Hazai gyártók sem tétlenkednek így a Leonar3Do egy virtuális valóság szimulátort, egy olyan platformot fejlesztett, amely segítségével térbeli mozdulatokat lehet a számítógép által értelmezhető nyelvre lefordítani. A bemeneti eszköz egy madárnak nevezett kütyü, amely formája alapján leginkább a Men In Blackből ismerős Kis Tücsökre hajaz. Egy nyele, két gombja és négy, infra fényt kibocsátó vége van – utóbbiak szükségesek ahhoz, hogy a monitorra erősített három vonalszenzor meg tudja határozni a mozgásának sebességét és irányát.

A rendszer második elemét a vonalszenzorokból álló érzékelő adja, a harmadik pedig egy apró „doboz”, amelyet a Leonar3Do hardverei és a számítógép közé kell beépíteni. A rendszer negyedik fontos eleme a 3D szemüveg (és a 3D-re képes megjelenítő). A szemüveg érdekessége, hogy a rendszer érzékeli annak pozícióját is, így be tudunk lesni a játékokban például a szikla mögé egyszerűen úgy, mint ahogyan azt a valóságban is tennénk. Kíváncsian várjuk mikor váltja le a jól megszokott 2d-s játékélményt!
Másodikként az LG-OLED tv-jét említenénk, habár már szinte minden háztartásban ott világítanak a jobbnál jobb és okosabb lcd, led, vagy plazma tv-k, de OLED TV-t még nem kapni a piacon (Az OLED-ek két elektróda között elhelyezett vékony, szerves anyagok, melyek elektromos töltés hatására világítanak). Az LG volt az első gyártó aki 55colos OLED tv-t tervez a piacra dobni amiben benne van minden földi jó, a főbb paraméterek: 55 col, 4 mm-es vastagság, 7,5 kg-os tömeg, Cinema 3D, Smart TV funkció.

A tévé szinte papír vékony (a sajtóközlemény szerint 4 mm) hihetetlen. Az elektronika elhelyezését viszont nem tudtak mást kitalálni a mérnökök, mint hogy az állványba rejtsék így az robosztusra sikeredett. A tévé további érdekessége, hogy minden pixel négy alpixelből áll, az RGB mellé egy fehéret is tesz az LG, amelynek elsődleges feladata valószínűleg a tévé élettartamának növelése.
Újabb érdekességre bukkantunk most a Samsung háza táján, ebben az évben készül a piacra hozni a wifi-vel szerelt mosó- szárítógépet. Az androidos program segítségével a háztartási eszközöket teljes egészében tudjuk vezérelni és ellenőrizni, hazafelé megnézhetjük például, hogy mennyi van még hátra a programból – vagy, miután megkértük az otthon lévő gyerekeket, hogy pakoljanak be a gépbe, mi magunk választhatjuk ki a megfelelő programot (persze abban csak reménykedhetünk, hogy csemeténk nem elég vicces ahhoz, hogy a macskát is bevágja a szennyessel együtt). Természetesen, ha a mosás vagy a szárítás elkészült, akkor a telefonra mindenképpen érkezik értesítés is.

A következő érdekes technikai újdonságot a Tobii mérnökei készítik a fejlett szemvezérlés, igaz még erre kettő-három évet várni kell de a gondolat nagyszerű. Így kezünk nem fog elfáradni a sok egerészésben, mert a jövőben akár a szemünkkel is képesek leszünk a számítógépet vezérelni. Az infra fénnyel és több kamerával működő fejlesztés lényege, hogy a pupilla és a szemfehérje mozgását elemezve pontosan meg tudja mondani, hogy a kijelző előtt ülő felhasználó a monitor mely pontját nézi.
Forrás: geeks.hu




Új hozzászólás
Hozzászólások (0)