menasze b. Izrael akkor Londonban volt). Spinoza ki230<br />hallgatásra idéztetett. Szigorral nem bántak akkor még<br />vele, mert Morteira kedvencz tanítványa és erkölcsös magaviseletű<br />volt. Jellemszilárdsága tétovázni nem engedő Spinozát<br />és a gondolatszabadságot védte. Kétségkívül szelíd<br />átok alá helyeztetett, de mit Spinoza könyebben eltűrt, mint<br />Uriel Akosta, ki nem érezte magát belvilága gondolataiban<br />kárpótolva. Azonkívül keresztyén barátokkal társalkodott.<br />Következetessége nyakasságának magyaráztatott, de még<br />ekkor sem léptek föl a teljes szigorral, nehogy Spinozát a<br />keresztyénség karjaiba taszítsák és a marranoknak rossz<br />példát szolgáltassanak, azonkívül tán a még fris emlékezetben<br />élő Uriel Akosta által fölidézett botrányt nem<br />akarták ismételni.<br />A rabbik azért, kéz alatt, barátai által Spinozának 1000<br />forintnyi évenkénti nyugdíjat kínáltak, ha a zsidóság ellen<br />semminemű lépést nem tesz és hébe-korba mutatkozik a<br />zsinagógában. De Spinoza, noha még fiatal, mégis oly erős,<br />jellemedzett férfiú volt, hogy a pénz nem bírta rá elvei feladására.<br />Színlelni nem tudott és életmódját nem változtatta<br />meg. Az ellentétek élesbültek. Rajongók Istennek tetszetős<br />dolgot véltek cselekedni, ha tőrdöféssel életének véget vet<br />nek. Egy ilyen rajongó a színház előtt leselkedett Spinozára,<br />melldöfést irányzott ellene, de Spinoza a mozdulatot<br />elég korán észrevevén, hirtelen fordulattal kikerülte a<br />halálos döfést. Ezen esemény után elhagyta Spinoza Amsterdamot,<br />hol élete veszélyben forgott. Most kibékülési módra<br />gondolni sem lehetett, azért a rabbik és elöljárók fölötte a<br />szigorú átkot (Cherem-t) egy csütörtöki napon, 1656-ik év<br />Ab 6-án kimondották, a vele való közlekedést betiltván.<br />Spinoza közönynyel fogadta a Cherem hírét. De a portugáliai<br />község elöljárósága még a világi hatalom előtt is<br />bevádolta, mely őt egy pár havi száműzetésre ítélte el<br />Amsterdamtól. Egy védiratban a világi hatalom előtt kifejté,<br />hogy nem állambűnös akkor, ha ősei vallása és egyátalján<br />a vallások fölött gondolkodott és eltérő nézetre jutott.<br />Amsterdam melletti faluban (Ondekerben), hol 1656-60.<br />tartózkodók és később Rhynsburgban 1660-64. Spinoza<br />szemüveg-köszörülésből tartá fen életét, minden segítséget<br />baráti kéztől, sőt egy felajánlott heidelbergi tanári állomást<br />is visszautasítván. Ε közben dolgozta ki világhírű művét<br />„tractatus theologico-politicus” czímén, mely a szerző neve<br />nélkül és a nyomda helyének meghamisításával látott nap231<br />világot. Első sorban azt akarta vele elérni, hogy a gondolatszabadság<br />a vallás és állami béke megkárosítása nélkül<br />is lehetséges és megengedhető. Ezen önvédelmi iratában látszott<br />különben, hogy Spinoza még sem volt oly közönyös<br />kitaszíttatása ellenében, mert a zsidók iránti gyűlölettel van<br />eltelve könyve és a zsidókat Uriel Akosta mintájára Farizeusoknak<br />nevezi, őket hírvágyó és aljas gondolkodásúaknak<br />ítélvén el, a mellett Maimunit, az aristotelikust, megtámadja<br />és Crescast és Cfersonidest fölhasználja. Mint előre<br />volt látható, műve (mely 1670. jelent meg) nagy feltűnést<br />okozott. Oly élesen, behatóan még nem írtak a vallásnak<br />a bölcsészet és államhoz való viszonyáról. Istentelennek<br />ítélték, az olvasástól eltiltották − csakhogy ezzel még<br />inkább ébresztették az érdeklődést iránta. De hevesen is<br />megtámadták, így például Izsák Orobio de Castro, a sevillai<br />tanár, menekült marranus, továbbá az orvos Jákob de<br />Andrade Velosino, a tudós Thomas de Pinedo (a „Stefanus<br />Bizantinus” átdolgozója) és rokona Miguel de Silveyra a<br />„Maccabeo” hősköltemény szerzője és Pedro Texeira utazó,<br />ki Antwerpenben élt. Spinozát olvasták és, részben ellene<br />tiltakoztak az akkor élő számos alföldi tudós és költő, kik<br />közt említést érdemelnek: Benjamin Muszafia (írt az Aruchhoz<br />toldalékokat és később, mint rabbi élt Amsterdamban),<br />David de Lara (1610-1674.) szónok és erkölcstani író,<br />a híres Kether Kehuna lexicon (jod betűig) szerzője, végre<br />Jakób Jehuda Leon Templo. Amsterdamban éltek még:<br />David Abenatar Melo, Antonio Enriquez Gromez, Miguel de<br />Barrios (a spanyol katonaságban szolgáltak és később megmenekültek<br />és költészettel foglalkoztak). D. Manuel de Belmonte,<br />Izsák de Rocamora (azelőtt austria Mária királyné<br />gyóntató papja), a költőné Isabella Correa, a nevezetes költő<br />József Penso de la Vega, Manuel de Pina és a tb. Mindezen<br />jeles férfiak hősies ellenállást mutattak Spinoza által<br />a zsidóságra mért érzékeny csapásokkal szemben, mi annál<br />érdemteljesebb, mert akkor egy más férfiú szégyent hozott<br />a zsidóságra és sok főt elkábított. Ép mikor Spinoza az<br />addigi világnézetet fölforgató könyvét az „Ethicát” kidolgozta,<br />forgatták föl a Sabbathai-szédelgések a nyugalmat<br />egész Izraelben.<br />10 §. Sabbathai Z'wi.<br />Spinoza ellenlábasa volt Sabbathai Z'wi, kinek több<br />tisztelője volt, mint amannak, sőt egy ideig a zsidóság jó<br />232<br />nagy részének imádását élvezte. Sabbathai Z'wi (szül. 1626.<br />Ab hó 9. megh. 1676) Smyrnából, ki egy új messiási őrjöngés<br />okozója volt, nem tartozott a rendkívüli jelenségek<br />közé. A hozzá való ragaszkodást, mely már a fiatal embert<br />kitünteté, nem köszöni bő tudományának, hanem külmegjelenésének,<br />szívet nyerő külsejének. Szelleme képzelgésétől<br />volt beárnyékolva, rajongásra, különösen magányosságra<br />hajlott. Fiatalságában Iskafa József tanító vezetése alatt a<br />Talmuddal foglalkozott, de hajlama a kabalához vonzotta.<br />Hogy erre lelke még inkább foganatosíttassék gyakran böjtölt<br />és fürdött. Tán a tengervízbeni télen-nyáron való fürdéstől<br />nyert testbőre jó illatot, mit hívei erősen bizonyítgattak.<br />A női társaságot kerülte és két nejétől megvált. A<br />kabalával való folytonos foglalkozása és a család élettől<br />való távoltartása, magányossága és csengő szén hangja, mely<br />az énekben különösen szívhez szólt, a közfigyelmet fölébresztek<br />és csodálat tárgyává váltak. Ez érlelte önhittségét,<br />melyhez még egy körülmény járult. Ibrahim szultán háborúja<br />Velencze ellen a keleti kereskedelmet megakasztá és<br />ennek következtében a kalmárok Kisázsiába tették át üzletüket.<br />Smyrna egyszerre nagy hírre vergődött, zsidó lakossága<br />meggazdagodott. Mardochai Z'wi, Sabbathainak atyja,<br />alkuszi minőségben jó üzleteket csinálván, meggazdagodott. Vagyoni<br />állását elfogultságában fiának a kabalával foglalkozásának<br />tudta be érdemül és oly tisztelettel viseltetett fia iránt, hogy akaratlanul<br />másokra is hatott. Sabbathai csakhamar fiatal szentnek<br />szerepére jutott. Az 1666-ik év, az uralkodó nézet szerint,<br />egy messiási kor bekövetkezésének évéül tartatott,<br />melyben a zsidók dicsteljesen Jeruzsálembe fognak visszatérni.<br />Az angol rajongók, kiknek alkusza Mardochai Z'wi<br />volt, ezen akkor elterjedt nézet legerősebb terjesztői varának.<br />Mardochai Z'wi a hallottakat tovább beszélte és fia<br />fogékony mystikus lelkére ezek termékenyítőleg hatottak.<br />Hátha ő maga lenne a megváltás istenjelölte eszköze? Így<br />töprenkedék a fiatal Sabbathai, kinek feje már akkor 22-ik<br />évében teljesen el volt kábítva a lurjani titoktan szédelgéseitől.<br />Sabbathai nyíltan kitárta messiási reményeit és utógondolatait.<br />Isten négy betűjű nevét, a Tetragrammatont,<br />melyet kimondani tilos, mint a megváltozott időknek, s a bekövetkező<br />messiási kornak küszöbén kimondani merészkedett.<br />Mihelyt kitudódott Sabbathai messiási szerepre jutásának<br />233<br />törekvése, tanítója Iskafa kimondta fölötte az átkot. Sabbatliai<br />tanítványaival együtt Smyrnából kiutasittatott(1651).<br />Ezen körülményt ügyesen tudta felhasználni, mert hiszen a<br />koi· nézete szerint a messiásnak előbb szenvedéseken kell<br />keresztülhatolnia, míg küldetését bebizonyíthatja. Pénze is<br />Volt; atyja bőkezűsége folytán híveket szerezhetett. Ilyen<br />volt Mózes Pinheiro, ki nagy tiszteletben állt tudománya<br />miatt. Törökországba mentek, hol Ábrahám Jachini mámorukban<br />megerősíté őket.<br />Nagy szónok, de még nagyobb csaló volt Jachini és<br />egy régi irka-firkával tele írt tekercset csempészett valahonnan<br />be, melyen Z'wi messiási volta volt fogalmazva. Z'wi<br />hitt a kinyilatkoztatásban és nagyobb merészséggel lépett<br />föl. Salonichibe ment, ünnepélyt rendezett, hogy a szentírás<br />előtt ennek az égi leánynak házasságát, mystikus egybekelését<br />ő vele megülje. De a salonichi rabbik, kiűzetését keresztülvitték,<br />mire Sabbathai Moreaba rokonaihoz, majd<br />meg Athénbe ment, de a rajta nehezülő átok miatt hívőkre<br />nem talált. Szívóssága nem hagyta kétségbe esni, hanem új<br />erővel iparkodott érvényt szerezni törekvéseinek. Ezeket<br />nagyban segíté elő Rafael József Ohelebi, ki aegyptomi<br />kincstárnok és adó-behajtó volt Kairóban. Dúsgazdag és jótevő,<br />de a kabala mámorától elkábult egyén volt, Sabbathai<br />tehát Kairóba sietett. Tervei nem csalták meg. Chelebi<br />örömmel fogadta és támogatta. Kairóból Jeruzsálembement;<br />ott is maga számára toborozván, több évi távozás után Kairóba<br />ment, hol egy kétes jellemű lengyel leányt, Sárát,<br />vett nőül, miután már két előbbi hitvesétől megvált. Ezen<br />új feleségével tért ismét Jeruzsálembe vissza. Útközben megismerkedett<br />Gazában egy fiatal német származású rajongóval,<br />Nathánnal, ki messiás- előfutári szerepre vállalkozott. A világ<br />minden részébe küldött körleveleket, melyekben a megjelenendő<br />messiást, Sabbathai Z'wit, dicsőíté, isteníté; Jeruzsálemben<br />azonban Sabbathai az ottani rabbik ellenállása<br />miatt czélt nem érhetvén, Aleppo és Sinyrnába ment. Feltevésében<br />nem csalódott. Hová lábát tette, diadallal fogadták,<br />ezen kiáltással: éljen messiás-királyunk. Még tudós rabbik is,<br />mint: Ohajim Benveniste és Galante Mózes is hódoltak neki,<br />hogy ne bálványozta volna a néptömeg, melyet ábrándos predicatióival<br />lelkesített? Hívei s küldöttei a smyrnai jeleneteket a<br />világ minden része felé kikürtölték, még a keresztények és a<br />mohammedánusok is hittek benne. Nemcsak a török birodalom234<br />ban, hanem Velencében is, hol Mózes Zakút, Spinoza tanulótársa,<br />mint kabalista tanított, Sabbathai messiási voltát<br />elismerték. Különösen rajongó hívei voltak Amsterdam- és<br />Hamburgban. Mindenünnen követek érkeztek üdvözletére<br />drága ajándékokkal. Az 1666-iki messiási év mindinkább<br />közeige, Sabbathai vakmerősége nőttön nőtt. A rabbik nem<br />csekély csodálkozására a törvényes ünnepeket beszüntette<br />(1665) és fennen hirdette, hogy egy év leforgása alatt a<br />szultánt trónjától megfosztja és Izrael szétszórtjait Jeruzsálembe<br />vezeti. De már ezt hallgatással nem tűrte a török<br />kormány, mely Sabbathait Konstantinápolyba idézte kihallgatás<br />végett. Miután küldötteinek koronát, benső híveinek<br />fejedelemségeket ígért, 1666. Konstantinápolyba utazott.<br />Partra szállva rögtön elfogatott, lánczra veretett és két hónapi<br />fogság után Abydos dardanelli várba szállíttatott, hol<br />nagy kímélettel bántak vele. Ezen fogság, melyben udvari<br />pompával környezte magát, még növelte hívei számát. Életben<br />maradását csodának hirdették, hozzá toldván, hogy a<br />szultánnak nincs hatalma Sabbathai fölött.<br />Már-már Magyarország és egyéb országok zsidói nagy<br />számban készültek a Jeruzsálembe való útra. Ezreivel csoportosultak<br />a Sabbathaihoz sereglett hivők gazdag ajándékokkal,<br />midőn a csalfaság kiderült. A tisztelgők közt ugyanis volt<br />egy Nehemia Kohen nevű lengyel zsidó is, ki szintén a<br />messiás hirdetői közé tartozott, csak hogy nem Sabbathai<br />híve volt. Több napi tartózkodás után meggyőződött arról,<br />hogy Sabbathai csaló. Nézetét nem palástolta el, hanem élet<br />veszély közt Adrinápolyba ment, áttért Mohammed vallására<br />és Mustafa Kaimakamnak bevádolta Sabbathai nagyratörő<br />terveit, melyek eddigelé csak azért nem kerültek napfényre,<br />mert az Abydos tömlöczőr érdekében áll, hogy az ezrek összesereglettei<br />által, kik magas belépti díjt fizetnek neki, vagyona<br />gyarapodjék. A Kaimakam IV. Mohammed szultánt<br />rögtön értesíté a történtekről. Sabbathait előidézték. Gyávául<br />viselte magát, mert rövid kihallgatás után az izlamot<br />felvette, s Mehmed Effendi név alatt a szultán ajtón-állójává<br />neveztetett ki. Áttérése után való pár napra vakmerően<br />írt Smyrnába: „Isten izmaelitává tett, ő parancsolá és<br />megtörtént. Újjá születésem 9-ik napján.” Mielőtt híre támadt<br />áttérésének, Amsterdamban a bölcselmi tudós Mussafia,<br />továbbá több községi előkelő elismerő feliratot küldenek<br />Sabbathainak; Hamburgban az engesztelés napján (1666.<br />235<br />octob. 9.) ötször mondatott ki Sabbathaira az áldás. Egy<br />aggastyánnal, ki ez ellen tiltakozott, csúfosan bántak cl. A<br />hír csakhamar beszárnyalta a világot, hogy Sabbatbai a<br />zsidóság ellen hűtlen lett. Chajim Benveniste majd meghalt<br />bújában.<br />Szégyenpír borította a hiszékeny zsidókat. A szultán<br />birodalma zsidóit kiűzni, később pedig ezen tervről lebeszéltetvén,<br />50 főrabbit kivégezni készült, mert nem tették meg<br />hivatásuk értelmében abbeli kötelességüket, hogy az elcsábított<br />népet fölvilágosították volna. Még szerencse volt, hogy<br />a parancs nem foganatosíttatott. Később Sabbathai ismét<br />társalgott zsidókkal, sőt az adrianápolyi zsinagógában predicált,<br />a törököknek azon ürügyet koholván ki, hogy a zsidókat<br />megtéríteni akarja. Végre is Albániába száműzetett,<br />hol 1676. meghalt. Sabbathai hűtlensége és a rabbinusok<br />átka daczára, melylyel a messiási üzelmeket sújtották, a<br />sabbathianismus nem szűnt meg kártékonyán hatni. A gazai<br />Náthán még 14 évig folytatta szédelgéseit, míg 1680.<br />Sophiában meghalt. Tanítványa, az eisenstadti Mardochaí, prófétai<br />szerepét sokáig folytatta Magyar-, Morva- és Csehországban,<br />később Lengyelhonban is és bűnbánó prédicatióival<br />a sabbathianismns érdekében működött, míg végre mint<br />őrült halt meg.<br />Rajongók és csalók mint Ábrahám Michael Cardoso,<br />Nehemia Óhajon és Löbele Prosznitz és mások még sokáig<br />hintették a káros sabathianismus magvait a buta tömeg és hivők<br />keblébe, elannyira, hogy még a jelen század kezdetéig éltek<br />sabbathiánusok u. n. „Säbzek” és első rangú talmudtudósok,<br />minő pl. Jonathan Eibeschütz (szül. Krakóban 1690.<br />megh. 1764.) nem voltak a sabbathianismustól mentek. Ez<br />utóbbi és Jákob Emden Askenazi (1696-1776) közt, ki a híres<br />Chacham Z'winek (ki Budán is 12 évig rabbi volt) fia<br />volt, sok évi elkeseredt tolharcz folyt. A kabala még mindig<br />követelte áldozatait, még a nagy költő Mózes Chajim<br />Luzatto (1707-1747) és az első zsidó drámaíró (Lajsorim<br />Tehilla) is hálójába került. Valódi elmezavart idézett elő a<br />sabbathianismus Lengyelhonban, mely Frank Jákob fellépésével<br />nevét cserélte és ezentúl „Frankisták” neve alatt<br />folytatta a szellem-kápráztatást. Jankielo Lejbowitz (azaz<br />Jakob Levi fia) (1720-1791) a 18-ik század legfurfangosabbak<br />és csalfábbak egyike volt, ki a legokosabbakat<br />rászedni és galádságait sokáig takargatni elég ügyes volt,<br />236<br />Fiatalságában nem annyira a Talmuddal, mint inkább a<br />kabala áltudományával foglalkozott. A csalás vele született<br />és korán kifejlett tulajdona volt.<br />Maga is dicsekedett később, mint sikerült atyját rászedni,<br />hogy új ruhákat csaljon ki tőle. Már akkor is mutatkozott<br />hajlama a fény és külpompára. Fiatal korában<br />másnak szolgálatában sokat utazott Törökországba, hol a<br />sabbathaistákkal érintkezésbe jött; tőlük tanulta a vallás<br />közönbösséget. Először a török, későbben a kathol. vallásra<br />tért át. Törökországban való sok évi tartózkodásáról neveztetett<br />Franknak vagy Frenknek. Visszatérte után hallotta<br />a szakadást, mely az eibeschützi zavargások következtében,<br />mint másutt is, úgy Lengyelhonban is támadtak, és hírvágyó<br />lelke Sabbathai dicsősége után sóvárgott. Ennek utódául<br />lépett fel és „szent Úrnak” nevezteté magát környezetétől,<br />mely iránt mindig fölötte bőkezű volt. A titokteljesség,<br />a fény és pompa, melylyel magát környezé, barátokat<br />szerze neki. A tisztelgők beláthatatlan sora sereglett<br />hozzá, kezökben drága ajándékokkal, úgy, hogy fejedelem<br />módjára élt. A rabbiktól üldöztetve, kikeresztelkedett; mindazonáltal<br />barátai nem pártoltak el tőle és fényűzését bőkezűségük<br />által továbbra is folytathatta. Bécsben és Brünnben<br />nagy szolga-rajtól környeztetve, „báró” czímmel élt, és<br />Ausztriából kiűzetve, Offenbachban telepedett le, hol a regényes<br />Frank Évával a várkastélyban fényűzésben élt.<br />A frankisták még most sem haltak ki egészen. Minden erős<br />megtámadás mellett, melyet az akkori tudósok Emden és a<br />híres prágai Landau Ezechiel ellenök intéztek, nem tudta<br />elkábított híveit a tisztább felfogásra és üzelmeik felhagyására<br />birni. De mialatt Eibeschütz és Emden czivakodtak,<br />Frank és hívei a „Zohár” elmekábító elemeiben tobzódtak,<br />addig a zsidóságot elmesötétségéből egy harmadik Mózes,<br />Mózes Mendelssohn készült kivezetni s a romlott levegőt fris<br />szellemi léghuzattal tisztítani.<br />11. §. Az ausztriai, morvái, cseh- és magyarországi zsidókról.<br />Mielőtt az újkor mesgyéjét átlépnők, szükséges egy<br />futó tekintetet vetnünk a zsidók állapotára ausztriai, morvai,<br />cseh- és magyarországi lakhelyükön. Összefoglalhatjuk<br />mindannyit egy rövid áttenkintésbe, mert jó formán egy<br />mástól csak kevéssé különböző sorsban részesültek. A bécsi<br />237<br />lakosok, mit II. Ferdinándtól el nem érhettek, azt utódától, III.<br />Ferdinándtól, kérelmezték ugyanis: a zsidók elűzetését; de<br />ez elődét vévén irányadóul, pártfogásába vévé a zsidókat,<br />sőt a cseh zsidóknak kiváltságait szaporítá (1648). A své-<br />|0]c elleni hazafias maguktartása miatt I. Lipót császártól<br />idegre rég táplált óhajukat elérték a bécsiek, mert 1670.<br />febr. 28-án parancs jött le, mely a zsidóknak az ausztriai tartományokból<br />való eltávozását szigorúan meghagyta, és már<br />ugyanazon év júl. 28-án még csak elvétve sem lehetett egy<br />zsidót Ausztriában látni. A zsidótérség Leopold térségének<br />neveztetett és az ott állt zsidó templom leopoldi egyházzá<br />avattatott. Míg a száműzöttek legnagyobb része Morvaországban<br />telepedett le, addig egynehányan Berlinbe mentek,<br />kik a jövendőbeli község első alapítóivá lőnek. Néhány év<br />eltelte után visszatértek a zsidók szórványosan Bécsbe. Az<br />elsők közt volt a tudós és gazdag Sámson Wertheimer, egy<br />érdemes és szétágazó család törzsfeje, továbbá az udvaralkusz<br />Samuel Oppenheimer, ama gazdag Oppenheimer rokona,<br />ki előbb nikolsburgi, később prágai rabbi (1736) és a világhírű<br />könyvtár birtokosa volt (mely később sok viszontagság<br />után az oxfordi könyvtárba kebeleztetett). Valamivel később<br />jött Bécsbe Diego de Aguilar, kik mindannyian Mária<br />Therézia udvaránál befolyással birtak, de kik meg nem akadályozhatták,<br />hogy ezen zsidó ellenes érzelmű császárné, a prágai<br />zsidóknak (1500 lélek) kiűzetését el ne rendelje 1744. De<br />a nevezett férfiak befolyása legalább enyhíté a csapást, a<br />mennyiben nem ragaszkodott a parancs kiviteléhez, ámde a<br />zsidók létszámát megjelölte, melyen túl nem volt szabad<br />szaporodniuk és pedig a cseh zsidókat 20,000 a morvaiakat<br />5100 számban állapítván meg, melyek „Fainilianten” (család<br />fentartók) néven tűrettek és körülbelül 200,000 forint<br />türelmi adót kelle fizetniök. A magyarországi zsidók sem<br />éltek kedvezőbb viszonyok között. I. Lipót alatt, a zsidók<br />1671. ápril 24-én Magyarországból kiűzettek, de már aug.<br />20-án visszatérésök megengedtetett. Egyes helyeken, mint<br />p. o. Sopronban 1690. febr. 18. a zsidók a városból kiűzettek<br />és 5 frtnyi birsággal büntettetett kiki, ha egy zsidónak<br />szállást adott a városban. Az esztergomi érsek Kolonics<br />Lipót még kényszereszközökkel is kikeresztelkedésre<br />bírt sok zsidót, de a rohonczi zsidóknak 1682. sok pénzért<br />megengedte, hogy Szombathelyen üzlettel foglalkozzanak.<br />Nem csoda, hogy ezen elnyomatás mellett a zsidók a török<br />238<br />uralom alatt ezekkel tartottak és elnyomóik ellen incselkedtek.<br />Azért is Buda elfoglalása a németek által I. Lipót<br />alatt (1686) a zsidók vérfürdőjét eredményezte. Az ostrom<br />sikerülte után a zsidók a törökökkel együtt lemészároltattak,<br />vagy a Dunába fulasztattak, csak csekély maradékuk<br />1500 (mások szerint 2500) mentetett meg lothringi Károly<br />és a bajor választó fejedelem parancsára. Egy részük Székesfehérvárra<br />menekült, de ezen város bevétele után az<br />elfogatott zsidók rabszolgákul adattak el. Boldogok voltak,<br />kik Törökországba menekülhettek és Szulejman által barátságosan<br />fogadtattak. A budai ostromnál megmenekültek közt<br />volt Z'wi Askenazi rabbi (Chacham Z'wi) ki Szerajevoban, Hamburgban,<br />Lembergben és végre Amsterdamban élt, hol 1718.<br />meghalt. Válasziratai igen becsesek. A török uralom megszűntével<br />szaporodott a zsidókra nézve a nyomor; az<br />1704-ik kuruczháboruban vad csapatok pusztíták az országot<br />és első sorban a zsidókat. Ez alkalommal nagy szenvedéseken<br />mentek keresztül a rohonczi zsidók, kiket Szombathely<br />Ferencz, Rákóczi fővezére, kegyetlenül fosztogatott.<br />III. Károly alatt a zsidók ide s tova szabad vonulása megakadályoztatott.<br />Az 1725. helytartótanácsi rendelet értelmében a bevándorlást<br />megakadályozni, a létszámot és adóhányadot tüzetesen<br />meghatározni volt a megyéknek meghagyva.<br />Úgy látszik, a megyei autonómia eme megsértése miatt, a<br />megyék nem voltak hajlandók a királyi parancsnak eleget<br />tenni, miért is 1735. szept. 25. megszigoríttatott ezen parancs<br />azon hozzátevéssel, hogy az engedély nélkül tartózkodó<br />(bevándorlott) zsidó tolonczoltassék el előbbi származási<br />és illetőségi helyére. III. Károly leánya, Mária Therézia,<br />megújította az előbbi rendeleteket, összeírást sürgetett<br />és a türelmi adó szigorú behajtását (személyenként 2 forint<br />évenként) elrendelte. Ezen rendeletek, melyek a rendek<br />beleegyezése nélkül hozattak, nem voltak vajmi jó sikertől<br />koronázva. A megyék nem szűntek válaszolni, hogy az elszegényedett<br />zsidók, kik azonfölül üzletmegszorítással (p. o.<br />borkereskedés tilalmával) sújtattak, képtelenek türelmi adót<br />is fizetni a közadón kívül.<br />De Mária Therézia kérlelhetlenül zaklatta a türelmi<br />adó behajtását, elannyira, hogy 1750. február 25-én a fehérmegyei<br />zsidókat 250 frtnyi türelmi adó hátralék miatt a<br />kiűzetéssel fenyegette. Az országos zsidók türelmi adója,<br />mely akkor 20000 frtra rúgott, mindinkább felemeltetett és<br />239<br />pedig 1755-ben: 30000, 1772-ben: 50000, sőt 1778-ban<br />80000 írtra. De ezen pénzzaklatásokon kívül mindamellett<br />nem volt a zsidók állása tűrhetetlen. A romlatlan nép és a<br />nemesek védelme busásan kárpótolták a zsidókat egynémely<br />királya kapzsiságáért. Fordítva állt ez például Franczia- és<br />Németországban, hol a legjobb királyok sem tudták megvédni<br />a zsidókat a nép vad gyűlöletének kitörései elől, mely<br />gyűlöletet nem gyéren a tudósok szították, kik közétartozik p. o.<br />Eizenmenger János „das entdeckte Judenthum” czímű művében,<br />mely a zsidófalók szeretve szeretett olvasmánya még<br />m a i n a p s á g is; továbbá Schudt a már elavultnak mondható<br />zsidógyűlölettől hemzsegő könyvében „jüdische Merkwürdigkeiten.”<br />De hálásan emlékezünk meg a német tudósokról,<br />kik a zsidó tanulmánynyal foglalkoztak és nem egy előítélettől<br />szabadíták meg a tudatlan tömeget. Ilyenek voltak a<br />17-ik században H o t t i n g e r Zürichben, R o z e n r o t h<br />és V a c h t e r , Sámuel B o c h a r t , S u r e n h u s. Nagy érdemeket<br />szerzett a zsidó irodalom körül a nevezett Bux·<br />t o r f o n kívül ennek fia, ki a „Moreh Nebuchim”-ot, s a „Kuzarit”<br />latinra forditá, a biblia-concordantiát befejezé. Továbbá<br />Volf János (1683−1739), ki a „Bibliotheca hebraica”<br />jeles müvében nagyrészt a nevezett Oppenheimer könyvtárát<br />tudományosan lajstromolta. Nevezetes még Vitringa és<br />a franczia történetíró B a s n a g e (1653-1725).