-Mi az, amiért hálás lehetsz?
-Mindenért, amit elértem. Nevezetesen a két lemezemért, melyek közül az első platinalemez lett, a másodikért, ami pedig két hét alatt aranylemez lett. Az első önálló nagykoncertemért, ami november 28-án jelent meg DVD-n, a második nagykoncertemért, ezekért mind-mind nagyon hálás vagyok, hiszen mindig is erre vágytam, erről álmodtam. De természetesen azért is, hogy megmutathatom a közönségnek mindazt, ami bennem van.
-Mi volt első zenei élményed?
-Mivel a nagypapám hegedűs volt, ezért már gyerekkoromban meg tanultam hegedülni. Ezzel párhuzamosan énekeltem is, mert anyukám számos versenyre vitt el, amiket sorra megnyertem(nevet). A barátaim mikor meghallották, hogy én is neveztem a versenyre akkor azt mondták, hogy na,akkor ők nem mennek el, mert biztos, hogy Nikolas fogja megnyerni. És így is lett.(nevet)
- Ezek szerint akkor tudsz hegedülni is?
-Igen, a december 4-i nagykoncertemen Illényi Katica hegedűművésznővel léptem fel. A Schindler-listáját játszottuk, miközben énekeltem is.
-Hogy találtad meg az énekhangodat és a stílusodat?
-Elég széles palettán mozog a zenei ízlésem, a jazztől a gospelig, a fekete zenén át. Példaképem Luther Vandros, ezért általában fekete zenét hallgatok és hallgattam is mindig. Szerintem ezért mondják sokan, hogy fekete hangom van. Leginkább erre az irányba mozgok, de persze emellett azért igyekszem megfelelni a mai trendnek is, a popnak.
-A 2010-es X-factor válogatójában elénekelted a Hallelujah című dalt. Azóta szerinted miben változott a hangod?
-A hangom úgy érzem, semmiben nem változott. Nyilván az elmúlt egy évben sokkal többet énekeltem a fellépések, koncertek miatt, tehát ezek miatt biztosan fejlődött a hangom, de alapjában véve változni nem változott semmit. Idén nem jártam énektanárhoz, én viszont tanítottam gyerekeket. Számomra a kikapcsolódás is az, hogy otthon zenét hallgatok vagy énekelek, így próbálom fejleszteni önmagam.
-Jelenleg dolgozol új számokon?
-Természetesen, mivel márciusban, vagy valamikor tavasszal szeretnénk egy újabb lemezzel kijönni, amiről még nem beszélhetek, de készül új lemez, új dalok is íródtak, úgyhogy folyamatban van.
-Mitől válik egy dal sikeressé?
-A dalt az teszi sikeressé, ahogy az előadó előadja. Itt van például a „Hallelujah”, amit Leonard Cohan előadott egyfajta stílusban, míg én egy másikban. Vagy jó példa Balázs Fecó „Maradj velem” című száma, amit angolul, Aureával közösen éneklek, az megint egy más felfogásban készült dal. Ezért igazából attól függ, hogy az előadó hogyan adja elő.
-Szerinted mi a jó zene kulcsa?
-Sokat számít a szöveg, nagyon fontos, hogy az előadóhoz közel álljon a szöveg, még akkor is, ha nem ő írja. A zene kísér című szám szövegét Lombos Márton írta, de mielőtt a szöveg megíródott volna általa, azelőtt nagyon sokat beszélgetett velem, hogy megtudja, milyen vagyok valójában, így az én érzéseimet, az én világomat írta meg szövegben. Ezért a szöveg nagyon számít.

-Ha ezt a cikket egy olyan lány, vagy akár fiú olvassa, aki tehetségesnek érzi magát az éneklésben, de nem tudja merre mozduljon első körben, mit ajánlasz neki?
-Én még mindig azt mondom, hogy merj nagyot álmodni, mert én is nagyot álmodott és lám, valóra váltak az álmaim! Ajánlom azt az utat, amit én is bejártam, tehát adott esetben, lehet jelentkezni az X-faktorba.
-Ki azaz ember, akit felhívsz, ha történik valami, vagy ki az, akivel megosztod legmélyebb érzéseidet/gondolataidat?
-Keresztes Ildivel nagyon sok mindent megbeszélek, de egyértelműen az anyukámmal.
-Lehet-e valamit tudni jövő évi céljaidról?
-Folytatódni fog a portugál együttműködés, szó volt arról, hogy új dalok készülnek, amit akár egyedül, vagy adott esetben Aureával közösen fogunk énekelni. Készül az új lemezem is, hamarosan megjelenik a videoklip, amit Aureával közösen forgattam Portugáliában illetve Magyarországon.
És persze remélem, hogy nagyon sok koncert vár rám és a rajongókra, úgyhogy terv az van bőven.
/Horváth Eszter/




Új hozzászólás
Hozzászólások (2)
"Hogy találtad meg az...
Az előbbire: szerintem kinyitotta a száját és úgy.
Ritka balfasz kérdések.
Tele van bakikkal!!! -...
- Ezek szerint akkor tudsz hegedülni is?
-Igen, a december 4-i nagykoncertemen Illényi Katica hegedűművésznővel léptem fel. A Schindler-listáját játszottuk, miközben énekeltem is. NEM IGAZ nem hiszem, hogy Nikolas nyilatkozata!
Vagy jó példa Balázs Fecó „Maradj velem” című száma, amit angolul, Aureával közösen éneklek.. NEM IGAZ !!!