9:08 Poór András forever
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Poór Andrásnak örültünk ma leginkább a közgyűlésen. Ő szerzett ugyanis egy hosszabbítót, aminek köszönhetően Önöket most tájékoztatni tudjuk. A saját képviselői hosszabbítóját ajánlotta fel. Hála és köszönet neki.
Nem sok napirendi pont lesz ma, de lesz elsősegély bemutató, javában dübörög ugyanis a Szombathely a segítés városa című program.
9:16 Czeglédy: "Én vagyok az ellenzék Molnár Miklósa"
Dr. Czeglédy Csaba frakicóvezető arra kíváncsi, miért ma vagyunk itt, és jelzi, hogy naponta érkeztek a sürgősségi indítványok. A polgármester elmondja, hogy parlamenti elfoglaltsága miatt kellett egy hét és egy nappal előbbre hozni a közgyűlést.
"Én szeretnék lenni az ellenzék Molnár Miklósa, ugyanis fordított esetben Molnár januárban mindig hiányolni szokta a költségvetés első olvasatát. Most én is ezt teszem.
A polgármester meglepő javaslattal áll elő: csökkentsék a közgyűlések számát, és tartsanak kevesebb közgyűlést több napirendi ponttal.
9:22 Molnár: Fizikai képtelenség lett volna költségvetést hozni mára
Fizikai képtelenségnek nevezte Molnár Miklós, hogy az első olvasatot a mai közgyűlés tárgyalja. "Nagyon komoly megbeszélések vannak, bízok benne, hogy február végére le tudunk tenni egy olyan tervezetet, mely biztosítja a város működését." -kéri Molnár az ellenzék megértését, majd felajánlja, hogy folyamatos tájékoztatást ad.
9:34 Mi lesz az általános iskolák sorsa?
"Mi legyen a sorsa az általános iskoláknak?" -ezen kérdéskört kívánta volna megtárgyalni a szocialista frakció, ám mivel a tegnapi Oktatási Bizottsági ülésen úgy döntöttek, hogy februárra már érkezik beszámoló, ezt most csúsztatják, jelezte dr. Czeglédy Csaba. 2013. január 1-től ugyanis átveheti az állam az általános iskolákat. Czeglédy tudni véli, hogy a bér legalább igényelhető az államtól, és azért kellene minél előbb látni a számokat, hogy tudjon a város tervezni.
9:42 A Volán buszok dicsérete
Németh Kálmán a tavalyi buszátadásra hívja fel a figyelmeti , mely szerinte nagyon fontos esemény volt, hiszen még az ő idejükben írtak ki pályázatot a tömegközlekedés fejlesztésére. "Környezetkímélő, kevésbé szennyező járművek." -mondta a képviselő, majd megdícsérte a Volánt, akik e nehéz gazdasági környezetben is végrehajtották a beruházást.
9:46 Horváth Zoltán Schmitt Pálon poénkodik
Horváth Zoltán két kérdést tesz fel, kíváncsi, hogy mi újság az idősekkel, másrészt arra is, hogy Lazáry Viktor miről egyeztetett a Smidt hagyatékkal kapcsolatban. "Bár nem tudom, hogy a Schmidt elé mostanában szokás-e doktori címet tenni, azért Smidt Erzsébet neve elé szerencsés lett volna odaírni." -utal Horváth egy másik Schmittre. Ha én vissza akarnék vágni, megkérdezném, hogy ő is fontosabbnak tartja-e a szagdolgozatának elkészítését.
9:54 Tenki Mária megküzdött egy kamerával
Az Unihall-perről ad számot Lazáry Viktor. Még korábban kérték fel Lazáry Viktort, hogy a sportcsarnokot használó iskolások nevében tárgyaljon az Unihall Kft-vel. (Eközben Dr. Takátsné dr. Tenki Mária megküzd a Városi TV egyik kameraálványával, tologatja, döntögeti, próbál kijutni a teremből.) Lazáry Viktor elmondja, azt tartanák szerencsésnek, ha a sportcsarnokot szombathelyi tulajdonban lévő cég üzemeltetné. "El kell jutni arra szintre, hogy at már a közgyűlés elé lehessen terjeszteni." -emeli ki az alpolgármester.