<br />HETEDIK KÉSZ.<br />Mendelssohn idejétől napjainkig.<br />1. §. Korrajz.<br />Mint a többi megelőző korszakok fordulópontjainál, úgy<br />ezen szóban levőnél is tapasztaljuk, hogy a sülyedésre emelkedés,<br />a borura derű következik Izrael történetében. A fölötte<br />őrködő isteni Gondviselés akkor támaszt ébresztőt,<br />midőn az elme-eltompulás és szellemi satnyulás ezt követelik.<br />Ilyen gondviselésszerű egyéniség volt ama Mózes, kit<br />a zsidó kegyeletteljesség 3-ik Mózesnek nevezett el. Csakugyan<br />nem csekély mérvben járult a szellemek elsötétítéséhez<br />a silány és elmámorító kabala, melyből ismét a szebb<br />jövő napfénye elé vezetni a szellemi rabiga alatt görnyedőket,<br />egy mózesi tett volt. A szellem-ébresztő tevékenységhez<br />járult a politikai életébredés, mely a franczia föllázadással<br />kezdődik és különböző parlamenteken keresztül ment<br />zsidó emanczipatio győzelmével végződik. A szellem és test<br />megváltásával, a zsidó tudomány is kibontakozott a rámért<br />békók alól. A humanismus napjának éltető sugaraiban az<br />irodalom termékeinek s virágzásának hamar érő gyümölcseit<br />látjuk teremni és e gyümölcsérlelés még folyton tart és ha<br />utolsó időben, a kor anyagiasabb irányánál fogva, itt-ott<br />pangás látszik is a lázas mohósággal megindult tudományos<br />törekvésekben, úgy a múltakból tanulva, erősen hiszszűk,<br />hogy a pillanatnyi hanyatlásra ismét emelkedés és<br />haladás fog következni.<br />2. §. Mendelssohn.<br />Mendelssohn Mózes (szül. Dessauban 1729. szept. 6.<br />megh. Berlinben 1786. jan. 4.) mintegy megtestesítője az<br />241<br />új kornak, de egyszersmind személyesítője a megváló<br />pornak. Külseje, teste, ez utóbbira, szelleme az ébredő, beköszönt<br />új korra mutat. Összenőtt, suta, hebegő, visszataszító<br />külsejű volt; teste egészen hasonló volt korának zsidóságához.<br />De a néptest eme torzalakjában gondolkodó<br />szellem működött, mely tévútra vezetve tévelygett, elnyomva<br />nyomorkodott, elvakítva, vakondok szerepére került. De<br />mihelyest az igazság fáklyája oda világított, ábrándjait odahagyá,<br />szellemével teste kinövéseit elfelejtető, külsejét átalakítá.<br />Ilyen szövétnek-hordozó volt Mendelssohn. Alig volt<br />14 éves gyerkőcz, midőn egy nap Berlin kapui egyikén<br />kopogtatott. A kapu-őr rárivalt a gyenge, beteges, rongyos<br />fiúra, hogy mi keresete van Berlinben. De egy nevet említett<br />a fiú, mely akkor a berlini zsidóságnál a legjobb ajánlólevél<br />volt. „Nagy földimhez és tanítómhoz, Frankel Dávidhoz<br />igyekezem jutni”, szól remegő, hebegő hangon a fiú. Erre<br />bebocsátotta a poroszló. Frankel Dávid (szül. 1707, meghalt<br />1762) mívelt, becsült családból, talmudtudós elődöktől<br />származott. Maga is talmud-tekintély volt, jóllehet egyéb<br />tudománynyal nem foglalkozott, mégis jóval különbözött az<br />akkori talmud-tudósok egyoldalúságától. Most Frankel az<br />idejéig annyira elhanyagolt j e r u z s á l e m i Talmud értelmezésével<br />foglalkozott, mi neki hírnevet szerzett és melynek<br />egyszersmind Dessauból Berlinbe való meghivatását is köszöni.<br />A hírneves rabbi pártfogásába vette előbbi tanítványát,<br />a legszükségesebb kiadásairól, egy-két kosztnapjáról<br />gondoskodott és a fiatal Mózest, ki Thóra-lemásoló atyjától<br />megtanulta a szép írást, Frankel az ő jeruzsálemi commentárjai<br />lemásolására használta. Mózes tanítójánál kiválóan<br />Talmudot tanult, egyéb tanulmányait, különösen Maimuni<br />Morehját, magánszorgalom útján igyekezett elsajátítani. Ez<br />utóbbiról mondja maga Mendelssohn: „ezen Maimunidesnek<br />köszönhetem összenőtt testemet, ő annak az oka; de azért<br />még is szeretem; életem nem egy szomorú óráját édesíté<br />meg és úgy tízszeresen kártalanított az iránt, a mivel testileg<br />ártott.”<br />Frankel egy jó szívű jóltevőnél, Bamberger Haimannál<br />ingyenes lakást (padlás-szobát) és egy pár kosztnapot<br />szerze neki. Nem egyszer feküdt le étkezés nélkül. Kenyerét<br />gondosan vonalokkal jelölte, nehogy az egy napra szánt kenyérhez<br />még a másik nap számára hagyottból vegyen. A<br />szűkölködés nem nyomta szellemét. Megkettőztetett buzga242<br />lommal szentelte magát a talmud stúdiumra − és az akkor<br />tilalmazott német nyelv elsajátítására. Samoscz Izrael,<br />ki szabadelvűsége miatt Lengyelhonból elkergettetett, volt<br />mathematical tanára; Kis orvostól tanulta meg a latin nyelvet.<br />Ez utóbbinál ismerkedett meg egy másik orvossal, Dr.<br />Gómpercz Áronnal, ki őt nem csak az angol és franczia<br />nyelvekre, hanem az akkor dívott Wolf-Leibnitz-féle bölcselkedésre<br />is tanítá. Anyagi körülményein is lendített, a<br />mennyiben Mendelssohnt egy gazdag selyemgyárosnak, Bernhárdnak<br />ajánlá házi tanítói minőségben (1750). Az aggasztó<br />nélkülözésektől megmentve, fokozódott hévvel foglalkozott a<br />bölcsészettel. Ennek befolyása, gondolkodására úgy, mint<br />érzésére oly nagy volt, hogy Mendelssohn, ki heves<br />és szenvedélyes természetű volt, a bölcsészek nyugalmát anynyira<br />kivívta magának, hogy később híre magaslatán egy<br />őt sértő fiatal embernek egész nyugalommal felelte:<br />„menjen csak; látja, hogy nálam czélját tévesztette: nem<br />képes engem fölizgatni.” És a kőnigsbergi egyetem hallgatóinak,<br />kik Mendelssohn torzalakját idétlen gúnynak czéltáblájául tették,<br />ekként válaszolt: „Csak Kant tanár felolvasására várok!”<br />A bölcsészet mellett a héber irodalommal is foglalkozott.<br />Első zsengéit „Koheleth Muszár” folyóiratban mutatta<br />be. Igen nagy horderejű volt Mendelssohnnak egy férfiúval<br />való találkozása, ki korának legnagyobb és legfelvilágosodottabb<br />embere volt, ugyanis Gotthold Efraim L e s s i n g -<br />gel (ő 9 hónappal előbb született mint Mendelssohn és nálánál<br />5 évvel előbb halt meg). Mondják, hogy szenvedélyes<br />sakkjátszó (Hesz Izsák) hozta volna össze a sakktáblánál e<br />két férfiút, kik a zsidóság történetében korszakot alkotó jelentőséggel<br />bírnak (1754). Szépen mondja Grätz „a királyjáték<br />a gondolatvilág két királya közt hozott létre szövetséget.”<br />Lessing egy pap fia, democratikus érzelmű volt,<br />az elnyomottakat fölkeresé. Első zsengéit „A Zsidók” czímű<br />drámájában mutatá be a csodáló világnak, mely nem foghatta<br />föl, hogy tudta az akkor oly kevéssé becsült zsidókat<br />eszményíteni. Mennyire örülhetett Lessing annak, mit ő „A<br />Zsidók”-ban festett eszményileg. A szellemi adás-vevésen<br />alapuló barátság köté össze e két férfiút, kik egymást teljesen<br />kiegészíték. Mendelssohn Leasingben csodálta gondolatmerészségét,<br />kikerekített míveltségét, szellemességét; Lessing<br />bámulta Mendelssohn gondolat- és érzemény-tisztaságát, er-'<br />kölcsi szilárdságát, igazságszeretetét, Lessing zsidó barátja243<br />„ban egy új Spinozát jósolt; Mendelssohn meg annyira e<br />volt bűvölve keresztyén barátjától, hogy bevallá, miszerin<br />ennek mosolya minden bút képes szívéből elűzni.<br />Barátságuk még a síron túl is terjedt. Mendelssohn<br />sokat tanult Lessingtől. Először fesztelen modort külsejében,<br />azután kifejezés-szabatosságot és világos irályt. Nem került<br />egy évbe, hogy Mendelssohn Lessinggel megbarátkozott, midőn<br />már szépen kidolgozott értekezéssel lephette meg Mendelssohn<br />keresztyén barátját; ez meg őt azzal lepte meg,<br />hogy átolvasás végett átadott „bölcselmi beszélgetések”<br />czímű művét tudtán kívül kinyomatta (1755). Lessing<br />által bevezettetett az úgynevezett „tudományos kávéházba”,<br />hol zártkörű tudományos társaság gyülekezett egybe és felváltva<br />tudományos felolvasásokat tartottak. Mendelssohn nem<br />bírván szép előadással, kidolgozott értekezését „elmélkedés<br />a valószínűségről” írásban nyújtá át. A felolvasás alatt<br />már ráismertek a szerzőre és tetszés-nyilatkozatokkal halmozták<br />el. A világos szép dictiót csodálták benne először.<br />Épen az hiányzott addig a zsidóknak és ezen hiányon ő<br />oly bámulatos rövid idő alatt segített. Alaki szépség tekintetében,<br />csakhamar oly hírnévre tett szert, hogy nemsokára<br />felsőbb tekintélyként lőn elismerve. A németek többször<br />kérték ki tőle vélemény nyilvánítását, mint legilletékesebb<br />fórumtól. A költészet szépségei iránt is nagy érzéke volt,<br />ha nem is volt költő. A gondolat-fensőség kizárt belőle költészeti<br />érzelgést, mint Maimuninál, kivel még abban is rokon<br />volt, hogy nála is hiányzott a t ö r t é n e t iránti érzék.<br />Elkezdtek „erre a zsidóra” figyelni − és pedig az udvari<br />körökben is. Nagy Frigyes, ki nagy király, de annál kisebb<br />író volt és a (franczia) verselést költészetnek tartá,<br />alkalmat adott Mendelssohnnak, hogy amannak munkáit ítélői<br />bonczkés alá vegye − magából értetik, nagy óvatossággal<br />és körülírással. De a finom czélzásokat az udvarnál megértették.<br />Kihallgatásra idéztetvén, Mendelssohn éles elméjével<br />ügyesen húzta ki magát a kelepczéből, mondván: „a<br />verselő olyan mint a tekéző; ki pedig tekézik, legyen az<br />király vagy paraszt, el legyen rá készülve hallani a tekeszolgától:<br />hogyan tekézik.” Frigyes tán szégyenelte magát<br />a franczia gúnyolok előtt, hogy Mendelssohnnal durván bánjék<br />és sértetlenül elbocsátá. A szerencse egyáltalán kedvezett<br />neki. Barátokat, jobb, ha nem is dús, állást szerzett neki,<br />lévén azon háznak könyvvezetője, melyben előbb ta244<br />nítóskodott. Egyszerű, de gyöngéden szerető hitvest nyert.<br />Menyasszony látogatóban Hamburgban lévén, az ottani főrabbi,<br />a híres Jonathan Eibesehütz, iránta való tiszteletének<br />jelét mutatta. A szerencse nem sokára még egy nagyobb<br />diadalt szerze neki. A berlini Akadémia egy bölcselmi tárgyú<br />műre pályázatot hirdetett. Mendelssohn munkához fogott,<br />de midőn hallá, hogy barátja a fiatal és tudós Abt<br />Tamás is pályázik, bátortalanná lett és vissza akart lépni,<br />s mégis az ő munkája lett pályanyertes (1763), nemcsak<br />Abt, hanem a vele versenyző Kant, az újabb kor úttörő<br />bölcse fölött is győzelmet aratván. Az 50 arany semminemű<br />arányban nem volt az erkölcsi nyereménynyel. A zsidó, a<br />kalmár, az önképzett bölcsész győzedelmeskedett a tudományos<br />czéh fölött! Még azon évben nyert valamit Mendelssohn:<br />egy védencz zsidó kiváltságát, mi által nem kelle, mint<br />eddig, attól tartania, hogy váratlanul eltolonczozzák. Dicsősége<br />fokról-fokra emelkedett. Voltaire, Diderot és a többi<br />egész- és fél kételkedők korszakában egyrészről a Jeruzsálem-<br />Werther érzelgés s kedélybetegség idejében, másrészt<br />midőn a hitetlenség vagy a babona volt a napirenden, fölötte<br />időszerű kérdés és nyomozás volt a lélek h a l h a t a t -<br />l a n s á g r ó l való elmélkedés. Mendelssohn ezen bölcsészeti<br />kérdés alapos megvitatására szentelé idejét és a plátói Phädon<br />alakját és czímét utánozva, hasonczímű könyvet írt a<br />lélek halhatatlanságról, mely villanyozó hatással volt zilált<br />és önmagával meghasonlott korára. Rajongással szóltak az<br />új berlini Platóról, nem csak tudósok és gondolkodók, hanem<br />fejedelmek, mint: a braunschweigi herczeg és Lippe-Schaumburgi<br />fejedelem vetélkedtek egymással Mendelssohn megtiszteltetésében.<br />A berlini Akadémia tagjává akarta választani,<br />de nagy Frigyes király igen kicsinyesen, kitörülte nevét a<br />tagok sorából. Kárpótlást talált barátai tiszteletében, kik<br />közt Lessingen kívül, ki Boroszlóba ment akkor, még voltak:<br />Hamann, Herder, (Heim, Jakobi, Weisse, Tzelin, Zimmermann<br />és más jeles férfiak. A sok idegen közt, kik<br />irodájába jöttek, a berlini bölcsész megcsodálására volt a<br />sveizi lelkész Lavater J á n o s Gáspár is, kinek feltolakodó<br />hittérítési viszketege, sok lelki nyugtalanságot,<br />de sok dicsőséget is szerzett neki,<br />17(59. ugyanis Lavater lefordítá Honnét iratát: a „keresztyénségről<br />való bizonyítékok nyomozását” és Mendelssohnt<br />a neki ajánlott előszóban nyilvánosan felszólítá a bizonyí245<br />tékok megczáfolására. vagy, lia ez nein sikerülend neki, a<br />keresztyén h i t r e való áttérésre, mit az okosság és igazságszeretet<br />követelnek. Mendelssohn t a p i n t a t t a l és határozottan<br />visszautasítá a neki szánt szerepet. Nyugodt és kibékítő<br />magatartása által lefegyverezte a különböző nézetek ellenségeskedéseit,<br />melyek ezen tollharczban mutatkoztak. De a<br />legszebb elégtételt meghitt barátja adá neki .,a bölcs<br />Nathan” czímű halhatatlan drámájában, melynek főszerepe<br />Mendelssohn alakjára volt példázva (1779).<br />Első, nyilvános előadására a szerző ellen felhevültek,<br />mintha a zsidó jellemtisztaság feltüntetésével a keresztyén -<br />séget alázta volna meg. Szegény Lessing életét elkeserítek,<br />ki e fölötti bujában nem sokára kedvtelenül meg is halt.<br />A vallásos tűrés és a humanisinus prófétája: Lessing Mendelssohnnak<br />és közvetve az egész zsidóságnak oszloperős<br />emléket hagyott hátra, mely egyszersmind a nagy szerzőt<br />tette halhatatlanná Mendelssohn később visszafizette a tett<br />szolgálatot, és mintegy életét hozta áldozatul a barátságoltárán.<br />3. §. Mendelssohn Pentateuchus fordítása és egyéb művei.<br />A Lavater elleni tollharczban nyílt Mendelssohnnak<br />először alkalma a zsidóság mellett nyíltan fölléphetni. Szép<br />védelme azonban csak a nemes gondolat és érzés nyilatkozatai<br />voltak. Belátta, hogy a cselekvés terére kell lépni.<br />Igaz, hogy különösen jellemző, ismerve Mendelssohn minden<br />tettét, hogy nem a keresettség és czélzatosság, hanem az<br />akarat nélküli eredmény fűződik áldásos munkálkodásához,<br />így volt ez a p e n t a t e u c h -fordítással is. Nem jutott<br />esze ágába sem, hogy eme nagy horderejű vállalattól függ<br />a zsidóság újjá ébredése.<br />Első sorban gyermekei számára akart értelmes nyelven<br />egy biblia fordítást készíteni. Mert amit addig fordítás<br />alatt értettek, t. i. a lengyel zsidók jargonszerű értelmezése,<br />inkább félreértésére, becsmérlésére, mint becsülésére szolgált<br />az isteni igének. Csak későid) egy barátja unszolására tökélte<br />el magát a fordítás közzétételére és pedig zsidónémet<br />betűjellegekben. Ismerte a zsidó közönséget. Tudta,<br />hogy a német jellegektől idegenkedni fognak, azt is tudta,<br />hogy a legjobb fordítás, a leghagyományosabb értelemben<br />írott sem fog rokonszenvet kelteni, ha héber magyarázattal<br />246<br />nem lesz kapcsolatban. Mendelssohn tehát egy tanult lengyel-<br />zsidóval lépett szerződésre Dubno Salamon személyében,<br />(1734-1813), ki dicséretes ellentétben földiéitől, grammatikai<br />ismeretekkel is bírt. így fogtak a munkához, azzal<br />kezdvén, hogy előfizetőket gyűjtsenek. Itt mutatkozott legott<br />Mendelssohn népszerűsége a zsidók közt is.<br />Nemcsak Berlinben s Dessauban, hanem Königsbergben,<br />Kopenhágában, Bécsben és Prágában jelentkeztek előfizetők;<br />kevésbé Hamburg- és Altonában, hol némileg nehezteltek<br />rá, mert R. Jákob Emden ottani tudós nézete ellenében a<br />meklenburg-schverini herczeg adott parancsát igazoltnak<br />találta, mely szerint a halottak eltakarításával nem szabad<br />az akkori szokás szerint sietni − nehogy tetszhalottat temessenek<br />el.<br />Még Lengyelhonból, jelesül Wilnából, is jelentkeztek<br />Mózes Dessau fordítására előfizetők. A kor jelének tekinthető,<br />hogy keresztyén tudományos körökben is élénk mozgalom<br />fámadt a fordítás pártfogása érdekében. − De bármennyire<br />örültek is Mendelssohn számtalan tisztelői a<br />hírnek, melyet a készülőben levő fordítás nyilvánosságra<br />hozatala költött, annyira aggódtak a miatt az ó és elavult<br />úgy, mint a hagyományosságnak merev képviselői. Élénken<br />érezték, hogy a régi idők, midőn mindent kutatás nélkül,<br />magasabb kinyilatkoztatás kútforrására vezettek vissza, elmúltaknak<br />tekintendők. Mihelyt egy pár mutatványlap<br />(1778) megjelent, a régi iskola rabbijai Jákob ház elleni<br />merényletet pillantottak a vállalatban, különösen három lengyel<br />születésű talmudtekintély szövetkezett ellene. Első<br />volt Landau E z e c h i e l , a hírneves prágai főrabbi<br />(1752-1793). A másik ellenzék volt R a f a e l K o h e n<br />(1772-1803), R i e s z e r G á b o r nagyatyja, lengyel bevándorlót<br />t és később poseni, hamburgi, altonai rabbi erős<br />jellemű és igazhitű meggyőződéssel teljes férfiú. A harmadik<br />volt H i r s c h J a n n o w éles elméje után „Charif” névvel<br />(1750-1785), az előbbinek veje és már 26-ik évében<br />helyettesítője Posenben, honnan nemsokára Fürthbe hivatott<br />a rabbinatusi székre. Rendkívüli jótéteményei vetekedtek<br />talmudi és mathematicai nem mindennapi ismereteivel. Ε háromhoz<br />lehet még sorolni a chassidikus irányú majnafrankfurti<br />rabbit, P i n c h a s Levi Hurwitz-et (1740-<br />1802). Ők és elvtársaik, kik egy német könyv olvasását<br />szigorúan tilosnak tartották, következetesen ellenezték Men247<br />delssohn bibliai fordítását, jól tudván, hogy a tudnivágyók<br />abból inkább a német nyelvet ( fogják elsajátítani. Ehhez járult<br />még, hogy habár magának Mendelssohnnak kifogástalan<br />jámborsága panaszra nem is szolgáltatott okot, úgy annál<br />több panasz volt környezetére, melyből többen, laza vallásos<br />életűek lévén, büszkeséggel vallották magukat Mendelssohnbelieknek.<br />De még egy keresve-keresett kifogást is<br />leltek magán Mendelssohnon is. Az akkori berlini rabbi, Hírschel<br />Levin (1721-1800), ugyanis helyeselvén Mendelssohn<br />vállalatát, kedvező véleményt nyilvánított előtte, azonban<br />Mendelssohn határozott ellensége lévén minden tömjénezésnek,<br />a pazarul szórt dicséretekkel tett ajánlatot nem tette<br />közzé. Ezen kétségkívüli szerénységét − szerénytelenségnek<br />tudván be, azzal gyanúsítván őt, mintha ő a rabbik kedvező<br />véleménynyilvánítására nem szorulna. Úgy látszik,<br />Rafael Kohen foglalt leghatározottabb álláspontot a Mendelssohn<br />fordítása elleni ellenzékben, de Hamburgban nem<br />sokat árthatott neki, mert Mendelssohn rokonai ott éltek.<br />Prágában is már szabadelvű gondolkodók voltak akkoriban,<br />vagy talán csak azért, mert Landau, elég okosan, nem<br />akart előtérbe lépni. Tehát Fürthet választották az ellenzék<br />góczpontjául, onnan menesztettek átoküzeneteket mindazokra,<br />kik Mendelssohn fordítását tanulmányozzák, vagy<br />csak kézbe veszik. Mendelssohn bölcs nyugalommal nézett a<br />heveskedők szemei közé. Sőt még némileg örült az ellenzéknek,<br />mondván; „ha fordításom ellenállás nélkül fogadtatnék,<br />akkor tulajdonképen fölösleges lenne!” „Mennél nagyobb<br />ellenállást tanúsítanak a kor úgynevezett bölcsei,<br />annál fontosabb a fordítás. Eleve csak a közönséges ember<br />számára készítem, de, úgy látom, a rabbik számára még<br />szükségesebb.” Az ellenzék csak a szóvitával érte be, csak<br />Lengyelhon egynémely városaiban, mondják, égették el. De<br />Rafael Kohen is erélyesebben kezde föllépni, átkot mondván<br />a fordítás használóira (a szerzőt nem foglalta be); de nem<br />volt nagy hatással az átokszórás, mert Mendelssohn okos<br />elővigyázata hatálytalanná tette az által, hogy az előfizetők<br />élén a dán király (dänemarki Christian) állott, kit a fordítás<br />pártolójának tudott Mendelssohn megnyerni. De most<br />egy másik utón kísérelték meg a fordítás sikertelenségét.<br />Ugyanis Salomo Dubnót lebeszélték a magyarázat folytatásáról.<br />Mendelssohn nem csüggedett el. Maga fogott hozzá és<br />szerződtetett munkatársakat: Weszelyt, Herz Homburgot és<br />248<br />Jaroslaw Áront. Homburg ugyan nem volt Mendelssohn ínyére,<br />mert házi tanítója lévén, tapasztalta, hogy nem valami jámbor<br />életmódú. Az ellenzék szemében pedig ezen munkatárs<br />által a fordítás is (elkészült 1783) teljesen hitevesztett leit.<br />De az ellenmondás másrészről ébresztette a kíváncsiságot.<br />Egy neme az addig nem tapasztalt lelkesedésnek szállta<br />meg a különböző taniskolák egyoldalukig képzett bachurjait<br />(tanonczait), kik ezrivel tanulmányozták a fordítást a héber<br />magyarázattal. Elénk eszmecsere és irály gyakori ás támadt.<br />Egyszóval a fordítás feleleveníté a német-lengyel zsidóságot<br />és hatalmas lüktetéssel tolta előre a művelődés ösvényén.<br />4. §. Folytatás.<br />A másik, Mendelssohntól kezdeményezett küzdelem a<br />szabadságért, a zsidó emanczipatióért, az új életre ébredést<br />tetterős életfejleménynyé fokozta. Dohm vádiratának: „a<br />zsidók polgári helyzetének javításáról” czímű jeles munkának<br />mintegy függelékéül Mendelssohn lefordíttatta Hercz<br />Márkusz házi orvosa által „Rettung der Juden” czím alatt<br />Menasze b. Izraelnek „Vindiciae Judaeorum” czímű vádiratát<br />és ehhez élőbeszédet írt, melyben Mendelssohn a zsidók<br />ellen táplált előítéletek ellen és a mellett nyilatkozik, miként<br />lehetne a zsidó emanczipatiót legsikeresebben életbeléptetni.<br />Ezen gondolatot alaposan tovább fejté „Jeruzsálem”<br />czímű művében (1783), melyben még Kant által is bámult,<br />világos nyelvvel és elme-éllel körvonalozza az állam- és<br />egyház közötti viszony mibenlétét és erélylyel követeli az<br />állam- és egyházból való kiközösítés és kizárás beszüntetését.<br />Eszményképül ne a vallásegység, hanem vallásszabadság<br />hirdettessék és testesíttessék meg. Miként maga is a<br />leglelkiismeretesebben őrzé meg még a vallásos szertartásokat<br />is, akként követeli az egész zsidóság részére a vallás sérthetetlen<br />gyakorlatát. „A szertartások érvénye mindaddig hatályban<br />marad, míg Istennek nem tetszik ép oly hangosan<br />és nyilvánosan, mint azokat kinyilatkoztatá, ismét hatályon<br />kívül állóknak kijelenteni.” „De ha, így folytatja, isteni<br />származású a kinyilatkoztatott törvény, akkor attól nem<br />szabadkozhatik Jákob házában szülötte. Meg van ugyan engedve<br />a gondolkodás a törvény fölött, annak szelleme fölötti<br />fürkészet, itt-ott, hol a törvényhozó okot nem mond,<br />olyat sejteni, mely tán idő- és térséghez kötve volt és mely<br />249<br />idő helyhez és módokhoz képest megváltozhatik − ha Istennek<br />tetszenék akaratát velünk kétségkívüli bizonyossággal<br />tudatni. De a meddig ez nem következik he, addig semminemű<br />okoskodásunk nem oldhat föl ez engedelmesség alól,<br />melylyel a törvénynek tartozunk.”<br />Ε vádiratnak, mely részijén támadó, hatálya általános<br />volt; benyomása alatt még a göttingi tanár, Johann Dávid<br />Michaelis (1717-1791) (a „Mosaisches Recht” szerzője),<br />ki nem volt zsidóbarát, meghökkenve állt. Dohm ellenkezőleg<br />mintegy felvillanyozva érzé magát még behatóbban<br />foglalkozni a zsidó ügy gyei és az egyenjogosíttatásért hatalmas<br />szózatát fölemelni. De még nagyobb következményű<br />volt Dohm meleg részvéte az által, hogy Mirabeaut pártfogásra<br />lelkesité és azt, mi még hézagos volt, Dohm felszólalásában<br />kiegészíté és teljes egészszé szervezé.<br />Ehhez járult még egy új korszak ébresztője, Mária<br />Terézia nagy fia, a halhatatlan II. József, ausztriai császár,<br />kinek a szabadság hajnalhasadtát jelentő rendeletei közt az<br />is volt, hogy a zsidók, k i k e t f e l e b a r á t o k n a k nevezett,<br />országszerte elemi iskolákat állítsanak fel. Ezen boldog<br />emlékezetű császár nem csak a „testadó” és a „türelmi<br />pénz” beszüntetését s így a test békóinak feloldását vette<br />czélba, hanem a még súlyosabban bevágó békók széttördelésén:<br />a szellemi tudatlanság kovácsolta bilincsek feloldásán is<br />fáradozott. A műveltség ellenei nagy erőlködéseket tőnek e<br />parancs foganatosítása ellen; lelkiismeret elnyomásról panaszkodtak<br />a jámborok és papok, köztük ismét Landau<br />Ezechiel. Különösen Bécsben volt nagy a zsidók sopánkodása.<br />Azért H a r t wi g We s z e l y (szül. Hamburgban 1725.