Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?
Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges. 
Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :) 
-Mi történt veled, mióta elkerültél Szombathelyről?
-Az már elég régen volt, most a harmadik évet fejeztem be az ELTE magyar szakán. A történet úgy kezdődik, hogy 2008 tavaszán nagyon fontos lett nekem a költészet, akkor rendszeresen kezdtek megjelenni verseim meg kritikáim és tulajdonképpen ezt folytattam Budapesten is. Gyakran jártam (és járok) irodalmi rendezvényekre délutánonként a kis jegyzetfüzetemmel, ahol személyesen is megismertem azokat a szerzőket, akik addig csak olvasóként voltak nekem nagyon kedvesek.
-Ezek az ismeretségek segítik például a folyóiratokban való megjelenést?
-A kapcsolati tőke biztosan nagyon fontos, de közel sem elég. Én sokfelé igyekszem publikálni és részt veszek fiatal költői baráti körökben, mint a Körhinta vagy az egyetemi folyóirat, az Apokrif. Huszonegy évesen nem is olyan kapós szerző az ember, nekem kell még keresnem a helyeket, ahol elfogadják a szövegeimet.
-Jól látom-e a helyzetet, ha azt mondom, hogy a nagyjából veled egykorúaknak, a „mi generációnknak” nincs egy közös megjelenési területük?
-Részben. Vannak bázisok, amik fiatalokat csoportosítanak maguk köré azért, hogy ők majd együtt fellépve talán érdekesebbnek tűnnek. A Körhinta körrel, az Apokrif Körrel nekünk is volt közös publikációnk egyes folyóiratokban, ahol csoportként mutattak be minket. A generációnkra jellemző, ahogy a korábbiakra is, hogy mindenki a saját útját járva találja meg azokat a folyóiratokat, ízlésmintákat, költői megoldásokat és hagyományokat, amik neki alkatilag a legjobban megfelelnek.
-Tehát a mai fiatal költő csoportban indul vagy a maga útját keresi?
-Ez az „útkeresés” egy adott csoporton belül is lehetséges. Most a kezdő, tizennyolc-huszonegykét éves emberekről beszélünk, akiknek fontos az, hogy közösségben tudjanak fellépni és a közösségen belül alakítsák ki a saját megoldásaikat. A közös fellépés után, amikor ezek a kis csoportok elemei lettek az irodalmi intézményrendszernek, mindenki megpróbálhat kifelé tapogatózni ezekből a (kamaszos) szerveződésekből.
-És te még közösség tagjaként vagy már egyedül próbálsz érvényesülni?
-Szerintem éppen valahol a küszöbön állok. A Körhinta kör felbomlóban van, a szerzőknek már nincs szükségük arra, hogy egymást erősítve, együtt lépjenek fel. Ennek ellenére nem szűnt meg, de jól látható az mind a blog aktivitásában, mind a szerzők egyéni érvényesülésében, hogy most már nem csak erre alapozunk.
-A versvilágot és az egyes verseket mennyire tudatosan építed fel vagy mennyire ösztönös az alkotás?
-A pályakezdéskor szerintem mindenki igyekszik, hogy saját, rá jellemző megszólalásmódot teremtsen meg. Ezen dolgozni kell, ezt ki kell kalapálni. Aki például jól tud kötött formában írni, az nyilván előnyben fogja részesíteni a formákat. Akinek meg nincs ehhez vonzalma, az szabadverseket ír inkább. Persze a profizmushoz hozzátartozik, hogy az illető mindkettőt tudja.
-És ha valakiről a szakma és a recepció azt mondja, hogy megtalálta a saját költői hangját, akkor hogy folytatódik a történet?
-Személyes tapasztalatom erről még nincs, a hangkeresés fázisában vagyok.
-Meg lehet élni írásból?
-Van, akinek meg lehet élni. Kizárólag versírásból nem hinném, de szépírásból és drámákból, amiket a színházak bemutatnak, meg lehet élni. A fiataloknak pedig kell találni egy ilyen úgymond „negyedik lábat”: van aki újságíró lesz, van aki filmmel, színházzal foglalkozik, tanár lesz vagy éppen a kulturális életen kívüli dolgokba kóstol bele, amivel megteremti az egzisztenciáját. Emellett persze kiváló szinten a szépirodalmat is műveli.
-Neked nő már ez a negyedik lábad?
-Kulturális újságírással, irodalomkritikával próbálkozom. Abban bízom, hogy az egyetem végére sikerül olyan masszívan megnöveszteni ezt a lábat, hogy akkor már ne kelljen azon gondolkozni, hogy mit kezdjek magammal.
Fehér Renátó: A hála jogán
Beküldtél omladozó sírkövek közé,
hogy utána kimenthess onnan.
Ha rémálmaim voltak jobban féltél nálam,
a görcsös szorításod miatt nem tudtam visszaaludni.
Nem tanítottál meg mosni magamra, és most
a szennyest emlegetve érvelhetsz értem.
Fürdettél tízéves koromig, és a hátamba
(ahol nem láthattam) tökéletes átkokat karmoltál
az idegen nőkre, akik aztán tényleg megérkeztek.
Most az ágyamban alszol minden éjszaka
(ott nem érzed magad talán annyira egyedül).
Én akkor szöktem el, amikor rájöttem:
nálunk a hála jogán bármi kizsarolható.
És te azóta nem érted meg, hogy
a sértődöttek körül gyorsabban múlik el az idő,
és hogy hiába kiabálsz, nem tudsz megvédeni.
Neked lettem férfivá, hogy hagyj már végre békén.
A vers szerepel a Magvető Kiadó Szép Versek 2011 című antológiájában.
Új hozzászólás
Hozzászólások (0)