10:05 Újra vásárolhatunk bérlakást?
Kővári Attila arra kíváncsi, hogy miért most adták át azt a Stromfeld lakótelepen található játszóteret, melyet 2009-ben kellett volna. Szólt továbbá a lakásrendeletről is, szerinte nem jó a fűnyíróelvszerű lakbéremelés. A képvise fontosnak tartaná, hogy még egyszer beszéljék át a rendeletet, hiszen úgy látja, van annak számos negatív pontja is. Azt is javasolja, hogy újra engedélyezzék a bérlakások megvásárlását.
10:14 A polgármester megszólaltatott egy laptopot
Szakály Gábor válaszol Kővári felvetéseire. "Azért volt szükség a bérletidíj csökkentésére, mert önök száz százalékkal növelték." -mondta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy a családsegítőkkel együttműködve létrehozták az adósságrendezési tervet, a családok pedig mivel látták a fényt az alagút végén, elindult egyfajta fizetési hajlandóság. Közel tizennyolc millió forinttal csökkent így a lakbérhátralék.
Miközben Szakály Gábor arról beszél, hogy tavaly négy kilakoltatásra került sor, a polgármester egy notebokkal babrál, egyszercsak valami zene is megszólal, ami kísértetiesen hasonlít a keresztapa zenéjére.
10:30 Miről beszélt Lazáry Méreivel?
Balassa Péter annak okán érdeklődik, hogy észrevette, Lazáry Viktor Mérei Tamással tárgyalt. Lazáry Viktor alpolgármester elmondta, hogy több intézményvezető vett részt a megbeszélésen, ahol arra adott lehetőséget, hogy elmondják örömeiket, bánataikat, terveiket és céljaikat. Költségvetésről ekkor még nem esett szó.
10:42 Marton és Czeglédy találkozó
Miközben Molnár Miklós a térség fejlesztési terveiről beszél, Marton Zsolt és dr. Czeglédy Csaba a terem egyik frekventált sarkában egyeztetnek. Nem, nem lesz verekedés, kifejezetten mosolyognak egymásra. Alakul a nagykoalíció?
10:53 Tavasszal újraindulhat a 86-os út építése
Dr. Horváth Attila arra kíváncsi, van-e bármilyen új fejlemény a Vát-Porpáció reptér ügyében. A polgármester nem tud róla. A képviselő másik kérdése arra irányul, mikor indul a 86-os elkerülő építése, hiszen decemberben jött a hír, hogy Zalalövő térségében lesz beruházás, ami nagyon jó a zalalövőieknek, de nekünk annyira nem. Marton Zsolt alpolgármester elmondja, ha a közbeszerzési pályázat eredményes lesz, akkor tavasszal újraindulhat a kivitelezés.
10:58 Mi lesz veled Balatonberény?
Dr. Czeglédy Csaba egy érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet. Tudomására jutott, hogy a Humán Jövő 2000 Kft. kezeli az állami kézbe került üdülőket, így a balatonberényi ingatlant is. Ráadásul az állam pályázatot írt ki hátrányos helyzetű családoknak üdültetésre, így a képviselő attól fél, hogy a gyermekek táboroztatása és a családok üdülése ütni fogja egymást.
11:06 Civil szervezetek és a bérlakások
A frakcióvezető azt is javasolja, hogy civil szervezetek kezelhessenek önkormányzati bérlakásokat. "Állapodjanak meg velük, hogy esetleges felújításokat követően akár bérlőt is jelölhessenek." A polgármester szerint ez szakkérdés, mely sok másikat vet fel.
11:08 Mi újság a Falcoval?
Horváth Zoltán érdeklődik, mi újság a Falcoval, végrehajtotta-e a zajcsökkentést. Dr. Lakézi Gábor osztályvezető elmondta, hogy folyamatban van a fejlesztés, bár egyelőre nem sok minden tisztázott. Az egyeztetések tovább folynak.