<br />megh. 1805.), Mendelssohn barátja, a III. könyv héber magyarázója,<br />sok jeles mű szerzője, éles intő körlevelet intézett<br />a bécsiekhez (1782), melyben II. József reformjának<br />életbeléptetéséről rajongó tisztelettel emlékezik meg, hitsorsosainak<br />különösen szívökre kötvén, mennyire áldásosak<br />ezen rendeletek és mennyire szolgálnak a vallásfogalmak<br />tisztítására. De ezen körlevél eltévesztette a jámborok lelkületére<br />kívánt hatását. Lengyelországban nagy izgatottság<br />uralkodott Weszely ellen. A jámborok a berlini rabbit<br />Hirschelt is zaklatták, hogy szálljon síkra Weszely ellen.<br />És csakugyan készült is átkot mondani fölötte, részint, mert<br />Mendelssohn irányában tanúsított elnézése miatt gyanusíttatott<br />valláslanyhasággal, részint mert Saul fiáról később oderi250<br />frankfurti rabbiról, rebesgették, hogy az újítókkal tart. De<br />Friedländer, a berlini előljáró és Mendelssohn, valamint Weszely<br />nagy híve, addig félemlíték meg a rabbit, míg tervétől<br />el nem állott. Mendelssohn is azt izente Hirschelnek, hogy<br />válaszoljon a túlbuzgóknak, miszerint Némethonban a sajtótörvény<br />uralkodik, eleget Írhatnak Weszely ellen, de mit<br />sem lehet megkísérteni, mi által valaki véleménye szabad<br />nyilvánításában gátoltassék.<br />Noha Berlinből nem támogattattak, azért mégis folytatták<br />a szellem és műveltség elleni harczot nemcsak Lengyelhonban,<br />hanem Triesztben is. Azért Weszely még egyszer<br />intézett az utóbbiakhoz körlevelet, melyben az iskolák<br />életbeléptetését szelíd, de meggyőző érvekkel fejtegeté, az<br />egyoldalú talmudismust a sorok közt elítélve. És csakugyan<br />ezen második körlevélnek volt is némi hatása, mert lassankint<br />egy néhány olasz községi rabbi Weszelyt pártolá és<br />az iskolák felállítása érdekében fáradoza. Weszely győztes<br />maradt; de nemsokára az iskolák alig, hogy keletkeztek,<br />fölbomlottak. Ε hanyatlásnak még szemtanúja volt Wessely.<br />Mendelssohn a boldogabb, a szerencsésebb, nem érte<br />el e hanyatlást. Épen jókor halt meg, ha még csak egy<br />tizeddel később élt volna, saját gyermekeiben látta volna<br />bomladozásnak indulni a rabbinismust, melynek ő oly erős<br />támasza és szószólója volt. A barátság és bölcsészet, melyek<br />életét megszentelek, egyszersmind szívét is megtörék. Midőn<br />ugyanis arra készült Mendelssohn, hogy felejthetetlen barátjának.<br />Lessingnek, szellemi emléket állítson, hallá (Jakobitól),<br />hogy Lessing spinózista volt. Ez tőrszúrás volt<br />Mendelssohn szívében. Hogy lehetett volna egy Lessing,<br />testi-lelki barátja, egy istentagadó (minőnek akkor Spinozát<br />tartották). Egész valósága felzúdult ezen feltevés ellen.<br />Azért utolsó bölcsészeti munkájában „Morgenstunde” czím<br />alatt (1785) elmélkedett Isten létezéséről, Spinozáról, a vallásos<br />meggyőződés befolyásáról stb. Ezen fölolvasásokat József<br />fia és leányai, Dorothea és Recha, valamint a két Humboldt<br />és mások előtt tartotta. De már akkor oda volt beinyugalma.<br />A rémhír, hogy Lessing a spinozismusról vádoltatik,<br />mélyen furdaló fájdalmat okoza neki. A véleményharcz<br />tovább folyt ezen tárgy fölött. Hogy a gyanúsítókat<br />elnémítsa, „Lessing barátaihoz” czímű értekezést írt. 1785.<br />deczemb. utolsó napján maga vitte a kéziratot kiadójához.<br />De a felizgatottság annyira erőt vőn rajta, hogy pár napra<br />251<br />rá (1786. jan. 4-én) meghalt. Ezen. úgyszólván ideális halál'<br />pondja Grätz, a barátság és bölcseszetérti föláldozás méltón<br />zárta be életét és az utókornak úgy tünteté fel, minő<br />csakugyan volt számtalan barátja és tisztelője előtt életében,<br />t. i. mint az őszinteség való jellemét, melyhez hamisság<br />és színlelés nem férhetett.<br />Halálát gyászolá Berlin és sokan Németországban,<br />azonkívül zsidók és nem zsidók egyaránt. Az úgynevezett<br />tízparancsolatíró, Dessau Mendl eltorzult fia, Berlin diszalakjává,<br />a tudomány ébresztőjévé, az újkor zsidó szellemi<br />élet hajnálpírjává lett.<br />5. §. Mendelssohn halála utáni idő. A héber nyelv ápolása.<br />A lengyelhoni zsidósággal ellentétben, hol az egyedüli<br />Elia Wilna (1720-1797), a gaon melléknévvel, veheti<br />igénybe figyelmünket, mint a tudatlan chaszideismus (túljámborság)<br />ellenlábasa, a németországi zsidók között új szellemi<br />élet kezde forrongásba jönni Mendelssohn halálával.<br />Mintha a sok százados mulasztást egyszerre kellene helyreütni,<br />oly élénk mozgalom támadt különösen a biblianyomozás<br />és az új héber irodalom terén. Nevezetesen Izsák Ábrahám<br />Euchel (1756-1804) és Mendel Bresselau (1760-<br />1829) jeles hebraisták kezdeményezése folytán megindult<br />egy héber folyóirat (Measzef = a gyűjtő), mely körül különböző<br />országok törekvő fiatal erői csoportosulának, így Joél<br />Lőw (1760-1802), Áron Wolfsohn (1754-1835), Dávid<br />Friedländer, a gazdag berlini bankár, Dániel Iczig veje, ki<br />oly szerencsés volt, hogy 15 éven át barátságos viszonyban<br />állhatott Mendelssohnnal, Mordechai (Gumpel, Gumpertz),<br />Lewysohn (megh. 1797), ki orvosi tudományáért a svéd<br />királytól az upsalai egyetem tanárául neveztetett ki, továbbá<br />a lengyel hebraisták; Izsák Szatanow (1732-1803);<br />Jehuda Lőb ben Zeeb (szül. 1764, megh. Bécsben 1811.)<br />elterjedt Talmud losun i b r i nyelvtan o c z á r h a s o r o s im<br />héber szótár szerzője; Wolf Heidenheim (1737-1832) maszoretikus<br />munkái által nevezetes. A measzfim írói és terjesztői<br />közé tartoznak még a hollandi zsidó költők: Dávid<br />Friedrichsfeld (1755-1812), Dávid Franco Mendez (1713-<br />1792), „Gemul Athália” történeti dráma szerzője; továbbá<br />a franczia Mózes Ensheim vagy Mózes Metz (1760-1838),<br />egy időig (1782-87) Mendelssohn házi tanítója, miután az<br />252<br />öregebb Herz Homburg (1749-1841) megszűnt Mendelssohn<br />házi tanítója lenni, ki galicziai és lodomériai iskolák felügyelőjévé<br />neveztetett ki nagy fizetés mellett. Még Olaszhonban<br />is elterjedt a Measzef, Elia Morpurgó közreműködése<br />folytán. így lett a héber nyelv ápolása a kötelék,<br />mely a különböző országok zsidóságát egybetartá. A mendelssohui<br />körhöz tartoztak továbbá éles eszű gondolkodók,<br />mint: Markus Herz (1747-1803) és Lazarus ben Dávid<br />(1762-1832), kik bár Kant böcsészetének hívői és tanítványai<br />valának, mégis a Mendelssohn által megindított tudományos<br />élet főképviselőivé váltak, noha a zsidóságra befolyást<br />ép oly kevéssé gyakoroltak, mint a lengyel Salamon<br />Maimon (1753-1800), ki éles esze és élet sorsa által<br />csodálkozást keltett és Schiller, Gőthe, Fichte becsülését<br />birta, de kivel erkölcstelensége vagy tán élet elvadultsága<br />miatt Mendelssohn nem tudott rokonszenvezni. Nevezetes<br />munkája „Gibatli Ha-Moreh” a Moreh Nebuchim héber<br />magyarázata. Félig-meddig a Mendelssohn-körhöz tartozott<br />még az első német-zsidó költő, a szerencsétlen Efraim Mózes<br />Kuh (1721-1790).<br />Nemcsak a szellemi, hanem a t á r s a d a l m i élet is<br />nagy változásokon ment keresztül a berlini zsidóságnál.<br />Markus Herz bájos szépségű, szellemes neje, Henriette Herz<br />(1764-1847) volt a varázs, mely Herz termeit Berlin nevezetességeivel<br />megtölté. Nikolai, Engel, Ramier, Telle]·,<br />Zöllner, a két Humboldt, Cenz, Schleiermacher, Schlegel,<br />Frigyes, később magas rangú hölgyek és Mendelssohn szellemes<br />két leánya: Dorothea (később a nevezett Schlegel<br />hitvese) és Rachel Levin (később Varnhagen von Ense hitvese)<br />új társadalmi szellemet hoztak Herz termeiből a társadalmi<br />életbe. Körülbelül ugyanakkor nyitotta meg Berlin<br />másik leánya, a gazdag Dániel Iczig bájos és szellemes<br />leánya (Fanny Iczig) termeit Bécsben − a tudományosság,<br />költészet, diplomatia és egyéb hírességek számára.<br />Azonban a zsidó hölgyeknek a keresztyénekkel való<br />társalkodása egy részt, más részt a vallástalanság és a<br />folytonos jelszó: a felvilágosodás érvényesítése még a vallásgyakorlat<br />rovására is megtenné rossz gyümölcseit is,<br />mert a keresztyén vallásra való tömeges áttérés napirenden<br />volt. A felületes fők tudákossága, vagy féltudása és a szigorú<br />erkölcseiét lanyhasága megkönnyíté e lépést. Csaknem a<br />a fél berlini zsidóhitközség keresztelkedett ki. Hogy másik<br />253<br />fele megőrzé őshitét, csak a héber nyelv iránti szeretetének<br />és ápolásának volt köszönhető. Így nyújtott tehát Mendelssohn<br />az új nemzedéknek mérget és ellenmérget.<br />6. §. A zsidó emanczipatio Francziaországban, Hollandia-,<br />Belgium- és Németországban.<br />Noha a zsidó kérdést, illetve a zsidó emanczipatio kimondását<br />Némethonban vitatták legjobban, Mendelssohn és Lessing<br />beható működése óta és az igazságos Dohm, Diez, Herder<br />Klopstock, Kant, Krug és más jeles férfiak élénk pártolása<br />mellett, úgy mégis az első lépés e téren Francziaországot<br />illeti, hol a zsidók a 18-ik század óta tiszteletben éltek.<br />Izsák Pinto (1715-1787) a marranok családjából származott<br />igen gazdag és inivelt zsidó, védelmezte hitsorsosait a<br />nagy költő, de még nagyobb zsidófaló Voltaire megtámadásai<br />ellen és Rodrigues Pereyra, ki Spanyolhonban született<br />és 25 éves korában (1742) Bordeauxbau nyilvánosan tért<br />vissza a zsidósághoz, a siketnémák oktatása körül szerzett<br />nagy érdemeiért, Buffon, Diderot, Rosseau, XVI. Lajos<br />franczia király és a londoni tudós társaság részéről nagy<br />kitüntetésekben részesült.<br />Már a forradalom előtti időben foglalkoztak Francziaországban<br />a zsidó kérdéssel. A nemes Malesherbes a zsidók<br />helyzetének javítására czélzó javaslatokat dolgoztatott<br />ki nevezetes zsidók által, kik közt említésre méltók Mendelssohn<br />barátja: Herz Medelsheim (Cerf Berr), Furtádó,<br />Gradis. A metzi tudományos társaság pályadíjt tűzött ki a<br />zsidók hetyzetének javítását tárgyazó legjobb munkára és<br />Abbé Grégoire, Thierry ügyvéd és Szalkim Hurvitz lengyel<br />zsidó benyújtott pályamunkáit díjjal koszorúzta.<br />A franczia forradalom után a különben nem nagy<br />számú franczia zsidók folyamodtak az emanczipatio kimondásáért.<br />Mirabeau, Robespierre, Montmorency herczeg, Talleyrand,<br />Duport melegen pártfogolták az egyenjogosíttatást,<br />melyet a nemzetgyűlés heves küzdelem után 1791. szeptember<br />27-én érvényre juttatni rendelt, mit a király legott<br />szentesített is. A zsidók méltóknak mutatkoztak a vett kitüntetésre;<br />csak az elszászi zsidók nem fogták föl kellőképen<br />az emanczipatio áldását és annak megszorításáért folyamodtak<br />Napóleonnál, ki az ország minden részéből meghítta<br />a legelőkelőbbeket az ügy megvitatására. A notabilisek gyüle254<br />kezete 110 tagból állt és 1B06. július 26-án tartá Parisban<br />Napóleon által kijelölt Hotel de Ville nagy termében<br />első ülését. A gyülekezet elnöke volt Ábrahám Furtádo.<br />Ennek marrani anyja a liszaboni földrengés alatt, midőn<br />épen vele volt teherben, élve egy gödörbe temettetett. Ott<br />fogadást tón, ha Isten a veszélyből kisegíti, a zsidóságra<br />tér át. Egy másik földrengés kitaszítá a gödörből és Londonba<br />menekült, hol Ábrahám Furtádot szülte, kit nagy<br />gonddal zsidónak nevelt. Héber tudományán kívül különösen<br />hirt szerzett neki természet-tudománya. A forradalom alatt<br />girondista volt, tetemes vagyonától megfosztatva, szorgalma<br />által Bordeauxban új vagyont szerze.<br />Cerf Berr mellett Furtádo volt a gyülekezet legjelesebb<br />tagja.<br />A gyülekezet elé tett 12 kérdés Napoleon nagy megelégedésére<br />lőn megfejtve, úgy, hogy a hozott határozatok<br />érvényre emelése tekintetéből 71 tagú, rabbik és laikusokból<br />álló Synhedriont hívott egybe. A Synhedrion elnöke<br />volt Dávid Sinzheim, ülnökök pedig Ábrahám di Cologna<br />és Ábr. Segre. A Synhedrion helyben hagyta a notabilisek<br />határozatát és még azonfelül a császári rendszert utánzó<br />összpontosítás mintájára az egyháztanácsi öszpontositás<br />(central-consistorium) alapján szervezte a papságot, melyen<br />még mai napság áll.*)<br />1830 óta a zsidó lelkészek az államtól fizettetnek.<br />A franczia győzelemmel a francziák türelmessége és<br />szabad vallás-nézete messze terjedt. Első sorban Hollandiában,<br />mely batáviai köztársasággá változtattatott, nyertek a<br />zsidók teljes egyenjogosíttatást (1796. szept. 12). A hollandi<br />zsidók voltak az első állami hivatalnokok Európában,<br />daczára a pártszakadásnak, melyet az emanczipatió az ósdik<br />és haladók közt előidézett. Hollandiát követte az egyenjogosítás<br />diadalában Belgium, Németországban pedig Napóleon<br />által szervezett v e s t f á l i királyság, melynek királya Napóleon<br />öcscse Jerome volt, volt az első, ki zsidóit egyenjogosítá<br />(1808).<br />Ugyanazon évben ismeré el a b a d e n i herczeg Frigyes<br />Károly a badeni zsidókat állampolgároknak; 1809. pedig<br />vallás és hitközségi ügyeiket, melyeknek élén főegyházi<br />*) Az ezidei f r a n c z i a o r s z á g i Grandrabbin L. Izidor és a p á r i s i<br />főrabbi Grandrabbin Zadok Kahn áldásdús működése velünk e rendszer viszszásságát<br />elfelejteti.<br />255<br />tanácsnok (Oberkirchenrath) állt, rendezé. A frankfurti zsidók<br />1811. két évvel később a m e c k 1 e n b u r g- s c h v e r i n i<br />zsidók is egyenjogosítattak. A szűkkeblű p o r o s z államnak<br />is végre el kellett magát tökélnie a kor általános áramlatának<br />eleget tenni; és csakugyan 1812. márczius 11-iki<br />törvényjavaslatban III. Frigyes-Vilmos állampolgároknak<br />nyilváníttatta a porosz zsidókat, kiknek ellenkötelezettségül<br />állami adófizetésre és katonai szolgálatra, és a német nyelv<br />használatra kelle kötelezniök magokat. A b a j o r o r s z á g i<br />zsidókra Maximilian József trónralépésével virradt új korszak.<br />Azonban jóllehet, hogy 1813. június 10-iki parancsa értelmében<br />ez ország zsidóit egyenjogosítandónak rendeli, mégis<br />azok számát csökkenteni iparkodik. A német szabadságharczban<br />(1813-15) a zsidó ifjak hősies elszántsággal<br />küzdöttek a közellenség ellen és sokan a vitézség jelvényeivel<br />kitüntetve tértek meg a háborúból. Mindazonáltal a<br />reactio kezdé fejét emelni, mihelyt az ellenséggel nem álltak<br />szemben. A zsidó-gyűlölet fészke, majnai Frankfurt,<br />éreztette először a zsidók iránti ellenszenvét. A közigazgatás<br />élén álló báró Stein Napóleont határtalanul gyűlölvén,<br />nem szerethette a zsidókat, kiket amaz tett nagygyá. A<br />nemesség föl nem foghatta, hogy lásson a zsidóban, ki<br />előtte eddig hajlongott és meggörnyedni szokott, egyenlő jogú<br />állampolgárt.<br />H a m b u r g b a n az arány megfordítva volt, ott a<br />senatus a zsidók mellett, a nép ellene volt, Lübeckben és<br />Brémában pedig csaknem kiűzni akarták. Hannover,<br />Hildesheim, Braunschweig és Hessen is megfoszták a zsidókat<br />jogaiktól. A zsidóság szeme ezen időben Bécsre, a<br />bécsi congressusra volt irányozva. A frankfurti zsidók<br />Bécsbe két küldöttet menesztettek, köztük Börne atyját:<br />Β a r u c h ο t, ki emlékiratot nyújta át, melyben a frankfurti<br />zsidók jogkérvénye minden oldalról meg vala világítva. A<br />Hansa városok szinte képviselőt és pedig egy keresztyént<br />(Buchholz Károly Ágostont) küldöttek Frankfurtba. A deputatiók<br />mögött nem kevésbé élénk tevékenységet fejtett ki<br />a rothshildi gazdag bankár-ház. A ház törzsatyja Mayer<br />Amscliel Rothschild a megszökött hesseni gróf vagyonát<br />vállalkozott megőrizni és nagy ügyességgel és veszélyek<br />közt meg is őrzé és a visszatérő grófnak sértetlenül átadá,<br />miért Rothshild még a frankfurti nép előtt is nagy tiszteletben<br />álla. Hátrahagyott öt jeles fia Anselm Frank256<br />furtban szül. 1773; S a l a m o n Bécsben szül. 1774;<br />N á t h á n Londonban szül. 1777. megh. 1836; Κ á r ol y<br />Nápolyban 1788-1855; J a m e s Párizsban 1792-1868)<br />még növesztette a vagyont, a köztiszteletet és becsű lést.<br />Ezen pénz-nagyhatalom ép oly okosan, mint híven iparkodott<br />mindenütt az elnyomott zsidók ügyén lendíteni. Ép oly<br />tevékeny szerepet vitt Bécsben a zsidó báróné Fanny Iczig,<br />férjezett Arnstein, kinek termeiben fordult meg, mint emiitők,<br />Bécs előkelő világa. Ezen közreműködés folytán sikerült<br />is Metternich és Hardenbergben kedvező hangulatot<br />kelteni a zsidók igazságos ügye iránt és 1815-ben a senatusnak<br />tanácsolták is a zsidókkal való emberséges, igazságos<br />bánásmódot. De hangjok, mely különben nyomósan esett a<br />latba, eredménytelenül hangzott el, sőt még nagyobb ellentevékenységet<br />költött és a zsidófaló írók egész raját hítta<br />a tollharcz küzdhomokára. A Rühs, Fries, Hundt-Radowsky<br />ellenében, Voss Gyula, a református lelkész Ewald, Krämer<br />Ágoston és mások léptek fel ugyan, de a tollharcznak nem<br />volt zsidónak kedvező, hatásos eredménye; a „Hep-Hep”<br />(Hierosolyma est perdita) zsidógúnyoló kiáltás betölté egész<br />Németországot és Kopenhágáig, Danzigig hatott. Az emanczipatio<br />harcza megkezdődött az egész vonalon. Az emberjogok<br />első előküzdője a német zsidók közt volt R i e s z e r<br />Gá b o r , szül. Hamburgban 1806. megh. 1863, a hamburgi<br />rabbi Rafael Kohen unokája Az 1830-iki júliusi forradalom<br />keltette szabadságmozgalom idejében Rieszer is, ki jogtudománynyal<br />foglalkozott, fölemelte hatalmas szózatát a<br />zsidók jogai érdekében. Hogy az ismét folyamatba hozott<br />„zsidókérdést” alaposan megvitassa és érette szakadatlanul<br />sorompókba léphessen, megalapítá „Zsidó” czímű folyóiratát.<br />A vallás és lelkiismereti szabadságot, a zsidóságérti lelkesedést<br />hangoztatta, a z s i d ó k h o z szólva; sa jogos igényeket,<br />az emberiség elidegeníthetetlen javait és igazságait<br />követelte k e r e s z t y é n e k k e l szemben. Kurhessen csakugyan<br />1833. oct. 29-én teljesen egyenjogosítá a zsidókat.<br />Kevesebb eredményt ért el Rieszer, hol a zsidóellenző Paulusra<br />többet hallgattak, mint Rieszerre. Ez azonban hitsorsosának<br />szent ügyét védelmezni meg nem szűnt Paulus,<br />Streckfusz, Bauer Brúnó és mások ellenében, úgy mint tevékeny<br />részt vőn az 1848-iki frankfurti nemzeti gyűlésen,<br />melynek egy időre elnök helyettese volt. Nemsokára Rieszer<br />harcztársakat, vitéz bajnok szövetségeseket is talált. A rend257<br />kívüli jellem- és tudományképzett Beer Bernát Drezdában<br />(megh. 1861). Szászhonban: Veit Moritz (megli. 1864.),<br />P h i l i p p s o h n Lajos szül. Dessauhan, 1811. és sok más<br />első rangú tudós, mint: F r a n k e l Z a c h a r i á s Drezdában,<br />később Boroszlóban; Z un z L i p ó t Berlinben, Geiger<br />Ábrahám Boroszló-, Frankfurtban és Berlinben és a tb. a zsidók<br />jogaiérti küzdelemben halhatatlan érdemeket szerzének<br />maguknak.<br />7. §. A zsidók politikai egyenjogúsíttatása Austria- és Magyarországban.<br />II. József, az ép oly szabadelvű, mint erélyes austriai<br />császár a zsidóknak új korszakot nyitott. A testadót beszüntette,<br />1782-ben pedig a türelmi adót törölte el a megismertető<br />öltönyjelvénynyel együtt. Ezen rendelet daczára<br />még elég sajnos és mostoha volt a zsidók állása Austriában,<br />mert ha az iskolázás, katonaszolgálat, név-felvevés, nyilvános<br />okmányoknak német nyelven való kiállítása sok bajnak<br />vette is elejét, a zsidók mégis csak „tűröttek” sorsára kerültek.<br />Eltekintve attól, hogy a fővárosokban: Brünn-,<br />Znaim-, Olmütz-, Leitmeritz-, Karlsbad-, Budweisban stb.<br />állandó letelepedési joggal nem bírtak, úgy még ott is, hol<br />lakni megengedtetett nekik, csak elkülönített utczában kellett<br />összezsúfolva élniök, mint a középkorban. A türelmi<br />adón kívül még a hús, bor, sőt Lengyelhonban még a<br />gyertya is megadóztatott, Bécsben pedig a „törötteknek”<br />még templomot építeniök, és rabbit alkalmazniuk sem volt<br />szabad. Azonban nagy csűrés-csavarás után mégis megengedtetett<br />egy háznak templomi czélokra való felszerelése,<br />melyen Manheimer I z s á k N o e (szülét. Kopenhágábau<br />1793-ban, megh. Bécsben 1864.) mint hitszónok (1825.)<br />lett alkalmazva, hol a még csak egy néhány hóval előbb<br />nyugdíjazott hatalmas énekessel, Sulzerrel, együtt a zsidó<br />isteni tisztelet példát szolgáltató berendezése és sok jótékony<br />czélú intézmények életbe léptetése körül halhatatlan<br />érdemeket vívott ki magának. Az 1848. márczius napjai<br />meghozták az austriai koronaorszagoknak a várva várt<br />jobbra fordulást, mert 1849. márczius 4-én a zsidóemanczipatió<br />testet nyert.<br />A magyar zsidók helyzete az elnyomatás napjaiban<br />semmitől sem különbözött az austriai hitsorsosaikétól, mert<br />258<br />ha 1790-ben némi javítások, mint a kereskedelem szabad<br />űzése, telekvétel meg is engedtetett, akkor még sem volt<br />szabad több városban, úgyszintén Kroatia-, Slavonia- és<br />Dalmátiában letelepedniök, 1807 óta szakadatlanul, de<br />mindig eredménytelenül kérvényezték egyenjogosíttatási jogaikat,<br />sőt még az 1848-iki szabadságharca, melyben a<br />zsidók oly lelkes részt vettek, érette annyi vér- és pénzáldozatot<br />hoztak, nem érlelte meg K o s s u t h L a j o s ebbeli<br />részvétlensége miatt a zsidóemanczipatiót. A szabadságliarcz<br />elmultával Haynau tábornok által a zsidókra, vetett<br />hadisarcz (egy millió forintig), mely az egyes községek közt<br />osztatott fel és be is fizettetett, nagylelkűleg legnemesb érzelmű<br />királyunk által iskola czélokra szánt alappá alakítva,<br />a zsidóknak visszaajándékoztatott. Polgári egyenjogúságunk<br />csak 1867-ben lett törvénybe iktatva. A képviselők és főrendek<br />által a nevezett évnek deczember 27-ikén<br />e g y h a n g ú l a g hozott és igazságos, dicső királyunk ,<br />I. Ferencz József, által szentesített törvény, két rövid, de<br />sokat mondó paragrafusból áll és így hangzik: Törvényczikk<br />az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai<br />jogok tekintetében.<br />1. §. Az o r s z á g i z r a e l i t a l a k o s a i a ker<br />e s z t y é n l a k ó s o k k a l m i n d e n p o l g á r i és polit<br />ikai jog g y a k o r l á s á r a e g y a r á n t j o g o s í t o tt<br />a k n a k n y i 1 ν á n í t t a t n a k. 2. §. M i n d e n ezzel<br />e l l e n k e z ő t ö r v é n y v a g y r e n d e l e t e z e n n e l<br />m e g s z ü n t e 11 e t i k.<br />Ezen 1867-ik évi XVII. törvényczikk törvényerejére<br />emelése körül, jóllehet az egész hazának van érdeme, mégis<br />arszlánrészét érdemelte ki a haza bölcsén, Deák F e r e n -<br />cz en, kívül első sorban báró Eötvös József (1813-1871),<br />ki hazánk újabb történelme legkimagaslóbb alakjainak egyike,<br />tán legelsőbbike, mert a lángeszű-költészet, állambölcsészet,<br />lángoló hazaszeretet, legtisztább emberszeretet, egy személyben<br />való összpontosítását, a jellemnagyság és fenkölt<br />gondolkodás a prófétai ihletességgel való párosítását nem<br />csak hazánkban, hanem Európában sem látjuk rajta kívül<br />másodszor is megtestesítve. Eötvös, ki már 18-il-ben a „zsidók<br />emanczipatiója” czímű legtisztább hazafiúi és emberszerető<br />nemes érzelmektől átlengett iratában küzdött emberjogaink<br />megszerzéseért, a páratlan szabadelvű törvényczikk szentesítése<br />után hitfelekezeti ügyeink rendbe hozatalát tűzte ki<br />259<br />nemes törekvéses czéljául. Hogy a sok század mostóhasága<br />alatt zilált és minden tekintetben bonyolódott ügyünket az<br />a u t o n ó m i a , az az önkormányzati jog alapján minmagunk<br />rendezhessük, 1868-ik évi deczemb. 20-ikára hívta össze<br />felséges k i r á lyunk n e v é b e n a magyar-erdélyországi<br />zsidók congressusát, melyet ugyancsak a boldogult Eötvös<br />által már az 1876-ik év február havában összehívott hazaírni<br />f é r f i a k értekezletei hasznos előmunkálatokkal<br />készítettek elő. A congressust, melyet sokkal szabadelvűbb<br />és nemesebb czélzatok indítottak meg, mint a minőket az<br />általa okozott községi viszályok és pártoskodások miatt<br />eredményezhetett, a congressust, mondom, b. Eötvös József<br />nyitá meg, örök emlékezetű beszédében többek közt ezeket<br />mondván: „Az 1867. XVII. törvényczikk az izraelita lakósokat<br />az ország keresztyén lakosaival egyenjogú polgárokká<br />tette a polgári és politikai jogok gyakorlatában; e<br />congressus feladata eszközölni, hogy a házában létező hitfelekezet,<br />mint vallásos társulat is, épen oly szabad, önálló<br />és autonom testületet képezzen, mint a keresztyén autonom<br />egyházak. Ε magasztos czél kétségen kívül nagy akadályok<br />leküzdésével érhető el, melyeket a kezdet nehézségei, a jelenlegi<br />állapot rendezetlensége, és a minden új rendezkedés<br />iránt keletkezni szokott előítéletek és félelmek még növelnek.<br />De bizalommal várom, hogy önök szakismerete és<br />eszélyessége feltalálja a megoldásnak legalkalmasabb módozatát.<br />Mert lehetnek önök közt eltérő nézetek a zsidó testület<br />külső testére, szervezetére nézve, lehet, hogy vannak,<br />kik a vallásos szertartásokról eltérően, talán épen ellentétesen<br />gondolkoznak, de nem hiszem, hogy legyen valaki a<br />gyülekezetben, ki mindnyájukkal egyenlő hévvel ne óhajtaná<br />az i z r a e l i t a h i t f e l e k e z e t n e k fönmá r adá -<br />sát és b i z t o s í t á s á t , ki ne ó h a j t a n á , hogy az izr<br />a e l i t á k ne csak mint egyének, h a n e m Összesí -<br />tett e r ő v e l m o z d í t h a s s á k elő a közös haza<br />é r d e k e i t . Ez pedig akkor eszközölhető legbiztosabban, ha<br />az izr. polgárok összesége jelen szétszórtságából rendezett<br />vallásos testületté szervezi magát s erőit egyesíti .... Az<br />egyházi ügyekre azonban meg kell jegyeznem, hogy e<br />congressus a kormány által csupán az izraelita vallástestületek<br />külső s z e r v e z e t é n e k és hatáskörének megállapítására<br />és a közoktatás rendezésére hivatván össze, a<br />260<br />h i t e l v e k és a v a l l á s t a n o k t a n á c s k o z á s á n a k<br />t á r g y á t nem k é p e z h e t i k . . . .”<br />. . . „Az állam tért nyit önök előtt, hogy összes hit- .<br />felekezeti ügyeikben is teljesen önmaguk rendelkezzenek és<br />midőn önökre bízza, hogy önkormányzatuknak szervezetét<br />is saját elveik és belátásuk szerint önmaguk állapítsák meg,<br />az által oly szabadságot ad, minőt más államokban nem<br />élveztek hitsorsosaik.” . . . Már ezen beszédért is aranykeretű<br />lapot érdemel az örök emlékű Eötvös a magyar zsidók<br />történetében, és valóban, nem ő az oka, ha a congressus<br />nem teljesíté a hozzá kötött vérmes reményeket.*) De anynyit<br />még is eredményezett, hogy (a föloszlatott hat mintatanoda<br />− köztük a pécsi − helyett) izr. országos tanítóképezde<br />és, mi évtizedek óta várva várt óhaja volt a<br />haladó pártbeli zsidóknak, r a b b i k é p e z d e állíttatott<br />fel. Ez utóbbi 1877. oct. 4. saját pompás épületében<br />T i s z a Kálmán miniszterelnök, T r e f o r t Ág o s t o n ,<br />vallás- és közoktatásügyi miniszter, (ki a rabbi képezde<br />felállítása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett magának),<br />mindkét ház elnökei, a honi- és számtalan külföldi küldöttség<br />jelenlétében, nagy ünnepélyességgel megnyittatott.<br />Ugyanazon hó 20-án az új intézetet maga ő felsége<br />is kitüntette legmagasabb látogatásával. Az országos rabbiképző<br />intézet, melyen Bloch, Brill, Deutsch Henrik, Kaufmann,<br />Bacher jeles tanárok működnek, évenként megjelenő,<br />alapos munkákkal egybekötött értesítőben ad számadást<br />áldásdús tevékenységéről. Ettől méltán reméljük a honi zsidóság<br />szép fejleménynek induló jövőjét és tudományos életreébredését.<br />Mintaképe ez intézetnek a b o r o s z l ó i zs i d ó<br />t h e o l o g i a i seminarium, melyet az 1846. elhalt, dúsgazdag<br />magánzó, Frankel Jónás alapított végrendeletileg<br />és mely 1854-1875 a csodálatos bő tudományú és mély<br />vallásosságú Dr. F r a n k e l Z a c h a r i á s n a k , valamint<br />*) A congressus elnöke volt az érdemdús Dr. Hirschler; alelnökei:<br />Wahrmann Mór és podhragyi Popper Lipót; háznagya: Schveiger Márton;<br />jegyzői: Dr. Simon József, Dr. Rózenberg Izsó, Dr. Kohut Sándor. Tevékeny<br />részt vettek a congressusban: Dr. Steinhardt Jakab (aradi főrabbi), Hochnmth<br />Ábrahám (veszprémi főrabbi), Hirsch M. (volt óbudai, jelenleg prágai<br />főrabbi), Dr. Zipser M. (rohonczi főrabbi), Dr. Kolin (pesti hitszónok), Dr.<br />Sidon (verseczi), Dr. Hildesheim (kismartoni főr.), Deutsch Henrik (képezdei<br />igazgató), Dr. Pollák Henrik, Dr. Popper T., Dr. Rózsay J. Dr. Mezey Mór,<br />Holländer Leo, Leopold Sándor, Barnay (pesti hitközség érdemes titkára);<br />Aronsohn, Tenczer Pál, Grün Israel, Eizenstädter de Buziás (Temesvár),<br />Dr. Kain (Kassán) stb. stb.<br />261<br />a jeles képzettségű Lazarusnak és ennek 1878-ban történt<br />halálozása után dr. Joel Dávidnak, még folyton tartó igazgatósága<br />alatt áldásdús tevékenységet fejtett és fejt ki még<br />folytonosan. Ezen intézet leghíresebb, már több mint 27 év<br />óta működő tanára, a lángelméjű Dr. Grätz H. a „Geschichte<br />des Judenthums” czímű mű nagyhírű szerzője. A boroszlói<br />semináriumot már megelőzte az 1829-ben alapított páduai<br />collegium rabbinicum papnövelde, melynek híres tanára, a<br />jeles hebraista Luzattó S. D. 1865. meghalt. 1872-ben alapíttatott<br />a szabadelvű irányban haladó „ H o c h s c h u l e<br />für die Wis s e n s c h a f t d e s J u d e n t h u ms ”, melyen<br />Geiger, Cassel, Lévy, Frankel tanítanak és tanítnak. Ellenkező<br />irányban működik Dr. Hildesheimer Izr. vezetése alatt<br />álló „Rabbiner-Semi n a r für das o r t h o d o x e Judenthum”,<br />melynek egyik tanára, Dr. Berliner Ábrahám<br />jeles művek szerzője.<br />8. §. A többi európai és Európán kívüli államban élő<br />zsidókról.<br />Angolhonban Grant Róbert már 1830-ban hozta,<br />az alsóház ülésében javaslatba az Angolhonban született<br />zsidók egyenjogusíttatását. Ezen és még több ízben másoktól<br />megújított javaslat azonban nem fogadtatott el, mindazonáltal<br />már 1835-ben Salamon Dávid és két évvel később<br />a nagy emberbarát és jóltevő Montefiore Mózes (szül 1784.)<br />londoni scheriffé választattak.<br />Peel Róbert fáradozásainak köszönhető a zsidóknak<br />községi tisztségekre való kineveztetése (1845). Ezt, noha<br />heves küzdelem után, nem sokára követé a nyilatkozat, hogy<br />a zsidók az állami tisztségekre kepesítvék. N o r v é g i á b a n<br />és a p y r e n ä u s i félszigeten nem laknak zsidók. Svédh<br />o n b a n küzdelem után az egyenjogúság végre kimondatott,<br />úgyszintén S c h w e i z b a n (1863). Hasonló áll<br />Dán királyságról és G ö r ö g o r s z á g r ó l . Csak O1 á h ο rs<br />z á g rendez még itt-ott zsidóüldözéseket, a berlini congressus<br />határozatait kijátszva; sőt Oroszország még a k ö z é p -<br />kor l e g s ö t é t e b b korszakaiban napirenden volt zsidóüldözéseket<br />is ismeri, melyeket az újkor czivilizátiójának<br />kitanult ravaszságával gyakorolnak a nihilisták és a műveletlen<br />vér- és pénz után szomjúhozó vad csordák. Az<br />a me r i k a i és a u s z t r á l i a i zsidók teljes vallásszabad262<br />ságnak örvendnek, ellenben az á z s i a i és a f r i k a i zsidók<br />még most is az európai középkor erős és nyomasztó békói<br />közt élnek. A nyomasztó helyzeten tetemesen segíteni iparkodik<br />az 1860-ban boldogult hírneves Cremieux által életbe<br />hívott „Al l i a n c e i z r a e l i te u n i v e r s e l l e ” , melynek<br />számos és jelesül az egynehány év előtt Londonban és<br />Bécsben, újabb időben Budapesten is szervezett fiók-egylete<br />a távolban sínlődő hitsorsosaik szellemi és anyagi elsatnyulásán<br />segíteni igyekezik és már a legbehatóbb működés<br />mellett jelentékeny eredményeket mutat föl Szánalmat gerjesztő<br />a m a r o k k ó i (200,000) zsidók állása, mely az érdemdús<br />Sir M o n t e f i ó r e Mó z e s (1864) és Cohn<br />A l b e r t a nagy philantrop által (1865) történt személyes<br />közbenj arasa daczára csak keveset változott. Kevésbé<br />nyomasztó a g i b r a 11 á r i, t u n i s i és t r i p o l i s i (30000)<br />zsidók helyzete. A fölötte elnyomott algie ri zsidóknak<br />(40000) helyzete 1830. év óta, a midőn franczia uralom<br />alá kerültek, kezde javulni. A nevezett hírneves Cohn Albert,<br />hazánk szülötte (szül. 1841, Pozsonyban), a nemes<br />lelkű Botschild James volt titkára, a franczia állam meghagyásából<br />sikeresen működött az algieri zsidók érdekében.<br />0 továbbá kétszer látogatta meg Paläestinát (1854-56),<br />hogy ez elszegényedett és míveletlen zsidók állapotán segítsen.<br />Hasonlóképen kell Frank L. A. költőt dicsérőleg<br />említenünk, ki Herz szül. Lemel Eliz asszony meghagyásából<br />Jeruzsálemben iskolát állított fel. De hálával telt tisztelettel<br />kell dicsőítenünk egy férfiút, ki hosszú életét (nyújtassék<br />ez ki az emberi lét legszélsőbb határáig!) és minden<br />képességét hitsorsosainak javára fordítá. Ez a férfiú, a már<br />nevezett Sir M o n t e f i ó r e M ó z e s baronet. Már 1827.<br />és 38-ban kereste fel nemes hitvese Judith, kíséretében<br />Paläestinát. 1840. a nagy ügyvéd, két ízben volt franczia<br />igazságügyminiszter és jeles emberbarát C r emi e u x (meghalt<br />187B.) s kitűnő tudósunk, Műnk Salamon társaságában<br />ment Damascusba, hol részben a franczia konzul közreműködésével<br />sok zsidó tömlöczbe vettetett és kínoztatott.<br />Montefióre és Cremieux ép oly elszánt, mint eszélyes férfias<br />föllépése a damascusi bebörtönzöttek kibocsátását, a törökországi<br />zsidók sorsának tetemes megjavítását eredményezte,<br />mert Montefióre a szultántól kieszközölte a fermant: „hogy<br />a török birodalom zsidósága az egyéb lakosság jogai- és<br />szabadságaiban részesülend jövőre.” A zsidó követek által<br />263<br />a keleten elért sikeres működésének hírére ujjongó öröm<br />tölte el az európai zsidóságot, sőt keresztyén emberbarátok<br />és királyok is a legnagyobb érdeklődéssel viseltetének a damaskusi<br />események költötte izgatottság lecsillapulása iránt.<br />A visszatérő zsidó követek útja folytonos diadal-út volt<br />Corfutól Paris- és Londonig. Cremieux Kairóban fi- és leányiskolát<br />alapított, melyben az ép oly tudós, mint vallási türelemtől<br />átlengett Munk közvetítésére karaiták gyermekei<br />is fölvétettek. Algaszi rabbi ez újítást helyben hagyá. Számos<br />küldöttség és hálafelirat menesztetett a jeles férfiakhoz.<br />Montefióre tiszteletére pedig Londonban külön hála-istenitisztelet<br />rendeztetett (1841. márcz 8. Purim 2-ik napján).<br />Ezüst műék nyújtátott át neki. Még nagyobb kitüntetéssel<br />jutalmazá Victoria királyné jún. 24. tiszteletczímert adván<br />neki, melyben oroszlány és szarvas ábrázatai közé volt bevésve<br />héberül e szó „ J e r u z s á l em” , é két állati jelvény<br />legtalálóbb jellemzése Montefióre dicső tetteinek, mert benne<br />a személyes elszántság arszlán hősiesség párosul a gyors<br />elhatározással; működni ugyanis oly érelemben hitsorsosai<br />érdekében, minő értelemben mondják bölcseink: „légy gyors<br />futású, mint a szarvas, mennyei Urad akarata teljesítésében.”<br />A szellem és szív eme kitűnő tulajdonait, a személyes áldozatkészséget<br />és fejedelmi bőkezűséget pedig leginkább palaestinai<br />hitsorsosaink szellemi és anyagi, jóléte előmozdítására<br />fordítá, mert ha az oroszországi, marokkói, perzsa és<br />oláhországi zsidók viszontagságai mindig áldozatra készen<br />találták is az ősz hitbajnokot, ki egy Mátisjáim-beli hasmonita<br />papként maga termett mindenütt a vész színhelyén,<br />akkor mégis a paläestinai zsidók sorsának javítása első<br />sorban volt nagy és mély vallásosságéi szívének főgondozása.<br />1875. zarándokolt a k i l e n c z v e n éves a g g a s t y á n<br />hetedszer a szentföldre. Jeruzsálemben nagyszerű vászontakács-<br />műhelyt, héber-nyomdát, szegény-ápoldát, leányiskolát<br />állított föl és egyátalján páratlan jótéteményei számtalan áldásos<br />nyomait hagyá maga után mindannyiszor, valahányszor<br />lábát a szent földre tévé! Vajha a 96 éves aggastyán,<br />Montefióre Mózes, a bibliai Mózes életéveit elérné a szűkölködők<br />ezrei áldására, az egész zsidóság dicsőségére, díszére!<br />FÜGGELÉK.<br />A kétezreden át fejlődött zsidó történetének kor- és<br />szakma-szerinti áttekintése.<br />(Az alexandriniai korszaktól a boroszlói zsidó theologiai papnövelde irodalmi<br />termékei korszakáig-.)<br />1. §. Bevezetés.<br />A valamivel több mint 2000 évi fejlemény, melyet a<br />fent említett kiindulási és czélpont közt haladó zsidótermékek<br />befutottak, oly nagy időpontot, oly sokféle színezetű<br />és irányzatú szellemi kisugárzást jelez, hogy első tekintetre<br />a kísérlet csaknem leküzdhetetlen nehézségként mutatkozik,<br />hogy ezen sokféle irodalmi szakmát, jóllehet csak legfőbb<br />képviselőiben is feltüntessük. Csak is az egyes kiszögellő<br />korszakok körüli csoportosulás és általuk való körvonalozás<br />adhatja meg a zsinór-mértéket, mely szerint az egyes irodalmi<br />szakmákat föl és egymás mellé állíthatjuk, tekintettel<br />azok főképviselőire.*)<br />2. §. A különböző szakmák.<br />A szellemi fejlődés két ezer évet felölelő irodalmi termékeinek<br />ágazatai a lehető legkülönfélébb változatosságokban<br />mutatkoznak a visszapillantónak.<br />Az úgynevezett alexandriai irodalommal egyidejűleg<br />vagy nem sokkal előbb kifejlődött két hatalmas áramlat:<br />*) L. Steinsclneider Móritz jeles értekezését Ersch és Gruber Encyklopädiája<br />27-ik részében „Juden” czikkben, melyet részben itt követünk.<br />265<br />ugyanis a Halacha és Haggada mellett, mely kevés megakasztással<br />az egész bosszú két évezreden át húzódik végig<br />a kutatások és fürkészetek tág tengerén egyes szellembuborékokként<br />feltűnnek még a következő szakmák: vallásbölcsészét,<br />poetáni liturgia, költészet, bibliai és talmudi magyarázat,<br />bibliai és talmudi lexicographia, responsák, toszafista<br />értelmezések, krónikaírás, kabala, exegesis, ethika,<br />homiletika, rhetorika, grammatika, számtan, csillagászat,<br />biblia-fordítás, orvostan, természettudomány, vád- és védirodalom,<br />compendiumok, codexek, novellák, karaita irodalom,<br />újabbkori zsidótudomány, folyóirattár, régészet stb.<br />3. §. Korszakok.<br />A nevezett szakmák, fő- és albeosztásaival együtt, a következő<br />négy fő korszakba foglalhatók:<br />I. főkorszak. Nagy Sándor birodalma feloszlásától Európa<br />színre emelkedéséig. II. főkorszak. Európa színreemelkedésétől<br />a zsidók Spanyolhonból való elűzetéseig. III. főkorszak.<br />A zsidóknak Spanyolhonból való elűzetésétől Mendelssohnig.<br />IV. főkorszak. Az újabb idő.<br />I. F ő k o r s z a k .<br />4. §. Jellemzés.<br />Nagy Sándor birodalmának felosztatása és a zsidóknak<br />Aegyptomba való átültetése következtében a szent iratok<br />(Hagia-grafoi) mellett önállóan dolgozó írók lépnek föl vallás-<br />politikai irányú irományokkal. A Paläestinában működő,<br />vallásgyakorlatokat előíró és irányozó synhedrion mellett,<br />szintén önállóan dolgozó írók veszik igénybe figyelmünket<br />saját szerzeményeikkel. Ezen szerzeményeket „alexandriai<br />irodalom” gyűjtő-névvel szokták elnevezni.<br />Ezen irodalmi termékek legkiválóbbjai: 1. a sz. írás<br />5 könyvének görög fordítása, Septuaginta, 2. Philó, alexandriai<br />bölcs termékeny író iratai, 3. a gazdag apogryph-irodalom,<br />mint p. o. a) Esther könyvéhez való toldalék., b) Ezra<br />könyvéhez való toldalék, c) a bölcsészet könyve, d) Baruch<br />könyve, e) Jeremiás levele, f) a három férfiú éneke a tűzkemenczében,<br />g) Zsuzsanna, h) Bel és a sárkány, i) a<br />266<br />második, harmadik és negyedik makkabëusok könyve, j)<br />Aristeas levele, k) különböző töredékek Artapan, Demetrios,<br />Eupolemos és Cleodemostól, 1) Ezekielos, Theodot drámái<br />stb.<br />Fontosabb, s mint látszik, későbbi időkből származott<br />könyvek: Judit és Tóbiás szintén az apokryph, azaz<br />elrejtett, a szentírás 24 könyvébe be nem iktatott, irományoknak<br />neveztetnek.<br />5. §. Midrás, Halacha (Misna), Haggada, Talmud.<br />A zsidó tananyag sokfokozatú fejleménye alapfogalmának<br />meghatározása végett szükséges tudnunk, hogy mit<br />értsünk M i d r á s , H a l a c h a (Misna), Haggada, Talmud<br />(vagy Gemára) alatt. Eleinte és pedig sok századon<br />át a s z ó b e l i hagyomány nem volt leírva, hanem szájrólszájra<br />szállitatván, az emlékezet bevésésére volt utalva. Az<br />í r o t t törvény (Debarim sebiktháb, vagy Thóra Mikra)<br />magyarázatául szolgált a s z ó b e l i (Debarim sebeal Teli,<br />Dibre Kabala, Dibré szofrim), Philo és Josephusnál ez utóbbi<br />neve: Paradoszisz agraphos tón páterón diádoché. Ezen szóbeli<br />tan, mely a legrégibb idők óta az Írottnak magyarázata<br />végett m á s o d i k tanként, vagy az írott törvénynek tan<br />u l m á n y o z á s a k é n t a hagyományozók előtt ismeretes<br />volt, s nemzedékről nemzedékre szállt, neveztetik szélesebb<br />értelemben vett Misnának, ebből a szóból, hogy „séni”<br />má s o d i k , vagy ez igéből „sono” tanulmányozni, emlék<br />e z e t b e v é s n i , származtatván le elnevezését, mert a hagyományos<br />tan, mint már mondók, csak az emlékezet tárházába,<br />de nem írásba volt lerakva. A Misna s z ű k e b b értelemben<br />véve 2 részből áll: Midrás- és Halachából (lásd Kidusim<br />49 a). Ez utóbbi volt a hagyományos gondolat, az elvont<br />eszme eredeti alakjában, rövid, velős foglalatban. Halachának,<br />azaz (élet) m e n e t n e k pedig azért neveztetik, mert<br />zsinórmértékül szolgált az élet vallásgyakorlatában való<br />miheztartásra és vallásos szabványokra nézve. Eleinte<br />ugyanis a Szoferek idejében Halachának csak az alapeszme<br />mindennemű magyarázatnélküli leszármaztatását nevezték.<br />Később azonban, különösen Hillel óta, ki első volt, ki bizonyos<br />számú (7) leszármaztatási szabályival lépett föl, a<br />Halachát nem elvont eszméi meddőségében, hanem a szent<br />írási versre való támasztásával, onnan való leszármaztatá267<br />savai, k i f e j t é s é v e l adták elő az iskolákban. Ezen alakjában<br />a Halacba, vagy az elvont Misna (hagyományos eszme)<br />már Mi d r á s - n a k neveztetik, nyomozásnak, kifejtés- s fürkészetnek<br />(ebből az igéből daras). Szemben a H a l a c h á -<br />va1 (vagy, mert életgyakorlati szabályokból állt, Halacha<br />l'maaszé-vel) állt a H a g g a d a, a vélemény- s gondolatszabadság<br />(így nevezve az ige után, higgid, beszél, jelent,<br />véleményez), mert mondásai az életszabályozását nem veszik<br />czélba, hanem csak szabad véleménynyilvánítást, egyéni<br />állítást tüntetnek föl. A Halacha és Haggacla, jóllehet merő<br />ellentétet jelentenek, úgy mégis, mint a fő a szívhez valának<br />egymáshoz viszonyítva, szerves egységgé összeolvadva,<br />miért is eleinte nem valának elkülönítve. A legrégibb szentírási<br />magyarázatban párhuzamosan, sőt egymásba folyó, két<br />szellemi áramlatként tűnnek föl és e két irány, mely elkülönítve<br />Halacha és Haggadának, egybefoglalásukban azonban<br />tágasb értelemben M id r á s n a k neveztetik. Ε két<br />irány még a Talmudban sem volt elkülönítve, azért e szó,<br />Talmud, ép úgy fordítható tanulmánynak, nyomozásnak,<br />fürkészetnek, mint e szó Midrás.<br />6. §. A Misna szerkesztése és szerkezete.<br />Már R. Akiba idejében a Misna elnevezés az egyes<br />Halachára és halacha-gyűjteményekre használtatott, amint<br />egyáltalján R. Akiba említtetik az első misnagyűjtőnek.<br />Ebbeli tevékenységét folytatta tanítványa, R. Méir, míg<br />végre R. Jehuda Hánászi ( R a b b i , R a b b é n u Hákad<br />e s) saját gyűjteményét az előbbiekkel együtt egy nagy<br />gyűjteménynyé egyesíté. Az anyagbősége és kitágítása, úgyszintén<br />a módszertan elérése miatt különváló egyéb gyűjteményeket,<br />melyeket más jeles tanítók (hagyományozok) állítanak<br />egybe. M i s n á c h i z o n á-nak (R. Jehuda Hánászi<br />gyűjteményén) kívül á l l ó , kirekesztett misnáknak neveztettek,<br />aramäus nyelven B o r ai f á k n a k , T o s z e f t á k -<br />n a k (toldalékoknak) is hívták.<br />Ilyen gyűjteményeket állítanak össze R. Chija és Hosaja<br />nagy gyűjteményein kívül még R. Izmael Nathan, Lévi,<br />Bar Kappara és mások. Közelismerésben csak R. Jehuda<br />Hánászi szerkesztette misna-gyűjteménye részesült és ez szolgált<br />alapul a különböző paläestinai és babyloniai iskoláknak.<br />Az utóbbiakban Rab (Abba Areka) ülteté át és pedig, mint<br />268<br />láttuk, újabb átdologozásban, R. Jehuda másodszori átnézése<br />után.<br />A R. Jehuda szerkesztette misna-gyűjtemény hat<br />rendre (Szedarium) oszlik. 1. Z e r a i m (a vetésekről).<br />2. Μ ο e d (ünnepekről). 3. N a ? im (házasság, elválás stb.),<br />4. N e z i k i n (polgári és büntető törvényről). 5. K o d a s i m<br />(áldozás, rituális baromölés, étkezési rend stb.). 6. Tohor<br />ο t h (a levitikusi tisztulási törvényekről). Nyelve az új<br />héber vagy rabbinikus, irálya erővel teljes, tömött, velős.<br />Nézet eltérések és hagyományozok név kitétele mellett<br />is kerüli a vitát. A misna tanítók tannaimo k n a k<br />vagy chac h a m i mo k n a k neveztetnek. Az egyes rend<br />értekezésekre (maszechtot), ezek fejezetekre (perakim), ezek<br />czikkekre (Misnijoth, Halochoth) oszolnak. Hasonbeosztású<br />a Talmud vagy Gemara (később még sas z=zsisoh szedarim<br />hat rend) is. A legalaposabb, minden oldalról való megvilágítása<br />és megvitatása a Misna czikkeinek és egyes kitételeinek,<br />foglalkoztatta e különböző főiskolák feles számú<br />tanítóit.<br />7. §. A paläestinai és babyloni Talmud.<br />A paläestinai vagy a babylonitól megkülönböztetendő<br />„nyugatföldi” Gemára (Talmud dib'né Maarobé), mely különösen<br />Tiberiás, Sepphoris és Caesareában adatott elő, másfél<br />századnál előbb szerkesztetett a babyloniénál. Nyelvezete<br />romlott, nehézkes és nyugataramäusi syriaihoz hasonlít. Évszázadon<br />át elhanyagoltatván, magyarázat hiányában, annak<br />tanulmánya parlagon hevert. Nem így a babyloni Talmud,<br />mely a zsidóság sajátságos szellemi életének, sok százados<br />fejleményének világos képe és világító tükre volt. A páratlan<br />elmééi, mely a legtávolabbi tárgyak közt összefüggést,<br />a legközelebb állók közt különbséget tud feltalálni, a dologmélyébe<br />ható, csaknem szőrszálhasogató, vizsgálódó, elembonczolgató<br />fürkészet, jóllehet helyenként üres tépelődéssé<br />fajul, különösen, midőn a kor uralkodó nézeteit, babonát,<br />daemonologiát stb. is ugyanazzal az alapossággal fejteget,<br />mégis ezen inkább kívülről beható, idegen befolyások alatt<br />becsempészett elemek eltekintésével, a talmudi tanulmány<br />volt a zsidóságnak a középkorban megmentője, mely középkor<br />sajnos még a legújabb időig sem tekinthető mindenütt<br />befejezettnek. Itt-ott gyűlöletes kifejezések is fordulnak elő,<br />melyek egy, vagy más szerző pillanatnyi kedvetlenségének<br />269<br />buborékként feltűnő és szétpattanó percz szüleményei, de e<br />kíméletlen, csak szórványosan előforduló kísérletekért (melyek<br />nem egy ízben különben i g a z o l t a k is azon kor<br />és körülmények közt, melyekre mondvák), az egész Talmudot,<br />mely hat évszázadot tükröztet vissza, felelőssé tenni,<br />előítéletről és igazságtalanságról tanúskodik, mert megszámlálhatatlanok<br />azon magvas, erkölcsi tantételek, melyek<br />minden vallásfelekezeti különbség nélkül a legtisztább ember<br />szeretet örök igazságait nyilvánítják és minden, még a legfelvilágosodottabb<br />nép dicsőségére is válhatnának és irodalmának<br />megbecsülhetetlen gyöngyeit képezhetnék. A zsidóság<br />erkölcsvilágára, eltagadhatatlan erényei, ellenségeitől is elismert<br />jó tulajdonai megőrzésére és kiművelésére döntő befolyással<br />volt a Talmud, mely a zsidónak sok századon át<br />egyedüli hazája, legkedveltebb háza, otthona volt. Az aestheticai<br />formátlanságot és szőrszálhasogató okoskodást igaz,<br />szintén innen vitték ki a küléletbe, de ezen visszásságoknak<br />is megvolt a nagy lélektani magyarázati okuk és nevelészeti<br />hasznuk, a szabadabb mozgással az emberségesebb<br />bánásmóddal csakhamar kivetkőztek a zsidók ezen visszatetsző<br />hibákból, a mint egyáltalján a nagy egészhez való<br />simulast, a minden réteget és viszonyokba való betalálást is<br />Talmudjától tanulta a zsidóság. A Talmud tükör, mely a<br />belepillantónak képét tükrözteti vissza; a tiszta gondolkodása<br />és nemes érzésű a legtisztább gondolat és érzemény<br />napját, a kicsinyes gondolkodású és tompa előítéletű pedig<br />saját énje viszfényét látja benne. Még nem született a mester,<br />kinek tolla, vagy ecsetje a tárgyilagos hűség képét ábrázolta<br />volna, mely a valóságnak megfelelne. De még a<br />részrehajló pártosság is kénytelen beismerni, hogy az Összes<br />világirodalomban nincs a Talmudnak párja, nincs hasonmása,<br />nincs az a befolyás, mely megközelítőleg is hasonló<br />lenne ahhoz, minőt e könyv, vagy jobban mondva e gondolat-<br />világegyetem a zsidóságra gyakorolt volna. A talmudtanulmány<br />kiváló egyes fázisait, iskoláit a szóferektől elkezdve,<br />a tannaiták, amoraiták, szaburäusok, gaoniták idején<br />keresztül le a századok hosszú során át nagy vonásokkal<br />történeti hátterükkel az előbbi részekben tüntettük föl.