11:13 Ma sem lesz dráma
Gyebrovszki János sokadszorra rója meg a jegyzőt, hogy nem válaszolt egyértelműen az elbocsájtásokkal kapcsolatosa kérdésére . Aztán lassan rátérhetünk a napirendi pontokra, hiszen végeztünk. Nem volt túl hangos a politikai vita, lehet, hogy ma is emberi időben végzünk.
11:27 Az ÁSZ jelentésről
Az ÁSZ jelentést értelmezik a képviselők, amely egyébként az ötödik legeladósodottabb városként határoz meg minket. Dr. Czeglédy Csaba egyébként nem érti, hogy miért kerültünk az ötödik helyre. Molnár Miklós szerint hiába volt valaki jó helyzetben 2010-ben, ha 2011-re romlott a helyzete. "Nem mindegy, tett-e egy város lépéseket, hogy javuljon az adósságállomány. Ezt az ÁSZ is elismeri." -mondja az alpolgármester. Az intézkedési tervet a város folyamatosan igyekszik végrehajtani, ilyen volt a decemberi adórendelet módosítás is.
Molnár Miklós sokadszorra említi meg, hogy bárkivel szívesen beszél, minden tájékoztatást megad, és a tanácsokat is örömmel fogadja, mert " nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mindenről önállóan döntsünk."
Gyebrovszki János szerint át kell gondolni, hogy a folyamatosan veszteséget termelő cégekkel mit kezdünk, szerinte ugyanis a város folyamaotsan adja nekik a tagikölcsönt. Úgy látja, figyelembe kell venni a szabadon vállalt feladatokat is.
11:47 Balassán röhög az egész testület
Balassa Péter szerint az elmúlt évek rossz döntései juttatták oda a várost, ahol most van. Azt javasolja, hogy a korábbi években hozott döntésekre jöjjön létre egy bizottság, és vizsgálja ki a lépések szükségességét.
Dr. Horváth Attila arra kíváncsi, hogy a Jobbik mit tenne, ha ők lennének hatalmon. Nagykoalícióként röhög mindenki Balassa Péteren, főleg akkor, mikor Németh Kálmán közli, hogy Balassa Péter teljes tájékozatlanságról ad számot.
Németh kiemeli az ÁSZ azon mondatát, hogy a probléma fő oka, hogy a nemzeti költségvetés alulfinanszírozta a feladatokat.
Balassa elmondja, hogy a Jobbik először az elszámoltatással kezdené. "Főleg hogy együtt pogácsáztok!" -szól be Szakály Gábor. Balassa szerint a Jobbik egyedül maradt elszámoltatási kérdésekben.
11:55 Szakály Gábor alázza Balassa Pétert
Szakály Gábor szerint Balassa úgy követeli az elszámoltatást, hogy egyszer sem mondta meg, hogy pontosan kit és miért kell elszámoltatni. "Mi büntetőfeljelentéseket tettünk, vizsgálatokat végzünk." -emelte ki a frakcióvezető. "A Jobbik teljes mértékben hiteltelen, most bírálják az MSZP-t, pár napja még együtt pogácsázva próbáltak szerepelni a sajtóban. Ha belelő a kukoricásba, hátha eltalál valakit" Aztán ostorozza tovább, szerinte hiteltelen úgy beszélni az ÁSZ jelentésről, hogy a saját vagyonnyilatkozatát sem tudja kitölteni a képviselő.
12:03 Balassa Péter nem ismeri Wass Albertet
Dr. Czeglédy Csaba még mélyebbre szúrja a bökőt. Megkéri Balassa Pétert, hogy legalább két Wass Albert kötet címet soroljon fel. "Ebből is látszik, mennyire hiteles jobbikos." Balassa Péter annyit mond, hogy akit garzdaságért és adócsalásért elítéltek, az nem lehet hiteles. Wass Albert kötet címet nem tud.
Horváth Attila újra megkérdezi, várható-e, hogy a Jobbik elmondja februárban, mik a megoldási javaslatai. Balassa azzal vág vissza, hogy az MSZP számoljon be az elmúlt négy évről. Wass Albert kötet cím most sincs.
Milyen büntetést kaphat Balassa?