<br />8. §. Midrás, Haggada különböző rangfokozatai.<br />A tettel, melyre a Halacha felhí, áll szemközt a gondolat,<br />mely a Haggada birodalma. A hányféle a gondolat,<br />270<br />annyi téren mozoghat szabadon a Haggada. Lehet exégeticus,<br />ethicus, bölcsészeti, történeti, hitregebeli, gnomologiai,<br />homoleticus és még számtalan rangfokozat! minőségű. Nagy<br />általánosságban Zimzzal szerint (Gottes dienstliche Vorträge 61)<br />hat beosztást vehetünk föl: I. Targumim, II. Haggadai elemek<br />a Midrás és Halacha műveiben, III. erkölcsirányú<br />Haggada, IV. történeti, V. titoktani, VI. kifejtési vagy különleges<br />Haggada. Mielőtt ezeket röviden jellemeznők, szükséges<br />fölemlíteni, hogy a misnai időnél később szerkesztett,<br />de keletkezésére nézve részben régibb, az úgynevezett halacha-<br />haggadai Midrás, melynek legkiválóbb könyvei ezek:<br />Mechilta, Szifra, Szifré. Az előbbi Mózes II., a középső<br />Mózes III., az utolsó Mózes 4. és 5-ik könyvéhez való<br />magyarázat, mely szerint, hogy a szentírási szöveg vallástörvényi,<br />vagy csak elbeszélési (történeti) alkalmat szolgáltatott<br />a Halacha vagy a Haggadának, alkalomszerű támpontjául<br />szolgált.<br />I. A Targ u m i m , vagyis a biblia szövegének aramäusi<br />fordítása annyiban tartozik a Haggada köréhez, a<br />mennyiben a szabad fordítás általános uralkodó nézeteket<br />tükröztetett vissza, melyeket a szövegbe átvisz. Ez<br />ugyan kevésbé mutatkozik az 5 könyv ama aram-babyloniai<br />fordításában, mely Targum Ο n k e 1 ο s név alatt ismeretes.<br />Túlnyomó, legnagyobb részt szószerinti fordítás a<br />görög Akylas, mintájára nézve még szolgaibb. Jellemzi különösen<br />azon sajátságos törekvése, hogy a szent szövegnek antropomorphicus<br />(emberidomító) és anthropopathicus, (emberszenvelgő)<br />kitételeit a szent szövegnek kikerülje és körülírja,<br />Már sokkal szabadabb és korlátlanabb a (7-ik századbeli)<br />„Targum Jerusalmi,” mely két recensióban maradt<br />fen és melynek egyike hamisan „Targum Jonathannak” neveztetik.<br />Nyelve aram-syriai jellemű. A próféták és hagiografokhoz<br />tartozó Targum J o n a t h a n pedig szintén hason<br />nyelvezetű, de mégis öregebb az előbbinél, de fiatalabb az<br />Onkelosénál; mindkettő gyakran idéztetik a Talmudban;<br />egyszerű és inkább a babyloniai zsidóság szükségleteinek<br />megfelelő fordítása mellett támadt a syriai környéken élők<br />számára szintén egy syriai fordítás „pesitő,” az egyszerű,<br />melynek zsidó szerzőjét Perles alapos kutatása óta senki<br />jelenleg kétségbe nem vonja.<br />9. §. II. A M i d r á s és H a l a c h a műveiben előforduló<br />Haggadálioz tartozik a nevezett Mechilta, Szifra és<br />271<br />Szifrén kívül (melyben 3/7 haggada rész van) I). S z e d e r<br />O l a m, tiszta héberségben írott bibliai krónika, mely R.<br />Jósé b. Chlaftának (160. évben) tulajdoníttatik; II). II.<br />Jósé b. Galilei Boraitája, mely az írás-magyarázat 32 szabályát<br />tartalmazza; III). Birke Aboth, a bölcsek kiválasztott<br />magvas mondásai; IV). Tana de be Ismael és Szeder<br />Éliáhu, V). az úgynevezett (9) kis talmudi tractatumok;<br />VI). Boraita de R. Nathan.<br />III. Az e r k ö l c s i (ethicusi) H a g g a d a. Ehhez<br />tartozik Ben Szira (Szirach) gnomologiai könyve. II. a már<br />nevezett Birke Aboth 5 első fejezete. III. úgyszintén a nevezett<br />Aboth vagy Boraita de R. Nathan IV. a kis tracta<br />tum elseje Derech erez rabba és zutta (ildomosságról,<br />magaviseletről). V. Szeder Eliahú rabba és zútta.<br />IV. T ö r t é n e t i H a g g a d a . A már részint az<br />apokryphek alatt fölsoroltakon kívül, melyek ide is számithatók,<br />tartoznak még: 1-ször Megiloth Taanith, chronologiai<br />összeállítása azon napoknak, melyeken történeti emlékű<br />ünnepek ülettek meg. 2-szor Megiloth Juchasin geneologiai<br />származásokról. 3-szor a gaonäusi korszakbeli egypár pseudepigrafiai<br />történeti mű, p. o. Zerubabel könyve, Megiloth<br />Antiochus, Mózes krónikája, R. Józsua b. Lévi elbeszélései<br />stb.<br />V. Τ i t ο k t a n i H a g g a d a . I. Jezira könyve, melyet<br />Ábrahámnak vagy R. Akibának tulajdonítanak tévesen<br />és mely a gaonäusok idejéből való és melyet R. Szadjah<br />g'aon commentait. IL Boraita de R. Eliezer.<br />III. A nagy és kis Hechaloth, melyet R. Haigaon<br />említ először. 4-szer R a s i e 1 könyve. 5-ször R. Akiba<br />Alfabetja és Midras Konén. 6-szor ugyancsak R. Akibának<br />tulajdonított Hajasar könyve.<br />VI. A kifejtési vagy különleges Haggada. Ezek a<br />nagyfontosságú és fölötte változatos irályú és idejű<br />szentírásbeli magyarázatok (melyeknek legrégebbike, a Bresith<br />R a b b a , már a G-ik, legfiatalabbika, a Jálkút, a 12.<br />századból valók) a legismeretesebbek közé tartoznak és a<br />Haggada minden tulajdonával − és rangfokozat! minőségével<br />bírnak. Az ö s s z e s s z e n t í r á s i könyvekhez<br />való, az előbbiek gyűjteményét lelkiismeretesen feldolgozó<br />gyűjtemény csak egy van, és pedig a most mindjárt<br />elősorolandó Midrások utolsója; a többi csak egyes könyvekhez<br />van szerezve. Így először: az öt könyvhez és az<br />272<br />őt Megillothoz (Eslia, Eszther, Sir Hasirim, Kohaleth, Ruth)<br />írott Midras R a b b ο t h név alatt; 2-szor T a n c h u m a,<br />mely, úgy látszik, átdolgozása egy régibb elveszettnek, melyet<br />még az Aruch szerzője R. N á t h á n J e l a m d e n u<br />név alatt ismer; 3-szor S ο c h a r Tob (a zsoltárhoz,<br />Salam, példabeszédeihez és Sámuelhez); 4-szer Ρ e s z i k t a<br />(leghíresebb Peszikta de R. Kahana, editio Buber; továbbá<br />Pesikta rabbathi, a peszikta Zuthrati pedig helyesebben Midr.<br />Lekach Tob, melynek kéziratát a derék Buber adta ki a<br />minap); 5-ör Β ο r a i t h a de R. Ε1 i e z e r; 6-or J a 1-<br />ku t, R. S imo n Karú szerzőtől.<br />II. K o r s z a k<br />az arab tudomány k e z d e t é t ő l a z s i d ó k spanyol -<br />hon béli k i ű z e t é s é i g (8-15. századig).<br />10. §. Jellemzés.<br />Ezen korszak annyiban mutat az előbbivel érintkezési<br />pontot, hogy valamint amabban a bibliai iratok mellett<br />apokryphek támadnak, azaz a tudományos egyedi nézet fölényre<br />iparkodik, míg a mindinkább elterjedő Midras irodalomban<br />győzelmesen kiterjed, akként látjuk a gaonita<br />kor közepe felé a 8. századdal a tudományos irány első<br />csiráját, a karaiták fejlődéséből ébresztett grammatical, írásmagyarázati,<br />bölcsészeti és sz. írás fordítási tevékenységét,<br />mely fénypontját S z a d j a h g a o n b a n érte el. Babylonból<br />és Perzsiából, hol a gaoniták a vallási és világi uralom<br />fensőségét gyakoriak, látjuk az arab tudományt és nyelvet<br />és halachai tudományt terjedni éjszak Afrikán át a pyrenäusi<br />félszigetre, Délolaszhont és Délfranczia országot (a<br />Provencet) érintve. A nevezett országok zsidósága a babyloniai<br />(azurai) négy híres talmudtanitó regényes odakerülése<br />következtében a babyloniai főiskolák függőségétől föloldattak,<br />mi részben eredményezte a gaonatus megszűntét (1037).<br />Nem sokáig élvezhette az önállóvá lett spanyol zsidóság<br />tudományos függetlenségét, mert az almohadok türelmetlensége<br />a még nagyobb keresztes háborúk zavargása okozta<br />üldözés ismét vándorlásra készteté a tudományt Kelet és<br />Provence felé. A 12. században ismét átmeneti korszak<br />273<br />vajúdásában látjuk a tudományt, mely a zsidó-arab tudományos<br />munkáknak a Tibbonidák és más fordítók által tetemesen<br />kiszélesíttetett ugyan, de a megismert Maimuni munkái<br />ellen föltámasztott ellenmondás a tudomány elnyomására<br />vetődött. Ez ugyan még pártolást nyert a tudományos élet<br />góczpontjában, Toledóban, a 13. században a keresztyén királyok<br />(2 Frigyes, Alfons, Anjoui Róbert) alatt, de sajnos<br />ellenvéleményt keltett maga ellen a kabala megszilárdulásával,<br />mely a 14. és 15. században minden oldal felé<br />terjedt és foglalt tért. − Ámde lássuk az egyes szakmákat.<br />11. §. Halacha.<br />A kiváló foglalkozás a későbbi gaoniták korában<br />(800-1037), magától értetődik, a Talmud és leginkább annak<br />lialacbai része volt. R. Acbai S e e l t o t j a és J e h u d a<br />Cl a ο n, valamint Simon Kahira H a l a c h o t h g e d o l o t h-ja<br />már a tudományos kornak előjelét viseli homlokán, mely<br />tudományos tanmód R. Serirában, különösen ennek fiában, R.<br />Haiban, nyeri szép kifejlődését és korai befejezését. Taharot<br />commentárjában már lexicografiai érdemeit kell elismernünk,<br />a melyet különben már Zemach b. Paltoi gaon<br />előbb igényelhet Aruch czímű (elveszett) talmudi szótárával.<br />Az utolsó gaoniták különösen kiválnak vallástörvényi válaszirataik,<br />responsáik, által, de a gaonitákat követő rabbanisták<br />is kitűntek ebben. Híres responzákat írt N i s z i m<br />b. Jákob, kimar amethodologiaitalmudtan kezelésére (Máfteách)<br />ügyel és már a jeruzsálemi Talmudra vonatkozik. A<br />kairuani R. Chananel, ki (héber) magyarázataival megvilágitá<br />alaposan a Talmudot és R. Jákob Alfászit annyiban<br />serkenté Halachot compendiuma szerzésére, hogy mint R.<br />Chananel a végdecisiokat, vallástörvényi döntvényeket, a<br />discussioktól levonta. Híres codexe Francziaországban is<br />becsültetett, de éles bírálatot is keltett a provencei fiatal<br />tudós R. Z er a c hja H a l é v i személyében, de ismét Nach -<br />manides által megczáfoltatott.<br />Spanyolhonban is szép virágzásnak indult a talmud -<br />stúdium, melyet R. Mózes oda ültetett; tanítványa József<br />ibn Abitur, mint mondják, Alhakim számára már arab<br />nyelvre is forditá a misnát. R. öhanoch, Mózes fia és a<br />rabbinatusban utóda, folytatta a talmud alapos oktatását,<br />úgy, hogy iskolájából kikerült R. S á m u e l H a n a g i d<br />Daethodologiát (Mebo Hamisna) írhatott, melyben a Haggadah a<br />274<br />Halachátol elkülöníttetett, mint R. Alfászi Efalachotjaiban.<br />Nyugati Németországban is virágzott a talmudtudomány, mely<br />körül érdemeket szerzett magának R. Mózes, Luccából. Francziaországban<br />első sorban fölemlítendő R. Gersom (a monogámia<br />megszilárdítója); a „szétszóródás fénye” (Meor<br />Hagola) czímét méltán kiérdemelte fontos rendeletei és talmudcommentárjai<br />által; ennek fivére R. Machir talm. szótár<br />írója. A midrasstudiumot előmozditá R. Mózes Hadarsan.<br />Ennek híres tanítványa volt R. Nathan b. Jechiel Rómában,<br />az „Aruch” talmudi-midr. szótár szerzője, kivel egykorú és<br />az előbbinek tanítványa volt: Rási (R. Salomo b. Izsák)<br />a leghíresebb szentírás- és talmudértelmező. Ο és az egy<br />emberöltővel később föllépett R. Mózes ben Maimon (Maimonides)<br />a misnacommentár, talmudcodex és More Nebuchim<br />vallásbölcselmi könyv szerzője a középkor legnagyobb<br />íérfia. Termékenyítőleg hatottak, és a jövő századokat befolyásolták<br />mindketten; az előbbi, mert a T o s z a f i s t a k<br />iskoláját (alapítói Rási vejei és unokái valának) az utóbbi,<br />mert a bölcselmi írók egész seregét beható tudományos tevékenységre<br />ébreszté. Magát Maimunit is ösztönözte eodexe<br />megírására R. Alfászi Halachotja, melynek stúdiuma ismét<br />a németországi R. Aser Jechielt (Toledóban) serkenté hasonló<br />talmudi compendium szerzésére. Fia R. Jákob b. Aser<br />ennek és elődei alapján megírá bővebben Árba Turim compendiumát.<br />Ezt magyarázá végre R. József Káró „Betli<br />József” czímű igen alapos értelmezésben, mely előmunkálatul<br />szolgált az általa szerzett S u 1 c h a n-A r u c h codexéhez.<br />Alak és czím tekintetében az ezen időben jelzett talmudstudium<br />igen változatos volt. A magyarázatok vagy egyszerű<br />szó- és értelem-fejtegetések voltak Perus, Kunteros (commentarius),<br />vagy dialekticus kibővítések, novellák (Chi/lusim),<br />vagy gyűjtemények és compendiumok (Likútim, Kibuczím),<br />döntvények, válasziratok (Peszukim, Tesúbauth), vagy önálló<br />munkák, mint a coucybeli R. Mose Szefer Hamizvoth-ja,<br />vagy Alfászi Halachotjának átdolgozása, minő a Mordechaiféle<br />Nürnbergben (1300), mit ismét átdolgozott Sámuel<br />Schletstattból (14. században). Válasziratokat (responsákat)<br />bírunk csaknem minden kevésbé híres rabbinusi tekintélytől is.<br />Methodolgogiát írt Maimvini jeles talmudi levelezésében, továbbá<br />Simson b. Izsák, Chinonból (Szefer Kritoth czím<br />alatt).<br />12. §. Theologia es philosophia,<br />A maimunisták és antimaimnnisták közötti szellemi<br />súrlódásban egyrészt a kabala és a merev talmudismus,<br />másrészt a bölcselmi irodalom számos termékei eredményeztelek;<br />szerzőik jó nagy része azonkívül még arab munkák<br />és zsidó-arab iratok átdolgozása és lefordítása által tűntek<br />ki. Első sorban nevezendők itt: a toledói ibn Tibbonidák, a<br />Kimchidák, Alcharizi (a költő), Jákob Anatoli, Jákob b. Machir,<br />Jehuda b. Kardinal, Chisdaï Crescas, Semtob Fáikéira,<br />Gersonides, Kalonymos b. Kalonymos. Ο haj im ibn Vivat<br />(Profatius), Jehuda Romano és még sok más. Önálló dogmatikai<br />munkák szerzője: ibn Gebirol, Mózes ibn Ezra, József<br />Zadik, ibn Aknin Maghrebből, Gersonides, Crescas,<br />Albo és mások. Az E t h i k á t művelték a nevezett három<br />utóisón kívül még: Ghanoch, Alconstantini, Simon b. Zemach<br />Durán, József b. Semtob ibn Caspi; Németországban Jehuda<br />Hachaszid, tanítványa Eliezer b. Jehuda, Izsák Aboab (a Menorath<br />Hamaor, szerzője) Castiliából, megh. Portugáliában.<br />13. §. Kabala.<br />Több irányban fejlődött ez és pedig 1. valláshű irányzattal<br />.<br />Ennek főképviselői: Nachmanides, Ben Adereth, Todrosz<br />Abulaíia, Sem Tob b. Ábrahám ibn Gaon, Izsák Akkóból<br />Bechaji b. Aser, Menachem Rekanate, Abrah. ibn Vakar.<br />2-or az aristoteliai-kabalistikus irány főképviselője Izsák<br />Ibn Latif. 3-or a philosophiai főképviselője: József b. Ábr.<br />ibn Gikatilla. 4-er a zohárféle mystikus főszereleplője Moze<br />de Leon, Ábr. Abulaíia. A kabala ellen írt Lippmann Mühlhausenből<br />(1400).<br />14. §. Exegesis és llomiletika. A karaismus.<br />Számos képviselői közül nevezendő: ibn Ezra, Gersonides,<br />jeruzsálemi Tanchum, ibn Caspi, Imánuel Rómából,<br />Aboáb, Abrabanel. A karaismus, melyet Anan alapított,<br />jeles exegetikus művekkel gazdagítá meg az irodalmat,<br />noha egyoldalú, traditioellenes irányával nem élhette be<br />magát a zsidó szellembe; annál kevésbé, mert az ősrégi<br />hagyományt elvetve, saját koholta hagyományokkal (Szebel<br />276<br />Hajerusa) igyekezett a hiányt pótolni. Főképviselőjük valának:<br />Benjamin Nahavendi, Balbeki, Cliivi Albalki, Ben<br />Szuta, ibn Szakavijja, Eldád, Abufarag, Abu Ali Szadjali,<br />Abu Halevi Alhaszan, kik Iran-, Perzsia-, Syria-, Paläestina-,<br />Aegyptom- és Éjszak-Afrikában éltek. Többek ellen<br />Szadjah gaon éles támadó iratokat intézett és viszont őt<br />is megtámadták a következők: Abu Ali Haszan el Bazri,<br />Ali ben Haszan, Haszan ben Masiách, Abi al Thajib Kuhistánból,<br />Abu Szahl Mazliach. Nevezetes karaita írók voltak<br />még: Abu Jakab al Bazir, Salomo b. Jeruchim, Jákob Tamani,<br />Dávid Karamaszi, Dávid Almukammes. Ezeknek tanítványai,<br />kiválólag Albazri tanítványai: Jesua b. Ábrahám,<br />Jesua b. Áron, továbbá Jákob Alkirkiszani, Ali b. Suleiman,<br />Jefet b. Ali. Legnevezetesebb Jehuda b. Elijja Hadaszi,<br />Konstantinápolyban (1150), az E s k o l szerzője. A későbbiek<br />közül kiválik Áron b. J ó z s e f , Szulchátból. Izrael<br />b. Sámuel ha Dajjan Jephet, ibn Zaghir és legnevezetesebb<br />Áron b. Elijja Kahirából. Továbbá Sámuel al<br />Maghrabi, Haszan el Barkani, Ábrah. Rofé, Sabbathai de<br />Pioto, Elijja Basiatzi (Adereth Eliahú szerzője), Moze b.<br />Elijja Basiatzi (Mate Elohim szerzője). Végre a byzantiai<br />karaiták: Sámuel Ramati, Mose Machali, Izsák Tróki, Jehuda<br />Gribbor, Elia Sushi, Salomo Ezobi, Bagi és Maruli<br />család, Potschi és Rachizi család; továbbá Lengyelországban<br />Elia del Medigo, barátja Serach b. Natan Troki, továbbá<br />Mordechai b. Niszan, Salomon b. Ahron Troki, Szimcha b.<br />Izsák ben Mózes (1757) az Orach Zadikim (karaita tudósok<br />névlajstromának) szerzője. Legújabb időben Ábrahám Firkovits<br />tűnt ki, de ki (Harkavy által) hamisítónak bélyegeztetvén,<br />Pinskert is tévútra vezette, ki Liknte Kadmoniotli czímű jeles<br />karaitákróli művében (1860) sok téves adatot közöl és ennek<br />alapján jött létre Fürst „Geschichte des Karaismus.”<br />15. §. Bibliai értelmezők. Grammatisták.<br />A XI. század haggadai Darsanim, bibliai szövegfejtegetőkon<br />kívül, mint p. o. Jehuda, Simeon Kara, Tobia b.<br />Eliezer, Menachem b. Chelbo (S. Kara fivére), József Kara,<br />leginkább kivált Rási és ennek unokája Rasbam és még<br />mások. A Provenceban ibn Ezra, a Kimchidek, Nachmanides.<br />Grammatisták: Sámuel Nakdán, Mózes Chazan, ibn<br />Ezra, Parchon, még előbb ibn Szeruk, ibn Labrat, Chajjug,<br />277<br />Olaszlionban: Abraham de Balmes, Kalonymos b. Dávid.<br />Grammatikával összekötött szótárt írt már Szadjah gaon<br />(Igaron); csak szótárt ibn Szerük, Chajjug' és a legjelesebb<br />ibn G'anach, melyet pár évvel ezelőtt oxfordi kéziratból kiadott<br />hazánkfia, nagy tudósunk, Neubauer Adolf. Talmudi<br />szótárt írt R. N a t h a n b. J e c h i el, Rómában, őt használva<br />ibn Gáma, Dávid dePomis, Lonsano, Muszafia, De Lara,<br />Elia Levita (Bachur) és mások. − A legrégibb biblia-fordítás:<br />R. Szadjah gaon által készített arab fordítás. Fölemlitést<br />érdemel még a 16-ik századbeli Jákob b. Jósef Tâvûsz<br />perzsa fordítása is, melyről bőven értekezett Kolmt Sándor.<br />16. §. Liturgiai költők.<br />A már a gaoni időből ismeretes Amram-féle imakönyvvel<br />nem elégedtek meg, hanem egyes zsinagógai költők<br />(poetanok) időnként új imával gazdagíták meg a zsinagógát,<br />így p. o. Abitur az ő „Szeder Aboda”-jával, ibn<br />Gabiről „aszharot”-jával. Termékeny poétán volt: ibn<br />Gájját, de mindannyit túlhaladta R. E l i e z e r K a l i r i<br />(mint látszik, olasz ρ ο etán), ki számos költeményt írt ép<br />oly nehézkes irálylyal, mint sok olvasottsággal, különösen a<br />Midrásban. Termékenyítő hatással volt követőire. Ezek közt<br />kiváltak: Mesullam b. Kalonymos, Luccából és fia Kalonymos<br />Mainzból; ennek fiai: Mózes és Chananel, továbbá a<br />híres R. Gersom, József Tob Elem (Bonfis), Méir b. Izsák,<br />Salomo b. Jehuda, Kalonymos b. Mózes és fivére Jekúthiel,<br />Benjamin b. Sámuel, Izsák Halevi és nagy tanítványa,<br />R á s i. Kalir utáni második században tetemesen megszaporodott<br />a poetanok száma, kik közöl felemlítendő: Dániel<br />b. Jechiel (úgy látszik R. Nathan Aruch szerző családjából),<br />Menachem b. Machir, Jákob b. Izsák Levi (Izsák Haléví<br />fia), Abr. Cohen, Kalonymos b. Jehúda, Benjamin b. Machir,<br />Menachem b. Mesullam, Amitai b. Sefatja, Eljakim b.<br />József, Jákob b. Meir (R. Tarn, Rási unokája), Eliezer b. Nátán<br />Eliezer b. Simson, Efraim b. Jákob Bonnból, Menachem b. Jákob,<br />Sámuel b. Kalonymos, az ismeretes Sir Hajichud szerzője és<br />a jámbor Jehuda atyja. Más irányt követnek a Provenceés<br />olaszországi liturgiái költők. Közülök fölemlítendők: Jehuda<br />b. Barzilai Barceloni, Izsák Halevi és fiai Zerachja s<br />Berachja, József és fia Mózes Kimchi, Jehúda b. Natanel,<br />Mesullam b. Salomo, Don Kalonymos, József ibn Kaspi,<br />278<br />Izsák de Lattes, Elia h. Sámuel, stb. Még a paródiák, travestiák<br />is leltek képviselőkre Bedarasi, Immanuel, Kalonymos<br />személyében. A makamek ügyes utánzást nyertek<br />Alchariziben. Egyszersmind ide sorozandó még a középkor<br />legnagyobb költője, Jelmda Halevi, „a Kuzari” liives szerzője,<br />a „Zionidák” halhatatlan dalnoka,<br />III. k o r s z a k .<br />a s panyol z s i d ó k e l ű z e t é s é t ő l M e n d e l s s o h n i g .<br />17. §. Korrajz.<br />A teljesen megváltozott helyzettel szemben a spanyolhoni<br />zsidóság különösen azon része, mely a honi nyelvben<br />jártas volt, ebben írta meg nagyrészt munkáit, melyek leginkább<br />véd- és vádiratok voltak. A Halacha (Misna és Talmudtudomány)<br />utolsó erős hajtását érleli. A lengyel zsidók<br />e téren soha nem tapasztalt lázas tevékenységet fejtének ki.<br />A kabala is újból fölemeli fejét és zavart terjeszt mindenfelé.<br />A keresztyének nagy buzgósággal tanulmányozzák a<br />héber nyelvet és rabbinicusi irodalmat, azt részint annak<br />védelmére, részint vádaskodásaira használván fel. A zsidók<br />közt a tiszta héber irály mindinkább hanyatlásnak indul,<br />Mózes Mendelssohn e tekintetben is, mint a tudomány fölélesztésében,<br />szellemébresztőként tűnik fel a legújabb zsidótörténet<br />fejlődésében.<br />18. §. Polémia és Apologetika,<br />A könyvnyomdászat feltalálása óta a zsidó tudomány<br />is új fasisba lép. A számtalan helyeken, különösen Olaszhonban,<br />a zsidók által fölállított könyvnyomdák hasznos<br />közvetítőkként bizonyultak a tudományos irány terjesztésére.<br />Ezen irányon lendített még a keresztyén tudományok ismerete,<br />mely az olaszhoni zsidókat tünteté ki. Ezek közt<br />méltán első helyet foglal el Messer de Leon, Elia del Medigo,<br />Farissol mellett: Azaria deï Rossi (1514-<br />1577) a „Meor Enajim” nagyhírű szerzője; ő a történelmi<br />kritika megalapítója. Még nevezetes tudósok: Abr. de Balmes,<br />Jákob Mantino, Mózes Alatino, Bonét de Lates, Obadja<br />279<br />Szeforno. Híres keresztyén tudósoknak tanítói zsidók voltak;<br />így: Jochanan Allemano Pico de Mirandolának; Elia Levita<br />Aegdius de Viterbónak, Jechiel Loans és Obadja de Szeíorno<br />Reuchlinnek; Jákob b. Izsák Romano Buxtorfnak. Ezen<br />a zsidóktól vett tudományos készültséget a keresztyén tanítványok,<br />leginkább a zsidók megtámadására használták fel<br />köszönet fejében. Az apologeticai védiratok napirenden<br />voltak; Usque, Dávid de Pomis, Aboab, Luzzatto, Menasse<br />b. Izrael, Cardozo, Dániel de Barios, Dávid D' Ascoli e tekintetben<br />nagy érdemeket szerzének olasz és spanyol nyelven<br />írt vádirataik által. Méltó helyet foglal el ezek között<br />Izsák b. Ábrahám Troki „Chizuk Emunaja”-ja. Jákob<br />Lombroso Hugo Grotius ellen, Saul Levi Morteira Sixtus ellen,<br />Abendana Hulsius ellen és Nieto londoni rabbi az inquisitio<br />ellen védték a zsidóságot.<br />19. §. Halacha.<br />A XVI. és XVII. század talmudtudósai nagyobb részt<br />a spanyol-portugali főiskolák képviselői valának, kik Törökországba<br />menekültek. A XVI. század óta a szláv országok<br />(Cseh- és Lengyelország) zsidósága talmudtudósokban bővelkednek.<br />A sok közül fölemlitendők a misna magyarázók:<br />Obadja de Bartinoro; Heller Lipman; Jákob Abendana, ki<br />spanyol magyarázatot írt. Talmudnovellákat írtak: Salamon<br />Luria (egyszersmind ítélő és éles bíráló), Sámuel Edeles,<br />Méir Lublin (1618), Méir Schiff, Fuldában (1734); Jákob<br />Józsua, Lembergben. Kritikai megjegyzéseket írt: Elia Vilna<br />gaon. A jeruzsálemi talmudot commentálta Dávid Frankel<br />Dessauban (Mendelssohn tanítója), régi talmudmagyarázatokat<br />gyűjtött egybe Bezalel Askenazi (Sitta Mekubezeth<br />szerzője), Alfászi „Halachoth”-jait átdolgozta Josua b. Boas<br />ibn Baruch Olaszhonban (1554); Maimonides codexét József<br />Karó (a Sulchan-Aruch szerzője) commentálta, amazt továbbá<br />Ábrahám de Boton (1609), Jeh. Rosanes (meghalt<br />1727) stb. R. Jákob Aseri „Turimját” commentálta R. Jos.