Balassa Péter tehát láthatóan nem ismeri Wass Albertet, így akár a Jobbik meg is büntetheti. Büntetési tippek
A, Adj király katonát társasjáték hegesztővel és láncfűrésszel
B, Egy hónapos szibériai gyalogtúra a Putyin tours felajánlásával
C, Birodalmi sas tetoválás Balassa mellkasára Magyar vagyok, nem focista felirattal, melyet természetesen rovásírással vésnek a politikusra.
D, Egy Westindex cikk gyűjteményből összeállított könyv tanulmányozása három napon keresztül az Önkritika Kft. felajánlásával.
12:19 Új városi program: Újraélesztés
Szombathely a Segítés városa címmel mutatja be dr. Puskás Tivadar polgármester az újraélesztési oktatótervet. A Weöres Sándor Színházzal és a Városi Televízióval filmet készítettek. A cél, hogy újra halljuk a szív dobogását. Ha valaki vett már részt újraélesztésben, tudja, mire is gondol a polgármester akkor, amikor a szemléletváltásra gondol. "Máson segíteni jó dolog, fontos, hogy megfelelő tudással rendelkezzünk, hiszen ilyen szituációban tudunk segíteni.
Most a képviselők levonulnak, és megtanulnak újraéleszteni, mert a polgármester szerint példamutatásra van szükség. Nemsokára erről is beszámolunk. Aztán ebédszünet következik, és három órakor folytatjuk közvetítésünket.
15:13 Balassa Péter Wass Albert műveket kapott ajándékba
Folytatjuk. Balassa Péter ajándékot kapott dr. Czeglédy Csabától. Nyomtatott Wass Albert verseket adtak át neki piros mappába csomagolva. Balassa megköszönte, majd kifejezte reményét, hogy a szocialistáknak nem kell a btk-t tanulmányozni.
15:29 Csökkennek a járatok?
Ma csak tizenegy napirendi pont van, és két perc alatt siklottunk át vagy öt felett, így most a hetediknél, azaz a helyi közlekedés menetrendjének módosításáról szóló napirendnél tartunk. Marton Zsolt az iránt érdeklődik, hogy a Vasi Volán részéről megtisztelte- valaki a közgyűlés ülését. Senki nem jelentkezik. Marton "nagyon köszöni, hogy ennyire segítik a munkát"
Tizenöt és harminc százalékos csökkentést irányoztak elő. "Nem teljesen arányos a menetteljesítmény csökkenése a veszteség csökkenéssel." -emelte ki az alpolgármester, hozzátéve, hogy a nem tudhatjuk, hogy a bérleteladásra vonatkozóan milyen eredményeket hoz a csökkentés. Szakács Dávid szerint meg kell találni az egyensúlyt úgy, hogy megtakarítsanak, és a közösségi közlekedés is megmaradjon.
15:50 Molnár Miklós sötét jövőt vizionál
Molnár Miklós szerint a következő közgyűléseken bármikor várható, hogy előjönnek olyan témák, hogy mit csökkentsünk, mit szüntessünk meg, hiszen ilyen a költségvetési helyzet. Gyebrovszki János viszont ezt láthatóan nem érti meg, és a tömegek utaztatásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
Rettegi Attila tartózkodni fog, Lendvai Ferenc pedig arra kíváncsi, hogy mik azok az egyéb rendelkezek, amiknek köszönhetően megtakarítást tudnak elérni.
Ágh Péter egy több mint száz aláírást tartalmazó levelet olvas fel, melyet az Újperinti városrész lakói küldtek neki. Ebben azt kérik, hogy az "A" változatot szavazza meg a képviselő, hiszen a lakók úgy érzik, hogy Újperintet elvágnák Szombathelytől.
16:04 Horváth Zoltán Lenin alteregója
Miközben a Volánon polemizálnak a képviselők, egy vicces pletykát hallunk meg a teremben, Horváth Zoltán igencsak hasonlít Leninre. Utánanéztünk, tényleg... :)

16:36 Megszólal a Volán vezérigazgatója
Papp László, a Vasi Volán vezérigazgatója válaszol a menetrend racionalizálással kapcsolatos kérdésekre. Először is kijelenti, hogy ez nem aposztrofálható Volán javaslatként, hiszen ők csupán a megrendelő igényeinek megfelelően próbálják végezni a munkájukat.
"Egy ilyen racionalizálás nem lehet jó." -jelentette ki az igazgató, hozzátéve, hogy minden megszűnő járat fáj valakinek. Az igazgató jelzi, folyamatosan rendelkezésekre állnak, lehet a képviselőknek egyeztetni a menetrenddel kapcsolatosan.
"Szakember létére egész politikus válaszokat adott." -mondta dr. Puskás Tivadar polgármester és lezárta a vitát.
18:10 Szimfonikus szimfóniák
A Szimfonikus Zenekarnál tartunk. Dr. Czeglédy Csaba nem érti, hogy miért nem tervezték be a 2010-es decemberi bért a költségvetésbe, amit egyébként januárban fizetett ki a megye. Az ilyen anomáliák miatt javasolja, hogy február 1-től vegyék át az intézményt, hogy véletlenül se legyen probléma.
Molnár Miklós arról beszélt, hogy ismét ott tartunk, hogy az elfogadott költségvetési koncepcióként 1,44 milliárd forintnyi forrást kell kivonni, ehelyett itt egy újabb intézmény, ami plusz költségeket termelhet, hiszen kb. hatvan-nyolcvan millió forintnyi forrásra van szükség.
Molnár azt is javasolja, hogy önállóan működő, de nem önállóan gazdálkodó intézményként vegyük át a zeneart.
Czeglédy egy sor tételt nem talál a bevételi oldalon. Szeretné megismerni a megyétől érkezett levél tartalmát is.
18:42 Ez már requiem
Nem vagyunk túl gyorsak. Marton Zsolt szerint az ellenzék a kákán is csomót keres, Gyebrovszki János viszont azt mondja, hogy a haldokló megye még az utolsó pillanatban is kijátszana minket. Zajlik az élet, Gyebrovszki János például nagyon ideges. Lazáry Viktor patetikusan ott tart, hogy évtizedek múlva nagyon hálás lesz a jövő nemzedéke a mostani városvezetésnek.
19:07 Visszaforgatták az idő kerekét, megmentették az SSO-t
Mérei Tamás válaszol. A decemberi bérek mindig a következő év tárgyalási részét képezte eddig. A Varázsfuvolából befolyt bevétel 15 millió forint volt. Mérei szerint ha február 1-én venné át a város az intézményt, akkor az megnehezítené az átmeneti gazdálkodást.
Czeglédy Csaba azt mondja, úgy vesszük át a zenekart, hogy nem tudjuk, mennyi a zenekar le nem járt tartozása. Mérei Tamás válaszol: a le nem járt tartozás 2,2 millió forint, más nincs. Aztán
Hosszas vajúdás után megmentették a zenekart, nehéz szülés volt. Eközben észrevesszük, hogy egész délután hiányzott Balassa Péter.
Mérei Tamás végszóként az intézmény hetvenöt dolgozója és a harmincezer látogató nevénben köszöni, a megmentést. Ajándékként Beethoven Sors szimfóniáját adja át a testületnek. Ezenkívül egy köszönőlevelet is hozott, melyet az összes dolgozó aláírt.
Dr. Czeglédy Csaba annyira nem lelkes, jelzi, hogy törvényességi aggálya van, szerinte nem oszthatja ki Mérei a DVD-t. Nem túl elegáns húzás. Feszültség van. Újra tíz perc szünet.
19:36 Szakály Gáborék facebook gyanús képeket készítenek
Még mindig a részleteken rágódunk. Szakály Gábor és Szakács Dávid sem férnek már a bőrükbe, Szakács a képviselői névtáblájával pózol, Szakály Gábor telefonjával fotózza a képviselőt. Puskás Tivadar most magyarázza magának, hogy mit is szavaztak meg az előbb.
Nagy nehezen aztán véget ért a nyílt ülés, nem volt egyszerű szülés. Köszönjük a figyelmet mi is, a következő közgyűlés február 23-án, 9 órakor lesz, jó estét!


Új hozzászólás
Hozzászólások (1)
Ágh Péternek más körzete...