<br />Káró, Ábr. b. Abigdor Jósua Falk Kohen, József b. Saul<br />Iskafa. Az epochalis Kárónak Sulchan Aruchját kiegészíté<br />Mózes Isserles. Amazt vevék továbbá magyarázataik és átdolgozásuk<br />alapjául a következők: Sabbathai Kohen (Sach)<br />Ábrahám Abele Gumbinner (Mögen Ábrahám szerzője);<br />Chiskija de Silva (1692), Jekúthiel b. Abigdor (1701). Éles<br />280<br />dialecticával dolgozta föl a „Jore Deát”, Jonathan Eibeschütz<br />(megh. 1757) a „Krethi” és „Plethi” szerzője.<br />Ritualis vallásos válaszokat, responsákat, írtak a nevezettek<br />egy részén kívül Méir Katzenellenbogen Páduában<br />(megh. 1565), Jákob Berab és ellenzője Levi ihn Chabib, Dávid<br />Cohen Corfnból, Józs. ihn Leb, Dávid ihn Zimra (Radbaz)<br />Móze Alaskar, Sámuel de Medina (megh. 1589), Izsák<br />Adarbi, Móze b. Józs. de Trani (ezek mindanynyian az<br />elsőt kivéve a k e l e t e n ) ; Lőve ben Bezalel (az úgynevezett<br />„der hohe Rabbi Lőw”) Prágában, Efraim Lensehütz,<br />Dávid Oppenheimer, a híres könyvtár birtokosa (e kettő is<br />Prágában) Móze Chagis Altónában, Elia Alfandari Konstantinápolyban,<br />Z'wi Askenázi Budán, Hamburgban, Méir Eisenstadt<br />(megh. 1744) és ezeken kívül még sok más. Talmudmethodologiát<br />írtak többen. A legjelesebbet írta Maleachi<br />Kohen (megh. 1767).<br />20. §. Haggada, erkölcstan, kabala szótár.<br />Midrásgyűjteményt és annak magyarázatát nyújtotta<br />Jákob ibn Chabib (En Jakob) (1511.), commentálták pedig<br />Pinto, Porto stb. A jeruzsálemi talmudhaggadát commentálta<br />Sámuel Jaffe, Konstantinápolyból. Ethikát ápoltak Izsák<br />Aboab, Moze de Trani, Moze Almosnino és mások. A kabala<br />képviselői Jehuda Chajon, József Jaabez, József ibn<br />Jachja, Jos. Taytasac, Abr. ibn Sába, Méir Gabbaï, a proselyta<br />Salomo Alkabez, Safetben (1529−-1553.) a „Lecho<br />dodi” szerzője, Moze Cordovero, Olaszhonban (megh. 1570.)<br />Izsák Lurja, Chajjim Vital Calabrese, Menasse b. Izrael,<br />József del Medigo.<br />Jesaja Hurvitz a „S'loh=s'ne luchoth habrith” és sok<br />más mű szerzője. A legjelesebb reál-encyklopediát (töredék)<br />írta Izsák Lamprönti (megh. 1756.); kabalái szótárt<br />(„Jalkút Rubeni”) írt Bnben Hoskesz, talmudi szótárt Menachem<br />Lonzano (Hamaarich) és Dávid de Pomis (Zemach<br />Dávid) írt; Benjamin Muzsafia toldalékot az „Aruch-hoz;<br />Dávid Cohen de Lara pedig jeles szó- és tárgy szótárt (Kether<br />kehuna czímen) írt. Elia Levita egy jeles clialdäai<br />Targiun szótár szerzője. Norzi maszoretikus mű szerzője.<br />21. §. Történet, számtan, természettan.<br />Már 1467-ben szerzettek József b. Zadik Arvalo, 1485-<br />ben Szadjah ibn Danán, 1500-ban Ábrahám Zakúto és Elia<br />281<br />Capsali Olaszhonban, a spanyol Jehuda ibn Verga, úgyszintén<br />folytatólag Salamon és József fiai 1554-ben történeti<br />munkákat. Gedalja ibn Jaclija „Salseleth ba Kabala „hagyománylánczolat”-<br />nak (1587.); Dávid Clans (megli. 1613)<br />„Zemach Dávid” czímű történeti és geographiai miinek szerzője.<br />Jecliicl Heilprin Minskből (megh. 1666.) alapos bibliograpliiai<br />mű (Szeder Hadorot) szerzője. Ohajim Dávid József<br />Azulai (1777−1796.) széles ismeretkörü és sokat utazott<br />tudós Jeruzsálemből. „Sem Hagdolim” nagy hirű biographiai<br />és bibliograpliiai tartalmú munka szerzője. A zsidó<br />régészetről Azaria deï Rossi, Dávid Portaleone (1612.) Nátán<br />b. Reuben Spiro (1655.), Eliezer Riquetti (1676.),<br />Mózes Cbefez Gentile (1696.), mnemotechnikáról Leo Modena,<br />jelképes betűírásról Ábrahám Menachem Porto, számtanról<br />Józs. del Medigo, Emánuel Porto, Izeppo Luzzatto stb.,<br />csillagászatról Ábrahám b. Chijja, Mordechai Jáffé, a kalendáriumról<br />Isachar ibn Zuzan (1564.), Zwi' Kaidenover,<br />Izrael b. Csiszkijah Bassan s sok más értekezett.<br />22. §. A zsidó irodalom a keresztyen hidasoknál.<br />Részint tiszta tudományos czélból, részint zsidóellenes<br />indokoknál fogva foglalkoztak a zsidó tudománynyal következő<br />tudósok: Münster Sebestyén (megh. 1552.) Mercier<br />Párizsban (megh. 1570.), a spanyol Arias Montanus (megh.<br />1598.), Tudelai Benjamin útleírásának (Maszoth Benjamin)<br />fordítója; Drusius (1550-1616.); a három Buxtorf: az<br />öregebbik (1564-1629.) maszoráról írt, azonkívül héber<br />nyelvtant, szótárt, rabbinicus szótárt stb. szerzett; fia 2-ik<br />Buxtorf „More Nebuchim” és „Kuzari”-t latinra forditá<br />stb. Ennek fia, mint atyja és nagyatyja baseli tanár volt<br />(megh. 1714.). Egyéb tudósok Pococke Ede (megh. 1691.)<br />Surenhusius, ki a Misnát (Bartinoro és Maimuni értelmezésével)<br />latinra fordítá, Bochart (megh. 1667.) csodálatos bő<br />tudománynyal írta meg a zoológiát stb. Trigland (megh.<br />1705.) a karaitákkal levelezett; Schudt (megh. 1772.) „jüd.<br />Merkwürdigkeiten” czímű zsidóellenes mű szerzője. Wolf<br />János (megh. 1739.) a „bibliotheca hebraica” szerzője;<br />Reland (megh. 1718.) a biblia-talmudi geográfiát tárgyaló<br />mű (Paläestina) szerzője; Vitringa (megh. 1723.) „de Synagoge<br />vetere” szerzője. A 18-ik század óta a krszt. tudósok<br />nagyobbára elhanyagolták a zsidó tudományt és csak<br />282<br />Eisenmenger „entdecktes Judenthumu mérges, epés, zsidófaló<br />könyvéből merítik megtámadásaikra szolgáló sivár adataikat.<br />IV. k o r s z a k .<br />M e n d e l s s o h n h a l á l á t ó l a b o r o s z l ó i z s i d ó p apnövelde<br />fön á l l á s á n a k e l s ő negyed- é v s z á z a d á i g .<br />23. §. Rabbi tekintélyek Mendelssohn idejében.<br />Tagadhatatlanul első rangú tekintélyek éltek Mendelssohnnal<br />egyidejűleg, mint p. o. Katzenellenbogen Ezechiel<br />(Keneszeth Jecheszkeel) (megh. 1794.)r Berlin Jezsájás (Jesaja<br />Pick) boroszlói rabbi (megh. 1793.), Landau Ezechiel<br />prágai rabbi (Noda Bijehuda szerzője), (megh. 1793.), Wilna<br />Elia (1720−1797.), Kohen Rafael altonai rabbi (1722-<br />1803.), Teomim József (Pri Megodim szerzője) oderai frankf.<br />rabbija (megh. 1793.), Lisza Jakab (Chavat Daat szerzője)<br />(megh. 1832), Eger Akiba Friedlandban és Pózenben (megh.<br />1837) és ennek veje nagyhírű pozsonyi főrabbi, Szofer Mózes<br />(1762−1839) és mások. Ezen jeles talmudtudósok alatt<br />virágoztak ugyan a talmudiskolák, csakhogy egyéb tudományos<br />szakmák kizárásával, sőt a mystikus irány követésével,<br />mint p. o. a nagy tekintélyű Eibeschütz Jonathan prágai,<br />metzi és végre hamburgi főrabbi (1690-1764.) részéről.<br />A zsidó tudomány ébredése Mendelssohn föllépésétől keltezhető,<br />kiben a tiszta felfogás, bölcselmi gondolkodás a legmelegebb<br />vallásszeretettel, párosult. Csak távolról hasonlítható<br />vele össze még öregebb kortársa Emden Jákob, ki<br />jóllehet „Mitpachat Szefarim” és egyéb műveiben af Zohár<br />valódisága ellen írván, tisztább fogalmakat alkotott magának<br />a zsidóságról, mégis nem egy tekintetben elfogult volt.<br />Mendelssohn halhatatlan érdeméül kell továbbá betudnunk a<br />héber nyelv ápolását és a tisztázott irály iránti lelkesedést,<br />mely a Measzüm tovafejlődésében lelte méltó kifejezését. A<br />Measzfiin tagjairól már fent megemlékeztünk.<br />24. §. A zsidó tanügy, a zsidó tudományosság képviselői.<br />Mendelssohnnal együtt áldásosan és azontúl működő<br />Veszély Hartwig különös buzgalmát fejté ki a zsidó iskolák<br />283<br />felállítása körül, mely törekvése, a politikai áramlattól támogatva,<br />végre sikert is aratott. Elismeréssel kell említenünk<br />a westfáli consistorium elnökének Jakobsolm Izrael nevét<br />(szül. Halbecrstadtban 1768. megb. Berlinben 1828). Ő Seesenben<br />alapított tan- és nevelőintézetet; hasonlót alapított<br />sógora Sámson Herz Izsák Wolfenbüttelben. Ez utóbbiban<br />nyerte kiképeztetését Zunz és Jost is. Frankel Dávid (1779-<br />1805) Dessauhan állította fel intézetét. A berlini községi<br />iskolán Zunz tanított, úgy továbbá az érdemes Dr. Veit által<br />alapított tanítóképezdén (1840-1852) is. Hannover-, Münster-,<br />Boroszló- és (Jasselben hasonló tanítóképezdék létesültek. Bár<br />mennyire fontosak is ezen intézmények, úgy mégis a zsidó<br />tudományosságot csak kevéssé vitték előre. Annak hatalmas<br />lendítését csak három férfiúnak: Rappoport, Zunz, Frankel,<br />később Geiger, Grätz, Sachs, Luzattónak köszönjük. A zsidó<br />őskornak alapos átbúvárlója Rappoport S. L. szül. 1790.<br />előbb Tarnapol-, később Prágában főrabbi (hol 1866. megh.)<br />volt az a férfin, kinek Zunzzal együtt a legfőbb érdem arszlánrésze<br />jut ki a zsidó tudomány újjá ébresztésében Mendelssohn<br />után. Dicsőségét megalapíták a Bikuré Haitin<br />(9-12 köt.) folyóiratában megjelent 10-12. századbeli öt<br />héber tudós életirata, melyekhez a Kérem Chemed és egyéb<br />folyóiratban megjelent régészeti munkái járultak. Leghíresebb<br />munkája Erech Millin reállexicon, melynek sajnos, csak<br />egy kötetje jelent meg, de a meglepő eredmény − gazdagság<br />és elmééi tekintetében párját ritkító jelenség és csak<br />egy munka méltó oldala mellé állíttatni és ez Zunz Lipót<br />„Gottesdienstliche Vorträge” czímű műve, mely szemkápráztató,<br />csodás tudomány szélességű és mélységű kutatások<br />egész lánczolatából áll és az alaposságnak netovábbja. Zunznak<br />(szül. Detmoldban 1794. volt prágai rabbi, 1852. a<br />berlini tanítóképezde igazgatója) számos más, alaposság tekintetében<br />egyenlő, művei még: a történelmi irodalomhoz (1845.)<br />a középkor zsinagógai költészetéről, folyóirata, a biblia német<br />fordítása, melynek szerkesztésében még Sa chs , Arn heim<br />és Fürst vettek részt.<br />F r a n k e l Z a c h a r i a s, szül. Prágában 1804. kiképez -<br />tetését egyéb helyek közt Budapesten nyerte, hol az egyetemet<br />és a budai rabbi Mózes Mincz talmud-előadásait látogatta.<br />Előbb Tepliczen, később Drezdán volt főrabbi, végre<br />1853. február 7-ike óta a Frankel Jónás által életbe léptetett<br />papnövelde igazgatója volt, mely áldásdús minőségben<br />284<br />22 évig működött. Halhatatlan művei: Vorstudien zur Septuagiiita,<br />über den Kinfiuss der paläst. Exegese, folyóirata,<br />Zeitschrift (3 évfolyam), Monatschrift 17. évfolyam. Der<br />gerichtliche .Beweis, Darke Hamischna, Mebo llajerusalmi<br />(methodologiai művek), Jerus. első tractatumának (ßerachot,<br />Pea, Demai) nagyszerű Ilási és Tossafoth irányú magyarázata<br />stb,<br />25. §. Újabb zsidó irodalom<br />Nevezetes tudósok még Jóst I. M. (1793-1860 „a<br />zsidók története” (9 kötetű) „kisebb történelem” (3 kötetű)<br />„a zsidóság története” (3 kötetű) mű szerzője; Luzzatto S.<br />D. a paduai collegium rabbinicum igazgatója (1800-1865)<br />rendkívül termékeny és jeles hebraista; Reggio J. S.<br />(1784-1855) hebraista; Sachs Mihály (1808-1864) prágai,<br />később berlini rabbi, jeles szónok, költő és mély vallásos<br />jellemférfiú, írt a zsidók vallási költészetéről Spanyolországban;<br />adalékok a nyelv és ókori történethez (alapos<br />classicusi, filológiai kutatások), a machzor és imakönyv fordítása<br />stb. Geiger Ábr. (1810-1877) rabbi Wiesbadenben,<br />Boroszló-, majnai Frankfurtban és végre Berlinben, reformirányu,<br />alapos ismeretekkel bíró tudós; jeles műve „Urschrift<br />u. Uebersetzung der Bibel” (1857). Grätz H., a jelenlegi<br />boroszlói papnövelde és egyetem tanára, sok nevezetes mű<br />szerzője. Halhatatlan dicsőséget szerzett neki a 11 kötetű:<br />„Zsidóság története”, mely korszakot alkotó jelentőségű. Az<br />1879. aug. 10-én tartott tanári jubiläuma alkalmából kiadott<br />emlékkönyv 106 tudományos értekezletet említ föl,<br />melyeknek sorban a termékeny Grätz volt szerzője. Nevezetes<br />munkák kiadója a jeles bécsi hitszónok Dr. JeUinek<br />Adolf. Nevezetes férfiak még a nagyérdemű Philippsohn L.<br />Bonnban, Dr. Kampf, prágai rabbi és tanár, A történetírásban<br />még kitűntek: Herczfeld L., Wiener M., Fürst Gyula,<br />Cassel Dávid, Dr. Kayserling (jelenleg budapesti rabbi);<br />őskori kutatásban a szellemes Krochmál (1780−1840), a<br />„More Nebuche Házmán” szerzője, Léwy M. A. Boroszlóban.<br />A bölcsészet történetében Műnk Salamon, (1802-1867)<br />a „More Nebuchim” arab szövegének jeles kiadója, egyéb<br />munkák szerzője. A bibliographiában jelentékenyebbek: Steinschneider<br />M. (szül. 1816), Zedner, Landshut, Neubauer<br />Adolf, (oxfordi könyvtárnok), egy talmudi geográfia pálya285<br />koszorúzott mű és sok egyéb bibliogr. munka szerzője és<br />ibn G'ánach szótárának kiadója. A filológiában híresek Dr.<br />Bernays, volt boroszlói papnöveldéi tanár, később bonni<br />főkönyvtárnok, (megh. 1881), Dr. Freudenthal, jelenlegi<br />boroszlói papnöveldéi tanár, a kalendáriumban Dr. Zuckermann.<br />A zsidó műveltségi állapotok művészi földolgozói<br />közé tartozik Auerbach Bertalan (1812), Kompért L. Bécsben<br />(1822), egy különben is nagy érdemeket szerzett férfiú.<br />26. §. Zsidó Journalistika.<br />A folyóiratok nagy száma igen hathatós befolyást gyakorolt<br />a műveltségi állapotokra. A legrégibb ez időbeli<br />folyóiratok közé tartozik Rieser Gábor (1806-1862.) a<br />rettenhetetlen szabadság bajnoka által kiadott „Der Jude”.<br />A héber folyóiratok legöregebbike a „Measzef”, melyről egy<br />ízben már szóltunk. Bikkure Haittim (1820-1831), Kérem<br />Chemed (1833-1853 és 1854-1876) Zión (1840-<br />1811), Kochbe Jizchak (1815-1856), Ozer Nechmod<br />(1856-1863). Jesurun Kobaktól Haschachar a lángnyelvű<br />Smolensky Péter, híres hebraista által adatik ki már 11 év<br />óta; a többi p o l i t i k a i zsidó folyóiratot nem számláljuk<br />ide. Német nyelven kiadott folyóiratok: az érdemteljes Philippsohn<br />L. által (1811. szül.) 1837 óta kiadott „Allgemeine<br />Zeitung des Judenthums”, „Izraelit. Annalen;” Josttól (3 évfolyam)<br />„Orient;” Fürsttői (1810-1852) „Zeitschrift für die<br />relig. Interessen des Judenthums;” Dr. Frankeltól (1844-<br />46), „Monathschrift;” ugyanattól 17 évfolyam, folytatja<br />186») óta Dr. Grätz. „Jüdische Zeitschrift” Geigertől a régibb 5,<br />az újabb 10 évfolyamú. „Magazin für die Wissenschaft des<br />Judentimms” Berlinertől. Azonkívül Francziaországban „Archíves<br />Israelites” és L' Univers”, Angolországban „Jewish<br />Chronicle”, Bécsben 20. év óta a geniális Szántó „Neuzeit”-ja.<br />Magyarországban Lőw Lipót nagy tudós (megh. 1875.)<br />által kiadott 10 évfolyamú „Ben Ohananja”, „Ung. isr.<br />Wochenschrift” Dr. Kohn és Dr. Kayserlingtől, Dr. Back<br />W. J. előbb „Beobachter”, később „Ung. Izraelit”; Stern<br />A. előbb „Mechakér”, később „Zeit” czímű folyóirata (megszűnt).<br />Ε két honi, haladó pártbeli zsidóérdekeknek szolgáló<br />lapot megelőzte a „magyar izraelita”, melyet Mezei, később<br />Rockenstein és végre Deutsch Henrik szerkesztett.<br />Orthodox irányban szerkesztett lapok a következők: hazánk286<br />ban „a magyar zsidó”, Németországban „Der Israelit” Lehmantól,<br />„Jeschurun” a majnai Frankfurti Hirschtől. Igen<br />tekintélyes lap a Dr. Ralimer (előbb Treuenfels,) által<br />Magdeburgban megjelenő „Israel. Wochenschrift” tudományos<br />melléklappal (eddig 12 évfolyam). Rövidség kedvéért<br />itt általánosságban csak annyit jegyezünk meg, hogy jelenleg<br />18 héber irályban és 97 egyéb nyelvekben szerkesztett<br />lap lát napvilágot, melyek részint tudományos, részint politikai<br />és szépirodalmi czéloknak vannak szentelve (L. Lippe<br />bibliographisches Lexicon 662 és köv. 1.).<br />27. §. A zsidó theologiai papnövelde Boroszlóban és növendékei.<br />Az 1854-ik évi ápril 10-ike, melyen a Frankel Jónás<br />által alapított boroszlói zsidó theologiai papnövelde ünnepélyesen<br />megnyittatott, a szó teljes értelmében korszakot alkotó<br />jelentőséggel bír, és noha a tanárok egy része és a<br />növendékek még életben vannak, mégis a tárgyilagos hozzászólás<br />joga a tudomány érdekében és az irodalmi termékek<br />sokféleségének és nagyszerűségének úgy, mint az ezen<br />megkísérelt áttekintés kikerekítése tekintetéből, kétségbe<br />nem vonható. Az erre vonatkozó hiteles adatokat a nevezett<br />seminarium 25. évfordulója alkalmából a gondnokság<br />által közzétett emlékirat (das jüdisch- theolog. Seminar<br />F ränkeische Stiftung) szolgáltatja.<br />Általános ernyedettség és vallásos közömbösség idejében<br />megtörhetetlen munkaerő, buzgó kötelességteljesítés és<br />lelkesedő vallásosság a nevezett seminarium felállításában<br />nagy eszmét testesítettek meg. A nevezett papnövelde vezetése<br />alatt egy oly férfiúnak, minő Frankel, ki a szelídséget<br />szigorral, az intézet iránti szeretetet ernyedetlen fáradsággal,<br />a classikai ismereteket csodálatos talmudtudományi<br />alapossággal, a türelem érzetét a legtisztább vallásossággal<br />tudá párosítani; e papnövelde továbbá közreműködésével<br />oly férfiaknak, minő Bernays, Grätz, Joel és Zuckermann,<br />kik első rangú tudósok oly tényezője lett a zsidó<br />tudományos életnek, melyet egy negyedszázados fenallása<br />óta már is a tudományos és társadalmi zsidó élet igen sok<br />rétegében méltányolni tudnak, de melynek teljes méltányossága<br />a jövő kornak van fentartva.<br />Hogy a papnövelde, (mely másutt: Berlinben, hazánk287<br />ban, Amerikában stb. hasonló intézetek keletkezeset támasztotta)<br />jó szellemtől van átlengve, hogy a férfiak, kik tanítói<br />minőségűkben működtek és működnek, értették, mint kelljen<br />a zsidóság és a haza iránti szeretetért való tudományos törekvést<br />és a községek java és békéje előmozdítását tanítványaik<br />szívébe ültetni: erről tanúskodnak maguknak a -Jnövendékeknek<br />Európa és Amerika községeiben kifejtett áldásdús<br />működése és az általuk szerzett, részben maradandó<br />becsű könyvek nagy száma.<br />Nem lehet czélunk mindannyi (272) növendéknek munkáit<br />itt felsorolni, csak neveiket említjük föl a z ο n növendékeknek,<br />kik mint képzett rabbik és hitszónokok bocsátattak<br />el az intézetből. Ezek pedig a következők:<br />Dr. Appel (Hamburgban),<br />„ Bacher (Budapesten),<br />„ Badt (Boroszlóban),<br />„ Bamberger (Königsbergben),<br />„ Bloch (Pozenben),<br />„ Blumenstein (Luxenburgban),<br />„ Braun (Boroszlóban),<br />„ Brüll Ad. (majnai Frankfurtban),<br />„ Buchholz (Emdenben),<br />„ Deutsch (Szorauban),<br />„ Dessauer (Cöthenben),<br />„ Drabkin (Szt. Pétervárott),<br />„ Frank (Kölnben),<br />„ Franki (Berlinben),<br />„ Frankl-Grün (Kremsierben),<br />„ Gerson megh.<br />„ Goldberg (Budán).<br />„ Goldschmiedt (Collbergben),<br />„ Gronemann (Danzigban),<br />„ Gross (Augsburgban),<br />„ Güdemann (Bécsben),<br />„ Guttmann (Hildesheimban),<br />„ Heckscher (Ratiborban),<br />„ Horowitz (Créfeldben),<br />„ Isaacs (New-Yorkban),<br />„ Jaulus (Aachenben),<br />„ Kaufmann (Budapesten tanár),<br />„ Kisch (Zürichben),<br />„ Klemperer (Landsbergben),<br />288<br />Dr. Rohm (Budapesten), jeles író.<br />„ Kolm (Eidlitczből), megli.<br />„ Kohut (előbb Székesfehérvárott, jelenleg Pécsett).<br />„ Kroner (Eisenachban),<br />„ Kusznitzky (Brannschweighan),<br />„ Landsberg M. (Rochesterben),<br />„ Landsberg W. (Lauenburgban),<br />., Lesser (Bielitzben).<br />„ Lewy (a zsidó theol. főiskola tanára Berlinben ),<br />„ Lewyn (Coblenczben),<br />„ Lőwenmayer (oderi Frankfurtban),<br />„ Maybaum (előbb Saatzban most Berlinben),<br />„ Neubürger (Fürtben),<br />„ Perles (előbb Pozenben most Müncbenben), jeles író.<br />„ Perlitz (Clattauban),<br />„ Práger (Hannoverben),<br />„ Rahmer (Magdeburgban),<br />„ Rawitsch (Kippenheimban),<br />Reisz (Alsó-Kubinban),<br />,, Rippner (Nagy-Glogauban).<br />„ Rosenstein (Graudenzben)<br />„ Schvartz (Carlsruhban),<br />„ Salczberger (Culmban),<br />„ Seligsohn megh.<br />„ Sidon (Wersetzben),<br />„ Simonsen (Koppenhágában),<br />„ Stier (Szombathelyen),<br />„ Theodor (Ratihorban),<br />„ Treitel (Koschminben),<br />„ Vogelstein (Stettinben),<br />„ Wallerstein (Danczigban) megh.<br />„ Wedell (Düsseldorfban),<br />„ Werner (Danzigban),<br />„ Ziemlich (Münchenben),<br />„ Zuckermandl (azelőtt Passewalkban, jelenleg Trierben,<br />a „Toszifta” jeles kiadója).<br />I. IDŐTÁBLA.<br />A közönséges időszámítás előtt.<br />586-536. Judäa kilieveri a reámért csapásokat Babylonban,<br />536. A zsidók új hazájukba visszatérnek.<br />458. A zsidók másodízben térnek vissza hazájukba Ezra<br />és Nehemia vezetése alatt.<br />323. N. Sándor meghal.<br />283-246. Ptolemäus Filadelfus.<br />246-221. „ „ Eurgetes.<br />224-187. N. Antiochus.<br />221-204 Ptolemäus Filopátor.<br />175. Seleucus Filopatort meggyilkolják.<br />172-171. Menelaust, Simon, hellen zsidó, testvérét, főpappá<br />nevezik ki.<br />169 Antiochus Jeruzsálem ellen hadba vonul.<br />168. Antiochus Egyptom ellen másodszor hadba vonul.<br />166. (Makkabi) Juda győzelme a syriaiak fölött.<br />165. (Makkabi) Juda győzelme és a jeruzsálemi templom<br />fölavatása.<br />164. Antiochus Epifanes meghal.<br />163. Lysias békét köt Judával.<br />160. (Makkabi) Juda győzelmét „Jom Nikanor” név alatt<br />ünneplik.<br />160. II. Oniast főpapnak nevezik ki.<br />152. (Makkabäusi) Jonathan arany koronát nyer.<br />143. (Makk.) Jonáthánt kivégzik.<br />141. Akrából a hellenistákát kikergetik.<br />140. Hasmonita Simont örökös főpappá és fejedelemmé<br />nevezik ki.<br />135. Simon két fiával Dok várban legyilkoltatik.<br />135-106. Jochanan Hyrkanus.<br />120 Jochanan a samaritánusok templomát elpusztítja.<br />106-105. Aristobulus, Hercdes fia, börtönbe veti anyját.<br />79. Jannäus Sándor meghal.<br />78-69, Salome Alexandra.<br />290<br />73. Beth-Chonjo templomot, bezárják.<br />44. Caesart meggyilkolják.<br />3. Heródes meghal<br />A közönséges időszámítás után.<br />1-60. Filo (az alexandriai).<br />6. Az ország főrészét római tartománynak nyilvánítják.<br />30. Jézust keresztre feszítik Pontius Pilátus parancsára.<br />37-95. Josefus Flavius.<br />66. Gessius Florus a templomi kincs kifosztását czélozza.<br />67. Fia dus Vespasian Jndäa ellen indul.<br />68. Galbât kikiáltják császárnak.<br />69. Vespasiant császárnak kiáltják ki.<br />70. Vespasian Judäa leigázására Titust küldi.<br />72. Paläestina római katonák közt osztatik fel.<br />95. Domitián Flavius Clemenst kivégzi.<br />117. Qnietust Paläestina helytartójává nevezik ki.<br />132. A háború kitör a rómaiak ellen Bar Kochba alatt.<br />135. Veter elestével a háború be van fejezve.<br />136. Bufus Jeruzsálemet felszántja.<br />138. Hadrián véruralkodása megszűnik.<br />150. E. Jehuda Hanászi születik.<br />160. József ben Chlafta szerzi állítólag a Szeder Olom-ot.<br />170. E. Juda a patriarchatusi tisztet, elfoglalja.<br />175-247. Abba Areka (Eáb)<br />180-260. Ε Chanina bar Chama.<br />199-279. Ε. Jochanan b. Naícha.<br />200-275. E. Simon b. Lakis.<br />210-225. III. E. Gamaliel.<br />212-297. E. Hima.<br />216-224. III. Artaban párthusi király.<br />219. Abba Areka Szurában iskolát állit fel.<br />220-299. R. Juda ben Jecheskeél.<br />222-235. Alexandr. Severus.<br />235-324. Nachman ben Jákob.<br />270-333 József b. Chijja<br />270-330. Rabba bar Naclimani.<br />299-352. Rabba bar József bar Chama.<br />309. Rabbát a pumbadithai főiskola tanítójává választják.<br />312. Constantin a vallásszabadság gyakorlatát hirdeti ki.<br />315. „ a proselyták felvételét szigorúan megtiltja.<br />330-365. II. Hillel Patriarcha.<br />352-427. E. Asi b. Szimaï.<br />361-363. Julian.<br />379-395. I. Theodosius.<br />399. Honorius a koronapénz kivitelét beszünteti.<br />400-427. Jesdigerd fejedelem.<br />440-457. III. Jesdigerd.<br />458-485. Firuz (Ferozes.)<br />291<br />469-70. Firuz Hiina Mar exilarohot úgyszintén két tudóst<br />Amemar bar Jankát és Mesarsaja bar Pakodot kivégzi.<br />471-520. R. Jose.<br />488-499. Rabina.<br />490. József Habban vezetése alatt Jesdigerd és Firuz üldözései<br />elöl sokan Indiába költöznek.<br />496 II. Mar Szutra, Hnna exilarchfia születik.<br />499. A Talmud végszerkesztését Rabina és R. Ási a<br />félamoritákkal egyetemben bevégzik.<br />506. R. Achai b. Huna be Chatimból meghal.<br />520. Mar Szútrát agg nagyatyával együtt keresztre feszítik.<br />590. A rendszeres elnyomatás lőn a népek sorsa, különösen<br />a zsidóké.<br />612. Az erőszakos hittérítés.<br />638. Jeruzsálem rövid ostrom után meghódol Omárnak.<br />640. II. Omár kalifa a zsidókat Kufába kergeti.<br />642. Omár Choszru, perzsa király fogságba került Daru<br />nevű leányát Bostanainak feleségül adja.<br />644. Omárt meggyilkolják.<br />656-760. Mohammedan uralkodók alatt a zsidók békében élnek,<br />658. Firuz Sápur bevételénél 90,000 zsidó üdvözlettel<br />megy Ali elé.<br />670-730. Chasdaï exilarcha.<br />670-680. Mar Rábán Pumbadithában.<br />689-697. Mar Chaninaï Szurában.<br />689-709 Hunai Mari Pumbadithában.<br />697-715.Nahilai Halévi.<br />700-719. Mar Rubjáh.<br />711. A spanyol-zsidóknak a győzelmesen előrenyomuló<br />arabok szabadságot hoznak.<br />759-762. R. Jehudai<br />761-764. R. Dudai.<br />859-869. II. R. Natronai ben Hilai.<br />869-881. Rabba ben Ami.<br />869-881. Mar Amram bar Sesna.<br />872-890. I. Mar Zemach ben Paltoï.<br />881-889. S. Nachson bar Zadok.<br />885-960. Salamon ben Jerucham.<br />892. Szadjah b. József születik.<br />900 R. Simon „Halachoth hag'dolotli” című munkát ír.<br />900-960. Dunás b. Tamim.<br />908-932. Ukbát Almuktadir kalifa az exilarcliatustól megfosztja,<br />915-970. Chasdaï b. Izsák (ibn Sáprut.)<br />919. Ukba Kairuánban nagy tisztelet közt hal meg.<br />920-990. Dunas ben Labrat.<br />928. Jörn Tob Kaliana (Haï b. Kimaï) meghal.<br />928. Szádját gaonná nevezik ki.<br />930-1000. R. Serira.<br />933. Szádját az elnöki székről leteszik.<br />292<br />933-937. Szadjah Bagdadban mint magán ember él.<br />936. Kolien Zedek meghal.<br />936-938. Zemacli b. Kafna'f gaon.<br />938-943. Ohanina b. Jeliuda'i gaon.<br />940. Dávid exilarcha meglial.<br />940. III. Abdul Eachman Kalifa Chasdait 1 olmácsul választja.<br />942. Szadjah meghal.<br />943-960. Áron ibn Szarg'adu lesz gaon.<br />955. Menahem ben Szerük héber szótárt (Machbereth)<br />dolgozik.<br />955-1050. Mervan ibn G-'anach<br />960 Ohaszdai levele a kazárok birodalmába érkezik.<br />965. R. Mózes meghal.<br />969-1038. R. Haï, R. Serira fia.<br />993. Sámuel Halévi ibn Nagrela születik.<br />1013. Izsák b. Jákob Alfászi.<br />1021 - 1070. Salamon ben Jehuda ibn Gebirol.<br />1025. Abul Kazim ibn Alarif Sámuelt titkárának nevezi ki.<br />1027. Granadái Habus Sámuelt Katibbá (államtitkárrá)<br />nevezi ki.<br />1030-1089. Izsák b. Jehuda ibn Giát.<br />1031. Sámuel fia: Abu Haszán József ibn Nagrela születik.<br />1035. Izsák b B, Barrach Albália születik.<br />1037. Hábus meghal.<br />1038. Jekúthiél ibn Haszán partfogása alá veszi az elhagyott<br />költőt, Salamon b. Jehuda ibn Gebirolt.<br />1040. Gerson ben Jehuda meghal.<br />1040. Salamon b. Jehuda ibn Gebirol 19 éves korában héber<br />gramm. ír.<br />1043. Izsák ben Reuben Albarg'eloni születik.<br />1045. Salamon ben Jehuda ibn Gebirol „Tikkún Midotli<br />Hánefes” czímű bölcsészeti iratot szerez.<br />1050-1060. Bachja b. József ibn Pakúda.<br />1065-1136. Ábrahám Chijja Albarg'eloni<br />1066. Abu Haszán József ibn Nagrelat a berberek kínos<br />halállal kivégzik.<br />1069 v. 1070. Salamon b. Jehuda ibn Gebirol meghal.<br />1070-1124. Abu Amr József b. Jákob ibn Szállal.<br />1077-1124. Izsák b. Bárnch Albália fia Baruch.<br />1077-1141. József b. Méir ibn Migás Halévi.<br />1080-1148. József b. Zádik ibn Zádik.<br />1085. Az izlam hatalma sülyedni kezd.<br />1086. Abulhaszan Jehuda b. Sam. Halévi születik.<br />1088. Izsák b. Jákob Alfászi Spanyolhonba menekül.<br />1088. v. 89. Abr b. Meir ibn Ezra szü étik.<br />1089. Izsák ben Jehuda ibn Giát meghal.<br />1094. Izsák b. Bárueh Albália meghal.<br />1103. József b. Méir ibn Migás Halévit Alfászi utódául<br />kinevezik.<br />1141. Józsefben Méir ibn Migás Halé vi meghal.<br />293<br />1105. Rási meghal.<br />1110-80, Abraham ihn hand Halévi<br />1110- 90. Jehuda b. Saul ihn Tibbon.<br />1114-1205. Magyarországon ez időben uralkodott 9 király alatt<br />a zsidókról említés nem történik.<br />1115-98. Ábrahám b. Dávid Bábed.<br />1125-86. Izsák .Halévi és fia Zerachja Halévi (4erundi,<br />1131-1210. Séseth Benveniste.<br />1132-1200. Efraim b. Jákob Bonnból.<br />1135-1204-5 Józsefi). Salamon ibn Sótán.<br />1135. Mózes b. Maimim (Abu Amrám Muza b. Maimun<br />Obaid-Allah) születik.<br />1140 Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Kómában telepedik le.<br />„ II. Eliezer b. Náthán (Babén )<br />1141. Abulhaszán Jehuda b. Sámuel Halévi „Kuzári” czímű<br />művét befejezi.<br />1146. Az első martyr (a jámbor Simon Trierből) a vad<br />nép áldozatául esik.<br />1148. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Luccában több csillagászati<br />munkát szerez.<br />1 150-70. József b. Izsák Kimchi.<br />1152-55. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá a peiitateuclmst magyarázza.<br />1154-55. Ábrahám b. Méir ibn Ezrá Luccában Ezsáját commentálja.<br />1155-57. Ábrahám b. Méir bn Ezrá Khodezben Dánielt és a<br />kis prófétákat magyaráz/a.<br />1159-60. Maimonides atyával, fivérével és nővérével Spanyolhonból<br />Fezbe vándorol ki.<br />1160. Salamon b. Ábrahám Parchon „Machbereth Ha-Aruch”<br />czímű szótárt ír.<br />1160-1230. Jehuda ben Saul ibn Tibbonnak fia Sámuel.<br />1160-1235. Mózes és Dávid Kimchi.<br />1160-1223. Ábrahám ibn Alfachár (Hajozer).<br />1161. Ábrahám ibn Daud Halévi.<br />1165-73. Tudelai Benjamin b. Jona.<br />1165. Ijar 4 a Maimun család hajóra ül, hogy Paläestinába<br />utazzék.<br />1166. A maimimi családfő meghal.<br />1166-1224. Jehuda Sir Leon b. Izsák (Jehuda Hachaszid )<br />1168. Maimonides mesterművét ezen czím alatt: Szirag'<br />(felvilágosítás) bevégzi.<br />1170-1230. Jehuda b. Salamon Alcharizi a spanyol-ujhéber költészet<br />utolsó képviselője.<br />1171 Tamuz 4-én E. Jákob Tám meghal.<br />1175. Maimonides neve már népszerű.<br />1380. Ibn Daud, az ősz történetíró, a népzendülés alkalmából<br />hite vértanújává lőn.<br />1180-1244. Meir ben Todrosz Halevi Abulafia.<br />1190. Maimonides vallás-bölcsészi munkáját; „Moreh Ne294<br />buchim”, a „tévelygők útmutatója” czím alatt bevégzi.<br />1194. A rajnamelléki helyeken a zsidógyűlölet kitör.<br />1195-1270. Mózes ben Nachman.<br />1199. III. Vince nagy kegyesen megengedi, hogy a zsidókat<br />erőhatalommal ne hurczolják a megkeresztelésre.<br />1200-1260. E. Mózes Couchyból.<br />1204 Tebeth O Maimuni agggyöngeségben meghal.<br />1209. Évet a „viszontagság évének” (s'nath jogaim) nevezik<br />a zsidók.<br />1210. Nachmani 15. évében magyarázati kísérleteket tesz<br />közzé<br />1220-90. Izsák b. Ábrahám ibn Latif.<br />1220-95. Hillel Veronából.<br />1225-1290. Sem Tob Falakéra<br />1226. Simson b. Ábrahám meghal.<br />1230-45. Berachja b. Natronaï Nakdan (Oispia).<br />1232-70. Jezsaja de Trani az öregebb.<br />1232. Salamon b. Ábrahám harmadmagával a maimunisták<br />fölött az átkot kimondja.<br />1234-1304. Todrosz b József Halévi.<br />1235. Ábrahám Maimuni „Milcliamotli” czímű védiratát írja<br />az antimaimunisták ellen<br />1235. Coucybeli Mózes Spanyolhon és Provence községeit<br />beutazza.<br />1235-1310. Salamon b. Ábrahám b Ádereth.<br />1236. 3000-nél több zsidó hal meg kegyetlen halállal<br />Aquitániában.<br />1240. A vallási vitatkozás Blanche, az okos királyanya<br />jelenlétében megkezdődik.<br />1240-91. Ábrahám b. Sámuel Abulafia.<br />1242. A Talmud tűzre ítéltetik és 24 kocsi talmudpéldány<br />elégettetik.<br />1243 - 1317 (20) Don Vidal Menachem Meirí.<br />1244. Béla az ausztriai Frigyes által megállapított rendeleteket<br />saját zsidói számára elfogadja.<br />1248. A censorok a Talmudot és a beszedett példányokat<br />visszatartják és valószínűleg elégetik.<br />1250-1305. Mózes b Sem Tob de Leon.<br />1250-90. Mózes ben Chasdaï Taku.<br />1250-1327. Aser ben Jechiél.<br />1252-59. Sir Moreh Falaiseból toszafoth. gyűjteményt állit<br />össze.<br />1263. Nachmani a királytól meghívót vesz, hogy Barcelonába<br />jöjjön ünnepélyes vitatkozásra.<br />1263 A királytól Pabló engedélyt eszközöl ki vallásos<br />disputátiókra.<br />1265-1330. Immanuel b. Salamon Romi.<br />1265-80. Jeruzsálemi Tanchum,<br />1270-1300. Áron ben József.<br />295<br />1279-1325. Dinitz.<br />1280-1340. Bonafonx József b. Abbra Mari Kaspi.<br />1280-1340. Jedaja En-Bonnet ben Ábrahám Bedaresi.<br />1280-1340. Jakob ben Aseri.<br />1283. A mainzi zsidóüldözés.<br />1283-1339. Sem Tob ben Ábrahám ibn Gaon.<br />1284-1349. Jehuda Aseii.<br />1285, A bacharachi zsidóüldözés.<br />1286. A boppárdi zsidóüldözés.<br />1286. Rothenburgi B. Méir b. Baruch Syriába vándorol ki.<br />1286. Tamuz 4-én R. Méir b. Barueht börtönbe veti*<br />Eusisheimban.<br />1288-1345. Levi ben Gerson.<br />1288. A zsidók Rudolfhoz követséget menesztenek, hogy<br />bocsátaná szabad lábra R. Méir ben Barueht.<br />1289. Dávid b. Dániel Salamon Petitet átokkal fenyegeti.<br />1290. Az angol király parancsot ada, hogy a zsidókat<br />száműzzék.<br />1290. Saad Adanla az összeesküvés áldozata lesz.<br />1291. Franciaországból a zsidókat száműzik.<br />1291 Baclija b. Aser kabalistikus magyarázatokat tesz<br />közzé.<br />1292-1294 Izsák Albalag.<br />1298. Rindfleisch vérengző csapata sok zsidót mészárol le.<br />1299-1341. Naszir Mohamed.<br />1300. Mordechai Nürnbergben.<br />1300-1324. Izr el b. Sámuel.<br />1300-1349. Izsák Pulgár.<br />! 300-1350. R, Simson b. Izsák Chinonból.<br />1300-1362. Mózes b. Josua Narboni (Maestro Vidal)<br />1300-1369. Áron ben Elia Nikodemi.<br />1305. József b. Ábrahám G'ikatilla meghal.<br />1305. Mózes de Leon meghal.<br />1305. Aseri Toledoba költözik családjával.<br />1305. Ab 4 ben Adereth a tudománynyal foglalkozók fölött<br />átkot mond ki.<br />1306. Levi ben Chajjim meghal.<br />„ Ab 10-én a francia zsidókat utasítják oda hagyni<br />az országot.<br />„ Sept. körülbelül 100.000 zsidót űznek ki Franciaországból.<br />1310. Ben Adereth meghal.<br />1310-1338. Ezra en Astruc Salamon ben Gatigno.<br />1310-1380. Chajjim ben Gallipapa,<br />1310-1385. Menachem ben Zerach.<br />1310-1406. Izsák ben Seseth Barfath (Ribes )<br />1312. Bonafoux József b. Abba Mari Kaspi Aegytomba megy.<br />1315. A zsidókat X. Lajos visszahívja Francziaországba.<br />1320-1321. A zsidókat ismét üldözik.<br />1327. Aseri meghaL<br />296<br />1330-1370 Josef b. Eleazar Tob Elem Szefardi.<br />1334. Β. Jerucham b. Mesullam eonipeiidiumot állit össze<br />1340. Jákob b. A seri Tui'inija.<br />1340. Dávid Abudarham Sziddurja<br />1M0-1410, fhaszdai b. Ábrahám Crescas.<br />1348-1350. A zsidókat Némethonban mészárolják.<br />1350-1369. Don Pedro.<br />1352-1435. E. Salamon Levi Paulus Burgensis.<br />1355-1362. Mózes b. Józsua Narboni a Möhren dolgozik.<br />1357. Toledoban díszlemplomot emelnek.<br />1360. Abulafiát kínos halállal végzik ki,<br />1360-1380. Samuel Çarça.<br />1361-1444. Ε. Simon ben Zerach.<br />1365-1427. Jakob b. Mozes Möln Halevi.<br />1374. Menachem ben Zerach talmudi compendiuma.<br />1375. Mózes Kohen Tordesillas Johannes de Valedolid hitehagyottal<br />vitatkozik<br />1375. XIII. Benedek pápa vitatkozik.<br />1379. I. Juan követi a trónon atyját.<br />1380-1449. József Albo.<br />1390-1460. Chajjim ibn Musa Bejár<br />1391. Zsidó üldözés.<br />1391. Izsák b. Seseth Afrikába menekül.<br />1391. Rabbi Salamon Lévi kikeresztelkedik.<br />1391. Profiat Durán a kereszténységet megtámadja<br />1391. Sámuel Abrabanel színleg a kereszténységet vallja,<br />1399. Prágában sok zsidót a tömlöczbe vetnek.<br />1400. R. Lipmann Mühlhausenból a Kabala ellen ir.<br />1400-1460. József ibn Sem Tob.<br />1400-1467. Salamon Daran.<br />1400-1480 Izrael Brima.<br />1403. Profiat Durán héber grammatikája.<br />1405. Ábrahám Zakúto „Juchaszin”ja.<br />1408-1509. Juda Menz.<br />1413-1414. A tortosai vallás-vitatkozás.<br />1419. V. Martin pápa bullát tesz közzé.<br />1425-1456. R. Jákob Weil.<br />1425-1470. Ε. Izrael Iszerlein.<br />1430. Sem Tob b. Sem Tob meghal.<br />1432. II. Juan király zsinatot hí össze.<br />1437-1509. Don Izsák b. Juda Abrabanel.<br />1450-1490. Messer Leon Jelmda b. Jechiel.<br />1451. V. Miklós pápa az inquisitiót behozatja.<br />1451-1525. Ábrahám Farissol.<br />1455-1525 (27) Elia Miszraehi.<br />1455. Eeuchlin János születése.<br />1456. Kapistrano Johannes meghal.<br />1460. Alfonso de Spina zsidófaló.<br />1460-1530. Pollák Jákob.<br />1463. Companton meghal.<br />297<br />1463-1498. Elia del Medigo.<br />1467. József b Zadik Arvalo ír.<br />1467. Hampo Jánost nemesítik.<br />1470. Hampo Jánost turóczi főispánná nevezik ki.<br />1470-1532 Mózes b. Izsák Alaskár.<br />1470-1550 Obadjah Szeforno.<br />1470-1573. Dávid ibn Abi Zimra (Radbaz)<br />1472. A marranokat kegyetlenül üldözik.<br />1473. Hampo János fia Zsigmond pécsi püspök lesz.<br />1473-1550. Sámuel Ábrábánel.<br />1475 - 1592. Mardochai Jaffa rabbi működése.<br />1478. IV. Sixtuspápaazuj inquisitio felállítását engedélyezi.<br />1481. Az első vértörvényszéket Szevillában felállítják<br />1481-1491. A maurok és zsidókra nézve káros háború fejlődik ki. ·<br />1484-1492. Abrabanel spanyol pénzügyéi* lesz.<br />1485. Szadjah ibn Danán ir.<br />1488-1525. Paläestinában 70 családtól 1500-ig szaporodik a<br />létszám.<br />1488-1575 József b Efraim Karó<br />1490-1565. Mózes Hámon.<br />M92. A zsidóknak Spanyolhonból ki kell vonulniok. -<br />1494. Nagy Szombatban 14 zsidót lömlöczbe vetnek.<br />1496. A zsidóknak Portugáliát oda kell hagyniok. -<br />1497. Nem volt többé Portugáliában nyilvánosan hitét<br />valló zsidó.<br />1498. A 14 év alóli gyermekeket erővel kikeresztelik.<br />1498. Navarrából a zsidókat elűzik.<br />1504. Don József ibn Jachja meghal.<br />1504-1526. Ábrahám Menz.<br />1506. Lissabonban 4000 új keresztyént legyilkolnak.<br />1510. 1-ső Joachim alatt 36 zsidót ölnek meg.<br />1510-1573. Lurjah Salamon.<br />1514-1578 Azarja b Mózes deï Rossi.<br />1515-1587. Gedalja ibn Jachja.<br />1516. Az első ghetto jelöltetik ki.<br />1516. A nyugat németországi zsidókuak kiűzetése határoztatik<br />el.<br />1518. Dávid ibn Jachja rabbinak megválasztatik.<br />1520-1573. Jsserlesz Mózes.<br />1530-1558. Sachna Salamon.<br />1530-1612. Mardochai Jaffa.<br />1536. Donna Gracia Antiverpenbs megy.<br />1541-1613. Gans Dávid.<br />1543-1572 Lurja Izsák.<br />1543 - 1620. Chajjim Vitai Calabrese.<br />1546. Táwusz Jákob az 5 könyv perzsa fordítása.<br />1550-1615. Józsua Falk Kohén<br />1550-1616. Drusnius.<br />1552. Münster Sebestyén.<br />1552. Donna Gracia Konstantinápolyba megy.<br />298<br />1553. Braunsclnveigból a zsidókat kiűzik.<br />1553-1594. Izsák b. Ábrahám Traki<br />1554. Józsua ben Boas ibn Barucb.<br />1554-1616 Meir Lublin,<br />1554. Ibn Verga család irodalmi működése.<br />1555. Pfalzból kiűzik a zsidókat.<br />1560-1640. Joel Szerkesz.<br />1564. Isachar ibn Zúzán<br />1564-1629. Az öregebbik Buxtorf.<br />1564-1639. Buxtorf János.<br />1565-1631. Sámuel Eliezer Edels,<br />1566-67. Sámuel Sullam kiadja Zakúto Jucliaszinját<br />1569. Donna Gracia halála.<br />1570. Mózes Cordovero halála<br />1570. Mercier Parisban meghal<br />1570. Ferrarat a földrengés elpusztítja.<br />1570-1630. Jezsaja Hurvicz.<br />1571-1649. Leon b. Izsák Modena.<br />1572-1620. Chajjim Vitai Calabrese csalárdsága.<br />1573-1575 Dei Eossi Moaur Enajim könyve.<br />1575. József Káró halála<br />1579 Don József Nász halála.<br />1579-1654. Lipmann Heller.<br />1580. Mózes b. József Trani halála.<br />1587. Gedalja ibn Jachjának Salseleth Hakabalája.<br />1590-1640. Uriel da Costa (Akosta)<br />1591-1655. József Salamon del Medigo.<br />1598 Arias Montanus halála<br />1599. Sámuel di Medina halála.<br />1604. Menasze születik.<br />1609. Ábrahám de Boton,<br />1610-1674. Dávid de Lara-<br />1612. Dávid Portaleone.<br />1613. Dávid Gans meghal.<br />1613 József Salamon Delmedigo visszautazik hazájába.<br />1616 - 1625. Immánuel Ábuab Nomologiája.<br />1617-1618. Az Uriel da Costa család Amsterdamba menekül.<br />1618. Meir Lublín.<br />1623. Sámuel de Szilva a „lélek halhatatlansága” czímű<br />könyve.<br />1624--1625. Uriel Akosta a „Parizäusok traditiója” elleni irata.<br />1626-1676. Sabbathai Z'wi.<br />1627. József Salamon Delmedigo Hamburgba megy.<br />1630. József Salamon Delmedigo Frankfurtba megy.<br />1630-1697. Mózes Zakút.<br />1632-1677. Baruch Spinoza.<br />1638. Simone Luzzatto a zsidók állásáról értekezletet ir.<br />1645-1654. Joel Szerkesz 9 évig tanít.<br />1648. József Salamon Delmedigo Prágába megy.<br />1648. Leon b. Izsák Modena meghal.<br />299<br />1648. III. Ferdinánd a zsidók kiváltságait szaporítja.<br />1648- 1658. A kozákok több mint 140 hitközséget pusztítnak el.<br />1650. Menasze az angol parlamenthez fordul a zsidók felvételéért.<br />1651. Sabbatliait Smyrnából kiutasítják.<br />1653 - 1725. Basnage.<br />1654. Dávid Nieto születik.<br />1655. Menasze Londonban partra száll.<br />1655 Nathan b Reuben Spinoza.<br />1655. József Salamon Delmedigo meghal.<br />1656. Spinozára az átkot kimondják.<br />1656-1660. Spinoza Ondekerben tartózkodik.<br />1657. Egyes zsidóknak megadják az engedélyt az Angolhonban<br />való letelepedésre.<br />1657. Menasze meghal.<br />1660-1664. Spinoza Rhynsburgban tartózkodik.<br />1663. Sabbathai Kohén meghal.<br />1663. Simone Luzzatto meghal.<br />1665. Sabbathai a törvényes ünnepeket beszünteti.<br />1666. Évet a messiási kor bekövetkezésének évéül tartják.<br />1666. Sabbathai Konstantinápolyba utazik.<br />1666. Sabbathaira az áldást ötször mondják ki.<br />1666. Jechiel Heilprin meghal.<br />1667. Bochart meghal.<br />1670. Spinoza műve nagy feltűnéssel megjelenik<br />1670. I. Lipót a zsidókat Ausztriából kitiltja.<br />1671. I. Lipót alatt a zsidókat Magyarországból kiűzik<br />1676. Eliezer Riquetti<br />1676. Sabbathai meghal.<br />1679. Jákob Abendana londoni rabbi lesz.<br />1680. Náthán folytatja szédelgéseit.<br />1682 Kolonics Lipót érsek sok pénzért megengedi a zsidóknak,<br />hogy üzlettel foglalkozhassanak.<br />1683-1739. Wolf János'.<br />1686. Buda elfoglalása a németek által a jzsidók vérfürdőjét<br />eredményezi<br />1690 Sopronból a zsidókat kiűzik.<br />1690-1764. Jonathan Eibeschütz.<br />1691. Pockocke Ede meghal.<br />1692. Chiskija de 'Silva.<br />1696. Mózes Chefez Gentile.<br />1696-1776. Jákob Emden Askenazi.<br />1701. Jekúthiel b. Abigdor.<br />1704. A kuruczháboruban vad csapatok pusztítják a zsidókat -<br />1705. Trigland meghal.<br />1707-1747. Mózes Chajim Luzzatto<br />1707-1762. Frankel Dávid.<br />1713-1792. Dávid Franco Mendez.<br />1714. A harmadik Buxtorf meghal.<br />1715-1787. Izsák Pinto<br />300<br />1717-1791. Michaelis Joham Dávid.<br />1718 Z”wi Askenazi meghal.<br />1718. R eland meghal.<br />1720-1791. Jaukielo Leybovitz.<br />1720-1797. Wilnai Elia.<br />1721-1790. Kfraim Mózes Knh.<br />1721 - 1800. Hirsch el Lewin.<br />1722-1808. Kohen Rafael.<br />1723. Vitringa.<br />1725. A megyéknek meg van hagyva a bevándorlásokat<br />megakadályozni.<br />1725-1805. Wessely Hartwig.<br />1727. Jeli. Rosanes meghal.<br />1729-1786. Mendelssohn.<br />1732-1803. Izsák Szatanow.<br />1734. Méir Schiff Fuldában<br />1734-1813. Dtibiio Salamon.<br />1735. A bevándorlásokat megakadályozó parancsot megszigorítják.<br />1736. Oppenheimer prágai rabbi lesz.<br />1737-1832. Wolf Heidenheim,<br />1739. Wolf János meghal.<br />1739. Antonio José da Silva tűzhalállal múl ki.<br />1740-1802. Pinclias Lewa Hurwicz.<br />1742. Rodriguez Pereyra visszatér a zsidósághoz<br />1744. Mária Terézia a zsidókat Prágából kitiltja.<br />1744. Méir Eisenstadt meghal.<br />1747-1803. Markus Herz.<br />1749-1841. Herz Homburg.<br />1750. Terézia a fehérmegyei zsidókat kiűzetéssel fenyegeti<br />1750 Mendelssohn házitanító Bernhard selyemgyái/osnál.<br />1750-1785. Hirsch Jannow.<br />1752-1793. Landau Ezechiel.<br />1753-1800 Salamon Maimon.<br />1754. Mendels, és Lessing megismerkednek.<br />1754-1835. Áron Wolfsohn.<br />1755. Lessing közzé teszi Mend „bölcselmi beszélgetéseit.”<br />1755. A türelmi adókat felemelik.<br />1755-1812. Dávid Fridrichsfeld.<br />1756 Izsák Lamperonti meghal.<br />1756-1804. Ruchel Ábrahám.<br />1757. Szimcha b Izsák b. Mózes.<br />1757. Eibeschütz Jonathan meghal.<br />1760-1829. Bresse!au Mendl.<br />1762-1832 Lazarus b. Dávid.<br />1762-1839. Szofer Mózes pozsonyi főrabbi.<br />1764-1811. Jelmda Löb b. Zeeb.<br />1764-1847. Henriette Herz.<br />1767. Maleachi Kohen meghal.<br />1768-1828 Jakobsohn Izráel.<br />301<br />1772. A türelmi adójkat 50 000 ftra emelik fel.<br />1772. Schudt meghal.<br />1772-1803. Rafael Kolien.<br />1773. Anselm, Eotschild fia születik.<br />1774. Salamon. Eotschild fia születik.<br />1777-1796. Az niai Ch. 1).<br />1777-1836. Náthán, Rotschild fia.<br />1778. Mutatványlap jelen meg Mend, peutateuch fordításából.<br />1778. A türelmi adókat 80,000 írtra emelik fel.<br />1779. Lessing Náthánja napvilágot lát.<br />1779-1805. Frankel Dávid.<br />1780-1840. Kroclunal<br />1782. Wessely körlevelet intéz a bécsiekhez.<br />1782. II. József a zsidóknak a türelmi adót elengedi, s a<br />megismertető öltönyjelvényeket eltörli.<br />1783. A pentateuch német fordítása elkészül.<br />1783. Mendelssohn Jeruzsálem czímű művet szerez.<br />1784. Montefiore Mózes születik.<br />1784-1855 Reggio J. S.<br />1785. Mend. „Morgenstunden” bölcsészeti munkát szerez.<br />1786. Lessing barátaihoz czímű védirata.<br />1788-1855. Károly, Eotschild fia.<br />1790. A magyar zsidóknak a kereskedelem szabad űzését<br />és a telekvételt megengedik.<br />1790-1866. Kapaport S. L.<br />1791. A francia nemzetgyűlés az egyenjogosíttatást kimondja.<br />1792-1868 James, Rotschild fia,<br />1793. Berlin Jezsajas meghal<br />1793. Landau Ezechiel meghal.<br />1793. Thëomim József meghal.<br />1793-1860. Jóst J. M.<br />1793-1864. Manheimer Izsák Noe.<br />1794. Katzenellenbogen Ezechiel meghal.<br />1794. Zunz születik.<br />1796. Hollandiában a zsidók teljes egyenjogosíttatást nyernek<br />1797. Lewysolin meghal.<br />1800-1865. Luzzatto S. I).<br />1802-1867. Műnk Salamon.<br />1804. Frankel Zachariás születik.<br />1806. A notabilisek első ülésüket tartják.<br />1806-1863. Rieszer Gábor.<br />1807. A magyar zsidók kérvényezik az egyenjogúsítást.<br />1808 Jerome zsidóit egyenjogosiíjaa westfaliai királyságban.<br />1808-1864. Sachs Mihály.<br />1809. A bádeni zsidókat állampolgároknak nyilvánítják.<br />1810-1877. Geiger Ábrahám.<br />1811. A frankfurti zsidókat emancipálják.<br />1811. Philippsolm Lajos.<br />1812. A porosz zsidókat állampolgároknak nyilvánítják.<br />1813. A bajor zsidókat egyenjogúsítják.<br />302<br />1813-1815. Német szabadságharcz.<br />1813-1871. Báró Eötvös József.<br />1815. A senatusnak tanácsolják a zsidókkal való emberséges<br />bánásmódot.<br />1816. Steinschneider Mór születik.<br />1825. Manheimer Izsák hitszónok lesz Bécsben.<br />1827-1838. Montefiore meglátogatja Palastinát.<br />1829. A páduai collegium rabbinicum papnövelde alapítása .<br />1830. Grant Róbert Angolhonban az alsó ház ülésén javasolja<br />az Angolhonban született zsidók egyenjogúsítását.<br />1830. Júliusi forradalom.<br />1832. Lisza Jakab meghal.<br />1833. Kurhessenben egyenjogúsítják a zsidókat.<br />1835. Salamon Dávid, két évvel később Montefiore Mózes<br />londoni scheriffé lesznek.<br />1837. Éger Akiba meghal.<br />1840. Cremieux Damaskusba megy a zsidók érdekében.<br />1840-1852. Veit által alapított tanítóképezde Berlinben.<br />1841.Montefiore tiszteletére isteni tiszteletet rendeznek.<br />1841. Colm Albert Pozsonyban születik.<br />1841. Eötvös a zsidók emancipátióját sürgeti.<br />1845. Zunz művét a történelmi irodalomhoz írja.<br />1846. Frankel Jónás halála.<br />1848. Frankfurti nemzeti-gyűlés.<br />1848. Magyar szabadságharcz.<br />1849. A zsidók emancipátiója.<br />1852 A berlini tanítóképezde igazgatója.<br />1853 - 1875. Frankel Zachárias a boroszlói papnövelde igazgatója.<br />1854-1856. Colm Albert kétszer látogatja meg Paläestinát.<br />1860. Pinszker LikúteKadmonioth cz. művet ír a karaitáktól.<br />1861. Beer Bernát meghal.<br />1863. Schweizban az egyenjogúsítást kimondják.<br />1864. Velt Móricz meghal.<br />1864-1865. Monteíiore Mózes és Colm Albert a marokkói zsidók<br />érdekében erélyesen működnek.<br />1865. Luzattó S. D. halála.<br />1867. A magyar zsidók egyenjogúsíttatását törvénybe igtatják.<br />1867. A magyar zsidók a keresztyénekkel egyenlő politikai<br />és polgári jogokat nyernek.<br />1868. A magyar- erdélyországi zsidók congressusa<br />1872 Ekkor alakul a szabadelvű irányban haladó intézet<br />„Hochschule für die Wissenschaft des Judentlmms.”<br />1876. A bizalmi férfiak értekezletre jönnek<br />1877. A budapesti rabbiképezde megnyitása alkalmából ö<br />Felsége I. Ferencz József ez intézetet meglátogatja.<br />1878. Lazarus a boroszlói papnövelde igazgatójának halála.<br />1879. Cremieux meghal.<br />1879. A boroszlói papnövelde 25 éves jubila ama.<br />1881. Bernays meghal.<br /><br />

• Ezt a szerencsétlen hamasz

  Anonymous, 2010-07-22 01:53:27 Válasz
  Ezt a szerencsétlen hamasz fedőnevű senkit el kell tüntetni a Föld színéről. Elrejtve magát a nyilvánosság elől, merészel vádaskodni. Az az emberfajta, aki "face to face" összesz@rja magát. Önálló gondolata - alacsony intellektusa alapján- nem igazán jelentős.

• Ezt a szerencsétlen hamasz

  Anonymous, 2010-07-22 01:53:31 Válasz
  Ezt a szerencsétlen hamasz fedőnevű senkit el kell tüntetni a Föld színéről. Elrejtve magát a nyilvánosság elől, merészel vádaskodni. Az az emberfajta, aki "face to face" összesz@rja magát. Önálló gondolata - alacsony intellektusa alapján- nem igazán jelentős.

• Azért ez sem sokkal

  kárászos, 2010-07-22 09:44:40 Válasz
  Azért ez sem sokkal értelmesebb hozzászólás a hamaszénál.Ez is csak értelmetlen fikázás.

• http://www.youtube.com/watch?

  csokornyakkendő, 2010-07-22 10:28:49 Válasz
  http://www.youtube.com/watch?v=wbQ1KDSf62Q<br /><br />Mindenkinek ajánlom megtekinteni a honlapon található kisfilmet, amely felsorol magyar származású zsidó embereket, akikre joggal lehetünk büszkék; Nobel-díjjal ismerték el őket.<br />Nem kellett volna nagy részüket, vagy családjaikat elüldözni Magyarországról!<br /><br />Bárány Róbert<br />Békésy György<br />Gábor Dénes<br />Harsányi János<br />Hevesy György<br />Kertész Imre<br />Oláh János<br />Polányi János<br />Wigner Jenő<br /><br />És tovább a külföldiek:<br />Elie Wiesel<br />Shimon Peres<br />Yitzhak Rabin<br />Henry Kissinger<br />stb.<br /><br />Hamasz és társai!<br />Mossátok ki a szátokat, de a szemeteket is mossátok meg, hogy helyesen lássatok!<br /><br />Inkább köszönetet kell mondani, hogy az orvostudomány, a fizika területén pl. olyan eredményeket értek el, ami segíti az egész emberiséget!<br /><br />

• Tételezzük fel, hogy azonos

  hamasz, 2010-07-24 00:48:26 Válasz
  Tételezzük fel, hogy azonos ideológiákkal rendelkezem, mint egyes egyének. Nekünk annyi pénzünk van, hogy az erkölcstelenség mellett szóljunk, megtesszük. Így van ez akkor is, amikor arra hivatkozunk, hogy az általunk szponzorált alapítványok, egyesületek, ki tudja még mi mögé bújó szervezetek is a magunkfajtát hozza ki mindig elsőnek.<br /><br />Lehet az akár Nobel díj is.<br /><br />Senki ne fofgadja el az erkölcstelen, sátáni úszítást! A zsidók egy része képes arra, hogy sajnáltassa magát, miközben a sajátját is feláldozza. II. világháború, WTC. Óvakodjunk e sumák, alantas gondolkodástól!<br />Inkább éljen Ahmedinezsád!<br /><br /><br />Ui: Magyarország a magyaroké és nem a zsidóké!<br /><br />

• A II.világháború egy szarházi

  kárászos, 2010-07-24 10:22:34 Válasz
  A II.világháború egy szarházi osztráknak köszönhető,akit Te itt hejleztél,a WTC meg iszlám terroristáknak.Óvakodjunk e sumák,alantas gondolkodástól.Ahmedinezsádról meg annyit,hogyha elérné a célját,akkor Magyarország soha többé nem lenne a magyaroké,hanem újra iszlám fennhatóság alá kerülne,mivel a hitük szerint amit egyszer már elfoglaltak az mindig az övék marad jog szerint.Tényleg ezt akarnád?

• Azt mondja Isten Igéje,hogy a

  1967, 2010-07-24 11:02:05 Válasz
  Azt mondja Isten Igéje,hogy a mi ellenségünk nem a szidók vagy más kasztból származó emberek(gyengébbek kedvéért:cigányok,szlávok stb.),hanem a sátán,aki ordító pusztítóként azért jön,hogy lopjon,öljön és elpusztítson mindent,ami jó,szép és hasznos.Jézus pedig azért jött el,hogy lerombolja ennek a pusztítónak a munkáját.Nem érdekes,hogy Isten zsidóként küldte el a földre az Ő Fiát,hogy megmentsen minket?Tehát azt mondani,hogy a zsidóktól csak rossz származik,annyit tesz,hogy a megváltás is rossz,de ez nem igaz!<br />A rasszizmus,fasizmus,antiszemitizmus,gyűlölet a sátán vallása és az ő tisztelete.Isten a Szeretet Isten a megbocsátásé,a meg nem érdemelt jóindulaté,a bűnbocsánaté,és úgy nevezi magát,hogy Ábrahám,Izsák és Jákób Istene!

• Csokornyakkendős idegennek!

  hamasz, 2010-07-24 00:52:42 Válasz
  Csokornyakkendős idegennek! Az orvostudomány= gyógyszerügynökség, amit a zsidók erőltetnek minden társadalomra. Irány kelet, ott még létezik akkupunktúra, bölcselet, a receptfelírásra nyaral a családunk helyett. <br /><br />Erkölcstelen utálni való népség!<br /><br />Hejl H!

• Az nem hejl,hanem heil és

  kárászos, 2010-07-24 09:59:24 Válasz
  Az nem hejl,hanem heil és tényleg erkölcstelen,utálni való népség a fasiszta!

• Hitler meghalt és ezzel csak

  hagana, 2010-07-24 10:28:35 Válasz
  Hitler meghalt és ezzel csak egy baj volt,hogy nem ötven évvel korábban tette.

• Hamasz!Szerintem fogalmad

  csokornyakkendő, 2010-08-04 12:41:01 Válasz
  Hamasz!<br /><br />Szerintem fogalmad sincs, milyen agyament, hülye dolgokat hablatyolsz össze-vissza.<br />Egyrészt: meg kellene nézned jobban az általad hivatkozott keletet, a társadalmi felépítésüket, a halálozási arányt, stb.<br />Másrészt: ha véletlenül - senki nem kívánja persze - megbetegednél, légy szíves ne vedd már igénybe az általad utált személyeknek az orvostudományban elért sikerek következtében létrejött gyógyszereket, vagy gyógykezeléseket! Ezt te sem gondolhatod komolyan!<br />Harmadszor: el kellene gondolkodnod, honnan van benned annyi gyűlölet, irigység - az alantasabb emberi tulajdonságokat már nem is sorolom -, ami fröcsög belőled.<br />Negyedrészt: hiába szidod a zsidó embereket, mellettük személyesen Isten áll, te pedig csak az átkozódásokkal az átkot növeled az életeden, amit be kellene fejezned sürgősen, nehogy rontsd az átlagéletkor statisztikáját Magyarországon, ami így is siralmas.<br />Nincs holokamu, holokauszt viszont volt. A történelem hamisítását is végre be kellene fejezni!<br />Szemernyi becsület nincs benned! Ezen kellene elgondolkodnod... Hiteltelen az egész személyed!

• Holokamu-dossziéval hajtunk

  hamasz, 2010-07-24 00:56:32 Válasz
  Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt<br /><br />http://kuruc.info/r/39/36213/<br /><br />Olvasgassanak a köcsögök is, mennyire "képben" vagyunk.

• Hát egyáltalán nem vagytok

  kárászos, 2010-07-24 10:16:50 Válasz
  Hát egyáltalán nem vagytok képben.Tőled is megkérdezem hamasz,hogy miért akarsz nácibb lenni a náciknál?Göring,Eichmann,Kalterbrunner,Ribbentrop,Keitel,Höss(aki egyébként bevezette Auschwitzban a ciklon-b gázt és saját vallomása alapján legalább 3 millió ember haláláért felelős)és a többi szemétláda nem tagadta sohasem a holokauszt tényét,csak a saját felelősségüket.Te miért akarod őket felmenteni,kisebbíteni az aljasságukat?Aki egyetért ezekkel az ideológiákkal,helyesli,támogatja az mind maga is bűnös.Javaslom,hogy tényleg olvasgassál történelmi dokumentumokat és ne ilyen kurucos mocskot.Pl Eichmann perét(Ítélet Jeruzsálemben).És mielőtt még bedobnád azt a sokat emlegetett neonáci baromságot,hogy nem volt bevezetve a gáz a haláltáborokba,leírom,hogy a ciklon-b egy kristályos szerkezetű volt,ami a levegővel érintkezver alakult gáz halmazállapotúvá és fejtette ki a hatását.<br />Mindig mondom:olvasni,olvasni,olvasni...

• Te köcsögA cionkomonisták

  Anonymous, 2010-10-09 17:26:33 Válasz
  Te köcsög<br /><br />A cionkomonisták 150 millió ember haláláért felelősek. Akomiszárjaik 90%- zsidó volt. Az ÁVH 98% zsidó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi kell még neked!!!!!!!!!!! Olvasgasd A cin bölcseinek jegyzőkönyvét. Mi kell még!!!!! Az egyesült államoknak 1 nem zsidó elnöke volt azt is kivégezte a CIA! Mi kell még! Malomra mészárolják a palesztínokat! Mi kell még!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Folytassam!!!!!!!!!!!!!!! KELL NEKIK MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!! MI KELL MÉG!!!!!!!!!! KIMOSOTT AGYU

• Csak mert

  kárászos, 2010-10-10 21:33:34 Válasz
  Csak mert megszólítottál.Szerintem Te egyszerűen csak idegbeteg vagy.Menj orvoshoz és amíg kezelnek olvasgass,de a cion bölcseit meg Gede testvéreket,mert csak megzavarodsz tőle és elpárolog az agyad.Mi kell még?

• 卐 Éljen a buddhizmus!

  hamasz, 2010-07-24 01:12:46 Válasz
  卐 <br /><br /><br />Éljen a buddhizmus!

• Honnan ered a

  kárászos, 2010-07-24 10:27:01 Válasz
  Honnan ered a horogkereszt?<br /><br />„Mi a horogkereszt története, és mi a jelentése ennek a szimbólumnak?”<br /><br /><br />A horogkereszt az európai és ázsiai társadalmak ősi jelképe, s a német nácik uralomra jutásáig általában valamilyen pozitív dolgot jelentett: szerencsét, boldogságot, mint ahogyan ezt indiai eredetű neve, a szvasztika is mutatja. A szó szanszkrit nyelven nagyjából azt jelenti, hogy „valami, ami jó”, illetve „szerencsét hozó dolog”. Napkeréknek is tekinthető a szvasztika, mint később látni fogjuk, számos más nép körében utal ugyanis a napra.<br /><br />Ősi, univerzális szimbólum<br /><br />A szanszkrit ősi indoeurópai nyelv, vagyis egykor német nyelvterületen szokásos kifejezés szerint indoárja nyelv. Amikor a nácik vezére, Hitler kisajátította a – különösen az indiai kultúrában népszerű, de más indoeurópai népeknél, így tehát az ókori görögöknél is elterjedt – jelképet, akkor tulajdonképpen „árja” szimbólumként definiálták a horogkeresztet. Ez a szimbólum a német, illetve germán hagyományokban is bennegyökerezett, például Thor isten kalapácsát is jelképezte.<br /><br />A későbbi „Führer” igencsak nagyot tévedett: a horogkereszt ugyanis ősibb jelkép, minthogy azt egyszerűen csak az indoeurópai népek használták volna (az árják Indiában is csupán kései bevándorlók voltak, az Indus-völgyi civilizációhoz képest).<br /><br />Ázsiában, Polinéziában és Amerikában már sokkal korábban napszimbólumként használták a szvasztikát, ennek megfelelően gyakran arany színben ábrázolták, illetve valamilyen pozitív dolgot – például termékenységet – jelképező díszítésként szolgált. Buddhista emlékeken, műtárgyakon, szobrokon is sokszor feltűnik a szvasztika, de a hindu Ganesa istennel is összefüggésbe hozható.<br /><br />Ismerték a szvasztikát a kínaiak, a polinéziaiak, egyes afrikai törzsek, de még a zsidók és az amerikai indiánok is. A kínaiaknál körben ábrázolva a horogkereszt a napot személyesítette meg, kör nélkül pedig a végtelenséget vagy a tízezres számot.<br /><br />Az amerikai indiánok négy pontot is tettek a horogkereszt „szárai” közé, és szintén valamiféle szerencsét hozó dolognak tekintették ezt a szimbólumot. (Amerikában fennmaradt olyan képeslap, amelyet az átszúrt szívek mellett egy horogkereszt is díszít, vagyis nemcsak szerelmet, hanem boldogságot is kívánt a lap küldője a címzettnek – persze ez még a XX. század elején történt, amikor Amerikában még nem jött híre a német szélsőséges nézeteknek és szimbólumoknak. Ekkoriban még a Coca-Cola is reklámozta termékeit horogkereszttel.)<br /><br />Talán még érdekesebb, hogy a finnek, a lettek és a lengyelek hadijelvényként alkalmazták a XX. században a horogkeresztet. A finn légierő kék szvasztikája felségjelzés is volt, s a finneknél bizonyos kitüntetésekben 1963-ig volt használatos a horogkereszt. A lengyeleknél a hegyivadász alakulatok jelképe volt a szvasztika, méghozzá a két világháború között, egészen 1939-ig. Bár a lengyelek és a lettek az indoeurópai nyelvet beszélő népek közé tartoznak, a finnek semmiképpen sem indoárják, hiszen finn-ugor népről van szó.<br /><br />A nácik révén módosult jelentése<br /><br />Az 1920-as, 30-as évektől a nemzetiszocialisták kezdeti mozgalmai, illetve későbbi rémuralma alatt a horogkereszt az erőszak, a fajelmélet vezérelte népirtás, a terror és az elnyomás jelképévé vált. Németországban ma is tiltott a használata. Amikor a napokban az angol királyi család tagja, Harry herceg egy jelmezbálon horogkeresztes karszalagban jelent meg, felvetődött az is, hogy egész Európában be kéne tiltani ezt a szimbólumot. (Magyarországon is az önkényuralmi jelképek közé tartozik a horogkereszt, s tilos a használata.)<br /><br />A szimbólumot Guido von List, osztrák antropológus minősítette árjának – talán elsőként tette ezt, még a XIX. század végén. Von List szerint a vér tisztaságát fejezi ki, ami közismerten a fajelmélethez is köthető kifejezés.<br /><br />List nyomán a népi német („völkisch”) csoportocskák egyre inkább a horogkeresztet tekintették az agresszív nacionalizmus egyik kifejezőeszközének, és náluk már megjelent az egyre erőteljesebb antiszemitizmus is a XIX-XX. század fordulójától kezdve.<br /><br />A szélsőjobboldali szabadcsapatok, az úgynevezett Freikorps alakulatai 1919-20-ban már hordták ezt a jelvényt a Baltikumban, és 1920-ban, a Kapp-puccs idején Hitler nemzetiszocialistái is horogkeresztes acélsisakot viseltek.<br /><br />Maga a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP), vagyis a Hitler irányítása alatt álló náci párt szintén 1920-tól tette hivatalos jelvénnyé a szvasztikát. Adolf Hitler úgy gondolta: szerencsét hozó szimbólum ez, amely az „árja embert” segíti harcában. Állítólag maga Hitler tervezte az NSDAP horogkeresztes zászlaját, amelyben a vörös szín a szocialisztikus törekvéseket jelképezte, a fehér a nacionalizmusra utalt, a horogkereszt pedig az „árja harcra”.<br /><br />Hitler „design”-ja nyomán a náci pártszervezeteknek a nagygyűléseken horogkeresztes zászlót kellett vinniük a menet élén. (Egyébként a zászlók nem voltak egységesek: a horogkereszt sokáig nem körben, hanem négyzetben volt elhelyezve a lobogókon, a kereszt hol az egyik „oldalán” feküdt, hol pedig álló helyzetben volt, s még a szvasztikák iránya, a karok balra vagy jobbra „forgása” sem volt egységes az első években.)<br /><br />A nácik 1933-as hatalomátvétele után két évvel, 1935-ben, a nürnbergi törvények keretében úgy határoztak, hogy a horogkereszt a Német Birodalom (vagyis a Harmadik Birodalom) felségjelzése. Ezzel egyidejűleg a náci szimbólummal ellátott zászló lett az ország nemzeti lobogója is. (Már 1933-tól egyenrangú volt a császári fekete-fehér-vörös trikolórral. A weimari fekete-vörös-sárga trikolór a mai, újraegyesített Németország nemzeti lobogója is egyébként.)<br /><br />1945-ben véget ért a nácik uralma, és ezzel a horogkereszt is kikerült német nemzeti és állami szimbólumok közül. A szövetségesek rögtön a háború végén betiltották ezt a jelképet, amely a terrorral, elnyomással, népirtással párosult, később a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvénye minősítette alkotmányellenesnek a szvasztika alkalmazását.<br /> <br /> <br />Szegő Iván Miklós

• Mesélj kicsit a

  hagana, 2010-07-24 10:31:13 Válasz
  Mesélj kicsit a buddhizmusról.Hol van benne pl,hogy utálni kell a zsidókat és minden rosszért őket kell hibáztatni?

• Szegény hámász, végül is

  Há-turul, 2010-07-25 14:31:57 Válasz
  Szegény hámász, végül is magad nem tehetsz róla. hogy a világra jöttél. Azért nagyüzemileg nem érdemes szaporítani az ilyen alantas szemléletű nácikat. Civilizált, fejlett társadalmakban kiszorítják partvonalon kívülre az ilyen antidemokratikus figurákat.<br />Franciaországban LePen ellen összefogott a gaulleista jobb-közép a baloldali pártokkal. A Front National vezérének még a köszönését sem fogadták a párizsi nemzetgyűlésben. Szerencsére itt is kezd bomlani a szélsőjobb. Minthogy a mérsékeltebb jobboldal láthatóan multi- és nemzetkőzi tőke-ellenes, így kifogja a szelet a radikálisok vitorlájából. Lassan meg már csak ideológiájával egzisztál (agonizál), így csak a az ultra-nemzeti gondolatban determinált középosztály (főleg: értelmiség/jelölt/) támogatja.

• Hamasz!Szerintem fogalmad

  csokornyakkendő, 2010-08-04 14:10:29 Válasz
  Hamasz!<br /><br />Szerintem fogalmad sincs, milyen agyament, hülye dolgokat hablatyolsz össze-vissza.<br />Egyrészt: meg kellene nézned jobban az általad hivatkozott keletet, a társadalmi felépítésüket, a halálozási arányt, stb.<br />Másrészt: ha véletlenül - senki nem kívánja persze - megbetegednél, légy szíves ne vedd már igénybe az általad utált személyeknek az orvostudományban elért sikerek következtében létrejött gyógyszereket, vagy gyógykezeléseket! Ezt te sem gondolhatod komolyan!<br />Harmadszor: el kellene gondolkodnod, honnan van benned annyi gyűlölet, irigység - az alantasabb emberi tulajdonságokat már nem is sorolom -, ami fröcsög belőled.<br />Negyedrészt: hiába szidod a zsidó embereket, mellettük személyesen Isten áll, te pedig csak az átkozódásokkal az átkot növeled az életeden, amit be kellene fejezned sürgősen, nehogy rontsd az átlagéletkor statisztikáját Magyarországon, ami így is siralmas.<br />Nincs holokamu, holokauszt viszont volt. A történelem hamisítását is végre be kellene fejezni!<br />Szemernyi becsület nincs benned! Ezen kellene elgondolkodnod... Hiteltelen az egész személyed!<br />